2014. február 26., szerda

Üdvösség Érme


Üdvösség Anyja: az Üdvösség Érme a Megtérés Ajándékát kínálja fel

Gyermekem, kívánom, hogy ismertessétek meg azt, hogy ezentúl azon a címen kell, hogy megszólítsatok, amelyet legutolsó Földi címként adott nekem a Fiam. Ebben az Utolsó Küldetésben mindenkor úgy kell rám hivatkozni, mint az Üdvösség Anyjára.
Képmásomat meg kell alkotni és egy Érem egyik oldalára kell ütni, melyen úgy kell elhelyezni Engem, hogy a nap a fejem mögé legyen helyezve és ahol tizenkét csillag töviskoronát szőve helyezkedik a fejemen. Azt szeretném, hogy az Érem hátoldalára Fiam Szíve legyen rajzolva az Üdvösség két kardjával, melyeknek mindkét oldalon keresztezniük kell egymást.
Az Üdvösség Kardjainak kettős céljuk lesz. Az első Kard el fogja pusztítani a fenevadat, és Nekem adatott meg az a felhatalmazás, hogy az Utolsó Napon ezt megtegyem. A másik Kard a leginkább megkeményedettebb bűnösök szívét fogja átszúrni, és ez lesz az a Kard, mely által a lelkük megmentésre kerül.
Ez az Érem nagy mennyiségben legyen elérhető, és amikor azok, akik keresik és megkapják azokat, meg kell áldassák egy pappal, majd ingyenesen kell másoknak továbbadniuk. Az Üdvösség Érme a Megtérés és az Üdvösség Ajándékát kínálja fel.
Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat ezen 115. imáját kell imádkozniuk:
A Megtérés Ajándékáért
Ó Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel.
Szabadíts meg a kétségektől engem.
Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét.
Hozz nekem békét és vigasztalást.
Imádkozz, hogy én valóban megtérjek.
Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen.
Gyermekem, kérlek, tervezd meg és csináltasd meg ezt az Érmet. Én az út minden lépésénél vezetni foglak téged, és aztán gondoskodnod kell arról is, hogy világszerte hozzáférhető legyen.
Menj békében Fiam szolgálatára.
Édesanyád,
Az Üdvösség Anyja



Üdvösség Anyja: Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára

2013. szeptember 14. szombat, 16:10
Ó, gyermekem, ahogyan Fiamat szerettem attól a pillanattól kezdve, hogy szépséges Arcába néztem, úgy szeretem Isten minden gyermekét is, mint saját gyermekeimet.
Én az Isten Anyja vagyok, de ugyanakkor Isten minden gyermekének az Anyja is, mivel megígértem, hogy végső üdvösségük pillanatában segítek majd nekik. Fiam a Mennyben való Megkoronázásom alkalmával felhatalmazást adott Nekem arra, hogy a tizenkét törzsnek Anyja legyek – a tizenkét nemzetnek az Új Paradicsomban. Mielőtt még ez a nap felvirradna, Én, mint az Üdvösség Anyja, fel fogom kutatni mindenhol a lelkeket és Fiamhoz fogom vonzani őket. Én segítek Neki ebben a fárasztó feladatban, és ahogyan Szívem össze van fonódva az Ő Szívével, úgy azok szívével is összefonódott, akik Fiamat valóban szeretik.
Mint a ti Édesanyátok, szeretem Isten minden gyermekét. Mindegyikőtök iránt ugyanazt a szeretetet érzem, mint amit minden anya érez kicsinyei iránt. Én úgy tekintek Isten minden gyermekére, mintha mindnyájan még csak kis gyermekek volnátok. Érzem a fájdalmaikat. Együtt szenvedek Fiammal, amikor Ő azokra a bűnösökre tekint, akik elutasítják az irántuk való Szeretetét. Mennyire gyötrődik miattuk, és mennyi könnyet sírok, amikor a bűn terjedése miatt az ember nyomorúságát növekedni látom. Mégis, még mindig sok élő szeretet van a világon. Ez a szeretet – ha tiszta –, ellene fog állni a sötétségnek, és a világítótoronyhoz hasonlóan magához fogja vonzani a lelkeket. Ilyen módon fog Isten munkálkodni, hogy felvilágosítsa az emberiséget. Ő azok szeretetét, akik szeretik Őt, arra fogja felhasználni, hogy a többi lelket Magához vigye.
Az Én kötelességem az, hogy annyi bűnösnek, amennyinek csak lehetséges, esélyt kínáljak fel a lelkük megmentésére. Én ezt a jelenések által teszem, amelyeknek tanúi vagytok, amikor megjelenek, hogy mindenütt lángra lobbantsam a bűnösök hitét. Én ezt most az Üdvösség Érmének átnyújtásával teszem. Gyermekem, amint azt már mondtam, ezt az érmet általad a világ rendelkezésére kell bocsátani és a neked adott utasítások kell, hogy alapul szolgáljanak. Ezek az utasítások csak veled lettek megismertetve. Ezek az érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára. Ez pedig milliókat fog üdvösségre segíteni.
Köszönöm, gyermekeim, hogy megnyitottátok Nekem, Édesanyátoknak a szíveteket, és hogy engedelmesek vagytok szeretett Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Üdvözítője iránt.
Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja



Üdvösség Anyja: Ez az utolsó Érem, amelyet Isten Irgalma által hoztam nektek, több milliárd lelket fog az Örök Élet felé vonzani

2014. január 20. hétfő, 00:09
Drága gyermekem, Isten meg akar menteni minden egyes embert, minden vallásút, valamint azokat is, akik tagadják az Ő és Fia, Jézus Krisztus Létezését. Ezért minden korú, minden kultúrájú és minden felekezetű embernek meg kell kapnia az Üdvösség Érmét.
Minden ember, aki egy Érmet kap, még akkor is, ha az nincs megáldva, egy különleges Ajándékot fog kapni. Nem sokkal ezután Isten Kegyelmet csepegtet beléjük, betekintést a saját tehetetlenségükbe és Isten Mindenható Szeretetének tudatosságát. Ő még a legmakacsabb lelkeket és a kőszívűeket is meg fogja világosítani. Hamarosan keresni fogják az Igazságot és aztán hívni fogják Istent, könyörögvén Hozzá, hogy segítsen megkönnyíteni szívüket, és hogy töltse el őket az Ő Nagy Irgalmával.
Ne utasítsátok el az Üdvösség Érmének Ajándékát, mert ez az utolsó Érem, amelyet Isten Irgalma által hoztam nektek, több milliárd lelket fog az Örök Élet felé vonzani. Amikor Atyám azt az utasítást adta, hogy Szent Domonkoson keresztül mutassam be a Szent Rózsafüzért a világnak, sokan elutasították azt. Ők még ma is ezt teszik, mert azt gondolják, hogy azt én hoztam létre. A Rózsafüzért azért kaptam, hogy bárki, aki azt imádkozza, megvédhesse magát a gonosztól. Az én közbenjárásomnak köszönhető, hogy a lelkek különleges Kegyelmekben és védelemben részesülnek a gonosz befolyásával szemben.
Ne kövessétek el ezen Érem elutasításának hibáját, mivel ez az egész világ számára van és sok csoda fog társulni hozzá. Azok, akik elutasítják, vagy megpróbálnak megakadályozni másokat annak elfogadásában, meg fogják tagadni az üdvösséget – különösen az ateisták, akiknek a legnagyobb szükségük van az Isteni Beavatkozásra. Nektek mindig azokat a lelkeket kell Atyám Trónja elé helyeznetek, akik elutasítják Istent és Irgalomért kell könyörögnetek a lelkük számára.
Kérlek, biztosítsátok, hogy az Üdvösség Érme annyi embernek álljon rendelkezésére, amennyinek csak lehetséges.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése