2010. március 2., kedd

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

A könyörületesség szent, ez az Én valódiságom szimbóluma
2010. március 1.
Uram!
Én vagyok! Jelenlétem veled van. Vassulám, meggyógyítom sebeidet. Kiválasztottalak téged az emberek közül, hogy hirdesd Szavamat ennek a generációnak. Nem szabad elcsüggedned! Segítségedre jövök.
Próbára tesznek Engem! Bátorság gyermekem… Ezt mondom az egyházaknak:
Ugyanúgy visszautasítja a te korod és korszakod a Szentlélek ajándékait, amint a múltban tették, pedig az egyház előnyére válna, és fejlődését szolgálná. A ti visszautasításotok utálatos a szememben. Ez egyfajta lelki halál, mely belétek lopódzott. A hitehagyás az, ami felbosszantja Szentlelkemet. Ők azok, akik szellemi restségbe és eretnekségbe estek. Érted? Hogyan tudna megmaradni bennük a Szentlélek, mikor tele vannak nemtörődömséggel és más vétkekkel? Hogyan lennének képesek bármikor is Szentlelkem világosságával látni, mikor a szívükben ellenségeskedést, és oly sok bűnt hordoznak?
Mondom neked, ez csakis Szentlelkem kegyelmének köszönhető, hogy az igazságot felfedjük előttük. Nagy bánatom, mikor oly sok papom nem keres Engem. Még ennél is rosszabb az, amikor látják, hogy az isteni szeretet lángra gyújt egy lelket Irántam, aki Bennem leli örömét és nem a világban, jobban szeret Engem minden evilági hiúság felett, és szerelmes a jelenlétembe – ezt papjaim még nehezebben viselik. Az általam választott lelkeket, akiket megajándékozok, azokat eltapossák szellemi irigységgel vagy racionális indokokkal. Nem fogadják el a nyelvet, melyen tanítalak benneteket, mert az ő testi nyelvük csak a testit érti, miközben én lelki témákról beszélek nekik lelkileg. Ahogyan az Írás mondja róluk: „A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie.”[1] A lelki vakság soha nem engedi majd meghalni az egójukat, hogy megértsék a legmagasztosabb erényt, ami a könyörületesség. A könyörületesség, mely a legnagyobb erény, és melynek mércéjével mindnyájan megmérettek az idők végén.
Vassula, helyes az a nézet, hogy amikor tanúságot teszel a Nevemben, minden hit és remény egyetlen erényben összpontosul, a jócselekedetekben. Akik jószívűek, szeretnek, irgalmasok és alázatos szívűek, meglátják majd az Istent, és ők öröklik a királyságom. Másszóval: a tisztaszívűek[2]. Igen. Isten szava megváltás, megment titeket. Isten ismerete csak azoknak adatik meg, akik birtokolnak Minket[3]. Ami igazán Isten szava, az a szeretet. És a szeretet miatt lettem emberré, a szeretet miatt hordoztam a keresztet. Sokaknak elhomályosult a tekintete, mikor látták, hogy feltámadtam.
– a könyörületesség szent, ez az Én valódiságom szimbóluma, és mindaz, amit képviselek.
– a jótékonyság több, mint a jólét. Igen.
– a könyörületesség sokkal ragyogóbb, mint a nap, mert átsüt minden erényen fényesség tekintetében,
– a könyörületesség egy kimeríthetetlen kincsestára az emberiségnek, mert sokkal több örömet szeret adni, mint kapni,
– a könyörületben nincs önérdek, csak az önátadás az egész emberiség számára.
Mindenki, aki ennek az erénynek a birtokában van, Velem kormányoz. Ezt az isteni hatalmat Én adom nektek a könyörületességetek mértéke szerint. Elmélkedjetek azon, hogy mi jó és mi rossz, és találjatok okokat. Találjátok meg annak az okát, hogy miért vonakodtok meghalni magatoknak, hiszen ekkor könyörületet nyertek, és ha megszereztétek ennek a koronáját, elvezetlek majd benneteket az örökké tartó legyőzhetetlen szentségre, mert az örökkévalóságig győzedelmeskedtek.
Tehát ne fertőzzétek meg elméteket zülléssel és rosszakarattal, ne leljétek kedveteket a gonosz tettekben. Mondom nektek, éljetek tisztán, hogy Szentlelkem által megragadhassam lelketeket, akit ti a láthatatlan Egynek hívtok. Nem vethettek szilárd alapot, sem mély gyökeret Bennem, hacsak nem vagytok könyörületesek.
– a könyörületesség olyan, mint a hajó kormányrúdja, mely a cél felé irányít. Enélkül bármely áramlat elsodor benneteket, és elvesztek.
– a könyörület az igazi célotok felé fog vezetni, és az Én vagyok. Képessé tesz arra, hogy felismerjetek Engem az embertársatokban, és szeressétek őt. Mit használ nektek, ha nincs bennetek szeretet a szomszédotok iránt és buzgalom az egyházam iránt? Gyertek tehát, lélegezzetek be Engem, és fogadjátok el ajándékaimat és ezeket az erényeket.
Generáció, szükségem van a teljes elköteleződésetekre, és napról napra növekedni fogok bennetek, miközben saját magatok, az akaratotok egyre kisebb lesz. Így foglak kiemelni titeket ebből a korrupt világból, hogy beléphessetek a Szívembe. Legyetek mindnyájan áldottak, akik most hajlandóak vagytok engedelmeskedni törvényimnek! IC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése