Azt az érvet, amely segített megérteni az Egyházban a Szűzanya szeplőtelen fogantatásának valóságát, Duns Scotus ferences szerzetes fogalmazta meg. „Potuit, decuit, ergo fecit” azaz „megtehette, illett, hogy megtegye, tehát megtette” – mondta.
Az illendőség itt arra vonatkozott, hogy Isten Fiának méltóságához illett, hogy édesanyját tökéletesen váltsa meg, tökéletesen szentté tegye, így előre részesítse a megváltásban, hogy Mária mentesüljön az áteredő bűntől. Ezáltal Mária már fogantatásakor részesült abban a kegyelemben, amiben más emberek csak a keresztségben.
De talán van egy másik érv is arra, hogy miért illett Istennek mentesíteni Máriát az áteredő bűntől: mert Jézus csak így tudta teljesíteni a természeti és kinyilatkoztatott törvényt, amit szükséges volt megtennie, tehát meg is tett.
Isten szeretete tökéletesen önmagára irányul, nem önzésből, hanem mert nála nincs nagyobb jó. Isten minden más teremtményt önmagáért szeret, vagyis azért, mert részesülnek az Ő jóságából. Ebből következik, hogy a teremtmények olyan mértékben méltók szeretetére, amennyiben hasonlóak hozzá. Mivel Isten maga a szeretet, a megtestesült Isten, Jézus Krisztus szeretete sem evilági szeretet volt, hanem természetfölötti, és mert öröktől fogva önmagáért szerette Máriát és szeretete teremtő erővel bír, méltóvá is tette Máriát szeretetére, tehát létre is hozta a szeretettben azt, amit szeret: a magához való – ember számára lehetséges – legnagyobb fokú hasonlóságot.
A gyermeknek anyja iránti szeretete természeti törvény, amit a kinyilatkoztatás explicit törvénnyé is tett. Ha Isten nem hozta volna létre Máriában a magához való lehetséges legnagyobb hasonlóságot, nem szerethette volna őt azzal a szeretettel, ami a törvény szerint illendő, azaz szükséges volt.
Ha Isten nem tette volna Máriát már fogantatásától mentessé az áteredő bűntől, Mária valamikor kegyelmi állapoton kívül lett volna, így nem kegyelemmel teljes. Lett volna tehát olyan idő, amikor Máriában nem lett volna meg az a lehetséges legnagyobb fokú hasonlóság, amely miatt a Szentháromság, így a Fiú előtt is a leginkább szerethető ember lett volna. Ha pedig a személyes bűntől sem lett volna mentes Mária, olyan idő is lett volna, amikor a megtestesült Fiú által nem lett volna szerethető úgy, ahogy az saját isteni természetének leginkább megfelelő. Ebben az esetben viszont a megtestesült Fiú saját isteni törvényének, azaz magának mondott volna ellent, ami elképzelhetetlen ellentmondás.
De Jézus egész földi életében tökéletesen teljesített minden törvényt, így a szülők tiszteletének természeti és kinyilatkoztatott törvényét is, mert Krisztus egy személyben egyesítette az isteni és emberi természetet. Ezért mondható, hogy mindazt, amire az isteni törvény alapján kötelezve volt az ember Jézus, a Fiú személye tette meg. A Fiú szereti Máriát anyjaként, és Mária azért Istenszülő, mert a megtestesült Fiút hozta világra. Minden más kegyelem és dicsőség, amelyben része volt és van Máriának, az Istenanyai méltóságából fakadt, amely miatt Isten kötelességévé tette magának, hogy szeresse Máriát.
A Szűzanyának éppen ezért mentesnek kellett lennie az áteredő bűntől és minden személyes bűntől is, ha pedig ezt tagadja valaki, annak azt is kell állítania, hogy a Fiú valamikor nem teljesítette a saját lényegére, a szeretetre vonatkozó természeti és kinyilatkoztatott törvényt. Ez pedig blaszfémia.
Térj meg tehát, tarts bűnbánatot, kedves ortodox és protestáns olvasó!
https://invocabo.wordpress.com/2025/12/06/miert-illett-hogy-megtegye-isten/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése