Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2010. október 3., vasárnap
Erwin Pohl: JÖVENDÖLÉSEK EMBERISÉG JÖVÖJÉRÖL Nagy események előtt állunk!
Eredeti cím:
„Ha tovább alusztok, el fogtok veszni!”
Az intések sürgetõk és konkrétak.
Isten meg fogja akadályozni a Föld és az emberiség megsemmisítését. Az Égbõl sürgetõ figyelmeztetések jönnek, de senki nem figyel rájuk!
A Szent Szûz ezeket mondta:
(Portugália) 1916. május 13 – 1917. október 13-ig. Mária három pásztorgyermekre (Ferenc Marto, Jácinta Marto, Lúcia Dos Santos) titkokat bízott. A 3. titok a jövõre vonatkozott, a nagy veszedelemre. Ekkor az idõpontot is kinyilvánította, a „XX. század közepe után”.”A bûnösök idõt kapnak arra, hogy a fatimai felszólításra megtérjenek. Amennyiben erre a felszólításra hallgat az emberiség, akkor béke lesz. Ha nem hallgat rá, egy újabb, még szörnyûbb háború lesz. Ha a Szent Szûz hangja még azután is süket fülekre talál a világban, akkor ideológiai eredetû, egyetemes jellegû pusztítás fog bekövetkezni, melyet súlyos vallásüldözés fog kísérni, és minden ember kárt szenved. A pápa is nagy megpróbál-tatások elõtt áll: Oroszország tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözéseket fog elõidézni… a Szentatya sokat fog szenvedni.” Tereza Musco
Marienfried
3. Az Atya azt akarja, hogy a világ felismerje, hogy a Szentlélek mátkája és minden kegyelem közvetítõje vagyok. Hatalmamat még nem mutathatom meg a világnak, vissza kell húzódnom, a lelkek csodáját rejtetten fogom végezni, amíg az áldozat száma be nem teljesedik. Rajtatok múlik a sötétség napjainak a megrövidítése. A ti imáitok és áldozataitok fogja az “állat” képét összetörni. Válasszátok az én jelemet, hogy minél hamarabb mindenki a szentháromsághoz imádkozzon és tisztelje. Rajtam keresztül imádkozzatok és hozzatok áldozatot. Imádkozzátok a rózsafûzért. Mindent az én szeplõtelen szívemen keresztül kérjetek az Atyától. Imádkozzátok az immaculáta rózsafüzért, ahogy mutattam nektek. (a bevezetõ rész után: 1. szeplõtelen fogantatásod által mentsd meg hazánkat. 2. szeplõtelen fogantatásod által oltalmazd hazánkat. 3. szeplõtelen fogantatásod által vezesd hazánkat, 4. szeplõtelen fogantatásod által tedd szentté hazánkat, 5. szeplõtelen fogantatásod által kormányod hazánkat.)
(Olaszország, 1947). A látnok, Gilli (ejts: Dzsili) Pierina 1911. augusztus 3-án született és betegápolónõként mûködött az ottani kórházban. A jelenések 1947-ben kezdõdtek. Az elsõ jelenéssorozat idején Tredici Jácint volt Brescia püspöke, s õ hitt a jelenések természetfeletti voltában. Az elsõ jelenés a kórház egy szobájában történt 1947 tavaszán. A Szûzanya ibolyaszínû ruhában, fején fehér fátyollal jelent meg. Szemébõl könnyek hulltak a padlóra. Keblét három tõr járta át. Csak ennyit mondott: — Ima, áldozat, vezeklés! –Utána eltûnt.
Eisenberg, (Ausztria, 1956),
Kerizinen,
Turzovka
A Szentháromság vasárnapját követõen 1958. június 7-én és 21-én, július 1-én, 7-én, 21-én, utoljára augusztus 14-én jelenik meg a Szûzanya. A fára függesztett szentkép a Mindenkor Segítõ Szüzet ábrázolta. A kommunista diktatúra, amelyben az akkori Csehszlovákiában is csak az aljasságnak volt létjogosultsága, elõbb a szentképet, majd a fát pusztítja el. Lassutát megverik és börtönbe zárják, majd amikor szabadul, elbocsátják mun-kahelyérõl. Garabandal,
Július 4-én szólt a Szûzanya a leányokhoz, ami az elsõ üzenetnek tekinthetõ. Ez az üzenet megerõsítette az áldozathozatal fontosságát, a vezeklést és a szentségekhez járulás gyakoriságát. Mondta, hogy az embereknek elsõsorban becsületes életet kell élniük, mert ha nem teszik ezt, akkor nagy büntetés éri õket. Az üzenet ugyancsak figyelmeztet, hogy a pohár már nagyon teli, és ha az emberiség nem változik akkor nagy büntetés szakad rá. A második üzenet sokkal késõbben, a jelenések végén érkezett. A Szent Szûz Conchitának 1965. január 1-én kijelentette, hogy Szent Mihály arkangyal majd megjelenik június hó 18-án, és nevében üzenetet ad át. Szent Mihály útján a Szûzanya panaszkodott, hogy elsõ üzenetének nem volt foganatja és figyelmeztetett arra, hogy második üzenete az utolsó lesz. Ugyancsak figyelmeztetett arra is, hogy a pohár, amely legutóbb már majdnem tele volt, most már kicsordult. Kijelentette, hogy sok pap, püspök és érsek a kárhozat útján van, és sok lelket visznek magukkal. Nagy bánatot okoz neki az Oltáriszentség elhanyagolása. Sürgette, hogy fordítsuk el magunktól Isten haragját igyekezetünkkel, mert Isten meg-bocsátana nekünk, ha a bûnbocsánatot õszinte szívvel kérnénk. Biztosított bennünket arról, hogy ha ezt õszintén kérjük, kérésünk meghallgatásra talál. Végsõ szavaival azt mondta, hogy serkentsük magunkat fokozottabb önfeláldozásra és hivatkozzunk Jézus szenvedéseire.
Medjugorje
“A szavak, amit a világ tudtára adok: térjetek meg. Kérem Szent Fiamat, hogy a világot ne büntesse, de ti térjetek meg. Azt, amit Isten küld a világra, nem tudjátok, nem is fogjátok tudni és nem is tudhatjátok; de meg kell térnetek. Mondjatok le mindenrõl, legyetek mindenre készen! Mindaz, amit a világnak mondani akarok: térjetek meg!”
Mária Basilea Schlink, dr
2010. október 2. Szombat
Elsőpénteken háromszor is alkalmam volt részt venni a szentmisén, másnap reggel Jézus: Drága gyermekem! Tegnap nagyon boldoggá tettél engem, hogy háromszor is részt vettél szentmisén. Boldogan haltam meg érted újból és újból, hogy Szent Testemmel és szent véremmel táplálhassam lelkedet.
A tegnapi rózsafüzér elmélkedésnél sajnos a fáradtságtól elaludtam. Megkérdeztem őt elfogadta-e így is? Jézus: Drága gyermekem! Tegnapi elmélkedésedet elfogadtam, bár a végén elaludtál a fáradtságtól. De Én ezt is megbocsátottam neked, mert az akaratodat néztem. Az akarat, a kitartás a legfontosabb az ima végzésénél.
Sok embert szeretnék megismerni, akik szeretik az Úrjézust. Jézus: Drága gyermekem! Még sok választottammal fogsz találkozni, akiket még nem ismersz!
Szentmise előtt újból az Úr bocsánatát kértem. Jézus: Drága gyermekem! Én mindent megbocsátottam neked. De ne felejtsd el szavaimat! Törekedj a tisztaságra.
Megkérdeztem a Szűzanyát, hol van az engesztelésünkön? Szűzanya: Drága gyermekem! Én mindig Szentfiam mellett vagyok, és nagy örömmel figyelünk titeket, amikor imádkozzátok a rózsafüzért.
Még sok hibát látok magamban, és megkérdeztem erről az úr véleményét. Jézus: Drága gyermekem! Még sok mindent kell alakítanom a te lelkeden, mert sok a gyengeséged, előfordul a kételkedés is, és amin még jobban változtatnod kell, az az akaraterő. Küzdj önmagad ellen! Ez nagy feladat minden ember számára, de az én erőmmel sikerülni fog. Hagyatkozz rám gyermekem, légy engedelmes irántam, és mindig hallgass az én tanácsaimra, és édesanyám tanácsaira. Nagyon fontos, hogy mindig ránk figyelj, mert csak így tudom szépen alakítani a te lelkedet, és így még jobban vállalni tudod a rád bízott feladatokat. Tanulj tőlem és édesanyámtól, mert ha nem teszel így, szívedben utat engedsz a gonosznak! Igyekezz oda figyelni szentmisén az olvasmányra, szentleckére, főként az Evangéliumra, mert abból is sokat tudsz tanulni gyermekem. Hallgass ránk, és ha így teszel, boldoggá teszel minket! És te is boldog leszel! Nagyon szeretlek gyermekem, és csakis a boldogságodat akarom, ezért hallgass rám és édesanyámra!
Úgy éreztem, hogy újból ítélkeztem X felett, és megkérdeztem az Úr véleményét erről. Jézus: Drága gyermekem! Jól érzed a szívedben, hogy a szavaiddal és gondolataiddal ítélkezel X felett. Gyermekem, ez nem helyes! Ellenségemnek, a gonosznak sikerült elérnie, hogy rossz érzéseid, gondolataid legyenek X iránt, mert sok mindent nem fogad el, amely velem kapcsolatos. Számodra ez most egy próbatétel volt, melyben nem sikerült helytállnod. Mindig kérd Édesanyám segítségét a kísértések ellen! És imádkozd el a Szent Mihály imát, mert ezzel az imával elűzöd a gonoszt. Gyermekem, mindig hallgass ránk! Még sokat kell tanulnod, hogy a kísértéseket le tudd győzni, de csakis a mi segítségünkkel tudod ezt! Óvakodj az ítélkezés bűnétől! Atyám és én végtelenül irgalmasak vagyunk, de igazságosak is! Ezt ne felejtsd el! Téged is elítélhetlek úgy, mint te X-et! Ezt minél előbb gyónd meg! Mert ezzel a bűnnel is megbántasz engem, és lelked kárára válik, ha tovább folytatod és nem hallgatsz rám!
Aggodalom volt bennem, mert kicsit elhanyagoltam a naplóírást. Jézus: Drága gyermekem! Ne aggódj emiatt! Én megértem. Az elmélkedésed és imáidat mindenképpen fejezd be, amíg nem vagy álmos. A naplóírást, mindig akkor végezd, amikor van rá időd. A lényeg, hogy ne hagyd abba az írást.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101002
A szívünk az a hely, ahol az értékrendünk központja van. Onnan indul ki minden. Ott van az akarat, értelem és érzelem helye is. A szívünk tartalmától függ, hogy milyen döntéseket hozunk. A szívben dől el, hogy milyen életet akarunk élni, hogy hogyan viselkedünk. Kikkel barátkozunk és kikkel nem. Hogy mire költjük a pénzünket, és hogyan gazdálkodunk az időnkkel, amit ajándékba kapunk mindennap Istentől. A szívben dől el az is, hogy hogyan beszélünk másokkal, kivel kedvesen és kivel nem. Jézus azt mondja, hogy a szívből származnak a gondolatok, cselekedetek, és annak teljességéből szól a száj. Szóval egész életünk mozgatórugója a szívünkben van. Még a szándékaink és indítékaink is. A legfontosabb kérdés a szívünkkel kapcsolatban az, hogy ki az irányítója. Ki irányítja a szívedet és életedet? A Példabeszédek szerzője elmondja, hogy aki komolyan veszi Istent és az ő igéjét, az bölcs ember. Akinek a szívét és életét Isten és az ő szava irányítja, az az ember jó úton halad. Azt is elmondja, hogy aki saját maga irányítja az életét, és Istent figyelmen kívül hagyja, rossz úton halad, amelynek a vége pusztulás lesz. Mi több, itt a földi életben is az az ember tönkreteszi magát is, családját is meg a környezetét. Azt tanácsolja bölcs Salamon, hogy éljünk Isten beszéde szerint. Tartsuk meg azt szívünkben. És ily módon őrizzük meg szívünket, és Isten szavát is a szívünkben. Legyen szívünk és életünk irányítója maga az Úr Jézus és az ő igéje. Ezt naponta kell tenni. Könnyen el lehet térni az igétől, és másképp tenni, mint ahogy az mondja. Könnyen elcikáznak a gondolataink is, ha az elménk nem az igével van tele. Őriznünk kell szívünket, elménket, gondolatainkat. Akísértés olyan hamar felüti a fejét, és olyan könnyen el lehet esni. Egy kis figyelmetlenség, és már ott leselkedik a bűn a szívünk ajtaján. A szívünk tisztasága olyan hamar oda van, ha nem vigyázunk. A szánkon olyan hamar kijön a szó, sokszor indulattal és meggondolatlanul. A másikban viszont sebet is ejthet. Ami másodpercek alatt kijött a szánkon, kihathat hetekre, hónapokra, akár évekre is. Ugyanígy van a cselekedetekkel is, hamar megtörténnek és kihatnak sokszor egy egész életre. Az Úr Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy „vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek”. Szoktál te vigyázni és imádkozni? Csak így őrizheted a szíved. Naponta érnek hatások, amik a bűnre serkentenek. Csak Jézus jelenléte segíthet, és az ő igéje. Komolyan veszed, és gyakorlatba ülteted minden körülmények között? Kész vagy vigyázni és imádkozni?
2010. október 2., szombat
Rohanó életünkben annyira természetes, hogy általában utólag gondoljuk végig az eseményeket. Utólag látjuk meg a lehetőségeket, amelyeket elmulasztottunk. Utólag ismerjük fel az áldásokat, amelyeknek részesei voltunk. Mások értékeit csak akkor akarjuk elismerni, mikor már hiányoznak. A régiek sokkal jobban igyekeztek előre készülni a bekövetkező eseményekre, és emiatt jobban is tudtak élni velük. Ma szombat este van. Mivel telt a napod, a délutánod? Lekötött a sok elmaradt munka elvégzése? Pedig ma készülnöd kell Isten elé! Holnap istentiszteletre mész, és szólni fog az Úr hozzád! Ha meg akarod hallani, akkor készülnöd kell rá! Ha meg akarod tenni, amit mond, akkor nagyon kell figyelned arra, amit tenned kell majd. Egyébként anélkül utasítod el a szavát, hogy észrevennéd, mit is tettél valójában. Hiszen meg se hallod, így nem tűnik elutasításnak. Pedig jó a füled. Legalábbis arra, hogy meghalld mindazt, amit talán nem kellene. Amit az emberek mondanak másokról. Aminek a meghallása csak leterheli az életed. Az Úr szava lélek és élet. A tanítványok bizonyságot tesznek róla, hogy az Úrnál örök élet beszéde van. Te is így tapasztalod? Ha nem, csak egy miatt lehet: számon kérő szava szól hozzád! Előzd meg, figyelj az élet beszédére!
2010.10.01.
2010. október 1. Péntek
A templom előtt várakoztam. Jézus: Drága gyermekem! Nagyon várlak téged a templomban. Én most itt vagyok melletted, és nagyon örülök, hogy eljöttél hozzám reggel! Jelenléteddel boldoggá teszel engem a templomban és szentmiséken. Bárcsak minden fiatal szíve felém irányulna, nagyon szeretem őket. De tiszteletben tartom szabad akaratukat. Gyermekem, imádkozz sokat a fiatalokért! Szükségük van imáidra!
A templom előtt egy idős asszonyról kérdeztem őt. Jézus: Drága gyermekem! Ez az idős asszony is az én választottam. Nagyon szeretem őt is, mert hűséges gyermekem és nagyon szeret engem. Minden reggel boldoggá tesz engem jelenlétével a templomban.
Szentmise után (ezen a napon, mert elsőpéntek kétszer is áldoztam.) Jézus: Drága gyermekem! Én is nagyon boldog vagyok, mert kétszer is meghaltam érted a szentmisékben. Szentáldozáskor nagy örömmel adtam neked és tápláltam lelkedet az én szent testemmel és szent véremmel. Mindig légy boldog gyermekem, mert én is végtelenül boldog vagyok. Gyermekem, mindig törekedj a tisztaságra!
Ezen a napon Kis Szent Teréz ünnep van. Jézus: Drága gyermekem! Kis Szent Teréz élete legyen számodra példakép! Gyermekkorától kezdve kiválasztottam őt. Azt akartam, hogy szentté váljon, és hogy példát mutasson számodra és minden fiatal számára is. Sokszor kísértette őt a gonosz, mert tudta mi az én tervem vele, sok lelket mentett meg imái által. Gyermekem te is sok kísértésnek leszel kitéve a világban. De, ha rám hagyatkozol, le fogod tudni győzni az én segítségemmel a kísértéseket. Ahogy ígértem az imáidban, megvédelek téged ellenségem, a gonosz támadásai, kísértései ellen. Mindig bízz bennem! A bizalom a legfontosabb kapocs ember és Isten között. Én bízom benned, hogy végrehajtod minden tervemet, melyet rád bízok, gyermekem, te is egy eszköz vagy köztem és a fiatalok között. Boldogan vállald minden feladatot, mellyel megbízlak! Ha rám hallgatsz, mindketten boldogok leszünk már itt a földön is. Sok tervem van veled, kislányom és te mindig örömmel és szeretettel fogsz nekem engedelmeskedni. Akik engem szeretnek, mindent elvállalnak Értem, szent nevemért, ha kell, az életüket is feláldozzák. Mindig gondolj rá, hogy én is feláldoztam értetek az életemet, hogy megmenekülhessetek a kárhozattól. Légy mindig hálás irántam, és szeress engem, mert én végtelenül szeretlek benneteket! Bármilyen bűnösért, legyen bármekkora a bűne, újból vállalnám a keresztre feszítést!
Megkérdeztem Jézust, hogy látott-e engem és édesanyámat a keresztútján, és hogy lehet, hogy bár 2000 év választ el minket, mégis látta egy választott gyermekét a keresztúton? Jézus: Drága gyermekem! Mennyei Atyám megmutatta nekem azokat az embereket, akik üdvözülni fognak. Atyám megerősített engem a hitben, hogy nem hiábavaló az én vértanúságom és kereszthalálom! Sokan hallgatni fognak tanításaimra és követnek engem. Gyermekem, téged és édesanyádat is láttam keresztutamon. Nagyon boldoggá tesz engem, hogy hűséges gyermekeimként követtek engem. Ez mindkettőtök sorsa, hogy minden szenvedést, fájdalmat vállalva haladtok végig a keskeny és göröngyös úton, mely a mennybe vezet titeket életetek végén. Ha kitartóak lesztek, boldogan foglak várni benneteket Atyám házában, mert nektek is készítettem helyet az égben, hogy örökre velem lehessetek és boldogok legyünk.
Engesztelésen a Szűzanya ezt mondta. Én és Szentfiam mindig gyönyörködtünk minden engesztelésetekben!
A szentáldozás előtt újból kértem az úr bocsánatát. Jézus: Drága gyermekem! Mindent megbocsátottam neked. Gyere! Boldogan Várlak szentáldozáskor.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101001
2010. október 1., péntek
Meglátja szavaim hatalmát e világ!
2010. 09. 20.
Gyermekem! Szólítalak téged. Keresed vezetésemet. Aki Tőlem vár választ, csakis a szeretet, a szív szavát választhatja. Bízzál a legbensőben!
A világ jelenlegi állapota válságos! Még nincs a nyilvánosság elé tárva ennek mélysége.
Vártam, gyermekeimre vártam, hogy jöjjenek, Hozzám jöjjenek valamennyien! A szíveteket kétség és félelem uralja. Nem hisznek Nevemben, áldozatom erejében, hogy fordítsa lelküket, hogy hittel Hozzám lépjenek.
/ Az Úr Jézus arcának püspökladányi kirajzolódása után, egy üzenetében azt szólta, hogy várja a világ vezetőinek válaszát. /
A világ vezetőinek válasza hazátokra nézve egyértelmű volt. Az energiafegyverek léteznek.
Olyan technikai megoldások, melyekről az emberiség nagy részének nincs tudomása.
Jelenleg a Föld gazdasági lerombolása folyik, természeti úton! Azonnal megállíthatnám minden történését, de gyermekeimért nem tehetem. Ezért kell néktek felnövekednetek Bennem, hogy általatok cselekedhessek! A világ vezetői nem tudtak egy egységes béketervben megállapodni. Az emberiség jelenlegi állapota szerint alkalmatlan a szeretet világaira! Az önzése mérhetetlen! Milliók szenvednek egy-egy ember bűne miatt, mert a sötétség világainak értékrendjét követik. Hatalmi érdekekért a Föld léte most a tét!
Nem engedhetem, hogy szeretett bolygóm, ami az Én birtokom, az önző emberi lelkek befolyása miatt a pokol bugyraivá váljon!
Nekem adatott a cselekvés hatalma!
Felteszem mégegyszer a kérdést-e világnak, mit válaszoltok?
- Jöttök-e Hozzám, kegyelemben, hogy fényvilágaim részesei lehessetek?
- Alázatos, szerető szívvel magatok mögött tudjátok-e hagyni birtoklási vágyatok,
hatalomittas gondolataitok?
- Még most is itt akarjátok álmaitokat beteljesíteni? A káosz és sötétség világában?
- Akarjátok-e még a vérrel és verítékkel átkait magatokon tartani?
- Értitek-e végre, hogy a kegyelem Én vagyok?
Nyílnak az égi aranykapuk, hívlak mindannyiótokat! Az idő utolsó cseppjei folynak el felettetek! Az utolsó idők utolsó perceiben kiáltok hozzátok, Gyermekeim!
Elmebeli okoskodásotok káoszától hangos a világ! Valamennyi jobban érti a másiknál, Hozzám hogyan jöjjetek!
Mit tanítottam Én néktek? A szívben, a szívben lépjetek Hozzám közelebb! A másikat többre tartva magatoknál! Úgy szeressetek Engem, hogy a hitetek Bennem gyermeki, szívetek alázatos legyen a kegyelem felé!
Hogyan akartok Hozzám találni, s Bennem megállni szív nélkül? Az „én akarom” erejében soha el nem érhettek! Ez nem erő, hanem a sötétség béklyója rajtatok. Azt a teremtő erőt, mellyel, mint gyermekeim rendelkeztek, szétszórja bennetek, önös egyéni célok, egyéni utak felé. Így annyira önös és káoszba fulladó lesz, hogy szétszakítja világotok.
Tanítalak benneteket 2000 éve szavaimmal, cselekedeteimmel, hogy az Atyai Szívben növekedjetek! Ennek egységében, fényében élhetitek csak meg áldásként azt a teremtő erőt, melynek birtokosai vagytok.
Tudósaitok az anyag részeiben keresnek Engem, és az anyag hatalmával akarnak legyőzni Engem! A Föld kritikus pontjához érkezett, a rajta élő emberiség önzése miatt! A sátáni elv mérgezi elméteket, megfagyasztja szíveteket! Elindult a végső visszaszámlálás!
Ellenfelem színrelépésének előkészítése zajlik. Olyan jelenségeket hívnak életre a természetben, amelyről elhitetik, hogy az Én haragom felétek! Tönkreteszik szántóföldjeiteket, terményeiteket, kiszolgáltatott helyzetet létrehozva, hogy az ő színrelépését elősegítsék. Figyeljetek!
A káosz egyre nagyobb lesz a Földön, úgy a gazdaságban, mint a fejekben. Ismert jellemzői ezek a sötét világok eszközeinek. Az őszinteség, nyíltság, egyenesség a fény világainak értékéhez tartozik.
Ezért szólítom újra és újra gyermekeimet! Halásszatok, emberhalászok legyetek! Világítsatok, amíg tehetitek! Hozzátok Hozzám a lelkeket, nyissátok meg a szíveket, mutassatok utat!
Általam és Bennem cselekedjetek! Aki nem érti ezt, nem kapta meg Szellemem vezetését, amellyel elpecsételtelek benneteket. Ez azért történhetett meg, mert önös gondolataitok nem engednek Engem közelebb.
Hogyan akarjátok, hogy egy kupát színborral töltsek fel, a szőlőtő termésével, ha nem ürítitek ki attól a zavaros víztől, amit a színbor helyett benne tartatok? Ezt csak alázatos Rám figyeléssel és hittel tehetitek. El kell hinnetek, hogy amit ti tiszta víznek gondoltok és szomjatok oltjátok vele, ezzel tápláljátok lelketek, nem válik hasznotokra! Bár szomjatokat oltja, elméteket kielégíti, lelketeket megnyugtatja.
Amikor hisztek Nékem, elhiszitek, hogy a kupában színbor kerülhet, és engeditek a zavaros víz helyét ezzel feltölteni, ekkor kerültök az Én szellemi vezetésem alá.
Ez az igazi szeretetcselekedet, melyet elvárok tőletek! A szeretet legfőbb betöltése, hogy alázattal fordultok az Akaratomhoz, az Én Igémnek kegyelem általi befogadásához és megtartásához.
Bizony mondom néktek: újra meglátja szavaim hatalmát e világ!
Békém legyen veletek!
Jézus Krisztus
-Anael-
Jöjjön el a Te országod Uram, legyen meg , a Te akaratod!
Milyen jó azoknak, akiknek Jézus mondhatja: menjünk – te meg én – együtt! Ha ő vezet, bátran mondhatod: Uram, menjünk! Jézus mennyire ember volt, mutatja az is, hogy ez után a fárasztó nap után elaludt a hajóban. Tanítványai megértették, és “elvitték őt úgy, amint a hajóban volt”. Minden tanítvány nagy lehetősége, hogy viheti magával Jézust. Amikor elindultak, csendes volt még a tenger. Nem tudjuk, mennyi ideje hajóztak, melyik részén jártak a tengernek, amikor nagy szélvihar támadt. Életünkben mindig megvan az ideje a viharnak. Lehet, hogy elindultatok egy házasságba, egy darabig minden jól ment, aztán valahol “akkor” elindult a baj. A vihar váratlanul csap le a családi életre. Reggel még vidáman búcsúzkodunk, és napközben történik valami. Talán a tanítványok sem vették észre a felhőket; éjjel volt, sötét volt, nem gondolták, hogy baj lesz. “Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt.” Miért vártak eddig a tanítványok? Lehet, azt gondolták, elég ügyesek ők, hogy megoldják a helyzetet. Nem kell mindjárt Jézusnak szólni. Megvárták, amíg majdnem elsüllyedtek. Nem vagy-e te is úgy, hogy “már-már” felmondja az idegrendszered a szolgálatot? Miért nem szólsz előbb? Persze ha Jézus nincs a hajódban, nincs is kinek szólnod. Az egyetlen komoly kérdés, amit ma feltesz az Ige: Jézus a hajódban van már?! Ha erre a kérdésre nem tudsz biztos választ adni, ne indulj el Nélküle!
2010.09.30.
2010. szeptember 30. Csütörtök
Kicsit szomorú voltam, mert alig szóltam Jézushoz. Jézus: Drága gyermekem! Ne aggódj emiatt! Én mindig türelmesen kívárom azt a percet, amikor újból Hozzám szólsz. Ne felejtsd el! Én végtelenül Türelmes Vagyok.
Szentmise után Jézus: Drága gyermekem! Sokszor mondogasd nekem, hogy „szeretlek”, mert ezzel boldoggá teszed szent szívemet. Gyermekem, sokszor gondolj arra, hogy Én minden szentmisén az egész világon újból és újból átélem golgotai szenvedésemet a kereszten a ti bűneitekért. Törekedj arra, hogy mély együttérzéssel, gondolj rám minden szentmisén, melyen részt veszel.
Esti imánál felolvastam az Égiek egyik tanítását, megkérdeztem Őt örül-e neki? Jézus: Igen, gyermekem, nagyon örültem neki. Bár vannak a fiatalok között, akiket egyáltalán nem érdekelt tanításom, de vannak köztük kivételek, akiknek megérintem szívüket szavaim által. Köszönöm segítségedet kislányom!
Megkérdeztem a Szűzanya véleményét is. Szűzanya: Drága gyermekem! Igen, nagyon boldoggá tettél engem és Szent Fiamat. Gyermekem, az a tervünk veled, hogy a fiataloknak add át tanításunkat, hogy ők is megismerhessenek minket, égieket. E napló olvasása által megérinthetjük gyermeki szívüket. Mindig légy boldog, gyermekem, mert nagyon szép feladatot kaptál. Én és az egész Szentháromság jelen voltunk a kápolnában, és megáldottunk benneteket. Boldogok voltunk felolvasásod láttán is. Kislányom, amikor lehetőséged van rá, mindig olvasd fel nekik tanításainkat. Az a feladatod, hogy a fiatalokat felénk vezesd. Légy boldog gyermekem, mert kiválasztottunk téged mint fiatalt, erre a csodálatosan szép feladatra! Gyermekem, sokszor beszélj és fordulj hozzám, mert én is vágyódom szereteted után.
Rossz gondolatok voltak bennem egy ismerősömről. Ezzel kapcsolatban megkérdeztem a Szűzanya véleményét. Szűzanya: Gyermekem! Mindig légy nagy megértéssel iránta, ne ítéld el őt gondolataiddal vagy szavaiddal, mert ő ilyen. Ne felejtsd el, téged is ugyanúgy fognak elítélni, mint te őt. Helyette légy nagy szeretettel iránta, ne fordulj el tőle soha, támogasd! Ha nem akar veled beszélni, ne haragudj rá, ellenkezőleg szeresd őt! Emlékszel? Szentfiam ezzel a mondattal tanított téged: „Nem az a lényeg, hogy téged szeressenek, hanem, hogy te szeresd őket.” Mindig törekedj a felebaráti szeretetre! A szeretet a legeslegfontosabb itt a földön. Én és a Szentháromság végtelen nagy szeretettel vagyunk gyermekeink és az egész világ iránt, a bűnösök iránt is, legyen bármekkora bűnük! Mi nem teszünk kivételt senkivel! Mindenkinek a boldogságát akarjuk! Nagyon szomorúan érint engem, hogy sokan nem fogadják el boldogságukat, vagyis Istent. Helyette a földön keresik boldogságukat a pénz, siker, hatalom, tudás, bölcsesség, stb. keresésével. Mindezek a földi örömök a kárhozatba visz benneteket! Az Isten nélküli élet egyenlő a kárhozattal! De ti gyermekeim, akik hisztek Istenben, ha egész életetekben hűségesek vagytok hozzá, már itt a földön megismeritek az egyetlen és igaz boldogságotokat, Jézust. Csakis általunk, égiek által ismerhetitek meg azt a rendkívülien nagy boldogságot. Gyermekem, mutass példát a többi fiatalnak, hogy ti, az igazi keresztények mindannyian boldogok vagytok, hisz megtaláltátok boldogságotokat. Mindig mosolyogj és örülj gyermekem, mert ezek az erények tesznek téged igazán isteni gyermekünkké!
Megkérdeztem Jézust, örült-e, hogy Édesanyjához fordultam? Jézus: Drága gyermekem! Én és Édesanyám mögötted állunk és boldogan figyelünk téged, ahogyan írod válaszainkat. Nagyon boldoggá tettél engem gyermekem, hogy Édesanyámhoz fordultál. Hidd el, Édesanyám tanításai számodra nagyon fontosak. Mindig szeresd őt, bízz szavaiban és hallgass tanácsaira! Ha így cselekszel, mindkettőnket boldoggá teszel.
A sok tanulás miatt, alig beszéltem Hozzá. Jézus: Drága gyermekem! Ne aggódj emiatt! Mi megértjük, hogy neked most tanulnod kell. Ez így helyes! Mert ez most a te kötelességed.
Megbántva éreztem magamat. Jézus: Drága gyermekem! Ha fájdalmat, megbántást érzel szívedben, akkor ajánld fel a közömbös és hitetlen emberek megtéréséért. Ha felajánlod értük, számodra nagyobb boldogság lesz, hogy megmenthetted őket, ezért így nem fogsz törődni a fájdalmaddal.
Volt egy levél az Úr Jézustól, melyet úgy éreztem hozzám is szól. Megkérdeztem a Szűzanyát, hogy hozzám szól-e vagy sem? Szűzanya: Drága gyermekem! Örömmel mondom neked, hogy Szentfiam X által hozzád szól ebben a levélben. Ne kételkedj ebben! Az érzelmeid, hogy a könnyek is jöttek a szemedből, azt bizonyítják, hogy Szentfiam az ő szavai által megérintette a szívedet és lelkedet.
Szomorúan hallgattam végig egy ismerősöm véleményét, aki nem fogadja el az Úr egy választottjának a tanításait, melyeket rajta keresztül üzen a Szentháromság minden embernek. Megkérdeztem az Úr véleményét erről. Jézus: Drága gyermekem! X beengedte a szívébe ellenségemet, a gonoszt, ezért nagy benne a kételkedés és hitetlenség irántam, tanításaim és üzeneteim iránt. Gyermekem, ő az első fiatal életedben, aki nem hisz neked, és szavaimat nem fogadja el. Imádkozz érte! Az ima tud egyedül segíteni az ő lelkén! Gyermekem, még sok felnőttel és fiatallal fogsz találkozni, akik nem hisznek neked, és nem fogadják el a mostani tanításainkat! De te ne aggódj! Mert Én mindig ott leszek melletted, és megerősítelek téged a hitedben. Sajnos X által a gonosz meg akarja akadályozni, hogy felolvasd esténként a mi tanításunkat! Gyermekem, én azt szeretném, hogy továbbra is olvass! Mert mi a szavaink által tudjuk alakítani minden fiatalnak a gyermeki szívét!
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20100930
2010. szeptember 30., csütörtök
2010.09.29.
2010. szeptember 29. Szerda
Megkérdeztem Jézust, mi a véleménye a „Jézus Krisztus” szupersztár színdarabról, mert nekem nagyon nem tetszik. Jézus: Ellenségem a gonosz gúnyolja ki szenvedés történetemet ezzel a színdarabbal.
A Szent Arc tiszteletéről kérdeztem őt. Jézus: Drága Gyermekem! Igen, a Szent Arc tiszteletének ünnepe kedden van. A katonák sok sebet, fájdalmat, gúnyt, leköpdösést okoztak arcomon. Számomra a lelki sebek, az emberek hitetlensége, bűnei sokkal nagyobb fájdalom volt, mint a fizikai fájdalom. Tiszteld és szeresd Szent Arcomat, mert mindent vállaltam értetek, hogy megmenekülhessetek kárhozattól.
Az irgalmasság órájában. Jézus: Drága gyermekem! Imádkozd el az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy sok lelket, haldoklót megmenthess ezen ima által.
A szentgyónásról. Jézus: Drága gyermekem! Igen, én ott vagyok a gyóntatószékben, és én hallgatom végig minden bűnöd, meggyónását, mellyel megbántottál. Légy boldog gyermekem, mert én mindenkihez irgalmas vagyok! Ha kételkedsz irgalmamban, azzal is nagy fájdalmat tudsz okozni szent szívemmel. Sose kételkedj irgalmamban és jóságomban! Aki bennem kételkedik, az az egész Szentháromságban kételkedik. Gyermekem, minden kételkedésed a gonosztól ered. Nem akarja, hogy még közelebb kerülhess hozzám. Ne engedj a kísértésnek! Helyette bízz bennem és hagyatkozz rám és édesanyámra. Mindketten elfogadtuk szíved, lelked, életed felajánlását, ezáltal hatalmat adtál kezünkbe, hogy bármilyen tervünk lehessen veled. Mi mindig gondoskodunk rólad. Ezt sose felejtsd el! Mindig boldogan vállald rád bízott feladataidat, és légy hálás irántunk, hogy megadtuk neked ezt a hatalmas kegyelmet!
Gyónás után Jézus: Drága gyermekem! Mindig bízz az én irgalmamban! Mindent megbocsátottam neked újból, szent véremmel pedig hófehér tisztára mostam lelkedet. Őrizd lelked tisztaságát! Légy mindig boldog ember gyermekem!
Szentáldozás után Jézus: Drága gyermekem! Amikor áldozol, én minden alkalommal Feltámadok a szívedben és testedben.
Szentáldozás után gyors szívdobbanást éreztem. Jézus: Drága gyermekem! Azért vert gyorsan a szíved, mert én megéreztettem jelenlétemet a szívedben és, hogy én ott lakok benned.
Sokszor előfordul velem, hogy nincs bűnbánatom. Jézus: Drága gyermekem! Ne aggódj emiatt! Ez másnál is előfordul. Hidd el, Én adom a bűnbánat kegyelmét, csak én tudom felébreszteni szívedben a lelkiismeret vizsgálatot és bűnbánatot.
Édesanyámnak volt az Úrjézussal kapcsolatosan egy álma. Jézus: Drága gyermekem! Ezzel az álommal azt mutattam neked, hogy mindenhol örömmel várlak valóságos jelenlétemmel.
Nagyon szomorú voltam. Jézus: Drága gyermekem! Ellenségem a gonosz akar ártani neked és családodnak X-en keresztül, ezért viszi bele egyre jobban őt az alkoholizmus bűnébe. Mélyen együtt érzek veled és édesanyáddal nagy fájdalmatokért.
Én: Újból megkérdeztem, hogy hol van? Jézus: Drága gyermekem! Én mindenhol melletted vagyok. Sose kételkedj jelenlétemben!
Kételkedni kezdtem. Jézus: Hidd el gyermekem, én szólok hozzád! Igaz váratlanul ért téged, de te mindig is erre vágyakoztál. Légy boldog gyermekem, mert Én csakis a boldogságodat akarom. Gyermekem ne hanyagold el kötelességeidet, mert ezzel is megbántasz engem. Segíts édesanyádnak, mert szüksége van rád. Édesanyámhoz sokat imádkozz, mert ő tudja a legjobban, hogyan vezessen felém tégedet. Ne hanyagold el a kettőnk benső beszélgetéseit! Mindig bízz szavaimban és hallgass rám!
Jézus kérésére naponta, amikor tudom, megcsókolom Öt Szent Sebét és átölelem a keresztet. Jézus: Drága gyermekem! Nagyon örültem neki, hogy engedelmesen hallgattál kérésemre. Amikor átölelted a keresztet, akkor engem öleltél át valóságosan.
Kicsit rendetlenség volt a házban. Jézus: Drága gyermekem! Számomra nem az a fontos, hogy milyen házban vagy lakásban éltek. Én egy szegény koldus házában is elélek. Én mindig a lelketeket figyelem.
Én: Az engesztelésről kérdeztem a Szűzanyát. Szűzanya: Drága gyermekem! Amikor a templomban vagytok, mindig valóságosan ott vagyok mellettetek és Szentfiam mellett is. Amikor imádkoztok, térden állva imádkozok veletek együtt Szentfiam lábai előtt. Amikor örömmel nézlek benneteket, elszomorít engem, hogy szomorúan imádkoztok. Gyermekeim, mindig örömmel imádkozzatok, mert az ima tesz titeket igazán boldoggá! Én mindig örömmel köztetek vagyok valóságosan, bár nem láthatjátok, de én mindig átölellek benneteket és anyai áldásomat adom rátok. Drága gyermekeim! Amikor Szentfiam Öt Szent Sebét engesztelitek, mindig mély együttérzéssel gondoljatok Szentfiam szenvedéseire. Elmélkedjetek el azon, hogy mi mindent élt át Jézus a ti bűneitekért. Ha hallgattok rám, akkor Szentfiamat megvigasztaljátok a sok bűnért, mellyel őt megbántják.
Kértem a Szűzanya segítségét. Szűzanya: örömmel hallgatom szavaidat. Mindent bízz rám, mert én segítek neked mindenben!
Megkérdeztem Jézust, hogyan tudom boldoggá tenni Szent Mihályt az ünnepén? Jézus: Drága gyermekem! Ahogyan te is tudod, Szent Mihály arkangyal édesanyám iránt mély tiszteletet érez. Úgy tudod őt boldoggá tenni, hogy te is mélyen szeresd és tiszteld édesanyámat. Sokszor fordulj édesanyámhoz, mert ő a legtökéletesebb út, mely felém vezet. Általa még közelebb kerülhetsz hozzám.
Megkérdeztem Jézust, örül-e a képeknek, melyek a szobámban vannak. Jézus: Drága gyermekem! Igen, örülök, hogy szobádban vannak rólam képeid. Mindig légy nagy tisztelettel irántam és szeress engem. Gyermekem, ha boldoggá akarsz tenni engem, akkor hozz képet édesanyámról is szobádba! Mi ketten egyek vagyunk, szent szívünk együtt érzékel mindent, elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Ha engedelmes vagy irántam, boldoggá teszed édesanyámat és engem is.
Megkérdeztem Jézust, hogyan tudom megörvendeztetni a Szűzanyát? Jézus: Drága gyermekem! Édesanyámat úgy tudod megörvendeztetni, hogy többször, minél gyakrabban, hozzá fordulsz és engedelmesen hallgatsz az ő tanításaira.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20100929
2010. szeptember 29., szerda
2010.09.28.
2010. szeptember 28. Kedd
Újból hálás voltam az Égiek segítségéért. Jézus: Drága gyermekem! Megmondtam neked, hogy mindig bízz a mi segítségünkben! Légy mindig hálás irántunk!
Újból kértem Jézus bocsánatát minden bűnömért, mellyel megbántottam. Jézus: Drága gyermekem! Mindent megbocsátottam neked. Mindig bízz az én irgalmamban, mert én végtelenül irgalmas vagyok hozzád!
Sokszor elhanyagolom a napi lelkiismeret vizsgálatot. Jézus: Drága gyermekem! Ne hanyagold el a napi lelkiismeret vizsgálatot! Nagyon fontos a lelkiismeret vizsgálat! Amikor mélyen elmélkedsz azon, hogy milyen bűnnel bántottál meg engem, akkor megadom neked a bűnbánat kegyelmét. Többször mondtam neked, hogy fontos a bűnbánat gyakorlása, így tudod a legjobban felkészíteni a lelkedet a Nagy Figyelmeztetésre! Ha minden nap este bocsánatot kérsz tőlem, én újból és újból tisztára mosom lelkedet szent véremmel. Mindig igyekezz azon, hogy őrizd lelked tisztaságát és akkor nagy örömben részesítelek találkozásunkkor. Gyermekem, mindig törekedj a tisztaságra!
Néztem az osztálytársaimat. Jézus: Drága gyermekem! Mindig törekedj arra, hogy felebarátaidat úgy szeresd, mint önmagadat!
Újból elkezdtünk aggódni, hogy testvérem miatt nem tudunk elmenni egy zarándokhelyre. Jézus: Drága gyermekem! Bízzatok rám mindent, mert én mindenről gondoskodni fogok, hogy eljuthassatok oda. Testvéredért ne aggódj, ha sokat imádkoztok érte, az ima által próbálok hatni az ő lelkére. Ellenségem, a gonosz markában van lelke, szívében gyűlöletet, haragot kelt fel az iránt, hogy elmentek velem és édesanyámmal kapcsolatos zarándokhelyekre. Imádkozzatok érte, és imátokat én meghallgatom!
Régebben édesanyámnak volt egy Szűzanyával kapcsolatos álma. Szűzanya: Drága kislányom! Igen, ezt az álmot Szentfiam belegyezésével kaptad. Megjelentem álmodban, mert nagyon szeretlek téged és nagy örömmel mondtam neked: „Mindig bízz Szentfiamban!” Ez azt jelenti, hogy szíveddel-lelkeddel hagyatkozz Szentfiamra. Szeresd őt, mert ő mindent feláldozott értetek. A kereszt előtt mélyen együtt éreztem Szentfiam szenvedésével. Törekedjetek arra, hogy tisztán tartsátok lelketeket! Sajnos minden ember gyarló és gyenge, így ti is. Amikor elkövettétek a bűnt, azonnal kérjetek bocsánatot Szentfiamtól, és ha így tesztek, ő azonnal átölel benneteket irgalmával. Próbáljatok törekedni arra, hogy mélyen együtt érezzetek Szentfiam szenvedésével, fájdalmával, minden megbántásért. Ha hallgattok rám, Szentfiamat megvigasztaljátok és boldoggá teszitek.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20100928
2010. szeptember 28., kedd
2010.09.27.
2010. szeptember 27. Hétfő
A „Jézus minden nemzet és nép királya” című imát folyamatos kilencedként mondom. [1] Jézus: Drága kislányom! Ezt az imát nyugodtan mondhatod folyamatosan. Nem kell aggódnod, mert Én számon tartom a folyamatos kilencedeket, így egyre több lelket megmenthetsz ezen ima által.
Édesanyámmal kicsit aggódtunk, hogy tudunk-e menni Kadarkútra? Jézus: Drága gyermekeim! Bízzátok Rám, hogy mikor mehettek el Kadarkútra! Hagyatkozzatok rám, mert úgy fogom a körülményeket alakítani, hogy elmessetek Éva nénihez! Minden szerdai engesztelésen boldogan várunk, mi a Szentháromság benneteket!
Édesanyám kérésére megkérdeztem Jézust, hogy miért nem tudunk bűn nélkül élni, miért hajlunk jobban a rosszra. Jézus: Drága gyermekem! Az ember azért hajlik jobban a rosszra és bűnre, mert amikor megkereszteli a pap a gyermeket, akkor a gyermek megszabadul ugyan az áteredő bűntől, de ahogy az évek telnek, a gyereknek szabad akaratából, egyre jobban a világi és földi dolgok keltik fel az érdeklődését. Ezért egyre jobban eltávolodik Istentől. Ádám bűnbeesésével minden ember örökli a gyarlóságot és gyengeséget, és ellenségem, a gonosz csábításával kísértésbe esik. Az ember nem igazán tud a törvényeknek engedelmeskedni, Istenre figyelni, és a jót megtartva élni. Én, ha akarnám tökéletessé tehetnélek benneteket. Azért engedem meg eleséseiteket, mert bűnbánatotokkal közelebb kerültök hozzám. Én pedig örömmel visszafogadom elveszett bárányomat a nyájamba. Ha nem haltam volna meg bűneitekért, hogy megmentselek titeket a kárhozattól, akkor minden ember a Pokolba kerülne. De, Mennyei Atyám odaadta nektek Szent Fiát, hogy az ő megváltása által a Mennybe kerülhessetek. Törekedjetek a jóra, tisztaságra és szeretetre, mert ezek által kerülhettek be Atyám házába! A rosszat kerüljétek, a jót tartsátok meg.
[1] Ez az ima egy Miatyánkból, Üdvözlégyből és egy Dicsőségből áll.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20100927
Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. szeptember
Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által
2010. szeptember 1. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:
„Drága jó Jézusom! Teljes szívembõl imádlak Téged! Szívem csak Érted lángol. Jó nekem itt lenni a tabernákulum elõtt, a szentéj csöndjében. Kérlek, vonzzál Magadhoz minden keresztényt, minden embert, hogy mindenki megtapasztalja a nagy élményt, és kimondja Péter apostollal együtt: „Uram, jó nekünk itt lenni.” Köszönöm, hogy ez az örök élet, a Veled való együttlét örök boldogsága. Uram, jó nekünk itt lenni. Köszönöm, hogy a szívünkbe térsz, és bennünk élsz. Hazavihetünk otthonainkba, ki a világba, és Te velünk maradsz minden nap a világ végezetéig. Uram, jó nekünk Veled lenni, mert Te védõpajzs vagy a sátán ellen. Te vagy az út, az igazság és az élet. Te vagy az örök élet forrása. Te vagy a szõlõtõ, a Megváltó, Aki elvezetsz az örök életre. Te vagy az Isten Báránya, Aki feláldoztad értünk Magadat ártatlanul a keresztfán, hogy megszerezd számunkra az örök életet. Te minket is meghívtál, hogy kövessünk Téged a keresztúton. Kérlek, tégy minket Neked szentelt örök áldozattá, amint ezt minden Szentmisében imádkozzuk. Tégy minket szentekké, hogy méltók lehessünk Hozzád, és elnyerjük az örök életet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”
Előzőek: http://www.naplom.com/naplo/szombat/naplo/2010-09-04*12-10-elott
„Drága jó Jézusom! Teljes szívembõl imádlak Téged! Szívem csak Érted lángol. Jó nekem itt lenni a tabernákulum elõtt, a szentéj csöndjében. Kérlek, vonzzál Magadhoz minden keresztényt, minden embert, hogy mindenki megtapasztalja a nagy élményt, és kimondja Péter apostollal együtt: „Uram, jó nekünk itt lenni.” Köszönöm, hogy ez az örök élet, a Veled való együttlét örök boldogsága. Uram, jó nekünk itt lenni. Köszönöm, hogy a szívünkbe térsz, és bennünk élsz. Hazavihetünk otthonainkba, ki a világba, és Te velünk maradsz minden nap a világ végezetéig. Uram, jó nekünk Veled lenni, mert Te védõpajzs vagy a sátán ellen. Te vagy az út, az igazság és az élet. Te vagy az örök élet forrása. Te vagy a szõlõtõ, a Megváltó, Aki elvezetsz az örök életre. Te vagy az Isten Báránya, Aki feláldoztad értünk Magadat ártatlanul a keresztfán, hogy megszerezd számunkra az örök életet. Te minket is meghívtál, hogy kövessünk Téged a keresztúton. Kérlek, tégy minket Neked szentelt örök áldozattá, amint ezt minden Szentmisében imádkozzuk. Tégy minket szentekké, hogy méltók lehessünk Hozzád, és elnyerjük az örök életet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”
2010. szeptember 7. Szentségimádáson Jézus: “Elérkezik egyszer mindennek a vége. Így ennek a korszaknak is. Éljetek szüntelen készenlétben! Térjetek meg! Bánjátok és gyónjátok meg gonosz tetteiteket! Javuljatok meg, mert a mennybe csak a szentek jöhetnek. Mindaz, aki a gonoszságot műveli, a sátán akaratát teszi, és elkárhozik. Azt mondtam: széles az út, amely a kárhozatra visz. Sokan mennek rajta. Ezek a világ fiai, akik a sátánra hallgatnak. Istenük az élvezetek, a harácsolás és a test kívánságai. A lelkük halott. Undorító bűzlő hulla. Ezekért sokat kell imádkozni és engesztelni. Ha sokat imádkoztok, meg tudjátok menteni az ilyen lelkeket is. Ó milyen nagy dicsőség a mennyben akárcsak egyetlen bűnös megtérése! Ha imádkoztok, és áldozatokat hoztok értük, akkor a megváltás művében vesztek részt. Nagyon megdicsőítitek Nevemet, és Én Magamat adom nektek, és ez a legnagyobb öröm a mennyben. Ez azt jelenti, hogy az Én dicsőségemben részesítelek benneteket, és örömötök végtelen lesz. Gyermekeim, ha látnátok a mennyet, mind szentül élnétek, csakhogy elnyerjétek az örök boldogságot. De ha a földön szeretetben éltek, megérzitek a mennyország előízét, amelyet Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik.
Most a szeretetről beszélek nektek. Szeretni annyit jelent, mint áldozatokat hozni. Olvassátok el az Evangéliumot! Vegyetek példát Rólam, Aki elétek éltem a szeretetet. Mennyi áldozatot hoztam. Éjszakánként nem aludtam, hanem Atyámhoz imádkoztam értetek. Hidegben, hőségben hosszú utakat tettem meg gyalog, hogy hirdessem Atyám örömhírét, az Evangéliumot. Minden betegséget meggyógyítottam, halottakat támasztottam fel. Nagyon keveset pihentem. A csónakban elaludtam. Minden szenvedést el akartam szenvedni, hogy ezt is felajánljam Atyámnak a bűnösök megtéréséért. Áldozatom egyre nőtt, míg végül fölmentem a keresztre, és ott meghaltam értetek. Rajtam kívül senki sem vállalt ekkora áldozatot. Apostolaim, akik utánam jöttek, az Én példámat követve lettek vértanúkká. A Szentlélek megtanította nekik, hogy ezzel rengeteg lelket lehet megmenteni az örök életre. A vértanúság nagy kegyelem. Mert ha valakit kiválasztok, akkor megadom hozzá a mindhalálig való állhatatosság kegyelmét is. E nélkül megtorpannának és megfutamodnának. Módfelett nagy Isten szeretet kell ahhoz, hogy valaki feláldozza az életét Értem. Az ilyen emberek a legboldogabban országomban. Ők adták a legtöbbet Értem, és Én is a legtöbbet adom nekik. Az örök boldogság legfelső fokát, a legteljesebb tökéletességet. Kérjétek az élet Urát, hogy adja meg nektek a vágyat az örök boldogság elnyerésére, arra, hogy ezért minden áldozatot meghozzatok. Ha Én úgy akarom, akkor az életeteket is adjátok oda Értem. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”2010. szeptember 8-án érkezett
Kedves Testvérem az Úrban!
Nagy veszély fenyegeti az egész földgolyót. Egy, a földünknél 25-ször nagyobb bolygó közelíti meg a földünket, ami ezt a sok csapadékot és szeszélyes, szeles, szélsőséges szokatlan időjárást okozza. Ez egy elipszis pályán mozog, és 3600 évenként közelíti meg a földet. Állítólag ez okozta a vízözönt is Nóé korában. Különböző TV csatornákon tudósok által közölt filmek szerint 2012. dec. 21-én ér a legközelebb a földünkhöz ez a bolygó. “Nibiru” vagy “Planet x” a neve. Akkor a föld mágneses pólusai (az égtájak) felcserélődnek. Egy csapásra megszűnik a rádió telefon, az internet, a villanyáram, és minden gép. Ezt már a VIII. kötetben is mondta az Úr Jézus. Az emberek 2/3-a kipusztul. Akik megmaradnak, a saját kezük munkája után fognak élni. Nem lesznek városok, csak falvak. A papok a hívőkkel együtt fognak élni, és házaknál mutatják be a Szentmisét. Az Úr sürgős megtérésre hív, mert az idő rövid. Ezért jön a nagy figyelmeztetés is. Az interneten üsd be a “You Tube” szót a google-ba. Itt a “Nibiru”-t vagy a “Planet X”-et. Itt találsz angol és magyar nyelvű kisfilmeket a bolygóról és a földre gyakorolt hatásairól. Egy lelkitestvér igérte, hogy átküldenek nekem interneten ilyen filmeket. Ha kapok, továbbküldöm. Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!!! Szüntelen készenlét! Ezt kérte az Úr. Ezt tedd, ezt hirdesd! A jó Isten áldjon! Imádkozom érted és a szándékaidra.
Jézus Krisztusban szeretettel: Mária Julianna2010. szeptember 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Eljön a vég, ennek a korszaknak a vége. Leomlanak a bálványok. Szám leheletével megsemmisítem a hamis isteneket, és Magamat, az igaz Istent állítom a helyébe. Az új korban mindenki a Szentháromságos egy Istent fogja imádni. A Szentlélek mindenkinek betölti a szívét, lelkét. Ő fog imádkozni bennük és általuk. Dicsőíteni és magasztalni fogják az Atyát, a Fiút és a Szentlelket azért, hogy túlélték a tengernyi katasztrófát, és mindazt a borzalmat, amiben az emberiség kétharmada elpusztult. Hálát adnak minden megfogant életért, és örömmel hordozzák az anyák magzataikat a szívük alatt, mert jól tudják, hogy ők a jövő záloga. Ha nincs gyermek, nincs jövő. Nézz körül a környezetedben! Oly kevés a gyermek! Rengeteg az öreg. Kipusztulóban van a nemzet. Nem kell az Isten, és visszautasítják az ajándékát, a gyermeket. Pedig a gyermek ajándék. Ezen a világon senki és semmi nem tudja azt az örömet nyújtani, amit egy kisgyermek ad a szüleinek, a családjának. A gyermeki lélek tiszta, üde, mert egyenesen az Atyától jön. Ő teremti bele az anyaméhbe. A gyermek egy új személy. Egyszeri és megismételhetetlen. Az Isten titka, hogy milyen tehetséggel és képességgel áldotta meg. Ha szeretettel fölnevelik és tanítják, napvilágra kerül benne Isten ajándéka. A gyermek mindig a környezetének a tükörképe. Elsajátítja mindazt, amit lát és hall. Ezért kell minden családnak életszentségben élni, hogy jó példát mutassanak a jövő nemzedéknek. Az emberiség boldogsága az életszentségben rejlik. Ha tisztán és bűn nélkül élnek, akkor a szeretet lesz az úr közöttük, és ez maga a boldogság. Minden betegségnek az oka a szeretet hiánya. Akit nem szeretnek, az szomorú, és fölöslegesnek érzi magát. Nem tud kiteljesedni. Akit szeretnek, az biztonságban érzi magát, és tudja, hogy tartozik valakihez. A szeretet építi a lelket és a testet. A szeretet öröm és egészség. Erre teremtette az Isten az embert. Ha valaki hisz Bennem, az tudja, hogy szeretem, és ez már maga a boldogság. Ha a környezete Miattam el is utasítja, nem omlik össze, mert az Én mindeneket felülmúló szeretetem fenntartja és élteti. Ez a szeretet és öröm fogja betölteni a szíveket az új korban. Az emberek örülni fognak egymásnak. Nem lesznek túlhajszoltak. Csak annyit fognak dolgozni, amennyi a fenntartásukhoz szükséges. Lesz idejük imádkozni, Szentmisén részt venni, és egymással beszélgetni. Az ember újra emberhez méltó életet fog élni. Imádkozzatok drága gyermekeim, hogy ez a korszak eljöjjön, mert ezt Maga az Isten akarja, hogy megmentse ezt a világot, és az embereket üdvözítse.
Az idő eljön. Megfizetek mindenkinek tettei szerint. Nálam csak a szeretet számít. Mit tettél szeretetből? Hoztál-e áldozatokat, tettél-e lemondásokat szeretetből? A szeretetből végzett munka a legnagyobb ima. Kérdezem Én: mi könnyebb? Elnyújtózkodni egy kényelmes fotelben, vagy ágyban, kezedben a rózsafüzér, és egy kellemes fél órát töltesz Velem, az Üdvözítővel. Vagy: holt fáradtan, szinte összeroskadva, fájós háttal kiszolgálni egy magatehetetlen öreget vagy egy kisgyermeket. Isten és a felebarát iránti szeretetből. Ez az, amire meghívtam minden Engem követőt: önmegtagadás és kereszthordozás. Van úgy, hogy egész nap csak néhány fohászt röpítesz Felém, de szorgalmasan dolgozol, hogy főtt étel legyen az asztalon, és tiszták legyenek a ruhák. Ilyenkor ne aggódj, hogy nem imádkoztál. Előttem minden jócselekedet ima. Hát nem ezt mondtam: Jöjjetek Atyám áldottai, mert éheztem, és ennem adtatok. Vándor voltam, és befogadtatok. Mindez a gondoskodó szeretet jócselekedetei, amit Én jutalmazok meg a mennyben örök boldogsággal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne imádkozzatok. De igen, mert erre nagy szükségetek van. Az ima párbeszéd Istennel, ami felüdíti a lelket és pihenteti a testet. Ha fáradt, vagy beteg valaki, helyezze magát kényelembe, úgy imádkozzon. A legfontosabb az, hogy ne zavarja semmi abban, hogy Rám figyeljen. Az ilyen ima gyümölcsöző, mert elnyeri, amit kér, feltéve, ha az üdvösségre válik. De nagyon visszatetsző Számomra, ha valaki nem teljesíti állapotbeli kötelességét, és úgymond helyette imádkozik. Szent Pál azt írja, hogy az ilyen rosszabb, mintha hitetlen volna. Jól osszátok be az időt, hogy jusson a munkára és az imára egyaránt, mert mindkettő fontos. Én is gyakran imádkoztam elvonultan, egyedül Atyámhoz. De egész nap tanítottam, gyógyítottam, halottakat támasztottam fel. Mindenkinek ott kell helyt állni, ahová Atyám állította, mert ezáltal dicsőíti meg az Istent. Az ilyeneknek mondja Atyám: Jól van, derék és hű szolgám, menj be Urad örömébe.”
2010. szept. 26. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: „Hőn imádott egy igaz Istenem! Szerelmem, Mindenem Te vagy! Csordultig betöltötted szívemet, lelkemet. Te vagy nekem a Minden. Kívüled szemétnek tartok mindent. Te vagy a földbe rejtett kincs, Akiért eladtam mindent, csakhogy Téged megszerezzelek. Most az enyém vagy, és szüntelen hálát adok Neked. De kincsemet, Téged, ó hatalmas Istenem megosztalak mindenkivel, akit csak elém hozol. És csodák csodája! Minél több embernek beszélek Rólad, ó felséges, Mindenható, annál gazdagabb vagyok, mert kincsem kifogyhatatlan, és egyre csak növeli bennem a szeretetet. Jóllehet, én porszem, semmi vagyok, de a Kincsem, és én mindenre képesek vagyunk. Mert Ő a Minden, Ő az Isten, Ő a Megváltó, a Mindenható, Aki meghalt és feltámadt, mert annyira szeretett. Ő a Fiú, Aki lehozta nekünk a hitet, hogyha hiszünk Őbenne, akkor Vele együtt mi is feltámadunk, és az Isten gyermekei leszünk. Imádjuk Őt, Aki mindezeket adta, Aki a Szent Evangéliumot tanította. Imádjuk az Atyát teljes szívünkből, Aki elküldte Fiát, hogy minket, tudatlanokat megtanítson az Ő szeretetére! Mert ez a kulcs, a szeretet. Aki szeret, az a Fiúban van, és a Fiú őbenne. Aki szeret, annak örök élete van. Imádjuk a Szentlelket, Akit elküldött az Atya, hogy minket vezessen, és megtanítson mindarra, ami az üdvösségünkre válik. Ó mily rejtelmes titok! Három, de mégis egy. Emberi elme felfogni képtelen, pedig Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Olyan ez, mint a magzat anyja méhében. Az anyjából él, ő táplálja, szereti, hordozza. De magzata még nem láthatja, mert még nem nőtt fel hozzá, hogy megszülessen a világra. Mi is, amíg még ebben a porsátor testben időzünk, bár megtapasztaljuk Isten végtelen gondviselő szeretetét, de mégsem láthatjuk Őt színről színre, mert porsátor testünk alkalmatlan rá. Majd ha megszületünk az örök életre, levetjük magunkról földi testünket, mint egy ruhát, akkor bemehetünk az örök Szentéjbe, ahol színről színre láthatjuk Őt, Akinek végtelen szeretete hívott minket életre. Akinek mindent köszönhetünk, mert minden az Ő kegyelme. Addig is, amíg e testben időzünk, átölel bennünket az Ő irgalmas szeretete. Szeressük Őt viszont úgy, hogy mindig igyekezzünk a kedvében járni! Bűnt soha el ne kövessünk! Mindig csak szeressünk, szeressünk, szeressünk! Mert erre lettünk teremtve. A Szeretet gyermekei vagyunk, akiknek csak szeretni szabad.”
2010. szeptember 26. Szentségimádáson Jézus: „Ezt üzenem X-nek. Írd! Drága Gyermekem! Az idő közel. Élj szüntelen készenlétben! Nagy dolgoknak leszel tanúja. Példaként állítalak a környezeted elé. Ezért minden tekintetben kifogástalannak kell lened. Gyakorold a felebaráti szeretetet mindenkivel, akiket eléd hozok. Csak a szeretet számít. Légy türelmesebb! Pihenj többet, akkor jobban tudsz magadon uralkodni. Elégedj meg azzal, amit el tudsz kényelmesen végezni. Ne hajszold túl magad! Gondolj Rám! Kérd az Én erőmet! Én mindig veled vagyok. Szentet formálok belőled. Ne légy elégedetlen magaddal! Elég neked az Én kegyelmem. Minden úgy van jól, ahogy van. Minden mögött Én állok. A jó dolgokat Én akarom, a rosszakat megengedem azért, hogy jót hozzak ki belőlük. Így van ez a világgal is. Majd elámultok, milyen szép új világot hozok erre a földre. De előbb ezt a mostanit megsemmisítem. Ne félj! Veled vagyok, fogom a kezed. Te csak egyre vigyázz: soha ne engedd el a kezemet, bűnt soha ne kövess el! Indítsd fel magadban gyakran az Irántam való szeretetet! Nézz Rám, a keresztre! Ennyire szerettelek téged. Te is ezt kérd, hogy egyre jobban tudj szeretni Engem. Ez a legfontosabb. Akkor tudok rád bízni feladatokat. Pétertől is ezt kérdeztem: Szeretsz Engem? Legeltesd juhaimat! Az idő elszáll. Végy részt a Nekem szentelt szolgálatban! Ez azt jelenti, hogy tedd meg mindig azt, amire indítalak. Kérd a Szentlelket, hogy Ő vezessen! Olvasd a Szentírást! Abból Én szólok hozzád. Lehajoltam hozzád, megtisztítottalak Szent Véremmel a bűnbocsánat szentségében. Kiválasztottalak, mert szükségem van rád testvéreid szolgálatára. Várj türelemmel! Addig is élj szüntelen készenlétben! Erre áldalak meg, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Előzőek: http://www.naplom.com/naplo/szombat/naplo/2010-09-04*12-10-elott
2010. szeptember 27., hétfő
2010. szeptember 26. Vasárnap
Úgy éreztem, ami velem történik, olyan, mint egy álom. Jézus: Drága gyermekem! Ez nem álom, hanem valóság. Légy boldog gyermekem, mert valóra váltottam vágyadat.
Megkérdeztem Jézust, hogy örömömet megírhatom-e egy kedves ismerősömnek. Jézus: Igen, megírhatod neki, mert ő is az egyik kedves választottam. Nagy örömömet lelem mindkettőtök boldogságában!
Tegnap este kértem az Úr bocsánatát, másnap megkérdeztem őt újból, hogy megbocsátott-e? Jézus: Drága gyermekem! Tegnap este mindent megbocsátottam neked. Szent Véremmel tisztára mostam lelkedet. Örülj neki, és légy mindig hálás!
Reggel azt mondta Jézus: Jó reggelt gyermekem! Én itt vagyok melletted és a szívedben egyszerre. Nagy örömmel nézlek és figyellek téged.
Írtam a naplót. Jézus: Drága gyermekem! Légy mindig boldog! Örömmel nézem, hogy boldogan írod kettőnk beszélgetéseit a naplódban.
Gyalog mentem el a templomba. Jézus: Drága gyermekem! Áldozatodat és fáradtságodat ajánld fel a közömbös és hitetlen emberek megtéréséért. Sok lelket menthetsz meg felajánlásoddal.
Megkérdeztem a Szűzanyát ő járt-e közben értem, és hogyan lehet közel kerülni az Úrjézushoz. Szűzanya: Igen, én jártam közben érted Szentfiamnál! Leborulva könyörögtem az ő lábai előtt, hogy teljesítse szíved vágyát. Mindketten boldogságodat akartuk, ezért megadtuk neked ezt a hatalmas kegyelmet. Gyermekem, ez nagy felelősséggel jár, és sok feladattal. Mindig kérd segítségemet, mert én tudlak egyedül jól vezetni téged az életszentség útján, mely Szentfiamhoz vezet!
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogyan tudom megörvendeztetni Jézust? Szűzanya: Drága gyermekem! Szentfiamat úgy tudod megörvendeztetni, hogy mindig engedelmesen szót fogadsz az ő szavának. Ne kételkedj soha abban, hogy ő szól-e hozzád, vagy sem. Amikor kísértést érzel, mindig hívj segítségül engem. Például így: „Drága Szűzanyám, kérlek, segíts leküzdeni a kísértést!” Hidd el gyermekem, én ott leszek és imádkozom melletted! A gonosz nagyon fél tőlem! Ezért azonnal eltűnik mellőled. Mindig bízz segítségemben és szavaimban! Gyermekem, ha mindazt betartod, amit mondtam, Szentfiamat boldoggá fogod tenni, mert rám hallgattál!
Újból írni kezdtem a naplót. Jézus: Gyermekem, továbbra is írd le beszélgetéseinket, mert ezzel is növelem hitedet, hogy én szólok hozzád.
Az irgalmasság órájában elmondtam a rózsafüzért. Jézus: Drága Gyermekem! Ebben az órában sok haldoklót megmentettél, sokan kiszabadultak a tisztítótűzből és sok bűnös megtért. Köszönöm segítségedet, kislányom!
Édesanyám kérésére megkérdeztem Jézust, nem baj-e, hogy a Szentháromság rózsafüzért nem tudja este nyolc órakor elmondani. Jézus: Drága kislányom! A Szentháromság rózsafüzért a ti időszámításotok szerint pontban nyolckor kell elmondani. Gyermekem, én megértem, ha a munkahelyi körülmények miatt nem tudod elmondani. Amint lehetőséged van rá, mondd el azonnal. De, ha saját hibádból nem mondod el pontban nyolckor, azzal az egész Szentháromságot elszomorítod. Az egység karizmáját tőlem és Mennyei Atyámtól kaptátok lányoddal, ezért ne feledkezzetek meg róla, hogy naponta kötelesség számotokra teljesen elmondani a Szentháromság rózsafüzérét este nyolckor. Kislányom! Sose kételkedj a lányod által kapott nagy kegyelmemben!
A Nagy Figyelmeztetéssel kapcsolatban kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! Azt mondtam neked, hogy készítsétek fel lelketeket minden nap, mert a Nagy Figyelmeztetés minden embert váratlanul fog érinteni, így benneteket is.
Újból azt mondtam neki, hogy „nagyon szeretlek”. Jézus: Drága gyermekem! Mindig mondogasd nekem, hogy „szeretlek”, mert szavaiddal megvigasztalsz engem milliók bűnei és hálátlansága miatt.
Készülődtem a templomba. Jézus: Drága gyermekem! Már nagyon várlak téged a templomban, hogy újból szent testemmel és szent véremmel táplálhassam lelkedet. Nagyon szeretlek! Légy mindig hűséges és engedelmes gyermekem, és nagyon szeress engem, mert ezzel boldoggá teszed szent szívemet!
Miközben mentem a templomba, így szólt hozzám. Jézus: Drága gyermekem! Mindig beszélgess velem! Nagyon vágyódom szeretetedre és szavaidra.
A templomban megkérdeztem Őt, hol áll, és kérésemre átölel-e mindig és homlokon csókol-e? Jézus: Drága gyermekem! Én itt állok melletted jobbra. Örömmel várom kéréseidet! Mindig örömmel és nagyon boldogan átöllek és homlokon csókollak. Ne kételkedj ebben!
Szentáldozás előtt Jézus: Gyermekem! Én mindent megbocsátottam neked. Gyere, boldogan várlak a szentáldozásban!
Engesztelésen a templomban Jézus: Édesanyám és én mindig figyelünk titeket, és örömmel nézünk benneteket hűséges gyermekeim.
Megkérdeztem Jézust újból, hogy-hogy úgy döntött, hogy megkapom ezt a hatalmas kegyelmet. Jézus: Drága gyermekem! Vágyakozásod és mély szereteted annyira megérintett engem, hogy úgy döntöttem, megadom neked a belső szó kegyelmét. Azt szeretném, hogy a fiataloknak utat mutass szavaim által. Sok feladatot fogok neked adni, és te örömmel fogod végbevinni rád bízott terveimet. Mindig légy hálás és engedelmes irántam, és ha így teszel, mindketten boldogok leszünk. Légy mindig boldog gyermekem, mert boldog emberként akarlak látni itt a Földön és a Mennyben is.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20100926
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)