Sz. Kovács Péter: A Katolikus Egyházról

Nincs túl sok idő...

Nem kívánok apokaliptikus képeket felfesteni, sem afféle rossz lelkiismeretként célzatos szavakkal különböző végekről beszélni, de az tagadhatatlan – bárki láthatja, ha egy cseppet kinyitja a szemét -, hogy nyakunkon van egy hatalmas veszedelem, amely néhány évszázad óta, talán régebb óta is, hadat üzent a kereszténységnek. Elsősorban a Katolikus Egyházra gondolok mint szenvedő társaságra, amely terjedelmében, földbirtokaiban, papjai és hívei számában messze a világ élvonalába emelkedett. Én magam is ennek a vallásnak égisze alatt születtem, családom teljes egészében a római katolikus vallás szerint lett megkeresztelve, és én kifejezetten fontosnak tartom a családi örökséget, amelyet a világ öröksége mellett a talpunkra kötve kaptunk a születés pillanatában.

Méretéhez mérten egyáltalán nem viselkedik úgy az Egyház, ahogy kellene neki, mondom ezt én, az egyszerű szépíró, hiszen befolyását számos esetben latba vethetné, felállhatna kérlelhetetlen óriásként ültéből, és falakat rengető erővel buzdíthatná híveit az erkölcsös életre, hogy a világ új fordulatot véve visszatérhessen a tisztesség útjára. Ezzel a gondolattal lehet egyet nem érteni, lehet azonosulni vele, egy azonban biztos, ez ténykérdés, nem pedig elodázható gondolatmenet. A Jézus tanításaira épült Egyház teljes egészében elfordult alapjától, mintha a masszív alapról átköltöztették volna a palotát a sártengerre; a mai hitélet őrzői, gondozói sarlatánokként állnak hadba a pénzokrácia ellen, amely – nyugodtan kijelenthető – a keresztény értékek halálát kívánja, immár jó ideje. A Katolikus Anyaszentegyház, saját, egyéni értelmezésem szerint olyan, mint egy impotens, fogatlan vénember: megtermékenyítő erejét felzabálták az évszázadok, s már táplálkozni sem tud, mert fogai kihullottak, csak pépes maszlagokat képes magába diktálni…

Aki szövegemben kereszténygyalázó értelmet kíván plántálni, az egyszerűen nem érti a szöveget, értetlen emberrel pedig nem kívánok vitába szállni.

A történelem tengernyi leckét szolgáltat nekünk Európa működéséről, ahol valós értékkel bírt a tiszta hitélet, a pápa szent emberként trónolt a Vatikánban, és a különböző uralkodók tőle kérték az áldást uralmukra, koronájukra, nemzetükre, ezzel beteljesítve a szakralitás szent tömörségét, valódiságát. Olvashatunk arról is, hogy a katolikus vallás mily fenséges módon tört utat különböző vívmányoknak, ugyanakkor nem egy esetben kérlelhetetlen kerékkötőként állta útját a haladásnak, s nem ritkán vér is tapadt a katolikus egyházfők kezéhez, amikor az Inkvizíció szentnek semmiképpen nem nevezhető aljas gyilkosságaihoz folyamodtak, holott könyörületességet kellett volna hirdetniük, valamint szabadságot kellett volna mutassanak akkor, amikor a gúzsba kötött értelem vonaglott a Sátán hadmozdulatai nyomán. Évszázadok múltak el abszolút dőreségben, pápák jöttek és mentek, anélkül, hogy eredményeket tudtak volna felmutatni; nem voltak képesek megreformálni az Egyházat, talán csak Loyolai Szent Ignác próbálkozott újítani, amikor megalapította a jezsuita rendet, ám a jezsuiták és az egyházszakadásból kikandikáló egyházak közös torzsalkodása, a politikával karöltve kirobbantotta a harmincéves háborút, amelyben katolikus és protestáns államok gyilkolták egymást a hit nevében…

Ha ép ésszel végiggondoljuk mindezen gondolatokat, világosan láthatjuk, hogy az Egyház dőrén ítélte meg hadmozdulatait, ugyanis a harmincéves háborúban a szegények, a parasztok, a nincstelenek oldalára kellett volna állnia, és azonnali harcbeszüntetésre kellett volna szólítani a különböző államokat, különösen a katolikus Habsburg Birodalmat! Ausztria uralkodóháza csak névleg volt katolikus, úgy kullogtak be a szent vallásba, ám erről a történelemkönyvek véletlenül sem írnak semmit…

Az Egyház, amely Jézus tanításaira épült, semmiképpen nem adhat szabad teret az erőszaknak, nem buzdíthat háborúra, nem szervezhet gyilkos hadakat egyetlen cél érdekében sem, hiszen a katolicizmus fő pillérei a szeretet és könyörületesség, az alázatosság, a tisztalelkűség, a becsület… Az erkölcsös élet alapjait pont az Egyház nem dobhatja a szemétdombra, pedig a történelem során többször is megcselekedte!

Gondoljuk végig következetesen a Medicik működését az Egyház élén, máris láthatjuk, hogy teljes egészében, alapjaiban züllesztették szét a kereszténységet; korrupciót gerjesztettek, cédulákat bocsátottak ki, hogy pénzre tegyenek szert; vaskalapos módon megkövült konvenciókhoz kötötték magukat, alárendelték a hitet és a vallást a pénz hatalmának, aminek következtében befelé gyűjtötték a pénzt, kifelé viszont nem adtak semmit. Tudhatjuk, mi lett ebből a sátáni ámokfutásból: létrejöttek a különböző protestáns egyházak, majd ennek nyomán kirobbant a harmincéves háború…

Mindezekből kiviláglik az egyszerű tény, hogy a Katolikus Egyház saját magát sorvasztotta el, nem volt képes megújulni, nem tudott visszatalálni tökéletes alapjára, így az emberek más utakat választottak, átpártoltak újonnan alakult egyházakhoz, amelyek ugyanazt képviselték, mint a Katolikus Egyház, legalábbis hittételekben, mégis képesek voltak új módozatokat kifundálni, felváltották a csicsás templomokat a puritán, fehérfalú templomok, ahol misék helyett istentiszteletek zajlottak, elvetették a cölibátus értelmetlenségét, megengedték a lelkészeknek, hogy nősüljenek, családot alapítsanak, az adott ország nyelvén szólaltak meg a templomokban, leváltva ezzel a katolikusoknál megöregedett, kiüresedett latin nyelvet; lehetne még sorolni… Túlságosan kötötték az ebet a karóhoz a Vatikánban, közben Európa szellemi nagyságai nyakatekert módokon kiötölték az Egyház szétszakítását, bizonyos értelemben meggyalázását, és ehhez a Katolikus Egyház nem viszonyult kellő alázattal, a bölcsességet háttérbe szorították, inkább az erő fegyveréhez folyamodtak. Undorító módon a korrupt Vatikán tűnt fel becsületességet hirdetve, ebből pedig sokan nem kértek az akkori Európában.

Az már egy más kérdés, hogy az egyházszakadással mást is elértek a sötétben munkálkodó gazemberek!

Megosztották Európa lakosságát, több darabra tépték az addig egységes földrészt, és éppen az alapoknál kezdték, egyszerűen hitüknél kezdték ki az embereket. Gyalázatos cselekedet volt, ugyanakkor értelmetlen is, noha a Katolikus Anyaszentegyháznak kellett volna bölcsen felállnia, megráznia magát, elzavarni a korrupt pápákat, bíborosokat, egyházi méltóságokat, és teljes egészében megújulva, felismerve az igényeket, Jézushoz visszatalálva tökéletes menedéket tudtak volna adni a szerencsétlen Európa lakosságának.

Arcátlan és dőre kijelentés volna mindent az Egyházra fogni, már csak azért is, mert kívüle működtek még számos társaságok, az európai országokban különböző gondolkodók sorvasztották az erkölcsöt, újabb és újabb izmusok szabdalták a hitet, valamint magát a vallást. A gondolkodók mentén aztán embercsoportok indultak el egy igen rögös, nehéz, botrányos úton, amelynek silány termékét ma esszük fel a padlóról. Hiába minden acsarkodás, elkiáltott felháborodás, amikor kellett, akkor az Egyház nem tudott az emberek pártjára állni, ha mégis megpróbálta, erőtlenül, félve tette, s így néhány ember nyugodtan, szinte erőkifejtés nélkül eltéríthette Európa lakosságát.

Nem akarok történelemről beszélni, csak annyit szerettem volna elérni, hogy gondolatmenetemet egyenes vonalon felvezessem, így érthetővé téve a kényesebb részeket. Fel kell tennünk magunkban több kérdést is, amikor egyáltalán a vallásról kívánnánk beszélni! Túlságosan összetett ez a téma, többszólamú a problémák léte, tehát csak és kizárólag egyetlen irányból nem lehet vizsgálni a mai kort, ha meg kívánjuk érteni mozgatórugóit.

Képes a Katolikus Egyház visszafordítani a mára igencsak előrehaladott folyamatot? Van elég ereje ahhoz, hogy felszámolja Európában, majd az egész világon a fertőt, a gyalázatos korrupciótól, pénzimádattól eltévelyedett lelkeket? Van elég potenciál az Egyházban, hogy visszaédesgesse azokat a híveket, akik haboznak a földi javak és a lélek hallhatatlansága között?

A kérdések önmagukért beszélnek, válaszolni viszont nem könnyű rájuk.

Ha csak a történelem nyújtotta képekre hagyatkozunk, akkor ki lehet jelenteni, egészen nyugodtan, hogy a mai Katolikus Egyház képtelen orvosolni a bajokat, impotens volta nem sok jóval kecsegtet, továbbá az Egyház egészében uralkodó pénzimádat túlságosan kiszolgáltatottá teszi az egyházi személyeket, kezdve a leghatalmasabb széktől, az egyszerű papi reverendáig. A világban eluralkodó pénzizmus megfertőzte a lelkeket, de oly vastagon, hogy ebből radikális változással lehet csak kimosni a tisztátalanságot. A Római Katolikus Anyaszentegyház csak úgy lehet képes megtörni a mai sarlatánok kénköves hatalmát, ha elveti a reformokat – merthogy azok már nem segítenek -, és radikálisan lebontja az évszázadok alatt felhalmozott szemetet, ha úgy tetszik, felszámolja múltjának tetemes részét, aztán visszahelyezi fellegvárát a tényleges alapra, tehát visszatalál Jézushoz, és onnan kezdi felépíteni félresikerült befolyását. Nem lehetetlen vállalkozás, ám ezer veszélyt rejt magában, hiszen az ellenszél borzasztóan erős, és a mai keresztény világra millió helyről leselkednek acsarkodó démonok!

Így kezdtem az esszét: nincs túl sok idő…

Itt arra gondoltam, hogy kevés idő áll rendelkezésre, hogy az Egyház elkezdje a bontási munkálatokat, mert ez égetően fontos, szükségszerű, különben rövid úton lebonthatja egész létét. Hosszú folyamat eredménye a változás, legyen bármilyen radikális, de a mostani egyházfőknek, a pápát is beleértve, nincs habozásra lehetősége, vagy legalábbis szűkösen habozhat. A kapukat döngetik mindenféle népek, hogy felszámolják a keresztény kultúrát! És itt most nem feltétlenül az éhes hordákként érkező menekültekre gondolok elsősorban, hanem az Európában jó ideje aktívan munkálkodó idegenekre, akik a mélyben, elrejtőzve folytatják aljas aknamunkájukat, az európai kereszténység rovására. Tény, hogy ők állnak győzelemre, legalábbis most, ebben a pillanatban… A menekültáradat hatalmas probléma, ez kétségtelen, és az Egyháznak végre el kellene vetnie a testvériség naiv hitét, ezúttal érvényt kellene szereznie hatalmának, és fel kellene fednie titkos fegyvereit, hogy a menekültáradat a visszájára forduljon. Európának jogában áll kitoloncolnia területéről a förtelmes módon bezsuppolt alakokat, különösen akkor, ha végre felismeri, hogy maga a léte forog veszélyben.

A Vatikánban fel kell ismerni végre, hogy az életünkre törnek ezek a barbárok, és egy-két évtized múlva nem lesz keresztény vallás Európában! Nincs sok idő! Folyamatosan özönlenek befelé a színes bőrű menekültek, akik menedéket kérnek, és kapnak, noha ez dőreség, élősködnek, kihasználják jóhiszeműségünket, a kereszténység tiltakozó fiainak képébe vágják a bibliai idézeteket, és a liberálisok, akik úton-útfélen gyalázzák az Egyházat, egyszerre jóságos keresztényekként kívánnak feltűnni, ez több mint tűrhetetlen, a Katolikus Egyháznak kötelessége fellépnie a népi sarlatánok ellen!

Természetesen, mindez egy bonyolult folyamat eredménye. Néhány évszázad alatt tönkreverték a kereszténységet minden fronton, ellehetetlenítették működését az élet számos területén, hogy a hitélet háttérbe szoruljon. Ez nyilvánvaló tény, kár lenne tagadni. A Jóistenben való hit nem mérvadó a mai életben, ezért a társadalom teljes egészében erkölcstelenné vált, s a mai életben a pénz lett a fokmérő, a profit hajszolása mellett az emberek a munkát tették meg istenüknek… Az Egyház mit tehetett? Háttérbe húzódhatott, halk hangon suttoghatott mindenféle szent szövegeket, impotens aggastyánként elbandukolhatott a politikának csúfolt bordélyházba, ahol röhögve rávágták az ajtót… A probléma egy igen súlyos pillére az, hogy a vallást száműzték a politikából, ezáltal a politika teljes egészében elvesztette erkölcsi tartását. Az erkölcsöt felváltotta a rothadó erkölcstelenség, a hazugság művészetévé vált minden, amihez csak hozzáért, a politikus nem voltak mások, mint köztörvényes bűnözők, akiknek működését gyakorta lehetett volna halálbüntetéssel jutalmazni! Ez ma sincs másként, sőt…

Jöttek filozófusok, írók, gondolkodó emberek, akik reformok címén azt harsogták, hogy az egyházak ne szólhassanak bele a politikába, mert a kettő összeegyeztethetetlen. Barbárok… Ha fundamentalizmussal vádolnak, akkor is kijelentem: a vallási alapon nyugvó jog- és államrend életképesebb, mint bármely másfajta, pontosan hitbéli erőssége a garancia maradandóságára, és maga a vallás adja meg a fundamentalista állam erkölcsi tartását! Vessünk egy pillantást az iszlám államokra, ahová nagy-nagy nehézségek árán képes csak bekúszni a globalista szörnyeteg!

Azok a gondolkodók, akik bő száz évvel ezelőtt azért kardoskodtak, hogy az egyházak kilépjenek a politikából, tulajdonképpen bűnt követtek el, nem is akármilyet! Egyrészt elrohasztották a politikát Európában, ahonnan aztán továbbgyűrűzött a rothadás, aztán elvették a vallások erejét, és magát az életet lehetetlenítették el.

Nincs más választása a Katolikus Egyháznak, revideálnia kell nézeteit, meg kell vizsgálnia alapjait, és elölről kell kezdenie mindent, ha vissza kíván térni az emberekhez, tényleges hatalommal. Legalább ötszáz esztendőt kell áttekintenie a bíborosoknak, érsekeknek, hogy számottevő konzekvenciákat levonjanak, mert amiket a távoli múltban elkövettek, azt többet nem ismételhetik meg, bármily erősen szoruljon is lábaikon a kapca; az sem volna elhanyagolható, ha a jelenben megkövetnék az emberiséget, ez tanúsítaná alázatosságukat, amelyre manapság oly nagy szükség lenne.

Szükség volna ezzel egy időben számos intézkedés átszervezésére is: különösen a papok nevelését kellene megvizsgálni, mert az tűrhetetlen állapot, hogy találkozhatunk Magyarországon olyan katolikus pappal, amelyik nem tud beszélni. Papnak olyan ember ne menjen, akinek gondja van a beszéddel, az inkább menjen el kubikosnak, vagy lakatosnak, de a reverendához stílus és meleg tekintet szükségeltetik, továbbá nyílt szív, kedves lélek, és kiváló beszédkésség, hiszen a szavak erejével kell meggyőznie a hit után sóvárgó lelkeket! Az Egyházon belül a papok jelképezik a sejteket, az aprócska alkotóelemek ők maguk, éppen ezért jó lenne, ha valóban olyan emberek jelentkeznének papoknak, akik képesek teljes egészében magukévá tenni a vallást, képesek az életet tökéletes mélységében megérteni, valamint a rögzített hitet át tudják adni a híveknek, amikor azok vasárnaponként ellátogatnak a templomba. A papok szerepe nagyon fontos! Ők érintkeznek leggyakrabban a hívekkel, tehát a példamutatás elengedhetetlen, jó szervezőként kell felállniuk az élet nagy felfordulásában, és jó lenne, ha ők szerveznék a földművelés szent munkáját, ha kell, egyházi földeken.

Hogy miért a papok szervezhetnék a földön való munkát?

Egyszerű a történet: a kétkezi munka éberen tartja az embert, a vallás emberének pedig arra kell törekednie kerületében, hogy az emberek éberek legyenek, hogy lássák a valóságot teljes egészében; elbutított, vak ostobákra nem lehet társadalmat építeni, noha a hatalomnak ostoba, ész nélküli egyedekre van szüksége… A közös munka összevonja a széthullóban lévő embereket, meg aztán az együtt megtermelt javakat együtt élvezhetik, gondolok itt elsősorban a terményekre. Minden megoldható, akarás kérdése az egész, de a mai prédikáló papok egy része nem képes összefogni semmit, beszéde akadozó, színtelen, mindent elérhet az életben, csak éppen azt nem, hogy híveket toborozzon, a lelkekben tiszta tüzeket gyújtson!

Természetesen a politikába való visszatérést a papok szintjén kell elkezdeni: a papok vegyenek részt a községek politikai életében, hogy a tiszta erkölcs feddő ujja lebegjen a polgármesterek, jegyzők feje felett. Szépen lassan fel lehetne építeni egy egészséges társadalmat, ehhez azonban rengeteg mindennek érvényesülnie kell, az építkezés munkája egyáltalán nem egyszerű folyamat. Az idő szűk volta ösztönözhetné az Egyházat, hogy sürgősen megoldást találjon az égető problémák lángolására, ha lehet kíméletesen, alázatot gyakorolva oldjon meg kérgessé vált csomókat, egyszerűen, feltűnés nélkül, csendes békességben.

Az Egyháznak azokat a problémákat kell megoldania, amelyeket ő maga okozott, ennek okán dőreség lenne a külvilágtól várni a megoldásokat, mélyreható vizsgálattal érdemes lenne feltérképezni a rothadó részeket, fel kellene állítani egy tiszta, világos diagnózist, és akkor a gyógyítás folyamatát már el is lehetne kezdeni. A becsület ebben a kérdésben kulcsfontosságú tényezővé válhat! A papok képzésének átszervezésével, az egyházi vezetők tisztességes megválogatásával új alapokra helyezhető a hitélet, és biztosan kijelenthető, hogy a hívők is másként állnának egy megújhodott, megtisztult valláshoz. Ahogy az életben lehetetlen vállalkozás pusztán a tehetségre alapozni az érvényesülést, úgy az Egyházban éppen ezt kellene lehetővé tenni, hogy az egyszerű papból is lehessen egyszer pápa, és nem azért, mert meg tudja vásárolni a bíborosokat, hanem azért, mert cselekedetei önmagukért beszélnek. A püspöki kar életrevalóságát is érdemes vizsgálat alá venni, feltérképezni a korrupt hadmozdulatokat, és már csírájában el kell fojtani mindenféle próbálkozást; az Egyház nem lehet anyagias!

Ferenc pápa mondotta nem is olyan régen, hogy a papok ne kérjenek pénzt az esketésért, a keresztelésért, és a temetésért, mert ez minden embernek kijár. El tudom képzelni, milyen felháborodás borzongott végig az egész Egyházon a világ minden táján, mégis azt kell mondanom, a pápa remekül ragadta meg a baj gyökerét! Mindenkinek joga van összeházasodnia szerelmével, és az újszülöttnek joga van a keresztséghez! Az ember, ha nem fizeti életében az egyházi adót, a pap addig nem celebrál az elhunyt felett, amíg nem egyenlítik ki a számlát, ami – érzésem szerint – nonszensz! A világ legnagyobb földbirtokával, valamint vagyonával rendelkező egyház anyagias ostobaságokban porlasztja erejét, ahelyett, hogy teljes mellszélességgel, védő karral, büszke tudással a hívek mellé állna, víg kedéllyel tanítaná a megtévedt lelkeket Jézus tanításaira.

Érdemes lenne a Katolikus Egyháznak felszámolnia az évszázadok óta gyűrűző fekáliát, hogy megtisztultan, bölcsen állhasson ebben az aljas háborúhoz hasonló korban, amikor fekélyes hordák nyomulnak be a keresztény örökséggel fennálló Európába. Nem pusztán Magyarország forog veszélyben, és nem csak minket szorít az idő, hanem egész Európa bajban van, ezt, aki nem látja, az vagy vak, vagy teljesen ostoba! Az Egyháznak éppen a nacionalista erők jelenthetik a segítséget, azok a büszke fiatalok nyújthatják segítő kezüket a kereszténységet óvó egyházfik számára, akiket a mai média gyaláz, náciknak nevez, noha semmi közük a nácizmushoz!

Megtapasztaltuk a globalizmus lélektelenségét, az ördöggel cimboráló aljasságát; ebből egy valamirevaló katolikus ember nem kér, én legalábbis így gondolom; azok az emberek, akik még képesek valamit tenni az újjászületésben, a tökéletes megújhodásban, álljanak fel a porból, vessék el a hazafias érzelmeket gyalázó hitványakat, ne hallgassanak a náci bélyegekre, hanem haladjanak előre, keresztény testvériséget hirdetve, soha meg nem alkudva! Ebben látom a megoldást!

A Katolikus Egyházon belül a reformok már rég nem működnek, ahogy a politikában sem!

Ebből tisztán következik, hogy a lehető legradikálisabb megoldást kell választani: gyökeresen ki kell tépni a gazokat, hogy a termőföld újra teremni tudjon; ahogy a parasztok megtisztítják a földet, úgy kell az egyházfőknek megtisztítaniuk az Egyházat, hogy onnan kiindulva, megtisztíthassák Európát!

Van feladat, és ez nem kevés!


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/mveszetek/sz-kovacs-peter/3640-a-katolikus-egyhazrol

Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője szerint a sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából

Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, mert az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta lapunknak adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette: meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A főpap ugyanakkor nem hallott arról a több ezer koptról, akiket a magyar állam telepített le Magyarországon.

– Mióta létezik a kopt egyház Magyarországon, s mi hívta életre?

– A kilencvenes években kopt fiatalok dolgoztak Magyarországon, akik arra kérték a kopt pápát, III. Senudát, hogy küldjön papot számukra, aki lelki életüket ápolja. Így érkeztem Magyarországra 2004-ben.

– Hány híve van az egyháznak?
– Száz-száztíz család, a többségben lévő egyiptomiak mellett libanoniak, szírek, irakiak, szudániak.

– A napokban Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarország ezres nagyságrendben fogad be koptokat Egyiptomból. Találkozott ön ezekkel a családokkal?
– Nem.

– Abban az esetben nem is hallhatott róluk, ha életük veszélyben volt Egyiptomban, és hazánkban álnéven élnek.
– Ha valaki a koptoknál nagy veszélybe kerül, akkor eljön a templomba. Lehetetlennek tartom, hogy egy Magyarországon élő egyiptomi keresztényről az egyház ne tudjon. Ha valaki nem annyira vallásos, ha nem is jár templomba rendszeresen, amikor külföldre kerül, az első dolga, hogy felkeresi az egyiptomi kopt templomot. Ezt felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni.

Erőszak és kereszténygyűlölet

– Az arab tavasz során Egyiptomban milliónyi keresztény élete került veszélybe. Manapság milyen állapotok uralkodnak hazájában?
– Most sokkal jobb a helyzet. Egyiptom keresztényei kétféle vallási üldözést szenvednek el, amióta az iszlám az ország területére behatolt, a keményvonalas mozlim nép, illetve a mozlim vezetők részéről. Kegyelmi állapot, ha utóbbiak mérsékeltebbek és megértőbbek a keresztények iránt. Amikor a Mozlim Testvériség uralkodott egy éven át, az a legsötétebb korszak volt, üldözték a keresztényeket. S hogy miért? A gond az iszlámban van, a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a mozlimnak, hogy megölje a hitetleneket.

– Aki nem keresztény?
– Nem csak, mindenkit, aki nem mozlim, azért, mert nem mozlim, és nem úgy él. Ebből következtethető e réteg kereszténygyűlölete is, mert Egyiptomban a lakosság kisebb, de jelentős része írástudatlan. Nem csoda, ha ezek az emberek elfogadják azokat a tanításokat, amelyeket egy mozlim prédikátor átad számukra. Ha a „tanító” erőszakra hajlamos beállítottságú, és felszólítja híveit arra, hogy alkalmazzák ők is az agressziót, akkor kiépít egy olyan bázist, amelynek tagjai a nem mozlimok irányában folyamatosan erőszakosak lesznek.

– Hány kopt volt kénytelen elmenekülni Egyiptomból a 2011-es válság során?
– Nincsenek pontos adataim. Azok közül azonban, akik a Mozlim Testvériség miatt elmenekültek, a testvériség bukása után sokan visszatértek hazájukba.

– Az Iszlám Állam miatt ugyancsak milliók kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Hogyan lehetne megfékezni a terrorszervezetet?

– Magyar állampolgárként mondom most a véleményem, nem mint vallási vezető. Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, amelyeket a bevándorlással kapcsolatban hozott. Olvastam azt a szöveget, amelyet a kormányfő a külföldre akkreditált nagykövetek előtt mondott; nagyon örültem annak, hogy van egy európai politikus, aki ennyire tisztában van a kialakult helyzettel, és érti is, mi történik. Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.

Ugyanaz, mint 1400 évvel ezelőtt

– Amennyiben helyesek a médiában forgó információk, nem is engedik be a menekülteket ezek a gazdag országok.
– Miért nem engedik be? Tudja? Azért, hogy ide jöjjenek, és megszállják Európát. Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.

– Kissé sötét prognózis.
– Valóban borús a jövő. Kihasználják az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják, csak éppen Krisztust veszik ki belőle. Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt.

– A szír polgárháború miatt többmilliónyian voltak kénytelenek az ország határain kívülre menekülni. Kérdés, hogy akik útra kelnek, mind szírek-e, vagy sok ezren csapódnak hozzájuk olyanok, akik szerencsét próbálni érkeznek a kontinensre. Vagy hódítani, ahogy ön mondta.
– Törökország nem csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Erre a törökök úgy reagáltak: akkor ők viszik be az iszlámot Európába, s kiderül, ki uralja majd a másikat. A törökök miért nem istápolják a menekülteket?

– A hírek szerint kétmillió szír van az országukban.
– Ennél bonyolultabb, veszélyesebb a kérdés. Az, hogy Törökország befogad menekülteket, nem jelenti azt, hogy biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet, ahogy Európában képzelik. A migránsok sátrakban tengődnek, télen fáznak, kevés ellátást biztosítanak nekik, azt is inkább önkéntesek, nem az állam. De Libanonban és Jordániában is hasonló a helyzet. Európai naivitás, hogy egy menekült kétszer annyiba kerül, mint egy magyar munkanélküli. Nem is beszélve a különböző nyelvről, értékrendről, vallásról.

„Meg fogják szállni egész Európát”

– Meg lehet állítani a migránsáradatot?
– Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.

– Inkább a németekét vagy a svédekét, leginkább oda tartanak.
– Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.

– Integrálhatók még ezek az emberek?
– Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz. Mert akik érkeznek, abban hisznek, hogy ha nekik köszönhetően az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.

Már bent vannak a terroristák

– Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?
– Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.

– Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?
– Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.

– Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?
– A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek.
(MNO)

Az Atlanti Birodalom alkonya

…”Milyen jelenségek alapján érzi úgy az iszlám hódítás, hogy eljött az idő? Ismerik a történelmet, jobban mint mi, és le is vonják a következtetéseket…”

A migrációt törvényszerűen bekövetkezett eseménynek kell tekintenünk. A kiváltó okai a periférián olyan erővel jelentkeztek, ami képes volt a beözönlök százezreit  útra kelésre bírni. A lerombolt világukra Nyugat Európa hamis csillogása  mágnesként hatott, és magához vonzotta mindazokat, akiknek az életkörülményeit a pusztítás rendkívül nehézzé tette.

***

A migrációval kapcsolatban érdemes egy történelmi párhuzamot vonni. Már csak azért is, mert kiváltó okai történelmiek, évszázados gyűlölet vezérli az iszlámot a kereszténység ellen, és a vallási alapú hódításban való tevékeny részvétel (szerintük az igaz hit terjesztése) minden muzulmán kötelessége. Az iszlám barbarizmus elérkezettnek látja az időt a degenerált, hitét vesztett, harcképtelen ősi ellensége elleni támadásnak, melynek első fázisa a migránsok rászabadítása Európára. Régi iszlamista módszer ez, a szemeteknek tartottakat küldték mindig elsőként a várak, erődök ellen, és amikor azok kifárasztották a védekezőket és hulláikkal feltöltötték az árkokat, megindult az igazi támadás. Ha elsőre nem is járt sikerrel, a bomló hullák bűze elviselhetetlen undort keltettek a védekezőkben, pszichikai nyomás alatt tartotta őket.

Milyen jelenségek alapján érzi úgy az iszlám hódítás, hogy eljött az idő? Ismerik a történelmet, jobban mint mi, és le is vonják a következtetéseket.

***

Ha mi is tanulmányozzuk a Római Birodalom bukásának okait, akkor megállapíthatjuk, hogy a következő három ok volt a bukás előidézője. Elsőként az idegenek betelepítése, második a homoszexualitás elterjedése -különösen a katonák között-, a harmadik pedig a pénzügyi csődök sorozata. Sok egyéb okot is ismerünk, de a felsoroltak hiányában azok az okok elő sem fordulhattak volna (kereszténység, lumpenosodás, anyagiasodás)

A Római Birodalom túlnőtt az ésszerűség keretein, a hódítási vágy elhomályosította az ezzel járó veszélyek felismerését. A meghódított területeken a rendnek, a törvényességnek a fenntartását sem tudta megfelelő szinten a Birodalom biztosítani, ezért állandó háborúskodások, felkelések, lázongások területévé változott a periféria, melyet a Limesen túli területekről beszivárgók átjáróháznak tekintettek. A Birodalom erkölcsi hanyatlása következményeként legyengült a hadsereg, a légiókban egyre több volt az idegen. A munkaszeretet ismeretlen fogalommá vált, és rabszolgákkal igyekeztek az egyre növekvő szükségletet biztosítani. A meghódított térségekbe barbároknak nevezett népeket telepítettek, akik ellenséges érzülettel viszonyultak a Birodalomhoz. Az élvezetek és a kényelem hálójába került rómaiakat erős, brutális barbár népek vették körül, és népesítették be a Birodalmat is, mely a rabszolgatartó társadalmak minden gondja és baja (rabszolgalázadások, gazdaságtalan termelés, államszerkezet fellazulása) ellenére sem változtatott életvitelén. A barbárok megismerték a birodalom gyengeségeit, de ezzel együtt megtanultak minden olyasmit, ami a hasznukra válhatott.

Roberto De Mattei, az olasz Nemzeti Kutatótanács vezetője kutatásokat végzett a Birodalom bukását kiváltó okok terén. Megállapította, hogy a karhágói győzelem után a kimondottan homoszexuális és pedofil Karthágó megfertőzte az római légiókat. A homoszexualitás átszőtte az egész hadsereget, mely a visszatérése után ezt az elfajzottságot társadalmi szintre emelte. A római társadalom rövid időn belül elnőiesedett, a férfias keménység megvetendő tulajdonsággá vált. A hadsereg oly mértékben meggyengült, hogy idegeneket, etiópokat, négereket kellett toborozni a légiókba, mely a ezzel elveszítette híres szellemiségét. Következményeként elszenvedték a teutoburgi katasztrofális vereséget, mely a három megsemmisült légió elvesztése mellett az egész birodalomban a lázadások, felkelések, külső támadások sokaságát váltotta ki. Elveszett a verhetetlenség mítosza, és évszázados sérelmek törlesztésének jött el az ideje.

A Római Birodalom a kor csúcstechnikájával rendelkezett. Nem csak az építkezések és az utak, csatornarendszerek, hírközlés terén előzték meg a kor szintvonalát, hanem a haditechnikában is. Hajóépítő és fegyvergyárak működtek, a kereskedelem is átfogta az egész birodalmat. Ennek ellenére pénzügyi csődök követték egymást, nagy volt a pénzromlás, egyre kevesebb ezüst volt a római pénzben. Róma a bordélyházak és ezernyi szajha városa lett, lakosságát már csak a szórakozás, azon belül is a cirkusz, a véres, halálos cirkuszi műsorok érdekelték. “Kenyeret és cirkuszt a népnek” volt az uralkodó réteg jelszava, és ezt igyekeztek is teljesíteni. Óriási összegeket emésztett fel a munkakerülők eltartása, miközben a perifériákon barbár hadak gyülekeztek. A betelepülők elérkezettnek látták az időt az átfogó támadás megindítására, melyhez a barbár népeknek nevezettek jól felfegyverzett és brutális seregei csatlakoztak. Róma csillaga lehanyatlott, rablás, erőszak, tömeggyilkosságok jellemezték ezt az időszakot.

Iskolapélda, mely napjainkban ismétlődik meg az Atlanti Birodalomban. A betelepülők óriási tömegei, a homoszexualitás rohamos terjedése és a csődök sokasága pontosan úgy zajlik, mint egykoron, a Római Birodalomban. A vietnami szégyenletes vereség hatásaiban a teutoburgival azonos. Rómának a vereség után még voltak kisebb sikerei, csakúgy mint az atlantiaknak, de a romlás folyamata gyorsult. A szabadság és a demokrácia képviseletének hamis mítosza szétfoszlott, és egy nemtelen, fajtalankodó, élveteg, csak cirkuszra és kényelemre berendezkedett selejt népség maradt helyette.

Ez a folyamat a tényezők megmásíthatatlansága miatt visszafordíthatatlan, a csatlós népeknek van még némi esélyük időben elfordulni a Birodalomtól. Arminius példáját követve, aki minden hadi tudását a rómaiak között tanulta és ellenük eredményesen fel is használta. Túlélésük egyetlen esély a megfelelő időben történő cselekvés. Most van itt ez az idő, vagy Petőfi szerint; “Itt az idő, most vagy soha!”.

Bojtár András

Antonio Socci: Kétezer év után rákényszerítik az egyházra a válást. Egyre jobban fenyeget a szkizma

A Newsweek címlapján áll nagy betűkkel ez a kérdés: „Katolikus a pápa?” [Arról Socci sem ejt egyetlen szót sem, hogy 1. már maga a kérdés blaszfémia, mert ha katolikus lenne, akkor ilyet kérdezni szentségtörés; 2. a kérdés önellentmondás: egy „igazi” pápa nem lehet eretnek, tehát a kérdésnek ezesetben semmi értelme; 3. a puszta gyanú, az a tény, hogy ilyen kérdést komolyan fel lehet tenni, már bizonyítja Bergoglio nem-pápa voltát: lásd IV. Pál bulláját: CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO]

Az „egyházban” szeptember 8-a óta óriási lett az aggodalom. Hiszen a házasságok érvénytelenítési eljárásáról kiadott két motu proprioval a Bergoglio-tanítóhivatal immár nyilvános, tanbeli aktusával állunk szembe, mellyel az „egyház” – mérvadó szakemberek véleménye szerint – egyfajta „katolikus válás” felé siklik el. Ez, ha december 8-án hatályba lép, Krisztusnak a házasság felbonthatatlanságáról szóló isteni parancsának a megtagadását és a kétezer éves Tanítóhivatal eltörlését jelenti.

A dolog súlyosságának megértéséhez elegendő arra emlékezni, hogy az Egyház a 16. században súlyos szakadást szenvedett el, melyben az anglikán szkizma miatt egész Angliát [és az angol gyarmatok és befolyás révén legalább a fél világot] elvesztette, csak azért, mert a pápa egyetlen egy válást nem ismert el, mégpedig Anglia királyának, VIII. Henriknek a válását, aki ürügyet hozott első házasságának a semmisségére. [Henrik pápai diszpenzálás alapján bátyja özvegyét, Aragóniai Katalint vette trónralépte után nőül, akitől 17 évnyi házassága alatt 5 gyermeke született. Mikor Henrik újra meg akart nősülni és Boleyn Annát akarta elvenni, és arra hivatkozott, hogy bátyja feleségét elvenni „vérfertőzést” jelentett, a törvényes neje, Katalin a tárgyaláson megesküdött, hogy tisztán ment nőül Henrikhez, azaz első házassága volt semmis, hiszen nem hálták el, hiszen ezért is kapták meg annak idején a pápai felmentést.]

Provokálhat szkizmát a Bergoglio-i motu proprio? Lehetséges. Pláne, ha még Müller bíboros, az egykori Szent Officium vezetője már a szinódussal kapcsolatban is egy lehetséges szkizmáról beszélt – ennek veszélye szeptember 8-a óta csak még nagyobbá vált.
Bergoglio a fennen emlegetett kollegialitás ellenére, [szokásához híven] most is mindent eldöntött az általa egybehívott szinódus megnyitása előtt. Nem annak végrehajtását, amit a püspökök 2014. októberében a szinóduson követeltek, hanem saját akaratát, hiszen az a bizottság, ami a mostani motu propriot kidolgozta, már 2014. augusztus 27-én megalakult!

Bergoglio új előírásai pontosan szembe mennek azzal az iránnyal, amin az Egyház mindeddig járt. Már nem a szentségek az elsődlegesek, hanem a „hívek” kívánságai, vágyai, vagyis a házasság megsemmisítésének lehető legkönnyebb és leggyorsabb kimondása.
Elég, ha a kettős ítélet eltörlésére gondolunk. Burke bíboros emlékeztetett arra, hogy ezzel kapcsolatban katasztrofális tapasztalatok léteznek már. Az Egyesült Államokban 1971 júliusától 1983 novemberéig érvényben voltak az ú. n. „Provisional Norms”, melyek a gyakorlatban eltörölték a kettős, megegyező ítélet követelményét. Ennek eredménye az volt, hogy a püspöki konferencia a többszázezer házasság megsemmisítésére beadott kérvény közül egyetlen egyet sem utasított vissza, úgy hogy a közvélemény ezt a processzust már „katolikus válásnak” nevezte el.
Msgr. Pinto, a Rota Romana dékánja, és annak a bizottságnak az elöljárója, aki a mostani motu propriot kidolgozta, nyíltan megfogalmazta a reform célját. Az Osservatore Romano-ban azt írta, hogy Bergoglio „a püspököktől valódi »irányváltozást« vár el, egy mentalitás-váltást, ami arról győz meg, hogy Krisztus meghívását kövessék”.
Pinto szerint „Krisztus meghívása, jelenleg fivérében, Róma püspökében” az, „hogy néhány ezer annullálás korlátozott számától a boldogtalanok azon felmérhetetlen számára térjenek át, akik megkaphatják a házasságuk megsemmisítéséről szóló döntést”.
Soha nem hallottunk arról, hogy Krisztus felmérhetetlen számú házasság-annullálást kívánta volna.

Ezzel világossá vált, hogy a motu proprio célja a tömeges válás, ingyen és még gyorsabban és még könnyebben, mint a polgári válás (máris vannak olyanok, akik azt fontolgatják, hogy nem lenne-e előnyösebb, a „papoknál” elválni). Az Egyház történetében mindezidáig a pápák akkor fedték meg az egyházi bíróságokat, ha engedékenyek voltak a házasságok megsemmisítésében.
Alessandra Moretti (bal-liberális) olasz képviselőnek igaza van, amikor diadalmasan kijelenti, hogy Bergoglio „korszakos reformja a gyors válás törvényéről azt másolja, amit ő kérvényezett az olasz parlamentben”, és „az állam és az egyház közös szemléletmódját” hangsúlyozza.

Ez azonban még mindig nem minden.

Bergoglio olyan új házasság-semmisítő okokat vezetett be, melyek az egyház szerepét is a feje tetejére állítják. Ezek szerint az egyház már nem az, akinek Isten szeme előtt egy szentséginek vélt házasság kezdetektől meglévő semmisségét kell megállapítania, hanem olyan intézménnyé válik, ami szentségileg érvényes házasságokat újonnan kitalált okok miatt „felold”. Mostantól elegendő, ha valaki saját lelkiismerete alapján saját házasságát érvénytelennek tartja ahhoz, hogy ennek semmisségét az egyházzal elismertesse.
A robbanóanyag a motu proprio 14. cikkelyében van, ahol a jegyesek „hiányos hitét” lehetséges oknak nevezik meg „a szimulálásra vagy a tévedésre a beleegyezésnél, és ezért a házasság érvénytelenségére”. A hiányos hitet az Egyház kétezer évig kizárta a házasság érvénytelenségeinek okai közül. Az egy férfi és egy nő közötti felbonthatatlan szövetség szentségi voltához nincs szükség a jegyesek személyes hitére; a szükséges minimális követelmény annak szándéka, hogy a házasulni szándékozók azt akarják tenni, amit az Egyház tesz. A szándék pedig nem más, mint hogy össze akarnak házasodni. Ezért ismeri el az Egyház egy ateistával vagy egy más vallású partnerrel kötött vegyesházasság szentségi voltát is. A szentségi házassághoz elegendő, hogy a felek természetes házasságot akarjanak kötni.

Most mindezt ledöntik, amihez Bergoglio-stílusban kétértelmű formát használnak fel, hogy a katolikus világgal elhitessék, hogy az Egyház tanítása mindezek ellenére semmit sem változott. Msgr. Pinto a motu proprio prezentációjánál a „Ferenc pontifikátusával meghozott újításokkal” dicsekedett, és „hit nélkül létrejött szentségről” beszélt [ha egyszer szentség, akkor hogy lehet érvénytelen?], ami az érvénytelen házasságok „felmérhetetlenül” nagy számához vezetett, „a hit, mint a lelkiismerethez és ezzel egy szentségi beleegyezés megadásának szabad akarásához vezető híd nyilvánvalóan hiányos megléte miatt”.
Ezzel valóban szabaddá vált az út az annullálások milliónyi száma előtt. Több milliónyi száma előtt!

De hát mióta van szükség a házassághoz arra, hogy valaki szent legyen vagy a Gregoriana egyetemen teológiai végzettséget szerezzen? Az Egyház a szentségi házasság elismeréséhez mindezidáig csak azt követelte meg, hogy a házasulók a természetes házasság értelmében szabad döntésükkel akarjanak házasságot kötni. És azt is mindig tanította, hogy a jegyesek lelki diszpozíciója ugyan döntő a szentség gyümölcsözősége számára, de nem annak érvényességére.
Most minden megváltozott. A körülményekhez, melyek egy szupergyors válást lehetővé tesznek, tartozik például „a házassági együttélés rövidsége”, vagy hogy két jegyes „a nő előre nem látott terhessége” miatt kelt csak egybe. De mi közük van ezeknek a beleegyezés érvényességéhez?
Az okok hihetetlen listája et cetera, azaz stb.-vel végződik – netán azt jelenti ez, hogy önkényesen bővíteni lehet? Micsoda joggyakorlat ez?
E forradalom számláját, a leggyengébbek, a nők és a gyermekek fogják megfizetni, ami a családokat, amik a nyugati kultúra által egyébként is a kritika kereszttüzében állnak, még jobban destabilizálja.

---

Mindez nem más, mint a katolikus Egyház és ezzel Krisztus Urunk tanításának a megcsúfolása, „Ne áltassátok magatokat; Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást.” (Gal 6,7-8) – És Szent Pál szavai annál inkább érvényesek, minél magasabb poszton áll valaki, minél inkább feladata Isten szeplőtelen Jegyesének a vezetése, és az isteni törvény betartatásának megkövetelése és felügyelete.

(forrás: www.katholisches.info – 2015. szeptember 14.)

1. KIEGÉSZÍTÉS:
A fenti cikk ezen kijelentésével: „Az egy férfi és egy nő közötti felbonthatatlan szövetség szentségi voltához nincs szükség a jegyesek személyes hitére; a szükséges minimális követelmény annak szándéka, hogy a házasulni szándékozók azt akarják tenni, amit az Egyház tesz. A szándék pedig nem más, mint hogy össze akarnak házasodni. Ezért ismeri el az Egyház egy ateistával vagy egy más vallású partnerrel kötött vegyesházasság szentségi voltát is. A szentségi házassághoz elegendő, hogy a felek természetes házasságot akarjanak kötni” – kapcsolatban kaptam egy olvasói levelet, mely „kár egy jó cikket egy rossz érvvel elrontani” érv alapján a következő „helyesbítést” küldte el:

Az egyházi kánonjog és a kánonjogászok egyöntetű tanítása az, hogy egy katolikusnak egy meg nem keresztelt emberrel (ateista, zsidó, muszlim, hindu stb.) kötött egyházi házassága nem szentségi házasság, hanem csupán rendezett házasság. Természetesen arról az esetről beszélünk, amikor a templomi házassághoz megkérték a püspök felmentését szabályos formában. A házasság szentségét ugyanis a két fél egymásnak szolgáltatja ki, de a pogány fél (ebben az esetben) erre nem képes. Tehát a házasság nem lesz szentségi, csak rendezett, de abban a pillanatban szentségivé válik, amelyik pillanatban a pogány fél ebben a házasságban megkeresztelkedik. Fentiek bizonyítékául szolgál a privilegium petrinum kiváltsága, amit csak a pápa adhat meg ilyen házasságok esetében. Ez röviden azt jelenti: Ha a felek között megromlik a kapcsolat, polgárilag elválnak, nem helyreállítható a házasság és a keresztény fél talál egy új társat, akivel házasságot szeretne kötni, akkor a pápa a korábbi házasságát felbonthatja a hit javára (pro fidei). Ezt csak és kizárólag azért teheti meg, mert nem szentségi kötelék volt a házastársak között, hiszen szentségi házasságot a pápa sem bonthat fel! A kegy megadásának további feltételei is vannak, de ezt a különböző kánonjogi könyvekben el lehet olvasni a privilegium petrinum címszó alatt
(http://www.jegyes.hu/jog/hazasper/per/privpetr.html).

E kánonjogi érveléssel szemben áll viszont – a kérdéses cikk szerzőjének állításán kívül – Schütz Antal tanítása, aki az 1923-ban kiadott Dogmatika tankönyvének A házasságról szóló fejezetében e témával kapcsolatban a következőket írja:
A házasság annyira jelentős az egyesre és a társadalomra, a jelen és a jövő nemzedékre, az ideigvaló és az örök javakra, hogy a házasságban már természettől fogva van valami szent és vallási jelleg, amiért is a természet szentségének szokás nevezni. Hisz a merő természet álláspontján is a házasság rendeltetése gondoskodni Isten képmásának folytatásáról és állandósításáról, még pedig oly módon, hogy Isten minden egyes esetben közvetlenül is beleszól teremtő tevékenységével. …
1. Hitetlenek érvényes házassága mindkét fél megkeresztelkedése következtében eo ipso szentséggé válik. Ez a ma (1931) általánosabb és valószínűbb nézet a következő megfontolásokra támaszkodik: a) Nincs valós különbség a házas szerződés és a házasság szentsége között. Ezért keresztények között nincs érvényes házasság, mely ne volna szentség; sőt a nem-keresztények között sem a szó tágabb értelmében. Ha már most a hitetlenek házassága a megkeresztelkedés következtében nem emelkednék szentség méltóságára, megtörténnék, hogy keresztények között fönnáll egy érvényes házasság, mely nem szentség. Ez a házasság nem az általemelkedik szentség erejére, hogy a felek megújítják a házassági beleegyezésüket, illetve a házassági szerződést. Lehetetlen ugyanis szám szerint megújítani egy még fönnálló szerződésre vonatkozólag a beleegyezést; lehetetlen a házas feleknek azt mondani: házasságot kötünk, mikor a házasság már fönnáll köztük. A szentség tehát csupán az által jön létre, hogy a házasfelek megkeresztelkednek. Mivel ugyanis már előbb fönnállt köztük a házas kötelék, az már valamilyen vonatkozásban állt Jézus Krisztussal. Isten teremtő akaratából ugyanis minden házasság Krisztusnak és az ő Egyházának viszonyát jelenti a házas felek kegyelmi állapotának rangja szerint; hogy keresztény módon jelentse ama titokzatos viszonyt, vagyis, hogy keresztény szentség legyen; ahhoz az érvényes házasságban élő hitetleneknél csak a Krisztus titokzatos testéhez való tényleges tartozás hiányzik. Mikor a keresztség által ez az akadály elhárul, a házas kötelék eo ipso kifejti teljes hatékonyságát: Krisztus és az ő Egyháza viszonyának hatékony jele lesz, vagyis kegyelmi kötelék, szentség lesz belőle.
b) Megerősíti ezt Ef 5, hol Szent Pál magáról a házas kötelékről mondja, hogy Krisztusra és az Egyházra szóló nagy titok, és pedig olyan házas kötelékről, mely hitetlenek közt jött létre, kik utóbb megkeresztelkedtek.
Vasquez és több thomista (Salmant., Billuart, Diekamp is) szerint egyáltalán nem jön létre szentségi házasság a megkeresztelkedett hitetlenek között. Azzal érvelnek, hogy ezek nem képesek a házasság szentségének anyagát és formáját kiszolgáltatni. E szentség anyagát és formáját ugyanis a házassági szerződésben kell keresnünk. De mikor a hitetlenek között létrejött az egyébként érvényes házasság, szerződésük még nem válhatott szentséggé, minthogy még nem voltak keresztények; mikor pedig meg vannak keresztelve, lehetetlen a már létező és fönnálló házassági szerződést szám szerint újra megkötniök. – Ez az okoskodás nem veszi tekintetbe, hogy a jelen üdvrendben a hitetlenek házassága is első fokon (in actu primo), gyökerében szentség-jellegű, amennyiben az érvényes házassági kötelék tartalmas vallási jel; és ami hiányzik ahhoz, hogy másodfokon (in actu secundo) teljes erejű keresztény szentség legyen, vagyis, hogy hatékony módon jelentse a krisztusi kegyelmet, azt megadja a házasfeleknek a Krisztus testébe való tényleges beiktatódása.

2. Ha az egyik tél hivő, a másik hitetlen, némelyek szerint (Hurter, Billot, sok egyházjogász) a házasság nem szentség egyik fél számára sem; mert hát a házasságnak nem szabad sántítania (matrimonium non debet claudicare), vagyis mindkét fél számára azonos ereje és jellege van. Ha a házasság nem szentség a hitetlen fél számára, akkor a hivő számára sem az; annál kevésbé, mert a hitetlen fél a házas köteléket nem tekinti fölbonthatatlannak. De ez az elv: „a házasság nem sántíthat”, maga is többszörösen sántít, mint a jogászok is kénytelenek elismerni: pl. a szentségi házasság is sokszor az egyik fél számára kegyelmet hoz, a másiknak bűn; a balkézről való házasságok sok jogi vonatkozásban sántítanak. De az elv itt nem is alkalmazható. Minden érvényes házasság, mint láttuk, első fokon, hivatottságára nézve szentség, már csak azért is, mert az emberi viszonylatok a jelen világrendben mind a Krisztushoz, mint középponti naphoz igazodó üdvrendnek törvényei és áldásai alatt állnak. Tehát az érvényes házasság nem sántít, ha az egyik fél hitetlen, hanem mindegyik fél számára jelenti és folyósít ja azt a természetfölötti életerőt, melyet üdvrendi állapotánál fogva képes befogadni: ha keresztény, a keresztény szentség erejét, ha nem keresztény, a természeti szentség erejét. Erre elég világosan utal Szent Pál is: „A hitetlen férfiú megszenteltetik a hivő asszony által, és a hitetlen asszony megszenteltetik a hivő férfiú által; különben a ti fiaitok tisztátalanok volnának, most pedig szentek.” (l Kor 7,14) Az ősegyház sem mondta a régen oly gyakori vegyes hitű házasságokra, pl. egy Szent Mónika házasságára, hogy az a keresztény fél számára nem szentség. A fölbonthatatlanság pedig elvben fönnáll a hitetlen fél számára is.

2. KIEGÉSZÍTÉS:
Az olvasói levélben szó volt az ú. n. péteri privilégiumról. Mielőtt feltettem azt a véleményt, kerestem ezt a fogalmat a Dogmatika könyvben és a Katolikus Lexikonban – egyikben sem találtam. Szó volt bennük különböző privilégiumokról, a páli privilégiumról is, de péteriről egyetlen szó sem. Miután az első kiegészítést feltettem, a kérdéses olvasótól megint kaptam egy levelet, amiben elküldte azt a linket, ami erről a bizonyos péteri privilégiumról szól:
httpsde.wikipedia.orgwikiPetrinisches_Privileg

Az itt olvasható magyarázatból kiderül, hogy miért nem találtam az 1930-as egyházi könyvekben egyetlen szót sem erről a bizonyos „privilegium petrinumról”.
A szövegben ugyanis ez áll: „Az ú. n. péteri privilégiumnak azt a lehetőséget nevezik, amivel egy egyházi szempontból érvényesen megkötött házasságot, melyben legalább az egyik fél nincs megkeresztelve, a házasság felbonthatatlanságának isteni parancsáról szóló általános katolikus tanítás ellenére a pápa szuverén aktussal valamilyen igaz okból felbonthatja. Ezen jogintézmény gyakorlata viszonylag új, a péteri privilégium nevet is csak az 1940-es évektől használják erre a gyakorlatra. .. A péteri privilégium keretében a pápa bizonyos körülmények között felbonthat egy ú. n. „természetes házasságot” (két megkereszteletlen, vagy egy megkeresztelt és egy nem megkeresztelt között megkötött érvényes házasságot) az u. n. diszpenzációval, mégpedig függetlenül attól, hogy a házasságot elhálták-e vagy sem. (Felbontás a hit javára.)”

Nos, egy újabb bizonyíték arra, hogy a teljes felbomlás, Isten elárulása, a hitehagyás – a csűrés-csavarás – az ember-vallás megalkotása és kiszolgálása nem az ú. n. II. Vatikáni Zsinattal kezdődött. Az Isten által megszabott jogrend, a természet rendjének ezen felrúgása ekkor már javában folyt.

http://katolikus-honlap.hu/1502/hazassag2.htm

P. Matthias Gaudron: Pie bíboros – Krisztus királyságának apostola

[Pie bíborosról már több cikk található a honlapon:
Pie bíboros: „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik”
Pie bíboros – II.
Igazság vagy ideológia]

Louis-Francois-Désiré-Edouard Pie bíboros, Poitiers püspöke (1815-1880), meg volt róla győződve, hogy Krisztusnak nem csak az egyes hívek lelkén, hanem az egész társadalom fölött kell uralkodnia. Mindeközben Pie bíboros egy olyan korban látta el hivatalát, amelyben még a katolikusok többsége is időszerűtlennek tartotta már egy keresztény társadalom gondolatát, és úgy vélte, hogy az a legjobb, ha az állam biztosítja a szabadságot az Egyháznak, hogy lelkipásztori tevékenységét elláthassa, különben azonban nem törődik vele. A liberális „katolikusok”, mint például von Montalembert gróf, ezt a szólamot hangoztatták: „szabad egyház egy szabad államban”.

Poitiers püspöke ezt vetette e véleményt képviselők szemébe: „Azt mondani, hogy Jézus Krisztus az egyes személyek és a családok Istene, ugyanakkor azonban a népeknek és a társadalmaknak nem Istene, annyit jelent, mint azt mondani, hogy Jézus Krisztus nem Isten. Azt mondani, hogy a kereszténység az egyes emberek törvénye, ugyanakkor azonban a társadalomban élő embereknek nem törvénye, annyit jelent, mint azt mondani, hogy a kereszténység nem isteni. Azt mondani, hogy az Egyház a privát és az otthoni erkölcs bírája, ugyanakkor azonban semmi köze nincs a nyilvános és politikai erkölcshöz, azt jelenti, mint azt mondani, hogy az Egyház nem isteni.”
Pie bíboros utalt arra is, hogy Krisztus az apostolokat azért küldte, hogy „tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19), és Szent Pált, hogy „megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal” (ApCsel 9,15).

Pie bíboros szerint a kereszténység „ott nem tud kibontakozni, és elterjedni teljesen, ahol nincs társadalmi karaktere”. Jézus Krisztus ugyanis nem csak az egyes emberek Királya, hanem a nemzeteké is, akiknek el kell ismerniük az Ő uralmát. Az Egyház ezért ügyelt mindig arra, hogy az állami intézményeket kereszténnyé tegye és az állami törvényeket a keresztény szellemhez igazítsa. Egy nem-keresztény társadalomban a híveknek állandóan az árral szemben kell úszniuk. Ez ugyan fölöttébb érdemszerző, de sajnos mindig csak korlátozott számú ember képes megtenni. Ezzel szemben egy keresztény társadalomban az emberek a hit által átitatott atmoszférában élnek, amely könnyebbé teszi számukra a keresztény életet. Nem szabad elfelejteni, hogy az ember természeténél fogva társadalmi lény és nem különc. A hasonló érzületűek közössége ezért létfontosságú a hívek számára, és ha a társadalom, mint egész nem keresztény, akkor a hívőnek legalább egy keresztény közösségbe kell tartoznia, katolikus barátainak kell lennie stb., hogy hosszabban ki tudjon tartani, hívő katolikusnak tudjon maradni.

Azon katolikusok csüggetegségével szemben, akik már nem hittek egy keresztény társadalom újra-eljövetelében, Poitiers püspöke azt hangsúlyozta, hogy az Egyház a földön nem a diadalmas, hanem a küzdő Egyház, és a keresztények küzdelme a lehetetlennel szemben vallásunknak parancsolt harca. Kétségtelenül ő sem hitt abban, hogy Krisztus új uralma a társadalmak fölött néhány évtizeden belül elérhető lenne: ő ezt a harcra kész keresztények számos generációjának a hosszú küzdelmétől várta. Egyébként pedig arról volt meggyőződve, hogy a liberális korszellem ellen „kevés tiltakozó” is elegendő „a tanok épségének a megőrzésére”. Ez az „egyetlen lehetőség a világban a rend helyreállítására”. [Azzal ő sem számolt, mint ahogy a múltban senki sem, hogy az egész „egyház” tokostul-vonóstul válik eretnekké, azaz elsőnek éppen a tanok épségét nem sikerül megőrizni.]

X. Pius pápa még kanonok korában kezdett el püspöke tanácsára Pie bíboros írásaival foglalkozni. Papként alig múlt el olyan nap, hogy ne olvasott volna néhány oldalt a bíboros könyveiből, és látogatóinak így vallott: „Pie bíboros – ő az én tanárom.”
Az ú. n. II. Vatikáni Zsinat pont azon liberális katolikusok gondolatait ültette át a gyakorlatba, melyek ellen a bíboros már 100 évvel korábban harcolt. A „zsinatnak” a kormányzókhoz intézett záró üzenetében az áll, hogy az egyház „a föld hatalmasaitól csak a szabadságot várja el”. Ez szinte tökéletesen megegyezik Lamennais, annak a liberális „katolikusnak” a programjával, akinek téziseit XVI. Gergely pápa a Mirari vos kezdetű enciklikájában elítélte.

„Gens et regnum quod non servierit tibi, peribit – az a nép és az a birodalom, ami nem neked szolgál, el fog pusztulni”, áll a Krisztus-Király ünnep officiumában. Pie bíboros is meg volt róla győződve, hogy Isten úgy bánik a népekkel, ahogy azok Vele bánnak: „A nagy törvény, a Gondviselés általános törvénye a népek irányításában, a viszonzás törvénye (loi du talion). Ahogy a nemzetek Istennel bánnak, úgy bánik Isten a nemzetekkel.”

Azt a társadalmat, amely nem törődik Vele, Isten magára hagyja, így azok istentelenségük következtében biztosan elpusztulnak. Látjuk, ahogy mára a liberális kormányok a szakadék szélére vezettek bennünket. Az egykor keresztény társadalmak a fogamzásgátlás és az abortusz miatt elöregedtek, és az a fiatalság, ami még megvan, mindenféle ideál és érték nélkül nő fel, miközben a politikusoknak fogalmuk sincs, mit tegyenek a fenyegető katasztrófa ellen.

El fog tehát pusztulni Európa, mert hagyja, hogy legyőzze az iszlám? – Nekünk akkor is megvan a Fatimai Boldogasszony ígérete, miszerint a végén az ő Szeplőtelen Szíve fog diadalmaskodni. Ezért minden szörnyűség ellenére reménykedhetünk benne, hogy visszajön Krisztus birodalma, és hogy ez pont Mária Szeplőtelen Szívének a tisztelete és az ő követeléseinek a teljesítése által történik majd meg.

(Pie bíboros idézett szavai Michael Fiedrowicz: „Kardinal Pie von Poitiers – Alles in Christus erneuern“ (= Mindent megújítani Krisztusban) című könyvéből valók.)
(forrás: www.fsspx.info – 2015. szeptember 14.)http://katolikus-honlap.hu/1502/pie.htm

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Barnabás kereszt

2015. 09. 09.

Szeptember 14-én Nigériában Magyarországot is felajánlják Jézus Legszentebb Vérének. Ma láttam, hogy az angyalok körülveszik ezt a keresztfát. Az angyalok kezükben egy kis zászlót tartottak, amelyek a nemzeteket képviselték. Ezek az angyalok Európa és más nemzetek védőangyalai. Jézus vérét hullatta a zászlókra, melyeket az angyalok felemeltek hozzá és Ő így szólt: „Szeptember 14-én, a kereszt felmagasztalásának ünnepén Én magam fogom lepecsételni Szentséges Véremmel azokat a nemzeteket, akiknek képviselői felajánlják hazájukat nekem. Ez a pecsét eltörölhetetlen jel lesz a felajánlott országokban. E nemzetek népének nagy része megtisztul és fennmarad a világ végezetéig. Magam foglak bevezetni titeket az Új Paradicsomba. A felajánlás napján oltárom köré állítalak titeket, és az angyalok kilenc kara dicsőségemet fogja zengeni nemcsak a Mennyben, hanem az egész világon is. Azokat, akik felveszik – minden feltétel teljesítésével – a Szent Vér pecsétjét, Én magam fogom megerősíteni kereszthordozásaikban, hogy a gonosz elleni harcból győztesen kerüljenek ki.”

„Drága gyermekeim, Én a haláltusát vívó Jézus e keresztről tekintek rátok. Amikor Hozzám imádkoztok e kereszt jelenlétében, a Szívem csordultig van Szentséges Véremmel, és Én megnyitom szívemet országotok előtt és Szent Véremmel meghintem azokat a városokat és falvakat, ahol ez a kereszt, vagy a róla készült kép jelen van az otthonokban. Ó, mennyire vágyódom arra, hogy minél több családhoz eljusson ez a kereszt, miután feltételeimet teljesíti a családnak legalább egy tagja. Általa házaitokat és családtagjaitok megszentelem Szent Véremmel, így megvédelek titeket. Ez a védelem megváltásom dicsőségét tükrözi, hiszen az Én ártatlan véremtől retteg az egész pokol. Ne féljetek, ez a kereszt egy újabb védőbástya számotokra!”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/nigeriai-barnabas/981-barnabas-kereszt

Paolo Deotto: Emlékszik még valaki arra, hogy a házasság szentség?

A házasság érvénytelenítésére folytatott eljárás – További lépés a család lerombolására
(Paolo Deotto a Riscossa Cristiana internetes oldal főszerkesztője)

Azok az „újdonságok”, amiket Bergoglio [ebben a cikkben maga a szerző nevezi így a zsinati szekta mostani vezetőjét] a házasság érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban elhatározott csak korlátozottan rengetik meg az embereket, hiszen ezek jól illenek a puszta emberi logikába és a marketing logikájába. Emlékszik még egyáltalán valaki arra, hogy a házasság szentség?
A „jó sajtó” máris nagy dicsérettel halmozza el Bergoglio a házasságok érvénytelenítésével kapcsolatban meghozott döntéseit. Persze, ezen nincs mit csodálkoznunk. Két év óta látjuk magunk előtt Bergoglio dicsőséges masírozását a világ helyeslésének megnyerésére, és kétségen kívül áll, hogy ma hatalmas lépést tett előre ezen az úton.

Bergoglio döntésének alapelve a pontos ellentéte annak, ami az egyházjogban a házasságra mindig is érvényben volt: matrimonium gaudet favore iuris (a házasság érvényességének az előfeltételezése, azaz az érvénytelenítési eljárásban abból kell kiindulni, hogy a házasság érvényes, és az érvénytelenítéshez ennek az ellenkezőjét kell bizonyítani). Bergoglio most ügyesen ennek az alapelvnek az ellenkezőjét vezette be. Az alapvető és hivatalosan kinyilvánított kritérium most így hangzik: Eleget tenni azon ezer szituációnak, melyek a „híveknek” szenvedést okoznak (miközben több mint jogos lenne megkérdezni, hogy ezek a „hívek” kihez és mihez hűek…).
Az érvénytelenítési eljárás leegyszerűsítése, és meggyorsítása és – mint hab a tortán – ingyenessége úgy tűnik, mintha konkurálni akarna az állami törvényekkel, amivel például Olaszországban az „oly katolikus” miniszterelnök, Matteo Renzi a „gyors válást” bevezette, és amivel a házasságot viccé változtatta.

A fő változtatások – „máriás” szakaszok
A második instancia és a kettős ítélet eltörlése;
A jogászkollégium eltörlése és egyetlen bíróval való felváltása;
A püspököknek fenntartott jog „evidens” semmisség esetében a közvetlen döntésre;
A dispensa super ratum leegyszerűsítése a házasság létrejöttére (a házasság elhálására) vonatkozó „nagyon valószínű” kétely kitalálásával;
Új érvénytelenítési indokok kitalálása (ez utóbbiakról még nem lehet biztosat tudni).

Az új rendelkezések 2015. december 8-án lépnek hatályba.

Feltűnő Bergoglio mostani intézkedéseinek máriás vonatkozása: 2015. augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének ünnepén írta alá a Mitis Index Dominus Iesus motu proprio-ját, amit szeptember 8-án, Kisasszony napján hirdetett ki, és ami december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén lép majd életbe. Tehát három Mária-ünnep. [„Ha az emberek kedvét keresném, nem volnék Krisztus szolgája” (Gal 1,10); „Ne áltassátok magatokat; Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat romlást” (Gal 6,7-8).]

Bergoglio ezen intézkedésének következménye: a házasság elbanalizálása és annak a központi, isteni törvénynek a semmibevevése, ami láthatóan senkit nem érdekel már, nevezetesen, hogy a házasság Krisztus alapította szentség. Az Egyház kétezer éves bölcsessége mindig azt tanította, hogy a házasuló felek kölcsönös, szabad elhatározásból történt konszenzusa és a házassági akadályok hiánya a házasságot érvényessé teszik, és mint ilyet, felbonthatatlanná, pont szentségi természete miatt: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6) Emlékszik-e még egyáltalán valaki erre a mondatra?

A házassági kötelék, tehát egy szentség semmisségének a kimondása olyan súlyos döntés, hogy a kötelező kettős ítélet (és e kettő eltérésénél a Rota Romana döntése) garanciát jelentett a bíró esetleges tévedése ellen.
De az is rejtély, hogy miként válhatott az „együttélés rövidsége” megsemmisítési okká. Az álhatatlanság és az ingatagság az emberi természet része, és ha a házasságot akarják megvédeni, akkor az ember természetén kell javítani, nem pedig e gyengeségeket egy szentség megsemmisítésének okaként kinevezni.

Első pillantásra az „újdonságok” az egyház tragédiáját – ismétlem, tragédiáját – tükrözik vissza: a mindig kevésbé egyház-létet, és helyette egy közelebbről meg nem határozott irgalmasság mindig jobb kiszolgáló-létét, a pusztán evilági „boldogság” adományozója létet.
Isten kigúnyolása a házasság szentségének viccé való redukálásával és a házasfelek becsapásával, akiknek nem nyújtanak segítséget akkor, amikor áldozatra van szükség, holott ez a segítség párok generációit mentette meg a „krízisben”, mert megvolt az akarat, hogy a szent házassági köteléket megmentsék, mind különösen súlyos történés.
Ez az eljárás azonban megfelel azok perverz logikájának, akik a legnagyobb jót, a hitet elvesztették. Akkor az igazság őrzőiből egy mulandó boldogság adományozói válnak, ami hamis irgalmasságból ered – és mindezt lehetőleg még ingyen is.

Szívből kívánjuk minden házasembernek, akiknek nehézségeik vannak, hogy találjanak egy jó és buzgó lelkipásztort, akik valóban segít nekik, és mindenekelőtt és pont imával és áldozattal arra oktatja őket, hogy megmentsék házasságukat. Mert ez az út vezet az igaz örömhöz és nem egy akciós áruhoz a világ – melynek pontosan tudjuk, ki a fejedelme – legjobb ajánlásaival.

---

Megjegyzések:
1. A katholisches.infon ma jelent meg ugyanebben a témában Roberto de Mattei tanulmánya, amit a professzor úr e szavakkal fejezett be: „Egy éve suttognak egy lappangó szkizmáról az egyházban, most azonban Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa óvott regensburgi beszédében az egyházi szakadástól, és éberségre szólított fel. Az októberben megrendezendő szinódus előtt [Bergoglio] reformja nem eloltja a tüzet, hanem lángra gyújtja, és egyéb katasztrofális újítások előtt egyengeti az utat. Nem lehetséges többé a hallgatás.

2. Burke bíboros szeptember 8-án este a házasságról és a családról szóló, az amerikai Ohio államban ferencesek előtt tartott beszédében – tehát az időeltolódást is figyelembe véve – több órával Bergoglio bejelentése után – egy szóval sem tért ki az újításokra; úgy beszélt az októberi szinódusról, mintha annak döntései ezek után nem vesztették volna el tökéletesen a jelentőségüket.

3. A www.kath.net és a Magyar Kurír tudósítói szerint Bergoglio újításai „nem érintik a házasság felbonthatatlanságáról szóló katolikus alapelvet”.

4. Bergoglio mostani határozata – és a 3. pontban említettek véleménye – csak megerősíti azt az évszázados vádat, hogy a katolikusok képmutatók, azaz tetteiknek nincs közük a tanításukhoz. Holott a katolikus tanítás alapja, hogy a gyakorlatnak tökéletesen meg kell egyezni a tanítással!

5. Ha valaki felülről nézi a történéseket, eszébe kell jusson Szodoma és Gomorra sorsa, illetve Ábrahámnak az Úrral való alkudozása e városok tragédiáját megelőző napokban: „Talán ötven igaz is akad a városban”, majd: „Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz”; „De lehet, hogy csak negyven van”; és így tovább, végül: „Lehet, hogy csak tízen vannak. [Az Úr] ezt válaszolta: »Tíz miatt sem pusztítom el«.” – Miként tudjuk, Isten mégis elpusztította a két várost, vagyis Lóton és családján kívül nem talált más igaz embert bennük. (Ma vajon hány igaz embert talál Isten a földön, a zsinati szektában?)
A mostani egyre gyorsuló történések hasonló vizsgakérdéseknek tűnnek egy kívülálló számára. Csak amik ebben az évben történtek: a januári párizsi esemény; a német repülőgép katasztrófája, a grazi vérengzés, és a világnak ezekre adott ördögi válaszai (vagyis, hogy Európa népei és vezetői a gonoszt és a jót még akkor sem voltak hajlandók egymástól megkülönböztetni, amikor saját rokonaik voltak az áldozatok), de kiváltképp Bergoglio mostani rémtettei: a bevándorlókkal, és most egy isteni törvény megszegésével kapcsolatban. Ezek mind vizsgakérdések a zsinati „katolikusokhoz”: meddig hiszitek még, hogy Krisztus szeplőtelen menyasszonya, a katolikus Egyház, ennek tévedhetetlen Tanítóhivatala, Krisztus földi helytartója ez a szekta, illetve ennek a szektának a hitszegő feje lehet? Aki ilyet elhisz, ilyet feltételez, annak micsoda fogalma lehet egy igazságos, könyörületes, irgalmas Istenről? Hogy lehet feltétezni, hogy a végtelenül jó Isten hagyja, hogy népét félrevezessék?! Nem, a zsinati szekta, és annak képviselői, nem az egy, szent, katolikus, apostoli Egyház tagjai. És Bergoglio nem az első, aki nem Krisztus igaz helytartója, ő csak bevégzi azt, amit elődei elkezdtek, és befejezésre neki hátrahagytak.

(forrás: www.katholisches.info – 2015. szeptember 9.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/hazassag.htm

A hamis próféta módosította a kánonjogot az egyházi házasságok semmisségi eljárásának egyszerűsítésére

Gyorsabbá és kevésbé költségessé válik a templomban kötött házasságok egyházjogi semmisségi eljárása a Ferenc pápa által motu proprio (saját kezdeményezésére) kiadott két apostoli levéllel, amelyeket kedden mutattak be a Vatikánban.

„Elősegíteni az eljárások gyorsítását, nem pedig a házasságok érvénytelenítését” – Ferenc pápa ezzel a mondattal jelöli meg a kedden bemutatott két Motu proprio célkitűzését. A „saját indíttatásból kiadott apostoli levelek” egyike a római latin rítusú egyháznak, a másik pedig a keleti egyházaknak szól,”Szelíd bíró Úr Jézus” illetve „Szelíd és irgalmas Jézus” bekezdésekkel.

Ferenc pápa a tíz-tízoldalas apostoli levelek elé hosszabb bevezetőt írt, melyben elmondja a célkitűzését, eljárásmódját, a rendelkezéseket és azok érvényességét.

Az elődök nyomán és a szinódus szándéka szerint

„A lelkek üdvösségéért érzett aggodalom” indította a pápát arra, hogy ezt a „reformdokumentumot nyújtsa a püspököknek a házasság érvénytelenítésének okairól”. Ebből a célból az „egyházjog, a lelkipásztori és bírói gyakorlat kiváló szakembereiből egy csoportot bízott meg, a Rota Romana dékánjának a vezetésével, hogy vázoljanak egy reformtervezetet, szilárdan tartva magukat a házastársi kötelék felbonthatatlanságának alapelvéhez”. Ezt a tervezetet a pápa „átelmélkedte, más szakértőkkel megvitatta és végül a Motu Propriok formájába öntötte”. „Péter utódjának a feladata, hogy a püspöktársaival együtt oltalmazza a házasságnak a hitben és egyházfegyelemben való egységét, ugyanis a házasság a keresztény család sarokpontja és eredete.

A hívek hatalmas számára tekintettel…

Ezt a reformtörekvést táplálja a híveknek a hatalmas száma, akik jóllehet követni akarják lelkiismeretük hangját, nagyon gyakran ki vannak véve az egyház jogi struktúrájából, fizikai vagy erkölcsi távolság miatt; a szeretet és az irgalmasság megkövetelik, hogy az egyház maga, mint anya megközelítse a fiait, akik elszakadva érzik magukat”.

Ne hagyjuk a késlekedés okozta kétség sötét felhőit…

Ferenc pápa hivatkozik „a legutóbbi rendkívüli szinóduson a püspöktestvérei többségének a szavazatára, mely gyorsabb és egyszerűbb eljárásokat óhajtott. Ezekkel az igényekkel teljes összhangban döntött, hogy elősegítse az eljárások gyorsítását, nem pedig a házasságok érvénytelenítését. Az ítéletek késleltetett meghozatala ne hagyja sokáig a hívek szívét, akik helyzetük tisztázását várják, a kétség sötét felhői között.”

Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy az apostoli levelében „elődei nyomdokán halad, akik azt akarták, hogy a házasság érvénytelenítésének az ügye bírói út legyen és ne pedig adminisztratív, hogy így oltalmazzák a legnagyobb mértékben a szent kötelék igazságát”.

A reform nyolc alapvető kritériuma

A Motu Proprio nyolc pontban sorolja fel a reform alapvető kritériumait:

Egyetlen ítélet legyen a végrehajtói érvénytelenítés javára, ne pedig kettős döntés, hogy a feleket elfogadják az új szentségi házasságra.

Egyetlen bíró legyen a püspök felelőssége alatt, mindenesetre klerikus, papi személy.

A püspök maga bíró. A II. Vatikáni Zsinat tanítását szeretné ez a gyakorlatba átültetni, ami szerint a püspök a saját egyházában pásztor és fő, és ennélfogva bíró is a reá bízott hívek között.

Rövidebb eljárás. Túl azon, ahogy a jogi eljárást könnyebben járhatóbbá teszi az új módszer, ezt akkor kell alkalmazni, amikor különösen nyilvánvaló tényezők állnak fönn.

Fellebbezés a metropolia székhez. Illő, hogy helyreállítsák a metropolia székhez való fellebbezést, minthogy az egyháztartomány fejének ez a hivatala, mely századok óta fennáll, egy megkülönböztető jele az egyház szinodalitásának.

A püspöki konferenciák feladata. A püspöki konferenciák feladata, hogy elérjék az elveszett híveket és a megtérésre vezessék, mindenkor tiszteletben tartva az egyes részegyházak püspökeinek jogait. A püspöki konferencia segítse ugyanakkor az egyes püspököket, hogy a gyakorlatban valósítsák meg a házassági ügyek eljárásának a reformját.

Fellebbezés az Apostol Székhez. Megfelelőnek látszik, hogy megmaradjon a lehetőség az Apostoli Szék rendes fellebbviteli Bíróságához, vagyis a Rota Romana-hoz való fellebbezés lehetősége, mely tiszteletben tartja ezt az ősrégi jogi alapelvet, mely által megerősödik a kötelék a Szent Péter Széke és a részegyházak között. A Rota Romana törvényét egyébként hamarosan hozzáigazítják a reformfolyamatok szabályaihoz, a szükséges időhatáron belül.

Előrejelzések a Keleti Egyházak számára. Ferenc pápa úgy látta jónak, hogy elkülönítve bocsássa ki a másikkal egy időben azokat a normákat, amelyek megreformálják a Keleti Egyházak kánonjog kódexének házasságfegyelmi eljárásait.

http://vs.hu/kozelet/osszes/amit-isten-egybekotott-ferenc-papa-szetvalasztja-0908#!s2

http://bonumtv.hu/news/vatikan/ferenc-papa-modositotta-a-kanonjogot-az-egyhazi-hazassagok-semmissegi-eljarasanak-egyszerusitesere-10205