Ez a világ zárt kapu. Korlát és ugyanakkor átkelőhely. Két rab szomszédos cellákban kapcsolatot teremt egymással úgy, hogy átkopognak a falon. A fal választja el őket egymástól, de ugyanakkor ugyanaz a fal teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek. Így van ez Isten és miközöttünk. Minden válaszfal kapocs. (Simone Weil) Félelmetes és rettenetes csoda Isten jóságát megtapasztalni; átélni, hogy imánk meghallgatást nyert, hogy naponként apró szépségek vesznek körül, hogy sikerülhetnek olyan dolgok, amelyek először véghezvihetetlennek látszottak. Dicsőítjük-e Istent mindazért a jóért, amellyel megajándékoz, vagy csupán megkönnyebbülten továbblépünk, ha megoldódik valami?Dicsőítjük-e Istent jóságáért, vagy nem látunk mást, mint a “város”, melyben élünk vagy a “föld minden népe” nyomorúságát, háborúskodását, istentelenségét? Nem tagadhatjuk le, hogy a kétségbeejtő napihírek világában sokszor megkérdőjeleződik számunkra a  boldog, biztos jövő lehetősége. A híradás csatornáin felénk áramló erőszak, erkölcstelenség, a létbizonytalanságot felvillantó gazdasági vagy politikai kérdések erősen befolyásolják életünket. Sokszor úgy érezzük, világunk ellehetetlenült, hitünket csak önvédelmi reflexekre berendezkedve tudjuk megélni, félünk az elszigetelődéstől, a meg nem értettségtől, a világgal való kommunikáció csődjétől. Tekintsünk Isten csodálatos ígéretére! Próbáljuk meg mától úgy tekinteni a világot, jövőnket, mint ami hatalmas lehetőségeket rejt, hogy benne majd Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljon. Jóságos Istenem! Hálát adok mindazért, amit tőled kapok! Köszönöm, hogy nem hagysz reménység nélkül, hanem ma is jóságodat és békességedet ígéred! Kérlek, ments meg a reménytelenségtől, és engedd felismernem, hogy a nehézségek közel vihetnek hozzád! Ámen.