Pie bíboros: „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik”

Richard Williamson püspök 2014. június 28-i Eleisón-kommentárja


Pie francia bíboros (1815-1880) a 19. században az egyház kiváló egyénisége, valamint a hit nagy védelmezője volt a liberalizmus ellen, ami a francia forradalom óta falja fel a világot. Szent X. Pius pápa éjjeli szekrényén tartotta írásait, és állandóan olvasott belőlük. A bíborosnak a modern világot felmorzsoló fő ideákról vallott mély megérzései és gondolatai minden bizonnyal segítségére voltak X. Piusnak, hogy intézkedéseivel a pusztulásra ítélt katolikus egyház bukását 50 évvel kitolja – mondjuk 1907-től 1958-ra.

„Pusztulásra ítéltet” mondtam? De hiszen a katolikus Egyház nem pusztulhat el! Igen, ez igaz, mert egyfelől Isten védelme alatt áll az idők végezetéig (lásd Mt 28,20), másfelől azonban Isten szava által azt is tudjuk, hogy ekkorra már alig lesz hit a földön (Lk 18,8: „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?”), és a gonoszság hatalmainak meg lesz engedve, hogy a szenteket legyőzzék (Jel 13,7: „Azt is megengedték neki, hogy harcot indítson a szentek ellen és legyőzze őket. Sőt hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött.”). Ez két fontos idézet, melyeket 2014-ben jobban eszünkben kell tartani, mert körülöttünk minden arra utal, hogy Krisztus követőinek egyik látszólagos vereséget a másik után kell elszenvedniük.

Következzen most, amit Pie bíboros már 150 évvel ezelőtt ezzel a témával kapcsolatban leírt:

„Küzdjünk és reméljünk még a reménytelennek tűnő helyzetben is. Ezeket azoknak a kishitű keresztényeknek mondom, akik a népszerűség rabszolgái, a siker csodálói és azoknak, akik már a baj legkisebb jelénél összeborzadnak. Annak láttán, hogy ezek mit éreznek, arra kérjük Istent, hogy kímélje meg őket a világvége kínjaitól.
     Közel vagy távol van-e ez a vég? Senki nem tudja, és én sem merek róla spekulálni. Mindazonáltal az biztos, hogy minél közelebb kerülünk a világ végéhez, annál jobban fognak az alávaló és csaló emberek felülkerekedni. A földön már alig lehet majd hitet találni – ezt azt jelenti, hogy minden földi intézményből szinte teljesen eltűnik. És a hívek alig merik majd hitüket nyilvánosan vagy közösségben megvallani.
     Az államok Istentől való leválása, elszakadása és elkülönülése, amit Szent Pál a végidő jelének tart, napról napra növekedni fog. Az Egyház, akkor is, ha mindig megmarad látható közösségnek, egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni. Az Egyház alakulása kezdetén bezártságról beszélt, és több életteret követelt magának. De most, mivel földi pályája vége felé jár, útjának minden centiméterén visszavonulás-ütközeteket kell vívnia, körbefogva és minden oldalról bekerítve. Amilyen mértékben a kezdeti időkben terjeszkedett, ugyanannyira meg fogják most próbálni kiterjedését csökkenteni. A végén az Egyház látszólagos végső vereséget fog elszenvedni, és a vadállatnak meg lesz engedve, hogy a szentek ellen harcot indítson és legyőzze őket. A gonosz arcátlansága eléri csúcspontját.”

Ezek látnoki szavak, melyek napról napra jobban beigazolódnak és bár nyilván kellemetlen bevallani, de a Szentírásban vannak rögzítve. A bíboros szavainál különösen arra figyeljünk, ahogy annak lehetetlenségét hangoztatja, hogy a hitet az otthont meghaladó nagyságrendben megvédelmezzük. Nem mindenki fog egyetérteni abban, hogy ezt a pontot már 2014-ben elértük. Örülnék, ha nem lenne így, de előbb arról kellene meggyőződnöm, miként lehet összetört emberekkel egy „egészre vonatkozó”, „teljességre törekvő” közösséget felépíteni.
     Tekintsünk a mi, mai demokratikus polgárok, ellentétére, a római századosra az Evangéliumból, aki tisztában volt az emberek közötti rangsorral, és Urunk tekintélyét magától értetődő természetességnek tartotta (lásd Mt 8,5-18). Mennyire megdicsérte az Úr ezt a tisztet!

Legyünk türelmesek. Legközelebb arról írok, hogyan reagált Pie bíboros az általa előre látott eseményekre – egészen biztosan nem gondolt arra, hogy feladja.

„Egy ilyen végső szükségben és a dolgok ilyen kétségbeesett állásánál, amikor a gonosz átveszi a világot, amit nemsokára tűz emészt el, mit tegyenek az igazi keresztények, mind a jó emberek, az összes szent, minden ember, akiben a hitnek és a bátorságnak legalább egy szikrája megvan még? E helyzet láttán, mely lehetetlenebb, mint bármikor eddig, ők mind a szenvedélyes imából merített kétszeres erővel, valamint tettekkel és rettenthetetlen küzdelemmel mondják: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, miképp a mennyben, úgy itt a földön is; jöjjön el a te országod, miképp a mennyben, úgy itt a földön is! Miképp a mennyben, úgy itt a földön is, ezeket a szavakat fogják mormolni még akkor is, amikor lábuk alatt meginog a talaj.”

„Ahogy egy rettenetes katonai vereség után az egész római szenátus és minden rangú állami hivatalnok a kapuk elé sietett, hogy a megvert konzullal találkozzanak és gratuláljanak neki, hogy nem rendült meg a hite a római köztársaságban, úgy fognak kijönni a menny szenátorai, az angyalok összes kara és minden rendű és rangú boldog, hogy a hit nemes lelkű bajnokait fogadják, akik egy reménytelennek tűnő helyzetben még mindig reméltek és a keserű végig harcoltak.”

„Akkor az a lehetetlennek tűnő ideál, amiért minden korcsoport kiválasztottjai makacsul harcoltak, végre valósággá válik. Az Emberfia második és utolsó eljövetelekor e világ feletti uralmát átadja az Atyának, és a gonosz hatalma örökre a szakadék mélységébe vettetik, és aki vonakodott Istenhez alkalmazkodni, és Vele Jézus Krisztuson keresztül a hitben, a szeretetben és a törvények betartásával összekötve lenni, az az örök szenny csatornájába repíttetik. És Isten élni és uralkodni fog mindörökkön örökké, nem csak a saját természetével való egységben és a három isteni személy társaságában, hanem megtestesült Fia misztikus Testének teljességében és a szentekkel való egység beteljesülésében.”

Kedves Olvasók, világosan látjuk, hogy Pie bíboros jövőképe minden sötétségének ellenére sem volt borúlátó. Bár világosan felismerte annak a helyzetnek emberi kilátástalanságát, melyet az emberiség maga teremtett magának, ugyanezzel a világossággal mégis megkülönböztette az emberit az isteni látásmódtól: Miközben a 19. századi emberiség tömegei szembeszálltak a mindenható Istennel, és magukat az ördög sakkfigurájává és borzalmas poklának takarmányává tették, mindezek ellenére ugyanebben az időben Isten fenséges akarata teljesedett be, hogy a kiválasztott lelkek, akik azt választották, hogy Őt szeressék és Neki szolgáljanak, a mennybe vitessenek. Bizony igaz, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).

2014-ben könnyen elveszíthetjük szemünk elől Isten szándékait, ha túl emberi módon mind arra a gonosz dologra meredünk, ami körülöttünk terjed. Csakhogy Isten szándéka nem abból áll, hogy megmentse a civilizációt, ha az ember ragaszkodik ahhoz, hogy ezt elpusztítsa. Isten terve az, hogy Fia Jézus Krisztus által a lelkeket a mennyországba vigye, és ezt a célt minden további nélkül a civilizáció és minden földi igyekezet és remény összeomlása is szolgálhatja, ha ezek által az ember kényszerítve lesz arra, hogy szívét és értelmét a földi szemléletmód fölé emelje. Isten bennünket se nem e rövid földi életre, se nem e korrupt világ számára teremtett. „Hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük.” (Zsid 13,14)

Kyrie eleison

http://katolikus-honlap.hu/1401/williamson363.htm