2014. február 20., csütörtök

" A válás nem feloldhatatlan bűn"




A Vatikán reformjával megbízott nyolc fős bíborosi tanács szerdán átadta Ferenc pápának első jelentését, miközben a világ több mint 180 bíborosa megérkezett a Vatikánba a csütörtökön kezdődő konzisztóriumra. A püspöki szinódus főrelátora Erdő Péter bíboros, ő is megérkezett már Rómába.
Az egyházi G8-as csoportnak nevezett bíborosi tanács szerdán fejezte be háromnapos tanácskozását. A tanács egyeztetett a Vatikán gazdasági-szerkezeti egyszerűsítésére kinevezett bizottsággal és az IOR vatikáni bank reformjával megbízott bizottsággal is. A megbeszélések eredményeit összegző jelentést a nyolc fős bíborosi tanács amellett, hogy átadta Ferenc pápának, ismertette Pietro Parolin szentszéki államtitkárral és azzal a 15 fős bíborosi bizottsággal is, mely a szentszéki költségvetésért felelős – közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
Lombardi elmondta, hogy a vatikáni reformok kidolgozásával tavaly áprilisban megbízott G8-as bíborosi csoport következő ülése április 28. és 30. között lesz, majd július 4-től újabb tanácskozást tartanak.
A szóvivő hozzátette, hogy csütörtökön és pénteken 180-185 bíboros vesz részt a Ferenc pápa által összehívott rendkívüli konzisztóriumon, melynek a család lesz a témája. Rómába érkezett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is. A konzisztóriumot Angelo Sodano, a bíborosi kollégium dékánja, egykori szentszéki államtitkár nyitja meg. Ezt Ferenc pápa beszéde követi, majd Walter Kasper, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke tart előadást a családról. Kasper bíboros szerdán azt mondta az őt Rómában követő újságíróknak, hogy a „válás nem feloldhatatlan bűn”.
 
A templomban házasodott, de elvált hívőknek a szentségekben való részesítése lesz az egyik témája az idén októberre összehívott szinódusnak is, melynek Erdő bíboros a főrelátora. Lorenzo Baldisseri érsek, a szinódus főtitkára közölte, hogy a szinódus témáit előkészítendő, az utóbbi hónapokban végzett felmérésre a püspöki konferenciák 80 százaléka válaszolt. A válaszok összesítésével elkészült az októberi szinódust bevezető, úgynevezett munkaokmány (instrumentum laboris) vázlata, melyet hétfőn mutatnak be Ferenc pápának.

Zsid. 13,4
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.

Mt. 5,32
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.

Lk. 16,18
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.”

A házasság örökérvényű-e?

Róm. 7,1-3
Vagy nem veszitek tudomásul, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.
Mt. 5,31-32
„Megmondatott ez is: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

Mt. 19,3-9
Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”

Mk. 10,2-12
Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. Ő azonban visszakérdezett: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azok ezt mondták: „Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai. Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.”

Imára és böjtre hív az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia február 20-án felhívást adott ki a kijevi eseményekkel kapcsolatban. - Számunkra is fontos az ügy, legalább a kárpátaljai magyarok miatt:
Munkácson február 20-án egész napos szentségimádást tartottak Ukrajna békéjéért, és szerte az országban nem egy római katolikus plébánián hetek óta folyamatosan imaórákat, szentségimádást tartanak erre a szándékra.
A Majdan melletti Szent Mihály pravoszláv templomot megnyitották a tüntetők, főleg a sebesültek számára, szinte kórházat rendeztek be az épületben. A szintén a Majdan közelében lévő római katolikus Szent Sándor székesegyházat is megnyitották a sebesülteknek – tájékoztatta szerkesztőségünket Pápai Zsuzsanna.
Krisztusban kedves Testvérek, kedves honfitársak!
Nagy fájdalmunkra az ukrajnai egyházi közösségek békefelhívásai nem találtak meghallgatásra. Folytatódik a vérontás, emberek halnak meg, nem szűnik meg az erőszak. Minden hívünket imára és böjtre szólítjuk fel. Az imádság és áldozathozatalaink a legerősebb és a legelső eszköz számunkra. Kérünk mindenkit, hogy szüntelenül könyörögjön az irgalmas Istenhez sokat szenvedett Hazánkért. A lelkipásztorokat arra buzdítjuk, hogy szervezzenek imavirrasztásokat a plébániákon, a csoportokban és a közösségekben. Az Isteni Gondviselés útjai titokban maradnak számunkra. Kérjük Istent, hogy vonuljon vissza a rossz és győzedelmeskedjen a jó, hogy tűnjön el a gyűlölet és a bosszúvágy, szülessen meg a testvéri szeretet, hogy legyen vége a háborúnak és jöjjön el a béke, hogy oszoljon el a sötétség és keljen fel az isteni kegyelem napja. Köszönjük nektek, kedves Testvérek, minden imátokat és áldozatotokat arra a szándékra, hogy béke legyen Ukrajnában. Szívből adjuk rátok áldásunkat!
2014. február 20.
Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia
Magyar Kurír

2014. február 19., szerda

P. James Manjackal MSFS : Az ördög és az Eucharisztia (1)

A szentmisén átváltoztatáskor és a szentségimádás alatt gyakran látom, ahogy a gonosz lélek állal kínzott és megszállott emberek rikácsolnak, kiabálnak, táncolnak és járkálnak, a többieket zavarják. Egyszer, amikor Zágrábban (Horvátország) egy 15.000 fős tömeg jelenlétében tartottunk a stadionban szentségimádást, több mint egy tucat, gonosz lélektől kínzott és megszállt ember zavarta meg a programot.
Így kiálltottak: „Te, Jézus, menj innen. Jézus, ne zavarj minket, hagyj minket békén, Jézus, menj el ebből a teremből stbl" Az önkéteseknek jutott osztályrészül az az emberfeletti feladat, hogy a sportcsarnokból kitessékeljék őket. Később felkerestem őket a pszichiátrián a provinciálisommal együtt, akit a papneveldéből kértem. A megszállt emberek kötéllel voltak megkötve, néhányukat pedig szobába zárták. Elkezdtek szidni minket, leköptek, megpróbáltak megrúgni és megtámadni. Zágrábban az ördög James Bondnak hívott. Voltak démonok, akik így szóltak: „James Bond, azért jöttél Jézussal Indiából, hogy kiűzz minket? Nem fog sikerülni, nem fogunk kimenni Némelyek így gúnyoltak: „James, nem szégyelled magad, hogy a provinciálisoddal jössz, de még ketten együtt se tudtok kiűzni!" Az ördög a provinciálisomat is felismerte. Sok imádságra és böjtre volt szükség, hogy ki tudjuk űzni őket.
Amikor az Oltáriszentség jelenlétében imádkozunk olyan emberek szabadulásáért, akik erre rászorulnak, az ördög mindig nagyon hevesen reagál. Egyszer Indiában beteghez vittem az Oltáriszentséget, hogy a szent útravalót kiszolgáltassam neki. Útközben odajött hozzám egy tisztátalan lélektől megszállott hindu, és így kiáltott rám: „Te gazember, Krisztust viszed magaddal, aki azért jött, hogy elpusztítson minket? Nem mehetsz át ezen a területen, mert ez a mienk!"
A mellettem álló sekrestyés egész testében remegett, a ruhámba csimpaszkodott, és ezt suttogta: „Jézus, Jézus, ments meg minket!" Kivettem a pikszist (az Oltáriszentség szállítására használt szelencét) a zsebemből, majd keresztet vetettem vele a hindura, aki rémisztő rikácsolással a földre zuhant. Mikor sivító kiáltozását meghallották, néhány ember odajött hozzánk és azt mondták, hogy ezt az embert egy Maha Káli nevű gonosz lélek szállta meg, és hogy sok embert zaklat a környéken. Később megtudtam, hogy a férfi teljesen normális lett, és semmi bajt nem okozott többé az embereknek. Egy hindu család, miután tanúja volt az Oltáriszentség e csodájának, megtért, és azon a helyen, ahol ez a férfi a gonosz lélektől megszabadult, betonkeresztet emeltek, esténként pedig mindenki, a hindukat is beleértve, a kereszt lábánál imádkozott a gonosz lélek elleni védelemért.
Egyszer Kerala állam északi részén Chathengottunada plébániáján tartottam karizmatikus lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlat során a plébános mesélt nekem egy fiúról, aki a plébániához tartozott, és megszállta a gonosz lélek. A lelkigyakorlat után a plébános elvitt a fiú otthonába, hogy szenteljem meg a házat, és imádkozzam a fiú szabadulásáért. Mikor odaérkeztünk a házhoz, nemcsak a szülők és a testvérek, hanem sokan mások is összegyűltek. Miközben a házat szenteltem és Jézus szent szívének ajánlottam, a fiú, akit leláncolva tartottak szobájában, beszélt, sivított, kiáltozott és mindenféle szidalmakkal illetett engem és a plébánost. Ekkor a Szentlélek arra indított, hogy mondjak szentmisét ebben a házban.
A plébános azonnal felhívta a helyi püspököt, hogy engedélyt kérjen. A püspök ismerte ennek a megszállott fiúnak az esetét, és nagy együttérzést mutatott a család iránt. A szentmisén átváltoztatáskor, mikor a szentostyát magasba emeltem, a megszállt fiú széttörte láncait, odajött hozzám, és meg akart támadni, de vigyázói lefogták. A geráziai megszállott bibliai története jutott eszembe: „Sokszor béklyóba és láncra verték, de elszakította a láncokat, összetörte a bilincseket, és senki sem tudta öt megfékezni " (Mk 5,4) A szentmise után a legszentebb Oltáriszentséget a paténán hagytam és odamentem a fiúhoz, hogy szabadító imát mondjak érte. A fiú köpködni kezdett, és hangosan szidalmazott. Teljesen nyíltan így szólt: „Jézus, miért jöttél el, hogy elpusztíts engem? Én szeretem ezt a fiút. Az életét akarom. Nem fogom elhagyni őt. Tamás nagybátyja adta nekem."

http://www.karizmatikus.hu/evangelizacio/36-tanusagtetel/2811-az-oerdoeg-es-az-eucharisztia

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog



2014. február 18. kedd, 18:09
Drága szeretett leányom, miközben ez a lelkekért folytatott harc egyre csak fokozódik, először sok ember elkezd kételkedni Létezésemben, még mielőtt teljesen elutasítanának Engem.
A világ elméjében egy új, hamis helyettesítőt fognak Rólam létrehozni. A Nevemet vakmerő nyíltsággal fogják használni, de a szavak, amelyeket nekem tulajdonítanak, nem Tőlem valók lesznek. Azt fogják kijelenteni, hogy Isten nem engedi meg, hogy az emberek bűnei elhomályosítsák az Ő Ítéletét. Sokkal inkább, Isten, el fog tekinteni a bűntől, mert számára annak kevés jelentősége van, mivel az ember gyenge, és mindig vétkezni fog, nem számit, hogy éppen mi az. Azt fogják nektek mondani, hogy Jézus megbocsát mindenkinek, mert Irgalmassága meghaladja az Ő Ítéletét. Ez egy hazugság lesz, de sok ember el fogja azt hinni, és egyáltalán nem fogják érezni a kötelességét annak, hogy a bűnt elkerüljék, vagy, hogy keressék a megbocsátást, mert addigra már azt fogják gondolni, hogy a bűn valójában nem is létezik. Éppen ezek a lelkek azok, akiknek a legnagyobb szükségük van az imára. Ne tévessze össze senki Irgalmasságomat az Ítéletemmel, mert az két különböző dolog.
Irgalmasságom csak azoknak lesz megmutatva, akik bűneikért bűnbánatot tartanak. Azonban nem lesz megmutatva azoknak, akik büszkén állnak Színem előtt, miközben meg sem próbálják keresni Megbocsátásomat. Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog. És amikor Irgalmasságom kimerül, Igazságosságom bárdként fog lecsapni. Meg fogom büntetni a gonoszokat, akiken már nem lehet segíteni.
Az embernek soha, még egy percre sem szabad figyelmen kívül hagynia Ígéretemet. El fogok jönni, hogy összegyűjtsem Isten minden gyermekét, de sajnos közülük sokan sohasem fognak belépni Paradicsomomba, mert addigra már megtagadtak Engem, tagadták Létezésemet és a bűn létezését.
Jézusotok

2014. február 18., kedd

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Amikor hirdeted Szavamat, félelem nélkül beszélj

2014. február 17.

Uram, mi többet tehetünk még? A dolgok egyre rosszabbra fordulnak!
Ah! Vassula, te jó úton jársz, az Én szenvedésem útján. A pásztoraim közül sokan a saját testük foglyai. Azok, akik hit és őszinteség nélkül prédikálnak, fájdalmat okoznak Nekem. Ők csak a küldöttemre koncentrálnak, hogy megnehezítsék életedet. Még akkor is, amikor a munkám jó gyümölcsöt termett számukra, még akkor is leragadnak egy bizonyos gondolatnál az elméjükben: annál, hogy eltávolítsanak téged. De bármit tesznek veled, viseld el Értem alázattal és türelemmel, szelídséggel és szeretettel, járj azon az úton, melyet számodra kijelöltem. Ajándékom mértékének megfelelő kegyelmet kaptál.
Szüntelenül imádkozzál, Gyermekem, és legyél szeretetem tanúja! Imádkozz, hogy a szereteted növekedjen, és bőséges gyümölccsel teljenek meg kezeid. És amikor hirdeted Szavam, félelem nélkül beszélj! Érted? Hűséges a Szavam. Mondtam neked, hogy a jelenlétem mindenütt jelenvaló lesz, és a te jelenlétedben Engem is sokan meglátnak. Gyermekem! Én, Jézus, továbbra is meg fogok jelenni arcodon!
Mindenkit, aki veled dolgozik, megáldok. Megáldom őket szeretetükért és ebben a munkában való hűségükért. Ennek a generációnak a gonoszsága és perverziója fokozza dühömet, és az Igazságot tűz által mutatom meg. Az égő városok, utcák elnéptelenednek, és ez a pusztaság lesz lelkük szimbóluma.
Ezt a generációt csak tűz által fogom megtisztítani: megtagadtak Engem, megtagadták létezésemet, megtagadták Törvényemet. Menj tehát Gyermekem, és tégy tanúságot ennek a lázadó nemzedéknek!
Megáldalak téged szeretetem nagyságában… IC Én Jézus vagyok, igen…
http://ichtys.hu/index.php/143-2014-februar-17

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Nem lesz többé jogotok, hogy akár egyetlen lelket is elvegyetek Tőlem – egy életet -, vagy a saját magatok életét, vagyis az Örök Üdvösséget

2014. február 17. hétfő, 00:15
Drága szeretett leányom, amikor elérkezik az utolsó Ítélet Napja, sok olyan lélek lesz, akik meg tagadtak volt Engem, és ezért nagy félelem fog eluralkodni a szívükön. Mert akkorra az Igazság olyan lesz, mint egy kristálytiszta tó, folt nélkül. Olyan világos lesz az Igazság, mintha a tükörbe néznének. És vajon mit fognak látni? Látni fogják az Arcomat, a Szomorúságomat, a Szeretetemet, a Sajnálkozásomat, a Haragomat, és aztán tanúi lesznek Igazságszolgáltatásomnak is, mert akkor már nem lesz visszaút.
Most van itt az ideje annak, hogy az emberiség megváltsa önmagát. Én adtam nektek ezt az időt, hogy ebben az időben mindnyájan felkészüljetek. Használjátok fel azt okosan és látni fogjátok Isten Dicsőségét. Pazaroljátok csak el az időt, és akkor soha nem fogjátok meglátni Királyságom Fényét, sem pedig annak Dicsőségét. Ehelyett el kell szenvednetek a Tőlem való örök elszakadást. Ahol a ti egyetlen társaságotok egy falka farkas lesz – feldühödött démonok – a mélységben, mely a fenevad otthona. Mindazok, akik engednek a gonoszságnak – nem számít, hogy milyen mértékű -, egyre távolabb és távolabb fognak esni Tőlem – minél jobban tagadjátok Isten Szavát.
Ez az idő azért adatott az emberiség számára, hogy kellőképpen felkészülhessen. Az Én Küldetésem, hogy lehúzzam a pókhálót a szemetekről, és hogy megmutassam nektek, hogy mit kell tennetek azért, hogy üdvözölhesselek benneteket Új Paradicsomomban.
Lehet, hogy ez a Küldetés a ti egyetlen esélyetek arra, hogy megragadjátok Kezemet, még mielőtt bele zuhannátok a nagy megtévesztés vákuumában. A Sátán kijelentette, hogy továbbra is lopni fogja azokat a lelkeket, akik szeretnek Engem. Ő most ebben az időben egyedül arra összpontosít, hogy elvonszolja Tőlem azokat a lelkeket, akik valóban szeretnek Engem. Ezért ő minden kétséget, minden hazugságot és istenkáromlást belehelyez azokba a lelkekbe, akik az Igazság szerint élik az életüket. Az ő hatására ezek a lelkek el fognak hagyni Engem. A Sátán most gőgösen gúnyolódik Velem, és minden alkalommal, amikor elragadok tőle egy lelket, arra esküdözik, hogy ő soha nem szűnik meg akadályozni egyetlen olyan földi Küldetést sem, amelyen az Én áldásom nyugszik, hogy megmentse a lelkeket.
Nektek nem szabad megvédenetek Engem ellenségeimmel szemben, vagy szembeszállnotok velük. Sohase veszítsétek szem elől a Legszentebb Bibliát. Ne változtassa meg azt senki! Hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik arról próbálnak meggyőzni benneteket, hogy Isten elnézne bármilyen próbálkozást, amely megváltoztatna akár egyetlen Szót (a Biblia), próféciát vagy Parancsolatot – mert ez a legnagyobb bűn. Sohase szegjétek meg az Első Parancsolatot. Senki sem helyezheti magát Isten fölé.
Bárki vétkezzen is közületek, újra és újra vissza kell térnie Hozzám. Soha ne szégyelljetek futva visszajönni Hozzám. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet bármilyen formája eltöltsön benneteket. A bűneitek azok, amelyektől iszonyodom – mégis megbocsátom azokat. Szeretlek benneteket, és továbbra is szeretni foglak. Mivelhogy szeretlek benneteket, nektek adtam ezt az időt, hogy mindnyájatokat összegyűjtselek. Ne engedjétek meg a gonosznak, hogy elszakítson benneteket fivéreitektől és nővéreitektől. Ne hallgassatok semmire, és senkire, aki megpróbál elvonni benneteket Munkámtól – az Üdvösség e Küldetésétől.
Az Irántam való hűségetek fontos, mert ti vagytok az Én Maradék Hadseregem, amelynek meghatározó szerepe lesz abban, hogy megmentse a világ maradékát attól, hogy ugyanarra a sorsra jusson, mint azok, akik nem voltak hajlandók Noéra hallgatni. Bárki, aki felelős azért, hogy Tőlem akár egyetlen lelket is elszakított, szenvedni fog érte. Az Én Haragom akkor a legrosszabb, amikor nem éritek be azzal, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok, hanem szándékosan megpróbáltok másokat is magatokkal rántani, és Szeretetemtől és Királyságomtól távol tartani.
A következményekre korábban már figyelmeztetve voltatok. Most újra emlékeztetlek benneteket. Nem lesz többé jogotok, hogy akár egyetlen lelket is elvegyetek Tőlem – egy életet -, vagy a saját magatok életét, vagyis az Örök Üdvösséget.
Jézusotok

XVI. Benedek levelének szó szerinti fordítása

XVI. Benedek levélben válaszolt Andrea Torniellinek, a La Stampa olasz napilap újságírójának arra a három kérdésére, amelyeket a lemondásához vezető feltételezett nyomásgyakorlásról és összeesküvés-elméletekről szóló hírekkel kapcsolatban tett fel. Az olasz újság szerdai, február 26-i számában Tornielli részletesen ismertette Ferenc pápa levelét és annak előzményeit, csütörtökön pedig magát levelet is közzétette.
Joseph Ratzinger világosan kifejti, hogy döntését szabadon hozta meg, lemondása érvényes, az ezzel ellentétes hírek, sejtetések mind abszurd spekulációk. Nem kényszerítették lemondani, nem nyomásgyakorlás vagy cselszövés miatt mondott le. Ma az egyházban nem áll fenn semmiféle kettős hatalom. Van egy hivatalban lévő, funkcióit teljes joggal gyakorló pápa, Ferenc, és van egy nyugalomba vonult pápa, akinek az „egyetlen és végső célja”, hogy napjait az utódáért mondott imádságnak szentelje.

A fehér reverendát csak praktikus okokból tartotta meg, de Ferenc pápától eltérően (körgallér nélkül) viseli.

Pár héttel ezelőtt a neves svájci teológus, Hans Küng idézte XVI. Benedek Ferenc pápával kapcsolatos néhány mondatát egy olyan levélből, amelyet XVI. Benedek személyesen neki küldött. XVI. Benedek e levélben világosan megfogalmazta, hogy semmiféle ellentét nincs közte és Ferenc pápa között, hanem azonos gondolkodásmód és szoros, baráti kapcsolat fűzi őket egymáshoz. Íme, ezt írta XVI. Benedek: „Hálás vagyok, amiért nagy látásmódbeli azonosság és szívbéli barátság fűzhet Ferenc pápához. Ma egyetlen és utolsó feladatomnak azt tartom, hogy támogassam imámmal az ő pápai szolgálatát.” Akadtak olyanok, akik XVI. Benedek Küng által idézett mondatainak hitelességét kétségbe vonták. Erre vonatkozik az alábbi levél 3. pontja.

XVI. Benedek levelének szó szerinti fordítása:


Benedictus XVI
Papa emeritus

Vatikánváros
2014. február 18.


Tisztelt Tornielli Úr!

Köszönöm február 16-i levelét. Három feltett kérdésére válaszaim a következők:

1. A legkisebb kétség sem fér a péteri szolgálatról való lemondásom érvényességéhez. Az érvényesség egyetlen feltétele a döntés szabadsága. A lemondás érvénytelenségével kapcsolatos spekulációk egyszerűen abszurdak.

2. A fehér reverenda és a Benedek név megtartása egyszerűen praktikus dolog. A lemondás pillanatában nem álltak rendelkezésre más ruhák. Egyébiránt a pápáétól világosan megkülönböztethető módon hordom a fehér reverendát. Az ezzel kapcsolatos spekulációk is minden alapot nélkülöznek.

3. Küng professzor szó szerint és pontosan idézte a neki küldött levelem szavait.

Remélem, sikerült világos és kielégítő választ adnom kérdéseire.

Az Úrban:

XVI. Benedek

Fordította: Király Henrietta

Magyar Kurír

Gänswein érsek XVI. Benedek lemond(at)ásának első évfordulójáról

„Visszavonulok az imába, de mindig veletek leszek, és együtt haladunk előre az Úrral” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Benedek pápa 2013. február 14-én a római egyházmegye papjaitól, három nappal péteri szolgálatáról való lemondását követően. Egy évvel a korszakalkotó gesztus után Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek személyi titkára, a Pápai Ház prefektusa nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.
Az egyéves évforduló napja ugyanolyan nap volt, mint bármelyik másik – kezdte beszámolóját az érsek. Szentmisével kezdődött, majd a breviárium következett, reggeli, aztán folytatódott a nap. Természetesen szó volt az egy évvel ezelőtti történelmi napról is, ami felejthetetlen mindenki számára, aki átélte. Benedek emeritus pápa azzal a derűvel töltötte ezt a napot, amely február 11 után is jellemezte.
Arra vonatkozóan, hogy hogyan jellemezné ezt a sajátos időszakot, amelyet Benedek pápa megélt a történelmi döntés kapcsán, Gänswein érsek kifejtette: Benedek pápa lemondásakor elhangzott beszéde adja ehhez a kulcsot. Ami abban elhangzott, az a lemondás oka, nincsenek más okai. Aki másokat keres, spekulációt folytat. Nem volt már ereje, és olyan pápára volt szükség, akinek van ereje, hogy jól vezesse Krisztus egyházát. Bátor szeretetcselekedet volt, nagy alázat, valamint az Úr és az egyház iránti szeretet megnyilvánulása. Ezt talán kevesek értették meg azonnal. Az azóta elmúlt évben azonban érlelődött a felismerés, hogy bátor, forradalmi, alázatos lépés volt, amely bizonyára gyümölcsöt terem a jövőben.
Benedek pápa visszavonultan, diszkréten, de nem elszigetelten él. A Mater Ecclesiae kolostorban lakik a vatikáni kertekben. Megvannak a saját kapcsolatai, mindennapi ritmusa: vannak látogatói, levelezést folytat, sok külső kapcsolata is van. Ő így akart élni, imádkozni az egyházért és utódáért, így jól érzi magát.
Sokakban felmerült a kétség, hogy működhet-e két pápa együttélése. Aki ismeri Benedek pápát, nem kételkedhetett benne, hogy nem avatkozik bele utóda kormányzásába. Nem is tette. Szép volt az a gesztus, hogy megválasztása után Ferenc pápa azonnal kereste a kapcsolatot elődével. Ez kezdete lett egy jó és szép barátságnak, amely minden nap tovább épül.
Sokan szeretnének újra találkozni Benedek pápával. Sokan írnak neki. Benedek pápa számára ez nagy vigasz, amely örömmel tölti el szívét. Hálás azoknak, akik szeretik, és az Úrnak. Természetesen nem fogadhatja el mindazt a találkozási kérést, amely hozzá érkezik, mert túl sokan fordulnak hozzá nemcsak Olaszországból, de az egész világról. De a közelség, a szeretet e jeleiért nagyon-nagyon hálás – zárta interjúját XVI. Benedek magántitkára és a Pápai Ház prefektusa.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2014. február 17., hétfő

Moszkva betiltja az örökbefogadást Belgium számára

Az orosz törvényhozás alsóháza felszólította a külügyminisztériumot, hogy vizsgálja meg a Belgiumban elfogadott törvényt, ami gyermekek számára legalizálja az eutanáziát. A törvényhozók javaslata szerint azok az országok számára betiltják az orosz gyermekek örökbefogadását, ahol a gyermekek számára is engedélyezett az eutanázia.
"Mielőtt folytatjuk a Belgiummal történő együttműködést és engedélyezzük, hogy az állampolgáraik a mi gyermekeinket örökbe fogadják, elkerülhetetlenül meg kell vizsgálnunk, valójában milyen körülményekre hivatkozva engedélyezték gyermekek orvosok általi meggyilkolását."
A törvényhozó kijelentette, soha nem támogatná törvények meghozását olyat ügyekben, melyben csak Isten rendelkezhet. Valamint azt is kifejtette, hogy Oroszország gyermekjogvédelmi csoportjai és vallási szervezetei mind támogatják a Belgiumnak történő örökbeadás azonnali beszüntetését.
Korábban Moszkva már korlátozta a belga házaspároknak történő örökbeadást. Február közepén Dimitrij Medvegyev aláírta a törvényt, ami véglegesen betiltja a nyugaton házastársaknak elismert homoszexuálisok részére történő örökbeadást. Belgium 2003-ban engedélyezte a buziházasságot, de a normális házaspárok számára továbbra is engedélyezett az örökbefogadás.

http://www.hidfo.net/2014/02/17/moszkva-betiltja-az-orokbefogadast-belgium-szamara

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet

2014. február 16. vasárnap, 15:47
Drága szeretett leányom, amikor a gyűlölet belép a lelkekbe, akkor lényük minden részével harcolniuk kell, hogy azt fel lehessen számolni. Ellenkező esetben fel fogja falni a szóban forgó lelket, és addig fogja azt rágcsálni, míg csak teljesen fel nem falta.
Az ördög bizalmatlanságot, nyugtalanságot, zavarodottságot és félelmet okoz, s aztán addig nem nyugszik, amíg a célba vett lélek tele nem lesz gyűlölettel, úgy önmaga, mint pedig mások iránt. A gyűlölet pusztítást visz végbe a szóban forgó lélekben, és mindazokban, akikkel ez a lélek kapcsolatba kerül. A fertőzött lélek minden taktikát és trükköt fel fog használni, arra bátorítván másokat, hogy kötelezzék el magukat neki, amíg végül a másik lélek szintén megfertőződik, és ez így folytatódik tovább. A gyűlölet vírusként terjed és növekszik, mert elárasztja és birtokba veszi a lelket, amíg az adott lélek késztetést nem érez arra, hogy ezt a gyűlöletet másokban is elszaporítsa. Ez a módja annak, ahogyan a gyilkosságot a gyűlölet miatt elkövetik, mivel az egyik ember gyűlöletet érez a másik iránt. A gyűlöletet a hazugságok és a hamisságok táplálják, és az folyamatosan növekszik, amíg csak nagyon sok lelket hatalmába nem kerít, hogy azokból már csak gonoszság áradhat. Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet.
A Sátán egy hazug, és a kétség magvait ülteti azokba a lelkekbe, akik nem elég elővigyázatosak. Ő minden alkalommal a büszkeség bűnét használja fel arra, hogy gyűlöletet keltsen a lélekben egy másik személy iránt. A Sátán viszályt szít Isten gyermekei között, akik gyengék az áteredő bűn miatt, és abban az esetben, ha ők nem az Én követőim, és ha nem tartják be Atyám Igéjét, akkor a megtévesztés áldozatául fognak esni.
Soha ne merészeljétek magatokat Isten gyermekeinek vallani, miközben egy másik embert kettévágtok. Soha ne mondjátok, hogy el vagytok telve a Szentlélekkel, miközben a másik lélekről azt állítjátok, hogy az ördög szolgája. Soha ne ítéljetek el egy másik személyt a szerint, amit ti bűnnek tartotok, ha ti magatok is megrongáltátok az Arcmásomat. Soha ne helyezzétek fölém magatokat, azt mondván, hogy többet tudtok, mint Én, amikor ti a Sátán irányítását követitek. Akiknek szemeik az Enyémet tükrözik vissza, azok mindent látóak, és nekik imádkozniuk kell ezekért a lelkekért, hogy megkapják azt a Kegyelmet, hogy ki tudják szabadítani magukat a fenevad karmaiból.
Az Én előre vezető Utam egyre nehezebb lesz. Csak azok lesznek képesek ezen az úton felkapaszkodni, akik a Szentlélek ereje által kapnak bátorságot. Sajnos, sokan el fognak esni az út mentén a gonosz nagy örömére.
Ennek a Küldetésnek a tüskéi szétszaggathatják húsotokat, és a gyűlölet kegyetlen gúnyolódásai átszúrhatják szíveteket, de Én Vagyok Az, Aki élvonalban jár és ezért Én Vagyok Az, Akinek a gyűlölet nehezét kell elviselnie.
Mindig emlékezzetek arra, hogy e Küldetés elleni támadások, támadások Ellenem.
E Küldetés elleni gyűlölet nem más, mint gyűlölet Ellenem, Jézus Krisztus ellen. Ti nem mondhatjátok azt, hogy egyrészt szerettek Engem, másrészt viszont különböző módon gyűlöletet tanúsíttok Irántam. Vagy Velem vagytok, vagy pedig Ellenem. Vagy hisztek Bennem, vagy nem. Ha ti hisztek Bennem, akkor sosem szabad egy másik lelket üldöznötök, mert ha ezt teszitek, akkor ellenségem már elvitt Tőlem benneteket, és akkor már nincs jogotok azt mondani, hogy ti az Enyéim vagytok.
Jézusotok

2014. február 16., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Az antikrisztus eszközként fogja felhasználni az úgynevezett stigmáit, hogy meggyőzze a világot arról, hogy ő, maga Jézus Krisztus

2014. február 15. szombat, 17:15
Gyermekem, amikor az antikrisztus hatására a megtévesztés beborítja a lelkeket, az emberek meg lesznek tévesztve azon sok tett, cselekedet és szó által, amelyek tőle fognak származni.
Kellemes, megnyugtató valamint higgadt viselkedéssel magabiztosan fog megindokolni minden bűnt, melyet Isten ellen elkövetnek. Még az emberiség ellen elkövetett legaljasabb bűnöket is ügyesen ki fogják magyarázni, mintha annak nem lenne semmi jelentősége. Sokakat arról fog meggyőzni, hogy az emberi élet kioltása mások javát szolgálja, és hogy az részét képezi a legalapvetőbb emberi jogoknak. Az istenkáromlásokat, amelyek csak úgy ömleni fognak a szájából, jogosnak és megalapozottnak fogják tekinteni. Ő mindent meg fog indokolni, visszafelé idézvén a Szentírást. Azok, akik csüngeni fognak minden szaván, nem fogják eléggé ismerni Isten Szavát ahhoz, hogy képesek legyenek őt cáfolni. Aztán azt a benyomást fogja kelteni, hogy ő állandóan imádkozik, és azt fogja állítani, hogy lelki adományai vannak.
Az antikrisztus azok társaságát fogja keresni, akiket úgy tekintenek, mint akik a szeretetszolgálat nagy munkálatait végzik, és azoknak fogja tenni a szépet, akiket szentnek tekintenek Isten Szemében.
Idővel az emberek át fognak térni oda, amelyről azt hiszik, hogy az valóban egy felvilágosult egy-világvallás, ahol az antikrisztus nagy szerepet fog játszani. Aztán minden démoni erőt, amelyet a Sátán adott neki, arra fog használni, hogy meggyőzze a világot, hogy ő a szenteknek tulajdonított stigmákkal rendelkezik.
Az antikrisztus eszközként fogja felhasználni az úgynevezett stigmáit, hogy meggyőzze a világot arról, hogy ő, maga Jézus Krisztus, és azért jött, hogy megmentse a világot. Majd pedig azt fogja mondani, hogy ő most bejelenti a Második Eljövetelt; azokat viszont, akik imádattal a lábai elé borulnak, Isten Angyala vele együtt elsöpri, és a tüzes tóba veti majd őket.
Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Balás Béla kaposvári megyéspüspök levele a választásokról


Isten, mivel maga a szeretet, sehogy se maradt meg egek lakójának. Szembeszállt tehát a káosszal és nem tisztelte másságunkat. Beavatkozott Káin magánéletébe, Ábrahámot rávette a közügyekre, majd Mózest nemzetközi konfliktusba sodorta. Jeremiás és Ezdrás fedőnevű ügynökeivel ellenállási mozgalmat indított a kis-emberekért. Dánielt, a határokon túli kisebbség képviselőjét, Baltazár lakomáján egyoldalú médiaelőnyhöz juttatta, így megbontotta az addigi erőegyensúlyt és előkészítette a pogányok Galileáját a Pusztában Kiáltó szavára.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén személyesen belépett a napi politikába, majd fokozatosan megszállta a világot, mert nem fért el a sekrestyékben. Maga körül feldühítette a hamisakat és lázba hozta az igazakat. Miatta őrült meg a beépített Júdás, és tőle nem tudott aludni a köztisztviselő Pilátus. Kampányolt 33 éven át, megbukott nagy-pénteken, és mégis győzött húsvétkor. Ezzel azonban nem elégedett meg. Ő ugyanis nem győzni, hanem meggyőzni akart. Igényt tartott a világ jobbszélére is, balszélére is, sőt a centrumra is.
Bántotta őt a lakomán üresen maradt hely, fájt neki a piacon ácsorgó, a gyümölcstelen ág és a kamattalan tőke. Tüzet hozott, amit lángoltatni akart. Ehhez viszont vérkönny kellett, majd meghasadt Szív és áradó Lélek. Mindez megtörtént, részéről minden rendben, részünkről annál kevésbé. A helyzet ezért pocsék és ezért tart még a történelem.
Beton – Balás Béla

2014. február 15., szombat

Hogy is van ez? Talán a mindennapi kenyér, vagy az Eucharisztia már nem is kell a hamis profétának?


„Mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma!” – Ferenc pápa és a jegyespárok találkozója

Az Úr imádsága (Miatyánk)

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen.

Pénteken délelőtt különleges kihallgatásra került sor Ferenc pápa és a világ minden részéről érkezett jegyespárok között.
A találkozónak, amely az örömünnep és a meghatottság jegyében zajlott, „Az örökre szóló igen öröme” címet adták. Az eseményt a Pápai Család Tanács szervezte Szent Valentin (magyarosan: Bálint) vértanú püspök, a jegyespárok védőszentje ünnepének alkalmából.

A mintegy 30 országból érkezett, 25 ezer, túlnyomó többségében fiatal résztvevő már reggel gyülekezett a téren, ahol énekek, táncjelenetek, szavalatok, tanúságtételek váltották egymást, előkészítve a pápával való találkozást. Az időjárás is kedvezett a jegyespároknak: a napok óta tartó esőzésnek, felhőbe borult égnek nyoma sem volt, friss, tavaszias levegő és ragyogó napsütés adott keretet az egymással szemben komoly elkötelezettséget vállalt szerelmesek találkozójának.

„Urunk, mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma” – ezt az imát javasolta Ferenc pápa a világ jegyespárjainak, a Miatyánk mintájára. Arra kérte a fiatalokat, hogy többször is ismételjék el együtt ezt a fohászt a téren. A pápa három jegyespár kérdésére válaszolt, de előtte nevetve megjegyezte, miközben elővette szemüvegét: „Én persze írásban megkaptam már a kérdéseket, hogy jól fel tudjak készülni a válaszokra”. Azonban szokásához híven az előre leírt szöveget többször is rögtönzött, közvetlen szavakkal egészítette ki.

Korunk társadalmát jellemezve megállapította: „Ma sokan félnek attól, hogy végleges döntéseket hozzanak, lehetetlennek tűnik, hogy választásuk egész életre szóljon”. Ma minden olyan gyorsan változik, semmi sem tart sokáig. A szeretet azonban egy olyan kapcsolat, egy olyan valóság, amelyik növekedik, amelyet úgy kell felépíteni, mint egy házat. A házat pedig közösen, nem egyedül építik. Építeni annyit jelent, mint segíteni a növekedést.

Kedves jegyespárok – folytatta a pápa –, ti arra készültök, hogy együtt növekedjetek, hogy együtt építsétek ezt a házat, hogy örökké együtt éljetek. Nem akarjátok a házat a futóhomokhoz hasonlító érzésekre építeni, amelyek jönnek és mennek, hanem az igazi szeretet sziklájára alapozzátok, amely Istentől jön. A család ebből a szeretet-tervből születik, amely növekedni akar, mint ahogy egy házat építenek, amely a szeretet, a segítség, a remény, a támasz helye. Mindez együtt: szeretet, segítség, remény és támasz. Mint ahogy Isten szeretete szilárd és örökkévaló, így a családot megalapító szeretet is legyen szilárd és örökké tartó. Arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok magatokat legyőzni a „tovatűnő pillanat” kultúrája által. Ez a mulandó, ez az „ideig tartó kultúra”, amely ma mindnyájunkat eláraszt, nem helyes – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A végleges döntéstől való félelem gyógymódja, ha nap mint nap Jézusra bízzuk magunkat, lépésről lépésre haladunk előre a lelki életben, közösen növekedve, elkötelezve magunkat, hogy hitben érett férfiakká és nőkké váljunk.
A házasság nem csak akkor sikeres, ha tartós, hanem fontos a minősége is – magyarázta Ferenc pápa. Együtt maradni és szeretni egymást mindvégig – ez a keresztény házaspárok kihívása. A kánai menyegző csodájára utalva a Szentatya emlékeztette a jegyespárokat, hogy az Úr megsokszorozhatja szeretetüket és minden nap felfrissítheti azt, mivel végtelen tartalékkal rendelkezik. Megújítja, megerősíti, és még nagyobbá teszi a szeretetet, amikor a család gyermekekkel gyarapodik. Ezen az úton haladva be kell tartani bizonyos szabályokat, amelyekre a pápa már emlékeztetett, amikor a családokkal találkozott: „kérem, köszönöm, bocsánat”.

Engedélyt kérni azt jelenti, hogy udvariasan lépünk be mások életébe. Azonban ez nem könnyű! Olykor kemény modorral lépnek fel, amely olyan súlyos, mint egy hegymászó bakancs! Az igazi szeretet nem nyilatkozik meg kemény és agresszív módon. Családjainkban, világunkban, amely gyakran erőszakos és arrogáns, szükség van sokkal nagyobb udvariasságra.

Egy másik nagyon fontos érzés a hála – folytatta Ferenc pápa. „Kapcsolatotokban, és majd házaséletetekben fontos ébren tartani annak a tudatát, hogy a másik személy Isten ajándéka, és Isten ajándékainak azt mondjuk: köszönöm! Isten ajándékainak azt mondjuk: köszönöm! Ennek tudatában kell kölcsönösen köszönetet mondani egymásnak mindenért.

Végezzünk lelkiismeretvizsgálatot, mert az életben annyi hibát, tévedést követünk el. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a másikat vádoljuk és önmagunkat felmentsük. Ez az ösztön annyi csapás oka. Tanuljuk meg elismerni hibáinkat, és kérjünk bocsánatot. Soha ne fejezzük úgy be a napot, hogy ne békülnénk ki egymással.

Tudjuk, hogy nem létezik tökéletes család, se tökéletes férj, se tökéletes feleség. Nem is beszélve a tökéletes anyósról! Mindnyájan bűnösök vagyunk. Jézus, aki jól ismer bennünket, egy titkot tanít meg nekünk: soha ne fejezzünk be egy napot úgy, hogy ne kérnénk bocsánatot, úgy, hogy a béke vissza ne térne otthonunkba, családunkba.

Végül a pápa az esküvőre utalva fejtette ki gondolatait: legyen valóságos ünnep, keresztény ünnep, ne pedig egy világi ünnep; mert az, ami a házasságot valóban teljessé és mélyen igazzá teszi, az az Úr jelenléte, aki kinyilatkoztatja önmagát, és kegyelmét ajándékozza nekünk. Az Úr a teljes, a szívet valóban felmelegítő öröm titka – mondta Ferenc pápa a jegyespároknak.

Az esküvőtök legyen józan, és emelje ki mindazt, ami valóban fontos. Vannak, akik aggódnak a külső jelek miatt, a vacsora, a fényképek, a ruhák, a virágok miatt… Ezek fontosak egy ünnepen, de csak akkor, ha meg tudják mutatni örömötök valódi okát: az Úr áldását szerelmeteken.

Ezután a pápa azokhoz a fiatalokhoz fordult, akik elvégezték, vagy most járnak jegyesoktatásra, mert a következő hónapokban házasodnak össze. A házasságról mondta el gondolatait, amely mindennapi munkát jelent, kézműves munkához hasonlította, amely során növekedni kell emberségben, nőként és férfiként. Ehhez kell eljutni – hangsúlyozta Ferenc pápa. Együtt kell növekedni, egymást segítve. A gyermekek pedig ezt az örökséget kapják majd meg, hogy volt egy édesanyjuk és egy édesapjuk, akik együtt növekedtek, egymást segítve férfivé és nővé válni.

Miután a Szentatya megválaszolta a jegyespárok kérdéseit, a téren összegyűltekkel elimádkozták a jegyespárok imáját, amelyet erre az alkalomra írtak.
Vincenzo Paglia érsek, a Család Pápai Tanácsának elnöke mutatta be a pápának a jegyespárokat, akiket „árral szemben úszó” fiataloknak nevezett, mert nem félnek attól, hogy összeházasodjanak és családot alapítsanak egy olyan világban, amelyben az a felfogás él, hogy jobb, ha mindenki magára gondol.

„Nem az állandóan változó, önző érzelmek futóhomokjára építik házukat, amelyekről gyakran hibásan azt gondolják, hogy szerelem, pedig csak mindent és mindenkit önmaguk alá rendelnek, akár erőszakkal is” – mondta Paglia érsek. Kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzanak azért a fiatal lányért, aki kómában van, mert jegyese megverte, és mindazokért a lányokért, akiket megaláznak azok, akik önző érzéseiket összetévesztik a szerelemmel. Véget kell vetni a nők és a gyermekek elleni erőszaknak! – erősítette meg a Család Pápai Tanácsának elnöke.

A Szent Péter téri találkozón bemutattak egy videó-összeállítást a szíriai válsághelyzetről, amelyben a Család Pápai Tanácsa és az olasz Caritas közvetlenül segítséget nyújt. Ezt követően Paglia érsek, a vatikáni dikasztérium elnöke és a jelenlévők köszönetet mondtak a pápának, hogy minden egyes jegyespárnak egy jegygyűrűpárnát ajándékozott, amely a pápa egy simogatását jelenti a jegyespárok számára.


Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket


2014. február 14. péntek, 22:00
Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy jártas a tudományokban, akkor annak érdekében, hogy ezt elhiggyétek neki, be kell azt bizonyítania. Amikor egy tanár azt mondja, hogy ő sok dolgot ismer, ti onnan fogjátok megtudni, hogy ő mennyire jó tanár, ha tanulni tudtok tőle. Amikor az Isten embere azt mondja, hogy mindent tud Istenről, akkor ő át tudja adni nektek ezt az ismeretet, és ez által ti a tudás birtokába juttok. De amikor az Isten embere azt mondja, hogy őt megihlette a Szentlélek, akkor ti őt egyedül az általa termett gyümölcsökről fogjátok felismerni, nem pedig az átadott tudásról.
Amikor a Szentlélek Munkálkodik, akkor az bőséges gyümölcsöt fog teremni, mely a következőképpen fog megmutatkozni: azok az emberek, akiket a Szentlélek vonz, közelebb fognak kerülni Istenhez. Ők nagyobb intenzitással fognak szeretni másokat, mint azelőtt. Meg fogják osztani másokkal a szeretetüket. Aztán több időt akarnak majd imában tölteni, főleg akkor, amikor mások lelkéért fognak imádkozni, nem pedig a saját szándékaikra.
Isten Szeretete mélyebbé és sokkal személyesebbé fog válni. És mivel lehetővé teszik a Szentléleknek, hogy kiáradjon rájuk, sürgős szükségét fogják érezni annak, hogy teljesen átadják magukat Isten Akaratának. Azok, akiket a Szentlélek megihlet, nem fognak gyűlöletet mutatni azok iránt, akik őket megvetik. Ehelyett törekedni fognak arra, hogy imáikkal Hozzám könyörögjenek, hogy mentsem meg azt a lelket.
Isten Szeretete egyedül csak a Szentlélek Ereje által tud behatolni a lélekbe. A lélek állandó békét és nyugalmat fog érezni a szenvedés ellenére, amelyet elkerülhetetlenül el kell viselnie, minél közelebb kerül Hozzám, Jézusához.
Én nem osztom meg az embereket. Az áldottakat Szentséges Szívemhez vonzom – azokat, akik elegendő szeretettel rendelkeznek, mely szeretet az Isten iránti alázat mély érzéséből születik. Ha egyszer beköltöztek Hozzám, akkor az ő egyetlen vágyuk, hogy lelkeket hozzanak Nekem. Amikor ők Velem egyesülvén, valóban az Enyéim lettek, akkor ők a gyűlölet tárgyává fognak válni. Az irántuk tanúsított gyűlölettel nem sokat fognak törődni, mert ha elég erős a szeretetük Irántam, akkor nem fognak elhagyni Engem. Talán időről időre el fognak esni, mivel a sanyargatás célpontjai lesznek. Érezni fogják az elutasítás fájdalmát, amint azt Én érzem. Ki fogják őket gúnyolni, meg fogják őket fenyíteni, és bolondnak fogják őket nevezni, ahogyan azt Velem is tették. Ők egy súlyos tehernek fogják érezni azt a módot, ahogyan ki fogják őket közösíteni – éppen úgy, ahogyan az Velem is történt. A Szentlélektől kapott tudásukkal és bölcsességükkel gonoszul szembe fognak szállni, és mégis, amit ők az Én Nevemben mondanak, belevésődik majd mindazok emlékezetébe, akikkel kapcsolatba kerülnek.
Tehát, szeretett tanítványaim, gondoljatok Rám, mivel Én köztetek járok. Lehet, hogy nem láttok Engem, nem tudtok megérinteni, vagy Arcom Fényébe nézni, de tudnotok kell, hogy Én veletek vagyok, ahogyan szeretett apostolaimmal is voltam, amikor a Földön jártam. Én nem az intelligenseket, a nagy tudással rendelkezőket vagy a társadalom által elismert személyeket kutatom fel – bár Én tárt karokkal fogadom és megölelem őket is, mint Isten minden gyermekét. Én nem keresem a tanultak, a köztetek lévő magas rangúak, az egyházak és országaitok vezetőinek a jóváhagyását. Én nem keresem a jóváhagyás pecsétjét, amelyre az ember oly hevesen vágyik. Ehelyett Én a szelídeket, az alázatosakat keresem fel és azokat, akik a saját igényeiken túl, mások jólétével törődnek. Ezek azok a lelkek, akiket az Én Kezem áldott meg. Az Én Szeretetemet tükrözi vissza a mások iránti szeretetük. Ők úgy fogadják el a szenvedést, mint Én, és annak kevés jelentősége van a számukra. Ezek az emberek a Kereszténység gerincét képezik, és a Szentlélek gyökeret eresztett a lelkükbe Isten minden gyermeke javára.
Nem szabad soha szégyenkeznetek a Szentlélek Ajándéka miatt.
Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket, mert ha lehajtott fővel maradtok, akkor az ördög és mindazok a szerencsétlen lelkek, akiket arra használ fel, hogy gyötörjenek titeket, el fogják hibázni azon próbálkozásukat, hogy elvigyenek Tőlem benneteket.
Álljatok fel, és szívetek könnyedségével és lelketek tisztásságával nyilvánítsátok ki Irántam való hűségeteket, és Én meg foglak benneteket áldani a béke és a nyugalom Ajándékával.
Jézusotok

2014. február 14., péntek

Se nem férfi, se nem nő?

A Facebook csütörtökön bejelentette, hogy a női és férfi nemeken kívül felajánlja egyéb nemek beállítását is a közösségi oldalon létrehozott felhasználói profilokon. Egyelőre csak az amerikai angolt használó felhasználók számára elérhető az opció.
Facebook mostantól egyéb nemi lehetőség beállítását is lehetővé teszi transznemű felhasználói számára. Erre elvileg az Egyesült Államokbeli felhasználóknak van ehetőségük, ám ha valaki az U.S. English-t nyelvi beállítást alkalmazza, máris kipróbálhatja az újítást.
A "Gender" menüpontnál a "Férfi" és "Nő" opció mellé bekerült a "Custom" (egyedi) opció, melyet kiválasztva megnyílik egy üres sor. Ide kattintva ha elkezdjük gépelni például azt, hogy trans, máris kidob rengeteg lehetőséget arra vonatkozólag, hogy transznemű nőnek, férfinak, esetleg egyiknek sem tartjuk magunkat, de ha nőből férfivá - vagy fordítva - lettünk, azt is megadhatjuk, sőt, tetszőleges számú lehetőséget is kiválaszthatunk. Arra azért ügyel a közösségi oldal, hogy a felhasználó esetleges transzneme ne derüjön ki mindenki számára, így ezentúl beállítható az is, hogy ki lássa az illető nemét.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön

2014. február 13. csütörtök, 14:43
Édes gyermekem, miért aggódsz a nehézségek miatt, amelyekkel nap, mint nap szembe kell nézned e Küldetés során? Nem tudod, hogy minden Hatalom Atyám, a Legmagasságosabb Isten Kezében van?
Most, amikor az emberiség a végső megtisztulás fájdalmait szenvedi, ami lehet, hogy nem egy kellemes dolog, de e nélkül a lelkek nem tisztulnának meg. Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön. Csak azok léphetnek be az Új Paradicsomba – amely Isten Királysága-, akik tiszták és a lelkük makulátlan. Tehát ahelyett, hogy félnétek, arra buzdítlak benneteket, hogy fogadjátok el Istennek a világba való Beavatkozását. Törődjetek bele abba, aminek lennie kell, aminek meg kell történnie és minden olyan közbelépésbe, amelyekre azért van szükség, hogy megvédjenek mindnyájatokat a gonoszságtól és az igazságtalanságoktól, amelyeket azok fognak okozni az emberi nemnek, akik csak önmagukhoz, és akik a Sátán ügynökeihez hűségesek.
Fiamnak a vágya, hogy mindenekelőtt azokat a lelkeket egyesítse, akik nem hisznek Istenben. Fiam tudja, hogy azok, akik szeretik Istent, de nem képesek Őt elfogadni, idővel Hozzá fognak fordulni. Ő bízik azokban, akik Őt valóban szeretik, de mégis elutasítják ezen Üzenetek által történő Beavatkozását, hogy ők szintén futva fognak majd Hozzá jönni. Azokért aggódik a legjobban, akik nem ismerik Őt, és akik visszautasítják az Ő Kilétének elfogadását. Tehát mindig emlékezzetek arra, hogy ezek az elveszett lelkek lesznek az elsők, akikre Fiam a legjobban vágyik. Ezek azok az emberek, akik Őt a legjobban megsebzik, akik szörnyű fájdalmat és szenvedést okoznak Neki, és akikért Vérkönnyeket hullatván a Getszemáni kertben szörnyen gyötrődött.
Büntetések küldetnek, és nem csupán, mint büntetés az emberiség bűnei miatt, hanem mint eszközök is, hogy az emberiséget magához térítse, és az alázatban térdre kényszerítse. Csak egy olyan megtisztulási folyamat által tud az ember alkalmassá válni arra, hogy megállhasson Isten Színe előtt, amikor őt megfosztják majd gőgjétől, a saját nagyszerűségébe vetett hitétől és attól a tévhittől, hogy az ő ereje nagyobb, mint az Istené.
Ha egy személy halálos bűn állapotában van, és nem hajlandó megbánni bűneit, akkor ő soha nem lesz képes ellenállni az Isten Fénye okozta fájdalomnak. Tehát, hogy Isten beavatkozik, az egy Irgalmas cselekedet, hogy felkészítse ezeket a lelkeket, hogy ők is osztozhassanak Isten Dicsőségében. Isten Szeretetének és Nagylelkűségének köszönhető, hogy megengedi ezeket a nehéz időket, amelyek már elkezdődtek. Mindezt nem csupán azért teszi, hogy gonoszságukért megbüntesse gyermekeit, hanem, hogy biztosítsa számukra azt, hogy méltók legyenek az Örök Életre.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Az igaz házasélet alapérzése: “nem énértem”, hanem “őérte”.

1. A házasság ajándék (1Kor 7:1-9)

…mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy. (1Kor 7:7)

Páltól származik mai Igénk. Ő fogalmaz így a házassággal és egyedülállósággal kapcsolatban. Ebben a versben az apostol a görög (khariszma) kifejezést használja, mely Isten kegyelmi ajándékait jelöli (pl. a prófétálást, tanítást stb.). A házasság és egyedülállóság tehát ugyanolyan ajándék Istentől, mint bármely másik, melyet azért ad, hogy a résztvevők és az egész gyülekezet áldást nyerjen általa. És mint kegyelmi ajándéknak, a célja az, hogy kiábrázolja Isten és az ember, Krisztus és az egyház kapcsolatát (vö. Ef 5:21-33). Különféle okokból maradnak egyedülállók az emberek (Mt 19:11-12), és ott lehet közöttük Isten elhívása is, hogy hatékonyabban szolgálhassák őt. Akár házasok vagyunk, akár egyedülállók, kezelhetjük helyzetünket ajándékként, mint amit megélhetünk és felhasználhatunk Isten dicsőségére.


2. A házasság szolgálat (1Kor 7:10-16)

Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. (1Kor 7:14)

A szolgálat lényege az, hogy a saját érdekeinket alárendeljük a másiknak. Fontosabb a másik fél, mint mi magunk — és inkább azt nézzük, ami neki jó, nem pedig a saját boldogulásunkat. Ez a házasságra többszörösen is igaz. A férj és feleség egymáshoz tartoznak, és nem rendelkeznek magukkal. Még a felemás igában élő hívő fél sem szabad arra, hogy kihátráljon a házasságából. Jelenlétével és kitartásával ugyanis megtérésre ösztönözheti a társát. Ha mindkét fél a másik érdekeit keresi, és nem a magáét, akkor mindenki igényei ki lesznek elégítve — harc, szenvedés és viszálykodás nélkül.


3. A házasság elhívás (1Kor 7:17-24)

Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott. (1Kor 7:24)

Legyen szó a nemzeti hovatartozásunkról, a családi állapotunkról, vagy bármi egyébről, Isten elhívása nem törli azt el, hanem kiteljesíti. Az apostol ezt kéri: Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott. (1Kor 7:24) Isten céllal hív el minket a vele való közösségre és az ő szolgálatára. Minden egyéb körülményünket — így a házasságunkat is — felhasználhatjuk arra, hogy őt szolgáljuk és dicsőítsük vele. Nem kell küzdenünk azért, hogy ezek a tényezők megváltozzanak (pl. ha házasok voltunk, elváljunk; ha egyedülállók, társat találjunk), mert ha Isten elhívásával összhangban vannak, akkor ő maga fog változást hozni az életünkben.



4. A házasság kihívás (1Kor 7:25-40)

Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének… (1Kor 7:32-33)

Kihívás — és bár az apostol nem tagadja, hogy számos áldás származik belőle, mégis felhívja a figyelmet a terhekre és korlátokra, melyekkel a házasság szembe állít minket: “Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének” (1Kor 7:32-34). A nem házasoknak lehetősége van arra, hogy kötelékek nélkül szolgálják Istent. Akkor tudják igazán megélni egyedülállóságukat, ha azt Istenbe — a szolgálatába és a vele való kapcsolatba fektetik bele. Amint elfoglalják magukat Istennel, és felhagynak a saját helyzetük miatti kesergésen, lehetőséget adnak Istennek, hogy a tervét megvalósítsa velük. A házasok kihívása pedig az, hogy hűségesen, szeretettel és áldozatkészen éljék meg házasságukat, és közben Isten dolgaival is foglalkozzanak.

Ez a világ a párkapcsolatoknak egy lealacsonyított formáját ismeri, mely sok esetben érzelmek nélküli szex csupán. Amit viszont Isten kitalált, az egyszerre ajándék és szolgálati lehetőség, valamint elhívás egy életre és kihívás, mely formálja a személyiségünket. A házasság szerzője Isten, ezért balgaság párkapcsolatban nélküle gondolkodni.
(Tóth-Simon Károly)

Petició a gyermek eutanázia elutasítására!


Kérlek, írd alá a petíciót, amennyiben elutasítod a gyermek eutanázia általános törvénnyé válását Európában!

Elég egyszerű: a keresztnevet,  vezetéknevet, országot, és irányítószámot kell beírni és kattintani a nagy piros gombra.
Aktuálisan mutatja az idővonal, mennyinél tartunk és mennyi aláírás kell még.

http://www.citizengo.org/en/4158-not-sign-legalisation-child-euthanasia?sid=NDA4MDIzNjk5OTkwNjg4

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. február 2. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Kislányom, kérek tőled valamit. Amikor bejössz a templomba, hagyj kint mindent világi dolgot, gondot! Add át ezeket Nekem! Itt bent a templomban csak Engem imádj és dicsőíts!” Örömmel adtam hálát az Úrnak, hogy ezt kérte tőlem, mert Őt imádni és dicsőíteni a legnagyobb boldogság itt a földön, és a mennyben is.”

2014. február 3.
Szentmisén felajánláskor a Szentlélek váratlanul így imádkozott bennem:
„Drága Jézusom! Vegyél el tőlem minden vigaszt, minden örömöt, ami nem Belőled forrásozik! Te légy az én egyedüli vigaszom és boldogságom! Ámen.”

Szentáldozás után Jézus: „Azt akarom, hogy szent légy, és szentek legyenek azok is, akiket eléd vezetek. Irányítsd lépteiket a szentség útjára!”

2014. február 4. itthon a kegyelem órájában Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan beköszönt a nagy figyelmeztetés. Sok ember nagyon sokat fog szenvedni. Imádkozzatok a bűnösökért, akiknek ez lesz az utolsó mentőövük, hogy megóvjam lelküket az örök kárhozattól. Ha megtérnek, üdvözülnek. Ha megátalkodottak maradnak, elkárhoznak. Most nagy eseményeknek lesztek tanúi. Eljön az Én időm, amikor kiárasztom népemre irgalmamat és szeretetemet. Prófétáim által már felkészítettem mindazokat, akik befogadták tanításomat. Én vagyok az Isten, senki más. Csak Engem hallgassatok! Szavaimat vessétek össze a Szentírással! Ha tartalmilag megegyeznek vele, csak akkor fogadjátok el! Eljön az Én időm. Csodákat fogtok látni. Minden kegyelmet bevetek, hogy megmentsem még a legmegátalkodottabb lelkeket is. Ti, akik olvassátok szavam, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy minden bűnös térjen vissza Hozzám! Most nagy csodáknak lesztek tanúi. Az égen jelek tűnnek fel. A szemetek láttára teljesülnek a Szentírás szavai. „Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.” (Márk 13, 24-26.) „Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza.” (Jelenések 6, 12-13.) „…csodálatos jeleket idézek elő az égen és a földön: vért, tüzet és füstfelhőt. A Nap sötétséggé változik, a Hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úrnak nagy és rettenetes napja. És akkor ez lesz: mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megszabadul.” (Joel 3, 3-5.)
Nemsokára visszajövök dicsőségemben az ég felhőin. Minden szem meglát Engem. Az igazak kimondhatatlanul örülni fognak. A bűnösök tele lesznek félelemmel. Ti, akik szavaimat hűségesen közvetítitek, különleges fényemben fogtok ragyogni, mert igazságra tanítottatok sokakat.
Gyermekeim, készüljetek! Ezek a napok hamar letelnek. Befejeződik a sátán uralma. Egy új korszak következik, a szeretet és a béke korszaka. Erre készüljetek! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, minden értelmet meghaladó igaz szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1 Tessz. 2, 13. „Isten szava.” 1 Péter 4, 7, 11, 17. „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. …itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén.”



2014. február 5. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan beteljesülnek a próféciák. El fogják törölni a Legméltóságosabb Oltáriszentséget. Utána a rejtekben, házaknál fogják bemutatni a Szentmisét.
Eljön az Én időm. Most, amikor a sátán azt hiszi, hogy győzött, akkor fogom elsöpörni őt, aki az antikrisztus képében jelenik meg, szám leheletével, és dicsőségem tündöklésével.
Gyermekeim! Az idő közel. Mindezek most fognak megtörténni. Készüljetek, virrasszatok, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!”
Szentírási megerősítés: 1 Péter 4, 7. 11. 17. „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. …itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten háza népén.”


2014. február 6. Itthon a kegyelem órájában Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Prófétákat adtam nektek, hogy felkészítsenek benneteket a közeljövő nagy eseményeire. Rájuk hallgassatok! Ne figyeljetek azokra, akik megtiltják üzeneteim megismerését, és azt mondják, hogy mindez ellenfelemtől, a sátántól származik. Gondoljatok azokra az eseményekre, amelyeket prófétáim által mondtam, és már beteljesültek. Hasonlítsátok össze üzeneteimet a Szentírással, amelynek tartalmával megegyeznek. Üzeneteim mind felhívások, hogy ismerjétek fel az idők jeleit, és ne aludjatok, hanem készenlétben várjátok dicsőséges eljövetelemet, amely egyre közelebb van. Ne hallgassatok azokra, akik a szőnyeg alá söprik a jeleket, amelyek mind meg vannak írva a Szentírásban, és már beteljesültek! Ilyenek a nagy természeti katasztrófák, a nagy hitehagyás, és az Evangélium hirdetése a világ minden táján. Ma, ha kinyitjátok mobil telefonon az internetet, a saját nyelveteken olvashatjátok az Evangéliumot. Ilyen nem volt, amióta létezik Egyházam.
Gyermekeim! Értsetek a jelekből, és éljetek szüntelen készenlétben, mert az események nagyon hirtelen fognak bekövetkezni. De mindazokat, akik olvassák, és tettekre váltják üzeneteimet, nem éri váratlanul. Ezért beszélek hozzátok, hogy legyen időtök felkészülni. Akik már megtették, boldogok lesznek. De akik figyelmen kívül hagyják szavaimat, lehet, hogy örökre elvesznek. Életetek minden pillanatában éljetek úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna! Az életetek a földön rövid. Arra kaptátok, hogy megszerezzétek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, minden értelmet meghaladó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Zsidóknak írt levél 13, 7. „Isten szava”

2014. február 7. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim! Az idő közel. Hamarosan fellép az antikrisztus, mint nagy békítő. Lehengerlő modorával sokakat meg fog téveszteni. Ő fogja egymással kibékíteni a nemzeteket. Úgy fog bemutatkozni, mint messiás. Az ördög erejével sok hamis csodát fog tenni. Mindazokat, akik nem ismerik a Szentírást, meg fogja téveszteni. Ezekért a tudatlan lelkekért adom üzeneteimet prófétáimon keresztül, hogy megismerjék az Evangéliumot, és ne dőljenek be a sátán emberének, az antikrisztusnak. Fogalmatok sincs, mennyi lelket mentek meg üzeneteim által, akik elolvassák, és tettekre váltják azokat.
Drága gyermekeim! Most azt kérem tőletek, akik ismeritek az Evangéliumot és üzeneteimet, figyelmeztessétek a környezetetekben élő összes embert, és mindazokat, akiket elétek hozok! Adjátok meg nekik a tisztán látást és a bölcsességet, hogy ne higgyenek az antikrisztusnak, aki a sátán embere, és főleg ne higgyék el, hogy ő a messiás! Hívjátok fel figyelmüket, hogy ne higgyenek a sátán megtévesztő csodáinak, mert mondom nektek, aki elfogadja az antikrisztus segítségét akár gyógyulást, vagy más, esetleg anyagi segítséget, az már hisz benne, és ezáltal eladta a lelkét a sátánnak. Azt kérem tőletek, hogy ha fellép, ne nézzetek a szemébe, mert megront benneteket! Ha mégis megtettétek, azonnal mondjátok el az ördögűző imát, a Szent Mihály kezdetűt, és azonnal fussatok Hozzám, és kérjétek Tőlem magatokra Szent Vérem kegyelmét, amely megóv a sátán minden gonosz cselvetésétől! Értetek kiontott drága Szent Vérem a ti megváltásotok és menedéketek minden veszélyben. Minden házban legyen a falon legalább egy feszület, és az előtt imádkozzatok! A feszület legyen megszentelve! Ha nincs pap, aki ezt megtegye, ti vigyetek haza a templomból szentelt vizet, és hintsétek meg vele a keresztet, minden kegytárgyat, és a ház minden helyiségét! Vessetek keresztet az egész házra és magatokra szentelt vízzel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! De ha lehet, hívjatok papot, hogy ő szentelje meg hajlékotokat, a keresztet és kegytárgyaitokat. Fontos, hogy hordjatok magatokon megszentelt keresztet, ha lehet, Szent Benedek feszületet, csodás érmet, és kérjétek a Karmelita templomban, hogy adják fel nektek a Szűzanya skapuláréját. Ez napi imával van összekötve, és azzal az ígérettel, hogy ha viselitek, és a Szent Szűz szándékára imádkoztok, a halálotokat követő legközelebbi szombaton kiszabadultok a tisztítótűzből. Látjátok, mennyi kegyelmi eszközt, fegyvert adok a kezetekbe a sátán kísértései ellen. De nektek kell használni, hogy megmeneküljetek a gonosz fenevadtól, ami mint ordító oroszlán jár körbe, keresve, kit nyeljen el. (1 Péter 5,8.)
Drága gyermekeim! Legyetek éberek, mert örök üdvösségetek múlik rajta! Ne dőljetek be az antikrisztusnak, aki a rejtekben előbb mindent jól összekuszál, háborúkat szít, éhínséget csinál, hogy aztán, mint nagy békítő feltűnjön, és békét teremtsen. Ne higgyetek neki! Ő egy közönséges sátánimádó, aki eladta a lelkét az ördögnek. Ő ellenfelem eszköze, aki által meg akarja téveszteni az egész világot.
Gyermekeim! Ez a végső nagy harc, amit a sátán folytat a lelkekért. De mondom nektek, hamar lezárul ellenfelem uralma a földön, mert visszajövök dicsőségemben az ég felhőin, és szám leheletével, és tündöklésem ragyogásával megsemmisítem az antikrisztust és a sátán minden csatlósát. Az ördögöt láncra verem, és a pokol fenekére taszítom ezer évre. Ezzel megkezdődik a földön az a paradicsomi állapot, ami a teremtés kezdetén volt. A menny egyesül a földdel, a szentek mind lejönnek, és uralkodnak Velem. Az első pápa, Szent Péter apostol fogja irányítani és győzelemre vinni Egyházamat. Soha nem látott béke és boldogság tölti be az emberek szívét. Az életkor kitolódik. Halál nem lesz, csak átszenderülés a mennybe. Boldogok lesznek azok, akik megérik az új kort. Imádkozzatok, hogy visszajöjjek dicsőségemben, és rendet tegyek ebben a világban! Magammal hozom jutalmamat mindazoknak, akik megtartották törvényeimet. De megfizetek mindenkinek, aki hátat fordított Nekem, és ellenfelemet szolgálta. Ők a tüzes tóban fognak gyötrődni örökkön örökké.
Drága gyermekeim! Kövessetek Engem a keresztúton! Tartsátok meg parancsaimat, éljetek életszentségben, mert a tét nagy! Örök élet, vagy örök kárhozat. A pokolból már nincs visszaút. Ezért vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet! Térjetek meg, még ma! Addig, amíg itt éltek, mert a halál hirtelen jön, és utána már lezárul az idő. Járuljatok a Szentségekhez! Gyónjatok, áldozzatok! Az idő rövid. Addig jöjjetek, amíg még van gyóntatás és Szentmise! Hamarosan el fogják törölni. Utána már csak bűnbánatot tudtok tartani, de nem lesz pap, aki feloldozzon benneteket. Ha a rejtekben hozzájuttok, nagyon ritka lesz, és vegyétek különösen nagy kegyelemnek!
Gyermekeim! Most nagyon nehéz és szomorú idők következnek Egyházamra és az egész világra. De a választottak kedvéért megrövidítem az időt. Imádkozzatok, hogy visszajöjjek dicsőségemben! Ti is így kiáltsatok, mint az első keresztények: Marana Tha! Jöjj el Urunk Jézus! Bizony hamar eljövök. Az idő közel, és ez a közel a ti időtök szerint értendő. Megáldalak benneteket értetek átdöfött Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem X-nek: Tartsd meg az Evangéliumot, élj életszentségben! Szeress Engem lángolóan! Szítsd fel magadban naponta többször is az Irántam való szeretetet! Nézd hosszan keresztre feszített Vérző Testemet! Tudatosítsd magadban, hogy ezt személyesen érted szenvedtem el! Gyakorolj kisebb önmegtagadásokat! De a legnagyobb az engedelmesség. Tedd meg mindazt, amit az Evangéliumban kértem, tanítottam! Én gondoskodom rólad. Legyen elég neked az Én kegyelmem! A bűneiddel ne foglalkozz! Ha szívből megbántad és meggyóntad, Én megbocsátottam és elfelejtem. Soha ne magadra tekints, mindig csak Engem szemlélj! Nézd Véremtől áztatott drága Szent Testemet, és Szent Arcomat a lelki naplón! Figyeld tekintetemet! Szelíd, szeretettel teljes. Rád nézek, és szemeim beszélnek hozzád. Békét és szeretetet sugárzok feléd. Ezt mondom: szeretlek. Megváltottalak. Az Enyém vagy. Soha nem engedlek el. Örökké boldoggá teszlek országomban. Tarts ki mindhalálig! Megáldalak téged érted átdöfött vérző Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem Y-nak: Drága kisfiam! Nagyon szeretlek téged. Kiválasztottalak Magamnak, hogy az Enyém légy, és nagyon szeress viszont Engem! A mennyben helyet készítettem neked. Légy hűséges Hozzám mindhalálig, és Én a fejedre teszem az örök élet koronáját. Légy hűséges Hozzám az üldözésben, ami nemsokára elkövetkezik minden keresztényre, akik buzgón akarnak követni Engem törvényeim megtartásában, és az evangéliumi életszentségben. Légy hűséges akkor is, amikor az életedre törnek, és valljál meg akkor is, ez előtt a bálványimádó, bűnös nemzedék előtt akkor is, amikor azzal fognak megfenyegetni, hogy az életeddel fizetsz meg érte. Ne félj azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tehetnek. Lelked akkor egyenesen a mennybe száll, és az üdvözültek megszámlálhatatlan seregével együtt fogod zengeni dicséretemet és dicsőségemet mindörökké. Maradj hűséges Hozzám mindhalálig! Erre áldalak meg Szívem minden értelmet meghaladó, túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. február 9. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…



„Drága gyermekeim! Az idő itt van. Kérlek benneteket, ne halogassátok tovább megtéréseteket, hanem tegyétek le bűneiteket a szentgyónásban, és fogadjatok Engem hótiszta lelketekbe a Szentáldozásban, hogy szívetekben élve én, a második Isteni Személy legyek a ti védőpajzsotok a sátán kísértései ellen. Én legyek a ti erőforrásotok a sátánnal folytatott harcban. Ezért maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben, mert nélkülem semmit sem tehettek. A sátán sokkal erősebb, intelligensebb és ravaszabb minden embernél. Veletek könnyen elbánik. De ha Engem hordoztok a szívetekben, tehetetlen veletek, mert Velem, Aki Isten vagyok, nem bír el.

Gyermekeim! Most nagy változások előtt álltok. Hamarosan nagyon sokan megálltok ítélőszékem előtt, és végérvényesen lezárul előttetek ez az élet. Egy másik létbe léptek, anélkül, hogy akarnátok. Ezért sürgetlek benneteket megtérésre, mert nektek nem mindegy, hogy hol folytatjátok örök sorsotokat. Kérve kérlek benneteket, fogadjátok meg szavam, amíg még nem késő! Ne szakítsátok el magatokat Tőlem bűneitek által! Fordítsatok hátat a bűnnek! Szakítsatok a sátánnal! Lépjetek rá az életszentség útjára, és Én megbocsátok nektek, és megnyitom előttetek Atyám országának kapuját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. február 10. Szentségimádáson Jézus…



Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és megtartjátok törvényeimet. Hozzátok, akik elolvassátok és tettekre váltjátok üzeneteimet. Éljetek szüntelen készenlétben! Hamarosan bekövetkeznek a próféciák. Életetek minden pillanatában úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna! Ezt kértem mindnyájatoktól: legyetek szentek! Csak az életszentség visz az üdvösségre. A bűn az, ami elválaszt titeket Tőlem. Nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy törvényeimet megtartva éltek ezen a világon, vagy a sátánt szolgáljátok, aki az életetekre tör, vagyis a kárhozatba taszít. Most különösen is színt kell vallani Rólam. Mert mindaz, aki leborul a fenevad előtt, megtagad Engem, és nem tartozik Hozzám, hanem ahhoz, akit bálványoz. A bálvány pedig mindenkit megöl, sőt az örök kárhozatba taszít.

Gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai! Ti lesztek azok, akik bejöttök Velem a menyegzőre, feltéve, ha kitartotok mellettem mindhalálig. Ezért azt mondom nektek: legyetek készen! Szítsátok fel lámpásaitokat, és töltsétek meg azokat színültig olajjal, mert már nem várat sokáig Magára a Vőlegény! Igyekezzetek készenlétben várni Uratokat, mert mondom nektek, ha nem éltek életszentségben, kinn rekedtek a menyegzőről. Utána hiába zörgettek, ezt a választ fogjátok kapni Tőlem: nem ismerlek benneteket. Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak készült, és mindazoknak, akik hátat fordítottak Nekem, és őt követték.

Gyermekeim! A tét nagy. Örök élet vagy örök halál. Örök sorsotokat ti irányítjátok szavaitokkal, cselekedeteitekkel és életviteletekkel. Itt dől el minden. Már közel száz éve Fatimában megmondta Édesanyám a kis pásztorgyermekeknek, hogy olyan divat lesz, ami nagyon fogja sérteni a Mennyei Atyát, és nagyon sokan el fognak kárhozni a paráznaság bűne miatt. Ez mára beteljesült. A nők szűk ruhákban, szinte meztelenül kelletik magukat a férfiaknak. Házasságok bomlanak fel, családok mennek tönkre az erkölcstelenség miatt. Ezek égbe kiáltó bűnök. A nőknek szemérmesen kellene öltözködniük. Olyan ruhát viseljenek, ami nem adja ki testük formáját! Legyenek szerények és imádkozzanak! A férfiak pedig ilyen feleséget keressenek maguknak, mert aki megéli a szent tisztaságot, az a házasságban is megtartja a hűséget.

Gyermekeim, készüljetek! Megtisztítom ezt a földgolyót. Nagy természeti katasztrófák lesznek, sok helyen kitör a háború és a forradalom. Sok ember kerül hirtelen ítélőszékem elé, ahol elveszi örök büntetését vagy örök jutalmát a szerint, amit testi életében kiérdemelt. Mindezeket az üzeneteket azért adom, hogy felrázzalak benneteket csipkerózsika álmotokból. Értsétek meg végre: nem a test éltet, hanem a lélek! A lelketek halhatatlan. A testetek a halál után feloszlik, szétporlad, de a lelketek örökre ott fog élni, amely helyet kiérdemeltétek. Ezért ne a testetekkel foglalkozzatok, és ne kövessétek ezt az undorító erkölcstelen divatot! Éljetek lelki életet! A lelketek magasabb rendű, mint a testetek. Az Evangéliumban ezt mondtam: a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Ha bűn nélkül éltek, lelketek tisztasága, békéje és derűje kiül az arcotokra, megszépíti a tekinteteteket. Vonzók és szépek lesztek. Nem a festék díszíti az arcot, az csak eltorzítja, hanem a lélek tisztasága teszi széppé. Aki pedig tiszta lelkében hordoz Engem, az sugároz, fénylik, mint a nap, mert Én világítok általa, és vonzom Magamhoz az embereket. Nagy titok ez, de aki befogad Engem és a Szentlelket, az megérti.

Gyermekeim, készüljetek! Ígérem nektek, nem váratok sokáig Magamra. Hamarosan visszajövök dicsőségemben, és újjáalkotom ezt a földgolyót. Új világ lesz, az ezer éves béke uralma, mert ezer évre megkötözöm, és a pokol fenekére vetem a sátánt. Ne féljetek tőle! Most az utolsókat rúgja. Tudja, hogy kevés az ideje. Ne álljatok vele szóba! Mondjatok ellene a kísértéseknek! Akkor semmi hatalma nem lehet fölöttetek. Tagadjátok meg magatokat, és úgy kövessetek Engem! Akkor elnyeritek Tőlem az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



2014. február 13. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…



Drága gyermekeim! Itt vagyok előttetek keresztre feszítve. Nézzetek Engem! Merüljetek el Szent Sebeimben, és értetek kiontott drága Szent Véremben! Hívjátok le magatokra Szent vérem védelmét, amely a ti legnagyobb oltalmatok a sátán aljas cselszövései ellen. Így kérjetek Engem:
„Ó drága Jézus! Boríts be minket a Te drága Szent Véreddel, amelyet értünk, nyomorult bűnösökért kiontani méltóztattál a keresztfán! Védj meg minket drága Szent Véred által a sátán minden gonosz cselvetésétől! Oltalmazz bennünket, nyisd fel az értelem szemét, hogy Tebenned tisztán lássunk! Fölismerjük életünk értelmét, a Te drága Szent Igédet, amely az örök életre visz. Tegyük meg mindazt, amire az Evangéliumban tanítasz bennünket! Veled egyesülve járjunk – keljünk az emberek között, hogy Te sugározd ki rajtunk keresztül feléjük szeretetedet! Ó Jézus! Irgalmas Királyunk! A Te irgalmad és szereteted töltse be ezt az egész világot, és benne minden ember szívét!”

Ha szívből, és hittel imádkozzátok ezt az imát, megadom nektek a benne foglaltakat.


Nézzétek a jeleket! Olvassátok a hiteles prófétákat! Mindnyájan ugyanazt írják, mert Tőlem, az Igaz Istentől hallják.

Gyermekeim, készüljetek! Az idő lezárul. Hamarosan egy új korszak veszi kezdetét. De előtte még sokan távozni kényszerülnek ebből a beteg világból. Ezért figyelmeztetlek benneteket: éljetek halálra készen! Azok, akiknek kegyelmemből megadatik, hogy belépjenek az új világba, átalakulnak, szentekké lesznek. Akik beleszületnek, már nem kárhozhatnak el. Előre nézzetek! Ez a jövő. Adjatok hálát érte Istennek, Aki eljön, hogy megítélje a föld lakóit. Szétválasztja a búzát a konkolytól, és megújítja a föld színét. A szentek megszámlálhatatlan seregével együtt ujjongva kiáltsátok: Marana Tha! Jöjj el! Jöjj el Urunk, Jézus Krisztus! Újítsd meg ezt a beteg, haldokló világot! Bizony hamar visszajövök dicsőségemben az ég felhőin, és magammal hozom a jutalmat és a fizetséget kinek – kinek cselekedetei szerint. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket Szívem minden értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Márk 14, 24. 42. 49. „Ő…így szólt: „Ez az Én Vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” „Itt az óra.” „…az Írásnak be kell teljesednie.”