2015. július 11., szombat

Hamis próféta téved

Ferenc pápa az elnyomottak ellenállására szólított fel a megszorításokban érdekelt pénzügyi "gyarmatosítókkal" szemben, a pénz gátlástalan halmozását a "sátán trágyájának" nevezte, és a szegények "szent jogaként" beszélt a munkáról, a lakhatásról, és a földhöz jutásról. Ugyanakkor a keresztények közel-keleti üldözését genocídiumnak és "harmadik világháborúnak" aposztrofálta. Történt ez azt követően, hogy a Guardian szerint meghallgatta a Che Guevarás kabátban szónokló Evo Morales bolíviai elnököt. Egyetérteni látszottak abban, hogy ami itt folyik nagy összességében, az "tolerálhatatlan".
A pápa fontos dolgokban alkalmasint téved. Az erős szavai inkább aláhúzzák ezeket a tévedéseket, mert olyan ember benyomását erősítik, aki nem lát kellően mélyére a dolgoknak, és szenvedéllyel pótolja azt, amit értelemmel nem bír el -- ami felveti azt is, hogy jól képviseli-e a katolikus egyház érdekeit. "Keresztényellenes" harmadik világháborút vizionálni az ISIS, Irán, Szíria gyalázatos, ám különböző és teljesen más érdekű ténykedése nyomán (sokkal relevánsabb példája lehetett volna Kína), gyengíti az egyháznak a borzasztó humanitárius katasztrófa elleni fellépését. Vallásháborúról, kultúrák vagy civilizációk összecsapásáról, etnikai harcokról, sok mindenről lehet esetleg beszélni, de világháborúról...?
Hasonlóan, a pénz gátlástalan halmozását és a gyarmatosítást róni fel a pénzügyi szervezeteknek a híresen korrupt Vatikáni Bankkal, a katolikus egyház globális pénzügyi tranzakcióival, állami adókedvezményeivel, stóla-pénzeivel és Péter-filléreivel, egész történetével és vagyonával a háttérben minimum visszás, de ennél is fontosabb, hogy szemben a -- ráadásul láthatóan nem értett, és messze nem méltányosan kezelt -- IMF-fel, a katolikus egyháznak nem feladata a pénz professzionális halmozása és használata. Viszont a hit halmozásában, ami a feladata volna, nagyon nem jeleskedik, ami éppenséggel -- sőt éppen katolikus szempontból, ha koherensen érvel, szükségszerűen -- hozzájárulhatott a pápa által elítélt ragadozó "rendszer" kialakulásához. Kapitalizmusellenes és szociális demagógiával, valamint moralizálással pótolni azt, ami rendszerszerűen hiányzik Krisztus egyházából, és amit kétségtelenül megsínylett a világ, azt hiszem arra utal, hogy a pápa teljesen eltévesztette a házszámot, máshol kopogtat, mint kéne.
A látszólag jó szándékú habitus mögött tehát a problémák fel nem ismerése, illetve helytelen érvelés áll. A pápa szavainak a hatása a világ strukturális "reformjára" nem lesz nagyobb, mint egy befuccsolt sztrájké. A világ olyan szekuláris logika szerint működik, amelyben nem érv a heves moralizálás. Hatni rá csak a struktúra fejlődését irányító logikába illeszkedve lehet, amit egykor -- amíg a hit működött -- a kereszténység erkölcsi érdekeivel konform módon el lehetett végezni, sőt -- amíg a Pápai Állam a vagyona révén és a pápaság a világi hatalmi jogosítványaival közvetlen hatalmi tényező volt a világban -- egyenesen a kereszténység diktált. Mára a kereszténység -- részint a korrupt egyházaknak is köszönhetően -- kifogyott a komolyan vehető érvekből, ezért maradt a moralizálás és a szociális demagógia (még rosszabb esetben -- magyar szószékekről -- a pártpolitika). Hacsak a pápa nem akar forradalmárnak állni, ennek sem lehet komolyabb kifutása. A kérdés praktikusan az, hogy a Föld legnagyobb vallási közösségének vezetője hogyan használja fel a befolyását, avagy mire fecsérli el azt. Nyilvános, vad médiaszereplésekre öt perc hírnévért, vagy okosan építkezve a színfalak mögött, valóban elérve valamit e konkrét esetben akár a pü-i szervezeteknél.
De e szigorú szavakat éppenséggel a kereszténység Patyomkin-faluvá romlása fölötti bánat szüli. Ferenc pápa jól indult, de mára a felületes problémalátás és az ennek megfelelő teátrális gesztusok miatt súlytalanná vált, ez a legutóbbi beszéde pedig egyenesen inzultus az értelemmel szemben. A pápaság számára a kiút, ha van ilyen egyáltalán, valahol a két pápa -- az emeritus és az aktív -- tudásának egységében van. Kár, hogy nem beszélgetnek többet, ám mindenesetre szimbolikus (ironikus?), hogy ketten vannak.

Eljött hát a Nagy Nap!

Nagy napra virradt ma Budapest! Ma lesz a Pride! A “Budapest Pride”! A nemtelen horda budapesti tobzódásának a napja! Vonulással!-természetesen. Lássa ország-világ…a Nagy Nemzetközi Fertelmet!
Az Nagy Pesti Élvezkedés már jó egy hete tombol Pesten és Budán, de hát a Fénypont-a Csús!-az ma délután lesz! A vonagló csürhélkedés hatósági segédlettel és aktív közreműködéssel-ahogyan azt már megszokhattuk-fog dúlni Magyarország fővárosában keresztül-kasul.
pride
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik.
A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre – közölte a BRFK.
Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain.
Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán.
Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben.
Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson.
A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe.
A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.

https://balrad.wordpress.com/2015/07/11/eljott-hat-a-nagy-nap/

2015. július 10., péntek

Barnabas Nwoye kapott Urunk Jézus Krisztus által

2015. július 1.
Látomásban, láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust a kereszten függve vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet, majd megjelent a vértől ázott és tövissel koronázott Szent Arca. Csendesen így szólt:
„Békesség veletek. Az én Békémet adom szeretteimnek. Barnabás, ismét üdvözöllek téged és minden vigasztalómat, s imádómat a kegyelem rendkívüli havában. Boldog vagyok, hogy láthatom, miként sokan szeretteim, és a kicsiny lelkek közül visszatérnek hozzám. Szeretem őket, szívembe zárom őket. Mindazok, akik megmaradnak a velem való egységben, megkapják majd a dicsősség koronáját. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghívott titeket, hogy vigasztaljatok Engem.
Ebben a hónapban Édesanyám és néhányan a szentek közül fognak titeket figyelmeztetésekkel ellátni. Hallgassatok rájuk, az ő szavaik az Enyémek. Amikor Édesanyám majd meghív titeket, hogy újra ajánljátok fel a világot Legdrágább Véremnek, legyetek tudatában annak, hogy Ő tette meg először a világ felajánlást körülmetélésemtől fogva. Bűnbánó könnyeivel felajánlotta a világot az Én Legdrágább Véremnek. Számos alkalommal cselekedett így, miközben szeretettel gondozta Egyházamat. Most arra hív meg titeket, hogy kezdjétek el ezt újra és teljesítsétek be ezt a feladatot. Működjetek együtt Vele, és Vele szerezzétek meg a győzelmet. Ő az Én Édesanyám, az Én első vigasztalóm, kövessétek Őt, s Ő elvezeti seregemet a győzelemre.
Áldásom veletek marad Barnabás. Szeretlek benneteket, gyermekeim megáldlak titeket.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 2.
Látomásban láttam a Szűzanyát egy felhőben felénk közelíteni hét kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és kedvesen így szólt:
„Az én békém a Mennyország békéje, jöjjetek közelebb hozzám és érezzétek anyai szeretetemet. Én vagyok Mária, a Rosa Mistica, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Elhozom nektek Krisztus világosságát ebben a sötét világban. A világosság az igazságnak és az igaz szabadságnak az üzenete. Ebben a hónapban a Menny nektek és Krisztus szeretteinek rejtett titkokat nyilatkoztat ki a Haláltusát Vívó Jézus Krisztus szeméjéről, és az Ő Legdrágább Véréről. Az alázatos lelkek könnyedén megértik majd ezt az igazságot, de a gőgösök mindig megküzdenek vele. Ez a szeretet üzenete, és csak azok, akik rendkívüli módon szeretnek értik meg és élvezik annak édességét.
Minél jobban megközelíted a szeretet trónját, annál kisebbé válsz. Minél kisebb vagy, annál jobban beismered tudatlanságodat. Minél jobban elismered tudatlanságodat, annál jobban közelíted meg az igazságot, Krisztus Drága Vérének misztériumáról. Gyermekeim maradjatok meg kicsinynek Isten szemében és élvezzétek az Ő szerető gondoskodását. Fiam és Istenem kért meg arra, hogy tanításotokat megváltótok Vérének tisztaságának misztériumáról kezdjem, mely Szeplőtelen Szűztől származik. Ez olyan fokban marad titok számotokra, amennyire még mindig ragaszkodtok bűnös, hús és vér szerinti természetetekhez. Ezt a titkot már a Mennyben felfedték a szenteknek. Fényt árasztok erre a titokra, és remélem, hogy legalább egy kisrészt ti is felfogtok belőle. A teljes igazság ismertté lesz számotokra, amikor majd hazatértek.
Barnabás a Szentírásból és az Egyház igaz tanításából már tudhatjátok, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ebben a rendben, az ember minden teremtmény fölött állóvá vált a földön, de amikor az ember kiesett Isten kegyelméből, alacsonyabb rangba süllyedt. Azonban a megváltás által magasabb rangba emeltetett az angyaloknál. Ó mily szerencsés a megváltott emberiség.
Barnabás, három elem tisztíthatja meg a világot, amelyben éltek: a Víz, a Vér és a Tűz.
Emlékezzetek, hogy a világ először Noé idejében, a víz által tisztult meg a romlottságtól, az ember bűnbe esése után. Az idők teljességében ugyanaz a világ Krisztus drága Vérével tisztult meg. Ez a Vér az örökké tartó szövetség. Pünkösdkor a megváltott Egyház, a világ a Szentlélek tüzével tisztult meg. A világ még mindig vár a végső tisztulásra, mely Tűz által történik majd az ítélet napján. Tisztulásra és tisztításra szükség van, a tisztátalanság, a romlottság, és a tökéletlenség miatt, melyek az ember engedetlenségének jelei, s minden, ami az ember uralma alatt van, osztozik ezekben, a hibákban.
Az ember a tisztulás folyamatát vízzel és vérrel kezdte, de a víz és a vér az emberiség megtisztítására tökéletlen elem, amely nem adja meg az örökké tartó szentséget. Most hát szükséges, hogy egy magasabb rangú elemet kapjatok. Azon a napon, amikor az Ige megtestesült és közöttünk lakozott, az isteni természet és az emberi természet egysége Krisztusban, tette a tisztulás Vérét tökéletessé, legdrágábbá, szeplőtelenné, ártatlanná, és mindenek felett istenivé. Ez a vér a legkiválóbb a rangok sorában, a legkitűnőbb a tökéletesség rendjében, és a legdrágább az értékek között.
Barnabás, most elhagylak titeket, hogy elmélkedjetek megváltásotok titkáról, de ismét eljövök majd, hogy tanítást adjak nektek a világ felajánlásáról Jézus Krisztus Legdrágább Véréhez. Ne féljetek, én Édesanyátok vagyok, vezetlek benneteket, hogy a harcban legyőzzétek az ellenséget. Jézus nektek adja majd a győzelmet az Ő Legdrágább Vérének érdemein keresztül.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 3.
Látomásban láttam a mi Asszonyunkat fehér és lila öltözékben, fején koronával, számos kis angyal kíséretében. Hozzánk érve kedvesen így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veletek. Jöjjetek közelebb palástom árnyékába, és érezzétek anyai gondoskodásomat. Én vagyok Édesanyatok, Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és osztozzatok szeretetemben.
Barnabás, ahogyan azt Krisztus is mondta nektek kilencedetek első napján, én vagyok az Asszony, aki a vigasztalás művében elsőként vigasztaltam a szenvedő gyermek Jézust. Körülmetélésének napján bűnbánó könnyeimmel megnyitottam a kaput a Legdrágább Vérének imádása előtt az által, hogy összegyűjtöttem vérét kis kelengyéjében. Igen, imádtam a Drága Vért mely majd az emberiség megváltásáért hullott. Ily módom meghívok minden embert, hogy imádja az emberiség megváltásának árát.
Barnabás, én is az emberiség üdvösségéért tettem félre az ártatlan vért. Én szenteltem meg a világot az elsőként hullajtott Drága Vérrel az ő megváltásukért. Most arra hívlak meg titeket, hogy folytassátok ezt a cselekedetet addig, amíg az egész világ nem egyesül a Bárány győzelmében.
Gyermekeim azt kértem, hogy a világ nemzetei a győzelem jeleként állítsák fel zászlóikat azon a szent helyen, amelyet arra választottak ki, hogy győzelmük kezdetének jele legyen. Gyermekeim, ezek a fizikai jelképek a lélekben nyert valódi győzelem jelei. A test szerint élő embernek ezek a dolgok balgaságok, de gyermekeimnek, akiknek megadatott a kegyelem, hogy lássanak a győzelem jelei. Ahogy a szent kereszt ellensége is összpontosítja támadásait a lelkek ellen a világ városaiban a romlottság fegyvereivel és a pusztítás eszközeivel, úgy én, a Mennynek Királynője is összegyűjtöm gyermekeimet a világnak ezen kijelölt részén, a tisztaság fegyverével, s Jézus Krisztus Drága Vérének támogatásával. Jöjjetek gyermekeim és állítsátok fel zászlaitokat, és hirdessétek ki a Bárány győzelmét! Foglalják el gyermekeim helyüket és lássák, hogy ellenségeik legyőzettek!
Ó Izrael, leányod hív téged, halld Királynőd hangját! Hallgassátok meg Sion leányának kérését! Legyen Izrael egész háza odaszentelve a Bárány vérének! Jelöljétek meg az ajtókat és szemöldökfákat a Bárány szeplőtelen Vérével! Emeljétek fel a győzelem zászlaját! Emeljétek fel szabadságban és vonuljatok ki győzelemben! Tekintsetek Isten Bárányának győzelmére!
Ó Sion, én vagyok Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és csatlakozzatok harcosaimhoz!
Most távozom tőletek, de békém veletek mard.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 6.
Látomásban láttam egy szentet egy felhőből közénk ereszkedni 3 kis angyal kíséretében. Amikor elérte az oltárt, így szólt:
„Dicsérd az Urat Jeruzsálem! Zengj himnuszt a Királynak, ó Sion gyermeke! Győzött az oroszlán Júda törzséből! Hirdesd az Ő győzelmét néped között és szerte a világban. Cecília vagyok, Isten kis szolgáló leánya.
Ó világ, mi tudja lemosni rólad a romlottság és a bűn szennyét? Talán a bakok vagy bikák vére? Vagy a kutyáké, esetleg a kecskéké? Bizony mondom nektek, hogy nem. Ezek vérét Ábrahám az áldozati oltárra hintette. Mózes megkente vérrel az ajtófélfákat és a szövetség tábláit is. Emellett azonban az emberek állatok vérében fürödve reménykedtek tisztulásukban, azonban mégis tisztátalanok maradtak. Ó világ nemzetei, hol van a ti reményetek? Ki ad számotokra egyszer s mindenkorra tökéletes tisztaságot adó megtisztulást?
Hála Sion leányának, aki megtartotta az Úrnak tett fogadalmát. Ó erőteljes „legyen”, amely megolvasztotta az Urad s Jegyesed szívét! A Szeplőtelen Szűzben az isteni és az emberi eljegyezte egymást. Az emberi eggyé vált az istenivel. A tökéletlen tökéletessé vált. Igen, a bárány tökéletes rendben született, hogy elhozza az üdvösséget a romlott nemzetek számára. Mint az áldozati bárányt, úgy ölték le Őt is, hogy kiengesztelje a világ bűnét. Drága Vérét mind egy cseppig kiontotta és meghalt a mi bűneinkért. Ó imádjuk hát a Vért, mely megváltotta a világot. Ó tökéletes tisztító, lemostad a mi bűneinket és szabaddá tettél minket. Imádlak Téged ó Krisztus Drága Véredért, mely lemosta a világ bűnét.
Ó Sion, mily áldott vagy, hogy a Bárány Vére tisztított meg! Ragyogsz, mint a nap. Mily szerencsések a gyermekek benned, ők az Isten gyermekei. Az Úr az ő Istenük. Ők az Ő népe. Legyen áldott az Úr neve!
Barnabás, ó mily áldottak a nemzetek, akik felajánlják magukat a Bárány Vérének! A győzelem és a szabadság biztosítva lesz számukra. Szentségben és imádásban dicsérni és dicsőíteni fogják a Bárányt az áldozat új oltárán. A bölcsesség engedelmes Isten akaratának. Ó az élő Isten barátai, legyetek részesei ennek a győzelemnek! Dolgozzatok ezért a győzelemért, tartsatok ki ezért a győzelemért! A világban, amelyben éltek, küzdelem nélkül semmilyen jó nem jön könnyen. A küzdelem és a szenvedés a trónhoz vezető lépcsőfokok részei. A fájdalom az a virág, amely a lépcsőfokokat szőnyegként borítja. Kitartásotok megnyeri számotokra a győzelmet.
Maradjatok meg Krisztus szeretetében!”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 7.
Látomásban láttam egy szentet 3 kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„Krisztusban szeretteim! Töltse el szíveteket megváltásotok öröme, okotok van örvendezni. Mily szerencsések azok a kicsinyek, akiknek megadatik a tudás, hogy értékeljék megváltásuk árát. Ők az örökké tartó szövetség gyermekei. Jöjjetek közelebb barátaim és halljátok a szeretet üzenetét! Jézus küldött el, hogy beszéljek nektek a világfelajánlás érdeméről. Én vagyok a ti barátotok, és Isten szolgálója, Júdás Tádé.
Krisztus barátai, mit jelent odaszentelődni Krisztus Vérének? Elkülönülni a világ dolgaitól. Mindazok, akik teljes önátadásban belemerítkeznek Krisztus Vérének védelmébe, élvezik a szabadságot, békét és Krisztus legdrágább Vérének védelmét. Semmilyen erő nem választhatja el őket Krisztus Vérének védelmétől, kivéve a saját akaratuk.
Krisztus kedves szerettei, nagy oltalmazótok, rendkívüli menedéketek, hatalmas királyotok, és erős harcosotok van, aki meghív benneteket, hogy leljetek menedéket az Ő védelme alatt. Jöjjetek és élvezzétek az Ő szeretetének szabadságát! Egyesítsétek magatokat, családotokat, nemzeteteket Vele, és élvezzétek az Ő védelmének, gondoskodásának és szeretetének szabadságát! Az Ő ereje alatt semmi nem tehet kárt bennetek, hatalma van, hogy mindent megvédjen az Ő gondoskodásában. Legyőzi mindazok ellenségeit, akik önmagukat Hozzá rendelték. Ő rendelkezik felettetek, királyotok lesz, és ti lesztek az Ő népe.
Jézus mondta, ajánld fel önmagad teljesen nekem és pihenj meg bennem. A világ nemzetei hallják meg ezt az üzenetet és leljenek nyugalmat Krisztus békéjében. Krisztus Vérében van a ti békétek, a ti nyugalmatok és megváltásotok. Legyetek lepecsételve Isten Bárányának Vérével.”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 8.
Imáim alatt, látomásban láttam egy szentet, két angyal kíséretében. Miközben közénk ereszkedtek, egy felhő befedte az egész helyet. A felhőben megjelent a szent, hófehér öltözékben. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veled! Ágota vagyok, Isten kicsi leánya. Jézus küldött, hogy értesítselek téged, hogy az odaszentelődés hűséges a szeretetben. Izrael háza hallja meg ezt az üzenetet, és tartsa meg a Szeretetnek tett ígéretét. Jézus mindig hűséges, Ő mindig szeret. Az Ő Legdrágább Vére az Ő Szeretetének Pecsétje. Legyetek hűségesek az Ő szeretetéhez, és Ő szeretetében eljegyez titeket.
Ez minden, amit nektek mondanom kellett. Maradjatok hűségesek a szeretetben.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 9.
Imáim alatt, látomásban láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust, a kereszten Vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet. A felhőben megjelent Jézus Krisztus Szent Arca és csendesen így szólt:
„Békesség veletek! A világosság fényeskedjék számotokra ebben a sötét időben. Én vagyok a ti Mesteretek, Jézus, aki haláltusát vív bűneitek és a szeretetem iránt tanúsított hűtlenségetek miatt. Ma áldásomat adom nektek, amikor befejezitek a nagy hónap ájtatosságainak első részét, a kilencedet. Jöjjetek közelebb hozzám, és ajánljatok fel nekem mindent. Szeretteim, ajánljátok fel önmagatokat nekem szeretetben és hűségben! Eljegyezlek magammal benneteket, és megőrizlek magamnak titeket! Semmilyen ellenség nem tehet kárt bennetek! Minden hatalommal teljes karom megóv benneteket.
Jöjjetek, ó Sion gyermekei, és élvezzétek szeretetem szabadságát! Megáldok mindenkit, aki kitart velem imában a virrasztásban. Mindig közeletekben leszek! Megáldok mindenkit, aki vigasztal engem haláltusám napjaiban, és is megvigasztalom őket szomorúságaikban. Az elhagyatottság napjaiban nem száradtok ki lelkileg, az én szeretetem mindig megöntözi szíveteket.
Megáldok minden könyörgést és imát, melyet hozzám intéztetek. Nektek adom az én békémet, és a szükség idején mindig veletek leszek. Bennem találjátok majd a beteljesülést.
Gyermekeim, megáldalak titeket az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!”
Ámen.
A látomás hirtelen eltűnt.

LÁZADÓ KRISZTUS

Minden szava igaz. Július 10. 1924-ben ezen a napon nyolc hónapi fogházra és 200 ezer korona pénzbüntetésre ítélte a Budapesti Büntető Törvényszék József Attilát a Lázadó Krisztus című verséért.

LÁZADÓ KRISZTUS

" - Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.

S Neked könnyû vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tõlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és esõ,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!"

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végzõ társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

/1923. április 29.


2015. július 9., csütörtök

Nem nagyon jutunk szóhoz azóta, hogy megláttuk, mit kapott ajándékba a hamis próféta

Az egyházfő Bolíviában járt annál a Morales elnöknél, akinél Rózsa-Flores Eduardo húzta a rövidebbet.


Igen, ez egy sarló-kalapácsra feszített Jézus Krisztus. Először Ferenc is erősen csodálkozott.

De aztán végülis örült neki.
EuropressKerner kolléga szerint ha van arra alkalmas tárgy, hogy megnyissa a pokol kapuit, akkor az ez.


Nem nagyon jutunk szóhoz azóta, hogy megláttuk, mit kapott ajándékba Ferenc pápa

Öt év múlva jöhet a melegházasság?

A Liberálisok LMBTQ-munkacsoportjának meleg tinédzser vezetője öt gyereket akar. A társadalmi ellenállás leküzdéséhez ki kell rajzani,és „rá kell menni” az érdekképviseleti szervekre, a civilekre és a pártokra. „LMBTQ jogok és politika” címmel rendezett konferenciát a Republikon Intézet szerdán.
tan
A rendezvényre a Jobbikot nem hívták meg, a kormánypártok nem jöttek el, így a baloldali és liberális pártok, továbbá az LMP képviseltette magát mintegy ötven érdeklődő jelenlétében. A négyórás esemény első felében a politikusok vitatkoztak időnként egymásnak is beszólogatva.
Bárándy Gergely (MSZP) azzal kezdte, hogy elvi álláspontot kell elfoglalni, ha hosszú távon hiteles akar lenni egy párt ebben a témában. A szocialisták kormányzása idején fogadta el a parlament a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és 1996 óta dolgoztak azon, hogy legyen a gyűlöletbeszéd tényállási eleme a szexuális kisebbségek védelme. Bárándy szerint a politika dolga, hogy megpróbálja toleránssá tenni a társadalmat.
Schiffer András (LMP) szerint attól, hogy „mi mit tartunk morálisan helyesnek, tudomásul kell vennünk, hogy másnak ez nem biztos, hogy bejön”. Schiffer azt mondta, a tolerancia jegyében nem lehet korlátozni a szólásszabadságot – reagált Bárándy gyűlöletbeszédes megjegyzésére.
Bősz Anett (MLP) azzal nyitott, hogy szerinte 500 ezer emberhez szólnak a Liberálisok. Egyik első munkacsoportjuk a párt megalakulása után az LMBTQ-csoport volt, amit egy meleg tinédzser vezet, és ez már önmagában elindított egy belépési hullámot. Bősz emlékeztetett rá, hogy a Liberálisok már kezdeményeztek törvénymódosítást melegházasság témában.
Sebián-Petrovszki László (DK) azt mondta, a DK nem azon az alapon közelíti meg a kérdést, hogy mit szólnak a szavazók. Most írják a párt programját és szakpolitikai kérdésekhez fogják csatolni a probléma különféle dimenzióit.
Sebián-Petrovszki elmesélte, hogy egy vidéki fórumon megkérdezték tőle, igaz-e hogy egy férfival él házasságban.
Azt felelte: így terjednek a hazugságok, ő ugyanis élettársi kapcsolatban él azzal a férfival. Ennek ellenére hiszi – tette hozzá a konferencián –, hogy érvekkel lehet hatni a választókra.
Tordai Bence (PM) azzal nyitott, hogy szerinte idejétmúlt kifejezések a tolerancia és az egyenjogúság. Ők ezzel szemben a melegek teljes elfogadásáért küzdenek.
Szigetvári Viktor (Együtt) azt mondta, ők is a teljes jogkiterjesztés mellett vannak, ide értve az örökbefogadást és a mesterséges megtermékenyítést, azonban a teljes jogi elfogadás sem teremt társadalmi elfogadást. Szigetvári szerint az állami oktatást „jobban ki kellene nyitni” ebbe az irányba, és a pedagógus továbbképzés témájává kellene tenni. Az Együtt politikusa azt mondta, a magyar jogvédők jól teljesítenek a társadalmi elfogadottságért zajló küzdelemben, de maguk az LMBTQ szervezetek nem.
Bősz Anett vitába szállt Szigetvárival. Szerinte nem a meleg szervezeteknek van adósságuk a társadalmi elfogadottságért folytatott küzdelemben, hanem a politikusoknak. A Liberálisok irodájában volt olyan időszak, amikor egymásnak adták a kilincset a melegszervezetek képviselői, tehát bennük megvan a nyitottság.
Öt év múlva jöhet a melegházasság?
Bősz szerint a következő öt évben nagy szerepe lesz az LMBTQ szervezeteknek, hogy ledolgozzák az előítéleteket a társadalomban.
És ha sikerül, akkor nálunk is megtörténik az, ami Írországban és Amerikában, vagyis a melegházasság legalizálása.
Tordai Bence elmesélte, hogy azt hallotta, a Jobbikban is sokan elfogadják a melegek életformáját, sőt Losonczi Pál jobbikos képviselő a Szigeten mesélte el neki a szivárványsátorban, hogy egyetért a melegek örökbefogadáshoz való jogával és azt is, hogy van a témában érintett ismerőse.
Schiffer András kifejezetten károsnak nevezte, hogy a melegszervezetek és baloldali politikai támogatóik is megbélyegzik az LMBTQ jogokat elutasítókat, mert ez vakvágány. „Nem lehet lepopulistázni a KDNP családmodelljét, a magyar emberek is kapaszkodnak egy széteső világban a hagyományos intézményekbe, és ezt a jogot nem vitathatjuk el tőlük”, mondta az LMP politikusa.
Dési János, a rendezvény moderátora megkérdezte, hogyan segíthetnek a pártok, hogy a melegek bátrabban felvállalják magukat.
Bősz Anett szerint nagy baj az alultájékozottság. „Ostobaság, hogy a gyerekek egészséges fejlődését károsan befolyásolja a meleg párok látványa. Hazugság, hogy a melegek hajlamosabbak az öngyilkosságra.
A társadalom hajszolja bele őket ebbe a reménytelen állapotba a folyamatos elutasításával és zaklatásával”.
Az MLP politikusa azt mondta, létre kell hozniuk a kritikus tömeget, amelyik mindenkivel szemben hajlandó kiállni a meleg jogokért. Bősz egyébként úgy tudja, hogy a magyarok 10 százaléka homoszexuális.
Tordai Bence Schifferrel vitatkozva úgy vélte, hogy a pártoknak igenis feladata a társadalom edukálása és érzékenyítése a témában.
A PM politikusa kifejtette: A házasság ma egy kirekesztő intézmény, az állami elnyomás eszköze, ő ezért nem veszi feleségül az élettársát, akivel pedig több gyermeket is nevelnek.
„Állami biopolitikai eszköz”, hogy a házassághoz rendel kizárólagosan többletjogosítványokat a más együttélési formákkal szemben, tette hozzá Tordai, holott szerinte a házasság csupán egy szeretetkapcsolat kifejeződése.
Hogyan lehet eljutni a melegek teljes jogegyenlőségéig?
Sebián-Petrovszki szerint a jogi folyamat egyszerűbb, mint maga a társadalmi vita. Utóbbira a legjobb technika, hogy a Pride és az LMBTQ csoportok ügyét össze kell kötni más társadalmi csoportok problémáival, és azonosként kezelni, és úgy befolyásolni a folyamatot, hogy ezekről a problémákról együtt legyen társadalmi vita. Sebián-Petrovszki példát is mondott: Trafiktörvény kárvallottjai + melegházasság.
Bősz Anett a kérdésre elmondta, hogy
a Liberálisok LMBTQ-munkacsoportjának tini vezetője, Balázs be akarja bizonyítani, hogy nem csak Orbán Viktornak lehet öt gyermeke, hanem neki is. Ez a Liberális párt ars poeticája.
A DK politikusához hasonlóan Bősz is úgy véli, össze kell kötni a melegek problémáit más társadalmi csoportok ügyeivel pl. magánynyugdíj ellopása + melegek hátrányos megkülönböztetése.
Schiffer András arról is beszélt, hogy Európában és talán Magyarországon is sok baloldali párt elveszítette az identitását, ezért a melegkártya kijátszásából akarnak politikai tőkét kovácsolni.
Szigetvári Viktor szerint a vita csak akkor fog megoldódni, ha újra baloldali kormánya lesz Magyarországnak. Ettől azonban a társadalmi reflexek nem változnak meg. Például nagy kérdés, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése átmegy-e a déli államok gyakorlatába.
Lehet, hogy ez a döntés kontraproduktív lesz, hiszen jogi eszközökkel erőszakoltak rá az ellenző többségre egy olyan döntést, amiben nem értenek egyet a kisebbséggel.
Kirajzani, rámenni
Tordai Bence azt mondta, létre kell hozni a társadalomban azokat a helyzeteket, hogy az emberek tapasztalati úton tudjanak azonosulni a melegekkel. Az LMBTQ csoportok az egyik legütőképesebb közösség Magyarországon, csak éppen hiányoznak a partnerek. Ki kell rajzani a szubkultúrából és „rá kell menni” az érdekképviseleti szervekre, civilekre és pártokra egyaránt, és megnyerni őket az ügynek.
Léderer András, az SZDSZ Új generáció egykori elnöke a rendezvény második blokkjában azt mondta, hogy az elmúlt 6-7 évben a politikai pártok tulajdonképpen semmilyen kapcsolatot nem építettek ki az LMBTQ szervezetekkel, csupán a Pride idején van átmeneti mozgolódás.
Léderer szerint a legtöbb politikai párt álságos és képmutató módon taktikázik, amikor párbeszédet ugyan folytat a melegszervezetekkel, de arra azért ügyelnek, hogy ne engedjék be őket a mainstream-be.
„Miért nem Gyurcsány szólalt meg, a homofób DK-s képviselő kizárása kapcsán?” Emiatt a hozzáállás miatt van fényévekre Magyarországon az LMBTQ emberek megítélése az EU vagy az USA átlagától.
Léderer azt mondta, ki kell kényszeríteni a politikusokból, hogy mondjanak A-t vagy B-t, a baloldali pártoknak pedig át kell venniük a kezdeményező szerepet ezeknek a témáknak a kommunikációjában, mert hiányzik az őszinte és folyamatos jelenlét a pártok részéről. Ugyanakkor, tette hozzá Léderer,
“a kormány szeptembertől újabb családbarát kampányt indít, amely indirekt módon újabb fröcsögés a melegek ellen.”
(Szobota Sándor)

2015. július 8., szerda

Bocsa József atya: Odaszentelődés a Szűzanya Szeplőtelen Szívének

Jézus Szentséges Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve elválaszthatatlanul össze tartoznak. Jézus szíve Mária szíve alatt növekedett, bontakozott az ő méhében. Kölcsönös szeretettel lángolt mindkettőjük szíve egymás iránt, és a Mennyei Atya iránt. Szűz Mária, ahogy Grignon Szent Alajos fogalmazza Jézus öntőformája. Általa alakul ki bennünk is Jézus képmása. Ebben a folyamatban nagyon fontos szerepe van a felajánlásoknak, az odaszentelődéseknek.
A magyar katolikus püspökök ez előző ülésükön, a budapesti Szent István bazilikában odaszentelték magukat és az országot Jézus Szentséges Szívének, megújítva a száz évvel korábban tett felajánlást. Ezzel nagy kegyelmeket esdettek ki az országnak.
Ugyanilyen fontos a Szűzanya Szeplőtelen Szívének való odaszentelődés. Sokan megtették már ezt különböző formákban: a fatimai Szűzanyának, a schioi Szűanyának, a Szeretetláng keretein belül. Felajánlottuk nem régiben magunkat, hazánkat, ahogy Szent István tette a Szűzanyának, de most mint a Világ Győzelmes Királynőjének. Sokan megtették ezt a Szent Korona előtt, vagy a Szent Korona másolata előtt. Nagy kegyelmek áradtak ezáltal is hazánkra. Fontos azonban, hogy ebben a felajánlásban, odaszentelődésben megmaradjunk, benne elmélyüljünk.
Az kérte Jézus az elmúlt héten egyik választottján, Veronika Mártán keresztül, hogy minden elsőszombaton tegyük meg, ill. ismételjük meg falajánlásunkat. Lehetőleg egy órás szentségimádás keretében, illetve ahogy például a Máriás Papi mozgalomban teszik, Cönákulum keretében (ez is szentségimádás keretében van). De ha valaki pl. a Szent Anna réten van ott a szentmisén, azok eleget tesznek az egy órás szentségimádásnak a szentmisét megelőző és követő imákkal együtt. Azt kéri Jézus, hogy imádkozzunk azért is, hogy még többen odaszenteljék magukat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, mert a ránk váró nehéz időkben csak ott van biztos oltalmunk. Gobbi atyánál az szerepel, hogy a Szűzanya Szeplőtelen Szíve az a bárka, amin keresztül megmenekülhetünk, ahogyan Noé és azok, akik vele együtt bementek a bárkába.
Jézus Szívéhez, a Mennyei Atya Szívéhez, a Szentháromság Szívéhez igazán Mária szívén keresztül visz az út. A Szűzanya a legnagyobb közbenjáró Istennél. Sem Jézus, sem a Mennyei Atya, sem a Szentlélek nem tud nemet mondani kérésének. Ha a Szűzanyán keresztül kérünk, ő minden kegyelmet kieszközöl számunkra – köztük a legfontosabbakat, a megtérés és a gyógyulás kegyelmét. A Szeretetláng Naplóban az szerepel, hogy a Szűzanya Szeretetlángja megvakítja a sátánt és visszazavarja az örök kárhozatba. Jézus második eljövetelekor a Szűzanya fogja a sátán fejét véglegesen eltapodni. Ez az ígéret neki adatott.
Akik odaszentelik magukat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, azokon kisebb lesz a sátán hatalma, és könnyebben viselik el a megpróbáltatásokat – a már most meglévőket, és még inkább a nehezét, ami még hátra van. Aki odaszenteli magát az Ő Szeplőtelen édesanyjának, azt Jézus – ahogyan maga mondta – elárasztja lángoló szeretetével és lepecsételi szent vérével. Szövetséget köt vele, ahogy Noéval és Mózessel, megígéri nekik a védelmet, és kifeszíti összekötő szivárványát közte és a Szentháromság között. Aki ezt az odaszentelést megteszi, az belekerül a Szentháromság egységébe a Szűzanya szeretetlángja által. Egyenes útja van ezáltal a Mennyországba.
Jézus itt Szent vérének a pecsétjéről beszél. Ahogyan az ajtófélfák megkenése az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján megvédte a házban lévőket az ártó angyaloktól, ugyanúgy védi meg, pecsételi le Jézus az övéit, azokat, akiknek Máriát adta édesanyául a kereszten. Ennek egy kibontása, konkretizálása ez a neki való odaszentelődés. Jézus édesanyánkul adta a Szűzanyát. Neki való odaszentelődésünk által mi is elismerjük édesanyai hatalmát, és fia királyi hatalmát az életünk felett.
A Jelenések könyvének a 7. fejezetében szerepelnek a különféle pecsétek, amelyeknek a feltörésére csak a Bárány méltó. És ott szerepel az az angyal is, „akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek.  „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”.
Most éppen ezeket az időket éljük, amikor Isten is és a sátán is pecséttel akarja megjelölni az övéit. Egyre többen hallunk róla, már konkrét dátumokat is emlegetve, amikor a mikrocsipet be akarják kötelezően ültetni az emberekbe. De ugyanakkor ott szerepel a Nigériai Barnabásnak adott üzenetekben is a pecsétfelvétel, és más üzenetekben is. Elkészítette napjainkra Isten az ő pecsétjeit. Ezek közül az egyik ez az önmagunk elsőszombatokon a Szűzanyának való odaszentelése. A Barnabásnak adott pecsétről lásd ezt és a következőket! Ebben az anyagban pedig a pecsétre vonatkozó üzeneteket is olvashatjuk
Jézus azt mondja, hogy azok, akik már megtették a felajánlást, elvégezték az odaszentelést, olyanok, mint a lángoszlopok, amelyek világítanak a sötétben, ill. akik megteszik olyanokká lesznek. Nemcsak maguk számára biztosítják a védelmet, hanem másoknak is világítanak, utat mutatnak az egyre sűrűbbé váló sötétségben, amely a Földre és az Egyházra is rá ereszkedik.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/958-odaszentelodes-a-szuzanya-szeplotelen-szivenek

A végén "mi" győzünk

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2015. július 8-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült.
judgment.pngHa nem vették volna észre: ezekben a napokban [2015. július elején, az USÁ-ban - a szerk.] a keserűség általános érzése söpör végig a katolikusok közt az interneten, amit az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak az a tragikus döntése indított és mélyített el, ami a szodomita "házasságokat" alkotmányos joggá emelte.
Azonban a keserűségnek egyfajta ellenhulláma is elindult, ami a "Tudjuk, ki fog győzni a végén", vagy a hozzá közeli "A végén mi győzünk" jelmondatokat használja.
Jóllehet ez önmagában igaz, mégis benne rejlik annak lehetősége, hogy sokakat tétlenségre ösztönöz. Kibúvót ad azoknak, akik nem nagyon akarnak tenni bármit is, mert megbénítja őket a félelem vagy a gyávaság, vagy egyszerűen csak elfogyott már a lendületük.
Engedjék meg a felvetést, hogy ez egy nagyon veszélyes hozzáállás. Egyúttal arcátlan is. Először is, minden, ami kibúvót ad a félelem alól, táplálja az elcsigázottságot, vagy eltereli a jogos haragot a legitim célpontjától, az rossz. Másodszor, arcátlan amiatt, mert a használója azt hiheti, hogy ő is beletartozik abba a "mi"-be, akikről azt mondja: "A végén mi győzünk".
Csak ne olyan hevesen! A Mi Urunk és az Ő Szeplőtlen Menyasszonya valóban győzni fognak a végén - ami azt illeti, már győztek is. De ki az a "mi", akikről beszélsz? Mindenki annyira válik csak a Győzelmes Egyház (Ecclesia Triumphans) tagjává, amennyire aktív tagja volt a Küzdő Egyháznak (Ecclesia Militans). Egyetlen katolikus sem gondolhatja, hogy a csata csak valami távoli és múló dolog, ami nemigen érinti őt, és hogy ezért elég csupán várnia, míg erősítés érkezik a dombok mögül, miközben ő elücsörög.
Ugyanúgy, ahogy az Ellenség tette és teszi, minden nap fel kell kelnünk, minden nap ki kell másznunk az ágyból, azzal a gondolattal, hogy "Ma meghalsz!". Ostromolnunk kell a Pokol Kapuit, és át is kell törnünk azokat. Ez azt jelenti, hogy a gonosszal konfrontálódnunk kell, és meg kell fizetnünk a harc árát. Arra az alapállásra van szükség, amivel ha visszatérünk a csatatérről, és a harcról kérdeznek minket, mi azt feleljük: "Ha azt hiszed, hogy én vagyok az, akit alaposan helybenhagytak, akkor nézd csak meg a másik fickót!".
Mindenkinek mindent bele kell adnia, olyan életet élnie, amit sohasem gondolt magáról, feláldozni sokmindent a harcban, véget vetni olyan kapcsolatoknak, amiket örökkétartóknak gondolt. Ez a harc a végsőkig tart, és ez az, amit túl sokan - még a hithű katolikusok is - nem látnak be ebben a kritikus pillanatban. A katolikus életünknek fordulatot kell vennie, mindörökké: mert a világ fordulatot vett, mindörökké. És hogy világos legyek: a világ épp azért vett fordulatot, mert túl kevés katolikus élete vett fordulatot.
Teljesen elégtelen hátradőlni és felvenni az alapállást, hogy "Tudjuk, hogy ér majd véget: a mi győzelmünkkel." Szinte fogadni mernék, hogy sokan azok közül, akik ezzel nyugtatják magukat, nem lesznek a "mi" között, akikről beszélnek. Azt a "mi"-t az Úr fenntartja azoknak a Küzdő Egyházban, akik megszolgálják a kiváltságot, hogy érdemük szerint csatlakozhatnak a mennyben a Győzelmes Egyházhoz.
Tudjuk jól, ki győz a végén. Csak arról kell gondoskodnunk, hogy mi is benne legyünk a végén győztes "mi"-ben.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/07/06/a_vegen_mi_gyozunk

2015. július 7., kedd

"Fecske-gyász"

"A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....

Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal és bánattal, még nagyon sokáig az elpusztult társa mellett állt tanácstalanul és összezavarodva."

Ezek a képek Franciaország egyik vezető újságjában jelentek meg, melynek e képek hatására minden példányszáma elkelt. Hiába, az emberekben is van még érzés... ezt használja ki könyörtelenül jelen világunk. Ezek a képek úgy kellenek nekünk, mint az a falat élelem a földön fekvő fecskének. Hittet adnak, hogy a világ mégsem olyan rossz, és hogy van remény. Ha majd el is kell mennünk, legalább szeretettel a szívünkben tegyük... azt ne vegye el senki tőlünk.

VALLÁSHÁBORÚ KÉSZÜL JERUZSÁLEMBEN?


Ramadán végéig ultimátum 12 ezer keresztyénnek az Iszlám Államtól
Az IS a jeruzsálemi keresztyéneket felszólította röplapjain, hogy az iszlám böjti hónap, Ramadán végéig, azaz július 18-ig hagyják el a várost, különben megölik őket. Ez áll azokon az arab nyelvű röplapokon, amiket az IS szervezete, ami magát Jeruzsálemi Iszlám Kalifátusnak nevezi, a város északi negyedében a múlt héten szórt szét. Az ultimátumot a Vatikáni Rádió legutóbbi jelentése, valamint izraeli sajtóforrás is megerősítette. (Forrás: pro-medienmagazin.de; kath.net/news; jesus.ch; trimondi.de; Times of Israel - a fenti képen a Szent Sír templom látható, ami a fő célpont)
Írta: Dr. Békefy Lajos

Határidő életre-halálra: Id el Fidr ünnepe, július 18.
Ha nem mennek el önként a keresztyének eddig az időpontig, akkor halál fiai-lányai, ahogyan az ultimátumot tartalmazó röpirat fogalmazza. Először Jeruzsálem Shuafat és Beth Chanina negyedét tisztítják meg a keresztyénektől. Utána az IS az óvárosban található Szent Sír templom ellen fordul, ami az izraeli keresztyének legszentebb helye. A szórólapokon a fenyegető szöveg mellett látható a küldők jelképe, az IS fekete zászlója.
„Komolyan kell vennünk a fenyegetést” – mondja William Shomali segédpüspök, a Jeruzsálemi Latin Pátriárkátus katolikus segélyszervezetének, az „Egyház szükségben/Kirche in Not” nevű intézménynek a vezetője. A röplapok a keresztyének között félelmet keltettek. „Annyi is elég lenne, ha három fundamentalista késekkel felfegyverkezve törne be valamelyik keresztyén házba, s ez bizony pánikot ébresztene az egész keresztyén közösségben” – nyilatkozta a segédpüspök.
A korábbi pátriárka, Michel Sabbah eltökélten reagált a hírekre: ”Mi keresztények itt maradunk ezen a földön”. A segélyszervezet lapja azt írja, hogy az elmúlt évben és az idén izraeli arab muszlimok megpróbáltak az IS terrorszervezethez harcosként csatlakozni. Egyes esetekről volt szó, s Izrael hivatalosan eljárt azokkal szemben, akik ezzel próbálkoztak, és Szíriába akartak kijutni. Legutóbb Izrael a török hatóságokat kérte, hogy egy többgyermekes családot tartóztassanak fel, akik Törökországon keresztül próbálkoztak Szíriába jutni.

Rabbik szolidaritásukat fejezték ki
Már volt templomgyújtogatás idén Izraelben. A Kirche in Not jelentése szerint a tabghai/Galilea katolikus konventben valakik tüzet gyújtottak. A hátrahagyott falfirkák szerint ezt zsidó szélsőségesek követhették el, vagy olyanok, akik a gyanút rájuk akarták terelni. A rendőrség nem találta meg a tetteseket. Ezt is élesen elítélte a Kirche in Not. Rabbik és hitüket gyakorló zsidók látogatást tettek a tabghai templomban. A Knesset elöljárója, Juli Edelstein gyűjtést szervezett a helyreállítás költségeinek fedezésére. „Ha zsidók egyszer a zsebükbe nyúlnak, akkor az sokkal több annál, mint ha valamit csak elítélnek” – hangsúlyozta Alon Goshen-Gottstein rabbi.

A médiumok hallgatnak – a Szentháromság-tan az ütközőpont

A katolikus kathnet.de hírügynökség szerint már több muszlim merénylet is volt jeruzsálemi keresztyén intézmények ellen, amit szélsőséges fiatalok hajtottak végre. De ezekről sem az izraeli, sem a külföldi sajtó nem cikkezett. Május 5-én például muszlim fiatalok több keresztyén család házát megtámadták. Az etióp pátriárkátus egyik templomának tetejéről a keresztet ledöntötték, s keresztyénellenes jelszavakat firkáltak falaira.
A jeruzsálemi Al Aqsa Mecset imámja, Issam Ameera sejk nemrég videót tett közzé az interneten. Ennek címe: „Az Iszlám Állam a vallás és az állam védelmezője”. A videón arról is szól, hogy harcban állnak a politeista, sok istenhívő ellenséggel, amin ők a keresztényeket értik a Szentháromság tanítása miatt. A röplapos fenyegetés tényét a „Times of Israel” című lap is megerősítette.
30 napi ima az iszlám világért – svájci protestáns akció
Az IS sajtószóvivője, Mohammed al-Adnani egy korábbi videón keresztül részletesen elmondta, hogy a Jeruzsálemi Kalifátusnak mi mindenre kiterjed majd a Közel-Keleten a hatalma, befolyása. „Magunknak akarjuk Kabult, Karachit, Riadot, Teheránt, Bagdadot, Damaszkuszt, Jeruzsálemet, Kairót, Sanat, Dohat, Abu Dhabit és Ammant. A muszlimok visszatérnek újra a hatalomba, s mindegyik helyen ők veszik át a vezetést”.
A svájci each.ch online felületen mindeközben érdekes és jelenleg talán az egyetlen békés fegyvert mutatták fel, az imát. A Svájci Evangéliumi Allianz (SEA) akciót hirdetett a Ramadán kezdetekor ezzel a szlogennel: „30 napi ima az iszlám világért”.  Az imákat tartalmazó kalendáriumot 39 nyelven adták ki. Az imabrosúrákat a SEA honlapjáról ingyen is le lehet tölteni, ezen a linken: (www.each.ch/diensteprojekte/gebetsinitiativen/30-tage-gebet-für-die-islamische-welt).
Az ugyan csekély remény, de mégis remény, hogy a muszlimok legalább annyira hisznek az ima erejében, mint a keresztyének. Ennek pedig mindenre elégnek kellene lennie, Jézus szerint: „Mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok” (Máté 21,22). Akkor marad az ima és a remény…
http://bekefy.agnusradio.ro/2015/07/vallashaboru-keszul-jeruzsalemben.html

2015. július 4., szombat

Gyerekeket kényszerítettek a buzivonuláson való részvételre

Körülbelül 120 óvodás gyermeket kényszerítettek a buzivonuláson való részvételre a svédországi Göteborg-ban.
image
A liberálisok mindig képesek új, roppant haladó szellemiségű dolgokat kitalálni, és sajnos egyre fiatalabb korosztályokat vesznek célba.
A gyerekeket az “Azt szeretsz, akit csak akarsz” szlogen folyamatos ismétlésére kényszerítették a felvonulás alatt, melyen már nem első alkalommal volt kötelező részt venniük.
A óvónőjük a sajtó megkeresésére elmondta, hogy minden nap beszélgetnek a gyerekekkel az egyenlőségről, és hogy nem számít a szexuális orientáció vagy a bőrszín.
A világ dolgai iránt érdeklődők számára már közismert tény, hogy Svédország Európa legelfajzottabb területe, így felesleges kételkednünk az állítás valóságtartalmát illetően.
image

A liberális degeneráltaknak más céljuk sincs, mint saját beteges képükre formálni az egész világot, miközben a sokszínűség és a tolerancia álszent álarca mögé rejtőznek.
Sajnálatos, hogy ezektől a gyerekektől már a normális, értelmes élet esélyét is elveszik olyan habzószájú férgek, akik képtelenek elfogadni saját alsóbbrendű mivoltukat, és ehelyett igyekeznek mindenkit lerántani a saját szintjükre.
Végül is erről szól az egyenlőség. Mindenki együtt fetreng a dögszagtól bűzlő sárban.

Ex Oriente Lux

2015. július 3., péntek

Oregon állam nyilatkozattételi tilalmat rendelt el a keresztény házaspár számára a meleg esküvő ügyében: nem beszélhetnek a hitükről


aaron-and-melissa-klein

A bíróság megtiltotta, hogy Aaron és Melissa Klein beszéljen a hitéről.
Nem tudom, hányan követték a Sweet Cakes nevű cukrászda ellen indított per ügyét. Arról a mára bezárt cukrászdáról van szó, amelynek keresztény tulajdonosai nem voltak hajlandóak tortát sütni egy leszbikus esküvőre. A vállalkozás nemcsak kénytelen volt felhagyni tevékenységével és megfizetni a kiszabott 135 000 dolláros (körülbelül 38 millió forintos) büntetést, de mára az állam, a keresztény házaspárral készített rádióinterjú miatt megtiltotta, hogy a nyilvánosság előtt arról beszéljenek, hogy a hitük miért készteti őket az ilyen jellegű megrendelések elutasítására.
(A házaspár egy olyan torta elkészítését utasította vissza, amire a megrendelő a „támogasd az azonosneműek házasságát” feliratot kért, tehát nem arról van szó, hogy magát a párt nem voltak hajlandóak kiszolgálni, akik mellesleg szándékosan célozták meg a keresztény tulajdonospárt.)
Aki eddig azt gondolta, hogy az azonosneműek házasságának kérdése nem olyan fontos, illetve nem lesz befolyással az élet más területeire, talán ezek után megváltoztatja véleményét.
„A bíróság hírzárlatot, vagyis nyilatkozattételi tilalmat rendelt a Klein házaspár ellen, arra utasítva őket, hogy „hagyjanak fel jogsértő magatartásukkal”, vagyis a nyilvánosság előtt ne beszéljenek arról, hogy keresztény hitük miatt nem akarnak esküvői torták sütni azonosneműek esküvőjére.
„Ezzel tulajdonképpen megfosztottak bennünket alkotmányos jogainktól,” írta a házaspár a Facebookon. „Oregon állam szerint a vallás szabad gyakorlása és a szólásszabadsága ránk nem vonatkozik.”
A torta, ami nem készült el
A torta, ami nem készült el
A nyilatkozattételi tilalmat a Family Research Council által a házaspárral készített interjú után rendelték el. „A harcnak nincs vége. Kitartunk,” mondta Aaron Klein az interjú során.
A bíróság hivatalos levele a következőképpen fogalmaz:
„A Munkaügyi és Ipari biztos ezennel elrendeli, hogy [Aaron és Melissa Klein] hagyjon fel minden olyan jogsértő kommunikáció kiadásától, terjesztésétől, megjelentetésétől vagy kiadásának lehetővé tételétől… ami bármely személy elleni diszkriminációt eredményezhet annak szexuális beállítottsága alapján.”
Az azonosneműek házasságáért folytatott harc nem egyéb, mint a kereszténység elleni támadás. A liberálisok ezzel a módszerrel gyűlöletkeltőnek kiálthatnak ki minden olyan nyilatkozatot, ami Isten Igéje alapján ítéli meg a helyzetet.
Az ügyben nemcsak az állam számít elnyomónak, de az a leszbikus pár is, aki az államot hívja segítségül, hogy rákényszerítsen egy vállalkozást, hogy részt vegyen „házasságuk” megünneplésében, amelynek tulajdonosai most már jogi következmények nélkül el sem magyarázhatják a nyilvánosság előtt, hogy miért nem teszik ezt.
„Az azonosneműek házasságának legalizálása nem lesz ránk hatással,” hajtogatták a progresszívak. Valószínűleg ez a legnagyobb hazugság az egész ügyben.
Az ügyről készült videó, amiben Aaron és Melissa elmagyarázzák a történteket (angol nyelven):
Forrás: caintv.com

2015. július 2., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2015. július 2-án Medjugorjéból

Medjugorje, 2015. július 2.
„Drága gyermekek, arra hívlak benneteket, hogy terjesszétek a Fiamba vetett hitet – a ti hiteteket. Gyermekeim, ti, a Szentlélek által megvilágosultak, apostolaim, adjátok át azt másoknak – azoknak, akik nem hisznek, nincs tudomásuk a hitről és nem is akarnak tudomást szerezni róla – ezért nektek sokat kell imádkoznotok a szeretet ajándékáért, mert a szeretet az igazi hit ismertetőjele, ti pedig az én szeretetem apostolai lesztek. A szeretet mindig feleleveníti az Eukarisztia fájdalmát és örömét, feleleveníti Fiam szenvedésének fájdalmát, amellyel megmutatta azt, mit jelent mérhetetlenül szeretni, és feléleszti az abból fakadó örömet, hogy itt hagyta számotokra testét és vérét, hogy önmagával tápláljon benneteket és így egy legyen veletek. Gyengédséggel telve nézlek titeket és mérhetetlen szeretetet érzek, amely megerősít abban a vágyamban, hogy erős hitre vezesselek benneteket. Az erős hit ad számotokra örömet és boldogságot a földön és végül a Fiammal való találkozást. Ez az Ő vágya. Ezért éljétek meg Őt, éljétek a szeretetet, éljétek a világosságot, amely az Eukarisztia által mindig beragyog titeket. Kérlek benneteket, hogy sokat imádkozzatok pásztoraitokért, imádkozzatok azért, hogy még jobban szeressétek őket, mert Fiam adta őket nektek, hogy testével tápláljanak benneteket és megtanítsanak szeretni. Ezért ti is szeressétek őket. De, jegyezzétek meg gyermekeim, hogy a szeretet azt jelenti; elviselni, adni, és soha, de soha nem ítélkezni. Köszönöm nektek.

2015. június 30., kedd

Igen, a melegházasság nekem személyesen is árt

Azt mondta Jézus, hogy a visszajövetele előtt, olyan lesz a világ, mint Lót idejében. Szodomában, Lót idejében ritkásan voltak az igazak. Ami azt jelenti ugye, hogy volt Lót ( aki gyötörte az ő igaz lelkét Szodoma bűnei miatt.). Sajnos most is ritkásan vannak már az igazak, akik gyötrik a lelküket amiatt, hogy az emberek a bűneik miatt a pusztulásba rohannak. Szodomában anno, ha valaki idegen betévedt, akkor azt kirabolták a szodomaiak , megerőszakolták ( férfit, nőt ) , éh, és szomj halálra ítélték, illetve “méretre vágták”. ( Volt egy ágyuk, amire felfektették az illetőt, és ha valamije lelógott, akkor azt levágták. Ha nem érte el az ágy hosszát, akkor addig nyújtották, amíg meg nem történt. A lényeg, hogy aki nem passzolt az ágy méretéhez, azt így ölték még. ) Aki pedig irgalmasságot cselekedett ezekkel az emberekkel ( enni, inni, vagy takarót adott nekik), azt tűzzel égették el ( így járt Lót legkisebbik lánya….). Elgondolkodtam rajta, hogy mennyire ez folyik most a világban, szellemi értelembe véve is. Kirablás: gazdasági törvények által, az emberek rabszolgaságban tartása, kifosztása. Állami tulajdonok eltulajdonítása ( törvényi segédlettel, amelyeket éppen ők hoztak/nak), átjátszása, hitelekkel, egyoldalúan módosítható szerződésekkel,…stb…! ( minden országban változó szinten) Megerőszakolás: az emberek hazug, elferdített hírekkel/információkkal elhitetése/megvezetése, a médiákból az erkölcsi szenny ömlesztése, … Törvényekkel erőltetik, hogy fogadj el természetesnek, olyan lelkiismereteddel ellentétes gondolkodást, és cselekedeteket, amelyeket nem akarnál elfogadni, megtenni. ( És itt most nem a keresztényekre gondolok, hanem a világ fiaira is, akiknek az Istentől kapott lelkiismeretüket támadják. És nem csak a homoszexualitás elfogadásáról van szó….!) Éh, és szomjhalál: a szellemi eledelnek ( Isten igéjének), és az élővíznek az elvétele az emberektől. ( Helyette evolúciós elméletek, okkultizmus, élet nélküli “vallás”, sport, rendezvények, szórakozási lehetőségek, kábítószer, szexuális perverziók, …, stb ) “Méretre vágás”: Ne legyél nálunk erkölcsösebb, igazabb, de ne legyél kevésbé (elkapott bűnöző) se. Légy olyan, mint mi vagyunk, higgy csak annyit amennyit mi hiszünk, úgy ahogyan mi hisszük, ügyeskedjél, próbáld meg kikaparni a saját gesztenyédet ( persze ne a mi kárunkra), hogy azt mondhassuk, hogy lám-lám te is olyan vagy mint mi….! Ki kárhoztathatna bennünket…?! Igazak megölése: Lót lánya megszánta az egyik ilyen kirabolt, meztelenre vetkőztetett, éh, és szomjhalálra “ítélt” embert, és titokban élelmet, vizet, és takarót vitt neki. A szodomaiak csodálkoztak, hogy, hogy-hogy életben van még az az ember. Kifürkészték, hogy ki ad neki enni inni, ill, hogy mitől nem hűlt még ki…! Azután elkapták, és máglyára vetették, és elégették….! Miután már a világban a fenti szellemi programot futtatják évtizedek óta, és még mindig nem “haltak” meg ( teljesen) az emberek, kifürkészték, hogy kik azok, akik még “ellátják” őket…! Most ezeket kell elkapni, és megsemmisíteni….! ( Persze nem azokról van szó közülünk, akiket sikerült már nekik “méretre” vágniuk…!)

Ida

safe_image
Az elmúlt hétvégén nagyon sok visszajelzést kaptam az amerikai legfelsőbb bíróságnak az azonos neműek házasságával kapcsolatos döntése után írt cikkemre. Úgy tűnik egyeseknek nem tetszett az a radikális álláspontom, miszerint egy férfi és egy nő képes utódokat nemzeni. Nemcsak, hogy nem értettek egyet az elmélettel, de azon következtetésemet is tagadták, hogy ennek révén egy férfi és egy nő közötti kapcsolat különleges és minden egyéb kapcsolattól különbözik.
A legtöbb ilyen hozzászóló nem vesződött állításaim megdöntésével, inkább csak a sértegetésekre szorítkozott.
Néhány [visszafogottabb] gyöngyszem:
Angel: Te idióta.
Jonathan: Szia. Öld meg magad. Köszi.
Nikki: Remélem Matt Walsh a pokolban fog égni.
Bella: Sokkal többet nyom a latban, hogy mit mond a legfelsőbb bíróság, mint egy ilyen bigott ***fej ronda gyerekekkel.
Anthony: Te ***fej vidd az értéktelen Bibliaverziódat és gyújtsd fel magad.
Tudjátok, #GyőzASzeretet vagy mi. [IJ: Az azonosneműek házasságáért lobbizók egyik mottója.]
Nincs is ahhoz fogható, mint amikor az embert bigot ***-nak hívják az első mondatban és a szeretet győzelmét kiáltják ki a másodikban. A szeretet győzelmét a gyerekeimet sértegetve és a halálomat kívánva hirdetik.
A progresszívizmus nem egyéb, mint egy gyűlölettől fortyogó fazék, amit cuki jelekbe és neon színekbe öltöztettek, ugyanakkor a melegmozgalom mögött rejlő elitnek esze ágában sincs a szeretet és boldogság terjesztése. Őket sokkal jobban érdekli az ellenségeskedés és a gyanú. Az engedelmes lemmingek pedig vakon követik őket szivárvány színekbe öltöztetett Facebook fotóikkal, az éppen aktuális mottókat kántálva, fel sem fogva, hogy mit vagy miért tesznek. Felfoghatatlan és egyben ijesztő irónia, hogy ez ugyanaz az ideológia, ami a #GyőzASzeretet és hasonló mottókat is kitalálja.
A Keresztény eszméken alapuló kultúra hajnalán azt gondoltuk, hogy a szeretet olyan, amilyennek Pál Apostol leírta azt: türelmes, kedves, jóságos, nem kérkedő, nem önző. A szemünk előtt kibontakozó progresszív disztópiában a szeretet érdekes módon egy olyan jelenséggé vált, ami arra buzdít, hogy igyunk akkumulátorsavat és haljunk meg. Elismerem, a különbség aprócska, de azért észrevehető.
Engem azonban nem is a progresszív „szeretetnek” ilyen és ehhez hasonló vulgáris üzenetei aggasztanak. Ezt megszoktam. Sokkal jobban felzaklat, hogy milyen sok magát kereszténynek vagy konzervatívnak valló ember próbálja megértetni velem, hogy ez az egész melegházasságosdi nem olyan fontos dolog. „Nem lesz ránk befolyással,” mondják újra és újra. Nem érinti a mi életünket. Nem sért bennünket. Kit érdekel? Ez mind jó, meg minden. Vannak az igazságnál, az erkölcsnél és az emberiség jövőjénél fontosabb dolgok is az életben. Mint például a gazdaság meg ilyesmi.
Nem vagyok büszke rá, de az ilyen apatikus, gyenge, gyáva, impotens, frivol keresztény és konzervatív vélemények undorral töltenek el. Nem azt mondom, hogy ez a helyes érzelmi reakció, csupán bevallom, hogy így érzek. A liberálisok véleményét helyre tudom tenni magamban, hiszen nagyjából mindenben a rossz oldalon állnak. Egyszerű. A fenti csoport azonban elvileg ismeri az igazságot és mégis megfutamodik előle.
A „ránk nem lesz befolyással” mantra az egyik legkártékonyabb vélemény a kishitű táborban. Egy olyan nevetséges hazugságról van szó ugyanis, ami egyszerre két irányban is téved, ez pedig nem kis teljesítmény. Az egyik tévedés, hogy nekünk csak olyan dolgokkal kellene törődnünk, ami közvetlen hatással van az életünkre, a másik pedig az, hogy a melegházasság legalizálása nem lesz hatással ránk.
Először is mióta kéne csak azokkal a kérdésekkel törődnünk, amik fizikailag vagy anyagilag hátrányosan érintenek bennünket? Már nem elítélendő magatartás, amikor csak azért nem szólalunk fel vagy teszünk valami ellen, mert mi magunk nem érezzük annak hatását? Mit gondolunk arról az emberről, akit egészen addig nem érdekel egy probléma, amíg őt magát jól orrba nem vágja?
Az erkölcsi kérdésekben, amikor az igazságról és hazugságról, a jóról és rosszról van szó, nem mondhatjuk azt, hogy ránk nincs hatással. A kérdés szempontjából lényegtelen, hogy az milyen hatással van ránk. Milyen erkölcsi álláspont az, amelyik az alapján méri egy gonoszság hatását, hogy az milyen hatással van az ő életére? Bizonyára mindannyiunkkal előfordult már, hogy ezt tettük, de attól még ez egy gyengeségnek számít. Attól még helytelen hozzáállás. Gyáva és önző. Nem jó. Ne legyünk büszkék rá.
Másodsorban pedig a társadalom tagjaként minden államilag elrendelt hazugság hatással van ránk. A házasság egy nagyon is konkrét természettel és meghatározással rendelkező intézmény. Amikor az állam kijelenti, hogy az valami más, mint, ami valójában, és más a célja, mint ami valójában, akkor a zűrzavar diktatúrájába léptünk. A zűrzavar mértéke pedig a hazugság súlyosságától függ. Amennyiben az állam bejelentené, hogy holnaptól mindenkinek kötelező úgy tennie, mintha minden pingvin elefánt lenne és minden macska mókus lenne, azt gondolom, a helyzet nem sértene túlságosan. Sőt, még segítségemre is lenne, mert végre megszabadulhatnék a feleségem idegesítő macskájától, hiszen ki akarna egy mókust tartani a lakásban. Ugyanakkor mégis tiltakoznék az állami átértelmezés ellen, mert hamis és én az Igazságot preferálom. Vajon negatív hatással lenne az életemre, ha az embereknek zavarodott elképzelései lennének a pingvinekkel, macskákkal és elefántokkal kapcsolatban? Nem hiszem. Bár az állatkerti látogatásokat talán kicsit megnehezítené. De ami ennél sokkal fontosabb, én egy olyan társadalomban szeretnék élni, amelyik képes felfogni, hogy mi a valóság és nem akarom, hogy ezt az állam határozza meg.
Egy mókus megfelelő azonosítása egy dolog. A házasság helytelen értelmezése már egészen más. A házasság helytelen értelmezése képes elpusztítani bennünket. A házasság az emberi civilizáció alapja és a házasság definíciójának értelmetlen kiterjesztése meggyengíti és destabilizálja azt.
Árt nekem? Természetesen. Neked is árt. Mindenkinek árt. Azokról az alapokról van szó, amin mindannyian állunk, akkor is, ha egyeseket bizonyos távolság választ el tőle. Ha a házadat elkezdené elnyelni egy hatalmas víznyelő, mondanád-e, hogy téged nem érint a dolog, mert az emeleten állsz?
Vajon miért érdekli annyira ez a kérdés a liberálisokat? Ha nem lett volna fontos, miért harcoltak több éven át, hogy elérjék a múlt pénteki döntést? Mert azt akarják, hogy a melegek szeressék egymást? Hülyeség. Soha nem létezett olyan törvény, ami meggátolta volna, hogy egy meleg személy szeressen bárkit vagy bármit. Az államnak soha nem állt érdekében, hogy bátorítsa, megakadályozza vagy bármilyen módon szabályozza a szeretetet. Az állam számára a civilizáció alapja fontos, ez pedig a család. Éppen ezért az állam eddig elismerte az igazi házasságot.
A melegházasság lényegében nem egy valós intézmény, illetve semmilyen valós társadalmi céllal nem rendelkezik. Semmilyen gyakorlati vagy erkölcsi tényező nem indokolja, hogy az államnak védenie kellene a homoszexuálisok szerelmi életét. A legtöbb homoszexuális aktivista is tisztában van ezzel. Sok meleg pár nem monogám és a Dan Savage-hoz hasonló aktivisták bátran hirdetik a nyílt kapcsolatok és a házasságtörés előnyeit.
A melegházassággal kapcsolatos vita lényege, hogy a házasság egész életre szóló monogám kötelékét megnyissa egy olyan közösség előtt, amelyik nem vágyik életre szóló monogám kapcsolatra. Értitek mi történik? Nem tetszik nekik a házasság eddigi definíciója, így azt szeretnék megváltoztatni.
Nem is olyan régen egy leszbikus aktivista a támogatókból álló hallgatóság előtt kijelentette, hogy a melegházasságért folyó harc egy „hazugság” és a házasság intézményének nem szabadna léteznie. Szerinte a lényeg a házasság elpusztítása, nem pedig az abban való részvétel kiharcolása. Hányszor kell még hallanunk ezt az ő szájukból ahhoz, hogy elhiggyük és megértsük?
A liberálisok elég régóta hangoztatják, hogy a házasság egy elnyomó, patriarkális intézmény, amit be kellene szüntetni. Ugyanarról az ideológiáról van szó, aminek a válási bulikat, a szexuális erkölcsi relativizmust és a csecsemőgyilkosság iránti áhítatot köszönhetjük. A liberalizmus azt akarja, hogy a család elevenen falja fel magát. Fájdalmas sebeket ejt az intézményen, miközben a sebeket a melegházasság melletti érveléshez használja. „A heteroszexuális párok is állandóan megcsalják egymást és elválnak, akkor legyen melegházasság is!”
Hogyan következhet az egyikből a másik? És miért akarná az az ideológia, amelyik mindig is ellenséges volt a családdal és a házassággal szemben, hogy még több ember éljen annak korlátokat állító, elnyomó és patriarkális keretei között?
Ennek semmi értelme. Kivéve, ha megértjük, hogy a liberálisok célja nem a család erősítése, hanem annak megsemmisítése. A hatalomról és a pusztításról van szó, semmi egyébről. Miért eredményezett a pénteki győzelem ilyen vulgáris és vérszomjas kárörömet? Így reagáltak a fekete amerikaiak, amikor végre egyenlő jogokat vívtak ki maguknak? Így reagáltak a nők, amikor végre szavazhattak? Nem. Azért nem, mert ezek a csoportok azért harcoltak, hogy részt vehessenek valamiben és erősítsék az alkotmányos jogokat. A modern liberálisok azonban nem a szabadságért, hanem a szabotázsért harcolnak. Múlt heti győzelmük hatására olyan portyázó fosztogatókként randalíroznak, mint akik egy falu kifosztását és porig égését ünneplik. Győztes diktátorokként, nem pedig a szabadság harcosaiként viselkednek. Kérdezzétek meg azt a katolikus papot, aki éppen egy melegfelvonulás mellett haladt el, és akire két kötözködő felvonuló ráköpött.
Vagy nézzétek meg ezt a transzszexuális férfit, aki Jézusként mutogatja magát egy kereszten. Valahogy nem rémlik, hogy Dr. King valaha is így viselkedett volna. És nem emlékszem egyetlen emberjogi felvonulásra sem, amely során a meleg büszkeség felvonulásokhoz hasonlóan meztelen fenékkel, öt kiló sminkkel bekenve dorbézoltak volna az utca közepén. Ja igen. És arra sem emlékszem, hogy a melegfelvonulások kivételével bárhol olyat láttam volna, hogy egy kisfiú láthatólag pederaszta személyek előtt táncoljon. Ilyen perverziót és lealacsonyítást kizárólag liberális „polgárjogi” ügyek esetében láthatunk, mivel a mozgalom éppen erről szól. Nem a szabadságért harcol, hanem saját romlott értékeit akarja ráerőltetni a társadalomra.
Hogy hatással lenne ránk? Szerintem igen.
Az egyházak lesznek az első érintettek. Már most szóba került, hogy vonják meg az adómentességet minden olyan gyülekezettől/egyháztól, amelyik ellenzi a melegházasságot. Figyeljétek meg, hogy amikor ez megtörténik – és meg fog történni – csak az egyházakat fogja érinteni, a [Bill Gates féle] Planned Parenthood klinikáit vagy az állami egyetemeket nem. Csak az egyházakat. Persze csak azokat, amelyek nem lesznek hajlandóak megalkudni. Sok egyház, bár értékes szolgálatot tesz a helyi közösségeknek, nem lenne képes megbirkózni az adófizetési terhekkel. Több száz gyülekezet zárhatja be kapuit egyik napról a másikra.
Ezt követi majd az egyházak elleni jogi támadás. Emlékezzünk, hogy a liberálisok szerint a melegházasság egy emberi jog. Valami olyasmi ez számukra, mint a rabszolgaság eltörlése. Ennek ellenzése pedig olyan, mintha a melegeket emberszámba sem vennénk. Hogyan hagyhatnák tehát, hogy az egyházak rabszolgákat tartsanak vagy bármilyen egyéb olyan tevékenységet folytassanak, ami sérti az emberi jogokat? Amennyiben tehát a melegházasság is ebbe a kategóriába sorolható, akkor az ő logikájuk szerint egy egyház vagy gyülekezet számára törvénybeütköző cselekedet a melegek összeadásának megtagadása.
Ez úgy hangzik, mint egy súlyos apokaliptikus prófécia. Súlyos is és apokaliptikus is, de mégsem prófétaként beszélek. Ugyanis nincs szükség isteni jelenésre ahhoz, hogy elolvassam a legfelsőbb bíróság és országunk hatalmasainak kijelentéseit. A határozat kihirdetése után Hillary Clinton, aki akár a következő elnök is lehet (Isten segítsen minket), a következőket mondta:
Miközben ma ünnepelünk, a munkánk nem ér véget addig, amíg nem biztosított minden amerikai számára, hogy nemcsak szabadon házasodhasson, hanem minden diszkrimináció és előítélet nélkül élhessen, dolgozhasson, imádkozhasson és alapíthasson családot.
Nem lesz ránk hatással? Hillary Clinton éppen azt a szándékát reklámozza itt, hogy majd ő kinyomozza, ki hol imádkozik és, hogy szenved-e diszkriminációt. Azt gondolom, hogy az ő agyában a Rómabeliekhez vagy a Korinthusbeliekhez írt levél – legalábbis azok a részek, amik elítélik a férfiak közötti szexet – diszkriminációnak számít.
Obama elnök pedig reménykedő változáspárti cukormázban tálalta a kérdést, de azért nem mulasztotta el beígérni a kereszténység elleni hadjáratot.
„A mai nap reményt is ad nekünk küzdelmeinkhez, megmutatva, hogy a fájdalmasan valóságos változás igenis lehetséges… Lehetséges megváltoztatni a szíveket és az elméket. Akik olyan nagy utat jártak be az egyenlőség felé, felelősséggel tartoznak hátranyúlni és segíteni, hogy a lemaradtak is csatlakozzanak hozzájuk.”
Hátranyúlni, hogy segítsenek… Talán éppen ezt próbálta tenni az a két meleg felvonuló, amikor leköpték a papot. Segíteni neki haladni a tolerancia felé vezető úton.
A döntés hatása már most látható. Egyik bíróság a másik után hoz ítéletet virágárusok, cukrászok, fotósok és pólókészítők ellen, akiknek nincs joga keresztény hitük szerint üzemeltetni cégüket. Az államnak viszont jogában áll arra kényszeríteni őket, hogy melegházasságokhoz szolgáltatásokat nyújtsanak.
Ha velük megtehetik, miért ne tehetnék a papokkal? De tényleg, miért ne? Amennyiben a melegházasság egy emberi jog, miért lennének az egyházi személyek kivételek?
Amennyiben hűek maradnak az érvelésükhöz, nem lesznek kivételek. És nem is maradnak azok sokáig.
Ez a második lépés.
Harmadszor, miközben a fetisiszták különböző csoportjai élvezik az újdonsült rivaldafényt, hamarosan látni fogjuk, ahogy a házasság intézményét szó szerint a semmivé alacsonyítják. Persze, miután az utódnemzés és a család fontosságát már törölték, a család már eleve semmivé lett. Ennek valósága azonban csak évek vagy hónapok múlva lesz szemmel látható.
A képlet roppant egyszerű: Amennyiben X igazolja Y-t, azonban Z igazolására is használhatjuk, akkor vagy az előtétel és/vagy a következtetés sántít vagy pedig mind X mind pedig Y igazolható.
Tehát amennyiben a melegházasság igazolható azzal, hogy a homoszexuális emberek szeretik egymást és együtt akarnak lenni, akkor ezt az érvelést bármilyen csoport alkalmazhatja és vonatkoztathatja saját helyzetére, hogy ugyanezeket a jogokat megszerezze. Így működik a logika. Egy vérfertőzésben élő pár ugyanúgy alkalmazhatja magára, mint a poligám vagy bigamista emberek. Ez nem egy csúszós lejtő. Már a lejtő alján vagyunk, ahol a házassággal járó jogokat az emberek érzelmei alapján osztogatják. Nem létezik többé olyan érvelés, amellyel ezeket a csoportokat kizárhatnák, amikor az ügyet éppen ezzel az érveléssel nyerték meg a legfelsőbb bíróságon.
Történetesen a zoofil embereknek kicsit nehezebb dolga lesz, mert nem fogják tudni bizonyítani a másik fél beleegyezését, de ha a beleegyezés az egyetlen akadály a gazda és Bodri románca között, a gát nem fog kitartani örökké. A meleg aktivisták ezzel nagyon is tisztában vannak, de cseppet sem érdekli őket és egyelőre nem ismerik el. A liberálisok célja, hogy az erkölcsöt teljes mértékben elválasszák a szextől. Már elég régen hangoztatják, hogy „ha jó érzés, akkor tedd meg”. Gondoljátok, hogy szándékukban áll megállítani a bigámia vagy vérfertőzéspártiakat? Miért tennék?
Ez a harmadik lépés.
Végezetül, miután az egyházakat megzsarolták és jogi úton megbüntették, a házasság intézményébe pedig a gonoszság és korrupció minden lehetséges formáját belevették, már csak Amerika vége marad hátra, illetve annak a vége, ami Amerikából megmaradt.
Egyesek szerint ez már megtörtént és sajnos nem tudok nekik ellentmondani. Végül eljutunk arra a pontra, amikor azok is kénytelenek lesznek szembenézni a kemény valósággal, akik szerint „mindez nem lesz ránk hatással”.
De addigra persze már túl késő lesz.

Forrás: The Blaze, Matt Walsh írása

Időkjelei: Addig is próbáljuk minél több embernek megmutatni Isten igaz és megváltó szeretetét, ami abban nyilvánult meg, „hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk”.  (Róma 5:8)