14. Bergogliot 1969. december 13-án, 4 nappal 33. születésnapja előtt
szentelte pappá Cordoba érseke, Msgr. Ramón José Castellano. Néhány
nappal felszentelése előtt a 33 éves Bergoglio megfogalmazott egy
személyes hitvallást.
„Confessio”-ját Stefania Falasca újságírónő hozta nyilvánosságra, aki
1988-tól 2012-ig a katolikus magazin, a 30Giorni szerkesztője volt.
Azóta többek között az olasz püspöki konferencia hivatalos lapjánál, az
Avvenire-nél dolgozik. Falascát Bergoglio már megválasztásának estéjén
22 órakor felhívta telefonon. Ő és férje, aki évekig Buenos Airesben
élt, nagyon közeli barátságban van Bergoglioval.
Pénteken, december 13-án Falasca az Avvenire-ben nyilvánosságra hozta Bergoglio 1969-es confessioját. Ferenc már évekkel ezelőtt átadta neki ennek kézírásos másolatát.
A confessio „Bergoglio atya személyes, 1969-ben, nagy spirituális intenzitás pillanatában, röviddel a pappá szentelése előtt leírt vallomása. Amikor férjemnek és nekem átadta ennek kézírásos másolatát, azt mondta, hogy ezt ma úgy, mint akkor aláírja”, írta Falasca. Hitvallásában Bergoglio atya megemlíti paptársát, a jezsuita Duarte atyát, akinél 1969. szeptember 21-én gyónt meg.
Pénteken, december 13-án Falasca az Avvenire-ben nyilvánosságra hozta Bergoglio 1969-es confessioját. Ferenc már évekkel ezelőtt átadta neki ennek kézírásos másolatát.
A confessio „Bergoglio atya személyes, 1969-ben, nagy spirituális intenzitás pillanatában, röviddel a pappá szentelése előtt leírt vallomása. Amikor férjemnek és nekem átadta ennek kézírásos másolatát, azt mondta, hogy ezt ma úgy, mint akkor aláírja”, írta Falasca. Hitvallásában Bergoglio atya megemlíti paptársát, a jezsuita Duarte atyát, akinél 1969. szeptember 21-én gyónt meg.
A „hitvallás” már 2010-ben megjelent Argentínában egy könyvben, melyet
Sergio Rubin és Francesca Ambrogetti írt (A jezsuita. Beszélgetések
Jorge Bergoglio SJ bíborossal).
Jorge Mario Bergoglio SJ személyes hitvallása, 1969.
Akarok hinni az Atyaistenben, aki fiaként szeret engem, és Jézusban, az
Úrban, aki lelkét az életembe öntötte, hogy megnevettessen és így engem
az örökélet birodalmába vezessen.
Hiszek a történetemben, melyet átjárt Isten szeretetének tekintete, és
engem a tavaszi napon, szeptember 21-én [déli félteke!] találkozáshoz
vezetett, hogy meghívjon engem, hogy kövessem.
Hiszek a fájdalmamban, mely meddő az egoizmus miatt, amelybe menekítem magam.
Hiszek lelkem elégtelenségében, mely elnyelni igyekszik, anélkül, hogy adna … anélkül, hogy adna.
Hiszem, hogy a többiek jók, és hogy nekem őket félelem nélkül szeretnem
kell, és anélkül, hogy valaha elárulnám őket, hogy magamnak ezzel
biztonságot keressek.
Hiszek a szerzetesi életben.
Hiszem, hogy sokat akarok szeretni.
Hiszek a mindennapi, égető halálban, melytől menekülök, ami azonban mosolyog rám és arra hív meg, hogy elfogadjam.
Hiszek Isten türelmében, elfogadva, jó, mint egy nyári éjszaka.
Hiszem, hogy apám a mennyben az Úrnál van.
Hiszem, hogy Duarte atya is ott az én papságomért közbenjár.
Hiszek Máriában, anyámban, aki szeret engem, és soha nem fog elhagyni.
És várom minden nap meglepetését, melyben a szeretet, az erő, az árulás
és a bűn megmutatkoznak, melyek engem ama csodálatos arccal való végső
találkozáshoz fognak vezetni, amitől én, nem tudom, hogyan, állandóan
menekülök, amit azonban megismerni és szeretni akarok.
Amen.
[No komment – mindenki alkosson maga véleményt, a szövegről is, meg
arról az „alázatosságról” is, amivel ezt az abszolút személyes – és mind
tartalma, mind együgyűsége miatt szégyellnivaló – szöveget, a
legalázatosabb Bergoglio terjesztette. Mindenki ír gyerekkorában
verseket, de ezeket a többség felnőtt korában elégeti, mert retteg,
nehogy mások kezébe kerüljenek.]
(forrás: www.katholisches.info – 2013.december 14.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése