Az ünnep liturgiájából:
Szentlecke: Kol 1,12-20: „Testvérek: Hálát adjatok az Atyaistennek, aki méltókká tett minket arra, hogy részünk legyen a szentek sorsában a világosságban, és kiragadott minket a sötétség hatalmából s áthelyezett szeretett Fiának az országába. Benne van a megváltásunk a vére által és a bűnök bocsánata. Ö a láthatatlan Istennek képmása, elsőszülött minden teremtmény előtt, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok, az uralmak, a fejedelemségek és a hatalmasságok egyaránt: minden őáltala és őérette teremtetett. Ö előbb van mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ö a testnek, az Egyháznak feje, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben, mert, úgy tetszett az Atyának, hogy őbenne lakozzék minden teljesség, és hogy őáltala megengeszteljen magával mindent, hogy békességet szerezzen keresztjének vérével mindennek, ami akár a földön, akár a mennyben vagyon, a mi Urunk Jézus Krisztusban.”
Evangélium: Jn 18,33-37: „Az időben: Mondá Pilátus Jézusnak: Te vagy-e a zsidók királya? Felelé Jézus: Magadtól mondod-e ezt, vagy mások beszélték neked énfelőlem? Mondá Pilátus: Hát zsidó vagyok-e én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged kezembe; mit míveltél? Felelé Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna az én országom, harcra kelnének szolgáim, hogy kezébe ne adassam a zsidóknak. Valójában az én országom nem innét való. Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te? Felelé Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.”
Lehet-e e két szentírási szakaszban leírtaknál világosabban megfogalmazni, hogy Jézus Krisztus valóságos Királyunk, mindenek felett uralkodó Fenség, akiben „teremtetett minden az égben és a földön”, és akinek ezért minden teremtmény mélységes hódolattal és engedelmességgel tartozik?!
A mai világban Krisztus király ünnepe az egyházi év egyik fontos, ha nem a legfontosabb, de legalábbis a legtanulságosabb ünnepe, mert korunk legnagyobb eltévelyedését, a mai világ számára legfelfoghatatlanabb igazságot tárja elénk. Pusztán az a tény, hogy a zsinati szekta október utolsó vasárnapjáról, tehát Mindenszentek ünnepét megelőző vasárnapról Krisztusnak „minden teremtmény feletti legfőbb uralmát”, „minden ember és minden dolog és minden intézmény és minden közösség felett való fölséges és föltétlen uralmát”, az egyházi év utolsó vasárnapjára tette át, világosan megmutatja, hogy ez az ünnep botránykövet jelent a modernisták, egyáltalán szinte minden mai ember számára.
A honlapon a Krisztus-király ünneppel foglalkozó írások között olvashatóak a Szunyogh-Xavér féle misszáléból az e napra rendelt liturgikus szövegek, valamint az ünnep magyarázata. Ez utóbbiban ez a mondat: „Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap Krisztusnak való felajánlással kell az egész Egyházban megünnepelni…”, a honlapon ki lett egészítve a következő megmásíthatatlan ténnyel: „ezzel is kinyilvánítva, hogy Jézus Krisztus hatalma nem csak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója. Ezért ünnepeljük Krisztus királyságát nem az egyházi év utolsó vasárnapján, hanem még a Mindenszentek előtti vasárnapon.”
Ma az emberek túlnyomó többsége, köztük a médiában megszólalók mindegyike vagy istentelen, vagy egy olyan istent, hitet, érzést propagál, akit, amit mindenki maga gyárthat a saját használatára. Egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve nem ismerek senkit, aki ha egyáltalán hisz még Istenben, e hit alatt ne valami kellemes, valami vigasztaló érzést értene. A mai világ embere az egyik legfőbb erénynek az elnézést, a toleranciát, a minden vallás, minden érzés tiszteletét tartja, még olyanok is, és ez a legszomorúbb, akikben még megvan a valódi tisztesség csírája. Olyannyira beléjük ivódott ez a szemlélet, hogy nem csak maguk ilyenek, hanem egyáltalán fel sem tudják fogni, ezért nem is hiszik el, hogy akadnak még olyanok, akik ezt nem így gondolják.
Pedig ha az emberek csak egy kicsit is használnák az agyukat, ha csak egy kicsit is emlékezetükbe idéznék, hogy Jézus példabeszédeiben a mindennapi dolgokkal magyarázta el tanítását, a legfontosabb isteni törvényeket, parancsokat, akkor rájöhetnének maguktól is, hogy Isten lényéből, fogalmából fakadóan Isten nem lehet egy mindent eltűrő, szelíd, akarattalan, jámbor valaki. Miközben a mai ember a legkisebb tiltakozás nélkül eltűri, hogy az evilági hatalom mindent előírjon számára, hogy pontosan megszabja neki, hogy élete szinte minden területén mit és mikor szabad csinálnia, az arról a valakiről, akit istennek – sőt, némelyek [ezt tegnap hallottam egy TV-műsorban megszólaló szájából] „mindenhatónak” – nevez, el sem tudja képzelni, hogy bármiféle joga, elvárása, előírása, egyszóval hatalma legyen felette és e világ felett.
Az ünnepen felolvasott evangéliumi szakasz végén mondja Jézus: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Vagyis, aki felfogja, hogy létezik igazság, ami csakis egy és oszthatatlan és abszolút lehet, az azt is tudja, hogy Isten „hatalma nem csak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója”. De ez fordítva is igaz: Aki nem hiszi el, még csak nem is gondol rá, sőt, felfoghatatlannak tartja, hogy Istennek elvárásai vannak vele szemben, hogy Isten egykor minden pillanatát számon fogja kérni rajta, hogy Isten nem tűri el, hogy ellenszegüljenek Neki, az úgy él, hogy igazság nem létezik, nem létezhet.
Ez utóbbi embertípusra a legszebb példát ma hallottam egy rádióadásban egy olyan valaki szájából, aki sikeres könyveket ír, tanít, gyerekeket, felnőtteket nevel a „tisztább” életre, és aki arra a kérdésre, hogy mit akar elsősorban közvetíteni regényeivel, így válaszolt: Azt kell az embereknek megérteniük, hogy „az igazság relatív”. Aztán azt is kifejtette, hogy ez mit jelent: ennek is igaza van a maga szemszögéből, a másiknak is igaza van a saját szemszögéből, tehát mindenkivel türelmesnek kell lennünk, mindenkit tiszteletben kell tartanunk, ha a saját igazsága szerint él.
C. S. Lewis és Molnár Tamás írt sokat arról, hogy a mai világ bajainak egyik gyökere abból áll, hogy nem ismerik a fogalmakat, sőt összekeverik őket, következésképpen gondolkodásuk is zavaros összevisszaság. Hirtelenében nem is tudok két olyan dolgot, fogalmat mondani, melyek annyira szemben állnak egymással, mint az igazság és a relatív. Vagy igaz valami és akkor független a beszélőtől, a személytől, vagy relatív, és akkor függő viszonyban van ezekkel.
Mégis, ma az életnek nincsen egyetlen olyan területe, melyet ne ezen sátáni dogma alapján ítélnének meg, fogadtatnának el az emberekkel. Aki nem figyelt eléggé oda a Teremtés történetére, annak Jézus még egyszer világosan megmondta: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44) Vagyis, aki nem fogadja el azt, hogy létezik igazság, vagy aki gyűlöli az igazságot, annak egyszerűen nem lehetnek kapcsolódási pontjai Istennel, aki maga az Igazság. Következésképpen az (akár ember, akár intézmény, akár közösség) a hazugságot teszi meg élete mércéjévé, az valójában a Sátán igája alatt tengeti életét, a Sátán eszköze és követője lesz.
Mivel a mai világ tökéletesen szembefordult Teremtőjével és megtagadta Urát, ezzel kikerülhetetlenül a Sátán hatalma alá helyezte magát. Mindezekből logikusan következik, hogy a mai világ nem is lehet más, csak borzalmas, élhetetlen, hazug, és minden más rossz, ami már szinte nem is elképzelhető. Sőt, mivel a Sátánt a végső és még teljesebb győzelemre törekvés hajtja, a világ napról napra ördögibb, és az emberek napról napra istentelenebbek lesznek. Ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy Istenen kívül is létezhet jó és szép. Ezért aztán a „kicsiny maradéknak” nem kell naponta elcsodálkoznia azon, hogy milyen idegen, ismeretlen lett körülötte minden. És azon sem, hogy senkit nem képes meggyőzni az igazságról, és letéríteni a téves, de egyre szélesebb útról, mely a kárhozatba vezet.
Amíg az emberek nem voltak menthetetlenek, Isten csodákkal igazolta küldötteinek szavait: így tett az emberiség egész története alatt egészen az utolsó évtizedekig. De Isten ma már nem tesz (nyilvános) csodát, mert a világ annyira eltávolodott Tőle, a fekete és a fehér annyira szétvált, hogy akiben az igazság piciny szeretete még megmaradt, annak csodák nélkül is fel kellene ismernie a helyes utat. És ahogy a koldusról és a gazdag Lázárról szóló példabeszédből tudjuk, aki nem ismeri fel mai világunk hamisságát, a hazugság atyjának egyre világosabban érzékelhető nyomait mindenhol, azon a csoda sem segítene már.
A katolikus tanítás szerint az ember Istentől rendelt egyik elengedhetetlen feladata, hogy Őt egyre jobban megismerje, hogy hitét, vallását állandóan tanulmányozza, egészen halála órájáig. Ezért igencsak meglepő, hogy a mai ú. n. tisztességes, magukat kereszténynek tartó emberek szinte irtóznak vallásuk tanulmányozásától! H. M. Morris állapította meg már évtizedekkel ezelőtt ezt írta az oktatásról: „Olyan fogalmak, mint teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás stb., melyek a történelem legfontosabb és legalapvetőbb tényeihez tartoznak, említésre sem kerülnek.”
Persze, a mai emberek vallási tudatlansága, hitbéli közönye nem ebből a szomorú tényből származik, hanem ez is már csak következmény: mégpedig a klerikusok egyre növekvő hitehagyásából és árulásából, és az embereknek Istentől való egyre rohamosabb elfordulásából eredő logikus következmény.
Mindazonáltal az tény és az is marad, hogy aki ezeket a fogalmakat nem ismeri: „teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás”, az képtelen megérteni a történelmet, az emberi élet célját, egyáltalán bármit is. És ha feltesszük azt a kérdést, hogy ma hányan vannak, akik még ismerik és helyesen értelmezik és használják ezeket a fogalmakat, akkor kiderül, hogy még a „katolikusok” között is olyannyira elenyésző ezek száma, hogy számokban szinte kifejezhetetlen. [És hányan vannak egyáltalán ma még a földön, akik hiszik, hogy van abszolút igazság, és ez csakis Isten lehet; „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6); „Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.” (Jn 17,17)]
Az emberek ma nem akarnak tanulni, mert attól félnek, hogy akkor elvesztik a nyugalmukat, a maguknak berendezett, puha „vallási” fészket, ami nem kötelezi őket semmire. A mai felvilágosult ember tudása vallását és a világ törvényszerűségét illetően a nyomába sem ér a régi – a „tudatlan korban élt” – emberek tudásának.
A „megmaradt maradéknak”, akiről Izajás és az összes többi ószövetségi próféta jövendöl, szolgáljon vigaszul, hogy őket maga Isten fogja kivinni a szakadékból. Olyan az életük, mint egy ostromlott várban, melyből a Vezér egy-egy megbízható embere vezetése alatt sorban menti ki a híveit. Utoljára már nem marad ilyen megbízható embere, ezért a végső maradékot összetrombitálja, és meghagyja nekik, hogy nyugodtan várjanak rá, imádkozzanak, legyenek türelemmel, se hitük, se bizalmuk, se ájtatosságuk ne lankadjon, mert ahogy végzett teendőivel, Ő maga fogja kivezetni őket a mélység felett a biztonságba, a fénybe, az Ő országába. Az emberi természethez hozzátartozik, hogy akkor bír ki a legtöbbet, ha tudja, hogy a vége jó. Isten pedig megígérte a Benne végig bízóknak, és Neki a végsőkig engedelmeseknek, Jézust a végsőkig abszolút hatalommal bíró királyuknak tartóknak, hogy megmenti őket, bevezeti őket országába és nekik adja az örök életet.

Feltéve: 2018. október 28., Krisztus-Király ünnepén