2012. augusztus 25., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Adjatok hálát Atyámnak a Pokol Tűzétől való védettség Kegyelmének Ajándékáért

2012. augusztus 24., péntek, 15:15
Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy kérd meg tanítványaimat, mától kezdjék el naponta imádkozni, a „Jézus az emberiségért” Litániákat.
Ezek az imák nagy Kegyelmeket fognak hozni, és megmentik majd mindazokat, akiket belefoglaltok (ima) szándékaitokba, lelkük megmentéséért.
Ez a második Litánia Örök Atyám tiszteletére van, aki minden gyermekét gyöngéden szereti.
Én mindennap vállára hajtom Fejemet és megölelem Őt, hogy vigaszt adjak Neki, mivel mindazokért a szegény gyermekeiért bánkódik, akik eltévelyegtek Tőle.
Gyertek Hozzá, szeretett Tanítványaim, és adjatok hálát Neki a Pokol Tűzétől való védettség Kegyelmének Ajándékáért, melyet azoknak ad, akik válaszolnak Hívására.
Jézus az emberiségért 2. Litániájának imája: A védettség Kegyelméért
Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Uram, légy irgalmas.
Uram, bocsásd meg vétkeinket.
Imádlak Téged.
Dicsérlek Téged.
Hálát adok neked minden különleges kegyelemért.
A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára:
(mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének listájában szerepelnek)
Felajánlom Neked hűségemet mindenkor,
Neked, ó Mennyei Atya,
Minden dolog megteremtője,
A világegyetem teremtője,
Az emberiség teremtője.
Te vagy minden dolog forrása.
Te vagy a Szeretet forrása.
Te vagy maga a Szeretet.
Szeretlek Téged.
Tisztellek Téged.
Leborulok Előtted.
Irgalomért könyörgöm mindazokért a lelkekért, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged,
akik elutasítják Irgalmasságod Kezét.
Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet,
Hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a gonosztól.
Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben, amelyet mindannyiunk számára hoztál létre. Ámen.
Azt akarom, hogy mindannyian tudjátok a következőket:
Atyám szeretete minden gyermeke iránt túlhaladja megismerő képességeteket.
Ez százszor, vagy még többször erősebb, mint amelyet egy szülő tartogat a szívében saját gyermeke iránt a földön.
Olyan erős Atyám szeretete gyermekei iránt, hogy Ő sok olyan áldozatot hozott, amelyről nektek nincs tudomásotok.
Visszavonta a Kezét sok büntetés kirovásától, melyeket azért tervezett, hogy megbüntesse gyermekeit.
Türelme az elviselhetetlenségig próbára volt téve.
A sértéseket, melyekkel illették, Ő figyelmen kívül hagyta.
Ehelyett vissza akarja magához hozni gyermekeit, nem a félelem által, hanem azon gyermekei szeretete által, akik Őt a legjobban szeretik.
Ő azokban bízik meg közületek, akiknek mély, megingathatatlan szeretetük van Iránta és Irántam, Fia iránt, hogy segítsenek Neki összegyűjteni eltévelygett gyermekeit, hogy Magához vehesse őket.
Hozzátok el mindazokat a lelkeket, akik közel állnak szívetekhez, és helyezzétek őket Atyám trónja elé, és Ő, Irgalmasságában, a legnagyobb Ajándékot adja nektek az összes közül.
Az Üdvösségüket fogja megadni.
Hozzátok el a sötét lelkek nevét, beleértve azoknak a listába foglalását is, akik ismeretlenek számotokra, és könyörögjetek irgalomért a lelkük számára.
Atyám Szeretettel a Szívében várja nagylelkű válaszotokat.
Gyertek. Ne tétovázzatok, mert a maga nemében ez a legkülönlegesebb Mennyei Ajándék.
Ti, ebből a generációból, valóban áldottak vagytok.

Jézusotok

2012. augusztus 24., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: A Megtérés gyengítheti az Antikrisztus hatását
 
2012. augusztus 23. csütörtök, 12:40
Gyermekem, tudasd Isten minden gyermekével, hogy minél több az ellenállás Fiam Szent Szavával szemben ebben az időben, annál több kegyelem árad ki szeretett Fiam tanítványaira.
Minden megjövendölt prófécia sokféleképpen enyhíthető, ha Isten minden gyermeke elfogadná a megtérés kegyelmét.
A megtérés gyengítheti az Antikrisztus hatását. A napi imáitok, beleértve a Keresztes imahadjárat imáit is, segíteni fog ennek elérésében.
Kérlek benneteket, imádkozzatok azok lelkéért, akik ellenzik Fiam küldetését a Földön.
Ez a csata a lelkekért intenzív, és nektek a gyötrelmeken és a megostorozáson fölül kell emelkednetek, megkérvén Engem, hogy imádkozzak azokért a szegény félrevezetett lelkekért, akik azt hiszik, hogy a Fiam nevében beszélnek, azonban a csaló megtévesztette őket.
Fiam sohasem fogja feladni a lelkek megkeresését, különösen azokét, akik Őt visszautasítják, Szent Szavát kigúnyolják, és akiknek a lelkük a bűntől megfeketedett.
Nektek, mindnyájatoknak erősnek kell maradnotok gyermekek, és maradjatok szilárdak azon elhatározásotokban, hogy Fiam Szent Akaratát tegyétek.
Ez nem lesz könnyű, hiszen nem könnyű belépést nyerni az Új Paradicsomba.
Ez sok türelmet, sok imát, sok egymás iránti szeretetet igényel, és annak képességét, hogy megbocsássatok mindazoknak, akik bánatot okoznak nektek, és akik Szent Fiam Szavát megszentségtelenítik.
Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.
Az Üdvösség Anyja



Fontos üzenet az Atyaistentől: Megvédem a Pokol kapuitól azokat a lelkeket, akikért imádkoztok
 
 2012. augusztus 23. csütörtök, 15:15
 Legdrágább leányom, ritkán volt, hogy a Szentháromság ilyen módon kommunikált az emberiséggel, és ez az első alkalom, hogy Én, a ti Atyátok, egy ilyen jellegű küldetést hagytam jóvá.
Gyermekeim, sokan azok közül, akik nem ismerik fel ennek az Isteni beavatkozásnak jelentőségét, rövidesen meg fogják érteni, hogy mért van erre szükség.
Ha Szeretett Fiam Második Eljövetele előzetes figyelmeztetés nélkül következne be, akkor az Én drága gyermekeim sohasem lépnének be az Új Paradicsomom kapuin.
Ők soha nem lettek volna képesek lelküket felkészíteni, és nem lettek volna alkalmasak arra, hogy elfogadottak legyenek a Béke Új Korszakára.
Ez egy olyan kommunikáció, amelyre nehéznek fogja találni a világ, hogy válaszoljon.
Oly sötét a felhő, amely beborítja az emberek szívét, hogy csak néhány lélek lesz alkalmas arra, hogy Isteni Ígéretem Fényét meglássa.
A gonosz erői mindig jelen vannak a világban, megakadályozva Gyermekeimet, hogy eljussanak Hozzám.
Az elhatározásom, hogy családomat közelebb hozzam és Keblemen egyesítsem őket, nagyon erőteljes.
Ne mulassza el egy ember sem annak megértését, hogy Én az emberiség gyors megtérését akarom megkönnyíteni, bármilyen áron is.
Meg volt engedve, hogy minden gyermekem szabad akarata érintetlen maradjon, a csodák, melyeket elrendelek, kinyitják majd bezárt szívüket.
Íme, az Ígéretem, mely mindnyájatoknak szól, drága kicsiny gyermekeim.
Én, a ti szeretett Atyátok, arra vágyom, hogy eljuttassalak, összegyűjtselek, és Szívemhez közel tartsalak titeket, és hogy biztonságba helyezzelek benneteket.
Szeretetem mélységét oly kevesen ismerik közületek. Ha egyszer megtapasztaljátok Szeretetemet, Örök Atyátok szeretetét, akkor soha többé nem válnátok el ismét Tőlem.
Én vigaszt akarok nektek adni.
Szeretném közölni veletek, hogy Szeretetem azt jelenti, hogy Fiam, Jézus Krisztus által nagy Irgalomban részesültök, még azok is, kiknek a szívük kőből van, és azok is, akiknek oly fekete a lelkük, hogy csak egy csoda mentheti meg őket.
Azoknak, akik szeretnek Engem, a következőket mondom: Az Irántam való szeretetetek, Atyátok iránt, bőségesen lesz viszonozva nektek.
Drága Fiam iránti szeretetek azzal lesz megjutalmazva, hogy megvédem a Pokol kapuitól azokat, akikért imádkoztok.
Semmi sem lehetetlen.
Szeretetem végtelen.
Bízzatok Bennem.
Ha megteszitek, akkor nagy kegyelmeket fogok adni az emberiség megmentése érdekében.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

2012. augusztus 23., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: Amikor az apostolokkal a cönákulumban* a Szentlélek leereszkedésére várakoztam, tíznapi felkészülést vett igénybe
 
2012. augusztus 22., szerda, 9:18
Gyermekem, azért létezik az a vadon, amelyben gyermekeim a mai világban találják magukat, mert nem tudják, hogy hogyan lehet a Szentlélek ajándékában részesülni.
Mint ahogy tanítottalak, az Ajándék elnyerése hosszú időt vesz igénybe.
Ez (az idő) egy nagyon nehéz utazásból áll, hogy Isten gyermekei közül bárki is megkapja ezt a különleges Ajándékot.
Amikor az apostolokkal a cönákulumban* a Szentlélek leereszkedésére várakoztam, tíznapi felkészülést vett igénybe.
Bár az Ajándék meg volt ígérve ezeknek a szent, jámbor és hűséges szolgáknak, szeretett Fiam szolgáinak, lelkileg mégsem voltak teljes mértékben felkészülve arra, hogy az Ajándékot megadják nekik.
Nekem, az ő szeretett Anyjuknak, segítenem kellett, hogy felkészítsem a lelküket.
Ez annak a megtanítását jelentette, hogy szabad akaratuk teljes átadása mennyire fontos. Ahhoz, hogy méltók lehessenek, meg kellett érteniük az alázat mélységét, amelyben el kellett merülniük, mielőtt készen álltak volna.
Néhányan közülük azt gondolták, hogy mindent megtanultak Fiamtól.
Azonban ez a büszkeség egyik jele volt, és amikor büszkeség van bennetek, akkor a Szentlélek Szent Ajándékát nem kaphatjátok meg.
Ahhoz, hogy a Szentlélek Ajándékát átvegyétek, olyan kicsikké kell válnotok Fiam előtt, mint a kis gyermekek.
Itt a büszkeségnek és az arroganciának nincs helye.  De manapság azok az emberek, akik azt állítják, hogy olyan hozzáértéssel beszélnek, ahogyan Fiam is beszélt, csapdába esnek.
Amikor azt állítják, hogy a lelki dolgok jó ismerői, akkor arroganciával beszélnek, amely nem tükrözi azokat a kegyelmeket, amelyeket azok kapnak, akik valóban rendelkeznek ezzel az Égi Ajándékkal.
Azok, akik már a Szentlélek Ajándékát megkapták, engedelmesek Fiam kívánságaival szemben.
Ők nem dicsekvőek.
Nem agresszívak.
Nem kritizálnak másokat, felhasználva Fiam nevét, hogy ezt tegyék.
Nem gúnyolnak másokat, amikor az Ő Szent Szaváról a saját értelmezéseiket hirdetik.
Ők nem gyűlöletet prédikálnak.
Amikor Fiam tanítványait felkészítettem, sok érvelésre került sor.
Eltartott egy ideig, mielőtt végre elfogadták, amit elvárnak tőlük.
Csak azután voltak végre kellőképpen felkészülve, amikor megértették, hogy egyedül csak a lélek alázatossága engedheti meg a Szentlélek belépését.
Arra sürgetem Isten valamennyi gyermekét, különösen azokat, akik hisznek Fiamban, hogy kérjenek Engem, Édesanyjukat, tegyék lehetővé számomra, hogy erre a nagy Ajándékra felkészítsem őket.
Gyermekem, egy teljes évembe került, hogy felkészítselek téged és ez nem volt könnyű dolog. Emlékszel, hogy milyen nehéznek találtad Szent Rózsafüzérem imádkozását? Milyen nehéznek találtad, hogy átadd az akaratodat, és hogy bebizonyítsd az alázatodat?
Most, hogy az Ajándékot megkaptad, ez nem azt jelenti, hogy magától értetődőnek tekintheted.
Neked továbbra is imádkoznod kell, maradj alázatos szívű, és minden egyes nap keresned kell a vezeklést. Mert ahogyan az adva lett, ugyanúgy el is lehet azt venni.
Felkérem mindazokat, akik követik ezeket az üzeneteket, hogy imádkozzanak a Szentlélek Ajándékáért.
Nem elég, hogy csak egyszer elimádkozzátok, és azt mondjátok, hogy ezzel meg is kaptátok a kért megkülönböztetés kegyelmét, és később mégis rágalmakat szórtok ezekre az Isteni üzenetekre. Ha ezt teszitek, nem kaptátok meg az Ajándékot.
Kérlek, hívjatok engem, áldott Édesanyátokat, hogy a Keresztes Imahadjárat ezen imáján keresztül segítsek nektek.
A Keresztes Imahadjárat 74. imája: A megkülönböztetés Ajándékáért
Ó, Isten Anyja, segíts nekem, hogy a Szentlélek Ajándékára felkészítsem a lelkemet.
Fogd meg a kezemet, akár egy gyermeknek, és vezess engem az úton a Szentlélek ereje által a megkülönböztetés ajándéka felé.
Nyisd meg a szívemet és tanítsd meg, hogyan kell átadni testemet, elmémet és lelkemet.
Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől, és imádkozz, hogy minden eddigi bűnöm megbocsátásra találjon, hogy a lelkem megtisztuljon, hogy meggyógyuljak, és hogy a Szentlélek Ajándékát megkaphassam.
Köszönöm neked Üdvösség Anyja, közbenjárásodat, és szeretettel a szívemben várok erre az Ajándékra, amelyre örömmel vágyakozom. Ámen
.
Gyermekek, ne feledjetek Hozzám, Édesanyátokhoz jönni, hogy segítsek megnyitni a lelketeket, hogy megkaphassátok ezt a csodálatos Ajándékot.
Miután ezt az ajándékot megkaptátok, Fiam elé foglak vinni benneteket.
Mert a lelki tökéletességhez vezető lépcsőn csak akkor lesztek valóban készek a következő lépésre.
Az Üdvösség Anyja
/*: A cönákulum, az utolsó vacsora terme /


Akárcsak a katona, aki oldalamat átszúrta és azonnal megtért, úgy fog több millió lélek is megtérni
2012. augusztus 22., szerda, 20:10
Drága szeretett leányom, nem szabad elszigeteltnek érezned magad Tőlem, e munka roppant nagysága miatt.
Habár ez nagy terjedelműnek látszik, amiért érzed, hogy nem vagy képes megbirkózni vele, tudnod kell, hogy Én csak azt kérem tőled, amire képes vagy.
Örvendj, hogy Szent Szavamat világszerte keresik, mert ez a Szívem vágya.
Azt szeretném, hogy minden Tanítványom azonnal válaszoljon Hívásomra, mert szükségem van rájuk, hogy segítsenek Nekem Küldetésemben megmenteni az emberiséget.
Ez csak a kezdete egy gyors megtérésnek, amikor a vér és a víz minden emberi lélekre ki fog ömleni.
A vér és a víz. még a megfeketedett lelkeket is meg fogja téríteni.
Akárcsak a katona, aki az oldalamat átszúrta, és azonnal megtért, úgy fog több millió lélek is megtérni, azok, akik még jelenleg nem hiszik, hogy Létezem.
Hát nem mondtam nektek, hogy Irgalmasságom végtelen?
Hát nem megígértem nektek, hogy az Atyám által jóváhagyott csodákra sor fog kerülni, hogy összeszedvén a világot és minden lelket a jogos örökségébe vigye?
Oly sok lélek válaszolt most Hívásomra. Imáik önmagukban megsokszorozódnak majd, és több millióan fognak megmenekülni. Erőfeszítésetekbe minden lelket bele kell foglalni, hogy az egész emberiség megmeneküljön.
Az legyen a ti célotok drága, szeretett Követőim, hogy egyetlen léleknek se engedjétek, hogy kicsússzon a hálóból.
Ezt a hálót majd kivetik, és a vízbe fogják dobni, hogy kifogja a lelkeket, és megmentse őket.
Ti, Tanítványaim, a halászok vagytok. Én a hálót adom nektek a kegyelmek által, melyekkel most megajándékozlak benneteket.
Segíteni fogtok Nekem minden élő lélek megmentésében, és egyetlen erőfeszítés sem lesz hiábavaló – minden kő meg lesz mozgatva –, amint bátorkodom előre megmenteni az emberiséget még egyszer.
Tehát, ahelyett, hogy rettegj a félelemtől, vagy, hogy a Hívásomra adott roppant nagy válaszodért aggódj, leányom, örülnöd kell. Mert végül Szent Akaratom be fog teljesedni. De még mindig hosszú út áll előttünk.
Jézusotok

2012. augusztus 22., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Isten az Atya: Csak amikor elégedett vagyok, akkor fogom a leglátványosabb csodákat örökségül hagyni a világra, hogy tanúságot tegyen róla
 
2012. augusztus 21., kedd, 18:00
Drága leányom, senki se becsülje alá Haragom erejét, mivel az emberiség továbbra is a bűn mélységébe süllyed.
Prófétákat küldtem hozzátok. Aztán szeretett Fiamat küldtem el, akit azért áldoztam fel, hogy megmentsen benneteket, és ezt követően további hírnököket küldtem, valamennyit kevés eredménnyel.
Csak kevés lélek vette figyelembe a próféták hasonló üzeneteit, vagy fogadta el azokat a jeleket, melyeket Szeretett Fiam Áldott Édesanyja adott a világnak.
Az irántatok való nagy Atyai szeretetem miatt, még egyszer megadom a Megváltás Ajándékát minden gyermekemnek. Prófétáimat nem szabad figyelmen kívül hagynotok, mert különben elveszíthetitek a helyeteket örökségetekben, melyet számotokra terveztem.
Gyermekek, sokan közületek, akik hisznek Bennem, Örök Atyátokban, nem értik a Megváltás titkát.
Ez a lelki tökéletességhez vezető út, azon képességetekben rejlik, hogy elfogadjátok a szükséges megtisztulást, annak biztosítására, hogy alkalmasak legyetek Színem elé kerülni.
Sok léleknek kell csupasszá fosztottnak lennie minden világi vonzalomtól, a zaklatottságtól, és a lelkek korrupciójától.
Azoknak mondom közületek, akiknek szerencséjük volt egy ilyen megtisztulás elviselésében: tudni fogjátok, hogy addig nem lesztek képesek átadni magatokat Szent Akaratomnak, ameddig kis csecsemővé nem váltok Szememben.
Amennyiben küzdötök egy ilyen megtisztulás ellen, nehéznek fogjátok találni, hogy megváltsátok magatokat Szememben.
Amikor megszabadultok mindattól, amit a világ kínált fel nektek, és a Fiamra összpontosítotok, akkor rá fogtok jönni arra, hogy az egyedüli szeretet és öröm, ami létezik, Istentől származik. Semmi más nem tud benneteket majd kielégíteni, ha egyszer ezt megtapasztaljátok.
Lehet, hogy időről időre elcsúsztok majd, de ez várható. Mert addig nem lehet benneteket megszabadítani a bűntől, amíg az Új Világ el nem kezdődik, és ameddig az akaratotokat az Én Akaratommal összhangba nem hozzátok.  
Tervem, az Üdvösség Terve, melyet csak Drága Fiam iránti hűségetek által lehet elérni a Földön, már elkezdődött. Ez a globális megtérés miatt nem fog sokáig tartani. Erre pedig az Én Prófétám, a végidők Prófétája által, és a Nagyfigyelmeztetés eredményeként kerül majd sor.
Érezzétek, amint Szentlelkem behatol a lelketekbe, gyermekek, hiszen Ő nagyon gyorsan szétterjed a Földön.
Én a lelki sötétségből kiszakítom gyermekeimet a világ minden részén.
Szükségem van az áldozatotokra és imáitokra, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.
Csak amikor elégedett vagyok, akkor fogom a leglátványosabb csodákat örökségül hagyni a világra, hogy tanúságot tegyen róla
Amikor ezek a csodák bemutatásra kerülnek, akkor a megtérés megsokszorozódik, melyre szükségem van, hogy gyermekeimet biztonságba és az Új Paradicsomba helyezzem.
Csak azután válhatunk ismét igaz családdá.
Szeretlek benneteket, gyermekek.
Elégedett vagyok azokkal közületek – a nemes szívűekkel és tiszta lelkűekkel -, akik ezt az Égből jövő Isteni Hívást felismerik.
Megáldalak benneteket.

A Legmagasságosabb Isten

2012. augusztus 21., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Én olyan vagyok, mint egy készülődő vihar. Hangom olyan, mint egy távoli mennydörgés.
2012. augusztus 20., hétfő, 15:30
Drága szeretett leányom, miközben szenvedsz – amit az Én Nevemben viselsz el-, sohasem szabad elfelejtened, hogy Isten Ereje felülmúlhatatlan.
Én olyan vagyok, mint egy készülődő vihar. Hangom olyan, mint egy távoli mennydörgés.
Miközben Szent Szavam takaróként fogja a Földet beborítani, a távolból, a dörgés hangja lesz hallható.
Miközben a hangom majd emberről–emberre terjed ki, a vihar egyre erősebbé válik, és a mennydörgés erősödni fog.
Nemsokára a menny dörögni fog, de lesznek néhányan, akiknek nem sikerül majd Isten Hangját meghallaniuk.
Miközben a vihar ereje erősödik, sok lélek, akik megpróbálják a fedélzeti nyílást lezárni, képtelenek lesznek megakadályozni Hangom viharát, vagy Irgalmasságom erejét attól, hogy megérintse a lelküket.
Az Égi beavatkozás ideje elkezdődött, hogy lezúduljon egy sötétséggel teli pogány világra.
Világosságom felemeli még a legkeményebb szívűek szívét is, amint az Igazság elkezd elmerülni bennük.
Isten mindazon gyermekeihez szólok, akik ezeket az üzeneteket olvassák: kérlek, emlékezzetek most a hozzátok intézett Ígéretemre.
Ezeken az üzeneteken keresztül adott, Szent Szavam által ismertetem meg Magam veletek.
Lelkem, a Nagyfigyelmeztetés alatt, elárasztja majd a lelketeket.
Aztán, Én, Jézusotok, a Második Eljövetelemkor a felhőkön fogok leereszkedni.
Majd felemelem az Új Jeruzsálemet, hogy végre a béke valóra válhasson az Új Korszakban, a vég nélküli Világban.
Az Én erőm mindenható.
Bizonyos erővel a Sátán is rendelkezhet, de az semmit sem ér. Az ő ereje ijesztő lehet, de félelmében a rémülettől meglapul Előttem.
Nem szabad több hatalmat adnotok neki, azzal, hogy engedtek kísértésének. Azt sem szabad megengednetek, hogy a félelem az Irántam való szeretetek útjába álljon.
Amikor féltek a Sátántól, akkor tápláljátok a hatalmát, és õ így uralni tudja érzékeiteket.
Csak az ima, a sok ima gyengítheti meg hatalmát, és a benneteket markoló szorítását.
Most, hogy Szavamat nyomtatják, a Sátán felállítja hadseregét, hogy egy szörnyű csatára készüljön fel.
Ti, mind, kedves Követőim, át kell adnotok az akaratotokat Nekem, és teljesen meg kell bíznotok Bennem, miközben Én, ezen a véres csatatéren átvezetlek benneteket.
Ne kövessetek el hibát, a Sátán és démonai dühösek ezért a tervért, az Üdvösség végső tervéért.
Ő nagy rombolást fog véghezvinni ebben a munkában.
Vitákat fognak szítani, rágalmakat szórnak majd erre a munkára, és mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy leállítsák Könyvem, az Igazság Könyvének, Szent Üzeneteimnek terjesztését.
Ti is számíthattok Földi Egyházam egységeinek rosszallására, és a Keresztények között tomboló, Szent Szavam hitelessége miatti vitatkozásra.
Amikor az elkövetkező vihar felgyorsul, miközben Szavam minden szájban és minden nyelven megsokszorozódik, Hangom csengése fülsüketítő lesz.
Isten Hatalmát sohasem szabad alábecsülni, mert Én az emberiség Királya vagyok.
Most, Örök Atyám megbízásából eljövök, hogy a végső csatában összegyűjtsem gyermekeit, miután a Sátánt a tüzes tóba fogom száműzni.
Ez egy szörnyű csata lesz, és sok lélek fog visszautasítani Engem.
Attól függetlenül, hogy mennyire próbálkozom majd – Hatalmam ellenére –, ők a saját akaratuk szerint a gonoszt fogják választani.
Bízzatok Bennem, és engedjétek meg Nekem, hogy most megtisztítsam lelketeket, hogy így méltók lehessetek az Új Paradicsomra a Földön.
Fogjátok karon egymást, Követőim, egységben, hogy megvédjétek Szent Szavamat, úgy, hogy azok, akik nem ismernek Engem, Hozzám jöhessenek.
Szeretlek benneteket.
Megáldalak mindnyájatokat.
Szeretett Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus


A megjövendölt Élet Könyve mindazok neveit tartalmazza, akik majd megmenekülnek

2012. augusztus 20., hétfő, 15:45
Drága szeretett leányom, a megjövendölt Élet Könyve mindazok neveit tartalmazza, akik majd megmenekülnek.
Azonban, – Nagy Irgalmasságom miatt –, több lélek kerül megmentésre a Nagyfigyelmeztetés következtében.
Még több lelket meg lehet menteni a te szenvedésed és mindazon kiválasztott lelkek szenvedései által, akik a mai világban élnek.
Követőim imái, beleértve a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását is a lelkek megmentéséért, egy erőteljes mentő eszköz lesz, még a legkeményebb lelkek számára is.
Azok a lelkek, akik Irgalmasságomat vissza fogják utasítani, most megmenthetők a köztetek lévők nagylelkű közbenjárásának köszönhetően, akik áldozatokat ajánlanak fel, beleértve az imákat, a böjtöt, és az Én Nevemben történő szenvedés elfogadását.
Ez az Én Ígéretem olyan, mint Nagy Irgalmasságom.
Sok ajándékot hozok ebben az időben nektek, Irántam való szeretetetek miatt.
Fogadjátok ezeket szeretettel és hálával.
Megáldalak benneteket. Azon Ígéretem, hogy még több Ajándékot adományozok, mert ti, szeretett Tanítványaim, válaszoltatok erre a küldetésre, be fog és most is beteljesedik az Irántam való hűségetek miatt.

Szeretett Jézusotok

2012. augusztus 20., hétfő

Szent István Mária szerepéről

2012. 08. 20, Hétfő
Szent István király: „Drága magyar népem, Szűz Mária mennyei dicsősége minden szentét és angyalét felülmúlja. Csak Jézus Krisztus áll végtelenül fölötte a mennyben. Ezért Mária közbenjáró hatalma minden más teremtménynél nagyobb. Ő minden kegyelem közvetítője és Szent Fia után az emberek Társmegváltója. A történelem során számos szent életet élő hittudós és pápa tett minderről tanúságot. A Mennyországban mindenki hiánytalanul és tökéletesen boldog, de nem mindenkinek egyforma a mennyei dicsősége, és nem mindenkiben egyforma a boldogság foka. Isten mindenkinek túlcsordulóan adja a mennyben ajándékait, de hogy ki mennyit kap belőlük, az attól függ, hogy a földi életben az ember mennyire készítette fel önmagát, azaz mennyi boldogság befogadására lett alkalmas. Nyilvánvaló, hogy egy hitvalló vértanú és egy halálos ágyán őszintén megtérő hitehagyott, illetve egy a szüzessége védelmében meghalt leány mennyei dicsősége nem lesz azonos. Szűz Mária mennyei dicsősége felülmúlja minden szentét és minden angyalét. Ő a keruboknál is tiszteltebb, és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőségesebb. Mária bűntelensége és üdvtörténeti szerepe biztosítja neki a létező legnagyobb mennyei boldogságot, melyet ember elérni képes. Ezért Mária közbenjáró hatalma minden szentét megelőzi. Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Jézus kereszthalálával hozta meg az emberiségnek a megváltást, és ez hathatósan elégséges az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll. A közbenjárásnak két teljesen más minőségű módja van. Jézus közbenjárása feltétlen, míg a szenteké és Szűz Máriáé feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, míg a szenteké mindig véges. A szentek közbenjáró ereje Isten iránti szeretetük tökéletességétől és Istenhez való közelségük fokától függ. Máriának Jézushoz való testi-lelki közelsége, bűntelensége és istenanyai méltósága révén összehasonlíthatatlanul hatékonyabb a közbenjárása, mint bármely más emberé. Jézus, mint az ő Szent Fia, mindig különös engedelmességgel fogadja anyja kérését, különösen, hogy Szent Édesanyja mindig csak szent és Isten akaratával egyező dolgokat kér földi gyermekei részére. Fontos, hogy tudjátok Mária közbenjárását nem szabad Jézus feletti uralkodásként felfogni. Az Egyház is tiltja azokat a képeket, amelyek Máriát, mint az Üdvözítő úrnőjét ábrázolják. Mária minden kegyelem Anyja, tehát minden kegyelem, akár megszentelő, akár segítő, akár az Egyházon belül, akár azon kívül, úgy jut el azokhoz, akikhez szánva van, hogy Máriának rész jut a kiosztásban. Ezért semmiféle kegyelem nem kerüli meg őt mennybevétele óta. Mária társmegváltó szerepét mindenestül Krisztustól kapta. Mivel ő az egész világ közvetítője Krisztus által, Ő olyan, mint a gyűjtő és szétosztó medence, melyet a forrás tölt meg. Mária közvetítése relatív, míg Krisztus közvetítése abszolút. Bizony mondom nektek, Mária társmegváltói mivolta ne botránkoztasson meg titeket, hiszen mindannyian társmegváltói vagytok önmagatoknak és másoknak is. Mert, ha egyesültök Krisztus keresztáldozatával, azzal saját üdvösségeteken vagy mások üdvösségén is teljes erővel fáradozhatok. Örömmel szenvedjetek egymásért, hiszen testetekben kiegészítitek azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. Megáldalak titeket a szeretetből fakadó közbenjárás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Láttam Szent István királyt, ahogyan halálos ágyában feküdt. A püspököket magához szólította, hogy megtárgyalja velük, kit válasszanak helyette királynak. Majd így szólt hozzájuk: „Őrizzétek meg igaz hiteteket, amelyet elnyertetek Istentől, azért, hogy az igazságot szeressétek, és gyakoroljátok a szeretetet. Maradjatok meg az alázatosságban, és mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy a magyar emberek szívében mindig Isten legyen az első, így gyakorolják keresztény vallásukat.” E szavak után kezét és szemét az égre emelte, és így kiáltott fel: „Ég Királynője, végső könyörgéseimben a te oltalmadra bízom a magyar szentegyházat, azon belül a püspököket és a papokat, és az országot a néppel és az urakkal együtt! Lelkemet pedig a te kezedbe ajánlom.”
Ezután megjelent előttem Mária, mint a magyarok királynője. Fején a magyar Szent Koronát viselte és a következőt mondta: „Gyermekeim, amikor Szent István király felajánlotta a Szent Koronát és országotokat nekem, örömmel elfogadtam. Attól a perctől kezdve úgy vettem karjaimba nemzeteteket, mint egy újszülött gyermeket, akiről mindennap gondoskodnom kell. Az égben Atyám különös figyelmet szentel országomra, mert komoly terve van veletek. Legyetek hálásak Szent Istvánnak e napon, és méltóképpen emlékezzetek meg róla! Vegyetek részt a szentmisén, és ünnepeljetek együtt a magyar szentekkel, akiket a felajánlás gyümölcseiként kaptatok ajándékba.”
Látomásban a Szűzanya felszólította a püspököket, a papokat, a karizmatikusakat és az egész magyar népet arra, hogy alkossunk lélekben egy nagy egységet és együtt térdeljünk le Máriával az Oltáriszentség előtt, melyben jelen van keresztre feszített Jézusunk. Majd kérjük az ő közbenjárását a Mennyei Atyánál, hogy a magyar Egyház minden klerikusa Istennek tetsző életet éljen, és legyenek újabb papi hivatások. Mert az aratás sok, de a munkás kevés.”
Mária Magdolna

Szent Rókus és Vasas Szent Péter

2012. 08. 19, Vasárnap
A mai napon Szent Rókus és Vasas Szent Péter napját ünnepelték Szegeden. Rókus (1293–1327) francia földön, Montpellier-ben született. Fiatal korában vagyonát elosztotta a szegények között, majd Rómába zarándokolt. Útközben pestisjárvány tört ki, és annak betegeit gyógyítgatta. A legendája szerint a kereszt jelével. Rómából visszatérőben maga is megbetegedett. Előbb egy angyal, majd egy hozzászegődött kutya ápolta: kenyeret hordott neki, és sebeit nyalogatta. Amikor felépült, hazaindult. Otthon nem ismerték fel, kémnek nézték, és börtönbe vetették. Ott is halt meg. A „fekete halál” aratása a XIV. században volt a legszörnyűbb Európában, de Rókus csak a rákövetkező században lett a pestisben szenvedő emberek elismert védőszentje. 1485-ben földi maradványait a velenceiek ellopták Montpellier-ből, és Velencébe vitték. Megalapították a Szent Rókus Társaságot, melynek tagjai az ő védnöksége alatt betegek gyógyításának szentelték magukat. Sok intézményt Rókusnak szenteltek pl. templomokat, közkórházakat. Ezek az intézmények hazánkban is megtalálhatóak.
Másrészt ez a nap Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe, a nép nyelvén Vasas Szent Péter. A Szentírásban foglaltak szerint (ApCsel 12,1–11) Heródes Agrippa 42-ben idősebbik Jakabot lefejeztette, Pétert pedig börtönbe záratta, és ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Ám a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala. Érintésére leestek Péter láncai, aki az alvó őrök között észrevétlen távozhatott.
Délután a két védőszent a következő üzenetet adta:
Szent Rókus: „Gyermekem, hamarosan beteljesülnek a jövendölések. Azt üzenem a gazdagoknak, hogy segítsék a szegényeket és a betegeket. Maguk miatt és családjuk miatt ne aggódjanak, mert Isten gondoskodni fog róluk. Lesz idő, amikor a világban újból el fognak terjedni a különböző komoly betegségek. Bizony mondom nektek, Isten külön figyelmet szentel a betegekre és segít rajtuk. Ezt Én magam is megtapasztaltam földi életemben. A szenvedés együtt jár a kereszttel. Ha elfogadjátok a szenvedést és felajánljátok, akkor Isten előtt nagyon kedvesek lesztek. A betegségek idején forduljatok bátran hozzám! Én örömmel meg fogom hallgatni kéréseteket. Ha így cselekedtek, a járvány épp oly hirtelen fog megszűnni, ahogyan akkor támadni fog.”
Szent Péter:„Sok csodának lesztek tanúi a keresztényüldözés idején. Az ellenség több embert börtönbe fog zárni, és ott titokban megkínoztatni, amiért nem hódolnak be előtte. Életem azon szakasza, melyet a börtönben átéltem és Isten angyala kimentett onnan, arra adott nektek példát, hogy Isten nem feledkezik meg az övéiről. Tehát ne féljetek a szenvedéstől, mert Isten mindent pótolni fog odaát. Természetesen ez csak akkor fog megvalósulni, ha hűek maradtok mindvégig Istenhez.”
Egy lelki testvér részt vett este az ünnepi szentmisén, melyen megemlékeztek a két szentről. E különleges nap alkalmával kiszolgáltatták a betegek szentségét is. Miközben az emberek sorba álltak a papok előtt, ő azalatt a padban ült és érezte, hogy hatalmas forróság járta át a kezeit és a szívét. Mindez a betegek szentségének kiszolgáltatása kezdetétől a végéig tartott. Jézus így erősítette meg őt szavaival rajtam keresztül: „Leányom, a szentmise alatt és a betegek szentségének kiszolgáltatása közben valóban jelen volt köztetek Szent Rókus, aki örömmel segített Nekem. Végtelen szeretetemben oda küldtem őt hozzád, hogy személyesen te is részesülhess e szentség kegyelmében. Szent Rókus megérintette szívedet, ezért éreztél oly nagy lángolást a szívedben.”

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ez az időszak, a vihar előtti csendhez hasonlít.  Használjátok ki, hogy a lehető legtöbb ember felkészülhessen
2012. augusztus 19., vasárnap, 22:56
Drága szeretett leányom, amikor miattam szenvedsz és elszigeteltnek és Tőlem távol érzed magad, akkor tudnod kell, hogy ekkor vagy a legközelebb Szentséges Szívemhez.   
Bár ez – az Igazság Könyve – egy ajándék Tőlem a világ számára, és a Mennyország védelme alatt áll, mégsem jelenti azt, hogy ez az utazás nem lesz fájdalmas számodra.
Kritikában és egy új jellegű támadásban lesz részed, most, hogy Szent Szavam nyomtatásra került a világ számára.
Sohasem szabad azoknak válaszolnod, akik követelik, hogy elmagyarázd, miért volt szükség erre a könyvre. Maradj csendben és folytasd a Munkámat.
Ne engedd, hogy bárki is megállítsa, vagy késleltesse Könyvem terjesztését, mert minden nap számít, mivel meghatározott idő van adva a lelkek számára, hogy megmentsék magukat az Én Szememben.
Hadd biztosítsam számodra leányom, és minden követőm számára, hogy ti most egy olyan utazáson, zarándokúton vegyetek részt, amilyenben eddig nem volt még részetek.
Ez az időszak a vihar előtti csendhez hasonlít.
Használjátok ki, hogy a lehető legtöbb ember felkészüljön. Terjesszétek üzeneteimet, a Keresztes Imahadjárat imáimat, és imádkozzatok úgy testvéreitekért, hogy a Nagyfigyelmeztetés után majd elfogadják Irgalmasságomat.
Gyűjtsétek össze Egyházamat, és imádkozzatok erőért, mert a Hamis Próféta készülődik és jelen van már a Vatikánban. De a valódi arcát nagyon óvatosan rejti el. Szeretett Helytartóm el van szigetelve, és az idő nagyon rövid.
Azt akarom, hogy mindenki közületek új Litánia imádságokat kezdjen el imádkozni a hamis prófétával szembeni védelemért, és mostantól naponta egyszer imádkozzátok el azokat.
A Keresztes imahadjárat imáit különböző tételekre (témákra) kell választani, és úgy kell imádkoznotok azokat, ahogyan tudjátok.
Íme, az első, „Jézus az emberiséghez” litánia: Védelem a Hamis Próféta ellen
Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.
Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.
Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemünk a Hamis Próféta hazugságaival szemben.
Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.
Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat, melyeket igazságként mutatnak be nekünk.
Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.
Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben, örökkön örökké. Ámen.

Leányom, ne érezd magad túlterheltnek ezzel a küldetéssel, mert rövidesen segítséget küldök neked. Mindent el kell fogadnod, amire felkérlek, és maradj erős, abban a meggyőződésben, hogy minden rendben van.
Ezeken az üzeneteken keresztül már megtérések következtek be, melyeknek száma több százezer lelket tesz ki. Így ne érezz tehetetlenséget vagy aggodalmat. Elégedett vagyok azok hűségével és odaadásával, akik feltétel nélkül szeretnek Engem.
Elküldöm enyéimet, azokat, akiknek a szívük tiszta, hogy védelmet nyújtsanak neked.
Ők majd felemelnek téged, és segíteni fognak neked Követőim vezetésében az egész úton, az Új Paradicsom kapuihoz.
Szeretlek benneteket szeretett Követőim. Tartsatok ki Velem ezen a tövises ösvényen. Fogadjátok el a gúnyolódást, mellyel szembesülni fogtok, ha továbbra is terjesztitek Szent Szavamat.
Tudnotok kell, hogy Én mindig veletek vagyok, mindnyájatokkal. Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek Engem. Semmi sem választhat el minket.
Jézusotok

2012. augusztus 17., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A pogányság féktelen, és az okkultizmus bűvöletére buzdít

2012. augusztus 16., csütörtök, 3:15
Drága szeretett leányom, szeretem Isten minden gyermekét, de ebben az időben olyan szinten van a sötétség, mely végigsöpör a világon, hogy sírok az aggodalomtól a lelkük állapotáért.
Oly kevesen értik meg a jövőbeli életük Igazságát. amely az Új Béke Korszakában vár rájuk, az eljövendő korszakban. A végtelen világban.
Ha azt csak látni, megérinteni, élvezni tudnák, és ha tanúi lennének annak a szeretetnek és békének, mely előttük áll, akkor a nap minden pillanatában azért a jogért könyörögnének Hozzám, hogy beléphessenek az Új Világba, az Új Korszakba, az Új Kezdetbe.
Ez, családjaik, és minden testvérük számára a tökéletes állapotot jelenti. Ez nem egy üres ígéret. Ez maga a Paradicsom, mely Isten minden gyermeke számára lett teremtve.
A bukott angyalok, akik végigsöprik a világot, keresik a lelkeket, hogy elcsábítsák őket.
Ők erőszakot, gyűlöletet és egyéb kísértéseket alkalmaznak, hogy a széles körben elterjedő bűnre buzdítsanak, mely mindenhol már oly nyilvánvalóvá vált.
Jelenleg a pornográfia a legkifinomultabb módon terjed, hogy csábítson és a bűn elkövetésére buzdítson.
Törvényeket vezetnek be annak biztosítására, hogy a bűnt mindenhol elfogadják.
Még Egyházam is jóváhagy törvényeket, melyek megbántják Istent.
Ez továbbra is folytatódni fog, amíg az emberiség úgy fog viselkedni, akár az állatok, az istenfélelem érzése nélkül.
A pogányság féktelen, és az okkultizmus bűvöletére buzdít, olyannyira, hogy a világi szórakozás vonzani fogja a fiatal lelkeket.
Ébredjetek most fel, mielőtt túl késő lenne, hogy megmentsétek lelketeket.
A szülőknek egységben kell felállniuk, Szent Szívem óhajával összhangban, hogy megvédjék a fiatalokat, kiknek lelke a gonosz első számú célpontja.
Ő tudja, hogy a fiatal lelkek milyen értékesek Számomra, és könyörtelenül fel fogja keresni őket.
Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 73. imáját a fiatal lelkekért, a fiatal gyermekekért:
Ó, Jézus, segíts nekem megmenteni a fiatal lelkeket az egész világon.
Segítsd őket kegyelmed által, hogy meglássák Létezésed Igazságát.
Vidd el őket Szentséges Szívedhez, és nyisd meg a szemüket Szeretetedre és Irgalmasságodra.
Mentsd meg őket a Pokol Tűzétől az én imáim által is, és légy irgalmas a lelkükhöz. Ámen
.
Jézusotok

2012. augusztus 16., csütörtök

Mária szerepe az utolsó időkben

2012. 08. 15, Szerda, Nagyboldogasszony ünnepe
Mennyei Atya:„Gyermekeim, Mária által kezdődött a világ üdve, ezért Mária által kell bevégződnie is. Azt kívánom, hogy Mária ezekben az utolsó időkben még inkább előtérbe kerüljön. Mária földi életében elrejtőzött, és mély alázatosságában élt. Ő az Én kezemnek a remekműve, akit a földön élőknek dicsőíteni és magasztalni kell. Azt akarom, hogy mindenki megismerje Máriát, és általa még jobban megismerjék és imádják Szent Fiamat is. Legszentebb leányom a biztos és egyszerű út, melyen Krisztushoz eljuthattok, és Őt tökéletesen megtalálhatjátok. Aki megtalálja Máriát, az életet találja meg, azaz Szent Fiamat, aki az út, az igazság és az élet. Mária az irgalom fényét árasztja ki e bűnös világban, mely a szegény bűnösöket és a tévhitben élőket szeretetteljesen magához vonzza, hogy őket Krisztus aklába hazavezesse, hogy megtérjenek és a katolikus Egyházba visszatérjenek. Mária kegyelmet áraszt ki, hogy katonáimba és hű szolgáimba bátorságot és erőt öntsön a nagy harcban, mely valójában értetek folyik. Ő készen áll az ördöggel és annak társaival vívandó harcra, különösen ezekben a végső időkben, mert az ördög pontosan tudja, hogy már csak kevés ideje van a lelkek megrontására. Ezért fogja napról-napra megkétszerezni támadásait Mária hű szolgái és igazi gyermekei ellen, mivel őket nehezebben győzi le, mint az összes többit. Hogy miért kell éppen Máriának az ördögöt legyőznie? Azért, mert a Sátán tőle jobban fél, mint Tőlem. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hatalmam nem végtelenül nagyobb, mint Máriáé, hiszen Mária tökéletességeinek határa van. Inkább úgy kell ezt értenetek, hogy először is az ördög gőgjében végtelenül jobban szenved, ha őt az Én kicsiny és alázatos szolgálólányom üldözi, győzi le és bünteti meg, mint az Én hatalmam. Másfelől azért adtam Máriának ilyen nagy hatalmat a Sátán felett, hogy jobban rettegjen Máriának valamely lélekért mondott egyetlen sóhajától, mint az összes többi szent imájától, és jobban féljen Mária egyetlen fenyegetésétől, mint minden más fájdalomtól. Mária szerepe a döntő csatában fog megmutatkozni, amely közte és a sárkány között fog lezajlani. Mert ahogyan az istentelenség terjed a földön, ő úgy lép egyre inkább előtérbe, és siet a hívők segítségére. Miközben a földön a szabadkőművesség vezetői és Isten összes többi ellensége diadalmaskodni fognak, Mária híre is terjed, mely az Egyház történetében a katolikus misszió legnagyobb felvirágzásának okozója lesz. Amit Lucifer gőgje által elveszített, azt Mária alázata által visszanyerte. Amit Éva engedetlenségből elveszített és tönkretett, azt Mária engedelmességből megmentette. Azzal, hogy a kígyóra hallgatott, Éva önmagát is és minden gyermekét nyomorba döntötte, és a Sátán kezébe szolgáltatta. Atyámhoz való tökéletes hűségével Mária megmentette magát és összes gyermekét, akiket Atyámnak ajánlott.”
Szűzanya:„Az Antikrisztus idején a gonoszok a bűn minden fajtáját meg fogják engedni maguknak. De gyermekeim, akik hűségesek hozzám, növekedni fognak az isteni szeretetben és az erényekben. Isten azt akarja, hogy az utolsó időkben még jobban ismerjenek, kedveljenek és tiszteljenek engem az emberek, mint bármikor korábban. A szentek egészen Nekem ajánlották magukat. Ezért sokan fogják látni és felismerni, hogy mennyire szükségük van az én segítségemre, és akkor hozzám fognak menekülni mindenben. Hozzám, mint szeretett közvetítőjükhöz Jézus Krisztusnál. Sokan meg fogják érteni, hogy én vagyok a legbiztosabb, a legrövidebb és a legtökéletesebb eszköz a Jézushoz jutáshoz, és ezért át fogják adni magukat nekem testestül-lelkestül, feltételek nélkül, hogy általa egészen Jézus Krisztushoz tartozzanak. Amikor a földön éltem, Isten kegyelméből egyedül győztem le az összes eretnekséget az egész földön. Most a végső időkben Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog, mert Isten akarata az, hogy minden lelket meghódítsak.”
Egy sötét ködben tartózkodtunk. Egymást nem láttuk, csak a hangokat hallottuk. De egyszer csak megjelent egy gyönyörű fény. Ez a fény egyre közeledett és benne meg lehet látni Szűz Máriát, aki kinyújtotta felém a kezét és így szólt: „Gyermekem, csatlakozz hozzám és harcolj az Én oldalamon.” A Szűzanyával való személyes találkozás annyira megérintett, hogy nem tudtam nemet mondani neki. Majd láttam, hogy Mária a többi gyermekét is összegyűjti. Így egy nagy sereget alkottunk Édesanyánk oldalán, aki mint a mi világosságunk kivezetett minket a sötét ködből. A sötétség után elénk tárult egy gyönyörű és díszes trónszék, melyen egy nagy fekete kígyó volt jelen. Amikor meglátott minket a kígyó, kimutatta nekünk a méregfogait és ránk akart támadni. De nem tudott, mert mellettünk állt a Szűzanya. Viszont, a kígyó nem hagyta ennyiben. Elindult felénk és próbált minket a sötét ködbe terelni, hogy lecsaphasson ránk, mint Isten igaz gyermekeire. Karddal a kezünkben felvettük vele a harcot. Végül a kígyó eltűnt és egyszer csak a sötét köd is eltűnt. Akkor megláttuk Szűz Máriát, ahogyan lábával eltaposta a kígyót. Ekkor Édesanyánk ránk mosolygott és így szólt hozzánk: „Gyermekeim, győzött a szeretet. Mostantól kezdve a világban béke és szeretet fog uralkodni. Ünnepeljetek és dicsőítsétek Mennyei Atyátok Szent Nevét! Mert eljött boldogságotok ideje, melyre oly régóta vágyakoztatok.” Máriát az angyalok és szentek kísérete visszavezette a Mennyországba. Majd Atyánk megjelent előttünk és egy nagy kapuhoz vezetett minket. Mielőtt beléptünk oda, Ő így szólt hozzánk: „Gyermekeim, az Új Édenkert előtt álltok. Ez az Én ajándékom számotokra, amiért hűségesen harcoltatok Szűz Mária oldalán a Sátán ellen.”
A szentmise felajánlása alatt, Vácon a Szent Anna templomban, amely után a Szűzanyának szenteltük magunkat azt láttam, hogy a Szűzanyával együtt mindenki külön-külön letérdelt a Mennyei Atya Szent Színe előtt, aki így szólt: „Gyermekeim, Én vagyok a házasság szerzője. Ti most ebben az órában teljesen el fogjátok kötelezni magatokat legszentebb leányomnak. Én szeretetből teremtettelek titeket, és meg is hívtalak benneteket a szeretetre, ami minden egyes ember alapvető hivatása. A saját képmásomra lettetek teremtve. Én magam vagyok a szeretet. Azt akarom, hogy úgy szeressétek Máriát, ahogyan Én szeretem őt. Szent Fiam az egész keresztény élet középpontja. Édesanyátokon keresztül eljuthattok Jézushoz és általa az egész Szentháromsághoz. E felajánlás és odaszentelés kegyelme arra van rendelve, hogy tökéletesítse szereteteket és erősítse fölbonthatatlan egységeteket Máriával. Szeressétek leányomat, és maradjatok hűségesek hozzá örökké! Így adom most áldásomat rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” A Szentlélek Isten egy gyönyörű stólával átkötötte kezünket Mária kezével, akinek arca ragyogott a boldogságtól. Ekkor a Szentlélek azt mondta: „Az utolsó idők stólájával kötöttem át kezeteket Máriáéval. Mindazok, akik Máriával együtt működnek és odaszentelik magukat neki, különösen most ezekben a nehéz időkben a bűnökkel teli világ miatt, megmenekülnek és részesülni fognak az üdvösség kegyelmében.” Ahogyan a földön hivatalossá teszik a házasság szentségét, úgy most a Mennyben is hivatalossá tette Atyánk Máriához való odaszentelésünket. Őrangyalaink az Élet könyveinket a Mennyei Atya kezébe helyezték, és láttam, ahogyan Mária személyesen beleírta ezt a mai napot, mely mindnyájunk számára nagy kegyelmeket jelentett. A Szűzanyának való odaszentelődés végén látomásban a Szűzanya szobor megelevenedett előttem. Jobb kezét Szent Szívére helyezte és fejét kicsit lehajtotta, mintha meghajolna előttünk. Szűzanya: „Így fejeztem ki előttetek gyermekeim, hogy felajánlásotokat örömmel elfogadtam és mélyen a szívembe véstem.” Később így folytatta: „Boldogságom akkor válik teljessé, ha ti egészen Istené lesztek, ahogyan én is akkor a földön és most a Mennyországban.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/maria-szerepe-az-utolso-idkben

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.
 
2012. augusztus 15. 01:00
Drága szeretett leányom, erről a legfontosabb napról beszélek veled, amelyet Könyvem kiadására választottam a világ számára.
Ez a nap szeretett Édesanyám, a Mennyország Királynéja, a Föld Királynéja, az Üdvösség Anyja Mennybemenetelének napja.
Nem véletlen, hogy az Igazság Könyve ezen a napon lesz hozzáférhető, mert Édesanyám maga az Üdvösség Anyja. A Könyv azért van, hogy segítsen az egész emberiség lelkének megmentésében.
Édesanyám egy fontos szerepet játszik az emberiség megmentésében.
Ő, a Társmegváltó, a Kegyelmek Közvetítője és a Szószóló. Ez azt jelenti, hogy azért lett Áldott Édesanyám kiválasztva Isten által, hogy az Üdvösség végső tervében segítsen Nekem, Fiának.
Az Ő szerepét nem értik ebben a fontos időszakban.
Megszülte az emberiség Megváltóját, és az Üdvösség ajándékát hozta a világba azáltal, hogy beleegyezett, hogy az Én Édesanyám legyen.
Ő most Isten valamennyi gyermekének az Édesanyja, és megkapta azt a hatalmat, hogy széttapossa a Sátánt, miközben Én arra készülök, hogy megmentsem az emberi nemet a Sátán azon gonosz tervétől, hogy megtévessze Isten gyermekeit.
Az Igazság Könyve nem csupán egy könyv. Ez a könyv az Én Szavam, megannyi jövendölés első része az emberiség megtérítésében.
Bár ennek megvalósítása, leányom, talán nehéznek tűnik számodra az eléd helyezett oly sok akadállyal együtt, de biztosítalak leányom, hogy ez a Mennyország védelme alatt áll.
Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.
Amikor azt mondtam, hogy újra visszatérhetek, akkor azt úgy is érettem, hogy újra visszatérek.
Amikor az első alkalommal jöttem a világba, Isten, Örök Atyám szintén előre felkészítette gyermekeit prófétái által.
Sokan meghallgatták. Sokan pedig nem.
Bárhogyan is, később a világ nem mulasztotta el, hogy megértse az Igazságot. Ők tudták és megértették a Kereszten való Kínszenvedésem értelmét, és azt a szabadságot, amelyet e szenvedés a világnak adott, hogy megkaphassa az Örök Üdvösség Ajándékát.
Ugyanez történik most is. A világ most Második Eljövetelem felkészítése alatt áll. Éppen most.
Isten Szent Szava most kerül átadásra az emberiség számára, mint egy nagy Ajándék, ezeken az üzeneteken keresztül.
Sokan meghallgatják. Sokan pedig nem.
Egy dolog nyilvánvaló: Csak kevesen lesznek, akik nem fognak tudni róla.
Ők vagy elfogadják Szavamat, úgy, ahogyan az nekik adatik, vagy nem.
Én beteljesítettem Atyám Ígéretét.
Atyám azt ígérte a világnak, hogy ebben az időben majd az Igazság Könyvét adja neki.
Sokan fogják az Igazságot befogadni és elfogadni azt. Mások, túl keserűnek fogják találni az Igazságot ahhoz, hogy megbirkózzanak vele, és hazugságnak fogják azt tartani.
Tudassátok velük, hogy a Szövetség be fog teljesedni, akárcsak ezek az Üzenetek is beteljesednek.
Senki sem fogja megakadályozni, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerüljön a világ számára, függetlenül attól, hogy mennyire érvel Szent Szavam ellen.
A próféciák, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, a szemetek előtt teljesül be.
Egy ember sem érti a Jelenések könyvének teljes értelmét, mert annak tartalma nem volt érthetően kinyilatkoztatva a világ számára, mivel azok csak irányelvek.
Most, amikor Én, az Isten Báránya eljövök, hogy felnyissam a pecsétet, kevesen fogják elfogadni azt.
Miért?
Ha hisztek Bennem, ezekben az üzenetekben, akkor miért tagadjátok az Igazságot, amikor most nektek adják azt?
Ha elmulasztjátok elfogadni az Igazságot, amelyet a Hamis Prófétáról, az Antikrisztusról adnak nektek, és ha más próféciákat sem fogadtok el, azt fogja jelenteni, hogy nem engeditek meg majd Nekem, hogy vezesselek benneteket a lelkek megmentésében.
Csak az Igazság követése által lehettek biztonságban.
Emlékezzetek arra, hogy egyedül csak az igazság szabadít meg benneteket azoktól a hazugságoktól, amelyek a Sátán által lepték el az emberiséget.
Nektek folyamatosan hívnotok kell Édesanyámat, hogy segítsen Hozzám hozni benneteket, hogy védve legyetek azokkal a hazugságokkal szemben, amelyeket a Sátán fog felhasználni, hogy a Második Eljövetelem előtti utolsó Szent Szavamtól távol tartson benneteket.
Menjetek békével és szeretettel. Én, most egyesítelek mindnyájatokat Szent Vérem védelme alatt.
Örvendek válaszotoknak, szeretett Tanítványaim, és a hitetekre hagyatkozom, hogy segítetek Nekem ebben a különleges küldetésben.
Jézusotok