Orsolyiták az Eurovíziós Dalfesztivál máltai döntőjében


Az Ekklesia Sisters az egyik legnagyobb esélyese az Eurovíziós Dalfesztivál máltai előválogatója november 22-i döntőjének – adta hírül a La Croix, az Aci Prensa tudósítására hivatkozva.


A hat orsolyita apácából – Michaëla, Madeline, Monica, Rita, Claudia és Denise nővérből – álló kórus a máltai énekes-zeneszerző, Philip Vella számukra írt, Love and let go című dalával jutott a november végi döntőbe.
A szerzetesnők a versenyről nyilatkozva elmondták: a dal az árvaházba került, elhagyott gyerekek mellett átélt élményeikről szól. „Először egyáltalán nem akartunk részt venni a versenyen, aztán arra jutottunk: végül is, miért ne? Hiszen az egyházért és a gondjainkra bízott gyerekekért tesszük.”
Ha az Ekklesia Sisters megnyeri az előválogató november végi döntőjét, az Eurovíziós Dalfesztivál szabályai szerint 2015 májusában ők képviselhetik majd Máltát Bécsben az európai versenyen.
Az olasz The Voice tehetségkutatót nemrégiben megnyerő, szintén orsolyita Christina nővérhez, illetve a sztepp-párbajt vívó papokhoz hasonlóan az Ekklesia Sisters produkciója is órási népszerűségre tett szert az interneten.
Fotó: La Croix
Magyar Kurír