"Buzgó vágyakozás Jézus vételére" - Az Egyház tanítása a lelki áldozásról

A lelki áldozás (communio spiritualis) az áldozás egyik módja [1]. Aquinói Szent Tamás meghatározásában a lelki áldozás "buzgó vágyakozás Jézus vételére az Oltáriszentségben, és az Ő szeretetteljes átölelése úgy, mintha már vételeztük is volna Őt" [2].

Lelki áldozás végzéséhez különösen alkalmas ez az előkészítő ima, amelyet Liguori Szent Alfonz nyomán [3] az Egyház hozzá ajánl:

" Jézusom!
Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj legalább lelki módon a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! "

Vagy rövidebb formában [3]:

" Hiszek Benned, Jézus, az Oltáriszentségben. Szeretlek és vágyom Rád. Jöjj a szívembe! Magamhoz ölellek, ne hagyj el többé engem! "

A lelki áldozás a hatásaiban a személyes felkészültségnek megfelelően (ex opere operantis) közli a Krisztussal való találkozásnak azokat a kegyelmeit, amiket a tényleges áldozás közvetlenül és biztosan (ex opere operato) közöl [4].

A halálos bűn állapota kizárja, hogy a lelki áldozásban megtörténjen az egyesülés (communio) Krisztussal [5]. A lelki áldozás ilyenkor megszentelő kegyelmet nem közvetít, megadhatja viszont a Krisztussal való találkozásnak azt a segítő kegyelmét, ami a halálos bűn állapotából való kilépéshez segíthet hozzá.

A méltatlanul (halálos bűn állapotában vagy szentségi böjt nélkül) végzett lelki áldozás nem valósít meg szentségtörést. Lelki áldozást azok is végezhetnek, akik a szentmisén nem járulhatnak szentáldozáshoz, vagy akik el vannak tiltva a gyónástól és szentáldozástól (pl. rendezetlen együttélésben lévők) [6].

Lelki áldozás napjában többször is végezhető, akkor is, ha valaki képtelen szentáldozáshoz jutni, de akkor is, ha ténylegesen meg tudott áldozni [7]. A lelki élet szent mesterei minden hívőnek ajánlják [8].

A lelki áldozás a tényleges szentáldozást nem válthatja ki. Csak lelki áldozást az végezhet, akit külső körülmények akadályoznak abban, hogy tényleges szentáldozást végezzen [9].

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/28/buzgo_vagyakozas_jezus_vetelere_az_egyhaz_tanitasa_a_lelki_aldozasrol

Hivatkozások, lábjegyzetek:

[1] Tridenti Zsinat, Határozat a legszentebb Oltáriszentségről, XIII. sess., VIII. c. (DS 1648). Fontos itt megjegyezni, hogy időnként fogalomzavar mutatkozik a "lelki áldozást" értelmezni próbálók között, ahogy erre például Paul Jerome Keller OP atya "A lelki áldozás mindenkié?" című dolgozata is rámutat. Az áldozás módjainak, és köztük a lelki áldozás tárgyalásakor az Egyház tanítóhivatala következetesen az eucharisztikus communio létrejöttére irányuló (emberi) aktust érti az "áldozás" szó alatt, és nem pedig e communio tényleges létrejöttének (isteni) aktusát. Míg az előző méltatlanul és akár még szentségtörő módon is megvalósulhat, utóbbi megvalósulását Isten tökéletes jósága és a lélek halott állapota is kizárja. Petrus Lombardus Szent Ágostontól vett idézete (lásd Libri Quattuor Sententiarum, IV, d.9.c.1.1.) például világosan a communio létrejöttére, és nem az erre irányuló emberi aktusra vonatkozik, amikor így ír: "két módja van az Eucharisztia vételének: az egyik a szentségi, így veszik jók és rosszak egyaránt; és lelki értelemben: ezen a módon csak a jók veszik magukhoz".

[2] Aquinói Szent Tamás: STh., III, q. LXXX, 1, 2.

[3] Lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.

[4] Szent Delanoue Johanna tanúskodott arról, hogy valahányszor lelki áldozást végzett, ugyanolyan kegyelmeket kapott vele, mint tényleges szentáldozáskor. Paula Maresca nővér, a nápolyi Sziénai Szent Katalin konvent alapítójának látomásában pedig a tényleges szentáldozás és a lelki áldozás egymás mellett tűnik fel két értékes váza képében: a tényleges szentáldozás arany, a lelki áldozás ezüst vázaként. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)

[5] "Az Oltáriszentség méltó fölvevője a megigazult keresztény." (dogma); Tridenti Zsinat, XIII. sess., XI. c. Szent II. János Pál pápa emellett így ír erről az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (35. pont): "Az Eucharisztia ünneplése [...] nem lehet a communio kiindulópontja, sokkal inkább föltételezi annak meglétét, hogy megerősítse és tökéletessé tegye. A Szentség kifejezi e közösségi köteléknek mind láthatatlan dimenzióját – mely Krisztusban a Szentlélek hatására összeköt az Atyával és egymással - [ezt szünteti meg a halálos bűn - KV szerk.], mind látható dimenzióját, amiből az Apostolok tanításában [ez nincs meg más hitű személyekkel - KV szerk.], a szentségekben [ez nincs meg pl. újraházasodott elvált személyekkel - KV szerk.] és a hierarchikus rendben való communio [ez nincs meg pl. más keresztény felekezetek tagjaival - KV szerk.] következik. Az egyházi communio láthatatlan és látható elemei közti bensőséges kapcsolat alapvető az Egyház mint az üdvösség szentsége számára. Csak ilyen összefüggésben valósul meg az Eucharisztia törvényes ünneplése és a benne való igaz részesedés. Ebből fakad az Eucharisztia alapvető követelménye, hogy közösségben, pontosabban annak teljesen ép kötelékeiben ünnepeljék."

[6] XVI. Benedek pápa így ír erről a Sacramentum Caritatis apostoli buzdításában (55. pont): "A szentmisén való részvétel akkor is szükséges, érvényes, tartalmas és gyümölcsöző, ha valaki nem járulhat szentáldozáshoz. Ilyen körülmények között jó ápolni a Krisztussal való teljes egyesülés vágyát, például a lelki áldozás gyakorlásával"

[7] Keresztes Szent Ágota azt állította, hogy ő naponta kétszázszor végez lelki áldozást. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)

[8] Fáber Szent Péter arról tanúskodott, hogy a tényleges szentáldozás megfelelő végzéséhez is kiemelt fontosságú a lelki áldozás gyakorlása. Liguori Szent Alfonz szerint érdemes lelki áldozást végezni minden alkalommal, amikor egy templomban meglátogatjuk a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, és minden egyes szentmise alatt is. Ugyanő ajánlja a szentmisék előtt és után végzett külön lelki áldozást is. Szent Delanoue Johanna szerint a lelki áldozást végezhetjük egymagunkban, böjtölés és külön engedély nélkül, akár minden órában. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)

A lelki áldozást Szent II. János Pál pápa is ajánlja az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (34. pont), idézve Avilai Szent Terézt: "[N]agyon jó állandóan éleszteni a lélekben az Eucharisztia iránti vágyat. Ebből született a „lelki áldozás” gyakorlata, mely századok óta közismert az Egyházban, és a lelkiélet szent mesterei ajánlják. Jézusról nevezett Szent Teréz írta: „Amikor nem áldoztok és nem vesztek részt szentmisén, megáldozhattok lelkileg, ami nagyon hasznos... Így nagyon megerősödik bennetek a mi Urunk szeretete.” (A tökéletesség útja, 35. f.)"

További példák még ITT.

[9] Lásd: Hittani Kongregáció, Levél a Katolikus Egyház Püspökeinek az Eucharisztia kiszolgáltatásának bizonyos kérdéseiről, III/4, AAS 75 (1983) 1007.

(Kép: Raffaelo Sanzio, Disputa del Sacramento)

Írországban az abortuszellenes tábor elismerte, hogy elvesztette a népszavazást. Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez.

Bár Írországban még zajlik a szavazatszámlálás az pénteki népszavazás után, szombat délelőtt az abortuszellenes Save The 8th kampány szóvivője, John McGuirk elismerte, hogy vesztettek.

Már péntek este, a szavazás után az  első exit poll eredmények azt mutatták, hogy   földcsuszamlásszerű az igenek többsége: az Irish Times és az RTÉ felmérése azt mutatta, hogy 69 százalék a tilalom eltörlésére szavazott. Hivatalos eredmény estére várható. 

Várhatóan Dublinban lesz a legmagasabb az igenek aránya: Az Irish Times szerint 50 százalékos feldolgozottságnál a fővárosban volt olyan szavazókör, ahol 79 százalék volt az igenek aránya. Leo Varadkar ír miniszterelnök azt mondta, hogy az igenek nagy arányú győzelme „Írország csendes forradalmának csúcspontja”. Az eredményről megjegyezte, hogy a nemzet nincs is annyira megosztva a kérdésben, hanem egységes, és kész a változásra.

Annak az 1983-as alkotmány kiegészítésnek az eltörléséről szavaztak, ami azonos értékűnek nyilvánítja az anya és a magzat jogait. Ez számít Európa egyik legszigorúbb abortusztilalmának.

A mostani szabályozás szerint csak akkor lehet megszakítani a terhességet, ha az anya élete veszélyben van. Ugyanakkor az illegális abortuszért akár 14 év börtönt is lehet kapni, ami a beavatkozást végrehajtó orvosokra is vonatkozott. Ezért gyakran amikor veszélybe került egy terhes nő élete az orvosnak azon kellett gondolkodnia, hogy az aktuális helyzet jogilag kielégíti-e a törvényben szereplő “valós veszély” kitételt.

Inkább külföldre mentek.

A becslések szerint tiltás miatt évente ír nők ezrei utaznak évente Nagy-Britanniába hajón, vagy repülőn, hogy Manchesterben vagy Liverpoolban végeztessék el a terhességmegszakítást. A népszavazás előtt sokan mondták el a történetüket arról, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben még külföldre kell utazniuk.
Ha az országban a népszavazás után lazítanak a szabályokon, akkor a magzat 12 hetes koráig lehet megszakítani a terhességet, vagy ha az anya életveszélybe kerül, illetve ha a magzatról tudni, hogy nem élné túl a szülést.

Mindkét oldalnak voltak támogatói bőven, az ír miniszterelnök igenpárti, a nagyobb pártok tagjai megosztottak, a kisebb pártok inkább igen pártiak. (BBC/Independent)

https://444.hu/2018/05/26/irorszagban-az-abortuszellenes-tabor-elismerte-hogy-elvesztette-a-nepszavazast

Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez.

2012. február 17., péntek, 3:30

Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás.

Ó, mennyire sírok ma, amikor Írország, amely legnagyobb mértékben nekem – szeretett Anyjuknak – szentelt ország, áldozatul esik a gonosznak..

Nagy sötétség ereszkedett le erre a nemzetre. Oly sokan elvesztették a hitüket, mint ahogyan sokan szívüket is elfordították szeretett Fiamtól, Jézus Krisztustól.

Gyermekem, Írországban sokan megengedték a Gonosznak, hogy szívüket kővé változtassa.

Mindazok, akik szeretik Fiamat, nagyon szenvednek, mivel tanúi annak az elvilágiasodásnak, mely átvette az ellenőrzést, e fölött, az egykor oly szent ország fölött.

Most az abortusz bevezetésére tesznek kísérleteket, mely, ha bekövetkezne, akkor mélyen megbántaná az Én drága Fiamat.

Gyermekeim, ha bevezetitek az abortuszt Írországban, akkor elvágjátok azt a köteléket, amely oly közel hozott benneteket Szívemhez.

Írországban most nagyon sok ember sérti meg Fiamat azáltal, hogy Vele szemben tiszteletlenséget mutat. Már Engem se tűrnek meg, és a Nevemet is meggyalázzák.

Írország gyermekei, ti különleges lelkek, akiket arra választottak ki, hogy Atyám Szavát átadjátok az egész világnak, most meg kell hallgatnotok Engem.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy ne kerüljön sor azon tervek bevezetésére, melyek az abortusztörvényekre vonatkoznak.

Ha ez mégis megtörténne, akkor Írországnak Atyám Királyságában nagy kegyvesztésben lenne része.

Az abortusz bűne a legsúlyosabb Atyám szemében. A népirtásnak ez a legrosszabb fajtája.

Harcolnotok kell e gonoszság ellen, gyermekeim. Ezt most kell megtennetek, különben az utolsó Isteni kötelék, melyet most inkább erősíteni kellene, meg fog gyengülni.

Fel kell állnotok gyermekeim, hogy visszaköveteljétek katolikus és keresztény hiteteket, különben ellopják azt tőletek.

Ne engedjétek meg, hogy a hatalmon levők gúnyolódjanak veletek, amikor ti Isten Szent Szavát hirdetitek.

A sötétség eme szelleme most nemcsak országotokat borította be, hanem a szentélyeket is, amelyekben látszólag tisztelnek Engem.

Bánatomban sírok, amikor azt látom, hogy szeretett Írországom az útszélen hever.

Van még remény, gyermekeim. De most erőtöket egyesítenetek kell, hogy megvédjétek a hiteteket.

Hamarosan kényszerítve lesztek elhagyni, nemcsak katolikus hiteteket, de a keresztény hiteteket is.

Követeljétek vissza országotokat a szocializmustól és a világi diktatúrától.

Ők az állampolgári jogokra fognak hivatkozni, mégis meg fogják tagadni a legalapvetőbb jogokat, beleértve az imádkozáshoz való jogot is, melyekről azt állítják, hogy védelmezik.

Ők törvény által kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el a meg nem született gyermekek meggyilkolásának jogát.

Ne feledjétek, hogy a Mindenható Isten szeretettel teremtett meg minden lelket.

Minden ember, aki az abortusz mellett dönt, vagy segít az abortusz gonosz tettének elkövetésében, halálos bűnt követ el.

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok imámat, a Keresztes Imahadjárat 32. imáját:

„Ó, Üdvösség Anyja,
Imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, melyet ránk erőltetnek, meg legyen akadályozva.
Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy még mélyebbre süllyedjen a kétségbeesésben, és védd meg a sötétségtől, mely beborítja országunkat.
Szabadíts meg minket a Gonosztól, aki el akarja pusztítani a meg nem született gyermekeidet.
Imádkozz, hogy a vezetőknek legyen elég bátorságuk azokra hallgatni, akik szeretik Fiadat, hogy majd ők is kövessék Urunk, Jézus Krisztus tanításait. Ámen.”

Menj most, gyermekem, és mondd el ír gyermekeimnek, hogy erősnek kell maradniuk! Nekik ki kell állniuk amellett, ami helyes.

Nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot, Isten Szent Szavát, bármilyen nehéz is legyen az.

A ti Mennyei Királynőtök,
Az Üdvösség Anyja.

https://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=abortusz

Török Iván: Konfliktusainkról a keresztény pszichológus szemével

Török Iván szenior supervisor előadása az Engesztelők Országos találkozóján hangzott el 2018. május 26-án.

A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. – (Dan Millman)

Ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe  a konfliktus szó hallatán, akkor többek között ilyenek jelennek meg: veszekedés, civakodás, ellentét,  különbség, nézeteltérés, békétlenség,összecsapás, vita, ellentmondás, viszály, harc, csata, ütközet, küzdelem, összeütközés, stb. A hétköznapi beszédben a konfliktus alatt valamiféle ellentétet, ütközést, összecsapást értünk.  Akivel konfliktusban vagyunk, azzal  szembe kerültünk, nem  tudunk megegyezni, nincs köztünk harmónia. Az emberek többsége negatív jelentéseket, negatív érzéseket kapcsol a konfliktushoz. Ezért próbálják sokan elfedni, vagy elkerülni azokat, akár önmaguk előtt is letagadni a létező konfliktusaikat. Sokáig hódított a társadalom-felfogásban a harmónia modell, amely az emberi együttélés elengedhetetlen követelményének tartotta a szakadatlan összhangot. Ez azonban illúzió volt, s talán nem is lenne előnyös, ha valaha megvalósulhatna.

A konfliktus fogalma

A konfliktusnak sokféle tudományos definíciója született, itt csak néhányat idézek.

Freud szerint az ember alapvető tulajdonsága a tudatos és tudattalan elméje közötti konfliktus és az életében alapvető szerepe van a kisgyermekkori konfliktusoknak. Adler minden emberi jelenség alapjának tartotta a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzés közötti konfliktust. Rogers szerint a problémák gyökere az a konfliktus, amely az emberek pozitív természete és a civilizációs társadalom természetellenes ráhatásai között feszül. Deutsch megkülönbözteti a konstruktív és a destruktív konfliktust: a destruktív konfliktus résztvevői mind vesztesnek érezhetik magukat, - a konstruktív konfliktus résztvevői viszont elégedett nyertesnek. Érdekes Sartre gondolata, hogy minden emberi interakció már önmagában egy konfliktus, de a feleknek szabadsága van, hogy a konfliktushoz való viszonyulásukon változtassanak. Erikson az emberi élet minden fejlődési szakaszához egy-egy alapkonfliktust rendel hozzá. Kiemelem Glasl tételét: a konfliktus egy interakció valamilyen mértékben egymástól függő emberek között, amikor köztük összeegyeztethetetlenség jelentkezik, s ezt érzelmi sérelemként élik meg.

Pszichológiai szempontból nem kétséges, hogy a konfliktusok az érintett személyeket döntések, választások elé állítják, amelyek feszültséget, sőt frusztrációt okoznak. Ennek kellemetlen, fájdalmas élményét viselik el az emberek nehezen, ez vezet a konfliktus negatív szemléletéhez, esetleg a konfliktusok elől való meneküléshez.

Tehát minden konfliktushelyzet közös vonása az egymással kapcsolatban lévő, de szembenálló legalább két szereplő, akik között eltérés, ellentét van, s ez feszültséggel jár.Minden konfliktusnál előfordulhat egy sor pszichológiai mechanizmus: zavar (frusztráció, harag), torz észlelés (szelektív figyelem, csőlátás), az empátia elvesztése (érzéketlenségi páncél, rugalmatlanság, sztereotípiák), stb.

A konfliktusok fajtái: megkülönböztethetjük a helyzeti konfliktust, a tudat alatti konfliktust, a rejtett és a nyílt konfliktust, a látszólagos konfliktust, a tudatos konfliktust, a lebecsült vagy a túlbecsült konfliktust, stb.

Konfliktus tipológia.

A konfliktus típusok 3 fő fajtája főleg abban különbözik, hogy honnan származik és hol játszódik a konfliktus. Így találkozhatunk személyek közötti, személyen belüli és csoportok közötti konfliktusokkal. Egy másik tipológia szerint  vannak célkonfliktusok (eltérő célok és érdekek miatt), a megítélési konfliktusok (eltérő helyzetértékelések miatt), a kapcsolati konfliktusok (személyes ellenszenv miatt), szerepkonfliktusok (eltérő szerepelvárások miatt), és identitás-konfliktusok.

Thomas kategorizálta a  konfliktus-magatartásokat két dimenzió alapján. Az egyik dimenzió a saját igényekrre irányulás (önérvényesítés), a másik a partner igényeire irányulás (együttműködés). Grafikusan ezt így ábrázolhatjuk:

A kényszerítő konfliktus-magatartás csak a saját igényeire irányul, s nem törődik a partner érdekeivel. Az alkalmazkodó magatartás csak a partner igényeire irányul, s feladja a saját igényeit. Az elkerülő magatartás sem a saját, sem pedig a partner igényeivel nem törődik, kitér a konfliktus útjából. A kompromisszumos magatartás a saját és a partner igényeit is figyelembe veszi, mindketten feladnak valamennyit s így félúton találkoznak. Az együttműködő magatartás a saját igényeket és a partner igényeit is kielégíti, a közös megoldásra törekszik.

A kényszerítő vagy agresszív magatartás mögött ott állhat a versengő, rivalizáló hajlamunk. Le akarjuk győzni a konfliktuspartnert, felülkerekedni vele szemben. A görög-római, zsidó-keresztény kultúránk is szerepet játszik ebben, amely versengő jellegű, szemben olyan törzsi kultúrákkal, amelyek nem is ismerik a versengést. Egyébként a versenyre szükség van, önmagában nem rossz, csak fel kell tudni ismerni, hogy mikor előnyös a versengés, és mikor az együttműködés, összefogás, megegyezés.

A konfliktusokban gyakran megbújik vagy nyíltan megjelenik az agresszió. Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szimbolikus formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon. Az antiszociális agresszió romboló, közösségellenes magatartás, - a proszociális agresszió a közösség és az egyén érdekeit szolgáló viselkedésnek minősül A konstruktív agressziót a pszichológia inkább asszertivitásnak nevezi.

Indulati konfliktusok – frusztráció, agresszió és érzelmek

Az agresszió érzelmi kísérőjelensége és megnyilvánulási formája a düh és a harag. Az agresszív viselkedés közvetlen kiváltó oka pedig a frusztráció, amely a cselekvést korlátozó tilalmak hatására keletkezik, a célirányos viselkedés megakadályozásának vagy késleltetésének a következménye. A konfliktusok úgy kapcsolódnak a frusztrációhoz, hogy a vagy a konfliktus helyzet vagy a konfliktusban szembenálló személy jelent akadályt a cél elérésében.  Az agresszív feszültség egyébként nemcsak cselekvésben nyilvánulhat meg, hanem képzeletben is megjeleníthető.

A konfliktusok általában kiéleződnek, s ennek a kiéleződésnek különböző fokozatai lehetnek. Minél kiélezettebb fokozatba jutott a konfliktus, annál nehezebb megoldást találni rá.

A kevéssé kiélezett fokozatokban még lehetséges a nyertes-nyertes megoldást közösen megtalálni. Az élesebb fokozatokban már semleges közvetítő segítségével is csak nyertes-vesztes megoldást tudnak találni.  A leginkább kiélezett  fokozatokban legvalószínűbb a vesztes-vesztes megoldás. Ezért célszerű a konfliktusokkal minél korábbi fokozataikban foglalkozni, hogy a résztvevőknek legyen lehetőségük a konstruktív megoldás megtalálására.

A belső konfliktusok között meg kell még említeni az ideális énkép és az aktuális énkép közötti eltérést, távolságot. S a gyakori súlyos veszélyre is utalni kell, hogy a belső konfliktust a személy kivetíti magából a partnerre, s így az látszólag külső konfliktusként jelenik meg, (anélkül, hogy tudna róla)

Tudomásul kell vennünk, hogy gyakran fordulnak elő az életünkben megoldhatatlan, tartós konfliktusok, amelyekkel együtt kell élnünk.

A konfliktus nem mindig kerül felszínre, olykor csak mint lehetőség jelenik meg. Általában az érzéseink alapján ébredünk rá arra, hogy konfliktushelyzetbe kerültünk, félünk valakitől, dühösek vagyunk valakire és negatív érzéseinket kivetítjük rá. Ezután következnek azok a jelek, amelyeket már a kívülállók is észrevesznek - hangos szóváltás, veszekedés, sértődöttség, egymás folyamatos bántása. A megoldás - a kapcsolat mélységétől, az egymásrautaltság mértékétől függően - sokféle lehet, de nem mindegy, milyen hatása lesz a jövőre nézve.

Konfliktus az emberben saját magán belül is létrejön. Ilyenkor beszélünk belső vívódásról, dilemmáról. Gyökerük többféle lehet, olykor csak nem tudunk dönteni egy fontos kérdésben, nem tudunk választani két megoldás között, vagy nem tudjuk, mikor melyik „szerepünkbe" bújjunk bele. De vannak sok fejtörést, gyötrődést okozó belső dilemmáink, melyeknek megoldása nemcsak rólunk szól, hanem a környezetünkben élő emberekre, családunkra is kihatással van. Ennek eredményeképpen kialakulhat egy tartós stressz állapot, melyre gyakran a helyzetből való kilépés a jó válasz.

A konfliktusok életünk törvényszerű következményei. Lehetnek jók, termékenyek, egészséges versenyhelyzetet eredményezők, melyeknek jó megoldása előreviszi a kapcsolatokat, fejlesztik az együttműködési készséget, a kreativitást, mindenki számára kielégítően végződnek, pozitív konfliktuskezelési sémákat adnak a későbbiekre vonatkozólag. Ezekre a konfliktusokra személyiségfejlődésünk érdekében is szükségünk van. A konfliktusok nagy része érezhetően a „rossz konfliktus" kategóriájába tartozik (a konfliktus szó is inkább negatív jelentéssel bír a legtöbb embernél). A rossz konfliktus alapja lehet megfélemlítés, diszkrimináció, agresszió, túlérzékenység, személyeskedés, visszafojtott feszültség, lappangó indulat. Az érintett felek úgy érzik, hogy a másik fél frusztrálja őket, veszélyezteti érdekeiket és pozíciójukat, gátolja céljaik elérését.

A konfliktusok leggyakoribb típusai

Kapcsolati konfliktus: erős érzelmek dominálnak, a kommunikáció nehézkes (elbeszélnek egymás mellett, vagy már nem is beszélgetnek), saját nézőpontjukat akarják a másikra erőltetni. Jellemzőek a bántó megnyilatkozások, a téves észlelések a másikról.

Értékkonfliktus: a szereplők életfelfogásuk, hitrendszerük, politikai nézeteikből fakadóan a gondolatokat és viselkedéseket más kritériumok alapján ítélik meg, az elérendő célokhoz eltérő értékek kapcsolódnak. Ezek a nézetek nehezen befolyásolhatóak.

Érdekkonfliktus: akkor alakul ki, amikor egyik fél saját szükségleteit a másik kárára próbálja kielégíteni, a javakért folytatott versengés vagy a felek ütköző szükségletei, ellentétben álló érdekei váltják ki.

A problémamegoldó stratégia mindegyik fél számára győztes végkimenetelt eredményez, mert olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei érvényesülnek. A közösen elfogadott megoldás mellett mindkét fél elkötelezett, egymás mélyebb megismerése, rejtett értékeinek felfedezése pedig stabilizálja, fejleszti a kapcsolatot.

Ha a konfliktus már kialakult, akkor elsősorban "menedzselni" kell. Megelőzni az elmélyülését és a kiterjedését. Feldolgozni, az indokokat kézzelfoghatóvá tenni, a hozzá fűződő érzelmeket leválasztva a mögötte meghúzódó érdekeket átláthatóvá tenni, vagyis ÁTALAKÍTANI JÓ KONFLIKTUSSÁ.

A konfliktuskezelés, megelőzés  módszerei, technikái

• encounter/találkozás
• erőszakmentes kommunikáció
• mediáció, közvetítés,
• tárgyalás, alkudozás, megegyezés
• empátia, compassió
• pozitív humor, önirónia
• kívülről rátekintés a konfliktus-helyzetre
• a partner személyének feltétel nélküli elfogadása
• értelemkeresés, a szenvedéshez való viszony megváltoztatás
• kiengesztelés, bocsánatkérés
• megbocsátás, irgalom
• kölcsönös kiengesztelődés

A KONFLIKTUSOK KERESZTÉNY SZEMLÉLETE

A konfliktus-helyzet elfogadása – felajánlása engesztelésül (magamért, másokért)

Minden konfliktus valamilyen mértékű feszültséggel, stresszel, de fájdalommal, szenvedéssel is együtt jár:

akkor is, ha kompromisszumot kötnek a konfliktus szereplői, hiszen mindketten lemondanak saját szükségleteik, érdekeik, stb. egy részéről, s bár kielégítően megoldották a konfliktust, mégis van veszteség-élményük;

akkor még inkább, ha az alkalmazkodás jegyében az egyik fél teljesen lemond saját igényéről, feladja, s engedi, hogy teljesen a partner akarata, érdeke érvényesüljön. Ilyenkor a legnagyobb a veszteségélmény, sőt vereség, megalázottság élménye van annak, aki alkalmazkodott;

ha elmenekül a konfliktusból, kitér előle, akkor tulajdonképpen a helyzetből lép ki, s ezzel a partnerrel való kapcsolatot veszíti el, de legalább is annak közelségét, bensőségességét, őszinteségét, – s ez is fájdalmas, ez is szomorú;

ha a kényszerítő, vagy agresszív kompromisszumkezelést választja, s van ereje a partnerrel teljesem elfogadtatni a saját akaratát, érdekét, - akkor legalább utólag jelentkezhet lelkiismeret-furdalás, szégyenérzet, esetleg a vesztes és kisemmizett, megalázott partner sajnálata – s ez sem jó érzés, ez is fájdalmas;

talán csak az ötödik, a megegyezésre törekvő konfliktus-megoldás jár a legkisebb szenvedéssel, hiszen a végén mindketten győztesnek, sikeresnek érezhetik magukat, - de ez a leginkább megerőltető, fárasztó, sok türelmet, figyelmet igénylő út, - s ezért terhes megoldás.

Ezeknek a feszültségeknek, fájdalmaknak, szenvedéseknek, vagy csak terheknek az elfogadása és engesztelésként való felajánlása a keresztény konfliktuskezelés sajátos formája lehet.

Kicsit bővebben kell foglalkoznunk azokkal az esetekkel, amikor a konfliktus belátható időn belül megoldhatatlan, vagy annak tűnik. Itt legalább az egyik partner tudatában van a kibékíthetetlen konfliktusnak, ellentétnek, de az is lehet, hogy mindketten, - mégsem lép/nek/ ki a helyzetből, nem menekül/nek/, mert a kapcsolat olyan fontos, értékes, hogy nem mond/anak/ le róla. Ezért akár hosszú távon együtt élnek a konfliktussal, igyekez/nek/ nem foglalkozni vele, ezt nevezték más területen békés egymás mellett élésnek. Ez nem azonos azzal az önáltatással, amikor a partnerek nem vesznek tudomást a meglévő konfliktusról, próbálják elhitetni magunkkal, hogy nincs is konfliktus, esetleg szőnyeg alá söprik azokat. A békés egymás mellett élésben nem láthatatlan a konfliktus, az ellentét, - csak félreteszik. Az ökumenikus törekvésekben szokták emlegetni szent XXIII. János pápa óta: nem az keressük, ami szétválaszt, hanem ami összeköt. S ha két ember között van olyan érték, ami erősen összeköt, akkor azzal a feloldhatatlan ellentétet, a komoly konfliktust is elviselik. A keresztények embereknek ilyen összekötő kapocs a szeretet.

Mindazonáltal ez is fájdalommal, szenvedéssel jár mindkettőjük számára. Megterheli a kapcsolatot, különösen akkor, ha érték-konfliktusról van szó (például világnézeti, hitbeli, erkölcsi felfogásbeli, politikai, stb. különbségről, ellentétről). A felek ezekben az esetekben gyakran az időre bízzák a konfliktus feloldódását, türelmesen várnak rá, - a keresztények inkább a Szentlélekben bíznak, aki majd megvilágosítja mindkettőjüket, vagy legalább az egyiküket. A kezelés része az is, ha kitartóan imádkoznak egymásért: például, ha az egyikük hívő keresztény, a másik vallásilag közömbös, vagy nem hívő, esetleg nem keresztény vallás követője, akkor annak megtéréséért, a  krisztusi hit kegyelméért számára.

Azonban a szenvedés ezekkel az aktivitásokkal nem múlik el. Ezért itt van leginkább tere az engesztelésnek. Az engesztelés sokféle lehet.

• Az egyik: „testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak a javára.” Tehát engesztelve szenvedek az Egyház javára. Engesztelve szenvedek, mert a Jézus Krisztusiránt megnyilvánuló compassio erre indít.
• „Örömmel szenvedek értetek” - mondja Szent Pál apostol még az előző ige-mondat elején. Tehát engesztelve felajánlhatom szenvedésemet a konfliktusban érintett partneremért, az ő bűneiért, azért, mert nem engedi hatni magában az Isten meghívó kegyelmét.
• Végül engesztelhetek magamért, a saját felelősségemért, mindazokért a hibákért, mulasztásokért, amiket a partneremmel szemben elkövettem, s amelyek hozzájárulhattak a konfliktus kialakulásához, a partner álláspontjának, szembenállásának megmerevedéséhez.

A konfliktusok gyakran indulatokat gerjesztenek, s eközben a partnerek sérthetik, egymást, megsebezhetik egymást, megrendíthetik a másik önértékelését, stb. Ez is mind szenvedéssel jár. Egyrészt ezt is felajánlhatják engesztelésül, esetleg éppen a sértő partnerért. Másrészt itt van leginkább szükség megbocsátásra, irgalomra s erre támaszkodó kiengesztelődésre (amit a sértett kezdeményezhet). De lehet, hogy mindketten sérültek, s akkor még inkább a (kölcsönös) kiengesztelődő gesztusokra, valódi belső megbocsájtásra van szükség (az irgalmas Isten megbocsájtását utánozva)

A belső (személyen belüli) konfliktusok ugyancsak fájdalmasak. Itt az egyik rossz út a kivetítés. Ha viszont tudatosítja az adott személy saját belső ellentmondását, a személyisége különböző részei közötti vitát, konfliktust, akkor a kiengesztelődés olyan értelmezése kerülhet előtérbe, ami meglepő, hiszen nem szoktunk így gondolni rá: kiengesztelődik önmagával. Úgy is fogalmazhatunk, hogy megbocsát önmagának, személye egyik  (pozitívnak ítélt ) része a másik (negatívnak ítélt) résznek. Ez pszichológia nyelven azt jelenti, hogy hiteles lesz, őszintén gondol saját magára, közel engedi magához az érzéseit s kapcsolatba lép velük. Ezután már empátiát is érezhet önmag iránt, saját nehézségei, szenvedései iránt. S végül elfogadja, feltétel nélkül, pozitívan elfogadja önmagát, becsüli, sőt nagyra becsüli önmagát. S ha mégis marad önvád, belső ellentmondás, akkor azt felajánlhatja Istennek engesztelésül.

Most visszatérek Pál apostol már idézett fél mondatára: „Örömmel szenvedek értetek”. Talán az öröm szó lep meg sok embert. Lehet örömmel szenvedni? A fájdalom – akár testi, akár lelki kín – inkább szomorúságot, rossz kedvet, elkeseredést, esetleg bosszúságot, haragot, sokkot, tiltakozást, lázadó reakciót  vált ki a szenvedő emberekből. S most mégis azt olvassuk illetve halljuk, hogy „örömmel szenvedek”. Akadhat, aki azt gondolja cinikusan, hogy a levél írója talán mazochista, - hiszen azok élvezik a fájdalmat.

Ennél a témánál hivatkoznom kell Viktor Franklra. Ő úgy vélte, hogy a homo patiens, vagyis a szenvedő ember magasabban áll az értékrendben, mint a homo faber, az alkotó ember.

A pszichológiai, pszichoterápiás irányzatok közül leginkább a Frankl nevéhez fűződő logoterápia és egzisztenciaanalízis jutott közel ahhoz, hogy segítse a szenvedő embert választ találni a Mi célból? kérdésére. Elméleti síkon közelít a szenvedés értelmének témájához, másrészt értelemközpontú pszichoterápiaként konkrét technikákkal facilitálja az értelemfellelés folyamatát.

Kiemelem Frankl következő megjegyzését: „Az akarat szabadságához és az értelem akarásához … a szenvedés értelme társul harmadik oszlopként”.

Frankl megközelítésében nincsen olyan élethelyzet, amely valóban értelmetlen lenne. Ez azt jelenti, hogy „az emberi egzisztencia negatív oldalai, ama tragikus triász, amelyben a szenvedés, a bűn és a halál egybefonódnak, átalakíthatók valami pozitívba, teljesítménybe, csak helyes tartással és beállítódással kell bánni velük". Az ember tehát megfelelő beállítódást kialakítva képes teljesítményt kovácsolni elkerülhetetlen szenvedéséből. Ez a beállítódás Frankl szemében a megvalósítható értékek közül a legemberibb, a legmagasabb rendű a többi értékkategóriát - az alkotói és élményértékeket - felülmúlva. Az az ember, aki már nem tudja az életét alkotó módon alakítani, mégis tudja uralni azt másképp, azáltal, hogy kialakít egy bizonyos beállítódást a helyzettel szemben: belső szabadságából kifolyólag dönt arról, hogy így vagy úgy viszonyul hozzá. Ez egyfajta belső uralás képessége, amelyben az ember elfogadja, hogy külsődlegesen nem tud alakítani a helyzeten, viszont tudja alakítani saját magát, a hozzáállását.

Elekes Szende pszichológus kutatás végzett a szenvedés gyakorlati értelméről: Leggyakrabban a változás és a megedződés szavak szerepeltek az interjúalanyok válaszaiban. Ezek konkrétan a következők voltak:

• Pozitív irányú személyiségváltozás

• Az élet felértékelődése
• Az értékrend és a prioritások megváltozása
• Spirituális növekedés
• A közeli személyek felértékelődése
• Új célok körvonalazódása
• Önismeret fejlődése

Elekes kutatásában a megkérdezett személyek közül többen válaszolták azt, hogy volt értelme a megtapasztalt szenvedéseknek. A megkérdezett idős személyek életük szenvedéssel teli helyzeteire visszagondolva többen válaszolták azt, hogy volt értelme a megtapasztalt szenvedéseknek. Egy 79 éves férfi a vezeklésben látta a nehézségek értelmét, szerinte a szenvedés „lelki megnyugvást ad, hogy az ember a másoknak okozott gondokat elfelejtse vele". Ugyanakkor hozzáteszi azt, hogy szenvedés nélkül igazi örömről sem beszélhetünk: „ahhoz, hogy örömünk legyen, kell szenvedni, s ahhoz, hogy az életben örömöt tudjunk átélni, azért szenvedni is kell". Egy sklerosis multiplexben szenvedő néni pedig határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e, van-e értelme szenvedéseinek: úgy vélte, szenvedéseit felajánlhatja Istennek, amivel mások javát szolgálhatja.

Az utóbbi példákban már előkerült az engesztelés, – bár más szavakkal: vezeklés, illetve felajánlás Istennek mások javára.

Így már érthetőbb az örömmel szenvedés. De hitünk alapja, az evangélium is jó hírt, örömhírt jelent. Vagy még egy bibliai ige: a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az adakozás is az engesztelés egyik formája, lemondás javaink egy részéről, ami nem egészen fájdalommentes. De ezt jókedvűen kéne tennünk!

S ha a szenvedés lehet örömteli, jókedvű, akkor az engesztelés is, amely természetes szenvedéssel jár együtt. Itt visszakanyarodok a konfliktusokhoz: a konfliktusoknak meg lehet találni  az értelmét, s ez – többek között - az engesztelés. S ha jól tesszük, akkor lesz az örvendező engesztelés.

Összefoglalom gondolatmenetemet: az elkerülhetetlen mindennapi konfliktusainkat – melyek gyakran megoldhatatlanok - pszichológiai szakkifejezéssel átkeretezhetjük, értelmet találhatunk nekik. A tudatosított fájó, kínzó, megterhelő konfliktusainkat egy belső átkapcsolással engesztelésnek tekinthetjük. Még tovább lépve ezen a nyomvonalon a konfliktusokat felajánlhatjuk Istennek: magunkért vagy másokért, - akár a konfliktusban érintett partnerért is. A vele járó szenvedést pedig hozzácsatolhatjuk Jézus szenvedéséhez, együtt érezve vele, s kiegészítve az övét, hozzájárulhatunk a megváltás művéhez. Ennek a hozzájárulásnak a tudata a szenvedés mélyén, a teljes tehetetlenséget átélve is eltölthet valódi örömmel és hálával.

Ez a konfliktus-kezelő modell csak a mélyen hívő embereknél működhet. A hegyeket mozgató hit segíthet az átkapcsolásban. A hitnek meg kell előznie a konfliktusokat és az engesztelést is.

http://engesztelok.hu/talalkozok/1333-konfliktusainkrol-a-kereszteny-pszichologus-szemevel

Égi Édesanyánk üzenete 2018. május 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2018. május 25.

„Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben arra hívlak benneteket, hogy legyen több bizalmatok Istenben, aki a ti Atyátok, aki a mennyekben van és aki engem küldött, hogy Hozzá vezesselek titeket. Nyissátok meg szíveteket az ajándékokra, amelyeket Ő szeretne adni nektek és szívetek csendjében imádjátok Fiamat, Jézust, aki életét adta azért, hogy örök életetek legyen, ahová el szeretne vezetni benneteket. A ti reményetek a Magasságbelivel való találkozás öröme legyen a mindennapi életben. Ezért hívlak benneteket: ne hanyagoljátok el az imát, mert az ima csodákat művel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Nem Isten teremtett melegnek

Szeretném előrebocsátani, hogy bár Ferenc pápa egyik állítólagos kijelentése késztetett írásra, és a kijelentés a homoszexualitás sokak számára érzékenynek számító kérdésével kapcsolatos, engem most elsősorban nem a pápa és nem is a homoszexualitás érdekel.

Az esetről az Index is írt, ami persze nem biztosíték arra, hogy valóban így történt, de a jelen poszt szempontjából az Index változata is megteszi:

„Juan Carlos Cruz, egy meleg férfi, akit gyerekkorában szexuálisan molesztált egy pap, a Ferenc pápával történt találkozásáról beszélt egy spanyol nyelvű lapnak. A pápa azt mondta Cruznak, hogy Isten teremtette melegnek, és hogy ő így szereti őt.
Azt mondta: ’Juan Carlos, te meleg vagy, de ez nem számít. Isten teremtett ilyennek; ő ilyennek szeret téged, és engem sem foglalkoztat a dolog; a pápa ilyennek szeret téged. Muszáj megbékélned azzal, aki vagy.’”

Nem. Nem Isten teremtette melegnek, ahogy engem sem Isten teremtett türelmetlennek és nem Isten kódolta úgy a génjeimet, hogy csak nehezen tudjak ellenállni a csokoládé csábításának. Nem Isten teremtette hazugnak a hazugokat vagy gyilkosnak a gyilkosokat és nem Isten teremtette betegnek a betegeket. Való igaz, hogy a lelki vagy fizikai fogyatékosságaink ellenére szeret bennünket, mégpedig feltétel nélkül, de az sem igaz, hogy „így szeret”. Olyan értelemben nem, ahogy valaki kifejezetten egy adott tulajdonságot vagy éppen fogyatékosságot preferál vagy szab meg szeretete feltételeként, merthogy a pápa kijelentését úgy lehet érteni, hogy Isten kifejezetten azért „teremtette” ilyennek Juant, mert pont így szereti őt és nem másképp.

Nem.

A kijelentés olyan sok sebből vérzik, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Amint fentebb említettem, a pápa nincs egyedül ezzel a véleményével. Sokan gondolják ugyanezt. Keresztények és nem hívők egyaránt.

Először is Juant vagy történetesen engem, nem Isten teremtett, illetve nem olyan értelemben, ahogy azt a legtöbben gondolják. Isten egyetlen emberpárt teremtett, felruházva őket mindennel, hogy sokasodjanak, és végül te meg én, meg Juan is megszülethessen, egy egész sor néha rossz, néha pedig jó döntés eredményeként. Istennek nem kell minden egyes élőlényt, fűszálat, fát, lovat, kiscicát vagy búzakalászt megteremtenie, mert bölcsességében és előrelátásának úgy indította útjának a világot, hogy az képes fenntartani és megsokszorozni önmagát.

Való igaz, hogy Isten előre látta még azt is, hogy hány hajszál lesz a fejemen vagy fűszál a kertemben vagy milyen tulajdonságaim lesznek, jóval azelőtt, hogy megszülettem volna. Tudta, hogy milyen döntéseket fogok hozni és, hogy ezeknek eredményeként milyen lesz az életem, de az életem alakításában pont annyira vett részt, amennyire én hagytam Neki. Eleinte semennyire (gondoltam én), majd apránként egyre jobban.

Azonkívül, ha Isten teremtene minket betegnek vagy éppen melegnek, akkor igazából a legtöbb ima valamilyen szinten Isten akaratával szembe menne. Miért imádkoznánk azért, hogy meggyógyuljunk, ha Isten teremtett betegnek? Az igazság azonban az, hogy Isten azt szeretné, ha kívül belül egészségesek lennénk, ezt azonban nem fogja ránk erőltetni.

Amióta az első rossz emberi döntéssel a világ elindult lefelé lejtőn, minden egyes tett javított vagy rontott, sajnos többnyire rontott az állapoton, és ebbe az állapotba a jelenleg romlandó testünk is beletartozik, ami időnként megbetegszik, sőt, már eleve betegen születik. Illetve született. Egészen a világ legnagyobb horderejű eseményéig, ami mindent megváltoztatott. A lejtőn csúszást Jézus születése, halála és feltámadása állította és fordította meg. Bár ez a csoda minden embernek szól, mégse mindenki tudhatja a magáénak. A látszólagos paradoxont talán úgy szemléltethetnénk, ha elképzeljük, hogy Jézus minden ember számára biztosított egy ajándékot, de nem mindenki vette még át. Ki azért, mert még nem értesült róla, ki azért, mert úgy gondolja, hogy jobb neki az ajándék nélkül.

Tehát, nem Isten teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk, de tulajdonságainktól függetlenül szeret, illetve elkészítette számunkra az utat, hogy olyanná válhassunk, amilyennek teremtett volna, ha nem szólunk bele a folyamatba. Az út elején ráadásul szárnyakat is kapunk. De mit szárnyakat, egyenesen újjászületünk!

És még valami. Nem meleg, hetero, transzszexuális, fehér vagy fogyatékos emberek vagyunk.

Emberek vagyunk.

Akikért Krisztus meghalt.

Nem a vágyaink vagy testi adottságaink határozzák meg az identitásunkat, hanem Istennel való kapcsolatunk, mert csak Vele együtt ismerhetjük meg a teljességet, amit nekünk szánt. Ne hagyd, hogy egy olyan szűk dobozba passzírozzon a világ, amibe a tested is alig fér bele!

http://idokjelei.hu/2018/05/nem-isten-teremtett-melegnek/

Arinze bíboros: Nem oszthatjuk meg az Oltáriszentséget nem katolikusokkal, mint a sört vagy a tortát

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció egykori prefektusa a német interkommúnió-tervezetről, és az újraházasodott elváltak áldoztatásáról nyilatkozott.

Oltáriszentségben kizárólag a kegyelem állapotában lévő katolikusok részesülhetnek, és ez nem olyasmi, amit meg lehetne osztani, mint a sört vagy a tortát - nyilatkozta a nigériai Francis Arinze bíboros. A bíboros korábban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusaként, valamint II. János Pál és XVI. Benedek pápák tanácsadójaként szolgált.

Arinze bíboros szerint minden olyan kezdeményezés, ami az elvált és újraházasodott katolikusoknak vagy a katolikus hívek protestáns házastársainak az eddigieknél szélesebb hozzáférést engedne az Oltáriszentséghez, "súlyos" kihívást jelent az Egyház tanításával szemben.

A bíboros a Catholic News Service-nek adott interjújában elutasította Ferenc pápa Amoris Laetitia buzdításának azon értelmezéseit, amelyek különválás és szexuális önmegtartóztatás nélkül is lehetővé tennék a szentáldozást a polgári úton elvált és újraházasodott katolikusok számára.

"Ha egy személy elválik és újraházasodik (az első házassága érvénytelenségének kimondása nélkül), az problémát jelent." - fogalmazott Arinze bíboros, hozzátéve, hogy Jézus tanítása szerint az ilyen együttélések házasságtörést valósítanak meg. "Nem mi találtuk ki ezt. Krisztus volt az, aki ezt mondta."

"Nem lehetünk irgalmasabbak Krisztusnál." - tette hozzá a bíboros. "Ha közülünk bárki azt mondja, hogy felhatalmazása van Krisztustól arra, hogy megváltoztassa az egyik legfőbb pontot, amit Krisztus az Evangéliumban átadott, úgy szeretnénk látni tőle azt a felhatalmazást, az aláírással együtt."

Beláthatjuk, hogy ez nem lehetséges. Még ha az összes püspök is egyetért ebben, akkor sem válik azzá. Elég komoly dologról van szó, mivel érinti az Oltáriszentséggel kapcsolatos hitünket, és azt is, hogy már együttélt keresztények között nem lehet felbontani a házasságot, semmilyen emberi hatalom nem bonthatja fel azt.

A bíboros arról is szólt, hogy a protestánsokkal közös interkommúnió nem egymás szívélyes fogadásáról szól. Szerinte fontos megértenünk, hogy "az Oltáriszentség nem a saját tulajdonunk, amit megoszthatunk a barátainkkal."

"Ilyen a teánk vagy az üveg sörünk. Ezeket megoszthatjuk a barátainkkal." - tette hozzá a bíboros. "Nem csupán arról van szó, hogy jót kívánunk egymásnak. A mise után bemehetünk a refektóriumba, ihatunk egy csésze teát, vagy akár egy pohár sört, egy kis tortával. Ez rendben van. De a szentmise nem így működik."

Nagyon fontos, hogy megnézzük a tanítást. A szentmise eucharisztikus ünneplése nem ökumenikus szolgálat. Nem azoknak a gyűlése, akik hisznek Krisztusban és kitalálnak egy imát az alkalomra - [hanem] az Krisztus misztériumainak ünneplése, aki meghalt értünk a kereszten, a kenyeret a testévé, a bort a vérévé tette, és azt mondta az apostolainak: 'ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'.

A bíboros hozzátette:

A szentmise eucharisztikus ünneplése a hit és a közösség ünneplése - azoké, akik hisznek Krisztusban, és osztoznak a hitben, a szentségekben, és az egyházi közösségben... egyházi egységben vannak a pásztorukkal, a püspökükkel és a pápával. A közösség az, aki az Eucharisztiát ünnepli. Bárki, aki nem tagja ennek a közösségnek, nem illik ebbe bele.

Az interjúban ezért Arinze bíboros arra biztatja a katolikus szentáldozásra vágyó protestánsokat, hogy térjenek meg a katolikus egyházhoz: "Jöjjetek, az Egyház befogad Titeket, és akkor részesülhettek szentáldozásban, akár hetente hétszer. Máskülönben nem."

(Forrás: Catholic Herald)
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/25/arinze_biboros_nem_oszthatjuk_meg_az_oltariszentseget_nem_katolikusokkal_mint_a_sort_vagy_a_tortat

Kapcsolódó cikkeink:
- Arinze bíboros: "Nem konzervatív vagyok, hanem normális!"
- VIDEÓ: Arinze bíboros a zsinat utáni liturgikus változtatásokról

Fülep Dániel: Peter Kohlgraf mainzi püspök téved: Igen, védelmeznünk kell a Szentséget!

Mainz püspöke, Peter Kohlgraf „több realizmusra” hívja a püspököket az interkommúnió németországi vitájában. A német helyzetről a Katolikus Válasz is beszámolt két írásban: itt és itt. Annak kapcsán, hogy egyesek talán épp az interkommunió tiltása miatt hagynák el az Egyházat, Kohlgraf leszögezte:

Én lennék az utolsó, aki azt mondaná: 'Rendben, akkor utánatok szaladunk'. Ugyanakkor azt kérdezem magamtól: tényleg azt hisszük, hogy védelmeznünk kell Istent, meghatározva, hogy ki mehet áldozni, és ki nem?

Peter Kohlgraf mainzi püspök nyilvános tűnődésére, hogy vajon védelmeznünk kell-e Istent az Oltáriszentségben, egyértelmű és határozott IGEN a katolikus válasz. A Legszentebb Oltáriszentség védelmére kötelez a kinyilatkoztatás, az isteni parancs, a dogmatikus hit, az apostoli hagyomány, az Egyház tanítása és törvényei, valamint a szentek tanúságtétele.

Hitigazság: Megváltó Istenünket az Oltáriszentségben imádás illeti meg

1. Az Úr Jézus az ördög második kísértésekor Mózes ötödik könyvének szavaival imádkozik: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8; vö. MTörv 6,13) Krisztus után az Egyház is pontosan így idézi a Dekalógus első parancsolatát. Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás (latria); hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
2. A Szűz Máriától született názáreti Jézus Krisztus valóságos Isten, mert Ő a megtestesült örök Ige. (Deum de Deo)
3. A názáreti Jézust valóságos istenségében és valóságos emberségében is imádás illeti meg, egyetlen imádás, az egyedül Istennek kijáró abszolút imádás (latria).
4. Az átlényegülés (transsubstantiatio) pillanatától a legméltóságosabb Oltáriszentségben igazán (vere), valóságosan (realiter) és lényegileg (substantialiter) jelen van (praesentia realis) a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az Ő lelkével és istenségével, – s emiatt az egész Krisztus, – s nem csak jel vagy ábra, vagy erő szerint. (DH 1635–1648; 1651–1661)
5. Az Úr Jézus teljes mivolta szerint jelen van az Oltáriszentségben. Jelenléte a szent színek feloszlásáig tart, és a legkisebb részecskékre is kiterjed. S mert a Megváltót az Istennek kijáró imádás illeti meg, ezért Krisztus előtt az Oltáriszentségben is imádással kell hódolunk. (DH 1643, 1656)

Az Egyház hagyománya: az Oltáriszentség csak megfelelően felkészült hívőknek szolgáltatható ki

1. Az Egyház az Oltáriszentség méltó vételét kívánja meg kezdettől fogva. Ezt bizonyítja Szent Pál apostol, amikor a szentáldozás előtti lelkiismeretvizsgálatra buzdít: „Ezért, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, és csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27–29). Annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul.
2. Az egyházatyák ugyanezt a hódolatteljes magatartást tanúsítják. Például hallgassuk meg a IV. századból Aranyszájú Szent János tanítását: „A pap folyamatosan érinti Istent kezeivel. Micsoda tisztaságot, micsoda áhítatot követel ez tőle! Gondold meg tehát, milyen tisztának kell lenniük ezeknek a kezeknek, akik ennyire szent dolgokat érintenek!” (De sacerdotio, VI, 4)
3. Aranyszájú Szent János megrója azokat a papokat és diakónusokat, akik az Oltáriszentséget az emberek iránti félelemből és a köteles figyelem nélkül szolgáltatják ki: „Akkor is, ha valaki tudatlanságból közeledik a szentáldozáshoz, ne félj őt ebben megakadályozni! Félj az Istentől, ne az emberektől! Ha ugyanis az embertől félsz, az kicsúfol majd téged; ha viszont Istentől félsz, az emberek is tisztelni fognak. Én inkább azonnal meghalnék, mint hogy az Úr Vérét egy méltatlan személynek kiszolgáltassam; inkább saját véremet ontanám ki, mint hogy az Úr imádandó Vérét méltatlan módon osztogassam.” (Hom. 82,6)

Az Egyház tanítása: az Oltáriszentséget csak kegyelem állapotában levő katolikus veheti magához

A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint a szentáldozásnak feltétele a teljes közösség a katolikus Egyházzal és a kegyelem állapota, azaz a halálos bűntől való mentesség. Aki tudja, hogy súlyos bűnt követett el, annak meg kell gyónnia, mielőtt szentáldozáshoz járul. Fontos a lelki összeszedettség és az imádság, és az Egyház által előírt böjt megtartása is, valamint a megfelelő ruházat és viselkedés a Krisztus iránti tisztelet kifejezésére. (Vö. KEK 1385–1389; 1415) Csak az járulhat szentáldozáshoz, aki katolikus, aki volt elsőáldozó, és aki a kegyelem állapotában van. Ezért többek között a pogányok, a protestánsok, a házasságtöréssel és minden más halálos bűnnel nem szakító és azt meg nem gyónt hívők nem áldozhatnak.

Az Egyház törvénye: Az Oltáriszentséget mint legdrágább kincset kell védeni

1. Az Eucharisztiával és a bűnbocsánat szentségével való visszaélések a legsúlyosabb büntetendő cselekménynek számítanak az Egyházban. Különösen igaz ez akkor, ha a visszaélések ráadásul eretnekséghez, hitehagyáshoz, szakadársághoz kapcsolódnak, amelyek önmagukban véve is a legsúlyosabb bűncselekmények közül valók. Mindezek az Egyház küldetése lényegét sodorják veszélybe. (Vö. II. János Pál 2001-ben írt Sacramentorum sanctitatis tutela – A szentségek szent jellegének védelme – kezdetű motu propriója, illetve a hozzá kapcsolódóan a Hittani Kongregáció által szintén 2001-ben kiadott, majd 2010. május 21-én módosított Normae de gravioribus delictis szabályzata)
2. CIC 897. kán. – A legfenségesebb szentség a legszentebb eucharisztia, melyben maga az Úr Krisztus van jelen, ô az áldozat, és őt vesszük magunkhoz; általa folyamatosan él és gyarapszik az egyház. Az eucharisztikus áldozat az Úr halálának és feltámadásának emléke, melyben a keresztáldozat örökké folytatódik, az egész istentiszteletnek és keresztény életnek csúcsa és forrása, mely jelöli és létrehozza Isten népének egységét, és építi Krisztus testét. A többi szentségek és az egyház apostoli tevékenységének összes művei pedig összetartoznak a legszentebb eucharisztiával, és rá irányulnak.
3. CIC 844. kán. – 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten, s ugyanígy a katolikusok csakis katolikus kiszolgáltatóktól vehetik fel megengedetten a szentségeket, a jelen kánon 2., 3. és 4. §-a és a 861. kán. 2. §-a előírásainak fenntartásával. …
4. CIC 844. kán. – 4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók ugyanezeket a szentségeket megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek.
5. CIC 898. kán. – A krisztushívők a legnagyobb tiszteletet tanúsítsák a legszentebb eucharisztia iránt, vegyenek részt tevékenyen a legfenségesebb áldozat ünneplésében, nagy áhítattal és gyakran vegyék magukhoz ezt a szentséget, és a legmélyebb imádattal tiszteljék; a lelkipásztorok az erről a szentségről szóló tanítás magyarázata során gondosan tanítsák meg a hívőket erre a kötelességükre.
6. CIC 915. kán. – A szentáldozáshoz ne engedjék a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak.

A szentek tanúságtétele: az Oltáriszentség a legdrágább kincsünk

Brenner Boldog János magyar katolikus áldozópap és ciszter szerzetes a vértanúságának éjjelén minden fenyegetés és veszedelem közepette is útnak indult, hogy elvihesse feltételezett betegéhez az Oltáriszentséget, mert tudta, hogy a Szentségi Jézus örök életet adó mennyei orvosság. Az Urak Urát a hányattatott körülmények között is a lehető legméltóbb módon, a liturgikus előírásokat megtartva, reverendában, karingben és stólában, a Szentséget nyakába akasztható burzában szállította. Amikor a kommunista verőlegények megtámadták, János atya az utolsó leheletéig védte a Legszentebbet. Kegyetlen kivégzése során, miközben ütlegelték, rugdosták, taposták és harminckétszer kést döftek a testébe, a jobb kezével mindvégig a Legszentebbet védte. Amikor a gyilkosság másnapján rátaláltak az áldozár vérbefagyott holttestére, a fölszentelt jobb kéz még mindig a burzát védte-óvta.

Vagy a mainzi megyésfőpásztor, vagy a rábakethelyi káplán, de egyikük biztosan téved. Ha Peter Kohlgraf mainzi püspöknek igaza volna, Brenner János áldozópap hiába halt meg. A tények a nyilatkozatról és a vértanúságról egyaránt nyilvánvalóak.http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/05/25/peter_kohlgraf_mainzi_puspok_teved_igen_vedelmeznunk_kell_a_szentseget

Nem szeretem a sütiket, sőt de a legtöbb helyre nem engednek be, ha nem fogadom a lassítókat

A Tízszarvú Fenevad törvényei előírják, hogy a blogodon tájékoztasd az Európai Unióból érkező látogatókat arról, hogy milyen cookie-kat használsz, és milyen adatokat gyűjtesz. A jogszabályok sok esetben azt is előírják, hogy a beleegyezésüket kérd.

Segítségképpen elhelyeztünk egy értesítést a blogodon arról, hogy a Google miként használ egyes Blogger- és Google-cookie-kat (például Google Analytics- és AdSense-cookie-kat), illetve milyen adatokat gyűjt.

Te tartozol felelősséggel azért, hogy ez az értesítés valóban működjön és megjelenjen a blogodon. Ha más cookie-kat (például harmadik fél által fejlesztett funkciókat) is használsz, előfordulhat, hogy ez az értesítést nem megfelelő számodra, hiszen lehet, hogy további adatokat is begyűjtesz a felhasználóktól.