2011. május 14., szombat

Pál azt írja: „ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra” (2Korinthus 4:16). Van egy külső embered: a tested, a személyiséged, a hírneved. És van egy belső embered: a jellemed, a lelked és a szellemed. A külső ember az, amit mindenki lát, a belső embered láthatatlan. A külső emberedre kényszerítően hathatnak más emberek vagy külső erők, de a belső embered mindig szabadon dönthet. A külső embered időleges, a belső embered örök. Tetszik vagy sem, a külső embered „romlik”. Huszonöt éves kortól a csontok elkezdenek kalciumot veszíteni, és törékennyé válnak, a bőröd veszít rugalmasságából és ráncosodik, majd megjelennek az időskori foltok. Ha harmincévesnél idősebb vagy, akkor naponta ezernyi agysejtedet veszíted el, és súlyfelesleg kezd megjelenni úgy középtájon. Körülötted mindenki, aki szintén elmúlt már harminc, a tudtodra akarja adni, hogy megért. Szeretnek, persze, de őszintén szólva, már alig várták. Harcolhatsz ellene, de nem fogsz győzni. Pazarolhatsz időt és pénzt a külsődre, tornáztathatod, éheztetheted, botoxozhatod, feszesítheted, felemelheted, felvarrathatod, barníthatod és öltöztetheted márkás ruhákba, de akkor is az az igazság, hogy: „…mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Prédikátor 3:20 Károli). De íme, ami igazán fontos: te magad sohasem fogsz megszűnni létezni. A lelked, a belső embered azt a folyamatot éli át, melynek végén vagy valami hihetetlenül jó, vagy valami elképzelhetetlenül sötét lesz. Ez az, amit Isten lát, amikor rád néz. Ez az, ami számára a legfontosabb. Ezért erőfeszítéseidet a belső emberedre fordítsd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése