Mária Társmegváltói szenvedései

Reginald Garrigou-Lagrange O.P., a huszadik század legnagyobb teológusa által írt gondolatok azon a napon, amikor egy elhomályosult értelmű szodomita hivatalbitorló megtagadta a Megváltó Társa címet a Szűzanyától.

Hogyan adott jóvátételt értünk Mária?

Az elégtétel célja, hogy helyrehozza az Istennek okozott sérelmet, és ismét a bűnös számára kedvezővé tegye Őt. A halálos bűn által okozott sérelemnek van egyfajta végtelensége, mivel a sérelem mértékét a sértett személy méltósága határozza meg. A halálos bűn, azzal, hogy elfordítja a bűnöst Istentől, a végső céljától, gyakorlatilag megtagadja végtelen jogait Istentől, mint Legfőbb Jótól, és megsemmisíti uralmát a lelkekben.

Ebből következik, hogy csak a Megtestesült Ige tudott az Atyának tökéletes és megfelelő elégtételt nyújtani a halálos bűnért. Ahhoz, hogy az elégtétel tökéletes legyen, olyan szeretetből és áldozatból kell fakadnia, amely Istennek annyira, vagy még jobban tetszik, mint amennyire az összes bűn együttesen nem tetszik Neki. De minden szeretetből fakadó cselekedet, amelyet Jézus tett, rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal, mert isteni személye végtelenül kielégítő és érdemleges értéket adott nekik. Az érdemszerző cselekedet akkor válik kielégítővé (vagy jóvátétellé és engeszteléssé), ha van benne valami fájdalmas. Ezért Jézus, amikor a legnagyobb fizikai és erkölcsi szenvedések közepette feláldozta az életét, végtelen és bőséges értékű elégtételt nyújtott Atyjának. Csak ő tudott szigorú igazságosság szerint elégtételt nyújtani, mivel az elégtétel értéke, akárcsak az érdemé, a személytől származik, és Jézus személye, mivel isteni volt, végtelen méltóságú volt.

Lehetséges volt azonban a méltányosság szerinti (de congruo) elégtételét Jézus elégtételéhez kapcsolni, ahogyan a méltányosság szerinti érdem is kapcsolódott az Ő érdeméhez. Ennek a pontnak a magyarázatával még világosabban megmutatjuk Mária szenvedéseinek mélységét és mértékét.

Mária felajánlotta nekünk a méltányosság szerinti arányos (de convenientia) elégtételét, amely legértékesebb volt a Fia által adott elégtétel után.

Ha egy érdemszerző cselekedet valamilyen módon fájdalmas, akkor az elégtételként is értékes. Így az előző szakaszban elmondottakra építve a teológusok közös tanítása az, hogy Mária minden bűnért de congruo elégtételt nyújtott mindabban, amiben Jézus de condigno elégtételt nyújtott. Mária olyan elégtételt nyújtott Istennek, amelyet méltányosság szerint kellett elfogadni: Jézus pedig szigorú igazságosság szerint nyújtott elégtételt értünk.

A Megváltó Anyjaként Mária tökéletes akarategyezéssel, alázatossággal, szegénységgel, szenvedéssel – és legfőképpen a Kálvárián tanúsított együttszenvedésével – szorosan egyesült Jézussal. Ez az, amit értenünk kell azalatt, hogy ő vele együtt nyújtott elégtételt. Az elégtétele a maga értékét az Istenanyai méltóságából, nagy szeretetéből, minden bűntől való mentességéből, valamint szenvedéseinek intenzitásából meríti.

Az Atyák ezt akkor tárgyalják, amikor Máriáról úgy beszélnek, mint aki „állt” a kereszt alatt, ahogy Szent János mondja (Jn 19,25). Emlékeztetnek Simeon szavaira: „A te lelkedet kard fogja átjárni”, és rámutatnak, hogy Mária szenvedése arányos volt a keresztrefeszített Fia iránti szeretetével; de arányos volt a kivégzők kegyetlenségével és a megtestesült ártatlanságnak okozott kínzások szörnyűségével is. A liturgia is arra tanította a hívek sok generációját, hogy Mária a szívének legfájdalmasabb vértanúságával érdemelte ki a Vértanúk Királynéja címet. Ez a tanulsága a Hétfájdalmú Szent Szűz ünnepének, ahogy a Stabat Maternek is.

XIII. Leó ezt a tanítást azzal a kijelentéssel foglalta össze, hogy Mária Jézussal együtt vett részt az emberiség megváltásának fájdalmas munkájában. X. Piusz pápa „a bukott világ helyreállítójának” nevezi őt, és tovább részletezi azt, ahogyan egyesülve volt Fia papságával: „Nemcsak azért, mert beleegyezett, hogy Isten egyetlen Fiának anyja legyen, hogy így lehetővé tegye az áldozatot az emberek üdvözítéséért, hanem azért is, mert elfogadta az áldozati Bárány védelmének és táplálásának küldetését, és amikor eljött az idő, elvezette Őt az áldozati oltárhoz – ebben is meg kell találnunk Mária dicsőségét. Mária életének és szenvedéseinek közössége Fiával soha nem szakadt meg. Rá és Fiára is alkalmazhatók a próféta szavai: Életem fájdalmakban telik, napjaim sóhajokban.

A pápai tanítások felsorolását XV. Benedek szavaival zárjuk: „Fia szenvedésével és halálával egyesülve szinte maga is meghalt a szenvedés miatt; amennyire tőle telt, feláldozta Fiát, így elmondható, hogy Vele együtt megváltotta az emberi fajt.”

Mária társmegváltói szenvedésének mélysége és gyümölcsözősége

Mária szenvedéseinek elégtételt adó jellege abból a tényből fakad, hogy Jézushoz hasonlóan és vele egyesülve szenvedett a bűn és az Istennek okozott sértés miatt. Szenvedéseinek mértéke a bűn által megsértett Isten iránti szeretete, a mi bűneinkért megfeszített Jézus iránti szeretete, valamint irántunk, a bűn által lelki romlásba sodortak iránti szeretete volt. Más szavakkal, ez az ő kegyelmi teljességével volt mérhető, amely a Szeplőtelen Fogantatás óta folyamatosan növekedett. Mária már a legkisebb cselekedeteivel is több érdemet szerzett, mint a vértanúk a kínjaikkal, mert ő nagyobb szeretettel rendelkezett. Mekkora lehetett az ő szenvedéseinek értéke a Kereszt lábánál, ha figyelembe vesszük, hogy ő már akkor megértette a Megváltás misztériumát!

A lelkét elárasztó fényben Mária látta, hogy minden lélek arra hivatott, hogy Isten dicsőségét zengje. Minden lélek arra hivatott, hogy mintegy az istenség sugara legyen, a tudás és a szeretet lelki sugara, mert elménk arra teremtetett, hogy Istent megismerje, akaratunk pedig arra, hogy szeresse Őt. De bár az egek hűségesen hirdetik Isten dicsőségét, ezernyi lélek fordul el Teremtőjétől. Az isteni sugárzás, Isten külső dicsősége és Királysága helyett számtalan lélekben megtalálható a három seb, amelyeket Szent János a test kívánságának, a szem kívánságának és az élet kevélységének nevez: úgy élnek, mintha nem lenne más kívánatos szerelem, csak a testi, más dicsőség, csak a hírnév és a becsület, más Úr és Mester, más cél, csak az ember maga.

Mária látta mindazt a gonoszt, mindazokat a sebeket a lelkekben, ahogy mi is látjuk a testek gonoszságait és sebeit. Kegyelmi teljessége hatalmas képességet adott neki, hogy szenvedjen a legnagyobb gonosztól, a bűntől. Annyira szenvedett, amennyire szerette Istent és a lelkeket: Istent, akit a bűn megsértett, és a lelkeket, akiket ez az örök kárhozatra tett méltóvá. Mária leginkább azt látta, hogy az istengyilkosság bűne a szívekben készülődik és kerül végrehajtásra: látta a Fény és az üdvösség szerzője iránti gyűlölet szörnyű rohamát.

Ahhoz, hogy megértsük szenvedéseit, gondolnunk kell természetes és természetfeletti szeretetére az ő egyetlen Fia iránt, akit nemcsak szeretett, hanem szó szerinti értelemben imádott, mivel Ő volt az ő Istene. Csodálatos módon foganta Őt. Szűzi szerelemmel szerette Őt – a legtisztább, leggazdagabb és leggyengédebb szeretettel, amely valaha is anyában volt. Fájdalmát nem enyhítette az azt élesebbé tevő dolgok nem tudása. Tudta a keresztre feszítés okát. Tudta, hogy a zsidók, az Ő kiválasztott népe – az ő saját népe is – gyűlöli Őt. Tudta, hogy mindez a bűnösökért történik.

Attól a pillanattól kezdve, amikor Simeon megjósolta a szenvedést – amelyet Izajás már olyan világosan megjövendölt –, és ő együttérzését felajánlotta és nem szűnt meg felajánlani azt, aki Pap és Áldozat lesz, és vele együtt saját magát is. Ezt a fájdalmas felajánlást éveken át megújította. Régen egy angyal szállt le, hogy megakadályozza Ábrahám fiának, Izsáknak feláldozását. De Jézus feláldozásának megakadályozására nem érkezett angyal.

Bossuet Szűz Mária együttszenvedéséről szóló prédikációjában a következő csodálatos szavakat olvashatjuk: „Az Örök Atya akarata, hogy Mária ne csak a Szeplőtelen Áldozattal együtt legyen feláldozva és a keresztre szegezve az Őt átverő szögekkel, hanem hogy részesüljön az Ő halálával beteljesedő misztériumban is… Három dolog történik Megváltónk áldozatában, és ezek alkotják annak tökéletességét. Vannak azok a szenvedések, amelyek által az Ő embersége összetört. Van az Ő önátadása Atyja akaratának, amely által alázatosan feláldozta magát. Van az a gyümölcsözőség, hogy a saját halála által Ő maga vezet el minket a kegyelem életébe. Ő szenved, mint egy áldozat, akit össze kell törni és meg kell semmisíteni. Aláveti magát, mint egy pap, aki önként mutat be áldozatot; voluntarie sacrificabo tibi. (Zsoltárok 53:8). Végül Ő kelt életre szenvedéseivel, mint egy új nép Atyja.

Mária a kereszt mellett áll. Milyen szemmel szemléli vérrel borított, sebekkel borított Fiát, aki már alig hasonlít emberre! Ez a látvány elég ahhoz, hogy halálát okozza. Ha közelebb húzódik az oltárhoz, az azért van, hogy ott őt is feláldozzák: és ott valóban úgy érzi, mintha Simeon kardja átszúrná a szívét.

De vajon legyőzték-e őt fájdalmai, vajon a gyász a földre vetette-e? Stabat juxta crucem: a kereszt mellett állt. A kard átszúrta a szívét, de nem vette el lelki erejét: állhatatossága egyenlő szenvedésével, és arca nem kevésbé beletörődő, mint amennyire szenvedő.

„Akkor mi marad, ha nem az, hogy Jézus, aki látja, hogy ő is érzi szenvedéseit és utánozza önátadását, részesítette őt gyümölcsözőségében is. Ezzel a mondattal adta neki Jánost fiául: Asszony, íme a fiad. Asszony, aki velem szenvedsz, légy velem gyümölcsöző, légy az én gyermekeim anyja, akiket fenntartás nélkül adok neked e tanítvány személyében; én szenvedéseimmel életet adok nekik, és ha osztozol az én keserűségemben, a te szenvedésed gyümölcsözővé tesz téged.”

A prédikációban, amelynek az általam idézett bekezdések a kezdő részei, Bossuet kifejti a három fő pontot, és megmutatja, hogy Mária Jézus iránti szeretete elég volt ahhoz, hogy vértanúvá tegye: „Egy kereszt elegendő volt a szeretett Fiú és az anya számára.” Máriát a Fia iránti szeretet szögezi keresztre. Különleges kegyelem híján a fájdalomtól meghalt volna.

Mária fájdalom nélkül szülte Jézust, de a hívőket a legkegyetlenebb szenvedések árán hozza világra. „Milyen áron vásárolta meg őket! Az egyetlen Fiát áldozta értük. Csak úgy lehet a keresztények anyja, ha a Fiát halálra adja. Ó, fájdalmas termékenység! Az Örök Atya akarta, hogy az örökbe fogadott fiak az Igaz Fiú halálával szülessenek. Melyik ember fogadna örökbe ilyen áron, és adná oda fiát idegenekért? De az Örök Atya ezt tette. Jézus szavaiból tudjuk: Isten annyira szerette a világot, hogy odaadta érte egyetlen fiát (Jn 3,16).

„(Mária) az Újszövetség Évája és minden hívő anyja, de ez elsőszülöttének árán történik. Az Örök Atyával egyesülve fel kell ajánlania Fiát és a saját magát a halálnak. Ezért hozta a Gondviselés őt a kereszt lábához. Ott van, hogy feláldozza Fiát, hogy az embereknek élete legyen. … Mérhetetlen fájdalom árán lesz a keresztények anyja… Soha nem szabad elfelejtenünk, mit okoztunk Máriának. Ez a gondolat valódi bűnbánathoz vezet bennünket. Lelkünk megújulása Jézusnak és Máriának többe került, mint amit valaha is elképzelni tudunk.”

Ezt a részt azzal a megállapítással zárhatjuk, hogy Mária, a Megváltó Anyja, a kereszt lábánál hozott világra bennünket, a hit, remény és szeretet legnagyobb cselekedetével, amelyre ő képes volt. Akár azt is mondhatnánk, hogy az ő hite volt a legnagyobb, amely valaha is létezett, mivel Jézusnak nem volt hite, hanem csak a boldogító színelátása. Abban a sötét órában, amikor még az apostolok hite is megingott, amikor Jézus legyőzöttnek, műve pedig megsemmisültnek tűnt, Mária egy pillanatra sem szűnt meg hinni abban, hogy Fia az emberiség Megváltója, és hogy harmadnapon feltámad, ahogy megjósolta. Amikor Jézus kimondta utolsó szavait: „Beteljesedett”, Mária hitének teljességében megértette, hogy a megváltás munkája az Ő legfájdalmasabb áldozatával teljesedett be. Az előző este Jézus megalapította az eucharisztikus áldozatot és a keresztény papságot; Mária most már látja, milyen hatást fog gyakorolni a keresztáldozat. Tudja, hogy Jézus az igaz Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, hogy Ő a bűn és a gonosz legyőzője, és hogy harmadnapon legyőzi a bűn következményét, a halált. Látja Isten kezét ott, ahol a leghűségesebb hívők is csak sötétséget és pusztulást látnak. Ővé volt a legnagyobb hit, amelyet valaha is tanúsított egy teremtmény, amely nagyobb volt, mint az angyaloké próbatételük idején.

A Golgota tanúja volt az ő reményének legmagasabbrendű megnyilvánulásának is, egy olyan pillanatban, amikor minden elveszettnek tűnt. Megértette a jó tolvajhoz intézett szavak erejét: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Felismerte, hogy a mennyország hamarosan megnyílik a kiválasztottak előtt.

Végül ez volt a szeretetének legfőbb cselekedete: úgy szeretni Istent, hogy felajánlja egyetlen Fiát a legfájdalmasabb kínok között; Istent mindenek felett szeretni abban a pillanatban, amikor Ő próbára tette őt a legmagasabbrendű és legmélyebb szeretetében, még az imádatott személy tekintetében is – és mindezt a mi bűneink miatt.

Igaz, hogy a teológiai erények Máriában haláláig növekedtek, mert a hit, remény és szeretet eme cselekedetei nem szakadtak meg, hanem egyfajta állandó állapotként folytatódtak benne. Sőt, a rákövetkező nyugalomban még tovább áradtak, mint egy folyó, amely egyre erősebbé és fenségesebbé válik, ahogy közeledik az óceánhoz. A teológia nem Mária erényeinek későbbi növekedését akarja hangsúlyozni, hanem azt, hogy áldozata és érdemei a kereszt lábánál egyenlőek voltak egymással: mind áldozata, mind érdemei felbecsülhetetlen értékűek voltak, és gyümölcsözőségük, bár nem érték el Krisztus áldozatának és érdemeinek szintjét, meghaladja mindazt, amit emberi nyelv kifejezni tud. A teológusok ezt úgy fejezik ki, hogy Mária hatalmas szeretetének arányában de congruo módon adott elégtételt értünk, míg Jézus de condigno módon.

Még azok a szentek, akik a legszorosabban kapcsolódtak a Megváltó szenvedéseihez, nem jutottak el úgy a szenvedés legmélyebb titkaiba, mint Mária. De Ricci Szent Katalin 12 éven át minden pénteken 28 órás fájdalmas extázisban részesült, amelynek során újra átélte a keresztút összes szenvedését. De még ezek a szenvedések is messze elmaradtak Mária szenvedéseitől. Mária szíve annyira együtt szenvedett a Szent Szív minden fájdalmával, hogy ha nem kapott volna különleges megerősítést, meghalt volna ettől. Ezáltal ő lett a szenvedők vigasztalója, mert ő szenvedett a legtöbbet, és ő lett a boldog halál védőszentje. Elképzelni sem tudjuk, hogy mennyire gyümölcsözőek voltak ezen szenvedései az elmúlt húsz évszázad során.

Mária társmegváltói részvétele Krisztus papságában

Bár Mária az általunk magyarázott értelemben Co-Redemptrixnek nevezhető, nem lehet szó szoros értelmében papnak nevezni, mivel nem kapta meg a papi karaktert, és nem tud szentmisét celebrálni, sem szentségi feloldozást adni. De, mint már láttuk, istenanyasága nagyobb méltóság, mint a felszenteltek papsága abban az értelemben, hogy nagyobb dolog Megváltónknak emberi természetét adni, mint Testét jelenvalóvá tenni a Szent Eucharisztiában. Mária nekünk adta a keresztáldozat papját, a szentmise áldozatának főpapját és az oltáron feláldozott áldozatot.

Több és tökéletesebb is, ha Mária példáját követve felajánljuk egyetlen Fiát és Istenünket a kereszten, és vele együtt felajánljuk magunkat a szenvedés közösségében, mint hogy Urunk testét jelenvalóvá tegyük és az oltáron felajánljuk, ahogyan azt a pap a szentmisén teszi.

Azt is meg kell állapítanunk, ahogyan azt egy gondos teológus, aki évek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, nemrégiben megfogalmazta, hogy „bizonyos teológiai következtetés, hogy Mária valamilyen módon közreműködött Jézus papságának legfontosabb cselekedetében, amikor az isteni tervnek megfelelően beleegyezett a Megváltó által végrehajtott keresztáldozatba”.

De még ha Mária a felsorolt okok miatt nem is nevezhető szigorú értelemben vett papnak, az igazság az, ahogy M. Olier mondta, hogy ő megkapta a papság lelkének teljességét, amely nem más, mint a megváltó Krisztusnak Lelke. Ezért nevezik őt Co-Redemptrixnek, egy olyan megnevezés, amely, akárcsak az Istenanyai címe, magasabb méltóságot jelent, mint a keresztény papságé.

(Forrás)https://invocabo.wordpress.com/2025/11/04/maria-tarsmegvaltoi-szenvedesei/