Karácsonyi történet

Vastag hótakaró borította már a várost. A várost, ahol kezdő tanárként dolgoztam. Fiatal tanárként ebben a budaőrsi iskolában nem mindig sikerült megrendszabályoznom a sok vásott nebulót. A második osztályos gyerekek inkább játszani akarnak, mint tanulni. De most minden kisgyermek csillogó szemekkel, átszellemülten várta a karácsonyt, az ajándékosztást és persze a téli szünetet. Emiatt igen jól viselkedtek, én pedig örültem, hogy nem kell szigorú fellépéseket foganatosítanom.

A szünet véget ért, az első tanítási napon nagy nyüzsgés volt az osztályteremben. Osztályfőnök lévén, kicsit könnyedebb napot engedélyeztem.

- Gyerekek! Most mindenki mesélje el szépen, mit kapott karácsonyra! - mondtam. Sorra jöttek a történetek, biciklikről, elektromos szánkókról, márkás ruhákról, számítógépes játékokról, Spanyolországban eltöltött karácsonyról. Kelemen Istvánka következett a sorban, tudtam róla, hogy szülei szegények, ő pedig egyenességével, tanulmányi eredményeivel az osztály előtt járt. Nem tagadom, mikor ezeket a sorokat írom, ennyi év után is könnyben áll a szemem, ha arra a gyönyörű, karácsonyi történetre gondolok, arra az elragadó, gyermeki őszinteségre. Elmesélte, hogy karácsonykor a szüleivel elutaznak a nagyszülőkhöz, egy kis, Nógrád megyei faluba és ott töltik az ünnepeket. Még élnek a dédszülei és együtt mentek el betlehemezni. Nagy téli kucsmát húznak a fejére, ami csúszkál ide-oda, de mit számít ez az apróság, miközben ő a felnőttekkel betlehemezhet. Feldíszíti a jászolt, ami mindig ámulatba ejti. Karácsony előtt a nagyszülők disznót vágtak és ott is segíthetett az előkészületeknél és a munkálatokban. Egyedül töltött kolbászt és hurkát. A jókedvű felnőttek történetein pedig együtt kacagott unokatestvéreivel. A karácsonyfát közösen díszítették fel és az egész család együtt ment az éjféli misére. Csengőszó ad jelet, ha be lehet menni a nagyszobába, ahová a Jézuska az ajándékokat viszi. A fa alatt ő is megtalálta az ajándékát, egy kis szánkót és egy meleg kiskabátot. Dédmamája arról a karácsonyról mesélt, amikor ő volt kicsi és háború volt. Egy pisszenést sem hallattak a gyerekek, úgy figyeltek. A közös vacsora után, annyi szeletre vágtak egy szem almát, ahány tagú a család. Ez az összetartozást szimbolizálja.

Az új szánkó csak úgy viharzott másnap, a kert mögött lévő domboldalon, a boldog gyereksereg pedig élvezte a téli hócsatát. Elmondta, ő azért várja a karácsonyt, mert akkor együtt van az egész család és ő is segít, amiben csak tud. Mire végighallgattam ezt a szép karácsonyi vallomást, alig tudtam visszafogni magam, hogy megöleljem. Sokat tanulok a gyerekektől, kitől ezt, kitől azt, de Kelemen Istvánka karácsonyi története örökre itt maradt a szívemben. Aztán másik iskolába kerültem, majd ismét egy újabba, teltek az évek és ha az osztállyal karácsonyra készülünk, úgy mesélem el Kelemen Istvánka történetét, hogy mindenkit ámulatba ejt. Adott nekem egy szép ajándékot, egy olyan történetet, ami már hiányzott ebből az anyagiassá torzult világból. Nekünk adta az ő történetét, mindenkinek, aki végighallgatta. Amikor elmesélem a családi asztalnál, a kisfiunk, aki már négy éves lesz figyel, mintha értené Kelemen Istvánka történetét, miközben háromfelé vágjuk az almát. Karácsony napján. Mert az ilyen történetek Szent Karácsony idején születnek.

Füleki Krisztián