JÉZUS ÁLTAL DIKTÁLT ÜZENET CATALINA RIVASNAK /NIHIL OBSTAT/

 

A szentáldozás után láttam az Úr Jézust, aki ezeket a szavakat mondta nekem:

„Ma hatolj bele az én szegénységem szellemébe, és rendezz el mindent úgy, hogy a legszegényebbeknek se legyen okuk irigykedni rád. Én nem a nagy épületekben és pompás építményekben találok örömet, hanem a tiszta és alázatos szívben.”

(Napló 532)

+++

Jézus ígéretei azoknak, akik a szájban fogadják az Eucharisztiát, és nem a kezükben.

/Jézus által diktált üzenet Catalina Rivasnak, megerősítve monsignor René Fernández cochabambai érsek (Bolívia) által adott imprimaturral./

„Azoknak, akik nem veszik kezükbe testemet, véremet, lelkemet és istenségemet:

1. Ígérem, hogy eltöltöm őket áldásaimmal a kezükben, szívükben, lelkükben és egész lényükben.

2. Sokkal több kegyelmet ígérek nekik a földi életben, és így nagyobb garanciákat az üdvösségre, hogy örök életükre velem legyenek együtt a mennyben.

3. Olyannyira teljes mértékben és olyan teljességgel fognak érezni Engem a szentáldozásban, hogy elveszítik a természetes vágyat, hogy megérintsenek Engem.

4. Aki így cselekszik, nagy kegyelmeket kap Tőlem, és nagy előnyöket egész háza népe számára.

5. Ígérem azoknak, akik azt teszik, – amire a legjobban vágyom – hogy különleges erőt kapnak a lélek ellenségeivel szemben, és sokuknak gyógyító ajándékokat is adok.

6. Ígérem, hogy ha ebben kitartanak, – csak a legnagyobb becsületemet és dicsőségemet keresve – különösen felmagasztalom őket az egész örökkévalóságban.

7. Azoknak, akik szeretetből, és terveim beteljesülése iránti tiszteletből nem a kezükbe fogadnak, nagyobb mértékben megadom a szellemek megkülönböztetésének ajándékát.

8. Nevüket különösen a Szívembe fogják írni, mert nagyobb örömömre szolgál, hogy a szentáldozást a nyelvükre, és nem a kezükben fogadják.

9. Ígérem, hogy minden erényüket növelni fogom jutalmul a nagyobb alázatukért, amely abból fakad, hogy elfogadják, hogy saját kezük soha nem elég tiszta ahhoz, hogy hozzám érjen.

10. Ígérem, azoknak, akik hűségesen terjesztik Tanításomat, hogy könnyebben legyőznek majd mindenféle kísértést.

11. Azok, akik a nyelvükön és nem a kezükben fogadnak Engem, – ha kellő tisztelettel teszik ezt, és így élnek életük minden egyes napján, nem határolódnak el tőlem.

12. Ígérem, hogy az ajtó nem lesz bezárva Szeretetem előtt azok számára, akik a vágyaim iránti szeretetből vigasztalnak engem azzal, hogy mindig az ajkukon fogadnak és soha nem a kezükben.

13. Ha így kitartanak, – csak a Szívemért, a Szívemmel, és a Szívemben, – az Isteni Szívemért fognak dolgozni.

14. Ígérem azoknak, akik így tisztelnek Engem, hogy nagyon mélységesen fogják érezni és érteni Szívemet.

15. Akik ebben a számomra oly fontos kérdésben a legnagyobb örömet okozzák nekem, azok mindig szeretettel fogják isteni mozdulataimat követni, és Én különös szeretettel újrateremtem őket, elégedettségem bizonyítékaként, mivel a szentáldozást mindig a nyelvükön fogadták, és soha nem a kezükben.

16. Ők azok, akik mindig nagyon sok jót tesznek a lelkeknek; ellentétben azokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy engem a kezükbe vegyenek. Azok ugyanis sok mindenben megkeményednek Akaratom felé, és elsötétülnek vágyaim, terveim, tanításaim iránt.

17. Ezzel szemben azok, akik remegnek a kezükbe fogni, és nem nyúlnak a Szentostyához, ők egész lényükben készülnek fel a szentáldozásban való fogadásom órájában. Ígérem, hogy megkapják a kegyelmet, hogy rövid időn belül elérik a legmagasabb keresztény tökéletességet. Ők több szeretettel keresik majd Arcomat, könnyebben feledkeznek meg magukról, és mert mindig megvigasztalja szívemet ez a gesztus, nagyobb mennyei világosságot kapnak szívemből, hogy örüljenek örökké örökké.”

***

„Ígéretem azoknak, akik ezeket az ígéreteket terjesztik:

1. A szívek ismeretének ajándéka.

2. Magasztos dicsőséget fognak elérni a mennyben.

3. Hosszú lelki életük lesz, bár nem feltétlenül evilági mércével, vagyis néhány év alatt olyanokká válnak, mintha sok évig szentségben részesültek volna.

4. Nagy áldást adok a családjaiknak.

5. Minél jobban terjesztik ígéreteimet, annál inkább egyesülnek velem.

6. Kifejezhetetlen módon, növekvő teljességben fogom éreztetni velük jelenlétemet.

7. Nem engedem, hogy bármilyen vállalkozásba kezdjenek, ha ez nem válik lelkük javára.

8. Elég világosságot bocsátok rájuk, hogy bőséges segítségük legyen elkerülni a gonoszt, és ne csak azt tegyék, ami jó, hanem azt, ami nekem a legjobban tetszik.

9. Még nagyobb kegyelmeket adok nektek, ha buzgón terjesztitek, és tartsátok nagy mulasztásnak, ha nem veszitek tudomásul ígéreteimet.”

 

„Nem hóhérok pusztítják a Testemet, hanem a sok kéz bántja azáltal, hogy úrvacsorát fogad a kezébe; ami a Sátán szentségtörő műve.”

„Megígérem mindenkinek, aki a papjaimért imádkozik, minden esedékes időbeli büntetése elengedését. Nem lesz purgatórium azok számára, akik langyos papok miatt szenvednek, hanem a paradicsomban lesznek közvetlenül az utolsó leheletük után.”

„Amíg az embernek van egy pillanata, hogy éljen, van még ideje, hogy Irgalmamhoz forduljon és bocsánatot kérjen… Használja jól, ha van még egy másodperce élni, használja ki, mert abban örök életet nyerhet.”

„LÁNYOM, HOGY BÁNT A KÉZBEÁLDOZÁS!

EZ AZ ÁLDOZÁS NEM AZ ÉN MUNKÁM, ISTEN NEM AKARJA EZT EGYHÁZÁBAN. A (z akkori) PÁPA PÉLDÁT MUTAT, DE SENKI NEM FIGYEL, HOGY MIKÉNT FOGADJUK: A NYELVÜNKRE ÉS TISZTELETTEL. AZ EMBERNEK NEM SZABAD MEGÉRINTENIE AZ ISTENÉT. SÁTÁN EZZEL AZT AKARJA, … HOGY PROFANIZÁLJA, AMI SZENT!

HAMAROSAN IGAZSÁGOT TESZEK.

HARCOLJ ÉRTEM LÁNYOM, HOGY ÉRTÉKED NAGYOBB LEGYEN A MENNYEK KIRÁLYSÁGÁBAN!

SZERETLEK LEÁNYOM.”

 

https://www.youtube.com/watch?v=ni00XUyRQ5w&t=15s

https://www.youtube.com/watch?v=OO-YF3v3OmU&t=688s

https://metropolita.hu/2023/06/jezus-altal-diktalt-uzenet-catalina-rivasnak-nihil-obstat/

https://reasontobelieve.com.au/stigmata/

Jézus és Szűzanya üzenete Christina Gallaghernek 2023. június 7-én Végezzetek jóvátételt a lelketek javára

 

Jézus üzenete Krisztinának

2023. június 7

Népem, ti, Életem megváltottai, veletek vagyok ma, és szeretném, ha tudnátok, mennyire szeretlek. Titeket, akik testben és lélekben beteg vagytok, hívlak benneteket, hogy jöjjetek Jóvátétel Házamba, és felszabadíthatlak. Az apokalipszis közeledtével számos test és lélek gyógyulása lesz ebben a Házban. Ne várd meg, mi fog történni ezután, hanem imádkozz térítésül a Megváltás által, amely Irgalmasságom legnagyobb eszköze. Megáldalak Atyámban, én Jézus, Megváltód, a Szentlélekben.

A Szűzanya üzenete Krisztinának

2023. június 7

(a New York-i imaházba repülés közben)

[Lásd a weboldalt: https://www.christinagallagher.org/en/ ]

Szűzanya: Szívem drága kicsinyei, ma mindketten hozzátok jövök Fiam Jézus örömében és dicsőségében. Azt akarja, hogy mindketten vonatkoztassátok New York-i gyermekeimre ezt a különleges hívást, amelyet Isten megenged, hogy megtegyem: Drága gyermekeim, már a nap kezdete előtt bámulok mindegyikőtöket. Mindegyikük szívébe nézek. Már ismerem az igényeidet, de a szükségleteid és Isten szükségletei annyira különböznek egymástól. Részt akarsz venni a test és a világ szükségleteiből. Gyermekeim, mint Édesanyátok, szeretnélek megtanítani nektek, hogy vágynotok kell arra, amit Fiam adni akar nektek. Ez az, ami gyümölcsöző a lelked számára. Ahhoz, hogy ezt elérd, el kell utasítanod a testet és a világot, és szívedben vágyni kell arra, hogy olyanok legyél, mint a gyermekek, hogy tetszeni tudj Jézusnak, a te isteni Megváltódnak a lelked javára.

Földi létezésedben Isten akaratát akarod teljesíteni, de emberiséged akaratát sokkal nagyobb módon akarod teljesíteni. Lelki Édesanyádként azt kívánom, hogy válaszolj Isteni Fiam, Jézus hívására. Ily módon nem lesz kellemes sem a testnek, sem az emberiségnek. Kívánom, hogy élj Isten törvénye és az Ő parancsolatai szerint. Ezt a Házat Isten előtt jóvátételül ajándékozzák. Gyertek és imádkozzatok engesztelésül lelketekért és családotokért. Drága gyermekeim, szeretlek mindegyikőtöket – még azokat is, akiknek szíve ma távol van Tőlem –, de szívetek előtt állok, és könyörgök benneteket, hogy fizessetek jóvá lelketek javáért. Tudjátok, hogy mindig közel vagyok hozzátok, és azt kívánom, hogy mindegyikőtök viselje a Csodálatos-érmet, mert ezért imádkozom Isteni Fiam mennyei Atyához fűzött keresztjének érdemei előtt.

Drága gyermekeim, mindannyian nagyon kedvesek vagytok Szívemnek, és szeretnélek elvezetni benneteket Isteni Fiam, Jézus Szívéhez. Isten megadta nekem ezt az ajándékot, hogy kommunikáljak veled ma az Én kicsikémen és lelki irányítóján keresztül. Különleges áldást kérek erre a Házra és mindegyikőtökre. Fiam Drága Vére hull mindenkire, aki belép ebbe a Házba. Ezen a napon kicsikémmel és szellemi irányítójával egyesülve jelen leszek, és Isteni Fiam, Jézus drága Vére érdemei révén nagy kegyelmeket adok. Kívánom, hogy hallgassatok Üzenetemre és Isteni Fiam, Jézus hívására.

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

Családtörténetek a hithez

 

P. J. Wiseman (1888–1948) brit katona és műkedvelő régész volt, aki a Közel-Keleten szolgálva ismerkedett meg az ősi babiloni írásbeliség frissen feltárt emlékeivel, a hatalmas mennyiségben előkerülő agyagtáblákkal. És ahogy az időnként történni szokott, neki, nem-szakembernek tűnt fel azok egyik sajátos jellemzője, és annak hasonlósága a Teremtés könyvével. Furcsa gondolata támadt ennek kapcsán, elgondolását megírta egy könyvben, de az természetesen nem érte el a szentírástudósok ingerküszöbét, mindaddig, amíg fia, Donald Wiseman, ismételten ki nem adta apja művét. Mivel Donald magasan jegyzett régész és elismert asszírológus szakember volt, nem afféle őrült műkedvelő, a mű immár némileg megkarcolta a biblikusok wellhauseni fundamentumát. Alulról, persze, és nem túlságosan: gyorsan visszafordultak a biztonságot jelentő okmányelmélet és leányainak reménytelen, de igen bonyolult fűzéséhez és szálazásához. Talán mert olyan világos, egyszerű és nagyszerű, valamint hitet ébresztő így elképzelni az Ószövetség keletkezését:

(Ahol: J: Jahvista (Kr. e. 10-9. század); E: Elohista (Kr. e. 9. század); Dtr1: korai (Kr. e. 7. század) deuteronomista történetíró;  Dtr2: későbbi (Kr. e. 6. század) deuteronomista történetíró; P*: Papi (Kr. e. 6-5. század); D†: Deuteronomista;  R: redaktor; DH: Deuteronomista történet (Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok könyvei))

 

Mert ha nem lenne ez egyszerű és nagyszerű, ugyan mi magyarázhatná, hogy egy 18. században induló, majd 19. században továbbfejlesztett elmélet meghatározza a mai szentírástudományt is? (rosszmájúság vége, zárójel bezárva.

De azért elolvastam Wiseman gondolatait, és az a szörnyű gyanúm támadt, hogy elvesztegetett időszak volt annakidején az ószövetségi bevezetésre szánt két évem! Mert Wiseman tényleg nagyszerű, és megmutatni látszik, hogy a szentírástudósok mélyen szántó, általam is tanult elemzéseikben félreértelmeztek vagy figyelmen kívül hagytak egy teljesen triviális jellemzőt, amelyet ezért egy magafajta katonának kellett felfedeznie és megmagyaráznia. (nopláne egy brit tudósnak…)

Hogy miért jelentős a téma? Mert, ha igaz Wiseman elmélete, akkor a Teremtés könyve az, aminek a hit szerint lennie kell: elsőkézből származó, elsőszülötteknek továbbadott, megbízható írásbeli beszámolók, családtörténetek a világ teremtéséről, a bűnbeesésről, özönvízről, stb., Ábrahámig agyagtáblákon, majd papiruszon áthagyományozva, Mózes által lemásolva és összefűzve. És akkor a Teremtés könyvében feltűnő isteni nevek, az Elohim és Jahve nem az elohista és jahvista forrás létét igazolja, hanem azt, hogy Isten Istennek nevezte magát, hogy Ádám teremtményként Úrnak tudta és nevezte Istent, a Sátán és az általa rászedett Éva pedig csak Istennek, Úr nélkül… (Vagy, hogy a hatnapos teremtéstörténet a hetedik napon íródott, amikor a Napnak és a Holdnak nem volt még neve, mert az ember nem nevezte még el, netán hogy az Úristen kétszer adott kőtáblát az embereknek, és az első abban részesülő nem Mózes volt, hanem a frissen teremtett Ádám, akit szocializáció híján a hetedik napon kellett képbehelyezni létének okával és történetével? – és még annyi más tudománytalan lehetőség…) De legfőképpen azt, hogy a Szentírás leginkább mítosznak tartott könyve ugyanolyan történeti valóságot ír le, mint egy régi családi biblia feljegyzései a születésekről, halálokról, az időjárás furcsaságairól, járványokról, amelyeket eszünkbe sem jut megkérdőjelezni, és amelyekről mindig tudjuk hogyan kell értelmezni. Mert a személyes családi történetek korokon átívelően értelmezhetőek mindig ugyanúgy, még akkor is, ha egyes őseinknek nem a globális éghajlatváltozás-hiszti jutott, hanem az özönvíz. Hát nem felszabadulás ez a hitre?

De mivel továbbra is szeretem, ha a galamb jól átsütve érkezik a számba, és hirtelen nem találtam ennél rövidebb, de elég részletes összefoglalót Wiseman elméletéről, hogy ne nekem kelljen megírnom, az alábbiakban egy erről szóló írást teszek közzé, amelynek szerzője Damien Francis Mackey, történész és latin szakos bölcsész, könyvtáros, filozófus, az Ausztrál Mária Akadémia egyik alapítója:

A kolofon

A Mezopotámiában írt dokumentumokat általában kő- vagy agyagtáblákra írták. Ahogy Wiseman magyarázza, az ókori írástudóknál szokás volt, hogy a beszámoló végére egy kolofon-jegyzetet fűztek, amely a cím, a dátum és az író vagy tulajdonos nevének adatait, valamint a tábla, kézirat vagy könyv tartalmára vonatkozó egyéb részleteket közölte (Clues, 143. o.). A kolofon módszerét ma már nem használják – az eredetileg kolofonban megadott információkat napjainkban az első oldalra vagy címlapra helyezték át. Az ókori dokumentumokban azonban a kolofont a fontos irodalmi információkkal együtt igen jellegzetes módon illesztették be. Így a babiloni mitológiai teremtéstörténet, az Enuma Elish kolofonjának vége így hangzik:

Első tábla … a tábla után … Mushetiq-umi … Babilonból származó másolat; az eredetihez hasonlóan írva és összefűzve. Nabu-mushetiq-umi táblája [5.] Iyyar hónap, 9. nap, Dareiosz 27. éve.

Jelen írásban elsődleges célom az lesz, hogy bemutassam, hogy a Mózes könyve szerkezetének alapjául szolgáló összeállítási módszer MESTERKULCSÁT a kolofon használatában találjuk meg.

Nos, úgy tűnik, a tudósok egyetértenek abban, hogy szerkezetileg a legjelentősebb és legjellegzetesebb kifejezés a Teremtés könyvében a (אֵלֶּה תוֹלְדוֹת): “Ez … genealógiája …”.

Ez a formula tizenegyszer fordul elő a Teremtés könyvében.

Wiseman, e kifejezés fontosságát kommentálva, azt írja (Ancient Records, 60. o.): “… mert a Septuaginta fordítói annyira jelentősnek tartották, hogy az egész könyvnek a “Genezis” címet adták“, ami a héber “nemzetség” szó görög változata. Wiseman nyomán azonban én a héber szót, a toledôt-ot fogom előnyben részesíteni.

A toledôt formula, “Ez … története, nemzetsége”, a következő helyeken fordul elő a Teremtés könyvében:

– Az ég és a föld története (Ter 2,4).

– Ádám (Ter 5,1).

– Noé (Ter 6,9)

– Noé fiai: Szem, Hám és Jáfet (Ter 10,1)

– Szem (Ter 11,10)

– Terah (Ter 11,27)

– Izmael (Ter 25,12)

– Izsák (Ter 25,19)

– Ézsau/Edom (Ter 36,1)

– Ézsau, az edomiták atyja (Ter 36,9)

– Jákob (Ter 37,2)

A múltban minden iskola tudósai felismerték azt, ami nyilvánvaló volt, és elismerték az ismétlődő toledôt kifejezés fontosságát. Azonban, amint azt látni fogjuk, az újabb exegéták között van egy zavaró tendencia: gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a kifejezést, mintha az nem is létezne a szövegben. Sőt, úgy tűnik, hogy mindannyian félreértették mind a használatát, mind a jelentését. Ennek egyszerű oka van, ahogyan Wiseman kifejtette. A Teremtés könyvének számos olyan szakasza, amely a toledôt-tal zárul, „egy genealógiával vagy egy szoros családi kapcsolatokat bizonyító regiszterrel kezdődik, amint az az ókori dokumentumokban gyakori“. Ez arra késztette a kommentátorokat, hogy a toledôt formulát (“Ez XY története, nemzetségtáblája“) azzal a genealógiai listával hozzák összefüggésbe, amely ezt követi. Ezért feltételezték, hogy ezt a mondatot címként vagy bevezetésként kell értelmezni.  Például S. R. Driver (akit itt Wiseman idéz) azt írta a Genezis című művében:

„Ez a kifejezés …tulajdonképpen egy genealógiai rendszerhez tartozik; azt jelenti, hogy az a személy, akinek a neve elé van illesztve, elég fontos ahhoz, hogy a genealógiai sorban töréspontot jelöljön ki, és hogy ő és leszármazottai képezik a következő szakasz tárgyát, amíg egy másik név elég kiemelkedő nem lesz ahhoz, hogy egy új szakasz kezdete legyen.”

Dr. Driver állítása azonban nyilvánvalóan ellentmond a tényeknek, amint azt bárki könnyen észreveszi, ha pusztán végigolvassa a Teremtés könyvének elbeszélését. R. K. Harrison, Bevezetés az Ószövetségbe (543-553. oldal), tárgyalja ezt a hibát, amelyet néhány modern tudós elkövetett.

A figyelmes olvasónak nem kell sok idő, hogy felfedezze, hogy a toledôt kifejezés nem mindig tartozik a genealógiai felsoroláshoz, mert néhány esetben nem következik genealógiai felsorolás. Ezért Wisemannak teljesen igaza volt, amikor azt állította, hogy “a megnevezett személy fő története a toledôt kifejezés előtt található, és egészen biztosan nem utána” (Ancient Records, 61. o.). E tény illusztrálására Wiseman először is rámutatott arra, amit a második toledôt “klasszikus példájának” nevezett: ” Ez Ádám nemzedékeinek könyve ” (Ter 5,1). E toledôt után Ádámról nem tudunk meg többet, “kivéve az életkorát halálakor“.

Ugyanígy, a következő mondatot követő feljegyzés: “Ezek Izsák nemzedékei” (Ter 25,19) egyértelműen nem Izsák, hanem Jákob és Ézsau története. Hasonlóképpen, a “Jákob nemzedékei ezek” (Ter 37,2) után főként fiáról, Józsefről olvashatunk.

A kommentátorok értetlenül állnak ezen jelenség előtt. De az egész dolog megszűnik zavarba ejtőnek lenni, amint rájövünk, hogy a toledôt kifejezés nem bevezetés, vagy előszó egy személy történetéhez, ahogyan azt oly gyakran elképzeljük. Ezért Wiseman felismerésének megfelelően „inkább kolofonvégződésként kell olvasni, mert csak így nyeri el értelmét”.

Ennyit Dr. Driver állításának első részéről, miszerint a toledôt egy genealógiai rendszerhez kötődne. Amikor állításának második részét vizsgáljuk, azt találjuk, hogy ez sem felel meg a tényeknek, és ezért teljesen téves. Driver úgy képzelte, hogy a toledôt kifejezés az elbeszélés következő “kiemelkedő” személyének bevezetésére szolgált. Ki kételkedne azonban abban, hogy a Teremtés könyvének “legjelentősebb” személye Ábrahám? Ha Driver értelmezése helyes lenne, őt az összes többi nagy pátriárkánál inkább megilletné ez a megnevezés. “Mégis” – mondja Wiseman – “figyelemre méltó, hogy miközben olyan kisebb személyeket említenek, mint Ismáel és Ézsau, nincs olyan toledôt mondat, mint ‘Ezek Ábrahám nemzedékei’“. (Clues, 35. o.).

Toledôt, azaz családtörténet

A héber toledôt szót eredetileg a történelem, általában a családtörténet leírására használták. Wiseman a toledôt megfelelőjeként ezt a kifejezést javasolta: “Ez a történelmi eredete …”. „Nyilvánvaló – írta -, hogy a Genezisben a kifejezés használata “a család eredetére mutat vissza”, nem pedig előre, egy későbbi fejlődésre, egy leszármazási soron keresztül”. Wiseman itteni következtetése teljesen összhangban van azzal, amit az Újszövetségben találunk. A kolofon használatára csak egyetlen példa van az Újszövetségben, amikor a Mt 1,1-ben ezt olvassuk: “Jézus Krisztus nemzetségtáblája”, amelyet az ősök felsorolása követ. Ebben a szövegkörnyezetben – jegyezte meg Wiseman (Ancient Records, 63. o.) – minden bizonnyal a leszármazottakkal ellentétes jelentést jelentett, mivel a genealógia kezdetéig való visszavezetését jelezte.

Pontosan ez a jelentése a görög geneseos (γένεσεως) szónak, amelyet “nemzedéknek” fordítanak. A toledôt kifejezés első használata a Ter 2,4-ben található: “Ezek az egek és a föld nemzedékei” („Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.”). Meglepő módon a tudósok többsége csak ebben az egyetlen esetben érezte magát logikailag arra kényszerítve, hogy elfogadja a toledôt formula természetes elhelyezését: “… mert látták, hogy nyilvánvalóan visszautal az előző fejezetben szereplő teremtés-elbeszélésre, és hogy nem utalhat az utána következő elbeszélésre, mert ez a szakasz nem tartalmaz utalást az égbolt teremtésére“. A mondat csak zárómondatként értelmezhető. A legtöbb kommentátor tehát (a szokásos gyakorlattal ellentétben) a teremtéstörténetet a toledôt-tal zárja le.

“Ha látták volna, hogy a Teremtés könyvének minden szakasza ezzel a ‘Toledóth’ formulával zárul” – írja Wiseman – “felismerték volna a könyv összeállításának kulcsát“.

Mivel – amint azt mostanra kezdjük felismerni – a Teremtés könyvében alkalmazott írói módszer a korai ókor általános irodalmi módszere volt, akkor bizonyára a Teremtés könyve feljegyzéseinek eredetiségét tanúsítja, hogy e távoli időkben uralkodó irodalmi módszerhez ragaszkodtak! A kommentátorok azonban általában, miután feltételezték, hogy a toledôt formula egy szakaszt kezd, és nem vették észre, hogy azt befejezi, “fordítva használták ezt a kulcsot” (Clues, 40. o.). Következésképpen a Teremtés könyve összeállításának problémája megoldatlan maradt számukra. Skinner Genezis című művében (1929) például ezt olvashatjuk: “A TOLEDOTH-címek [sic] problémáját élénken vitatták … és még mindig megoldatlan”.

Eugene Maly, a “Genezis” kommentátora a The Jerome Biblical Commentary (1968) című könyvben – csak a csődbe ment JEDP-elmélettel felvértezve – ismét abba a kettős csapdába esett, hogy azt gondolta, hogy (2,21): A “Toledoth [történet] általában genealógiai beszámolóra utal“, és hogy bevezetésként szolgál: “P-ben az üdvösségtörténet fontos állomásait jelöli …. …. Azért került ide [azaz a Ter2,4-be], hogy megőrizze a fenséges kezdetet“.

Ez pontosan az a fajta reménytelen kavarodás, amelybe a JEDP “boncolgatásának” képviselői óhatatlanul belekerülnek. (Bár némelyikük valójában a könnyebbik utat választja, amikor teljesen figyelmen kívül hagyja a döntő fontosságú toledôt mondatot).

Táblákra írva

A toledôt-formula használatával kapcsolatban még egy fontos tényt kell kiemelni. A második alkalommal, amikor előfordul, a Teremtés könyvében (5,1) olvashatjuk: “Ez Ádám eredetének könyve“.  Itt a héber sepher (סֵפֶר) szó, amelyet “könyvnek” fordítanak, “írott elbeszélést” jelent, vagy nyilvánvalóan, ahogy F. Delitzsch fordította, “befejezett írást” (idézi Wiseman in Ancient Records, 67. o.). A Septuaginta valójában odáig megy, hogy az első toledôt (Ter 2,4) így adja vissza: “Ez az ég és a föld keletkezésének könyve“. Ezzel kapcsolatban Wiseman rámutatott (loc. cit.): “Tudomásul kell vennünk, hogy az ókor “könyvei” agyagtáblák voltak, és hogy a Genezis legkorábbi feljegyzései azt állítják, hogy leírták, és nem pedig, ahogyan azt gyakran elképzelték, szájhagyomány útján adták át Mózesnek”.

Továbbá, a különböző mondatok végén szereplő “Ezek a … nemzedékei” kifejezésben szereplő személy nevének gondos vizsgálata egyértelművé teszi, hogy a toledôt kifejezés a tábla tulajdonosára vagy írójára utal, nem pedig a megnevezett személy történetére. Így például: “Ezek Noé nemzedékei” nem feltétlenül azt jelenti: “Ez a Noéra vonatkozó történelem”, hanem inkább a Noé által írt vagy birtokolt történelmet.

Hogy ezt modern perspektívába helyezzük: a toledôt, vagyis a kolofon valójában olyan, mint egyfajta aláírás a feljegyzett események kortársától. Noé dokumentumának esetében a toledôt valami ilyesmire változna át: “Itt Noé írja alá”.

Amint korábban említettük, sehol sincs a következő mondat: “Ezek Ábrahám nemzedékei”, pedig e nagy pátriárka története teljes egészében meg van írva; hiszen azt mondják, hogy Ábrahám saját fiai, Izsák és Izmael írták vagy birtokolták az apjuk történetét tartalmazó táblák sorozatát.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Ábrahámnak ne lehetett volna saját, különálló története, vagy ne írhatta volna talán fiai feljegyzéseinek egy részét

A kolofon jellege

Összefoglalva az eddigieket, úgy találjuk, hogy három fontos dolgot tudtunk meg a toledôt kolofon kifejezésről:

(a) ez az egyes szakaszok befejező mondata, nem pedig az eleje, és ezért visszautal egy már lejegyzett elbeszélésre;

(b) a legkorábbi feljegyzések azt állítják, hogy írásban lettek rögzítve;

(c) általában a történet írójára vagy az azt tartalmazó táblák tulajdonosára utal. Ily módon a Teremtés könyvének összeállítója (akiről hagyományosan úgy tartják, hogy Mózes volt) egyértelműen megjelölte a rendelkezésére álló információk forrását, és megnevezte azokat a személyeket, akik eredetileg birtokolták azokat a táblákat, amelyekből a tudását merítette. “Ezek – hangsúlyozta Wiseman – nem önkényesen kitalált felosztások. Ezeket a szerző a könyv keretének mondja” (Ibid., 69. o.).

Most már remélhetőleg tényleg kezdjük megérteni a Bibliánk első könyvének összeállításához felhasznált források természetét. Úgy tűnik, hogy a Teremtés könyve nem olyan forrásokból lett összeállítva, amelyek jóval a mózesi korszak után keletkeztek – ahogy Graf/Wellhausen és kollégáik képzelték. Ez utóbbiak úgy kezdték meg elemzésüket, hogy “egyetlen, a Teremtés könyvének korára vonatkozó írás sem állt rendelkezésükre” (Clues, 77. o.). Végül a Teremtés könyvét ismeretlen írók és szerkesztők sorozatára boncolgatták, akiket állítólag mind fel lehetett fedezni “stílusuk” vagy “szerkesztői megjegyzéseik” alapján.

Elkövették azt a tévedést, hogy a Genezist egyfajta kortárs irodalmi elemzésnek vetették alá, mintha egy modern írásmű lenne.

Egyértelműen tévedtek!

A Teremtés könyvét valójában több olyan forrásból állították össze, amelyek Mózes kora előtt keletkeztek. És bár a könyv valóban sok “stílust” tár fel – amint azt a dokumentumtudósok helyesen megjegyezték -, a végső formájában nem fedezhető fel több szerző működése, ahogyan azt állították.

Érvek a tézis mellett

Végül Wiseman két figyelemre méltó érvet tudott felmutatni toledôt-tézise helyességének alátámasztására. Ezek a következők voltak (Clues, 42. o.):

1. “Egyetlen esetben sincs olyan esemény feljegyezve, amelyet a megnevezett személy vagy személyek ne írhattak volna meg saját személyes ismereteik alapján, vagy ne szerezhettek volna azokról teljesen megbízható információkat“.

2. “A legjelentősebb, hogy bár a fent vázolt szakaszokban feljegyzett történetek a megnevezett személy halála előtt minden esetben megszűnik, mégis a legtöbb esetben szinte a halál időpontjáig, vagy addig az időpontig folytatódik, amikor a táblák megírásának időpontját közlik”.

Hogy néhány példát említsünk: A 4. TÁBLA, amelyet Noé fiai írtak vagy birtokoltak, az özönvízről és Noé haláláról szóló beszámolót tartalmazza. Hogy Hám és Jáfet mennyi ideig éltek Noé halála után, nem tudjuk, de a Szentírásból tudjuk, hogy Szem jóval túlélte Noét. Ezért ebben a részben nincs semmi olyan, amit ne írhattak volna Noé fiai.

Az 5. TÁBLA, amelyet Szem írt vagy birtokolt, aki az őt követő ötödik nemzedék születéséről és nemzetséggé alakulásáról írt. Tudjuk, hogy túlélte az utolsó, e táblán feljegyzett nemzedéket, nevezetesen Joktán fiait (Ter 10,29).

Nem lehetett puszta véletlen, hogy e szakaszok, illetve táblák sorozata csak azt tartalmazza, amit a táblák végén megnevezett személy személyes ismerete alapján írhatott. Hiszen, ahogyan Wiseman helyesen felvetette (Ancient Records, 79. o.): “Bárki, aki akár csak egy évszázaddal e pátriárkák után írt, soha nem írhatott és nem is írt volna így”. Ezért láthatjuk, hogy a kulcs-formula az a keret, amelyre a Teremtés könyve feljegyzései épülnek – amint azt a komolyabb szentírástudósok is elismerik, és azt a könyv összeállítója következetesen használja. A bibliamagyarázók gyakran követik azt a szabályt, hogy “egy szó vagy kifejezés első használata rögzíti annak későbbi jelentését“. Láttuk, hogy az első toledôt (Ter 2,4) nyilvánvaló és elismert jelentése megfelelő a használatának többi esetére is.

Ezzel a kulccsal a kezünkben megszabadulunk attól, hogy vak teremtményként tapogatózzunk az egymásnak ellentmondó találgatások sötét labirintusában; mert magában a szentírási szövegben egyértelműen jelzett forrásokat találunk.

https://invocabo.wordpress.com/2023/06/07/csaladtortenetek-a-hithez/

BKP: A harmadik világháború fenyeget. Orvosság a halál ellen.

A tömegmédia közzétette, hogy 2023. június 12. és 2023. június 23. között a NATO eddigi legnagyobb hadgyakorlatát hajtják végre az ukrajnai határ közelében. A politológusok előrejelzései nagyon komolyan beszélnek a harmadik világháború kitörésének veszélyéről, amelyben atomfegyvereket is bevetnek.

 

 

 

Komoly helyzet állt elő, amely főképpen Európa és az USA lakosságát érinti. Az NWO és a WHO –

amelyek ugyanazon központból vannak irányítva, mint a NATO – terveiben az emberiség létszámának csökkentése szerepel, de már nem 1 millárdra, hanem csupán 500 millióra.

A feszült helyzet már odáig fajult, hogy minden európainak és minden amerikainak számolnia kell a hirtelen, tömegméretű, atomfegyverek okozta halállal. Mindeközben nemcsak a fizikai halál valóságával kell számolni, hanem az örök halál is fenyeget, azaz mindazoknak az elvettetése, akik súlyos bűnben, s ezzel az Isten elleni lázadás állapotában halnak meg.

1. Mi történik azok halhatatlan lelkével, akik meghalnak? Üdvözülnek vagy elvettetnek?

Ez a leglényegesebb kérdés! Jézus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?“ Ennek a rövid földi életnek a célja a lélek megmentése a boldog örökkévalóság számára! Minden egyéb csupa hiábavalóság, minden elmúlik. Vagy üdvözülsz, vagy örökre elvettetsz. Ez a közeli jövő téged is érint, méghozzá személyesen.

Az ember a hazugság és a sötétség jelenlegi atmoszférájában azonban nem tudatosítja és nem is akarja tudatosítani a legalapvetőbb valóságot, ami a halál, Isten ítélete és az örökkévalóság. Vajon te nem akarod megmenteni a lelked a pokoltól? Ha meg akarod menteni, akkor meg mire vársz még? Már ma készülj fel az örökkévalóságba való átmenetre! A Szentírás eképpen biztat: „Ha ma meghalljátok az Ő hangját, ne keményítsétek meg a szíveteket!“ Isten a bűnösnek bűnbocsánatot ígért, de nem ígérte meg a következő napot. Még ma meghalhatsz, és hol lesz a te lelked? A mennyben vagy a pokolban? Mi lenne, ha ma infarktust vagy agyvérzést kapnál vagy halálos baleset érne? Mi lesz, ha a WHO kötelező oltást rendel el, amelynek a következménye halál? Mi lesz, ha atom vagy más világkatasztrófa áll be? A halált követően már senki nem tarthat bűnbánatot. A bűnbánat halogatása olyan, mint amikor a tolvaj ellopja tőled az örök boldogságot és örök pokolba taszít.

2. Mit kell konkrétan tenni saját megmenekülésünk érdekében? Kikapcsolni a médiát és megállni a

loholásban. Tudatosítani a legalapvetőbb igazságokat, amelyek közvetlen érintik az életedet és halálodat. Meg kell változtatni a gondolkodást, ez az igazi metanoia. Ez az igazi megtérés, amely a Krisztusba vetett hithez és az Ő evangéliumához kapcsolódik. (Mk 1,15)

3. Konkrétan hogyan kell megtérni? Amíg tart a ma, vegyél egy papírt és egy ceruzát, gondold át az

egész életedet és jegyezd fel azokat a pillanatokat, amikor komoly dolgokban hágtad át Isten Tízparancsolatát! A nyolcadik parancsolathoz, amely így szól: „ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot“ tartoznak a médiakampányok az igazság ellen és az igazság védelmezői ellen. Az ötödik, „ne ölj“ parancsolat tiltja a nemváltó műtétek általi csonkítást is, továbbá tiltja a kísérleti mRNS oltásokat és az abortuszt, azaz a meg nem született gyermekek legyilkolását. Ha most megkérded a lelkiismereted, ne térj ki a fájdalmas igazság elől önmagaddal kapcsolatban. Éppen akkor, ha beismered magad előtt ezt az igazságot, elkerülheted az igazságos ítéletet és az örök büntetést. Tudod hogyan? Úgy, hogy saját magad előtt és Isten előtt beismered bűneidet és hittel Krisztus vére hatalmába helyezed azt. Érvényes: „Ha világosságban jártok, Krisztus vére megtisztít benneteket minden bűntől.“ (v.ö. 1J 1,7) Ha lelki sötétségben, azaz a gőgben azt állítod, hogy nincsenek bűneid, akkor tragikusan hazudsz önmagadnak. Az önámítás gyümölcse pedig az örök elvettetés. Az apostol eképpen int: „ Ne ámítsátok magatokat: sem paráznák, sem bálványimádók – azaz ezoterikusok –, sem házasságtörők, sem kéjencek –

azaz a pornográfia rabszolgái –, sem férfiakkal paráználkodó férfiak – a homoszexuálisok és a megtérni

nem akaró LMBTQ –, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában. Bizony, ilyenek voltatok néhányan;” (1Kor 6,9-11) Manapság a jogtalanságok elkövetői főleg a juvenális és álszociális szolgáltatások, akik gyermekeket rabolnak a gaz antitörvények alapján és szexuálisan, lelkileg és testileg is megnyomorítják őket. Ezek és azok is, akik törvénybe iktatják ezeket a gaztetteket, örökre elvettetnek, ha bűnbánatot nem gyakorolnak.

4. A bűnbocsánat kérdése

A bűnbocsánatnak egy nagyon komoly feltétele van, méghozzá az, hogy meg kell bocsátanod

azoknak, akik neked ártottak. A te megbocsátásod nélkül Isten sem bocsát meg neked. A Miatyánk kéréséhez: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképp mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,“ Jézus a következőt teszi hozzá: „De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.”(Mt 6,15)

5. Milyen a tökéletes megbánás?

Tudatosítsd legalább egy súlyos bűnödet és ezzel a fájdalommal állj meg lélekben Krisztus keresztje alatt és hívd segítségül Isten nevét – Jézus, héberül Jehósua. Az Írás ezt mondja: „Ha valaki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.“ (Róm 10,13) Konkrétan ötször, miközben lélekben Krisztus öt sebére tekints és ismételd: „Jézus, Jézus. Jézus, könyörülj rajtam, bűnösön!“ Ez a te felkészülésed is a boldog halálra, mert fontos, hogy tudd, hogy mit kell tenned a legsúlyosabb pillanatban, hogy üdvözülhess.

6. Hogyan maradj készenlétben és hogyan készülj tovább? A tökéletes megbánás imáját Krisztus öt

sebéhez naponta hét rövid imádságos megállásban mondd el, mégpedig felkeléskor, 9,00, 12,00, 15,00, 18,00, 21,00 órakor és elalvás előtt.

7. Mit tegyél, hogy ne térj vissza az üdvösséged iránti közömbösség régi kerékvágásába?

A katolikusok imádkozzák a rózsafüzért, legalkalmasabb a szent órában 20,00-21,00 óráig, a buzgók imádkozzák naponta többször is a rózsafüzért. Az Üdvözlégy Mária középpontjában Jézus neve áll. A rózsafüzérben tehát 50-szer hívjuk segítségül a nevét. Az ortodoxok a chotki-t imádkozzák, amely közben állandóan ismétlődik : „Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.“ Más imádságok is vannak, de a lényeg a benső , azaz a személyes kapcsolat Istennel.

A Miatyánk imádság sokszor személytelenné válik. Ezért tudatosítani kell a Miatyánk minden egyes kérését. Például amikor kéred, hogy „Legyen meg a Te akaratod úgy a mennyben, mint a földön is,“, újra ismételd el egyszer vagy többször is és tudatosítsd a tartalmát. Így válik a Miatyánk a te személyes imádságoddá.

A jelenlegi helyzet rendkívül súlyos. Bizonyos mértékben lehetséges, hogy ez a te utolsó esélyed arra, hogy felébredj a lelki vakságból és ne menj tovább azon a hamis úton, amely az örök pusztulásba vezet. Jelenleg atomkatasztrófa, tömeges vakcinálás, művileg előidézett rákbetegségek és más halálos veszély fenyeget. Te nem tudod, hogy milyen módon halsz meg, de az bizonyos, hogy a halál téged sem kerül el. Aztán majd Isten ítélőszéke előtt fogsz állni, és az örökkévalóság vár rád. A tökéletes megbánás, amely Isten nevének segítségül hívásához kapcsolódik, orvosság az örök halál ellen. Ezt az orvosságot nyújtja most neked a megváltó és ingyen adja. Az azonban, aki elutasítja a bűnbánatot, elvettetik. Jézus eképpen int: „ De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” (Lk 13,3)

 

+Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

 

2023. 6. 7.

 

Letöltés: BKP: A harmadik világháború fenyeget. Orvosság a halál ellen. (2023. 6. 7.)

 

BKP: Európa püspökei, lássátok át és szegüljetek szembe!

 

Európa tisztelt püspökei!

A legnagyobb probléma, amely előtt az egyház áll, a szinodális LMBTQ út. Mit mondott Müller bíboros a német szinodális útról, amelyet szektának nevezett?

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://we-believe.wistia.com/medias/1mgmphnwqx
https://rumble.com/v320ajw-eurpa-pspkei.html
https://ugetube.com/watch/3DBBqwEDsMlfLko
https://cos.tv/videos/play/46049919690642432
https://www.bitchute.com/video/aRob3jhZhk6u/
https://gloria.tv/post/StLSY7fvcCwB4KVFY8veok8rr

 

 

„A német szinodális út szöges ellentétben áll a katolikus hitvallással … odáig juttatja a németországi keresztényeket, hogy felszívódnak. Azt látjuk ott, hogy milliók lépnek ki az egyházból, valamint hogy a katolikusság maradékát elkeresztényietlenítik…“

Olaszország, Spanyolország, Franciaország és más európai országok tisztelt püspökei! Az, hogy a kereszténység felszívódik, a ti nemzetetetekre is vonatkozik, ha nem gyakoroltok bűnbánatot és ha ezekben a történelmi időkben ti mint püspökök nem szegültök szembe a jelenlegi hittani és erkölcsi eretnekségekkel. Ez a német szinodális út precedensként szolgál az összegyházi szinodális út számára. Müller bíboros rámutat a rothadt gyümölcsre és így folytatja: „Ezen német katolikus ekkleziológia felállítása hamis és öngyilkos.“

Tudatosítjátok ezeket a szavakat, hogy „hamis és öngyilkos“?

Müller bíboros reagált a prágai kontinentális szinodális találkozóra is: „A szinódus prágai kontinentális szakaszát kihasználták – amint az várható volt – a német alternatív katolicizmus zászlóvivői.“ Ugyanis részt vett ezen a német szinodális út fő propagátora, Bätzing bíboros is. A prágai európai találkozón hallgatólagosan elfogadták a belga dokumentum abszurdumát. Ez 2022. szeptember 20-án jóváhagyta a homoszexuális, leszbikus és a queer párok házasságának megáldását. Idézet a dokumentumból: „Úristen, … add, hogy házasságuk (két szodomitáé, leszbikusé és queeré) szilárd és hűséges legyen… Add, hogy kölcsönös szerelmük örömet és (egyházi) közösségünk szolgálatát teremje.“ Bonny püspök azzal is eldicsekedett, hogy ehhez a lépéshez vatikáni ajánlást kaptak. Az érvénytelen pápa 2022 novemberében tett ad limina látogatása alkalmával azt mondta nekik, hogy: „Bölcsen és egységben folytassátok .“ Bonny hozzáfűzte: „És mi mindig erre törekszünk.“

Tisztelt püspökök! Tudjátok, hogy mik azok a „queer“ párok? Képzeljétek el, hogy a prágai székesegyházba bevezet valaki például egy kecskét és megkéri Graubner érseket, hogy mint queer párnak, áldja meg a házasságát. Nem sokkal ezután valaki más pórázon bevezetne egy disznót vagy egy szamarat. A belga áldásrendben a queer párok részére egyházilag elfogadott az imádság, amely a vatikáni találkozót követően természetesen az egész posztszinodális egyházban kötelező lesz. Ha tehát a kecske elmekegi magát, a házasság megkötöttnek minősül. Ha a disznó felröffen, a házasság érvényes. Ha a szamár elbőgi magát, az álszentség meg van pecsételve. Ha vasárnap ezek a queer párok részt vesznek a prágai katedrálisban az egyházi közösségben, ez öröm lesz ugyan, ahogy a dokumentum mondja, de szokatlan aromás illattal.

Ma a Belga Püspöki Konferencia – amely mögött a Német Püspöki Konferencia is ott áll – dokumentumának megvalósítása az ész elvesztése, a lelkiismeret elvesztése és Isten és az Ő parancsolatainak elárulása.

Mi volt ennek az összes kontinentális találkozónak az értelme? Ravaszul legalizálni az egyházban az erkölcstelenség legdurvább formáját, amely ellentmond az egyház lényegének. A Szentírás óva int ettől a földi és az örök tűz kilátásba helyezésével (2Pt 2,6, Júd 7). Ezzel az Isten ellenes lázadást szorgalmazzák, amit vallási frázisokkal és pozitív fogalmakkal álcáznak. Müller bíboros azokról a püspökökről, akik ezt az erkölcstelenséget szorgalmazzák, ezt mondta: „…ezek Isten Igéjének nem hűséges szolgái, hanem inkább a transzhumanista lobbi képviselői.“

Ezért vonták magukra Isten anatémáját a Gal 1,8-9 szerint és a latae sententiae egyházi kiközösítést. Az, hogy az érintettek nem respektálják a kiközösítésüket, az anatéma valóságán mitsem változtat.

Az alattomos szinodális rendszer az egyház öngyilkosságát elérendő a püspöki konferenciákkal akar visszaélni. Elegendő, ha a konkrét püspöki konferencián belül az elnök mellett akad a szinodális öngyilkosságnak még egy híve, és ők ketten szemtelenül és cinikusan képesek fellépni az összes többi püspök nevében. Krisztus ezen két árulója miatt az egész nemzet elbukik. Azt a püspököt, aki ezzel a kettővel szembeszállna, megfenyegetik a „Szentatya“ iránti engedetlenségért kijáró büntetéssel.

Manapság felütötte fejét a papalatria eretneksége. A szentek tiszteletét dúliának nevezzük, a Szűzanya tiszteletét hiperdúliának, Isten tiszteletét pedig látriának. Jobban tisztelni a pápát mint Istent, sőt Isten ellenében, az a papalatria eretneksége.

A katolikus egyház megbecsüli a pápaság ajándékát, mivel a hit és az erkölcs védelmére adattak, valamint az eretnekségek elleni harcra. Csakhogy a papalátriát az eretnekségek és erkölcstelenségek legalizálására és propagációjára használják. Itt a pápaság degradálásáról van szó, ami önfelszámoláshoz  vezet. Egyúttal a katolicizmus tömegméretű önpusztításának eszközévé válik.

2023. október 4-én a vatikáni szinodális világtalálkozón egyházilag legalizálni akarják az LMBTQ erkölcstelenségeit. A német és a belga konferencia próbaprojektjét összegyházinak akarják nyilvánítani. A helyi szintű megvalósításához a helyi püspöki konferenciát akarják felhasználni.

Európa tisztelt püspökei! Legalább ketten vagy hárman fogjatok össze és végezzetek négyszemközti felvilágosítást azonak a püspököknek az irányában, akik nem estek áldozatul a transzhumanista lobbynak. Legyen a ti célotok az, hogy a ti püspöki konferenciátok ne írja alá a nemzetetek halálos ítéletét. Ha passzívak maradtok, szörnyű felelősség terhel majd benneteket Isten ítélőszéke előtt.

Európa tisztelt püspökei! Tudatosítsátok a szörnyű valóságot! Vagy a hit védelmezőivé lesztek Európában, vagy sírásóivá! Ebben a helyzetben egyetlen püspök sem lehet semleges!

Ma már mindenki számára világos, hogy azok, akik részt vettek a szinodális út prágai találkozóján, Krisztus Titokzatos Testéből, az egyházból való kizárást vonták magukra. Az ilyenekre hullik egyúttal a látható egyházból való exkommunikáció büntetése is. Ez vonatkozik mindazokra is, akik más kontinentális találkozón részt vettek; az, hogy ezt nem respektálják, már más dolog. Azonban szükséges tudni erről a lelki valóságról és számolni vele.

Müller bíboros kommentálta Bätzing 2023. február 8-án mondott előszavát, aki szó szerint azt mondja, hogy Bätzing szörnyű elemzést adott elő. Elárulta a katolikus hitet és más hitet vett fel – álhitet – és más Krisztust fogadott el – az antikrisztust. Bätzing aposztázisát a következő szavakkal nyilvánította ki: „Ez nem az én hitem, ez nem az én Krisztusom, ez nem az én egyházképem.” Müller bíboros hozzátette: „A ’lényeges feszültséget’, amit Bätzing bíboros érez… a katolikus hittannal ellentétes eretnekség hívta életre.“

Tehát Bätzing püspököt az ő új, pszeudoházasságot hirdető egyházképével a prágai találkozón ki kellett volna fütyülni. De ő ennek ellenére a találkozó csillaga lett. Ez azt jelzi, hogy milyen lélek állt az egész európai kontinentális találkozó mögött. Az eretnekség és az erkölcsi deviancia lelke volt ez, ugyanaz, mint amelynek Bätzing eretnek főpap akar érvényt szerezni. 2023. május 22-én Bätzing kijelentette: „A szinodális út halad előre, nincs olyan érzésem, hogy bennünket a Vatikán akadályozna.”

Európa tisztelt püspökei! Az, amit itt elmondtunk, nem vicc s nem túlzó elítélés. Ez a valóság, amelyben álltok. Tudatosítsátok, hogy minden püspök kompetens arra, hogy elutasítsa a szinodális utat, amely lényegét tekintve ellentmond a katolikus hitelvek alapigazságainak! Nagy szükség van azirányú igyekezetetekre, hogy a ti püspöki konferenciátok ne lehessen eszköze a lelki öngyilkosságnak. Ezért mielőbb egyesüljetek a szinodális LMBTQ út ellenében! Ekképpen váltok a nemzeteteken belüli egyház szabadításának eszközeivé. Imádkozzatok, biztassátok egymást, legyetek egyek, lépjetek fel bölcsen és bátran! Isten tekintélyt ruházott rátok ezekben a nehéz időkben, de nem azért, hogy visszaéljetek vele az Ő ellenében, hanem ellenkezőleg, hogy hűek maradjatok az Ő tanításaihoz, az Ő törvényeihez és parancsolataihoz. Hűségetek díja az örök üdvösség lesz. Ellenkező esetben elvesztitek azt.

 

+Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+Metód              +Timóteus

Püspök-titkárok

 

2023. 6. 5.

 

Letöltés: BKP: Európa püspökei, lássátok át és szegüljetek szembe! (2023. 6. 5.)

“Evangelizáció”

 

Somogyi György vendégszerző megfontolandó gondolatai az evangelizációról, a jól fésültek kitárt karjairól, az ébredések és a könnyűzenei ipar egyházi térnyerésének Luther utcájáról.

A szakkifejezések gyakran a józan észt veszélyeztetik, és akik használják, maguk sem értik. Ilyen az a divatszó is, hogy „evangelizáció”. A legkülönbözőbb keresztény felekezetek alkalmazzák, de nem világos, hogy pontosan mire. Azt állítják, hogy az valami „korszerű” dolog, de úgy látszik, nem eléggé, mert gyakorta még az „új” jelzőt is szükségesnek tartják hozzátenni.

A  katolikus Tomka Ferenc Misszió és új evangelizáció címmel írt tanulmánya szerint ezzel a kifejezéssel „paradigmaváltást” jelentő, „új fogalmat” vezettek be „a missziónak, illetve a hit átadásának jelölésére”. De magáról a fogalomról – bár a római kúriának már külön evangelizációs hatósága (dikasztériuma) is van, „teológiai írások is általában csak annyit szoktak” mondani, amennyit a Redemptoris Missio enciklika, miszerint „a hívek hagyományos lelki gondozása, az új evangelizáció és a kimondottan missziós tevékenység közötti határokat nem lehet egyértelműen megvonni”, és hogy „az új evangelizáció… a korábbiaknál határozottabban hangsúlyozza Isten elsőségét az egyházban”. Mintha „a hívek hagyományos lelki gondozása” Isten elsőségét eddig nem elég határozottan hangsúlyozta volna, és nem éppen az „új evangelizáció” lenne az, amelyik inkább az ember elsőségét hangsúlyozza Istené rovására. Tomka atya – VI. Pál pápának a „közösség” szót 58-szor ismétlő, Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítására hivatkozva – még azt is írja: „az ’új evangelizáció’ fogalmának másik döntő újdonsága, hogy teljes elsőséget ad a krisztusi közösség létrehozásának”. Mintha az evangélium nem Krisztus személyes követésénekadna elsőbbséget éppen egy eszményi közösség hiú ábrándjával szemben. Majd hozzáteszi, hogy az „evangelizáció” kifejezést a katolikus egyház az 1970-es évekig nem alkalmazta, és inkább „protestáns egyházakban vagy kisegyházakban használják”.

Valóban. Legtöbb joggal  nyilván az evangélikusok „evangelizálnak”, akik a saját felekezetük mintegy ötszáz esztendős útirányát már háromszáz évvel ezelőtt is az evangélium szó „wesleyánus” származékaival tervezték újjá. De mit kezd ezzel egy római katolikus, aki az evangéliumot is a szenthagyomány részének tekinti, és akit eddig a hit átadásának jóval régebbi fogalomkészlete, gyakorlata és szertartásrendje igazított útba. Vagy gondolkodás nélkül a protestánsokat követi, vagy – jó esetben – lefékez, és elgondolkodik. Hová vezethet ez az „új evangelizáció”?  Csak nem a Luther utcába? Nomen est omen? Hogy lehet az, hogy az  „újratervezés” előtt a katolikusok többsége még hazatalált, most meg a statisztikai helyzet a hazai útelágazásnál is hasonló, mint Amerikában, ahol a szentmisék látogatottsága a II. Vatikáni zsinatot követő ötven év alatt 45 %-ról csaknem nullára esett vissza, vagy például Franciaországban, ahol az Egyház a Dignitatis Humanae évében omlott össze – szemben a protestánsok ugrásszerűen gyarapodó gyülekezeteivel, amelyek „paradigmájukon” nem változtattak.

A protestáns Biblia Szövetség Egyesület weboldalán is olvasható, hogy  „az a homiletikai műfaj és gyakorlat, melyet hazánkban is evangélizációnak neveznek, a 18. század terméke”: „ún. lutheránus-pietista ébredések” tömegevangélizációs módszereinek felekezeti határokat túllépő és olyan  új felekezetek létrejöttéhez vezető terjedése, amilyenek az „ún. evangélikál jellegű” „ún. karizmatikus ébredések”.

Ezt nemrég Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara 2-es Számú Keresztény Bölcseleti Tanszékének vezetője is megerősítette, hozzátéve, hogy ez az „ébredés” – más néven „megélés” – „katolikus körökben ritkán használt fogalom, nem úgy a metodista és szentségmozgalmi hagyományokat ápoló közösségekben”, valamint „pünkösdi-karizmatikus gyülekezetekben”, hogy aztán napjainkra „az ébredési tapasztalat felekezetek feletti jellege” legyen „minden korábbinál erősebb”. Egy amerikai keresztény magánegyetem „ébredésének” a közösségi médiát elözönlő híréhez Gájer professzor  mindössze ennyit tart szükségesnek hozzátenni. Nem tűnik fel neki az az ellentmondás, hogy a „szentségmozgalmi hagyományokat” olyan közösségek ápolják, amelyek kétszeresen is szakítottak a hagyománnyal – nevezetesen az anglikánnal, amelyik viszont korábban már maga is szakított a katolikussal – és amelyek ténykedése ráadásul „új felekezetek létrejöttéhez” vezet? Nem tűnik fel neki, hogy a „megélés” mint szakkifejezés, vagy a „szentség” és a „mozgalom” fogalmainak társítása mennyire erőltetett?

Nekem kicsit korábban –  néhány évvel a II. Vatikáni zsinat után – volt módom fél éven át az akkor „Jézus mozgalom” néven terjedő „ébredést” az Amerikai Egyesült Államok legkülönbözőbb államaiban tanulmányozni. Akkoriban jelent meg nálunk is az efféle ébredésektől elválaszthatatlan „keresztény könnyűzene”, s hogy honnan jött, arról a „beatmise”, a „Hermons” és a „Bolyki Brothers” zenekarok, a „Magyar Continental Singers”  vagy  a „Soul and Gospel” kórus névadói mindmáig árulkodnak – arról pedig, hogy merre tart, például az a „Keresztény könnyűzenei workshop”, ahol a The Sign zenekar énekese „a könnyűzenei ipar világába is beavatta az érdeklődőket”. Ráadásul, a Jézus-mozgalmárokkal csöppet sem véletlenül egyidőben jelentek meg a „teotanatológia” fedőnevű – extern-, intern- és aktualizáció, valamint objekt- és szubjektiváció, továbbá interakció, korreláció és hasonló szakkifejezések nélkül elképzelhetetlen –„Isten halála” elméletek is, amelyek szerint „speciális nyelvezetre van szükség ahhoz, hogy Istenről egyáltalán beszélhessünk”.

Mindezek okán a budapesti Rk. Hittudományi Akadémián írandó szakdolgozatomnak az „Isten halott – Jézus él?” kérdőjeles címet adtam, és (akkor ott élő testvérbátyámnak hála) elröpültem Amerikába. A címválasztás indokoltnak is bizonyult, mikor a San Francisco-i repülőtéren mindjárt egy olyan szendvicsemberbe botlottam, aki megkérdőjelezhetetlenül hordozta ugyanezt az üzenetet elől-hátul: valahogy úgy, mint a katolikus papok Isten igáját jelképező kazulájának erősen lebutított változatát. Itthon ugyanis csak a templomban figyelhettem meg hasonló „reklámfelületeket” – de ordító volt a színvonal különbség! A katolikus tanítást őrző miseruhák színpompás hittankönyvekként tárták elém az egész üdvtörténetet, az Élet Fájától Krisztus keresztjéig, ez a korszerű igehirdetés viszont igen szűkszavú és rendkívül gyenge minőségű volt. Mindössze azt a hírt közölte, hogy ott, Hollywood és Disneyland vonzáskörzetében Jézus Krisztus nem emberré lett Isten, hanem egy istenített ember. Szupersztár, sőt (a Time magazin címlapján) még annál is népszerűbb: Mikiegér személyesen (sic!). Kapható minden létező anyagból, bármilyen halmazállapotban, méretben és dimenzióban, jó és rossz társaságban, csomagolóanyagként kinyomtatva vagy tűzfalra festve egy hozzá hasonló méretű Odol szájvíz, meg egy Lucky Strike cigaretta között, ahol már csak az a felirat hiányzik alóla, hogy „a kereszténység káros az egészségre”.

Itt kezdődött a sztárkultuszhoz, tapshoz, mosolyhoz és kábítószerhez szokott Jézus-rajongó hippik „karizmatikus ébredése”. Elsősorban zsidó indíttatású „megújulási mozgalom” volt ez: valójában egy túlságosan jóléti társadalom lelkiismeret-furdalása (vö. Theissen, Gerd: A Jézus-mozgalom. Az értékek forradalmának társadalomtörténete. Kálvin Kiadó, 2006). Ábrándos tekintetű Jézus képeik alá gyakorta odaírták, hogy wanted – amivel ugyan nem a zsidó főpapok elfogatóparancsa alapján körözött személyre, hanem rajongásuk hőn óhajtott tárgyára utaltak, ám az „Isten halála” elméletek árnyékában még az is oda kívánkozott, hogy dead or alive (élve vagy halva). Olyan apró ellentmondások ugyanis, hogy például, ha Isten halott, akkor az élő Jézus nem isten, őket egy csöppet sem befolyásolták. A természetbe visszahúzódó kommunáik határán nem egyszer mérföldes körzetben kitáblázták, hogy aki annál tovább megy, azt lelövik, miközben megrögzött pacifisták voltak. Gyermekeiket közösnek, ennélfogva magukat „nagycsaládosnak” tekintették, és gyülekezeteiket (minden idők keresztény szektáinak többségéhez hasonlóan) jobbára egy-egy „családfőről” nevezték el. Ezzel meg is különböztették magukat minden más gyülekezettől, és a társadalom nevű gyülekezetbe sem óhajtottak beilleszkedni. Velük ellentétben a Nagy-tavaknál és az atlanti államokban tömegesen allelújázó fiatalok többsége nem volt hippi, reggel kifogástalan öltönyt öltött, beült ugyancsak kifogástalan autójába, és elment érvényesülni. A yuppie(mint ifjú városi profi) elnevezés akkor még nem jött divatba, de a jólfésült Jézus-rajongók gyülekezeteinek többségében a közös „dicsőítéssel” és „tanúságtétellel” jól megfért a hivatali ranglétrán való kapaszkodás. A hippik Jézust a természetben, ők viszont inkább a társadalomban keresték.

Mind a kétféle gyülekezetben siettek megnyugtatni, hogy  Jézus engem is szeret, de mikor meghallották, hogy katolikus vagyok, aggódni kezdtek értem, és minden áron meg akartak téríteni. Hittani műveltségük azonban ritkán terjedt túl a „jóléti teológia” keretein, miszerint „a szeretet mindenkié”, és teljesen kiszolgáltatták magukat érzelmeiknek. Állítólagos „ébredéseik” közben éppen ellenkezőleg, félálomba ringatták értelmüket – illetve kéz a kézben egymásét – de még mielőtt elaludtak volna, a ringatózást gyakorta rángatózás váltotta fel. Látszólag önkívületben „nyelveken” is beszéltek, aminek az volt az első Pünkösdtől eltérő sajátossága, hogy sem a pártusok, sem a médek, sem az elamiták, sem a Rómából való jövevények nem értettek belőle egy szót sem. Ők viszont elájultak a gyönyörűségtől. Mindezt a Szentléleknek tulajdonítva. A gyógyító varázslással is próbálkozó hippiknél olykor az évtizedekkel későbbi Hit Gyülekezetéhez hasonló cipollai hangulat uralkodott, a jólfésültek két kitárt karja pedig – amivel Mózest úgy utánozták, mintha egy amalekiták elleni selejtező mérkőzésen szurkoltak volna – engem (aki sem beat, sem rock koncertekre nem jártam) a fradimeccsekre emlékeztetett. Pontosan „olyan erőfeszítéseket” tapasztaltam, amilyeneket „a metodista-szentségmozgalmi hagyomány egy különösen ébredéspárti szegmensében” még az említett „ashbury ébredést” dicsőítő, ottani teológus is úgy ítélt meg, hogy azok „a Lélek mozgalmainak gyártására” irányulva „nemcsak üresek, hanem károsak is”. ^ibid. Az „ashbury ébredést” kisérő jelenségek – amelyekkel tele a világháló – pontosan olyanok. Lehet, hogy „nincsenek ott hírességek, csak Jézus” – Jézus viszont mint híresség van jelen.

A hippik és a jólfésültek között a gitár volt a legszorosabb összekötő kapocs. Az utóbbiaknál ugyan versenyre kelt vele a szintetizátor, de kultikus tiszteletnek mindmáig csak a gitár örvend: az olyannyira ökumenikus célokat szolgál, hogy rövid úton a legkülönbözőbb felekezeteket összeboronáló „lstentiszteleti” kellékké vált. Azóta világszerte benyomult a katolikus templomokba is (például Varga László püspök úr virágvasárnapi szentmiséjére Kaposvárott), és már nem egyedi eset, hogy egy chicagoi „mise” után a „pap” egy keresztként tartott gitárral ad „áldást” ezekkel a szavakkal: Loving God, rock with us as we roll with you. Aminek megértéséhez a rock and roll ismeretén túl azt sem árt tudni, hogy a roll with jelentése az amerikai szlengben „szeretkezés vagy annak előjátéka” – de ezt a helyszínen a gyengébbek kedvéért egy túlsúlyos asszonyka jelnyelven is tolmácsolja.

Amit a pap azon a gitáron, a chicagoi templomban penget és amit az „ébredők” „megélnek”, azt talán maguk sem tekintik egyházzenének, hiszen leginkább úgy hívják, hogy „keresztény könnyűzene”. Olyan zene, amely megméretett, és névadóinak megítélése szerint könnyűnek találtatott. A szóösszetételnek elkötelezett kozepsuli.hu szerkesztője szerint a „könnyű” ebben az esetben korántsem azt jelenti, hogy „kicsi a tömege”, hanem (a pop music Cambridge-i fogalommeghatározása szerint) „erős a ritmusa, s minden fiatal egyén imádja hallgatni”, (a Wikipédia szerint) „széles körben népszerű”, (a tizen- és huszonéves magyar fiatalok szerint pedig) az, „amit legtöbben hallgatnak”, ami „két hónapig a fejedben jár”, ami „könnyen befogadható”, ami „lágy, kellemes, segít ellazulni, kikapcsolni, megnyugodni” és amit „élvezet hallgatni”. Ez a dicséretnek szánt jellemzés valójában a könnyű zene szegénységi bizonyítványa. Azt igazolja, hogy nem a tömege kicsi, hanem a fajsúlya. Úgy is hívják, hogy „relaxációs” zene. Pont nem olyan, mint Krisztus igája, mely valójában édes, és az Ő terhe, mely valójában könnyű [Mt 11,30], hanem éppen az ellenkezője: valami édeskés, ami rabjává tesz, s valami könnyű, amit a kereszténységgel nehéz összeegyeztetni. A kereszthalál ugyanis nem „népszerű”, nem fülbemászó, nem „könnyen befogadható”, nem „lágy”, nem „kellemes”, nem „segít ellazulni, kikapcsolni, megnyugodni”, és nem is „élvezet”. A Feltámadás sem hepiend, hanem katarzis. A könnyűzene – amit „minden fiatal egyén imád hallgatni” – ilyenformán egy trójai faló, amelyik valami nem odavalót igyekszik a templomba is becsempészni és ott „imádat” tárgyává tenni.

A modern odüsszeuszok egyik cselvetése tehát a régi szövegekre kényszerített új dallam, másik viszont a (Luther Márton Gyülekezeti énekeinek mintájára) régi dallamokra és címekre, leginkább zsoltárok „margójára” erőszakolt új szöveg. Az előbbihez sorolhatók azok a se szeri, se száma „modern” misék is, amelyek teljesen indokolatlanul térnek el „a tulajdonképpeni áldozatnak” általuk kiszorított, a római katolikus rítus szövegével eredendően összetartozó (gregorián) zenei hagyományától. Az utóbbira pedig talán az 1975-ben valamennyi német ajkú „katolikus” püspökség által elfogadott és újabb kiadásaiban „gender-semleges” nyelvezetet használó, Gotteslob című, „egységes, német nemzeti” énekeskönyv – és a rajta nevelkedett német egyház – szolgáltat elrettentő példát. Tele van ökumenizált himnuszokkal, amelyeket az újabb kiadások még külön „ö” betűvel is jelölnek, és „az Egyház” helyett mindig azt énekeltetik, hogy „az Úr”. Van benne „Egyesült Nemzetek” ima, mintha azt egyenesen az ENSz fogalmazta volna, jóllehet valójában egy Roosevelt amerikai elnök által 1942-ben, az első „Egyesült Nemzetek Napja” alkalmából megrendelt és felolvasott rádió üzenetnek a kivonata. Ugyancsak tanulságos az “Ein Haus voll Glorie schauet” kezdetű himnusz esete a liberalizmussal. Eredeti változatát a jezsuita Joseph Mohr akkor (1875-ben) komponálta, mikor az Isten csapásának tekintett, Otto von Bismarck vezette  Kulturkampf elől katolikusok tömegei menekültek ki Amerikába, és éneklésében a kor modernizmusával szembeni ellenállás nyilvánult meg egészen addig, amíg a dicsőséges házat „a zsinat szelleme” be nem járta. 1972-ben aztán a Gotteslob új kiadásának szerkesztői közhírré tették, hogy pályázatot írnak ki a himnusz modernizált változatára, majd a pályázat kiírása helyett a régi címmel és dallammal a szerkesztő bizottság egyik tagja gyártott egy új himnuszt. A bizottság mindezt elhallgatta, és az új változatot éppenséggel “Marx”  álnéven közölte. Az eredetiben az Egyház még Isten háza, falait a pokol támadása elleni küzdelemben magukat hitükért feláldozni kész harcosok mellett a Megváltó győzelmet biztosító szeretete és Mária tisztasága védelmezi. Ezzel szemben az új változatban van „párbeszéd a világgal”, van „béke” és van „Jézus”, de Mária már hiányzik, nincs áldozat, se győzelem, és az örökkévalóságra történő egyetlen utalás is csak a meghagyott – mert mindenki által ismert – első versszakban fordult elő, míg azt is meg nem változtatták arra hivatkozva, hogy „követni kell az egyháztan fejlődését”; jóllehet éppen azt szeretnék elérni, hogy „az egyháztan fejlődése” kövesse őket. Az eredeti első négy, keresztrímes sor még egy Isten által örök kövekből épített, dicsfényt árasztó Házról szólt, ehelyett az újak – amelyek még a rímfaragáshoz sem vették a fáradságot – egy olyan templomról ábrándoznak, amelynek „nincs hatalma”, és „Jézusnak azt az üzenetét hirdeti”, hogy „Isten az emberben él”. Az, hogy Mária antifónák éppen a 666. szakaszban találhatók, ugyanolyan kiváló hitérzékre vall, mint a VI. Pál pápáról elnevezett vatikáni rendezvénycsarnok, amelynek formája történetesen a Kígyó fejét utánozza. De hasonló huncutság a budapesti pápalátogatás „logója” és „hivatalos dala” is: az előbbi kifejezetten reklámipari segédeszköz, az utóbbi pedig a zenés szórakoztató ipar musical nevű termékkategóriáját képviseli. Mindkettő kifejezetten világi érdekeket szolgál. A „hivatalos dal” semmiesetre sem egyházzene, vagyis a pápát nem mint egyházfőt, hanem mint celebet köszönti. Már csak a pom-pom lányok hiányoznak.

Jómagam Budapesten, a „nyóckerben”, a Szent Rita kápolnában voltam elsőáldozó, ahol az 1950-es évek elején olykor tűzoltó-, máskor meg cigányzenekar szolgáltatta a térd alá valót. Esténként ugyanazok a cigányok szolgáltak az „egyesház” sarkán lévő talponállóban is, ahol éppen úgy a helyükön voltak, ahogy a tűzoltók a Dologház utcai laktanyában – a kápolnában viszont a külvilágot képviselték, és az nem volt egészen összhangban a szertartással. A szentmiséhez – „amint a pap mondja” – a helybéli lágyszívű kántor által harmónium kísérettel érzékenyített nép- (és mű-) énekek sem igazán illeszkedtek. „Különszámok” voltak, amelyek a reformációnak tett engedményként kerülhettek oda, és olyan magánájtatosságot csempésztek be a liturgikus ünneplésbe, amelynek inkább a „rejtekben” vagy – mint a symphonia Ungarorum a Szent Gellért legendában gabonát őrlő asszony ajkán – a hétköznapokban lett volna hivatása, hogy azokat megszentelje. A tűzoltók, a cigányok, meg a kántor úúgy, de úúúgy fújták és húúzták, hogy ott szem nem maradhatott szárazon: ki a saját egyszülött fiát siratta, ki a férjét, ki könyörgött, hogy az övé a fogságból hazatérjen, ki hálából sírt, hogy onnan az már hazatért. Ám a könnyek és az indulatok mégsem szabadultak el. Nem volt szükség „zsebkendőtartós padokra”, mint az ashbury „ébredésen”, mert a férfiak inkább este, a talponállóban vigadtak sírva, az asszonyok könnyét pedig a reménytelen esetek védőszentje szárította fel. Valamennyiünket a szertartásrend tartott kordában: nem egymásba, hanem az oltárba kapaszkodtunk. A templomban akkor még nyilvánvalóan az oltár volt a lényeg, és abból ott három is volt, jóllehet – maga a helyszín egy gumiszerelő műhelyből átalakított, zegzugos  szükségmegoldás lévén – egyiket sem tájolták kelet felé. A külvilágtól képletesen elrekesztett, apró szentélyekben azonban olykor egyszerre három oltárnál három pap is áldozatot mutatott be. Nem úrvacsorát szolgált fel, és nem a hívek kegyeit kereste, hanem bement az Isten oltárához, és ott nálunk nyilvánvalóan sokkal jelentősebb Személyek felé fordult. Természetesen velünk azonos irányba, hiszen Istent a mi nevünkben is – jobbára többesszám első személyben – szólította meg. Mi meg a kazulája hátáról le tudtuk olvasni az egész megváltástant.

Később, az Egyetemi templomban mindehhez még az építészet, a képző-, ipar- és zeneművészet egysége járult hozzá.  A „kispapok” még a Második Vatikáni Zsinat idején is latinul dicsőítették Istent, tanáraink pedig a szószékről prédikáltak. Szavaik ott is illeszkedtek ahhoz a nem hétköznapi hanghordozáshoz, amely az oltárnál ajkukon a legnagyobb természetességgel tudott beszédből énekké válni, és szinte észrevétlenül kezdett el díszített dallamokat követni. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy ez a kereszténység ősi liturgikus éneke, zenei anyanyelve. A hozzám hasonlóan „civil” hallgatók számára nyilvánvaló volt, hogy az a „tevékeny és tudatos részvétel”, amit a zsinati atyák szorgalmaztak, mindenek előtt belső részvételre, az értelem és az akarat teljes odaadására vonatkozik, aminek a részvétel külső, visszafogottjelei – mint a keresztvetés, a térdhajtás, a nyelvre áldozás vagy az éneklés módja – természetes következményei: azt juttatják kifejezésre, amit a bensőnkben tapasztalunk.  Érzelmeinknek ennél feltűnőbb kinyilvánítását képmutatásnak és szemérmetlenségnek tartottuk volna, mert úgy gondoltuk, hogy azt, ami az oltárnál történik, a figyelmünket összpontosítva, értelmünkkel befogadni sokkal nagyobb kihívás. Nem a protestáns kegyességgel, hanem inkább az ortodox kereszténységgel kacérkodtunk, ahol a liturgia megőrzött egységében az állhatatosság és a hűség erényeit ismertük fel. És éppen ezért becsültük meg a saját, katolikus örökségünket. Biztosra vettük, hogy bármilyen fedőnevű, keresztény ellenes világhatalmi törekvésekre nem a hozzájuk való hasonulással, hanem kizárólag  a saját hagyományainkhoz való ragaszkodással kell válaszolnunk.

Ehelyett, mikor visszatértem Amerikából, már az Egyházat is kezdte elárasztani az érzelmekre és előítéletekre támaszkodó demagógia. Itthon is azt tapasztalhattam, amiről Siri bíboros (1975-ben) Olaszországban nyilatkozott úgy, hogy „jelszavakat pufogtatnak, de nem tanítják a hittant; ’pasztorációt’ emlegetnek, de már alig van pásztor; Isten Igéjéről beszélnek, de úgy, mintha az csak tündérmese volna; és értekezéseket írnak Isten közelségéről, miközben az Oltáriszentséget kigúnyolják”. Az „új felekezetek” gombamód szaporodtak, és a „karizmatikus” katolikusok egyre inkább rájuk kezdtek hasonlítani ahelyett, hogy a nem „karizmatikus” katolikusokra hasonlítottak volna. A „tömegevangelizációs” módszerek a kereszténységnek valamilyen könnyített változatát kezdték terjeszteni, amelyikhez sem templomra, sem papra nincs feltétlenül szükség. Akik Isten dicsőítése közben is „ellazulni” és „kikapcsolódni” szerettek volna, azok a hittant „mentálhigiénés tanácsadássá”,  a templomot gyülekezeti teremmé, az oltárt úrasztallá, a szentmisét úrvacsorává és igehirdetéssé, a papot lelkésszé, az áldoztatást falatozássá, a békecsókot pedig parolázássá igyekeztek lefokozni, és ezt az igényt csak hozzá igazított „liturgikus reformmal” lehetett kielégíteni. „Szentségmozgalmi” hagyományokra hivatkozva.

A szentség azonban nem mozgalmi tevékenység, ahogy a templom sem akármilyen istentiszteleti hely, hanem a külvilágtól szellemi főútvonalak kereszteződésében elhatárolt szentély, amelynek oltárán kizárólag egy fölszentelt pap mutathat be Istennek tetsző áldozatot. Ő viszont akkor is, ha már mindenki elveszíti a hitét rajta kívül, és egyszál maga marad. A népszerűség tehát nem alapkövetelmény, az áldozat pedig nemcsak az oltárnál, hanem bárhol, bármikor, bárki számára, a fogalom természeténél fogva nehéz. Gyakorta nagyon nehéz. De megéri! És a nem mozgalmi, hanem kezdettől fogva szent hagyomány éppen az áldozatnak ezt a kettős örökségét őrzi. Ez a hagyomány – Szentírásban és -képben, térben és időben, liturgikus énekben, zenében és mozdulatokban egyaránt – az Egyház kebelében fogant, és az Egyházon kívül nincs is helye, ott viszont nélkülözhetetlen. Benne a bánat és az öröm könnyei közös forrásukból fakadnak: abból a mélységből törnek fel, amelynek színén egykor sötétség volt, és azokból a vizekből táplálkoznak, amelyek fölött már akkor is Isten Lelke lebegett, mielőtt még a világosságot a sötétségtől elválasztotta volna.

Ezzel szemben az „evangelizáció” gyakorlatilag nem egyéb, mint elvilágiasítás: a saját hagyományainkról való leszoktatás fedőneve. A protestáns Karl Barth ma is joggal kérdezhetné meg tőlünk azt, amit egykor az aggiornamento fogalmára vonatkoztatott: „Honnan fogjátok tudni, hogy az egyház már elég korszerű-e?” A keresztények – akiket „a mai naphoz igazodás”, meg a vele ellentétes értelmű ressourcement („a forrásokhoz való visszatérés”) kellőképpen összezavart – már régen túl vannak „evangelizálva”. Nem lenne jobb – esetleg, legalább a katolikusokat – katolizálni?

https://invocabo.wordpress.com/2023/06/04/evangelizacio/

Matt Walsh - Mi a Nő?

"Mi a Nő?" az a film amely felteszi azt az egyszerű kérdést, Mi is a nő? És felvonultat olyan szégyenteljes "szakértőket" akik ezt a kérdést sem megválaszolni nem tudják, sem pedig nem is akarják. Mert bármiféle értelmes válasz erre az egyszerű kérdésre, teljes mértékben szétzúzná az abberált, pusztító, rossz indulatú tevékenységeik ideológiai alapjait.

A film nézettségi mutatói letaroltak szinte minden más filmet. Ami reménykeltő, hogy a többségünk még mindíg épelméjű és van még remény.
Miután a Twitteren letiltották a film promótálását 2023 június 1., Elom Musk, a twitter CEO-ja szembement az árral és a Twitterben, a Covidos időkben beágyazódott cenzúrával szemben, ami dícséretes, akármilyen multat is cipel maga mögött. Elon Musk feloldotta a filmmel szembeni korlátozásokat, és a Twitter számai szerint, alig egy hét alatt több mint 150 millióan, egészen pontosan 170 millióan nézték meg ezt a filmet (2023 juniusi adat).

Kiemelkedő személyiségeket láthattok a videóban, akik sok-sok embert nyomorítottak meg köszönhetően az emberbarátnak hazudott tevékenységeiknek. Jó példa erre a fickó 8:39-kor, Dr. Marci Bowers. Aki nőnek gondolja magát. Több mint 2000 embert csonkított már meg Frankenstein-t játszva, átszabva embereket. Azzal hiú reménnyel kecsegtetve, hogy nőből férfit, férfiból nőt készít. Ami mellesleg nem lehetséges. Nem létezik olyan műtét sem pedig pirula ami megváltoztatná valakinek a nemét. Hiába vágják le a mellét, vagy éppen a péniszét, ez nem változtat azon, hogy az illető egy nő vagy éppenséggel egy férfi.

A videóban szereplő nő, 14:22, Michelle Focier. Mint elmondta, több Planned Parenthood kórházban is dolgozott. Erről a korházról azt érdemes tudni, hogy a vezető szereplő a meg nem született, időnként a megszületett, gyermekek megölésében. Ezen mondjuk nem csodalkozom, mert aki hajlandó egészséges embereket megcsonkítani, talán az ilyen embertől, a meg nem született gyermekek megölése sem állhat távol.

A gender szót nem fordítottam le, nem hinném, hogy van rá megfelelő szavunk. Mert még csak nem is nemi szerepről van szó. A gender szó azt a hamis ideológiát tükrözi, miszerint egy nő lehet férfi, és forditva. Vagy éppen ha valaki úgy érzi akkor lehet egy dugóhúzo, vagy éppen egy traktor. Kicsit kisarkitva a dolgot, de nem áll messze a szomorú valóságtól, mert vannak gender listák több tucat lehetséges gender-el.

"Gender Affirmation Care"-t "gender megerösítés gondoskodás"-nak fordítottam, ami nagyjából megfelel a jelentésének. De ami mögötte van az igazából nagyon-nagyon távol áll a gondoskodától. Ezt a fajta szó játékot ahogy elnevezték, a báránybőrbe bújt farkashoz tudnám hasonlítani. Valójában ez az u.n. gondoskodás, egészséges testek szétvagdosását, hormonokkal valo kasztrálást, egészséges testek megcsonkítását takarja. Szépen becsomagolt politikailag korrekt névvel, hogy ne legyen annyira visszataszító. Hasonló ahhoz amikor azok akik támogatják a nők jogát ahhoz hogy szabadon megölhessék/megölethessék a saját gyermeküket, "Pro-Choice" - "Választást-Támogató" elnevezéssel illetik magukat, ahelyett hogy a gyermekek megölését támogatók vagy valami hasonló, a valóságot jól kifejező nevet használnának, amely persze erös visszatetszést és undort váltana ki minden jó érzésű emberben.

Eredeti film:
Matt Walsh - What is a Woman? - The Daily Wire