Hálás vagyok a Félhivatalos Lapnak, mert az események ütőerén tartja ujjait, és így újra megerősödhettünk a felismerésben: tényleg milyen jó az, ha eminenciás urak szinodálisan együtt vannak!

Például azért, mert Leó kérésének eleget téve segíthetnek neki felismerni, hogy „mit mond ma a Lélek az egyháznak” (Félhivatalos Lap). Aki úgy érzi, hogy nem lehet egyedül pápa („Az Úr által rám bízott szolgálatot nem végezhetem egyedül”), hanem szinodális, kontrollált horizontalitással kell a kitűzött cél felé haladni. Ebben pedig „erős, kifejezett és nyilvános” támogatásra van szüksége az eminenciás bíboros urak részéről. „Éreznem kell, hogy testvérként támogattok” – kérte Leó, anélkül, hogy megmondta volna, miben is várja a támogatást. És persze csak a rosszul edzett képzettársításaim miatt vélem hallani Don Corleone klasszikus mondatát felcsengeni: „Egy napon, ami el sem jön talán soha, majd én is kérek tőled valami szívességet”.

A bíborosok pedig találgatták is a támogatás lehetséges irányát, hiszen olyan fontos figyelmeztetések is elhangoztak részükről, mint: „más vallások vezetőivel is együtt kell dolgozni a szeretet civilizációjának megszilárdításán.” (Ismét a Félhivatalos Lap, mi más?) .

De az egész napos próbálkozás után végül mégis Leónak kellett konkrétabban előrejeleznie, hogy miben is kéri majd a bíboros urak erős, kifejezett és nyilvános támogatását, és a talán el sem érkező nap elég konkrét hónapját. Egy apró részlet Leó szinodálisan szinodális konzisztóriumának esti pápai gondolataiból:

„Októberben találkozót tartunk a keleti egyházak vezetőivel és a püspöki konferenciák elnökeivel, hogy értékeljük az Amoris laetitia után tett lépéseket. Néhány család is részt vesz majd, és megosztja tapasztalatait. Jelenlétük alapvető fontosságú, de bízom benne, hogy mindazok, akik eljönnek, figyelmes meghallgatással készülnek, és elhozzák egyházaik családjainak tapasztalatait.”

Október már régóta eretnekségekkel és bálványimádással terhelt hónappá vált, úgy tűnik, hogy az idei sem lesz kivétel. Az Amoris Laetitia lábjegyzetben elkövetett „tanítása” egyszerre szerette volna a házasság szentségét romboló módon megváltoztatni a válásról szóló egyházi tanítást, és szentségtörő módon elfogadottá tenni a bűnben élők áldozását. A vázolt program szerint Leó erre fog ráerősíteni ősszel.

Mert azt senki se gondolja, hogy a cél nélküli fecsegés lenne az „Amoris laetitia után tett lépéseket” értékelni. Ha a dokumentum visszavonása lenne a cél, nem lenne szükség más értékelésre, mint annak kimondására, hogy az ellenkezik a katolikus tanítással, blaszfémikus állításokkal terhelt és szentségtörő gyakorlatot engedélyez. De Leó és tsai nem ezt akarják, hanem ráerősíteni Ferenk kreténségeire. Erre utal a keleti egyházak és „néhány család” bevonása is.

A keleti egyházak bevonása azért sokatmondó, mert ortodox felfogás szerint az érvényes egyházi házasság felbontása is jogossá válik bizonyos esetekben. Egész pontosan bármikor, azaz mindig. Mert a „bizonyos esetek” ortodox gyakorlat szerint akkor következnek be, amikor a házasfelek úgy gondolják, hogy bekövetkeztek. A válásnak régebben egyházi szertartása is volt például a román ortodoxok között, ma viszont már csak visszafogott szerénységgel egyházi igazolást állítanak ki róla az illetékes egyházi hatóságok. És ha így elvált valaki, újraházasodhat, még legalább kétszer. De persze olyanról sem hallani, hogy harmadszor már megtagadták volna. Az új házasság megáldásáról a hivatalos szöveg az, hogy ez pusztán engedmény és bűnbánati jellege van, valójában a lényegi elemek tekintetében azonosság van az első és az akárhányadik között, ugyanolyan liturgikus ünneplése történik az utóbbiaknak, mint az első, szentséginek mondott házasságnak: gyűrűk, epiklézis, ennek könyörgése, a házasulandók kezének összekötése, áldás. (Erről bővebben: Az utolsó programpont)

A családok bevonása alatt pedig nyilván nem olyan családokat kell érteni, amelyekben rendezett egyházi házasságban élő szülők élnek. Érzelmes beszámolókat hallhatunk majd „újcsaládosoktól” arról, hogy bár félrement az előző házasságuk, de ők közben nagyon szenvedtek ettől, és aztán jött a megértő és ideális új pár, gyerekek is születtek, nagyon szeretik egymást, az Urat is nagyon szeretik, és mindig is nagyon szenvedtek attól, hogy nem vehetik magukhoz az Oltáriszentségben. És hát nem a szeretet a lényeg, kérem?! Ahogy a szodomiták esetében is ez a lényeg, és ahogy ők is olyan szépen tudtak erről hivatalos dokumentumban tanúságot tenni.

A szinodális haladás horizontalitásáról nyilván az mond el sokat, hogy a püspöki konferenciák elnökei lesznek számonkérve az Amoris laetitia alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokról. Ez pedig nem leplezett sürgetés az alkalmazásra olyan konferenciák esetén, amelyek nem döntöttek közös és kötelező alkalmazásról. Székely püspök tehát legkésőbb októberben ebben a kérdésben is személyesen hitet vallhat: nyilvánosan megtagadja a rossz emlékű Ferenk pápa dokumentumát egyházi tanítással ellenkezőként, vagy hallgatva sodródik az eretnekséggel és szakrilégiummal.

Még sosem olvastam arról, hogy a Jelenések könyvének Szentlélektől ihletett sora hogyan válhatott a zsinat utáni eretnekprogram kézvezető gondolatává. A Szent János által közvetített üzenet örökértékű, és a Szentlélek akkor még ezt mondta: „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.” (Jel 2,7) Nem „ma mit mond”… A mai „megkülönböztetés” viszont mást kíván: bűnt jóváhagyó újdonságot. Nem az unalmas üdvösségről, paradicsomról akar hallani, hanem az evilágról és a máról: „Számítok rátok, hogy segítsetek felismerni, mit mond ma a Lélek az egyháznak.” De mi mást mondana ma a Lélek, mint amit már mondott? És ha mást mond, milyen lélek lehet az, amely a megkülönböztetést irányítja?

Ezek a világban elsüllyedt egyháziak, akik végtelen irgalmukban csak Isten kinyilatkoztatott szavával és az azt követni vágyó katolikusokkal nem akarnak közösséget, tényleg azt remélik, hogy nincs Isten, és nem lesz következménye tetteiknek.

Ősszel tehát érdekes aktualitással fognak bírni az addig már rég kiközösített Szent X. Piusz Papi Testvérület hitvallásának pontjai:

„92. Vallom, hogy a házasságtörő kapcsolatok, a természettel ellenkező együttélések és minden olyan nyilvános életállapot, amely ellenkezik az isteni törvénnyel, nem mutatható be mint tökéletlen jó, Isten ajándéka, pozitív lépés vagy olyan valóság, amely önmagában megáldható. Az ilyen félrevezető bemutatás súlyosan eltorzítja a keresztény erkölcs alapelveit, és árt a házasság szent intézményének, valamint a családok javának.

93. Ezért a hittel és az Egyház állandó fegyelmével ellenkezőnek tartom azt az állítást, hogy a szentségekhez, különösen a Legszentebb Eucharisztia vételéhez bocsáthatók azok, akik nyilvánosan kitartanak ilyen állapotokban anélkül, hogy szakítanának rendezetlen élethelyzetükkel. Az igazi irgalom megtérésre hívja a bűnöst; nem erősíti meg a bűnt a lelkipásztori kísérés vagy az egyedi helyzetek mérlegelésének ürügyén.

94. Ugyancsak elutasítom a modern különválasztást a tanítás és a lelkipásztori gyakorlat között. Az a lelkipásztori gyakorlat, amely ellentmond a tanításnak, nem lelkipásztori: tévútra vezeti a lelkeket. A szeretet nem abban áll, hogy a szenvedés elkerülése érdekében elhallgatjuk az igazságot, hanem abban, hogy jóindulattal mondjuk ki az igazságot, hogy elvezessük az embereket az üdvösségre. Az Egyház orvossága csak úgy gyógyíthat, ha nevén nevezi a rosszat, bűnbánatra hív, és felkínálja a kegyelem gyógyszereit.

95. Végül vallom, hogy Isten nemcsak az erkölcsi rend szerzője és végső célja, hanem őrzője, bírája és a jó és rossz legfőbb megjutalmazója is. Az isteni ítéletről való megfeledkezés hamis, érzelgős és erőtlen irgalmat szül, amely senkit sem üdvözít, mert senkit sem térít meg.” (forrás)

https://invocabo.wpcomstaging.com/2026/06/28/forro-nyar-utan-pokoli-osz/