2011. november 16., szerda

Márton által Dejtéről 2011. november 15-én


2011-11-15 - Márton által
Gyermekeim!
Örülök mindegyikőtöknek és nagyon szeretlek benneteket. Azt kívánom, hogy tudatosítsátok, hogy az élet Isten szeretetének az ajándéka. Ne éljetek ezért üres életet, hanem töltsétek meg Isten ünneplésével és dicséretével. Örülök annak, hogy elfogadtátok Fiamat személyes Megváltótoknak. Ne féljetek, és a Szentlélek erejével tegyetek Róla tanúságot, hogy azok, akik Isten nélkül élnek, meggyőződjenek, milyen jó az Úr. Jézus és az én szívem szeretetébe merítelek benneteket.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Isten, az Atya arra kéri gyermekeit, hogy az imában egyesüljenek

2011. november 15., kedd, 11:00
Ma azért jövök leányom, hogy összegyűjtsem drága gyermekeimet és mindazokat, kik hisznek Bennem, hogy egységben imádkozzanak az összes lélek megmentéséért a földön
Az az Én kívánságom, azáltal bizonyítsátok be végtelen szereteteteket a Szentháromság iránt, hogy az egymás iránti szeretetben alázatot mutattok úgy, hogy az egész emberiség bűne megbocsátható legyen. 
Én az Igazságosság Istene vagyok, de elsősorban a Szeretet és az Irgalmasság Istene.  Istenatyai szeretetemet irántatok, Irgalmas jóságom tükrözi vissza. Mint olyan (irgalmas jóság), minden lélek megmentése a szándékom ezekben a végidőkben, amint ezt már ti is felismertétek a földön.  Ne féljetek, gyermekek. Nem az a célom, hogy megijesszelek benneteket, hanem a mindent átfogó szeretetemmel, melyet minden gyermekem iránt érzek, szeretnélek megölelni benneteket. 
Arra kérem fel minden gyermekemet, különösen azokat, kik teljes szeretettel vannak Irántam, Teremtőjük iránt, hogy csatlakozzanak testvéreikhez és álljanak ki a világ gonoszságával szemben.
Gyermekek, a sátán és a pokol minden démona most, dacolva Velem, ezekben a végidőkben bejárják az egész földet.  Ők szétszóródtak az egész világon, üldözik a lelkeket és az őrület határáig kergetik őket.
A gonosz befolyását majdnem mindenki érzi közületek ebben az időben. Ez azért van így, mert Létezésemet és szeretett Fiam létezését megtagadták, elutasították és félredobták, most pedig a sötétség borította be világotokat. Mivel nem ismeritek el megteremtésetek igazságát ezen a földön, gyermekeim, ti akaratlanul a sátán célpontjai lettetek.
Számos változást fogtok életetekben tapasztalni, mivel ez a fertőzés markában tartja a világot, mint: a gyilkosság, a gyűlölet, az ellenszenv Dicsőségem hirdetésével és Létezésem elismerésével szemben, a háború, az üldözés, a kapzsiság, az ellenőrzés és az erkölcsi romlás. Minden ilyen gonoszságot a sátán idézett elő a világotokban és a bűnösök terjesztették ezeket, kik annyira nyitottak hamis, üres ígéreteivel szemben.
Ő, a sátán először a hataloméhes bűnösöket és a gyenge hitűeket próbálja elcsábítani. Miután elcsábította őket, rendelkezik velük. Ők pedig megfertőzik, és szörnyű fájdalmat okoznak felebarátaiknak.
Ti, szeretett híveim, arra vagytok Általam felszólítva, hogy álljatok fel és védjétek meg Szent Szavamat, hogy az emberiség megmenekülhessen.  Ezt kétféleképpen fogjátok tenni. Először is az állandó imádkozás által, másodszor Legszentebb Szavam terjesztésével.  Az ima nemcsak abban fog segíteni, hogy megmentse a pokoltól az emberiséget és a Rólam való teljes lemondástól, hanem bűntető kezem ellen is enyhülést hoz. Ez a bűntető kéz és e felől semmi kétség, le fog súlytani azokra a gonosz bűnösökre, kik megengedték a sötétség szellemének, hogy ellenőrizhesse viselkedésüket, melyet az alattvalók (tőlük függők) fölött gyakorolnak, akiket uralnak.
Én, Isten az Atya, a Mennyekből arra szólítom fel gyermekeimet, hogy halljátok meg felhívásomat, amint sürgetve kérlek benneteket, és álljatok fel azonnal! Csatlakozzatok egymáshoz az imádságban, mondván:
„Legmagasságosabb Isten, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, akit érettünk áldoztál fel, szegény gyermekeidért, hogy megments minket a pokol tűzétől, hallgasd meg imánkat. Fel szeretnénk ajánlani Neked szerény áldozatunkat, elfogadván a megpróbáltatásokat és a gyötrelmeket, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt eszközként szolgáljon minden lélek megmentésében.
Könyörögve kérünk Téged, hogy bocsáss meg azoknak a bűnösöknek, kiknek nehezükre esik a megtérés és add, hogy elfogadják Irgalmas jóságodat, hogy a Te meglátásod szerint tegyék meg azokat a szükséges áldozatokat, hogy a megváltásra méltók legyenek Szemedben.” 
Ha ti Hozzám, a mennyei Atyátokhoz, a Legmagasságosabb Istenhez, az Univerzum és az emberiség Teremtőjéhez imádkoztok, meg fogom hallgatni imáitokat és védelmet biztosítok mindazoknak, akikért imádkoztok.
Köszönöm nektek dédelgetett gyermekeim, hogy ezt a Mennyből jövő Isteni felszólítást felismeritek.  Köszönöm, hogy alázatos szívvel felismeritek Hangomat, amikor az hozzátok szól.
Ne feledjétek, hogy Én az Irgalmasság Óceánja vagyok és mindannyiatokat atyai szeretettel szeretlek.  Csak arra törekszem, hogy egyenként mindenkit megmentsek közületek a sátán karmaiból, hogy egy Szent családdá egyesülhessünk.
Isten, az Örök Atya

2011. november 15., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza, hanem a büszkeség bűne miatt

2011. november 14., hétfő, 21:15
Drága szeretett leányom, az emberek miért bonyolítják túl tanításaimat? Oly sok gyermekem érti félre és becsüli alá Nagy Irgalmasságomat. Annak ellenére, hogy annyiszor megígértem gyermekeimnek bűneik bocsánatát, még mindig attól félnek, hogy Én nem tudok minden bűnt megbocsátani, függetlenül attól, hogy milyen súlyosak azok.
A világ gonoszságait a sátán gyűlölete okozza gyermekeim iránt. Azok a szegény megtévesztett bűnösök, akik szolgai módon a megtévesztés ösvényét követik, mind az én szeretett gyermekeim. Én mindegyiket szeretem és továbbra is szeretni fogom őket, a lelkük sötétségének ellenére is. Szeretetem örökké tart, és sohasem fog meghalni, amikor a lelkekről van szó. Én készen vagyok teljesen megbocsátani és mindegyiket átölelni. Készen vagyok mindent megtenni, hogy visszahozhassam a bűnösöket nyájamhoz, attól függetlenül, hogy mennyire megbántanak Engem.
A sátán meg lesz akadályozva abban, hogy ezeket a lelkeket ellophassa. De ez csak akkor lehetséges, ha a bűnösök eldobják a büszkeség pajzsát, hogy Hozzám fordulhassanak, és újból értékes családom részesei lehessenek. Ezt ne értsétek félre. Én a lelkeket valóban közelebb hozhatom Magamhoz. De nem kényszeríthetem őket arra, hogy szeressenek Engem. Nem kényszeríthetem őket arra sem, hogy akarjanak Paradicsomom Királyságába belépni. Nekik saját akaratukból kell elfogadniuk Kezemet, a megbékélés Kezét.
Én, mint azt már újra és újra mondtam neked, leányom, először is az Irgalmasság Istene vagyok. Igazságszolgáltatásom be fog következni, de csak akkor, amikor már minden intézkedést megtettem arra, hogy minden egyes lélek megmenekülhessen a földön
Leányom, ez a munka sohasem lesz könnyű számodra. Mivel Én egy ilyen nagy terjedelmű szent feladatot adtam neked, ezért, nagyon nagy erőre lesz szükség a te részedről. Erősnek kell lenned. Te már édesanyád méhében ki voltál jelölve erre a munkára. Minden válaszod az Én legszentebb utasításaimra megegyeztek az emberiségért hozott Isteni tervemmel. Mivel te egységben vagy Velem – elfelejtetted ezt? – ugyanazt a visszautasítást szenveded el, melyet Nekem is el kellett szenvednem az Én időmben a földön. Te ugyanannak az elutasításnak vagy tanúja a világban azok által, akik tanításaim intellektuális tudásával büszkélkednek, csakhogy üzeneteimet visszautasíthassák. Tele vannak büszkeséggel azok a lelkek, akik azt állítják önmagukról, hogy ismerik a Szentírást, de ezeket (az üzeneteket) nem értik.
Tanításaim nagyon egyszerűek. Átültetheted bármilyen szép (idegen) nyelvbe vagy prózába, ahogy neked tetszik, az igazság azonban megmarad, mivel mindig is az volt. Szeressétek egymást, amint Én is szeretlek benneteket. Csak ha tiszteletben tartjátok és szeretitek egymást, tudjátok valóban hirdetni Szavamat (Igéimet).
Oly sok zűrzavar létezik, leányom. Annyi sok borzalmat és félelmet sugalmaznak gyermekeimnek a jövőjükről. Ha a lelkek megnyugodnának, és az irgalomért imádkoznának, akkor válasz is érkezne imáikra. A katasztrófákat lehet enyhíteni, és fognak is enyhülni. Tartsátok életben a reményt a lelketekben, gyermekek. Sohase vesződjetek az egymás fölötti ítélkezéssel, és sohase tegyétek ezt az Én nevemben.
Aki gúny által mer mások fölött ítélkezni a kereszténység nevében, annak Velem kell majd szembenéznie. Aki a prófétáim ellen vétkezik, annak is felelnie kell majd Nekem. Szavamat nem a szeretet miatt utasítják vissza. Szavamat nem a félelem miatt utasítják vissza. Nem, hanem a büszkeség bűne miatt van visszautasítva.
Megváltótok,
Jézus Krisztus

2011. november 14., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Imádkozzatok, lazítsatok és örvendjetek, mert ezekre már rövid az idő

2011. november 13. vasárnap, 19:00
Drága szeretett leányom, néha üzeneteim összezavarnak téged. De ez így van rendjén. Az én útjaimat és Örök Atyám isteni terveit, melyet Ő vezérel, nehéz megérteni.
Gondolatban maradjatok Velem.  Csak az imára összpontosítsatok, különösen azokra az imákra, melyek segíteni fognak, hogy a megkeményedett bűnösök megmenekülhessenek a pokol tüzétől.
Szenteljétek ezt az időszakot a csendes szemlélődésnek és az egyszerű imának. Ez minden, melyre az összes gyermekemnek koncentrálnia kell. Arra kell törekedniük, hogy családjaikat és barátaikat az eljövetelemre való felkészítés során Hozzám vezessék.
Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok Irgalmasságom Rózsafüzérét, hogy ezek a lelkek biztosan megmeneküljenek, kiket a gonosz annyira megfertőzött, hogy megváltásuk egyedül a ti imáitok által fog megvalósulni.
Ne próbálkozzatok azzal, hogy ezeket az időket megmagyarázzátok gyermekeiteknek, mert ők ezt nem fogják megérteni. Sokak számára elkerülhetetlenül félelmet okozna.
Még egyszer mondom minden drága gyermekemnek, hogy Én azért jövök, hogy megmentselek benneteket. Ne feledjétek a következőket: ha ebben az időben nem jönnék el újra, akkor félrecsúsznátok Tőlem a gonosz erejének hatalma miatt, mely annyira szétterjedt világotokban.
Én vagyok a ti megváltásotok. Én vagyok a ti megmenekülésetek a borzalmaktól, melyeket a világotokban láttok, és melyet a sátáni befolyás okoz, bármerre is néztek.  Gyermekek, bíznotok kell az irántatok való Szeretetemben. Nem tudjátok, hogy Én azt nem fogom megengedni, hogy továbbra is elviseljétek ezt a gonoszságot? 
Mindannyiatoknak, gyermekek, a következőket ígérem: Ti, mint kiválasztott gyermekeim fogjátok élvezni az új Paradicsom Korszakát. De ez függ minden férfitől, nőtől és értelmes gyermektől, hogy döntésük szerint, akarják – e ezt a dicsőséges életet egységben élvezni
Imádkozzatok, lazítsatok és örvendjetek, mert ezekre már rövid az idő.
Dicshimnuszt zengjetek Örök Atyámnak azért a dicsőségért, melyet mindazoknak meg fog adni, akik Irgalmasságom Kezét elfogadják.

A ti szeretett Jézusotok

2011. november 13., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A ti dicsőséges pillanatotok az Én szememben – üdvözülésetek pillanata


2011. november 12. szombat, 16.00
Drága, szeretett leányom, a Tőlem való elkülönülés fájdalmas, különösképpen azok számára, akik ismernek Engem.
Ha csak egy pillantást is vetnek a lelkek arra a szeretetre, melyet Én irántuk érzek, akkor nehezen elviselhetőnek találják az elkülönülés fájdalmát. Ez még hangsúlyosabb, mikor azok a lelkek, akik azt vallják, hogy szeretnek Engem, a bűn miatt halálukat követően a Tisztítótűzben találják magukat.
Noha minden Tisztítótűzben lévő lélek végül a Mennyországba jut, a Tőlem való elkülönülés kínja fájdalmas és aggasztó.
Sok, Istenben hívő lélek szívében, a pokol puszta említése is gyötrelmet okoz. Még azok is, akiknek lelke a Tisztítótűzben kell, hogy megtisztuljon, olyan nagy nyomorúságot éreznek, melyet nehéz megérteniük a még életben levőknek.
Gyermekek, a ti földön töltött időtök nagyon fontos, mert ezalatt az idő alatt kell törekednetek lelketek megtisztítására, a böjt és bűnbánat által. Használjátok fel ezt az időt lelketek megmentésére, amíg még megtehetitek. Ennek megtételéhez alázatosságra kell törekednetek mindig, hogy biztosan kicsinyekké váljatok az Én szememben. Csak a kicsinyek léphetik át a Paradicsom legszűkebb kapuit.
Üdvözöljétek hát a Tisztítótűz ajándékát, mely a Nagyfigyelmeztetés során kerül bemutatásra nektek, mikor is meg kell tisztulnotok mintegy vezeklésül bűneitekért. Nem kell majd várnotok a halálra, hogy ezzel a megtisztulással szembenézzetek. Áldottak vagytok gyermekek, mivel lelketeken nem hagy heget a bűn. Aztán azonnali belépést nyerhettek az új Béke – Korszakba, melyről beszélek. Ez az a hely, ahová majd minden Gyermekem kerülni fog, aki megbocsátást keres bűneiért a Nagyfigyelmeztetés során.
Nyissátok meg szíveteket és üdvözöljetek Engem, mikor eljövök a közelgő Nagyfigyelmeztetéskor, amikor lehetőségetek lesz átölelni Engem. Engedjétek, hogy támogathassalak benneteket, és hogy megbocsáthassam bűneiteket, hogy majd végül testben, elmében és lélekben is az Enyéim legyetek, azzal a teljes lemondással, melyre szükségem van tőletek.
Ez lesz a ti Dicsőséges pillanatotok az Én szememben. Majd készek lesztek a második szakaszra, mikor lehetőségetek lesz csatlakozni felebarátaitokhoz a földi Új Paradicsomban, ahogy azt Isten, a mindenség Teremtője kezdetben megteremtette.
Ez lesz a ti új és jogos otthonotok 1000 évre. Várjátok az Én érkezésem szeretettel, reménnyel és örömmel. Nincs mitől félnetek. Örvendjetek. Még egyszer újra eljövök, hogy megmentselek benneteket az emberiség ellenségétől. Ezekben az időkben az ő hatalma annyira gyenge, hogy nehéz lesz számára megkaparintani azoknak a lelkét, akik kitárt karokkal üdvözölnek Engem a Nagyfigyelmeztetés során.
A ti Jézusotok
Az Emberiség Megváltója

2011. november 12., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Elsőként a jelek fognak megjelenni az égen – a nap forogni fog


2011. november 11. péntek, 16.00
Ima, és még több ima szükséges most a lelkek megmentéséhez. Neked Leányom fel kell készítened a családod, és el kell mondanod azoknak, akiknek szükségük van az Én nagy irgalmasságomra, hogy álljanak készen.
Elismétlem újra: elsőként a jelek fognak megjelenni (az égen). Sok ember fog elcsendesedni és figyelni, amikor meglátják a változásokat az égen. Tanúi lesznek, amint a nap úgy forog, mint még azelőtt sohasem.  Utána meg fogják látni a keresztet. Ez közvetlenül azelőtt fog megtörténni, hogy a csillagok összeütköznek az égen, és amikor az Én Isteni Irgalmasságom sugarai beburkolják a földet.
Csend fog beállni, minden egyes lélek a teljes egyedüllét állapotában lesz, mikor ők Elém fognak járulni. Mondjátok el Gyermekeimnek, hogy mire ügyeljenek (számítsanak), mert nem szabad félniük. Ez nem egy olyan esemény, melytől félniük kell. Épp ellenkezőleg, nektek mindannyiatoknak üdvözölnötök kell ezt a találkozást.
Minden Gyermekemnek el kell fogadnia, hogy Én vagyok az, aki most jön eléjük. Nem szabad azt gondolniuk, hogy ez a világ vége.  Mert ez nem az. Ez egy új korszak kezdete, amikor is minden Gyermekem tudni fogja végre az igazságot.
Én örvendezem, és nagy gyengédséget érzek minden egyes lélek iránt, akiket meg lehet váltani, ha megengedik nekem, hogy átadjam nekik ezt az ajándékot.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok most minden lélekért, különösképpen azokért, akik annyira fognak félni, hogy esetleg nem lesznek elég erősek, hogy elfogadják Irgalmas Kezem.
A ti Megváltótok
Jézus Krisztus

Tóth Bálint: Magyar litánia

Hallottátok, hogy mondatott: Szemet szemért és fogat fogért...
Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségeidet.
Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket...` (Máté 5, 38, 43, 44)

Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
feledni éjszakai vad hánykolódásokat,
(egy hónapban két éjjelt börtönben töltök,
és kéthavonként felakasztanak.)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
hogy megszeressem a hóhérokat,
s imádkozzam ellenségeimért...
Pedig tudom, ez az egyetlen út.
ki megnyithatja a szent kaput
az oltárhoz, hol a szeretet ég,
de befogadni az igaz igét -,
hogy magam előtt se legyek hazug -,
tudod, Uram, ez száz szentnek elég!

Igaz, ha annyi vagyok, mint ők,
semmi vagyok.

Nézem, Krisztus, a tévét:
ez mind élőhalott:
pöszög, dadog,
nem bánt meg semmit,
nem kér bocsánatot.
Hadd kérdjem Tőled:
Én megbocsáthatok?
Megbocsáthatok-e
a cvikkeres Nagyért,
a hórihorgas Pálinkás őrnagyért,
Maléterért és Mansfeld Péterért,
a Kossuth téren meggyilkoltakért,
Magyaróváron meggyilkoltakért,
Salgótarjánban meggyilkoltakért,
a háromszázakért, az ötszázakért,
és a ki tudja hogy hány ezrekért;
a Pesti Srácokért, s a Pesti Lányokért,
Angyalért és az angyali Géreczért. S a korábbiakért:
Donáthért, Kiss Szalézért
és Apor Vilmosért,
a Recsken holtakért,
a vallatáskor agyonvertekért,
a börtönökben égig kínzottakért,
tyúkketrecbe telepítettekért,
és a határon agyon lőttekért.

S a későbbiekért:
Bériért, Gáliért,
s ki tudja még kiért,
ki korábban halt, mint rendeltetett,
Uram, itt valaki felfejtette
a te szent törvényedet!

Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.

És mégis, mégis fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időkre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég -,
mi nem kezdhetjük újra
 

2011. november 11., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Két tolvaj a kereszten

2011. november 10., csütörtök, 15:30
Drága szeretett leányom, amikor meghaltam a kereszten két tolvaj volt a közelemben, akiket velem egy időben feszítettek meg.
Az egyik arra kért Engem, hogy bocsássam meg a bűneit és megmenekült. A másik ezt nem tette meg. Helyette süketnek tettette magát. Az ő makacssága és a kérés megtagadása Irgalmasságomért azt jelentette, hogy őt nem lehetett megmenteni.
Ugyanez fog történni a Nagyfigyelmeztetéskor is. Néhány gyermekem be fogja ismerni bűneit  és elfogadja, hogy ezáltal megbántott Engem. Ők minden alázattal el fogják fogadni a bűnhődést, és így megmenekülnek. Ők bejutnak majd az elkövetkezendő Béke Korszakának új Paradicsomába.
Aztán lesznek olyanok is, akik bűneiket nem fogják annak elismerni, amilyenek valójában: utálatosnak Isten, az örök Atya Szemében.
Ezeknek a gyermekeknek a megbánásra sok időt fogok adni, ilyen mélységes az Én Irgalmasságom. Imádkozzatok, hogy ők is keressék majd megváltásukat, hogy megmenekülhessenek. Azt szeretném, ha minden gyermekem elfogadná az Irgalmasság nagy ajándékát. Azt szeretném, ha ti mind bemennétek az új Paradicsom kapuin.
Imádkozzatok, hogy a megkeményedett lelkek meglágyuljanak, és elfogadják Kezemet. Imádkozzatok, hogy megtanulják majd, hogy hogyan lehetnek alázatosak Szememben.

A ti Jézusotok,
Az emberiség Megváltója

2011. november 10., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

 Sokan fogják elszenvedni, mintegy bűnbánatként, a Tisztítótűz kínjait

2011. november 9. szerda, 15:32
Hallgassátok meg az Én sürgős kérésemet gyermekek, hogy szenteljétek magatokat az Én drága szeretett Édesanyám szeplőtelen szívének.
Ő, a minden kegyelmek Közvetítője, arra rendeltetett, hogy az Én Szent Szívemhez hozzon közelebb benneteket, azért hogy megmentse az emberiséget a rá váró pusztulástól, ha nem határolná el magát a sátán munkálkodásaitól.
Most már sürgős, hogy mindnyájan kitartóan imádkozzatok a lelkek üdvösségéért. Minden lélek Elém fog járulni, és sokak számára ez nehéz lesz. Sokan a Tisztítótűz kínjait fogják elszenvedni, de ez lesz az egyetlen út számukra az örök üdvösségre. Sokkal jobb megérteni, milyen is ez, amíg ezen a földön élnek, mint megtapasztalni ezt a halál után. Amikor átélik ezt a bűnbánatot, ezek a lelkek meg fognak tisztulni, és alkalmassá válnak, hogy belépjenek az Én Új Paradicsomomba a földön. Csak a tiszta lelkek lesznek képesek belépni.  Sürgetve arra kell kérnem benneteket, hogy fogadjátok el ezt az ajándékot, és nézzetek szembe ezzel az elme, a test és a lélek erejével.  De ezt ismerjétek el, és ismerjétek fel annak ami: az örök életre vezető útnak.  Egy lehetőség, hogy megértsétek az Én Isteni Irgalmasságomat.
Most itt az idő, hogy felkészítsétek lelketeket.  Ha bűnbocsánatot kerestek a Nagyfigyelmeztetés előtt, imádkoznotok kell a többiekért is. Nekik is erősnek kell lenniük.
Mostantól imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáját minden egyes nap. Mindannyian. Ez segíteni fog megmenteni azokat a szegény lelkeket, akik lehet, hogy meghalnak a sokktól (a megrázkódtatástól), ezen természetfeletti esemény során, amely hamarosan be lesz mutatva a világnak.
Soha ne veszítsétek el a reményt gyermekek.  Higgyetek Nekem, amikor azt mondom nektek, hogy szeretlek benneteket. Én szeretetből adom nektek ezt az ajándékot.
Szerető Jézusotok

2011. november 9., szerda

“Hirdesd az igét!” – mondja Pál Timóteusnak. Hugh Thomsen Kerr helyesen hangsúlyozza a következőket: “Nem szociológiát, hanem üdvösséget; nem közgazdaságtant, hanem evangéliumot; nem reformokat, hanem megváltást; nem kultúrát, hanem megtérést; nem haladást, hanem bűnbocsánatot; nem új társadalmi rendszert, hanem újjászületést; nem forradalmat, hanem megújulást; nem renoválást, hanem ébredést; nem felélesztést, hanem feltámadást; nem új szervezetet, hanem új teremtést; nem demokráciát, hanem örömhírt; nem civilizációt, hanem Krisztust kell prédikálnunk; mert mi nagykövetek és nem diplomaták vagyunk.”

Nagyfalui üzenet 2011. november

2011 – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE – NOVEMBER 
      ”Boldog a nép, mely ünnepelni tud, és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)
86. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén 
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokat! (Mt. 5;25; Mk.13; Lk.14) 
Havi mottó: „Krisztus nevében kérünk titeket engesztelődjetek ki Istennel (és egymással)!” (2Kor. 5,20)
Havi imaszándék: azért imádkozunk, hogy komolyan éljük meg a bocsánatkérést és megbocsátást, mintha ez az utolsó lehetőség lenne a számunkra, a halálunk előtt!
Konkrét feladatunk: azért jöjjünk a Szent Hegyre, hogy kibéküljünk Istennel és az emberekkel!
N.B. November 20 - án, Krisztus Király ünnepén, délután 13 órakor lesz a koronázás virágkoszorúval. 
      Tanítás a Szentlélek Istentől 2011 novemberében
      „Szeretett engesztelő gyermekeim! Szeretettel arra kérlek titeket, hogy kiengesztelődésetek évfordulóját ebben az évben hálaadással ünnepeljétek meg.
      Hálálkodjatok a Tőlünk kapott alázatos lelkületetekért, amely által kértétek és elfogadtátok a megbocsátásunkat.
      Hálálkodjatok azért, hogy nemzeten belül és nemzetek között is kiengesztelődtetek egymással. Tudnotok kell, nagyon sok ideig vártuk ezt, és amikor láttuk a ti bocsánatkéréseteket és megbocsátásotokat az Ég minden kegyelmét rátok, nemzetetekre és az egész emberiségre kiárasztottuk! A kiengesztelődésetek óta, akár érzitek, akár nem, az igazi szeretet működik a szívetekben és közöttetek! A jövőben is megbízlak titeket, hogy a kiengesztelődést gyakoroljátok, ha szükséges családban, lelki közösségben és a vallások között is. Arra kérlek titeket, ha Velünk és felebarátiatokkal kibékültetek éljetek megbékélve önmagatokkal is.
      Hálálkodjatok a kiengesztelődés példaképeiért: Jézusért, Máriáért, II. János Pál pápáért, nemzetetek szentjeiért, őrangyaláért, Éva Asszonyért,... Ők, a kiengesztelődésben rendkívüli módon segítettek és ezután is segítenek titeket.
      Hálálkodjatok azért is, mert a kiengesztelődés elsősorban nem a ti akaratotokból, hanem a Szentháromság, Mária, az összes Angyalok és Szentek megbízásából következett be! Ezért kaptátok a sorozatos áldást szeretett főpapjaimtól. Tudnotok kell, hogy a kiengesztelődés az egyetlen és utolsó esély a nemzetek fennmaradására. A jövőben meg fogjátok látni, mindazok a nemzetek, akik nemzeten belül és a nemzetek között nem tanulnak meg kiengesztelődni, el fognak tűnni a történelem színpadáról. Ezek a gőgös nemzetek önmagukat és egymást fogják felszámolni.
      Hálálkodjatok azért is, hogy megkaptátok az utolsó  idők egyik legnagyobb kegyelmét, az engesztelő  hivatást, a kiengesztelődés megélését  és elterjesztését az egész Földön.
      Hálálkodjatok az Általunk kiválasztott alázatos képviselőitekért, akik Igenje által a kiengesztelődés nemzeten belül  és a nemzetek között megtörténhetett. Gyönyörűség volt látni az Égből, amikor a titeket képviselő papok és azután ti is megöleltétek egymást. Beleremegett az egész Ég a rendkívüli kegyelem átadása alkalmával.
      Hálálkodjatok a kiengesztelődésetek gyönyörű következményeiért. A kiengesztelődés által felszámolódott a szívetekben: az irigység, féltékenység, a széthúzás, az ellenszenv, a bosszú és megszületett bennetek a segítőkészség, az igazi szeretet, egység, az összetartás, az alázat, az öröm és még nagyon sok erény! A kiengesztelődés egyedi ünnepe alkalmával új szívet, új lelket és hófehér lapot kaptatok. Jó példátok azóta is fénylik, hegyre épült világító városként a nemzetek előtt. Tudnotok kell, hogy sokan követték a ti jó példátokat.  
      A kiengesztelődés óta más szemmel néztek egymásra és nyugodt lelkülettel várjátok Jézus visszatérését a Földre.
      Tudnotok kell, Mária virágos kertjében a legszebb virágok lettetek. Örömmel látjuk azt is, hogy a lelki sebeitek, amelyeket kölcsönösen okoztatok egymásnak, szépen begyógyultak. Ezek után arra kérlek titeket, hogy a jövőben soha ne emlegessétek a kapott sebeiteket, hanem felejtsétek el azokat mindörökre, amint azokat Mi is elfelejtettük.
      Hálálkodásotok közben arra is gondolhattok, mi lett volna akkor, ha nemzeten belül  és a nemzetek között a kiengesztelődés nem következett volna be?
      Hálálkodjatok az engesztelők keresztjéért, amelyet hitvallóan a nyakatokban viseltek. Ezen a kereszten Jézus és Mária Szívük egyek! Ezen kereszt által akarunk figyelmeztetni titeket a szeretet egységre, életetek minden napján. Ha nemzeten belül és a nemzetek között akár áldozatok árán is fenntartjátok az Égből kapott egységet, akkor a kegyelem folyamatos áradását fogjátok megtapasztalni.
      A kiengesztelődésetek évfordulóján: a Szentháromság, Mária, az összes Angyalok és Szentek nevében megköszönöm nektek, hogy befogadtátok a kiengesztelődés kegyelmeit. Arra kérünk titeket, hogy a jövőben jobban vigyázzatok erre az egyedi kegyelemre, mint a szemetek fényére.
      Sok áldozatot vállaló együttléteteket az érezhető szeretet kegyelmével áldjuk meg: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében!!! 
      Házi feladat novemberre: 
„SZENTLÉLEK ISTENÜNK! HÁLÁT ADUNK NEKED, HOGY A KIENGESZTELŐDÉS ÁLTAL AZ IGAZI SZERETET MEGSZÜLETETT A SZÍVÜNKBEN”


Szűz Mária rendkívüli üzenete 2011 október első szombatján 
    Szeretett engesztelő gyermekeim! Jelenleg Fatimáról, Medjugorjéról és Nagyfaluról szeretnék beszélni nektek.
      Én, amikor Fatimában megjelentem a három kiválasztott gyermeknek, ünnepélyesen jelentettem ki nekik: ’Én, a rózsafüzér Királynője vagyok!’ Megkértem őket, minden megjelenésem alkalmával, hogy minden nap végezzék el rózsafűzért. A gyerekek minden kérésemet olyan komolyan vették és élték, hogy kijelenthettem nekik: ’Meg vagyok elégedve veletek!’
Engesztelő gyermekeim! Az utolsó időben megkérlek titeket, hogy végezzétek a rózsafűzért: mindennap elmélkedve és együtt a családotokban, úgy, hogy veletek is legyek megelégedve.
      Én, amikor Medjugorjéban megjelentem hat gyermeknek, ünnepélyesen jelentettem ki nekik: ’Én a Béke Királynője vagyok!’ Megjelenésem alkalmával többek között a szívbékére, a nemzetek és a vallások közötti békére hívtam fel a figyelmüket.
Engesztelő gyermekeim! Tudnotok kell, hogy a szívbéke és a köztetek lévő béke az Ég egyik legnagyobb ajándéka számotokra. A béke az elővételezett Mennyország a Földön amit, ha elveszítetek megbocsátással és bocsánatkéréssel, azaz kiengesztelődéssel lehet visszaszerezni. Az engesztelők hivatása a kiengesztelődés, amely által lehozzátok az Eget a Földre. Ezt tettétek Vácon, Nagyfalu mellett a Szentháromság hegyen és legutóbb Mohácson, amiért nagyon meg vagyok elégedve veletek.
      A Szentháromság hegyén kijelentettem Éva, választott gyermekemnek: ’Én, a Remény Anyja vagyok!’ Ő, reménykedett a legreménytelenebb helyzetben is, mert Isten Mindenható erejére tekintett. Azok az engesztelők élnek reménytelenségben, akik elfelejtkeznek a jó Istenről, és csak önmagukra és az emberekre néznek. Én arra kérlek titeket, ha megtettétek a részeteket, bízzatok a Mindenható Istenben, Aki mindent a javatokra és üdvösségetekre fordít.
      Most ünnepélyesen jelentem be nektek, hogy még a Nagy Figyelmeztetés előtt, a Szentháromság Akaratából meg fogok jelenni a Szent Hegyen, Éva választott gyermekemmel együtt. Annak idején Fatimában három gyereknek, Medjugorjéban hat gyereknek és a Szentháromság hegyen az egész engesztelő közösségnek fogok megjelenni. Ezt a rendkívüli kegyelmet a Szentháromságtól kapjátok áldozatos engesztelésetekért és Éva gyermekem közbenjáró imája miatt. A nyilvános megjelenésem és tanításom egy életre való élmény lesz azok részére, akik rendszeresen járnak a Szentháromság hegyére engesztelni az egész emberiség megtéréséért. Megjelenésem alkalmával, amely hamarosan lesz, ki fogom fejezni nektek a Szentháromság háláját, fel fogom mutatni nektek a megdicsőült Éva gyermekemet, aki az engesztelő szenvedése által vált példaképetekké és Személyesen foglak felkészíteni titeket a Nagy Figyelmeztetésre.
Legyetek mindig lélekben készen, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Ne féljetek a jövőtől, mert Én mindig veletek vagyok, és azt akarom, hogy az Én fehér rózsácskáim legyetek. Jelenleg a legjobb úton haladtok. A Szentháromság az engesztelő közösség többségével meg van elégedve!
      Most a Szentháromság áld meg titeket Általam és Éva gyermekem által: imádságos lelkülettel, szívbékével és a reménység kegyelmével.” 

2011. november 8., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Sok helyen gyűlölni fognak téged, míg máshol félni fognak tőled


2011. november 7. hétfő, 20.50
Szeretett leányom, meg kell hallgatnod. Ahogy az Én próféciáim kibontakoznak, és amikor az Én Szent szavamat (üzenetemet) kezdik majd elfogadni és meghallgatni, óvatosnak kell lenned. Téged Leányom, sok helyen gyűlölni fognak, míg máshol félni fognak tőled.
A próféciák, melyek neked adatnak majd, biztosítják, hogy Gyermekeim elméjében ne legyenek kétségek afelől, hogy az örök üdvösség ígérete végül meg fog valósulni.
Leányom, elszigeteltnek, elutasítottnak, félelmet keltőnek fogod magad érezni, és kíméletlenül fogsz szenvedni az Én nevemben.
Áldozatod nélkül nem tudom teljesíteni az emberiség megmentésére tett Ígéretemet, hogy minden lélek megkapja annak lehetőségét, hogy részesüljön az őt megillető örökségből.
Felszólítom az Én felszentelt szolgáimat, hogy védjenek meg téged leányom, mert ez lesz az ő Szent kötelességük. Idővel meg fogják érteni, mi az ő szerepük. Addig is felszólítom valamennyi drága követőmet, hogy imádkozzanak a te védelmedért a sátán vezette gonosz erők ellen, akik saját nyereségükért el akarják pusztítani a földet.
Légy erős. Imádkozz védelemért és vond be mindig Áldott Édesanyámat segítségül.
A ti Jézusotok
Az Emberiség Megmentője és Megváltója

2011. november 7., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A démoni megszállottság és a gyűlölet bűne

2011. november 6. szombat, 18:30
Drága szeretett leányom, az emberek nem értik, hogy Én naponta átélem egykori keresztre feszítésemet. Azt a fájdalmat és szenvedést, melyet a nap minden percében elszenvedek, az emberek bűnei okozzák. A mély szomorúság pillanatait viselem el, amikor látom azokat a lelkeket, akik a gyűlölet bűnei által nagyon megbántanak Engem.
A gyűlölet sokak szívét átitatta, és ez a sátáni fertőzöttségnek a következménye. Sok ember beszél démoni megszállottságról, mintha ezt olyan könnyű lenne azonosítani. Oly sok gyermekem lett a sátán megszállottja. Nem kell ahhoz csapkodniuk vagy megszállottan viselkedniük, hogy látni lehessen, a démon jelen van bennük.
Ő, mint az emberiség ellensége, arra használja fel démonait, hogy megtámadják gyermekeimet. Mert mindazok, akik sötétségben vannak, könnyű prédák (zsákmányok) számára, szinte vonzzák a gonosz jelenlétét.
Gyermekeim, ha egyszer is megszállottak lettetek, akkor már nagyon nehéz megszabadulnotok ettől. Ezek a szerencsétlen gyermekek a sátán ravasz és manipulált fertőzése által, meg fognak fertőzni más lelkeket is. És ez így folytatódik.
A gonosz rendszerint úgy van bemutatva, mintha ő jó lenne. Ezért őt nem lehet másként felismerni. Egy megfertőzött lélek viselkedése és tettei sohasem alázatos természetből erednek. Ők sosem lesznek nagylelkűek. Talán nagylelkűeknek fognak látszani, de ez csak egy csel. Ezzel a csellel mindig olyan igényeket állítanak majd fel, melyek számotokra kényelmetlenek lesznek.
Tartsátok távol magatokat az ilyen lelkektől. Imádkozzatok értük. Ne engedjétek meg nekik, hogy bűnbe rántsanak benneteket. Legyetek mindig éberek a csaló miatt, mert ő mindenütt jelen van ezekben az időkben.
Állandóan imádkozzatok, hogy az ilyen gonoszságot sakkban tarthassátok. Az ima meg fogja gyengíteni szorítását és erejét, valamint védelemben részesít benneteket.
Gondoljatok úgy a sátánra és gonosz munkálkodásaira, mint egy fertőző betegségre. Tegyetek meg minden óvintézkedést arra, hogy elkerüljétek mindazokkal a kapcsolatot, akik magukban hordozzák ezt a betegséget. Tudnotok kell, hogy nincs választási lehetőségetek, ezért fegyverezzétek fel magatokat szentelt vízzel, egy Szent Kereszttel és egy Benedek medállal. Mindezek egy karnyújtásnyira fogják visszatartani a démonokat tőletek.
Ezek azok az idők gyermekek, amikor magatokat és otthonaitokat megáldott (szentelt) tárgyakkal kell körül vennetek. Ezek a dolgok otthonaitokban védelmet nyújtanak majd számotokra, és az imádkozás közben nagy vigaszban lesz részetek.
Ne feledjétek, hogy a démon nemcsak a pokolban él, hanem most a földön is szilárdan megalapozta uralmát. Az ima az egyetlen dolog, ami megfélemlíti és tehetetlenné teszi őt.
Gyermekek, az elkövetkezendő időkben az ima fog éltetni benneteket.

Szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus

Csatlakozzon Ön is az imalánchoz! Imádkozzon velünk a bajban lévő gyermekekért!

Kedves Imaharcosok! A KÖVETKEZŐ KÖZÖS IMA 2011. November 26. Addig is, kérlek, imádkozzatok minden nap ahol, amikor csak lehetőségetek van rá! Segítségül egy lehetséges ima: Drága Istenünk kérünk, védj meg minden gyermeket az egész világon a fizikai és lelki bántalmazásoktól. Küld el a Szentlelked minden magányos és kétségbeesett gyermekre, hogy tudják nincsenek egyedül, és hogy Rád mindig számíthatnak. Angyalaid segítségével oltalmazd a veszélyben lévő gyermekeket. Ébreszd fel a szeretetet az emberek szívében, az árva gyermekek megsegítésére. Imádkozunk minden olyan felnőttért, akik ilyen gyermekek közelében vannak, hogy Szentlelked segítségével jót cselekedjenek. Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, hogy hatalmas erőddel állítsd le a gyermekekre zúduló csapásokat, és ébressz szeretet az emberek szívében! Drága Szűzanyánk kérjük hathatós segítségedet és közbenjárásodat minden gyermek védelmében! Ámen. iroda@imalancagyermekekert.hu

Dejtéről 2011.11.06-án

A Szűzanya üzenete Dejtén vasárnap a következő volt:
Martin által:
Az élő hit kegyelméért imádkozott vele a Szűzanya. Azt kérte, hogy mindig élő hittel és annak a tudatában imádkozzunk, hogy Isten szeret bennünket, mert ha nem így imádkozunk, falat állítunk Isten és magunk közé.
Adriana által:
Adriana érezte, hogy a Szűzanya nagyon szeret bennünket és hogy egészen közel van, lehajol hozzánk. Kérte, hogy éljünk a 10 parancsolat szerint. Megáldott bennünket.
Josef által:
Joseffel a bűnösök megtéréséért imádkozott a Szűzanya. Josef minden kérésünket átadta a Szűzanyának.

2011. november 6., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Isten, az Atya – Utolsó felhívás az ateistákhoz


2011. november 5. szombat, 13.00
Leányom, az emberiségnek most meg fog mutatkozni az Én Irgalmasságom keze, mivel Fiam érkezése a küszöbön van.
Mindazon összezavarodottságban lévő meggyötört léleknek azt mondom, helyezzétek bizalmatokat Belém, Istenbe, az Atyába. Én, aki szeretettel és könyörülettel teremtettelek mindannyiatokat, szeretném megmenteni minden egyes drága gyermekem.
Nem akarom elveszíteni egyikőtöket sem, azokat sem, akik gúnyosan mosolyognak Rajtam. Készüljetek fel a legnagyobb ajándékra, mely elő van készítve számotokra. Meg fogom akadályozni a sátánt abban, hogy elragadjon benneteket, ha meg fogjátok ezt engedni Nekem. Nem tudlak kényszeríteni benneteket, hogy elfogadjátok ezen Irgalmasság Cselekedetet. Ami elszomorít, az az, hogy sokan közületek el fogják utasítani az Én Irgalmas kezem. Nem lesztek elég erősek. Mégis, mikor tanúi lesztek az igazságnak, ahogyan az a Nagyfigyelmeztetés során feltárul előttetek, meg fogjátok azt ragadni, mint egy mentőövet.
Kérnetek kell Tőlem az erőt, hogy lehetővé tegyétek, hogy megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Még egyszer utoljára, elsősorban az ateistákat szólítom (hívom).  Ne utasítsátok el az igazságot, mikor az bizonyított számotokra. Ha azt teszitek, Számomra örökre elvesztek.
Isten, az Atya

Urunk Jézus Krisztus üzenete Veronika Márta által

Szűzanya által tanított ima

Drága Szűzanyánk, könnyeiddel mosd tisztára kéréseinket, szándékainkat, és azokat, akiket eléd hozunk. Mire Fiad szent szívébe érünk, vagy érnek szándékaink, addigra le tudjuk rázni földi gyarlóságainkat és bűneinket. Édesanyánk, könnyeiddel mosd tisztára kéréseinket, és szándékainkat! Rostálj meg minket, hogy tisztán érjünk Szentfiad szívébe! Drága Jézusunk, a te szent véred mossa teljesen tisztára szívünket, kéréseinket, szándékainkat, hogy mire az Atya elé kerülünk, egyszerűk, kicsik és tiszták legyünk. Drága Jézusunk, segíts, hogy egyszerűen és alázattal tudjunk könyörögni és irgalomért esedezni. Mennyei Atyánk, ölelj körül irgalmas szereteteddel, és könyörülj rajtunk! Bocsáss meg nekünk, bűnös, és eleső gyermekeidnek! Irgalmaddal és szereteteddel ölelj körül minket. Irgalmas, szent szívedbe rejts el, és oltalmazz minket! Irgalmas szereteteddel végy körül minket! Amen.
                                Veronika Márta


A Nehéz Idők Mentőöve
Ezt a Rózsafüzért a Szűzanya tanította Veronika Mártának. A Mennyei Atyához irányulnak a kérések, ezért nevezhetnénk a Mennyei Atya rózsafüzérének is, de az itt található rózsafüzérek sorozatban van már egy, amelynek az a neve, hogy a Mennyei Atya Rózsafüzére. Ezért adtuk ennek "A Nehéz Idők Mentőöve" címet, hogy megkülönböztessük attól a másik rózsafüzértől.
A hagyományos rózsafüzéren imádkozzuk
Keresztre (éremre): Mennyei Atyánk, irgalmazz nekünk és könyörülj rajtunk, szegény, eleső gyermekeiden! Irgalmas szíved szánjon meg minet, és könnyeid mossák tisztára lelkünket!
Nagy szemekre: Mennyei Atyánk, tisztíts meg minket irgalmas szereteteddel!
1. Kis szem: Mennyei Atyám, hiszek benned, mert örökké jó vagy mindenkihez.
2. Kis szem: Mennyei Atyám, remélek benned, mert végtelenül irgalmas vagy eleső gyermekeidhez.
3. Kis szem: Mennyei Atyám, szeretlek téged, mert mindennél egyszerűbb, tisztább szeretet vagy.
1. tized    Nagy szem
Kis szemekre (10x) Mennyei Atyánk, a Te szent arcod adjon reményt az élet küzdelmeihez!
2. tized    Nagy szem
Kis szemekre: (10x) Mennyei Atyánk, a Te irgalmas szíved indítson minket bűnbánatra, és könnyeid tisztítsanak meg!
3.tized    Nagy szem
Kis  szemekre: (10x) Mennyei Atyánk, a Te Szentfiad vére mossa le bűneinket!
4. tized    Nagy szem
Kisszemekre: (10x) Mennyei Atyánk, a Te jelenléted oltalmazzon és vezessen minket!
5. tized    Nagy szem
Kis szemekre: (10x) Mennyei Atyánk, a Te tiszta, szűzi leányod ölelje körül a világot, és mentsen meg minket a bűn rabságából. Könnyei indítsák meg szívünket feléd!
Befejezésül: Mennyei Atyánk, irgalmas szíved mentse meg eleső gyermekeidet, és tisztítsa meg a Földet a bűntől! Könyörületes arcod és irgalmad mentsen meg minket a nagy sötétségtől! A Te tiszta jelenléted legyen mentőövünk a nehéz időkben!  A Szentháromság, és a Szűzanya legyen oltalmunk a sátán ellen!  Amen.
Ígéretek:
1. Akik e rózsafűzért imádkozzák, azoknak mély bűnbánatot adok. A bűnbánat könnye sok lelket fog megmenteni.
2. Akik a Mennyei Atya irgalmát és szeretetét keresik, azok megtalálják, és mély béke költözik szívükbe.
3. Akik ezt a rózsafűzért imádkozzák, azok családtagjaiban fellángol szeretet tüze, és mély béke költözik a szívükbe.
4. Oltalmunkat és szeretetünket árasztjuk azok családjaira, akik hetente legalább egyszer elimádkozzák ezt a rózsafűzért. Ez a rózsafüzér legyen mentőövetek és fegyveretek a sátán elleni küzdelmeitekben. Kivezet benneteket a sötétségből. Mennyei Atyátok végtelen irgalmát élvezhetitek. Megígérem nektek, hogy ha mélyen, és szívből imádkozzátok, családtagjaitokat kivezetem tisztítótűzből .

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/rozsafuzer/a-nehez-idk-mentoeve


NE AKARJ A KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már! - sóhajt csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged?

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út, én Istenem?
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon,
hiányon míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Siet örömmel. Fut! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.