2018. április 16., hétfő

Hamispróféta törölné a Bibliát, és egy új létrehozását javasolja. Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

"Ferenc pápa törölné a Bibliát, és egy új létrehozását javasolja.
/abril 2, 2018 Sr. Lobo biblia, pápa Ferenc/
Ferenc pápa ma megdöbbentette a világot azzal, hogy a Biblia teljesen elavult, és radikális változást igényel, így a Bibliát hivatalosan törölnék, és bejelentették a gyülekezet legmagasabb személyiségei közötti találkozót, ahol helyébe új név és új tartalom lép majd. Néhány nevet már figyelembe vettek, pl: "Biblia 2000".
"Nem próbálkozhatunk tovább egy teljesen új világban egy olyan könyvvel, amely több ezer éves. Elveszítjük a követőinket, ezért egy lépéssel tovább kell lépnünk az egyház korszerűsítésének lehetőségeiben, hogy újraírjuk Isten szavát, még akkor is, ha az Ótestamentumban vannak bizonyos részek, amelyeket jobb, ha nem ismétlünk meg. ”
A hírek bombaként hatnak legkonzervatívabbak számára, akik ezt az elképzelést Ferenc pápa őrülete végleges nyomának tekintik."


http://thereisnews.com/pope-francis-cancels-bible/

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva.

Nyomtatóbarát változat
2014. március 11. kedd, 20:39
Drága gyermekem, amikor megszültem Fiamat, ez azt jelentette, hogy nemcsak az Emberfiát, a Világ Megváltóját hoztam a világra, hanem egy új kezdetet is. Drága szeretett Fiam születése megváltást hozott a világnak, és az emberiség egy nagyon különleges Ajándékot kapott. Ezt az Ajándékot elutasították, de az emberiségnek még ma is a javára válik, mivel nagyon sokan elfogadták az Igazságot.
Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet. Aztán Fiam Egyházát félre fogják dobni mindazokkal együtt, akik Krisztus hűséges követői. A Szentmiséket meg fogják szüntetni, és amíg mindez történik, a kígyó szétszórja az ő szolgáit, akik helyet fognak követelni maguknak minden Keresztény Egyházban. Ez a hatalomátvétel olyan méreteket fog ölteni, hogy az emberek, az igaz hívők, annyira meg fognak döbbenni, hogy túlságosan félni fognak felállni és kifogásolni azt a megszentségtelenítést, amelyről tanúskodniuk kell, mert félteni fogják az életüket.
Ez alatt az idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, amelynek ott szemtanúi lesznek, ami egykor Fiam Egyháza volt. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni – az Igaz Evangéliumot –, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, amely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában.
A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.
Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenhol a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához.
Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld fölött. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de nem fogják ismerni az idő, az órát, és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve fel van sorolva az Élők Könyvben, össze lesznek gyűjtve.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szükség van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja.


http://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=vil%C3%A1gegyh%C3%A1z

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése