2018. november 8., csütörtök

A svájci keresztények, muszlimok és zsidók közösen szólítottak fel a menekültek támogatására

Közös nyilatkozatban szólították fel a híveket a menekültek fokozottabb támogatására Svájcban a keresztények, a zsidók és a muszlimok legfőbb vezetői.
- írja az MTI a Kathpress katolikus hírügynökségre hivatkozva.
Svájcban a három felekezetnek ez az első közös állásfoglalása a menekültügy kérdésében. A felhívásukban a Svájci Vallások Tanácsának tagjai az alpesi állam vezetését is sürgették, hogy reagáljon a menedékkérők helyzetére a többi között egy áttelepítési program létrehozásával.
A nyilatkozatot szerdán a következő vallási szervezetek írták alá:
  • a svájci katolikus püspöki konferencia,
  • az evangélikus egyház,
  • a svájci ókatolikusok,
  • az izraelita közösségek,
  • az ország iszlám szervezetei,
  • valamint a Svájci Vallások Tanácsának képviselői
Harald Rein ókatolikus püspök, a Svájci Vallások Tanácsának vezetője a dokumentum ismertetésekor azt mondta:
A zsidók, keresztények és muszlimok számára minden ember Isten teremtménye, s ezért az ő védelmét élvezi. Ránk hívőkre ezért külön felelősség hárul a menekültek iránt.
A nyilatkozat egyebek mellett felhívást tartalmaz a menekültek védelmére, humanitárius vízumok kibocsátására, valamint a genfi menekültügyi egyezményeknek megfelelő "tisztességes és hatékony menedékkérelmi eljárások" lefolytatására, de felszólít a menedékkérők számára legális útvonalak megteremtésére is a több országban is sikeresen működő áttelepítési programok mintájára. A vallási vezetők emellett a menekültek korai beilleszkedésének elősegítését is szorgalmazzák a családi élethez való jog tiszteletben tartásával, valamint a "méltósággal való visszatérést" azok számára, akik nem kaptak menekültstátuszt.
A nyilatkozatot aláíró egyházak és vallási közösségek lehetőségeikhez mérten egyben felajánlották segítségüket az egyes intézkedések végrehajtásához, a többi között önkéntesek, szomszédsági segítségnyújtás, és egyéni kezdeményezések révén, de elképzeléseiket a svájci hatóságokon keresztül is érvényesíteni szeretnék.
A felekezetek közötti nyilatkozatot az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is támogatásáról biztosította. Anja Klug, az UNHCR svájci vezetője a dokumentumot olyan "kiemelt zászlóshajóprojektnek" nevezte, amely szerinte remélhetőleg más országokban is követőkre talál majd. A vallási közösségek nyilatkozatukkal António Guterres ENSZ-főtitkár egy korábbi felhívását követik, aki a felekezeteket egységes cselekvésre sürgette a menekültek védelme érdekében és 2012-ben útjára indította a "Hit és Védelem" nevű nemzetközi párbeszédet.

https://index.hu/kulfold/2018/11/08/menekultek_egyhazak_tamogatasa_svajc/

2018. november 7., szerda

A Vatikán nyomást gyakorolt egy kiadóra, hogy akadályozzák a kritikus könyvet

Aldo Maria Valli olasz újságíró októberben publikált egy könyvet a Fede&Cultura kiadóval, ami a Carlo Maria Viganò érsek által kiszivárogtatott információról szól. A könyv címe: "A Viganò-ügy - a dosszié, ami felfedte az egyház legnagyobb belső botrányát".

A ChurchMilitant.com jelentése szerint a Bergoglio egyháztagok nyomást gyakoroltak a kiadóra, így akarják megakadályozni a jövőbeli kiadásokokat.

A Fede&Cultura elmondta, hogy "nyomás alatt állnak" az egyház által, így nem publikálhatnak olyan műveket, amelyek rossz fényben tüntetik fel a hamisprófétát.

https://gloria.tv/article/yaaoY3YURnxQ2Lzxi6isJSmMA

Brandmüller bíboros: Szexuális visszaélés és homoszexualitás a papságban

"Szembenézni a válsággal – a történelem tanulságai."

Az alábbiakban a teológus és egyháztörténész Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság nyugalmazott elnökének írását adjuk közre magyarul, teljes terjedelmében, amely eredetileg november 7-én jelent meg német nyelven az osztrák kath.net oldalon.
***
brandmuller.jpgA papság körében, sőt, az amerikai, ausztráliai és európai Egyház vezetői között is szinte járványszerűen terjed a szexuális visszaélés és a homoszexualitás. Ez a tapasztalat alapjaiban rengeti meg korunk Egyházát, sokkoló hatása szinte bénító. Olyan jelenségről van szó, amely, bár régen is előfordult, a mai, rémisztő nagyságrendjében egészen a XX. század közepéig ismeretlen volt. Fel kell tehát tenni azt a kérdést, hogyan juthattunk el idáig.
A választ keresve két tényezőre kell irányítani a figyelmünket: egyrészt a mai, parttalanul liberális társadalomra, másrészt az utóbbi évtizedek erkölcsteológiájára és annak képviselőire. Néhány véleményvezér közülük elhagyta a klasszikus, a természetjogon és a kinyilatkoztatás teológiáján alapuló felfogást és új elméleteket kezdett hirdetni. Autonóm erkölcs, amely az általánosan kötelező normákat nem akarja elismerni, konzekvencializmus, amely egy cselekvés etikai minőségét a következményei alapján ítéli meg, vagy a szituációs etika, amely egy tett jó vagy rossz jellegét az emberi cselekvés mindenkori konkrét körülményeitől teszi függővé – az erkölcsteológia ilyen és ehhez hasonló irányzatait képviselték a professzorok a teológiai szakokon és a papi szemináriumokban, amelyeket természetesen a szexuális erkölcsre is kiterjesztettek. Így lehetett a homoszexualitást is erkölcsileg elfogadhatónak beállítani, s a Szentírás erről alkotott egyértelműen elítélő kijelentéseit korfüggőnek, historikusnak, vagyis meghaladottnak tekinteni.
Ennek hátterében az a már ’klasszikus’ modernista felfogás áll, hogy – az ’evolúció’ sémáját követve – az emberiség egyre magasabb kulturális szint irányába való fejlődésének dinamikája a vallásra és az erkölcsre is érvényes. Eszerint egy már éppen elért, magasabb tudatossági szinten ma már erkölcsileg megengedett az, ami tegnap még tiltott volt. Ismert neveket lehet említeni ezekkel az elméletekkel kapcsolatban, olyanokat is, akik pápai egyetemeken oktattak, de nem mentették fel őket a hivatalukból. Hamarosan látszottak a következmények: papi szemináriumok váltak, különösen az Egyesült Államokban, a homoszexualitás melegágyaivá. Malachi Martin ex-jezsuita írt az így kialakult helyzetről az 1996-ban megjelent The Windswept House című regényében, amely napjainkra megdöbbentő valósággá vált.
E romlottság nyilvánosságra kerülésére a megdöbbent, de ugyanakkor felháborodott katolikus hívek széles fronton reagáltak, mint ezt a különböző világhálós oldalak, stb., meggyőzően bizonyítják. Következményként kezdtek megcsappanni a katolikus hívek alapítványaiból a Vatikán kasszáiba egyébként bőven folyó pénzforrások. Nem a püspökök, hanem a hívek ragadták magukhoz a kezdeményezést. A megszokott bőséges adományok visszatartását jogosnak mondható protestként kell felfogni Rómának a jelenlegi válsághelyzetben tanúsított elégtelen hozzáállásával szemben. S éppen ezzel a magatartással követtek a hívők - valószínűleg tudtukon kívül – egy késő középkori történelmi mintát.
A XI-XII. századi olasz Egyházban ugyanis hasonló helyzet alakult ki. Az első évezred folyamán a jelentős bevételek miatt a pápaság, a püspöki székek, sőt, az egyszerű egyházi hivatalok is egyre vonzóbbá váltak, ezért viták, harcok, sőt pénzügyi alkuk segítségével igyekeztek ezeket megszerezni. Ezt a beteg jelenséget simóniának nevezik Simon mágus nevéről, aki pénzt ígért Péternek azért, hogy megkapja a Szentlélek adományait. Ehhez társult a világi uralkodók igénye arra, hogy beleavatkozzanak a magasabb egyházi hivatalok elosztásába – laikus invesztitúra –, és természetesen számos pap konkubinátusa is.
Még a pápaság is hasonló sorsra jutott: a IX. és X. század folyamán áldozatul esett két római nemesi nemzetség viszályának. Ezek a családok azután – semmitől sem visszariadva - saját fiaikat és rokonaikat helyezték a pápai székbe. Közöttük voltak olyan, nagyon fiatal és erkölcsi tartás nélküli férfiak is, akik Péter utódaként inkább uralkodóként, s nem az Egyház legfőbb pásztoraként viselkedtek.
E fejlemények következtében valamilyen okból kifolyólag a homoszexualitás is oly mértékben elterjedt az Egyházban, hogy 1049-ben Damjáni Szent Péter a frissen megválasztott pápának, IX. Leónak (1049-1054) átnyújtotta a Liber antigomorrhianus című levelét erről az Egyház és sokak lelki üdvét veszélyeztető jelenségről. A traktátus címe a Ter 18 alatt olvasható Szodoma és Gomorra történetére utal, amely városokat Isten a bűneik miatt megsemmisítette. Damjáni Szent Péter valószínűleg hathatós fellépést várt a reformerként ismert pápától a széles körben elterjedt vétekkel szemben. Azt írja: „A homoszexualitás rákfenéje befészkeli magát az Egyház testébe. Vad, őrjöngő bestiaként tombol Krisztus nyájának akoljában olyan vakmerően és olyan fékezhetetlenül, hogy sokak lelki üdvössége a laikusok rabigája alatt nagyobb biztonságban van, mint az Isten szolgálatába való önkéntes belépés után a Sátán zsarnokságának vastörvénye alatt”, amely a klérusban uralkodott.
Rendkívül figyelemre méltó, hogy szinte ugyanabban az időben kezdett kialakulni egy laikus mozgalom, amely nemcsak a klérusban uralkodó erkölcstelenségek, a papok konkubinátusa ellen lépett fel, hanem a világi hatalmasságoknak az egyházi hivatalok megszerzésére irányuló beavatkozása, és e hivatalok kiárusítása ellen is. Hiszen éppen emiatt szüremkedtek be olyan egyének a klérusba, akik nem tudtak és nem is akartak a papi állapotnak megfelelő életet élni. A világi uralkodóknak gyakran fontosabb volt az Egyház javánál az, hogy a püspöki székben a hű vazallusuk üljön.
Ez ellen emelte fel szavát a Pataria nevű széleskörű népi mozgalom, melynek vezetői milánói nemesek voltak, a hívei viszont a népből származtak, és néhány vezetője a papságból is. A patarénusok szorosan együttműködtek a Damjáni Szent Péter körüli reformista csoporttal, majd VII. Gergely pápával, valamint Luccai Anzelm püspökkel, a jelentős egyházjogtudóssal – a későbbi II. Sándor pápával - , és erőszakkal (is) kikövetelték az utóbb VII. Gergelyről elnevezett reform végrehajtását a klérus hűségben megélt cölibátusáért, és a püspökségek erőszakos elfoglalása, valamint a simónia ellen.
Ebben a reformmozgalomban az az érdekes, hogy szinte egyszerre alakult ki Róma magasabb köreiben és a lombardiai széles hívő néprétegekben, válaszként az Egyházban uralkodó tarthatatlan állapotokra.
Ugyanakkor ez az érdekszövetség nem bizonyult tartósnak. Amikor ugyanis ennek következtében a szegénységi mozgalom egyes ágai kialakultak, sokan közülük nem vették át a ferences testvérek hűségét az egyházi hierarchiához, és spontán prédikációikkal kivonták maguk ellen a hierarchia haragját, amely nem értette meg az idők jeleit. A szentségek által megalapozott Egyház elutasítása miatt számos „Krisztus szegénykéje” süllyedt tévedésbe és engedetlenségbe. Megjelentek a szerteágazó eretnek szegénymozgalmak, amelyek nagy részét csak III. Ince pápa előrelátó pasztorális tevékenysége tudta ismét a hivatalos Egyházba integrálni.
Az elmondottakat azért idéztem fel, mert az akkori helyzet néhány jelenségére ma is ráismerhetünk, amikor túlzottan ügybuzgó világi hívek a papok és a püspökök ellen fordulnak. Ez manapság, ugyanúgy, mint régen, konfliktusokhoz vezet egy az intézményrendszerében megmerevedett episzkopátus – a pápai kúriát is beleértve - és a laikus mozgalmak között, akik úgy érzik, hogy az Egyház pásztorai és tanítói, az apostolok utódai elhagyták, sőt, elárulták őket. Nem kevés erőfeszítést fog igénybe venni a klérus és az egyházi hierarchia részéről, hogy a hívek elvesztett bizalmát visszaszerezzék. Igaz, hogy a Hittani Kongregáció kiadott a morálteológiával kapcsolatban néhány dokumentumot, mint pl. 1975-ben a „Persona humana” címűt. Teológiai tévedések miatt két professzort el is tiltottak az oktatói tevékenységének gyakorlásától 1972-ben és 1986-ban, valamint kifogásolták néhány, a szexuális erkölcsről szóló könyv megjelenését. De az igazán jelentős tévtanítók, pl. a jezsuita Josef Fuchs, aki 1954-1982 között a Pápai Gergely Egyetemen oktatott, Bernard Häring, aki a redemptoristák római főiskolájának tanára volt, Franz Böckle, a rendkívül befolyásos bonni morálteológus, vagy a tübingeni Alfons Auer, Róma és a püspökök szeme előtt hinthették el a tévtanítás magjait.
Visszatekintve, érthetetlen a Hittani Kongregáció és a püspökök magatartása ezekkel az esetekkel kapcsolatban. Láttuk jönni a farkast, és csak néztük, hogyan hatol be a nyájba. Noha II. János Pál „Veritatis splendor” című enciklikája - amelyben Joseph Ratzinger szerepét is méltatnunk kell – nagyon világosan lerakta a katolikus erkölcstan alapjait, az továbbra is a teológusok elutasításába ütközött. Talán azért is, mert amikor megjelent, az erkölcsteológiai hanyatlás és szétesés már nagyon előrehaladott állapotban volt.
Bármilyen érthetetlen és sajnálatos az egyházi apparátus kudarca egyrészt, s bármennyire is szükséges és dicséretes a hívek ügybuzgalma másrészt, mindkettőjük hozzáállása és magatartása jelentős veszélyt rejt magában. Ugyanis ha az inkább csak a pénzügyekkel és igazgatással törődő ún. „hivatalos Egyház” fentebb vázolt viselkedése miatt a katolikusok növekvő számban kivonulnak az Egyházból, ezeket a túl öntudatos laikusokat az a veszély fenyegeti, hogy nem veszik figyelembe az Egyház megszentelt voltát, és tiltakozásból evangéliumi keresztény közösségek alapításával letérnek a helyes útról.
Tehát a jelenlegi helyzetben bármennyire is fontos, hogy megértsük, sőt, elismerjük és bátorítsuk azokat az elsősorban észak-amerikai, tudatosan szerveződő hívő csoportosulásokat, akik tiltakoznak a papok, püspökök, sőt, bíborosok szexuális lezüllése ellen, ügyelni kell arra, nehogy figyelmen kívül hagyják a papság szentségén alapuló Egyház konstitutív jelentőségét, és azt, hogy a papok többsége a hivatásához hűséges életet él.
Mindazonáltal a válság leküzdésében éppen a két pólus közti feszültség bizonyulhatna hatékonynak. Gondoljunk csak boldog John Henry Newman-re, aki a hívek tanúságtételének jelentőségét méltatta „in matters of doctrine”, a tantételek dolgában. Amit 1859-ben megfogalmazott, manapság is alkalmazható lenne a „matters of economic” ill. „moral”, az Egyház gazdasági és erkölcsi ügyeire. Különösen azért, mert a püspökök - éppen úgy, mint a IV. század krisztológiai harcaiban – ma sem tesznek semmit. E passzivitásnak a jelenlegi, szexuális visszaélések okozta válságban is valószínűleg az lehet az oka, hogy a püspöki konferenciák struktúrája és apparátusa a kollegialitás és a szinódusi szellemiség ürügyén megnehezíti az egyes püspökök személyes lelkipásztori felelősségének tudatosítását, és az abból fakadó egyéni kezdeményezést.
De minél erősebben érzik a püspökök a hívek erős akaratát és támogatását az Egyház revitalizálására és megújítására, annál könnyebben fognak bele az egyház hiteles reformjának munkájába. A püspökök, papok és hívek együttműködésével a Szentlélek erejéből válhat – és kell is, hogy váljon – korunk válsága egy posztkeresztény társadalom lelki megújulásának, s ezzel együtt újraevangelizációjának kezdetévé.


https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/11/19/brandmuller_biboros_szexualis_visszaeles_es_homoszexualitas_a_papsagban

2018. november 3., szombat

Az olasz egyház fuldoklik az erkölcstelenségben

Öt évvel hamispróféta pápasága után hatalmas perverzségi vihar csapta meg az olasz egyházat. A legújabb példa ez: melegpropaganda eseményt szerveztek november 18-án, Antonio Napolioni püspök vezetésével.

Fonte di Caravaggio monumentális Szűz Mária templomában kerül megrendezésre az esemény, ez pedig a legfontosabb Mária kegyhely Észak-Olaszországban, "párbeszédet" akarnak a helyi egyházmegyék és az "LMBT katolikusok között". A szórólapon homoszexuálisok fogják egymás kezét.

Azonban Napolioni ellen fordultak a hívők: mintegy 300 ember írt alá egy levelet, ami kimondja, hogy a homoszexuális csoportokban nem vehetnek részt pársztori vezetők, továbbá a levél kimondja, hogy a "homoszexualitás erkölcstelen".

https://gloria.tv/article/ud6Xs88v21bq44uTpW92aBu6v

2018. november 2., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2018. november 2-án Medjugorjéból

A Szűzanya 2018. november 2-i üzenete Mirjana Soldo által
"Drága gyermekek! Édesanyai szívem szenved, míg gyermekeimet nézem, akik nem szeretik az igazságot, akik elrejtik azt, míg gyermekeimet nézem, akik nem imádkoznak érzelmeikkel és cselekedeteikkel. Szomorú vagyok, míg Fiamról beszélek, mert sok gyermekemnek nincs már hite, nem ismerik őt – a Fiamat. Ezért szeretetem apostolai arra hívlak benneteket, törekedjetek az emberi szívek legmélyére nézni és ott biztos, hogy elrejtett kincsre fogtok találni. Ily módon nézni, a Mennyei Atya irgalma. A jót keresni ott is, ahol a legnagyobb rossz uralkodik, megpróbálni elfogadni egymást és nem elítélni, ez az, amit a Fiam kér tőletek. Édesanyaként arra hívlak benneteket, hogy hallgassatok rá. Gyermekeim, a lélek erősebb a testnél, és a szeretet cselekedetei által átlép minden akadályt. Ne felejtsétek el, hogy Fiam szeretett és szeret benneteket. Szeretete veletek és bennetek van, ha egyek vagytok vele. Ő a világ világossága és senki és semmi nem tudja megállítani őt a végső dicsőségig. Ezért, szeretetem apostolai, ne féljetek tanúságot tenni az igazságról. Tegyetek tanúságot lelkesedéssel, tettekkel, szeretettel, áldozatotokkal, de mindenek felett alázattal. Tegyetek tanúságot az igazságról mindazoknak, akik még nem ismerték meg Fiamat. Mellettetek leszek, bátorítani foglak benneteket. Tegyetek tanúságot a szeretetről, amely sohasem szűnik meg, mert a Mennyei Atyától származik, aki örök és örökkévalóságot kínál gyermekeimnek. Fiam lelke veletek lesz. Újra arra hívlak benneteket, drága gyermekeim, imádkozzatok pásztoraitokért, hogy Fiam szeretete tudja vezetni őket. Köszönöm nektek."

Hamispróféta "populista célokra" használja fel a kanonizációt

Csak egy vak, intelligenciáját eldobó neo-konzervatív ember hiszi el azt, hogy VI. Pál vagy Oscar Romero érsek szentek voltak az egyház szemében - írta a Caminante-Wanderer argentin blog október 18-án.

A blog szerint VI. Pált és Romerót csakis kizárólag "Ferenc pápa akarata" miatt avatták szentté, aki "populista célokra" használja fel ezt, nevezetesen arra, hogy "meghátráltassa" az egyházat a politikai korrektséggel.

A blog a szűziességet veszi példának arra, hogy megmutassa, mennyire nem lényegtelenek már a részletek:

• Miután az argentin Maccarone püspök megjelent egy 2005-ös videóban, ahol homoszexuális paráználkodáson kapták a sofőrjével, Bergoglio azt mondta erre, hogy ez "Maccarone magánéletéhez tartozik".

• 2012-ben Berogglio megvédte az argentin Fernando Bargalló püspököt, miután lefotózták, hogy egy Karib-szigeteki hotelben egy szőke ágyast ölelget.

• 2013-ban hamispróféta azt mondta, hogy nincs joga Ricca prelátus homoszexuális kiruccanásait bírálnia. Ricca vezeti a vatikáni hotelt, ahol Ferenc pápa él, továbbá vele keresztül áll kapcsolatban a vatikáni bankkal.

• 2018-ban hamispróféta Edgar Peña Parra érseket léptette elő államtitkárrá, annak ellenére, hogy a múltban volt már része a homoszexuális paráználkodásban.

https://gloria.tv/article/fxXgF2vgsoeP4SiRdtcBJofY3

2018. október 31., szerda

Az idők jelei. A négy sarkalatos erény

1. Okosság. (Sapientia)
2. Igazságosság. (Justitia)
3. Lelki erősség. (Fortitudo)

4. Mértékletesség. (Temperancia)

NAGYON FONTOS ÉS ÉRTÉKES ÜZENET MICHAEL ATYÁTÓL!!! OLVASSÁTOK! TERJESSZÉTEK!

Steve Lyles : Isten kegyelméből lehetőségem volt a múlt héten kétszer is meghallgatni Michel atyát, két különböző plébánián. Mint mondta, ez az utolsó előadása az Egyesült Államokban, ugyanis az Örök Atya közölte vele, hogy ide többé már nem fog visszatérni. Összegezve a Michel atya által elmondottakat: Szent Mihály arra szólította fel őt, hogy mondja meg az embereknek, végezzenek életgyónást 2019-ben! Szemléletesen írta le az elkövetkező események részleteit, és világossá tette, hogy mindez igen rövid időn belül fog megtörténni. Michel atya az Égben járt, és abban az áldásban részesült, hogy Szent Józseftől átvehette saját kezébe a gyermek Jézust. Mikor azt mondta, hogy ő erre érdemtelen, a Szeplőtlen Szűz így válaszolt: „Hiszen minden szentmisén a kezedben tartod Fiamat, nem?” Michel atya legalább háromszor látta Szent Mihályt, és tegnap látta Szent Józsefet is! Erről csodálatos bizonyságot tett, és az igazat mondta. Azt mondta, hogy nekünk három hónapra elegendő élelmiszer készletet kell tartanunk otthonunkban. Továbbá, otthonunkat a Szent Családnak kell szentelnünk! Ez teszi majd lehetővé számunkra, hogy otthonunk ideiglenes menedékül szolgáljon addig, amíg a Szentlélek el nem vezet minket a végleges rejtekünkbe. Ott, ahová minket vezetni fog, minden meglesz, amire csak szükségünk lehet, ha bizalommal átadjuk magunkat Istennek. Felhívta figyelmünket, hogy legalább havonta menjünk gyónni, hogy valóban felkészültek legyünk. Elmondta, hogy a Figyelmeztetés során (amikor Jézust a Kereszten úgy látjuk majd az Égen, amint Szent Sebeiből fénysugarak áradnak, ahonnan a Vér és a Víz tört elő – ami a számunkra adott kegyelem forrása) minden lélek találkozik majd a mi áldott Urunkkal! Akkor kis lángnyelvek szállnak majd alá a lelkekre, amíg a folyamat tart, kb. 15 percig. Minden lélek látni fogja az élete során elkövetett bűneit, amelyeket nem gyónt meg. Azt is tudni fogja, hogy aktuálisan akkor a pokolba,- a purgatóriumba,- vagy a mennyországba vezetne-e az útja. Ezt követően az emberiség számára hat hétig tartó nyugalom adatik, mielőtt elszabadul a földön a pokol. A hat hét arra szolgál, hogy szentgyónáshoz járulhassanak, illetve, hogy meghozhassák életbevágó döntésüket. Amint mondta, a papok egyszerre százasával fogják keresztelni az embereket, miután mindenkinek meg lett mutatva Jézus Krisztus Igazsága az Egy Szent Katolikus Anyaszentegyházban! A papok éjt nappá téve gyóntatni fognak. Ha megtörtént a Figyelmeztetés, a TV készülékeket ki kell dobni a szemétbe! A média azt sulykolja majd, hogy ezt az eseményt egyfajta napsugárzás idézte elő. Ez komplett hazugság! Az Új Világrend azonnal feláll, és minden katonája a helyére kerül. A hat hetes nyugodalmat követően nukleáris háború kezdődik, és az USA-t hét nukleáris rakéta fogja elérni, mely az ottani szörnyű bűnök miatt van megengedve. Sok atomrakétát azonban eltérít majd Isten Keze, mivel Amerika imádkozni fogja az Isteni Irgalmasság rózsafüzért. Mindezt az Örök Atya mondta el neki. Az ördög megpróbálja megölni az emberiség egyharmadát, mivel az angyaloknak is harmadrésze bukott el, és jutott a mennyből a pokolba. Az emberiség harmadrésze fog meghalni a katasztrófák során! Az emberiség kétharmad része pedig egy három és fél éves folyamat alatt lelheti halálát, amely hamarosan megkezdődik. Az imák csökkentik majd a megpróbáltatások súlyát! Az Antikrisztus elfoglalja trónját a hamis egyházban. A pápa még a Figyelmeztetés előtt elmenekül a Vatikánból (aztán megölik majd) és egy hamis pápa (hamis próféta) lesz ott. Lesz majd egy kötelezően viselendő jelzés, amit mindenkinek fel kell venni, hogy adni,- és venni tudjon. Aki nem veszi fel, arra úgy fognak vadászni, mint ahogy a II. világháború alatt az SS vadászott a zsidókra. Akit elkapnak, azt megkínozzák, és mártírhalált kell halnia, ha nem tér át az Antikrisztus és a Világállam oldalára. Ez a három napos sötétség, és a mi Áldott Urunk dicsőséges visszatérése előtt fog történni. Akkor a sátán ezer évre a pokolba lesz száműzve, és csak egy végső csatára jöhet majd vissza. Nem azért osztom meg ezeket a dolgokat veletek, hogy félelmet keltsek, hanem azért, hogy tanuljatok! A Figyelmeztetés már nagyon közel van, és ha megtörténik, csak kevesen fogják tudni, hogy mi az, ami folyik. A legtöbb ember sokkos állapotba kerül, és cselekvőképtelenné válik. A vállalkozások bezárnak, a szolgáltatások szünetelnek, az emberek mintegy hibernálódnak otthonaikban. Azt hiszik, hogy ez a világvége. Ezek a dolgok valóban megtörténnek! Elképzelhetetlen az, ami lesz! Egy alma többet jelent majd egy férfinek, mint egy új autó! A pénznek hamarosan semmi értéke nem lesz, és a boltok üresen tátonganak! Ezek a dolgok közelebb vannak, mint gondoljátok. És ez mindenhol így lesz. Most már csak Isten Szavára várunk, hogy kimondja: Itt az Idő! Ez az üzenet arra szolgál, hogy az emberek lehetőséget kapjanak a felkészülésre. Ha valakinek nem megfelelő a lelki,- és imaélete, annak számára a Figyelmeztetés sokkal nehezebb lesz! A misehallgatás, és áldozás nem elég! Egy léleknek gyakori szentgyónásra is szüksége van, mégpedig a bűnbánat őszinte szándékával! Ha az események megkezdődnek, akkor már nem lehet hozzájutni Bibliához sem, és a miséket is csak a föld alatt (rejtett módon) lehet bemutatni. Michel atya azt is egyértelművé tette, hogy az Eucharisztiát meg fogják szentségteleníteni. Ez az idő most a lelketek felkészülését kell, hogy szolgálja. Ez a lehetőség hamarosan véget ér! Michel atya az Igazságról beszélt, amely rövidesen megtörténik majd. Az alábbi videón láthatjátok, és hallhatjátok Michel atyát, aki igazi pap, dicsőség érte Istennek!

2018. október 29., hétfő

Athanasius Schneider püspök a papi cölibátusról

A magánkiadásban megjelent könyvet a készítői a teljes terjedelmében elérhetővé tették a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében, magyar nyelven és eredeti angol nyelven egyaránt. Az elolvasását mindenkinek jó szívvel ajánljuk!
Fülep: Gyakran hallani még főpapoktól is, hogy a cölibátus törvénye nem más, mint holmi örökösödési problémákat megelőző, középkori eredetű jogtechnikai eszköz. Az igazság azonban az, hogy a papi nőtlenséget már a Kr.u. 300 körüli elvirai zsinat is előírja [1], a legfőbb hivatkozási pont pedig Pál apostol tanítása [2], az apostolok pünkösd utáni életformája, Krisztus felszólítása [3] és az Úr Jézus egészen Atyjának szentelt élete. A papi cölibátus értelme és célja mindenekelőtt Krisztus teljes egzisztenciális követésében rejlik. Lényegénél fogva természetfeletti, ezért fogadják mindig is értetlenül, és ezért támadják az Egyház ellenségei.
Schneider püspök úr: Így van. A legrégebbi dokumentumot, amely figyelmezteti a papságot a papi önmegtartóztatás hagyományos törvényének megtartására, a Spanyolországban rendezett elvirai zsinat tette közzé a 4. század elején. A hagyományos előírás szerint a püspökök, papok és diakónusok egy háztartásban élhettek a feleségükkel, de teljes nemi önmegtartóztatást kellett fogadniuk. Ez volt régen a cölibátus értelme, és lényegét tekintve ez ma is. Az önmegtartóztatás minden korban ugyanazt jelenti.
Jeruzsálemi Szent Cirill például egyik 380-as katekézisében kijelentette, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Akkoriban a legtöbb papnak volt még felesége. A 4. századi egyházatya kijelenti, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Sőt, még erősebben fogalmaz: a pap nem él házaséletet a feleségével. Hangsúlyozza, hogy „ papra” gondol.
Szent Ágoston korában az Egyház zsinatot tartott Karthágóban 390-ben, ahol figyelmeztették a papokat arra, hogy meg kell tartaniuk az állandó nemi önmegtartóztatás kötelezettségét, mely apostoli hagyomány. A 4. századi Egyház jobban tudta, mi számít apostoli hagyománynak, mint azt mi manapság tudhatjuk.
A római katolikus egyház mindig is megtartotta ezt az apostoli hagyományt. Csak a görög egyház szakított a teljes önmegtartóztatás apostoli törvényével a 7. század végén, és megengedte, hogy a diakónusok és a papok házaséletet éljenek, a püspökök esetében azonban nem. Itt ellentmondást látunk. Miért nem élhettek a püspökök házaséletet?
Mikor a keleti egyházak később egyesültek Rómával, Róma kivételt tett, illetve bizonyos értelemben engedélyt (indultumot) adott nekik, hogy megkönnyítse a megtérésüket, mivel a fő kérdés a Szentlélekre és a pápai primátusra vonatkozó tanítás volt. A keleti egyházak elfogadták a legfontosabb dogmatikai kérdéseket, a Szentszék pedig, hogy előmozdítsa az egységet, azt mondta, hogy érvényben maradhat a 7. században bevezetett törvényetek, és a papok és a diakónusok továbbra is élhetnek házaséletet feleségükkel.
A görög egyház 7. században bevezetett törvényében azonban további ellentmondásra bukkanunk. Az első ellentmondás az volt, hogy a püspök nem élhet házaséletet a feleségével. A második ellentmondás az, hogy a pap és a diakónus nem nősülhet újra, ha a felesége meghal. Miért nem? Ez is érthetetlen. Ez is ellentmondás. Ha a törvény nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a pap házaséletet éljen a feleségével, akkor miért nem nősülhet újra, ha megözvegyül?
Ez is teljesen logikátlan. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a gyakorlatuk szemben áll az apostoli hagyománnyal. A diakónussá vagy pappá szentelt cölebsz férfi nem nősülhet, az ortodox egyházban ma is ez a szabály. Jól mutatja ez, mennyire ellentmondásos a cölibátus egész kérdése az ortodox egyházban.
Fülep: Jáki Szaniszló OSB világhírű teológus professzor felhívja a figyelmet arra [4], hogy a cölibátus és a papság mély teológiai kapcsolatának a nyoma a bizánci egyházfegyelemben is kimutatható. A nős pap az áldozatbemutatás előtti éjszaka nem hálhat a feleségével...
Schneider püspök úr: Az ortodox pap nem mutathatja be az eucharisztikus áldozatot, ha előző este házaséletet élt a feleségével. Csak akkor ünnepelheti a pap helyesen a szent Eucharisztiát, ha nemi önmegtartóztatást végez. A pap azonban mindig alter Christus, vagyis másik, második Krisztus. A katolikus papnak általában naponta kell miséznie, már csak ezért is állandó nemi önmegtartóztatásban (cölibátusban) kell élnie.
Fülep: A pap házasélete és az eucharisztikus áldozat bemutatása végső soron kizárják egymást.
Schneider püspök úr: Igen, a két dolog ellentmond egymásnak. Miért csak az előző éjszaka tartóztatja meg magát a házasélettől? Ha négy nappal korábban élt házaséletet a feleségével, akkor misézhet. Mitől annyira más a kettő? Ez is ellentmondás.
Fülep: A cölibátus törvényének, teológiájának kilúgozása a papság lényegét célozza. Ennek további súlyos következménye az, hogy az Egyház meggyengül. A pap a felesége és a családja lévén – akiknek iskolát, orvost, békés körülményeket, anyagi biztonságot kell biztosítania – elkerülhetetlenül szorosabb függésbe kerül az állammal. Üldözés és elnyomás idején a családos pap könnyűszerrel zsarolható, elhallgattatható. Sajnos az ortodoxia története és a kommunizmus időszaka erre is mutat sok szomorú példát.
Schneider püspök úr: Persze, a kommunistákkal való együttműködés. Egyértelmű, hogy azok a lelkipásztorok, azok az ortodox papok, akiknek családjuk és gyermekeik vannak, a gyermekeik védelmére irányuló természetes ösztönükből fakadóan szükség esetén együttműködnek a kormánnyal. Bizonyos szempontból ez érthető is.
Ezek a lelkipásztorok vagy ortodox papok persze olykor a vértanúságot is vállalták. A legtöbb pap azonban, aki az üldöztetés idején vértanú lett, cölibátusban élt. Ebben az esetben ugyanis könnyebb a papnak ellenállnia a kormánynak vagy az igazságtalan és embertelen politikának, akkor is, ha ezért üldözni fogják.
Ez azonban csak az egyik szempont, és nem is a legfontosabb, hiszen a legfontosabb szempont az emberi félelem, amelytől a cölebsz pap sem feltétlenül mentes. És a cölebsz papok között is voltak jó néhányan, akik kiszolgálták a rendszert.
A karrierizmus miatt sok pap ma is együttműködik a keresztényellenes politikai hatalmakkal. Ma is akad jó néhány pap és püspök, aki karrierizmusból együttműködik az új diktatúrával, a gender ideológia diktatúrájával. Azért működnek együtt, hogy magasabb egyházi tisztségeket kapjanak, vagyis emberi gyengeségük miatt. Ki kell tehát alakítanunk magunkban a Krisztusért való harc szellemét. Krisztus igaz katonáinak kell lennünk. Ismét ki kell alakítanunk magunkban ezt a lelkiséget.

Jegyzetek:
[1] „Úgy határoztunk, hogy a püspökök, papok és diakónusok, s az oltár szolgálatára rendelt összes klerikusok tartózkodjanak feleségüktől s a gyermeknemzéstől. Aki ezt nem tartaná meg, zárják ki a klerikusok közül.” (33. kánon)
[2] vö. 1Kor 7,7; 32–34.
[3] Mt 12,19; 19,12.
[4] Jáki Szaniszló László (1924–2009) magyar katolikus bencés szerzetes, teológus, fizikus, tudománytörténész, tudományfilozófus egyetemi tanár, a Templeton-díj tulajdonosa. Több mint 50 könyvének egyike A papi cölibátus teológiája (Ecclesia, Budapest, 1997) [Ebből a könyvből egy lényeges részlet ide kattintva elolvasható - KV szerk.]

A kölni dóm főkapuja fölé "vízköpővé" faragták a hamisprófétát.


A képen a következők lehetnek: 1 személy

Források:
- katholisch.de, https://www.katholisch.de/…/franziskus-lachelt-vom-kolner-d…
- Koelner Dom Official / Instagram, https://www.instagram.com/p/BpZf8DYnDYt/

(A faragványt az eredeti hírtudósítás nevezi "vízköpőnek".)

Isten szemével

2018.10.21.
1.
Hang: Nem lehet ilyen a pápa… hideg igazolás.
Jézus: A pápának tisztelni kellene a hagyományokat. A humanitás és szolidaritás hangoztatása hideg igazolása a hamisságoknak.
2.
VI Pál pápa szentté avatásáról volt szó.
Kép: Egy hatalmas virág gyönyörű szép szirmokkal.
Jézus: A nagy virág gyönyörű szirmaival az Én Egyházamat jelenti. A II Vatikáni Zsinat reformjaival ezeket a szirmokat kezdte megnyirbálni.
3.
Kép: Normafa arany színben ragyog. A dombok, a fű, a fák, a levegő, minden arany színű.
Jézus: Égi áldást szórunk a Szent Anna rétre és az ott engesztelőkre.
4.
Arról volt szó, hogy szeretnének Európai határokat létrehozni.
Kép: Magyarország határát fehér fényű vonal rajzolja ki, olyan Magyarország, mint egy szigetország.
Jézus: Drága kis Magyarjaim, Édesanyám kedves választott népe, még sokat kell harcolnotok a szuverenitásotokért, a szabadságotokért, de nemzetetek fenn fog maradni, és fel fog emelkedni a többi nemzet fölé.
5.
Azokért az országokért imádkoztam, ahol bejönnek a migránsok Európába, úgy mint: Görögország, Olaszország, Spanyolország.
Kép: Fehér vonal Európa déli határain, a fehérség észak felé tolódik.
Hang: Behódolni nektek.
Magyarország helyzetére gondoltam.
Kép: Magyarország fehéren fénylik Európában.
Hang: Páratlan dicsőségben lesz részed Magyarország.
Jézus: Addig sikerül visszatartani a migránsokat, amíg a fehér vonal tart a képen. De sajnos a tömeg akkora, hogy ez a fehér határvonal egyre északabbra hatol. Nem szabad behódolni nektek Keresztényeknek, mert az Iszlám vallás egészen beborítana. A második képen a hazátok fehéren fénylik, mert Édesanyátok és az egész Szentháromság segítségével kormányotok és a nép bátorságával megmenekültök az ellenségtől, és páratlan dicsőségben lesz részetek.
6.
Európáról volt szó.
Hang: Összeomlás előtt áll.
Jézus: Európa összeomlását a rossz migrációs politika fogja okozni.
7.
Álom: Bemondták a TV-ben: a muzulmánok kezdték Medjugorje-t figyelni drónokkal a magasból.
Jézus: Ez az álom azt jelenti, hogy a muzulmánok fontos támadási pontnak látják Medjugorje-t, melyet szüntelenül elárasztanak a Keresztény zarándok csoportok. Akár tömeggyilkosságokat is tervezhetnek. Az ő vallásuk szerint a Keresztények irtása Allah szemében erény. De ne féljetek kicsinyeim, mert Édesanyám a zarándokokat hatalmas palástjával beborítja.
8.
Kép: Egy hajón többen voltak, a hajó ablakán egy drón szállt be, követett valakit.
Jézus: Ez az álom a jövőről szól. A hajó és a rajta lévők a rejtekben működő, bujdokoló, hűséges engesztelők jelképe. A drón pedig üldözőiket, az antikrisztus embereit jelképezi.
9.
Hang: Üres lángok, üres vágyak.
Kép: Egy dombon kis lángok egymás mellett.
Jézus: Vannak földi vágyak, ami után lángoltok, de ezek a lángok üresek, értéktelenek. Pl: vágy a siker, a hatalom, a pénz, és az anyagi javak után. Ezek összehasonlíthatatlanok a Mennyei boldogság iránti vággyal, az Irántam égő forró lánggal, amelyek hatalmasak.
10.
Egy ünnepi misén hangversenyszerű énekeket énekeltek, nem tudtam átérezni azokat.
Érzés: Egy miseének akkor tudja átjárni a lelkemet, ha én is ismerem az éneket és én is énekelem.
Jézus: Mi Égiek a szentmisén elhangzó minden énekben tudunk gyönyörködni, de a legjobban az tetszik nekünk, ha a híveknek ismerős szövegeket és dallamokat hallunk, mert akkor mindenki együtt dicsőít Minket a szentmisében.
11.
Egy faluban voltam, azon gondolkodtam, hogy menjek-e el a temetőbe.
Fizikai érzés: Mintha egy súly nehezedett volna rám.
Érzés: Ha elmegyek, annak súlya van, nem üres cselekedet.
Kép: Szürke színű lelkek, örömujjongással fogadnak a két kezüket az Ég felé emelve.
Kép: Egy liliom sziluettje.
Jézus: Nagy ereje van annak a cselekedetnek, ha elmész a temetőbe, és imádkozol a lelkekért. Egy képen mutattam neked, mennyire boldogok, hogy tisztul a lelkük, és egy másik képen, a liliom sziluettjével azt fejeztem ki, hogy közülük egyesek egészen megtisztulva röppentek fel a Mennybe.
12.
Hang: Mindenki haza jött, és mosolyog.
Kép: Egy fel-fel néző tölcsér virág.
Jézus: Mindig nagy boldogság tölt el, ha látom hazaérkezni gyermekeimet. Gyönyörködöm a mosolyukban. A felfelé néző tölcsérvirág az ő szimbólumuk.
13.
Kép: Egy barlangban vagy egy bányában voltam, egy nagy fekete tartály közeledett felém, mely egy szemetes konténerhez hasonlított.
Jézus: A barlang vagy bánya nagy bűnökben fetrengő emberek helye, de élőké, akiket menteni akarsz. A tartály, ami közeledik feléd a sátán, aki meg akarja akadályozni munkádat.
14.
Kép: Teljes légzőrendszer fehéren fénylett. Látszott a gége, a légcső, és a tüdő is
Jézus: Csak annak van földi élete, aki lélegzik. Ha kiszáll a lelke, megszűnik lélegezni. A lélek szó a lélegzésből származik, vagy fordítva. Ilyen nagy a szerepe a légzőrendszernek a földi életben.
15.
Hang: Minden áldozatod kedves.
Az áldozat a szeretet felső foka. Ezért olyan kedves Nekem. Csak az tud áldozatot hozni, aki nagyon szeret.
16.
Hang: Be kell számolni, hogy miket csináltatok, miket beszéltetek Velem mostanában.
Kép: Egy folyó partján egy Karácsonyfa, tűzijátékszerűség a tetején és ágain.
Jézus: A Karácsonyfa az Én állandó ünneplésem jelképe. A tűzijátékszerű fények rajta a jócselekedetek, áldozatok, az elmélyült beszélgetések Velem, az elmélkedések, és szemlélődések szenvedésem és életem felett.
17.
Hang: Kőből-porból tüzestó.
Jézus: Az anyaghoz való görcsös ragaszkodás a pokolba, a tüzes tóba vezet.
18.
Hang: A Szűzanya Önmagától nem mond a sátánról véleményt.
Kép: Szűzanya.
Jézus: Édesanyám tudja, hogy még a sátánt is Atyám teremtette. Akkora szeretet van Benne, hogy nem mond róla véleményt, pedig ő a legnagyobb ellensége.
19.
A talajvízről volt szó.
Hang: Ez följön.
Kép: Egy férfi jobbra fordulva áll egy mélyedésnél, ahol víz jön fel.
Hang: Ez tisztátalan.
Jézus: Szennyvízhez hasonlítom a pokolból feljövő démonokat, akik elárasztják a Földet kísértésekkel. A kísértések tisztátalanok, védekezzetek lelki fegyverekkel, bűnbánattal, imával, a szentségek felhasználásával.
20.
Hang: Nem tudom, hogy funkcionálhat-e, mint világítótorony.
Kép: Két férfivel egy templomtoronyban voltam, a harang működését néztük felfelé nézve. Épp jött valaki a templomtoronyba vezető lépcsőkön, majdnem felért.
Jézus: A templomok azért vannak, hogy megvilágítsák az utat gyermekeimnek. Sajnos nem minden templom szolgál világítótoronyként. Sok közülük összeroskad, rommá válik, mert nem törődnek vele. A képen Én haladok fölfelé hozzátok a toronyba. Meg akarom vizsgálni, hogy vajon fog-e világítani nektek. Nagyon sok múlik azon, hogy ki a templom „gazdája”, plébánosa, aki gondoskodik róla, és az Én házamat népszerűvé teszi-e.
2018.10.28.
1.
Hang: Csak ezt akarom neked elmondani, hogy…
Kép: Egy örvényszerűség mellett áll egy ember.
Hang: Legyen.
Jézus: Csak ezt akarom neked elmondani, hogy a bűn annyira elhatalmasodott a világban, hogy a természeti katasztrófák sok-sok embert el kell, hogy nyeljenek ahhoz, hogy a maradék felébredjen és megtérjen.
2.
Hang: Az Egyháznak.
Hang: Hogy tényleg tanuljon.
Jézus: Az Egyháznak sok szenvedésnek kell átmennie, hogy megszabaduljon a jelenlegi tévutakról, hogy megtanulja az Istenhez és a tízparancsolathoz való tartozását. Ezért engedem meg a Keresztényüldözéseket.
3.
Hang: Hogy mersz szembenézni vele?
Arról volt szó, hogy Magyarország ellenáll a migránspolitikának.
Kép: Egy férfi jobbra fordulva mérgesen rázza az öklét.
Jézus: Te, az igazság mellett álló kicsiny seregem, csak Szentlelkem segítségével mersz szembeszállni a migránspártiakkal. Mint hazaszerető emberek, már most bátran megvalljátok elveteket, hogy nektek Keresztény Európa és Keresztény Magyarország kell. Ha majd az antikrisztus hatalomra kerül, ezért üldözésben lesz részetek.
4.
Hang: Hatalmat.
Kép: Egy kőszobor, ki egy személyt ábrázolt, de nem tudtam kivenni, hogy kit.
Kép: Egy nagy fém szobor, egy lábat ábrázolt egy talapzaton.
Jézus: Az antikrisztus fellépése után hamarosan megszilárdítja hatalmát. Szobrokban imádtatja magát a kiüresített templomokban. A talapzaton lévő láb azt fejezi ki, hogy mindenkit eltapos, aki nem imádja.
5.
Hang: A miénket.
Arról volt szó, hogy saját papot kell vinni valahová.
Jézus: Ne válogassatok, becsüljétek meg azt a papi gyermekemet, akit közétek helyeztem. Őt kérjétek, őt hívjátok, ha lelki problémátok van. Gondoljatok arra, hogy sok településnek nincs is papja.
6.
Hang: Kezd emelkedni lassan, fel kell zárkóznotok.
Kép: Az Úr Jézus emelkedik fel az Ég felé.
Érzés: Nekünk csatlakozni kell Hozzá.
Jézus: Egyre jobban el kell zárkóznotok a világtól, hogy képesek legyetek felemelkedni az Ég felé, mint Én, a ti Uratok.
7.
Hang: Megjátszani.
Hang: Hollandiát.
Jézus: Teremtményeim, ne akarjátok megjátszani, hogy nincs semmi baj. Bizony, az északi államokra vészesen közeledik a jégtáblák olvadásának katasztrófája.
8.
Hang: Még a legerősebbet is megtöri az Isten.
Kép: Mennyei Atya képe, körülötte egy kisugárzás, mely Isten erejét mutatta.
Kép: Egy kemény ember, kit Isten ereje kettétör, mint egy pálcikát.
Jézus: Sokan nem hisznek Isten akaratában és végtelen erejében. Csak magukban hisznek. Gőgösek, és ha nem térnek meg, összetörnek Isten kezében.
9.
Hang: Élhetetlenné válik életed.
Jézus: Ember! Ha Isten nélkül éled le életedet, és elmerülsz a világ dolgaiban, lehet, hogy találkozol földi örömökkel, sikerekkel, gazdagsággal, de mindez csak látszat, mert a végén minden elvész, ami számodra érték volt, értelmetlenné válik életed, lelked elkárhozik.
10.
Hang: Hosszadalmas ez neked.
Jézus: Ahogy éled az életedet, hosszadalmas az neked, de ha majd a Mennyből visszagondolsz rá, egy pillanatnak tűnik.
11.
A tartozásról volt szó.
Hang: Mindenki méltó a maga bérére.
Kép: Moslékszerűség, rossz ránézni.
Jézus: Azért láttad mosléknak, undorítónak a képet, mert a tartozás bűn, lopásnak számít. De csak akkor, ha nem adják meg időben. Pedig aki lop, a túlvilágon megfizet érte.
12.
Kép: Valaki megütögeti apukám fejét.
Jézus: Ezt a képet a gonosz adta neked, hogy a szülői tekintélyt rombolja benned.
13.
A misén Kapisztrán Szent Jánosról volt szó.
Kép: Egy egyén fehér ruhában, kapucni a fején. Az arca nem látszott, mert a kapucni takarta. Dél-nyugat felé nézett.
Jézus: Kapisztrán Szent Jánost láttad, aki szomorúan néz az Észak-Afrikából beözönlő migránsok seregére.
14.
Hang: Mezítláb.
Hang: Az egész.
Kép: Két láb szandálban mezítláb, leoldódik a szandál a lábról, a láb teljesen szabaddá válik.
Jézus: Számomra az áldozathozatal egyik nagyon kedves formája, ha a medjugorjei keresztutat mezítláb teszed meg. Ezzel a kis szenvedéssel sok lelket tudsz szerezni nekem.
15.
Hang: Jóakaratban.
Jézus: Rendkívül fontos tulajdonság az akarat. Csak az tud jókat cselekedni, ki tele van jó szándékkal.
16.
Hang: Elkerülhetetlen utaid ezek.
Kép: Arany fény.
Jézus: Itt a lelki szenvedéseidre gondolok, amit rosszakaróid okoznak neked. Ezek elkerülhetetlenek az életedben, de vigasztalásul arany fénnyel borítalak be.
17.
Kép: Egy lefelé forduló csillag, még az ágai is lefelé hajlanak, szinte lógnak.
Jézus: A lefelé forduló csillag olyan választottjaimnak a szimbóluma, akikből hiányzik az alázat és engedelmesség, és ezért letűnnek az emberek szeme elől. Visszavonom tőlük a kegyelmet.
18.
Arról volt szó, amikor az Egyházi emberek sem azt teszik, amire az Úr Jézus tanít.
Kép: Jézus a kereszten, nagyon szenved. Jön valaki, és nagy erővel még hasba is vágja.
Jézus: A kép azt fejezi ki, hogy az emberiségnek nem elég, hogy kínszenvedésemmel és kínhalálommal megváltottam a pokoltól, és kiengeszteltem értük Atyámat, hanem szeretett Egyházam új fájdalmakat okoz Nekem olyan reformokkal, amely nem egyezik az Én hagyományos tanításommal.
19.
Hang: Félidő.
Jézus: Rohamosan közeledik a félidő, amely az antikrisztus uralmának a beteljesedése és a vége lesz.
20.
Hang: Nekünk nem volt ilyen, hogy dolgozni.
Hang: Találékonyak.
Jézus: Ma sok olyan fiatal van, akit a körülmények miatt nem ismerték meg a rendszeres mindennapi munkát. De találékonyak voltak, és különböző furfangokkal segélyhez jutottak. Ugyanúgy vannak a migránsok, akik ellepik Európát, és munka nélkül élnek a tehetősebb Európai országok nyakán, mert ők is találékonyak. Ez nem ügyeskedés, hanem mások kihasználása, lustaság, és kényelemszeretet. Tehát bűn.
21.
Kép: Egy férfi velem háttal, kék a felső ruházata, fehér sapka a fején, biciklit tol maga mellett.
Kép: Démonok a pokolban, jönnek fel a Föld felszínére, és kísértenek.
Jézus: A pokol kapui nyitva vannak, és akadálytalanul törnek fölfelé a gonosz lelkek, hogy kísértsék és háborgassák gyermekeimet. Ez a férfi sem kivétel.
22.
Kép: Hegyek, egyesek magasabbak, mások alacsonyabbak.
Jézus: A hegyek különböző életutakat jelentenek. Az alacsonyabbak könnyen járható utak, a magasabbak nehezebben.
23.
Kép: A Fatimai Szűzanya balra néz.
Hang: A betegek.
Jézus: Édesanyám arra hívja fel a figyelmedet, hogy imádkozz a lelki és testi betegekért.
24.
Hang: Annyira rendes volt… az elején.
Jézus: Választottjaimnak megmondtam, hogy az antikrisztus úgy fog fellépni, mint a béke embere. Engem fog utánozni kedvességben, elbűvölő szeretetben, nagylelkűségben. De majd eljön az idő, amikor megmutatja igazi kegyetlen arcát, és keményen uralkodni fog rajtatok.
25.
Hang: Biztonsági kaja.
Hang: Vegyük észre.
Jézus: Kísérjétek figyelemmel az eseményeket, és gyűjtsétek az elálló élelmiszereket, vizet, takarót, gyógyszert, gyufát, és gondoskodjatok fűtési lehetőségről. Sajnos, a gyermekeim többsége nem veszi észre, hogy közelednek a háború, a Keresztényüldözés, és a sátán pecsétje Kell, hogy legyenek tartalékaitok..
26.
Hang: Kis angyaloknak ez.
Jézus: Azok a lelkek, akik a Földön a legkisebbek, névtelenek, alázatosak, de tele vannak szeretettel és áldozattal, bőséges kegyelemben részesülnek majd a Mennyben. Ők az Én különösen szeretett Angyalkáim.

2018. október 28., vasárnap

Krisztus-Király ünnepére

Az ünnep liturgiájából:
Szentlecke: Kol 1,12-20: „Testvérek: Hálát adjatok az Atyaistennek, aki méltókká tett minket arra, hogy részünk legyen a szentek sorsában a világosságban, és kiragadott minket a sötétség hatalmából s áthelyezett szeretett Fiának az országába. Benne van a megváltásunk a vére által és a bűnök bocsánata. Ö a láthatatlan Istennek képmása, elsőszülött minden teremtmény előtt, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok, az uralmak, a fejedelemségek és a hatalmasságok egyaránt: minden őáltala és őérette teremtetett. Ö előbb van mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ö a testnek, az Egyháznak feje, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben, mert, úgy tetszett az Atyának, hogy őbenne lakozzék minden teljesség, és hogy őáltala megengeszteljen magával mindent, hogy békességet szerezzen keresztjének vérével mindennek, ami akár a földön, akár a mennyben vagyon, a mi Urunk Jézus Krisztusban.”
Evangélium: Jn 18,33-37: „Az időben: Mondá Pilátus Jézusnak: Te vagy-e a zsidók királya? Felelé Jézus: Magadtól mondod-e ezt, vagy mások beszélték neked énfelőlem? Mondá Pilátus: Hát zsidó vagyok-e én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged kezembe; mit míveltél? Felelé Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna az én országom, harcra kelnének szolgáim, hogy kezébe ne adassam a zsidóknak. Valójában az én országom nem innét való. Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te? Felelé Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.”
Lehet-e e két szentírási szakaszban leírtaknál világosabban megfogalmazni, hogy Jézus Krisztus valóságos Királyunk, mindenek felett uralkodó Fenség, akiben „teremtetett minden az égben és a földön”, és akinek ezért minden teremtmény mélységes hódolattal és engedelmességgel tartozik?!
A mai világban Krisztus király ünnepe az egyházi év egyik fontos, ha nem a legfontosabb, de legalábbis a legtanulságosabb ünnepe, mert korunk legnagyobb eltévelyedését, a mai világ számára legfelfoghatatlanabb igazságot tárja elénk. Pusztán az a tény, hogy a zsinati szekta október utolsó vasárnapjáról, tehát Mindenszentek ünnepét megelőző vasárnapról Krisztusnak „minden teremtmény feletti legfőbb uralmát”, „minden ember és minden dolog és minden intézmény és minden közösség felett való fölséges és föltétlen uralmát”, az egyházi év utolsó vasárnapjára tette át, világosan megmutatja, hogy ez az ünnep botránykövet jelent a modernisták, egyáltalán szinte minden mai ember számára.
A honlapon a Krisztus-király ünneppel foglalkozó írások között olvashatóak a Szunyogh-Xavér féle misszáléból az e napra rendelt liturgikus szövegek, valamint az ünnep magyarázata. Ez utóbbiban ez a mondat: „Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap Krisztusnak való felajánlással kell az egész Egyházban megünnepelni…”, a honlapon ki lett egészítve a következő megmásíthatatlan ténnyel: „ezzel is kinyilvánítva, hogy Jézus Krisztus hatalma nem csak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója. Ezért ünnepeljük Krisztus királyságát nem az egyházi év utolsó vasárnapján, hanem még a Mindenszentek előtti vasárnapon.”
Ma az emberek túlnyomó többsége, köztük a médiában megszólalók mindegyike vagy istentelen, vagy egy olyan istent, hitet, érzést propagál, akit, amit mindenki maga gyárthat a saját használatára. Egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve nem ismerek senkit, aki ha egyáltalán hisz még Istenben, e hit alatt ne valami kellemes, valami vigasztaló érzést értene. A mai világ embere az egyik legfőbb erénynek az elnézést, a toleranciát, a minden vallás, minden érzés tiszteletét tartja, még olyanok is, és ez a legszomorúbb, akikben még megvan a valódi tisztesség csírája. Olyannyira beléjük ivódott ez a szemlélet, hogy nem csak maguk ilyenek, hanem egyáltalán fel sem tudják fogni, ezért nem is hiszik el, hogy akadnak még olyanok, akik ezt nem így gondolják.
Pedig ha az emberek csak egy kicsit is használnák az agyukat, ha csak egy kicsit is emlékezetükbe idéznék, hogy Jézus példabeszédeiben a mindennapi dolgokkal magyarázta el tanítását, a legfontosabb isteni törvényeket, parancsokat, akkor rájöhetnének maguktól is, hogy Isten lényéből, fogalmából fakadóan Isten nem lehet egy mindent eltűrő, szelíd, akarattalan, jámbor valaki. Miközben a mai ember a legkisebb tiltakozás nélkül eltűri, hogy az evilági hatalom mindent előírjon számára, hogy pontosan megszabja neki, hogy élete szinte minden területén mit és mikor szabad csinálnia, az arról a valakiről, akit istennek – sőt, némelyek [ezt tegnap hallottam egy TV-műsorban megszólaló szájából] „mindenhatónak” – nevez, el sem tudja képzelni, hogy bármiféle joga, elvárása, előírása, egyszóval hatalma legyen felette és e világ felett.
Az ünnepen felolvasott evangéliumi szakasz végén mondja Jézus: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Vagyis, aki felfogja, hogy létezik igazság, ami csakis egy és oszthatatlan és abszolút lehet, az azt is tudja, hogy Isten „hatalma nem csak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója”. De ez fordítva is igaz: Aki nem hiszi el, még csak nem is gondol rá, sőt, felfoghatatlannak tartja, hogy Istennek elvárásai vannak vele szemben, hogy Isten egykor minden pillanatát számon fogja kérni rajta, hogy Isten nem tűri el, hogy ellenszegüljenek Neki, az úgy él, hogy igazság nem létezik, nem létezhet.
Ez utóbbi embertípusra a legszebb példát ma hallottam egy rádióadásban egy olyan valaki szájából, aki sikeres könyveket ír, tanít, gyerekeket, felnőtteket nevel a „tisztább” életre, és aki arra a kérdésre, hogy mit akar elsősorban közvetíteni regényeivel, így válaszolt: Azt kell az embereknek megérteniük, hogy „az igazság relatív”. Aztán azt is kifejtette, hogy ez mit jelent: ennek is igaza van a maga szemszögéből, a másiknak is igaza van a saját szemszögéből, tehát mindenkivel türelmesnek kell lennünk, mindenkit tiszteletben kell tartanunk, ha a saját igazsága szerint él.
C. S. Lewis és Molnár Tamás írt sokat arról, hogy a mai világ bajainak egyik gyökere abból áll, hogy nem ismerik a fogalmakat, sőt összekeverik őket, következésképpen gondolkodásuk is zavaros összevisszaság. Hirtelenében nem is tudok két olyan dolgot, fogalmat mondani, melyek annyira szemben állnak egymással, mint az igazság és a relatív. Vagy igaz valami és akkor független a beszélőtől, a személytől, vagy relatív, és akkor függő viszonyban van ezekkel.
Mégis, ma az életnek nincsen egyetlen olyan területe, melyet ne ezen sátáni dogma alapján ítélnének meg, fogadtatnának el az emberekkel. Aki nem figyelt eléggé oda a Teremtés történetére, annak Jézus még egyszer világosan megmondta: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44) Vagyis, aki nem fogadja el azt, hogy létezik igazság, vagy aki gyűlöli az igazságot, annak egyszerűen nem lehetnek kapcsolódási pontjai Istennel, aki maga az Igazság. Következésképpen az (akár ember, akár intézmény, akár közösség) a hazugságot teszi meg élete mércéjévé, az valójában a Sátán igája alatt tengeti életét, a Sátán eszköze és követője lesz.
Mivel a mai világ tökéletesen szembefordult Teremtőjével és megtagadta Urát, ezzel kikerülhetetlenül a Sátán hatalma alá helyezte magát. Mindezekből logikusan következik, hogy a mai világ nem is lehet más, csak borzalmas, élhetetlen, hazug, és minden más rossz, ami már szinte nem is elképzelhető. Sőt, mivel a Sátánt a végső és még teljesebb győzelemre törekvés hajtja, a világ napról napra ördögibb, és az emberek napról napra istentelenebbek lesznek. Ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy Istenen kívül is létezhet jó és szép. Ezért aztán a „kicsiny maradéknak” nem kell naponta elcsodálkoznia azon, hogy milyen idegen, ismeretlen lett körülötte minden. És azon sem, hogy senkit nem képes meggyőzni az igazságról, és letéríteni a téves, de egyre szélesebb útról, mely a kárhozatba vezet.
Amíg az emberek nem voltak menthetetlenek, Isten csodákkal igazolta küldötteinek szavait: így tett az emberiség egész története alatt egészen az utolsó évtizedekig. De Isten ma már nem tesz (nyilvános) csodát, mert a világ annyira eltávolodott Tőle, a fekete és a fehér annyira szétvált, hogy akiben az igazság piciny szeretete még megmaradt, annak csodák nélkül is fel kellene ismernie a helyes utat. És ahogy a koldusról és a gazdag Lázárról szóló példabeszédből tudjuk, aki nem ismeri fel mai világunk hamisságát, a hazugság atyjának egyre világosabban érzékelhető nyomait mindenhol, azon a csoda sem segítene már.
A katolikus tanítás szerint az ember Istentől rendelt egyik elengedhetetlen feladata, hogy Őt egyre jobban megismerje, hogy hitét, vallását állandóan tanulmányozza, egészen halála órájáig. Ezért igencsak meglepő, hogy a mai ú. n. tisztességes, magukat kereszténynek tartó emberek szinte irtóznak vallásuk tanulmányozásától! H. M. Morris állapította meg már évtizedekkel ezelőtt ezt írta az oktatásról: „Olyan fogalmak, mint teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás stb., melyek a történelem legfontosabb és legalapvetőbb tényeihez tartoznak, említésre sem kerülnek.”
Persze, a mai emberek vallási tudatlansága, hitbéli közönye nem ebből a szomorú tényből származik, hanem ez is már csak következmény: mégpedig a klerikusok egyre növekvő hitehagyásából és árulásából, és az embereknek Istentől való egyre rohamosabb elfordulásából eredő logikus következmény.
Mindazonáltal az tény és az is marad, hogy aki ezeket a fogalmakat nem ismeri: „teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás”, az képtelen megérteni a történelmet, az emberi élet célját, egyáltalán bármit is. És ha feltesszük azt a kérdést, hogy ma hányan vannak, akik még ismerik és helyesen értelmezik és használják ezeket a fogalmakat, akkor kiderül, hogy még a „katolikusok” között is olyannyira elenyésző ezek száma, hogy számokban szinte kifejezhetetlen. [És hányan vannak egyáltalán ma még a földön, akik hiszik, hogy van abszolút igazság, és ez csakis Isten lehet; „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6); „Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.” (Jn 17,17)]
Az emberek ma nem akarnak tanulni, mert attól félnek, hogy akkor elvesztik a nyugalmukat, a maguknak berendezett, puha „vallási” fészket, ami nem kötelezi őket semmire. A mai felvilágosult ember tudása vallását és a világ törvényszerűségét illetően a nyomába sem ér a régi – a „tudatlan korban élt” – emberek tudásának.
A „megmaradt maradéknak”, akiről Izajás és az összes többi ószövetségi próféta jövendöl, szolgáljon vigaszul, hogy őket maga Isten fogja kivinni a szakadékból. Olyan az életük, mint egy ostromlott várban, melyből a Vezér egy-egy megbízható embere vezetése alatt sorban menti ki a híveit. Utoljára már nem marad ilyen megbízható embere, ezért a végső maradékot összetrombitálja, és meghagyja nekik, hogy nyugodtan várjanak rá, imádkozzanak, legyenek türelemmel, se hitük, se bizalmuk, se ájtatosságuk ne lankadjon, mert ahogy végzett teendőivel, Ő maga fogja kivezetni őket a mélység felett a biztonságba, a fénybe, az Ő országába. Az emberi természethez hozzátartozik, hogy akkor bír ki a legtöbbet, ha tudja, hogy a vége jó. Isten pedig megígérte a Benne végig bízóknak, és Neki a végsőkig engedelmeseknek, Jézust a végsőkig abszolút hatalommal bíró királyuknak tartóknak, hogy megmenti őket, bevezeti őket országába és nekik adja az örök életet.

Feltéve: 2018. október 28., Krisztus-Király ünnepén

A Vatikán állást foglalt: Isten minden embert szeret, a melegeket is.

Kapcsolódók (1)

Elkezdték teregetni a szennyest a Vatikánban
A Vatikán volt washingtoni nagykövete egyesek szerint csak azért követeli Ferenc pápa lemondását, mert elmozdították a posztjáról. Mi lesz, ha egyre többen megszólalnak?
A nők egyházi szerepének kiterjesztését, a melegek egyházi életbe való bevonását és a szexuális visszaélésekkel szembeni erélyesebb fellépést szorgalmazó zárójelentéssel ért véget szombat este a fiatalokról szóló háromhetes püspöki szinódus a Vatikánban.
A szombat este közzétett, 167 fejezetet tartalmazó dokumentum a modern társadalmakat érintő számos kérdéssel foglalkozik a migrációtól kezdve a virtuális valóság veszélyén át, és olyan kényes témákat is érint, mint a melegek helyzete, vagy az egyházat megrázó pedofilbotrányok.

Mi is ez a szinódus?

A Vatikánba 267 szinódusi atya érkezett a világ egyházmegyéiből az október 3-án kezdődött tanácskozásra. Az üléseken nyelvi csoportokban, a szinódust témáit tartalmazó munkadokumentum (Instrumentum laboris) pontjait dolgozták fel. Az eredményt magába foglaló zárójelentésről (Relatio synodi) a szinódus utolsó napján szavaztak. A találkozón 23 szakértő és 36 fiatal is részt vett, nekik azonban nincs szavazati joguk.
A dokumentum a nők egyházi szerepéről szólva úgy fogalmaz, hogy jobban be kell vonni őket a vezetői szinten történő közreműködésbe, hiszen az egyház e tekintetben "elkerülhetetlen változás" elébe néz. A dokumentum azonban kerüli a hierarchiába való bevonás szükségességének a kimondását, inkább csak olyan frázisokkal írja körül a nemi egyenlőtlenség problémáját, mint, hogy
a női hang hiánya szegényesebbé teszi a vitát és az egyház útját.
Ezt a fejezetet egyébként csak tucatnyi ellenszavazat mellett sikerült átnyomni a szinóduson, amelynek soraiba mindössze hét apácát hívtak meg, őket is szavazati jog nélkül.
A püspökök állást foglaltak amellett arról is, hogy a homoszexuális embereket nem szabad hátrányosan megkülönböztetni szexualitásuk miatt, hanem hitükben kísérni kell őket.
Isten minden embert szeret, s így tesz az egyház is.
- olvasható az irat talán legtöbb vitát keltett fejezetében, amelyet 178 szavazattal fogadtak el 65 ellenében.
Az iratban emellett a püspökök leszögezték, hogy szigorú intézkedésekkel kell elejét venni a papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek. A szöveg szerint nincs az a bűnbánat, ami ellenszerül szolgálna az áldozatok életét végigkísérő szenvedéseknek.
A szinódus vasárnapi zárómiséje
A szinódus vasárnapi zárómiséje
Fotó: Tony Gentile / Reuters
A zárójelentés felveti a "felelősség és átláthatóság" hiányát is a szexuális visszaélések eseteinek a feldolgozásával összefüggésben. Ugyanakkor az iratból hiányzik a felelősség világos elismerése az évtizedeken át eltussolt, papok által elkövetett szexuális visszaéléseknél - melyeket a világi hatóságok a legapróbb részletekig dokumentáltak.

Elkezdték teregetni a szennyest a Vatikánban

Elkezdték teregetni a szennyest a Vatikánban

A Vatikán volt washingtoni nagykövete egyesek szerint csak azért követeli Ferenc pápa lemondását, mert elmozdították a posztjáról. Mi lesz, ha egyre többen megszólalnak?
Bár a chilei, az amerikai, és németországi szexbotrányok nagy megpróbáltatás elé állították az egyházat, a szavazáson 208 támogató ellenében a szinódus 30 résztvevője voksolt nemmel a dokumentum "Igazságot keresni és bocsánatot kérni" címet viselő fejezete ellen.

Ferenc pápa: Üldözik a katolikusokat

Ferenc pápa a szinódus eredményeit összegző iratról tartott végszavazást követően az egyház egyfajta "üldöztetéséről beszélt", de nem nevezte meg, hogy a "heves vádak" voltaképpen miért is érik az egyházat. A pápa szerint az egyház nehéz időszakot él meg, "folytonos vádaskodásokkal" akarják bemocskolni. Az egyházfő ezért felszólította a püspököket, hogy védjék meg az egyházat az ilyen "üldöztetéstől".
Ferenc pápa celebrálta a vatikáni zárómisét
Ferenc pápa celebrálta a vatikáni zárómisét
Fotó: Tony Gentile / Reuters
A hírügynökségek szerint Ferenc pápa kijelentésével vélhetőleg Carlo Maria Vigano érsekre utalhatott, aki a papi pedofília eltussolásával vádolta az egyházfőt. Az egyházon belül azóta vita zajlik a követendő irányról a pápa konzervatív ellenfelei és az úgynevezett modernizálók között.
(MTI)