2022. november 1., kedd

Isten szemével

2022.10.04.

1.

Azon tűnődtem, hogy mi történik akkor, amikor az Úr elé viszem a problémákat, például, amikor szentségimádáson ülök az Oltáriszentség jelenlétében.

Kép: Az Úr az életünk csomóit lassan szétbontja, kioldja az aranysugaraival.

Kép: A gonosz igyekszik mindent összecsomózni, összegubancolni, és összekuszálni a dolgokat.

Jézus: Ellenségem annyira gyűlöl, hogy nem bírja elviselni, ha egy ideig béke és nyugalom van benned. Úgy alakítja a helyzetet, hogy mindent összekuszáljon, és felborítsa a lelkedben az örömöt, a békét. Én pedig ilyenkor résen vagyok, látom a küszködésedet, és mindent rendbe teszek benned.

2.

A testvérem mesélte, hogy az egyik alkalommal, amikor létrára állva takarított, megbillent a létra. A létrát a hűtő és a villanytűzhely fogta fel, hogy ne zuhanjon a padlóra. Ő is alig tudott lemászni a létráról. Mélyen elgondolkodott a történekről, hogy könnyen összetörhette volna magát. Hálát adott az Úrnak, hogy nem történt baja, de mégis ez az esemény megnyomta a lelkét.

Jézus: Ezt a veszélyhelyzetet testvérednél úgy használta ki a gonosz, hogy egészen elkedvetlenítette. Rémes képeket mutatott neki, hogy mi történhetett volna. Mondd meg neki, hogy Én, az ő Jézusa és az őrangyala mindig rajta tartjuk a szemünket. Most is ott voltunk körülötte.

3.

Hívtam, és kértem Keresztelő Szent Jánost, keresztelje meg a magyarokat úgy, ahogy kell, hogy ne kárhozzon el senki sem.

Hang: Örömmel.

Kértem őt továbbá, hogy a világon az összes embert keresztelje meg, és ha kell, ordibálja a fülükbe az igazságot.

Hang: Engedelmes.

Hangom: Keresztelő Szent János, nem tudom, megemlékezik-e rólad valaki gyakrabban, mint az ünnepnapodon.

Hang: Nem, senki.

Hangom: Légy a közbenjáróm.

Kép: Keresztelő Szent János felujjongott örömében.

Jézus: Nagyon sok szent van, és nem mindenki jut eszébe gyermekeimnek. Ezek közé tartozik Keresztelő Szent János. És most te kiemelten foglalkozol vele, kéred valamire, ami nagy és szent dolog. Ő nagyon boldog, hogy valakinek eszébe jut és hozzá fordul.

4.

Egy alkalommal egy ismerősnél voltam, amikor a lakása kimeszelése után lámpát akart szerelni, ami többszöri próbálkozásra sem sikerült. Kértem az Urat, Szent Józsefet, hogy segítsenek.

Kép: Irgalmas Jézus.

Kép: Egy égi kéz jobbra fordulva tartotta a lámpát.

Utána egyből sikerült a lámpa helyére illesztése.

Gondolat: Azon tűnődtem, hogy vajon az Úr olyan kegyelmet adott az ismerősömnek, hogy sikerüljön a szerelés, vagy tényleg az Úr vette át a dolgokat.

Jézus: Az ismerősöd kezébe adtam az erőt és ügyességet, hogy sikerüljön a szerelés.

5.

Az országhatáron növénypalántákat akartam átvinni. Egy ismerősöm rám ijesztett, hogy nem lehet.

Egy Szűzanya szoborhoz vittem a palántákat, és kértem a Szűzanyát, áldja meg őket, és Neki akarom hozni haza.

Hang: Nem lesz semmi baj a határon vele.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Látod kislányom, hogy milyen értékes az Égi áldás? A határon simán átvihetted a palántákat.

6.

Azt újságolta nekem valaki, hogy most készülnek az Egyházat megváltoztatni, egyezséget írnak alá a vallások vezetői.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Balgák. Nem tudják, hogy mit csinálnak.

Jézus: Egyelőre ne foglalkozz ezekkel a hírekkel, csak akkor nyisd fel a szemedet és figyelj, amikor az átváltoztatás szavai megváltoznak. Ehhez nem is kell internetet böngészni, mert ha ez megtörténne, a szentmisében észrevehető lenne. Te csak imádkozz. Imádkozz az egyházam fennmaradásáért.

7.

Az Úrtól szüntelenül kérek valamit.

Hang: Szüntelenül adni kívánom neked ezt.

Kép: Az Úr szeretetsugarával sok ajándékot ad nekem. Eltelek ezekkel, és másoknak is adok belőle.

Kép: Amikor az Úrhoz megyek kuncsorogni, az Úr, mint Király ad a kincseiből. Sosem mondja azt, hogy nem ad, hanem inkább ad még ráadást, mert tudja, hogy másoknak osztom szét.

Hang: Te Engem osztasz szét.

Jézus: Mikor köztetek éltem, mindig mondtam, csak kérjetek, és kaptok. Sajnos, sokan elfelejtenek kérni Tőlem, és mindent a saját erejükből próbálnak tenni. Bosszankodnak, hogy nem sikerül. Te kicsim, ismered ezeket a szavaimat, és mindenben Rám támaszkodsz. Nem is csalódsz Bennem, mert sokat adok neked, hogy másoknak is osztogasd.

8.

Arra gondoltam, ha most bele kellene nézni a Mennyei Atya szemébe, kényelmetlenül érezném magam, és nem lenne mindegy nekem, mivel sok a hiányosságom, és nagyok a tökéletlenségeim Hozzá képest.

Kép: A Mennyei Atya szeme, tele van szeretettel, csupa szeretet árad belőle.

Hang: Nagyon vár téged.

Kép: A Mennyei Atya képe.

Hang: A Mennyei Atya mosolyogva vár téged.

Jézus: Örülj, ha benned van az Isten-félelem lelke, amit Szentlelkem ültetett beléd. Ez a bűntől való félelmet jelenti. Félsz, hogy Atyám a gyengeségeidet fogja szemedre hányni. A képekkel megmutattam neked, hogy ne aggódj, ez nem így lesz. Nagy szeretettel fogad majd téged. Alig várja a találkozást.

9.

Azon gondolkodtam, ha a háború kiterjed, akkor mi tévő legyek, hogy menjek-e a veszélyforráshoz közelebb, hogy másoknak segítsek, és hogy felajánljam magam áldozatul.

Kép + Érzés: Egy kéz visszatart, hogy maradjak a háttérben, mert a későbbiekben szükség lesz rám, az antikrisztusi korban.

Hang: Kellesz még nekem.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Veled nem az a szándékom, hogy a megpróbáltatások közepén belerohanj a veszélybe, és feláldozd magad. Neked túl kell élni a legnagyobb veszélyt is, mert nagy tervem van veled.

10.

Olvastam: Jézus: „Vasárnaponként hódoljatok a Legszentebb Szentháromságnak az Én Szent Szívem közvetítésével”.

Kép: Egy valaki két kezében tartja az Úr Jézus Szent Szívét, és nyújtja a Szentháromságnak.

Jézus: Használjátok ki az időt, amíg lehet, gyakran járjatok szentmisére, és az Én Szent, szerető Szívemet ajánljátok fel a Szentháromságnak. Azért van erre szükség, mert így, az Én Szent Szívem oltalmába helyezitek a nehéz időkben az egész emberiséget.

11.

Hangom: Hívlak Uram, légy velem egész nap, de nem úgy, mint egy vendég, hanem mint egy olyan lakó, aki nem költözik ki sohasem.

Hang: Szeretnélek megörvendeztetni téged ezért.

Jézus: A gyermekeim szívéből, akik megáldoznak, csak akkor költözök ki, ha halálos bűnt követnek el. Máskülönben velük lakom.

12.

Kép: Az Úr Jézus néz rám a kék csillogó szemeivel, és nézi, hogy miben segíthetne nekem.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Az érdekeimben…

Jézus: Boldogan segítek neked, mert Nekem az az érdekem, hogy te és a hozzád hasonlók sok Isten-szerető, mélyen hívő gyermeket szerezzenek Nekem.

13.

Hang: Színárnyalatom vagy.

Hang: Tegyél Engem széppé.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: A te könnyeiddel.

Hang: Te a mi fontos ügyünket szolgálod.

Jézus: Az Én színeimet árasztod a többiek felé. Ezzel növeled a dicsőségemet, és egyre szebb leszek. Hozzájárulsz dicsőségem növeléséhez, hogy mélyen együtt érzel az Én szenvedéseimmel. A Mi tervünk az emberiség üdvözülése. Ebben segítesz Nekünk.

2022.10.11.

1.

Olvastam: Egy üzenet: az Úr a felajánlott otthonokat, templomokat, bazilikát áthelyezi a menedékhelyre a szent angyalok segítségével.

Kértem az Urat, hogy tegye egész Magyarországot menedékhellyé, annak ellenére, hogy lehet, hogy ez nem lehetséges.

Érzés: Ez nem lehetséges, mert az emberek többsége nem él szent életet.

Jézus: Gyermekeim, akik hisznek Bennem és szeretnek Engem, azok ne féljenek, mert számukra bőségesen biztosítok menedékhelyeket. Hogy hol és mikor, azt bízzátok Rám.

2.

Egy templomban ima estet tartottak a papokért. Papírra is le lehetett írni, ki melyik papért ajánlja fel az imáit, akit a szívében hordoz. Én a világ összes papjáért és felszenteltekért imádkoztam, és kértem az Urat, áldja meg őket mind.

Kép: Jézus áldásra tette a kezét.

Hang: Nagy megelégedettséggel vagyok.

Kép: Jézus elveszi a papírt, amit kitöltöttem, és a Szent Szívébe helyezte.

Jézus: Nagylelkűségedre vall, hogy a papírodra ezt írtad, hogy minden pap. Ezt a kívánságodat megfontolom és felhasználom. Nagyon örülök, hogy minden pap gyermekemet megáldhatom.

3.

Szent énekben a tengerről énekeltek. Erről eszembe jutott, Horvátországban a tengerbe is dobtam érmet.

Kép: Ahova érmét ültettem a földbe, például olajfa ültetvényen, lakóépületek közé, a kápolna bejáratához, és a tengerbe dobtam, onnan nagy arany fény áramlik a környezetére.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Nagyon szép gondolat ez az érem ültetés. Terjeszd el minél több helyen. Ezzel az Én áldásomat növeled. Akik a közelben laknak, mind részesülnek benne.

4.

A tenger jutott eszembe, és az Úr fényének óceánja.

Kép: Valaki, mint fürdőző megy be az Úr Szívében lévő arany tengerbe. A látvány gyönyörű és vonzó, a szélén is, a sekélyben sok rózsa van. Amikor mélyebbre megy a parttól el, de el is merül, mint a búvár, sokkal több és gazdagabb kincsek vannak benne, ami a partról nem látszik.

Kép + Érzés: A mélységeket nem bírja mindenki.

Hang: Megfelelő kegyelmi állapotban kell lenni ahhoz, hogy ezt elérd.

Jézus: Gyermekeim közül csak kevesen tudnak Engem annyira szeretni, hogy mélyen elmerüljenek az Én Szívemben. Legtöbbjüknek a kapcsolata felszínes és közömbös Velem. Ők nem láthatják azokat a csodás ajándékokat, melyeket a legbuzgóbbak és legáldozatosabbak élvezhetnek.

5.

Hallottam egy papról, hogy beteg. Kértem az Urat, hogy gyógyítsa meg őt.

Kép: Az Úr két kezét balról a pap fejére tette.

Kép: Az Úr egy keresztet rajzolt a levegőben a pap felé fordulva.

Jézus: Kívánságod teljesült, a látomások mutatják, hogy elkezdtem gyógyítani a beteg papot.

6.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Az Isteni gondviselés mindennel törődik, és mindent saját céljára használ fel.

Hang: A legapróbb mértékig ez benned.

Kép: Mennyei Atya képe.

Hangom: Uram, Neked mindenki nagyon fontos, és minden részlet fontos.

Hang: A legeslegapróbb részletekig.

Jézus: Mi is Isten célja? Mindenkit üdvözíteni. Ezért van az, hogy mindenki életét, és minden legapróbb részletét is állandóan figyeli az Atya. Téged kislányom, szintén erre nevelünk. A feléd forduló felebarátaid életét nem felületesen kell figyelned, hanem részleteiben. Együtt a környezeti hatásokkal. Együtt az öröklött tulajdonságokkal.

7.

Vannak olyan hölgy ismerőseim, kik nem tudták kihordani babáikat áldott állapotukban.

Gondolat: Ahány magzat volt, mind várakoznak rájuk odafenn.

Kép: Több fehérruhás gyermek, lány és fiú várakozik egymás mellett.

Kép: Az édesanyák nagyon mosolyognak, és tudják, ők melyik gyermek anyukája.

Jézus: Hidd el kislányom, ez a színtiszta igazság. Egyszer majd nagyon fognak örülni elvetélt gyermekeiknek.

8.

Hazafelé jövet Horvátországból az országhatáron kellett várakozni. Egy busz állt meg mellettünk, mely tele volt szerzetes nővérrel. Egyesekkel fejbólintással köszöntünk egymásnak, majd imádkoztam értük. Édesapámnak mondtam, majd amikor meghalunk, odafenn a Mennyben majd azt fogjuk mondani egymásnak: „Emlékszel? Ott a határon találkoztunk”.

Érzés: Ha imádkozom értük, tudni fogják.

Jézus: Az ima, amit másokért mondasz, soha nem vész el. Az illetők akkor tudják meg, hogy imádkoztál értük, amikor elhagyták testüket.

9.

Azokra gondoltam, akik a halálukat várják.

Érzés: Az igaz, a földi tudat nem tudja, de a lélek tudhat valamit.

Kép: Én libasorban várakozok másokkal, mintha haladnánk előre, de lassan. Kihajolok a sorból, hogy láthassam, mennyien vannak még előttem. Láttam, hogy sokan.

Jézus: A testben lévő lélek többet tud, mint az anyagi agyvelő, értelem. Mennyei Atyám a léleknek ezt a képességét egészen elfedi a test előtt. Ezért senki sem tudhatja, mikor hal meg. A lelke viszont igen.

10.

Hangom: Uram, mind a múlté, ami történik velünk. Mindent szeretettel kellene végeznem, de érzésem szerint nem megy.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Az életetekben a jelennek, a mostani perceknek van a legnagyobb jelentősége. Amit elrontottatok a múltban, azt még most, míg éltek, meg lehet bánni, és meg lehet gyónni. A jövő pedig még sok titkot tartogat számotokra.

11.

Egy nagyon beteg szerzetesnőt látogattam meg.

Gondolat: Kértem az Urat, hadd lehessek ott mellette lelkileg a haldoklása pillanatában, és foghassam a kezét, amikor az Úr érte jön.

Kép: Jézus szelíd képe, áldásra van téve a keze.

Jézus: Lelked óhaja Atyám akaratán múlik. Ha Ő úgy akarja, hogy érezze a szerzetesnő, hogy a búcsúnál fogod a kezét, akkor az úgy is lesz.

12.

A szentségimádáson a bensőmben elkezdtem énekelni: „Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem…” Eszembe jutott Aquinói Szent Tamás, és a magas filozófiája.

Gondolat: Én nem akarok olyan magas filozófiát, amit ő tudott, én csak Isten fényeiben és egyszerűbb tanításaiban akarok elmerülni, amit az Úr enged.

Hang: Én a fényeidet látom.

Kép: Jézus mellett haladok előre, az Úr Jézusból arany fény árad, belőlem rózsaszín.

Hang: Erre meg akarlak tanítani.

Jézus: Helyes, hogy nem vágyódsz Aquinói Szent Tamás magasröptű filozófiájára, hiszen a tied is ragyog a Szívemben. Az Én Szívemből a dicsőség fénye sugárzik, a te szívedből pedig az öröm fénye. Szeretném, és erre igyekszem tanítani téged, hogy minden helyzetben öröm ragyogjon a lelkedben. Jó és balsorsban egyformán.

13.

Az egyik alkalommal a bíboros áldást adott Magyarországra, mely eseményre el szerettem volna menni. A helyszínre nem tudtam időben eljutni az utazás bonyodalmai miatt, így felajánlottam ezt, mert ezért nem akartam boldogtalan lenni. Kértem az Urat, áldjon meg Ő, mivel a szándék tényleg az volt, hogy elmenjek.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

A Tv-ben, a híradóban mutatták később a bíboros úr áldását.

Jézus: Azért nem szomorkodtál, mert lekéstél az áldásról, mivel él benned az a gondolat, hogy „Uram, legyen meg a Te akaratod”. A TV-ben végül is részesülhettél a bíboros áldásában.

14.

Azon gondolkodtam, hogy az Úr Jézus szeretete az, amely kipótolja hiányosságaimat, visszaadja a Mennyei Atyának az adósságaimat, hogy általa tökéletes lehessek.

Kép + Érzés: Van egy adott forma rólam, hogy milyen lehetnék, ha teljesen úgy élnék, mint a Kegyelemmel teljes. A mostani földi alakomat faragja, alakítja, csiszolja az Úr, öntözi fényével, szeretetével, Szent Vérével, és nagyon örül, amikor sikerrel jár velem ebben, vagy abban. Az idő előre haladtával mind jobban és jobban hasonlítok arra az alakra, amelyet az Úr személyemben eltervezett.

Érzés: De sokat kell nekem is küzdenem, hogy a teljes szeretetet tudjam gyakorolni, ahogy kellene.

Jézus: Még mindig nem vagy tökéletes. Az Úr célja, hogy oly gyönyörű legyen a lelked, amilyennek megtervezett. Ezért, mint ahogy a kép is mutatja, még sokat alakít, díszít, szépít rajtad. Persze, nem elég, hogy Ő fáradozik veled, hanem neked is tökéletesedni kell azáltal, hogy önmagadat formálod.

15.

Hang: Hogy haza érjek.

Kép: Jézus feltámadott alakjában jobbra megy.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus Budapest utcáin megy, amerre én szoktam, és a lakásunkba tér.

Hang: Ez az Én otthonom is.

Hang: Nagyon jól érzem itt Magam veletek.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus a fotelben ül nyújtott lábbal.

Jézus: Ha tudnák az Én teremtményeim, hogy hányszor betérek a lakásukba, beülök a foteljukba, és várom, hogy észrevegyenek. Mikor látnom kell, hogy semmibe vesznek, nem érzékelnek, könnycsepp gördül végig az arcomon. Te kislányom befogadsz Engem, ezért nagyon szeretek nálad pihenni.

2022.10.18.

1.

Egy szombati nap a Nagy Szent Teréz templomban papszentelés volt, amely ünnepre nagyon el akartam menni. Előtte szentségimádásra akartam menni egy másik templomba, hogy lelkileg előkészüljek e szép eseményre. A templomba érve azzal szembesültem, hogy a szentség nem volt ott a megszokott helyén, sőt, sehol sem volt kirakva. Egy igekártyát húztam a szentségi kápolnában, hátha a rajta feltüntetett gondolat ad valami lelki erőt. Az igekártyán ez állt: Zsolt (51,12-13): „Szívet teremts Uram, tisztát belém, adj lelket újra, szálegyenest. El ne taszíts orcád elől Uram, és meg ne vond tőlem Szentlelkedet”.

Hang: Akarom.

Kép: Az Úr Jézus balra fordulva.

Kép: A Mennyei Atya, mint Király, a jobb karját előre nyújtja, és előre mutat. Én Előtte álltam lefelé hajtott fejjel.

Kép: Az Úr a Szentlelke által teremt. Lassan kialakul, formálódik egy szép, dobogó, tiszta szív.

Kép: Fény.

felesleges és túl hosszúA Nagy Szent Teréz templomban magukkal ragadtak a magyar szentek képei, legfőképp Szent István képe, ki egy kettőskeresztet tartott a kezében. Kértem a közbenjárását, és hogy a bátorságát és hitét öntse belém.

Gondolat: Amikor a kettőskeresztet szemléltem Szent István király kezében, eszembe jutott, hogy mindig az Úr keresztjéhez kell fordulnom, és ragaszkodnom kell hozzá.

Kép: A lelkem átölel egy feszületet, melyen az élő Úr Jézus függ. Nagy a kereszt, én felfelé nézek, az Úr Jézus pedig lefelé néz rám, és adja az utasításokat, hogy mit kell tennem.

Kép: Az Úr elküld valamilyen feladatra, amikor elvégeztem, már ott is vagyok az Úr lábánál, Aki a kereszten függ. Ő a Szent Vérét ontja rám.

Érzés + Hang: Menj, és oszd szét a szívedet.

Amikor a papok bevonultak a szentmisére, azzal szembesültem, hogy nem a bíboros úr jön, mint ahogy meghirdették, hanem egy püspök úr helyettesíti őt a papszentelésen.

Gondolat: Ezen a napon semmi nem úgy alakult, amire számítottam, de elfogadtam az Úr kezéből, és felajánlottam az Úrnak. Mindent Isten akaratának tudtam be, Aki véleményem szerint leegyszerűsítette, vagy elképzelése szerint alakította az eseményeket, így nem zúgolódtam.

A szentmisén a papszenteléskor a kispap a püspök előtt állt távolabb tőlem. Kértem a magzatot, akiért imádkozom, hogy legyen itt velem, és hogy imádkozzon a kispapért, azaz az újonnan felszentelt papért, hogy jó pap váljon belőle, és hogy ő is kérje a kispapot, ő is imádkozzon érte.

Kép + Érzés: A kis magzat a bal karomon ül a szívemhez nagyon közel.

Kép: A kispap lelke a magzatomhoz intézett kérésemre azonnal felém fordult, és meghajolt, elfogadva a kérést.

Amikor a papok a kispap fejére helyezték kezüket, bíztattam a magzatot, nyugodtan simogassa meg szeretetével a kispapot.

Kép: A kis magzat kinyújtotta a kispap felé a kezét, és megsimogatta őt.

Megkértem az Úr Jézust, hogy áldja meg Ő is a kispapot.

Kép: Jézus a két kezét a kispap fejére tette, majd felőlem egy keresztet rajzolt a levegőben feléje.

Miután a frissen felszentelt papra ráadták az új miseruhát, a papok egyenként köszöntötték soraikban, egyesek kezet is csókoltak neki.

Kértem az Urat, Ő is csókolja meg az új pap kezét, hogy jó pap váljon belőle.

Kép: Az Úr Jézus megcsókolta a fiatal pap mindkét kezét.

Jézus: Hogy a Zsoltár szavai jobban megérintsenek, egy képen megmutattam neked, hogy valóban átalakítottam a szívedet. Nagyon tetszett Nekem, hogy mikor semmi sem jött össze, nem bosszankodtál, hanem mindent felajánlottál Nekem. A Szent István kép láttán bátorság ébredt benned. Olyan bátor akartál lenni, mint ő volt. Megengedtem neked, hogy a kereszten átölelj Engem, mint élő Jézust. Felsoroltam azokat a feladatokat közben, ami vár rád még. Jól érzed, hogy azt kívánom, hogy az új szívet, amit most kaptál, osztogasd szét felebarátaidnak. Látom, hogy egy papszentelés egészen máshogy hat rád, mint a többi templomba járó gyermekem nagy részére A többiek csak végig nézik, esetleg egy szóval imádkoznak a felszentelendőért, de téged mélyen megrendít az ilyen esemény. Nemcsak imádkozol a fiatal papért, hanem még a választott magzatodat is erre ösztönzöd. Mikor a papok többsége megáldotta a megszentelt fiatal papot, te is kértél, hogy Én is áldjam meg őt. A kérésedet teljesítettem. Ugyanez történt akkor is, mikor a megszentelt pap kezét a többi pap megcsókolta. Én is követtem őket.

2.

Hang: Nem szabad összeroppanni a nyomorúságos időben.

Jézus: Jelenleg el sem tudjátok képzelni, mi vár majd rátok. De a legnagyobb bajok közt sem kell elkeseredni, hanem bízni kell Bennem.

3.

Hangom: Uram, kényszerítsd a gonoszt, hogy Neked munkálkodjon, azaz, minden gonoszságát fordítsd jóra, a lelkek megmentésére.

Kép: A kép alján, a földön káosz látható, ahol a gonosz tevékenykedik. Felette narancssárgás fény árad az Égből a föld felszíne felé, amellyel az Úr beleavatkozik, és jót hoz ki belőle.

Kép: A Szentlélek galamb formájában a föld felé fordulva.

Jézus: Jól érzed kislányom, hogy a gonosz cselekedeteit, kísértéseit Én jóra tudom fordítani. Még a bűnbeesés sem mindig a gonosz javára történik. Mert ha valamelyik gyermekem elesik és megismeri a lelki fájdalmat, a bűnbánatot, akkor megértőbb lesz a bűnökkel szemben. És az elesések után még nagyobb lesz benne a hála és az Isten-szeretet.

4.

Eszembe jutott a harc az ellenséggel.

Kép: Mások társaságában vagyok, katonaruhába vagyunk öltözve. Sisak, aranypáncél, pajzs, stb van rajtunk, de ott piroslik a homlokunkon, vagy bennünk az Úr Szent Vére.

Érzés: Az Úr Szent Vére az, ami képessé tesz bennünket a harcra és a győzelemre.

Jézus: Az Én Vérem nemcsak a kárhozattól menti meg gyermekeimet, hanem segít szembeszállni a földi ellenségekkel, és a kísértővel is. Csak az Én megváltó Véremmel tudtok győzni a harcban. Ezért nagyon fontos számotokra a gyakori szentáldozás.

5.

Az életünk eseményeire gondoltam.

Kép + Érzés: Az Úr lassan készíti az utunkat, hogy hosszú készülődés után beteljesítsünk valamit.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Itt hosszú készülődésről van szó.

Kép: Az Úr sietve ültet a lelkembe dolgokat.

Hang: Nincs sok idő készülődni.

Jézus: Sokan elmerengenek azon, hogy mennyi időt elpazaroltak életük folyamán a különböző lényegtelen beszélgetésekkel, értéktelen könyvek, filmek olvasásával és nézésével, pedig ezt a drága időt a lelkük hasznára fordíthatták volna. Legyetek hálásak minden egyes napért, amelyet a készülésre adok.

6.

A szeretetcselekedetekre gondoltam, amivel díszítjük az életünk vonalát.

Kép: Két vonal halad egymás felett párhuzamosan, az alsó egy egyenes vonal, mely az életünk előrehaladását mutatja, amikor nem végzünk szeretetcselekedetet, ezért az életünk nagyon egyszerű. Az egyenes vonal felett valaki egy másik vonalat rajzol különböző díszítettséggel, amikor szeretetcselekedetet végzünk: hullámot, virágot, vagy mást.

Jézus: Ha mások iránti szeretet nélkül, csak úgy élünk, és élvezzük a földi javakat, akkor lelkünk számára ez az élet értéktelen, üres. Viszont, ha sok-sok szeretetcselekedetet végzünk, gazdagabbá, színesebbé válik a lelkünk.

7.

Érzés: Ne az én életemet építsem, hanem másokat segítve és szeretve éljek.

Kép: A lelkem kézen fogva húzza előre a testemet, mint egy kisgyermek, hogy tegyünk valami jót.

Jézus: Vannak engesztelők, akik elzárkóznak mások elől, folyton imádkoznak, templomba járnak, de nem foglalkoznak másokkal. Csak a saját lelküket építik. Mikor majd az ítéletnél Nálam jelentkeznek, egy üres lapot tudnak felmutatni. Viszont, az olyan gyermekeim, akik nyitott szívűek, és a saját lelkükön kívül mások lelkével is törődnek, a szomorúakat meghallgatják, az örvendezőkkel együtt örülnek, az ilyeneknek a Velem való találkozás határtalan nagy öröm lesz.

8.

Hangom: Drága őrangyalom, köszönöm, hogy elfogadtad az Úrtól a meghívást, hogy vigyázz rám.

Kép: Az őrangyalom, mint egy kisgyermek a nyakamba ugrott örömében.

Jézus: Kevés gyermekemnek jut eszébe, hogy megköszönje az őrangyalának, hogy elfogadta őt, és vigyáz rá. Lám, a kép mutatja, milyen boldog az az őrangyal, akinek a védence ezt megköszöni.

9.

Eszembe jutottak a börtönben szenvedők, és a katonák, kik a fronton vannak, hogy bármikor meghalhatnak a harc folyamán. Imádkoztam értük, hogy el ne kárhozzanak.

Kép: A börtönben lévők egy csoportban voltak, örömükben egyszerre felkiáltottak, majd a kezüket is felemelték.

Kép: Egy súlyosan megsebesített, haldokló katona fekszik a földön, felkiáltott örömében, majd lehajtotta a fejét, és kilehelte lelkét.

Jézus: Gondoljatok arra, hogy a börtönben lévők ugyanúgy az Én gyermekeim, mint ti vagytok. Az a különbség, hogy valami feltűnő bűnt követtek el. Értük is imádkozni kell, hogy a bűnbánatuk erősödjön. A harcoló és az eleső katonákért szintén kötelességetek imádkozni, hogy megmeneküljenek, vagy a lelkük el ne vesszen.

10.

Eszembe jutott, az Úr nem erőszakkal tart Magánál.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus balra néz.

Jézus: Azért választottalak ki éppen téged ezekre az Égi feladatokra, mert nem kell unszolnom téged, erőltetni, hanem örömmel és szívesen, kitartóan végzed a dolgodat.

1.

Késve indultam a szentmisére, így néhány apró dolgot, amit különben szoktam, nem tettem meg:

- A testvérem ujja sérülés miatt be volt kötözve, a kötést le kellett volna cserélni. Azt szerette volna, hogy még indulás előtt cseréljem le, de ahogy látta, hogy késésben vagyok, mondta, jó később is.

- A misére sietvén egy eldugott téren két külföldi lány állított meg, és kérdezte, hogy hol találják a főutat, mert valamilyen járműre akartak volna felszállni. Ilyen esetben, aki ilyen okból leállít az utcán, el szoktam kísérni a kívánt helyre, hogy biztosan ne tévedjen el, de most csak szóban magyaráztam el a lányoknak, hogy merre kell menni.

- A templomba érve kinyitottam az ajtót, és nem néztem a hátam mögé, hogy jön-e valaki mögöttem, besurrantam a templomba. Miután az ajtó becsukódott a hátam mögött, vettem észre, hogy pont egy hölgy útját zárta a becsukódó ajtó. Ilyenkor minden alkalommal ki szoktam nyitni a bejövőnek az ajtót, még ha vissza is kell lépni, de most nem tettem meg.

Ez a három esemény megtörténte után furcsáltam a magam viselkedését, és lelkiismeretfurdalásom volt, hogy én különben nem így szoktam viselkedni. El is mentem gyónni ezek után, megköszöntem az Úrnak, hogy ezeket a hiányosságokat megláttatta velem, és kértem az Úr segítségét az apró szeretetgyakorlatok megtételében.

Jézus: Szentlelkem kifinomította benned a lelkiismeretedet. Észreveszed azokat az apró jócselekedeteket, amit megtehettél volna, de valami miatt nem sikerült. Lelked fejlettségét jelenti, hogy ezért lelkiismeretfurdalásod van.

2.

Az egyik alkalommal szentségimádásra tértem be a templomba, és pont abban a pillanatban kezdődött a szentmise IV. Károly, utolsó magyar király emlékére, melyet Magyarországért ajánlották fel. Rajtam kívül egyetlen egy hívő volt a templomban, így úgy döntöttem, a misén maradok. Ugyanakkor a szentségi kápolna magasságában ültem be a padba, ahonnan az Oltáriszentségre is ráláthattam. Kértem az Urat, hogy lélekben lehessek egyszerre a szentmisén is, és a szentségimádáson is.

Érzés: A szentmisén olyan érzésem volt, hogy a lelkem úgy imádja az Urat, mint a szentségimádáson.

Gondolat: Ugyanakkor meghívtam minden egyes ember lelkét, az összes angyalokat és szenteket, szenvedő lelkeket és magzatokat, vegyenek részt a szentmisén, és töltsék meg a templomot.

Kép: Szent angyalok és mindenféle lélek sokasága a templomban.

Jézus: Bántott téged, hogy olyan kevesen voltak a szentmisén, és hogy egyszerre nem tudtál részt venni a szentségimádáson és a szentmisén. Az Én segítségemmel úgy tudtál elhelyezkedni, hogy nemcsak a szentmisét figyelted, hanem a tőled oldalra eső kitett Eucharisztiát is. A templom, egy képen mutatom, vigasztalásodra megtelt az Égiekkel.

3.

Sokszor vagyok olyan élethelyzetben, hogy sokat kell tűrnöm, egyesek panaszkodását a problémáiról, még olyan esetekben is, amikor nem tudok rajtuk segíteni.

Jézus: Azért engedem meg, hogy nehezebben elviselhető társak vegyüljenek közétek, hogy próbára tegyem türelmeteket.

4.

Egy nap Karizmatikus találkozón voltam egy csoport engesztelővel. Kértem az Úr segítségét, hogy szeretetet tudjak gyakorolni minden esetben a társakkal szemben, és próbáltam lemondani saját akaratom gyakorlásáról jelenlétükben. A találkozó után, odahaza éjjel többféle látomást láttam.

Jézus: Hazatérve a Karizmatikus találkozóról gazdagon megajándékoztalak látomásokkal, amiért részt vettél ezen a találkozón. Különösen az kapott meg, hogy az úton békésen és türelmesen viselkedtél.

5.

Hang: A legjobb lelkigyakorlatod, amikor olvasol Rólam.

Jézus: A lelkedet leginkább a szent könyvek olvasása, és a felettük való elmélkedés csiszolja.

6.

Azon gondolkodtam, amikor a következő magzatért imádkozom, legyenek ikrek.

Kép: Az Úr balra fordulva, közelebb hajol valakihez.

Jézus: Akkora szeretet gyúlt a szívedben a kis magzatok iránt, hogy már nem is elég egy, hanem többet is szeretnél magadnak. Annyira meghatódtam.

7.

Eszembe jutott a kis testvér, akit édesanyám elveszített magzat korában.

Kép: Anyukám egy kislánynak fogja a kezét, mindketten fehér ruhában voltak.

Kép: Én térdelek kitárt karral, a kislány a karjaimba rohan, és össze-vissza puszilja arcomat.

Jézus: Mint ahogy a képen láttad, így lesz a valóságban is, és így van, csak azzal a különbséggel, hogy az ő gyermeke egy szép fiatal leány, nem pedig kisgyermek. Boldogan találtok egymásra. Ő téged is szeret, ahogyan a képen mutatom.

8.

Mijo Barada mondta: Egy család jött hozzá. Mondták, hogy átok van rajtuk, lehet, hogy a szomszéd átkozta el őket. Több kérdés után kiderült, hogy a házastársak többször mondták egymásnak, hogy legyen átkozott az a nap, amikor megházasodtak. Ugyanakkor a gyerekeknek is mondták, jobb lett volna, ha nem születtek volna meg. Mijo Barada mondta, ez átokmondás a saját vérére.

Gondolat: Ha ez mind igaz, akkor az életem folyamán elég sok átkot szórtak a fejemre.

Kép: Én leborulva az Úr előtt, megköszöntem azokat, és kértem az Urat, minden fejemre szórt átkot fordítsa áldássá, az egész emberiség számára, és az Ő dicsőségére.

Jézus: Kevés ember képes az átkokat megbocsátani, és áldásként küldeni a rosszakarójának. Becsülöm benned, hogy te ezt meg tudod tenni.

9.

Egy lelki testvér mondta, minden templomnak, templomi közösségnek, városnak, országnak van őrzőangyala.

Kép: Fény.

Jézus: Bizony erről az egyházközségek tagjai nem is tudnak. Azt hiszik, hogy az elég, hogy van egy saját őrangyaluk. A Mennyei Atyának van lehetősége arra, hogy minden egyházközségnek, templomnak, minden városnak és országnak legyen őrangyala. Komoly védelem alatt állnak a teremtményeim. Ezért, hogy most jönnek a nehéz idők, egyáltalán nem kell félnetek. A sok-sok őrangyal vigyáz rátok.

10.

Arról volt szó, hogy Budapest egy liberális város.

Érzés: Ezért nekünk, engesztelőknek minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, Szent Mihály arkangyalt és az összes angyalokat és szenteket segítségül hívva a szellemi harcra.

Kép: Fény.

Jézus: Ha a budapesti engesztelők összefognak a főváros őrangyalával, saját őrangyalukkal és a szentekkel, legyőzhetik a liberális többséget. Ez hasonló Dávid Góliát elleni harcához.

2022.10.31.

1.

A magzatra gondoltam, akiért imádkozom, és az jutott eszembe, hogy nemsokára letelik a 9 hónap.

Kép: A magzat sír, hogy hiányozni fognak neki az imák. A karjaimba veszem őt, és vigasztalom.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Ne sajnáld ezt a magzatot, mert a hosszú hónapok alatt annyi kegyelmet esdettél ki szereteteddel és beszélgetéseiddel neki, hogy az elég lesz egész életére.

2.

Kértem az Urat, amikor befejeztem a jelenlegi magzatért való imádkozást, lehessenek ikrek, többszörös ikrek lehetőség szerint.

Kép: Arany fény.

Hang: Nagyon tetszik benned ez.

Kép: Egy hosszú hajú kislány két copffal egy szobából siet ki az előszobába, fehér harisnya, vagy zokni van rajta, és egy szoknyácska. A szobában több gyermek volt, akik készülődtek valahová.

Jézus: Nagyon szép ötlet, hogy legközelebb ikreket szeretnél választani, mert az a cél, hogy minél több kis magzatnak legyen egy szerető, gondoskodó lelki anyukája.

3.

Kép: Egy valaki balra fordulva, tekercset tart a kezében és olvas. Felolvassa felettesének, a Királyának a rendeletét.

Jézus: A jövőben kapsz egy fontos üzenetet, amit fel kell olvasnod a felettesednek, egy papi személynek. Ezt az üzenetet Én küldöm általad az Egyháznak. Tehát, nemcsak az írás lesz a feladatod a jövőben, hanem a feletted álló személynek az Én szavaimat közvetíteni. Már előre mondom neked, hogy eljön az ideje annak, amikor a liturgiában valami szokatlan, döntő változás történik.

4.

Mijo Barada mondta: Azok az áldások, amit kaptunk életünk során, a csontunkba vésődnek.

Érzés: Nemcsak az áldások, hanem minden ima, szentmise, szeretetcselekedet stb ránk ragadnak, a csontunkba, a genetikai állományunkba, a lelkünkbe.

Kép: Amikor teszünk valamit, mint például ima, másokkal való foglalkozás, mintha a vérünk változna, sok szép dolog kerül bele.

Kép: A lelkünk olyan, mint egy folyadék. Ha jót teszünk, valami szépet, mint díszelemet rakunk a folyadékba, mint például virágot, ajándékot, vagy mást. Ha pedig rosszat teszünk, elrondítjuk a folyadékot, mintha szennyet szórnánk bele. Az idő előre haladtával növekszik a folyadékban lévő dolgok mennyisége.

Jézus: A jócselekedetetek, és a rosszak is tulajdonképpen végig kísérik az életeteket. Emlékeztek rájuk. Az áldásokkal, a szentmisékkel és szentáldozásokkal, az áldozatokkal és jócselekedeteitekkel ékesítitek, szépítitek a lelketeket. A bűnök viszont ártanak nektek, nyomasztó emlékeket hagynak maguk után. De a bűnbánatotok és az Én Szent Vérem ezeket az emlékeket lemossák. Törekedjetek a jóra.

5.

Mijo Barada mondta: 20 ereklyéje van.

Gondolat: A magamfajta hétköznapi ember csak álmodozhat ilyesmiről.

Bensőm: Én a szívemben akarom hordozni mindenki ereklyéjét, szentekét, szenvedő lelkekét, magzatokét, lombik babákét. Tebenned van Uram mindenki. És ha Téged hordozlak a szívemben, mindenki bennem van. Kell ennél több ereklye?

Kép: Jézus balra fordulva.

Jézus: Tulajdonképpen minden üdvözült léleknek lehetne ereklyéje, ha valaki gondoskodna az ő maradványairól. Például ruhájából, testéből egy darabkát megőrizne. De ez lehetetlen, mert senki sem tudja, hogy ki üdvözült már. Csak a nagy szentekről derül ez ki. Te kislányom, minden szentet, mintha ereklyéd lenne róluk, a szívedben viseled.

6.

Egy szentmisén a prédikáló pap egy nagy szentet idézett: „Tartsuk a szívünket a pokolban, mert így érezzük az Úr irgalmát”.

Gondolat: Én pedig legszívesebben a Mennyben tartanám a lelkemet, mert az azt jelenti számomra, hogy tudatosan is Isten szent színe előtt vagyok, kötelességem mindenkit szeretni, nem haragudni senkire, imádkozni értük, lelki életben fejlődni, Isten nyomdokaiba lépni, Isten akaratával egyesülve lenni stb, és nem lehetek ott, ha Istennek ellent mondok, engedetlen vagyok, nem vagyok alázatos, és ha szeretetlen vagyok.

Jézus: Ezzel a szenttel a végtelen alázat mondatta e szavakat. Ő nem azt akarta kifejezni, hogy a pokolra való és hogy oda fog jutni. Ő is tudta, hogy Isten irgalma óriási. Ez a mondat azoknak szól, akiknek nem működik jól a lelkiismeretük. Azt hiszik, hogy ők hibátlanok, és ha meghalnak, azonnal a Mennybe röpülnek.

7.

A Bakhita filmet néztem, melyben volt egy jelenet, amikor az anyuka belehalt a szülésbe.

Gondolat: Az én saját születésem jutott eszembe, és megköszöntem az Úrnak a születésemet, az anyaméhet, mely engem kihordott, amely akart szeretettel kihordani, és a szülőcsatornát, amelyen keresztül világra jöttem.

Kép: Én, mint baba az anyaméhben, csókolom az anyaméhet, az otthonomat, mely körülvesz.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Az őrangyalom puszil, míg baba vagyok.

Kép: Én, mint baba, egy burokban vagyok jobbra fordulva, hallgatom a folyadék csorgadozását, cseppenését, a légzést.

Érzés: Mintha ezt lélegezném be, ami táplál, emel, változtat.

Jézus: Lelked és tested egyaránt mindent átél, ami a fogantatás pillanatától a magzati fejlődésben a születésig történik. Csodálatos kislányom, te erre is gondolsz. Másoknak eszébe sem jut.

2022. október 30., vasárnap

HALLOWEEN: A SÁTÁN IMÁDATÁNAK ÜNNEPE

A keresztényeknek tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A druidák különös vallási meggyőződésből brutális kegyetlenséggel végeztek ki embereket, gyermekeket ezen az éjjelen. Ezen az éjszakán tulajdonképpen aratott a halál. Az emberáldozatok mellett állatokat is áldoztak úgy, hogy elevenen elégették őket. Ez pedig sátánista spirituális elem, ami valójában meghatározza ennek az ünnepnek a valódi arcát.
A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat.
Néhány éve hazánkban is terjed a Halloween-jelenség; még a magukat kereszténynek vallók között is akadnak olyanok, akik ünneplik az egykori druida hagyományokat, szokásokat. A Halloween eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a halál istenének szentelték.
Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet - a Samhain-t, vagyis "a nyár végét" és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg, és azóta állatok testében "léteztek". Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba. Kétségtelenül a legismertebb jelképe Halloween-nek a faragott töklámpás.
Ahhoz, hogy megértsük a tök faragás eredetét, azt is tudnunk kell, hogyan kezdődött!
Mióta ünnep a Halloween?
A legtöbb országban ismerik a Halloween ünnepét. Éjjel rémisztő jelmezekbe bújnak, kísértet történeteket mesélnek, mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak. Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.
Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.
Napjainkra már itthon is egyre inkább divatos lett a Mindenszenteket megelőző nap bulizós, játékos hangulata. Főleg a gyermekek kapnak előszeretettel az alkalmon, hogy boszorkányos és ijesztő ruhákat öltsenek, kivájt tökökből lámpásokat készítsenek. De a szeretteinkért való gyertyagyújtás november elsején meghitt és családi esemény, ahol az emlékezés és a lélek halhatatlanságába vetett hit a legfontosabb. És a külföldről átvett vidám szokások nem tudják ezt megváltoztatni.
Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. A kereszténység terjedésével a római katolikus egyház 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította.
A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és az egyházi gyakorlatok között.
A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák az utolsó időkben mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat (5Móz 18,9)
Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,910).
Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14).
Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efezusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,1820).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat adott esetben még hívő testvéreinket is az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról.
Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!

Luz de Maria üzenetek Szent Mihály Arkangyaltól, Jézustól és Szűzanyától

Más országok bevonása fegyveres konfliktusokba. Mária üzenete. Luz de Maria de Bonilla (2022.10.03.)

Szeplőtelen Szívem szeretett gyermekei, legkedvesebb Fiam népe:

SZERETLEK, ANYAI SZÍVEMBE ZÁRLAK, HOGY SZÍVEMBEN IMÁDHASSÁTOK A SZENTHÁROMSÁGOT, ÉS HÁLÁT ADHASSATOK A VÉGTELEN ISTENI IRGALOMÉRT.

Fiam emberei:

ITT AZ IDEJE, HOGY MEGÉRTSÉTEK, HOGY TETTEITEK ÉS CSELEKEDETEITEK A JÓRA KELL, HOGY IRÁNYULJANAK, FÉLRETÉVE A SZELLEMI KÖZÉPSZERŰSÉGET.

Az emberi teremtmények ilyenkor arra vágynak, hogy kiemeljék belső énjüket, hogy kitűnjenek, anélkül, hogy megkérdeznék maguktól vagy aggódnának, hogy ez a személyes kiválóság a testvéreik fölé emelkedik-e, és így néha a földre esnek.

Anyaként megtérésre hívlak benneteket, nem pedig önzésre, mert az Antikrisztus és légiói kopogtatnak az emberiség ajtaján, és rosszindulatúságukat Isteni Fiam népe elfogadta.

MÁR ÉRZIK A VÁLSÁGOT, MÁR VÁLSÁGBAN ÉLNEK, MÁR ÁTMENTEK A VÁLSÁGON, ÉS MÁR TÚL VANNAK A VÁLSÁGON, DE EZT A VÁLSÁGOT NEM FOGJÁK LEGYŐZNI, AMÍG ISTENI FIAM BE NEM AVATKOZIK.

Az egész teremtés megváltozott az ember keze által, ahogyan az emberi teremtmény szíve is megváltozott. A gonosz befolyásának csúcspontja ez a megváltozott, elégedetlen, értetlenkedő, Istentől elidegenedett emberiségre gyakorolt hatás, amely gondolkodásában egyesülve káromolja a Szentháromságot és az emberiség eme Anyját.

Gyermekeim, gondolatban egyesültök a különböző elektronikus médiumokon keresztül, amelyeket a nagyhatalmak használnak, és amelyeket ti használtok a kommunikációra.

Figyeljetek gyermekeim:

A VILÁGURALOM AZ EMBERISÉGEN VAN, OLYAN NEGATÍV HATÁST GYAKOROLVA MINDENKI ELMÉJÉRE, HOGY EMBERI LÉNYEKKÉNT NAGYON ALACSONY SZINTEN FOGTOK CSELEKEDNI ÉS TELJESÍTENI.

Fiam népe, adjátok át magatokat Isteni Fiamnak, hívjátok meg Őt, hogy maradjon veletek mindenben, amit mindennapi életetekben tesztek vagy cselekesztek; így a Szentháromság, a Mennyei Légió és ez az Anya védelmében maradtok.

Fiam Népének tetteit és cselekedeteit folyamatosan a jó irányába kell tartani (I Thessz 5:15), hogy megelőzzük a negatív gondolatokat, mert jelenleg az emberi teremtményeket folyamatosan negatív gondolatokkal zaklatják, amelyeket küldenek nekik, és amelyek nem az emberi akarat gyümölcsei. De mivel az emberiség szemben áll Fiammal, és a világi dolgokat öleli magához, könnyű prédája a gonosznak, amely folyamatosan kísérti őket.

Hogy megszabaduljatok a kísértéstől, jót kell tennetek, jóra kell gondolnotok, jót kell kívánnotok magatoknak és testvéreiteknek (II Thess 3,13).

Ne engedjétek meg, hogy a testvériséggel, a szeretettel, az önátadással, a Szentháromság iránti imádattal, az összes mennyei kórus iránti áhítattal és az Anya iránti tisztelettel ellentétes gondolatok merüljenek fel.

Emlékezzetek gyermekeimre:

ALÁ KELL VETNETEK MAGATOKAT FIAMNAK, ÉS FOLYAMATOSAN KÉRNETEK KELL ŐT, HOGY A VÉR ÉS A VÍZ, AMELY AZ Ő NYITOTT OLDALÁBÓL FOLYT A KERESZTEN, ÁRADJON RÁTOK, HOGY A JÓ HORDOZÓI LEHESSETEK, ÉS HOGY A GONOSZ NE TUDJON BEHATOLNI BELÉTEK ALATTOMOSSÁGÁVAL.

Fiam szeretett népe, járjatok feléje készségesen. Az emberiség egy hajszálon függ, és meg kell mentenetek a lelket, meg kell mentenetek a lelket, mert kemény próbatétel elé állítanak benneteket azok, akik fegyveres hatalmukat az egész emberiség felett akarják kinyilvánítani.

De ne féljetek, gyermekeim, Fiam nem fog nektek követ adni kenyérnek, Fiam mannát hoz le a mennyből, hogy eltartsa gyermekeit.

DOLGOZZATOK ÉS CSELEKEDJETEK A JÓBAN, ÉS MEGKAPJÁTOK A JÓT ÉS AZ ISTENI ÁLDÁSOKAT, AMELYEK SZÜKSÉGESEK AHHOZ, HOGY NE ENGEDJETEK A MEGPRÓBÁLTATÁSOKNAK.

Szeretlek benneteket, gyermekeim, Anyai Köpenyemmel borítalak be benneteket, Szeretetemmel borítalak be benneteket.

ADD A KEZED, NE FÉLJ, A FIAM TANÍTVÁNYA VAGYOK, ÉS AZT KÍVÁNOM, HOGY TE IS AZ LEGYÉL.

Megáldalak benneteket a Szeretetemmel, megáldalak benneteket az Istennek szóló IGEN-emmel.

Mária anyja

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰNTELENÜL FOGANT MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰNTELENÜL FOGANT MÁRIA

KOMMENTÁR

Testvérek:

Szűzanyánk újabb leckét ad nekünk a szeretetről és az alázatról.

Az emberiség részeként meghívást kapunk a megtérésre, hogy megmentsük a lelkünket.

Fájdalmas, de a gonosz azért kerítette hatalmába az emberiséget, mert az emberi teremtmény megengedte, hogy az emberi élet minden területére belépjen. Ez kiszorítja a Szentháromságot, a Szűzanyát, és a Szent Angyalok létezését és védelmét ma már mítosznak tekintik.

Édesanyánk arra hív minket, hogy tekintsünk vissza és legyünk tudatában a globális válságnak, a háborúban álló országok közötti feszültségeknek és más országok háborús konfliktusokban való részvételének, ami veszélybe sodorja az emberiséget.

A bátorítás, amit Édesanyánk ad nekünk, az, hogy biztosít bennünket Urunk Jézus Krisztus beavatkozásáról a nyomorúság közepette. És figyelmeztet bennünket, hogy harcoljunk a gondolkodás egységesítése vagy a gondolkodás, a cselekvés és a cselekvés egy olyan módjának tömegessé tétele ellen, amellyel mindenki egyet fog érteni. Van szabad akaratunk, és úgy tűnik, hogy a cél az, hogy kiszorítsuk azt.

Egyesüljünk imádságban és állandó egységben a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal, meghívva Őt, hogy minden pillanatban velünk maradjon; így jót fogunk vonzani magunkhoz és testvéreinkhez.

Ámen.
JÉZUS KRISZTUS URUNK ÜZENETE SZERETETT LÁNYÁNAK, LUZ DE MARIA-NAK
OKTÓBER 10, 2022

Népem, szeretlek benneteket... Mennyire szeretlek benneteket!

Népem, én szeretlek benneteket.

AZÉRT JÖTTEM, HOGY MEGVIZSGÁLJAM MAGATOKAT, HOGY MEGNÉZZEM TETTEITEKET ÉS CSELEKEDETEITEKET...
EZÉRT TARTSÁTOK MAGATOKAT MEGTÉRÉSBEN.

Népem ennyi lázadása az oka a földi katasztrófáknak, és néhány gyermekem mégsem akarja megnézni, hogy mi történik?

Bolondabbak, mint maga a bolondság!
Amíg nem fulladnak bele a siránkozásba, addig kiáltanak hozzám.

EBBEN A PILLANATBAN NEM AKARNAK IMÁDKOZNI VAGY MEGLÁTOGATNI, MEGVETNEK ENGEM, ÚGY ÉLNEK, HOGY NINCS SZÜKSÉGÜK RÁM, AZ EMBERISÉG A SZAKADÉKBA VETETTE MAGÁT, ÉS LE FOGJA ARATNI OSTOBASÁGÁNAK, AZ OTTHONOMTÓL VALÓ ELTÁVOLODÁSÁNAK GYÜMÖLCSÉT.

Népem, a vér az élet, de a holdban tükröződő vér az emberiség szenvedésének hírnöke (Jóel 2,31).

A VÉRHOLDAK (1) SPECTACLE-nak LÁTTAK, és el kell mondanom nektek, hogy az elmúlt VÉRHOLDAK és az, amit még egyszer látni fogtok, előrevetítik azt a szörnyű szenvedést, amellyel az emberiségnek ezen a csúcsponton szembe kell néznie.

A vörös hold vadásznak öltözve érkezett, így adva aktualitást az atomenergia használatának nagyon fájdalmas eseményének. A vadász akkor cselekszik szertelenül, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Szeretett népem, attól a "vadásznak" nevezett vérholdtól kezdve a háború más irányt vesz.

Imádkozzatok, dolgozzatok és cselekedjetek, hogy jót akarjatok testvéreitek számára, de előbb magatoknak kell megváltoznotok, hogy át tudjátok adni azt, amit magatokban hordoztok.

Embereim, a világgazdaság komoly hanyatlásban van.

Imára hívlak benneteket, hogy a belső béke elvezessen benneteket a történések tisztázásához.

Nem lesz belső békétek az Én jelenlétem nélkül (Jn 14,27; Jn 16,33).

A vadászok tudják, hogy hol kell vadászni, ezért előre megtervezik a terveiket.

Gyermekeim, népem:

AZ ATOMENERGIÁT FOGJÁK FELHASZNÁLNI (2), ÉS HA EGYSZER MAGÁNAK AZ ÖRDÖGNEK EZEKET AZ ESZKÖZEIT KIHASZNÁLJÁK, AKKOR A CSEND EL FOG SZÁLLNI BENNETEKET, A FÉLELEM MEG FOG RAGADNI BENNETEKET A BEJELENTETT ESEMÉNYEK BEKÖVETKEZÉSE ELŐTT.

A természeti erőforrások elszennyeződnek...
Az élelmiszer szennyezett lesz...

A tél le fog csapni, és népem, egymás ellen uszítva, rosszabbul, mint a ragadozó állatok, állandó kihívássá teszi gyermekeim életét.

Figyelem gyermekeim!
A háborús fenyegetés már nem fenyeget, és az Én népem szenvedni fog.

ARRA HÍVLAK BENNETEKET, HOGY KÉSZÜLJETEK FEL ÉS SEGÍTSETEK AZOKNAK, AKIK NEM TUDNAK FELKÉSZÜLNI. AZ ÉN HÁZAM GONDOSKODIK ARRÓL, AKINEK SEMMIJE SINCS.

Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok, figyeljetek, hogy Kína váratlan ugrást fog tenni.

Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok Tajvanért.

Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok Oroszország vezetőiért.

Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok az Egyesült Államok vezetőiért.

Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok Ukrajna vezetőiért.

MINT EMBERISÉG, KOMOLY VESZÉLYBEN VAGYTOK, ÉS AZOK, AKIK NEM HITTEK SZAVAIMNAK, AMELYEKET KORÁBBAN EMLÍTETTEM NEKTEK, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI, ARRA HÍVLAK BENNETEKET, HOGY HIGGYETEK EBBEN AZ IDŐBEN, ÉS TÉRJETEK MEG.

Szerető Atyaként várok rád.

Az emberi teremtményt uralják.

EZ AZ UTOLSÓ FELHÍVÁSOM, HOGY KÉSZÜLJETEK FEL ANYAGILAG.

Akik nem tudnak felkészülni, azoknak én gondoskodom.

A démonok lesben állnak, Szent Mihály pedig harcol ellenük.

LEGYETEK FIGYELMESEK, GYERMEKEIM, LEGYETEK FIGYELMESEK!

LEGYETEK HOZZÁM MÉLTÓ GYERMEKEK.

IMÁDKOZZATOK, KIÁLTSATOK, JÖJJETEK HOZZÁM.

Áldásom veletek van.

A te Jézusod

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANT MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, NEM FOGANT BŰN



(1) Kinyilatkoztatások a "vérholdakról", letöltés...

(2) Kinyilatkoztatások az atomenergiáról, olvasható...



LUZ DE MARIA KOMMENTÁR

Testvérek:

Urunk hangsúlyozza, hogy háború van, és készüljünk fel most!

Urunk testvériességre hív minket, hogy szeressük Őt azáltal, hogy Isten törvényének megtartói vagyunk.

Testvéreim, az ember nem akar tisztán látni, hogy mi történik a világban, és azt gondolja, hogy minden marad a régiben, annak ellenére, hogy állandó fenyegetettségben vagyunk.

Isten népeként legyünk az imádat, a nagyobb közelség teremtményei Urunk Jézus Krisztushoz és Szűzanyánkhoz; keressük a közelséget és a kölcsönös szeretetet.

Amit Urunk hirdet nekünk, az nem játék, és az sem játék, ami a különböző nemzetek között történik.

Cselekednünk kell, és meg kell keresnünk a legjobb helyet otthon, hogy szembenézzünk a nagy veszélyhelyzettel.

Túl vagyunk a Vadász nevű vérholdon, és november nyolcadikán újabb vérholdunk lesz, amelyre nagy figyelmet kell fordítanunk.

Hadd legyenek az imák és egyéb üzenetek, amelyeket szeretnénk nyomtatásban is megkapni.

Figyeljünk oda és adjunk hálát Istennek.
SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE LUZ DE MARIÁNAK
OKTÓBER 16, 2022

Királyom és Uram Jézus Krisztus népe:

A Mennyei Légió Hercegeként azért küldtek, hogy közöljem veletek:

ELJÖTT AZ IDŐ... MOST!...

AHOGYAN AZT A SZENTHÁROMSÁG KORÁBBAN ELRENDELTE ÉS MEGEMLÍTETTE NEKTEK.

Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szeretett gyermekei, a Föld a mélyből reng, növelve a földrengéseket okozó törésvonalakat. A Föld mindig is rázkódott egyik vagy másik helyen, de nem tagadhatjátok, hogy jelenleg a mozgások gyakrabban fordulnak elő, és a vulkánkitörések is fokozódnak a Föld mozgása miatt.

Óvakodjatok a hamis tanoktól:

ISTEN TÖRVÉNYE NEM VÁLTOZHATÓ, KIRÁLYUNK ÉS URUNK JÉZUS KRISZTUS MÍTOSZTIKUS TESTVÉRE TUDJA, HOGY ISTEN TÖRVÉNYE EGY (2Móz 20,1-17; Mt 22,36-40) ÉS CSAK A KERESZTEN ÉS EGYÜTT MEGVALÓSÍTHATJA AZ ISTENI AKARAT DIMENZIÓJÁT.

Hívő emberek, szükséges, hogy a középszerű lelki életből a Hit lelkiségének teljes megélése felé mozduljatok el. Isten népének szilárd hittel kell rendelkeznie (I Jn 5,4) egy olyan korban, amikor a kereszténység-mentesítés egyre inkább előrehalad. Az isteni tisztelet nagyon lecsökkent az emberi teremtményben, és ez fogja előidézni Isten népének nagy üldözését.   Ezért van szükség az emberi teremtmény hitére és megértésére ahhoz, hogy szilárd legyen az imában; ima nélkül nincs összeolvadás a Szentháromsággal.

AZ IMA SZÜKSÉGES, ÉS MINT A MENNYEI LÉGIÓ FEJEDELME BIZTOSÍTHATLAK BENNETEKET, HOGY A SZENTHÁROMSÁG ÉS AZ UTOLSÓ IDŐK KIRÁLYNŐJE ÉS ANYJA MINDEN KÖNYÖRGÉST ELFOGAD.

Fogadjátok a Királyunk és Urunk Jézus Krisztus Testét és Vérét, és legyetek hűségesek a Királyunk és Urunk Jézus Krisztus Egyházának igaz tanításához.

A Szentháromság gyermekei:

Itt az idő, hogy a Hitet teljes mértékben megéljétek, félelem nélkül, félelem nélkül, a háborús kiáltás előretörése miatti félelem nélkül, és anélkül, hogy elfelejtenétek, hogy a békeszerződések nem békét jelentenek, hanem a nemzetek szimulációit, hogy tovább készüljenek és eljussanak ehhez a pillanathoz.

HIT, ISTEN NÉPE!

Királyunk és Urunk Jézus Krisztus szeretett népe:

A FIGYELMEZTETÉS KÖZEL VAN, AHOGY A HÁBORÚ IS KÖZEL VAN....

Imádkozzatok Isten népeként, imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, ez az egyik olyan ima, amelyben együtt járjátok végig Királyunk és Urunk Jézus Krisztus életét, szenvedését, halálát és feltámadását Királyunk és Urunk Jézus Krisztus Királynőjével és Anyánkkal együtt.

Imádkozzatok, imádkozzatok. Az Isten Házában a Szentháromság és a Végidők Királynőjének és Anyjának dicséretét hirdetik, és a Szent Rózsafüzért hirdetik az emberiséget fenyegető veszélyekkel szemben egy, a Földhöz közeledő égitest miatt.

Imádkozzatok, a Szentháromság gyermekei, imádkozzatok azért, ami a Földön történik ebben az időben, és imádkozzatok azokért az erőkért, amelyek a fenyegetésekből a fegyverkezés valóságává válnak.

Imádkozzatok, Szentháromság gyermekei, imádkozzatok szívből, hogy a számotokra ismeretlen fegyverek használatának intenzitása csökkenjen, ha ez az Isteni Akarat.

Imádkozzatok, az ima balzsam a léleknek (1).

Megáldalak és megvédelek benneteket.

Szent Mihály arkangyal

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰNTELENÜL FOGANT MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANT.
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, FOGANTATÁS NÉLKÜLI BŰN NÉLKÜL

(1) Töltse le a Mennyország által diktált és ihletett imakönyvet.


KOMMENTÁR

Testvérek és nővérek:

Szent Mihály arkangyal e felhívásában elemezhetjük, hogy a társadalom minden területén lelki vákuum van: hiányzik Isten.

És ez az istentelen nemzedék az, amely annak a karmai közé kerül, aki előkészíti az Antikrisztus útját, és ez az út a háború, az üldözés, a megosztottság és az árulás útja.

Krisztust betiltják, az Istenit betiltják, és minden pillanat egyre rosszabb lesz. A Nagy Nyomorúság legvéresebb részének színpadra állítása megtörtént.

És a Figyelmeztetés, a mindenki önmagáért való ítélete láttán felkészülünk-e erre a személyes próbatételre?

Imádkozzunk, testvéreim, imádkozzunk.  Krisztus imádkozott Atyjához a megpróbáltatások idején. Imádkoznunk kell.

Ámen.
SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE LUZ DE MÁRIÁNAK
2022. OKTÓBER 23-ÁN

Királyom és Uram Jézus Krisztus népe:

A SZENTHÁROMSÁG SZERETETTJE VAGY, A MI KIRÁLYNŐNK ÉS AZ UTOLSÓ IDŐK ANYJA SZERETETTJE.

Isten törvénye teljesítésének gyakorlása az a szilárd alap, amelyre minden emberi teremtmény megerősíti lelkiségét, és így szilárd és erős lesz a hite.

Királyom és Uram Jézus Krisztus gyermekei:

A jelenlegi divatok förtelmesek. A nők és meztelenségük a jelen kor kifejeződése, amelyben az emberiség él.   A férfiak úgy öltöznek, mint a nők, selymes ruhákban....

AZ EMBERISÉG NINCS TUDATÁBAN A SZENT SZELLEM EME KORSZAKÁNAK, AHOL EGY MÉLTÓSÁGTELJES ÉLETTEL ISTEN GYERMEKE A SZENT SZELLEM KEGYELME ÁLTAL NAGYOBB MEGKÜLÖNBÖZTETŐ KÉPESSÉGET ÉRHETNE EL MUNKÁJÁBAN ÉS CSELEKEDETEIBEN.

Királyunk és Urunk Jézus Krisztus népe:

A KERESZTÉNYEK KÉPZELÉSE HÁTRÁNYOS, hogy valóban Isten hűséges gyermekei és a hit teremtményei legyenek.

Nem arról beszélek nektek, hogy nagy tudósokat képezzetek, hanem arról, hogy Királyunk és Urunk Jézus Krisztus tanítványait képezzétek (Mt 28:19-20), akik megerősödött hittel hisznek a végtelen Isteni Szeretet minden emberi teremtmény iránti kapcsolatában.

EBBEN A PILLANATBAN A SZENTHÁROMSÁG, VALAMINT KIRÁLYNŐNK ÉS ANYÁNK JELENLÉTE AZ EMBERISÉG ÉLETÉBEN ELENGEDHETETLEN.

Az emberiség máris éhínséget tapasztal? Országról országra növekszik, míg végül az egész világot behálózza.

A hatalom teremtményének keze az emberiséget a legnagyobb káoszba vezető fegyver használatának következményeit fogja megélni. A halál végiglovagol a földön, nyomában a szenvedés nyomát hagyva.

Imádkozzatok Isten gyermekei, imádkozzatok, a föld állandó mozgásban van a mélyben, és fel fog emelkedni a felszínre.

Imádkozzatok Isten gyermekei, imádkozzatok, az emberiség háborúba kerül. Ez lesz a legrosszabb rémálom, amit e nemzedék emberi teremtménye valaha is átélt.

Királyunk és Urunk Jézus Krisztus népe:

A SZENT LÉLEK EZ A PILLANAT, AHOL AZ EMBERSÉG LEGNAGYOBB ÉJSZAKÁJA ÉS AZ EMBERSÉG LEGNAGYOBB ÁLDÁSA MEGVALÓDIK (Jn 16:13-14).

Ki fogja megtámadni Rómát?

Királyunk és Urunk Jézus Krisztus gyermekei, megáldalak benneteket. Bűnbánatra hívlak benneteket, hogy térjetek az Örök Igazság útjára. Nem félelemre hívlak benneteket, hanem belső változásra, amelyet a Végidők Királynője és Anyja vezet.

Ne féljetek, legyetek szilárdabbak a hitben.

Szent Mihály arkangyal

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANTATOTT
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANT MÁRIA
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰNTELENÜL FOGANT MÁRIA


LUZ DE MÁRIA TANÁCSA


Testvérek:

Szent Mihály arkangyal kifejezetten a szemünk elé helyezi azt, amit élünk, hogy tudatában legyünk ennek a ¡ya!

Emberiségként egy emberi lény kezén lógunk, aki megnyom egy gombot, ami az emberiség legnagyobb rémálmát hozza el.....

Ezért Szent Mihály arkangyal azzal kezdi, hogy a hit teremtményeivé és a Szentlélekkel való igaz kapcsolatra hív bennünket, éppen a Szentlélek korában.

És nem olyan szellemet kaptatok, amely ismét a félelem rabjává tesz benneteket, hanem azt a szellemet, amely fiakká fogad benneteket, és képessé tesz benneteket arra, hogy felkiáltsátok: "ABBA APÁT!" Maga a szellem biztosítja a lelkünket arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.
(Róma 8:15-16)

Szent Mihály arkangyal azt mondja nekünk, hogy ebben az időben a legnagyobb áldásokat is meg fogjuk tapasztalni.  Tehát: szilárd hit, hogy a Szentlélekkel egyesült igaz keresztények legyünk, és Isten akaratának cselekvői.

Ámen.
Meg fog lepődni egy nukleáris fegyver hirtelen használatán. Jézus üzenete. Luz de Maria de Bonilla 2022. október 29

Szeretett Népem, Szent Szívem népe:

Megáldalak benneteket a Hittel...
Megáldalak titeket a Reménnyel...
Megáldalak benneteket a Szeretettel....

A SZELLEMI HÁBORÚBAN ÉLTEK, A JÓ ÉS A ROSSZ KÖZÖTTI HÁBORÚBAN, A LELKEKÉRT, A TI LELKETEKÉRT FOLYTATOTT HÁBORÚBAN.

Az emberiség és az Üdvösségtörténet részei vagytok, ezért tudatában kell lennetek annak a csúcspontnak, amelyben éltek, és nem szabad figyelmen kívül hagynotok a szellemi változást, amelynek ebben az időben kell uralkodnia.

Fontos, hogy ismerjétek az Ószövetséget, hogy ne legyen idegen számotokra, ami most történik.  Legyetek tudatában a Szeretet Csodájának, az Én valóságos Jelenlétemnek az eucharisztikus ételben és az Én Népemben, akiket védelmezek.

Néhány gyermekem nagy intellektuális képességekkel rendelkezik, mégsem küzdenek személyes egójuk ellen, hogy a hit, a szeretet, a kedvesség, a derű, a nyugalom, a vigasz és a felebaráti szeretet teremtményeivé váljanak, amire annyira szükség van ebben a kritikus pillanatban, amelyben most vannak.

Az időjárás minden évszakban változatos és erős tevékenységet folytat, ami a legkegyetlenebb télhez vezet.

Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok Oroszországért, az Egyesült Államokért, Ukrajnáért és Kínáért.

Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok, mert India szenved a természetért.

Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok, fegyverek állítsák meg az emberiséget.

Imádkozzatok gyerekek, imádkozzatok, a vulkánok fokozzák aktivitásukat.

Imádkozzatok, gyerekek, imádkozzatok, Latin-Amerika szenved, én is szenvedek érte. Védd a hitet, imádkozz szívvel.

Az én népem, az én szeretett népem:

MEG FOGTOK LEPŐDNI AZ ATOMENERGIA FELHASZNÁLÁSÁNAK HIRTELEN CSELEKEDETÉN, AMI ARRA KÉSZTET, HOGY IGAZSÁGOSSÁGOMMAL CSELEKEDJEK.

NEM ENGEDEM, HOGY AZ EMBERI TEREMTMÉNY ELPUSZTÍTSA ÖNMAGÁT, SEM A TEREMTÉST.

Ébredjetek, ne aludjatok, ébredjetek, gyermekeim!

Boldogságos Szűzanyám az Ő Szeplőtelen Szívében őriz benneteket. Ez a gyermekeit szerető Anya adja nektek a Leheletét és a Védelmét.

Az én népem: HIT, HIT, HIT!

VELETEK TARTOM MAGAM, MEGSZABADÍTVA TITEKET A GONOSZTÓL.
MEG KELL ENGEDNETEK, HOGY EZT TEGYEM, KÉRJÉTEK EZT HITTEL.

Imádkozzatok, az Én Népemnek közben kell járnia az emberiségért.

Szeretetem mindannyiótokban megmarad.  Megvédelek.

A te Jézusod

ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, A LEGTISZTÁBB, BŰNTELENÜL FOGANT
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, LEGTISZTÁBB, BŰN NÉLKÜL FOGANT.
ÜDVÖZLÉGY MÁRIA, LEGTISZTÁBB, FOGANTATÁS NÉLKÜLI BŰN NÉLKÜL


LUZ DE MÁRIA TANÁCSAI

Testvérek:

Urunk egy nagyon fontos üzenetet ad nekünk, arra ösztönöz, hogy teljesen változtassuk meg az életünket, legyünk könyörületesek, irgalmasak, szeretetre méltóak, értsük meg, hogy a problémákat néha mi magunk okozzuk azzal, hogy nem változtatunk, nem látjuk magunkat, nem tartjuk erős jellemünket. Például a lelki arrogancia, a megbocsátás hiánya, az irigység, az önteltség, a fennhéjázás, a ráutaltság és más berögzült dolgok, amelyeket magunkban hordozunk és nem engedünk el.

Sürgősen meg kell értenünk, hogy amikor kérjük Urunkat, hogy segítsen nekünk jobbá válni, akkor a mi felelősségünk és lelkiismeretünk, hogy belső változás következzen be. Ez azért van így, mert amilyen mértékben vesszük az egónkat, és arra irányítjuk, hogy krisztusibbak legyünk, amilyen mértékben igyekszünk abbahagyni a másokra való ráerőltetést, amilyen mértékben rugalmasabbá válunk a testvéreinkkel való bánásmódban, nem azért, hogy beleegyezzünk és részesei legyünk a bűnnek, hanem azért, hogy elérjük azt az integrációt, amely elvezet minket ahhoz, hogy tudjuk, hogyan éljünk együtt és legyünk testvériesen egymás mellett. Ebben a mértékben meg fogjuk érteni, hogy a mi Urunk segít nekünk, hogy jobbak legyünk, de a felelősség teljes mértékben a miénk, mert az egó a miénk, és nekünk kell azt a jó, a testvériség felé vezetnünk.

A mi Urunk Jézus Krisztus jelen van az Ő Testében, Lelkében és Istenségében a Szent Eucharisztiában, de vajon megértjük-e a Szeretetnek ezt a Végtelen Csodáját, készen állunk-e arra, hogy ne tagadjuk meg, mert Krisztus mindenkor imádkozik értünk, hogy el ne essünk, a többi a mi felelősségünk.

Isten népe, ez a jó és a rossz közötti háború, amelyet nem látunk, de amely jelen van, arra hív minket, hogy ne veszítsük el lelkünket azáltal, hogy továbbra is a világ szórakozásaiban élünk, és ragaszkodunk annak örömeihez. Erről szól a belső változás: a megtérésről.  Nem az a kérdés, hogy ki a katolikusabb, hanem az, hogy ki az Isten teremtménye, ki az emberibb, ki a testvéribb.

Ha tanulmányoztuk az Ószövetséget, akkor emlékezni fogunk arra, hogy a háborúban jelenleg érintett nemzetek és más, még érintett nemzetek is részei voltak annak a sok nemzetnek, amelyek ellenálltak Isten tervének, és az Újszövetségben szembeszálltak Urunk Jézus Krisztus üzenetével, aki azt hirdette, hogyan kell Isten akarata szerint viselkedni.

Ez az üdvösség története, Isten népe azt éli, amit a múltban élt, persze másképp. Mi vagyunk Isten népe, akik járunk, és ezért mi is részei vagyunk az üdvösség történetének.

Urunk Jézus Krisztus biztosít bennünket arról, hogy Ő akkor avatkozik be, amikor az Ő akarata úgy dönt, mert nem fogja megengedni, hogy a hatalom embere kiirtja az emberiség többi részét, vagy véget vessen a Teremtésnek.


A Szentháromság azt várja tőlünk, hogy visszaadjuk neki a földet, amelyet ránk hagyott, és hogy Isten akarata úgy teljesüljön, ahogyan az a mennyben teljesül.  Ezért lesz jelen az isteni beavatkozás ebben a nemzedékben, hogy megtisztítson minket, de nem vízzel, hanem tűzzel. Ezért a Szentlélek tüze megelevenít minket, és égő lámpással tart bennünket, ha hagyjuk.

Testvérek, ne riadjunk vissza attól, hogy részt vegyünk a halloween pogány ünnepén, de ezen a napon javítsuk ki és emlékezzünk arra, hogy nem kell vonzani a sötétség különböző megidézéseit, amelyek a földön találhatók.

Legyünk egységben a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal és a mi Szűzanyánkkal, és legyünk fény, hogy megvilágítsuk, ahol sötétség van.

Ámen.

Krisztus a király

A Cefalu katedrálisának apszisában látható mozaik felirata a világ Urának kormányzó programját és ennek megokolását írja le: „Factus Homo Factor Hominis Factique Redemptor + Iudico Corporeus Corpora Corda Deus + – Én, a megtestesült Isten és az emberek Teremtője és Megváltója adom a törvényt és ítélkezek test és lélek felett.”
A kinyitott könyv görög és latin nyelven idézi Jézus szavait János Evangéliumából: „Ego sum lux mundi qui sequitur me non ambulabit in tenebris sed habebit lucem vitae. – Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
Amikor XI. Pius pápa 1925-ben bevezette „Domini nostri Jesu Christi Regis“ ünnepét, ez az ünnep égető aktualitású politikai üzenetet hordozott. Alig 120 év alatt az egykori keresztény Európa népei, melyeket addig legalább névleg „Isten kegyelméből” és isteni törvények szerint kormányoztak, magukat kiáltották ki a legfelsőbb hatalomnak és törvényhozónak. Nekik szólt az ünnep üzenete: Akkor is, ha megfosztjátok trónjától, Krisztus marad a király; a népek és parlamentjeik Krisztus, mint a tulajdonképpeni uralkodó törvényeinek vannak továbbra is alávetve.
Ezt a világos üzenetet első ízben akkor gyengítették meg, amikor a NOM-os kalendárium az ünnepet az egyházi év utolsó vasárnapjára tette át, és ezáltal az ünnepnek egyértelműen csupán eszkatologikus értelmezést adott: eszerint a világ végén tényleg Krisztus lesz a király, de addig mi szabályozzuk a dolgainkat úgy, ahogy azokat helyesnek tartjuk, mindenki a maga saját lelkiismerete, mint legmagasabb és döntő mérce szerint.
Bergoglio alatt Krisztus királyságának gondolata már a felismerhetetlenségig eldeformálódott. Az ember-csinálta-egyház nem más, mint egy világhoz forduló ál-kereszténység Krisztus, a világ világossága és minden teremtett dolog egyetlen szuverén uralkodója nélkül.

(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2019. október 27.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/cefalu.htm