2014. június 18., szerda

Luxemburgban is törvényes lesz a melegházasság

Megszavazta a melegházasságot legalizáló törvényt a luxemburgi parlament szerdán, a jogszabály megteremti az azonos nemű párok örökbefogadási jogát is.
luxemburg
A parlament nagy többséggel, ötvenhat igen szavazattal, négy szavazat ellenében fogadta el a tervezetet, amelynek értelmében ezentúl "két ellenkező vagy két azonos nemű személy is házasságra léphet". A törvény legvitatottabb pontja, hogy az azonos nemű párok számára is lehetővé teszi az örökbefogadást.
"Luxemburg szolidárisabb és igazságosabb lesz" - jelentette ki a képviselőházi vita során Felix Braz igazságügy-miniszter.
A katolikus hagyományokkal rendelkező állam 2004-ben engedélyezte az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát.
Hollandia (2001), Belgium (2003), Spanyolország (2005), Svédország és Norvégia (2009), Portugália és Izland (2010), Dánia (2012), valamint Franciaország és Nagy-Britannia (2013) után Luxemburg lesz a tizenegyedik európai ország, amelyben törvényes a melegházasság.
A jogszabály az elfogadása után hat hónap múlva fog hatályba lépni, az első házasságok ennek alapján 2015-ben köttethetnek meg.
Forrás: hirado.hu

A focisták szerte a világon tanúságot tesznek hitükről a világbajnokság idején.


Itt vagyunk, Uram, a világbajnokságon - elnevezéssel weboldalt hozott létre a chilei püspöki kar a nemzeti válogatott hívő tagjai és szurkolói számára. A weboldal a mérkőzések elemzése és az emlékezetes pillanatok felvételei mellett imákat is tartalmaz, ezenkívül megtekinthető itt Ferenc pápa videoüzenete, valamint Ricardo Ezatti Andrellónak, Santiago de Chile érsekének beszéde. (A spanyol nyelvű honlap a következő címen érhető el: http://www.iglesia.cl/especiales/mundial2014/)
* * *
Németországban David Kadel sportújságíró Fussball-Bibel [Futballbiblia] címmel írt könyvet, melyben különböző klubok játékosai és edzői vallanak hitükről, Istennel való kapcsolatukról és életükről. A könyv szerzője évek óta kapcsolatban áll olyan játékosokkal, akiknek életében fontos szerepet játszik a hit, és megismerte a Leverkusen rendszeresen bibliát olvasó körét is.
A játékosok arról vallanak, miként inspirálja őket hitük az életükben és a futballban, és elmondják, hogy nem tudják elképzelni mindennapjaikat az Istennel való folyamatos párbeszéd nélkül. Az állandó teljesítménykényszerben számukra az Istennel való kapcsolat, a „felfelé” tekintés ad megújító erőt.
A Fussball-Bibel című könyvben olvasható beszélgetésekből képet kapunk arról is, mit gondolnak ezek a hívő focisták a fair play követelményeiről, a sárga- és a piroslapról, valamint arról is, hogyan hat a szurkolókra a focista hite. A kötet másik értéke, hogy az Újszövetség bizonyos részeit a játékosok mintegy kötelező olvasmányként ajánlják a pályára lépőknek.
A kötetben megszólaló játékosok: David Alaba (FC Bayern München), Jürgen Klopp (Borussia Dortmund), Lewis Holtby (Tottenham Hotspur), Didier Ya Konan (Hannover 96), Dennis Aogo (FC Schalke 04), Jakub Blaszczukowski (Borussia Dortmund), Sven Schipplock (TSG Hoffenheim), David Luiz (Chelsea London), Edinson Cavani (Paris St.Germain), Robert Lewandowski (Borussia Dortmund), Cacau (VfB Stuttgart), Tony Ujah (1.FC Köln), Elkin Soto (Mainz 05), Marco Russ (Eintracht Frankfurt), Ray Yabo (Karlsruher SC), Radamel Falcao (AS Monaco), Jermaine Jones (FC Schalke 04), Andreas Ivanschitz (UD Levante).
* * *
A Zenit hírügynökség Mateo Kovacsicsot, az Inter és a horvát válogatott játékosát szólaltatja meg, aki életének meghatározó pilléreiként beszél a hitről, a családról és hazáról.
Magyar Kurír

Döbbenet és mélypont: idegenek házasodnak valóságshow-kban

Számos ország után Németország is követte a legújabb valóságshow-trendet, aminek lényege, hogy egymást még soha az életben nem látott emberek házasodnak össze teljesen hivatalosan. A "Házasság első látásra" című műsor a Sat1-on fut.
A párokat mintegy kétszáz jelentkező közül választotta ki négy szakértő, köztük egy párterapeuta és egy lelkész. A vakrandiszerű esküvő után az összeházasodott pároknak meghatározott idő áll rendelkezésére, hogy eldöntsék, együtt maradnak-e vagy elválnak. Dániában, ahol nagyon népszerű volt a reality műsor, végül minden pár a válás mellett döntött.
A német változat forgatása még zajlik: a házasságok megköttettek, a párok jelenleg nászúton vannak. A következő hetekben kamerák követik életüket. A televízió műrorára télen kerülnek a leforgatott epizódok. Összesen négy pár szánta el magát a szokatlan lépésre - tudatta az MTI. Anyakönyvvezető előtt mondták ki az igent, gyakorlatilag ekkor látták egymást életükben először. A jogilag érvényes házasság megkötése előtt a felek házassági szerződést kötöttek - mondta el a műsor szóvivője.
Bár már nyugodtan edzettnek mondhatjuk magunkat a valóságshow-k újabb és újabb mélypontjait szemlélve, azért mégis van, ami ki tud billenteni ebből a keserű rezignáltságból. Az, hogy vadidegen emberek ilyesmire egyáltalán jelentkeznek (figyelem: kétszáz jelentkező közül választották ki a négy "szerencsés" párt), már önmagában megkérdőjelez mindent, amit méltóságról, érzékenységről, egyáltalán: emberi mivoltról gondoltunk eddig. Természetesen az eredmények önmagukért beszélnek: minden egyes pár, aki ilyen módon kötötte össze életét, pillanatok alatt el is vált. Vajon mire számítottak? Hogy így találják meg a nagy őt? Vagy olyan végtelenül sivár volt az életük, hogy a műsorba való jelentkezés jelentette számukra a megoldást? Talán jobb, ha nem találgatunk, viszont egyet nagyon remélünk: hogy magyar változat nem lesz.
(Családháló, MTI)

Csináljunk vallást a Szent Koronából

Frissítés: Azt hittük nem kell bizonygatnunk, magyarázkodnunk egyes magukat legnagyobb magyaroknak tartók felé, hogy mi is tiszteljük a Szent Koronát, mi is elismerjük annak felsőbbségét, és mi ismerjük a Szent Korona tant, azt igeneljük és a történeti alkotmányunk alapjának tekintjük. De pont ezen tiszteletünk mondatja velünk, hogy nem engedhetjük meg, hogy egyesek színházi kelléket, bálványt, vallást generáljanak a Szent Koronából, netán mindenféle sugárzó erőket tulajdonítsanak neki. Pont, hogy ez gyalázza meg a Szent Koronát....
Eredeti bejegyzésünk:
Sajnos még mindig vannak olyanok, akiknek nem csak nemzettudatát, de vallását is elég kétes elemek határozzák meg, egy sajátosan értelmezett keresztény, pogány és kitalált elemekkel operáló álhagyományosság révén. Ennek része a Fénykorona szertartás és fogadalomtétel, melyek közül az utóbbi nemcsak Pap Gábor vezényletével, fehér lepelben és maszkban hajtható végre, de otthoni "meditáció" útján is, a honlapról egy férfi vagy női hangot letöltve. Természetesen senkinek nem javasoljuk, hogy ilyen emberek által kreált rítusokban vegyen részt.
Interneten jött velem szembe, egyre több nemzeti jelölte meg, hogy ő bizony ott lesz a veresegyházi szertartáson. Nézzük miről is szól ez az egész. Megszokott jelenség, hogy akiknek nincs vallásuk (hiába vannak megkeresztelkedve, de nem tartják), és egyébként úgy élnek, mint egy ateista, azok kitalálnak mindenféle szertartásokat maguknak.
Mi is konkrétan ez a szertartás? Honlapjuk (katt) ellát minket bőséges információval. Először azt néztem meg, hogy honnan eredeztetik, mert biztos komoly a háttere, ha külön menüpontja van az eredetnek (katt). Abban reménykedtem, hogy legalább Atillától, vagy minimum Szent Istvántól eredhet ez az autentikus szertartás, de sajnos nem voltak ennyire kreatívak papgábristák (mert hogy Pap Gábor van a háttérben). Sajnos egy oklevelet sem találtak, vagy egy rovásírásos vésetet valamilyen piramisnak kikiáltott domb belsejében, amire rá lehetne fogni, hogy az bizony erre az ősi szertartásra utal. Csalódnom kellett: a menüpont csak arról tájékoztat, hogy 1978-ban milyen körülmények között jött haza a Szent Korona, majd így zárul: "A Szent Korona által megszólítottak egy csoportja 1980. december 31-én megtartotta az első fénykorona szertartást. A kezdetekre való visszaemlékezést Pap Gábor előadásában adjuk közre, mivel a későbbi fénykorona szertartások szellemi vezetője is ő volt." Az ősi szertartás 1980-ra vezethető vissza... hmm.
Ne akadjunk fent ilyesmin, olvassunk tovább, főleg a szertartás mikéntjét tartsuk szem előtt (katt). Nettó egyéni ötletelés az egész, megspékelve olyasmivel, hogy átlényegülés, meg hát jézusi idézet. Ha jól értettem a leírásból, akkor kell 16 "kiválasztott", akik a zománcképeket testesítik meg, aztán szólnak majd az egybegyűltekhez egy bizonyos koreográfia szerint, pl. jézusi idézetekkel.
Innentől szószerint idézzük, megéri:
  • A fénykorona teljessé válását – amikor mindegyik szereplő elfoglalta helyét – imacsend követi. Az imacsendet, ami körülbelül 3 perc, a magyar himnusz hangjai szakítják meg.
  • A himnusz után lehet beiktatni a fogadalomtételt.
  • Ezt követi a székely himnusz, a Pap Gábor által írt két versszakkal kiegészítve.
  • Az ének után a misztériumjáték szereplői bevonulásukkal ellentétel sorrendben egyesével kilépnek a fénykorona testéből, s mielőtt maszkjukat leveszik, nemzetünk, az emberiség sorsának jobbrafordulásáért jókívánságaikat mondják el.
Tehát jön a himnusz, majd a fogadalomtétel (erről bővebben később), majd jön a székely himnusz, amibe a "szellemi vezető" csak úgy beleköltött még két versszakot :DDD Majd a fénykoronából kilépnek a kiválasztottak. Ehh. 
Mi is ez a fogadalomtétel? Egy sima, valaki által megszövegezett fogadalomtétel, amit - a lusták számára- meditációban is meg lehet tenni: nem kell elmenni egy ilyen szertartásra, pusztán elég otthon letölteni a gépre a fogadalom felmondott szövegét és átlényegülés után el kell mondani. Zseniális és félelmetes egyben. 2500 Ft-ért merített papíron is megvásárolható a szöveg (katt).
Kérem szépen ez nem más, mint bálványimádás: a Szent Korona abszolútumként, önálló erőként való imádása (ami önmagától is uralkodik, a királytól függetlenül...). Nem idegen ez persze Pap Gábortól, aki szerint a Szent Korona adóvevőként működik, a kereszt egy antenna, a csüngők a földelés ésatöbbi. Szántai Lajos kicsi kerecsene pedig azóta már klasszikussá vált: Mária "kerecsen-kerecsen" megnevezésekkel ringatta kicsi Jézust, akár így is lehetett alapon.

http://deres.tv/content/csinaljunk-vallast-szent-koronabol



SZENT KORONÁBÓL FÉNYKORONA MISZTÉRIUMJÁTÉK
Azzal kezdhetnénk, hogy mik vannak! De pontosabb az a kifejezés, hogy kik vannak? Hát vannak…A jómúltkor igen jó írás jelent meg a SZKR oldalán Pap Gáborról a minden lében kanál áltudósról. Annyira találó volt a véleményezés, hogy ennek éppen ideje volt már, hogy közzétette valaki a valóságot. Sajnos ez a cikk már nem olvasható az oldalon, pedig ezt intő példaként állandóan fönn kéne tartani a Szentkorona Rádió oldalán, hogy mindenki tudja és látva lássa, hogy mennyi szélhámos garázdálkodik Magyarországon, különböző mezekben. Most egy újabb adalék is olvasható a rádió oldalán az elhíresült áltudósról, akinek önhittsége és beképzeltsége igen figyelemre méltó és ez nem vélemény, erről ő maga gondoskodik hogy ezt fölfedezzük az első másodpercben. Minden előadásában úgy állít be elképesztően  zavaros dolgokat, mintha ő valami világrengető újat talált volna föl. Valójában a szemfényvesztők szélhámosságával működik az áltudós, akinek hosszú pályafutása még az előző rendszerben kezdődött és még máig is átível. Nem sokan lehetnek nálunk, akik több előadást tartottak volna, mint ő. Ez is a kisújjában van. Bámulatos színészi képességei vannak – mint egy hipnotizőrnek – amikor ájult közönségét elaltatja nevetséges dajkameséivel. De most nem jellemezni akarjuk az áltudóst, hanem egy újabb alkotására fölhívni a figyelmet. Ha nem olvastuk volna a SZKR oldalán a legújabb húzását, akkor nem is tudtunk volna arról, hogy ilyen alapítvány létezik. Nos, itt az áltudós „közhasznú” alapítványának az oldala, amiben minden benne van, csak olvasni kell. Mellékeljük képként az épületes „fogadalmi” papírt (kutyabőrt?), mint egy középkori búcsúcédulát, amiért sárga csekken lehet majd fizetni. Micsoda aljasság ez a közhasznú alapítványi, állami szélhámosság és csalás. Mi pénzeket lehet ilyen címen lenyúlni….Ezrével vannak ilyen csaló alaptványok nálunk, ami persze az állami bűnözés fogalma alá tartozik. Na még egy elszólás. Ez se semmi. Éppen most olvastunk egy szintén szélhámos álművész múltjával és dolgaival kapcsolatban egy érdekességet, akit nem nevezünk meg, mert az egy külön témát igyényelne, hogy ezeknek a társaságába tartozott hajdanán a hasbeszélő Molnár V. József tudós is. Ez a néhai álművész a Duna-parti „vascipők” világhírű alkotója volt. Most már semmin se csodálkozunk. Érdemes az alábbi oldal rovatait átnézni, hogy komoly fölfedezésekre jussunk. http://emberfiaalapitvany.hu/

2014. június 17., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az ajtók kinyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára Egyházam meggyalázását



2014. június 16. hétfő, 17:27
Drága szeretett leányom, azoknak közületek, akik nem szeretik, hogy kommunikálok veletek, tudniuk kell a következőt: A szabad akaratotok azt jelenti, hogy szabadon választhattok: elfogadjátok vagy sem, amit mondok, vagy amit óhajtok. Hiszitek, vagy nem hiszitek, a ti választásotok, és bármit is döntötök Én nem foglak ezért Elítélni benneteket.
De nektek soha nem szabad másokat elítélnetek az Én Nevemben. Ezalatt azt értem, hogy elítélitek azokat, akik elutasítanak Engem, valamint azokat, akik elfogadják Beavatkozásomat. Nincs joga senkinek sem közületek, hogy azt állítsa egy másik emberről, hogy gonosz vagy vétkes lenne a rossz cselekedet miatt. Azok közületek, akik kíméletlenül elítélik azokat az embereket, akikről azt hiszitek, hogy rosszak, vétkesek a rossz cselekedet, vagy az eretnekség bűne miatt – nem rendelkeznek ezzel a joggal. Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.
Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.
Minden olyan ember, aki fájdalmat okoz egy másik embernek és közben nyilvánosan azt vallja, hogy Isten Nevében beszél, saját magát csapja be. Azok, akik megbüntetnek másokat és azt mondják, hogy az Isten iránti elkötelezettségük és odaadásuk miatt csupán feladataikat teljesítik, nem Tőlem valók. Szégyelljétek magatokat, mert ti nem ismertek Engem! És miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. Az ellenség nagyon okosan dolgozik. Ravasz terve nem más, minthogy viszályt okozzon Egyházamban és mivel gyengül az Irántam való valódi hűség, az ajtók megnyíltak, hogy lehetővé tegyék a pogányok számára, hogy meggyalázzák Egyházamat és a Szent Eukarisztiát.
Szégyen azokra közületek, akik ismerik az Igazságot – Szent Szavamat, mely a Szentírásban adatik nektek. Minden áldozat meg volt hozva értetek; Isten hozzátok küldött prófétáit meggyalázták, üldözték és megölték; a látnokokat és a szenteket csak a haláluk után tiszteltétek, de megostoroztátok őket amikor megosztották Szavamat, majd az Én Saját Áldozatom – amikor Keresztre feszítettetek Engem. Most pedig mit csináltok? Megengeditek azoknak, akik hamis isteneket imádnak, hogy Oltáraimon adózzanak tisztelettel nekik, melyek az Én tiszteletemre voltak szánva. Vajon nektek megengednék ezek a pogányok, hogy ugyanezt tegyétek templomaikban?
A történelem megismétli önmagát. A pogányok átvették Atyám Templomát és ők ki lettek dobva. Amikor megszentségtelenítitek Egyházamat és Testemet, nem vagytok alkalmasak többé arra, hogy szolgáljatok Engem és Én ki fogom dobni minden felszentelt szolgámat, aki ily módon elárul Engem. A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között.
Jézusotok

5 “ne-tedd”, amikor a Jehova tanúival beszélsz

Szombat délután van, intézed a háztartási ügyeket. Észreveszed, ahogy kimész az ajtón, hogy két ember jön az utcán. Mivel nem számítasz senki érkezésére, próbálsz úgy tenni, hogy ne lássanak. A két személy befordul a bejáródra. Szépen vannak öltözve, és ami később majd kiderül, meg vannak pakolva az Őrtorony Társaság kiadványaival, ami a Jehova tanúinak a szülőszervezete.
Az elméd bár telve van a szennyes ruhák, a kifizetetlen számlák és a porszívózás evilági gondolataival, hamarosan azonban egy sokkal magasabb gépen fogsz szállni – egy párbeszédet fogsz folytatni az erőszakról, arról, hogy minden állami szervezet az ördög kezében van vagy az eljövendő földi paradicsomról. Ha te is olyan vagy mint a legtöbb ember, kevéssé érzed magad felkészültnek, hogy megoldd az emberiség bajait az ajtód küszöbén. Tehát inkább úgy döntesz, hogy eljátszod, hogy nem vagy otthon. Túl késő – észrevettek. Veszel egy mély levegőt és kelletlenül ajtót nyitsz.
Ez a jelenet elmondhatatlanul sokszor fordult elő átlagos emberek otthonaiban országszerte. És míg a legtöbb ember a Jehova tanúinak ilyen látogatását legjobb esetben kellemetlenségnek tartja – legrosszabb esetben pedig bunkó zaklatásnak – nem kell, hogy ez a tapasztalat kellemetlen legyen.
Mivel már sok tanúval beszélgettem az ajtómban, e-mailen, internetes csoportokban és a saját Királyság Termeikben (ez felel meg nekik a templomnak), megtanultam néhány dolgot, amit tehetünk vagy nem tehetünk, ha velük beszélgetünk. Tapasztalataim alapján szeretnék megmutatni öt „ne-tedd” dolgot a Jehova tanúival folytatott beszéd során.
Nem kell szakképzett hitvédőnek lenned ahhoz, hogy ezeket az irányelveket megtartsd. Ezek azoknak az átlagos katolikusoknak valók, akik nem részesültek hagyományos teológiai képzésben.
1. Ne csapd az ajtót az arcukba!
Ez az egyszerű szempont jelentheti a tanúid lelkének elvesztését vagy üdvözülését. Kérlek, állj meg egy percre és fontold meg ezt a gondolatot. Ezt azért mondom, mert a különbség aközött, hogy rájuk vágod az ajtót és aközött, hogy kedvesen ajtót nyitsz és párbeszédbe elegyedsz velük, jelentheti azt, hogy Isten kegyelme Jehova tanúja életében rajtad keresztül működhet, vagy azt, hogy ezt a pillanatot örökre elveszíted.
Úgy látom, hogy a tipikus válasz Jehova tanúira, akik bejárják a szomszédságot, az, hogy hevesek vagyunk velük és aztán rájuk vágjuk az ajtót. Sőt voltak olyan középiskolai diákjaim, akik büszkeséggel emlékeztek vissza arra, amit szüleik tettek, amikor kopogtak a tanúk. Ez nemcsak, hogy nem szívélyes, hanem a tanúk kifejezetten erre számítanak.
Az Őrtorony Társaság minden követője fejébe azt plántálja, hogy egy bizonyos ponton az ajtóról ajtóra járásban, üldöztetést fognak szenvedni azért, mert megvallják “Jehova üzenetét”. Az Őrtorony Társaság maga Jézus szavait hozza bizonyítékként: “„Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, vagy bántanak titeket, amikor miattam ok nélkül mindenféle rosszat mondanak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Mt 5,11-12
A tény, hogy az Őrtorony tanításai majdnem mindenben különböznek Jézus valós tanításától, most nem játszik közre. A lényeg, hogy a tanúknak azt mondja a szervezet, hogy számítsanak üldöztetésre és heves bánásmódra. Amikor megkapják, ez csak megerősíti hűségüket és hitüket az Őrtorony tanításában, mert megjósolta ezt a viselkedést. Ehelyett halmozd el őket kedvességgel. Légy annyira készséges és vendégszerető, amennyire csak tudsz, mert lehet elfelejtik, amit mondtál, azt azonban nem, hogy hogy bántál velük.
2. Ne vitatkozz vagy tárgyalj egy bizonyos hittételt a tanúkkal!
Az igazság az, hogy semmit sem érsz el azzal, hogy oda meg vissza vágod a bibliai verseket, hogy bebizonyíts egy dogmát. A tanú arra lett beállítva, hogy kizárólag az Őrtorony Társaság szentírásértelmezését fogadja el. Egy tanú perspektívájából nem annyira a Biblia szövegéről szól a vita, hanem a hatalomról, amely mögötte áll bármely adott fordításnak. Mivel arra lett beállítva, hogy az Őrtorony Társaságot fogadja el, mint Isten „egyetlen kommunikációs csatornáját” a világon, az, hogy felvillantod a bibliai görög ismereteidet valószínűleg nem sokat fog nyomni a latba. A tanú csupán a társaság által megadott válaszra fog utalni bármilyen részről is legyen szó.
Még a felkészültnél is felkészültebb arra, hogy szembeszálljon veled a legfontosabb dogmákkal kapcsolatban, különösen azokkal kapcsolatban, amelyek Jézus istenségéről és a Szentháromságról szólnak. Ez a két terület az, ahová a Jehova tanúi a legtöbb időt és energiát fektették, hogy a hitigazságok területén, számos bibliai verssel, amelyet szövegkörnyezeten kívül és teljesen félreértelmezve tesznek eléd, elérjék, hogy behódolj nekik. (És higgy nekem, az átlagos Jehova tanúja annyiszor mondta már ezeket a bibliai verseket másoknak, hogy könnyedén tudná idézni őket fejből miközben fejjel lefelé zuhan a levegőben.)
Ha csak nem vagy egészen ismerős az alábbi versekkel és a helyes értelmezésükkel (Jn 1,1; Jn 8,58; Jn 10,30; ApCsel 20,28 és Róm 9,5, hogy megnevezzek párat), a Jehova tanúk szerinti értelmezés meggyőzően fog hangzani. Arra fognak erősen hajtani, hogy különösen erről a két hitigazságról vitázzanak, mivel ott hazudnak, annak a szívében, amit mi „eretnek” keresztények hiszünk. Ne szállj velük szembe, ha az ő terepükön vagy! Ez nekik adja az hazai pálya előnyeit. Mit kell tenned, ha felhoznak valamit ezek közül a témák közül? Olvass csak tovább és megtudod!
3. Ne engedd, hogy a tanúk a betanult bemutatójukon keresztül menjenek!
Emlékezz arra, hogy a jól kitanult tanítványok az ajtódnál intenzív képzésben részesültek és tapasztalatuk van a hasonló találkozások levezetésében. Ki kell tehát zökkentened őket, úgymond olyan témát kell felhoznod, amellyel kapcsolatban nem válnak előnyükre a beraktározott válaszaik, a megjegyzett bibliai részek és az előre betározott előadásaik. Nem javaslom, hogy bunkó légy a vendégeiddel vagy hogy ne engedd szóhoz jutni őket azzal, hogy uralod a beszélgetést. Azt mondom, hogy taktikusan tereld át a beszélgetést egy másik témára.
Például megkérdezheted őket, hogy miként kerültek az Őrtorony Társaság szárnyai alá vagy hogy voltak-e más felekezet tagjai mielőtt tanúk lett, és ha igen, akkor miért változtattak. Kérd meg őket, hogy kifejezetten mondják el neked azt, hogy Jehova tanújaként, mivel lett jobb az életük. Vedd rá őket, hogy meséljenek a történetükről, hogy mint személy a személyhez tudjatok kapcsolódni ahelyett, hogy az Őrtorony Társaság hitén kérődznétek. Függetlenül attól, hogy mennyi belenevelést hajtott végre az Őrtorony Társaság, nem veheti el a tanúk emberi mivoltát, tehát próbálj ezen a szinten kapcsolatot teremteni.
Miután megosztottak magukról valamit, tégy te is hasonlóképpen. Mondd el, hogy miként találkoztál Krisztussal az Egyházon keresztül. Mesélj neked a saját hited útjáról. Mesélj arról, hogy Krisztus, miként valós neked. Nem kell, hogy szavaid fennköltek vagy magas teológiai színvonalúak legyenek – egy kis őszinteség hosszú utat járhat be. Ha semmi más nem is történik, ezek a tanúk legalább tanúsíthatják rólad, hogy bár egy olyan hitrendszert gyakorolsz (az ő szemszögükből), amely telve van pogánysággal, mégis kapcsolatban vagy Krisztussal egy igazi és megfogható módon. Ez adni fog nekik olyat, amiről érdemes gondolkodniuk.
4. Ne engedd, hogy a tanúk több témát hozzanak fel és téged mellékvágányra tereljenek!
Az egyik legfontosabb szabálya a Jehova tanúival való beszédnek az, hogy egyszerre csak egy teológiai témával foglalkozzatok. Szokták mondani, hogy az életben csak két elkerülhetetlen dolog van – a halál és az adózás. Igazából van egy harmadik: ha a tanúk az ajtódban állva elveszítik a támpontokat a beszélgetésben, fogadást tehetsz, hogy egy témaváltás fog történni.
Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a maguk a tanúk sem figyelnek rá tudatosan. Ez csak annak tudható be, hogy a kiképzésük annyira hatékony, hogy természetükké válik, hogy váltsanak, amikor a jövendőbeli megtérő felülkerekedik. Az agyadnak ilyenkor muszáj egy piros jelzést küldeni, hogy figyelmeztessen a témaváltásra. (Gondolj csak a robotra a régi Elveszve az űrben című TV-sorozatból, aki mindig a karjaival csápolt és azt kiabálta „Figyelem! Veszély!”, amikor valami rossz közelgett.”)
A Jehova tanúival való találkozásaim során ez a témaváltás gyakorlatilag minden alkalommal előfordult. Figyelj rá! Ez egy jel arra, hogy hatásosan működsz és valami nehézséget jelentesz, szóval célra tarts! Amikor ez történik, hagyd, hogy a tanúk befejezzék a gondolatmenetüket, aztán illedelmesen mutass rá, hogy bár örömmel fogadod egy másik probléma tárgyalásának lehetőségét, erre csak majd máskor vagy hajlandó.
Ez a megközelítés egy másik előnnyel is jár: biztosítja, hogy a tanúk visszatérjenek, s lehetővé teszi a további beszélgetést velük, (ha vagy olyan merész), s így folytathatod a térnyerést. Emellett lehetőséget ad arra, hogy kutass egy olyan témával kapcsolatban, amit felhoztak (vagy amiről te beszéltél).
5. Ne használd a tanúk Bibliáját, az Új Világ Fordítást.
Azzal, hogy előállították a saját Biblia fordításukat, az Őrtorony Társaság képes megtartani a dogmatikus csavarokat, amelyeket a tagokra kötöznek. A szöveg meg lett változtatva – sőt mondhatni meg lett csonkítva – hogy alátámassza az Őrtorony Társaság főbb tanításait. Amit a legtöbb átlagos Jehova tanúja nem tud az az, hogy az Új Világ Fordítás egy öt befolyásos tanúból álló bizottság terméke, akik közül 4 ember nem rendelkezett képzéssel a bibliai nyelvek területén. Az ötödik görögöt tanult 2 évig egyetemen. Bármily racionális ember arra a következtetésre juthat, hogy ilyesféle „fordítók” fenemód hiányolják a képzést és a képességet, amely egy olyan fontos feladattal jár, mint a Szentírás lefordítása.
A tanúk égre földre állítják, hogy az Új Világ Fordítás mentes minden dogmatikus részrehajlástól (és jóhiszeműen valóban elhiszik ezt), de tudnod kell, hogy ez nincs is messzebb az igazságtól. Anélkül, hogy ismernéd a bibliai görögöt, kétségbe vonhatod a tanúk agyában a Bibliájuk hitelességét.
Például, amikor a Jehova tanúi felolvasnak az Új Világ Fordításból, mondhatsz valami ilyesmit: „ez máshogy hangzik, mint az én Bibliámban. Megkérdezhetem, milyen fordítást használsz?” Amikor beazonosítja, hogy ez az Új Világ Fordítás, számos kérdést tehetsz fel ennek a munkának a megbízhatóságáról és a tudományosságáról.
Felvértezve a fordítóbizottságról való ismerettel, kérdezz ilyen kérdéseket: „Honnan tudod, hogy pont ez a fordítás a helyes?” „Milyen fontos, hogy egy bibliafordító ismerje a bibliai nyelveket?” „Megbíznál-e egy fordítóban, aki kevés vagy semennyi képzésben sem részesült héber vagy görög nyelvből?” (Ehhez a kérdéshez használhatod azt az analógiát, hogy bízna-e vagy nem egy olyan sebészben, aki készülődik megoperálni őt, de kevés vagy semennyi tapasztalattal nem rendelkezik ezzel a bizonyos eljárással kapcsolatban, amelyet végre akar hajtani. Mennyivel fontosabb, akkor az, hogy az emberek, akikre a lelki jólétünk van bízva, magasan képzettek és tapasztaltak legyenek a területükön?)
A célod itt az, hogy kétségeket ébressz a Jehova tanúkban az Új Világ Fordítás megbízhatóságával kapcsolatban. Ugyanakkor, ne támadd a fordításukat. Néhány óvatosan és taktikusan elhelyezett kérdés több gyümölcsöt terem mint egy teljes rátámadás egy olyan dologra, amit a tanúk becsben tartanak.
Egy végső bepillantást szeretnék nyújtani ehhez az öt „ne-tedd” szabályhoz. Tartsd észben, hogy nincs kijátszhatatlan mód, amely varázserőket vonultat fel, arra, hogy megingasd a Jehova tanúit az első találkozás alkalmával. Nem fogod 15 perc alatt meg nem történtté tenni azt, amit az Őrtorony Társaság évekig tett a vendégeid agyában.
Ezek az irányelvek azonban kezdőpontként szolgálhatnak. Felfegyverezhetnek valami hasznossal és praktikussal, amikor a váratlan csengetés ideje eljön. Tartsd még észben, hogy a Jehova tanúk szívét végső soron a Szentlélek munkája változtatja meg – és hogy te meg én áldva vagyunk, hogy eszközként működhetünk ebben a folyamatban.
Joel S. Peters egy középiskolai tanár. Manhwah-ból ír, New Jerseyből.
@Catholic Answers, Inc.
http://www.catholicculture.org/culture/library/view.cfm?recnum=4678

2014. június 16., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben


2014. június 15. vasárnap, 9:30
Drága szeretett leányom, annak mértéke, ahogyan Engem figyelmen kívül hagynak, elutasítanak és gyűlölnek, meghaladja a legtöbb ember ismeretét.
Vannak olyan csoportok és szekták, amelyek a Sátán imádatára vannak szánva, és amelyek szörnyű rémtetteket követnek el annak irányítása alatt, aki gyűlöl Engem. A szegény bűnösök, akik ebben részt vesznek, eladták lelküket az ördögnek, és látszólag ők a szórakozás forrásai, de hallgassatok meg most Engem: Nekik csak egy mesterük van, és ennek a mesternek nagy hatalma van fölöttük, mert ők neki adták szabad akaratuk ajándékát. És ahogyan a Sátán megveti az emberi fajt, épp úgy fel is használja ezeket a lelkeket, bár ők valójában nem értik ezt a tényt. Gyűlöletük irántam éppoly intenzív, mint azok iránt, akik Nekem, Jézus Krisztusnak szolgálnak.
A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.
Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy rájuk várakozva fognak megtalálni Engem. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból, a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni. Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el.
Soha ne féljetek a gonosz hatalmától, ha teljesen megbíztok Bennem. Hatalmam, az Isten Hatalma, mely a Kezdet és a Vég, soha nem lesz megsemmisítve. De ha bárki is megpróbálja Isten Hatalmát megsemmisíteni – ismervén bár a következményeket -, és elutasít minden Általam tett erőfeszítést a lelke megmentése érdekében, egy örökkévalóságon át szenvedni fog.
Jézusotok


Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok


2014. június 15. vasárnap, 14:25
Drága szeretett leányom, azon Tervem, hogy megmentsem az emberiséget és felfedjem Új Királyságomat, sikerrel fog járni, ahogyan az meg volt jövendölve. Én nagy Ajándékot fogok hozni a világ számára, és mindazoknak, akik ezt nyomasztónak és félelmetesnek találják, tudniuk kell a következőt:
Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok, és minden el lesz követve Atyám Szent Akarata által, Aki nem szeret fájdalmat és gyötrelmet okozni gyermekeinek, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ha ez lenne a helyzet, már elpusztította volna a világot és csak a kiválasztottakat vitte volna Új Paradicsomába. És így Atyám várt és várt, amíg a világ népessége a legnagyobb lett. Elkezdte Tervének utolsó részét, hogy megmentse az emberiséget, hogy egyszerre nagyon sok embert lehessen megmenteni.
Ettől a Tervtől nem szabad félni vagy ellenezni azt, mert a végső díj a legnagyobb dicsőséget fogja hozni mindnyájatok számára. Nem szabad annak ellenállnotok, kigúnyolnotok, vagy eldobnotok azt, mert ezt a döntést mindörökre meg fogjátok bánni. Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg. És bár minden lélek értékes számára és bár Ő mindenféleképpen be fog avatkozni, hogy magukhoz térítse a lelkeket, mégis el fogja pusztítani azokat, akik felelősek, hogy lelkek millióit tagadják meg Tőle. Ne legyen kétségetek afelől, hogy ezért ők szenvedni fognak, és legyetek tudatában annak, hogy ezeket a lelkeket a tetteikről fogjátok felismerni és aztán pedig büntetéseikről. Büntetésük a Földön fog elkezdődni, ebben az időben, abban a reményben, hogy felismerik majd az Igazságot. Ennek hiányában, Atyám el fogja őket távolítani.
Isten Hatalma nyilvánvaló a Földön ebben az időben és ti látni fogjátok, hogy ezek a csoportok mennyire kiemelkednek a lelkekért folytatott csatában. Ezek közé tartoznak azok, akik valóban szolgálnak Engem, azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik bár ismernek, de úgy döntenek, hogy egy másik mesternek szolgáljanak, nem pedig Nekem. Az egyedüli győztesek azok lesznek, akiknek Isten Irgalma által megadatik a Kulcs Isten Királyságához.
Jézusotok

2014. június 15., vasárnap

Így a Katolikus Igazság egyedül áll, ahogy mindig is egyedül állt

P. Trauner prédikációja a Legszentebb Szentháromság ünnepére
Budapest, 2014. június 15. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében


Szeretett testvéreim az Úrban,
„Benedicta sit Sancta Trinitas” – „Áldott legyen a Szentháromság.” (Introitus)
Ami mi gyenge emberi értelmünkkel nehéz bármit is megérteni szent hitünk első és alapvető titkával, a Szentháromsággal kapcsolatban.
Először is azért, mert a teremtésben nem létezik semmi ehhez hasonló. Egy az Isten, de ebben az egy isteni természetében mégis három személy vesz részt.
     Másodszor azért, mert az értelmünk az eredeti bűn következményeként rendkívül elgyengült. Az összes következmények közül ez volt a legpusztítóbb, ahogy ezt Aquinói Szent Tamás, és az Egyház tanítja. Így megpróbálhatjuk ugyan szép szavakkal körülírni ezt a gyönyörű hittitkot, de emberi elménk nem sokat tud felfogni belőle. Még az angyaloknak is anélkül kell imádniuk ezt a titkot, hogy képesek lennének róla fellebbenteni a fátylat.
     Harmadszor pedig azért, mert ez a titok – amit először áldott Szűzanyánk ismerhetett meg az Angyali üdvözletkor, majd később az Apostolok is, közvetlenül Urunk Szenvedése előtt – e titok elválaszt bennünket a világ többi részétől, az emberiség többi részétől, akik ezt nem hajlandóak hinni.
A zsidók, bár elutasítják Urunk tanítását, mégis hisznek Istenben, de nem a Szentháromságban. Ugyanez igaz a muszlimokra is. Ezért teljesen téves a „három egyistenhívő vallásról” beszélni, mert mi nem „ugyanabban az Istenben” hiszünk, mint a zsidók és a mohamedánok. Ha igaz, amit Urunk mond – és az biztosan igaz –, hogy egy az Isten, de három személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akkor hogy lehetne igaz egyszerre az is, hogy Isten csak egy személy, és ezért a zsidók és a muzulmánok többistenhívőséggel és hitetlenséggel vádolhatnak bennünket? Ne hagyjuk magunkat becsapni!
     Hogy létrehozzák az emberiségnek a szabadkőművesek által áhított egységét, egyesek a „hitet” a legkisebb közös nevezőre akarják redukálni. Ezért „kiüresítik Krisztus titkát”, Szenvedését, Halálát és Feltámadását semmisé teszik, mert nem hiszik szavait: ha Urunknak az Atyáról és a Szentlélekről szóló tanítása kétségbe vonható, vagy másképpen is értelmezhető, mint ahogy ezt a Katolikus Egyház tanítja, akkor minden más is, amit Urunk mondott, ugyanígy megkérdőjelezhető. Ez történt a protestánsokkal is: elhagyták a katolikus tanítást, és elveszítették Istent! Legtöbbjük nem hisz Urunk istenségében vagy a Szentlélekben, mert félreértelmezik Isten Szavát.
     Ugyanez történt a görög-keleti egyházzal is: nem akarták alávetni magukat az Apostoli Szentszék ítéletének, és így a kárhozat útjára léptek azzal, hogy megtagadták azt, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, („filioque”, azaz „és a Fiútól” a Hiszekegyben.).
     Így a Katolikus Igazság egyedül áll, ahogy mindig is egyedül állt.
Urunk szavai szerint a világban élünk ugyan, de nem e világból valók vagyunk. Az örök életben kell gyökeret eresztenünk, Isten saját birodalmában, követvén a meghívást, amit arra kaptunk, hogy az Ő fogadott gyermekei legyünk.
Szeretett testvéreim. Azért, hogy keresztényi kötelességeinket minden téren teljesíthessük, a katolikus élet mindig is lemondással járt, és mindig azzal is kell járnia. És üldöztetéssel is. Urunk a nyolc boldogságot egy kilencedikkel folytatta: „Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudván, minden rosszat mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek, mert ekkor mennyi Atyátok igaz gyermeki vagytok.”
A helyzet, amiben ma élünk, nagyon különleges, és gyorsan közeledik az Antikrisztus megjelenésének ideje. Az Egyházat elhomályosították, ahogy azt Szűz Mária La Selette-ben megjövendölte; az üdvösségre egyetlen reményünk az Ő Szenvedő és Szeplőtlen Szíve, ahogy ezt a Fatimában kinyilvánított szavaiból és kívánságaiból tudjuk. „A pásztort megverték, a nyájat szétszórták.” Olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok. De ha az igazság Napja (sol iustitiae) takarásban is van, a hold még mindig fénylik, és a minimálisan szükséges fényt megadja: „pulchra ut luna”, szépséges, mint a hold, Boldogságos Szűzanyánk nem hagyott el bennünket, és nem is hagyhat el bennünket. És Ő nem tehet mást, minthogy Jézushoz, méhe áldott gyümölcséhez vezet bennünket. (vö. Ave Maria).
     Kövessük hát lépteit; maradjunk hűek kéréseihez és kívánságaihoz, ő pedig majd bizonyosan (ahogy az Egyház tanít minket imádkozni), „a számkivetés után megmutatja nekünk Jézust, méhének áldott gyümölcsét.” (vö. Salve Regina)
Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja! – Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
[A prédikáció eredeti angol szövege ITT olvasható]

http://katolikus-honlap.hu/1401/trauner.htm

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromság Egy Istenen kívül (&157.)


2014. június 14. szombat, 12:40
Mélységesen szeretett leányom, csak egy Isten van – az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélekisten, mind külön személy, de mégis Egy. Nincs három különálló lény, mert mi Egyek Vagyunk: Isten, az Atya, a Mindenség Megteremtője; a Fiúisten, amiképpen megnyilvánult, hogy köztetek éljen, és a Szentlélekisten, Aki mint Ajándék adatott az emberiségnek, amely által az Igazság tudással, új élettel és Szeretetem Erejével tölti el a szíveteket.
Ti, amikor Hozzám jöttök, akkor Atyámhoz jöttök. Amikor a Szentlélek hív benneteket, akkor az az Atyámtól jön. Minden Istentől származik. Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromság Egy Istenen kívül. De tudnotok kell a következőt: Ahhoz, hogy megismerjétek az Atyát, el kell ismernetek az Emberfiát, mert Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, nem tudjátok megismerni az Atyát.
Isten minden gyermekét szereti, de gyermekei Őt nem szeretik úgy, ahogy kellene. Ez rendben van, mert ők Rajtam keresztül Királyságom részévé fognak válni. Aztán ott vannak azok, akik a gonoszt követik, és akik tudatosan neki adják szabad akaratuk ajándékát. Ezt követően már nem tudják uralni cselekedeteiket, mert a köztük lévő gonosz lélek arra használja fel őket, hogy más sebezhető lelkeket is toborozzanak. Ezek a lelkek nem imádják Istent – helyette ők a Sátánt imádják. Esedezem hozzátok, hogy segítsetek Nekem megmenteni ezeket a szegény, szerencsétlen lelkeket, mert szabad döntésük erejéből ők többé már nem tudják megmenteni a saját lelküket. Azt szeretném, ha imáitokkal kérnétek ezeknek a lelkeknek a sátán fogságából való kiszabadulását, hogy visszatérjenek Hozzám.
A Keresztes Imahadjárat 157. Imája: A fogságban lévő lelkekért
Ó, drága Jézus, mentsd meg azokat a lelkeket, akik hamis isteneknek és a Sátánnak lettek a rabszolgái. Segíts nekünk, hogy imáink által enyhülést vigyünk nekik a megszállottság fájdalmában.
Nyisd meg börtönük kapuját, és mutasd meg nekik az Isten Királyságához vezető utat, még mielőtt a Sátán túszul ejtené őket a Pokol mélységében.
Könyörgünk Hozzád, Jézus, borítsd be ezeket a lelket a Szentlélek Erejével, hogy keressék az Igazságot, és segíts nekik bátorságra lelniük, hogy hátat fordítsanak az ördög csapdáinak és gonoszságainak. Ámen.
A probléma, amellyel ezek a lelkek találkoznak, akik hamis isteneket imádnak az, hogy nyitva hagyják magukat a gonosz lélek előtt, akinek csupán ezek szabad akaratának egy apró töredékére van szüksége ahhoz, hogy megfertőzze őket. A hamis istenek rettenetes veszélybe sodorják a lelkeket. A legnagyobb veszély, amellyel szembesülniük kell, hogy azt hiszik, ezek normális, lelkük számára egészséges gyakorlatok és olyan eszközök, melyeknek segítségével életükben békére és nyugalomra lelnek. Mindaz, amit érezni fognak, nem lesz más, mint fájdalom és bánat.
Óvakodjatok attól a veszélytől, hogy kövessétek az okkultizmus és a new age gyakorlatait, mert ezek nem Tőlem vannak. Egyedül csak Engem, Jézus Krisztust követve lehet Örök Életetek. Az élet ellentéte a halál. A test halála nem a létezésetek végét jelenti. A ti létezésetek egy örökkévalóságra szól. Az Örök Élet egyedül csak Tőlem jön. Az örök halál a Sátántól jön.
Jézusotok

Százhúsz magyar lányt adtak el szexrabszolgának Angliába

Százhúsz magyar nőt kényszerített prostitúcióra az az angliai bűnszervezet, amelynek vezetőit pénteken állították bíróság elé Nagy-Britanniában, írja a blikk.hu. Egy 33 éves férfi és a nővére irodai munkát és bébiszitter állást ígért Angliában, de a kiérkező nőket megfenyegették, elvették útleveleiket és prostitúcióra kényszerítették őket.
A prostituálttá tett nőket azzal zsarolták, hogy azok magyarországi rokonaiknak elmondják, hogy prostituáltként dolgoznak Angliában. A cikk szerint a nőknek 15-40 ezres órabér volt a tarifájuk.
„Az áldozatok súlyos traumát szenvedtek, szorongásuk még akkor sem csillapodott, mikor utólag elmesélték nekünk a történteket. Az egyik rendőrségi tolmács sírva is fakadt, miközben a lányok a velük történt borzalmakat ecsetelték” – idézi a Blikk az ügyben eljáró angliai nyomozót, aki egy helyi lapnak nyilatkozott az ügyről. A letartóztatott férfi például egyszer erőszakos szexre kényszerítette az egyik lányt – aki súlyos sérüléseket szenvedett -, azért mert pizzát mert rendelni a bordélyházba.
A fogva tartott nőknek átlagban napi húsz kuncsaftot kellett fogadniuk, így a rendőrség számításai szerint a letartóztatott testvérpár több millió font, körülbelül egymilliárd forintnyi összeget kerestek, amiből a bűnszervezet vezetői London legelegánsabb részein béreltek luxus apartmanokat.
A letartóztatott nő Magyarországról segédkezett a 18 és 45 év közötti lányok megtévesztésében, átverésében. Őt Budapesten fogták el a rendőrök, majd átadták az angol rendőrségnek. A testvérpár mellett még három embert fogtak el az ügy miatt.
(index)

Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát


Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed – ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját.

Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát.

Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon.

A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért.

Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma – az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik.

A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték.

Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is.

Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is.

A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól.

Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz.

Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is.

http://jovonk.info/2014/06/14/putyin-mai-nyugati-mocskos-civilizacio-felulmulja-okori-roma-zullott-tarsadalmat

2014. június 14., szombat

Adjon Isten!

Adjon az Isten - Jó napot! köszön az érkező. A gazda, tudván, hogy a házában van egy nagyobb "ÚR" is, válaszolja: hogy Fogadja Isten!

Eredeti magyar köszöntés vidéken: ADJON ISTEN - JÓ NAPOT !erre a válasz: FOGADJA ISTEN! A magyar szereti kitenni a határozott névelőt, ezért helyesebb, ha így mondjuk, napszaknak megfelelően:

ADJON AZ ISTEN - JÓ REGGELT, JÓ NAPOT, JÓ ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT! erre a válasz: FOGADJA ISTEN!

Ezt a köszöntést, a múlt század közepéig használták. A háborús években, a "LEVENTE" mozgalom ezt az ősrégi köszöntést átformálta, (nagy valószínűséggel TRIANON -i határvesztésre utalva a következőképpen:ADJON - AZ - ISTEN !erre a válasz:SZEBB JÖVŐT!

A köznapi életben falun, előfordult, hogy a kalapot megbökve, csak annyit mondott valaki, ADJON ISTEN ! kiejtve: AGGYONISTEN ! vagy AGGYISTEN !erre szintén FOGADJ' ISTEN! -kiejtve: FOGAGGYISTEN !

1945 után, amikor a párt-buzik lesték a saroktól, hogy ki, s melyik pedagógus jár templomba, akkor az emberek szóhasználatában kezdett kikopni a köszöntésnek "ISTEN' -hez kötődő része, s maradt a JÓ NAPOT ! - de mert így rövidnek és illetlennek bizonyult, kiegészítették JÓ NAPOT KÍVÁNOK! erre a felelet sete-sután ugyanez megismételve:JÓ NAPOT KÍVÁNOK!

De, mert ez hosszúnak bizonyult, sokszor csak ennyit mondanak ma, nem egyszer úgy tűnik, foghegyről odavetve:JÓ NAPOT! ugyan így a válasz foghegyről:JÓ NAPOT!

Összefoglalva, ADJON (AZ) ISTEN - JÓ NAPOT -amire a válasz FOGADJA - ISTEN

köszöntés, ősi magyar köszöntés. Erre utal a közmondás: "Amilyen az ADJON-ISTEN. Olyan a FOGADJ-ISTEN" azaz, ahogyan érkezik, és ahogyan beköszön, úgy kapja viszont is a választ.
Értsd: Aki jó szándékkal, ajkán Istentől kívánja a "jó napot", azt a gazda is Isten nevében fogadja. De aki kötekedve jön hozzád, ne csodálkozzon, ha visszakézből kap egyet!

Valaki megkérdezte, hogy egy bizonyos köszöntés forma, az ma párt-köszönés-e, vagy pedig régi magyar köszöntés. Talán azt lehetne mondani, volt - van egy mozgalom, amelyik a "levente köszöntés"-t felelevenítette.

Merjük továbbra is az ősi köszöntést használni, az arra adható válasszal együtt!

Elköszönéskor pedig azt mondták: ISTEN ÁLDJA! A magyar nyelvezetében, szomszédaival és embertársaival való kapcsolattartáskor is figyelt az Istenre. Ez fájt a szocialistáknak, fájt az ateista ideológiát hirdetőknek. Fájt régen is, fáj most is. Hadd fájjon a fejük tőle. Nekünk pedig melegedjen a szívünk, és erősödjön a hitünk, amikor őseink nyomdokain járunk imádságunkban, köszönésünkben, magatartásunkban!

ISTEN HOZOTT ! drága gyermekem, - mondom ma is, ha bármelyik, kirepült fiam, lányom hazajön.
ISTEN VELED! Mondom, ha elmegy.

Volt egy kedves gondnokom, Búcsi László, Laci bácsi. Ha megérkezett, és köszöntöttem, hogy ISTEN HOZTA, gondnok úr ! - ő huncutul mosolygott és szinte csintalan örömmel válaszolta: MAGAM IS IGYEKEZTEM, Tiszteletes Úr!

Hát IGYEKEZZÜNK magunk is hűek maradni Istenhez, őseink magatartásához, szüleink tanításához!

B. Juhász Levente M.V.D.
Ö.P.V. Tábori Püspök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az lesz a legnagyobb Nap mióta Isten megteremtette Ádámot és Évát


2014. június 13. péntek, 22:20
Mélységesen szeretett leányom, az Én Időm nagyon közel van és ezért fontos, hogy minden egyes ember úgy készüljön fel a világban, mintha bármelyik pillanatban kiragadtatna ebből az életből. Ne hagyjátok figyelmen kívül Hívásomat, mert azok, akik elmulasztják, hogy felkészüljenek a Nagy Napra, nagy gyötrelemben fognak maradni.
Második Eljövetelem Napján – melyet a Nagyfigyelmeztetés fog megelőzni, amikor bebizonyítom a világnak, hogy Én Ki Vagyok –, készen kell állnotok. Azért jövök, hogy mindnyájatokat egy pompás, új és dicsőséges Paradicsomba vigyem. Senkit sem szeretnék kizárni. Mindannyian Isten dédelgetett gyermekei vagytok. Azok, aki nem ismerik származásukat, azonnal tudni fogják, hogy Ki Vagyok. Mert ez egy mélyen gyökerező emberi ösztönből fog jönni, a természetes szülőtől elválasztott gyermekhez hasonlóan, aki fel fogja ismerni saját testét és vérét, még ha az egy életet is vesz igénybe, csakhogy újra egyesüljenek egymással. Ez egy természetes érzés lesz, és azok, akiknek a szívűk meleg, az utolsó pillanatban eltelnek majd szívderítő szeretettel. Nincs mitől félnetek.
Azoknak, akik úgy döntenek, hogy a hamis istenekben hisznek, és akik nem ismerik fel a Szentháromság Egy Istent: ti nem fogtok készen állni, hogy elfogadjatok Engem, mert ti mindig elutasítottatok Engem. Mégis Magamhoz foglak húzni és meg foglak ölelni benneteket. Isten Hatalma leereszkedik majd rátok, és nehezetekre fog esni, hogy hátat fordítsatok Nekem. Ezért azoknak, akik látnak Engem, beleértve azokat is, akik elutasítottak Engem ebben az életben, a következőt mondom: abban az időpontban a legtöbben közületek fel fogják ismerni az Igazságot. Meg fogjátok engedni Nekem, hogy Szentséges Karjaimba húzzalak benneteket.
Én azonnal és egy szempillantás alatt Királyságomba foglak emelni benneteket. És akkor elkezdődik a vég kezdete. Azoknak a lelkeknek, akik imádják a fenevadat, és akik testben, elmében és lélekben átadták magukat a Sátánnak, és azoknak, akik az ő önkéntes ügynökeivé váltak, nem lesz hova fordulniuk, nem lesz hova elbújniuk és ők ott maradnak majd minden segítség nélkül, mert a Sátán el fogja hagyni őket. Addigra a Sátán a mélységbe lesz vetve és ezen a ponton az ő hatalma teljesen meg fog szűnni. Azoknak a lelkeknek a következőt mondom: Még ebben az időpontban is Irgalommal leszek irántatok. Hívnotok kell Engem és mondanotok:
„Jézus, segíts nekem. Jézus bocsásd meg minden bűnömet.” és Én a Paradicsomomba emellek benneteket is.
Meg fogom menteni azokat a lelkeket, akik hívnak Engem még mielőtt az ég bezárulna, a hegyek összeomlanának, a tenger elárasztaná a földet; és aztán az ég és a régi föld együttesen el fognak tűnni. Fel fog emelkedni új Paradicsomom, az új Ég és Föld, éppúgy, ahogyan az Ádám és Éva számára teremtve volt, és mindenki örvendezni fog. Az lesz a legnagyobb Nap azóta, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát. Sohase veszítsétek el a reményt, és emlékezzetek a most nektek adott Szavaimra.
Az Én Irgalmam olyan nagy, hogy még azok is meg lesznek mentve – ha óhajtják -, hogyha hívnak Engem az Utolsó Napon, akik eladták lelküket az ördögnek. Ők szintén egy dicsőséges Örök Életet élhetnek, Isten minden gyermekével együtt. Ez az új Paradicsom a ti jogos örökségetek. Ne tékozoljátok azt el a Sátán hamis és üres ígéreteiért.
Szeretlek mindnyájatokat. Tartsátok Szeretetemet szívetekbe zárva, és Én mindig meg foglak védeni benneteket a gonosztól.
Jézusotok

2014. június 13., péntek

A hamis próféta a nyilvánosság elé lépett az RFID chip beültetés támogatásával

A katolikus egyház egy vitatott lépése a National Report szerint, hogy Ferenc pápa szóban támogatta az RFID chip technológiát és azt a rendkívüli lehetőséget, hogy azokat emberek hordják. Sok evangéliumi hívő, fundamentalista és katolikus abbéli hite táplálja a felháborodást, hogy az RFID implantátumok a Bestia Jelei, amelyről a Szent Könyvnek a végső időkre vonatkozó fejezete beszél.
(Az RFID = Radio Frequency IDentification, azaz automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia, melynek lényege adatok tárolása és továbbítása RFID címkék és eszközök segítségével. – megj. a Ford.)


http://www.fourwinds10.net/

A pápa e heti általános üzenetében az RFID technológiáról szóló nézetéről beszélt a tömeghez, valamint arról biztosította számos követőjét, hogy nem származik spirituális veszély abból, ha valaki RFID chipet kap.

„Teljes mértékben átvizsgáltuk a szent könyveket és egyértelműen kijelentjük, hogy semmi sem utal arra, hogy az RFID chipek valamiképpen ördögiek lennének. Ha már erről esik szó, akkor ezek személyesen Isten által meg áldott eszközök, melyeket azért adományozott az emberiségnek, hogy sok, a világot sújtó betegséget felszámoljunk.”

Továbbra is arra ösztönözzük a buzgó híveket, hogy legyenek nyitottak e területen, ahol nagyszerű technológiai fejlesztések születnek napjainkban. Róma püspöke azoknak a jelenlévőknek magyarázkodott, aki zaklatottak amiatt, hogy az RFID chipeket kötelezővé fogják tenni valamennyi vatikáni alkalmazott és lakos számára.


http://upload.wikimedia.org/

A múlt hónapban az NBC megjósolta, hogy 2017-re minden amerikainak lesz RFDI beültetése. Ez nem meglepő, tekintve, hogy az emberek egyre növekvő mértékben támaszkodnak a technológiára. Az olyan technológiák beköszönte, mint amilyen a Google Glass (Google Szemüveg), az Ember és a Gép összeolvasztása minden nap előrébb nyomul. Az RFID chip széles körű beültetése hatalmas és történelmi ugrás lenne a dicsőséges és utópisztikus jövőbe.

Tavaly év vége felé Hanna (Wyoming) polgárai közreműködtek az RFID beültetés béta-tesztjében (kibocsátás előtti programtesztben). A kis városkában lakó valamennyi ember egy RFDI szerkezetet hordott a hüvelyujj és a mutatóujj közötti bőrben, melyet egyrészt személyazonosításra, másrészt termékekért és szolgáltatásokért való fizetési módra használhattak. A városlakók úgy nyilatkoztak, hogy az RFID-ről szóló véleményük túlnyomórészt pozitív és büszkék arra, hogy ő lehettek az első olyan amerikaiak, akik megkaphatták az implantátumot.

A modern társadalmunk sok szempontból fejleszthető az RFDI technológia alkalmazásával. Az olyan bűntények, mint amilyen a rablás vagy a személyazonosság-lopás, megszűnhetnének. Az olyan sürgősségi vészhelyzetekben, ahol a beteg cselekvőképtelen, az orvosok életmentő információkhoz juthatnak az egyéni RFID chip letapogatásával, és a vásárolni imádó személyeknek sohasem kell majd pénz vinniük magukkal, amit ellophatnak, illetve hitelkártyát, amit elveszíthetnek; mivel most szó szerint teljes körű bankügyi információk lesznek a markukban.

A pápa jóváhagyásával és áldásával az RFID beültetés iránti érdeklődés biztosan szélesebb elfogadottságot fog nyerni az egyháztagok körében. Remélhetőleg ez megadhatja a chip háztartási elismertségéhez szükséges lökést.

Forrás: http://nationalreport.net/

Fordította: Száraz György

2014. június 12., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: A Szentháromság Hatalma felülmúlja az ember beavatkozási képességét


2014. június 11. szerda, 12: 25
Drága leányom, az a Vágyam, hogy mindnyájan válaszoljatok a Legszentebb Szentháromság Hívására ebben az időben. A Szentháromság Hatalma felülmúlja az emberek beavatkozási képességét és Szeretetem Kegyelme által elérem az emberiséget, hogy kinyilvánítsam az Igazságot.
Ne féljetek Atyátoktól, mert Én a tietek vagyok, ti pedig az Enyéim. Minden Hatalom az Én Kezemben van és Én nagy kivételeket teszek annak érdekében, hogy egyesítsem a világot. Sok lélek közömbös Velem szemben. Ők kerülnek Engem, tagadják Jelenlétemet és azáltal, hogy aranyból öntött, hamis isteneket állítanak Elém, megsértik Istenségemet. Minden, ami agyagból van, egy megújított élet által lesz felcserélve. Semmi sem örök ezen a Földön. Minden ismét porrá lesz. Mindaz, ami örök, nem a ti világotokból való. Az embert az Én képmásomra teremtettem. Életet leheltem belé és ti éltető leheletet kaptatok és Én leszek Az, Aki azt el fogja venni. Minden Velem kezdődik és végződik, és senki sem tudja vagy fogja előírni, hogy Én hogyan egyesítsem gyermekeimet. Ez az Én feladatom és nem a tietek. Terveim – a jó, a rossz és a szerencsétlen lelkek megmentésére -, nem lesznek megsemmisítve. Talán kárt okoznak benne, de nem döntik romba soha, mert meglesz minden, amit mondok és mindaz, amire vágyom, meg fog történni.
Én mindegyikőtöket ismerem, mert ti Szeretetemből születtetek. Legyen bármilyen is az életkörülményetek, ezek Isteni Gondviselésemnek köszönhetően alakultak ki, és mindennek oka van. Ti, akik nem ismertek Engem, szintén az Enyéim vagytok, mert Én teremtettelek benneteket. Ti nem egy állati fajból fejlődtetek ki; ezt elhinni önmagatok becsapását jelenti, és csak eszközként szolgál arra, hogy megtagadjatok Engem, melyet a csaló ültetett a szívetekbe. Azáltal, hogy megtagadtok Engem, az Örök Üdvösséget tagadjátok meg. És azáltal, hogy megtagadjátok Létezésem Igazságát, el fogjátok szakítani magatokat az örök dicsőség létezésétől.
Minden Irgalom az Enyém. Azokat halmozom el bőségesen Irgalmammal, akik tisztaszívűek, kiknek a lelkében szeretet van, mert ők megengedték Nekem, hogy belépjek hozzájuk. Az Örök Élet elnyerésének legfőbb akadálya: az emberi büszkeség. A büszkeség a legnagyobb akadálya annak, hogy magatokat Velem egyesítsétek. Lehet, hogy Fiam által ismertek Engem, lehet, megértitek Szavamat, de nem gyakoroljátok, amit tanítottak nektek. A Szeretet Tőlem jön. Ha büszkeség van a lélekben, a szeretet meghal benne és gyűlölettel cserélődik fel. A büszkeség a Sátántól jön és ez éppolyan visszataszító Számomra, mint amilyen aggasztó.
Engedjétek, hogy szeresselek benneteket azáltal, hogy elfogadjátok Szavamat és Ajándékaimat, melyeket a világnak adtam a legnagyobb Áldozat, Fiam Kereszthalála által. Fiam Megnyilvánulása által Önmagamat adtam nektek. Én alázattal lealacsonyítottam Magam előttetek, hogy legyőzzem a büszkeség bűnét. A prófétákon keresztül tanítottalak benneteket. A szabad akarat Ajándékát adtam nektek, de ti visszaéltetek vele, hogy kielégítsétek a saját bujaságotokat és vágyaitokat. A szabad akarat Ajándékának kettős célja volt: hogy megadja nektek a választás szabadságát, hogy ne félelemből, hanem szeretetből jöjjetek Hozzám, és hogy legyőzze az ördög hatalmát. A ti szabad akaratotok az, amire a Sátán a legjobban vágyik, és mindenféle megtévesztést be fog vetni, csakhogy átadjátok azt neki. Amikor ezt a lelkek a büszkeség bűne által, a new age gyakorlatain és az okkulton keresztül megteszik, akkor a gonosz rabszolgájává válnak. Aztán ő minden egyes lélekben, akik átadják neki szabad akaratukat, kifejezésre fogja juttatni tulajdonságait. A viselkedésük által fogjátok felismerni őket. De az egyik jele annak, hogy szabad akaratukat átadták a gonosznak az, hogy ezek a lelkek folyamatosan azt keresik, hogy nyilvánosan kigúnyolják Fiamat, Jézus Krisztust és Édesanyját, a Szeplőtelen Szűz Máriát, a Világ Anyját. A Sátán megveti mindkettőjüket.
Ehelyett, ha a szabad akaratot, amelyet Én adtam nektek, a lelketek javára használjátok, és hogy egymást szeressétek, akkor ez egy erőteljes eszköz lesz a Sátán hatalmának gyengítésére. De azok a lelkek, akik Fiam, Jézus Krisztus által szabad akaratuk Ajándékát Nekem adják, minden ajándék leghatalmasabbikját adják. Ezeken a lelkeken keresztül fogom a gonoszt legyőzni és ezek lesznek azok az eszközök, melyek által megmenthetem azok lelkét, akik teljesen elszakították magukat Tőlem.
Ez az Én Ígéretem: Meg fogom menteni a lelkeket, még a legreménytelenebb esetekben is, azok áldozatainak köszönhetően, akik Fiam, Jézus Krisztus által szabad akaratuk eme ajándékát Nekem adják.
Örök Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

2014. június 11., szerda

Heves vita zajlik Lengyelországban a terhességmegszakítást elutasító orvosok kapcsán


Lengyelországban hetek óta heves viták tárgya egy dokumentum, amely a Hit nyilatkozata címen vált ismertté, és amelyet több mint háromezer lengyel orvos írt alá. Ezt Wanda Półtawska, a nemrég szentté avatott II. János Pál pápa egykori munkatársa, évtizedes levelezőpartnere kezdeményezte. Azok a keresztény meggyőződésű orvosok, akik aláírták a nyilatkozatot, vállalták, hogy nem hajtanak végre a lelkiismeretükkel ellenkező beavatkozást, egyebek között abortuszt. A nyilatkozatot a lengyel püspöki kar is támogatta, arra kérve a politikusokat és a sajtót, hogy tartsák tiszteletben az egészségügyi dolgozók világnézetét.
Az egyik aláírót, Bogdan Chazan professzort, egy varsói nőgyógyászati kórház igazgatóját a napokban azért akarta felelősségre vonni az egészségügyi miniszter, mert nem volt hajlandó terhességmegszakítást végezni egy súlyosan sérült magzat esetében, és az anyát nem küldte el egy másik nőgyógyászhoz. A professzor meggyőződése szerint egy másik orvos ajánlása – aki kész lenne elvégezni a terhességmegszakítást – egy erkölcstelen tettben való bűnrészességet jelentene.
Az orvos döntését több politikus és újságíró mellett kedden Donald Tusk kormányfő is bírálta. „Amennyiben kiderül, hogy Chazan professzor törvénytelenül járt el, felelősségre kell vonni ugyanúgy, mint minden más állampolgárt – jelentette ki. – Lelkiismeretétől függetlenül az orvosnak teljesítenie kell a kötelességét.”
Henryk Hoser varsói érsek szerint az orvos eleget tett a hippokratészi esküjének. „Azért érik támadások, mert fontosabbnak tartja a lelkiismeretet a gyilkolásra adott utasításnál – jelentette ki. – A katolikus Egyház tanítása szerint az emberi élet szent a fogantatástól a természetes halálig, ezért sem az abortusz, sem az eutanázia nem fogadható el.”
A lengyel jogszabályok terhességmegszakítást csak az anya életének megmentése érdekében vagy visszafordíthatatlanul sérült magzat esetében tesznek lehetővé, valamint nemi erőszak következtében létrejött terhesség esetében a 12. hétig. Az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatja a beavatkozást, ilyenkor azonban az anyát egy másik orvoshoz kell küldenie.
Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.


2014. június 10. kedd, 12:05
Mélységesen szeretett leányom, az emberek talán azt kérdezik, hogy miért fontos minden áron megőrizni a Szentmiseáldozat bemutatását. A Mise az Én Jelenlétem középpontja – az Én Valódi Jelenlétem a világban. Jelenlétem úgy Életet, mint Világosságot hoz. Életet fog hozni a léleknek, és egyedülálló Kegyelemmel tölti el. A Jelenlétem Világosságot hoz magával, az Én Világosságomat, mely sokkal erősebb, mint a nap fénye. Világosságomnak egy töredéke is elég ahhoz, hogy megvilágítson egy sötét szobát. Amíg Templomaim oltárain nagy dicsőségben őrzik Szent Eukarisztiámat, addig élet lesz. Nélküle pedig sötétség lesz. Ahol Én nem vagyok jelen, ott nincs Világosság. Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.
Bármilyen új szabályokat fognak is az evangelizáció és a modernitás neve alatt az Én Nevemben rátok kényszeríteni, tudnotok kell, hogy amennyiben Eukarisztiámat többé már nem úgy tisztelik, mint ahogyan Azt kellene, és aminek Az szánva lett, biztosak lehettek abban, hogy nemsokára végképp el fog tűnni. Azon a napon, amikor ez megtörténik, sötétség lesz, ami a Földre fog ereszkedni. Ti nem fogjátok azt látni, de érezni fogjátok az emberek hideg szívében, mert addigra az emberiség meg fog változni. Amint Jelenlétem csökken, a Pokol kapui megnyílnak, és az antikrisztus el fogja foglalni a Helyemet Egyházamban. Ő lesz az, aki nem Tőlem való; aki azon a Trónon fog ülni, mely jogszerűen az Enyém. És ő lesz az, akinek a lábai elé Egyházam le fog borulni. Ez lesz az Én legnagyobb elárulásom, a ti Jézusotoké, azóta, hogy Júdás átadott Engem ellenségeimnek, hogy Keresztre feszítsenek.
Egyházam lesz az, amelyet elsőként üldözni fognak, és azok, akiknek gyenge a hite, hódolattal fognak adózni a fenevadnak. Ezek lesznek azok az emberek, akik azt állítják majd, hogy Egyházamat képviselik – akik még egyszer keresztre fognak Engem feszíteni. Amikor a csaló kijelenti, hogy ő, Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. Akkor a világ meg fogja érteni Ígéretem Igazságát, hogy végre visszatérek visszakövetelni Királyságomat, és hogy egységet hozzak Egyházamnak, Igaz Egyházamnak – azoknak, akik minden megpróbáltatáson és szenvedésen át hűségesek maradtak Hozzám.
Semmi sem diadalmaskodhat Egyházam fölött, mert az Én Vezetésem és irányításom alatt bevehetetlen marad a fenevad és mindazok számára, akik a saját érdekük miatt árultak el Engem.
Hallgassátok most meg Ígéretemet. Mindaz, amiről azt mondtam, hogy meg fog történni: meg fog történni. Mindaz, amit megígértem nektek: be fog teljesedni. Mindaz, ami az Enyém, a tietek is. Ti mindannyian Hozzám tartoztok. Kapaszkodjatok Belém, mintha ettől függne az életetek, mert Védelmem nélkül nagy tévedésbe fogtok esni, és ez kettészakítaná a Szívemet. Soha ne hagyjatok el Engem cserében azért, aki utál benneteket. Én sohasem foglak elhagyni benneteket, mert nagyon szeretlek titeket. Én húzlak Magam felé benneteket, ti pedig még mindig vonakodtok. Miért? Mitől féltek? Nem tudjátok, hogy az Enyéim vagytok, és hogy ez egy természetes születési jog? Támaszkodjatok Rám, szeretett követőim, mert hamarosan elveszettnek fogjátok érezni magatokat, és nem fogjátok tudni, hogy hova forduljatok. És Én várni fogok, hogy elhozzam nektek Szeretetemet, és hogy vigaszt nyújtsak nektek.
Jöjjetek. Ne féljetek Tőlem. Én egyedül csak Szeretettel jövök, hogy az Én Békémet hozzam nektek.
Világosságom látást hoz nektek.
Szeretetem reményt hoz nektek.
Szívem vigasztalást nyújt nektek.
Kezem meggyógyít benneteket.
Szemeim látnak titeket.
Sebeim vonzanak benneteket.
Testem táplál benneteket.
Fájdalmam a ti fájdalmatok.
A ti fájdalmatok az Én fájdalmam.
Irgalmam meg fog menteni benneteket.
Szavam a Királyságomhoz vezető utatok.
Jézusotok