2014. május 27., kedd

Győzött a cionizmus: Herzl győzelmet aratott Szent X. Pius felett



Bergoglio 2014. május 26-án 9 óra 45-kor lerótta kegyeletét a cionizmus alapítója, Theodor Herzl sírja előtt. Az aktus során jobbján a szefárd főrabbi, Slomo Amar állt, balján pedig az askenázi főrabbi, David Lau. Lau annak a Lau Meier főrabbinak a fia, akitől a kereszttel kapcsolatos eme kijelentés származik: „A kereszt sértő a zsidókra nézve, a kereszt szemben áll a zsidó vallással, és a keresztnek a látványa is tiltott egy zsidó számára”.
Az talán csak a véletlennek tudható be, hogy Bergoglio „apostoli” keresztje a rabbikkal való találkozója során becsúszott az öve mögé és éppen csak a csúcsa volt látható.
     [Ez csak az eddig oda-nem figyelőknek tűnhetett fel, illetve jelenthetett újat. Ahogy a honlap korábban feltett írásában: Bergoglio és társai elrejtik mellkeresztjüket „idősebb” testvéreik jelenlétében áll, ezt a „szép, katolikus” szokását már argentin püspök korában szorgalmasan gyakorolta.]
Eltekintve attól, hogy a pápa [?], aki a békeközvetítő szerepében tetszeleg, elfeledkezik arról, hogy Izrael a világ egyik legnagyobb fegyverszállítója, és átsiklik a felett a tény felett, hogy a cionizmussal szoros köteléket tartó nemzetközi uzsoratőke hány szegényt nyomorít meg, ezzel az aktussal Bergoglio megtagadta legszentebb elődjét, Szent X. Pius pápát is.
Emlékeztetőül:
     X. Pius pápa 1904. január 26-án audiencián fogadta Herzl Tivadart a Vatikánban. Herzl a pápa támogatását szerette volna elnyerni egy, a cionizmus jegyében létrehozandó zsidó állam megalapítására Palesztina területén. [Egy másik beszámoló szerint azt kérte, hogy a pápa „egy Izrael állam megalakulását legalább elvileg ne ellenezze”.]
     Herzl a pápa kinyújtott kezét ignorálva és a kötelező kézcsókot elmulasztva adta elő kérését, melyre a pápa így reagált: „A zsidókat nem fogjuk abban megakadályozni, hogy Jeruzsálembe visszatérjenek, de ezt soha nem fogjuk szorgalmazni sem. Jeruzsálem földje nem volt mindig szent. Azt csak Jézus élete tette szentté. Mint az Egyház feje, erről nem szólhatok másként. A zsidók nem ismerték el Urunkat, ezért mi sem ismerhetjük el a zsidókat (…). Tudom, eléggé kellemetlen, hogy jelenleg a törökök uralják a szent helyeket. Ezt el kell viselnünk. A zsidóknak azonban nem kívánjuk megengedni, hogy a föld az ő birtokukba kerüljön. Imádkozni fogunk értük, hogy megvilágosodjanak és, ha Palesztinában mégis megvetnék lábukat, ott lesznek egyházaink és papjaink, hogy Önöket ott mind megkereszteljék.”
     [Egy másik forrás szerint Szent X. Pius pápa ezt is mondta: „Amíg Izrael Krisztust nem ismeri el Messiásnak és Istennek, addig az Egyház se a cionizmust, se Izraelt nem fogja elismerni.”]
110 évvel később utóda [?], Bergoglio pedig kezet csókol olyanoknak, akik tagadják Jézus Krisztust.

(forrás: http://pagina-catolica.blogspot.hu/2014/05/945-hora-de-la-infamia.html#more)
http://katolikus-honlap.hu/1401/berg-zsidok3.htm

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Isten, az Atya: Meg fogják változtatni a Hiszekegy imaszövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy e helyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet

Összefogás a Békéért!! - Böjte Csaba írása

Béke Királynője, könyörögj érettünk! Sok - sok szomorú hír érkezik nap mind nap! Gyilkosságok, háborúk, civilek ellen elkövetett kegyetlen cselekedetektől hangos az újság, a rádió, a televízió! Sajnos a világ megannyi pontján, a nézeteltéréseket jó testvérekként nem sikerül megoldani! A fellobbanó ádáz gyűlölet elharapózik, s fellángol sokfelé a nyílt katonai konfliktus! Az emberek szemérmetesen félrefordulnak, próbálják nem észrevenni a lángokat, a szenvedéseket, de az ami most Afrikában, Szíriában, Afganisztánban, Ukrajnában zajlik, az már nem kamaszos kakaskodás, melyet egy legyintéssel elintézhetünk!
A keresztény embernek mi a feladata, egy háború felé sodródó világban? "Bármit is kértek a mennyei Atyától az én nevemben - mondja Krisztus Urunk -
azt Ő megadja nektek!" Éljünk megváltónk ígéretével! Kérjük a Béke Királynőjének, Máriának közbenjárását, hogy a világ Ura teremtsen békét szíveinkben, segítsen, hogy jó testvérekként egymás érdekeit szem előtt tartva, őszinte párbeszéddel keressük azt a kompromisszumos megoldást, mely mindenkinek jó, elfogadható! Egyházunk nagyjai, a szentek tanítása alapján hihetjük, hogy az őszinte ima, a határozott böjt képes megállítani a gyűlöletet, kioltani a háború tüzét!

Kétezer évvel ezelött a Szentlelket várva, Pünkösdre készülve, Mária az apostolokkal együtt imádkozott! Bizalommal együtt várták a megígért új Vigasztalót, ki elhozta a nyelvek csodáját, azt, hogy a sok különféle nyelvű, gondolkodású ember egymást megértve jótestvérekként, boldog bizalommal együtt dicsérték Teremtő Istenünket!

Alázattal felkérem a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyerekeinket, munkatársainkat, támogatóinkat és mindazokat, kik számára a krisztusi béke értékes és fontos, hogy Pünkösdre készülve, végezzünk el egy kilencedet az áldott békéért! Kérjük a Béke Királynőjének, Máriának  közbenjárásával az Istent, hogy a békét, mind egy nagy folyamot árassza világunkra, oltsa ki az engesztelhetetlen gyűlölet háborús lángját az emberek szíveiben!

Az interneten (www.magnificat.ro), de a honlapunk facebook oldalán is napról napra leközlöm azt az imát, mit a gyermekeinkkel mi is bizakodó lélekkel elvégzünk! Ott ahol élsz, mond el te is ezt az imát és jelezd egy like-al, hogy mellettünk vagy, hogy velünk együtt imádkozol a békéért! Hiszem, hogy az alázatos ima áthatol a gyűlölet fellegein, és világunk sorsát irányító hatalmasságok is alázattal magukba szállnak! Május 31-én, Marosillyén kezdjük ünnepélyesen az imakilencedet, és június 8 - án Pünkösd napján, Csíksomlyón szeretnénk befejezni! 

Jézus mondta: "ha akkora hitetek is lesz, mint egy mustármag, s ha azt mondjátok a hegynek, hogy szakadjon ki és verjen gyökeret a tengerben, akkor megteszi!" Mi a gyűlölködés hegyeit szeretnénk a béke tengerébe elmeríteni a kilenceddel, - és az őszinte párbeszédből fakadó békés rendezések reményét felébreszteni az egymással szemben álló emberek szívében!

Imádságos bizalommal, Csaba t. 

Déva, 2o14 május 27.

2014. május 26., hétfő

A HAMIS PRÓFÉTA A A PALESZTÍN SIRATÓFALNÁL




ELHALLGATTÁK A HAZAI HÍREKBEN
A hazai hírekben igen szűkszavúan utalnak a pápa Szentföld-i útjára. Ugyan mondták, hogy Betlehembe is ellátagatott, de a tévék semmi képet erről nem mutattak. A német DW oldal lehozta a Reuters képet, hogy a pápa imádkozott a 8 méter magas betonfalnál amit a zsidók emeltek a palesztínok földjén. A falfelirat arabul „Szabad Palesztínát”. Egyelőre nem tudni, hogy a pápát beerőszakolják-e a Jad Vasembe? Később még beszámolunk erről az útról. Ugyanakkor a tévében Izrael vatikáni nagykövete egy hatalmasat hazudott. Ugyanis azt hazudta a pápának, hogy a Siratófal Jeruzsálemben az egyetlen olyan emlék ami megmaradt az ókorban lerombolt második zsidó szentélyből. A Siratófal köveihez a zsidóknak semmi köze, ők életükben semmit sem építettek, azt is a rómaiak építették, mint minden más építményt Jézus földjén. Érdekes hír volt az ATV-ben, miszerint a Siratófalat „lezárták” mindenkit elkergettek onnan, minden gépkocsit ellenőriztek, úgymond a pápa biztonsága miatt. Ezt most magyarra lefordítjuk. A korábbi pápákkal ellentétben Ferenc pápa nem óhajtott vezekelni a Siratófalnál és papírokat dugdosni a kövek réseibe, hát kitalálták ezt a mesét. Érdekes jelenet volt az amikor Tel Avivban a zsidó elnök fogadta a pápát katonai kisérettel. Két sor katona között mentek el, de a zsidó katonanők az egyik sornál a fenekükkel háttal álltak sorba a pápának…Kép: a Huffpost is közölt képet a pápáról a palesztín falnál, de a hazai tévék és netes oldalak nem

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1pa-paleszt%C3%ADn-sirat%C3%B3faln%C3%A1l

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó - Böjte Csaba előadása

Jézus visszajövetele, a Pünkösd - Barsi Balázs atya gondolatai

Az a nap, amelyről Jézus beszél, hogy akkor „megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem, és én tibennetek”, nem más, mint Jézus visszajövetelének napja. De nem a végső eljövetel napja, a világ vége, hiszen akkor mindaddig nem tudhatnánk, mit is jelent, hogy Jézus az Atyában van, s hogy mi az isteni természetben való részesedés által Jézusban vagyunk, ő pedig mibennünk. Hiszen olyan tudás ez, melyre sem azelőtt, sem utána önerejéből nem juthatott az emberi értelem, Jézus azonban ki akarta nekünk nyilatkoztatni, nem is csak mint tudást, hanem elsősorban mint életet. Ezért ígérte meg tanítványainak az utolsó vacsorán, hogy elküldi nekik a Vigasztalót, az igazság és tudás Lelkét. Így hát az a nap, a nagy megvilágosodás napja, az igazi tudás napja, az Úr erőben való visszatérésének napja: Pünkösd ünnepe.

Pünkösd Jézus hatalmas, új módon történő eljövetele. Azáltal, hogy bűneinket elvéve s a Lélekben újjáteremtve felvett bennünket istenfiúi életébe, beteljesítette ígéretét, hogy mi benne leszünk, ő pedig mibennünk, hiszen a Szentlélek által a szívünkben él. Ezért írja Péter apostol, hogy „őrizzétek szentül szívetekben az Úr Krisztust”. Amint Péter és János apostol kézrátétele ezt az újfajta életet közvetítette a szamariaiaknak, akik meg voltak ugyan keresztelve Jézus nevében, de Pünkösd ajándékait még nem kapták meg, úgy kell nekünk is a pünkösdi Lélek által ráébrednünk istenfiúi létezésünk csodálatos titkaira, felismerni hivatásunkat és Krisztustól kapott küldetésünket.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked a Szentlélekben való megvilágosításért, életért és küldetésért. Ébreszd fel, kérünk, szívünket, hogy a benne lakó Lélek által tanúskodhassunk Rólad, és mindig készek legyünk válaszolni annak, aki a bennünk lévő reménység okát kérdezi tőlünk.
(Barsi Balázs OFM)

Így kellene viselkednie a hívőknek a neten

Aki azt állítja, a katolikus egyház nem tartja a lépést a korral, most meggyőződhet az ellenkezőjéről. Az angol érsekek egyike ugyanis összeállított egy "tízparancsolatot", amelyhez a hívőknek igazodniuk kéne a virtuális világban.
Az angol The Telegraph napilap szerint ezek az ajánlások a válaszok Ferenc pápa felhívására, aki nemrég arra szólította fel a hívőket, hogy a "digitális utakon" is hirdessék az egyház igéjét. 
"Az internet mintha egy új Athén új piaca lenne, amelyet elő kell készíteni Krisztusnak. Kihívás számunkra, hogy Krisztus tanúi legyünk ebben a furcsa világban, és párbeszédet folytassuuk a digitális kultúrával" - mondta a netes tízparancsolat szerzője, Eamon Martin érsek.
 A dokumentum nem csak azt tartalmazza, hogyan tudnák kihasználni a hívők az internetet az Egyház érdekében, hanem figyelmeztetéseket is felsorol, amelyek arra intenek, hogy kerüljék a közösségi oldalakon a kommentárok és kiírások korai megítélését. Arra is felhívja a figyelmet, hogy ne bombázzák a felhasználókat vallási üzenetekkel. 

A "tízparancsolat"

1. Gondolkodj pozitívan és örömmel. Kínálj "digitális mosolyt" és legyen humorérzéked. Ne feledd, hogy az evangéliumból származó öröm az, amit közvetíteni szeretnél, ezért ahogy Ferenc pápa mondta, csak semmi gyászos tekintet. 

2. Kerüld az agressziót és a prédikációt. Ne ítélj és ne legyél ellentmondásos, ezekből már elég van az interneten. 

3. Soha ne tégy hamis tanúbizonyságot az interneten. 

4. Töltsd meg a netet szeretettel és segítőkészséggel, inkább adj, ahelyett, hogy elveszel. 

5. Legyen széles hátad, ha a kritikákra kerül sor. Ha lehetséges, óvatosan reagálj. 

6. Imádkozz a digitális világban. Válassz egy helyet, ahol lehetőséged van elmélkedni és elcsendesedni. 

7. Alakíts ki kapcsolatokat és építs közösséget. Az Egyház mindig a találkozásokról szólt. 

8. Oktasd a fiatalokat, hogy az interneten is biztonságban legyenek, és felelősségteljesen használják azt. 

9. Minden alkalommal tanúskodj az emberi méltóságról. Ahogy a pápa mondta, szívd magadba az internet lelkét. 

10. Légy misszionárius. Légy tisztában vele, hogy az internet által üzeneted sok millió emberhez juthat el. 

(aktualne, bumm.sk)

2014. május 25., vasárnap

Égi Édesanyánk 2014. május 25-ei üzenete Medjugorje-ből

Üzenet, 25. május 2014

"Drága gyermekek! Imádkozzatok, és legyetek annak tudatában, hogy Isten nélkül por vagytok. Ezért fordítsátok gondolataitokat és szíveteket Isten és az imádság felé. Bízzatok az Ő szeretetében.  Gyermekeim, Isten lelkében mindannyian meghívást kaptatok, hogy tanúságot tegyetek. Gyermekeim értékesek vagytok, és a szentségre, az örök életre hívlak benneteket. Ezért legyetek annak tudatában, hogy ez az élet mulandó. Szeretlek titeket, és a megtérés új életére hívlak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

A NŐ - és mint ANYA - szakrális szerepe a családmodellben


Miért gyengébbik nem?
Tevődhet fel a kérdés másik nemes felünk kapcsán. Ősképünkben a nők tisztelete kiemelt fontosságú, akiket a Boldogasszony megjelenítőinek tartunk. Egy szakrális család szellemi vezérletét a nő adja, ugyanakkor nincs és nem is lehet kimondott vezető szerep egyik fél részéről sem. Mielőtt felhördülnek a hím-soviniszták vagy a feminista-mozgalmárok ezen sorok olvasatán, nyugodtan olvassák tovább az okfejtésünket a mielőbbi megértés tekintetében. Elmagyarázom! Tehát az eredeti állapot(természetes családmodell) szerint a család irányítása mindig az évkörnek megfelelően történik. Tavasztól őszig a férfi lép előtérbe és irányítja a teremtő munkálatokat. Ősztől tavaszig, amikor melegségre van szükség, a nő veszi kezébe a gyeplőt.
Az ősi modell(egészséges családkép) szerint élő családok középpontjában mindig az egyensúly áll, s a szerepek a fény változásának megfelelően cserélődnek.
A nők tisztelete még az ötvenes években létezett, de szép lassan beszivárgott a nyugat-európai család modell. Igen, jól olvassák, a keleti-tömb(kommunista) látszat-elzártsága ellenére is. Erre a nyugati típusra az a jellemző, hogy az erősebb lenyomja a gyengébbet, elpusztítja a jobbat. Igazi kíméletlen farkastörvény mentén épül fel a nyugati társadalom. A különféle hozzánk képest akkori "nomád" népek és a „nagy” civilizációk léte alatt a női minőség állati sorba süllyedt, élvezeti cikk lett belőle, ura a férfi lett, pusztán fizikai fölényének okán. Ez a fő különbség! A puszta erő áll szemben a szakralitás minőségével. Ennek enyhébb változata manapság is fennáll, nálunk használatos udvariassági formulákat nem ismernek.
A magyar lélekből nem lehetett teljesen kiölni ezt a tiszteletet, ezért a tisztaság és szüzesség erényének besározása, a fogantatás és életadás önkényes megtagadása lett a liberális „értelmiség” célkitűzése.
A lélekgyilkos materializmus és szellemgyilkos liberalizmus térnyerésével megszűnt az igény a szakrális család modellre, helyébe lépet a „neked jogod van” a kötelesség és áldozatkészség helyébe ültetett jogvédő szólamok elve.
A Hungarista családkép legfőbb erénye, teljes értékű tagja a nő és jövője a fogantatás becsülete, annak gyümölcsében; a gyermek védelme...munkája, az életre nevelés!

Dr. Madarasi Pál-Várhegyi Kálmán

Böjte Csaba: Jézus nem nyafogott, hogy milyen fapados körülmények fogadták

Nagyon sok mindent tanulhatunk a kis Jézustól és a gyermekektől – mutatott rá Böjte Csaba ferences szerzetes a nagymarosi ifjúsági találkozó délelőtti nagyelőadásán május 24-én. Ezek közül a bátorságot, a kitartást és a jókedvet helyezte fókuszba.

Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába – többek között ebből a jézusi gondolatból kiindulva beszélt Böjte Csaba testvér arról, hogy mit lehet a kisgyermekektől, leginkább a kis Jézustól tanulni.
Mindenekelőtt bátorságot, hangsúlyozta, hiszen Jézus neki mert egyedül vágni a megváltás nagy feladatának, úgy ment neki: Hol az a világ? Váltsuk meg! Csaba testvér húsz év alatt több mint ötezer gyermeket fogadott be otthonaiba, így közelről láthatta, milyen hihetetlen erővel rendelkeznek ők. Nekiállnak, és megtanulnak járni, biciklizni, írni, olvasni, pedig nem könnyűek ezek. Vajon merek-e nekimenni a feladatomnak? – tette fel a kérdést a résztvevők számára. Különösen nehezen élik meg a mai fiatalok a családalapítást, véli a ferences szerzetes, ezért ő mindig azt javasolja, különösen a fiatal férfiaknak, hogy merjenek nekivágni az udvarlásnak, majd a házasságnak.
Böjte Csaba szerint mi, keresztények az ökumené terén is sokszor csak udvarolgatunk ahelyett, hogy lépnénk. Akár az ökumené terén, akár a közéletben csak együtt tudunk valami szépet alkotni, hogy tündérkertben élhessünk.
A kis Jézus azzal is tanít minket, hogy nem nyafog. Amikor karácsony estén eljött közénk nem engedték be otthonaikba az emberek, igencsak fapados körülmények fogadták. De Jézus nem szalad haza az Atyához, amikor ezzel szembesül, nem mondja, hogy váltsa meg ezt a világot, aki akarja, nem tör ki, hogy ki írta ezt a rossz megváltási forgatókönyvet, milyen rossz a szervezés. Jézus tűrte mindezeket és kitartott. Ugyanígy tett akkor is, amikor Keresztelő Szent János lefejezéséről értesült: nem akarta szétrúgni Heródes palotáját, hanem elment egy csendes helyre, és ott bátorította, tanította az embereket.
Más bűne nem jogosít fel téged, hogy letérj a szeretet parancsának útjáról – hangsúlyozta Böjte Csaba, aki szerint azt is jó, ha megtanuljuk a gyerekektől, hogy egy pillanat alatt elfelejtik a bajaikat. Úgy viselkednek, mint a víz, amely nem viszi magával a belehulló dolgokat, hanem forgatja őket egy kicsit, majd leteszi és továbbmegy.
A mai ember sokszor olyan koravén, olyan, mint a savanyú uborka: hiányzik belőle a gyermeki, pajkos jókedv. Ezt a gyermeki jókedvet is érdemes Jézustól ellesni Csaba testvér szerint. Érdemes megfontolni, hogy a nagy Istennek, mielőtt bármi csodát tett volna e földön, volt ideje játszani. Vajon megvan bennem az Úrban való örvendezés képessége? – tette fel a kérdést a szerzetes, aki szerint nem szabad hagyni, hogy bárki elrontsa a kedvünket. Bizonyosan fáj, ha az embert ütik, de ha a földhöz veri magát, attól biztos nem lesz jobb.
Böjte Csaba kijelentette, szeretne a Kárpát-medencében egy gyermeki lelkületre törekvő mozgalmat elindítani. Egy olyan cél is a szeme előtt lebeg, hogy a Gyermek Jézusnak is legyen ünnepe. Nehézség mindig lesz, mondta Böjte Csaba előadása végén, de vajon megvan-e bennünk az ezeken túllépő gyermeki rugalmasság?
Az idei tavaszi nagymarosi találkozó reggeli imával vette kezdetét, amelyen Pipó József és barátai, valamint a Misericordias ének- és zenekar közreműködött. Ezután Gáspár István nagymarosi plébános, a találkozót szervező Országos Lelkipásztori Intézet vezetője köszöntötte a találkozón résztvevő fiatalokat. Elmondta, hogy az elkövetkezendő három találkozón az evangéliumi parancsokat fogják középpontba helyezni: most a szegénységet, ősszel az engedelmességet és jövő tavasszal a tisztaságot. A mai nap ragaszkodásaink elengedéséről szól, hogy szabaddá tudjunk válni Isten számára – tette hozzá Gáspár István.
Böjte Csaba előadása után fakultációkkal folytatódott az esemény: a főelőadóval való beszélgetés és az előadás kiscsoportos megbeszélése mellett számtalan más programra nyílt lehetőség. Kerényi Lajos atya a keresőket várta, Brückner Ákos, Várnai Péter és Somogyi Sándor atyák felmerülő hitbéli kérdésekre adtak eligazítást. Volt biblikus műhely Radnóti Mária szociális testvér vezetésével, előadást tartott Héjj Tibor keresztény üzletember és a szegényekkel foglalkozó Szent Egyed Közösség is. Az Élő Könyvtár és a Meghallgat-LAK Műhely mellett csendes szentségimádásra is mód volt. A program délután közös szentségimádással folytatódik, amelyet az Eucharist együttes és a Váci Egyházmegye Dicsőítő Vezetőképzője vezet, majd délután négy órakor Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius mutat be szentmisét.
Fotó: Tibély Gergő
Agonás Szonja/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Mihelyt a pogányság megkaparintja Egyházamat, ez az utolsó fejezetet fogja jelezni


2014. május 24., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok





2014. május 23., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)



Egy kiló fokhagyma!

Ausztráliából jövök, és sokat gondolkodtam azon, hogy miért mennek sokszor olyan messze a szülőföldjüktől az emberek? Feladják otthonukat, baráti kapcsolataikat, szüleik sírját, az őseik által kemény munkával megépített templomot, iskolát, mindent, és mennek megbabonázva az ismeretlen idegenbe! Az egyetlen érv melyet olyan sokszor hallottam, hogy ott az emberek jobban megvannak fizetve!


Valóban, hozzánk viszonyítva ott nagyon bőven mérik a pénzt! Ausztráliában a kötelező minimálbér 21 dollár óránként! Természetesen, ha az ember szakmunkát végez, akár ennek többszörösét is hazaviheti. Innen Erdélyből nézve, ez Kánaán! Ha bemész az első üzletbe, akkor kiderül, hogy sokat keresel, de sokat is kell költened, hisz egy kiló akciós sajt 35 dollár, és egy kiló filézett hal szintén ennyibe kerül, de sajnos a többi élelem is nagyon drága. Egy kiló krumpli 8, a hagyma kilója 13, és a fokhagyma 20 dollár! Egy ház bérlése vidéken 300-400 dollár havonta, betegbiztosításról, egyebekről ne is beszéljünk! Igen, vastag csövön folyik ott a pénz a zsebbe, de ugyanolyan vastag csövön folyik a pénz ki a zsebből! Nálunk is volt milliós világ, havonta vagyonokat kerestünk, de nem voltunk boldogok! Kint az emberek ugyanezt mondják, mindenki sok-sok pénzt kér munkájáért, az eladott portékájáért, de sajnos ugyancsak sokat fizet mindenki aki bármihez hozzá akar jutni!

Szép, jó világ, de másképpen szép az a világ, ezért én itthon maradok!

Szeretettel, Csaba t.

2014. május 22., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben

Az egyházmegyeileg illetékes érsek közleménye a "nagy figyelmeztetés" üzenetekkel kapcsolaban

A „nagy figyelmeztetésről” szóló írországi próféciák esetében a döntés a Dublini Főegyházmegye érsekét illeti, akinek alábbi állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján: 
 A DUBLINI FŐEGYHÁZMEGYE KÖZLEMÉNYE
AZ „ISTENI IRGALMASSÁG(RÓL NEVEZETT) MÁRIA”
ÁLLÍTÓLAGOS LÁTNOKKAL KAPCSOLATBAN
A Dublini Főegyházmegyébe folyamatosan érkeznek a kérések, hogy nyilatkozzék azoknak az állítólagos látomásoknak és üzeneteknek a hitelességéről, amelyeket egy magát „Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Máriának” nevező és feltehetően a Dublini Főegyházmegye területén élő személy kap.
Diarmuid Martin érsek megállapítani kívánja, hogy ezek az üzenetek és állítólagos látomások egyházi jóváhagyással nem rendelkeznek, és számos olyan szöveget tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a katolikus teológiának.
A Katolikus Egyházhoz tartozó közösségekben nem szabad terjeszteni és használni ezeket az üzeneteket.
A közlemény a Dublini Főegyházmegye honlapján olvasható.
(Fordítás: Christianae.wordpress.com)

Kijevben mégiscsak lesz PARÁDÉ! Május 26-án!

Kijev szerte morgolódás van, hogy elmaradt a Győzelem Napja alkalmából évente szokásos május 9-i parádé.
Úgy látszik, hogy a puccsista horda is belátta, hogy tarthatatlan a dolog-PARÁDÉ AZ KELL!
Lesz is. Május 26-án-egy nappal az “elnökválasztási” cécó után.
BUZIPARÁDÉ LESZ KIJEVBEN!
Voltak erre vonatkozó értesüléseink régebbről, ám tegnap előtt “félhivatalos” formában is értesitette Ukrajna lakosságát parádé terveiről a kijevi junta.
Szavik Suszter-jeles ukrán tévés személyiség-akit “nagyon kormányközeli” személyiségnek tartanak, és számtalan “nagyon komoly elemző műsor vezetője” (egyszóval egy afféle ukrán Oberszovszky) Twitter-üzenetében értesitette a nagyérdeműt a parádé megtartásáról. Arról is beszámol tudósitásában Suszter mester, hogy az ötletgazda maga Turcsinov vezérhiéna volt.
Szlavik Suszter teljes mellszélességgel kiáll a parádé mellett, és arra kapacitálja Ukrajna népét, hogy minél többen vegyenek személyesen is részt a kijevi buziparádén.
A hirrel kapcsolatos kommentek közül-finoman szólva is-többségben vannak a parádét ROSSZALLÓ vélemények.
Május 26-án Kijev népe új jelszót láthat-olvashat:
VILÁG BUZIJAI EGYESÜLJETEK!
Az egyéb látványosságról már nem is szólva!
A nyugati kultúra betört Kijevbe!
SZLAVA UKKRAINYJE!
(Forrás: http://rusmir.tk)

2014. május 21., szerda

Ha ezt elolvasod, talán hinni fogsz a túlvilági létben

Egy angol ápolónő megírta, hová távozunk a földi létből. Nem fáj, ígérjük!
Egy angol ápolónő tanulmányozni kezdte a halálközeli élmény jelenségét. Kezdetben szkeptikusan állt hozzá, mert a hivatalos tudományos elmélet híve volt. E szerint amikor az emberi szervezet működése kezd leállni, az agyba egyre kevesebb oxigén jut, emiatt a páciens hallucinálni kezd.
penn
Aki már átélt halálközeli élményt (HKÉ), hasonló dolgokról számolt be. A folyamat sistergéssel, különböző zajokkal vagy egy kattanással kezdődik. A páciens lassan elhagyja a testét, emelkedni kezd, és látja magát fölülről. Aztán egy alagútban közeledik valamilyen nagy fényesség felé, találkozik elhunyt szeretteivel, s közben nagy béke és boldogság szállja meg. Sok esetben a páciens gyönyörű rétre jut, ahol éteri zene szól. A legtöbben hosszú utazásról számolnak be, holott csak pár másodpercig vagy percig öntudatlanok. Egyesek viszont azt mnesélik, hogy felgyorsul az idő a HKÉ alatt. Abban mindenki egyetért, hogy az élmény teljesen valósnak tűnik, a látvány és a hang éles. Sokan elégedetlenek, szomorúak, amikor visszatérnek az életbe, mintha öntudatlanságuk alatt ott jártak volna, ahová mindig is vágytak. 
Penny Sartori ezzel a tudással vágott neki nyolc éves kutatásának, s mire nekiállt, hogy megírja tapasztalatait, már szilárdan hitt abban, hogy a HKÉ nem hallucináció, hanem valós, létező dolog. Könyve február elején jelenik meg Angliában The Wisdom of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények tanulsága) címmel. Kutatásait korábban tudományosan is elismerték, a 2005-ben publikált tanulmányával doktori fokozatot szerzett. Akkori munkáját néhányan ellenérzésekkel fogadták orvosi körökben, mert a leírt jelenségek egy része megmagyarázhatatlan a tudomány mai állása szerint. Most összefoglaljuk a megjelenés előtt álló kötet három legérdekesebb történetét.
Dr. Sartori egyik betege egy hatvanéves férfi volt, akit rákkal műtöttek, majd fertőzést kapott a kórházban. Állapota javulóban volt, de hirtelen eszméletét vesztette, és válságos állapotba került. Három órán keresztül nem tért vissza az életbe – ám később kiderült, hogy ezalatt nagyon hosszú utat tett meg. Tomnak klasszikus HKÉ-je volt. Elhagyta testét, látta felülről a betegszobát, majd hirtelen egy rózsaszín szobába került, ahol édesapja várta egy férfivel az oldalán. Apjával Tom telepatikus úton beszélgetett. Az apja mellett álló férfinek loboncos haja és nagyon szép szeme volt. Egyszer csak Tom úgy érezte, megérinti valami. Hirtelen visszakerült a betegszobába, föntről látta saját magát és a körülötte nyüzsgő orvosokat. Látta Sartorit is, amint éppen a száját tisztítja belülről. Az ápolónő szerint Tom pontosan látott mindent a szobában, holott eszméletlen volt, amit a rákötött gépek adatai is bizonyítottak. Miközben Tom nézte saját magát és az orvosi személyzetet, a loboncos hajú férfi azt mondta: “Vissza kell mennie!”. Tomot ez nagyon kellemetlenül értintette, szeretett volna a rózsaszín szobában maradni apjával meg a férfival. Kisvártatva Tom azt érezte, hogy a teste felé lebeg, és visszaköltözik belé. Miután magához tért, ezt mondta Pennynek: “Pen, ha ez volt a halál, akkor gyönyörű.”
Tom életében két komoly változás áll be a HKÉ után. Az egyik, hogy nem félt többé a haláltól. A másik, hogy meggyógyult a jobb keze, ami egy születési rendellenesség miatt egész életében görcsbe volt rándulva. Erre semmilyen tudományos magyarázat nem létezik.   
Egy másik történet hőse a hetvenes Fred, aki súlyos szívbeteg volt, és haldoklásának utolsó stádiumába jutott. Egyik este el is vesztette az eszméletét, de sikerült őt visszahozni. Másnap reggel feltűnően vidáman és frissen ébredt, és szólt, hogy szeretné látni a hozzátartozóit. Elmesélte nekik, hogy előző éjjel, amíg eszméletlen volt, meglátogatta őt a nagymamája, az édesanyja és a nővére, és virrasztottak az ágya mellett. Csak azt nem érti, mondta a rokonoknak, a nővére miért volt ott, hiszen ő még nem halt meg. Ekkor mondták el neki, hogy a nővére sajnos elhunyt az előző héten, de nem merték elárulni, nehogy felizgassa magát.

A harmadik, legkülönösebb történetben a harmincas Rajaa, egy marokkói nő tapasztalt meg a HKÉ-t. Komoly műtétje előtt altatóinjekciót kapott, s ezután elkezdett leperegni előtte az élete visszafelé, egészen a megszületéséig. Ezután olyan élményben volt része, amit csak úgy tudott megfogalmazni, hogy rövid összefoglalóját kapta a világegyetem keletkezésének. Miután kiengedték a kórházból, olyan könyveket keresett, amelyek összefüggésben lehetnek azzal, amit megélt. Kiderült, hogy megmagyarázhatatlan módon megérti a kvantumfizikát, amit sosem tanult, egyszerű asszony volt, addig ruhakereskedéssel foglalkozott. Be is iratkozott az egyetemre, ahol tanárai megdöbbentek, mert elsősévesként olyan tudása volt a kvantumfizikáról, mintha már ledoktorált volna. Még megdöbbentőbbek Rajaa elméletei a világegyetemről, amelyek megelőzik napjaink tudományát.
Dr. Penny Sartori ktatásai szerint aki HKÉ-t tapasztalt, spirituális megvilágosodás éri, aminek hatására nem egy közülük papnak áll. Penny egyik kolléganője, Pam is hasonló változásról számolt be. Ő szintén alagúton ment át, amikor a kilinika halál állapotába került, és amikor a nagy fényessségbe került, találkozott szeretteivel, a betegeivel, sőt még elpusztult házikedvenceivel is. “Most már biztos vagyok benne, hogy végül találkozunk a szeretteinkkel – mondja Pam. – Jobb ember lettem az élmény hatására, és azóta mindennap az a célom, hogy ötször örömet okozzak a többi embernek.”
Forrás: mindenegybenblog.hu

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


A Sátán az emberi nem számára a legnagyobb csapás, a fertőzése pedig halálos

A magyar prostituált története, aki találkozott Ferenc pápával - csak 18 éven felülieknek!

Boglárkát a saját apja adta el prostituáltnak. A stricik éveken át éjjel-nappal dolgoztatták, verték, éheztették. Ő az a lány, aki áprilisban találkozhatott Ferenc pápával.
„Én mindig olyan voltam, hogy ha mondanak nekem szépet, jót, azt elhiszem. Ha azt mondják, hogy a tej fekete, azt is” – Boglárka nem tudja máshogy magyarázni életének elmúlt négy évét: nővére és apja nyolcvanezer forintért adták el őt prostituáltnak, aztán embercsempészek Londonba vitték, ahol mindennap két órát alhatott, és 25-30 férfival kellett együtt lennie. Éheztették és vascsővel verték, a melltartójában kokaint és heroint csempészett Budapestre, és egyszer még arra is rákényszerítették, hogy Nepálban egy ismeretlennel házasodjon össze.
A huszonhét éves lány azt mondja, ő már senkiben sem bízik. „Miután a londoni rendőrök segítségével megmenekültem, azt mondták, hogy a tárgyalások után Rómába visznek. Nem hittem nekik, mert nekem már annyi szépet ígértek, és mindig csak baj lett belőle.” Ezúttal nem verték át Boglárkát, tényleg elvitték Rómába: ő volt az a magyar prostituált, aki április elején Ferenc pápával találkozott a Vatikánban. „Megölelt, megpuszilta az arcomat. Kérdezték a tolmácsok, hogy akarok-e neki mondani valamit, de én csak azt akartam tőle kérni, hogy adjon nekem energiát, hogy tovább tudjak élni. Azt el sem lehet mondani, milyen érzés volt találkozni a pápával, én majdnem rosszul lettem, hogy ott lehetek azon az álomszép helyen.” Boglárka egy rózsafüzért kapott emlékbe a pápától, amelyet azóta is a nyakában hord.
Ferenc pápához Boglárkán kívül egy chilei és egy cseh lány érkezett, hogy a „Harc az embercsempészet ellen” elnevezésű nemzetközi konferencián vegyenek részt. Boglárka nem tudja, miért pont őt választották ki, de mindenki nagyon kedves volt vele: egy angol rendőrnő kísérte Rómába, nem kellett semmiért sem fizetnie, és még egy kis városnézésre is volt ideje. A konferencia több száz fős hallgatóságából többen meghatódtak, amikor Boglárka alig érthető angolsággal, zokogva mesélt az életéről.
Boglárka története a saját szavaival.
Azóta Londonban van, egy biztonságos helyen, ahol a hozzá hasonló lányoknak segítenek feldolgozni az őket ért traumákat. Az első kicsöngés után vidám hangon köszön a telefonban, és csak egy dolgot kér: „Drágám, beszélgessünk úgy, mintha régi barátnők lennénk!”
Egy fekete Merciért akarták eladni
2010-ben, egy téli estén (még csak délután öt óra volt, de már sötét, idézi fel a pillanatot) kopogtattak a nyírteleki ház ajtaján, ahol az akkor 22 éves Boglárka elvált apja lakott. Az ajtóban Boglárka egy évvel idősebb nővére állt, mögötte négy férfi, farmerkabátban, vastag aranyláncokkal a nyakukban. Boglárkát keresték. A lány pár héttel korábban azért költözött Nyírtelekre, hogy a tüdőembóliában szenvedő apjának segítsen. Bevásárolt, fát vágott, és vitt egy kis pénzt abból, ami a sóstói kórházban kapott takarítónői fizetéséből maradt. Vitte magával a kétéves kislányát is, akinek az apjával már egy ideje nem tartotta a kapcsolatot.
„Az apám, amikor ajtót nyitott a férfiaknak, rám mutatott: ez jó lesz? Erre végignéztek rajtam gyerekestül, és azt mondták: jó, szép. Az apámnak nyolcvanezer forintot adtak, és beültettek egy kocsiba. Azt hittem, hogy a nővéremhez megyünk látogatóba, mert már régen láttam őt.”
Boglárka csak akkor kezdett gyanakodni, amikor kétórás autózás után nem a nővére lakásán, hanem egy romos, leszaggatott tapétájú házban tették ki, azóta sem tudja, melyik településen. Egy férfi és egy nő érkezett a házhoz, akiket üzletkötőknek neveztek. Arról beszéltek, hogy a lányt „egy fekete Mercire lehetne elcserélni”.
Boglárka sokáig nem akarta elhinni, hogy a saját családtagjai eladták őt, mert korábban nagyon jó kapcsolatban volt velük. „Négy testvérem van, szegényesen éltünk, de boldogok voltunk. Apám aztán beleöntötte magát az alkoholba, nézett magának egy másik nőt az anyám helyett, az öcsém nevelőotthonba került. A nővérem meg mindig szeretett kacsintgatni a férfiak után, azért állt kurvának, mert szerette a szexet. Anyám is, meg én is próbáltuk lebeszélni, de nem lehetett vele bírni. Aztán én is ebbe sodródtam, az anyám azóta sem áll szóba velem.”
Napi harminc gumi
A romos házhoz érkező férfi és nő azt mondta Boglárkának, hogy majd segítenek neki pénzt szerezni, és hazamenni a családjához. Nyíregyházára vitték, ahol másnap este „felöltöztették kurvának”: kicsi ruha, magas sarkú, sok smink. „Kiállítottak az utca szélére, étlen-szomjan, és azt mondták, hogy az erdőbe kell bevinni a klienseket, és otthagytak. Jöttek-mentek az autók, de én hátat fordítottam, nem is állt meg senki. De kiderült, hogy valaki szólt a fogva tartóimnak, hogy nem dolgozom, úgyhogy mondták, hogy ha így áll a dolog, akkor majd keresnek nekem más munkát.”
Boglárkát ezek után egy nyíregyházi bárba vitte el ugyanaz a férfi és nő. Itt körülbelül 28-30 prostituált dolgozott. „Rám parancsoltak, hogy táncoljak a csövön, én meg azt sem tudtam, hogy kell. A többi lány mutatta meg. Először bugyiban, melltartóban, aztán anyaszült meztelenül. Mindennap délután háromtól reggel nyolcig, 3500 forint volt a szopás, 5000 forint a minden. Én ebből a pénzből semmit nem tarthattam meg, a gumit meg nekem kellett vinni. Mindennap harminccal indultam el, és az általában el is fogyott.”
Az első alkalommal Boglárka arra gondolt: meg akar halni. Mégis mindennap elindult a munkába, sírva, mert nem tudott megszökni: a fogva tartói elvették az iratait, és a kislánya is náluk volt. „Két hét múlva arra kényszerítettek, hogy vigyem el a lányomat a nyíregyházi gyámhatóságra. Megtettem, mert tudtam, hogy jó helye lesz ott. Utána fogtak, és eladtak engem egy pestinek, megint nyolcvanezer forintért. Egy forgalmas pesti útra kellett kiállnom, de ott sem akartam dolgozni. Ordított velem az ismeretlen ember, és két hét múlva visszavitt Pestről Nyíregyházára, és visszakövetelte a pénzét. Előtte még szétvert az autóban, úgy ütött, mint egy kutyát.”
Rányitottak, hogy megcsinálta-e
Boglárkát ezután egy debreceni embernek adták el, akinek állítólag két magyar felesége is van: az egyik Debrecenben, a másik Londonban. Azt mondták a lánynak, hogy segítenek neki új életet kezdeni, pénzt keresni – Boglárka ismét hitt nekik. Két nap alatt londoni repülőjegyet vettek neki, és a debreceni férfi egyik állítólagos feleségéhez vitték Angliába. „Azt sem tudtam, hogy mit jelent a hi, how are you? Nem tudtam, hol vagyok, hol van a rendőrség, merre mehetnék. Mindenhol figyeltek. Több mint három évet voltam ott, néha 10-15 másik magyar kurvával együtt a kis lakásban.”
Száraz kenyeret és vizet adtak csak neki, hogy „csinosabb legyen”, és mindennap verték. „Nemcsak a feleség, hanem az a nyavalyás kisgyereke is. Már bocsánat, hogy így hívom, mert csak azt csinálja, amit lát otthon. Még csak hároméves volt, és mindennap vascsővel vert engem.” Az alvásra napi két óra maradt, mert két műszakban kellett dolgoznia: nappal egy nyilvános házban, este egy „szaunában”. „Ki volt írva rá, hogy Collindale Sauna and Massage, és úgy is volt megcsinálva, mint egy masszázsszalon. Volt egy előtér, három szoba, és egy kis fürdő. Mindenhol volt kamera, csak a szobákban nem. De oda meg mindig benyitottak, hogy ellenőrizzék, hogy megcsináltad-e a vendéget. Egy délelőtt alatt öt-hatszáz fontot (kb. kétszázezer forintot) lehetett keresni, és az még csak a nap fele volt.”
Kokain a melltartóban
Eközben Boglárkának további feladatokat is adtak a fogva tartói: körülbelül havonta kellett hazajárnia Magyarországra, hogy a debreceni férfinak drogot szállítson. „A melltartómban vagy a mentolos rágó fémdobozában vittem, általában kokaint és hasist. Mindig nyugodtan sétáltam a reptéren, sosem kaptak el.” Boglárka szerint egy alkalommal még Nepálba is elutaztatták, hogy összeházasodjon egy helyivel, aki Londonban akart letelepedni, de szüksége volt egy európai feleségre. Eközben egyre több férfival kellett együtt lennie éjszakánként, akik közül sokan arra kényszerítették, hogy óvszer nélkül feküdjön le velük.
„Végül ennek köszönhetem, hogy megmenekültem. Egy súlyos chlamydiafertőzést kaptam el, olyat, hogy napokig nem bírtam felegyenesedni. El kellett mennem egy kórházba, ami kifejezetten kurvákkal foglalkozott. Először kísértek oda is a fogva tartóim, de egy idő után megunták, és egyedül mehettem. Akkor mondtam a kórházban, hogy segítsenek, és szóltak a rendőrségnek. Tudtam, hogy melyik géppel jön Londonba legközelebb a debreceni férfi, és két-három rendőrautóval várták ott. Londonban zárták börtönbe őt is, meg a feleségét is.”
Boglárka még most sem érzi magát teljesen biztonságban: a tárgyalás szünetében is megfenyegették őt, hogy egyszer még megtalálják, és akkor megbánja, hogy eljárt a szája. „Szívbeteg vagyok, reszketek mindig. Még azt is nagyon rosszul viselem, ha a férfiak megnéznek az utcán, annyira megundorodtam ettől az egésztől. Már nem bízom senkiben” – mondja Boglárka, aki viszont boldogan újságolja azt is, hogy a telefonbeszélgetés közben egész végig az internet előtt ült, és szerelmes verseket töltött le.
„Van egy párom, aki egy héttel ezelőtt megkérte a kezemet. Ő az egyik vendégem volt, de nem a szexért fizetett, csak hogy beszélgessünk. Segített kikeveredni ebből az egészből. Most van egy gyönyörű állásom a Tescóban, nagyon nehéz ilyet találni.” Boglárka viszont valószínűleg ott fogja hagyni a munkáját, mert a párja azt ígérte neki, Olaszországba viszi. A lány pedig azóta vágyik oda vissza, hogy a pápánál járt.
(origo)
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy akadályozd meg, hogy embereket elraboljanak, kihasználjanak, rabszolgaságba döntsenek! Törd meg az erőszak, a gyűlöet és az önzés köreit és segíts, hogy az áldozatok vissza tudjanak illeszkedni a normális életbe! adj nekünk jó vezetőket, akik a kihasználtak és kitaszítottak védelmében dolgoznak, a bűnözőket pedig megakadályozzák tetteik elkövetésében! Köszönöm Uram, hogy megsegítesz minket! Ámen.

Az RFID chip isteni áldás, állítja a jezsuita hamis próféta

Egyre valószínűbb, hogy a 10 éve még összeesküvés elméletnek bélyegzett RDID chipből szépen lassan "gyakorlat" lesz.

Obama elnök már korábban kijelentette, hogy 2017-re minden amerikai állampolgár kapni fog ilyen beültetést. Múlt havi cikkében az NBC csupán megerősítette ezt. Az írás szerint az RDIF chip, akárcsak a Google szemüveg közelebb hozzák egymáshoz az emberiséget, és ezen eszközök hatalmas és nélkülözhetetlen lépést jelentenek a boldog, utópisztikus jövő felé. Az eszköz segítheti a bűnüldözést, a gyógyászatot és kereskedelmet, szólnak chip melletti érvek.

Viszont, ahogy közeledik ez az időpont, egyre hangosabbak hallatják hangjukat a technológiát ellenző csoportok is. Ők a totális kontroll, az "új világrend", a transzhumanizmus egy újabb eszközét, illetve a luciferánus háttérhatalom XXI. századi rabláncát látják az RFID chip mögött. Aggályaik csak tovább erősíti a Jelenések Könyve 13. fejezetének 16. és 17 sora.


16.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17.
És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

A helyzetet súlyosságát mutatja, hogy maga Ferenc pápa is beszállt RFIF chip kampányába. Legutóbbi kijelentéseivel egyértelműen a technológia mellett foglalt állást.




"Megvizsgáltuk a Szentírást, és meggyőződéssel kijelenthetem, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy az RFID chipben bármi sátáni lenne! Ha valami, akkor ez az eszköz igazi áldás, egyenesen magától Istentől, aki így segíti az emberiséget, hogy az a világ számos betegségét megoldja."

Sőt, a pápa előre vetíti, hogy a jövőben a Vatikán minden alkalmazottja, illetve lakója számára kötelezően alkalmazandó lesz ez az implantációs eljárás.

(A képen a jezsuita pápa a betiltott Templomos lovagrend egyik nagymesteri pecsétjével. Agnus Dei, azaz az Isten báránya egyike a három nagymesteri pecsétnek, amik a következők: Lovagkereszt, Két lovas egy lovon és a Szikla dóm. Amellett, hogy jezsuita, a York rítusú szabadkőművesség Templomos nagymestere is lenne a pápa?)

Mondja mind ezt annak ellenére a jezsuita, hogy a múlt évben, a Wyoming állambeli Hanna város lakói tesztelték a chip egy béta változatát. A chip pedig pont oda került beültetésre, ahova azt Jelenések Könyve is leírja, azaz a jobb kezükbe, a hüvelykujj és a mutatóujj közé. Sőt, a tesztelők kizárólag a chip segítségével tudtak maguknak élelmiszert és egyéb javakat vásárolni. Ami ugyancsak kísértetiesen hasonlít a próféciára.

Ismerve a jezsuita rend történetet és motivációját valóban inkább aggasztó, mintsem megnyugtató, hogy a pápa "Isten" ajándékénak minősítette a technológiát, de persze annak megítélése mindenkinek szíve joga! Egy biztos, többé már ez sem összeesküvés elmélet! Rohamtempóban közeleg a szép új világ.

Továbbá felmerül a kérdés, vajon ki pápa "istene"?

http://nationalreport.net/pope-francis-public-support-rfid-chip-implantation

2014. május 20., kedd

Fel fog röppenni a magyar madár! - Molnár V. József üzenete

Molnár V. Jóska bácsi fényes csodát hozott nekünk. A halál közvetlen közeléből visszatérve a saját feltámadásának és a magyarság három kápolnájának történetével megmutatta, hogyan fog kirepülni a Pió atya által megjósolt madár a Kárpát-hazából, a világ népeinek gyógyítására.
Mi is érezzük, tudjuk ezt a madarat ott a szívünk közepén. Érezzük, hogy ereje és ideje is megjött, s röppenne már. De az anyagba ragadt világ dolgai súlyosak, nehezen mozdulnak, lassan alakulnak, az évek telnek, s bár haladunk, apró szeretetkörökben sikeresen építkezünk, a pusztulás körülöttünk jelentős. Azt érezzük, több kellene, jelentős fordulat az országnak és a világnak is.
Mégis, aki ott volt ezen az előadáson 2014 májusában, három héttel Pünkösd hétfője előtt, s végighallgatta a 85 éves néprajzkutató orvosok által is lehetetlennek tartott gyógyulását, a kristálytiszta előadásában átélte a Szűzanya által Fallóskútra rendelt, a gyimesi Szép-havason nemrég újjáépített, valamint a budai Normafánál nemsoká felépülő kápolnák csodákkal átszőtt történetét, az hittel, erővel újra feltöltekezve látja: nincs lehetetlen! És úgy megy haza, hogy hiszi és valósítja Jóska bácsi előadást záró szavait, ki-ki a maga küldetésének megfelelően: „Igen, innen fog kirepülni a világ népeit megszabadító madár!”
Visszatérés a halál közeléből
„Ilyen nincsen. Ilyen nincsen” - ezt ismételgette az orvos, amint Molnár V. József eredményeit nézegette. A népszerű néplélekkutató tüdeje ugyanis három nap alatt teljesen letisztult, azok után, hogy kétoldali tüdőgyulladással és vizes mellhártyával beszállították a kórházba.
A baj pedig nagyon nagy volt, az orvos utólag úgy fogalmazott, Jóska bácsinak egy-két órája lehetett hátra, amikor kezelni kezdték. A baj híre gyorsan bejárta a Kárpát-medencét, és Székelyudvarhelytől Dunaszerdahelyig és az Őrségig több ezren kezdtek imádkozni. Barátok, tanítványok, előadásra járók, hagyományt őrzők és élők, a magyarságért dolgozó szellemi körök tagjai.
Az erő pedig működni kezdett azonnal. „Már az első napon éreztem, hogy bizseregni kezd bennem a melegség”.
Ebben az időben járt Lengyelországban egy népes társaság, ők 68-an a Szent Hedvig kápolnában egy szál gyertya körül kezdtek el imádkozni Jóska bácsiért. Egy fehér galamb jelent meg a kápolnában, leszállt a gyertya mellé, és az imádság végéig ott volt.
Molnár V. József átélte és megköszönte a csodát, mára kitűnő étvágya van, folyamatosan jön vissza az ereje, és most hétfőn ragyogó előadást tartott Pesten a Mátyás utcai szellemi műhelyben. De nem felejtette el a kórteremben megtapasztalt sorsokat, és nem is hagyta ki az előadásából. „A kórteremben egy keresztmetszetet kaptam az országról, beteg a társadalom.” Szinte egyik társát sem segítette a családja, szörnyű szenvedéseket és abnormális emberi viszonyokat látott. Az orvosokról sem volt jobb a tapasztalata, az egyikük félrekezelte (anélkül, hogy egyeztetett volna az őt addig kezelő orvossal!) egy gyógyszerrel, emiatt egy napig ment a hasa, míg a másik orvos leállította téves kezelést.
A beteg társadalom legnagyobb hiányosságát a családok megszűnésében látja. „Csak 3 százaléka él a magyaroknak rendes családban, vagyis 3 vagy 4 nemzedék szoros együttélésében. A 41 százaléka 2 generációs kiscsaládban, de ezeknek a fele csonka.”
Mégis van gyógyulási lehetősége a társadalomnak, ennek a legjobb példája kicsiben az ő esete. Így foglalta össze az üzenetét. „Az ember önmagában gyarló, kiszolgáltatott, nem tud megmaradni. A valósítsd meg önmagad, mások nélkül, sátáni parancs. Az ember csakis szeretettel marad meg, a másikkal együtt, a másikra odafigyelve. Ez a szeretet tartotta meg eddig a nemzetünket, ha visszatérünk ehhez, megmaradunk.”

Amit az égiek egyszer eldöntenek, az megvalósul! - Fallóskút története
Ellenállhatatlan folyamként érkezik a fenti törvény, elsodor mindent, ami vele nem egyezik, a tervébe bele nem illik. Jó, ha észben tartjuk ezt a mai alig pislákoló világban, mert ezzel kell megacélozni a hitünket, ha teljesen lehetetlennek tűnik, amit küldetésként kaptunk! Ezt a gondolatot erősítette Molnár V. József három kárpát-medencei kápolna csodáinak bemutatásával, elsőként a fallóskúti Mária történetével.
1947-ben Sarlós Boldogasszony ünnepén már olyan idők jártak, hogy csak imádkozni lehetett aratni nem, pedig régen ez volt a magyarságnál az aratás kezdete. „A negyedik legfontosabb ünnepünk volt Sarlós Boldogasszony napja a Karácsony-Húsvát-Pünkösd hármassága mellett!”

Búzaszentelés Bagon 2014-ben
A Mátra bércei tövében fekvő Mátrahasznoson Klára asszony is csak imádkozott ezen a napon, amikor megjelent neki Szűzanya, és azt kérte tőle, fent a Mátrában egy bizonyos helyen, egy forrást tisztítson meg, és építsen fel ott egy kápolnát. Nem merte elmondani a férjének, de amikor pár nappal később Mária álmában újra megjelent, s figyelmeztette a kérésére, mégiscsak odaállt a férje elé. Az ember veszekedős és iszákos is volt, de a gyerekeit szerette, és igyekezett tisztességgel nevelni. Amikor ezt meghallotta, kinevette az asszonyt, mondván, hogy megőrült. Azt mondta, az egy száraz, kopár hely, ott nem lehet forrás. Végül mégis megígérte, hogy elmegy oda az asszonnyal, de ha nem találnak ott semmit, csúnyán helybenhagyja.
A Szűzanya által megadott helyen megtalálták a vizet, a veszekedős ember pedig elhatározta, hogy eladja az ökreit, és elkezdik építeni a kápolnát.
Jártak egy ideig az engedély ügyében, de sehogyan sem kapták meg. Végül elkezdték anélkül. Ekkor már a kékcédulás választásokon túl, a kommunista diktatúra felé sodródott az ország, az egyik napon az ÁVO jelent meg az építkezésnél, és ez nagyon nagy bajt jelentett. 
Amikor megkérdezték honnan van az engedély, ezt a választ kapták: „Az égből!”
A válaszra szó nélkül elment, és többé nem jött vissza a hatóság. December 8-án, a Szeplőtlen fogantatás napján pedig 80 ezer ember (!!) zarándokolt el a forráshoz készült szobor átadására. Csodák történtek, emberek gyógyultak meg, volt, akinek az odavezető úton szűnt meg a bénulása. Fallóskút szent hellyé vált.
 
A fallóskúti Mária (a Pilis-Hargita 2005-ös megérkezésekor készült kép)
Az egyház a mai napig nem ismerte el. „De a búcsújáró helyeket, sosem az egyház jelölte ki, és Klára néni is az Istentől kapta a tudást, nem a hat elemiből” – fogalmazott Molnár V. József.
A diktatúra üldözni kezdte Klára asszonyt. Bolondnak nyilvánították, majd többször is intézetbe zárták. Gyulán 20 elektrosokkot kapott, de semmit sem felejtett el, a kezelőorvosa ezt látva megtért, ő vissza tudott térni a szolgálatába. „Klári néni úgy gyóntatott, hogy aki terhet érzett, odament, és elmondta neki. Búzaszemmel áldoztak, mert abban a Nap aluszik.”
Jóska bácsi részt vett az erről készült dokumentumfilm elkészítésében is, ennek a címe „Az aranyfűrész.” Az előadás közben további filmeket ajánlott: „Fényös, fényös villanás” Bálint László székelyföldi, oroszhegyi táltosról, a „Nem vagyunk mi árvák” az 1993. évi Csíksomlyói búcsúról szól. Mindkettő erősen ajánlott.


A Szép-havason újjáépült a nemzetegyesítő szent hely
Az előadás második kápolnája a Szent Korona országhatárán van a Gyimesben a Szép-havas nevű hegyen Gyimesközéplok fölött. Már a középkorban itt állt, akkor Szépszűzmária kápolna volt a neve, innen kapta a hegy is a nevét. Később lett a neve Szentlélek kápolna.
A szép-havasi kápolna kerek templom volt, akárcsak az ezer évvel ezelőtti templomaink, a Kárpát-medencébe a szkíta kereszténységgel visszatérő magyarok templomai, István korában még 200-250 ilyen létezett. Németh Zsolt kiváló könyvet írt ezekről, érdemes elolvasni, a címe: A Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai. Szent Gellért korabeli könyvében, a deliberatióban így nyilatkozott a magyarokról: „Magyarországon nincsenek pogányok, többségük manicheista, vagyis szkíta keresztény.”
„A magyarság papsága István előtt elhivatással, nem pedig kinevezéssel gyarapodott” – fogalmazott Molnár V. József.
A Szép-havas 1339 méteres hegycsúcsára épített kápolnának már több száz évvel ezelőtt kiemelt jelentősége volt. A legnagyobb székely Orbán Balázs így írt erről a Székelyföldet leíró könyvében: „A Szép-havas a nemzet egyesülésének szent helye.” Itt találkozott ugyanis minden évben Pünkösdkor a csíki székelység és a moldvai csángók, hogy együtt menjenek a csíksomlyói búcsúba. „Szép és meghatók voltak a testvériség ünnepei és üdvösek, mert a nemzetiségnek voltak védvei, de 1744-ben a veszteglő intézetek felállításakor betiltatott a moldovai csángók kijárása” – írta Orbán Balázs utalva a határ Mária Terézia által elrendelt lezárására.
Molnár V. József az előadásában kitért a csángókra, kiemelt szerepüket hangsúlyozta a magyarságban: „Az őstudásunk őrzői, a magyarok vagyis Árpádék visszatérése előtt is itt voltak. Domokos Pál Péter is leírja könyvében az ősiséget őrző csángó népet, amely ha elsorvad, akkor a székelység, és úgy a magyarság is elsorvad.” Jóska bácsi cáfolta, hogy a Székelyföldről való kitelepülésük, elcsángálásuk miatt kapták volna a nevüket. „A nevük valódi eredete a cságatásból, riasztásból ered. Ez volt a feladatuk, ha jött az ellenség, összefüggő lármafarendszerekkel riasztották Székelyföldet.”
Hogy mennyire ősi nép a csángóké: „Ha megkérdezzük a 80 fölötti öregeket, hogy ők kicsodák, mely nép tagjai, azt mondják magukra, hogy ők hunik.”

Visszatérve az előadás fősodrába, a csángók számára is oly fontos kápolnát a 19. században lerombolták, és sokáig csak egy kevés rom jelezte a régi alaprajzot. Az új évezred elején azonban az égi akarat újra elérte a földi megvalósulást: a 2000-es évek elején Platthy István felment a kápolnaromhoz imádkozni a nemzet sorsának jobbra fordulásáért. Később csatakozott hozzá a Molnár V. József vezette Magyar Hagyomány Műhely két tucat emberrel. A magyar szent királyokhoz, a Szent Lélekhez és a Boldogasszonyhoz litániákat imádkoztak és egyházi népi énekeket énekeltek. Lassan arra az elhatározásra jutottak, hogy újjáépítik a kápolnát, erre jött létre a Szép-havas Egyesült többek közt Molnár V. József, Gergely István Tiszti és Hargitay András vezetésével.

Engedélyt azonban hiába kértek, éveken át nem kaptak rá, minden eszközzel támadták őket . A fallóskúti történethez nagyban hasonlított a gyimesi a megróbáltatásokban, és aztán a folytatásban is. Az Esztány Zsolt nevű építésvezető mindennek ellenállt, pedig még börtönnel is fenyegették, de hiába jöttek ki hozzá többször is, ő nem vot hajlandó befejezni. Végül ő győzött, megjött az építési engedély.

Újjáépült a kápolna a Szép-havason
2012-ben megindultak az építkezések, egymást váltó kaláka csoportok érkeztek Erdélyből és Magyarországból (a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége csapatával rövid időre mi is ott lehetettünk 2012 októberében). Nem volt zökkenőmentes, voltak feszültségek a kivitelezők között is, de két év alatt felépült a kápolna: „És a végére a Szép-havas emberei is megbékültek” – fogalmazott Molnár V. József. A saját szemével látta az egyik biztató égi jelt: az egyik kaláka közben a hegyi billegető befészkelt a kápolna kövébe, és a pihenő közben , mikor zenéltek, a hegedűszóra billegett.
A kápolna újjáépült, Pünkösdkor avatják és szentelik, és vele együtt a székely-csángó hagyomány is újjá fog éledni! 2014. június 9-én hétfőn délelőtt 9 órakor három irányból indulva fognak egyesülni a székelyek, csángók és a más magyarlakta területek képviselői.
A Csügés-tetőről indulnak a székelyek és a moldvai csángók, a Ciherek-patak partjáról indulnak a gyimesi csángók, és Csíkszépvízről is indul egy menet csíkiakkal. Több ezer zarándokra számítanak, többek közt a székelyudvarhelyi, bükkzsérci és soproni huszárok is ott lesznek. Molnár V. József személyesen lóháton vezeti majd a gyimesiek menetét: „A népmesében se jobbra, se balra nem néznek, csak fölfele. Én pedig azt szoktam mondani, nem előre, hanem utánam!”
 
Az aranykor eljövet! - mégis felépülhet a budai engesztelő kápolna 
A Pozsonybesztercén 1901-ben született Natália nővér a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar misztikusa, kapcsolatát Jézussal a pápa is elfogadta, egész életét arra szentelte, hogy elindítsa Szűz Máriának, a Világ Győzedelmes Királynőjének tiszteletét. Első jelentős üzenetében azt adták át rajta keresztül az égiek, hogy a papság ossza fel a földjeit, mert különben elveszíti. Nem vették komolyan, és a második világháború után meg is történt, a kommunizmusban elvették az egyház tulajdonát. A másik üzenete az egész magyarságnak szólt még a második világháború előtt: építsenek Budán a Normafára egy engesztelő kápolnát a Szent Anna-kápolna közelébe a Világ Királynője tiszteletére, és akkor Magyarországot el fogja kerülni a háború. Csak késve kezdték el, cserkészek és tűzoltók összefogásával, de már be sem fejezhették a háború miatt.
Natália nővér 1992-ig élt és dolgozott, utolsó üzenete újra a kápolnára vonatkozott: még most sem késő elkezdeni oda, ahová a háború előtt is kérték odafentről. Ha felépül, innen fog elindulni a Föld jövője miatt fontos engesztelés a Világ Győzedelmes Királynőjétől.
Molnár V. József párhuzamot vont Pió atya jóslatával, aki azt jövendölte: „Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni.”
A kérés úgy néz ki, most végre meghallgatásra talál, a Szép-Havasi Egyesületben is részt vevő Hargitay András közbenjárásával a kormány igéretet adott az építkezés támogatására. Idén ősszel meg is indul a kápolna felépítése fent a Normafán. 
„Csak azt a parancsot kell teljesíteni, ami fentről jön!” – hangsúlyozta Molnár V. József. Majd azt mondta, az általa is személyesen átélt 56-os Szabadságharcban egyszer már felszállt a szabadság madara Magyarországról a pesti srácoknak köszönhetően. Aztán Orbán Balázst idézte újra: „Ne aggódj hazánk fia, honodnak aranykora eljövet.” Végül ezzel zárta az előadást: „Igen, innen fog kirepülni a világ népeit megszabadító madár!”
 
 Szémező Szárnya