2008. április 18. – 10:45
Gyermekem, békém legyen veled. Soha ne imádkozz azért, hogy valaki igazságot kapjon, mindig imádkozz azért, hogy az a lélek kegyelmet keressen. Ezt azért mondom neked, mert te sem szeretnéd, ha azok, akiket megbántottál, igazságot kérnének tőled. Találd meg a békét minden írásodban, mert ez a küldetésed, hogy lelkeket ments és a Mennyei Atyád akaratát teljesítsd.
Itt az ideje, hogy valóban összegyűljetek és valóban imádkozzatok, mert nagyobb zavarok közelednek. Gondoskodjatok róla, hogy otthonotokban minden előkészület meglegyen, mert azt mondom, hogy ezek a változások olyan órában fognak bekövetkezni, amely sokakat váratlanul fog érni.
Amint változásokat kezdtek észrevenni a pénznemetekben, nagyobb háborúk fognak kitörni a környéketeken. A szomszédok egymás ellen fordulnak, és csapások fognak bekövetkezni. Ismét mondom nektek, ez a megtisztulás ideje. Nagy szeretetből engedem meg ezt a megtisztulást népemnek. Olyan kevesen ismernek engem, és azok, akik ismernek, langyosak lettek az igazság iránt. Nem szereti-e az apa a fiát, ha fegyelmezi őt engedetlenségéért? Mert az ő vágya, hogy fegyelmezéssel mutassa meg neki a szeretetet és az útmutatást, és sok gyermekem engedetlen.
Az emberiség erkölcse már nem létezik. Jaj annak az embernek, aki saját istenének akar lenni. Eljött a megtisztulás ideje! Gyermekem, légy békében, mert örülök, hogy engedelmeskedve Mennyei Atyád akaratának, válaszoltál a hangomra. Most menj, mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzni.
2008. április 28. – 12:00
Gyermekem, békém legyen veled. Örülök, hogy több időt szánsz az én szavaim leírására. Örülök, hogy ezt az időt arra használod, hogy eltávolodj a zavaró tényezőktől, amelyek megzavarják a szíved békéjét. Gyermekem, a legnagyobb akadályod az lesz, hogy kevesen értenek meg téged, és kevesen keresik az igazságot abban, amit mondok. Gyermekem, nagy kegyelmet adok neked. Megengedem, hogy lássad az ember lelkének tisztaságát. Gyermekem, amikor ezeket a dolgokat látod, ne fordulj el félelmében, hanem inkább itt hívlak téged nagyobb imádságra.
Gyermekem, figyelmeztetlek, hogy nagyobb zavargások fognak bekövetkezni az országodban. Mert a Közel-Keleten nagy sötétség uralkodik, és ehhez a sötétséghez Oroszország és Kína is csatlakozik, mert ti nem látjátok, mi történik a zárt ajtók mögött.
Óvatosabbnak kell lenned a családoddal, mert túl sok minden lebeghet a levegőben, és árthat nektek. Kérd Szent Mihály segítségét. Tudnod kell, hogy veled vagyok minden alkalommal, amikor az én szavaimat mondod. Légy határozott azokkal szemben, akik tanácsot akarnak adni neked, mert ez egy nagyobb küldetés, amelyet nem tagadhatod meg. Légy határozott a szeretet példáján keresztül, mert ha nem vagy határozott a szeretetben, nem fogsz nagy dolgokat elérni. Most menj, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2008. április 29., kedd
Urunk Jézus üzenetek Jennifer által Jaj annak az embernek, aki saját istenének akar lenni.
2008. április 25., péntek
Medjugorjei üzenetek 2008. április
2008. április 2.
„Drága Gyermekek, ma is Isten nagy szeretetében vagyok veletek és szeretném megkérdezni tőletek: ti velem vagytok-e? Szívetek nyitva van-e számomra? Megengeditek-e, hogy szeretetemmel megtisztítsam és felkészítsem szíveteket Fiam számára? Gyermekeim, kiválasztottak vagytok, mert a ti időtökben Isten hatalmas kegyelme árad a földre. Ne késlekedjetek, hanem fogadjátok el. Köszönöm nektek.”
„Drága Gyermekek, ma is Isten nagy szeretetében vagyok veletek és szeretném megkérdezni tőletek: ti velem vagytok-e? Szívetek nyitva van-e számomra? Megengeditek-e, hogy szeretetemmel megtisztítsam és felkészítsem szíveteket Fiam számára? Gyermekeim, kiválasztottak vagytok, mert a ti időtökben Isten hatalmas kegyelme árad a földre. Ne késlekedjetek, hanem fogadjátok el. Köszönöm nektek.”
2008. április 25.
„Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy növekedjetek Isten szeretetében, mint egy virág, amely érzi a tavasz meleg sugarait. Ti is így növekedjetek Isten szeretetében, és vigyétek el mindazoknak, akik távol vannak Istentől. Keressétek Isten akaratát, tegyetek jót mindazokkal, akiket Isten az utatokba helyez, és legyetek világosság és öröm. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
„Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy növekedjetek Isten szeretetében, mint egy virág, amely érzi a tavasz meleg sugarait. Ti is így növekedjetek Isten szeretetében, és vigyétek el mindazoknak, akik távol vannak Istentől. Keressétek Isten akaratát, tegyetek jót mindazokkal, akiket Isten az utatokba helyez, és legyetek világosság és öröm. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
2008. április 8., kedd
2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ÁPRILIS
Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
12. Imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelét.
Havi mottó: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem…!” (Róm. 5, 20)
Közös imaszándék: megköszönjük a Feltámadt Krisztusnak, hogy megbocsátotta a bűneinket, meggyógyította a testi-lelki sebeinket és megszabadított a szenvedélyeinktől.
Konkrét feladatunk: elmegyünk a temetőbe és ott, szeretteink sírja mellett elimádkozzuk a ’Hiszek egy Istenben…’ imát, különösen tudatosan mondjuk: „Hiszem a test feltámadását!!!”
A Szentlélek Isten üzenete 2008 áprilisában
„Szeretteim! Tudomásotokra hozom, hogy megrövidült az idő a ’Nagy Figyelmeztetésig’! Ez a nagy esemény, amelyre rövidesen számíthattok, fel fogja rázni az emberek eltompult lelkiismeretét. A ’Nagy Figyelmeztetés’ után meg fog jelenni az égen a Fénykereszt és az Oltáriszentségben Isten Arca! Mindezek veletek fognak maradni, ameddig vissza nem tér Jézus a Földre.
Még a tudomásotokra hozom azt is, hogy a bűnben maradók és a bűnrészesek nagy betegségekre számíthatnak a megtérésükig.
Az igazak ne féljenek senkitől és semmitől, mert nagy örömben lesz részük!
Megáldalak titeket a bűnbánat lelkületével!”
Tanítás a bűnről és a bűnrészességről
2008 április
1. Mi a bűn lényege?
Bűnt az követ el, aki az isteni parancsot tudva és akarva megszegi.
Isteni parancsok: a tíz parancsolat, az irgalmasság gyakorlásának parancsa, az egyházi és a világi elöljárók jogos parancsai.
A vétkező saját lelkének ellensége, mert a bűn által boldogtalanná teszi magát.
Nem követ el bűnt, aki a bűnös cselekedetet nem ismeri, vagy nem egyezik bele!
2. Mi a bűn belső lényege?
Rendetlen vonzódás a teremtményekhez és elfordulás Istentől. A bűn az embert bálványimádóvá, a teremtmény szolgájává teszi. Csak a bűn alacsonyítja le az embert!
3. Mi a halálos bűn következménye?
Megfoszt minket lelkünk természetfölötti szépségétől, a gonoszhoz tesz hasonlóvá és már a Földön szerencsétlenné tesz.
4. Hogyan keletkezik és fejlődik a bűn?
1. A gonosz gondolattal való tudatos foglalkozás bűnné válik.
2. A bűnben való tudatos gyönyörködés bűnné válik, ha nem állunk azonnal ellene.
3. A szándékos gonosz vágy, mivel az akarat tevékenysége, bűnné válik.
4. Ha valaki beleegyezik a bűnbe, akkor a bűn már létrejött.
5. A belső bűnnél rosszabb a külső bűn, mert rosszabb következményei vannak!
6. A halálos bűn után bűnös állapot jön létre a lélekben!
7. A súlyos bűn gyakori elkövetéséből gonoszság (bűnös szokás, szenvedély, megkötözöttség) keletkezik.
8. Minden súlyos bűn, valamint gonoszság másfajta bűnöket és gonoszságokat von maga után.
9. A gonoszság meggyökeresedése után gyakran a legnagyobb gaztettek, az úgynevezett égbekiáltó bűnök következnek, végül a bűnösök teljes megátalkodottsága, a Szentlélek elleni bűnök.
2. A bűnben való tudatos gyönyörködés bűnné válik, ha nem állunk azonnal ellene.
3. A szándékos gonosz vágy, mivel az akarat tevékenysége, bűnné válik.
4. Ha valaki beleegyezik a bűnbe, akkor a bűn már létrejött.
5. A belső bűnnél rosszabb a külső bűn, mert rosszabb következményei vannak!
6. A halálos bűn után bűnös állapot jön létre a lélekben!
7. A súlyos bűn gyakori elkövetéséből gonoszság (bűnös szokás, szenvedély, megkötözöttség) keletkezik.
8. Minden súlyos bűn, valamint gonoszság másfajta bűnöket és gonoszságokat von maga után.
9. A gonoszság meggyökeresedése után gyakran a legnagyobb gaztettek, az úgynevezett égbekiáltó bűnök következnek, végül a bűnösök teljes megátalkodottsága, a Szentlélek elleni bűnök.
Imádsággal, a halálra és az ítéletre való gondolással forduljunk el a rossztól.
5. Hogyan vétkezhetünk Isten és a felebarát ellen? Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással!
6. Mi az idegen bűn (a bűnrészesség)?
6. Mi az idegen bűn (a bűnrészesség)?
Idegen bűnt az követ el, aki gonosz cselekedetet parancsol, tanácsol, helyesel, dicsér, támogat, védelmez, arra izgat, azt elhallgatja, vagy pedig nem bünteti meg, habár azt megakadályozhatta volna vagy hivatalból kötelessége lett volna megakadályozni. A bűnrészes a bűnre segít másokat!
Példák az idegen bűnökre:
o Heródes megparancsolta, hogy Betlehemben a gyerekeket öljék meg!
o Rebeka, Izsák felesége, kedvenc fiának, azt tanácsolta, hogy csalja meg Izsákot.
o Áron beleegyezett a zsidók kívánságába és arany borjút önetetett.
o A zsidók megdicsérték Heródest, hogy Jakab apostolt megölette.
o Saul segítségére volt Szent István gyilkosainak. (őrizte ruháját)
o Jób gonosz felesége haragra és türelmetlenségre ingerelte férjét. (családi háború)
o Heródiás rávette Heródest, hogy fejeztesse le Keresztelő Szent Jánost.
o Héli túlságosan elnéző volt gyermekei bűnével szemben és nem büntette meg őket.
o Akik illemsértő képeket, szobrokat készítenek, erkölcstelen könyveket írnak, filmeket gyártanak, akik hiányos öltözésükkel másokat bűnre ingerelnek, bűnrészesek.
o Idegen bűnöknek könnyen részesei lehetnek: a földi hatalmasok, törvényhozó testületek, szülők, elöljárók, munkaadók, újságok, könyvek, filmek kiadói!
o A bűnrészes éppen olyan mértékben büntetésre méltó, mintha maga vétkezett volna!!!
o Aki mást bűnre vezet, az vétkezik a felebaráti szeretet ellen is.
o Az ördögöt utánozza, aki nem csupán gonosz, hanem másokat is gonosszá akar tenni.
o „Aki másokat megbotránkoztat jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger mélyébe dobnák”!
o Ha felszólalunk a bűn ellen, ha bátran figyelmeztetjük a bűnöst (sorrendben: négyszemközt, valakivel, szólunk az illetékesnek) nem vagyunk bűnrészesek.
o Rebeka, Izsák felesége, kedvenc fiának, azt tanácsolta, hogy csalja meg Izsákot.
o Áron beleegyezett a zsidók kívánságába és arany borjút önetetett.
o A zsidók megdicsérték Heródest, hogy Jakab apostolt megölette.
o Saul segítségére volt Szent István gyilkosainak. (őrizte ruháját)
o Jób gonosz felesége haragra és türelmetlenségre ingerelte férjét. (családi háború)
o Heródiás rávette Heródest, hogy fejeztesse le Keresztelő Szent Jánost.
o Héli túlságosan elnéző volt gyermekei bűnével szemben és nem büntette meg őket.
o Akik illemsértő képeket, szobrokat készítenek, erkölcstelen könyveket írnak, filmeket gyártanak, akik hiányos öltözésükkel másokat bűnre ingerelnek, bűnrészesek.
o Idegen bűnöknek könnyen részesei lehetnek: a földi hatalmasok, törvényhozó testületek, szülők, elöljárók, munkaadók, újságok, könyvek, filmek kiadói!
o A bűnrészes éppen olyan mértékben büntetésre méltó, mintha maga vétkezett volna!!!
o Aki mást bűnre vezet, az vétkezik a felebaráti szeretet ellen is.
o Az ördögöt utánozza, aki nem csupán gonosz, hanem másokat is gonosszá akar tenni.
o „Aki másokat megbotránkoztat jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger mélyébe dobnák”!
o Ha felszólalunk a bűn ellen, ha bátran figyelmeztetjük a bűnöst (sorrendben: négyszemközt, valakivel, szólunk az illetékesnek) nem vagyunk bűnrészesek.
Éva Asszony levele
„Isten hozott benneteket újra a Szentháromság hegyére!
Amint észrevettétek, az utóbbiakban fizikailag nem tudtam részt venni az engesztelő imaprogramon, mert annyira meggyengült a lábam, hogy alig tudtam rajta állni. Számomra nagyon nehéz volt, hogy nem lehettem veletek fizikailag, de lélekben veletek együtt engeszteltem. Megpróbálok minden szenvedést derűsen elfogadni és felajánlani a bűnösök megtéréséért különösen a rágalmazókért.
Jelenleg a sok bűn és bűnrészesség miatt van nagy lelki sötétségben az egész emberiség. János atyát megkértem, hogy magyarázza meg nektek mi a bűnrészesség.
Az utóbbiakban sokan azért nem hisznek az üzenetekben, mert azok nem azonnal teljesednek be.
Kérem, hogy imádkozzatok a könyvem III. kötetének a megjelenéséért, amely az eddigi üzenetekkel, az engesztelők egyik kézikönyve lesz.
Bárki közületek, bármit fel tud ajánlani a további építkezésre (pénzt, építőanyagot,…) szeretettel elfogadjuk.
A jó Isten bőséges áldását kérem rátok!!!”
Házi feladat áprilisra:
„FELTÁMADT KRISZTUSUNK SEGITS, HOGY TAPINTATOSAN FIGYELMEZTESSÜK EGYMÁST A BŰNEINKRE, HOGY EZÁLTAL MEGTÉRJÜNK ÉS ÖRÖKKÉ ÉLJÜNK!”
Előretekintés májusra:
Közös imaszándék lesz: azért fogunk könyörögni, hogy engesztelő közösségünkben és a lelki közösségek között egymás értékelése által a lelki életben növekedjünk!!!
Konkrét feladatunk lesz: úgy akarunk élni, hogy Jézus, a kölcsönös szeretetünk által, a közösségünkben folyamatosan érezze jól magát!
2008. március 25., kedd
Medjugorjei üzenetek 2008. március
2008. március 18.
A jelenés 14:01 – 14:09 h-ig tartott. Mirjana a következőket mondta a jelenés után:
A jelenés 14:01 – 14:09 h-ig tartott. Mirjana a következőket mondta a jelenés után:
Sohasem láttam eddig a Szűzanyát ily módon felénk fordulni. Kitárta felénk a karját, és így, tárt karokkal mondta a következőket:
“Drága Gyermekek, ma felétek nyújtom a kezeimet. Ne féljetek megfogni. Szeretetet, békét szeretnének adni és segíteni nektek az üdvösségben. Ezért gyermekeim fogadjátok el őket. Töltsétek be szívemet boldogsággal és én a szentség felé foglak vezetni benneteket. Az út, amelyen vezetlek benneteket nehéz, tele megpróbáltatással és eleséssel. Én veletek leszek és a karjaim megtartanak benneteket. Legyetek állhatatosak, hogy az út végén örömben és szeretetben lehessünk együtt mindannyian Fiam kezét fogva. Gyertek velem, ne féljetek. Köszönöm!”
2008. március 25.
“Drága gyermekek! Hívlak benneteket, hogy dolgozzatok a személyes megtéréseteken. Még távol vagytok attól, hogy a szívetekben találkozzatok Istennel. Ezért töltsetek minél több időt imában és imádjátok Jézust a Legszentebb Oltáriszentségben, hogy megváltoztasson benneteket és a szívetekbe élő hitet és vágyat adjon az örök élet után. Minden múlandó, gyermekeim, egyedül Isten örök. Veletek vagyok, és szeretettel buzdítalak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
“Drága gyermekek! Hívlak benneteket, hogy dolgozzatok a személyes megtéréseteken. Még távol vagytok attól, hogy a szívetekben találkozzatok Istennel. Ezért töltsetek minél több időt imában és imádjátok Jézust a Legszentebb Oltáriszentségben, hogy megváltoztasson benneteket és a szívetekbe élő hitet és vágyat adjon az örök élet után. Minden múlandó, gyermekeim, egyedül Isten örök. Veletek vagyok, és szeretettel buzdítalak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2008. március 15., szombat
Lucia nővér: a végső összecsapás célpontja a család és házasság lesz
II. János Pál pápa 1981-ben a házasság és a család tanulmányozásával foglalkozó intézetet alapított. Az intézmény felállításával Carlo Caffarra atyát, későbbi bíborost bízta meg.
„Bár nem vártam választ, mivel csak imáit
kértem, néhány nap múlva hosszú levelet kaptam Lucia nővér aláírásával –
ez a levél ma az intézet archívumában található –, amelyben ezt állt:
Az Úr és a sátán birodalma közti végső összecsapás célpontja a család és
a házasság lesz. Ne féljen – tette hozzá –, mert aki a házasság és a
család szentségéért dolgozik, mindig szembenállással és különféle
támadásokkal fog találkozni, mivel ez a sorsdöntő kérdés. Azzal zárta:
de a Szűzanya már eltiporta a fejét.”
Caffarra hozzáteszi: „II. János Pállal
beszélgetve is ugyanez jött elő, hogy ez a kulcskérdés, mert a teremtés
tartópilléréről szól: a férfi és a nő, illetve a generációk
kapcsolatáról. Ha a pillér megrendül, az egész épület összedől; ma ezt
látjuk, hiszen itt tartunk, tudjuk. S ami Pio atya hiteles életrajzait
olvasva megragad, az, hogy mennyire ügyelt ez az ember a házasság
szentségére, a házastársak szentségére, olykor indokolt szigorral is.”
2008. március 8., szombat
2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – MÁRCIUS
Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!”
11. Engesztelő imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át Szt. Lukács evangéliumából Jézus szenvedését, halálát és feltámadását! (Lukács, fejezetek: 18-29).
Havi mottó: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit!” (Lk. 3,
Közös imaszándék: azért ajánljuk fel az engesztelő imáinkat, hogy a bűnbánat szentsége által minél többen engesztelődjenek ki a Föltámadt Krisztussal!
Konkrét feladatunk: Húsvétig, a kilencedben, azután hétfőn – szerdán – pénteken, a Feltámadt Krisztus iránti szeretetből egy konkrét önmegtagadást ajánlunk fel (lemondhatunk: húsról, TV-ről, édességről, világi zenéről-szórakozásról, kávéról,…)!!! Ami ártalmas a testi-lelki egészségünkre, arról Isten segítségével végleg le akarunk mondani (káros üdítők, túlzott italozás, cigaretta, romboló filmek…).
• A Szentlélek Isten tanítása, 2008 márciusában
„Szeretteim! Jelenleg a bűnbánatról, a Húsvétról és a vallásról akarok beszélni nektek.
Biztos észrevettétek azt, hogy szinte minden egyes üzenetben elhangzott felétek a meghívás a bűnbánatra! Felhívom a figyelmeteket arra, ha a bűnbánatotok nem párosul az életetek jó irányú megváltozásával, akkor az csak gyümölcstelen önvádaskodás marad. Jézus, amikor a Földön járt, beszélt a zsidóknak, egy terméketlen fügefáról, amelynek igaz, hogy dús levelei voltak, de gyümölcstelen volt. Jézus, amikor ezt látta, várt türelmesen! Ő, amikor észrevette, hogy évek multán se hozott gyümölcsöt a fügefa, megátkozta azt az apostolai szeme előtt és az egy pillanat alatt kiszáradt. Jézus, ezzel a tettével mutatott rá arra, hogy így fognak járni mindazok, akik nem termik a bűnbánat méltó gyümölcseit.
Ma, újra felszólítalak benneteket, hogy teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit – életetek jó irányú megváltozásával – ugyanúgy, mint a ninivei emberek, Jónás próféta felszólítására.
El se tudjátok képzelni milyen nagy fájdalmat okoznak Nekem a keresztények azzal, hogy még most se ünneplik egy időben a Húsvétot, Jézus dicsőséges feltámadását. Most megkérdem tőletek: miért fontosabb számotokra az ’emberi hagyomány’, mint az Én, személyes, egységre való felszólításom? Mondjátok, végre mikor szüntetitek meg a világban azt a botrányt, mintha Jézus más-más időpontban halt volna meg és támadt volna fel?
Ha imádkoztok és tesztek valamit az egységes Húsvét megvalósulásáért, számíthattok az igazi békére a Földön!!!
Azt is tudnotok kell, hogy Jézus csak egy, az Oltáriszentségen, Márián és Péteren alapuló vallást hozott létre a Földön. Egyes emberek, ezt az egy vallást szabdalták szét a maguk emberi ízlése szerint. Így jöttek létre a történelem folyamán az emberi alapítású vallások egymás ellen és egymás fölé helyezkedve.
Jézus, még mielőtt visszatér a Földre, általatok akarja vissza állítani a ’Szeretet Vallását’, ami valamikor kezdetben volt.
Kérlek benneteket, legyetek az utolsó időben, a Szeretet Apostolai: gyümölcsöző bűnbánatotokkal, a Húsvét ünnepének az egységesítésével és a ’Szeretet Vallásának’ a megvalósításával!
Ezáltal váltok Jézus igazi munkatársaivá!!!
Megáldalak benneteket a gyümölcsöző bűnbánat lelkületével!!!”
Házi feladat márciusra:
„FELTÁMADT KRISZTUSOM SEGITS, HOGY A BŰNBÁNAT SZENTSÉGE ÁLTAL NECSAK MEGKÖNNYEBBÜLNI, HANEM ELSŐSORBAN MEGVÁLTOZNI AKARJAK!”
Előretekintés áprilisra:Közös imaszándék lesz: megköszönjük a Feltámadt Krisztusnak, hogy oly sokszor megbocsátotta a bűneinket, begyógyította a lelki sebeinket és feloldozott a megkötözöttségeinkből!!!
Konkrét feladatunk lesz: elmegyünk a temetőbe és ott, szeretteink sírja mellett elimádkozzuk a ’Hiszek egy Istenben…’ imát, különösen tudatosan mondjuk: „Hiszem a test feltámadását!!!”
2008. február 25., hétfő
Medjugorjei üzenetek 2008. február
2008. február 2.
„Drága gyermekek! Veletek vagyok. Mint egy édesanya, úgy gyűjtelek össze benneteket, mert szeretném kitörölni a szívetekből, amit ott látok. Fogadjátok be Fiam szeretetét és töröljétek ki szívetekből a félelmet, a fájdalmat, a szenvedést és a csalódást. Különösen kiválasztottalak benneteket azért, hogy Fiam szeretetének fénye legyetek. Köszönöm nektek!
„Drága gyermekek! Veletek vagyok. Mint egy édesanya, úgy gyűjtelek össze benneteket, mert szeretném kitörölni a szívetekből, amit ott látok. Fogadjátok be Fiam szeretetét és töröljétek ki szívetekből a félelmet, a fájdalmat, a szenvedést és a csalódást. Különösen kiválasztottalak benneteket azért, hogy Fiam szeretetének fénye legyetek. Köszönöm nektek!
2008. február 25.
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imára és a lemondásra hívlak benneteket. A napotok legyen átszőve forró fohászokkal mindazokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imára és a lemondásra hívlak benneteket. A napotok legyen átszőve forró fohászokkal mindazokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
A HELYI CENACOLO KÖZÖSSÉG-NÉL IMÁDKOZÓ ZARÁNDOKOK ELOTT TÖRTÉNT 2008. ÉVI LÁTOMÁSA UTÁN MIRJANA A KÖVETKEZOKROL TUDOSÍTOTT:
A HELYI CENACOLO KÖZÖSSÉG-NÉL IMÁDKOZÓ ZARÁNDOKOK ELOTT TÖRTÉNT 2008. ÉVI LÁTOMÁSA UTÁN MIRJANA A KÖVETKEZOKROL TUDOSÍTOTT:
Még sohasem láttam, hogy a Gospa így forduljon hozzánk. Kezeit nyújtotta felénk és eközben mondta:
Drága Gyermekek, ma kezeimet nyújtom felétek. – Ne féljetek megfogni kezeimet. Szeretetet és békét szeretnék velük adni és elősegíteni üdvözüléseteket. Ezért kicsinyeim fogjátok meg kezeimet. Örvendeztessétek meg ezzel szívemet és én vezetlek benneteket az életszentség felé.
Az út amelyen vezetlek benneteket nehéz, kísértésekkel és elesésekkel teli. Én azonban veletek leszek és kezeimmel megtartlak benneteket. Legyetek kitartóak, hogy az út végén együtt, örömben és szeretetben foghassuk meg mindnyájan Fiam kezét. Gyertek velem és ne féljetek. – Köszönet nektek.
Sohasem láttam eddig a Szűzanyát ily módon felénk fordulni. Kitárta felénk a
karját, és így, tárt karokkal mondta a következőket:
karját, és így, tárt karokkal mondta a következőket:
“Drága Gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imádkozásra és önmegtagadásra hívlak benneteket. Napjaitok buzgó kis imádságokkal legyenek átszőve azokért, akik még nem ismerték meg Isten Szeretetét. Köszönöm, hogy követtétek hívásom.” 02/2008
2008. február 17., vasárnap
AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenetei: 2008. február
AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenetei:
2008. február 5.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Kevesen vannak az igazak, akik színem előtt állnak. Hirdesd a világnak: Már közel az óra, amikor megítélem a világot. Megfizetek kinek-kinek cselekedetei szerint. Mint ahogy a virág elhervad, és a fa levele lehull, úgy az emberi élet is véget ér ezen a földön. Az emberek nem tudják, hogy minden cselekedetük, szavuk, sőt még a gondolataik is fel vannak írva a mennyben. Azt hiszik balgán, hogy amit rejtekben tesznek, az titokban is marad. Pedig nem így van. Minden napvilágra kerül. Hát nem így mondta az agg Simeon Édesanyámnak Rólam, amikor ő bemutatott a templomban? „Íme, Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk.2,34-35.) Erre utalnak szavai, amiről most beszéltem neked, az ítéletre. Tehát nem marad rejtekben egyetlen titok sem. Ezért kicsinyeim, amit tesztek, úgy tegyétek, hogy meg lesztek érte ítélve. A legjobb nektek, ha mindent a szeretettől vezérelve tesztek, tiszta szándékkal, őszinte, önzetlen szeretetből. Mindent Isten törvényei szerint. Akkor nem estek ítélet alá. Jaj azoknak, akik gyűlölettel, hamis szándékból, kétszínűségből cselekszenek. Már kimondták maguk fölött az ítéletet. Mondom nektek: ti, akik szenvedő alanyai vagytok gonoszságaiknak, titeket megjutalmazlak, ha türelemmel viselitek sorsotokat. De azoknak, akik megnyomorítanak benneteket, az örök tűz lesz az osztályrészük.”
2008. február 7.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljött az óra, és már itt is van. Ez a nagyböjt legyen minden Engem követő keresztény számára figyelmeztetés, mert mindaz a jövendölés, amit most felolvastok Rólam a szentmisében, beteljesedik Egyházamon. Üldözni fognak titeket Énértem, és az életetekre törnek. Egyet jól jegyezzetek meg: aki mindhalálig kitart követésemben, csak az üdvözül. Valljatok meg Engem bátran az emberek előtt! Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi egyebet sem tudnak tenni. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha Engem megvetnek, titeket is meg fognak vetni. Nem különb a szolga Uránál. Ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is. Kövessetek Engem a kereszthordozásban, és Én részesítelek titeket dicsőségemben a mennyben. Legyetek alázatosak, de a hitetekből egy mákszemnyit se engedjetek. Legyetek hűségesek, tartsatok ki mindhalálig! Így dicsőítsétek meg nevemet a földön az emberek előtt. Így mutassatok példát, hogy követőkre találjatok! Mindaz, aki életét adja Értem, méltóképpen viszonozza szeretetemet. Ők a lábam nyomában járnak. Keblemre ölelem őket haláluk pillanatában, és az örök boldogság legmagasabb fokára emelem őket. A halál átmenet az örök folytatásba. Csak itt a földön jelenti a testi élet végét. Mivel az ember folytatja életét örökre, ezért nincs halál. Csupán a testét, mint egy ruhát leveti, és megkapja feltámadott testét, és abban él örökre. Mindörökké boldog a mennyben, vagy örökké szenved a pokol tüzében. A sorsotok itt dől el a földön. Ezért mondtam: aki megtartja tanításomat, annak örök élete van.”
Az Úr Jézus megkért, hogy megerősítésül írjak le két megtörtént esetet: Egy 10 éves kisfiú ez év ápr. 24-én álmában látta az Úr Jézust. Nagyon szép volt. Hasonlított az irgalmas Jézus képhez. Ezt mondta neki: „Ütött az óra.” A gyerek nem értette, mit jelent, de elmondta nekem.
Egyik kedves lelki testvérem ez év tavaszán külföldről telefonált, és elmondta, hogy egy paptól a szentbeszédben hallotta a következő történetet: „Egy újszülött imára kulcsolt kézzel született. Amikor az orvos szétválasztotta a két kis kezet, az egyik tenyérbe ez volt írva: „Jézus hamarosan visszatér.” Nekem mindkét esetnél azonnal a nyolcadik zsoltár szavai jutottak eszembe: „Kisdedek és csecsemők szájával hirdetteted dicséretedet…”
2008. február 8., péntek
2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2008 február 7.
10. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Márk evangéliumából Jézus szenvedését, halálát és feltámadását (Mk. 14, 15, 16 fejezetek).
Havi mottó: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16, 15)
Közös imaszándék: Gyertyaszentelő Boldogasszony kezei által ajánljuk fel a családjainkat a Szentháromságnak és így kérjük számukra a tisztulást, a megerősödést és a békességet!
Konkrét feladatunk: a kiengesztelődés szellemében minden este, lefekvés előtt bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak!!!
• A Szentlélek Isten tanítása, 2008 februárjában
„Szeretteim! Most meg akarom magyarázni nektek e havi mottó értelmét.
Jézus, amíg a Földön élt, beszélt az Isten Országáról és elküldte az apostolait is, hogy tegyenek tanúságot Róla az emberek előtt. Ők az Örömhírről örömmel tettek tanúságot!
Arra kérlek titeket, hogy ti is menjetek bátran az emberek közé és hirdessétek: Jézus hamarosan vissza akar térni a Földre! Készüljetek fel és készítsétek fel az embereket Jézus eljövetelére! Felkészülve várjatok a paradicsomi állapotra, amely csak ezután fog megvalósulni a Földön.
Mondjátok meggyőződéssel, Jézus nem azért jön, hogy elítélje az embereket, hanem azért, hogy megmentsen bűnbánatotok által. Ezért minden nap tartsatok bűnbánatot! Hirdessétek, ha Isten világosságában megítélik a bűneiket az emberek, akkor Isten ítéletével nem fognak találkozni rendkívüli kiáradásom idején, amely hamarosan be fog következni. Mondjátok el azt is az embereknek, hogy az Atya nagyon szomorú azok miatt, akik nem akarnak megtérni, akik nem akarnak Rá hallgatni, akik úgy élnek az utolsó időben is, hogy bűnt bűnre halmoznak. Jaj lesz azoknak, akik Isten végtelen türelmével visszaélnek e kegyelmi időben!
Tudjátok meg, hogy az enyéim, szerte a világon naponta kiáltanak fel az Atyához, az Égbe, hogy tegyen valamit ezért az istentelen és Isten nélküli világért!
Az Igazságot mondom: az ember Isten helyébe lépett, szíve annyira telve van gonoszsággal, hogy képes elpusztítani önmagát és az egész Földet! Ezért bármikor számíthattok az Atya rendkívüli közbelépésére. Ha ez nem történne meg a gonosz emberek miatt az igazak is elvesznének!
Hirdessétek bátran, Jézus, szeretetből áldozta fel az életét váltságdíjul, bűneitekért, azért, hogy boldogok legyetek már itt a Földön.
Értsétek meg, amíg a bűneitekben éltek és nem akartok azoktól elszakadni, nem tudlak boldoggá tenni benneteket. Az Új Világban azért lesz boldog mindenki, mert ott bűn nélkül fognak élni!
Kérlek benneteket, térjetek meg a bűneitekből, törekedjetek a jóra, hogy szabaddá válva a Szeretet Országának boldog lakói lehessetek.
Megáldalak benneteket a bátor tanúságtétel lelkületével!!!”
Házi feladat februárra:
„SZENTLÉLEK ISTENEM SEGITS, HOGY BESZÉLJEK BÁTRAN AZ ÉGI ÜZENETEKRŐL MINDAZOKNAK, AKIK MEGNYILNAK E KEGYELEM ELŐTT!”
Előretekintés márciusra:
Közös imaszándék lesz: azért fogjuk az engesztelő imáinkat felajánlani, hogy a szentgyónás által minél többen engesztelődjenek ki a Föltámadt Krisztussal!!!
Konkrét feladatunk lesz: Húsvétig, a kilencedben, aztán hétfőn – szerdán – pénteken, a Feltámadt Krisztus iránti szeretetből egy konkrét önmegtagadást fogunk felajánlani (lemondhatunk: húsról, TV-ről, édességről, világi zenéről-szórakozásról, kávéról)!!! Ami ártalmas a testi-lelki egészségünkre, arról Isten segítségével végleg le akarunk mondani (káros üdítők, túlzott italozás, cigaretta, romboló filmek…).
A Szentlélek Isten igaz tanításai és a Gonosz Lélek hamis sugallatai az utolsó időben
Egy látomásban a Szentlélek úgy mutatta mintha teljes sötétségben lett volna az egész világ a Gonosz Lélek hamis tanításai miatt. Ekkor érkezett a Szentlélek Világossága, Aki felfedte a Gonosz Lélek hamis sugallatait. Napnál világosabbá vált, hogy valóban az utolsó időben vagyunk, amikor a Gonosz Lélek még egy utolsó erőfeszítéssel leveszi a lábáról, azokat, akiket lehet!!! A Gonosz Lélek jelenleg rendkívüli módon arat hamis sugallataival! A szekták hamis tanításai mögött is Ő áll, és észre se vesszük!!!
Ki a Gonosz Lélek? A hazugság atyja – irigy, gőgös, gyilkos – ordító oroszlán, aki szépnek látszó tanításaival, a Világosság Angyalának tetteti magát, de a pokolba akar vinni. Ő nem akar jót senkinek, ő a legnagyobb rosszat akarja mindenkinek!!! Az emberiség nagy részével elhiteti azt, hogy:
a) a világosság az sötétség (a jó az rossz)
b) a sötétség pedig világosság (a rossz az lényegében jó)!
Elhiteti azt, akivel csak lehet, hogy a Szentmise, szentgyónás, szentáldozás… üres időtöltés. Elhiteti azt, hogy az ima, böjt, engesztelés, áldozatvállalás a lelkünkért és a lelkekért az a legnagyobb butaság! Elhiteti azt, hogy az Istendicsőítés – az engedelmesség – önmegtagadás – szülői tisztelet – tisztaság… az nem a modern embernek való! Elhiteti azt, hogy az alázatosságra – adakozásra – buzgóságra – mértékletességre – kiengesztelődésre… nincs szükség! Elhiteti azt, hogy önmagunkat kell megvalósítani a saját akaratunk szerint, nem Isten Akarata szerint! Elhiteti azt, hogy a lelki közösségre nincs szükség, mert a közösségben lévők is tele vannak hibákkal, gyengeségekkel, bűnökkel… Elhiteti azt, hogy Jézus Vére, Mária Könnyei erőtlenek – hatástalanok – hiábavalóak. Elhiteti azt, hogy a Mindenható Isten tehetetlen, nem segít, betegséget ad, túl sokáig kell várakozni a segítségére. Rá akar venni arra, hogy hagyjuk el az Istent, az Egyházat, a védelmet nyújtó lelki közösséget, mert szerinte nyugodtabban élhetünk Isten nélkül, Isten ellenében. Elhiteti azt, hogy a világban van a boldogság, nem Istennél és Istennel! Elhiteti azt, hogy a testi élet, az evilági élet, az evilági érvényesülés a csúcs, és nem az Istennek felajánlott élet, amely állandó önmegtagadással jár! Elhiteti azt is, hogy nincs túlvilág – nincs Mennyország – pokol – tisztítótűz – ítélet, hogy ezek mind a papok találmányai. Elhiteti azt is, hogy nincs értelme az életünknek és hogy nyugodt lelkiismerettel kiléphetünk e világból, öngyilkosság által. Elhiteti azt is, hogy nincs értelme a szenvedésnek, felajánlásoknak, lelki dolgoknak és a lelki élet csak a butáknak, hiszékenyeknek… való. Elhiteti azt, hogy felesleges a küzdelem, a harc a bűneinkkel, úgyis visszaesünk, úgyse szabadulunk meg tőle. Elhiteti azt is, nincs bűn, nincs büntetés, ezért bárki azt tehet, amit akar, bármilyen rossz következmény nélkül. Minden lelki közösséget jónak látszó érveivel fel akar robbantani! Elhiteti azt, hogy a Szentháromság hegy, a Jézus Sebeit engesztelő közösség, az üzenetek, nem Istentől vannak, hanem kitalálások! Még az igazakat is megrendíti a szépnek látszó, hamis tanításaival!!! A Gonosz Lélek tud adni átmeneti örömöt, békét – de a háttérben, a lélek mélyén lévő félelmet nem tudja elvenni! Elhiteti azt is, hogy a sötétség az világosság, a rossz az jó! Megengedettnek nyilvánítja a: rágalmazást – káromkodást – lejáratást – irigységet – lenézést – paráznaságot – házasságtörést. Azt sugallja, hogy nem kell gondot csinálni: az abortuszból – eutanáziából – homokosságból – öngyilkosságból – semmiből! Azt sugallja, hogy nincs semmi értelme a tíz parancsolatnak, a hét szentségnek. Jobb a névadó ünnepség a keresztelés helyett, az Isten áldása nélküli együtt élés a templomi esküvő helyett és jobb a civil temetés az egyházi temetés helyett…! Isten minden kijelentését megkérdőjelezi és elveti!!! Azt tanítja, ti felvilágosultak, modernek vagytok és ezekre a régi tanításokra semmi szükségetek nincsen, ezeket kinőttétek, mint a gyerek ruhát. Azt tanítja, legyetek szabadosak, azt egyétek, igyátok, tegyétek, ami nektek jól esik, ne kérjétek ki senkinek a véleményét ezen az úton, nehogy befolyásoljanak a szülők, papok, barátok… Jelszava: a cél szentesíti az eszközt!!! Azt mondja, hogy boldogulásotok érdekében lehet bármit tenni, akár ezért másokat is feláldozni!!! De, ha az eredmény nem lesz jó, mert ezen az úton depressziós, szenvedélyekbe fetrengő, boldogtalan, a kárhozat fia leszel… akkor mondd, mindezekért nem te vagy a hibás, hanem Isten, az Egyház, a szülők, a papok…! Ez jellemző a gyenge emberre!!! A Napnál világosabb, a Gonosz az Isten keskeny útján el akar bizonytalanítani, meg akar állítani, el akar téríteni, Isten és ember ellen akar hangolni. Sajnos nagyon sokan hallgatnak arra, aki a ’Világosság Angyalának’ tetteti magát! A Gonosz Lélek hamis sugallatai miatt sokan nem akarnak már ’jó példák, másokért elégő engesztelő áldozatok’ lenni!
A Szentlélek, aki az Igazság Lelke, aki a Földön és az Égben a maradandó boldogságunkat akarja, a következőket kéri: mindig az ellenkezőjét higgyük és tegyük mindabból, amit a Gonosz sugall; ne hallgassunk a Gonosz Lélek sugallataira, csak a Szentlélek Igaz tanításaira, mert csak Ő tehet minket boldoggá a Földön és az Égben!
Higgyük el hogy: a) a világosság, az világosság. A jó az jó!
b) a sötétség, az sötétség. A bűn az bűn!
Érdemes vállalni: önmagunkért, a lelkekért, az egész emberiség megmeneküléséért az áldozatot. Van értelme a harcnak, a küzdelemnek a gyengeségeink ellen. Vegyük még komolyabban a tíz parancsolatot, a hét Szentséget!
Higgyük el azt, hogy Isten Végtelenül jó, aki minden ember üdvét akarja, a Gonosz pedig egy szellemi teremtmény, aki az emberek kárhozatát akarja.
Legyünk állhatatosak a megkezdett ’keskeny utunkon’, hogy a tartós öröm, béke, szeretet a miénk lehessen.
2008. február 7., csütörtök
AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenetei: 2008. január
AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenetei:
2008. január 27.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljött az óra. Eljön a nagy figyelmeztetés, a világ megtisztítása és a Szentlélek kiáradása, az új pünkösd. Most ugyanúgy imádkozzatok állhatatosan a Szentlélek kiáradásáért, mint egykor apostolaim az első pünkösd előtt. Szentlelkem fogja megújítani a föld színét. Ez egy nagy kegyelmi kiáradás lesz, amely minden élőt betölt. A bűnösök meg fognak rendülni, az igazak pedig ujjonganak a boldogságtól. Ez az új pünkösd az Én második eljövetelemet előzi meg, mintegy felkészíti a világot az Én fogadásomra. Az Egyház minden szentmisében imádkozik dicsőséges eljövetelemért. Én a szüntelen készenlétet kértem tőletek. Most is ezt kérem: várjatok ujjongó örömmel, tegyétek meg törvényeimet, éljetek szeretetben, és így nem ér váratlanul. Visszajövök dicsőségemben ítélni élőket és holtakat. Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen. Így várjatok kicsinyeim, életetek minden pillanatában, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”
2008. január 28., hétfő
2008. január 25., péntek
Medjugorjei üzenetek 2008. január
2008. január 2.
„Drága Gyermekek! Szívem minden erejével szeretlek benneteket, és nektek ajándékozom magam. Ahogyan az édesanya harcol gyermekéért, én úgy könyörgök és harcolok értetek. Azt kérem tőletek, hogy ne féljetek megnyílni, hogy szívből tudjatok szeretni és másoknak ajándékozni magatokat. Minél inkább szívből teszitek ezt, annál jobban meg fogjátok érteni Fiamat és azt, ahogyan Ő nektek ajándékozta magát. Így mindenki felismerheti rajtatok keresztül Fiam és az én szeretetemet. Köszönöm nektek!”
„Drága Gyermekek! Szívem minden erejével szeretlek benneteket, és nektek ajándékozom magam. Ahogyan az édesanya harcol gyermekéért, én úgy könyörgök és harcolok értetek. Azt kérem tőletek, hogy ne féljetek megnyílni, hogy szívből tudjatok szeretni és másoknak ajándékozni magatokat. Minél inkább szívből teszitek ezt, annál jobban meg fogjátok érteni Fiamat és azt, ahogyan Ő nektek ajándékozta magát. Így mindenki felismerheti rajtatok keresztül Fiam és az én szeretetemet. Köszönöm nektek!”
A Szűzanya megáldott minden jelenlevőt és a kegytárgyakat. Imádságot és böjtöt kért a pásztorainkért.
2008. január 25.
„Drága gyermekek! A nagyböjti idővel a kegyelem idejéhez közeledtek. A szívetek olyan, mint a felszántott föld, kész arra, hogy befogadja a magot, amely jó termést fog hozni. Gyermekeim, szabadok vagytok arra, hogy a jót vagy a rosszat válasszátok. Ezért hívlak benneteket: imádkozzatok és böjtöljetek. Ültessetek örömöt, és a szívetekben a saját javatokra az öröm gyümölcsei fognak teremni, mások pedig ezt látják majd és a ti életetek által befogadják. Mondjatok ellen a bűnnek és válasszátok az örök életet. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
„Drága gyermekek! A nagyböjti idővel a kegyelem idejéhez közeledtek. A szívetek olyan, mint a felszántott föld, kész arra, hogy befogadja a magot, amely jó termést fog hozni. Gyermekeim, szabadok vagytok arra, hogy a jót vagy a rosszat válasszátok. Ezért hívlak benneteket: imádkozzatok és böjtöljetek. Ültessetek örömöt, és a szívetekben a saját javatokra az öröm gyümölcsei fognak teremni, mások pedig ezt látják majd és a ti életetek által befogadják. Mondjatok ellen a bűnnek és válasszátok az örök életet. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2008. január 10., csütörtök
Urunk Jézus üzenete Jennifer által
2008. január 9. – 11:36
Gyermekem, ez a visszavonulás ideje, mert túl sokan igyekeznek megosztani az idődet, pedig én, Jézus vagyok az, aki elvisz téged a világból, amikor az megrendül.
Sokan hiszik, hogy egy ember nem teremthette az egész világot. És sokan még mindig nem hiszik, hogy én küldtem a Fiamat, hogy megmentse az egész világot.
2008. január 8., kedd
Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal
Szűzanyánk üzenete
2008. január 7.
Múlt éjjel három óra tíz perctől
négy óráig ébren tartott a Szűzanya, hogy egy mindannyiunkhoz szóló
üzenetet adjon nekem. Tudomásomra hozta, hogy jelenleg Krisztust több
támadás éri, mint bármikor máskor. Áldott Édesanyánk fél négy és négy
óra között szólt hozzám. Nem kérte, hogy keljek fel és írjam le azonnal.
Aggódtam, hogy elfelejtem, amit mond, de megígérte, hogy emlékezetembe
idézi szavait, amikor majd leírom, és elküldöm Önöknek, hogy
továbbadják. Az üzenet így szólt:
Az üzenet első része személyesen nekem szólt,
a második a nyilvánosságnak. Az első rész biztatás és vigasztalás volt
számomra. A Szűzanya azt mondta, hogy mindig velem van, különösképpen
ezekben az igen nehéz időkben, amikor a Sátán teljes erejével önti ki
haragját rám és az egész világra. Azt is mondta, hogy Isten mindig közel
van hozzám, szeret engem, és hogy a menny jól látja azokat a
nehézségeket és égő fájdalmaimat, amelyeket most élek át, de Istennek
szüksége van ezekre a felajánlásokra és áldozatokra. Megerősítette, hogy
Isten hűségesen megtartja Szavát. A Szűzanya kifejezte: örülne, ha
állhatatosabban imádkoznám a Rózsafüzért… majd azt mondta: „Légy összeszedett imádságaidban!”
Az üzenet második része így szól:
Igen közel állunk az emberiségre
váró, megjövendölt eseményekhez, azok már az ajtónk előtt állnak. Ezeket
az eseményeket a világ gonoszsága, önzése, szeretetlensége hozza ránk,
és Isten Szavának visszautasítása, a képmutatás és az istentelenség
okozza. A Föld veszélyben van, és tűztől fog szenvedni. Isten haragját
nem lehet tovább visszatartani, és rájuk fog esni, mert az emberek nem
akarnak szakítani a bűnnel. Ezekben az években Isten Irgalma a lehető
legtöbb lelket igyekezett magához vonni, karját kitárva, hogy megmentse
őket, de csak kevesen értették meg és figyeltek rá. Irgalmának ez az
ideje nem fog már sokáig tartani, eljön az idő, amikor mindenki próbára
lesz téve, a Föld tűzfolyamokat fog okádni belsejéből, és az emberek meg
fogják érteni, mennyire hitványak és gyámoltalanok, ha Isten nem lakik a
szívükben. Isten hűségesen megtartja Ígéreteit, és azok
megmásíthatatlanok. Eljött az idő, amikor Isten háza népe próbára lesz
téve, és akik visszautasították az Ő Irgalmát, meg fogják tapasztalni
Isten tüzét. (Itt megkérdeztem, mi lesz azokkal az egyházi személyekkel,
akik üldöznek bennünket és vakok az Ő Irgalmasságának Műveire.) A
Szűzanya azt mondta, hogy ők is azt fogják elszenvedni, amit
megérdemelnek.
A Szűzanya tovább beszélt az
áldozatról. Arra kért, hogy emlékeztessek mindenkit arra, amit Isten, a
mi Teremtőnk kér tőlünk, hogy jobban bízzuk magunkat Rá, és hogy a
megtérés nem elég önmagában, áldozat és kitartó imádság nélkül. Aki azt
mondja magáról, hogy megtért és az Igaz Élet Istenben üzenet által
rátalált Istenre, annak több áldozatot kellene hoznia felajánlottságának
bizonyításaként. Sokféle módon tanúsíthatjuk Isten iránt érzett
szeretetünket és nagylelkűségünket. Senki sem mondhatja: „én az Igaz
Élet Istenben üzenet követőihez tartozom”, ha nem ajánlja fel áldozatos
szeretetét. Áldottak azok, akik igazán szeretik Istent, és nem kell
félniük azokban a napokban. Szűzanyánk azt mondta, hogy áldottak, akik
kitartanak a megpróbáltatásokban; és elégedett azokkal a papokkal, akik
részt vesznek Isten műveiben és terjesztik azokat (miként az Igaz Élet
Istenben üzenetet, és akik nyitottak a Szentlélek számára), és hogy
maradjanak bizakodók, mert ők különös kegyelmet kaptak Isten Lelkétől,
és hogy ők a Lélek által erősödtek meg az Úrban az Ő üdvösségterve
számára. Krisztus megadja nekik az Ő békéjét.
Ha valaki szolgál, és áldozatként
felajánlja magát, annak számára a tűz által eljövő ítélet nem lesz olyan
szigorú, mert lelkében örvendezni fog Isten hívásának, ami életre
keltette őt.
Sokan elbuktak, de sokan
felemeltetnek. Sokan elmulasztották megtartani Isten Szavát, amit
szívükben őriztek, és lábbal tiporták a számukra adott Igéket, amelyeket
nemcsak az Igaz Élet Istenben üzenetben, hanem a Szentíráson keresztül
is kaptak.
Ezután így szólt a Szűzanya: „Vassula,
akik téged megítélnek, azokat Isten is szigorúan megítéli. Továbbra is
fogadd örömmel Isten Üzeneteit, és légy boldog, gyermekem, a te
Édesanyád sohasem fog elhagyni téged.” (Akkor áldott
Édesanyánk arra a látomásomra emlékeztetett, amelyben a Krisztussal való
lelki házasságunkat láttam még kislánykoromban, amikor mosolyogva és
örömmel fogadott engem, megigazította rajtam esküvői ruhámat, rendbe
szedte hajamat, hogy tökéletes külsővel jelenjek meg Fia, Jézus Krisztus
előtt.) „Beszélj félelem nélkül és ne tarts azoktól, akik
szembeszállnak veled! Az Úr és én megáldunk téged, és megadjuk neked a
békét és a szeretetet.”
Eddig tart az üzenet. Kérem, elmélkedjenek rajta, és gondosan olvassák át.
Krisztusban,
Vassula
Source: http://ichtys.hu/index.php/89-2008-januar-07
Source: http://ichtys.hu/index.php/89-2008-januar-07
2008. január 4., péntek
2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2008 január 3.
9. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus hegyi beszédét. (Máté 5., 6., 7. fejezetek)
Havi mottó: „Boldogok vagytok, ha Miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok! Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz jutalmatok a Mennyben! (Máté 5, 11-12)
Közös imaszándék: azért engesztelünk, hogy a különböző vallásúak között Jézus szeretete megszülessen és növekedjen!
Konkrét feladatunk: bocsánatot kérünk más vallású testvéreinktől a kiengesztelődés szellemében!!!
• A Szentlélek Isten tanítása, 2008 januárjában
„Szeretteim! Akik a legközelebb vannak Hozzám, nagy tisztuláson mennek át, azért, hogy bebizonyosodjon az állhatatosságuk, azért, hogy tanítsák azokat, akik utánuk fognak a tisztulásban részesülni. A tisztulásra mindannyian számíthattok a nagy Kiáradásom előtt. Bármilyen kellemetlen érzés is a tisztulás, utólag meg fogjátok látni azt, hogy nagy kegyelem volt számotokra.
Jelenleg az ajtó előtt állok és várok arra az Atya által is legalkalmasabbnak látott időre, amikor rendkívüli erőmmel betölthetem mindazokat, akik megnyílnak Felém. Mindazok számára, akik Jézust elfogadják nagy ajándék lesz mindaz, ami következni fog. Előre megmondom nektek, akik Jézust jelenleg tudatosan és készakarva visszautasítják, azok rövidesen az Atya haragjával fognak találkozni.
Jézusra, amikor a Földön élt, sok rosszat fogtak az emberek, azért mert féltek attól, hogy meg kell változniuk. Jézusról azt mondták: borissza; elment az esze; megszállott; nem tartja meg a törvényeket… Arról a Jézusról mondták mindezeket az ellenségei, Aki a Legjózanabb; a Legtisztább elméjű volt; Aki a legkomolyabban tartotta meg a törvényeket. Ha megfigyelitek az apostolok, szentek, hitvallók… életét, ők is találkoztak az emberek rágalmaival, sőt, sokan még az életüket is feláldozták Jézusért.
Arra kérlek benneteket, hogy mindazokat a lelki fájdalmakat, amelyeket okoznak nektek a rágalmazók, ajánljátok fel az ő megtérésükért.
Titeket arra kérlek, ne rágalmazzatok senkit, mert a hazug nyelv megöli a lelketeket. A sok jót vegyétek észre, és tegyétek szóvá, ami az emberekben van. A ti utatok legyen a hálaadás, a dicsőítés mindenért, amit a javatokra, tisztulásotokra engedek meg nektek. Azt ajánlom nektek, hogy szeressetek mindenkit Jézus igazi szeretetével!
Most azt mondom nektek, hogy ne keseredjetek el, legyetek boldogok, ha Jézus miatt megrágalmaznak és hazudozva, minden rosszat fognak rátok! Meglátjátok, már a Földön nagy jutalomban fogtok részesülni.
Kérlek benneteket, imádkozzatok és böjtöljetek rágalmazóitokért, hogy ők is megtérjenek, és örömszerzők legyenek. Kérve kérlek titeket, őrizkedjetek a nyelv összes bűneitől. Tanuljátok meg, hogy előbb gondolkodjatok, és csak azután beszéljetek. Azt mondom nektek, legyetek óvatosak az emberekkel, mert akikben megbíztok, azok válhatnak ellenségeitekké.
Ne féljetek a jövőtől, bízzatok a győzelemben!
Bátorításul mondom nektek, hogy akik bűnbánatban segítségül hívják Istent, azok meg fognak menekülni! Isten soha nem fogja magára hagyni bűnbánó gyermekeit!
Megáldalak titeket az óvatosság lelkületével!!!”
Házi feladat januárra:
„ISTENEM SEGÍTS, HOGY A RÁGALMAZÓK ÁLTAL OKOZOTT LELKI FÁJDALMAKAT AJÁNLJAM FEL AZ Ő MEGTÉRÉSÜKÉRT!”
Előretekintés februárra:
Közös imaszándék lesz: Gyertyaszentelő Boldogasszony kezeibe tesszük a családjainkat. Szűz Mária által fogjuk kérni – a Szentháromságtól – a caládjaink tisztulását, megerősödését!!!
Konkrét feladatunk lesz: családon belül, minden este lefekvés előtt, a kiengesztelődés szellemében bocsánatot fogunk kérni egymástól!!!
TANITÁS AZ ISTEN VIII. PARANCSOLATÁRÓL
„HAMIS TANÚSÁGOT NE SZÓLJ FELEBARÁTOD ELLEN!”
Isten kéri tőlünk, hogy kerüljük felebarátunk becsületének megsértését: a gyanakodást, megszólást, rágalmazást, gyalázást és a becsületsértő beszédek készséges meghallgatását.
• Gonosz gyanakodással az vétkezik, aki valakiről elégséges ok nélkül a rosszat feltételezi! Csak a
rossz ember hiszi el nagyon szívesen, hogy mások is olyanok, mint ő. Ki mint él, úgy ítél!!!
• Megszólással az vétkezik, aki másnak hibáit szükség nélkül kibeszéli! Ez a bűn kevélységből ered.
Sokan úgy képzelik, hogy az ő nagyságuk azáltal fokozódik, ha másokat lealacsonyítanak.
Ki-ki a saját portáján seperjen!
• Rágalmazással az vétkezik, aki másra olyan bűnt fog, amelyet nem követett el! A hatóság előtt történt
rágalmat hamis tanúságnak nevezik. A rágalmazás oka: a gyűlölet, a bosszúvágy, az irigység…
A rágalmazó két bűnt követ el egyszerre: hazudik, és felebarátjának becsületét sérti!
• Szembegyalázással az vétkezik, aki valakit szemtől-szembe megbecstelenítő szavakkal illet.
Az éles kard nagyon vág, a gonosz nyelv sokkal jobban!
• Aki becsületsértő beszédeket örömmel hallgat, az ugyanazt a bűnt követi el, mint aki ilyen
beszédeket folytat. Jól jegyezd meg, aki rosszat beszél, annak az ördög a nyelvén van; aki a rossz
beszédet szívesen hallgatja, annak az ördög a fülében van!
Tanácsok:
Aki más becsületét megsértette köteles felebarátjának elrabolt becsületét helyrehozni: bocsánatkéréssel vagy visszavonással, ha a sértés nyilvánosan történt.
Aki a becsületsértést nem akarja jóvátenni, az nem nyerhet Istentől bűnbocsánatot és a paptól sem feloldozást!!!
ISTEN, AKI MAGA AZ IGAZSÁG, TILTJA A HAZUGSÁGOT, A KÉPMUTATÁST ÉS A HIZELGÉST!
• Hazugsággal az vétkezik, aki tudatosan nem mond igazat! Az ördög hazudik és a hazugság atyja! Aki
hazudik az az ördög ivadéka! Aki hazudik, elveszíti az emberek bizalmát. Aki hazudik, az lop is. Aki
őszinte, az a jó Istenhez hasonlít és kedves előtte, továbbá embertársainak becsülését is megnyeri!
• Képmutatással az vétkezik, aki másképpen beszél vagy cselekszik, mint ahogyan gondolkodik. A
képmutató ruhája után juh, ravaszsága után róka, kegyetlensége után farkas.
• Hízelgéssel az vétkezik, aki haszonlesésből valakit meggyőződése ellenére érdemén felül szemtől-
szembe dicsér. A hízelkedők szemben dicsérnek, hátunk mögött kinevetnek. A hízelkedők
veszélyesek, mert elhallgatják a hibáinkat és eltúlozzák az erényeinket.
Legyünk óvatosak azokkal, akik túlzottan barátságosak és túlzottan dicsérnek minket.
„Ha Isten segítségével kerülöd: a besúgást, a gúnyolódást, a titkok felfedését, a szeretetlen itélkezést, a káromkodást, az átkozódást, a hamis esküt, a vitatkozást,… meglátod, életed minden napján megáld téged az Isten!!!”
Tanácsok a nyelv megfékezésére:
* Kerüljük a fecsegést! A nyelv bűnei ellen legjobb eszköz a hallgatás. Sok beszédnek, sok az alja, aki hallja megsokalja!
* Beszédünkben legyünk óvatosak! Minden hiábavaló szóról számot kell, adjunk az ítélet napján!
* Mentegessük a felebarátunkat a becsületsértő beszédekkel szemben! Jó, ha kiemeljük felebarátaink jócselekedeteit. Ajánlatos a rossz beszéd hallatán kimenteni a felebarátunkat vagy igyekezzünk másra irányítani a figyelmet. A becsületsértő beszédet ne adjuk tovább! Ne foglalkozzunk mások hibáival, törődjünk a saját dolgainkkal!
* Beszédünkben legyünk óvatosak! Minden hiábavaló szóról számot kell, adjunk az ítélet napján!
* Mentegessük a felebarátunkat a becsületsértő beszédekkel szemben! Jó, ha kiemeljük felebarátaink jócselekedeteit. Ajánlatos a rossz beszéd hallatán kimenteni a felebarátunkat vagy igyekezzünk másra irányítani a figyelmet. A becsületsértő beszédet ne adjuk tovább! Ne foglalkozzunk mások hibáival, törődjünk a saját dolgainkkal!
Röpima: „Uram segits, hogy a nyelv minden bűnétől megszabaduljak!!!”
2007. december 25., kedd
Medjugorjei üzenetek 2007. december
2007. december 2.
A Szűzanya nagyon szomorú volt. A jelenés egész ideje alatt szemei könnyesek voltak. Ezt az üzenetet adta:
A Szűzanya nagyon szomorú volt. A jelenés egész ideje alatt szemei könnyesek voltak. Ezt az üzenetet adta:
„Drága Gyermekeim! Ma, amikor szívetekbe tekintek, szívemet mély fájdalom és szenvedés járja át. Gyermekeim, álljatok meg egy pillanatra és nézzetek a szívetekbe. Valóban a Fiam, a ti Istenetek van-e az első helyen? Valóban az Ő parancsai az életetek mértéke?
Újra figyelmeztetlek benneteket: hit nélkül nincs Isten közelség és nincs Isten Igéje, mely az üdvösség és az egészséges értelem világossága.”
Mirjana még a következőket mondta:
Fájdalmasan kértem a Szűzanyát, hogy ne hagyjon el bennünket és ne vegye le rólunk a kezét. Ő fájdalmasan elmosolyodott kérésem hallatán és elment. Ez alkalommal nem mondta: „Köszönöm”.
2007. december 25.
“Drága gyermekek! Nagy örömmel hozom nektek a béke Királyát, hogy áldásával megáldjon benneteket. Imádjátok Őt és szenteljetek időt a Teremtőnek, aki után vágyakozik a szívetek. Ne feledjétek, hogy átutazók vagytok ezen a földön, ahol a dolgok csak apró örömöket adhatnak, viszont Fiam által az örök életet kaptátok ajándékba. Azért vagyok veletek, hogy vezesselek benneteket ahhoz, aki után a szívetek vágyik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
“Drága gyermekek! Nagy örömmel hozom nektek a béke Királyát, hogy áldásával megáldjon benneteket. Imádjátok Őt és szenteljetek időt a Teremtőnek, aki után vágyakozik a szívetek. Ne feledjétek, hogy átutazók vagytok ezen a földön, ahol a dolgok csak apró örömöket adhatnak, viszont Fiam által az örök életet kaptátok ajándékba. Azért vagyok veletek, hogy vezesselek benneteket ahhoz, aki után a szívetek vágyik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2007. december 7., péntek
(2007) 2008 – A KIENGESZTELŐDÉS ÉVE – ”Krisztus nevében kérlek titeket, engesztelődjetek ki Istennel és egymással!” 2007 december 6.
8. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át Szent Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második levelét.
Havi mottó: Aki megvall Engem az emberek előtt, Én is megvallom mennyei Atyám előtt! (Mt. 10, 32)
Közös imaszándék: dicsőítjük az Úr Jézust és azért engesztelünk, hogy Országunkban, különösen a nemzetek között megszülessen és növekedjen Jézus békéje!
Konkrét feladatunk: azért, hogy Jézus békéje legyen az Országunkban, a nemzetek között, a kilencedben (1-9), azután Hétfőn – Szerdán – Pénteken, egészen Karácsony ünnepéig lemondunk a húsevésről!!!
• A Szentlélek Isten tanítása, 2007 decemberében
„Kedveseim! Most felhívom a figyelmeteket arra, hogy mi fog fájni nektek a legjobban rendkívüli kegyelmeim kiáradásakor. Amikor meglátjátok életetek filmjét, a jót és a rosszat is Isten világosságában, a legjobban bűneitek mellett a mulasztásaitok fognak fájni. Az, hogy nem tettétek meg, amit meg kellett volna tennetek! Most azt ajánlom nektek, hogy ezután merjetek tanúságot tenni Rólunk: elsősorban életetek jó példájával, és szóbeli tanúságtételetekkel is. Ne szégyelljetek minket az emberek előtt megvallani! Kérlek titeket, ne kövessétek a rosszat, amit a világ tesz, mert hamarosan Jézus elé kell állnotok élve vagy halva! Akkor, már nem fogtok tudni javítani az életeteken. Beszéljetek Rólunk bátran az embereknek, mert ezután újból kell evangelizálni ezt a modern világot. Fel kell frissíteni az evangéliumot az emberek lelkében , ahogy a Szűzanya is teszi mindenütt, ahol megjelenik. Amint ti is látjátok, az emberiség egy olyan mélypontra érkezett, ahol már önmagán nem tud segíteni. A mennyei Atya Végtelen Irgalmában közbe fog lépni, mert annyira szereti a teremtményeit, hogy még ad egy esélyt, hogy bűnbánatot tartsanak, és visszatérjenek az atyai házba, ahova nagy szeretettel várja vissza bűnbánó gyermekeit. A nagy figyelmeztetés, ahogy ti nevezitek, még nem az én rendkívüli kegyelmi kiáradásom lesz. Előbb az Atya küld egy olyan eseményt a Földre, amely által megértitek, hogy hova tartoztok, és mit kell tennetek. Lelkiismereteteket annyira fel fogja zaklatni ez az esemény, hogy döntésre kényszerültök: vagy mellettünk, vagy ellenünk fogtok állást foglalni. Utána már nem lesz középút. A döntésetekkel ne várjatok sokáig! Most döntsétek el, hogy Kihez akartok tartozni! Most, a kegyelmi időben, amelyben vagytok, még ki tudjátok javítani életetek hibáit! Ha ezt megteszitek, meg fogjátok tapasztalni a ’Szeretet Korszakát’ a Földön!
Isteni áldásom adom rátok!!!”
Házi feladat decemberre:
„JÉZUSOM SEGITS, HOGY ELSŐSORBAN ÉLETEM JÓ PÉLDÁJÁVAL TEGYEK TANÚSÁGOT RÓLAD AZ EMBEREK ELŐTT!”
Előretekintés januárra:
Közös imaszándék lesz: azért fogunk engesztelni, hogy a különböző vallásúak között Jézus szeretete megszülessen és növekedjen!!!
Konkrét feladatunk lesz: bocsánatot fogunk kérni más vallású testvéreinktől, a kiengesztelődés szellemében!!!
Figyelem!!! Januárban, 3 – 4 – 5 – 6-án lesznek a közös engesztelések. A kezdőidőpont 13 óra!!!
2007. november 27., kedd
Miatyánk – Az Úr imádsága
Az alábbi ima az Úr imádságának (közkeletű nevén
Miatyánknak) egyfajta parafrázisa, saját szavaimmal való megfogalmazása,
kiegészítése, személyessé tétele (vö. Mt 6,9-15.24-34; Róm 8,28; Zsid
1,3).
Édes jó Atyánk, aki a mennyben lakozol, de mindenütt jelen vagy, és
hallod az imánkat! Mindenhol tartsák szentnek és a legnagyobb
tisztelettel illessék a te drága neved; valósuljon meg köztünk és jöjjön
el mielőbb a maga teljességében a te országod; teljesüljön bennünk és
körülöttünk a te akaratod olyan tökéletesen, ahogy az a mennyben
történik! Add meg naponként, amire szükségünk van, és segíts hálás
szívvel fogadnunk mindazt, amit adsz, tudva, hogy jó Apaként betöltöd az
összes szükségletünket, és mindennel a javunkat szolgálod! Bocsásd meg a
bűneinket – hiszen mi magunk csak a bűnben vagyunk igazán “jók” -,
ahogy mi is megbocsátottunk mindenkinek, aki vétett ellenünk! Őrizz meg
minket a kísértések közepette, adj szabadulást, győzelmet a gonosz
támadásaival szemben, segíts tiszta és szent életet élnünk a te
dicsőségedre! Mert öröktől fogva mindörökké a tiéd minden hatalom és
dicsőség, a te szavad hozta létre és tartja fönn szüntelenül a
mindenséget a te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu )
2007. november 25., vasárnap
Medjugorjei üzenetek 2007. november
2007. november 2.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket a Szentléleknek, s engedjétek meg neki, hogy átalakítson benneteket. Gyermekeim, Isten maga a mérhetetlen Jóság, ezért, mint Édesanya kérlek benneteket: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, böjtöljetek, és reméljétek, hogy lehetséges elérni ezt a jóságot, mert ebből a jóságból születik a szeretet. A Szentlélek megerősíti majd bennetek ezt a szeretetet, és így Istent Atyátoknak nevezhetitek. Ezáltal, a végtelen szeretet által elkezdtek majd őszintén szeretni mindenkit, és Istenben úgy tekintitek őket, mint testvéreiteket. Köszönöm!”
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket a Szentléleknek, s engedjétek meg neki, hogy átalakítson benneteket. Gyermekeim, Isten maga a mérhetetlen Jóság, ezért, mint Édesanya kérlek benneteket: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, böjtöljetek, és reméljétek, hogy lehetséges elérni ezt a jóságot, mert ebből a jóságból születik a szeretet. A Szentlélek megerősíti majd bennetek ezt a szeretetet, és így Istent Atyátoknak nevezhetitek. Ezáltal, a végtelen szeretet által elkezdtek majd őszintén szeretni mindenkit, és Istenben úgy tekintitek őket, mint testvéreiteket. Köszönöm!”
2007. november 25.
„Drága gyermekek! Ma, amikor Krisztust, mint minden teremtmény Királyát ünneplitek, azt szeretném, ha Ő lenne az életetek királya. Egyedül az odaajándékozás által érthetitek meg, gyermekeim, annak az áldozatnak az ajándékát, amelyet Jézus hozott mindnyájatokért a kereszten. Gyermekek, adjatok időt Istennek, hogy Ő átalakítson és betöltsön benneteket kegyelmével, hogy mások számára kegyelem lehessetek. Gyermekeim, én a szeretet kegyelmi ajándéka vagyok számotokra, amely Istentől jön ennek a békétlen világnak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
„Drága gyermekek! Ma, amikor Krisztust, mint minden teremtmény Királyát ünneplitek, azt szeretném, ha Ő lenne az életetek királya. Egyedül az odaajándékozás által érthetitek meg, gyermekeim, annak az áldozatnak az ajándékát, amelyet Jézus hozott mindnyájatokért a kereszten. Gyermekek, adjatok időt Istennek, hogy Ő átalakítson és betöltsön benneteket kegyelmével, hogy mások számára kegyelem lehessetek. Gyermekeim, én a szeretet kegyelmi ajándéka vagyok számotokra, amely Istentől jön ennek a békétlen világnak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2007. november 7., szerda
A lelki harc imája (Linda Schubert)
Mennyei Atya, dicsőítve, imádva és magasztalva jövök eléd. Köszönöm, hogy fiadat, Jézust küldted, hogy életet adjon nekem, bocsánatot és helyet a Te családodban. Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, hogy vezessen és megerősítsen mindennapi életemben. Mennyei Atya, nyisd meg szememet, hogy láthassam nagyságodat és győzelmedet a javamra. Jézus Krisztus keresztje alá helyezem és Jézus drága vérével borítom be magam. Krisztus fényével veszem magam körül, és Jézus nevében mondom, hogy semmi nem akadályozhatja meg az Úr művének beteljesülését életemben.
Felöltöm Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetésének ellenálljak. Védelmezem állásomat az igazság övével derekamon és a becsületesség mellvédjével. A hit pajzsát hordozom, hogy kioltsam az ördög minden tüzes nyilát. Istentől kapott megváltásom a sisakom, és kardként Isten szavát kapom a Lélektől (Ef 6,10-11.1416-17).
Mennyei Atya, kérlek, mutasd meg, létezik-e még életemben valami, ami a sátán uralma alatt van. Most azt mind kiveszem uralmam alól. Bármilyen területet adtam át a sátánnak, azt most visszaigénylem és Jézus Krisztus uralma alá helyezem. Jézus Krisztus nevében most megkötözök minden szellemet a levegőben, a vízben, a földön, a föld alatt és az alvilágban. Megkötözöm a gonosz minden erejét, és Jézus vérével megtisztítom a levegőt, az atmoszférát, a vizet, a földet és gyümölcseit körülöttünk, a föld mélyét és az alvilágot. Jézus Krisztus vérével megpecsételem ezt a helyet és családom minden tagját, rokonokat, társakat és a létfenntartás minden forrását. Jézus Krisztus nevében megtiltom minden léleknek, hogy bármilyen módon ártsanak nekem.
Jézus Krisztus nevében elvetem a gonosz csábító varázsának minden formáját, és nem engedem meg, hogy a bűn eluralkodjék rajtam. Elutasítom a sátánt, minden munkáját, és minden üres ígéretét. Mennyei Atya, kérem a bocsánatot magamnak, barátaimnak, rokonaimnak, őseimnek, amiért megengedtük, hogy Jézus Krisztus elleni erők uralkodjanak bennünk. Elutasítok minden nyitottságot az okkultizmus felé, minden hamis imádatot és a mágia minden előnyét. Elutasítok minden erőt, Isten erején kívül, és minden olyan áhítatot, ami nem adja meg Jézus Krisztusnak az igazi tiszteletet. Különösen elutasítom…(pl. asztrológia, jóslás, kártyavetés, spiritizmus és szeánszok által használt abc- és deszkalap és egyéb varázsjátékok). Jézus nevében megtörök minden átkot, mely ellenem vagy családom ellen van, és megállítom azoknak az átkoknak a folyamatát, melyek az őseimen keresztül jöttek.
Jézus nevében megkötözöm ezt a lelket: …………. (Kérd az Urat, hogy a nevet tárja fel számodra! Ha nem vagy biztos a névben, azonosítsd negatív gyümölcse szerint: düh, méreg, meg nem bocsátás, félelem, bizonytalanság, betegség, trauma stb…) Jézus nevében most leoldlak magamról. Uram, Jézus, tölts el szereteteddel a félelem helyett, tölts el erővel gyengeségem helyett, stb… (Minden parancs után kérd az Urat, hogy töltsön el az eltávolított negatívum pozitív ellentétével: félelem/szeretet, betegség/egészség, gyengeség/erő, stb…)
Szerető Atya, keresztelésem tisztító és gyógyító vize folyjon visszafelé generációkon át, hogy megtisztítsa családomat a mocsoktól. Köszönöm Uram, hogy megszabadítottál! „… mindezeken diadalmaskodunk Őáltala, aki szeret minket”(Róm 8,37).
Ámen
2007. november 2., péntek
2007. - A felebaráti szeretet éve - “Ami jót vagy rosszat teszünk felebarátunknak, azt Jézusnak tesszük!” 2007. november 1.
7. Elsőcsütörtök Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus szenvedése előtti napjait. (Mt. 11-12-13. fejezetek).
Havi mottó: „Mondom nektek, bármit kértek imádságban, higgyétek el, hogy megkapjátok, és úgy is lesz!” (Mk. 11, 24)
Közös imaszándék:a Szentlélek Isten dicsőitését és a szentmiséinket ajánljuk fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadulásáért!
Konkrét feladatunk: a nyelv böjtjét fogjuk gyakorolni! Az élőkről és a holtakról csak jót akarunk mondani vagy semmit!!!
A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus szenvedése előtti napjait. (Mt. 11-12-13. fejezetek).
Havi mottó: „Mondom nektek, bármit kértek imádságban, higgyétek el, hogy megkapjátok, és úgy is lesz!” (Mk. 11, 24)
Közös imaszándék:a Szentlélek Isten dicsőitését és a szentmiséinket ajánljuk fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadulásáért!
Konkrét feladatunk: a nyelv böjtjét fogjuk gyakorolni! Az élőkről és a holtakról csak jót akarunk mondani vagy semmit!!!
Szentlélek Isten tanítása, 2007 novemberében
“Szeretteim! Most felhívom a figyelmeteket az ima, a böjt és a jócselekedet fontosságára. Kérlek benneteket, szakítsatok időt az imára minden nap, és meg fogjátok tapasztalni általa Isten erejét! A szívből jövő ima és a közös ima erejének lehettetek tanúi október elsőcsütörtökén, amikor szemetek láttára, a halott feltámadt. Az első keresztények úgy imádkoztak együtt, hogy megrendült alattuk a Föld. Közös imájuk következménye volt az is, hogy Isten elküldte angyalát Péter apostolhoz a börtönbe és kiszabadította onnan. Imáitokkal, sok lelket szabadíthattok ki a tisztítótűz börtönéből! Kérlek benneteket, minden napotokat a bűnbánó ima is jellemezze, mert már kevés idő áll a rendelkezésetekre és nem tudjátok sem a napot, sem az órát, amikor el fog jönni az Úr és számon fogja kérni az életeteket. Imátok valójában csak akkor kedves Isten előtt, ha kérésetek után szívből kimondjátok: ’Uram ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd’! Arra kérlek benneteket, ha imádkoztok egy betegért és nem gyógyul meg azonnal, ne háborodjatok fel. Gondoljatok arra, a beteg talán a saját bűneiért vezekel vagy mások bűneiért. A szenvedés elfogadása és felajánlása által a beteg megtisztul, érdemeket szerez és még másokon is segíthet. Ha együtt imádkoztok betegeitekért, meggyógyulhatnak, a betegségben segítséget nyernek, vagy felkészülnek a Velünk való boldog találkozásra. Engedjétek, hogy az Isten döntse el azt, hogy mi a legjobb a betegeitek számára! Soha ne felejtsétek el: imával és böjttel még a háborúkat, vagy a természeti katasztrófákat is el lehet hárítani. Jézus példáját követve ti is csak a jóban menjetek előre, ezáltal sok lelket szabadíthattok ki a Gonosz karmaiból. Azért engeszteljetek imával, böjttel és jócselekedettel, hogy enyhüljön a büntetés, ami a világra vár!!! Azért engeszteljetek, hogy megrövidüljön a tisztulás ideje és minél hamarabb jöjjön el a ’Szeretet Korszaka’ a Földre. Megáldalak benneteket az imádság szeretetével!!!”
“Szeretteim! Most felhívom a figyelmeteket az ima, a böjt és a jócselekedet fontosságára. Kérlek benneteket, szakítsatok időt az imára minden nap, és meg fogjátok tapasztalni általa Isten erejét! A szívből jövő ima és a közös ima erejének lehettetek tanúi október elsőcsütörtökén, amikor szemetek láttára, a halott feltámadt. Az első keresztények úgy imádkoztak együtt, hogy megrendült alattuk a Föld. Közös imájuk következménye volt az is, hogy Isten elküldte angyalát Péter apostolhoz a börtönbe és kiszabadította onnan. Imáitokkal, sok lelket szabadíthattok ki a tisztítótűz börtönéből! Kérlek benneteket, minden napotokat a bűnbánó ima is jellemezze, mert már kevés idő áll a rendelkezésetekre és nem tudjátok sem a napot, sem az órát, amikor el fog jönni az Úr és számon fogja kérni az életeteket. Imátok valójában csak akkor kedves Isten előtt, ha kérésetek után szívből kimondjátok: ’Uram ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd’! Arra kérlek benneteket, ha imádkoztok egy betegért és nem gyógyul meg azonnal, ne háborodjatok fel. Gondoljatok arra, a beteg talán a saját bűneiért vezekel vagy mások bűneiért. A szenvedés elfogadása és felajánlása által a beteg megtisztul, érdemeket szerez és még másokon is segíthet. Ha együtt imádkoztok betegeitekért, meggyógyulhatnak, a betegségben segítséget nyernek, vagy felkészülnek a Velünk való boldog találkozásra. Engedjétek, hogy az Isten döntse el azt, hogy mi a legjobb a betegeitek számára! Soha ne felejtsétek el: imával és böjttel még a háborúkat, vagy a természeti katasztrófákat is el lehet hárítani. Jézus példáját követve ti is csak a jóban menjetek előre, ezáltal sok lelket szabadíthattok ki a Gonosz karmaiból. Azért engeszteljetek imával, böjttel és jócselekedettel, hogy enyhüljön a büntetés, ami a világra vár!!! Azért engeszteljetek, hogy megrövidüljön a tisztulás ideje és minél hamarabb jöjjön el a ’Szeretet Korszaka’ a Földre. Megáldalak benneteket az imádság szeretetével!!!”
Házi feladat novemberre:
„SZENTLÉLEK ISTENEM, SEGITS, HOGY MINDEN KÉRÉSEM UTÁN MONDJAM KI: ’URAM, NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIÉD’!”
Előretekintés decemberre:„SZENTLÉLEK ISTENEM, SEGITS, HOGY MINDEN KÉRÉSEM UTÁN MONDJAM KI: ’URAM, NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIÉD’!”
Decemberben: Decemberben az Úr Jézust fogjuk dicsőíteni szívből jövő szavainkkal és békét sugárzó lelkületünkkel!
Konkrét feladatunk lesz: a kilencedben (1-9) azután Hétfőn – Szerdán és Pénteken, az Úr Jézus iránti szeretetből, Karácsonyig lemondunk a húsevésről!!!
Figyelem!!! Novembertől: Novembertől: elsőcsütörtökön, elsőpénteken, elsőszombaton és elsővasárnap; azután minden csütörtökön és vasárnap a közös engesztelő ima kezdőidőpontja, a Szentháromság hegyén, 13 óra lesz!!!
Konkrét feladatunk lesz: a kilencedben (1-9) azután Hétfőn – Szerdán és Pénteken, az Úr Jézus iránti szeretetből, Karácsonyig lemondunk a húsevésről!!!
Figyelem!!! Novembertől: Novembertől: elsőcsütörtökön, elsőpénteken, elsőszombaton és elsővasárnap; azután minden csütörtökön és vasárnap a közös engesztelő ima kezdőidőpontja, a Szentháromság hegyén, 13 óra lesz!!!
2007. október 29., hétfő
Eszterházy Pál Nádor (1635-1713) könyörgése
Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket és kulcsoljuk imára kezünket, hogy alázattal eléd tárjuk könyörgésünket.
Oltalmazd és védd hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki bajtól
édes hazánkat, hogy Isten dicsőségére és néped vigasztalására mindenkor
virágozzék. Eszközöld ki könyörgéseddel, hogy az Anyaszentegyházat,
vagyis a katolikus hitet idehaza és mindenütt a világon felmagasztalás
érje: hazánk főpásztorainak és egész papságának nyerj isteni segítő
kegyelmet, nekünk híveknek pedig tanulékony, engedelmes és az élő hit
cselekedeteiben s gyümölcseiben bővelkedő szívet, hogy szent Fiad meg ne
nehezteljen reánk, és országát tőlünk joggal el ne vonja. Gyullaszd föl
bennünk ősatyáink buzgóságát és vezéreld a hitetlenkedőket az igazak
okosságára, hogy mindannyian egy szájjal, egy szívvel-lélekkel, azonegy
hittel szolgáljunk Fiadnak, a mi Urunknak, Téged pedig tiszteljünk és
valljunk Nagyasszonyunknak, pártfogónknak, amint valósággal tiszteltek
is dicső őseink.
Könyörgünk, Nagyasszonyunk, magyar hazánk vezetőiért, hogy a Szentlélek
ajándékai által felvilágosítva megismerjék az igazságot, megbüntessék a
gonoszt és védelmezzék az igazat, hogy a közjó előmozdításán őszinte
igyekezettel fáradozzanak, az árváknak, özvegyeknek és ártatlanoknak
igaz lelkiismerettel szolgáltassanak igazságot.
Könyörgünk
Nagyasszonyunk, egész nemzetünkért. Légy hozzá irgalmas, örökséged
polgárait, akiket védelmed alá vettél, őrizzed meg minden bűntől;
kormányozd és vezesd kegyességeddel, tartsd meg Isten szeretetében és
félelmében. Esedezésed által nyerj a bűnbánóknak bocsánatot, az
igazaknak állhatatosságot, a szüzeknek tisztaságot, a házastársaknak
hűséget, az utasoknak szerencsés megérkezést, az özvegyeknek és árváknak
gyámolítást, a szegényeknek pártfogást, a szomorúaknak vigasztalást, a
megholtaknak pedig örök nyugodalmat.
Ne
vesd meg esdeklő gyermekeidet és a bűnök bocsánatáért könyörgőket
mindenkor tapasztalt irgalmaddal oltalmazd; mert bár mi megmutatkoztunk a
fiúi kegyeletben, Te megmaradtál édesanyánknak és Nagyasszonyunknak.
Légy minden bajos ügyünkben szószólónk szent Fiadnál, hogy az Ő akarata
szerint rendezzük életünket, és téged Nagyasszonyunknak, különös
pártfogónknak valljunk és tiszteljünk életünknek minden napján.
Jó
Anyánk! Te uralkodjál felettünk és szent Fiad, Jézus Krisztus, a mi
Üdvözítőnk! Fogadd kegyesen hódoló szívünk esdeklését, amelyet színed
elé terjesztünk, hogy közbenjárásoddal megsegítve, a jelen élet
viszontagságai után, a síron túl, az örökkévaló boldogságra juthassunk.
Ti
is, édes hazánk védőszentjei: Béla püspök, István király, Imre herceg,
Mór és Gellért püspökök, László király, Erzsébet asszony, Szent Margit,
Boldog Kinga és Jolán (IV. Béla király leányai), Boldog Márk, István és
Menyhért kassai vértanúk, Isten minden megdicsőült szentjeivel együtt
esedezzetek érettünk a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Ámen.
(szentmagyarorszagert blog)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)