2012. február 14., kedd

Körkörös védelem - Isten harcba hív!

Kedves Testvérek!
Tudjátok, hogy hosszú évek óta imádkozunk hazánkért és nemzetünkért. Szervezzük a Nemzeti Imanapokat és támogatunk minden hasonló kezdeményezést. Isten többször konkrétan is megmutatta kegyelmét: néhány éve az Európát letaroló vihar állt meg határainknál, idén a Nemzeti Imanapon csillapította le az EU politikai viharát, és az sem véletlen, hogy a most Európában már több, mint 500 halálos áldozatot követelő nagy hideg ereje is mérséklődik itt, a Kárpát-medencében. Ma (február 9, csütörtök) reggel azonban a Szeretetláng kápolnában imádkozva olyan jelet adott az Úr, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk!
Napok óta gyötört egy belső nyugtalanság, hogy többet kellene imádkoznom hazánkért, mert egy újabb szellemi támadás készül ellenünk. Nem tudtam, hogy mit tegyek, nem akartam senkit újra imára buzdítással zaklatni, meg aztán most volt a Nemzeti Imanap is. Reggel azonban, amikor a kápolnában imádkoztam, Isten a szívemre helyezte, hogy nézzem meg a Szentírásban a Makkabeusok első könyve első fejezete 11-es versét. (Csupa egyes, csupa kezdet...) Ez a könyv az kr. előtti 2. századi zsidó történelemről szól, amikor Izrael a Nagy Sándor utáni görög világuralom idején megszállás alatt sínylődik és nemzeti léte, kultúrája, Istennel való kapcsolata is veszélybe kerül. Ezt olvastam: "Abban az időben istentelen nemzedék támadt Izraelben, s ő (a király) sokakat rábeszélt, ezekkel a szavakkal: Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert azóta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük." (1Mak 1, 11)
Hirtelen megértettem, hogy ez történik most is. Egy sátán által inspirált "istentelen nemzedék", ateista civilizáció fogságában vergődik a világ. Sokan hazánkban is azt gondolják, hogy a bajaink abból fakadnak, hogy nem vagyunk elég közösségben ezzel a civilizációval, és ez okozza a bajainkat. Talán az lenne a legjobb, ha teljesen beolvadnánk ebbe a világhatalomba, és akkor megszűnnének a bajaink. (Megjegyzem, a "világhatalom" szót kifejezetten lelki, szellemi értelemben értem és nem úgy, ahogy ma bizonyos politikai körökben a "háttérhatalomról" beszélnek. Ez a világhatalom lényege szerint Isten-ellenes, erős világi hatalom-koncentrációt akar egy világvezető /antikrisztus/ uralma alatt. Képviselői és követői minden népben, országban jelen vannak nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül!)
Minket most arra hív az Úr, hogy megakadályozzuk, hogy ez az "istentelen nemzedék" ezt a romboló tervét véghez vigye! Ennek eszközei:
- Legelőször is az imádság. Mivel a terv mögött végső soron a sátán áll, ezért Isten erejével, Isten Szentlelkével kell ellene mennünk. "Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat." (Ef 6, 11-13)
- Másodszor pedig felvilágoasítással, egy Isten szerinti életmód és kultúra megőrzésével és kibontakoztatásával. (A kultúra is Krisztus-közvetítő.) Ehhez tartozik, hogy életünk minden területén - legyen az gazdasági, kulturális, politikai vagy bármilyen terület -, Isten tanácsai szerint járunk el, az Ő jelenlétét oda bevisszük és elhatárolódunk minden Isten-ellenes szándéktól, bűntől. kísértéstől, gyűlölettől, demagógiától (ezek is a sátán fegyverei), hogy Isten országát, mint a Szeretet földjét építhessük itt a Kárpát-medencében.
Erős elhatározásom, hogy ezután a missziós, gyógyító alkalmainkon külön is imádkozni fogunk ezért és beszélni erről. Ezen túl kifejezetten a hazánkról szóló "Szent István országáért" alkalmakat is szervezünk, hogy mindenkiben tudatosítsunk ennek a küzdelemnek, ennek a győzelemnek a fontosságát!
Nagy vágyam, hogy mindenhol legyenek olyan imacsoportok, akik kitartanak hűségben és szeretetben a hazánkért és nemzetünkért való imában és cselekvésben. Szeretnénk elősegíteni ezek megalakulását és fennmaradását, szívesen küldünk imafüzeteket, szervezünk oda alkalmakat, missziós utakat... bárcsak az egész ország megtérne és minden templom izzana Isten szeretetétől! Akkor a gonosz minden cselvetése meghiúsulna és csodálatos megújulás és felvirágzás köszöntene hazánkra!
Én hiszem, hogy ez lehetséges! Aki szeretne ebbe bekapcsolódni, imacsoportot szervezni, vagy a közösségében ezt az ima-szándékot ébren tartani, az kérem, hogy írjon az info@szeretetfoldje levélcímre!
Istenben bízva, imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
ui.: Kérlek benneteket, ha módotokban áll, ismertessétek meg ezt a levelet másokkal is, juttassátok el minél több helyre. Köszönöm!
A MEĐUGORJEI SZŰZANYA SÜRGETŐ HÍVÁSA
A Međugorjei Szűzanya Ivan látnok által küldött sürgős üzenete:

A háború nagyon közel van. Sürgős üzenet Mindenkihez!

A közel-keleti háborúból komoly helyzet alakul ki és az egész világon elterjed. Meg kell állítanotok, az egész világ imádkozzon minden percben és azonnal!
A papok nyissák meg templomaik ajtaját és hívják az embereket rózsafüzért imádkozni és szólítsák fel őket a szüntelen imára. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!
Küldjétek ezt az üzenetet szét a világba és mindenekelőtt valósítsátok meg a benne foglaltakat.
Mindennap 18:30 órakor, bárhol is legyetek a világon, álljatok meg a munkában és imádkozzátok el háromszor az üdvözlégyet.


Kedves Mindnyájatok,

A sok visszajelzésre szeretném az atya álláspontját jelezni:

1.       Az üzenet tartalmát több látnok megkapta. Többek között benne van a warning-os üzenetekben is. Miért nem kaphatta meg Iván?
2.       Ismeri valaki olyan jól a Medjugorjei helyzetet mint az atya? Ő tudja, milyen szigorú cenzúra alatt vannak a látnokok.
3.       Nincs minden kitéve a főoldalra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami nincs kitéve, azt nem kaphatták meg.
4.       Ez az üzenetet tartalmánál fogva nem is lesz kint a főoldalon. Ugyanúgy elutasítják, mint a warning-os üzeneteket.
5.       Mivel az üzenet tartalma nem mond ellent semminek, lehet, hogy oda kellett írni az Ivánt, hogy így kimehessen.
6.       Nem is baj, hogy ekkora nyilvánosságot kapott. A cél ez volt. ÉS megfogadni a benne írtakat!
7.       Tehát, imádkozni fontos, ezt minden látnok megerősíti.
8.       Azt, hogy hivatalosan kikerül –e, nem csökkenti az üzenet lényegét.

Tehát ne az legyen mérvadó számotokra, ha kérhetem, amit egy hivatalos tolmács mond, hanem az, ahogy az atya átlátja Medjugorjét, és ő hihetőnek tartja. A tartalmát egészen biztosan.

Ennek megértéséhez javaslom meghallgatni a 39. adást, ahol is Mirjana egy elejtett mondatából egy könyv is született. Mert egy olasz atya meghallotta.

Szeretettel:
Levente

2012. február 13., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: Más országok is követni fogják Angliát, és szintén betiltják a nyilvános imádkozást


2012. február 12. vasárnap, 10.30
Gyermekem, mennyire könnyezem, amikor látom, hogy hányan próbálják kiirtani a Fiam iránti mély tiszteletet.
Már mondtam neked korábban, hogy a csata elkezdődött. A terveket már megkezdték, hogy betiltsák Angliában a nyilvános imádkozást az Atyaistenhez és az Ő drága Fiához, Jézus Krisztushoz.
Ez csak a kezdet. Ez nagyon hamar vonatkozni fog az iskolákra és más nyilvános helyekre, amíg törvénytelenné nem válik Fiamnak, Jézus Krisztusnak szentelt Templomokban imádkozni.
Az emberek és a Fiamhoz közeli, magas pozícióban levők közötti gyűlölet azt jelenti, hogy ők meg fognak tenni mindent, amit tudnak azért, hogy betiltsák a kereszténység nyilvános gyakorlását.
Azok, akik utálják Fiamat, azt mondják, hogy ők nem hisznek Fiamban. De hogyan képesek ilyen sok gyűlöletet mutatni valaki iránt, akiben nem is hisznek?
Fiam iránti megvetésük világosabbá fog válni, ahogy más országok is követni fogják Angliát, és szintén betiltják a kereszténység nyilvános gyakorlását.
A Fiam iránti tisztelet bűncselekménnyé fog válni.
Más vallások is szenvedni fognak, akik szintén  hisznek Istenben, az Atyában.
Habár ők nem fognak annyira szenvedni, mint a Római Katolikus Egyház és más keresztények. Az ő szenvedésük intenzívvé fog válni.
Imádkozzatok gyermekek, hogy elhárítsátok eme gonoszság nagy részét, amely egyre nyilvánvalóbbá válik már.
Oly sokáig rejtőzködtek azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Fiamban.
Ők most titokban kiözönlenek majd, és üldözni fogják Fiamat, azáltal, hogy szenvedést fognak okozni az Ő követőinek.
Imádkozzatok állhatatosan gyermekek, hogy megóvjátok hiteteket és a Fiam iránti nyilvános tisztelethez való jogotokat, anélkül, hogy szégyenkeznetek kellene.
Kérlek, imádkozzátok ezt, az Imahadjárat (29) imáját, hogy megvédjétek a kereszténység gyakorlását:
„Ó, Uram, Jézus Krisztus,
Könyörgök, áraszd ki Szentlelkedet valamennyi gyermekedre
Könyörgök, bocsáss meg azoknak, akiknek gyűlölet lakozik a lelkében Irántad
Kérlek, hogy az ateisták nyissák meg megkeményedett szívüket a Te Nagy Irgalmasságod alatt
És kérlek, hogy gyermekeid, akik szeretnek Téged, méltósággal tisztelhessenek Téged, hogy felülemelkedjenek minden üldöztetésen
Kérlek, töltsd el valamennyi gyermekedet a Lelked ajándékával, hogy bátran felállhassanak, és vezethessék a Te hadseregedet a döntő csatába a sátán és az ő démonai ellen, valamint mindazon lélek ellen, akik rabjai az ő hamis ígéreteinek.
Ámen.”
                                                                                         
Most menj békével gyermekem, és mondd meg a világnak, hogy készüljön fel erre a nagy igazságtalanságra.
Köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra ma.
Mária, minden angyalok Királynője
Az Üdvösség Anyja

A Szent Biblia nem lesz félretolva ezen üzenetek miatt

2012. február 12. vasárnap, 15:00
Drága szeretett leányom, a tegnap hiányoltalak téged. Az éjjel felébresztettelek, emlékszel még rá? Túlságosan fáradt voltál, - pedig én akkor beszélni szerettem volna veled.
Ma arra sürgetlek, hogy mondd el a világnak: egy háború van kiterjedőben, és ha követőim nem fognak egyre többen imádkozni, akkor ennek egy nukleáris háború lesz a következménye.
Ez most már közel van, de az ima, Atyám kezével együtt, el tudná azt hárítani.
Nekem még több követőre van szükségem, hogy terjesszék az egész emberiségnek adott Szent Szavamat, a lelketek javára.
Te, leányom, azok által vagy támadva, akik azt mondják, hogy Atyám Szent Könyve félre van tolva ezen üzenetek miatt. Ez nem így van.
Ma, üzeneteimnek az a célja, hogy megerősítsék a Bibliában foglalt tanításokat, mert manapság oly sokan vannak a világban, akik azt sem tudják, hogy az mit tartalmaz.
Még a végidők figyelmeztető jeleit sem tudnák felismerni, ha Én azt most ki nem nyilatkoztatom nekik.
Hogy miért történik mindez? Mert fel kell készítenem a lelketeket az Új Paradicsomra. Soha ne érezzétek azt, hogy én egy másik ösvényre próbállak terelni benneteket.
Mert csak egyetlen út vezet a Paradicsom felé, és Én vagyok az egyetlen, aki ennek kapuin átvezet majd benneteket.
Vegyétek figyelembe Szavamat.
Hallgassatok hívásomra.
Gyertek Velem, felemelt fejjel, félelem nélkül a szívetekben, miközben Én hadseregemet vezetem, hogy segítsen Nekem Földi Királyságom visszakövetelésében.

Szeretett Jézusotok

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete

2012. február 7. Szentségimádáson Jézus:
“Drága kislányom! Az idő oly rövid, mint egy sóhaj. Sas szárnyakon szállnak a napok és az órák. Pillanatokon belül megérkezik a Nagyfigyelmeztetés. Sok gyermekem várja készenlétben, de még mindig sokan, nagyon sokan vannak, akik nem akarják meghallani üzeneteimet. Nem hisznek benne, mert nem tetszik nekik a tartalma. Azt hiszik, hogy az élet ezen a világon csupán az élvezetekről szól, és nehezen veszik tudomásul, hogy van számonkérés, és vannak törvények, amelyeket a magasságbeli teremtő Isten szabott az embereknek, hogy ezek szerint éljenek. Mert ha nem, úgy súlyos következményei vannak mind az egyén, mind a világ számára. Sajnos sok gyermekem süket és vak, és úgy éli az életét, mintha nem lenne Isten és törvény. Azt teszik, ami nekik jólesik. Nem ismerik az önmegtagadást, az áldozatot és a keresztek elfogadását és türelmes hordozását. Pedig erre hívtam meg minden követőmet, és csak az ilyen lelkeknek ígértem meg a mennyet: ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.
Gyermekeim! Az idő már nagyon rövid. Lezárul ez a korszak. Egy új következik, amely semmiben sem fog hasonlítani a mostanihoz. Készüljetek! Ítélet jön most erre a világra. Még ennél is súlyosabb, mint ami eddig látható és megtapasztalható volt. Térjetek meg mindnyájan és imádkozzatok! Akkor enyhíthetitek a csapásokat, sőt el is maradhatnak, mint egykor Ninivében. De ehhez mindenkinek meg kell térni.
Gyermekeim! Ne halogassátok kérésem teljesítését, mert mondom nektek: ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ha nem lesz foganatja, akkor más eszközökhöz nyúlok. Megfenyítem ezt a világot, de ennek nagyon súlyos következményei lesznek. Ne mondjátok, hogy fenyegetlek benneteket! Inkább szálljatok magatokba, és magatokon kezdjétek el a megtérést! Gondoljatok Fatimára! Édesanyám megmondta, ha nem tér meg a világ, akkor egy még súlyosabb világháború következik. Sajnos az Ő szavát se vették komolyan. Be is következett a prófécia. Most még súlyosabb lesz a büntetés, ha nem tértek meg. Az emberiség kétharmada fog kipusztulni nagyon rövid idő alatt. Akkor már nem lesz idő a megtérésre. Mindenki azt a helyet kapja, amit cselekedeteivel kiérdemelt. Ez lesz örök lakóhelye: mennyország vagy pokol.
Ti, akik elolvassátok és elfogadjátok üzeneteimet, imádkozzatok a bűnösökért, hogy ne kárhozzanak el! Legalább életük utolsó pillanatában térjenek meg, hogy ne vesszenek el mindörökre. Intéseim nagyon-nagyon, halálosan komolyak. Én jót akarok nektek. Az örök életet kínálom fel nektek. Ne utasítsátok vissza, nagyon kérlek benneteket!
Ti olyanok vagytok, mint a réten a virágok. Ma virítanak, de holnap már elszáradnak, és soha többé nem gyönyörködik bennük senki. Az élet itt a földön nagyon-nagyon rövid. Kizárólag arra kaptátok, hogy felkészüljetek az örök életre, és jócselekedeteitek árán elnyerjétek azt. Térjetek vissza Hozzám a bűnös élvezetekből! Én nagy lelki békét és igazi boldogságot adok nektek. Aki Bennem hisz, meg nem szégyenül. Aki Engem követ, meglátja dicsőségemet. Aki Engem szolgál, azt megtiszteli az Atya.
Erre áldalak meg titeket drága gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2012. február 12. Szentségimádáson Jézus: "Drága kislányom! Most olyan idők jönnek, amilyet még nem látott a föld. Készüljetek! Csak akkor fogjátok kibírni, ha tiszta lélekkel éltek. Ti bűnösök! Tisztuljatok meg a bűnbocsánat szentségében! Ne halogassátok a bűnbánattartást, mert már nagyon közel van a nagy figyelmeztetés, amely izzó, eleven tűzként fogja égetni a lelketeket, ha megmaradtok bűneitekben. Ne akarjatok meghalni a rémülettől, amely majd úrrá lesz rajtatok, amikor meglátjátok lelketek bűzlő hulla állapotát, és meglátjátok a poklot, amelyet cselekedeteitekkel kiérdemeltetek, mint halhatatlan lelketek örök kínzó helyét, az olthatatlan tüzet, amely vég nélkül fog égetni benneteket örökkön örökké. Itt a földön el sem tudjátok képzelni, mit jelent: örökké. Ha valami betegség, vagy kellemetlenség ér, alig várjátok, hogy elmúljon. De az örökkévalóság attól örök, hogy örökké tart. Tehát soha nincs vége. Világosan megmondtam nektek az Evangéliumban: van pokol, ahol a tűz soha ki nem alszik, és a féreg soha ki nem pusztul. Most azt is megmondom nektek, hogy ott mindenki azzal a testrészével fog szenvedni, amellyel vétkezett. Itt a földön egy pillanat alatt belehalnátok abba a borzalmas kínba. De ott nincs halál, nincs elmúlás. A szenvedés soha meg nem szűnik.
Gyermekeim! Fogadjátok meg intésemet: bánjátok meg szívből bűneiteket, és forduljatok el tőlük végleg! Ne törődjetek azzal, hogy mit szól hozzá az ismerős, a másik ember. Ti csak Nekem engedelmeskedjetek, mert Én váltottalak meg benneteket a keresztfán. Csak Én tudom, mi vár rátok a földi élet után. Csak Én akarom örök javatokat. Én nem csaplak be benneteket. Én igaz vagyok. Szavaim örök életet szereznek mindazoknak, akik megfogadják. De örök halált okoznak maguknak mindazok, akik elutasítják.
Gyermekeim! A türelmi idő lejár. Szakítsatok a bűnnel! Térjetek meg! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Éljetek életszentségben! Tartsátok meg a főparancsot, amely az önzetlen, tiszta, áldozatos szeretet Isten és a felebarát felé. Nekem végtelenül fáj, hogy Helyettem a bűnt választjátok. Vérkönnyeket sírok minden egyes elkárhozott lélek miatt. De tehetetlen vagyok, mert tiszteletben kell tartanom emberi méltóságotokat, a szabad akaratot. Minden kegyelmet elétek hozok, de nektek kell dönteni. Helyettetek senki sem térhet meg. Ezt nektek, magatoknak kell megtenni. Akaratotok ellenére nem tudlak üdvözíteni benneteket. Erre vonatkozik a tíz szűzről szóló példabeszéd. Az okosaknak volt olaj a lámpásukban, vagyis világított a lámpásuk. Az olaj a kegyelmi állapot, vagyis Isten törvényeinek a megtartása, amely lámpaként világít az emberek között. Erre mondtam: ti vagytok a világ világossága. Azért, mert ti Engem hordoztok magatokban azáltal, hogy követitek példámat, vagyis életszentségben éltek.
A balga szüzeknek azonban nem volt olajuk, ezért nem tudtak világítani. Vagyis nem voltak a kegyelem állapotában, mert bűnben éltek. Ezért amikor váratlanul megérkezett a Vőlegény, nem mehettek be Vele a menyegzőre. Gyermekeim, ez a jelenet a halálotok pillanatát jelképezi. Ez ugyanis életetek legfontosabb pillanata. Itt dől el örök sorsotok: örök élet, vagy örök halál. A végítéleten csupán nyilvánosságra kerül az, amit az egyéni ítéletkor, halálotok pillanatában kiérdemeltetek. Ezért mondtam az Evangéliumban: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Újra mondom, fogadjátok meg figyelmeztetésemet, amellyel örök javatokat akarom. Ha nem tesztek eleget kérésemnek, úgy csak magatokat okolhatjátok egy egész örökkévalóságon keresztül. Térjetek meg, még most, ebben a percben, mert nem tudhatjátok, hogy a következő perc a rendelkezésetekre fog-e állni. Ti pedig kedves gyermekeim, Szívemnek drága választottjai, akik élitek és tettekre váltjátok tanításomat, most többszörözzétek meg imáitokat, és ajánljátok fel az Én kínszenvedéseimmel és kereszthalálommal egyesített szenvedéseiteket és áldozataitokat Édesanyám hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a lelkek megmentéséért, hogy értük kiontott drága Szent Vérem ne legyen számukra hiábavaló, és így megmeneküljenek az örök kárhozattól. Megáldom minden gyermekemet, a bűnösöket éppúgy, mint az életszentségben levőket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

2012. február 12. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: "Imádott Isteni Hitvesem! Imádlak, áldalak és magasztallak Téged! A szívem lángol az Irántad való szeretettől, és már csak egy vágya van, hogy színről színre lásson Téged, és végleg elmerüljön Szent Szíved lángoló szeretetében. Jézusom, Te azt mondtad: kérjetek, és kaptok. Zörgessetek, és megnyittatik nektek. Íme, most kérem a kegyelmet, hogy nyisd meg számomra országod kapuját, hogy bemehessek rajta, és leboruljak Szent Színed előtt, hogy ott mindörökké dicsőítselek, és hálát adjak Neked, ó imádott Megváltóm, drága Szent Istenem! Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy megköszönjem minden értem elviselt kínszenvedésedet, értem kiontott drága Szent Véredet, rettenetes haláltusádat és kereszthalálodat. Ilyen sokat érek én Neked? Ennyire tudsz engem szeretni? Azért, mert azt akartad, hogy Én is ott legyek, ahol Te, és lássam dicsőségedet. Ó bárcsak fel tudnám fogni a Te végtelen áldozatodat és szeretetedet! Bárcsak életem minden pillanatában erre gondolnék, mielőtt könnyelműen a Te Szent akaratod elé helyezem az én tökéletlen szabad akaratomat. Jézusom, Mindenható imádott Királyom! Légy irgalmas hozzám, nyomorult bűnöshöz! Ments meg engem a kísértésektől, és Te győzd le bennem saját magamat! Mindent Neked akarok adni: az időt, az erőt, a munkát, az örömöt, a szenvedést és az áldozatot! Mert minden a Te kegyelmed. Vágyva vágyom, hogy az életemet áldozzam én is Érted. Ezek nagy szavak, magamtól megtenni képtelen vagyok. Kérem a Te erődet, és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök Szent tervedet. Neked akarok élni és meghalni. A Tiéd akarok lenni most és mindörökké! Kérlek, fogadj el engem, tökéletlent, és add meg nekem az üdvösséget! Ámen."
 
Volt egyszer egy bölcs asszony, aki egy hegyi patakban talált egy drágakövet. Másnap egy éhes vándorral találkozott. Amikor kinyitotta a zsákját, hogy megossza az idegennel az ételét, a vándor meglátta benne a drágakövet. Megkérdezte az asszonyt, hogy megkaphatná-e, és ő gondolkodás nélkül átnyújtotta neki a követ. A vándor szerencséjének örvendezve ment tovább.
De néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz, és így szólt: "Gondolkoztam. Tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom neked abban a reményben, hogy valami olyat tudsz nekem adni, ami ennél is értékesebb. Szeretném, ha azt adnád nekem, ami benned van, és ami képessé tett arra, hogy nekem add ezt a követ!"

2012. február 12., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek pápát, el fogják űzni a római Szentszékből

2012. február 11. szombat, 11.30
Drága szeretett leányom, a háborúk mindenütt fokozódnak, és nagyon hamar be fog avatkozni Atyám keze, hogy megállítsa ezt a gonoszságot.
Ne féljetek, mert az emberiség megmentésére irányuló terv már elkészült, és már nemsokára megérkezik az Én Nagy Irgalmasságom, melyet mindegyikőtök meg fog kapni.
Soha ne féljetek az Antikrisztus munkálkodásaitól, hiszen drága gyermekek bennetek lakozik az erő, hogy meggyengítsétek az ő szorítását a világon, imáitok által.
Hamarosan meg fognak ölni más világi vezetőket, és szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek pápát el fogják űzni a római Szentszékből.
Leányom, tavaly beszéltem neked a Vatikán folyosóin belüli összeesküvésről.
Egy tervet találtak ki titokban 2011. március 17-én, mely Szent Helytartóm elpusztítására irányul, és ez a terv meg fog valósulni, mert ez meg volt jövendölve.
Terjeszd most Szent Szavamat (Üzenetemet) a világ minden szegletében, és szervezd meg, hogy Üzeneteim nyomtatott verzióját lehetőség szerint minél több országban terjesszék.
Folyamatos vezetés alatt állsz, így azt kell tenned, ami a legjobb.  Imában kérj Engem, hogy küldjek neked segítséget, és meg fogod kapni.
Jézusotok

Fontos Felhívás nemcsak papoknak!!!

Az imakörünk egyik pap tagja, aki sok mindenben támogat minket és tanácsokat ad nekünk, egyik imatagunk javaslatára, 6 egymás utáni napon (XII Kelemen pápa jóváhagyásával) Szentmiseáldozatot mutat be, a lelkek megmentéséért.

Arra kéri paptestvéreit, hogy hasonlóképpen cselekedjenek, hogy minél több lélek megmenekülhessen.

Kiegészítő tudnivalók: XVI. Benedek Pápa egyik kijelentése alapján a Szentmise felajánlása sokkal hatásosabb, ha egy bizonyos személyért még az élete során mondatunk misét, vagyis erőteljesebb, mint szokás szerint, az elhalálozás után, a tisztítótűzben levő lelkekért felajánlott Szentmise.

  
Idézet az ausztriai pap írásából:

Szívből köszönöm javaslatát a 6 Kelemen mise – sorozat felajánlására azokért a lelkekért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak halni. Ez nagyon fontos!
Ez a 6 Szentmiseáldozat az emberek által kevésbé ismert, inkább a „6 Szenvedőmisének” ismerik. Én már ezt többször is elvégeztem.

Erre a szándékra ismét meg fogom tartani a Szentmiseáldozatot, az alábbiak szerint:
  1. Az első Szentmise (előre láthatólag Február 11 – én kezdődik): Urunk Jézus Krisztus ártatlan elfogatásának felajánlása, hogy a lelkek kiszabaduljanak fogságaikból és a tisztítótűz fájdalmas kínszenvedésétől, melyet azokért a bűnökért kell majd elviselniük, melyeket életük során elkövettek.
  2. Második Szentmise (Febr. 12): Urunk Jézus Krisztus ártatlan elítélésének felajánlása, hogy a lelkek felmentést kapjanak az életük során elkövetett bűneikért, Isten ítélőszéke előtt.
  3. Harmadik Szentmise (Febr. 13): Urunk Jézus Krisztus kigúnyolásának felajánlása, melyet ártatlanul viselt el földi szent élete alatt, különösen, amikor a Szent Kereszten szenvedett, hogy felmentést kapjanak mindazok a szegény lelkek, akik bűneik miatt mindenféle üldöztetésnek és büntetésnek vannak kitéve
  4. Negyedik Szentmise (Febr. 14): Urunk Jézus Krisztus szent sebeinek, fájdalmának, nyomorúságának és kereszthalálnak felajánlása, hogy megszentelődjenek mindazok a halálos sebek, melyeket a bűnök okoztak a szegény lelkeknek, és hogy a megérdemelt büntetéséért felmentést kapjanak.
  5. Ötödik Szentmise (Febr. 15): Urunk Jézus Krisztus sírba helyezésének felajánlása, azt kérve Tőle, hogy végtelen Irgalmasságában minden bűnt és rossz cselekedetet eltemessen, és hogy a megérdemelt büntetéstől eltekintsen.
  6. Az utolsó Szentmise (Febr. 16): Urunk Jézus Krisztus feltámadásának és Mennybemenetelének tiszteletére, hogy ez által a szegény lelkeket kiszabadítsa a halál árnyékából és a világosságra vigye őket, és így egy boldog feltámadásban részesülvén, minél előbb a Mennyországba kerülhessenek.

Lehetőségem szerint mindent megteszek, hogy erről másokat is értesítsek, hogy lélekben, vagy Szentmisén részt vehessenek.”

Minden jót és Isten áldását kívánom,

Pfr. F. R

Megjegyzés: Lélekben bárki felajánlhatja ezeket a Szentmiséket a lelkek megmentéséért, ha a 6 egymás utáni napon részt vesz a Szentmiséken és a megadott szándékokra ajánlja fel azokat.

Mehr Infos: http://www.internetgebetskreis.com/hu/bekuldesek/fontos-felhivas-nemcsak-papoknak-/

2012. február 11., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Meghívás az Irgalmasság ünnepére

2012.01.26, Csütörtök
Virrasztás
Az imádság alatt Jézus egy komoly meghívást adott nekünk. Ez a meghívás Krakkóba szól az Isteni Irgalmasság vasárnapjára, és ünnepére. Jézus azt mondta, hogy mindenkit nagy szeretettel vár Krakkóba. Majd így szólt: „Gyermekem, ez az ünnep különlegesen fontos lesz az egész emberiség számára.”
2012.01.28, Szombat
Szentmise
Jézus lélekben elvitt Krakkóba az Isteni Irgalmasság Vasárnapjára. Nagy tömeget láttam rengeteg zarándokkal. Hallani lehetett a sok rózsafüzér imádságot, a litániákat, a gyönyörű énekeket, melyek Jézushoz szólnak. Amikor elkezdődött a szentmise, Jézus irgalmával átölelte Lengyelországot és vele együtt az egész világot. Ezután Jézus így szólt: „Gyermekeim, irgalmasságom ünnepén szövetséget akarok kötni veletek, mint új népemmel.” Jézus felém nyújtotta jobb kezét, és amikor kezet fogtunk a Szentlélek emberi alakban egy szivárványszínű stólával átkötötte kezünket. A Szentlélek így pecsételte le Isten és az emberek között létrejövő szövetségkötést, mely azt jelenti, hogy Isten megígéri nekünk, hogy gondoskodni fog rólunk, mi pedig viszonzásul betartjuk a szent törvényeket. Ekkor a mennyből angyalok jöttek le, és mellénk álltak. Jézus azt mondta: „Angyalaim védelmezni fognak titeket a végső időkben.” Közben a Szűzanya is jelen volt Szent Fia mellett. Jézus: „Édesanyám feladata lesz, hogy titeket át vezessen az Újvilágba. Kövessétek Édesanyámat! Mert aki nem hajlandó követni, az hamar le fog térni a helyes útról, mely az életszentségre vezet titeket.”
2012.02.10, Péntek
Szentmise
Lélekben újból ott voltam Krakkóban. A templomban az emberek sorba álltak Jézus előtt, hogy szövetséget köthessenek vele. Jézus jobb oldalán Szent Gábriel arkangyal ült, aki minden ember nevét feljegyezte egy fehér papírra arany tollal. Ezen a fontos eseményen jelen volt a Mennyei Atya is.
Jézus: „Drága gyermekeim, mindnyájatok nevét mélyen a szívembe fogom vésni irgalmasságom ünnepén. Bármit kértek tőlem, örömmel meg fogom hallgatni, amennyiben megegyezik az én akaratommal.”
Azt éreztem a szívemben, hogy a Nagy Figyelmeztetéskor olyan kegyelemben fogunk részesülni, mint Longinusz, aki lándzsájával átszúrta Jézus Szent Szívét. Longinusz nemcsak megtisztult és meggyógyult Jézus Szent Vére által, hanem meg is tért, midőn rádöbbent, hogy Jézus valóban Isten Fia. Akik hisznek Istenben, azok még nagyobb hitet kapnak Istentől.
Jézus: „Gyermekeim, ne üres kézzel jöjjetek Hozzám! Hozzatok magatokkal jócselekedeteket, és én ezerszeresen megjutalmazlak titeket kegyelmeimmel. A vértanú jelöltek megkapják a kegyelmet, hogy meg tudjanak vallani engem alkalmas időben. Az igazak megkapják az állhatatosság kegyelmét. Az engesztelők erőt kapnak a további engeszteléshez. A bűnösöket megérintem kegyelmemmel. A betegek kitartást kapnak keresztjük hordozásához. A papok megkapják irgalmam ajándékát, és még nagyobb szeretettel fogják feloldozni gyermekeimet bűneik alól. Gyermekeim, mindnyájatok lelkét meg fogom erősíteni a szeretetben. Fontos, hogy meg tudjatok bocsátani egymásnak! Mindazok, akiknek nincs anyagi lehetőségük és alkalmuk arra, hogy elzarándokoljanak Krakkóba, azok otthoni templomaikban ugyanúgy fognak részesülni ezekben a kegyelmekben, mint akik jelen lesznek irgalmasságom ünnepén Lengyelországban. Készüljetek fel szépen kicsinyeim erre az alkalomra! Végezzétek el az irgalmasság kilencedét, menjetek gyónni és áldozzatok. Lehetőleg naponta áldozzatok. Ha mindezt megteszitek lelketek olyan tiszta lesz, mint egy fehér liliomszál, mely ott fog ékeskedni trónom körül. Nagy szeretetemben családtagjaitokra is tekintettel leszek. Rajtatok keresztül eltörlöm a rájuk váró büntetéseket. Gyermekeim, mindig bízzatok bennem és az én irgalmamban. Mert aki bennem bízik, az sosem vész el, hanem örökké élni fog.”
Végül Jézus azt mondta: „Megáldalak titeket a jó felkészülés kegyelmével Szentlelkem eljövetelére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
                                 Mária Magdolna
Sokaknak nincs lehetősége Krakkóba zarándokolni. Az Irgalmasság Vasárnapja előtti szombaton, április 14-én lesz a váci Székesegyházban az Országos Irgalmasság Konferencia. Ennek programja hamarosan elkészül. Vác többek számára könnyebben megközelíthető.

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/meghivas-az-irgalmassag-uennepere

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Isten, az Atya: Földrengések lesznek érezhetők egy kis fenyítés részeként a Nagyfigyelmeztetés előtt

2012. február 10. péntek, 19.50
Én vagyok Isten, az Atya, a mindenség Teremtője. A Szentháromság nevében jövök.
Drága szeretett leányom, ma bejelentem, hogy minden előkészület – Fiam nagy irgalmasságára – befejeződött.
Kérlek, tájékoztasd Gyermekeimet kötelességükre, hogy imádkozzanak valamennyi lélekért, akik eltávolodtak Tőlem, az ő Örök Atyjuktól. Gyermekek, csak ti tudtok segíteni megmenteni ezeket a lelkeket.
Arról is szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy számos földrengés lesz érezhető, ahogy egy kis fenyítéssel sújtok le, hogy megbüntessem azokat a gonosz lelkeket, akik kínozzák honfitársaikat.
Leányom, ha ennek a fenyítésnek vége, akkor elérkezett az idő a Nagyfigyelmeztetésre.
Az emberiség tisztelni fogja Fiamat, amikor keresni fogják a bűnbocsánatot azért, ahogyan megbántottak Engem.
Sokan meg fognak térni. Sokan meg fognak halni. Akik meg fognak halni, azoknak a lelke megmenthető imáitok által. Ezután a világ meg fog nyugodni egy kicsit, és kaptok majd időt a megtérésre.
Ne feledjétek, hogy Én valamennyi Gyermekemet szeretem, de mint bármelyik jó Édesapának, meg kell büntetnem gyermekeimet annak érdekében, hogy megértsék a különbséget jó és rossz között.
Ez a megtisztulás fel fogja rázni Gyermekeimet, és még többen el fogják fogadni a kegyelmeket, hálával, melyek az egész emberiségre kiáradnak majd a Nagyfigyelmeztetés alatt.
Én szeretlek benneteket, gyermekek, és az az Óhajom, hogy megmentsem mindegyikőtöket, beleértve a megátalkodott lelkeket is, akik nem fogják elfogadni a Szentháromság létezését.

Szeretett Atyátok,
A Magasságos Isten

2012. február 10., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A paráznaság, a pornográfia és a prostitúció mind halálos bűnök

2012. február 9. csütörtök, 3:00
Drága szeretett leányom, az embernek a lehető leghamarabb el kell fordulnia a bűntől. Napjainkban oly sok bűnt nem tekintenek valóban annak.
Oly sokan sértik meg minden bűntudat nélkül Atyámat.
Gyermekek, mindezzel fel kell hagynotok. Ti tönkreteszitek az életeteket. A sátán kigúnyol Engem, amikor azokkal a lelkekkel büszkélkedik, akiket minden másodpercben elrabol Tőlem.
Ha látnátok a lelkek millióit, akik az örökkévalóság tűzébe zuhannak, akkor meghalnátok a rémülettől.
Megszakad a Szívem, amikor tanúja vagyok annak a rémületnek, ahogyan ezek a lelkek szenvednek a földi életük során elkövetett rettenetes bűneikért.
A bűnök, melyekkel ők vétkeznek, nem mindig azok a bűnök, amelyről ti azt feltételeznétek, hogy halálos bűnök.
A paráznaságról beszélek, melynek részesei vagytok, és amelyet a mai világ oly könnyen elfogad, mint, a pornográf filmek megtekintése, a prostitúció és a szexuális visszaélések.
Utalok a mások iránti gyűlöletre, valamint azokra, akik fájdalmat és nyomorúságot okoznak másoknak, akik kevésbé szerencsések, mint ők maguk.
Ugyanígy, ez a bűn is bálványimádás, mellyel mindenek felett az anyagi javakat imádják, mégis, mindez semmi más, mint hamu.
Nem értitek, ha akár egyszer is ilyen módon vétkeztek, akkor minden nap távolabb és távolabb kerültök Tőlem? Akkor már nagyon nehéz lesz kiszabadulnotok a sötétség királyának markolata alól, melyet rátok helyezett.
Ébredjetek fel, gyermekeim. Vegyétek tudomásul a Pokol létezését, és féljetek nagyon az örök kárhozat kapuinak átlépésétől.
Mindezt nem azért mondom nektek, hogy megfélemlítselek benneteket, hanem azért, hogy annak megértését biztosítsam, hogy a halálos bűn oda visz benneteket, hacsak vissza nem fordultok Hozzám.
Nagyon, sok imára lesz szükség, hogy visszafordulhassatok Hozzám, de halljátok a következőket: Ha vannak közületek olyanok, akik kétségbeesnek, szomorúnak és tehetetlennek érzik magukat, mert súlyos bűnben vannak, Én meg fogok bocsátani nekik.
Nektek igaz bűnbánatot kell mutatnotok; most pedig menjetek gyónni. Ha nincs lehetőségetek a Szentgyónásra akkor hét egymást követő napon át, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáját: „Jézus a teljes bűnbocsánatért, Teljes Búcsút nyilvánít ki”:
Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.
Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.
Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.
Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezetni tudjuk hadseregedet, hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és hogy testvéreinket felkészíthessük Második Eljöveteled dicsőségére.
Tisztelünk Téged.
Áldunk Téged.
Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.
Szeretünk Téged, Jézus.
Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.
Én soha nem mondok le a bűnösökről, különös módon ragaszkodom hozzájuk.
Különös módon szeretem őket, de megvetem bűneiket.
Segítsetek Nekem, hogy megmentselek benneteket, gyermekeim. Ne hagyjátok túl későre.
Szeretett Jézusotok

2012. február 9., csütörtök

Egy elhunyt apáca, röviddel halála után, megjelent a főnöknőjének, aki éppen érte imádkozott, és azt mondta neki, hogy már nincs szüksége az alábbi felajánló imákra, amelyet az ő lelke üdvéért minden este imádkozott, mert ez által már bűneik bocsánatot nyertek:
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked Jézus Szentséges Szívét, minden tettével együtt, melyeket itt a Földön vitt végbe, kárpótlásul mindazokért az elhanyagolt jó tettekért, amelyeket ma és eddigi életem minden napján elhanyagoltam. Ámen.  Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked, mélyen szeretett Fiadnak, Jézusnak, Szentséges Szívét, minden szeretetével együtt, mellyel itt a Földön tetteit véghezvitte, kárpótlásul mindazokért a hanyagságokért, melyeket ma, és eddigi életem során, a jó cselekedetek gyakorlásában vétettem. Ámen. Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Örök Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által, felajánlom Neked, mélyen szeretett Fiadnak, Jézusnak, Szentséges Szívét, minden fájdalommal és gyötrelemmel együtt, melyeket megváltásunkért szenvedett el, hogy ez által minden bűnöm bocsánatot nyerjen, melyeket gondolatban, szóban, és cselekedett által követtem el, a mai napon, és eddigi életem minden napján. Ámen. Dicsőség az Atyának és Fiúnak…
Forrás: http://www.diewarnung.net/start_g.htm  a Zuschriften menüpontban 266.

A szombat esti diszkó a boszorkányszombat modern leképezése

Bármennyire is ellenkezik az emberek gondolkodása azzal, hogy boszorkányok pedig léteznek, ezt el kell fogadni. A jelen világ lezüllött társadalmában ugyanis emberek százai, ezrei jelentik ki magukról, hogy boszorkányok. Akkor kérdés: vannak, vagy nincsenek.
A boszorkányság azonban egy igen összetett kérdés lett. A falusi gyógyfüves, vagy a táltos semmiképpen sem boszorkány. Kik hát akkor a boszorkányok? A boszorkány minden esetben az ördöggel cimboráló, az embereknek szerekkel, vagy átkokkal bajokat előidéző emberek voltak. Az úgynevezett fehér boszorkány egy viszonylag mai találmány, az eredeti boszorkány hiedelemben sosem létezett. A boszorkányok az ördöggel különböző formákban tartották a kapcsolatot. Szeánszokat, ördögidézéseket tartottak, olyan tárgyakat helyeztek el hajlékukban, ami az ördög által megszentségtelenített tárgyak voltak.
A boszorkányság attól kezdve, hogy hazánkban is felütötte a fejét, szorosan összefüggött a sátánimádással és a keresztény ellenességgel. Így a boszorkányság ahol elérte a felső politikai gazdasági köröket, nagyon szorosan összekötődött a szabadkőműves működésekkel is. Mivel mindkettő alapjaiban keresztény ellenes, és tanaikban rengeteg hasonlóság fedezhető fel (önimádat, egoizmus dicsérete, Krisztus ellenesség) egyértelmű, hogy előbb utóbb összetalálkoztak. Innentől kezdve a boszorkányság már belépett a felső tízezer szintjére is. Nem kell több példát említeni, mint azt, hogy hány politikus és hány rock zenész kötött ördögi szerződést (amivel maguk dicsekedtek), ahol a háttérben minden esetben megtalálható a szabadkőműves háttér (PL Beatles, Rolling Stones,).
A szabadkőművesség egyik fő támadási irányvonala a mai társadalmak felé a kulturális irányvonal. A társadalmakat a kultúra rombolásán keresztül kell elszakítani ilyen gyökereiktől.
A boszorkányság egyik legfőbb kapcsolattartási formája a boszorkányszombat. A szabadkőműves szertartások és a boszorkányszombat szertartásai között semmi különbség nincsen. Ha megvizsgáljuk a két szertartás leírását, szinte ugyan azt találjuk. A boszorkány szertartáson összejöttek a boszorkányok, elkezdték a szertartást gyertyák és tűz gyújtásával. Ivászat és gajdolás, ördögimádó mondókák sorolása. A szertartás közepén aztán megjelenik maga az ördög (vagy aki annak öltözött fő boszorka) és megkezdődik az áldozatok bemutatása. Általában állatokat, csirkét áldoztak, de több eset volt, mikor gyereket is megöltek. Ennek vérét felfogva, borba keverték, és ezzel folytatták a részegeskedést, amíg le nem itta magát az egész gyülekezet. Ekkor már elkezdődtek a nemi aktusok, fajtalankodások. Az új tagot, vagy a legfiatalabbat az ördögnek hagyták.
Ha megnézünk egy szabadkőműves szertartást szinte szóról szóra ezt találjuk, annyi különbséggel, hogy ott az ördög helyett a szekta főnöke állt ki. A perverz nemi aktusok, áldozatok és azok kínzása éppúgy a porondon volt, mint a boszorkányságban. Nemegy esetben az új tagokat azzal hitegetik, hogy a megvilágosodást "isteni lényekkel" (valójában démonokkal) és a "szellemileg fejlett emberekkel" (tudniillik, az a szekta vezetője) való közösülés útján tudják csak elérni.
Minden gondolkodásnak szükséges, hogy gondolatait megismertesse a nagyvilággal, követőket, híveket találjon magának. Propagálja saját magát. HA megfelelő anyagi bázissal rendelkezik, akkor minden rendelkezésére álló eszközzel népszerűsíti magát. A szabadkőművesség a boszorkánysággal összefonódott világát szeretné az egész világban viszontlátni, a fény pedig a fény társadalmát szeretné látni. Sátáni a világ? Nagyon is. A leginkább sátáni világnak pedig pont azok vannak kitéve, akiket mindenképpen szeretnénk ettől megóvni. A fiatalság.
Nézzünk csak meg egy átlagos szombati diszkó éjszakát. Már eleve az is elegendő, hogy szombatra esik, mondván az a nap szabad. Igen ám, de azok, akik a diszkóban hajnalig ordítanak, nemigen fognak vasárnap reggel misére menni, az biztos. Viszont érdemes maga a diszkó éjszaka lefolyását is végig figyelemmel kísérni. Szombat este, úgy 10 óra felé kezd nekimelegedni a hangulat. Először csak halkabb zene, visszafogottabb ivászat. Ahogy fogy az alkohol, emelkedik a hangerő, vele együtt a zene hangereje is. Éjfélre fülsajdító ricsajjá válik az egész. Egy-két óra alatt magából kivetkőzött, alkoholos állapotban ordító, táncot imitáló rángatózó csődületté válik az egész társaság. A különböző szerektől bódulttá vált fiatalok sokszor vissza sem emlékeznek a történtekre.
Pár vallomás: "Fogalmam sincs mi volt este / nem is emlékszem hogy került az ágyamba...és mit csináltunk / az a két hülye a szomszéd asztalon kef...tek a többi hülye meg körbeállva tapsolt nekik / bevettem pár tablettát, utána semmire sem emlékszem" és folytathatnánk a különböző fórumokon, facebookon található visszaemlékezéseket.
A szombat esti diszkó teljes egészében a boszorkányszombat modern leképezése. Zaj, sötét, sátáni rángatózó táncok, bódulat, szerek, animális viselkedés, perverz szexuális szabadosság. Azonban azt is tudni kell, hogy amíg a mise a Jézusi életút lerövidített átfogó szertartása, addig a szombat esti diszkó ezeknek a sátáni szertartásoknak a leképezése, mint negatív mise. Ebből pedig a legritkább esetben születhet a fényt megjelenítő, életre szóló kapcsolat. A legtöbb a műtőasztalon végződik, mint magzatgyilkosság. Az igazi sátáni sötétség virágzik a diszkókban.
Hogy lehet mindebből kitörni? Ez már a szülő felelőssége. Gyermekeinket egyszerűen nem szabad elengedni, mint ahogy a szülőnk minket is óvott olyan helyre menni, ami veszélyes. Ugyanis ez az igazi veszély, mert a lelki tisztaság veszik el itt, és a jutalom a kárhozat, melybe saját gyermekét taszítja az, aki mindezt megengedi. Ilyen a mai világ? Annak, aki ezt elfogadja. Ez a lemondás, a megalkuvás, a saját tehetetlenség beismerése. Egy semmirevaló szülő ezzel ismeri el, hogy igenis rossz szülő, mert nem tudja elmondani a gyereknek, miért is rossz ez, miért is félti őt. És adni kell helyette valamit. Olyat, amit a gyerek, a fiatal szeret, amire megérni elcserélni ezt a felületes lélekveszejtő pillanatnyi örömöt.
Mi a különbség a fény erejét hordozó szórakozásban és ebben a sátáni utálatban? Míg az első után valódi katarzis élmény, igazi sikerélmény vár, ami után az ember szíve vágyik rá, hogy ezt csinálja, addig a sötétség után nincs más, mint a belső döbbenet, a fejfájás, az utálat, és semmi egyéb nem vágyakozik vissza, mint az ember animális ösztönei.
Óvjuk és vigyázzuk a reánk bízott gyermekek lelkét. Nem csak a testére kell vigyázni, ne fogyjon, vagy ne hízzon el, hanem a lelke éppoly fontos. Vigyázzátok egymásra, hogy a fény gyermekei maradhassanak ők is.
Kemény Gábor

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: A gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földbe nem döngöli



2012. február 8. szerda, 20.30
Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Én vagyok Szűz Mária, az Isten Édesanyja.
Gyermekem, ez a szegény föld összezavarodottságban van, és mivel ez továbbra is folytatódik, a Nagyfigyelmeztetés ideje is napról napra közeledni fog.
Meg lett jövendölve, hogy a Fiammal szembeni gyűlölet ki fog terjedni az Ő Szent Egyházára a földön. Ez már megtörtént.
A gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földbe nem döngöli.
Mikor az Egyház összeomlik, két oldal fog kialakulni. Nem számít, az Egyház mennyire fog szenvedni, nem halhat meg, és nem is fog meghalni. Ez nem történhet meg, gyermekek.
Mert miközben Isten, az Atya, megengedheti, hogy az Egyház a földön ugyanazon megpróbáltatáson menjen keresztül, mint amit az Ő szeretett Fia, Jézus Krisztus szenvedett el, addig az egyház is épp úgy, mint az Én drága Fiam, majd újra felemelkedik dicsőségben.
Soha ne hagyd el a Katolikus Egyházat.
Soha ne tagadd meg Fiam más Keresztény Egyházait, mert ti mindannyian Krisztus követői vagytok.
Nektek mindannyiatoknak, Fiam iránti odaadásotok révén,  félre kell tennetek nézetkülönbségeiteket, és egymással összefogva kell harcolnotok az Antikrisztus ellen.
Imádkozzatok Isten valamennyi gyermekének egyesüléséért az Imahadjárat (28) ezen különleges imájával.
„Ó, Magasságos Isten
Térdre borulunk Előtted és könyörögve kérünk, egyesítsd valamennyi gyermekedet a harcban, hogy megőrizzük Keresztény Egyházaidat a földön
Add, hogy nézetkülönbségeink ne osszanak meg bennünket a nagy hittagadás ezen idejében a világban, az Irántad, drága Atyánk iránt érzett szeretetünkben
Könyörgünk Hozzád, add meg nekünk a kegyelmeket, hogy a Te szeretett Fiad, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus nevében szeressük egymást
Imádunk Téged
Szeretünk Téged
Egyesülünk, hogy harcoljunk az erőért, hogy megőrizzük a te Keresztény Egyházaidat a földön a megpróbáltatások idején, melyekkel szembesülhetünk az előttünk álló években.
Ámen.”

Bízzatok bennem gyermekek, hogy az Új Paradicsom felé vezetlek benneteket, és bízzatok Fiam uralmában a földön, ahogyan az elrendeltetett.

Szerető Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja



Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok

2012. február 8. szerda, 20.45
Drága, szeretett leányom, már nincs sok idő hátra, mielőtt minden megjövendölt prófécia fel fog tárulni egy hitetlen világ előtt.
Még azok a tisztátalan lelkek is észre fogják venni, akik elkerülnek Engem, az Ő Isteni Megváltójukat és az Én Örök Atyámat. Ők csodálkozni fognak, hogy miért történik ez, és első alkalommal végre felismerik, hogy nem ők irányítják saját sorsukat.
Minden tévhitük és a jogosnak vélt személyes anyagi gyarapodásuk ellenére hamarosan felismerik majd az igazságot.
Leányom, az előrevivő út az, hogy imádkoztok, hogy ezek a lelkek – akik ugyan elvesztek a Számomra – ne menjenek az Antikrisztus és a hamis próféta vonzereje után.
Hamarosan jönni fog egy ember, aki azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok. De természetesen ez nem lehet, mert Én csak a legvégén jövök el.
Mégis ő minden olyan tulajdonságot felvonultat, ami a szegény lelkeket oly módon fogja megtéveszteni, hogy elhiggyék, ez Én vagyok.
Csodákat, nagyszerű békecselekedeteket, humanitárius tetteket és nyilvános szeretet-cselekedeteket fog majd végrehajtani.
Bálványozni fogják, és hatalma a sátántól, a sötétség királyától fog származni.
Olyannyira meggyőző lesz, hogy amikor a nagy szentekre jellemző ismertetőjegyeket mutatja, sokan az Én felszentelt szolgáim közül alázattal lábai elé fognak borulni.
Szavamat (Üzenetemet), mely neked, igaz végidő-prófétámnak adatik, el fogják utasítani és el fogják vetni, mint eretnekséget.
Leányom, rengeteg figyelmeztetést adok most neked, hogy minél több Gyermekem megkaphassa az igazságot, mielőtt mindez megtörténik.
Ne hagyjátok magatokat becsapni olyasvalakik által, akik szemetekben szentként magasztalják fel önmagukat. Ne tévesszenek meg benneteket a humanitárius cselekedetek, mintha azok mindig csak Tőlem származnának.
A gonosz egy hazug. Ő ravasz, és időnként nyájas, jótékonykodó külsőt fog mutatni.
Figyeljétek azokat a szervezeteket, amelyeket nagyon vagyonos egyének képviselnek, akik az emberiség megmentéséért tett erőfeszítéseikkel kérkednek. Sokan közülük titokban azon mesterkednek, hogy Szavamat (Üzenetemet) megsemmisítendőnek nyilvánítsák.
Ezt a fajta trükköt fogja az Antikrisztus alkalmazni, hogy maga mellé állítsa a jóakaratú, de hiszékeny követőket.
Ha egyszer elcsábultok, csapdába estek. Akkor majd rá fog venni benneteket, hogy fogadjátok el a fenevad bélyegét, melyet mindenáron el kell kerülnötök, vagy örökre elvesztek Számomra.
Legyetek mindig óvatosak.
Feladatotok egyszerű. Ne feledjétek, csak egy Isten van, három személy a Szentháromságban, Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Bármi más, ami ettől eltérően kerül bemutatásra nektek, az nem létezik.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus

2012. február 8., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Misztériumok, melyek oly sokáig rejtve voltak az Isteni Birodalom archívumában

2012. február 7., kedd, 20:00
Én vagyok szeretett Jézusotok, a Legmagasságosabb Isten Fia, aki Mária Szeplőtelen Szívétől született. A Szentháromság nevében jövök.
Ezek azok a napok, szeretett leányom, amelyeket a legnehezebbnek fogsz érezni. Szenvedésed, melyet örömmel és odaadással adsz át Nekem, sok lelket fog megmenteni. Amikor ezt teszed, bátornak kell lenned; és ne aggódj egészséged miatt. Mert ez csak egy megpróbáltatás, amely nem fog sokáig tartani, de az elveszett lelkek Hozzám való vezetéséhez ez is hozzá tartozik.

Az Igazság könyve azért lett adva, hogy a hívők tanúságot tegyenek az Általam hirdetett misztériumokról, amelyek oly sokáig rejtve voltak az Isteni Birodalom archívumában.

Most, amikor az igazság nyilvánosságra kerül, az emberiségnek el kell fogadnia, hogy ez az Én Legszentebb Szavam - amely most mindenki számára bemutatásra kerül-, hogy fontolóra vegyék.

Ez lelketek számára édes megkönnyebbülés lesz, de azoknak, akik távol állnak Tőlem, nagyon nehéz lesz ezt elfogadni.

Az igazság keserűségét nehéz lenyelni, vagyis azt, hogy Én vagyok az, aki ezekben az időkben azért fog jönni, hogy megöleljelek benneteket, mely megnyugvást fog hozni mindazok számára, akik ezt elfogadják.

Én, az Isten Báránya, most azért jövök, hogy az üdvösségetek felé vezesselek benneteket.

Segítségem nélkül ez nem lenne lehetséges.

Most a világosságot hozom számotokra, és nektek mögöttem kell járnotok, mert Én az Új Paradicsomba vezetlek benneteket.

Mindnyájatokat felszólítalak, hogy ebben a szörnyű vadonban, amelyben most magatokat találjátok, legyetek bátrak, erősek és félelemtől mentesek.

Nem lesz könnyű, de ígérem, hogy az erő, amelyet adok nektek, ezt az utazást kevésbé teszi majd fáradságossá.

Fogadjátok el mindazt, aminek a világban tanúi vagytok, hiszen a megtisztulás folyamata nagy intenzitással folyatódik. Mert minderre szükség van.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok türelemért és kitartásért, mert nektek a sötétség fölé kell emelkednetek, és segítsetek Nekem, az egész emberiséget a világosságra vinni.

A reményt soha ne veszítsétek el. Csak azt ne feledjétek, hogy minden, ami számít: az emberiség egyesítése.

Imáitok, szenvedésetek, és Irántam való szeretetetek segíteni fog egyesíteni az Én szent és értékes családom az Új Paradicsomomban, a Földön.
Nézzetek előre, gyermekeim, mert ez lesz, az az élet, melyre ti rendeltetve vagytok, feltéve, ha engedelmeskedtek Szent Akaratomnak.

Szeretlek benneteket és megáldalak, drága gyermekeim, Irántam, szeretett Megváltótok iránt tanúsított szeretetetekért és együttérzésetekért.

Jézusotok

2012. február 7., kedd

    40 – Zaragoza ( España) Virgen del Pilar Inicio de las Apariciones
1531 – Guadalupe, cerro del Tepeyac (México)
1671 – Paray-le-Monial (Francia):
1798 – Nuestra Señora de La Vang (Vietnam)
1830 – Rue de Bac (PARÍS, Francia): “La Medalla Milagrosa”
1846 – La Salette (Francia) : La Reina del Cielo
1858 – Lourdes (Francia) : La Inmaculada Concepción: La Fe, El comienzo
1871 – Pontmain (Francia) : Ntra. Sra. de la Esperanza: La Esperanza
1876 – Pellevoisin (Francia) : Ntra. Sra. del Sgdo. Corazón: La Caridad Programa
1831 – Madrid (España) : “Ntra. Sra. del Olvido, Triunfo y Misericordias”.
1840 – Rue de Bac, París (Francia): El Escapulario (verde)
1842 – Roma (Italia): La Virgen Milagrosa se aparece a Alfonso de Ratisbona.
1850 – La Solana (España).
1853 – Sorano (Italia).
1855 – Porzus (Italia).
1866 – Philippsdorf (Bohemia).
1867 – Kirchdorf (Austria).
1873 – Saint-Bauzille (Francia).
1876 – Marpingen (Alemania).
1877 – Gietrzwalde (Polonia).
1879 – Knock (Irlanda).
1888 – Castel Petroso (Italia) : “La Virgen Dolorosa”.
1917 – FÁTIMA (Portugal) : “Ntra. Sra. del Rosario” (El Corazón Inmaculado de María)
1931 – Ezkioga (España)
1932 – Beauraing (Bélgica) : “La Stma. Virgen Inmaculada, del Corazón de oro”.
1933 – Banneux (Bélgica) : “La Virgen de los pobres”
1937 – Heede (Alemania). "Reina del Universo"
1938 – Wigratzbad, Lindau (Alemania).
1938 – Kérizinen, Bretagna (Francia)
1941 – Umbe - Bilbao , España
1944 – Bonate, Bérgamo (Italia): (la familia).
1945 – La Codosera, Badajoz (España) : La Virgen Dolorosa bajo la Cruz.
1945 – AMSTERDAM (Holanda) : “La Señora de todos los Pueblos”.
1946 – Pfaffenhofen, Marienfried (Alemania)
1947 – Tre Fontane, Roma (Italia): “La Virgen de la Revelación”: (los separados de la Iglesia)
1947 – Montichiari Fontanelle, (Italia): “Rosa Mística”
1948 – Marta, Viterbo (Italia).
1949 – Heroldsbach, Forchheim (Alemania).
1953 – Sabana Grande , (Puerto Rico)
1958 – Turzovka (Eslovaquia).
1961 – Hungría: “La Llama de Amor del Corazón Inmaculado de María”.
1961 – Garabandal, Santander (España): Ntra. Sra. Del Carmen
1961 – San Damiano, Piacenza (Italia): “Ntra. Sra. de las Rosas”
1963 – Binh Loi (Vietnam).
1968 – Zeitoun, El Cairo (Egipto).
1972 – Dozule, Normandía (Francia). Apariciones de Ntro. Señor: LA CRUZ GLORIOSA.
1973 – Akita (Japón) : (Confirmando Fátima Garabandal y Amsterdam)
1976 – Guarne, Antioquia ( Colombia )
1976 – Finca Betania, (Venezuela) “Reconciliadora de los Pueblos”
1980 – Cuapa (Nicaragua).
1980 – El Escorial, Madrid (España): “La Stma. Virgen de los Dolores” 
1981 – Medjugorje (Bosnia Herzegovina, ex-Yugoslavia): “La Reina de la Paz"
1981 – Kibeho (Ruanda): “La Madre del Verbo”
1982 – Soufanieh, Damasco (Siria).
1983 – Peñablanca,  (Chile).
1983 – San Nicolás de los Arroyos, Rosario, Argentina: “Ntra. Sra. del Rosario”
1983 – Conyers, Georgia (U.S.A.).
1985 – Soubra, El Cairo (Egipto).
1985 – Schio, Vicenza (Italia): “La Reina del Amor”.
1985 – Oliveto Citra, Salerno (Italia): “La Reina del Castello”.
1985 – Melleray (Irlanda).
1985 – Naju, (Corea del Sur).
1987 – Grushivo (Ucrania)
1987 – Anguera - (Brasil)
1988 – Lubbock, Texas (USA).
1988 – Roma , Italia - Madre de la Eucaristía
1988 – El Cajas, Cuenca (Ecuador): “La Guardiana de la Fe”
1989 – Pereira (Colombia): “La Llave espiritual de la Fe”.
1989 – Kurescek - Eslovenia "Reina de la Paz"
1990 – Salta,  (Argentina): "YO Soy el Sacratísimo Corazón Eucarístico de Jesús"
1991 – Jacareí - (Brasil)
1997 – Talavera de la Reina, Toledo (España): “Finca de Nazaret"
1999 – Lanús (Buenos Aires, Argentina) "Santa María del Espíritu Santo"
     

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború, amely az emberiség egy harmadát megsemmisítené, elhárításra kerüljön

2012. február 6., hétfő, 20:15
Drága szeretett leányom, követőimnek egy családként kell egyesülniük, és erősnek kell maradniuk.
Én, minden szerető és megbízható követőmnek megadom azokat a kegyelmeket, hogy a vihar közepette is megőrizzék lelki nyugalmukat.
Miközben a Föld továbbra is minden módon remegni fog, ez idő alatt imáitok vigasztalóak lesznek Számomra.
Mennyire szívszaggató Számomra, amikor látnom kell azokat az ártatlanokat, akiket a harcok folyamán, a Közel-Keleten megölnek. Ezeket a szegény lelkeket ostorozzák, és úgy szenvednek, ahogyan Én szenvedtem.
A gonoszság, amelyet látok, gyengülni fog, és késleltetni fogja Atyám büntető kezét, de ez nem fogja megakadályozni ezeket az országokat abban, hogy egymást öldököljék.
A pecséteket fel lettek törve, leányom, és a háborúk gyorsan fognak kibontakozni.
Imádkozzatok, hogy egy nukleáris háború globális szörnyűsége elhárításra kerüljön, amely megsemmisítené az emberiség egyharmadát.
Még több imára van szükségem, gyermekeim. Tudom, hogy mennyire kitartóan imádkoztok, de kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok, hogy alkossatok sok imacsoportot, meghívva barátaitokat és családjaitokat, hogy a békéért imádkozzatok.
Most a Keresztes Imahadjárat újabb imáját adom nektek, a 27. imát: Ima a világ békéjéért.

„Ó, Jézus, irgalomért esedezem azokért, akik borzalmas háborúk miatt szenvednek.
Könyörgöm, hogy a béke elárassza azokat a megkínzott nemzeteket, akik vakok létezésük igazságával szemben.
Kérlek, hogy ezeket a nemzeteket borítsd be a Szentlélek erejével, hogy az ártatlan lelkek fölötti hatalomra törekvéseiket hagyják abba.
Légy irgalmas minden országodhoz, melyek tehetetlenek az egész világra kiterjedő gonosz rémtettekkel szemben. Ámen.”

Leányom arra sürgetlek, hogy légy türelmes, hisz nincs már sok idő a Gyónásig. Amint az megtörténik, minden nyugodtabb lesz.
Menjetek békével és szeretettel. Helyezzétek teljes bizalmatokat mindenek előtt, szeretett Jézusotokba.

Megváltótok, Jézus Krisztus
 

2012. február 6., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: A rózsafüzér imádkozásával segíthettek megmenteni a nemzeteteket

2012. február 5. vasárnap, 13.15
Gyermekem, kérem valamennyi gyermekemet, hogy most imádkozzanak a világ egységéért.
A Fiamba vetett hit eltűnőben van, és gyermekeim sivár lelkűek lettek.
Én vagyok a ti Szeplőtelen Szívetek, és drága Fiam, Jézus Krisztus iránt érzett szeretetem által szorosan együttműködöm majd Vele, hogy megmentsük az emberiséget.
Az ima által, melyben kéritek közbenjárásomat, könyörögni fogok Atyámhoz, a Magasságos Istenhez, hogy tartsa vissza  az Ő igazságosságának kezét a súlyos büntetéstől, melyet Ő le fog zúdítani a földre, hogy megállítsa a gonoszság terjedését.
Segíteni fogok nektek gyermekek közelebb kerülni Fiam szívéhez. Ha mi együtt dolgozunk gyermekeim, közösen el tudjuk hárítani a katasztrófákat világszerte.
Sose felejtsétek el az én legszentebb Rózsafüzérem fontosságát, mert ha ezt imádkozzátok naponta, segíteni tudtok nemzetetek megmentésében.
A sátán hatalma meggyengül, amikor Rózsafüzéremet imádkozzátok. Ő nagy fájdalmában elmenekül, és tehetetlenné válik. Az a legfontosabb, hogy a rózsafüzért imádkozzátok legalább naponta egyszer, függetlenül attól, hogy milyen keresztény felekezethez tartoztok.
Oly sok ember nem fogad el engem, az ő Áldott Édesanyjukat.  
Csakúgy mint Fiamat, engem is elutasítanak, kigúnyolnak, sértegetnek és megaláznak. Mégis, ha segítségemet kérítek, el tudom vinni a lelkeket, egyenesen Fiam, Jézus Krisztus Szent Szívéhez.
Fiam, Jézus Krisztus, a ti Megváltótok gyermekek, és Ő soha nem fogja elutasítani a bűnösöket, függetlenül attól, hogy mennyire elfeketedett a lelketek.
Ha sajnáljátok, hogy megbántottátok Őt, csak hívjatok engem, a ti szerető Édesanyátokat, és én kézenfogva elviszlek majd benneteket Hozzá.
Fiam készül eljönni, hogy egybegyűjtse valamennyi Gyermekét, így ti mindannyian egyesülni tudtok  Vele az Új földi Paradicsomban. Csak a tiszta és alázatos szívűek léphetnek be.
Meg kell kezdenetek a felkészüléseteket most. Kezdjétek Szent Rózsafüzérem imádkozásával.
Olyan fontos ez az ima, hogy most jogosan ennek kell lennie az Imahadjárat következő imájának.

Imahadjárat (26) 
A Szent Rószafüzér imádkozása a Szűz Máriához 
Érezzétek a békét gyermekek, amikor Rózsafüzérem titkain elmélkedtek.
Ahogy a kegyelmek kiáradnak rátok a Rózsafüzér elimádkozását követően, fel fogjátok ismerni, hogy a csaló odébb állt, és a helyébe szeretet költözik.
Amikor szeretetet éreztek szívetekben, tudni fogjátok, hogy megnyeritek a csatát, és legyőzitek a gonoszt.

Szeretett Királynőtök, az Angyalok Királynője
Az Üdvösség Anyja