„És
miként Noé napjaiban történt, úgy leszen az Emberfiának napjaiban is.
Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, mindaddig a napig, melyen Noé
bement a bárkába; és jött a vízözön és elpusztított mindeneket.
Hasonlóképpen, amint történt Lót napjaiban: Ettek, ittak, adtak, vettek,
ültettek, építettek; amely napon pedig kiment Lót Sodomából, tűz és
kénkő esett az égből és elveszített mindenkit. Ugyanígy leszen azon a
napon is, melyen az Emberfia megjelenik.” (Lk 17,26-30)
„Ezért mondom nektek: hogyha nem fogja felülmúlni a ti igazságtok az
írástudókét és a farizeusokét, be nem mentek a mennyek országába.” (Mt
5,20)
Bevezetés:
Ennek a hosszú írásnak az alapgondolatát egy interneten olvasható tanulmány
adta. E tanulmány szerzője Szent János apostol Jelenések könyvéből vett
idézet kapcsán annak a kérdésnek járt utána, hogy kikből is áll
tulajdonképpen a sátán zsinagógája. Magyarul, kik azok, akik a teremtés
kezdetétől Isten helyett sátánt és annak terveit szolgálják.
S mivel az emberiség történelme nem más, mint Isten választott népének,
majd Krisztus Egyházának a története, második pontként ez a cikk annak
próbál utánajárni, hogy hogyan jutott el először a választott nép, aztán
az Egyház a tökéletes hitehagyás állapotába. Befejezésül pedig a
„hogyan tovább” kérdésre keresi a választ: Eközben a múlt ismeretében
arra a következtetésre jut, hogy – emberi szemmel nézve (tudjuk, hogy az
ember gondolatai, nem Isten gondolatai) – az egyetlen megoldás a Pie
bíboros által már több mint 150 évvel ezelőtt felvázolt variáció lehet:
„Az Egyház egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog
redukálódni.” Mert se a NOM, se az ú. n. tradicionalizmus, se a minőség
helyett a mennyiségre törekvő ú. n. szedesvakantizmus (mely kifejezés
valójában a pápa nélküli korok katolicizmusát jelenti) nem képes átvenni
a zsinat előtti Egyház szerepét. Nyilvánvalóan azért, mert Isten nem ruházta rá egyikre sem ezt a szerepet.
E cikk
írójának személyes véleménye az, hogy a megoldás egyedül Isten felől
jöhet, ez pedig most, az idők végén már csakis Isten Fiának
újraeljövetelét jelentheti. Krisztus akkor jött el első ízben a
földre, amikor a zsidóság teljes mértékben és véglegesen alkalmatlanná
vált üdvtörténeti szerepének betöltésére. És mivel mára a zsinati szekta
is ugyanerre a szellemi, erkölcsi, visszafordíthatatlan mélypontra
jutott el – emberi szemmel nézve – logikus lenne, ha Urunk most jönne el
újra, ahogy megígérte.
Krisztus kereszthalálával valójában be is fejeződhetett volna e világ
történelme, hiszen Isten Fia kínhalálával bőséges elégtételt adott
Istennek, s így helyreállította a "rendet". Ami ezután jött, az nem más,
mint "ráadás", Isten végtelen szeretetének a megnyilvánulása
teremtménye, az ember felé. Hiszen az Egyház megalapításával minden
lehetőséget megadott az embereknek, hogy azok Jézus érdemeiből
részesülhessenek, vagyis egykor a mennyország lakói lehessenek. Innen
nézve, még szörnyűségesebb az az istentelenség, amit ma a zsinati
szektában és a világban látunk.
Hogy a világ, a katolicizmus ilyen mélyre tudjon süllyedni, mint amilyen mélyen most van, ahhoz az is hozzájárult, hogy a katolikus Egyház tagjai soha nem gondolták, hogy Isten elveheti tőlük kegyelmi ajándékait.
Ugyanúgy viselkedtek, mint a zsidók, akik még templomuk porráégése után
is abban bízva menekültek Dávid fellegvárába, hogy az utolsó
pillanatban Isten megmenti őket, hiszen ők Isten választott népe. Pedig minél
tovább vonakodnak a katolikusok elismerni azt a tényt, hogy
hűtlenségükkel ők is elvesztették Isten szövetségét, annál
kilátástalanabb lesz a helyzetük.
Az egyház "írástudói" – legalábbis az utolsó kétszáz évben – az Egyház
helyzetét teljes biztonságban érezve, nem foglalkoztak a Jelenések
könyvével; így lett Szent János profetikus írása az "alternatív"
keresztények, azaz a protestáns szekták egyik legfontosabb forrásművévé,
amit ők elsősorban arra használnak, hogy a római katolikus vallást és
Egyházat gyalázzák, és a maguk teóriáival elöntsék a világot.
Hogy a katolikusok mennyire nem ismerték fel a valóságos veszélyeket,
ezt az Antikrisztusról és a paruziáról írott műveik is bizonyítják. E
kérdésben a nagy Isten-tagadó Huxley és Orwell, sőt még Madách Imre is
sokkal közelebb járt a valósághoz, mint azok a keresztények, akik a
Bibliára támaszkodva írták meg saját elképzelésüket az idők végéről
(például Louis Billot bíboros, E. S. Berry, Prof. Spirago, Solowjew
stb.)
Szent Pál apostol írta a korintusi hívőknek szóló első levelében: „Mindezek pedig előképben történtek meg velük, és azért írattak meg, hogy okuljunk belőlük mi, kikhez az idők vége elközelgett.”
(1 Kor 10,11) – A „mindezek” alatt azon csapásokat értette, melyekkel
Isten sújtotta választott népéből azokat, akik megszegték parancsait.
Egy példa e felsorolásból: „ Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük.” (1 Kor 10,6-7)
Az Egyház a Pünkösd utáni 9. vasárnap szentleckéjében idézi Szent
Pálnak fenti intelmeit. Az ünnep magyarázatában pedig így figyelmezteti a
katolikusokat: „A mai szentmise elénk állítja Jeruzsálem pusztulását,
amint azt az Úr megjövendölte és tudjuk, hogy az ő jövendölése
szóról-szóra beteljesedett. Tanuljunk ebből, hiszen a
szentleckében Szent Pál figyelmeztetett minket, hogy a Szentírás minden
könyve a mi okulásunkra szolgál.”
S.
Maessen az üdvtörténet felől vizsgálva az emberiség történelmét, arra az
eredményre jutott, hogy az ember történelme folyamán nem jobbá, nem
tökéletesebbé vált, hanem egyre "vacakabbá": 2019 áprilisában tartott előadásában
ezeket mondta; »Felejtsük el az evolúciós ostobaságot, a liberális és
kommunista propagandát, mely szerint a világ az idő haladtával egyre
jobb és fejlettebb lett. A történelem kezdetén Ádám magasan
fejlett kultúrája áll, ami azóta nem fölfelé haladt, hanem lefelé, egyre
alacsonyabb szintre süllyedt. Ádám természettudományos, teológiai és
filozófiai ismereteiről mi csak álmodhatunk. A bűnbeesés óta a hanyatlás
korszaka kezdődött el…”«
A
Biblia az ember történelmének, azaz az üdvtörténetnek különböző egymást
követő periódusát írja le: A teremtéstől Noéig és Ábrahámig, aztán
Ábrahámtól Jézus születéséig, majd Jézus születésétől az Egyház
megalapításáig. Az első két periódus nagyjából ugyanazon séma szerint
zajlott le: Az emberek – a bűnbeesés következményeként rosszra való
hajlamuk miatt – az első periódusban egyénenként, majd a másodikban a
kiválasztott népként idővel egyre jobban eltávolodtak Istentől,
olyannyira, hogy a végén Isten haragja elpusztította őket. Az özönvíz,
majd a jeruzsálemi templom pusztulása világos jele a Krisztus előtt élt
nemzedékek romlásának és árulásának, illetve ennek következményeként
Isten haragjának és ítéletének.
A
megdöbbentő az, hogy Krisztus kereszthalála – mely az áteredő bűn
következményeit feloldotta, megváltotta a világot, és az emberiséget
kibékítette Istennel – sem tudta megszüntetni, legfeljebb csak egy időre
kitolni az emberiség széleskörű erkölcsi romlását, istentelenségét,
gonoszságát, és ennek következtében elkorcsosulását. Ezért az elmúlt kétezer évben Krisztus alapításának, az Egyháznak a sorsát is komoly veszélyek fenyegették, melyek ugyanolyan tragikus véget vetítettek elő számára, mint amilyenek ószövetségi előképeit érték.
E veszély komolyan vételét, pláne egy tragikus vég bekövetkeztének
lehetőségét azonban még az ébereknél és aggódóknál is megakadályozták,
és most is megakadályozzák Jézus eme szavai: Az Egyházon „a pokol kapui
nem vesznek erőt” (Mt 16,18); valamint: „És íme én veletek vagyok
mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,20). – (Ahogy erről egy nemrég
feltett írásban
is – már sokadszorra – is szó volt: a Bergogliot minden eretneksége és
hitetlensége ellenére pápának elfogadók is e két idézetre hivatkoznak
magatartásuk kimagyarázására.)
Mindazonáltal Jézusnak – és a Bibliának – nem ezek az egyetlen kijelentései, melyek megértése nehézséget okoz.
Például az első keresztények tökéletesen meg voltak róla győződve, hogy
Jézus még az ő életükben újra eljön, hiszen amikor a végidőkről
beszélt, ezt mondta tanítványainak: „Amen dico vobis, quia non
praeteribit generatio haec, donec omnia fiant”, amit
így szokás fordítani: „Bizony mondom nektek: el nem múlik e nemzedék
[!], mígnem mindezek meglesznek.” (Mt 24,34)
Jézus e szavainak helyes értelmezéséről Michel Mottet „Et regnabunt cum Christo mille annis” című hosszú tanulmányának második folytatásában írt, ami azonban a magyar fordításában
csak részben szerepel. A bibliai szövegek helyes értelmezésének
rendkívüli jelentősége miatt most az egész idevonatkozó szöveget idézem:
»Bárki, aki vette magának a
fáradtságot, hogy a Teremtés könyvétől egészen a Jelenések könyvéig
végig olvassa a Bibliát, megállapíthatja, hogy abban mindenütt az ősbűn
végzetes következményeiről van szó, melyek nem csak az egyes személyek
összességére, hanem az egész teremtésre rázúdultak, mert az ősbűn miatt
lett ez a világ megátkozva. De arról is olvashat, hogy Ádámnak és Évának
közvetlenül bűnbeesésük után Isten egy Megváltót ígér, aki ennek a
katasztrófának a következményeit fel fogja oldani, azáltal, hogy minden
dolgot helyreállít, és egy adott pillanatban Ádám és Éva, és miattuk az
egész földre lezúdult átkot érvényteleníti. (lásd: Ter 3,15)
Mindazonáltal fontos emlékeztetni arra, hogy Isten
a Megváltó eljövetelét nem Ádámnak és Évának, hanem a kígyónak, azaz a
sátánnak jelentette ki, ami azt jelenti, hogy az emberi nem ellensége
ellen folytatott harcot közvetlenül Isten vezeti, és hogy a
sátánt csak az asszony ivadéka, vagyis Krisztus fogja véglegesen
legyőzni, aki a sátán fejét azzal az asszonnyal tiportatja szét, aki a
Megváltót szűzen foganja és szüli meg, szemben Évával, aki úgy döntött,
hogy nehéz körülmények között és bűnben szüljön. Természetesen Isten
szavai Ádámra és Évára és összes testi úton fogant utódaikra érvényes,
egészen a legutolsó emberig.
A „generatio” szót – ami nem csak nemzedéket vagy fajt, hanem nemzést is jelent
[Erdő Péter Latin-magyar egyházjogi szótárában, egyedül a „nemzés” szó
szerepel] – a Biblia több helyen is ennek megfelelően, azaz az előbb
mondottak alapján nemzésként értelmezi, például Mt
24,34; Mk 13,30; Lk 21,32: „Amen dico vobis, quia non praeteribit
generatio haec, donec omnia fiant” – „Bizony mondom nektek, el nem múlik
ez a nemzés (a nemzés testi módja) [minden elérhető magyar és német
nyelvű Bibliában ehelyütt a „nemzedék” szó áll], mígnem mindezek
meglesznek.” – E szavak helyes jelentése tehát a következő: A nemzésnek e
módja nem fog addig megszűnni, amíg mind e dolgok be nem teljesülnek
[azaz a testi nemzésből származó emberek élni fognak még akkor, amikor a
végidőt megelőző jelek bekövetkeznek]. Jézus eme mondatának ez az
egyetlen lehetséges magyarázata, hacsak valaki nem merészeli azt
állítani, hogy Jézus tévedett!«
Azért idéztem ilyen hosszan Michel Mottet tanulmányából, hogy lássuk: a
Bibliában számtalan olyan kifejezés, mondat található, melyeket félre
lehet fordítani, és olyanok, melyeknek igazi értelmét csak azok értik
meg, akikre vonatkozik, vagy akik abban a korban élnek, mely korra ezek
vonatkoznak. Magyarul: Jézus fenti szavait: „a pokol kapui nem
vesznek erőt” (Mt 16,18); valamint: „És íme én veletek vagyok mindennap a
világ végezetéig” (Mt 28,20), a mai gyökeresen, és soha eddig el nem
képzelt módon megváltozott, sőt, kifejezetten saját ellentétébe forduló,
a végtelenségig istenellenes világban nem szabad, nem lehet úgy értelmezni, ahogy a keresztény évszázadokban értelmezték!
Hogy hogyan kell akkor értelmezni, arra a honlapnak már számos cikke megpróbált választ adni, legutóbb az Isten lényege a mindenhatósága és szavahihetősége című írás, és korábban például ezek: Hogyan vehetnének erőt a pokol kapui az Egyházon?, vagy ez: „Mi végre vagyunk a világon?”.
Amit ezen írásokból érdemes megjegyezni, az az, hogy ha
a tények ellentmondanak egy-egy szentírási kijelentésnek, akkor az nem
azt jelenti, hogy akár az első, akár a második hamis, vagy téves, hanem
azt, hogy mi nem értettük meg, vagy nem értelmeztük helyesen a Biblia
szavait. Ahogyan ezt például az őskeresztények megértették, amikor várakozásuk ellenére Jézus nem jött el másodszor is az ő életükben. A
Bibliából tehát nem csak a mondott szavakra kell figyelnünk, nem csak
azokból kell tanulnunk, hanem a történésekből, a népek sorsának
leírásából is – különösen napjainkban, amikor láthatóan minden a fejetetejére állt, és már senki nem akad, aki útba igazít bennünket!
„Az Egyházzal egy másik szikla áll szemben, a sátán és mindaz, ami az ő hatalmát képezi, elsősorban az eretnekségek”,
írta J. Allioli (1793-1873) német szentírásfordító és magyarázó, a
szentírástudományok professzora. Szent Pál ugyanezt így tanította: „Mert
nem a test és a vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és
hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a
gonoszságnak égi magasságokban levő szellemei ellen.” (Ef 6,12)
Az Egyház történelmének, sorsának megértéséhez tehát azt kell megvizsgálni, hogy kicsoda sátán és mit akar, mi a célja?
A Bibliából tudjuk, hogy sátán, aki eredetileg Lucifer főangyal volt, olyan akart lenni, mint Isten, és ezért megtagadta Istennek az engedelmességet,
és ő lett a bukott angyalok vezére. Sátánnak, mint a gonoszok
fejedelmének, birodalma is van, mely egybeesik ezzel a világgal, Jézus
ezért nevezi őt gyakran „e világ fejedelmének”, vagy „urának”. (lásd: Jn
12,30: „Most fog kivettetni e világ fejedelme.”)
Más helyen ezt mondja róla Jézus: Jn 8,44: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől
fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.
Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”
A Biblia arra is világos választ ad, például Jézus megkísértésének
elmesélésekor, hogy mit akar sátán: „Végül egy igen magas hegyre vitte a
sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és
dicsőségüket. "Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz
engem."” (Mt 4,8-9; Lk 4,1-13) – Sátán tehát mindenekelőtt azt akarja, hogy „leboruljanak” előtte, hogy istenként imádják őt.
Mivel Istennek nem tud ártani, az emberek lettek bosszújának célpontjai, vagyis mindenáron
meg akarja akadályozni, hogy az emberek üdvözüljenek. Ezért félrevezet
és rabszolgájává tesz mindenkit, akit csak tud. A Bölcsesség
könyvében olvassuk (Bölcs 2,24): „A halál pedig a sátán irigységéből
jött a világra, és követik őt azok, kik az ő részén vannak.”
Sátán ugyan már a teremtés kezdete óta mindent megtett azért, hogy az embert, majd Krisztus Egyházát elpusztítsa, de amíg
a technika nem adott neki olyan fegyvert a kezébe, amivel az emberek
rosszra való hajlamát maximálisan ki tudta használni, addig terveit nem
tudta tartós sikerre vinni. Most azonban – emberi szemmel nézve
– úgy tűnik, hogy elérte célját: gonoszságával és hazugságaival az
egész világot sikerült elcsábítania, és csak percekre vagyunk attól a pillanattól, amikor az egész emberiség leborul előtte, és nyíltan istenként fogja imádni. (lásd például a honlap eme cikkeit: A fenevad jele először a lelki irányultságot jelenti, A cél: Isten végleges trónfosztása.)
[Betoldás: A sátáni viselkedéssel kapcsolatban nem állom meg, hogy ne
mutassak be egy elképesztő példát. Nietzsche-ről ezt írja a Katolikus
Lexikon: »Nagyeszű, inkább költői képzelőtehetségű, mint bölcselő elme,
aki merész képeivel, szellemes odamondogatásaival hatott inkább, mint gondolati mélységgel. Oly bölcseletet hirdetett, amely a kor radikális szabadgondolkodóinak egészen ínyére volt. Inkább rapszodikus
vonaglásokba s kitörésekbe, mint bölcsességre vezető világszemléletét
ez a szava jellemzi leginkább: „Ha volna Isten, hogyan viselném el, hogy
nem én vagyok az?”« – Nietzsche fajtájára jellemző módon protestáns lelkész fiaként született, és az őrültek házában halt meg.]
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez: emberi szemmel nézve, semmi nem
akadályozhatja meg már a sátán teljes evilági diadalát. Ugyanakkor a
Bibliából azt is bizonyosan tudjuk, hogy a végén mégis csak sátán és
követői lesznek a vesztesek: Jel 20,10: „És az ördög, aki őket
elcsábította, a tüzes és kénköves tóba vetteték, ahol a vadállat és a
hamis próféta gyötörtetik éjjel-nappal örökkön-örökké.” – Jel 21,8: „A
gyáváknak pedig és hitetleneknek és elátkozottaknak és gyilkosoknak és
paráznáknak és varázslóknak és bálványimádóknak és minden hazugnak
osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban leszen.”
A kérdés tehát az, hogyan
egyeztethetőek össze a ma eseményei, mind a világban, mind a
katolicizmusban, azok véleményével, akik Jézus fent idézett ígéretét –
„a pokol kapui nem vesznek erőt” – szó szerint véve még ma is biztosak
abban, hogy a mai zsinati szekta Krisztus Egyháza, ami egészen az Utolsó
Ítéletig mai formájában fennmarad.
E
kérdés megválaszolását a tények felsorolásával kezdhetjük: 1) Isten az
özönvízzel majdnem teljesen elpusztította az emberiséget; 2) Isten
választott népe, Ábrahám utódai hűtlenné váltak Hozzá, ezért templomuk
elpusztult, ők pedig szétszórattak; 3) a mai zsinati szekta nem Krisztus
igaz Egyháza, nem a katolikus Egyház, következésképpen mára a katolikus
Egyház jelentéktelen számú hívőre zsugorodott össze; 4) Jézus
megígérte, hogy a hozzá hűségesek mellett lesz a világ végezetéig; 5)
sátán és követőinek teljes győzelme az emberiség, a mai világ fölött
emberi szemmel nézve elkerülhetetlen.
Az egyetlen lehetséges válasz pedig így hangzik: tagjainak,
elsősorban vezetőinek gyarlósága miatt a katolikus Egyház ugyanarra a
sorsra jutott/jut, mint amilyenre az özönvíz előtt élt emberek és a
„választott nép” jutott. Mindazonáltal Isten – bár eredetileg
ezt mondta: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön
teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég
madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket” – az
özönvízből végül mégis kimentett annyi embert, Noét és
családtagjait, akikkel az emberiség története tovább folytatódhatott. És
Jeruzsálem pusztulása után is megmentett a választott nép tagjaiból
annyit, akikből Egyházát fel tudta építeni. – Mindez azokban a
katolikusokban, akik ma is csorbítatlanul megtartják Isten parancsait,
joggal növelheti a reményt, hogy hasonlóan Noéhoz: „kegyelmet találnak
az Úr szemében” (lásd Ter 6,8), ha semmilyen módon nem követik a zsinati
szektát a hitehagyásban, az újpogányságban.
Jézus
ezt mondta övéinek: „Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem.
Ami ezeken túl van, a gonosztól vagyon.” (Mt 5.37) És ezt is mondta: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak.
Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez
ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a
mammonnak.” (Lk 16,13)
Tehát Urunk szavaiból és az Egyház katekizmusából tudjuk, hogy a
súlyos bűn elkövetése elválaszt Istentől, viszont aki nem Istennel van,
az a sátánnal van: harmadik lehetőség nincs. „Aki bűnt követ el, a
sátántól való.” (1 Jn 3,8) És aki a sátánnal van, az a sátán céljait
szolgálja, azok megvalósításában vállal részt, s ezzel maga is sátán
birodalmához, a sátán előtt leborulókhoz csatlakozik!
A bevezetőben említett tanulmány a mondandóját a Jelenések könyvének első részében, a hét egyházhoz szóló levelekben olvasható eme két szövegrésszel kezdi:
– Jel 2,9: „Ismerem szorongatásodat és szegénységedet – noha gazdag vagy –, és káromolnak azok, akik zsidóknak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája.”
– Jel 3,9: „Íme adok némelyeket a sátán zsinagógájából, akik zsidóknak mondják magukat, holott nem azok, hanem hazudnak.”
Majd a szerző ehhez hozzáteszi: Ezeken az idézeteken sokan megütköznek, mindazonáltal ezek az idézetek mégis ott vannak a Bibliában, ezért nem lehet őket kikerülni, elbagatellizálni, hanem jobb, ha megpróbáljuk kideríteni, miről is van valójában szó, mi a jelentősége, és ez miként érinti korunk embereit.
János apostol a Jelenések könyvét a következő magyarázattal kezdi: „Jézus
Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten neki adott, hogy szolgáinak
megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.” (Jel 1,1) E súlyos szavak az utánuk következő figyelmeztetések hitelességét és fontosságát húzzák alá.
Miként már elhangzott, a Biblia minden szava a hívők okulására íratott
meg, tehát ezeknek az őskeresztény gyülekezeteknek szóló üzeneteknek is
több jelentőségük van: eredetileg ugyan egy adott gyülekezetnek íródtak,
de valójában minden kor keresztényéhez szólnak, mert ezen üzeneteknek az egymást követő egyházkorszakokra vonatkozó aspektusa is van.
A
Jelenések könyvéből fentebb idézett két mondatban Isten az
őskeresztényeket arra inti, hogy óvakodjanak a közéjük befurakodott,
magukat zsidóknak hazudó emberektől, mert azok valójában a sátán
zsinagógájának tagjai, bérencei. Feltételezhető, hogy az ősegyházat ily
módon megtéveszteni igyekvő, magukat zsidóknak mondó emberek közül
egyesek azon nem-zsidó népekhez tartoztak, akik már az Ószövetség
idejében is megtévesztő, romboló munkát végeztek a választott nép
között.
Az előbb említett
tanulmány szerzője azt írja, hogy ezek az emberek „olyan népek
leszármazottjai, akik az évszázadok alatt beolvadtak a zsidó népbe, és
az idők haladtával már Isten választottjaiként viselkedtek közöttük”, és
„nem megtévesztett emberek, hanem ők maguk a tudatos és megátalkodott
megtévesztők, akik segítségére vannak sátánnak abban, hogy megtévessze
az egész világot”.
E
vélemény alátámasztására a szerző számos bibliai verset idéz (például 1
Sám 15,6; Szám 24,21; 1 Krón 2,55), melyek név szerint is felsorolják
azokat az idegen népeket, melyek az évszázadok során beolvadtak a
zsidóságba. Köztük is a legtöbb figyelmet a kenita törzsnek szenteli,
akikről az Ószövetségben többször is szó esik. És akiket a Katolikus
Lexikon olyan törzsként mutat be, akik az izraelitákkal költözködött
Kánaánba, ahol részben a pusztában, részben a városokban, részben
sziklavárakban éltek. E nép Káint tartotta ősatyjának, bár az nem
egészen világos, csak valószínű, hogy e Káin alatt Ábel testvére
értendő.
A Biblia szerint
(lásd 1 Krón 2.55) a keniták a szofriták, azaz a korai írástudók
nemzetsége, akik Hamatból jöttek, és akiktől Recháb házanépe, a
rechabiták származnak. (a rechabitákról lásd Jer 35,1-19)
A tanulmány legfontosabb részei e népről a következők:
»Természetesen egy dolog Izrael területén élni, egy másik dolog Izrael
nemzetébe felszívódni, de a keniták esete rendkívül különös. Ők nem
kívántak sem letelepedni igazán, sem Izrael részévé lenni, de kívánták a
választott nép vallási életének irányítását, és a velejáró magasztos
állapotot! A rekhábiták egy kenita klán volt, nem izraelita, nem zsidó.
Ennek ellenére, ezek a kasztba tömörült keniták lettek az
írástudók (szoferim, szofriták = irástudók), s ezzel Izrael, majd később
Júda egyik legbefolyásosabb rétegévé lettek. Amikor tehát az
írástudókról (vagy törvénytudókról) beszélünk, akkor az arra a nagyrészt
kenita eredetű kasztra utal, amely mintegy "szakmaként" kisajátította
magának az írások kezelését! Nem magával az írástudással volt baj,
hiszen Krisztus maga ígérte, hogy küld híveinek bölcseket, írástudókat
(Mt 23,34), hanem ezzel a Szentírást kiforgató renddel, akik a száműzetésből visszatért zsidók körében egyre nagyobb tiszteletet élveztek.
A keniták már Mózessel kezdődően olyan befolyásos csoportot képeztek,
akik gyakran előterjesztettek bizonyos gyakorlatokat az Isten imádatát
illetően, később pedig már Mózes székébe ültették magukat (Mt 23,2),
ahol elvetve Isten parancsolatait, emberi törvényekkel terhelték a népet.
Különösen a Krisztus születése előtti utolsó két évszázad alatti
zűrzavaros időkben a szoferim (kenita írástudók) képesek voltak egyre
nagyobb teret nyerni: Ezzel kezdte formáját venni a farizeusi rendszer, a
maga zsinagógai, majd rabbinikus felépítésében.«
Valóban elképzelhető, hogy a tudatos megtévesztők, az írástudók közül
sokan származtak azon szomszédos törzsekből, akik nem tartoztak a
választott néphez, ugyanakkor – különösen mai tapasztalataink alapján –
az is kimondható, hogy maguk a "fajtiszta" zsidó-keresztények
között is voltak elegen, akik zsidóknak mondták magukat, pedig szellemi,
lelki értelemben nem voltak zsidók, s pláne nem keresztények.
És még az is elképzelhető, miként ezt az említett tanulmány szerzője
állítja, hogy ezek a magukat zsidóknak mondó egyének a sátán
zsinagógájának tagjaiként, már a zsidók között is évszázadok óta folytatták romboló munkájukat.
Mert egy
néphez, nemzethez, gyülekezethez való tartozást nem a faji
hovatartozás, hanem az említett közösség múltjához, tanításához méltó
magatartás határoz meg. Ezért, aki nem a katolikus Egyház múltjához,
tanításához, erkölcséhez, fegyelmi rendjéhez illően gondolkodik,
cselekszik, az lehet a világ szemében pápa, püspök vagy egyszerű hívő,
valójában nem az, sőt még csak nem is katolikus. (Egyáltalán, mai világunkban szinte már az számít kivételnek, ha valaki valóban az, aminek mondja magát.)
A
lexikonok szerint az írástudók az ószövetségi törvényeket kutató zsidó
férfiak. A száműzetés óta mint törvénytudó bírák és tanítók nagy becsben
állottak (Sir 38,25). Az írástudók (szoferim) működése Ezra = Ezdrás
korától (K.e. 458-tól) vált jelentőssé. Ezdrás tevékenységét a zsidó
hagyományok Mózesével egyenértékűnek mondják. A zsinagóga intézménye is
tőle indult el (mert ő rendelte el, hogy a Tórát hetente fel kell
olvasni). Ezdrás eleinte szét akarta választani a zsidókat a
pogányoktól, utóbb csak arra kötelezte őket, hogy a Tórát elolvassák. Innen indult a szájhagyomány útján terjedő zsidó tanítás, (ami a Talmud alapja lett). Ezdrás alatt jött létre a Nagygyülekezet (Nagyzsinagóga) palesztinai zsidó testület is. A
Nagyzsinagóga állította fel azt a tételt, hogy a Szentírás törvényeinek
követésében bizonyos "keretek", vagy "kerítések" felállítása szükséges,
és ezzel a tétellel megalapítója lett a zsidó vallásban nagy
jelentőségre emelkedett szóbeli tannak. Az írástudók önkényes és
betűszerinti bibliamagyarázata, szokásjoguk, tanításuk Krisztus idejében
már éppoly kötelező volt, mint Mózes törvényei (Mt 15,2; Mk 7,5).
Ezek az adatok magyarázatot
adnak arra az első olvasatra furcsa dologra, hogy Jézus miért beszélt
olyan keményen az írástudókkal és a farizeusokkal: „Jaj nektek,
írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát
az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni,
azokat meg nem engeditek be.” (Mt 23,13-17) – „Hát ti miért szegitek meg
Isten parancsát hagyományotok kedvéért? …. Ezzel hagyományotok kedvéért
kijátsszátok az Isten parancsát. … Hamisan tisztelnek, tanításuk csak
emberi parancs.” (Mt 15,3-9) stb. stb. – A végtelenségig lehetne sorolni
Jézusnak azon dörgedelmeit, amit azok ellen intéz, akik a „hagyományuk
kedvéért megszegik Isten parancsait”.
Sőt, Jézus következő intelme még fontosabb, hiszen ezt nem a farizeusoknak mondja, hanem saját
tanítványainak: „Mert mondom nektek: hogyha nem fogja felülmúlni a ti
igazságtok az írástudókét és a farizeusokét, be nem mentek a mennyek
országába.” (Mt 5,20)
Ugyanakkor, ha igaz is az a feltételezés, hogy az Ószövetségben a zsidók
közé beférkőzött népek, köztük is elsősorban a keniták köréből kerültek
ki azok, akik már a kezdetektől fogva nem Istent, hanem a sátánt
szolgálták, és akik tudatosan vezették félre a választott népet, ez csak úgy történhetett meg, ha már maguknak, az "igaz" zsidóknak a hite, hűsége is veszélyesen gyöngévé vált.
Ismerve a történelmet, végül is kimondható, hogy az a valószínű, hogy
ezen népek közül egyesek a sátán szolgáiként valóban romboltak a
választott nép körében, de eredményt csak akkor értek el, amikor maguk a zsidók körében befolyásos cinkosokra találtak. Ez a történelemben mindig így volt, és így van ma is: egy népet, mely hűségesen kitart elvei mellett, kívülről nem lehet megrontani, ez csak a belsők segítségével sikerülhet. Sátán ezt pontosan tudja, ezért használja minden korban ezt a stratégiát, és ezért
megbocsáthatatlanul súlyos a vétkük azoknak, akik ebben partnerül
szolgálnak: hiszen ezzel Isten országát rombolják, és sátán zsinagógáját
építik!
Jézus mondta a farizeusoknak és írástudóknak: „Miért nem ismertek rá az én beszédemre? Mert nem tudjátok hallgatni az igémet. Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni.
Az gyilkos volt kezdet óta, és az igazságban meg nem állott; mert nincs
őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, tulajdonából beszél: minthogy
hazug ő és a hazugság atyja. Én pedig, mivel igazságot mondok, nem
hisztek nekem.” (Jn 8,43-45) – Ennél egyértelműbben nem lehet
összefoglalni ezeknek az ál-zsidóknak a mibenlétét és céljait.
Azt is Jézus mondta, hogy „a sötétség gyermekei leleményesebbek és
rámenősebbek a világosság gyermekeinél”, így érik el a sátán szolgái
lassan, de biztosan céljukat: először beékelődnek egy idegen nép
vezetésébe, majd egyre jobban kisajátítják annak irányítását.
A tanulmány szerzője így folytatja:
»Az írástudók mesterfogásként hivatkoztak a próféták küldetésére,
akiket – bár nem voltak a papi rendhez tartozók – Isten hatalommal és
erővel ruházott fel, gyakran a papságot is megfeddve. Ezért magukat a
próféták jogutódainak nyilvánították ki, s e nézet terjesztésével
befolyásukat már nagyobb ütemben növelhették, addig a pontig, amíg
magukat tekintették a vallási élet meghatározó hatalmaként. A Talmud a
farizeusi zsidóság által egy több száz esztendőn át (kb. i.e. 300 -
i.sz. 400 között) összeállított mű, ami tanúskodik arról, hogy a
farizeusok kisajátították a prófétaság szolgálatát. Ennek a [talmudi]
szövegnek a jelentősége szerint a rabbik [a farizeusok utódai] nemhogy
kevesebb, de még a prófétáknál is sokkal nagyobb isteni fennhatósággal
bírtak/bírnak a tanításokat illetően, és ez azután adatott meg nekik,
miután a próféták megszűntek funkcionálni. Mindezzel az abba vetett
hitüket kívánták nyomatékosítani, hogy a kinyilatkoztatások nem szűntek
meg a próféták elmúlásával. Mivel magukat a próféták jogörököseinek
tekintették, szerintük a farizeusok lettek a próféciák, illetve isteni
kinyilatkozások felkent eszközei a továbbiakban. Így minden, amit ők
tanítottak, az Isten akarata és rendelete volt – annak ellenére is, hogy
számos tanításuk szöges ellentétben állt JHVH parancsolataival vagy
kijelentéseivel. Hatalmuk és befolyásuk csak egyre növekedett, hiszen
aki ellentmondott nekik, az Isten akarata ellen emelte fel hangját! A
farizeusok szerint Jehova ugyanúgy nyilatkoztatja meg Önmagát általuk,
mint egykor a próféták által tette, így nem csupán az ősi szövegek által
üzen, hanem az emberek szívéből, lelkiismeretéből hallatja hangját,
azokéból, akik érzik kezének vezetését, amikor "minden igazságra
elvezeti őket. (forrás: Herford, Talmud and Apocrypha)«
Ezen írás mondanivalója számára azonban sokkal fontosabb annak kiderítése, hogy maguk a zsidók között kik voltak azok, akik megszegték Isten parancsait és ezzel sátán oldalára álltak, illetve a zsidóknak mely bűne tette a leginkább lehetővé sátán cinkosainak romboló munkáját? Ez valójában nagyon könnyű feladat, hiszen a Biblia tele van a zsidó nép vezetőinek árulását bemutató történetekkel.
A Bibliából tudjuk, hogy Isten választott népének megtiltotta a
szomszédos népekkel való keveredést, és a nép vezetőinek több ízben
szigorú parancsot adott egy-egy szomszédos nép teljes kiirtására. És azt
is tudjuk a Bibliából, hogy ennek a parancsnak a zsidók többnyire nem
engedelmeskedtek. Az eredmény ismeretében még a leghumánusabbak sem
kételkedhetnek abban, hogy Isten azért tiltotta a szomszédos
pogány népekkel való keveredést, mert tudta, hogy egy ilyen keveredés
mindig az igaz vallás híveinek a vesztét okozza.
Azon számos eset közül, melyben a zsidók nem engedelmeskedtek Isten
keveredést tiltó parancsának, elég a két legemlékezetesebbet felidézni:
Saul és Salamon király történetét.
1 Sám 15,3-23 leírja, hogy Isten megparancsolta Saulnak, hogy támadja
meg az amalekitákat (Ézsau leszármazottjait), és „öljön meg férfit és
nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” De Saul
nem teljesítette hiánytalanul Isten parancsát, és ezért Isten elvetette
őt. Az Úr Sámuel prófétával ezt üzente Saulnak: „Vajon éppúgy tetszését
leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa
iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint
az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség
olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való
visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra,
hogy továbbra is Izrael királya légy.”
Salamon király engedetlenségének története a Királyok első könyvében
olvasható: „Így szólt hozzá az Úr: "Meghallgattam imádat és
könyörgésedet, amellyel hozzám fordultál. Fölszenteltem ezt a templomot,
amelyet építettél, s ott marad a nevem örökre; szemem és szívem is ott lesz mindig.
Ha színem előtt jársz, amint atyád, Dávid (színem előtt járt), tiszta
szívvel és egyenes lelkülettel, mindent megteszel, amit kívánok tőled,
teljesíted parancsaimat és törvényeimet, akkor megerősítem királyi
trónodat Izrael fölött örökre, amint atyádnak, Dávidnak ígértem, amikor
azt mondtam: Sohasem leszel utód híjával Izrael trónján. Ha azonban
elfordultok tőlem, ti és gyermekeitek, és nem tartjátok meg parancsaimat
és törvényeimet, amelyeket rendeltem nektek, hanem elmentek más
isteneknek szolgálni és őket imádni, akkor eltörlöm Izraelt arról a
földről, amelyet adtam neki, s elpusztítom színem elől a templomot is,
amelyet nevemnek szenteltem."” (1 Kir 9,2-21)
Majd itt folytatódik: 1 Kir 11,1-14: „Salamon király számtalan
idegenből való asszonyt szeretett, pogány népből valókat is, akikről az
Úr azt mondta Izrael fiainak: "Ne adjátok össze velük magatokat, s ők se
házasodjanak össze veletek, mert elcsábítják szíveteket, s isteneikhez
pártoltok." … Történt, hogy amikor Salamon megöregedett, szívét
asszonyai más istenekhez fordították, szíve nem volt többé mindenestül
az Úré, az ő Istenéé, mint atyjának, Dávidnak a szíve. Így Salamon a
szidoniak istennőjéhez, Astartéhez szegődött, majd Milkomhoz, az
ammoniták szörnyéhez. Salamon tehát olyat tett, ami gonosznak számít az
Úr szemében, és nem követte hűségesen az Urat, mint atyja, Dávid.
Akkoriban épített Salamon Kamosnak, a moábiták istenének egy szentélyt
arra a hegyre, amely Jeruzsálemmel szemközt emelkedik. S ezt minden
idegenből való asszonyának megtette, aki tömjént és véres áldozatot
mutatott be isteneinek. Az Úr megneheztelt Salamonra, mivel szíve
elfordult az Úrtól, Izrael Istenétől. Ezért az Úr így szólt Salamonhoz:
"Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom.
De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg,
hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot;
egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem
miatt, hisz kiválasztottam." Az Úr ellenséget támasztott Salamonnak az
edomita Hadadban, aki az edomi királyi családból származott.”
És ettől kezdve „az Úr egyre több ellenséget támasztott Salamonnak” a
pogányok közül, melynek vége először Izrael és Júda szétválása, aztán
Izrael pusztulása, majd a Júdában lakó maradék zsidóknak Babilonba való
elhurcolása lett. 2 Kir 23,27: „Az Úr ugyanis elhatározta: "Júdát
is eltaszítom színem elől, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a
várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal
egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem."”
Ezeket
az ószövetségi történeteket azért érdemes, sőt fontos újra és újra
felidézni, mert megmutatják, hogy mit tett Isten választott népével,
amikor azok nem engedelmeskedtek neki. És így megérthetjük, hogy ha választott népével, akikkel több ízben is szövetséget kötött, ezt tette, akkor miért kegyelmezne meg a zsinati szektának, akik még a zsidóknál is súlyosabb bűnöket követtek el!
Hiszen Isten az Egyháznak hitük megőrzésére még több segítséget,
biztosítékot nyújtott, mint a választott népnek! Hiszen az Egyházat maga
Isten Fia, a megtestesült Isten alapította! Ő adott neki vezetőt, akit
tévedhetetlenséggel ruházott fel, s ezzel közvetve Ő maga
határozta meg tanítását, feladatát, működését! Ráadásul szentségeivel
gondoskodott arról, hogy az Egyház tagjai kegyelmekben részesülhessenek,
melyek erőt adnak nekik a kitartáshoz!
És
a világ előtt magát katolikus egyháznak nevező intézmény mindezek
ellenére mégis szembeszegült Urának, Jézus Krisztusnak a tanításával!
Tette ezt mindannak ellenére, hogy Jézus világosan megmondta: „Ne
gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
jöttem fölbontani, hanem beteljesíteni. Mert bizony mondom nektek, míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből,
míg csak mind be nem teljesedik. Aki tehát felbont egyet e legkisebb
parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt legkisebbnek fogják
hívni mennyek országában. Aki pedig cselekszi és tanítja, annak nagy
lesz a neve mennyek országában.” (Mt 5,17-19)
Egyik apostola által közvetítve pedig ezt: „Minden jó adomány és minden
tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” (Jak 1,17)
Hogy lehet ezeket a kristálytiszta, egyértelmű szavakat mégis
félremagyarázni, vagy ki nem mondottakká tenni, ahogy ezt a zsinati
szekta több évtizede teszi?
»Amíg az igaz vallást a zsidók képviselték, addig a sátán zsinagógája köztük rombolt, majd a kereszténység eljövetelével az Egyház lett az elsődleges célpont. Ma már világosan látható, hogy a sátán zsinagógája az igaz Egyházba is beépült«, írja a fent említett tanulmány szerzője.
Az Egyház utolsó évtizedeinek, sőt, már csaknem másfélszáz évének
története azt mutatja, hogy az Ószövetség előképben hiába jövendölte meg
és vázolta fel, hogy mi lesz az Egyház jövője Krisztus mennybemenetele
után, ezt a katolikusok nem vették komolyan. Pedig Pál apostol e szavai
„mindezek azért írattak meg, hogy okuljunk belőlük mi, kikhez az idők vége elközelgett”, egyrészt azt jelentik, hogy az Egyház esetleges megszűnte után az emberiség történelmének már nem lesz újabb periódusa, újabb próbálkozása az üdvösség elnyerésére, másfelől azt is, hogy az
Egyház történelme ugyanolyan lesz, mint az ószövetségi választott nép
történelme volt, és hogy Krisztus hű követőinek sorsa ugyanolyan lesz,
mint azé a kis számú zsidóé, akik felismerték benne a Messiást.
Akár tetszik, akár nem, a történelmet tekintve el kell fogadnunk azt a
mára nyilvánvalóvá vált tényt, hogy ahogy a zsidók vezetői, főpapjai,
írástudói hűtlenekké váltak Istenhez, úgy válnak Krisztus Egyházának
vezetői is hitehagyottakká. Sőt, ahogy a zsidó főpapok és társaik
kivégeztették a nekik megígért és várva várt Messiást, úgy árulja el a
modern egyház Krisztus igaz Egyházát, és válik újra pogánnyá. [lásd
ezzel kapcsolatban Graber regensburgi püspök írását: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni]
Ezt
a tényt azonban a "katolikusok" egyszerűen képtelenek tudomásul venni:
ők továbbra is hiszik és állítják, hogy az Egyház az idők végezetéig mai
formájában fenn fog maradni, mert ezt Jézus megígérte. Ezzel azonban
csak azt érik el, hogy Krisztus Egyházát, sőt az egész katolicizmust
lejáratják, hiszen egy olyan vallás, ami mindent elvet, sőt megtagad
múltjából, és amelynek egy Bergoglio lehet a feje, nem érdemel mást,
csak megvetést. És ezen kívül még azt is elérik, hogy jószándékú, hinni
akaró emberek millióit vezetik félre, és ezzel a kárhozatba.
És teszik ezt úgy, hogy valójában a választott nép Bibliában ismertetett történelme teljesen egyértelműen megmutatja, hogy Isten nem tűri el a hitszegést, az engedetlenséget – se választott népénél nem tűrte ezt el, se az Egyháznál nem tűri ezt el.
Számos
egyháztörténelemmel foglalkozó műben olvasható, hogy Krisztus akkor
jött el, amikor a Pax Romana és a római útrendszer miatt az akkori világ
készen állt arra, hogy tanítása, igéi rövid időn belől messze földön
elterjedjenek. A zsidó nép felöl nézve azonban úgy tűnik, hogy nem ezek
az evilági adottságok játszották a fő szerepet, hanem sokkal inkább a választott nép vallási életének – és ezzel párhuzamosan a pogány népek erkölcsi életének – vészes megromlása.
Fentebb már láttuk, hogy a száműzetésből visszatért zsidóság körében
már nem a mózesi törvény, hanem a Jézustól annyira elítélt,
szájhagyományra épülő farizeusi tanítás határozta meg a zsidók vallási
életét. Isten a múltban mindig adott népének prófétákat, akik nemcsak a
népet oktatták, hanem Isten parancsára a nép vezetőit is
rendreutasították, ha erre szükség volt. A Krisztus előtti századokban
azonban Isten már nem adott több prófétát a zsidóknak – mint
ahogy most az utolsó időkben az Egyháznak sem ad már igazi szenteket,
hiteles vezetőket.
Arról is szó volt már, hogy a zsidó nép megrontásában a szomszédos
pogány népekkel való keveredés milyen nagy szerepet játszott. De arról
is, hogy nem a keveredés volt először, hanem előbb jött a
hitvesztés, és ez adott teret a keveredésnek. Mindazonáltal a különböző
vallású, különböző kultúrája népek keveredése mindig a sátán egyik
legerősebb és legsikeresebb eszköze volt és maradt mára is az emberek
megrontására. Nem véletlen tehát az sem, hogy korunkban e
keveredés soha eddig nem látott mértéket ér el, olyan nagyot, melyből
már – emberi szemmel nézve – nincs visszaút, nem jöhet visszarendeződés.
És az sem véletlen, hogy a faji és vallási keveredés erőltetése
Bergoglionak, mint sátán mostani elsőszámú ügynökének, a legkedvesebb
"játéka", ő ennek a legnagyobb támogatója.
Mi volt Krisztus születése előtt sátán legfőbb célja? Nyilvánvalóan az, hogy a választott nép ne ismerje fel Jézusban Isten Fiát, ne fogadja el Jézust a megígért Messiásnak.
Nem véletlen tehát, hogy Szent János is e kritérium alapján választja
szét az embereket: „Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a
Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. – S
minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem
az antikrisztusé.” (1 Jn 2,22; 4,3)
A
zsidóknak nem szabadott Jézust felismerni, korunk "katolikusainak"
pedig nem szabad a sátánt felismerniük – ez a sátán ügyködésének legfőbb
célja, mert ezzel tudja a legbiztosabban kárhozatba rántani azokat is,
akik eredetileg Isten gyermekei voltak.
Azt se felejtsük el, hogy a zsidók gyűlölete nem csak Jézus ellen
irányult, hanem Jézus követői ellen is: a keresztények kegyetlen
üldözését ők követelték először a rómaiaktól. Szent János szavai
valósultak így meg rajtuk: tagadták, hogy Jézus a Krisztus, s ezzel
antikrisztusi, vagyis sátáni gonoszsággal teltek el.
A
zsidók vallási vezetőinek hitetlenségét kiválóan megmutatja az, ahogyan a
bölcsek Jeruzsálemben való felbukkanásakor viselkedtek: „Amikor a
júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek
jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók
újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy
bemutassuk neki hódolatunkat." Ennek hallatára Heródes király megriadt, s
vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép
írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie.
"Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te
Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei
közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek
pásztora lesz."” (Mt 2,1-6) – Tehát a főpapok, az írástudók nem csak tudták, hogy hol kell megszületnie Jézusnak, de ezt még el is mondták
az idegeneknek. Arról már nem is beszélve, hogy a csillagot nekik is
látniuk kellett, tehát maguktól is levonhatták volna ebből azt a
következtetést, amit az idegen mágusok levontak.
És mit tettek? Elrohantak maguk is Betlehembe?
Nem, semmi ilyet nem tettek: sőt, öröm helyett "megriadtak". És
feltehetően gyorsan elbújtak, és megbeszélték egymás közt, hogy mit NEM
fognak tenni, mert Istennel szembeni árulásuk már ebben az időben teljes volt.
Akkor sem reagáltak semmit, amikor „egy Simeon nevű igaz és istenfélő
ember” felismerte a kisded Jézusban „szeme üdvösségét”, akit Isten
„világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népének,
Izraelnek” küldött. Arra sem, hogy „egy Áser törzséből való, Anna nevű
prófétaasszony” mit jósolt róla: „odajött, dicsőítette az Istent, és
beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását”. (Lk
2,25-38).
Mindezen történések világosan megmutatják, hogy Jézus keresztrefeszítése nem a kezdete, hanem a vége volt a zsidók elpártolásának Istentől.
Ami azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy ne éltek volna abban az
időben is olyan egyszerű zsidó emberek, akik hűek maradtak Istenükhöz,
és akikből Isten ezért később tovább tudott építkezni. De mivel egy
népet, egy közösséget Isten mindig a vezetőin keresztül ítél
meg, magát a zsidóságot, mint választott népet, hitszegése miatt az Úr
eltaszította magától. Maga Jézus több példázatban is elmondta:
„a menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók” (Mt
22,8), ezért olyanok fognak a „lakomáján részt venni”, akik nem
tartoztak az Ószövetség választott népéhez.
De nem csak példabeszédekből, hanem valóságos történésekből is
megtudhatjuk, mennyire nem voltak már érdemesek Jézus idejében a zsidók a
"lakomájára". Pünkösd utáni 13. vasárnap evangéliumában olvashatjuk:
„És történt, hogy amint Jeruzsálem felé tartott, átméne Szamarián és
Galileán. Mikor pedig beméne egy faluba, tíz poklos férfi jöve elébe,
kik távolról megállának, és fölemelék szavukat, mondván: Jézus, mester!
könyörülj rajtunk. Kiket midőn meglátott, mondá: Menjetek, mutassátok
meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy amint mentek, megtisztulának. Egyik
pedig közülük, látván, hogy meggyógyult, visszatére, nagy szóval
magasztalván az Istent, és arcra borulva az ő lábainál, hálát ada; és ez
szamaritánus vala. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde tízen tisztultak
meg, és kilenc hol vagyon? Nem akadt, aki visszatérvén, dicsőséget adjon
Istennek, hanem csak ez az idegen? És mondá neki: Kelj föl, menj el: mert hited meggyógyított téged.” (Lk 17,11-19)
Mindezekről
azért kell megemlékezni, mert ez segít érthetővé tenni a látható egyház
jelenlegi katasztrofális helyzetét. Mert hasonlóan a választott nép
sorsához, az ú. n. II. Vatikáni Zsinat sem a kezdete, hanem a vége volt a
világ előtt látható egyház bukásának. Mind a zsidó népet, mind az
egyház híveit főpapjaik, írástudóik, farizeusaik vezették a romlásba.
A katolikus Egyház további árulói pedig elsősorban azok közül kerülnek
ki, akik számára a katolicizmus nem hit, hanem intézmény kérdése, akik
számára nem a vallás, az Istennek való engedelmesség, hanem egy közösség
megléte, és az ehhez való tartozás az elsődleges szempont. Belőlük
kerülnek ki korunk legújabb disszidensei, Júdásai (ezzel a témával egy
nemrég feltett cikk harmadik pontja foglalkozik bővebben).
Jézus
mondta: „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az
szétszór.” (Mt 12,30) Ez alátámasztja azt a fentebb már említett
igazságot, hogy minden bűn elkövetése a sátán táborát erősíti, az ő
tervének megvalósulását segíti elő. Vagyis nem léteznek hatásukban semleges bűnök!
Még a kisebb, vagy megbocsátott bűnök sem azok, legalábbis hatásukat
tekintve nem! Akármilyen kicsi egy bűn, ha el lett követve, akkor már
működni, hatni kezd, és akármilyen kis mértékben, de már sátán célját
szolgálja!
Sátán figyelmét
semmi nem kerüli el, ő tudja, hogy a legkisebb igaznak, hűnek megmaradt
rés is veszélyt jelenthet számára. Ezért keresteti meg Bergoglioval a
világ legeldugottabb részében is a megmaradt katolikusságot, akármilyen
szerény gyülekezet formájában, és küldi oda komisszárjait, hogy
irgalmatlanul kiirtsák őket.
Ezért hozott a zsinati szekta látszólag olyan másodlagos, hatásában
azonban nagyonis fontos és romboló intézkedést, mint például az új
naptár bevezetése, amivel a névnapokat elválasztották a szentek
ünnepeitől. Ezzel tudták a családi élet ünnepeit a legsikeresebben
leválasztani a vallástól. „A szülők egy szentnek a nevét adják
gyermeküknek. Ez a szent lesz a gyermek oltalmazója, példaképe és
közbenjárója”, áll a zsinat előtti katekizmusban.
Az
azonban egyáltalán nem másodlagos, hanem nagyonis tudatos, igazán
ördögi intézkedése volt a zsinati szektának, hogy a keresztelés
rítusából kivették az ördögűzést. A keresztelés az áteredő bűn
állapotából menti ki a megkereszteltet. A keresztelés alatt elvégzett
ördögűzés pedig arra szolgál, hogy ez az állapot minél tovább
fennmaradhasson, azaz megőrizze a megkereszteltet a bűntelenségben,
azáltal, hogy a gonosz lelkeket távol tartja tőle.
Az ünnepélyes keresztelés alatt a pap négyszer is megparancsolja a
Sátánnak, hogy távozzék és adjon helyet a Szentléleknek. Lásd a katekizmusban a keresztelésről szóló fejezetet.
„Az első ember bűne óta a Sátánnak hatalma van az emberek fölött. Ezért
a pap háromszor a gyermek arcára lehel és megparancsolja a Sátánnak,
hogy távozzék, és adjon helyet a Szentléleknek, megjelöli a
keresztelendő homlokát a kereszt jelével, és elrendeli a Sátánnak, hogy
azt soha meg ne sértse, majd harmadszor parancsot ad a Sátánnak a
távozásra, hogy a keresztelendő az élő Isten templomává lehessen,
negyedszer pedig a keresztszülők (vagy maga a megkeresztelt) ellene
mondanak a Sátánnak, minden cselekedetének, minden pompájának.” [A
keresztelés új rítusának problémáiról lásd a honlap következő írását: Az új keresztelési rítus teológiája.]
Nos, ki gondolná, hogy értelmes ember egy
ilyen rítust korunkban, amikor már mindent a sátán ural, amikor már nem
a földön, hanem a földi pokolban élünk, valaki önként és dalolva
kihagyjon a keresztelésből? És a vallási életből? Pedig a zsinati szekta
vezetői ezt tették. Bizonyára ez volt a sátán egyik legzseniálisabb
találmánya: a mai világban még ezt a védelmet is elvenni az emberektől, a
kisdedektől! Ezek után ki hiheti még el, hogy ezek az urak Krisztus
Egyházának vezetői! Egyáltalán tagjai! Mikor még a gyáva béres
sem tesz ilyet. Veszély láttán ugyan elfut, és nem marad juhai mellett,
mint a jó pásztor, de legalább nem rántja fel előbb juhai előtt az akol
kapuját! És nem altatja el őket valamilyen szerrel, hogy a támadóknak
még könnyebb legyen felfalni őket.
Vizsgálódásunk végén újfent csak azt tudjuk leszögezni, hogy hasonlóan
Ádámhoz és a választott néphez, az üdvtörténet harmadik ”letéteményese”,
az Egyház, jobban mondva a modern egyház vezetői is elbuktak,
hitehagyottá, árulókká váltak. Ami azonban nem jelenti azt, hogy az
Egyház megszűnt létezni: az még ma is fennáll abban a néhány hívőben, akik
hűségesek maradtak az Egyház változatlan és változtathatatlan
tanításához, erkölcséhez, rendjéhez, mert Isten törvényei, elvárásai az
emberekkel szemben soha nem változnak, mert Ö maga soha nem változik, és
mert az ember természete sem változik.
Ezért bizalmunkat és reményünket Istenbe vetve, Pie bíboros véleményét
tartjuk a legvalószínűbbnek: „Az Egyház, akkor is, ha mindig megmarad
látható közösségnek, egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog
redukálódni. A hitet a földön szinte már nem lehet majd megtalálni, ami
azt jelenti, hogy csaknem teljesen eltűnik minden földi intézményből.
Az Egyház, mint társaság kétségtelenül még mindig látható, de egyre inkább tisztán individuális és családi dimenzióra fog redukálódni.”
Annál is inkább, hiszen Isten az özönvízkor és a jeruzsálemi templom
pusztulása után is megőrzött egy „hű maradékot” a maga számára. Ebben és
Szent János próféciájában bízva, reménykedhetünk abban, hogy mi is
ehhez a maradékhoz tartozhatunk, ha mindvégig hűek és engedelmesek
maradunk Urunkhoz, Istenünkhöz.
Függelék:
Érdekességképpen bemásolom a cikk alapgondolatát adó, fent említett tanulmány néhány gondolatát.
(Még úgy is érdemes ezeket elolvasni, ha e tanulmány szerzője nem
katolikus, és az igaz Egyház alatt nem a római katolikus Egyházat érti,
hanem saját eretnek gyülekezetét. Az eretnekek legsajátosabb
tulajdonsága ugyanis az, hogy saját magukat tartják a kezdetektől egyedüli igaz egyháznak,
akik már az apostolok idejében léteztek, csak a csúnya katolikusok
elnyomták őket. Nem számít, hogy alapítójuk Krisztus halála után csak
1500, vagy 1800 évvel később bukkant fel, ők – állításuk szerint –
valójában már Jézus mennybemenetelekor léteztek. Az ortodoxok, különösen
az oroszok, akiknek vallását még csak nem is klerikusok, hanem a cárok
tákolták össze alig párszáz évvel ezelőtt, ezt sulykolják be elsőnek a
hozzájuk futó zsinati szektatagok fejébe. – Az Egyház igazi reformátorai
mindig a kezdetekhez, mégpedig az ismert, dokumentált
kezdetekhez, nem pedig valamilyen képzeletbeli ideához való
visszatéréssel akarták a vallási életet fellendíteni, vagy egy esetleges
visszaélést megszüntetni. Ezzel szemben az eretnekek mindent
felforgatnak, új dolgokat találnak ki, és ehhez hozzáteszik, hogy MINDIG
ez – az a logikátlan abszurditás, amit ők képviselnek – volt az igazi
kereszténység.)
Tehát következzenek a tanulmány gondolatai (a bibliai idézetek az ő saját fordításukban szerepelnek):
A
keniták furcsa módon a jahvista vallást (illetve kultuszt) gyakorolták,
vagyis Azt nevezték Istenüknek, Aki később Izrael Isteneként
nyilvánította ki magát. Mélyen megvetették a földművelést, és soha nem
is foglalkoztak azzal. Ez a jellemvonásuk pedig az özönvíz előtti
Káinnal és annak utódaival hozza őket kapcsolatba, akik, mivel átok
alatt álltak a földművelést illetően, inkább örökre felhagytak azzal, és
a szórakoztatásban, zenében, továbbá a fémművességben keresték
megélhetésüket: „Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét.
Bujdosó és kóborló leszel a földön.”
A Káinra kimondott átok szerint, ő és utódai vándorló (kóborló), nomád
életmódra lettek ítélve. Az özönvíz utáni keniták pedig történetesen
szintén egy olyan nomád népséget képeztek, amely soha nem szűnt meg
igazán vándornépként (kóborlókként, hazátlanul) élni, és akik
jellegzetesen megvetették az állandó hazával, otthonnal és termőfölddel
rendelkező embereket.
Mások
közt éltek, de soha nem illeszkedtek be, soha nem váltak az adott
nemzet részévé, és a maguk társadalmi törvényeit soha nem hagyták el.
Habár ezzel az életmóddal csakis a mások által felépített társadalmakban
lelhettek megélhetést, mégsem váltak a befogadó ország részévé, és nem
is éreztek elkötelezettséget sem aziránt. Soha nem foglalkoztak földműveléssel, helyette inkább mások munkájából és verejtékéből gyarapodtak.
A
keniták igen jelentős eleme az amalekiták közt élt Saul idejében, aki
megkímélte őket a veszedelemtől. A keniták Saul által említett "jósága"
koránt sem volt teljesen önzetlen, hiszen ők életmódjuknál fogva
más nemzeteken függöttek, nem volt saját hazájuk, saját földjük, így
hazafias érzelmeik sem; ha magukért nem tették, másokért harcolni még
kevésbé volt ínyükre, és egyszerűen a nyertesek oldalára álltak.
Amikor Izrael felülkerekedett a kánaáni népeken, akkor a fennmaradásuk
érdekét szolgálta a velük való jó viszony, de számukra mindegy volt,
mely győzteshez csatolják magukat. Így az izraeliták iránti "jóság"
inkább az önfenntartási ösztön működése volt, mintsem valós, mélyről
jövő érzelem.
A
farizeusok tehát JHVH szócsövének tulajdonították magukat, aki "bennük
és általuk nyilvánítja ki további akaratát", így többé már nem csupán az
ősi, leírt igék által szól az emberekhez, hanem az ő szívükön és
lelkiismeretükön keresztül is, ami a teljes igazságig vezet! Ha
valaki hasonlóságot vél felfedezni a farizeusok fenti felfogása és a
modern keresztények felfogása között, az nem a véletlen műve. Mindkettőt
egy szellemiség vezeti és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, mert
árulkodó jelként tanúskodik azok ellen, akik a kígyó ivadékai, akik
zsidóknak mondják magukat, de Sátán zsinagógájához tartoznak. A
farizeusok tanítása hitelesítette először azt az elgondolást, hogy a
bibliai igazságok nincsenek lezárva, ahhoz lehet hozzáadni, mert általuk
[farizeusok/modern keresztény tanítók], az ő szívükbe, elméjükbe veti a
további kinyilatkozásokat, amit kötelezően követni kell – még ha ellent
is mond a Szentírásnak! Egy olyan mélyen vallásos
társadalomban, mint Izrael, a vallási élet meghatározói és irányítói
természetesen korlátlan hatalmat és befolyást élvezhettek, hasonlóan,
ahogyan a kereszténység mai "nagy tanítói".
Sátán
palántái beférkőztek az ószövetségi vallásba, majd azt a maguk
eszközévé tették, "ahogyan atyjuktól hallották". Az egyház létrejöttével
pontosan ezt a módszert alkalmazzák a keresztény hívők megrontására is.
Mára a belülről bevett és átformált kereszténység lett sátán talán
leghatékonyabb eszköze a milliók megtévesztésére.
A modern, világias kereszténység lényegében azt teszi, amit a
farizeusok tettek egykor. Ha ugyanis megvizsgáljuk a modern
kereszténység tanait, és összevetjük azokat a teljes Szentírás
üzenetével, akkor világosabb a napnál, hogy valami nem egyezik meg. Ahogy
egykor a farizeusok, úgy a modern kereszténység "nagynevű tanítói" is
elvetették Isten parancsolatait, és helyette emberi eredetű tanokat,
hagyományokat vezettek be. Sőt, bizonyos fokig még a farizeusokon is
túltettek, hiszen a farizeusok legalább megtartották a parancsolatok
megtartásának látszatát, és inkább hozzáadtak, "leterhelték" azokat, de
nyíltan nem merték megtagadni. A mai kereszténység nagy része pedig
egyszerűen teljes egészében elveti Isten parancsolatait, törvényét
átoknak mondva.
Sátánnak szintén megvannak a maga "magjai", akik egy állandó,
elkeseredett küzdelemben állnak a megváltásra szánt magokkal (1Móz.
3:15). Sátán szintén a "választottain" keresztül dolgozik és viszi
véghez munkáját, akik azt teszik, amit tőle hallottak, teljesítik
kívánságait, és hazugságait szólják (Ján. 8:38,41,44). Mint láttuk, Sátán
stratégiai pontossággal oda helyezi a saját ivadékait, ott működteti
őket a legaktívabban, ahol a legnagyobb kárt okozhatják az igazságnak,
és Isten választottainak. Ezért nem véletlen, hogy beférkőztek
Júdába és az egyházba is, de míg az előzőt képesek voltak ideiglenesen
megrontani, a másodikban lesz egy maradék, amely fölött nem kapnak erőt.
Ahogyan az Izrael vallásrendszerébe beplántált Sátán magjai (Káin fiai, a
keniták, és a kiátkozott edomiták), veszedelembe és romlásba vitték a
választott népet, úgy az egyházat, a szellemi Izraelt is romlásba
vinnék, amennyire tehetik. Nem ok nélkül bünteti meg Isten azokat a
tanítókat, akik népét, Izraelt is romlásba vitték. A Jeremiás 8 fejezete
a félrevezetett, megromlott nép keserű sorsát vázolja, s rámutat annak
okozóira is:
Jeremiás 8:8-9
8 Hogy mondjátok: 'Bölcsek vagyunk és az Úr törvénye velünk van?' Azt
bizony, íme, hamissá tette az írástudók vesszeje. Szégyent vallottak a
bölcsek, megzavarodtak és tőrbe estek; íme az Úr igéjét megvetették, mit
ér hát bölcsességük.
És ez az egyetlen mérce! Mondhatja
magát bárki bárminek, hivatkozhat Istenre és a törvényre, vagy akár
Jézusra, de ha a hivatkozás ellenére meghamisítják Isten törvényét,
azzal feltárják kilétüket.
Az átlag zsidó ember addig nem fogja igazán megérteni az "antiszemitizmus" jelenségét, amíg nem néznek szembe azzal, hogy ők
is csupán eszközei és elsődleges áldozatai egy olyan játszmának, aminek
tétje nem csak a zsidók, de az egész emberiség sorsa. Az ő sajnálatos
szerepük e játszmában az előre jól kikalkulált szenvedés volt, hogy arra
hivatkozva érinthetetlenek maradjanak azok, akik annak voltaképpeni
okozói voltak – sátán zsinagógájának "álzsidói".
Sátán zsinagógája beférkőzött, és belülről meghódította az igaz vallást
az ószövetségi időkben, majd beékelődtek a keresztény egyházba is. Ily
módon el lett vetve az Isten törvénye, az igazság és a jog, helyébe a
hiábavalóság került. De ez csupán a kezdet, mindezzel nem fejezték be
munkájukat. Céljuk Isten törvényének betiltása, és annak
elérése, hogy az emberek sátánt istenként imádják, amit egy új világrend
beiktatásával szándékoznak megvalósítani.
Kihangsúlyozzuk, hogy a Júdától származó zsidó nép nem sátán
zsinagógája, Júda el fogja fogadni Krisztust a Messiásként, amikor
visszatér, és megmenti Izrael maradékát. Sátán zsinagógája egy, a zsidó
név mögé bújt imposztor, okkultista hatalmi elit, a megtévesztés
mesterei, akik gyűlölik Krisztust, a kereszténységet, és azokat az igaz
zsidókat, akik hűek maradtak a Tórához, elvetve minden általuk
bevezetett eretnekséget, legyen az a kabbalizmus vagy a cionizmus. Ezek
az álzsidók szemrebbenés nélkül elpusztítják az igaz zsidók és
izraeliták millióit, ha céljaikat szolgálja, márpedig szolgálni fogja. Sátán
zsinagógáját a hatalomvágy és sátán imádata vezérli, neki szolgálnak,
és egyetlen céljuk az, hogy elfogadtassák őt a világ isteneként,
amit az antikrisztus felemelkedésével kívánnak megvalósítani. Minden
eddigi munkájuk egyedül ezt a célt szolgálta, ahogy a Cion bölcseinek
jegyzőkönyvében maguk fogalmazzák:
»Ha már most annyira uraljuk a gójok gondolatvilágát, hogy szinte
valamennyien azokon a színes szemüvegeken át nézik a világ eseményeit,
amelyeket az orrukra teszünk – ha már most nincs egyetlen állam sem,
ahol bármi is megakadályozna minket abban, hogy tudomást szerezzünk
arról, amit a gój ostobaság államtitoknak nevez: Milyen lesz akkor a mi
helyzetünk, amikor majd elismert legfőbb urai leszünk a világnak az
egész világ felett uralkodó királyunk személyében? (Cion Bölcseinek 12.
Jegyzőkönyvéből).
Amikor
Izrael királya a fejére teszi az Európa által felkínált koronát, a világ
pátriárkája lesz. (Cion Bölcseinek 15. Jegyzőkönyvéből).« – Igen,
létezik egy nemzetközi összeesküvés, a sátán zsinagógájának
összeesküvése az emberiség ellen.
A
sorozat első részében többek között azt vázoltuk fel, miként épültek be a
zsidóságba olyan sajátos népelemek, amelyek aztán nagy szerepet
játszottak abban a folyamatban, aminek eredményeként az igaz ószövetségi
vallásrendszert felváltotta a farizeusi, illetve rabbinikus, valamint a
kabbalista judaizmus. Láthattuk, hogy Sátán egy zseniális, hosszútávú
stratégia részeként beoltotta a maga "ivadékait" a zsidó nép közé, oly
módon, hogy általuk a későbbiekben még az eredeti zsidó identitást is
sikeresen lecserélte! Tudjuk, Sátán ivadékai adták halálra a Messiást
(vö. 1Móz. 3:15), de stratégiájuk túlment ezen, és ma már a hamis,
sátáni messiásnak, az antikrisztusnak az eljövetelét és egyetemes
elfogadtatását készítik elő. Ez az előkészítés évszázadok óta folyik, s e
terv végcélja a nyíltan Sátánt imádó világuralom létrehozása az
antikrisztus királysága alatt. Az antikrisztus uralmának teljén ugyanis
kötelezővé teszi Isten és Krisztus megtagadását és Sátán imádatát. Sátán
soha nem adta fel eredeti tervét: "Olyanná leszek, mint a Magasságbeli"
(Ézs. 14:14). Magjait tehát a választott nép közé hintette, majd
általuk hamisította meg az Ószövetség rendjét arra a farízeusi
judaizmusra, ami elveti az Isten parancsolatait és helyette a emberi
szabályzatokat érvényesítenek (Márk 7:9).
A
Sátán zsinagógájának rendszere egy olyan eltorzított vallás és
messiásképet alkotott meg, amely nem csupán az igaz Messiás
elutasításához vezetett, hanem egy ál-zsidóság létrejöttéhez, majd egy
hamis Izrael-kép felállításához is. Mindez Sátán ügynökeinek egy
szisztematikus, nagyrészt a háttérben zajló munkájának az eredménye
volt. Ennek a sötét munkának a része a nemzetállamok megszüntetése egy
globális rend felállítása, valamint a kereszténység teljes megtévesztése
és judaizálása, illetve mindazok elpusztítása, akik nem igazodnak ehhez
a programhoz.
A
közélet legfontosabb területei, mint a gazdaság, a politika, a
szórakoztató ipar, de még az intézményesített vallás is a Sátán
zsinagógájának fokozódó irányítása alá kerül. A nyugati világ
kormányzatait, a politikát és a közéletet gyakorlatilag már ők
irányítják, ami a tervezett globális világrendbe fog torkolni.
A
vallás területén egy olyan világvallás létrehozatala a céljuk, ami az
általuk teljesen meghamisított, de névben továbbra is "zsidó-keresztény"
értékrendnek nevezett mintát fogja követni, miközben velejéig egy
pogány és okkultista kultusz marad, aminek a végcélja Sátán istenné
nyilvánítása. Sátán mesterien a jótékonyság köntösébe bújtatott
ideológiákkal vitte rabságba az emberiséget.
A sorozat e része Sátán zsinagógájának az újkortól megkezdett és
mostanáig tartó munkájára vet némi fényt. A globalizmushoz vezető lépcső
fontosabb fokai a hamis messiánizmus és az olyan humanista ideológiák
terjesztése, mint a kommunizmus, liberalizmus, fasizmus és a politikai
cionizmus, majd a világ javainak szisztematikus kisajátítása. Mára ez a
sötét erők által megtervezett új világrend a küszöbön áll, de ezzel
egyben eljött annak az ideje is, hogy felfedjük a Sátán zsinagógájának
munkáját és kilétét. [szerk. megj: a sorozat e részének lényegét lásd a
honlap következő cikkében]
Tartsuk szem előtt a gyakran ismételt leckét: Sátán a nagy hamisító.
Isten végez egy munkát¸ a megváltás munkáját. Krisztus ennek a munkának
adta életét (Ján. 4:34; 5:17; 14:10). A hívők nem csupán saját
üdvösségükre, lettek elhívva, hanem arra is, hogy részesei legyenek
ennek a munkának (v.ö. Ap.Csel. 13:2).
Ugyanakkor e kor végéig Sátán egyre sikeresebben végzi a maga munkáját,
amíg az Antikrisztus, bár csak egy rövid időre, de kezébe kaparintja a
világ fölötti hatalmat. Sátán eltökélt célja az, hogy az emberek
önmaguktól, a választás következményeinek teljes tudatában válasszák őt
uruknak Isten helyett. Amikor Krisztust, az Eegyház fejét
megkísértette, mondanivalójának lényege ez volt: 'Válassz engem, borulj
le előttem, s légy imádóm, s én adom meg neked mindazt, amit Isten neked
ígért; uralhatod a földet és a népeit, még megszenvedned sem kell érte,
csak válassz engem uradnak és kövess engem!" – Krisztus eltávolította
magától a kísértőt, és elszenvedte mindazt, amit felvállalt, amiért
Isten minden hatalmat és ítéletet az ő kezébe helyezett az égen és a
földön.
Sátán
ezután Jézus Krisztus menyasszonyát, az Egyházat kísérti meg
hasonlóképpen. E célból ő és a neki elkötelezetten szolgáló "Sátán
zsinagógája" olyan körülményeket hoznak a földre, hogy csak a legerősebb
hittel rendelkező emberek lesznek képesek a helyes választásra,
felvállalva akár a kegyetlen mártírhalált is. Senki ne áltassa
önmagát, a cél Sátán istenné magasztalása, erről, s egyedül erről szól
az ő ügynökei által létrehozandó Új Világrend.
A
ördög acélból alkotta meg a Sátán zsinagógájaként megnevezett
szervezetet olyannak, mint amilyen, mert ez a lehető leghatékonyabb
eszköz a kezében a végső világuralom megteremtéséhez. Általuk valósítja
meg a luceferi ideológia elterjedését, valamint azt világméretű
szociális kataklizmust, ami az antikrisztus uralmának elfogadásához, s
végül Sátán imádatának kierőszakolásához vezet.
Egyedül az élő hit tarthatja meg az embert a pecsét felvételétől, s a
velejáró kárhozattól, "csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön,
talál-e hitet a földön?" (Lukács 18:8).
https://katolikus-honlap.hu/2301/biblia.htm
