„Jézus pedig ismét nagy szóval kiáltván, kiadá lelkét. És íme a templom kárpitja kettéhasadt fölétől aljáig, és a föld megindula, a kősziklák megrepedének; és a sírboltok megnyílának, és sok elhunyt szentnek teste feltámadott, és kijövén a sírokból az ő feltámadása után bemenének a szent városba, és sokaknak megjelenének.” (Mt 27,50-53)
„Jézus pedig nagy szóval kiáltván, kiadá lelkét. És a templom kárpitja ketté hasada fölülről egész le.” (Mk 15,37-38)


Nemrégiben hallottam ezt az elmélkedést:

Urunk Jézus Krisztus testi születése és földi élete analógiában van misztikus Testének, az Egyháznak a születésével és történetével, melyeknek párhuzamos állomásait nem is olyan nehéz felismerni.

1. Urunk csendben, a világtól távol, egy viszonylag eldugott helyen született, szerény körülmények között. Mindössze szülei és az egyszerű nép jámbor képviselői, az angyalok hangjára odasiető pásztorok voltak jelen. – Az Egyház születésének nagy eseményén is kevesen, 11 tanítványa és Édesanyja, volt jelen.

2. Nem sokkal Jézus születése után a Szent Családnak Egyiptomba kellett menekülnie üldözőik elől. – Ez felel meg a fiatal Egyház kezdődő üldözésének Néró idejében, amikor első vezéreit is elveszíti.

3. Jézus 30 éves, amikor megkezdi nyilvános működését. Három évig bejárja az országot, tanít, prédikál, csodákat művel. – Urunk, mielőtt felment a mennybe, ezt a feladatot adta tanítványainak: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.” (Mt 28,19-20) Az apostolok Jézus utasítására tehát bejárták az akkor ismert világot, és mindenütt hirdették Jézus igéit. Szent Pál a római birodalomban elkezdte a pogányok megtérítését. A mag kikelt, és Jézus halála után mintegy 300 évre az Egyház először polgárjogot kapott, majd további pár évtized után a római birodalom államvallása lett.

4. Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe: Virágvasárnap. – A katolikus középkor, amikor mindent átitatott a kereszténység.

5. Jézus közeledő szenvedése, a főpapok és farizeusok elhatározzák halálát. – A humanizmussal kezdődő, majd a reneszánsszal folytatódó hitehagyás, ami először a protestantizmussal, majd a francia forradalommal éri el tetőpontját. Ez a hitehagyás nem csak, de elsősorban még a világiakat, és az uralkodó osztályokat érinti.

6. Júdás elárulja Jézust; a tanítványok mind elszaladnak, amikor Jézust elfogják, és Péter háromszor megtagadja Őt. – A klerikusok egyre általánosabbá váló hitehagyása, a modernizmus térhódítása, majd hivatalos beiktatása Rómában az ú. n. II. Vatikáni Zsinaton; az Egyház belülről történő szétzúzása.

7. Jézus halála, amikor az övéi közül mindössze hárman állnak keresztje alatt. – Krisztus Egyháza „egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik. … A gonosz arcátlansága eléri csúcspontját. … A végén az Egyház látszólag végső vereséget fog elszenvedni” (lásd Pie bíboros szavait)
Amilyen mértékben a kezdeti időkben Jézus híveinek száma növekedett, s vele az Egyház egyre jobban terjeszkedett, most ugyanolyan mértékben zsugorodik össze, mígnem szinte csak ugyanannyi hívő marad, mint az Egyház születésekor volt. Lásd Urunk Jézus Krisztus saját szavait: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?” (Lk 18,8) És a szeretett tanítvány, Szent János látomása ezen időkről: „Azt is megengedték neki, hogy harcot indítson a szentek ellen és legyőzze őket. Sőt hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött.” (Jel 13,7)

8. A templom kárpitjának fölülről lefelé – tehát nem emberkéz okozta – történő kettéhasadása, azaz a zsidó áldozat érvényességének megszűnte, az Ószövetség vége. Isten választott népe ezentúl a Krisztus-követőkből áll. – A zsidók templomának központját, a szentélyt, melybe csak a főpap léphetett be, magas kárpit választotta el a templom többi részétől. Ennek kárpitja hasadt meg Jézus halálakor, mégpedig felülről lefelé, ahogy az evangélisták erről beszámolnak. Isten elvetette a hűtlenné vált zsidó népet. Ugyanígy elveti most a hűtlenné vált zsinati szektát, amiben, csakúgy, mint Jeruzsálemben Krisztus halála után még 40 évig, ugyan tovább folynak a szertartások, de ezek már szentségtörések, Istennek nem-tetszők, sőt gyalázatosak a szemében.

9. Jézus feltámadása. – Ahogy Jézus halála után a tanítványok azt hitték, hogy minden elveszett, és egyedül a Boldogságos Szűz emlékezett Fia szavaira, hogy az Emberfia harmadnapon feltámad, úgy van ma is: Látva a borzalmakat, a gonoszág teljesnek tűnő hatalmát, a zsinati szekta szentségtöréseit, egyszóval a teljesen kilátástalan helyzetet, hajlunk arra, hogy lehetetlennek tartsuk az Egyház feltámadását, Krisztus végső győzelmét. Holott ismerjük a fatimai Szűz szavait is, melyekkel megígérte, hogy a sok megpróbáltatás után az ő Szeplőtelen Szíve fog győzni. De mindenekelőtt ismerjük Urunk Jézus Krisztus szavait, miszerint újra el fog jönni, és mindent helyre fog állítani. „Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.” (Mt 24,30-31) Hogy ez mikor lesz, azt nem tudjuk, de hogy megtörténik, abban sziklaszilárdan hinnünk kell. És Urunk megígérte, hogy „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24,13)

http://katolikus-honlap.hu/2001/kettehas.htm