P. Trauner prédikációja SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ünnepére
Budapest, 2014. június 29.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
Szeretett testvéreim az Úrban,
„O Roma felix...” – „Ó boldog Róma, melyet két fejedelem avat ma
szentté drágalátos vérivel.” (Egy matutinumokon és vecsernyéken
imádkozott himnuszból)
Szent Anyánk, az Egyház, folyamatosan aratja le a megváltás
gyümölcseit, amikor megünnepli a Pünkösd utáni napokra eső számos
főünnepet:
1.
Úrnapja a Legméltóságosabb Oltáriszentség, az isteni szeretet szentsége
megalapításának kegyes emlékét idézi, ezt a rendkívüli ajándékot, amit
Isten alapított számunkra, hogy az Ő isteni testével és vérével
táplálhasson minket.
2.
Jézus Szentséges Szívének ünnepe, amit Úrnap nyolcada utáni pénteken
külön ünneppel ülünk meg, és amiről az év minden hónapjának első
péntekjén is megemlékezünk, az Isten kedve szerint való szeretet
vágyakozására tanít bennünket; az Isteni szeretetre (caritas), mellyel
az Urunk által megígért mennyei életet várjuk: „caritas non deficit” –,
arra a szeretetre, ami alapvetően ugyanolyan lesz a mennyben is, mint
amilyen most keresztény szívünkben! Csak itt lent a földön még
tökéletlen, de a mennyben tökéletes lesz. „Quis sic amantem non
redamet?” – „Ki ne szeretné Őt, aki annyira szeretett minket?”
3.
Keresztelő Szent János születésnapjának ünnepe: Keresztelő Szent János
az egyetlen szent, akinek földi születésnapját is megünnepli az Egyház
Urunk Jézus Krisztus és a Boldogságos Szűzanya születésnapján kívül.
(Halálát, lefejezését augusztus 29-én ünnepeljük.) Ennek oka, hogy
Keresztelő Szent János élete és küldetése nagyon bensőséges
kapcsolatban van Urunk Jézus Krisztus küldetésével: ő a Messiás
hírnöke, előfutára.
4.
Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ünnepe (július 1.) arra emlékeztet
bennünket, hogy „nagy áron vétettünk meg” (1 Pét, 1 Kor) a bűn
rabszolgaságából és a pokol örök büntetéséből. A lelkünkért adott égi
kincs kizárólag haldokló Urunk átdöfött oldalából származik.
Mindezen ünnepeket Szent Péter és Pál apostolok, azaz az apostolok két
fejedelmének ünnepe köti össze – amit Isten gondviselésének hála ma
ünneplünk. Azért van ez így, mert az Egyház az az intézmény, amire
Krisztus a kinyilatkoztatását, a hitletéteményt bízta, és egyúttal
mennyei királyságának kulcsait is! Ezért nincs üdvösség az Urunk Jézus
Krisztus által alapított Egyházon, az egy, szent, katolikus, apostoli
és római Egyházon kívül.
Ma
olyan emberek (úgynevezett „teológusok”) vesznek körül bennünket, akik
azt mondják, hogy az Egyház „láthatósága” a legfőbb kérdés: azt
mondják, hogy lehetetlen, hogy az Egyháznak nélkülöznie kelljen a
püspöki hierarchiát és a pápát, mert akkor az Egyház többé már nem
lenne „látható”. – Ez óriási tévedés, és nagyon súlyos
következményekkel járó hiba. Mert az Egyház láthatóságát valójában ezek
a tulajdonságok alkotják: egység, szentség, apostoliság és katolikusság
(és rómaiság). Ezek a kritériumok azok, amik alapján a Krisztus által
alapított Egyházat minden jóakaratú ember felismerheti.
A Hiszekegyben nem ezt mondjuk: „Hiszek a látható Egyházban”, hanem
azt, hogy „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”!
A mostani válság egyik legfontosabb figyelmeztetése, hogy nagyon oda
kell figyelnünk arra, hogy mit is jelentenek a különböző emberek által
használt szavak. Gyakran nem jelentenek semmit, értelmetlenek, és
félrevezetnek bennünket a hit megértésében.
Az Egyház – egyéb tulajdonságai mellett – apostoli.
Erős talajra, örökkévaló alapra alapították: az apostolokra, akik
között Szent Péter és Pál „fejedelmek”, tehát vezérek, a legfontosabb
apostolok. Miért? Mert Szent Péter Krisztus személyes képviselője („Tu
es Petrus...”), és az ő utódai Róma püspökeként egyetemes joghatósággal
rendelkeznek, ők Krisztus Helytartói. Szent Pál a „népek apostola”, ő
különleges módon választatott ki, a többi apostol után, Krisztus
mennybemenetele után. Saul eredetileg buzgó zsidó, farizeus, Gamaliel
tanítványa volt, a törvény doktora; mielőtt Isten kegyelméből Pál lett.
Ő arra kapott különleges hivatást, hogy mindenki számára világossá
tegye, hogy Krisztus által nem csak a zsidók nyerték el a megváltást,
hanem az összes többi nemzet is. (A „pogány népek”, azaz a nem zsidók
is.) A zsidók számára ennek megértése és elfogadása nagy nehézséget
jelentett, és Szent Pál összes állhatatosságára szükség volt ahhoz,
hogy meggyőzze őket Isten akaratáról.
Az Egyház apostoli.
Ez azt is jelenti, hogy Urunk az egész hitletéteményt az apostolokon
keresztül, és csakis rajtuk keresztül adta a világnak. Az ő feladatuk
volt, hogy a Szentlélek segítségével az igazságot továbbadják az
utódaiknak, és így tovább – amit ők hűen meg is tettek.
Az apostoloknak általános joghatóságuk volt: akármerre jártak igét
hirdetni, mindenhol megalapították a helyi egyházat. De csak Szent
Péter római utódai (Szent Péter először Antióchia püspöke volt, és csak
később lett Róma püspöke) örökölték az általános joghatóságot. A többi
apostol utódai csak az Egyház egy részét vezették, Róma püspökétől,
azaz a pápától függve.
Minden apostol ugyan Krisztus tanításának megfelelően; de saját módján
ünnepelte a liturgiát, mégis, az összes rítus közül a Szent Péter által
Rómában ünnepelt rítus vált uralkodóvá az Egyházban. (Manapság
nagyjából 16 katolikus rítus létezik.)
Teljesen nyilvánvaló, hogy az Egyház négy ismertetőjegye (hogy egy,
szent, katolikus és apostoli) szoros kapcsolatban áll egymással. Első
helyen a tanítói tekintély áll („tanítsatok minden nemzeteket”), és ezt
nem lehet elválasztani a megszentelő és kormányzó hatalomtól
(„megkeresztelvén őket…; tanítván őket megtartani mind, amiket
parancsoltam nektek”).
Micsoda egy püspök? Micsoda egy pápa?
–
Ők mind az apostolok törvényes utódai, ha érvényesen lettek püspökké
szentelve. (Pápai vagy bíborosi „felszentelés” nincs; a szentségek
szempontjából nézve a pápa is „csak” püspök, Róma püspöke.)
–
Ők a tanítók, akik garantálják a hit sértetlenségét, ami nélkül
lehetetlen Istennek kedvére tenni. (Vö. Zsid 6) A hit ezen továbbadása
az Egyház és püspökeinek első számú előjoga. Az igaz hit oktatása
nélkül minden más semmis; vele együtt viszont minden elnyeri
megszentelő értelmét: a papi hatalmat ily módon gyakorolják
gyümölcsözően. Ekkor jogosan gyakorolja a kormányzó hatalmat (a szó
szoros értelmében vett tekintélyt), mert az Egyház emberekkel dolgozik,
akik társas lények, és szükségük van arra, hogy feletteseik
kormányozzák és vezessék őket, akiknek szintén vannak feletteseik. (Ha
valakit az igazi Egyházon kívül keresztelnek meg, akkor megkapja ugyan
a szentséget és a keresztség jelét, de nem részesül a szentség
kegyelmében.)
Mindennek csak ebben a teológiai sorrendben van értelme. Mivel ma olyan
világban élünk, ami mindent a feje tetejére állít, ügyelnünk kell rá,
hogy tisztázzuk a gondolatainkat, főleg, ha az Egyház tanításáról,
teológiáról van szó. A teológia alapját pedig a filozófia képezi, ami a
bölcsesség szeretete – azaz az igazságnak megfelelő gondolkodásmód.
Az Egyházat Krisztus az apostolok szilárd talapzatára alapította.
Megkapták a hitletéteményt a bátor, de még gyenge szívükbe. Ahogy
megerősítette őket a Szentlélek eljövetele, aki eszükbe juttatott
mindent, amit Krisztus korábban tanított nekik, hirdetni és védelmezni
kezdték a kinyilatkoztatott igazságot, Isten szavát, rendületlenül,
egészen a vértanúságig. A lelki kincseket az utódaikra hagyományozták,
és ezáltal nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy Isten méltó
gyermekei lehessünk az egy, szent, katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban. A szent apostolok iránti rajongásunknak minden nap
erősödnie kell, hogy végül olyan erős legyen, amilyen erős volt a
katolikusok szívében az idők folyamán mindig is. Egyedül az apostolokon
keresztül kaptuk mindenünket, amink van; ők – a Boldogságos Szűz Mária
által megerősítve és vezetve – alapították meg az Egyházat az egész
világon.
Tartsuk meg híven, amit átadtak nekünk.
Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Apostolok Királynője, könyörögj érettünk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
A prédikáció egy előadásra támaszkodik, melynek kijelentései összefoglalva így hangzanak:
Krisztus az Egyházat az apostolokra alapozva alapította meg.
Senki nem fektethet le a már lefektetettől eltérő, új alapot.
A valódi Egyház
– Egy (a hitben, a liturgiában, a monarchikus hierarchiában);
– Szent (a tanításában és törvényeiben, az alapítójában és tagjaiban);
–
Katolikus (azaz, egyetemes, arra hívatott, hogy az egész világon
elterjedjen, megfelelő arra, hogy minden nemzetből és nyelvből tagjai
legyenek);
– Apostoli (lásd alább) és
–
Római – ez az ötödik „jegy” a 19. századi dogmatikai tanítások (pápai
tévedhetetlenség, I. Vatikáni Zsinat) hatására vált egyre világosabbá.
A katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség.
Az apostolok kapták meg a Kinyilatkoztatás teljességét (a hitletéteményt), és a mennyország kulcsait.
Szent Péter az Egyház központját Rómába helyezte. (Először Antióchia
püspöke volt.) Utódai a pápák, Krisztus Helytartói, akiknek általános
joghatóságuk van az egész Egyházban (tanítói, megszentelő és kormányzó
hatalom), és szigorúan monarchikus módon kormányoznak.
Az apostolok többi utódjának (a püspököknek) csak korlátozott hatalmuk
van az Egyház felett, Krisztus Helytartójának akaratától függően. Az ő
kormányzásuk is monarchikus, az isteni törvény szerint.
Az egyház hármas hatalmának határozott és szükségszerű sorrendje van:
–
Az első a tanító tekintély (mert csak a kinyilatkoztatott Igazság
megismerése és elfogadása teremti meg a kapcsolatot Isten és a lelkek
között, a hit erénye által);
–
Ezt követi a megszentelő hatalom (mert természetfeletti céljainkat nem
érhetjük el természetfeletti eszközök nélkül, pl. a szentségek, a
szentmiseáldozat, imádság és önsanyargatás);
–
Az utolsó a kormányzó hatalom (mert az embernek társadalmi
struktúrákban kell élnie, és ezért szükség van szabályokra,
törvényekre, parancsokra).
Krisztus
mondta: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén
őket (az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevében..); tanítván őket
megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.”
Nyilvánvaló, hogy ha az első hatalom hiányzik, akkor a többit sem lehet
semmiképpen jogosan gyakorolni. A katolikus Egyházban a tekintély
mindig is az igaz hit tanításától függ, és attól is kell függenie.
Különben leválasztódna magáról az igazság és a kegyelem forrásáról.
Ahogy Mária, Isten Szűz Anyja a születő Egyházat vezette és
megerősítette, ugyanúgy meg tud és meg is fog tartani bennünket a jelen
kor zűrzavarában és súlyos veszélyei közepette is.
http://katolikus-honlap.hu/1402/trauner.htm