2009. április 16. – 18:35
Gyermekem, most azért jövök hozzád, mert vágyom a szereteted teljességére. Most azért jövök hozzád, hogy kérjelek, imádkozz most jobban, mint valaha a bűnösök megtéréséért. Mondd meg népemnek, hogy minden ezen a földön mulandó, de a lelkük nem az.
Hányszor ítélitek meg gyermekeim, másokat a megjelenésük alapján, mielőtt megszólalnának? Hányszor kerestek másokkal kapcsolatot a saját önző boldogságotok érdekében, ahelyett, hogy azoknak segítenétek, akik valóban szenvednek?
A szívetek langyos lett, gyermekeim. Olyan emberek vagytok, akik közömbössé válnak, amikor szenvedés vesz körül benneteket. A méh a legnagyobb csatatér, és mégis ezek az áldozatok hallgatnak. Azt mondom nektek, gyermekeim, az emberiség nem fog túlélni, ha már a méhben elpusztítják.
Eljön az idő, amikor a nap elsötétül, a hold nem fog ragyogni. Teljesen alávetnetek kell magatokat az én akaratomnak, mert én vagyok Jézus. Nagy szeretetből és nagy irgalomból jövök hozzátok. Az egyszerűség útján kell megtalálnotok a szentséghez vezető utat. Amikor egyszerűsítetek, akkor kezditek el hallani a Szentlélek hangját. Amikor egyszerűsítetek, akkor kezdődik el az én küldetésem veletek.
Gyertek hozzám, gyermekeim, mert eljött az idő, hogy hallassátok a hangotokat. Védjétek az életet azzal, hogy az én hangom lesztek azoknak, akiket elhallgattattak. Beszéljetek az én irgalmasságomról a szeretet cselekedeteiteken keresztül. Nem a dicsőség és a becsület keresésével nyeritek el a mennyországot, hanem azzal, hogy dicsőséget és becsületet hoztok a Mestereteknek, mert én vagyok Jézus.
Az idő múlik, mert új óra közeledik. Tisztítsátok meg lelketeket, és keressétek irgalmamat, mert azt akarom, hogy velem legyetek a paradicsomban. Látjátok-e, gyermekeim, hogy én sokkal nagyobb vagyok, mint a ti hibáitok, és rajtam keresztül nyeritek el a békét, mert irgalmam és igazságosságom fog győzni.
2009. április 18. – 14:55
Gyermekem, békém legyen veled. Azt kívánom, hogy osszátok meg ezt az üzenetet a világgal. Mondjátok meg népemnek, hogy azt kívánom, hogy szeressenek. Szeressétek gyermekeimet, és mondjátok el azoknak, akik körülöttetek vannak, hogy mennyire szeressétek őket. Szeressetek tiszta és szent módon, mert a világ szerelme nem szerelem, hanem erkölcstelen érzés, amely nem sugározza Teremtőtök szeretetét, mert én vagyok Jézus.
Gyermekeim, lelketek a fogantatás pillanatában lett teremtve. Imádkozzatok azokért, akik nem látják a célját, a küldetését az én kicsinyeimnek a méhben, akiknek a bűnös abortusz miatt véget vetettek a küldetésüknek.
Gyermekeim, ha tudatában lennétek örök létezéseteknek, akkor nagyobb figyelmet fordítanátok lelketek állapotára. Mindent tudok és mindent látok. Nem vagyok passzív a bűn iránt. Én vagyok az irgalom Istene és az igazságosság Istene. Azt kívánom, hogy gyermekeim vezekeljenek bűneikért, és földi küldetésüket az én kiválasztott eszközeiként teljesítsék.
Szeressétek gyermekeimet, mert túl sokan fordulnak el a szeretettől, pedig a szeretet által kezdődhet meg a világ gyógyulása, és ti is békét találtok. A mai mártírok az anyaméhben vannak. Amikor teremtményeimet elpusztítjátok, eltüntetitek a gyógyulást és a csodákat, amelyek bekövetkezhetnek.
Minden lélek egyetlen küldetésért teremtetett. Vegyétek példaképnek a Szent Családomat, mert ha Anyám szabad akaratából elfordult volna Atyám tervétől, akkor az emberiség nem részesülne az örök üdvösségben. Az isteni irgalom nem létezne. Azt mondom nektek, gyermekeim, hogy alávetnetek magatokat Teremtőtök tervének, mert minden lélek része az isteni Tervnek, és amikor azt a lelket elvetetik, akkor az isteni Terv is megsemmisül.
Gyermekeim, legyetek nyitottak az életre, legyetek nyitottak a Mesteretek akaratára, mert én vagyok Jézus. Gyermekeim, gyertek hozzám, tisztítsátok meg lelketeket, és engedjétek, hogy irgalmasságom lelketeket ragyogó példájává tegye végtelen szeretetemnek, mert én vagyok Jézus, és irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.
2009. április 18. – 19:50
Gyermekem, hol vannak az én kiválasztott fiaim? Miért nem ünneplik sokan közülük az én legfőbb irgalmasságom ünnepnapját? Kiválasztott fiaim, ti vagytok a kezeim és a lábaim. Ti vagytok az én hangom a szószékről ebben a sötét világban. Fiaim, legyetek az én fényem, és vonzzátok vissza gyermekeimet az én szeretetem fényébe azáltal, hogy az igazat mondjátok, hogy az én népemnek beszámoltok az én kimondhatatlan irgalmasságomról.
Ti vagytok az én kiválasztott fiaim, az én képviselőim ezen a földön, az én isteni irgalmasságom terjesztői. Ti kell eljönnötök, és állnotok kell köztem és a nagy szenvedést felhalmozó lélek között, és fel kell oldoznotok őket. Ahogy én sem igazságos bíróként jövök, hanem irgalmas Megváltóként.
Ti kell eljönnötök az én képviselőimként ezek elé az elveszett lelkek elé, és meg kell adnotok nekik az én irgalmasságom teljességét. Nektek, az én választott fiaimnak adom a kulcsokat, hogy megakadályozzátok egy lélek örök elvesztését. Ti vagytok az én irgalmasságom eszközei. Nem akarok igazságot tenni egy lélekkel; irgalmasságomat akarom adni még a legmegrögzöttebb bűnösnek is.
Nyissátok meg az ajtót az én irgalmasságom előtt azzal, hogy megnyitjátok az ajtókat az én Egyházam előtt, hogy megnyitjátok az ajtókat a gyóntatószék előtt. Egyesüljetek testvéreitekkel, és terjesszétek az én isteni irgalmasságom iránti áhítatot. Tanítsátok meg népemnek a rózsafüzért azzal, hogy magatok is imádkoztok. Segítsétek nyájatokat a mennybe jutni azzal, hogy szeretettel pásztoroljátok őket.
Védjétek az életet az én parancsaimról való beszéddel. Ne adjátok meg magatokat a világ módszereinek. Beszéljetek a világ gonoszságáról, és tanítsátok népemet az én irgalmasságom nagyságáról. Ne legyetek langyosak, mert az nem vezeti nyájatokat az én Királyságom fényébe, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.
2009. április 21. – 15:45
Gyermekem, a prófécia nem ért véget a Szentírással. Ebben az időben eljövök választott eszközeimhez, hogy figyelmeztessem a világot, hogy a szíveknek meg kell változniuk. Ez egy kiáltás a világnak, hogy hagyjátok, hogy a sötétség elborítsa lelketeket. Ez egy felhívás a világnak, hogy fel kell ébrednetek, és életeteknek tükröznie kell az én Egyházam igazi tanításait, és követnetek kell az én parancsaimat.
Jöjjetek az irgalmasságom forrásához, mert a rózsafüzér az egész emberiségé, keresztényeké és zsidóké egyaránt. Nem egy hitért szenvedtem, hanem az egész emberi fajért, mert én Jézus vagyok. Az időtök, gyermekeim, nem a Mennyei Atyátok ideje, mert a nagy türelemből nagyobb irgalmasság fakad.
Hallgassatok Anyám szavaira, hallgassatok azokra a szavakra, amelyeket prófétáimon keresztül küldök. Mondjátok el minden nap a rózsafüzért, szánjatok időt az én szenvedésemre való elmélkedésre. Figyeljetek az evangélium üzenetére, éljétek azt. Legyen szívetek nyitott az én akaratomra. Engedelmeskednetek kell az Isteninek, mert ti az én szolgáim szolgái vagytok.
Változtassátok meg a világot azáltal, hogy megvéditek az igazságot, és nem változtatjátok meg félelmetekből, hogy elutasítanak, mert én vagyok a leginkább elutasított köztetek. Elfedik a nevemet, a nevemben beszélnek, és mégis ezek a vezetők nem tőlem valók. Én vagyok az élet Istene, és mégis sok gyermekem a halál szerzője akar lenni.
Látjátok, népem, védjétek az életet, és legyetek az én hangom ebben a bűnnel borított világban. Nincs olyan bűn, amelyet elkövettetek, és amely nem érdemelné meg az én irgalmamat. Szeretetem árad, mert azt kívánom, hogy helyet foglaljatok az én asztalomnál a mennyben. Mindannyian az én remekművem, az én teremtményem, az én tervem vagytok. Most menjetek, és jöjjetek az én irgalmam és szeretetem fényébe, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2009. április 22., szerda
Urunk Jézus üzenetek Jennifer által
2009. április 17., péntek
Szűzanya üzenete - Ulrich Ágoston atya által 2009. április 16.
(A Szűzanya kéri, hogy aki megkapta az üzeneteket, az adja tovább!)
2009. április 10., péntek
Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, V.: Nagyszombati változtatások
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
NAGYSZOMBATI VÁLTOZTATÁSOK
A Szent Hét liturgiájában az 1950-es években bevezetett változtatássorozat és a NOM (mindkettő ugyanannak az embernek, Annibale Bugnini szabadkőműves „papnak” a műve) közötti kapcsolat különösen nyilvánvaló a húsvét vigíliájának a rítusában, ami alapvető változtatásokon ment át már 1951-ben, bár ekkor még csak „kísérletként”. Ezt a próba-rítust tették aztán kötelezővé 1955-ben a Szent Hét megújított rítusában, ami aztán bekerült az 1962-es misszáléba is.
Miután a kereszténység az egész világon győzedelmeskedett, már csak kevés felnőtt keresztelendő maradt, így a nagy vigília alatti segédkezés iránti érdeklődés is elhalványult. Ez – összekapcsolva a laikusoknak a böjtölésben mutatkozó különböző ellanyhulásával – a 11. században oda vezetett, hogy a vigília szertartását fokozatosan magára a szombatra hozták előre, olyannyira, hogy azt végül Nagyszombat reggel kezdték el ünnepelni.
Az 1930-as és 1940-es években, különböző európai „progresszív” püspökök ismételten arra kérték a Szentszéket, hogy engedje meg a húsvéti vigíliát Nagyszombat éjjel ünnepelni. Az időpont megváltoztatásában „lelkipásztori okokra” hivatkoztak (a szombat reggeli szentmisét nem nagyon látogatták a hívek), valamint ismét a „hitelességre” (pl. az imák „ezt az éjszakát” mondanak) –, amit aztán a II. Vatikáni Zsinat reformjainál is előszeretettel hangoztattak.
1951 februárjában a Szentszék kiadott egy dekrétumot, melyben kísérleti jelleggel és egy éves időtartamra engedélyezte, hogy a húsvéti vigíliát Nagyszombat éjjel is ünnepelhessék. Még egyszer: csak megengedték az időpont megváltoztatását, de nem tették kötelező érvényűvé.
De Bugnini és csapata, akik 1948 óta kontrollálták a liturgia megreformálására alapított vatikáni bizottságot, megragadta az alkalmat, hogy ekkor már magában a rítusban is változtatásokat hajtsanak végre. Olyan titkos volt a bizottság ügyködése ezen a terven, hogy Bugnini maga mondta: „A Húsvét megújított liturgiájának 1951 márciusának elején történt publikálása még a Rítusok Kongregációját is meglepetésként érte.” (Annibale Bugnini, La Riforma Liturgica: 1948–1975 [Rome: CLV 1983], 25)
Holott a vigília rítusának ez a megváltoztatása valójában nagyonis átfogó volt. Ezek az 1951-es változtatások aztán bekerültek az 1955-ben kötelezővé tett megújított liturgiába, onnan pedig XXIII. János 1962-es misekönyvébe.
–A húsvéti gyertya megjelölésére és megszentelésére új szertartást vezettek be.
– A nádszálra tűzött három gyertya (gazdag szimbóluma a Szentháromságnak és a Megtestesülésnek), amit a húsvéti tűznek a templomba való hozatalára használtak, eltűnt.
– A papoknak és az embereknek gyertyát kell vinniük.
– A gyönyörű ószövetségi jövendölések számát, ami a megváltás egész történetét elmeséli 12-ről 4-re csökkentették. (Ennyit arról, hogy a Szentírást vissza kell adni a híveknek …)
– A celebráló pap ül és hallgatja az olvasmányokat. Az utasítás arra is utal, hogy ezeket népnyelven is lehet olvasni.
– A celebráló pap a könyörgéseket az ülőfülkéből énekli, nem pedig az oltárnál.
– A „Flectamus genua” (Hajtsunk térdet) felszólítás után szünetet iktattak be a könyörgésekbe.
– A keresztelő vizet a szentélyben a néppel szembefordulva szentelik meg (nem pedig a keresztelő kápolnában), és dézsában viszik a keresztelőkápolnába.
– A Mindenszentek litániáját két részre osztották és lerövidítették.
– Minden jelenlevő elmondja a keresztségi fogadalom megújítását, mégpedig népnyelven – az első alkalom, hogy a népnyelv mint a liturgikus rítus szerves része határozottan meg van engedve.
– Az oltár lábánál mondott imákat teljes egészében eltörölték a miséből, csakúgy, mint az Utolsó Evangéliumot.
Például az ókorban a keresztények az egész éjjelt a templomban töltötték. És ezért az lett volna a logikus, ha Bugnini állítása igaz, hogy az 1951-es restaurálásnál inkább megháromszorozzák az olvasmányok számát, ahelyett, hogy megharmadolják.
Vagy milyen szokás az, hogy a laikusok égő gyertyát tartanak a kezükben? Az ókorban a viasz különleges, drága árucikk volt, és a laikusok támogatásként adományoztak gyertyát a templomoknak. Az ókori Egyházban a laikusoknak odaadott égő gyertya annyit jelentett volna, mintha a külvárosi egyházközségem egyik tagjának odaadnék egy 20 dolláros bankjegyet azzal a kéréssel, hogy az istentisztelet alatt égesse el.
– Új rítusok kitalálása.
– A hívek felé fordulás a szertartás alatt.
– A pap tevékenységének redukálása.
– A mise egyes részeinek megnyírbálása.
– Liturgikus imáknak népnyelven való recitálása.
Tehát, bármikor részt vesz valaki az 1951 vagy 1955 vagy 1962-es Bugnini által kidolgozott rítus szerint bemutatott húsvéti vigílián, az tanúja lesz a NOM első lépésének.
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 10.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/nagyszombat.htm
2009. április 9., csütörtök
Pázmány Péter: A szeretetért
Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, IV.: Nagypénteki változtatások
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
NAGYPÉNTEKI VÁLTOZTATÁSOK
Végül Róma a 8. században átvette Keletről a kereszt tiszteletét [amit Jeruzsálemben már évszázadok óta végeztek] és az áldozási szertartást, és így alakult ki végleges formájában a Nagypéntek római liturgiája, mely felépítésében a rendes szentmiséhez hasonlítható. Az első rész a hittanulók ősi miséje – ami teljesen megfelel a mai szentmise imádságos és oktató részének – benne az ünnepélyes könyörgésekkel; a második a kereszt imádása – Adoratio crucis – a felajánlás és az átváltoztatás helyett; és a csonkamise, azaz az áldozási szertartás.
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 9.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/nagypentek.htm
2009. április 8., szerda
Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, III.: Nagycsütörtöki változtatások
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
– Az új rendelkezés szerint a párbeszédes zsoltárt lehetőleg az áldoztatás alatt kell énekelni. Ez a gyakorlat lényeges részét fogja alkotni a NOM-nak.
– A lábmosás ceremóniáját magának a szentmisének a rítusába tették át, és a könyörgést [Adesto, Domine, quaesemus…], ami a lábmosást követi a nép felé fordulva mondják.
– Azt a hagyományos gyakorlatot, hogy azt a kápolnát, melybe az Oltáriszentséget viszik az oltárfosztáskor [szentsír], és ami előtt a nagypéntek reggeli istentiszteletig – éjjel-nappal – szentségimádást kell tartani, a legünnepélyesebben kell feldíszíteni és kivilágítani, eltörölték. Az 1955-ös Ordo (csakúgy, mint a NOM) kifejezetten az „egyszerűséget” ajánlja a szentsír dekorálására.
1962-ben, a rubricista O’Connell a szentsírnak díszeitől történő eme megfosztását kötelező érvényűvé tette.
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 8.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/nagycsut.htm
2009. április 7., kedd
Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, II.: A Tenebrae - gyászzsolozsma eltörlése
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
A GYÁSZZSOLOZSMA – TENEBRAE ELTÖRLÉSE
[Ehhez hasonló jelenséget – a liturgia mély értelme iránti teljes érzéketlenséget – tapasztaltam pár évvel ezelőtt egy osztrák Piuszos kápolnában: ahol a Piuszos pap az adventi Rorate miséket – kényelemből, no meg abból a vágyálmából, hogy akkor többen jönnek misére – délutánra tette: ott ahelyett, hogy a Megtestesülést szimbolizálva a mise alatt egyre világosabb lett volna, egyre sötétebb lett.]
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 7.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/tenebrae.htm
2009. április 6., hétfő
2009. április 5., vasárnap
Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, I.: Virágvasárnapi változtatások
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.
VIRÁGVASÁRNAP
A hagyományos rítusban a pap a pálmaágakat az oltárnál szenteli meg az ú. n. „missa sica”, azaz „száraz misében”, mely liturgikusan úgy van felépítve, mint a szentmise rítusa. Ezt követi a körmenet, és utána a rendes mise, melyben a szenvedéstörténetet éneklik el (Máté Evangéliuma szerint). A száraz mise annak a régi római szokásnak a maradványa, mely szerint a pápa a pálmaágakat misében szentelte meg az egyik templomban, utána körmenetben ment egy másikba, és ott mutatott be egy második misét.
A körmenet után az 1955-ös új rítusban a pap az utolsó könyörgést a néppel szemben énekli, háttal a tabernákulumnak.
A Bethániában történt megkenést kihagyták a passió kezdetéből, és a test elhelyezését a sírban a végéről (a hagyományos rítusban a passió története Máté Evangéliumának teljes 26. és 27. fejezetéből áll). A mise utolsó evangéliuma (a csendes misében a barkaszentelési evangélium, azaz Mt 21,1-9) is eltűnt.
(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 5.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/viragvas.htm
2009. április 3., péntek
Nagyfalui üzenet, 2009. április
2009. április 1., szerda
Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete 2009. március
Mária Julianna által kapott imák
2009. március 31., kedd
Urunk Jézus üzenetek Jennifer által
2009. március 2. – 12:25
Gyermekem, menj és mondd meg népemnek, hogy egyetlen óra alatt olyan események fognak bekövetkezni, amelyek pénzintézeteiket működésképtelenné teszik. Nem azért mondom ezt nektek, hogy félelmet vagy nagy pánikot keltsen, mert népem a kapzsiságot keresi, és a kapzsiság fog elpusztulni.
Készítsd fel lelkedet! Készítsd fel lelkedet, mert eljött az ideje, hogy felkészítsd lelkedet. Azt mondom népemnek, ne a világi dolgokra és örömökre koncentráljatok, mert azok csak megakadályozzák titeket abban, hogy a mennyek országát keressétek és meghódítsátok. Inkább teljesítsétek küldetéseteket ezen a földön az én dicsőségem és becsületem érdekében. Mert azt mondom nektek, eljön az idő, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 3. – 19:00
Gyermekem, gyere hozzám és vigasztalj meg, mert a szívem vérzik a tövisektől, amelyek a Legszentebb Szívembe fúródtak. Gyermekem, ezeket a töviseket az ember bűne okozta. Ezeket a töviseket azok fúrták a szívembe, akik engednek a gonosz kiejtésének.
Mondd meg híveimnek, hogy imáik nem hiábavalóak. Mondd meg híveimnek, hogy részesülnek szenvedésem fájdalmában, amikor látják parancsaim megsértését. Amikor látják teremtésem, tervem megsértését.
Gyermekem, nem tudtam letenni a keresztet, inkább meg kellett ölelnem azt népem üdvössége érdekében. A mennyország csak akkor jön el, ha a lélek nyitott rá. Ez az én híveim keresztje, mert sok Heródes van közöttetek. Sokan vannak, akik Ádám és Éva bűnét akarják élvezni.
Ez a kísértések ideje. Ez az az idő, amikor tanúi lesztek azoknak, akik az én igazi tanítványaim. Ne várjátok nagy várakozással, hogy a világ megkapja az igazságosság óráját, inkább használjátok azt az órát, amelyben szeretnetek és szolgálnotok kell engem, mert én vagyok Jézus.
Mert ismét mondom nektek, hogy a kard hüvelye eltávolításra került, és ezek a kapzsiság fővárosai összetörésre kerülnek. A bikák elrohannak, hogy megkeressék azt, ami nem biztosítható. Azt mondom nektek, keressétek a mennyországot azáltal, hogy hűek maradtok az evangélium üzenetéhez, és engedelmeskedtek a parancsolatoknak.
Mutassatok irgalmat a világnak, ha azt magatoknak is kívánjátok. Mondjátok az igazságot, és védjétek meg, de ne ítéljétek el azokat, akik elfordulnak tőle, mert én vagyok az igazságos bíró, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 4. – 11:10
Gyermekem, mondd meg népemnek, hogy szeretném, ha több imát mondanának ebben a nagyböjti időszakban. Mondd meg híveimnek, hogy ha vezetőik odamennek hozzájuk, és figyelmeztetik őket az ellenség támadására, akkor futnának és felkészülnének. Mondom nektek, mennyei Atyátok eljön, és nagy türelemmel és szeretettel figyelmezteti a világot, de kevesen figyelnek rá.
Az ellenség óránként, naponta támad, és a lelkedre pályázik. Az elmét használja, hogy becsapja a testet, és csapdába ejtse a lelket. Mennyei Atyád mindent tud és mindent lát. Prófétáin keresztül szól, hogy figyelmeztesse a világot, vegye figyelembe irgalmát.
Egy új korszakba léptetek a történelemben. Szerelmem úgy árad, mint a láva a hegycsúcsról. Menjetek és legyetek tanúim a világban. Nem harcolhattok a gonosz ellen gonoszsággal, és az imádság az eszköz, amelyet kaptatok, hogy megvívjátok ezt a harcot. Nagyobb zavar fog bekövetkezni, ha nem figyeltek az imádság idejére.
Töltsetek időt az én legszentebb szentségem előtt. Mutassatok irgalmat, különösen üldözőitek iránt. Eljön az óra, mert a választóvonal meg van húzva. Ne legyetek olyanok, mint az ostoba pogányok, akik örökkévalóságukat a földön és örök életüket a nagy tűzben töltik, hanem használjátok ki minden napot, minden órát, hogy közelebb kerüljetek az én legszentebb szívemhez, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 6. – 18:40
Gyermekem, ez egy felhívás minden kiválasztott fiamnak. Mondd meg nekik, hogy szükségem van rájuk, hogy kimenjenek és használják a hangjukat, amíg még van idő. Mondd meg nekik, hogy beszéljenek az irgalmasságomról, mert ez az én legszentebb irgalmasságom órája. Nyissátok meg a gyóntatószékeket, és adjatok lehetőséget a nyájatoknak, hogy megtisztítsák a lelküket.
Annyi lélek veszett el. Ne a pénzügyi nyereségre koncentráljatok, mert a gyümölcsök azoknak járnak, akik engedelmesek maradnak. Túl sok pad marad üresen. Túl sok tabernákulum marad rejtve. Hogyan helyezhetik gyermekeim engem életük, küldetésük, szívük középpontjába, ha ti, választott fiaim, rejtve tartotok engem, hiszen én mindent tudok és mindent látok?
Koncentráljatok arra, hogy sok lelket hozzatok hozzám. Legyetek hűséges szolgáim, ne pedig világiak. Hívjátok vissza juhaitokat azzal, hogy szeretettel gondoskodtok róluk. Mondjátok az igazságot azzal, hogy hűek maradtok az én Egyházam valódi tanításaihoz.
Túl sok gyermekem fordult el zavarodottságból. Mondjátok az igazságot, még akkor is, ha csak egy ember marad a padban, hogy meghallgassa. Mert jobb, ha az igazsággal megmentitek azt az egy lelket, mint hogy ezerrel veszítsétek el a világ hamis tanításával.
Menjetek és tegyétek, amit mondok, mert azt akarom, hogy a mennyben testvéreitek között számoljalak titeket, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 7. – 12:15
Gyermekem, ez egy felhívás gyermekeimnek, mert túl sokan közülük alszanak. Jövök hozzátok, gyermekeim, mint irgalmas Megváltótok, hogy figyelmeztesselek titeket, hogy az utaitok nem tetszenek nekem. Nem lehet egyezkedni a Sátánnal és a mennyek országát keresni.
Ti egy küldetéssel vagytok itt, amely az, hogy szeressetek és szolgáljatok engem, mert én vagyok Jézus. Vezetőitek olyan döntéseket hoznak, amelyek sokat elárulnak az én parancsaimról és az én egyházam törvényeiről. Ne tévesszen meg titeket ezek a hamis istenek, akiket a kapzsiság és a büszkeség vezérel.
Gyertek hozzám és tisztítsátok meg lelketeket, mert ahogy mondtam nektek, a föld hamarosan felébred, mert már nem tud tovább hallgatni. Nem ítélem el, mert az emberiség ítéli el önmagát. Nem áldhatom meg azt, ami nem tőlem származik, mert ártatlanok vérével borítottátok be magatokat.
Ez a nyugodt időszak véget ért, mert azt mondom nektek, ha a gonoszt keressétek, akkor miért imádkoztok a békéért? Ha megsértitek parancsaimat, és a sajátotok szerint éltek, akkor miért imádkoztok a békéért? Ha a karddal akartok élni, akkor miért emeltek szót és sírtok azokért, akik meghalnak általa?
Azt mondom nektek, hogy a világ nem fog békét találni, amíg az emberiség nem tér át az én irgalmamba. Gyermekeim, itt az ideje szeretni, szeretni a Megváltótok módján, feltétel nélkül. A világ szeretete feltételes, és csak hamis boldogságot hoz nektek.
Hűséges gyermekeim, maradjatok hűek hozzám, mert ez a ti kínjaitok a kertben, mert a világ hamarosan belemerül az én szenvedésem szakaszaiba, mert meglátja a sebeket, amelyeket az én legszentebb szívemre ejtett, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 30. – 18:41
Gyermekem, én vagyok Jézus, és megkérdezem gyermekeimet, ki a ti Mesteretek, ki a ti Messiásotok? Válasszátok mennyei Atyátokat, mert akkor választjátok a fényt, az igazságot és az örök életet bennem.
Gyermekem, tudasd a világgal, hogy azt kívánom, hogy híveim hangosítsák fel hangjukat, hogy az igazságot mondják és az én irgalmamat hirdessék, amíg még van idő. Hangosítsátok fel hangotokat, hogy legyőzzétek a körülöttetek terjedő sötétséget. Kérjétek a mennyei közbenjárást, mert a gonosz az, aki azt akarja, hogy nagy nehézségek közepette feladjátok.
Ti harcra felkészült katonák vagytok. Most itt az ideje, hogy bölcsen használjátok a fegyverzeteteket. Nem a kard fegyverzetéről beszélek. Az imádság, a böjt és mindenekelőtt az Eucharisztia fegyverzetéről beszélek. Észrevegyétek, hogy az akadályok, amelyekkel szembesültök, elmúlnak, de az örökkévalóság nem.
Kínjaitokat ajánljátok fel nekem, mert minél többet próbára tesznek és tesztelnek titeket, annál nagyobb lesz a győzelmetek. Ne veszítsétek el a reményt, amikor elbuktok, inkább bízzatok irgalmamban és szeretetemben. Meditáljatok szenvedésem szakaszairól, mert én minden gyengeségetekért szenvedtem. Most szenveditek szenvedésem szakaszait, amikor tanúi vagytok szavaim, parancsaim, szeretetem elutasításának. Amikor tanúi vagytok az igazság megosztottságának az egyházamban és választott fiaim között. Amikor látjátok azokat, akik az én nevemben beszélnek, majd sötét cselekedeteiket azzal igazolják, hogy tőlem származnak.
Én vagyok Jézus, én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Az első, az utolsó, a kezdet és a vég. Azt kívánom, gyermekeim, hogy forduljatok el a bűntől, és jöjjetek az irgalmasságom fényébe, mert minden az én akaratom szerint fog történni.
2009. március 30., hétfő
11. üzenet 2009. március 25. szerda
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Gábriel arkangyal 11. megjelenése és üzenete
Ami nem az Ő szeretetétől történik, nem lesz örök. Egyre több mulandóság vonul be világotokba. Ezek miatt a mulandóságok miatt sok lélek elveszíti kapcsolatát az Egyetlen Atyával. Emiatt az Isten nélküli szeretet miatt – mely már nem szeretet többé, csak üres pokoli káprázat – a valódi szeretet mindenütt veszít hatalmából és nagyszerűségéből. A szeretet Isten nélkül nem lehet valódi, mert Nélküle halott, élettelen, dermedt: Ő azonban az élő Isten! Csak általa tud a szeretet növekedni, mert csak Ő tud teremteni. Csak Ő tudja a láthatatlant és a maradandót megteremteni. De Ő csak ott tud teremteni, ahol akaratának nem állnak ellen, és így csak Ő lehet, hogy aztán a semmiből teremtsen.
Menj ki az éjszakába, vedd magadra a szenvedést, feküdj a keresztedre, és hagyd, hogy átdöfjék szívedet. Hagyd, hogy a mulandó hatalmak döntsenek a mulandóságodról, mert a múlhatatlan részed felett nincs hatalmuk. És amikor átszúrják szívedet, dicsőítsd és magasztald Istent, mert ez csak az Ő szeretetével valósulhat meg. Add oda magad a mulandóság halálának, szállj le szíved mélyére, és vesd le lelkedet. Aztán, amikor már semmi sincs, akkor van Ő. Csak Ő. És Ő teremt, és újjá alkot. Ő soha nem alkot valamiből. Mindig újjá alkot. Elmúlhatatlanul – szakadatlanul.
Amikor ismét megértettétek, hogyan kell Általa élnetek, akkor az egymás közötti szeretetetek is megújul, és újra növekedni tud. Csak az juthat el reggel a mindenkit az örök élet éltető vizével tápláló sivatagi kúthoz, aki éjjel átvándorolt a mulandóság sivatagán. Aki iszik ebből a vízből, megújul. És a vetés, melyet a Fiú egykor elvetett, újonnan sarjad, hatalmas mezők fognak virágba borulni, és a termés gazdag lesz. Mert a víz élővíz. És mivel élő, és szeretetből táplálkozik, egyre több víz lesz, és mindenkinek a szomját csillapítja, aki azért jön, hogy megújuljon. Aki ivott a vízből, félelem nélkül mehet tovább. Egyre mélyebbre a sivatagba, oda, ahol a Kezdet és a Vég egymással találkozik. Ha egyszer ivott a forrásból, nem fogja többé gyötörni a szomjúság. Ám jönnek másfajta kínok, mert a Gonosz erői lesben állnak. Ne veszítsétek el bizalmatokat: mert az Ő szeretetétől táplálva és megerősödve biztosan tovább tudtok menni az úton, mindaddig, amíg szívetek és gondolkodásotok tiszta marad. Azonban: intelek titeket! Őrizkedjetek attól, hogy szeressétek a szenvedést!
Testvérek: ismerjétek meg egymást, gyűljetek össze és készüljetek fel az útra! Az idő
elkezdődött – megkaptátok feladatotokat. Aki ezeket a szavakat megérti, megtalálja hozzád az utat, és veled fog menni az úton. Ekkor az arkangyal belenézett a szemembe. Szemei aranylóan kezdtek fényleni, és az őt körülvevő fény kiterjedt. Olyan volt, mintha körülölelt volna minket. Még mindig látom magam előtt az arkangyalt, amint ez a számomra teljesen ismeretlen állapot érezhetővé vált. Megpróbálom leírni, bár nem találok rá szavakat. Egy olyan állapot, amiben semmi sem fontos, semminek sincs jelentősége. Egyszerűen semminek. És ehhez járult még egyfajta otthonosság és szabadságérzet, mely addig még általam soha sem tapasztalt mélységben érintett meg. Nem tudom, mennyi ideig tartott ez az állapot. Aztán hirtelen elhalványodott a fény, az arkangyal mosolygott és azt mondta:
„Fogadd ezt a szabadságot, és hirdesd testvéreidnek! Fogadd ezt a fényt szívedbe, és égesd el a hit fáklyájaként. Hagyd, hogy lobogjon, és légy állhatatos!”
Ő, aki teremtette, és fenntartja a mindenséget, ennek a műnek a segítségével gyűjti össze a testvéreket, akik elkötelezik magukat a virrasztásra. Mert az éberek szolgálata az, hogy a
többiek nyugodtan alhassanak. Őrködjetek, míg mások alszanak! És aludjatok, míg mások
őrködnek! Legyetek hálásak akkor is, ha nehéz a szolgálat, mert elnyeritek jutalmatokat! Továbbra is kövesd az őrangyalodat, ő biztosan fog átvezetni ezen az időszakon! Egyszer még eljövök, aztán más fog jönni! Készítsd elő szívedet, és tartsd tisztán! Ne lankadj tetteidben, és élj az Istentől kapott parancsok szerint! Tartsd magad a szavakhoz, melyeket én hirdettem neked! Bennük találod az elkövetkező időre vonatkozó útmutatást.
Ti, a Magasságos gyermekei: gyűljetek össze, és hagyjátok a szeretetet újonnan kivirágozni. Igyatok a forrásból, és hallgassatok a Fiú útmutatásaira! Az Ő Igéjében Ő maga van, mert Ő maga az Ige! Ő a mag, a fény, az élet, a víz, a csíra! Egy hónap múlva újra látjuk egymást – aztán én bevégeztem a feladatomat! Tarts ki, őrködj és imádkozz! Érts, és élj! Égesd el magad, hogy másokat lángra gyújts!
Fogadjátok meg az égi trónustól hozott szavaimat, és ismerjétek fel az utat! Engedjétek, hogy átitatódjatok, és boruljatok virágba! Éljetek az adományokkal, melyekben Isten mindenkit részesített, és használjátok azokat! Ne tékozoljatok el egyet se! Bízzál az Égi Királynő védelmében, és az angyalok segítségében! Bízzál – és semmi sem történhet veled! A szerető Atya áldása kísér téged!”
E szavak után az arkangyal még egy keresztet rajzolt a homlokomra, és azután eltávozott. 23 óra 11 perc volt.