2010. május 22., szombat

Marilyn Adamson: Létezik-e Isten?

Lehet, hogy örülnél, ha valaki bizonyítékot mutatna Isten létezésére, aztán teljesen rád bízná, hogy mit csinálsz ezzel az információval, és nem kényszerítene téged semmire. Hadd próbáljak most bemutatni néhány olyan érvet, amik arra utalnak, hogy Isten létezik!
Mielőtt azonban ezt tenném, arra kérlek, hogy először gondoljunk végig valamit. A Biblia azt mondja, hogy elképzelhető, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre Isten létezésével kapcsolatban, mégis „elfojtja magában” az igazságot Istenről.1 Másrészt azok számára, akik tudni akarják, hogy Isten tényleg „ott van-e”, Ő azt mondja: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”2 Mielőtt tehát az Isten létezésével kapcsolatos tényeket megvizsgálnád, tedd fel magadnak a kérdést: Ha tényleg létezik Isten, vajon meg akarnám ismerni?
Most pedig következzen néhány megfontolandó érv...

1. Létezik-e Isten? Bolygónk komplexitása olyan tudatos tervezőre mutat, aki nem csak megteremtette a világegyetemet, de a mai napig fenntartja azt.

Rengeteg olyan példát lehetne mondani, melyek az isteni tervezésre utalnak. Íme néhány ezek közül:
A Föld... bolygónk mérete tökéletes. A Föld mérete és az ebből következő gravitációs erő vékony, elsősorban nitrogénből és oxigénből álló gázréteget tart meg maga körül, ami mindössze kb. 80 kilométerre terjed ki a földfelszíntől. Ha a Föld kisebb lenne, akkora, mint például a Merkúr, a légkör megtartása lehetetlenné válna. Ha viszont a Föld nagyobb lenne – mint például a Jupiter –, a légköre szabad hidrogént tartalmazna.3 A Föld az egyetlen olyan bolygó, amelynek atmoszférája alkalmas az emberi, állati és növényi élet fenntartására.
A Földnek a Naptól való távolsága is ideális. Nézzük például az általunk tapasztalt hőingadozást, ami -35 és +50 °C között mozog. Ha a Föld kicsivel távolabb lenne a Naptól, mind megfagynánk. Ha pedig közelebb, akkor megégnénk. A Föld pozíciójának változása ellehetetlenítené a földi életet. A Föld tökéletes távolságban van a Naptól, miközben több mint 100.000 km/h-val kering körülötte. A tengelye körül is forog, ami lehetővé teszi, hogy a bolygó felülete minden nap megfelelően felmelegedjen és lehűljön.
Holdunk méretéből és a Földtől való távolságából következő gravitációs vonzás mértéke is éppen megfelelő. A Hold fontos óceánáramlatokat és árapályt kelt, amelyeknek köszönhetően a víz nem áll egy helyben, ugyanakkor a hatalmas óceánok nem söpörnek végig a szárazföldeken.4
A víz... színtelen, szagtalan és nincs íze sem, mégsem maradhat életben egyetlen élőlény sem nélküle. A növények, állatok és emberek nagyrészt vízből állnak, például az emberi szervezet kb. kétharmad része víz. Érdekes, hogy a víz tulajdonságai mennyire az életre lettek szabva:
Szokatlanul magas forrás- és fagyáspontja van. A víz teszi számunkra lehetővé, hogy folyamatos hőmérsékleti változásokkal teli környezetben éljünk, miközben a testünk állandóan kb. 36,6 °C-os hőmérsékletű marad.
A víz univerzális oldószer. A víznek ezen tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a legkisebb erekben is több száz különböző vegyület, ásvány és tápanyag utazzon a szervezetünkben.5
A víz ezenkívül kémiailag semleges. Mivel nem változtatja meg az általa szállított anyagok szerkezetét, a víz lehetővé teszi az étel, gyógyszerek és ásványok felszívódását, így a szervezetünk fel tudja használni őket.
A víz egyedi felületi feszültséggel bír. A növényekben lévő víz emiatt felfelé, a gravitációval ellentétes irányban is képes folyni, eljuttatva az életadó tápanyagokat még a legmagasabb fák csúcsába is.
A víz „felülről lefelé” fagy be, és a szilárd állapotú jég úszik a víz tetején, így a halak télen életben maradhatnak a jég alatt folyékony állapotban maradó vízben.
A Földön található víz kilencvenhét százaléka sós vízű óceánokban van. De a Földön működik egy olyan szisztéma, ami eltávolítja a sót a vízből, majd szétosztja ezt a vizet szerte az egész bolygón. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, majd felhőket formál, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, és így eljuttatja a vizet a növényeknek, állatoknak és embereknek. Ez a tisztító- és ellátórendszer tartja fenn az életet a Földön. Egy olyan rendszer, ami a víz újrahasznosításán és visszaforgatásán alapszik.6
Az emberi agy... amely bámulatos mennyiségű információt dolgoz fel egyszerre. Az agyad folyamatosan befogadja az összes színt és formát, amit látsz, a külső hőmérsékletet, a talaj nyomását a lábadon, a körülötted lévő hangokat, a szádban lévő szárazságot, és még sok mindent egészen a billentyűzeted tapintásáig. Az agyad tárolja és feldolgozza az összes érzésed, gondolatod és emléked. Mindeközben a szervezetedben zajló folyamatokat is felügyeli, pl. a légzési ritmust, a szemhéjad mozgását, az éhséget vagy a kezedben található izmok mozgását is.
Az emberi agy másodpercenként egymilliónál több üzenetet dolgoz fel.7 Az agyad mérlegre teszi minden egyes adat fontosságát, és kiszűri a viszonylag haszontalanokat. Ez a szűrési folyamat teszi lehetővé, hogy koncentrálni tudj, és hatékonyan elboldogulj a világban. Az agy másképp működik, mint a többi szerv. Képes érvelni, érzéseket átélni, álmodni és tervezni, cselekvésbe fogni és kapcsolatba lépni más emberekkel.
A szem... hétmillió színt tud megkülönböztetni. Folyamatos autófókusz üzemmódban működik, és döbbenetes mennyiségű, 1,5 millió üzenetet fogad be egyszerre.8 Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le. Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiindulóforrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból.

2. Létezik-e Isten? Az univerzum egyszer csak létrejött – ezt vajon mi okozta?

A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással – az Ősrobbanással – kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.
Robert Jastrow asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartja magát, kijelentette: „Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be… a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.”9
Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós azt mondta, a robbanás pillanatában „a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt… és fénnyel volt tele.”10
A világegyetem nem mindig létezett, volt egy kezdete. Egyszer csak létrejött. Ezt vajon mi okozta? A tudósoknak nincs magyarázatuk a fény és az anyag hirtelen robbanására.

3. Létezik-e Isten? Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik. De vajon miért?

Az életben annyi minden bizonytalannak tűnik. Mégis vannak dolgok, melyekre nap mint nap biztosan számíthatunk: a gravitáció állandó marad, a pulton hagyott forró kávé kihűl, a Föld ugyanúgy 24 óra alatt fordul körbe, és a fénysebesség sem változik – a Földön és tőlünk távol eső galaxisokban sem.
Hogy lehetséges, hogy rengeteg olyan természeti törvényt tudunk felisorolni, amelyek sosem változnak? Miért ilyen rendezett és megbízható a világegyetem?
„A legnagyobb tudósokat is megdöbbenti, annyira furcsa ez. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy az univerzum bármilyen szabályoknak engedelmeskedjen, nemhogy matematikailag leírható szabályoknak. A tudósok megdöbbenése abból a felismerésből fakad, hogy a világegyetemnek egyáltalán nem kell így viselkednie. Könnyen lehetséges lenne, hogy az univerzumban a szabályok vagy a körülmények megjósolhatatlanul, pillanatról pillanatra változnának, vagy akár egy olyan, ahol a dolgok ide-oda ugrálnának a létezés és a nem létezés között.”11
Richard Feynman, aki kvantum-elektrodinamika területén végzett munkájáért kapott Nobel- díjat, azt mondta „Rejtély, hogy a természet miért matematikai alapú… Az a tény, hogy egyáltalán léteznek bármiféle szabályok, tulajdonképpen egyfajta csoda.”12

4. Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.

Minden utasítás, tanítás vagy képzés valamilyen szándékkal történik. Az, aki egy használati utasítást ír, okkal teszi ezt. Tudtad, hogy a tested minden sejtjében megtalálható egy igen részletes kódsorozat, ami nagyon hasonlít egy számítógépes programhoz? Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább. Összesen hárommilliárd ilyen betű van minden egyes sejtben!
A DNS úgy utasítja a sejtet, ahogyan pl. te is beprogramozhatod a telefonod, hogy meghatározott okból jelezzen. A DNS egy három milliárd betűs program, ami megmondja sejtnek, hogy meghatározott módon viselkedjen. Tulajdonképpen egy komplett használati utasítás.13
Miért olyan lenyűgöző ez? Mert fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kötött ki mindegyik emberi sejtben ez az információs program? Ezek nem pusztán vegyületek. Hanem olyan vegyületek, amelyek utasításokat tartalmaznak, amelyek nagyfokú részletességgel lekódolják, hogyan fejlődik valakinek a szervezete.
Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.

5. Létezik-e Isten? Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk.

Valamikor ateista voltam. És mint sok ateistát, engem is nagyon zavart az Istenben való hit kérdése. Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?! Mi indít arra, hogy ezt tegyük? Amikor ateista voltam, a figyelmemet a szerencsétlen, téveszmés emberek iránti törődésnek tulajdonítottam… hogy segítsek nekik megérteni, hogy a reménységük teljesen téves alapokon áll. Őszintén szólva egy másik dolog is motivált. Amikor nehéz kérdések elé állítottam azokat, akik hittek Istenben, mélyen belül egyfajta kíváncsiság élt bennem, hogy vajon meg tudnak-e győzni erről. A küldetésem részben arról szólt, hogy meg tudok-e szabadulni Isten kérdésétől. Ha megnyugtatóan be tudnám bizonyítani, hogy a hívőknek nincs igazuk, akkor a kérdés végre lekerülne a műsorról, és szabadon élhetném az életem.
Nem vettem észre, hogy Isten témája igazából azért telepedett rám akkora súllyal, mert Ő erőltette az ügyet. Rájöttem, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék. Azzal a szándékkal teremtett minket, hogy megismerjük őt. Körülvett minket a létezésére utaló bizonyítékokkal, a kérdést folyamatosan a szemünk előtt lebegteti. Olyan volt, mintha nem tudtam volna menekülni az elől, hogy gondolkodjak Isten létezésének a lehetőségéről. Aznap, amikor úgy döntöttem, elfogadom Istent, az imádságom így kezdődött: „Oké, te nyertél…”
Elképzelhetőnek tartom, hogy egy mélyebb ok, amiért az ateistákat zavarja mások istenhite, az az, hogy Isten közben aktívan keresi őket.
Nem csak én tapasztaltam ezt ateistaként. Malcolm Muggeridge szocialista filozófust és írót idézem: „Az volt a benyomásom, hogy amellett, hogy én kutatok, engem is folyamatosan keresnek.” C.S. Lewis – a Narnia sorozat írója – mondta, hogy „… minden éjszaka, amikor az elmém csak egy pillanatra is kiszállt a munkából, rögtön éreztem annak a valakinek a folyamatos, lankadatlan közeledését, akivel úgy vágytam volna elkerülni a találkozást. Végül feladtam, és beismertem, hogy Isten tényleg Isten; letérdeltem és imádkoztam. Elképzelhető, hogy azon az éjszakán én voltam a leginkább kelletlen és vonakodó megtérő egész Angliában.”
Lewis később Isten megismerésének következményeként írt egy könyvet „Az öröm vonzásában” címmel. Amikor én kimondtam Istennek, hogy „Oké te nyertél”, tulajdonképpen én sem vártam semmit, egyszerűen jogosan elismertem azt a tényt, hogy Isten létezik. Az utána következő pár hónapban mégis lenyűgözött az irántam való szeretete.

6. Létezik-e Isten? Jézus Krisztus Isten legtisztább, legpontosabb kijelentése magáról.

Miért Jézus? A nagyobb világvallásokban körülnézve azt találjuk, hogy Buddha, Mohamed vagy Konfucius mind prófétaként vagy tanítóként határozta meg magát. Egyikük sem állította, hogy egyenlő lenne Istennel. Jézus viszont meglepő módon igen. Ez választja el őt a többiektől. Azt mondta, hogy „Isten létezik – most épp őt nézitek”. Beszélt ugyan a Mennyei Atyáról, de nem mint valami tőle külön álló valakiről, hanem úgy, mint aki egy vele. Egy olyan egységről beszélt, ami az egész világon egyedülálló. Jézus azt mondta, hogy bárki, aki látta őt, látta az Atyát, és bárki, aki benne hisz, az Atyában hisz.
Azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”14 Olyan dolgokat állított magáról, amelyek csakis Istenre igazak: hogy képes az embereknek megbocsátani a bűneiket, felszabadítani őket a rossz szokások alól, bőségesebb életet adni nekik, és végül örök életet adni a mennyben. Más tanítóktól eltérően, akik az emberek figyelmét a szavaikra irányították, Jézus saját magára, a saját személyére irányította a figyelmet. Nem azt mondta, hogy „kövesd az utasításaimat és megtalálod az igazságot.” Azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”15
Mivel bizonyította Jézus, hogy Ő Isten? Olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyekre az emberek nem képesek. Csodákat tett. Meggyógyította az embereket – vakokat, nyomorékokat, süketeket –, néhányukat még a halálból is feltámasztotta. Hatalma volt a tárgyak felett, a semmiből ételt teremtett, annyit, hogy az elég volt több ezer ember jóllakatására. A természettel is tett csodákat. Egy tó felszínén sétált, megparancsolta a dühöngő viharnak, hogy csillapodjon le. Sokan azért követték Jézust, mert a csodáival folyamatosan a gondoskodott szükségleteikről. Azt mondta, hogy „ha nem akarjátok elhinni, amit mondok, legalább a csodák miatt higgyetek.”16
Jézus Krisztus Istent úgy mutatta be, mint egy kedves, szerető valakit, aki tisztában van az én- központúságunkkal és különböző hiányosságainkkal, mégis őszintén kapcsolatra vágyik velünk. Jézus megmutatta, hogy bár Isten ítéletet érdemlő bűnösökként tekint ránk, a szeretete erősebb, ezért egy másik tervet dolgozott ki számunkra. Isten maga emberi formát öltött, és felvállalta a bűneinkért járó büntetést. Furán hangzik? Lehet, de például sok apa örömmel cserélne helyet a rákos gyermekével, ha tehetné. A Biblia azt mondja, azért szerethetjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket.
Jézus helyettünk halt meg, hogy megbocsátást nyerhessünk. Az általunk ismert összes vallás közül egyedül Jézusban látjuk Istent lépéseket tenni az emberiség felé, és gondoskodni arról, hogy kapcsolatunk lehessen vele. Jézus az isteni szív szeretetéről tesz tanúbizonyságot, amikor a szükségleteinkről gondoskodik, és magához vonz minket. Jézus halála és feltámadása miatt új életet kínál nekünk. Elnyerhetjük a megbocsátást, Isten teljes elfogadását és őszinte szeretetét. Azt mondja: „A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”17 Egy cselekvő Istent láthatunk itt.
Létezik-e Isten? Ha tudni akarod, kutass Jézus Krisztus után. A Biblia azt mondja, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”18
Bár megtehetné, Isten nem kényszerít minket arra, hogy higgyünk benne. Ehelyett rengeteg utalást adott a létezéséről ahhoz, hogy önként válaszoljunk neki. Csak néhány ezek közül a Föld és a Nap tökéletes távolsága, a víz egyedülálló kémiai tulajdonságai, az emberi agy, a DNS, az Istent ismerő és erről tanúságot tevő emberek, a szívünket és elménket folyamatosan foglalkoztató gondolat, hogy van-e Isten, illetve Istennek az a vágya, hogy Jézus Krisztuson keresztül megismerjük őt.
Ha többet akarsz tudni Jézusról, illetve arról, hogy miért hihetünk benne, nézd meg ezt a cikket: A vak hiten túl.

Ha szeretnél kapcsolatba kerülni Istennel, megteheted.

Ez a te döntésed, és természetesen nem kötelező. De ha azt akarod, hogy Isten megbocsásson neked és kapcsolatba kerülj vele, erre most is van lehetőséged, ha a bocsánatát kéred, és azt, hogy jöjjön be az életedbe. Jézus azt mondta: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”19 Ha vágysz erre, de nem tudod, hogyan fogalmazd meg, talán segíthet a következő néhány mondat: „Jézus, köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért. Ismered az életemet, és tudod, hogy megbocsátásra van szükségem. Arra kérlek, hogy bocsáss meg most nekem, és gyere be az életembe. Szeretnélek megismerni. Köszönöm, hogy kapcsolatra vágysz velem. Ámen.”
Isten számára a veled való kapcsolat nem egy átmeneti dolog, ellenkezőleg: tartós és állandó. Jézus Krisztus azt mondta azokról, akik hisznek benne, hogy „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.”20
Szóval, létezik-e Isten? A fentiekből levonható az a következtetés, hogy létezik egy olyan Isten, aki szeret minket, akit meg lehet ismerni személyesen és közelről.

2010. május 17., hétfő

Pünkösdi kilenced

Pünkösdi kilenced - első nap

Szükségünk van a Szentlélek új kiáradására, megtisztító, megerősítő kegyelmére! Szükségünk van a szeretet, erő és józanság lelkére, a Bátorítóra és Vígasztalóra, az Igazság lelkére, amely szabaddá tesz... a Szentlélek erejének és kegyelmeinek kiáradásáért, a megújulásért, gyógyulásért és szabadulásért imádkozzuk a kilencedet:

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, áraszd ki ránk Szentlelked, hogy ennek a megötrt világnak a sebei begyógyulhassanak!
Drága Jézusom! Te átmentél  a bezárt ajtón, békességet hirdettél a reszkető tanítványoknak és rájuk leheltél, mondván: Vegyétek a Lelket! Kérünk Téged, leheld ránk is Szentlelked, hogy tanúid lehessünk a világ végezetéig!
Szentlélek Úristen! Kérünk, tölts be minket önmagaddal, hogy a béke eszközeivé lehessünk családunkban, egyházunkban és országunkban! Drága Szentlélek, hozd el a kiengesztelődést és megbékélést bennünk, körülöttünk és az egész világon!
Istenünk! Add, hogy eljöjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje!
Ámen.


Pünkösdi kilenced - második nap


Drága Istenünk, Te azt akartad, hogy hegyen épült város, földbe elvetett mag, kovász és só legyünk - mi pedig széteső, romos épület vagyunk, gyomos föld, ízetlen étel vagyunk. Íme, igazzá lett, amit mondtál: "Nálam nélkül semmit sem tehettek." És azt is mondtad: "A Szentlélek az enyémből veszi, amit ad..."
Kérünk Téged ezért drága Megváltónk, Jézus Krisztus, áraszd ki ránk a Szentlelket, építs újjá minket, tisztítsd meg minket, add meg nekünk a növekedés boldogságát és tölts el a Szentlélek hét ajándékával, az értelem és tudomány, a bölcsesség és jótanács, a jámborság és istenfélelem és az erősség lelkével, hogy személyiségünk és közösségeink krisztusivá formálódjanak és az Egyház megdicsőíthessen Téged a világban!
Ámen.


Pünkösdi kilenced - harmadik nap

A világ nem érti Istent, mert a világ a hatalmat, az erőt, a befolyást isteníti, Isten viszont - még leírni is botrány - a legalázatosabb szolgáló, aki mindmáig életben tart minket, szolgál felénk - és arra hív, hogy mi is ilyen szolgáló lelkülettel éljünk. Isten nélkül ez lehetetlen...

Drága Istenünk! Te meghívtál minket az istengyermekségre és a szolgálatra, elküldted a Szentlelket, hogy tanítson minket és felkészítsen a krisztusi életre.
Szentlélek Istenünk, kérlek áraszd ki ránk mennyei ajéndékaidat, karizmáidat, amelyek képessé tesznek minket a hatékony szolgálatra! Küldd el nekünk a nyelvi ajándékokat, az erő-ajándékokat, a hit ajándékait, aszd szét ajándékaidat, vezess be minket  a Szeretet csodálatos valóságába, hogy karizmáiddal élve, mi is krisztusi módon tudjunk élni és szolgálni, a Te dicsőségedre és az emberek javára.
Köszönjük Uram ,hogy bár életünk küzdelem, a pislákoló gyertyaláng harca a sötétséggel, Te nem hagytál minket eszközök nélkül, hanem mindennel ellátsz minket, ami a szeretetteli élethez és jó szolgálathoz szükséges. Köszönjük, hogy Benned és Általad kibontakozhat és beteljesülhet életünk!
Ámen.
Pünkösdi kilenced - negyedik nap

"Jöjj Szentlélek, és újítsd meg a Föld színét!" Istenünk, Te tudod, hogy az egész teremtett világ romlásnak indult. Földrengések, árvizek, globális felmelegedés, ökológiai katasztrófa - még felsorolni is hosszú, mi minden rossz történik. De Istenem, a "Te Lelked lebegett a vizek felett", Te alkottad, Te tudod megvédeni és Te tudod újjáalakítani mindazt, amit áldó kezed teremtett.
Mennyei Atyánk! Valóban, az "egész teremtett világ sóhajtozik, és várja megváltását" - kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, áraszd ki ránk megőrző és megújító Lelkedet, hogy a természet világa is visszatérjen a teremtett rendbe és az emberek - ráébredve felelősségükre -, valóban a teremtés megőrzésének munkatársaivá váljanak!
Köszönjük Istenem, hogy meghallgatod imáinkat és megsegítesz minket! Ámen.

Pünkösdi kilenced - ötödik nap

Világunk a hitetlenség és pogányság olyan mélységeibe süllyedt, ami a Római Birodalom végnapjait idézi. Akkor Isten a Szentlélek által ihletett embereken és közösségeken keresztül, az Egyház megtartó erejében újította meg a világot.
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segít Szűzanya közbenjárására, küldd el nekünk Szentlelkedet, a Világosságot, az összetartó szeretet tüzes Lelkét, hogy ez a bűnbe és erőszakba süllyedt világ megláthassa és megérthesse, hogy Jézus Krisztus a megoldás minden problémánkra!
Jöjj Szentlélek Úristen, ihless meg minket, adj helyes gondolatokat, vágyakat, terveket, munkáld bennünk az akarást és a megvalósítást, hogy ajándékaid és kegyelmeid által, a Te erődben megvalósulhasson közöttünk Isten országa, a Szeretet földje! Ámen.

Pünkösdi kilenced - hatodik nap

XXIII. János pápa így imádkozott új Pünkösdért: "Újítsd meg csodáidat napjainkban, mintegy új Pünkösd által! Add meg Egyházadnak, hogy egy szívvel és kitartó imával, Máriával, Jézus anyjával együtt, Péter vezetését követve, előmozdíthassa Isteni Üdvözítőnk uralkodását, az igazság és igazságosság országát, a szeretet és béke uralmát! Ámen."
Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy a II. Vatikáni Zsinattal valóban elkezdtél egy új Pünkösdöt életünkben. Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy háríts el minden akadályt a Szentlélek útjából, hogy ez a Pünkösd kiteljesedhessen életünkben és az egész Egyház életében!
Jöjj Szentlélek, alakítsd át kőszíveinket hússzívvé, tégy minket szelíd és alázatos lelkűvé, adj nekünk bátorságot és erőt, hogy szavainkkal és tetteinkkel egyaránt tanúságot tudjunk tenni Jézus Krisztus megváltó művéről! Adj megvilágosodásokat, megtéréseket, gyógyulásokat és szabadulásokat, hogy az egész világ megláthassa, hogy Te vagy az Isten, és szeretsz minket!
Köszönjük Uram, hogy meghallgatod kéréseinket! Ámen.

Pünkösdi kilenced - hetedik nap

II. János Pál pápa így imádkozott 1998-ban, Pünkösd vigíliáján: "Jöjj Szentlélek, jöjj, és újítsd meg a föld színét! Jöjj hét ajándékoddal, Élet Lelke, jöjj Egység és Szeretet Lelke! Az Egyháznak és a világnak szüksége van Rád. Jöjj Szentlélek, és tedd még gyümölcsözőbbé a karizmákat, melyeket nekünk ajándékoztál!

Szolgálatunk erőtlen, szeretetünk önző, ismeretünk silány. Istenünk, ha nem segítesz, meghalunk bűneinkben!
Kérünk téged drága Szentlélek, elevenítsd fel bennünk a nyolc boldogság lelkületét és adj erőt, hogy Krisztus tanítása szerint élhessünk, Isten dicsőségére és az emberek javára!
Köszönjük, hogy szeretsz minket, és önmagadat adod ajándékul nekünk! Ámen.

Pünkösdi kilenced - nyolcadik nap

Pál apostol azt írja: "Mi pedig nem a félelem lelkét kaptuk, hanem a szeretet, az erő és a józanság lelkét, amellyel kiáltjuk:Abba Atyám!"

Mennyei atyánk! Sokat beszélünk arról, hogy Te az atyánk vagy, az apukánk, de mégis távolt tart minket Tőled a félelmünk, a megszokásaink, az önzésünk. A világ is elfeledte, hogy te vagy a Gondviselő.
Kérünk Téged ezért, Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy újra forró szeretetközösségbe kerülhessünk veled! Hulljon le szívünkről és szemünkről a hályog, törjék össze minden elválasztó fal, lobbanjon fel szívünkben a Szeretet lángja, és dicsőítsen meg Téged bennünk és közöttünk! Ámen.

Pünkösdi kilenced - kilencedik nap

"De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1, 8)
"Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." (ApCsel 2, 1-4)
"Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2, 37-38)
Drága Istenünk, köszönjük, hogy te ingyen adod a Szentlelket mindannak, aki kéri! Köszönjük, hogy nem kell szépnek, okosnak, erősnek, sikeresnek vagy hatalmasnak lennünk, köszönjük, hogy elég, ha Hozzád fordulunk, elég, ha bűnbánatot tartunk - és ugyan ki van közülünk bűn nélkül való? - elég, ha hiszünk a Te szavaidnak és ígéreteidnek.  Kérünk Téged, küldd el Szentlelkedet és alkoss újjá minket!
Ámen.


"Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik." (Lk 11,13)

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, az Atyának és Fiúnak Lelke, aki húsvét után 50 napra, ill. a mennybemenetel után tíz napra jött el a tanítványokra és őket apostolokká avatta.

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol űlnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és űle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok."
(ApCsel 2, 1-4.)

A Szentlélek jelképei

Földi szavaink elégtelenek a Szentlélek Isten jellemzésére, ezért az Ige jelképekben beszél Róla. A legjellemzőbb hasonlatok: SZÉL, TŰZ, VÍZ, LÁMPÁS, AJÁNDÉK, PÁRTFOGÓ, GALAMB, PECSÉT, ZÁLOG, KENET.

Az első pünkösdön 3000 ember tért meg és keresztelkedett meg. Ezek nem magányosan, Robinson-módon élték hívő életüket, hanem közösségben: "És foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.." (ApCsel 2,42)

A Szentlélek egyik iránya felülről lefelé tart, merőleges, vertikális: Istennel köt össze. Másik iránya vízszintes, horizontális: embertársainkkal kapcsol egybe.

Őseink pünkösdi szokásai

A tavasz ünneplésének ősi magyar szokása a pünkösdölés. A falu népe kimegy egy tisztásra vagy legelőre, ahol a legények különböző vetélkedőkön mérik össze erejüket és "pünkösdi királyt" választanak maguk közül. Ő a legénybíró egy esztendeig.

A lányok által tartott szokás a pünkösdi királynéjárás. több kislány közül egy fehér ruhába öltözik, fejére koszorút és fátyolt borítanak, ami az arcát is eltakarja. Két kislány megy elől, kettő hátul s középen a lefátyolozott pünkösdi királyné, kezükben virágot, karjukon kis kosarat tartanak. Bekopognak az ismerős házakhoz, megkérdezik, szabad-e megmutatni a pünkösdi királynét. A tessékelésre a lányok belépnek és többek között ezt éneklik:

Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András pajtás, bukrétás.
Jól megfogd a lovadnak száját,
Ne tipossa, ne tapossa
A pünkösdi rózsát!

Befejezvén az éneklést, háromszor is magasra emelik a kis királynét, s mondják: "Ekkora legyen a kendtek kendere!" - s közben lekapják róla a fátylat. A kislányok a játékért kis kosarukba süteményt, diót, almát kapnak.

Sok helyen hajnalban a lányok fehér lepedővel harmatot szedtek, s megfürödtek a patakban. Ezzel is a megújulást segítették. Az állatokat zöld ággal ékesítették, s az "életvesszővel" meg is veregették őket.

Források:
"Megtaláltuk a Messiást!", Budapest 1990.
Kósa László, Szemerkényi Ágnes: Apáról fiúra, Holnap kiadó, 2006.
Czárán Eszter: Világnak Virága, 2005.

2010. május 16., vasárnap

Martin által Dejtéről 2010. május 15-én

2010-05-15 - Márton által

Gyermekeim! 
Örülök annak, hogy mekkora szeretettel és bizalommal fordultok hozzám imáitokban. Semelyikőtökről se feledkezek meg, mert mind el vagytok rejtve szívemben és név szerint ismerlek benneteket. Annyira drágák vagytok az én szívemnek. Ma azért jövök el, hogy megmondjam nektek, mennyire szükségetek van a Szentlélekre életetekben. Nyissátok ki tenyereiteket és fogadjátok el az Atya ajándékát, hogy lángra lobbantsa szíveteket. Minden nap megszületik bennetek az elhatározás, hogy az életszentség útján járjatok. De ne hagyatkozzatok a saját erőtökre, hogy ne maradjatok ott az úton heverve. De fogadjátok el a Szentlélek segítségét, aki bűnös életeteket szent életre fogja változtatni. Jézus és az én szívem szeretetébe merítlek benneteket.

2010. május 12., szerda

Testvéreim, kérlek Ne Feledjétek, holnap lesz Urunk, Jézus Krisztus Mennybemenetelének Ünnepe!



Hun Miatyánk.


Mi atyánk, Istenünk! Bennünk van országod.
Előttünk szent neved, s törvény akaratod!
Minden napunk gondját magadon viseled,
bűneinket, mint mi másnak, nekünk elengeded.
Te kezed vezet kísértéseken át, s lefejté rólunk a gonosz járomát.
Tiéd a nagyvilág összhatalma, üdve, mindöröktől fogva legyen mindörökre.

Hun Miatyánk. Kr.u.410-460 keletkezett, hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva
- a Kijevi Nemzeti Múzeumban őrzik

2010. május 8., szombat

Nagyfalui üzenet, 2010. május

“… Szeretteim! Mivel az utolsó időben - amelyben éltek - komoly tisztuláson mentek át, ezért a szenvedésről akarok beszélni nektek….”
2010 – A SZENTEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS KÖVETÉSÉNEK AZ ÉVE –MÁJUS

”Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!” (1 Tessz.4,2)

68. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Lk.2,41-51; Jn.13, 31-35; 14,23-29; Lk.24,46-53; Jn.20,19-23; 16,12-15; 17,20-26) 

Havi mottó:„Isten erejében bízva, vállald a szenvedéseket, az evangéliumért!” (II Tim.1,8)

Havi imaszándék: azért fohászkodunk, hogy minden szenvedésünket tudjuk elfogadni és felajánlani elsősorban a tisztulásunkért és a szenvedők megtéréséért!

Konkrét feladatunk: B.M. Éva Asszony ’Örömöm titka’ című könyvének III. kötetét fogjuk újra olvasni és terjeszteni!!!

Tanítás a Szentlélek Istentől 2010 májusában

            „Szeretteim! Mivel az utolsó időben - amelyben éltek - komoly tisztuláson mentek át, ezért a szenvedésről akarok beszélni nektek.

Mi a szenvedés? Mindaz, ami bármilyen fájdalmat okoz nektek! Ez lehet: betegség, nélkülözés, lelki bánat, sikertelenség, elutasítottság, magány és sok minden más. Amikor egy gyermek megszületik, felsír. Életetek a Földön szenvedéssel kezdődik.

Mi volt a teremtés hajnalán az Édenkertben? Isten az első emberpárt az Édenkertben saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az Atyától való függésük létük legmélyebb öröme volt. Folyamatos harmóniában éltek: Istennel, önmagukkal, egymással és az egész teremtett világgal. Isten egészséggel, boldogsággal és örök élettel ajándékozta meg az embert. Az első emberpár „első helyet” kapott az összes teremtmények között. Az Édenkert jó működése a teremtménynek a Teremtővel való együtt munkálkodására volt bízva. Az Édenkert közepén álló fa által Isten azt mondta az első emberpárnak: engedjétek meg, hogy egyedül Én legyek életetek középpontja! Az Atya még azt is mondta teremtményeinek: ‘amíg szabadon és szeretettel alárendelitek magatokat Nekem, addig az élet teljességét fogjátok megtapasztalni‘. Az Édenkertben nem volt bűn, szenvedés és halál. A szenvedés nem az Atyától származik, nem volt Isten Akarata!

Hogyan lépett be a szenvedés a világotokba? Isten, az ember teremtése előtt egy csodálatos szellemi világot teremtett, az angyalokkal, akik dicsőítették Őt. Amikor Isten próbára tette a szeretetüket, többségükben hűségesek maradtak Hozzá! Az Angyalok egy része fellázadt Termtője ellen, ezek lettek a gonosz szellemek. Ezek közül az egyik megkísértette az embert. A Gonosz azt sugta az ember szívébe: Isten féltékeny, önző, önkényes, boldogságotok akadályozója! A Gonosz sugallatai által először bizalmatlanság került az ember lelkébe. Azután el is hitte, amit a Gonosz mondott neki. Emiatt úgy döntött, hogy elszakad Istentől. Igy vált az ember énközpontuvá. Az teremtmény Isten nélkül akarta meghatározni, hogy szerinte mi a jó és mi a rossz! Az ember a saját elképzeléseit, érdekeit, kivánságait állította a középpontba. Ezáltal Isten teremtménye elveszítette a Világosságot, tájékozódó képességét és a sötétség lépett az ember minden kapcsolatába. Az ember szívébe lépett a félelem Istennel szemben. Azután egymást sem tudták már úgy elfogadni, ahogy voltak. Az ember rossz döntése miatt elveszítette a biztonságát, a védettségét, az igazi hazáját és magányossá vált! Az ember a bűnével leválasztotta magát az Élet Forrásáról. Mivel az ember nem Istenre, hanem a Gonoszra hallgatott, a világba lépett a bűn, a szenvedés és a halál!

Mi Istennek az emberrel kapcsolatos jövőbeli Terve? Jézus kijelentette János apostolnak a Jelenések Könyvében, hogy az egész történelem a beteljesedés felé halad. A szenvedés nem maradandó, hanem átmeneti állapot. Nem a szenvedésé lesz az utolsó szó! A megtért emberiség a legboldogabb életállapot felé közeledik, ahol újra nem lesz bűn, szenvedés és halál! Örömhír az egész emberiség számára, eljön az idő, amikor az ember újra szeretettel teljes közösségre fog lépni Istennel, embertársaival és az egész teremtett világgal. Az Istennel való mély kapcsolat által meg fog gyógyulni az ember a sebeiből. Maradéktalanul újra jóra fog fordulni minden! Az ember reménykedve várhatja élete minden napján az Új Eget, az Új Földet, az Új Jeruzsálem leereszkedését a Földre.  

Mit tegyetek, hogy a szenvedés nélküli Új Világ minél hamarabb eljöjjön a Földre? Kérjétek minden nap a Szentháromságot, az Angyalokat és a Szenteket, hogy minden rosszra NEMET és minden jóra IGENT tudjatok mondani! Az Édenkert és a Végső beteljesülés közötti időszakban vegyétek még komolyabban a gyógyító imát, a böjtöt, gyógyító misék felajánlását, a szentelményeket, a havi kilencedek megtartását, életetek sínre tételét Isten Akarata szerint! Legyetek hálásak Jézusnak, aki égi tanításaival felvilágosít és isteni hatalmával gyógyít benneteket. A világban lévő rendkívüli jelek által (vulkánkitörés, földrengés, árvizek, megváltozott időjárás, milliók hirtelen halála,…) vegyétek észre figyelmeztetéseinket: „Ember! Állj meg a kárhozat széles útján! Térj meg és lépj rá az üdvösség keskeny útjára! Ember! Én szeretlek téged, szeress te is Engem, aki az örök boldogságodat akarom!!!”   

Befejezésül gondolkozzatok el azon, hogyan jön létre az igazgyöngy a tengeri kagylóban. A tengeri kagyló érzékeny testébe, akarata ellenére egy kis homokszem kerül! Ez folyamatos fájdalmat okoz neki! A tengeri kagyló először mindent megtesz, hogy a fájdalmat okozó homokszemet kidobja a testéből. Mivel erre képtelen, megtanul Igent mondani a homok szemre, elfogadva azt. Nap mint nap körülöleli a homokszemet a könnyeivel. Gyötrelmek és fájdalmak közepette születik meg az értékes igazgyöngy a tengeri kagyló testében!   

Megáldalak titeket, az idők jeleire való odafigyelés lelkületével!”

Házi feladat májusra:

„SZENVEDÉSEIM KÖZEPETTE AZT AKAROM IMÁDKOZNI: ELFOGADOM ÉS FELAJÁNLOM URAM A SZENVEDÉSEKET AZ EMBERISÉG MEGTÉRÉSÉÉRT!”



Előretekintés 2010 júniusára:

Közös imaszándék lesz: azokért fogunk engesztelni, akik a nyelvükkel naponta vétkeznek!
Konkrét feladatunk lesz: imádkozni és terjeszteni fogjuk az: „Imák nehéz helyzetben”  című imafüzetet, amelyben szabadító és gyógyító imák vannak!!!



Fr. Csilik János

CASCIAI SZENT RITA ÉLETE
Rita, Roccaporenában született 1381 körül és Casciában halt meg 1447 május 22-én. Összesen 66 évet élt. Ritát, már halála előtt szentnek tartották a körülötte élő emberek.
Halála után tíz évvel, még mielőtt az Egyház nyilatkozott volna, a nép szentnek kiáltotta. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa „Umbria gyöngyének” nevezte őt. Romolhatatlan testét, Casciában az 1937-47 között épült Szent Rita templomban őrzik.

Ritát idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után kapták Istentől ajándékba. A szülei, Cascia környékén, egyszerűségben és istenfélelemben nevelték Ritát. Gyermek és ifjúkorát a szülei iránti engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos munka jellemezte. Rita szívében ima közben felgyulladt az Isten iránti szeretet és apáca akart lenni, hogy teljesen egy lehessen isteni Megváltójával. Szülei az akkori szokás szerint odaígérték Ritát egy helybéli ifjúnak, aki vad és erőszakos ember volt. Férje rossz természetét hősies türelemmel elviselte. Szüleinek soha nem panaszkodott! Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy feltétellel, hogy a templomba elengedi. Szelídségével és jóságával végül férje rossz természetét sikerült legyőznie és lelkét Istenhez vezetnie.

Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: meghalt a férje, aki már tisztelte és szerette őt. Egy régi ellensége ölte meg bosszúból. Egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért imádkozott, hogy az Úr inkább vegye őket el, minthogy vér tapadjon a kezükhöz az apjukért való bosszú miatt.

Miután sok fájdalom árán eloldódtak a földi kötelékei, háromszori visszautasítás után beléphetett a Mária Magdolna ágostonos kolostorba. A nővérek között türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki, mindenkinek az épülésére.

Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről és arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Jézus szenvedéseiben. Egy alkalommal, amikor a feszület előtt térdelt érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely elmérgesedett és a belőle kiáradó szag miatt elkülönítették Ritát a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett az emberek közé, amikor az Úr, Rita kérésére eltüntette a sebet a zarándoklat idejére, de fájdalmai akkor is megmaradtak.

Fájdalmai, a böjtölések és a munka felemésztették az erejét. Utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. Az örök boldogságba való átköltözését harang szava hírdette az embereknek, amely magától, emberi kéz érintése nélkül szólalt meg.

Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel a halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját Rita nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette, aki súlyos betegségből gyógyult meg a szent közbenjárására.

Szent Rita, Te aki életedben sokat szenvedtél, mit üzensz nekünk, szenvedő embereknek? „Higgyétek el, a szerető Atya nem nézi tétlenül azt a nehéz időszakot, amelyben éltek. Nem vár tétlenül az idők végéig, hanem kinyújtja a Kezét a szenvedő ember felé! Bizzatok a Mennyei Atyában, aki nem fogja átengedni a teremtményeit teljesen a természet erőinek és a Gonosszal szembeni kiszolgáltatottságának.

A múlton való rágódásotok és a jövő miatti aggodalmaskodásotok lelki szenvedéssel jár. Ezért tanuljátok meg jól megélni a jelen pillanatot. Gondoljatok gyakran Jézus szavaira: elég a mának a maga baja! A holnapi ügyeitekhez, holnap kapjátok meg a kegyelmet. Bármilyen szenvedés meghívás számotokra a megtérésre, életetek Isten Akarata szerinti rendbe tételére. Bízzatok Istenben, aki minden szenvedésetekben veletek van és megsegít titeket. Váljon világossá számotokra, hogy a megváltoztathatatlan szenvedés a tisztulásotokra válik. Higgyétek el, minden Isten által megengedett szenvedés kegyelem a számotokra. A döntő sohasem az, hogy milyen szenvedés ér benneteket, hanem az, hogy hogyan viszonyúltok hozzá. A szenvedéssel való megbírkózás egy folyamat a számotokra, amely több szakaszon megy át. Mindannyiótoknak többnyire egyedül kell végigjárni a keresztutat. Senki nem teheti meg helyettetek a lépéseket. A szenvedéseiteket csak Isten segítségével tudjátok feldolgozni és beépíteni az életetekbe. A szenvedés Isten nevelésének egyik fajtája, az igazak vizsgáztatására. Minél több pozitív tanítást olvastok ki a szenvedéseitekből, annál inkább a javatokra válik. A szenvedés tudatos elfogadása feszabadít titeket. Keresztjeitek elfogadása és felajánlása által a lelkek sokaságát menthetitek meg az örök kárhozattól!!! Befejezésül azt üzenem nektek, mint lelki testvéretek: a Földön az örömök és a szenvedések csak ideig-óráig tartanak, de a Mennyország boldogsága mindörökké tart. Érte érdemes minden áldozatot vállalnotok!!!”  
Szent Rita, aki a lehetetlen helyzetek védőszentje vagy, könyörögj érettünk!

2010. május 1., szombat

Meghaltam volna, ha nincs 9 diófám...

"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"

Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér

2010. április 26., hétfő

Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. április

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2010. április 1. Nagycsütörtökön Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Itt ülsz Előttem a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt. Nagy áldozatba került Nekem az Oltáriszentség szerzése. Szent Testemet és Véremet adom a világ végezetéig minden egyes léleknek, akik magukhoz akarnak Engem venni. Rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom árán adhattam nektek drága Szent Testemet és drága Szent Véremet. A Szentmise kereszthalálom vértelen magújítása. Ó, ha tudnátok, mekkora kegyelem a Szentmise és a Szentáldozás, nem hagynátok ki egyetlen napot sem, hogy élnétek vele. Önmagamat ajándékozom a léleknek. Az a lélek, aki méltóképpen, vagyis tiszta lélekkel fogad Engem a szívébe, és megnyitja magát Előttem, vagyis figyel Rám, és befogadja tanításomat, hatalmas kincsek birtokosa lesz. Ha együttműködik kegyelmemmel, Én rövid úton szentté formálom. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én leveszem vállatokról a terheket, és felüdítelek benneteket. Önmagammal táplállak titeket, hogy megerősödjetek a kísértések idején, és Velem együtt legyőzzétek a sátánt. Én vagyok a védőpajzs Egyházam számára. Ezért mondtam: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Én vagyok a ti erőforrásotok, Akiből mindig meríthettek. Én vagyok az élő vizek forrása, az örök élet, a feltámadás. Én vagyok az Üdvözítő, a Megváltó, Aki úgy szerettem az emberiséget, hogy az életemet adtam érte. Legalább ti, kicsi gyermekeim, akiket naponta táplálok Szent Testemmel és Véremmel, imádkozzatok hűségesen a világért, amely elfelejtett Engem. Nem akar tudni Rólam. Hiábavalóságokra fecsérli idejét, és tele van bűnnel, undokságokkal. Jól érzi magát a pocsolyában. Nem akarja, hogy megtisztítsam. Jól írta Izaiás próféta: süketek és vakok. Tanításomat nem fogadják be. Tetteimet nem akarják meglátni. Az Egyházat kerülik. Jaj lesz nekik, ha ebben az állapotban találja őket a halál. Örökre elvesznek. Ezekért imádkozzatok kicsinyeim, Véremen megváltott drága gyermekeim! Nem tudjátok elképzelni, mekkora öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt. Ez az öröm örökké tart, és ti, akik imáitokkal lelkeket mentetek meg az örök életre, még sokkal jobban fogtok ennek örülni, mert ti esdettétek le ezeknek a bűnösöknek a kegyelmet, hogy megtérjenek, és mindörökké dicsőítsék az Én végtelen irgalmamat. Gyűjtsétek össze Szent Vérem cseppjeit, és osszátok ki a bűnösöknek! Szent Vérem a tiétek, akik szerettek és imádtok Engem. Mindenkit megmentek, akikért imádkoztok. Vegyetek rész szent megváltói művemben! Imáitokkal és áldozataitokkal mentsétek meg a lelkeket! Ha csak egyet is megmentetek, már nem éltetek hiába. Sugározzátok ki rájuk szeretetemet és derűmet! Tegyétek vonzóvá számukra a keresztény életet! Mutassatok példát az Irántam való szeretetre és buzgóságra! Szükségem van rátok. Legyetek apostolok ott, ahová nem jutnak el szolgáim, a felszentelt papok! Éljetek törvényeim szerint! Hirdessétek az Evangéliumot életpéldátokkal, cselekedeteitekkel és szavaitokkal! Hitelességetek miatt találtok követőkre.
Eljött az óra, amiért leszálltam ebbe a siralomvölgybe. Júdás elárult Engem. A Getszemáné kertben vérrel verítékeztem. Emberségem remegett, mert istenségem előre tudta mindazt, ami Rám várt. Az emberi kegyetlenség nem ismer határokat. Ekkor mondtam: „Atyám, ha lehetséges múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Ekkor Atyám nagy szeretettel ölelt körül, és megerősített Engem. Megmutatta Nekem, hogy áldozatomért meg fog telni a menny üdvözült boldog lelkekkel, akik mindörökké fogják zengeni dicsőségünket. (Az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségét.) Ekkor kimondhatatlan nagy szeretetet éreztem az egész emberi nem iránt, akiket meg akartam menteni, és be akartam vinni Atyám országába. Ezért mindent vállalni akartam. Tudtam előre, hogy milyen elviselhetetlen kínok várnak Rám. De mint Isten, azt is tudtam, hogy ezzel az áldozattal mindörökre kiengesztelem Atyám jogos haragját, és ezentúl már csak az Én Véremen keresztül fogja látni az összes bűnöst. Szent Vérem ott fog csillogni minden ember lelkén, mert Én mindegyiket megváltom. Az már az ember szabad akaratától függ, hogy elfogadja-e Tőlem ezt a nagy kegyelmet, vagy elutasítja. Én minden szenvedést és áldozatot vállaltam a lelkek üdvösségéért. Egyedül Én, a Szeplőtelen Bárány, a Megtestesült Ige, az Isten-Ember hozhattam meg ezt a nagy áldozatot, mert csak az Én áldozatom volt tökéletes. Erre senki más nem volt alkalmas Rajtam kívül. Szent Anyám, János, a tanítvány, és mindazok, akik keresztem alatt álltak, és egyesültek fájdalmaimmal, szintén nagy érdemeket szereztek, mivel szenvedéseiket és áldozataikat egyesítették az Enyémmel, ezért Atyám úgy tekintett le rájuk, mintha Én szenvedtem volna el az ő szenvedéseiket is. Mondom neked: a világ végezetéig élő összes ember, ha szenvedéseit és áldozatait egyesíti az Én kínszenvedéseimmel és kereszthalálommal, rengeteg lelket ment meg, mert Atyám úgy tekint ezekre a lelkekre, mintha Én szenvednék általuk. Én a világ összes bűnét Magamra vettem, jóllehet Én Magam egyet sem követtem el. Minden bűnért elégtételt nyújtottam. A töviskoronázással a gondolatban elkövetett bűnökért. A ruháimtól való megfosztással, a paráznaság és mindenféle tisztátalanság bűneiért. A megostorozással az összes kegyetlenség bűnéért. A kereszthalállal minden gyilkosságért. Rettenetes kínszenvedésekkel váltottam meg a világot. Az Én szenvedéseimhez nincs, és nem is lesz hasonló a világ végezetéig. Ha valaki csak egyetlen fohászt mond el Hozzám bizalommal, és keresztemre tekint, az megmenekül a kárhozattól. Még akkor is, ha a világ összes bűnét elkövette volna. Nagy volt a lelketek ára! Szent kiomló Vérem tisztított meg a bűntől. Nézzetek fel keresztemre! Fogjátok fel, mennyire szeretlek benneteket! Gyűlöljétek a bűnt, ami ennyi sok szenvedést okozott Nekem! Ne kövessetek el bűnt soha! Inkább akarjatok meghalni, mint vétkezni! A keresztről hívlak benneteket! Térjetek meg, amíg még időt kaptok rá! Éljetek szüntelen készenlétben! A halál hirtelen jön. Jobban őrködjetek lelketek tisztasága fölött, mint szemetek világa fölött! Ne gyűjtsetek kincseket ezen a földön, mert minden itt marad. Mentsetek lelkeket az örök életre, akikkel együtt mindörökre örvendezni fogtok Isten nagyobb dicsőségére! Erre áldalak meg titeket drága Véremen megváltott gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. ápr. 1. Nagycsütörtökön Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:
„Imádott Megváltó Jézusom! Te ott függsz a keresztfán. Ránk nézel, s ezt mondod: „Szomjazom.” Nem az ecetre szomjaztál, amely felmarta Ajkad Sebét. Nem. Te a mi lelkünkre szomjazol. Te a mi igenünkre vársz, hogy igennel válaszoljunk a Te hívásodra. Te azt mondtad: „Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok!” Te minden életállapotot megszenteltél. A papságot, a szerzetesrendet, a magányt és a házasságot. Nekünk csak Téged kell követni, mert Te vagy az út, az igazság és az élet. Te az életedet adtad a mi üdvösségünkért. Nekünk is az életünket kell odaadni a mi megszentelődésünkért. Jézusom, kérlek, add nekünk a Te hitedet és a Te erődet, hogy mi is igennel válaszoljunk Mennyei Édesatyánknak úgy, ahogy Te: „Atyám, ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Ámen.”


2010. április 2. Nagypénteken éjjel Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: „Ó Jézusom, Aki a keresztfán értünk meghaltál! Kérlek, hallgasd meg imám! Eléd hozok minden bûnös embert, akik süketek szavaid meghallására. Kérlek, teremts bennük halló fület! Te, Aki a süketek fülét megnyitottad, hogy meghallják a Te Igédet, nyisd meg a bûnösök lelkét, hogy befogadják Szent Evangéliumodat! Jézusom, most a megátalkodottakat hozom Eléd, akik megvetnek Téged, és nem akarnak hallani Rólad. Kérlek, ne vesd meg könyörgõ szavam! Adj nekik kegyelmet, tisztánlátást, hogy megátalkodott szívük megtérjen, hogy õszinte bûnbánat által megtisztuljanak értünk kiontott drága Szent Véred harmatától, és új életre támadjanak. Jézusom, Te vagy az út, az igazság és az élet. Kérlek, vezesd népedet az üdvösség útján, amely a Te követésed az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Kérlek, mutasd meg népednek az igazságot, amely a Te törvényedben van. Csak egy igazság van: a szeretet törvénye, amely az üdvösségre visz. A gyûlölet és a hazugság pedig a kárhozatba taszít. Kérlek, adj tisztánlátást, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy felismerjenek Téged, a jó Pásztort, és engedelmeskedjenek Neked. Felismerjék a sátánt, a hazugság atyját, és megvessék azt. Jézusom, Te vagy az örök élet, mert Te feltámadtál a halálból, és mi is fel fogunk támadni, ha hiszünk Benned. Kérlek, add nekünk mindig ezt az élõ hitet, hogy minden keserûség és nehézség közepette határtalanul bízzunk Benned, és kegyelmed erejével mindig felkeljünk eleséseinkbõl. Jézusom, Te az Atya jobbján ülsz, és onnan leszel eljövendõ ítélni eleveneket és holtakat. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy a halál küszöbét bûn nélkül lépjük át, és az ítéletkor a Te Jobbodon állhassunk az áldottak között. Ámen.”

Az Úr Jézus: „Azt akarom, hogy ezt az imát sokan imádkozzák.”A Szentlélek imája: „Drága jó Jézusom! Hálát adok Neked végtelen irgalmadért. Köszönöm a megváltás nagy mûvét, amelyet beteljesítettél a keresztfán. Jézusom, köszönöm a Te önfeláldozó szeretetedet, végtelen irgalmadat és jóságodat. Emberi elme képtelen felfogni ekkora szeretetet és lelki békét:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Jézusom, Te azt ígérted: „Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat.” Kérlek, add nekünk a Te békédet, hogy ne átkozzuk ellenségeinket, hanem imádkozzunk értük. Ha igazságtalanság ér, ne lázadjunk, hanem nézzünk fel a Te keresztedre, és megtanuljuk, hogy a Te sorsodban osztozunk. Te azokat hívod meg erre, akiket kiválasztottál és megerõsítettél. Kérlek Téged, add meg nekünk a kegyelmet, hogy amikor
igazságtalanság ér bennünket, nagy bizalommal így kérjünk Téged: Jézusom, bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Jó Uram, ha ezt megengedted, biztosan azért tetted, hogy megdicsõülj bennünk. Kérlek, adj nekünk készséges szívet, hogy a megaláztatásokat békével tûrjük. Rólad vegyünk példát, és mindig mindenért hálát adjunk Neked. Azért, mert boldogok a
lélekben szegények - övék a mennyek országa. Ámen.”


2010. április 8. Szentségimádáson Jézus: “Édes kislányom! Nagyon fáj az Én Szívem! Nagyon-nagyon szomorú vagyok. Népem vak, süket és konok.  Nem akar megtérni. Már nem várhatok tovább. Sokan rohannak a vesztükbe, az örök halálba. Meg kell akadályoznom. Én tiszteletben tartom a szabad akaratot, de Engem nem lehet félrevezetni. Én ismerem még a gondolataitokat is, és minden szándékotokat. Én nem erőltetem rá Magamat senkire. Ezért van pokol. Aki hátat fordított Nekem, és megvetett Engem, az élet Szerzőjét, azt Én átengedem annak, akitől hagyta magát rászedni. Ha a hazugság atyját választotta, akkor vele lesz egy egész örökkévalóságon át. Hamarosan megfenyítem ezt a világot. Úgy, mint az apa a gyermekét, hogy megóvja a veszélytől. Én a legnagyobb rossztól, a kárhozattól akarom megőrizni, ezért fogom megfenyíteni, mint szerető apa a gyermekét. A nagy figyelmeztetés valójában egy nagy fenyítés lesz minden bűnös számára. Egy pillanat alatt felismertetem velük súlyos bűneiket, és megmutatom nekik, hogy hova kerülnek, ha meg nem bánják. Megmutatom nekik azt is, hogy bűneikkel mennyi kárt okoztak nem csak maguknak, hanem a környezetüknek is, akikre kihatottak önző, felelőtlen döntéseik. Ezért mondtam apostolaimnak: Ha valaki első akar lenni, a legyen mindenkinek a szolgája. Ezt azért mondtam, mert az első embernek a legnagyobb a felelőssége. Az ő döntése kihat mindazokra, aki rá vannak bízva. Rengeteget kell annak szenvedni, aki akár mulasztásból, vagy kapzsiságból megkárosít egy közösséget, egy családot, vagy egy országot. Mondom neked, nagyon sokat fognak szenvedni a bűnösök, ha meglátják saját lelkük állapotát, szembesülnek bűneikkel, és azok következményeivel.
Gyermekeim! A sátán állandóan ólálkodik körülöttetek, hogy kit nyeljen el. Nektek erősen ellen kellene állni a hitben, nem hagyni magatokat leteperni. Ne álljatok vele szóba, mert akkor rászed, és a pokolba taszít. Neki a lelketek kell. Minden testi élvezetbe belevisz, csakhogy a lelketeket megrontsa. Értsétek meg végre, hogy a test a lélek ellen tusakodik. Aki enged a testi élvezeteknek, az elveszti lelki életét. Mert mi a lelki élet? Isten imádása, és a felebarát iránti önzetlen tiszta szeretet, vagyis áldozat. Ebben az esetben a lélek az úr. A test követi a lélek parancsát, vagyis megvalósítja a szándékot. Ez így helyes, mert a lélek sokkal magasabb rendű, mint a test. Evangéliumomban ezt mondtam: A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De ahol a test az úr, ott a lélek halott. Ott ugyanis a sátán uralkodik, és mindent elkövet, hogy a kárhozatba taszítsa az embert, ami az örök halál. Hangsúlyozom: nincs megsemmisülés, mert a lélek örökké él. A pokol örök szenvedés, a kínok kínja. Örök tűz. Leírhatatlan lelki-testi szenvedés. Ettől akarlak megóvni titeket gyermekeim. Most, amikor egyre közeledtek ehhez a nagy naphoz, amikor meglátjátok lelketek állapotát, egyre többet imádkozzatok magatokért és egymásért! Tegyetek félre mindent! Csak az állapotbeli kötelességeiteket végezzétek el! Minden szabad perceteket töltsetek imával! Ha tudtok, naponta vegyetek részt Szentmisén, és járuljatok Szentáldozáshoz. Imádkozzátok gyakran az ördögűző imát! A sátán ilyenkor megfutamodik. Mondjátok gyakran, naponta többször is az irgalmasság rózsafüzért. Amikor ezt imádkozzátok, irgalmam körül öleli a világot, és sok kegyelmet adok minden embernek, hogy felismerve bűneiket, megtérjenek Hozzám. Magasztalják az Én irgalmamat és szeressenek Engem. Imádkozzátok naponta többször is Szent Vérem litániáját, amelynek a válasza: “üdvözíts minket”. (Hozsanna 66. old.) Ilyenkor lehajolok a bűnöshöz, és minden kegyelmet megadok neki, ami az üdvösségére válik. Imádkozzátok a hagyományos rózsafüzéreket! Szemléljétek az Én életemet fogantatásomtól mennybemenetelemig. Ilyenkor égi Édesanyátok imádkozik veletek és értetek. Ő a nagyhatalmú Szűz, Aki minden kegyelmet leesd számotokra, hogy még a legnagyobb bűnös is üdvözüljön. Minden szívből jövő, hittel teli ima meghallgattatik. Legyen az egy röpima, egy fohász, vagy hosszabb, akár órákig tartó Szentségimádás. Ez utóbbi a legnagyobb kegyelem. Szakítsatok Rám időt! Imádjatok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Szomjazom a lelketekre! Meg akarom tölteni az Én szeretetemmel, békémmel és örömömmel. Nem akarom, hogy szenvedjetek a világ gondja, baja miatt. Jöjjetek Hozzám mindnyájan, Én felüdítelek benneteket! Adjátok át Nekem terheiteket! Én átveszem tőletek, és megoldom gondjaitokat. Én Mindenható vagyok. De ha egyedül akarjátok hordozni, ha nem kértek Engem, akkor ne csodálkozzatok, hogy összeroskadtok alatta. Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Várlak titeket a tabernákulumban! A szívetekbe akarok betérni! De azt akarom, hogy előtte tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Jöjjetek Hozzám! Vágyom rá, hogy megosszátok Velem örömeiteket, bánataitokat! Várom, hogy hálát adjatok azért, hogy rettenetes kereszthalálom által megváltottalak benneteket. Várom, hogy hálát adjatok minden Szentmiséért és Szentáldozásért. Azért, hogy köztetek maradtam, hogy adok papokat, akik bemutatják a Szentmisét, és megáldoztatnak titeket. Hallgassatok Rám! Velem boldogok lesztek nem csak itt a földön, hanem egy egész örökkévalóságon át. Sírva kérlek benneteket, Véremen megváltott gyermekeim! Ne hallgassatok a sátánra! Térjetek meg Hozzám! Hozzatok áldozatokat a szegény bűnösökért, mert értetek is imádkoztak, hogy megtérjetek. Csak egy a fontos, hogy elnyerjétek az örök életet. Erre kaptátok földi életeteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2010. április 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága Jézusom! Te, Aki meghaltál értem a keresztfán, kérlek, fogadj be engem a Te irgalmas Szívedbe! Szíved legyen az én lakásom, örök menedékem. Védj meg engem a sátán támadásaitól! Te légy az életem központja, öröme, békéje és biztonsága. Te légy a cél, Akihez költözöm. A Te irgalmad öleljen körül engem most, éshalálom óráján. Ámen.”
Az Úr Jézus: „Imádkozzál! Így kérj Engem:
Imádott Jézusom! Kérlek, add nekem a Te erõdet, a Te hitedet, és a Te szeretetedet! Add, hogy úgy szeresselek Téged, ahogy Te szerettél engem, amikor a Getszemáné kertben rám gondoltál. Bár remegtél a halálfélelemtõl, és vérrel verítékeztél, mert mint
Isten elõre láttad azt az iszonyú kegyetlenséget, ami Rád várt, mégis irántam való szeretetbõl kimondtad: Atyám, ne az Énakaratom legyen, hanem a Tiéd. Én is így akarom kimondani Veled együtt. Ehhez adj nekem erõt, hitet, és végtelen szeretetet,
hogy életem minden nehézségében Veled együtt újra meg újra ki tudjam mondani: Atyám, a Te akaratod legyen, ne az enyém. Ámen”

A Szentlélek imája bennem:
„Hõn imádott édes jó Jézusom! Köszönöm, hogy itt lehetek a Te drága Szent Színed elõtt. Köszönöm, hogy szeretsz engem, és Te szerettél elõbb. Köszönöm, hogy Neked terved van velem, és minden megfogant élettel, még mielõtt megfogant, már létezett a Te gondolatodban. Imádott Jézusom, köszönöm ezt a nagy kegyelmet, amelyet nekem adtál. Köszönöm, hogy hallom szavadat, hogy leírhatom, és nagyon köszönöm, hogy ebbõl tanulhatunk, erõt, bölcsességet és vigaszt meríthetünk, mert Te Magad erõsítesz minket, a Te bölcsességedet adod nekünk, és Te vigasztalsz meg, amikor csalódunk, mert mi hiszékenyen szóba álltunk a sátánnal, és õ becsapott minket. Istenem szeretlek Téged teljes szívembõl, teljes lelkembõl, teljes elmémbõl és minden erõmbõl. Csak Téged imádlak. Csak Neked adok hálát. A halál nem választ el Tõled. Sõt, ha meghalunk, akkor nyerjük el az örök életet. Drága Jézusom, imádott Királyom! A szívem egyre csak örvendezik Benned azért, hogy feltámadtál, és Veled együtt mi is fel fogunk támadni. Azért, hogy köztünk vagy és velünk maradtál. Az Igében, a legméltóságosabb Oltáriszentségben és a szeretetben. Ez utóbbiban nem kell hinni. De ha szeretetben élünk, megtapasztalják az emberek, hogy Te itt vagy köztünk.
Te Magad vagy a menny, az örök élet, és ez mind egyetlen szóban benne van: szeretet. Szeretni Téged, annyit jelent, mint birtokolni az örök életet. Szeretni a felebarátot, annyit jelent, mint szeretni Téged. Mert amit egynek tesztek, azt Velem teszitek.
Így mondtad Jézusom. Csodálatosak a Te szavaid. Neked nincs szükséged a mi gondoskodásunkra, de a Te szereteted kívánja meg tõlünk, hogy a rászorulókon segítsünk. Jézusom, köszönöm ezt a tanítást, mert ha megtesszük, boldog lesz ez a világ.”

2010. április 11. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő elszáll. Élj szüntelen készenlétben! Ne foglalkozz a mával, a holnappal, csupán a pillanattal, mert csak ez a tiéd. A holnapot Én irányítom. Te csak higgyél szavamban, és tedd meg, amit kérek! Az út, amelyen mész, lassan véget ér. A legvége lesz a legrögösebb, a legnehezebb. Ezért imádkozzál! Így kérj Engem: Imádott Jézusom! Kérlek, add nekem a Te erődet, a Te hitedet, és a Te szeretetedet! Add, hogy úgy szeresselek Téged, ahogy Te szerettél engem, amikor a Getszemáné kertben rám gondoltál. Bár remegtél a halálfélelemtől, és vérrel veritékeztél, mert mint Isten előre láttad azt az iszonyú kegyetlenséget, ami Rád várt, mégis irántam való szeretetből kimondtad: Atyám, ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Én is így akarom kimondani Veled együtt. Ehhez adj nekem erőt, hitet, és végtelen szeretetet, hogy életem minden nehézségében Veled együtt újra meg újra ki tudjam mondani: Atyám, a Te akaratod legyen, ne az enyém. Ámen
Ha így teszel, végig mégy az úton, amelyet Én jelöltem ki számodra. Megkapod Tőlem az erőt, a hitet és a szeretetet. Olyan lángoló szeretetet adok, amely megkönnyíti terhedet, és megédesíti igádat. Te Deumot fogsz Nekem zengeni, és beteljesíted küldetésedet, amellyel megbíztalak. Áldásommal erősítelek téged, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. április 11. Szentségimádáson Jézus: “Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Az idő hamar elszáll. Hamarosan megállsz Előttem. Lepereg előtted az életed. Kéredzkedj be az Én irgalmas Szívembe! Így kérd: Drága Jézusom! Te, Aki meghaltál értem a keresztfán, kérlek, fogadj be engem a Te irgalmas Szívedbe! Szíved legyen az én lakásom, örök menedékem. Védj meg engem a sátán támadásaitól! Te légy az életem központja, öröme, békéje és biztonsága. Te légy a cél, Akihez költözöm. A Te irgalmad öleljen körül engem most, és halálom óráján. Ámen.”
Egy imacsoportnak ezt üzeni az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Folytassátok az imát továbbra is! Nagy örömömet találom bennetek. Imátokra sok kegyelmet adok a bűnösöknek, akik közül sokan elkárhoznának, mert rajtatok kívül senki sem imádkozik értük. Ti vagytok az Én kis seregem, akik imáitokkal győzelmet arattok a sátán fölött. Majd csak a mennyben fogjátok megtudni, milyen nagy kegyelmeket vonzottatok le a mennyből. Mert ahol imádkoznak, ott Én, a Mindenható cselekszem. Kérésetek felhatol fülembe, és minden kegyelmet megadok, ami az üdvösségetekre válik. Folytassátok az imát! Akikért imádkoztok, azoktól elfut a sátán. Mindenható kegyelmemet kiárasztom rájuk. Irgalmas szeretetemmel körülölelem őket, és lángra gyújtom szívüket az Irántam való szeretetre. A mennyben annak fogtok legjobban örülni, hogy a földön imádkoztatok. Mert az ima a lelki irgalmasság legmagasabb fokú jócselekedete, és ezt az Én nagyobb dicsőségemre teszitek. Folytassátok! Abba ne hagyjátok! Ezt az egyet kértem, hogy szüntelen tegyétek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2010. április 20. Szentségimádáson Jézus: „Egy nagy ébredés következik. A Szentlélek megérinti a lelketeket. Akkor mindenki
fel fogja ismerni, mi a kötelessége. Hívjátok a Szentlelket! Kérjétek el az Õ világosságát! Fénye kívül-belül beragyog benneteket. A Szentlélek tüzesíti fel a lelketeket, hogy méltó szeretettel válaszoljatok Isten szeretetére. Jöjj Szentlélek! Jöjj, jöjj, jöjj! Jöjj, áraszd ki Lelkedet, és minden életre kel! Jöjj Szentlélek! Gyújtsd meg szívünket szereteted tüzével! Jöjj, áradj ki minden lélekre! Hozz fényt, békét, szeretetet! Hozd el az üdvösséget minden ember számára, akik sötétségben ülnek! Jöjj, jöjj, jöjj! Úgy kérünk, várunk jöjj, jöjj, jöjj Szentlélek, jöjj! Ámen, ámen, ámen. Alleluja, alleluja, alleluja! Ámen.”

A Szentlélek imája bennem: „Imádott Uram!

Köszönöm, hogy itt maradtál köztünk a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Köszönöm, hogy szólsz, tanítasz, szeretsz és nevelsz.
Köszönöm, hogy Te vagy az út, az igazság és az élet.
Köszönöm, hogy Te vagy az Úr, a Megváltó, az Üdvözítõ.
Köszönöm, hogy viszontszerethetlek Téged. Mert minden a Te kegyelmed ó én Jézusom, Szerelmem, Üdvözítõm. Lábad elé teszem életem. Fogadd el imádott Királyom, és tégy velem, amit csak akarsz. Mindent elfogadok Tõled. Te vagy az én Üdvözítõm, Aki meghaltál értem a keresztfán. Mindent Neked adok. Cselekedj velem tetszésed szerint a Te nagyobb dicsõségedre és a lelkek megmentésére. Ámen.”

2010. április 25., vasárnap

Vassula Ryden: Próféciák az Igaz Élet Istenben üzenetekböl 2010. április

A Szentírásban számos helyen olvashatunk arról, hogyan reagál Isten a lázadás és hitehagyás idején. Jeremiás próféta 4. könyvének 23-28 szakaszában például ez áll:
„Ha a földre nézek, lám, puszta és üres, ha fel az égre, kihunyt a világossága. Ha a hegyeket nézem, lám, ingadoznak, és a halmok is mind megrendülnek. Körülnézek, és nincsen ember; az ég madarai is mind elmenekültek. Ahogy tovább szemlélődöm, lám, pusztává lett a bőven termő föld; minden város romokban hever az Úr színe előtt, izzó haragjától. Mert ezt mondja az Úr: Pusztasággá lesz az egész ország; véget vetek neki! Erre majd gyászba borul a föld, és homályba burkolóznak odafönn az egek."
Isten szüntelenül arra figyelmeztet minket, hogy térjünk meg Hozzá, béküljünk meg Vele és egymással. Krisztus könyörög egyháza tagjainak, hogy engesztelődjenek ki és egyesüljenek. Több, mint 25 éve kéri a pásztorokat az Igaz Élet Istenben üzenetekben, hogy bánják meg bűneiket, béküljenek meg és valósítsák meg az egységet, azáltal, hogy egyesítik a Húsvét dátumát. Az egész világ hanyatlik gonoszságában és hitehagyásában. Nemcsak Isten Törvénye ellen vétkezik, hanem minden ellen, ami Szent, szüntelenül megbántva Istent. Miért is lepődik meg bárki azon, hogy a Szentlélek kegyelme megnövekszik ezekben a sötét időkben, hogy segítsen rajtunk? De a Sötétség ismét üldözi a Világosságot. Ezekben az években, amikor próbáltam tanúságot tenni és átadni a világnak Isten Szavát, számos ember nehezítette meg a küldetésemet akadályokkal, üldöztetéssel, vádaskodással, kigúnyolással, tilalmakkal és rágalmakkal. Sokan közülük, azt gondolták, hogy szent szolgálatot tettek ezzel Istennek…
A Szentírásban írva van: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige" (Jn 1,1) „(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be." (Jn 1,9-11)
Ezekben az években az Úr valódi megértésre próbált elvezetni mindnyájunkat azzal, hogy ismételten emlékeztetett a szent próféták múltbeli szavaira és az Å saját parancsolataira. Jézus felszólításai (akárcsak Szent Édesanyánk szavai) bűnbánatra, békére, szeretetre, egységre és imádságos életre hívtak. Az Úr eljött, és még mindig jön ezen a módon a világba, hogy megvilágosítsa mindazokat, akik eltévedtek, de mind a mai napig igen kevesen ismerték fel az Ő kegyelemteljes jelenlétét és még kevesebben fogadták el az Å hívását. Nem feledkezett meg arról, hogy elsőként az Å saját birtokába jöjjön, az Övéi közé, de a test a szív keménységében és hitetlenségében megint elutasította a Szeretetet. Mindezidáig, nagyon kevesen vannak azok, akik teljesen befogadták Őt bűnbánatra hívó irgalmas felszólításaiban. Ezzel nemcsak irgalmát csökkentik, de vissza is utasítják és nem engedik meg az Úrnak, hogy uralkodjon a szívükben.
A világ ma úgy viselkedik, mint a Fáraó: makacsságában és hitetlenségében megtagadja mindazt, ami Szent. Másokról meg azt mondja az Úr, hogy viselkedésük rosszabb, mint Szodomáé és Gomoráé volt.
1991. szeptember 11-én – pontosan 10 évvel a két amerikai torony nagy katasztrófája előtt – az Úr elégedetlenül nézett a Földre és e szavakkal figyelmeztetett bennünket:
 „És az Én Szemem a mai világra tekint. Felkeresi sorra a nemzeteket, megvizsgálja a lelkeket egy kevés melegségért, egy csekély nagylelkűségért és egy kis szeretetért. De igen kevesen örvendeznek az Én jóságomnak. Igen kevesen igyekeznek szent életet élni, a napok pedig elrepülnek, és meg vannak számlálva az órák a nagy leszámolás előtt […] (Jézus hirtelen hangnemet változtatott, és néhány pillanatnyi várakozás után olyan komoly hangon, amitől megrettentem, így szólt) A Föld megremeg és megrendül, és minden gonoszság, amit toronymagasságúra építettek (mint Bábel tornya) kőhalommá omlik össze, és el lesz temetve a bűn porában! Fent a magasban megrendülnek a mennyek, és a Föld alapjai meginognak! Mennydörgéssel és lánggal látogatom meg váratlanul a szigeteket, a tengereket és a szárazföldeket. Figyeljetek jól végső figyelmeztető szavaimra! Most figyeljetek, amíg még van idő ! Olvassátok Üzeneteinket, és ne legyetek többé gúnyosak vagy süketek, amikor a Menny szól! […] Hamarosan, igen hamar, megnyílik a Menny és megmutatom nektek a Bírót." (1991. szeptember 11.)
2001. szeptember 11-én a világ megrendült a két torony leomlásakor, amely annyi – többségében ártatlan – ember életét követelte. Szörnyű apokaliptikus jeleneteket látott a világ, és bár ilyen borzalmak történtek velünk, az emberek mégsem tartottak bűnbánatot és fordultak Őszintén Istenhez. A világ rosszabb lett, mint előtte volt és háborúra készülődött.
Nem fogtuk fel, hogy mindez a saját hibáink, bűneink és hitehagyásunk miatt történt – illetve azért mert a világ elutasítja Istent –, hanem továbbra is a Sátánra hallgattunk és az Ő útját választottuk ahelyett, amelyet Isten mutatott nekünk.
Azután, Krisztus ismét számos alkalommal figyelmeztetett bennünket a cunamira, mielőbb az bekövetkezett volna. Az első figyelmeztetés már 1987. szeptember 10-én elhangzott:
Ezt írtam jegyzetfüzetembe: „Hirtelen arra emlékeztetett Jézus, amit múlt éjjel álmodtam, és el is felejtettem. Ugyanaz a látomás volt, amelyet nemrég láttam, de álmomban rosszabbnak látszott." Majd az Úr ezt mondta:
„Figyelj! Álmodban mutattam meg neked a látomást, hogy megéreztessem veled, nincs menekülés!"
Ezt írtam: „Emlékszem, ahogy közeledni láttam, mint egy óriási hullámot. Megpróbáltam elfutni és elrejtőzni, bár tudtam, hogy lehetetlen." Utána azt kérdeztem az Úrtól: „De miért teszed ezt, ha szeretsz bennünket? Miért?" Å azt válaszolta:
„Engem nemcsak úgy ismernek, mint a Szeretet Istene, hanem úgy is, mint az Igazságosság Istene."  Ekkor azt kérdeztem: „Mit tehetünk, hogy megállítsuk ezt?" Isten válasza: „erőteljes engesztelést kérek most mindnyájatoktól! Egyesüljetek és legyetek egyek! Szeressétek egymást! Higgyetek Mennyei Műveimben, mert Én mindig köztetek vagyok!" (1987. szeptember 10.)
A cunami híre sokkolt és elkeserített mindnyájunkat, de senki sem mondhatja, hogy Isten nem küldött figyelmeztetéseket. Mikor választott szószólóin keresztül figyelmeztetett, sokan azt mondták: „Nincs szükségünk ezekre a figyelmeztetésekre; Birtokunkban vannak az Atyák szent könyvei és a Szent Biblia és ezekben vigasztalást találunk. Sohasem mulasztottuk el felajánlani áldozatainkat és imádságainkat. Mi többet mondhatna még nekünk Krisztus annál, mint amit Å adott nekünk?" És becsukták fülüket.   
1991. december 24-én, Krisztus születésének éjjelén a megbántott Jézus egy újabb üzenetet adott:
„Eljövök ma és az egész emberiségnek felkínálom az Én Békémet, de igen kevesen figyelnek. Ma békefeltételekkel és a Szeretet üzenetével jövök, de a Föld meggyalázza a békét, amelyet felkínálok, és még Születésem Előestéjén is gúnyolják és csúfolják a Szeretetet, amelyet nekik adok. Az emberiség Szent Nevem nélkül ünnepli e napokat. Eltörölték Szent Nevemet, és Születésem Napját a kényelem szabadnapjának tekintik, amikor bálványokat imádnak. A Sátán behatolt gyermekeim szívébe, mivel gyengék voltak és alva találta Őket. Figyelmeztettem a világot…" (1991. december 24.)
Krisztus arra figyelmeztet, hogy rendkívüli módon sérti Őt, ha Szentséges Neve nélkül ünnepeljük a Karácsonyt, mint egyszerű munkaszüneti napot, megfeledkezve valódi tartalmáról: Krisztus Születéséről.
Karácsonykor minden Keresztény arra kap meghívást, hogy örömmel ünnepelje Krisztus születését, menjen Templomba és ünnepelje Megmentőnk és Megváltónk Szent Nevét. Hitehagyásukban viszont sokan a karácsonyfát ünneplik és imádják, ajándékokat cserélnek, betegre eszik magukat, és esztelenségekkel szórakoztatják magukat.
Ezután számos további figyelmeztetés következett. 1993. február 18-án is kaptunk egyet:
„Értsétek meg, hogy eljönnek azok a napok, amikor mennydörgéssel és tűzzel jövök el, de szomorúságomra sokakat fogok közületek úgy találni, hogy mit sem tudtok róla, mert mély álomban lesztek! Egyik hírvivőt küldöm a másik után, teremtés, hogy áttörjem süketségedet, de már belefáradtam ellenállásodba és fásultságodba. Belefáradtam hidegségedbe. Belefáradtam gőgödbe és merevségedbe, amit akkor látok, amikor az egység érdekében kellene összegyűlnötök - megtöltötted és túlcsordítottad az Érzéketlenség Kelyhét. Saját hangotoktól megmámorosodva szembeszegültek az Én Hangommal, de ez nem lesz örökre így - hamarosan elbuktok, mivel saját hangotok félrevezető ostobasága miatt szegültetek szembe az Én Hangommal. Nyilvánvaló, hogy Egyházam a ti megosztottságotok miatt hever romokban. […] A Föld megrázkódik és mint hullócsillag kilendül helyéből, hegyeket és szigeteket mozdítva ki helyükből. Egész nemzetek fognak megsemmisülni. A mennybolt eltűnik, mint felgöngyölt könyvtekercs, ahogyan látomásodban láttad leányom. Nagy szenvedést fog átélni minden ember, és jaj a hitetleneknek! Hallgass Engem: és ha így szólnak ma hozzád az emberek: „Ó, az Élő Isten irgalmas lesz hozzánk, a te jövendölésed nem Istentől való, hanem saját lelkedből!" Mondd meg nekik: Bár azt mondják rólatok, hogy éltek, ti holtak vagytok. A ti hitetlenségetek ítél el benneteket, mert nem akartatok hinni Irgalmasságom Idejében, és megakadályoztátok az Hangomat, hogy szócsöveimen keresztül figyelmeztesse és megmentse teremtményeimet…" (1993. február 18.)
A tudósok szerint, amikor a földrengés végbement a tenger alatt, az egész föld megrázkódott, egy szempillantásnyi időre megállt és kimozdult a tengelyéből. Szumátra szigete és más szigetek is, több méterrel elmozdultak az eredeti helyüktől. Az egyikről azt gondolták, hogy teljesen eltűnt, de később máshol megtalálták.
2002. február 7-én egy újabb utolsó figyelmeztetés jött Istentől:
„Ajtótok előtt áll Királyi Uralmam, de vajon készen álltok-e az Én fogadásomra?
Nagylelkűen és királyi bőkezűséggel készítettem számotokra lelki táplálékokból lakomát, hogy életre keltsem lelketeket. Amikor ott voltam és vártam rátok, hogy Saját Kezemmel tápláljalak és megmentselek a haláltól benneteket, ti nem akartatok találkozni velem. Ezért, tekintettel, az igazi bűnbánattal szemben tanúsított ellenállásotokra, és figyelmeztetésemmel kapcsolatban mutatott ellenséges magatartásotokra, mindaz, ami a sírás korábbi színhelyén történt (2001. szeptember 11.), semmi sem lesz azokhoz a szomorú reggelekhez képest, amelyek még előttetek vannak. A szomorú reggelek, amelyeket saját kezetekkel vontok magatokra. […] (ti) nemcsak a Földet, hanem az egész világmindenség létét is veszélyeztetitek. [….] Fájdalommal látom a magasságokból, miként fordulnak terveitek saját magatok ellen. A világ most megízleli saját életmódja gyümölcseit, kihívja maga ellen a természetet, amely rengésekkel és természeti katasztrófákkal válaszol." (2002. február 7.)
Az Úr figyelmeztet, hogy hitehagyásunkkal veszélyeztetjük a világmindenséget – nemcsak a Földet, de az egész világmindenséget, mivel kihívjuk a természetet lázadását magunk ellen.
 Ez azonban még nem minden. Ha nem változtatjuk meg szívünket és nem térünk vissza Istenhez, még rosszabb dolgok várnak ránk. Az Úr mondja:
„Látod leányom, Igazságosságomat is hamarosan kinyilvánítom. Tervemnek meghatározott ideje van. Irgalmas felszólításaimnak is meghatározott ideje van. Amikor ez az idő letelik, mindenkinek meg fogom mutatni, jóknak és rosszaknak, hogy szigorúságom is éppen olyan nagy, mint irgalmasságom, hogy haragom is olyan hatalmas, mint megbocsátásom. Most gyorsan be fog következni mindaz, amit megjövendöltem. Semmi sem maradhat ki belőle…" (1993. február 19.)

2008. január 7-én 3.10 perckor a Szűzanya felébresztett, hogy megértesse velem, hogy ebben az időben Krisztust támadás éri. A Szűzanya üzenete így szólt: Igen közel vagyunk az emberiségre váró, megjövendölt eseményekhez, azok már a küszöbön állnak. Ezeket az eseményeket a világ gonoszsága, önzése, szeretetlensége, Isten Szavának visszautasítása, a rosszindulat, a képmutatás és az istentelenség hozza ránk.

A Szűzanya azt mondta, hogy a Föld veszélyben van, és tűztől fog szenvedni. Isten haragját nem lehet tovább visszatartani, és rájuk fog esni, mert az emberek nem akarnak szakítani a bűnnel. Ezekben az években Isten Irgalma a lehető legtöbb lelket igyekezett Magához vonni, Karját kitárva, hogy megmentse Őket, de csak kevesen értették meg és figyeltek rá. Irgalmának ez az ideje nem fog már sokáig tartani, eljön az idő, amikor mindenki próbára lesz téve, a Föld tűzfolyamokat fog okádni belsejéből, és az emberek meg fogják érteni, mennyire jelentéktelenek és gyámoltalanok, ha Isten nem lakik a szívükben. Isten hűséges és megtartja Ígéreteit. Eljött az idő, amikor Isten háza népe próbára lesz téve, és akik visszautasították az Ő Irgalmát, meg fogják tapasztalni Isten Tüzét. (Itt megkérdeztem, mi lesz azokkal az egyházi személyekkel, akik üldöznek bennünket és vakok Isten Irgalmasságának Műveire.) A Szűzanya azt mondta, hogy Ők is azt fogják elszenvedni, amit megérdemelnek.
A Szűzanya a továbbiakban az áldozatról beszélt. Arra kért, hogy emlékeztessek mindenkit arra, amit Isten, a mi Teremtőnk azt kéri tőlünk, hogy erősebben köteleződjünk el Å mellette, és hogy a megtérés nem elég önmagában, áldozat és kitartó imádság nélkül. Aki azt mondja magáról, hogy megtért és az Igaz Élet Istenben üzenet által rátalált Istenre, annak több áldozatot kellene hoznia felajánlottságának bizonyításaként. Sokféle módon tanúsíthatjuk Isten iránt érzett szeretetünket és nagylelkűségünket. Senki sem mondhatja: „mi igaz életet élünk Istenben", ha nem ajánlja fel áldozatos szeretetét. Áldottak azok, akik igazán szeretik Istent, és nem kell félniük azokban a napokban. Égi Édesanyánk azt mondta, hogy áldottak, akik kitartanak a megpróbáltatásokban; és elégedett azokkal a papokkal (a papsággal), akik részt vesznek Isten Műveiben és terjesztik azokat (mint pl. az Igaz Élet Istenben üzenetet, és akik nyitottak a Szentlélek számára), és hogy maradjanak bizakodók, mert Ők különös kegyelmet kaptak Isten Lelkétől, és hogy Ők a Lélek által erősödtek meg az Úrban az Å üdvösségterve számára. Krisztus megadja nekik az Ő békéjét.
Ha valaki szolgál, és áldozatként felajánlja magát, akkor a tűz által eljövő ítélet nem lesz olyan szigorú számára, mert lelkében örvendezni fog Isten hívásának, ami életre keltette Őt.
A Szűzanya azt mondta, hogy sokan elhagyták hitüket, de sokan majd felemeltetnek. Sokan elmulasztották megtartani Isten Szavát, amit a szívükbe kaptak, és lábbal tiporták a számukra adott Igéket, amelyeket nemcsak az Igaz Élet Istenben üzenetben, hanem a Szentíráson keresztül is kaptak. 2009. november 28-án az Úr hívott és egy imát adott nekem, hogy továbbítsam. Arra kért minket, hogy imádkozzuk ezt az imát és kérjük az Å irgalmát. Az Úr ezt mondta:
E szavakkal fordulj hozzám Vassula:
„Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket, mert akkor mindnyájan elpusztulnak; Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak és a természet kiszárad; akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad; Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet és pusztasággá változtatja; A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel; Az éjszakát pusztulás rázza meg és úgy hull a hamu, mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet;
Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan! Emlékezz meg azokról a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket és írd bele minden szívbe a Te szabályaidat. Ámen."
 2010. április 14-én az Eyjafjällajokull vulkán kitört és hamufelhőt okozott, amint azt mindannyian hallottuk. A vulkán környékét kilakoltatták. Készültek videófelvételek, és ezeken néhány méterre is alig lehet látni a hamufelhőtől. Minden szürkés volt és mindent betakart a hamu. A légi közlekedés tragikus anyagi károkat szenvedett. Sok repülőjáratot töröltek, így naponta több millió dollár veszteség keletkezett. Gyümölcsök, halak és más termékek rothadtak a raktárépületekben. Az utazók megrekedtek a világ minden táján.
Ez a vulkán évekkel ezelőtt, amikor kitört, másfél éven át ontotta magából a hamut. 
E cikk írásakor, még mindig várjuk, hogy mikor érnek véget az események.
Azonban még rosszabb dolgok várnak a Földre, ha az emberek – a Fáraóhoz hasonlóan – figyelmen kívül hagyják az idők jeleit, és már túl késő lesz. 1993. február 18-án az Úr így figyelmeztetett minket:
„Fel fogják törni a hatodik pecsétet és ti mindannyian sötétségbe merültök. Nem lesz világosság, mert az Alvilág füstje olyan lesz, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétül tőle a nap és a levegő. Igazságosságom Kelyhe által kígyókhoz és viperákhoz teszlek hasonlóvá benneteket. Hasatokon fogtok csúszni és a föld porát fogjátok enni a sötétség ama napjaiban. Földre terítelek, és emlékeztetlek benneteket, hogy nem vagytok jobbak, mint a viperák... Fulladozni fogtok, meg fogtok fulladni bűneitekben. Haragomban leterítelek benneteket, és rátok taposok. […] Amikor elérkezik a Sötétség órája, megmutatom nektek bensőtöket. Ki fogom fordítani lelketeket, és amikor meglátjátok, hogy lelketek szénfekete, nemcsak olyan lelki kínt fogtok érezni, mint azelőtt még soha, hanem fájdalmatokban melleteket fogjátok verni, mondván, hogy a ti sötétségetek sokkal rosszabb, mint a titeket körülvevő sötétség. Jobban megritkítom az emberi életet, mint bármikor azelőtt. Majd pedig, amikor haragom megenyhül, mindegyikőtökben elhelyezem Trónomat, és együtt, egy hangon, egy szívvel, egy nyelven fogtok dicsérni Engem, a Bárányt." (1993. február 18.)
Ismét Időt kaptunk a bűnbánattartásra, mielőtt ez a jövendölés bekövetkezne. Bár Isten azt mondja „semmi sem maradhat ki belőle", mégis csökkenthetjük ennek a csapásnak az erejét az imádsággal, bűnbánattal és életünk megváltoztatásával, a szentségre való törekvéssel. Meghívást kaptunk, hogy Igaz életet éljünk Istenben. Isten meg tud enyhülni, amint Ninive esetében is tette.
Az Igaz Élet Istenben üzenetek nem a sötétség és reménytelenség próféciái, hanem Isten hatalmas szeretetének hívásai: azért kapjuk Őket az irgalmasság idejében, hogy összeszedjük magunkat. Isten nem fogja a végtelenségig hagyni, hogy megsértsük az Ő Szent Nevét és istentelenül éljünk. Irgalmában azért jön hozzánk, hogy sok figyelmeztetést adjon.