2018. január 16., kedd

Az Amerikai Egyesült Államok katolikusai nemzeti rózsafüzér hadjáratot indítanak. az abortusz és a pornó "sötétsége" ellen.

Az Amerikai Egyesült Államok összes katolikusa meghívott erre a különleges lelki eseményre.

A határokat védő lengyel rózsafüzér hadjárat sikerén felbuzdulva az Egyház jelenlegi állapota miatt megrettent amerikai világi katolikusok Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért felhívást intéznek a katolikus hívek felé. Biztatják a világi híveket, hogy kérjék meg papjaikat, hogy templomaik az Egyház megtisztulása érdekében váljanak a Rózsafüzér imádságok helyszíneivé.

A Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért imádság kiválasztott napja február 2. Hagyományosan ez a Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ismert ünnep a Mi Urunk bemutatásának a templomban és a Szűzanya tisztulásának az ünnepe. (Mária a mózesi törvényt követve ment el a templomba megtisztulni.) A Rózsafüzér imádságának órája a plébánostól és a hívektől függően tetszőleges lehet.


A szervezet a honlapján ezt írja: "Felismerve, hogy egyedül a Katolikus Egyház birtokolja a bűn és a tévedések sötétsége feletti győzelemhez szükséges áldást és küldetést, amely Krisztus fényességéből fakad, és hogy ezt a fényességet ma éppen saját tagjainak bűnei és tévelygései súlyosan beárnyékolják, a rózsafüzér arra indít bennünket, hogy tekintetünket befelé fordítsunk, hogy bekövetkezhessen az a belső megtisztulás, amely egyedül tudja Krisztus fényét újra feltündököltetni teljességében a világ számára."

‘Sötétség száll alá ... különösen ami népünkre'

Levélminta, amelyet a papoknak ajánlunk felolvasni a szószékről:

"2018. február 2-án mi is bekapcsolódunk a Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért nemzeti imaláncba. Kérem plébániánk összes katolikus hívét, hogy lehetőségeikhez mérten jöjjenek ide [] órakor azért, hogy az Egyház többi tagjával egységben imádkozzuk a rózsafüzért az Egyház megtisztulása és Krisztus fényességének a sötétség felett aratott győzelme érdekében, amely napjainkban egyre gyorsuló ütemben ereszkedik alá a világra, és különösen a mi népünkre. Ezen a napon templomunk nyitva lesz egészen estig, hogy akik a kijelölt órában nem tudnak eljönni, később is betérhessenek."

A csoport egyik szóvivője, Hans Kroll nyilatkozta a LifeSiteNews-nak, hogy azért nehezedik ez a sötétség "különösen" az Amerikai Egyesült Államokra, mert az USA nemzeti exportjának sok köze van az abortuszok és a pornográfia finanszírozásához szerte az egész világon. Megemlítette az amerikai katolikusok hitének siralmas állapotát is.

Az amerikai katolikusok asszimilálódtak a világi kultúrához .
“Felmérések mutatják, hogy az amerikai katolikusok csaknem 50%-a nem hisz a Valóságos Jelenlétben", mondja Kroll. És nem maradtak érintetlenül az Amerikából exportált pop kultúra előtt sem. "... a katolikusok jelentős hányada oly nagy mértékben asszimilálódott a világi kultúrához!" sóhajtott fel.

Az esemény szervezői névtelenek kívánnak maradni azért, hogy ne tereljék el a hangsúlyt Jézus Krisztusról és Szent Édesanyjáról. Mindazonáltal Kroll azt mondta, hogy a Benső Rózsafüzér ötlete Minnesota államból származik.

Honlapjukon a szervezők azt írják, hogy "az Egyház iránti mély szeretetük egyesíti őket, és az abban való hitük, hogy egyedül a Mi Urunk és a Miasszonyunk (és különösen a rózsafüzéren keresztül) tudja kivezetni az Egyházat a jelenlegi botrányos állapotából, és biztosítani a mindannyiunk és az egész Egyház megtisztulásához szükséges kegyelmet és erőt."

"A megtisztulásnak benső folyamatnak kell lennie, a szívünkben" mondta a szóvivő a LifeSiteNews-nak. "Személyes harccal kell kezdenünk, miközben elismerjük az Egyházba belopakodó sötétséget. Nem mutogathatunk csupán ujjunkkal másokra."

Kroll beszélt arról a fájdalomról is, amelyet az Egyház plébániai szinten érez a felnövekedett és a templomot hirtelen elhagyó fiatalok láttán, vagy amikor széthullanak a plébániához tartozó családok. Ezért szükséges, hogy a Benső Rózsafüzér-t plébániatemplomokban imádkozzák. (...)

A szervezők kijelentik, hogy a rózsafüzérben magunkat és az egész Egyházat a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe helyezzük, és "lehetővé tesszük, hogy feltárja a gondolatokat, eltiporja az eretnekséget, leleplezze az igazságtalanságot és a tévedéseket, megtisztítson bennünket a világnak történt behódolásainktól, begyógyítsa a sebeinket és világosságra és igazi békére vezessen bennünket, és meghozza az Egyház egységét." (...)

A lengyel "Rózsafüzér a határokért" a Szent Rózsafüzér ünnepén volt, és a több, mint egymillió lengyelen kívül sok más katolikust is megmozgatott szerte a világon, akik velük egységben imádkozták a rózsafüzért. Hatására Olaszországban is tartottak határokat védő rózsafüzér imádságokat, Írországban pedig a "Rózsafüzér a tengerpartért", Amerikában "Rózsafüzér a tengerpartért és a határokért" imádságokat.

forrás: www.lifesitenews.com/

Látomások a jövőről

Egy magas hegyre sétálok, a hegyen Jézus vár. Előre mutat le a hegyről. Előttem a völgyben romokat látok mindenfelé.
-Mit látsz? - kérdi
-Romokat - válaszolom
-Nem, az elmúlt, ez a kezdet, valami új kezdete.
Lám magok serkennek a régi romokon.
-Mit tehetek én? - kérdem. Már nem ellenkezem, nem kételkedem, nem félek.
-Mondd el nekik, hogy ne féljenek! Aki engem követ nem vész el. Veletek leszek, az idők végezetéig.
*
A Szent Anna-réten a templomban vagyok. A Szűzanyához imádkozom.
Őt is megkérdezem: mit tehetek én?
-Mondd el nekik Fiam szavait.
A gonosz nem bujkál többé, megnyilvánul. Az események, amik következnek sok embert arra késztetnek majd, hogy Istenhez kiáltsanak. De nektek gyermekeim nincs mitől félnetek. Hitetek legyen szilárd!
Arra használd amiket láthatsz, hogy kieszközöld a templom megépítését...  Sok nép kihullt az idő rostáján, de ti feladatot kaptatok. Őrizzétek a lángot!
*
Fölkél a tenger, gyorsabb mint a madár. Nagy morajlás hallik, nyomán megnyílik a föld, nem menekül semmi, s elmossa a bűnt. (Szökőár, földrengés egy egész országot letarol.)
*
Nagy gát, amin autók közlekednek, átszakad. Hatalmas a pusztítás.
*
Nyár eleje lehet, a szőlőn még virágok, zöld kis bogyó kezdemények. Egy francia kisvárost, vagy falut látok. Delet harangoznak, amikor elkezdődik az üldözés. A muzulmán vallás a keresztény ellen fordul. Összehangolt támadás lesz, mert egyszerre támadnak Franciaországban, Németországban, Angliában, Olaszországban. A céljuk a pusztítás, megfélemlítés. Sokan elmenekülnek a lakóhelyükről. Gerilla harcok lesznek, elhódítanak területeket, majd visszakoznak.
Mindezt az Iszlám nevében. A hatalmasok tehetetlenek, mert nem akarnak nyílt háborút.
Segítenünk kell a menekülőket.
Terézia.
http://engesztelok.hu/aktualis/1289-latomasok-a-jovorol

2018. január 13., szombat

Marie - Julie Jahenny (1850-1941) által kinyilvánított orvosságok az Idők Idejére.

Az Apokaliptikus Idők Nagy Megpróbáltatásai (A fordítás alapja francia nyelvből: Veuillez-et-pri ez Car L’Heure Est Proche by Michel Servant, France; pp. 316-317)
Most néhány természetes, és természetfeletti gyógyszer következik a világot fenyegető csapások ellen, amelyeket a mi Urunk, és a Szűzanya nyilvánítottak ki Marie-Julie –nek.

A csapások megkezdődnek a FORRADALOMMAL.
A HÁROM NAPOS SÖTÉTSÉG (1880. május 27-én kapta üzenetben)

CSAK A MEGÁLDOTT VIASZGYERTYÁK FOGNAK VILÁGÍTANI.

Az istentelenek és istenkáromlók otthonaiban azonban még ezek sem fognak fényt adni.

HALÁLOS PESTIS Az egyetlen gyógyszer, ami megvédhet: nyeljünk le egy vékony kis papír cetlit, melyre ezt írtuk” Ó, Jézus, Aki legyőzted a halált, ments meg minket. Ó, Crux Ave.”

AZ ÁLLATOKNAK.

Helyezzünk mindegyikük nyakába megáldott Szent Benedek érmet. ( A Szűzanya minden embert is arra figyelmeztet, hogy viseljen magán áldott Szent Benedek érmet.)

A NAGY CSAPÁSOK IDEJÉN.

Mondjuk az alábbi imát a Szent Kereszthez:„Áldalak, magasztallak, dicsőítelek, átölellek Üdvözítőm hódolatra méltó Szent Keresztje! Ments meg engem, őrizz engem, védelmezz engem,segíts engem, kérlek. Ahogy Jézus szeretett Téged, úgy szeretlek én is. Távozzék hát tőlem minden szorongás, és aggodalom, és árasszon el a bizalom!”

NAGY VIHAROK:
Az alábbi, Urunk által kinyilvánított imát kell mondani a Kereszthez: “O Crux Ave, spes unica “Et Verbum caro factum est”. „ Ó, Jézus, Aki legyőzted a halált, ments meg minket!”

HÁBORÚK ÉS FORRADALMAK:

Urunk egy eksztázisa alatt kijelentette a látnoknak: „Hogy eloszlasd félelmeidet, érintsd a homlokodhoz a Szeplőtelen Szent Szűz egy képét, vagy medálját. Lelked ettől meg fog nyugodni. Szíved pedig nem fog félni a közelgő emberi terrortól. Szellemed nem fogja megtapasztalni Nagy Igazságosságom hatásait.

ISMERETLEN BETEGSÉGEK:

( Ezt is extázisban kapta.) Isteni Szívem medálja, és egy medál, amelyre az Imádandó Szent Kereszt lett nyomva.
Tegyétek be egy pohár vízbe e két képet, mindegy hogy azok fémből, vagy kartonpapírból készültek –e. Aztán igyátok meg e kétszeresen megáldott, és megtisztított vizet. Egyetlen csepp ebből az ételetekbe, csak egyetlen csepp is elegendő, hogy elhárítsa a korbácsot, - az Én Igazságosságom korbácsát. ( A Csodás Érem önmagában is megfelel e feltételeknek.) Egy cseppet ebből a vízből érintsetek hozzá azokhoz a szegény lelkekhez, akikre lecsapott az ismeretlen betegségek korbácsa, és megtámadta szívüket, szellemüket, beszédkészségüket.

SOKFÉLE BETEGSÉG:

Szükségetek lesz infúzióra, beöntésre, vagy gyógyteaként történő fogyasztásra (mely áztatással, forrázással, főzéssel készül) az alábbiakból:
Glechoma hederacea (földi borostyán, de nem a dísznövény, hanem a kerekrepkénynek nevezett gyógynövény); kritikus állapotban, erős mellkasi, és heves fejfájás esetén.
Craetagus oxyacantha (galagonya); a hirtelen és széleskörűen elterjedt kolera ellen, a lejjebb ismertetettek szerint kell alkalmazni, a Szűzanya tanácsai alapján.
Ismeretlen láz esetén: a szerény kis ibolya levelét használjátok.

JÁRVÁNYOK ÉS JÁRVÁNYSZERŰ BETEGSÉGEK (1880. május 14.) Az Úr a nagy Szent Benedeknek megadta a hatalmat a csapások enyhítésére. Egy tiszteletteljes, szabályos körmenet képes hatni ezek ellen a csapások ellen is.

FÖLDI ÉS ÉGI TŰZ (1938.február 23.)
Jézus Szentséges Szíve: A hőség szörnyűséges lesz, de a szentelt vízzel történő keresztvetés mérsékli a forróságot, és a szentelt vízzel való meghintés elhárítja a szikrákat. Ötször csókoljátok meg a kis búcsúkereszteket, Jézus öt szent sebe tiszteletére. Az ilyen védelem előnyös a lelkek számára, a szegény bűnösöknek, amiképpen az Én Szeplőtelen Anyám segítségül hívása, mint „Üdvösség Anyja”, a „Bűnösök Menedéke, és Kiengesztelődés” címek alatt.

VÉDELMEZŐ TÁRGYAK: A Szűzanya: „Mindig legyenek kéznél azok a tárgyak, amelyek védelmeteket szolgálják, így az áldott viaszgyertyák, áldott érmek, szentképek, és a minden, amelyből áldás sugárzik.”
A Szűzanya (1900. április 15-én) mondta: „Kicsiny gyermekeim, minden imában a hit és a bizalom a legszebb, amelyek a legtöbbet képesek elérni.”

MENEDÉKHELYEK:
Jézus Isteni Szívének kinyilatkoztatása Marie-Julie által: Az Én szeretteimnek három menedékük lesz a csapások idejére: Az Én Isteni Szívem, Isteni Keresztem, valamint az Én Szeretett, Szeplőtelen Anyám. Szent Anna 1923. július 26-án ehhez hasonlót mondott Marie-Julie-nek: „A csapás pillanatában több menedékhelyed is lesz: a Kereszt, az Imádandó Isteni Szív, és az én Szeplőtelen Leányom Szűzi Szíve.”

A GALAGONYA HASZNÁLATÁNAK MÓDJA: Ahogy a Szűzanya azt 1880. augusztus 5-én megadta:

„Lesz egy súlyos betegség, amit az emberi tudomány nem lesz képes csillapítani. Ez először a szívet, majd a szellemet, végül pedig a nyelvet fogja megtámadni. Borzalmas lesz. Magas láz fogja kísérni, valóságos tűz, amelytől a testrészek vörössé válnak. A hetedik nap végére ez a betegség,- akár a földbe vetett mag- megsokszorozódik, és mindenhová gyorsan szétterjed. Gyermekeim, csak egyetlen orvosság menthet meg benneteket. Ismeritek a galagonyát, mely úgyszólván minden sövényen megél.
A galagonya levelei,- nem a szára – képesek megállítani e betegség előrehaladását.”
„Gyűjtsetek galagonya leveleket, és azok, még ha meg is száradnak, hatékonyak lesznek. Szórjátok azokat forró vízbe, és hagyjátok abban lefedve állni 14 percig. A betegség kezdetétől fogva ezt kell használni naponta háromszor.” „Ez a betegség állandó hányással és hányingerrel jár. Ha az orvosság túl későn érkezik, a testrészek elfeketednek, és a fekete területeken halvány, sárgás foltok látszanak.
3. részlet (Larry Wolfe : ITT AZ IDŐ!)
ÁLDOTT SZŐLŐ.
Szűzanyánk az áldott szőlőt Mama Rosa Quantrini-nek nyilatkoztatta ki az olaszországi San Damiano-ban. Ezek a szőlők kitartanak a hívő embereknél az Antikrisztus ideje alatt, a háborúk, az éhínség, az aszály, valamint a különféle csapások, járványok, és betegségek idején.
Imádkozzatok, és kérjétek őrző angyalaitok, és kedves szentjeitek segítségét. ŐK PEDIG AKKOR SEGÍTENI FOGNAK NEKTEK!!
Az Égi utasítások értelmében mostantól mindenre tegyük rá a kereszt jelét, mindarra, amit megeszünk, megiszunk, és amit megfőzünk.


Felkészülés a Nagy Szorongattatás időszakára .

"Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek.
Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok. Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem pedig keresni nem lehet majd, vagy célba venni, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt. Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat." 

(2012. június 1., péntek, 8:15) 

"A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent. Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges. Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.
(2012. május 16., szerda, 3:10) 

"A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett térdelve dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem." 
(2010. november 30., szerda, 3:10) 


"Ti és a társaitok és a testvéreitek, most abban a világban éltek, amelyet az utolsó fatimai titokban megjövendölt csoportosulás határoz meg. Mivel nem voltatok teljesen beavatva ebbe a titokba, figyeljetek a következőkre: 

Pénznemetek értéktelen lesz és egyedüli fizetőeszköz az arany és az ezüst lesz.
Csoportokban fogtok imádkozni és olyan szent papot kell keresnetek, aki elég bátor lesz ahhoz, hogy kitartson az üldözés idején. Olyan helységet kell keresnetek, ahol majd imádkozni tudtok, mert templomaitokat nyereség ellenében eladják.

Vigyázzatok a Szentírásra, lehet, hogy van olyan köztetek, aki még nem olvasta, mert abban biztosak lehettek, hogy a jövőben még másolatokat sem lehet majd vásárolni belőle
Szervezzetek imacsoportokat, imádkozzatok az emberiség gyógyulásáért, három év múlva tudni fogjátok, hogy miért volt ez olyan fontos" 
(2011. jan. 1., hajnali 2 óra) 
 

2018. január 10., szerda

Hamispróféta cirkuszba invitálja a szegényeket: a szépség jót tesz a léleknek. " Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok, a szegények megsegítése érdekében.

Ferenc pápa cirkuszi előadóművészek műsorát nézi a VI. Pál-teremben 2017. december 20-án - AP
10/01/2018 11:45

„A cirkuszi előadók szépséget hoznak létre, és ez jót tesz a léleknek. Mily nagy szükségünk van a szépségre!” Ferenc pápa e szavakkal köszöntötte a cirkuszosokat három évvel ezelőtt, a január 7-i általános audiencia végén. Ezzel a szépséggel akarja most megajándékozni a pápa azokat, akik a lét perifériáin élnek.
A szolidaritás cirkusza.
Csütörtökön délután a Medrano Cirkusz légtornászai, bohócai és állatidomárai az Apostoli Penitencia által meghívott szegényeknek, hajléktalanoknak, menekülteknek, fogvatartottak egy csoportjának, rászoruló személyeknek és családoknak, illetve önkéntesek egy csoportjának adják elő műsorukat. „Az előadásainkban a szívünket adjuk oda, hogy vidámságot és szenvedélyt közvetítsünk. Nagyszerű nap lesz” – nyilatkozta Braian Casartelli, akinek családja hét generáció óta vezeti a Medrano Cirkuszt, és aki Fabrizio Grandi olasz vállalkozóval együtt létrehozta a Szolidaritás Cirkuszt. A Róma északi külvárosában (Saxa Rubra) felállított sátor csütörtökön kétezer embert vár. „Nagyon szép ünnep lesz a nehézséggel küzdők tiszteletére”.
A csütörtöki bevételek egy részét jótékony célokra fordítják.
Minden csütörtökön az előadás bevételének egy részét a rászorulóknak juttatják. Most csütörtökön ezt a pápa karitatív szándékára ajánlják föl. A szezonnyitó szolidáris gálaestet december 23-án tartották. Január 11-én a rászorulóknak hidegélelmet is osztanak vacsorára, illetve a Vatikán orvosi-egészségügyi ellátást biztosít nekik. A kezdeményezés 2015-re vezethető vissza, amikor megrendezték a „Szív gálaestet”, amelyen több ismert előadóművész fellépett, s amelynek teljes bevételét a római Gyermek Jézus (Bambin Gesù) Gyermekkórház javára ajánlották fel.
http://hu.radiovaticana.va/news/2018/01/10/ferenc_p%C3%A1pa_cirkuszba_invit%C3%A1lja_a_szeg%C3%A9nyeket/1358217
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-papa-cirkuszba-invitalja-szegenyeket

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok, a szegények megsegítése érdekében.

2013. október 6. vasárnap, 23:30
Drága szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának, és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez a ti elsődleges feladatotok, mint Isten szolgáinak.
Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban, mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem.
Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra?
Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnem Engem.
Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnem Engem.
Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére.
Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagy méretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról.
Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni – külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket.
Az ördög sokakat meg fog téveszteni azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak, a történelem ezen idejében. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájöjjenek arra, hogy itt valami nincs rendben.
Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.
Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eucharisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

Jézusotok

Az Egyház szentségeinek krisztusi eredete

A Trienti Zsinat szentségekről szóló legelső kánonja (1601) kimondja, hogy az újszövetségi szentségeket Jézus Krisztus alapította és egyben föl is sorolja a szentségeket:
1. Kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az Újszövetség szentségeit nem mind a mi Urunk Jézus Krisztus alapította, vagy több, vagy kevesebb volna mint hét, ti.: a keresztség, a bérmálás, az Oltáriszentség, a bűnbánat szentsége, az utolsó kenet, az egyházi rend és a házasság –, vagy hogy a hét közül bármelyik is nem volna valódi és sajátos értelemben vett szentség: legyen kiközösítve.
A szentségek hetes számáról viszonylag későn, először a 12. században van szó. A hét szentség első felsoroását Petrus Lombardus-nak tulajdonítják. A szentségekre használt sacramentum latin szó eredetileg a szoros értelemében vett szentségeken kívül tágabb jelentéssel rendelkezett. A Szentírás latin fordításában ezzel a szóval a müszterion görög szót fordítják, de nem ez a szó kizárólagos fordítása, találkozhatunk fordításként a mysterium szóval is. A müszterion szó a Szentírásban leggyakrabban Isten titkos üdvözítő tervére vonatkozik, amely feltárul a kinyilatkoztatásban, az üdvösség történetében [1]. Ilyen értelemben a sacramentum szó először a feltáruló isteni titkokra, mindenekelőtt a megváltás titkára vonatkozott, de aztán a szót használták az ezekben a titkokban való részesedésre is. Így például Tertullianus a sacramentum szót használja az egész keresztény tanításra, vallásra is, de különösen a keresztségre és az Eucharisztiára [2]. Az ember üdvösségére vonatkozó isteni titkok érzékelhető eseményeken, személyeken, mindenekelőtt a megtestesült Ige személyén keresztül tárulnak fel, akiben, akinek a tanításában és cselekedeteiben megvalósulnak Isten üdvösségre vonatkozó tervei. Így a sacramentum szó jelentésében egyre inkább megjelent az is, hogy itt olyan jelekről van szó, amelyek által valamilyen módon részesednek Jézus Krisztus megváltásának gyümölcseként az isteni életben. A szentség fogalmához tehát egyre inkább hozzátartozott a jel fogalma is.
A skolasztikus teológia, amely az egyes teológiai fogalmak nembe és fajba sorolását fontosnak tartotta, a szentségeket a jelek nemébe sorolta. A szentségekben az érzékelhető események jelként utalnak valamire. Az Egyház életében, liturgiájában sok ilyen jel, jelszerű cselekedet van. Ilyenek például a templom, az oltár fölszentelése, a víz, a bor, egyes termékek megszentelése, egyes személyek fölszentelése stb. Ezek közül választódott ki a jelek neme alá tartozó külön fajként a hét szentség. Magában a folyamatban egyes helyeken, egyes szerzőknél voltak bizonytalanságok is. Így például egyesek az egyházi rend diakonátust megelőző fokozatait is szentségi jellegűnek gondolták, mások ugyanígy vélekedtek a szerzetesi beöltözés, fogadalom szertartásairól.
A szentségtan fentiekben nagyon vázlatosan ismertetett története jó példája annak a fejlődésnek, amely általában kapcsolódik a hitletéteményhez. Ez a fejlődés más mint a világban tapasztalható fejlődés, amelyben a különböző, politikai, tudományos, művészeti stb. forradalmak megtagadják az előzőeket, ezek tagadásával, teljesen új alapokra építve próbálják biztosítani az emberiség fejlődését, haladását. Ez a fejlődés évszázadokon keresztül tartott, de soha nem került ellentétbe a kezdetekkel, az előzőekkel. Ebben a fejlődésben nincsenek lényegüket tekintve új dolgok, de a lényeget körülvevő dolgokban, szertartásokban, gyakorlatban jelentős fejlődés történt. Ezt a fejlődést a kibontakozás, a bennfoglaltnak kifejezetté válása, a kezdettől fogva meglévő dolgok pontosabb meghatározása, kiemelése, csoportosítása jellemzi.
Szent X. Piusz pápának a modernizmus állításait elítélő, Lamentabili sane exitu kezdetű dekrétuma a szentségekkel kapcsolatban is említ téves állításokat. Ilyen például (40): „A szentségek abból keletkeztek, ahogy az apostolok és utódaik a körülmények és események hatására Krisztusnak egynémely eszméjét vagy szándékát értelmezték”. Vagy (41): „A szentségeknek tulajdonképpen csak az a célja, hogy a Teremtő mindenkor jótékony jelenlétét az ember emlékezetébe idézzék”. A szent pápa figyelmeztetései ma is időszerűek, mert ma is lehet találkozni olyan álláspontokkal, amelyek szerint a szentségek elsősorban a történelmi fejlődés (jóllehet hasznos) eredményei, és az Egyháznak szabadsága van arra, hogy az ezek lényegét érintő dolgokat is módosítsa.
Amint említettük a skolasztika szerint a szentségek a jelek csoportjába tartoznak. A jeleknek általában az a tulajdonságuk, hogy túl mutatnak magukon, utalnak valami olyan valóságra, ami a jel mögött van. Mi az a lényeges különbség, amely elválasztja a szentségeket az Egyház többi szent jelétől? Aquinói Szent Tamás meghatározása szerint a szentség olyan szent dolognak a jele, amely megszenteli az embert (ST III q. 60. a. 2). Az ember megszentelése a kegyelem által történik, a szentségek a megvalósított jel által közlik a megszentelő és/vagy a szentség jellegének megfelelő segítő kegyelmeket. Három szentség, a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend szentségi fokozatai eltörölhetetlen jegyet nyomnak a lélekbe. Így válnak el a szentségek az Egyház többi szent jelétől, amelyeket szentelményeknek (sacramentalia) nevezünk. Míg a szentségek magának a jelnek a megvalósítása által (ex opere operato) okozzák az ember megszentelődését, közlik a kegyelmet, a szentelmények erre felkészítő lelki hatásokat eredményeznek. A szentelmények másik hatása, hogy általuk bizonyos dolgok kivonódnak a profán használatból és szent dolgok céljára lesznek fenntartva. Míg a szentségeket Krisztus alapította, a szentelményeket általában az Egyház határozza meg. Minthogy a szentelmények mögött az Egyház imádsága, könyörgése áll, ezek esetében is többről van szó, mint egy ember magánimádságáról, de mégsem lehet velük kapcsolatban szentségi hatásról beszélni. A szentelmények között kiemelt helye van a szentségek kiszolgáltatását körülvevő szertartásoknak, így a szentmise szertartásának, amelyben a szentségre vonatkozó közvetlen rész a kenyér és a bor átváltoztatása és az áldozás.
Az ember megszentelődésének, a kegyelemnek Isten az oka, és ez az isteni okság Jézus Krisztus megváltása által valósul meg. Ebből következik, hogy azokat a „csatornákat”, szent jeleket, szentségeket, amely által az ember megszentelődése, a kegyelem közvetítése történik, csak maga Isten határozhatja meg. Ez az alapja a Trienti Zsinat dogmájának, amely szerint a hét szentséget megváltásunk szerzője, Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és ember, alapította. A keresztségre többször utalnak az evangéliumok, az Eucharisztiát és az elsősorban ehhez kapcsolodó egyházi rendet pedig Jézus Krisztus az utolsó vacsorán alapította. A Trienti Zsinat dogmája szerint (DH 1752) Jézus Krisztus az „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” szavakkal papokká szentelte az apostolokat. A bűnbánat szentségét feltámadása után alapította, amikor megjelent tanítványainak, rájuk lehelve közölte velük a Szentlelket a bűnök megbocsátására (Jn 20, 22). A többi szentség megalapításának ideje is a feltámadás és a mennybemenetel közé eshetett. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szentségek krisztusi alapítását illetően sem vagyunk kizárólag az evangéliumok elbeszélésre utalva, hiszen a Szentírás mellett a szóbeli apostoli hagyomány is tanúskodhat emellett, ez a hagyomány pedig átadódik az Egyház hagyományában mind a mai napig. A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír a szentségek krisztusi alapításáról (1117):
Az Egyház a Lélek által, aki Őt “bevezeti a teljes igazságba” (Jn 16,13), lassanként ismerte meg e Krisztustól kapott kincset, és határozta meg pontosabban “kiszolgáltatását”, hasonlóan ahhoz, ahogy Isten misztériumainak hűséges gondnokaként [30] a Szentírás kánonja és a hit tanítása tekintetében tette. Így az Egyház az évszázadok folyamán fölismerte, hogy liturgikus ünneplései között van hét, melyek a szó sajátos értelmében az Úr által alapított szentségek.
A fentiekből az is nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus mint a szentségek alapítója nem határozta meg teljes részletességgel azokat a szertartásokat, amelyekben ezek kiszolgáltatása történik. Abból azonban, hogy ő a hét szentség alapítója, következik, hogy a lényeges dolgokban meghatározta a szentségeket. Lényeges dolognak kell tekinteni annak meghatározását, hogy mire szolgálnak az egyes szentségek. A keresztség és az Eucharisztia szentségi jeleinek meghatározása kiterjed arra, hogy milyen „anyagot” kell használni a szentségi jelben és melyek az anyagot szentségi jellé tévő szavak (forma). Azonban ez a meghatározás sem terjed ki például arra, hogy kovászos vagy kovásztalan kenyeret kell-e használni. A többi szentség esetében a jelet illetően csak általánosabb meghatározásról van inkább szó, amelyre utalnak a különböző rítusok bizonyos részletekben eltérő szertartásai.

Irodalom
[1] Roger W. Nutt: General Principles of Sacramental Theology, The Catholic University Press
[2] Schütz Antal: Dogmatika
[3] Ludwig Ott: Grundriss der Dogmatik, Verlag Nova & Vetera
[4] Thomas Joseph White: The Light of Christ. An Introduction to Catholicism. The Catholic University of America Press

Svédország kivizsgálja, miért történik egyre több nemi erőszak

A svéd kormány megbízást adott a nemzeti bűnmegelőzési bizottságnak, miszerint ki kell vizsgálniuk, miért történik egyre több nemi erőszak Svédországban.
A Local svéd napilap beszámolója szerint a bizottságnak tanulmányoznia kell, hogy az elkövetőkre vonatkozóan milyen tényezők játszanak szerepet a nemi erőszak bűncselekmények terjedésében.
Novemberben a bizottság éves jelentéséből kiderült, hogy a 2012 és 2016 közt drasztikusan nőtt a nemi erőszak esetek száma száma.
Tavaly már háromszor annyi nemi erőszak történt Svédországban, mint amennyi a nagy bevándorlási hullám előtt.
A jelentés szerint, miközben a lopás, rablás és más bűncselekmények esetében a sértettek nagy része azonnal bejelentést tesz a rendőrségen, nemi erőszak után mindössze az áldozatok 11%-a tesz hivatalos bejelentést.
A Daily Mail információi szerint a svéd nők 4,1%-a élt át valamilyen szexuális zaklatást 2012 és 2016 közt.

http://www.hidfo.ru/2018/01/svedorszag-vizsgalja-miert-tortenik-egyre-tobb-nemi-eroszak/

2018. január 2., kedd

Égi Édesanyánk üzenete 2018. január 2-án Medjugorjéból

A Szűzanya 2018. január 2-i üzenete Mirjana Soldo által
„Drága gyermekek! Amikor a földön eltűnik a szeretet, amikor nem található az üdvösség útja, én, az Édesanya, eljövök, hogy segítsek nektek, hogy megismerjétek az igaz, élő és mély hitet, és így segíthessek nektek abban, hogy őszintén szeressetek. Édesanyaként vágyom az egymás iránti szeretetetekre, jóságotokra és tisztaságotokra. Az a vágyam, hogy igazságosak legyetek és szeressétek egymást. Gyermekeim, legyetek lélekben örömteliek, legyetek tiszták, legyetek gyermekek.
A Fiam azt mondta, hogy a tiszta szívek között szeret lenni, mert a tiszta szívek mindig fiatalok és vidámak. Fiam azt mondta nektek, hogy bocsássatok meg és szeressétek egymást. Tudom, hogy ez nem mindig könnyű. A szenvedés által növekedtek lélekben. Ahhoz, hogy minél inkább tudjatok lélekben növekedni, őszintén, igazán kell megbocsátanotok és szeretnetek. Sok gyermekem a földön nem ismeri Fiamat, nem szereti Őt, de ti, akik szeretitek Fiamat, akik szívetekben hordozzátok Őt, imádkozzatok, imádkozzatok és az imádságban érezzétek a Fiamat magatok mellett. Lelketek lélegezze be az Ő lelkét.
Közöttetek vagyok és kicsi és nagy dolgokról beszélek. Nem fogok belefáradni abba, hogy Fiamról, az igazi szeretetről beszéljek nektek. Ezért, drága gyermekek, nyissátok meg nekem szíveteket. Engedjétek meg, hogy édesanyaként vezesselek benneteket. Legyetek Fiam és az én szeretetem apostolai. Édesanyaként kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg azokról, akiket Fiam arra hívott meg, hogy vezessenek benneteket. Hordozzátok őket a szívetekben és imádkozzatok értük. Köszönöm nektek.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Advent

2017. 12. 04.
Kedveseim! Elérkezett az új adventi időszak. Nagy szeretettel tanulmányozzátok Izajás próféta általi üzeneteket, amelyek nagyon is aktuálisak. Bár a zsidó nép hűtlenségét ecsetelik, de a mi korunkra is érvényesek. Komoly figyelmeztetést kapnak, akik elhagyták Istenüket, és a bálványok útján járnak. Figyelmeztet az Úr, hogy térjünk meg, el gonosz tetteinkkel, bánjuk meg bűneinket. „Mosdjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől, hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni. „ A Szentlélek segítségét kérjétek, hogy felismerjétek, mi változzon meg életetekben.
2017. 12. 05.
Kedveseim! Az adventi előkészület nagyon alkalmas arra, hogy komolyan átgondoljuk hogyan tovább, melyek voltak a zsákutcáink, és merre felé kell tartanunk? A Szentlelket hívjátok segítségül, mert olyan tükröt fog tartani elétek, amely kizárólag nektek szól. Engedjétek, hogy működésbe lendüljön bennetek, és hallgassatok figyelmeztető szavára. Amikor odahallgattok sugallataira, megérkezik hozzátok a kegyelem, amely felismeri a bennetek lévő nyugtalanságot, így tetten éritek a feszültséget okozó lelkeket. Adjatok időt magatoknak, és csendesedjetek el, hogy megtörténjen a bensőtökben végbemenő csoda.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/2-uncategorised/1279-advent


Hatalmas kegyelmeket nyertem Szent Fiamtól országotok számára

2017. 12. 08. Szeplőtelen Fogantatás
Gyermekeim! Megköszönöm az ajándékot, amit engesztelő gyermekeim adtak nekem. Hatalmas kegyelmeket nyertem Szent Fiamtól országotok számára. Bármennyire is tombol az ellenség, nem tudja megakadályozni Isten tervét, ha rendíthetetlenül kitartotok mellettem. Egyre többen megértettétek, mekkora ereje van a közös imának. Köszönöm, hogy megnyitottátok szíveteket a kegyelem befogadására, melyet Szeplőtelen Fogantatásom ünnepén kaptatok. Ezentúl, minden egyes ünnepeinket egyre nagyobb előkészülettel töltsétek el, mert bizony kemény küzdelem vár országotokra. Veletek vagyok, és Édesanyai Palástommal borítalak be benneteket. Szűzanya
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1278-hatalmas-kegyelmeket-nyertem-szent-fiamtol-orszagotok-szamara

Karácsony 2017

2017. 12. 24. Szűzanya
Gyermekeim! Szerető szívvel közeledjetek Jézushoz, Aki azért jött, hogy megváltson benneteket a bűn rabságából. Gyermekem születését nagy kegyelemnek tartsátok, mert valóban az. Aki megnyitja szívét, elhozza számára a megtérés ajándékát. A mindennapi kenyérben, az Eucharisztiában, Jézus arra vár, hogy egyesülhessen veletek. Szeretetével, és békéjével áldja meg azt, akinek hajlékába betér. Jézus, életet ad nektek, és eltölti szíveteket az öröm derűjével. Szeressétek, határtalanul szeressétek, gyermekemet, mert szívetekben akar élni. Szűzanya
2017. 12. 25. Kisded Jézus
Testvérkéim! Megjelenésemmel, megnyitottam számotokra az örök élet kapuját. Közétek jöttem, hogy megszabadítsalak benneteket a bűn rabságából, és elvezesselek Atyám országába. Ezért mindazok, akik befogadnak Engem, az Atyát is befogadják, hozzájuk megyünk, és náluk veszünk lakást. Azért jöttem, hogy megajándékozzalak benneteket Önmagammal, és elhozzam számotokra örök békémet. Jöjjetek jászlamhoz, hogy megáldjalak mindnyájatokat. Ragyogja be arcotokat Fényem sugara, hogy elvigyétek másokhoz örömöm békéjét. Kisded Jézus
2017. 12. 26. István vértanú
Testvéreim! Elsőként tettem tanúságot Jézus Krisztust megvallva, hitemről. Tanúságtételem vérem ontásával fejeződött be, mert a zsidók nem bírták elviselni Jézushoz való tartozásom. Megkövezésemmel válaszoltak szavaimra. Amikor megnyílt az ég, és láttam Jézust az Atya jobbján állni, azt kértem, hogy bocsásson meg üldözőimnek. Lelkemet, már az égbe ragadták az Angyalok, mert Jézus fogadott karjaiba engem. Ne féljetek, amikor üldöznek benneteket, mert bár a testet megölik, de lelketeket hasonló módon az enyémhez Jézushoz ragadják. Bízzatok, és bocsássatok meg ellenségeiteknek. István vértanú.
2017. 12. 27. János apostol
Testvéreim! Azzal a szeretettel teszek tanúságot nektek, amellyel Jézus szeretett engem. Ezért, szüntelenül mondom, nektek szeressétek egymást, ahogy Jézus szeret benneteket. Jézus szavaival élve: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ekkora szeretettel kell lennünk egymás iránt, mer csak a szeretet éltet, és minden más halálba vezet. Most, amikor a gonosz hatalma megerősödött a világban, csak a szeretet olthatja ki a gyűlölet tüzét. Szeressetek tettetés nélkül, és ragaszkodjatok Jézus Krisztushoz. János apostol
2017. 12. 28. Aprószentek
Testvérkéim! Testünk alig pár hónapos volt, amikor dühödt katonák kioltották életünket, mert Heródes elrendelte közöttünk a vérfürdőt. Lelkünk azonban felkiáltott az ég felé, és az Atya kebelére kerültünk. Milyen nagy árat fizettünk, Jézus életben maradásáért. Ma is rengeteg gyermek áldozatot követel a sátáni gonoszság, mert a gonosz minden eszközt megragad, hogy szétzúzza a családokat. A brutalitás mértéke tetőfokra hágott, és hamarosan betelik azoknak a száma, akik halálukkal tesznek tanúságot Jézusról. Mindezeknek azonban be kell következniük. „Ne féljetek, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni.” Aprószentek
2017. 12. 28. Gecemáni órák
Gyermekeim! Születésem éjszakáján első szenvedésemet megtapasztaltam. A hidegben édesanyám gyengéd csókjaival lehelte testemet, amíg betakart a pólyába, és elhelyezett abba a jászolba, amit József készített elő számomra. Így melegedtem fel, és az ott tartózkodó állatok közelsége enyhítette vacogásomat. Vajon, fel tudtátok melegíteni testemet azokkal a jó cselekedetekkel, amelyeket jászlamhoz elhoztatok? Mert bizony nagy szükségem volt, hogy szeretetetekkel felruházzatok. Akik így közeledtetek Felém, azokat megajándékoztam önmagam szeretetével, és azzal a békességgel, amelyet csak Én adhattam nektek. Mindenkinek, aki meglátogatott Engem, nagy örömet adtam szívébe, még akkor is, ha sok nehézsége támadt, mert megörvendeztettem jelenlétemmel, amikor lelki szemeivel megpillantott. Ne engedjétek, hogy ez a csodálatos éjszakai találkozás kialudjon szívetekből, hanem úgy élesztgessétek, ahogy Velem tettétek. Kisded Jézus
2017. 12. 29.
Kedveseim! Az idő rövid, ezért készüljetek imádságaitokban az elkövetkezendő időkre. Harcoljatok az Úr angyalaival együtt, hogy a sátán hatalmát legyőzzétek. Elképesztő fondorlataival le akar venni titeket a lábatokról. Ezért csak, aki tisztán és feddhetetlenül áll meg Isten előtt, az győzheti le a vörös sárkányt. Törekedjetek az angyali tisztaságra és becsületesen viselkedjetek. Semmi csúsztatást sem engedhettek meg magatoknak, mert komoly következményei lehetnek. Valóban elhatalmasodott a bűn, Szent Pál szavai szerint, de ne feledjétek, hogy a kegyelem túlcsorduló mértékkel kiárad azokra, akik belekapaszkodnak Krisztusba.
2017. 12. 30.
Kedveseim! Komolyan gondoljátok meg, kinek a pártján álltok, mert ha Isten ügyét képviselitek, abba már nem férnek bele olyanok, amikhez még ragaszkodtok. Tagadjatok meg mindent, ami a világhoz kötne, és ahhoz, amitek van, többé ne ragaszkodjatok! Mindent használjatok, amire szükségetek van, de úgy éljetek vele, mintha nem a tiétek lenne. Mert „mid van, amit nem Istentől kaptál.” A ragaszkodás, nagyon veszélyes. Még a legtöbb keresztény testvér sem képes adni a fölöslegéből, hát még abból, amit a magáénak tart. A lemondást azért fontos gyakorolni, hogy a szívünk ne tapadjon oda a „tulajdonunkhoz.” Aki mindenéről le tud mondani, abban Krisztus uralkodik.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1282-karacsony-2017

http://engesztelok.hu/lelkielet/1284-karacsony-2017-2



Szilveszter és Újév

2017. 12. 31.
Kedveseim! Amikor elérkeztünk a polgári év utolsó napjához, érdemes komoly áttekinteni az elmúlt esztendőt. Azért fontos ez, hogy tanuljunk a bukásainkból, és adjunk hálát minden kegyelemért, amit Jézustól kaptunk. Kérjünk erőt a Mindenható Atyától, hogy az elkövetkező nehézségeket, és megpróbáltatásokat kibírjuk! Legyünk nyitottak a kegyelmek elfogadására, és amennyire lehet, haljunk meg ennek a világnak, és már csak az odafönt valókkal törődjünk. Szüntelenül imádkozzunk a Szűzanya, és Jézus szándékaira, hogy megvalósuljon mindaz, amit elterveztek. Legyetek nyitottak, és hirdessétek az Úr békéjét a jóakaratú embereknek.
2018. 01. 01. Szűz Mária Istenanya
Gyermekeim! Szeretném megsokszorozni imádságaitokat, amikor felkészültök az ünnepnapokra. Ez azt jelenti, hogy minden jeles ünnepnapot szentségimádás előzzön meg, legalább egy órás legyen, hasonlóképpen, mint Szeplőtelen Fogantatásom Ünnepén. Fogjatok néhányan össze, és keressetek egy templomot, ahol Szentségimádást tarthattok, és imádkozzatok az Én szándékomra. Szorgalmazzátok a szentség jelenlétében való imát, amennyire lehetőségeitek engedik. Végezzetek engesztelő imákat hazátokért, hogy enyhüljenek a megpróbáltatások. Veletek vagyok, és ahol felkértek Engem vezetőtöknek, minden segítséget megadok nektek. Édesanyátok

"Félelmetes és baljós" jel tűnt fel, amikor Ferenc meglátogatta a vatikáni botrányos Betlehemet .

Valóban jel azok számára, akik lelki szemeiket látásra használják.



A Vatikán "szexuálisan szuggesztív" betlehemi jászla aggasztó kapcsolatba hozható az olasz LGBT aktivistákkal c. írásunkban felvetődött a kérdés, hogy vajon mond-e valamit Ferenc pápa az idei vatikáni betlehemi jelenetről - amely egyértelmű főhajtás volt az LGBT lobbi felé - amikor az Újév első napján odalátogat? Ez a kis rövid cikk megadja a választ.

Természetesen nem szólt egy árva szót sem, hanem ehelyett megáldotta, és kuncogott egyet, amikor a förtelmes és szentségtörő Betlehemért felelős néhány magas méltóság körbevezette.

És mégis történt valami baljóslatú és hátborzongató dolog azon az estén.

Pontosan akkor, amikor a pápa elhagyta a Szent Péter Bazilikát és odament a Betlehemhez a Szent Péter térre, mintegy 500 sirályból álló civakodó madársereg röppent fel a bazilika mögül és kezdett körözni a Betlehem fölött.


Ott ajzottak a Betlehem fölött, pontosan annyi ideig vijjogtak és rikoltoztak, amíg a pápa a bazilikától a Betlehemhez ért. Azután eltűntek a csaknem teleholdas éjszakai égen.

Sokan várták kíváncsian , mit fog szólni a pápa a Betlehemhez. A Facebook letiltotta a betlehemi meztelen figura képét posztoló felhasználókat, és amikor a LifeSite kinyomozta, hogy az ötletgazda Montevergine-ből jött, abból a városból, amely szoros kapcsolatokat ápol az LGBT közösséggel, világossá vált a mocskos jelenet háttere.

Az atlétakülsejű meztelen figura látszólag a szegény embert jelentette, az irgalmasság hét testi cselekedete közül az egyiket (felöltöztetni a ruhátlant), további döbbenetes figura abban a jelenetben, amelynek normálisan a tisztaságot és az ártatlanságot kellett volna kifejeznie, egy lepedőbe burkolt hulla (elégetni a halottat) és egy lefejezettnek tűnő fej volt a vasrács mögött (meglátogatni a bebörtönözöttet).

Az, hogy a pápa nem szólt egy szót sem a Betlehemről, amely még a téren posztoló olasz rendőrnek sem tetszett, és "különösnek" mondta, nem meglepő, mivel hetekkel korábban látta és jóváhagyta a tervet.

És a mindenféle szemetet eltakarító, rövid időre megjelenő sirályok sem számítanak újdonságnak a Szent Péter téren Ferenc pápasága alatt.

A környező téren és az oszlopsorok alatt a járókelők is döbbenve tapasztalják a rendszeres éjszakai zavart és romlást. A sirályok megszállják az Egyház központját és lecsapnak a szemétre, romhalmazt és szemetet hagyva maguk után a járdákon és az utcákon.

Ugyanis a hajléktalanoknak megengedett a boltívek és a gyalogjárdák között tanyázni, pontosan szemben a Szentszék sajtóirodájával. Gyakran berúgnak és rendbontóan viselkednek, időnként fenyegetik a bazilikát lefényképezni szándékozó turistákat.

A pápa törődése a szegényekkel és a hajléktalanokkal nem abban nyilvánul meg, hogy felemelné őket az utcáról, hanem ehelyett megteremtette a hajléktalan kultúrát a Vatikán körül.

Sokan "apokaliptikusnak" mondják ezt a nyomorúságos képet.

És ez az általános szemét és romhalmaz, a Vatikán fölött keringő vijjogó, rikoltozó madarak talán ennek a pápaságnak nagyon szimbolikus jelentését adják, azt, hogy az Egyházat a halál felé vezeti.

És miközben a - mind fizikai, mind erkölcsi - romlás és a hanyatlás folytatódik az Egyházban, igazán senki sem szólal fel az érdekében és nem siet a segítségére.

forrás: www.lifesitenews.com

Szűzanya speciális áldása.

A Szűzanya különleges anyai áldása.
A Szűzanya 1988-ban kezdett szinte naponta beszélni különleges anyai áldásáról Medugorjében, ahol 1981 óta mint a „Béke Királynője" jelenik meg. 1988. augusztus 15-én, mennybe felvételének ünnepén adta először a Szent Szűz ezt az áldást mint különös kegyelmet a Krizsevác hegyen lévő zarándokokra. Megbízást is adott hozzá: „Adjátok tovább minden teremtménynek!" Az áldás szövege:
„Megáldalak téged Szűz Mária különleges anyai áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Amen."
A látnokok közül Marija Pavlovic az egyetlen, akivel a Szűzanya erről a különleges anyai áldásról beszélt. Ő mondta el nekünk: Szűz Mária anyai áldása ingyenes adomány, amit Isten mint "különleges anyai kegyelmet" a Szűzanyán keresztül ad. A megtérésre, a lelki és testi gyógyulásra ad erőt ezen keresztül Isten. A Szent Szűz megmagyarázta, hogy ez különbözik a pap áldásától. A pap áldása erősebb, mivel keze szent krizmával lett felkenve, és áldása által a menny minden áldását közvetíti. Isten a Szűzanyának ehhez a különleges anyai áldásához rendkívüli ígéretet fűz: Isten, a mi mennyei Atyánk az ily módon megáldott személy mellett marad élete végéig és naponta támogatja megtérésében.
A Goszpa azt mondja Mariján keresztül, hogy az az ember, aki jelenésének helyén megkapta tőle ezt az áldást vagy a "Béke Királynőjének" üzenetei szerint él, továbbadhatja másoknak. Azt is elmondta, hogy bármily sok embert is megáldhatunk, de csak egyenként, nem csoportosan. Csendben is megáldhatjuk a hitetleneket. Istennek Szent Anyja azt mondja, hogy ez az áldás annál erősebb lesz, minél jobban elterjed.
Marija Pavlovic barátnője érdekes történetet mondott el ennek az áldásnak a hatásáról:
Azon a bizonyos augusztus 15-én 1988-ban én is ott voltam a jelenés alatt a Krizsevác-hegyen. Valamennyien éreztük az átható öröm rendkívüli kegyelmét. Az elsők között jöttem le a hegyről, ahol német zarándokokkal találkoztam, akik az üzenet szövegét kérték, mivel még nem volt német nyelvre lefordítva. Mialatt az üzenetet szavanként megismételtem számukra, észrevettem egy harminc év körüli fiatalembert, akinek arcán félelmetes gyűlölet ült, mialatt pokoli tekintetét rám szegezte. Nagyon megijedtem. Hogyan lehet ilyen rettenetes állapotban éppen most, amikor ilyen szép ajándékot kaptunk a Goszpától? - kérdeztem magamban. Ez az ember nem úgy nézett ki, mint a többiek, akik örömmel jöttek le a hegyről. Egyenesen felém tartott és úgy tűnt, mintha legszívesebben megölne. Nagy részvétet éreztem e sötét tekintetű szegény testvér iránt. Ezért erősen a szemébe néztem, és csendben teljes szívemből átadtam neki Szűz Mária különleges anyai áldását. Azután a Goszpához könyörögtem, hogy váltsa be ígéretét és a mennyei Atya őrizze ezután őt.
Másnap este, amikor kilenc óra után kiléptem a templomból, megszólított egy ember. Ő volt az! Akit előző nap megismertem. De már nem volt ugyanaz. Tekintetében a pokoli lángok helyett kimondhatatlan béke tükröződött.
Megismer? - kérdezte. - Mondja, mit tett velem tegnap este? De még mielőtt válaszolni tudtam volna, belekezdett történetébe: Német állampolgár vagyok, harminc éves és orvos. Három évvel ezelőtt jöttem először Medugorjébe. Akkoriban részt vettem sátánista összejöveteleken, de nyolc napos itt tartózkodásom alatt megszabadultam és megtértem, hála egy pap segítségének. Még három hónapot szerettem volna itt tölteni, hogy megerősödjek megtérésemben és elmélyüljek hitemben. De sajnos túl büszke voltam.
Németországba visszatérve elhatároztam, hogy meglátogatom volt barátaimat, beszélek nekik Istenről, Medugorjéról, a Mária jelenésekről, és megpróbálom megtéríteni őket. Egy hónap leforgása alatt azonban rosszabbá váltam valamennyinél, úgy hogy megválasztottak főnöknek. Most, hogy meghallottam milyen nagy ünnepre készülnek Medugorjében Szűz Mária mennybe felvételének napján, elhatároztam, hogy újra eljövök, de most a Sátán megbízottjaként. Azért másztam meg a Krizsevácot, hogy ott zavart keltsek. Amikor megláttam önt, amint éppen a Szűzanya üzenetét adja tovább, nyomban olyan gyűlölet kelt bennem, hogy meg akartam önt ölni. Csakhogy akkor ön felém fordította tekintetét, és én megtorpantam. Éreztem, hogy valami történt velem. Elmentem ön mellett, de már semmit sem tudtam tenni. Egész éjjel ébren voltam. Bár még a Sátánhoz tartoztam, lelkemből váratlanul és szakadatlanul egy imádság tört fel:
"Ó én mennyei atyám, tudom, hogy itt vagy, ne hagyj el engem többé!"
Ennek az imádságnak nem lehetett ellenállni, egész éjjel ezt imádkoztam. Már korán felkeltem és kerestem magamnak egy papot. Pavic atyánál gyóntam meg, és ő végül elimádkozott felettem egy ördögűző imát. -De mondja meg nekem, kérem, mit tett velem tegnap?
Marija barátnője így válaszolt: Az ön története váratlan bizonyítéka annak, amit a Goszpa az utóbbi időkben nekünk tanított. Tegnap este különleges anyai áldását adta ránk és kérte, hogy adjuk tovább minden embernek. De előbb még pontosan elmagyarázta, hogy milyen rendkívüli kegyelmet közöl ez az áldás. Nagy szomorúságot éreztem, amikor önt a hegyről lejőve megláttam és nem értettem, miképpen lehet valakiben ekkora gyűlölet azon az örömünnepen. Azonnal tettekre váltottam a Szűzanya kérését, átadtam önnek az ő különleges anyai áldását, és a mennyei Atyához könyörögtem, hogy maradjon ön mellett. Csupán ennyit tettem. A többit a Szűzanya intézte el, mert ő megtartja ígéretét. A mennyei Atya most már ön mellett marad és nem hagyja el önt többé. Hát így történt. A Goszpa áldása lefegyverezte önben a Sátánt, és az Atya kinyilváníthatta ön iránt szeretetét. Micsoda bizonyság!
(Emmanuel nővér feljegyzéseiből a „Schweizerisches Kath. Sonntagsblatt" cikke alapján)


* * * * *
A különleges anyai áldás történetéről…
A Szent Szűz: "Ma este drága gyermekeim különleges és anyai áldást adok nektek és kérlek, hogy mindazoknak adjátok át, akikkel találkoztok. Ott ahol a legtöbb embert találjátok, ott ahol az emberek összegyűlnek.
Ez által a különleges és anyai áldás által az égi Atya kötelezettséget vállalt, hogy egészen különlegesen marad az illető személlyel, hogy naponta segítse a megtérésben, egészen a haláláig."
/természetesen az Atya mindig gyermekei mellett van, de itt ingyenes többletről van szó, melyet Mária ért el. /
* * *
1987. június 24. szerda különleges áldás
A Szent Szűz Marija Pavlovic közvetítésével azt mondja, hogy a különleges áldást át lehet adni másoknak, személytől személyig. Az a személy, aki a jelenések helyén megkapja a Szent Szűztől ezt az áldást, átadhatja valaki másnak, ez a másik személy megáldhat vele egy harmadikat, ez a harmadik pedig egy negyediket. Így mehet ez személytől személyig vég nélkül. A Gospa azt mondja, hogy annyi személyt áldunk meg, mennyit csak akarnak, de mindig egyszerre csak egyet. Ezzel a különleges áldással nem áldhatunk meg egy közösséget. A hitetleneket csöndben is megáldhatjuk. Minél többször adják át ezt az áldást, annál gazdagabb- mondja Mária. A különleges áldás a megtérés és a belső gyógyulás erejét adja:
a testi gyógyulásét is. Anyai kegyelem, égi édesanyánktól. „ Különleges anyai áldás."
„Drága gyermekek, mindnyájatokat a megtérés útján szeretnélek vezetni. Azt akarom, hogy térítsétek meg a világot, és hogy életetek mások számára megtérés legyen. Ne essetek hűtlenségbe. Mindegyikőtök vesse alá magát teljesen az én akaratomnak. Mától fogva különleges kegyelmeket adok nektek, elsősorban a megtérés ajándékát, mindnyájan vigyétek el otthonotokba áldásomat, és ösztönözzetek másokat valódi megtérésre."
* * *
Szűz Mária a Béke Királynője üzenete Medjugorjeből - 2001 június 25
Drága Gyermekek!
Veletek vagyok, és anyai áldásommal megáldalak benneteket. Ma különösen, amikor az Isten bőségesen osztja kegyelmét, imádkozzatok és keressétek velem az Istent. Az Isten hatalmas kegyelmeket oszt nektek, ezért kicsinyeim használjátok föl jól ezt a kegyelmi időt, és jöjjetek közelebb Szívemhez, hogy Fiamhoz, Jézushoz vezethesselek benneteket.
Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
* * * * *
A következő imának sürgős elterjesztését kérte Medjugorjében a Szűzanya !
Istenem, Atyánk, hisszük, hogy megmentesz minket az örök kárhozattól. Kérünk Téged, mentsd meg a világot, ahová egyszülött Fiadat küldted, ami urunkat Jézus Krisztust.
Te vagy egyetlen reményünk, ÖRÖK SZERETET.
Mindenható Isten, tekints a bűnösökre, mint tévelygő fiaidra és leányaidra. Hőn kérünk, könyörülj rajtunk, mert nem látunk más kiutat a jelen idő zűrzavarából.
Segíts a Te szerető mindenhatóságoddal, nyújtsd felénk védő karjaidat és űzd el a gonosz árnyékát. Istenem, légy irgalmas e század hitetlensége iránt.
Istenem, könyörülj a tudósokon és világosítsd meg gondolkodásukat a Te lelkeddel. Istenem, könyörülj a kicsiken, akik semmiről sem tehetnek és akik ebbe a hazugságokkal és tévedésekkel teli világba jöttek.
A Te igazságoddal gyújts világosságot a lelkükben.
Ámen.
Jézusom, fogadd a Te kegyelmedbe az én testemet, lelkemet, egész életemet. Istenem, irgalmasság Atyja, vedd el tőlem a szenvedés keserű kelyhét. De ne az én akaratom, hanem a Te szent akaratod teljesedjék be, mindörökké. Ámen.
A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyre állítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget; hogy azt mond a foglyoknak: „Jöjjetek ki!” , és akik sötétségben vannak: „Lépjetek napvilágra!”
Izaiás 49,8-9
Isten áldása legyen veletek!
TestVéri Szeretettel!
Velünk az Isten! - Emmanuel