2013. november 14., csütörtök

Tiltakozás Buenos Airesben szentségtörés ellen

Viva Cristo Rey!

A Szent X.Piusz Társasághoz tartozó tiltakozók a Szent Rózsafüzér hangos imádkozásával félbeszakítottak egy „katolikus-zsidó” felekezetközi istentiszteletet Buenos Aires Székesegyházában (Bergoglio korábbi helyen)
Buenos Aires, Argentína (Nov. 12, 2013). Az istenkáromlás, a szentségtörés és a szinkretizmus megengedett a Buenos Aires-i székesegyházban, de a Szent Rózsafüzér és a Miatyánk imádkozása nem. Az 1938. november 9-10-én történt ügynevezett „Kristályéjszaka” emlékére, amikor a nácik (nemzetiszocialisták) Németországban lerombolták a zsidók zsinagógáit, üzleteit és otthonait, a Buenos Aires-i újkatolikus vezetőség megint meghívta a zsidókat, a protestánsokat és másokat, hogy a Központi Székesegyházban vegyenek részt egy felekezetközi istentiszteleten.
Ezúttal azonban nem minden a tervek szerint történt. Tradicionalista katolikusok elrontották az istentiszteletet a Szent Rózasafüzér hangos imádkozásával, tiltakozva a szent hely megszentségtelenítése ellen. Egyikük elvette a mikrofont és elkezdett a felekezetközi utálatosság ellen tiltakozni. Az esemény házigazdája, Buenos Aires érseke, Marco Poli megpróbálta megakadályozni a beszédet, mérsékelt sikerrel, mint ahogyan a videón látható. Végül kihívták a rendőrséget, és a tiltakozók elmentek, azonban nem minden eredmény nélkül, mert sikerült felhívni a figyelmet erre az évenként megrendezésre kerülő utálatosságra, amelyben az igazi vallást keverik a hamis vallásokkal, amelyben Jézus Krisztust elnyomják, hogy a hitetlenek jól érezzék magukat a templomban, a megtérítés szándékának legkisebb jele nélkül. Sőt, megerősítést nyernek hibáikban, és ezzel arra bátorítják őket, hogy az örök kárhozat felé tartó úton maradjanak.
Szent Pál szavai:
„Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel. Mi köze az igazságnak a gonoszsághoz? Vagy hogyan fér össze a világosság a sötétséggel? Hogyan egyeznék meg Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőknek a hitetlenekhez? Hogyan tűri meg Isten temploma a bálványokat?
(2Kor 6, 14-15)

Szép új világ - sorra alakulnak az istentagadó gyülekezetek

Vasárnapi Gyülekezet néven hozott létre ateista egyházat két brit komikus. A vallásos formák között, de vallásos tartalom nélküli gyüleke­zetekre az alapítók szerint azért van szükség, mert az ateistákban is nagy igény van arra, hogy közösségben éljék meg „hitetlenségüket”. Egyre több helyen vannak, az elhagyott templomokban jönnek össze...
Sorra nyílnak meg a Vasárnapi Gyülekezetnek nevezett ateista közösség vidéki gyülekezetei, a múlt héten éppen Oxfordban, Cambridge-ben és Manchesterben. A brit eredetű ateista gyülekezetnek ezzel egyidőben nyíltak meg a külföldi szatellit csoportjai Dublinban, New Yorkban és Sidneyben.
A manchesteri gyülekezet alapító összejövetelén Sanderson Jones komikus, az ateista egyház alapítója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy céljuk nem kevesebb, mint a világ megváltoztatása.
A londoni Vasárnapi Gyülekezetet Jones ez év januárjában alapította Pippa Evans komikussal együtt. Az első összejövetelen mintegy háromszázan vettek részt, azóta ez a létszám közel hatszázra emelkedett. Jones szerint az ateista egyház országos szinten is nagyon dinamikusan fejlődik – januárban csak egyetlen gyülekezetük volt, jelenleg már több mint harminc. A komikus szerint, ha a lakosságnak az a 30 százaléka, aki nem tartozik egyetlen egyházhoz sem, mind hozzájuk csatlakozik, akkor már társadalomformáló erővé fognak válni.
Valószínűleg az egyházalapítók szakmájának is köszönhető, hogy a gyülekezetek működése és ceremóniája nem nélkülözi a komikus elemeket. Londoni összejöveteleiknek helyszíne egy használaton kívüli anglikán templom, de a szatellit gyülekezetek közül több is régi templomokban tartja az összejöveteleit. Nagy-Britannia-szerte szinte minden nagyvárosban számos olyan épület van, amely a történelem során templomként funkcionált, de a történelmi egyházak térvesztését követően kávézóként, bábszínházként, vagy raktárként lettek hasznosítva. A Vasárnapi Gyülekezetek ceremóniája is – bár nincs utalás Istenre, vagy a Bibliára – sokban hasonlít az anglikán szertartásra. Egyik látványos különbség, hogy a templomi himnuszok és dicséretek helyett Queen és Stevie Wonder dalokat énekelnek a nem hívők.
(Lukács András, Hetek)

Szeretet történetek - előrehozták a karácsonyt a haldokló kisfiúnak

Előrehozták a karácsonyt egy haldokló kisfiú kedvéért az ohioi Port Clintonban. A 13 éves kisfiút, Devin Kohlmant tavaly diagnosztizálták agyrákkal, és az utolsó kívánsága az volt, hadd töltse otthon a kedvenc ünnepét - írja az Abc News.
Az orvosai azonban tudták, hogy Devin nem éri meg a karácsonyt, ezért szülővárosának a lakói úgy döntöttek, gyorsan feldíszítik a várost és felköszöntik a kisfiút. Amikor Devin hazaérkezett a cincinatti kórházból, ahol kezelték, több száz ember gyűlt össze a városka főutcáján, hogy mikulássapkába öltözve, karácsonyi dalokat énekelve köszöntsék.
Devin nem hagyhatta el a házat, de az ablakból figyelte, ahogy az emberek feldíszítettek egy karácsonyfát a házuk előtt és apróra morzsolt jéggel borították be a kertet, hogy úgy tűnjön, esett a hó. A lakók az egész várost karácsonyi égőkkel díszítették fel, és egy motoron maga a Mikulás is megjelent Devin ablaka előtt.
A kisfiúnak emberek ezrei küldtek karácsonyi üdvözlőlapokat a világ minden tájáról, mert meghatotta őket a története - mondta az Abc News-nak a család egyik barátja. Devin számtalan plüssmacit és más játékot is kapott. Ezek nagy részét szétosztotta a látogatóba érkező barátai között.
A kisfiú végül két héttel a hazaérkezése után, hétfőn délután halt meg. Halála éjjelén a család és a barátok virrasztást tartottak. Hajnalra belepte a várost az első hó
(index)

2013. november 13., szerda

Szép új világ - keresztet viselt, nem vezetheti a tévé-híradót


Siv Kristin Sællmannt, a norvég közszolgálati televízió egyik legismertebb, legkedveltebb műsorvezetőjét nem várt támadás érte. A helyi muzulmán közösség vezetői tiltakozásba kezdtek, amiért a tévéhíradó egyik adásában a nyakláncán keresztet viselt. „A nyakláncon függő kereszt sérti az iszlámot”, „ez a jelkép sérti a tévécsatorna semlegességét” – mondták. Ezt követően megtiltották, hogy a műsorvezető viselje ezt a mindössze 1,4 centiméternyi kis keresztet – tájékoztat a Vatican Insider.
A történet emlékeztet Nadia Eweida esetére, aki a British Airways alkalmazottjaként vezetői utasításra a munkahelyén nem viselhetett a nyakában keresztet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága hét év elteltével hozott ítéletet az ügyében: januárban elismerte, hogy ez diszkrimantív intézkedés volt feljebbvalói részéről.
Magyar Kurír


Megtiltották a kereszt viselését a norvég műsorvezetőnek

Úgy tűnik, a norvég állami televízió hírbemondói mostantól nem viselhetnek keresztet adás közben.
Az NRK csatorna öltözködési kódexe, amely nem ajánlja „vallásos vagy politikai jelentést közvetítő” ékszerek viselését, azután került a figyelem középpontjába, hogy néhány néző panaszt tett Siv Kristin Saellmann, a csatorna egyik népszerű műsorvezetője ellen, mert egy fekete kövekkel kirakott arany keresztet viselt a nyakában.
A nézői reakció eredményeként Anders Sarheim, a csatorna területi szerkesztője felkérte a műsorvezetőt, hogy többet ne viselje az ékszert.
Siv Kristin Saellmann egy helyi lapnak adott interjúban a következőket mondta:
„Nem tetszik, hogy bárki betelefonálhat és közölheti a főnökömmel, hogy mit viselhetek és mit nem.”
Mrs. Saellmann keresztény, de a keresztet, amit a férjétől kapott ajándékba, divatcikk-ként, nem pedig vallási meggyőződésből hordja.
„Nem a provokáció volt a célom. Keresztény vagyok, de az ékszert azért hordtam, mert tetszik, eszembe sem jutott, hogy bárki így reagálhat rá.”
A műsorvezető elmondta, hogy bár főnöke nem közölte vele, hogy pontosan kik tettek panaszt, úgy érzi, nem muzulmánok, hanem humanista csoportok tagjai lehettek.
Anders Sarheim egyértelműen fogalmazott a Vart Land nevű lapnak a csatorna öltözködési szabályzatát illetően, azonban az intézkedést nagyon sokan túlzónak találták és elítélték a többségében keresztény Norvégiában. Sven Egil Omdal, ismert norvég médiaszemélység szerint ismét „ágyúval lőttek verébre”, amikor megtiltották a kereszt viselését.
2006-ban a brit BBC-nél történt hasonlóan ellentmondásos eset, amikor a csatorna vezetői megtiltották Fiona Bruce műsorvezetőnek a kereszt viselését a hírek adása alatt. Később a döntést megváltoztatták és a műsorvezető ismét hordhatta a szimbólumot.
Az esettel a Kossuth rádió is foglalkozott, az angol nyelvű hírekkel ellentétben azonban a muzulmán-keresztény ellentétre helyezve a hangsúlyt:
„Muzulmán vallási vezetők azonban az esetek többségében az ilyen hírekre úgy reagálnak: szamárság – ezt Surján László néppárti EP-képviselő mondta a Kossuth Rádiónak.
“Ők soha nem lépnek fel a keresztény jelképek viselése ellen, és nem szeretik, ha belekeverik őket ezekbe a számukra érthetetlen vitákba. A muzulmánok komolyan veszik saját jelképeiket, és elfogadják, ha mások is így vannak ezzel” – hangsúlyozta.
A politikus szerint alapvető emberi jogot sért a norvég televízió vezetése, amikor a “hitvallásként viselt keresztet leparancsolja” a műsorvezetőről. “Ettől válik semlegessé egy televízió?” – tette fel a kérdést Surján László.”


Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak

2013. november 12. kedd, 15:52
Drága szeretett leányom, tévedés lenne azt hinni, hogy Isten ne osztaná ki Igazságosságát a világnak ebben az időben. Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak, mivel a Föld megtisztulása elkezdődött.
Az előkészületek folyamatban vannak, és Isten ellenségei hamarosan ki lesznek gyomlálva, és meg lesznek büntetve, mivel ők nem fognak soha megtérni, és Irgalmasságomat kérni. Atyám Haragja nagy, és jaj azoknak, akik szembeszállnak Isten Szavával, mert ők ki lesznek vágva, és el lesznek tiporva, amint a Föld végső tisztítása összecsap a gonosz fertőzésével – minden egyazon időben.
Amikor azt látjátok, hogy a természet elemei hevesen reagálnak, akkor tudni fogjátok, hogy az Igazság Keze lesújtott. Az ember büszkesége, önmegszállottsága, és a lelki dolgokban való saját téves intelligenciájába vetett hite elhozta az emberi fajra a négy csészéből kiáradó tüzet, a Föld négy sarkára.
Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.
Jézus Krisztus
Az Emberfia


Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni

2013. november 12. kedd, 20:30
Drága szeretett leányom, miközben az Én Időm közeledik, sokan aludni fognak, de azok, akik meg vannak áldva, hogy nyitva tartsák a szemüket Világosságomra, fel fogják ismerni a jeleket. Ők azokban az áldásokban is részesülnek majd, amelyek segíteni fognak nekik felkészülni, és egyedül csak azok, lesznek képesek elviselni a változásokat, akik ragaszkodnak Hozzám.
Minél közelebb van Nagy Eljövetelem Napja, annál több ember – akik azt mondják, hogy szeretnek Engem – fog visszahúzódni Tőlem. Még azok sem lesznek képesek meglátni az Igazságot, akik szentnek vallják magukat, és akik önmagukat felmagasztalják földi Egyházam hierarchiájában. Ők nem fogják látni az Igazságot, mert nagyon el lesznek foglalva olyan dolgokkal és szertartásokkal, amelyek Rám nézve sértőek lesznek.
Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni. Mellette egy másik napot fogtok látni. Ezután az időjárás a világot meg fogja rázni, és a változások azt fogják jelenteni, hogy sok része a Földnek el fog pusztulni. Ezek a büntetések – és ezekből sok lesz – le fogják tépni az emberiségről a büszkeséget, mivelhogy a lelkek így könyörögni fognak Isten Irgalmáért. Semmi más nem fogja megindítani azok megkeményedett lelkét, akik kizárták Isten Szeretetét az életükből.
Az emberiség bűne gyorsan fog növekedni, és a bálványimádás bűne háromszorosan fogja beburkolni a Földet. A pogányság királyi monarchiaként öltözve, beszivárog majd földi Egyházamba. Amikor a pogányok átölelik Egyházamat, nem azért fogják tenni, hogy imádják Istent. Amikor a pogányok, ateisták és a hitetlenek – akik szemmel láthatóan elutasítják Isten Létezését – átölelik Egyházamat, akkor nem azért fogják tenni, mert Előttem, Jézus Krisztus előtt fognak térdet Hajtani. Amikor Egyházam bejelenti, hogy tárt karokkal fogad mindenkit, ne tévesszen meg benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy a pogányokat azért fogadják be Egyházamba, hogy ők is meghajoljanak a Tabernákulumom előtt. Nem, ez azért lesz, hogy a bálványimádást fitogtatassák Előttem, melyet a büszkeség bűne okozott, hogy meggyalázzák a Szent és Szentséges Tabernákulumokat. Pogány szimbólumokat fognak Oltáraimra helyezni, és azt fogják követelni, hogy a gyanútlan gyülekezetek meghajoljanak, kegyesen és nagylelkűen elfogadván fivéreiket és nővéreiket. Mindenkit arra fognak kérni, hogy tagadják meg az Igazságot, és üdvözöljék azokat a hamis imádókat, akik Oltáraimat fogják taposni. Ezt követően Isten Keze le fog sújtani.
A háborúk ki fognak terjedni; földrengések fogják megrázni a Föld négy sarkát, és éhínség fogja súlytani az emberiséget, és minden Isten előtt elkövetett gonosz gesztusnak és sértésnek szörnyű büntetés lesz a következménye. Amikor azok, akik elfogadják Irgalmamat, vezetni fogják Egyházamat, akkor minden démon átkozni fogja Isten eme gyermekeit. Hogy megvédje őket, Isten be fog avatkozni, és jaj azoknak, akik Teremtőjük Arcába fognak köpni.
Az idő elérkezett. Azok, akik átkoznak Engem, szenvedni fognak. Azok, akik követnek Engem, túl fogják élni ezt az üldöztetést egészen addig a Napig, amikor majd Irgalmas Karjaimba ragadom őket. És aztán azok, akik megmaradtak – mert visszautasították Irgalmasságom Kezét – át lesznek adva a fenevadnak, akit bálványoztak, és akinek kedvét keresték.
Oly sok ember lesz, akik mindvégig el fognak utasítani Engem. Két harmada le fog köpni Engem, harcolni fognak Beavatkozásom ellen, és mindenféle trágárságot fognak Rám kiabálni. Miközben az a nap egyre közelebb és közelebb kerül, az Irántam való gyűlölet mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még azok is, akik azt a benyomást keltik a világban, hogy tisztelik Istent, halkan átkozni fognak Engem.
Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. Amikor a borzalom végül alábbhagy, a tűz be fogja őt borítani, és ő meg mindazok, akik neki hűséget esküdtek, a mélységbe lesznek dobva. És aztán jönni fogok Én, amint azt már mondtam nektek. Fel fogom támasztani Egyházamat, és Atyám Szent Akaratával egységre viszem a világot, és végre béke fog uralkodni.
Mindaz, amit már mondtam nektek, igaz. Minden, ami meg fog történni, úgy fog történni, ahogyan azt nektek előre megmondtam. Minden gyorsan fog megtörténni, mert Haragom ellenére, melyet az ember képmutatása és hálátlansága váltott ki, Én csupán azért jövök, hogy végre végett vessek ennek a szenvedésnek. Azért jövök, hogy megmentsek minden bűnöst, de sokan nem akarják a megmentésüket.
Legyetek erősek, szeretett követőim, mert Én meg fogom védeni azokat a bűnösöket, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt elfogadják Irgalmasságom Kezét. Tehát ebbe a Nagy Égi Beavatkozásba Isten minden gyermeke belefoglaltatik, hívők és hitetlenek egyaránt. De ez után az idő után Isten angyalai szétválasztják a jókat a gonoszoktól. Az idő rövid.
Jézusotok

2013. november 12., kedd

Jelek

Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni



2013. november 12. kedd, 20:30
Drága szeretett leányom, miközben az Én Időm közeledik, sokan aludni fognak, de azok, akik meg vannak áldva, hogy nyitva tartsák a szemüket Világosságomra, fel fogják ismerni a jeleket. Ők azokban az áldásokban is részesülnek majd, amelyek segíteni fognak nekik felkészülni, és egyedül csak azok, lesznek képesek elviselni a változásokat, akik ragaszkodnak Hozzám.
Minél közelebb van Nagy Eljövetelem Napja, annál több ember – akik azt mondják, hogy szeretnek Engem – fog visszahúzódni Tőlem. Még azok sem lesznek képesek meglátni az Igazságot, akik szentnek vallják magukat, és akik önmagukat felmagasztalják földi Egyházam hierarchiájában. Ők nem fogják látni az Igazságot, mert nagyon el lesznek foglalva olyan dolgokkal és szertartásokkal, amelyek Rám nézve sértőek lesznek.
Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni. Mellette egy másik napot fogtok látni. Ezután az időjárás a világot meg fogja rázni, és a változások azt fogják jelenteni, hogy sok része a Földnek el fog pusztulni. Ezek a büntetések – és ezekből sok lesz – le fogják tépni az emberiségről a büszkeséget, mivelhogy a lelkek így könyörögni fognak Isten Irgalmáért. Semmi más nem fogja megindítani azok megkeményedett lelkét, akik kizárták Isten Szeretetét az életükből.
Az emberiség bűne gyorsan fog növekedni, és a bálványimádás bűne háromszorosan fogja beburkolni a Földet. A pogányság királyi monarchiaként öltözve, beszivárog majd földi Egyházamba. Amikor a pogányok átölelik Egyházamat, nem azért fogják tenni, hogy imádják Istent. Amikor a pogányok, ateisták és a hitetlenek – akik szemmel láthatóan elutasítják Isten Létezését – átölelik Egyházamat, akkor nem azért fogják tenni, hogy Előttem, Jézus Krisztus előtt Hajtsanak térdet. Amikor Egyházam bejelenti, hogy tárt karokkal fogad mindenkit, ne tévesszen meg benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy a pogányokat azért fogadják be Egyházamba, hogy ők is meghajoljanak a Tabernákulumom előtt. Nem, ez azért lesz, hogy a bálványimádást fitogtatassák Előttem, melyet a büszkeség bűne okozott, hogy meggyalázzák a Szent és Szentséges Tabernákulumokat. Pogány szimbólumokat fognak Oltáraimra helyezni, és azt fogják követelni, hogy a gyanútlan gyülekezetek meghajoljanak, kegyesen és nagylelkűen elfogadván fivéreiket és nővéreiket. Mindenkit arra fognak kérni, hogy tagadják meg az Igazságot, és üdvözöljék azokat a hamis imádókat, akik Oltáraimat fogják taposni. Ezt követően Isten Keze le fog sújtani.
A háborúk ki fognak terjedni; földrengések fogják megrázni a Föld négy sarkát, és éhínség fogja súlytani az emberiséget, és minden Isten előtt elkövetett gonosz gesztusnak és sértésnek szörnyű büntetés lesz a következménye. Amikor azok, akik elfogadják Irgalmamat, vezetni fogják Egyházamat, akkor minden démon átkozni fogja Isten eme gyermekeit. Hogy megvédje őket, Isten be fog avatkozni, és jaj azoknak, akik Teremtőjük Arcába fognak köpni.
Az idő elérkezett. Azok, akik átkoznak Engem, szenvedni fognak. Azok, akik követnek Engem, túl fogják élni ezt az üldöztetést egészen addig a Napig, amikor majd Irgalmas Karjaimba ragadom őket. És aztán azok, akik megmaradtak – mert visszautasították Irgalmasságom Kezét – át lesznek adva a fenevadnak, akit bálványoztak, és akinek kedvét keresték.
Oly sok ember lesz, akik mindvégig el fognak utasítani Engem. Két harmada le fog köpni Engem, harcolni fognak Beavatkozásom ellen, és mindenféle trágárságot fognak Rám kiabálni. Miközben az a nap egyre közelebb és közelebb kerül, az Irántam való gyűlölet mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még azok is, akik azt a benyomást keltik a világban, hogy tisztelik Istent, halkan átkozni fognak Engem.
Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. Amikor a borzalom egyértelmű lesz számukra, a tűz be fogja őt borítani, és ő meg mindazok, akik neki hűséget esküdtek, a mélységbe lesznek dobva. És aztán jönni fogok Én, amint azt már mondtam nektek. Fel fogom támasztani Egyházamat, és Atyám Szent Akaratával egységre viszem a világot, és végre béke fog uralkodni.
Mindaz, amit már mondtam nektek, igaz. Minden, ami meg fog történni, úgy fog történni, ahogyan azt nektek előre megmondtam. Minden gyorsan fog megtörténni, mert Haragom ellenére, melyet az ember képmutatása és hálátlansága váltott ki, Én csupán azért jövök, hogy végre végett vessek ennek a szenvedésnek. Azért jövök, hogy megmentsek minden bűnöst, de sokan nem akarják a megmentésüket.
Legyetek erősek, szeretett követőim, mert Én meg fogom védeni azokat a bűnösöket, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt elfogadják Irgalmasságom Kezét. Tehát ebbe a Nagy Égi Beavatkozásba Isten minden gyermeke belefoglaltatik, hívők és hitetlenek egyaránt. De ez után az idő után Isten angyalai szétválasztják a jókat a gonoszoktól. Az idő rövid.
Jézusotok

A “vészt hozó undokság” Szentségtörés , elfogadhatatlan

euRészlet a Jézus és Mária Sír című magánkinyilatkoztatásból:
A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten szent templomába, és helyet foglal trónusán, és Istenként imádtatja magát.”… és nyilvánvalónak kell lennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közreműködésével mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás…” (Tessz 2)
“Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást, – aki olvassa, értse meg…” (Mt 24, 15)
Szeretett fiaim, hogy megértsétek, miben áll ez a rettenetes gyalázat, olvassátok el, mit jövendölt róla Dániel próféta.
“Eredj Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak, és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni.
Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat és felállítják a “vészt hozó undokságot”, ezerkétszázkilencven nap lesz. {~ 3,56 év}
Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12, 9-12) {~ 3,66 év}
A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az Úrnak ajánlanak fel mindenfelé napkelettől napnyugtáig.
A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által felajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadva a protestáns tanítást, azt mondják majd, hogy a szentmise nem áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt. És így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi bemutatásának az eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az időtartama, vagyis ezerkétszázkilencven nap {~3,56 év}

Országos katolikus tévé indul Magyarországon

A BonumTV néven már 2012 decembere óta működő médium az első olyan televíziós társaság Magyarországon, amely vállalja a katolikus, keresztény értékek közvetítését műsoraiban. A csatorna 24 órás adása 2014 januárjától több kábelhálózaton is elérhető lesz.
 
Böjte Csaba ferences szerzetes, a BonumTV védnöke a magyar nyelvű katolikus televíziót az egykori Szabad Európa Rádióhoz hasonlította, mely éveken keresztül „a remény hangja volt sokak számára”. Abban bízik, hogy a vatikáni eseményeket rendszeresen élőben közvetítő magyar nyelvű katolikus televízió országos megjelenésével nemcsak a katolikusokhoz fog eljutni Ferenc pápa reményt adó üzenete.
A 20 éve működő, mára közel 80 erdélyi gyermekvédelmi házból álló Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, elmondása szerint azért vállalta a televízió fölötti védnökséget, mert gyermekvédelmi munkája során azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik egy olyan reményt adó, és összefogásra sarkalló kommunikációs eszközre, mely képes az egyént folyamatosan megerősíteni Krisztusba vetett hitében.
 
„A BonumTV a Katolikus Egyház útmutatását követve kívánja használni a modern kommunikációs lehetőségeket, hogy a párbeszéd színtere lehessen” – mondta Tamási József plébános, a csatorna programigazgatója november 10-én vasárnap Kartalon, a Böjte Csaba testvérrel közösen bemutatott szentmisét követően.
 
A televízió vezetősége bízik jó szándékú, missziós lelkületű nézőiben, ezért elsősorban adományokból kívánja állni a fenntartás költségeit. A bizalom nem alaptalan, mert a televíziót üzemeltető, 2010. augusztus 15-én alapított nonprofit közhasznú társaság költségeit az elmúlt években is adományokból finanszírozta.
A BonumTV 24 órás adása 2011. április 30-án 20 órakor kezdődött a televízió honlapján, internetes televízióként. Első adását Rómából közvetítette, a II. János Pál pápa boldoggá avatásának előestéjén tartott virrasztásról a Circus Maximusból. Kábelhálózaton először 2012. december 8-án Bajóton kezdte meg sugárzását.
 
Tamási József, a BonumTV programigazgatója egy folyamatosan megújuló, dinamikusan fejlődő csatornát ígér, mely közkedvelt témakörökben igyekszik műsorokat kínálni úgy, hogy közérthető, szórakoztató formában szóljon nézőihez. A televízió szándéka: „Szórakoztatva informálni, biztos támpontot adva kielégíteni nézői – elsősorban a fiatalok – a kíváncsiságát, tudásszomját és információéhségét.” BonumTV törekedni a sokszínűségre, a kreatívan feldolgozott témákra, a modern képi világra, és figyel, alkalmazkodni egy dinamikus generáció szüntelenül változó igényeihez. A tartalomból azonban nem maradnak ki a liturgikus események sem, így csatorna naponta élőben közvetít szentmisét a pálos szerzetesek budapesti Sziklatemplomából.
 
 
szerkesztőség elérhetőségei
levélcím: 1086 Budapest, Baross u. 127. V/1, I közönségszolgálat:  +36 1 780 80 85 I
honlap: www.bonumtv.hu I e-mail: info@bonumtv.hu
közösségi oldalak: www.facebook.com/bonumtv I www.youtube.com/bonumtv

Ternyák Csaba: Az Intelmek máig érvényes üzenetet hordoz

Szent István fiának, Imre hercegnek írt Intelmei, amelyben a keresztény hit megőrzésére hívta fel a figyelmet, máig érvényes üzeneteket hordoznak – mondta Ternyák Csaba egri érsek a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) IX. országos kongresszusán tartott beszédében szombaton a Parlament felsőházi termében.
A hit nemzetmegtartó ereje című rendezvényen Kövér László hangsúlyozta: „számítunk a keresztény elkötelezettségű emberek közéleti aktivitására, és bízunk abban, hogy ez elsősorban a munkánk folytatásának esélyeit növeli majd, mégis ennél fontosabb, hogy folytassák azt a küldetést, amire az emberek a nemzet szolgálatában egyszer fölesküdtek”.
A házelnök hozzátette: az elszakított területeken élők számára különösen fontos, hogy megjelenjen a keresztény értelmiség munkája a magyar közösségekben, legfőképp a helyi közösségekben. Ahol az emberek nem hagyták a templomot és az iskolát, megmaradtak a közösségek és az emberek is magyarnak, mert „idegen hatalom alatt magyarnak megmaradni erkölcsi kérdés is” – jelentette ki. Úgy vélte, különösen fontos a keresztény értelmiség felelőssége és áldozatvállalása.
Ternyák Csaba egri érsek előadásában arról beszélt, hogy Szent István király szakított a pogánysággal, népét elvezette a keresztény hitre, és tíz egyházmegyét alapított, amelyek fennállnak a mai napig. A bencés szerzetesek letelepítésével létrejött az első magyar iskola Pannonhalmán, amellyel az uralkodó megvetette a magyar oktatás alapjait is.
Mint mondta, Szent István fiának, Imre hercegnek írt Intelmei, amelyben a keresztény hit megőrzésére hívta fel a figyelmet, máig érvényes üzeneteket hordoznak. A kereszténység gazdagította népünk életét és mindig volt egy „hűséges maradék”, amely kitartott Szent István örökségéhez – tette hozzá, megjegyezve: ma az ősi pogányság szellemisége erősödik, „újonnan kitalált kultuszokat próbálnak bevezetni”, amit úgy állítanak be, mint a magyarság ősi vallását.
Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az alkotmány védi a házasság intézményét, amely férfi és nő életközösségét jelenti, valamint védi a családot is, mint „a nemzet fennmaradásának alapját”. Szerinte az EU-ból jövő, az országot ért támadások egyik oka éppen az, hogy ezeket az elveket lefektették az alaptörvényben.
Német László nagybecskereki püspök arról beszélt, hogy a szerb állam bevezette a kötelezően választható hittant 2001-ben, a katolikus és református hittan pedig a Vajdaságban jellemzően magyarul zajlik, mert az ezekhez a felekezetekhez tartozók rendszerint magyarok. Arra az új jelenségre is felhívta a figyelmet, hogy az elszlávosodott vajdasági magyarok megőrzik katolikus vallásukat, magyarnak tartják magukat, azonban nem tudnak magyarul, s ebből is látszik, hogy „magyarnak lenni a déli végeken nehéz feladat”.
Fabiny Tamás evangélikus püspök azt mondta: a protestantizmus nem a tiltakozást jelenti, hanem azt, hogy Isten igéje mellett tanúskodnak az ezt valló hívek. Felidézte Boldog II. János Pál pápa mondását, miszerint Luther Márton, a reformáció egyik elindítója „közös atyánk a hitben”. Az evangélikus püspök arról szólt, hogy a rendszerváltozással eljött a lehetőség, hogy az egyház „kilépjen a sekrestyéből”. Mint mondta, a közéleti kereszténységet támogatni kell, tehát kinek-kinek a maga területén vállalnia kell keresztény hitét. Tévhitnek nevezte azt az elképzelést, miszerint az egyházaknak csakis a lelkekkel kellene törődniük, mert ezt a logikát követve szerinte meg kellene szüntetni egyebek mellett a roma szakkollégiumokat vagy a segélyszervezetek tevékenységét.
A siker, a győzelem a keresztények számára elsősorban feladat és szolgálat, ha pedig siker koronázza munkájukat, az nem karriert jelent, hanem áldást - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a KÉSZ kongresszusán.
(Magyar Kurír)

80 élő céltábla?

Dél-koreai "lapértesülés" szerint 80 embert végeztek ki nyilvánosan Észak-Koreában pornográf anyagok terjesztése miatt (a dél koreai tv pornográf adásainak anyagait terjesztették más, saját készítésűekkel együtt). Erről szól az a hír, amit nem ellenőrzött senki. Pár éve ugyanilyen forrásból arról értesültünk, hogy akkora az észak-koreaiak hiánya élelmiszerben, hogy általánossá vált a kannibalizmus. Majd arról értesülhettünk, hogy százezrek vannak olyan kényszermunka-táborokban, amelyekhez viszonyítva a pokol is egy üdülőparadicsom.
A cionliberális bűnszövetséghez tartozók mindig akkor jönnek elő ilyen bődületes hazugságokkal, amikor az észak-koreaiak valamilyen műveletüket megakadályozták, vagy propaganda szinten szemen köpték őket. A cionistákat nem érdeklik a kivégzések és a kannibalizmus, mert a Szíriában gyilkoló zsoldosaik ezreket végeznek ki, kínoznak halálra és kamerák előtt eszik a legyilkolt szíriai fiatalok kivágott szívét. Haláltáborokról szintén tudnának igaz történetet is előadni, csak ismertetni kellene a táboraikban legyilkolt német, japán, koreai, vietnami és arab foglyok sorsát. Mintegy három millió emberét.
Az elvakult gyűlöletük kiváltója az az egészséges, emberi életszemlélet, mely áthatja az egész észak-koreai társadalmat. Oly sikeres ez a közösségi társadalom, hogy példaként állítható az egész világ elé. Ha ez köztudottá válna, a nyugati életformának befellegzett. Ezzel együtt a cionista terveknek is. Egy ország, melynek az erkölcsi alapállása egyedülállóan jó, ahol nincs ügyeskedés, hazugság, pornográfia, prostitúció, és a bűnözés oly ritka, hogy egy kisebb bűncselekmény is közmegvetést vált ki a bűnözőkkel szemben. 
Az erkölcs védelme valóban kiemelkedően nagy szerepet kap az észak-koreai államvezetés részéről. Tisztában vannak azzal a régi igazsággal, hogy egy állam fennmaradását és fejlődését a tudás mellett az erős erkölcsiség biztosítja. Ezért a pornográfia előállítóit és terjesztőit kötelessége a rendet biztosító igazságszolgáltatásnak semlegesíteni. Ha valóban kivégezték a 80 erkölcsromboló cion-ügynököt (mert az ilyenek ügynöknek tekintendőek), akkor egy teljesen logikus és igazságos ítéletet hajtottak végre. Ez az ítélet teljes mértékben megfelelt a közkívánatnak, és ha nem végzi ki őket a hatalom, akkor a népítélet végzett volna velük.
Kim Dzsong Un Észak-Korea vezetője, a Koreai Munkáspárt főtitkára, a hadsereg főparancsnoka, a világ államvezetői között az egyik legképzettebb személy. Svájcban végezte egyetemi tanulmányait (álnéven), hazatérve elvégezte a Phenjani Katonai Akadémiát. Folyékonyan beszél angolul és németül. Fiatalsága ellenére óriási a tekintélye, különösen a hadsereg soraiban szolgálók körében. Sem erkölcsi, sem politikai elhajlást nem tűr meg, és tekintet nélkül a személyek eddigi tevékenységére, súlyos büntetésekkel torolja meg a bűnöket. Európai mértékkel mérve is egy civilizált, jól képzett kultúrember.
Észak-Korea a kedvezőtlen adottságai ellenére óriási fejlődést ért el. Társadalmának általános helyzete kiemelkedően jó, nincs munkanélküliség, általános az egészségügyi ellátás, a tanulás teljesen ingyenes (világviszonylatban második a főiskolát végzettek arányszámát tekintve), a lakhatás állampolgári jog, a népi kultúra ápolása mintaszerű. Állami program gondoskodik minden család lakásának biztosításáról. A kölcsön -különösen a kamatozó-, teljességgel ismeretlen valami. 
Nincs pocsékolás, sem műveletlen földek. Az ország jó állapotban lévő útjai nincsenek tele bádogszemetekkel. A közbiztonság olyan jó, melyet egy európai, vagy amerikai ember el sem tud képzelni. Már ezek a tények is lesújtóak a cionliberálisok számára, és rettegnek attól, hogy ezt megismeri a világ. De ha ezekhez még hozzáadjuk azt is, hogy Észak-Korea a saját erejéből atomfegyvert állított elő és sikeres interkontinentális rakétakísérletet hajtott végre, akkor érthető a cionliberális rettegés. Ehhez az eredményhez megfelelő műszaki háttér, jól képzett tudósok és mérnökök, kiváló szakmunkások kellettek. Valamikor hazánk és Észak-Korea szerszámgépgyártása azonos színvonalú volt, ma viszont nálunk nincs szerszámgépgyártás, az észak-koreai gépek pedig világszerte keresettek.
Ez a kis ország, teljesen a saját erejére építve olyan katonai erővel rendelkezik, melybe óriási kockázatot vállal az, aki beleköt. Lakosságának száma 22 millió, területe 120 ezer négyzetkilométer. Ez azt jelenti, hogy hazánk lakosságának a duplája, területe sem sokkal nagyobb (30 ezer négyzetkilométerrel). Hazánk mezőgazdaságilag hasznosítható területének a nagysága több mint a duplája az észak-koreaiakénak. Ennek ellenére olyan szegénység, éhezés, reménytelenség és elvándorlás, mint nálunk, Észak-Koreában elképzelhetetlen. Ott is vannak olyanok, akik a jobb élet reményében Kínában szeretnének dolgozni, de ezt a vezetés nem engedélyezi, illetve azt a pár kalandort aki elmegy, kizárja a közösség. 
Kijelenthető, hogy hazánk egy társadalmi szemétdomb Észak-Koreához viszonyítva. Maffiózók, szerencselovagok, szélhámosok megkaparintották a népi vagyont, lerombolták a teljes gazdasági struktúrát, és kiszolgáltatták az országot a cionliberális kapitalistáknak. Holokauszt vallás, természetellenes fajtalankodás, prostitúció, pornográfia, kábítószer és pénzimádat jellemzi társadalmunkat - és a hazugság, mely gátlástalanul elönt mindent. Ezek azok a tényezők, mely miatt javulás itt soha nem lesz, és ezek azok a tényezők is, melyeknek hiánya az észak-koreai társadalom felemelkedésének a biztosítéka. 
A holokauszt vallás, a kozmopolitizmus, a természetellenes fajtalankodás, a kapitalizmus, egyenként is súlyos terhelés egy társadalom erkölcsiségére, de együtt biztos a pusztulás. A cionmédia azt sújkolja, hogy ez világtrend, el kell fogadni, mert nincs más. Olyan ez is, mint amilyen az aberrált, részeges disznó Churchill ismert szófosása: nem tökéletes a demokrácia, de nincs nála jobb. Ez a kijelentés nyilván csak magára és a hozzá hasonló kreténekre volt érvényes, de egy egész ember számára nem. Az észak-koreai "diktatúra" a legrosszabb "latorállam" - hangoztatják Churchill – és az Atlanti-charta - szellemi örökösei. Nyilván ez is csak számukra van így, egy egész ember csak tisztelettel tekinthet a koreai népre, óriási teljesítményének ismeretében. 
Tanulság: ha eljön az idő, nálunk is egy tű ellopásáért 5 év kényszermunka, egy kerékpárért tíz, és ennél értékesebbért, valamint kábítószerért, prostitúcióért és pornográfiáért, és minden erőszakos bűncselekményért egy 7,62x39-es. Öt év múlva már csak rossz emlékké válik minden mai szorongásunk.
Végül egy 2012-ben készült észak-koreai videó . Hosszú, de érdemes végignézni. A főváros, a nagyvárosok és távoli kis falvak mellett az emberi tényezők jellemzik ezt a filmet. Propaganda jellege mellett a valóságtartalma igen nagy.

Kassai Ferenc

2013. november 11., hétfő

Aggodalmak az európai szexuális nevelésre vonatkozó előírások kapcsán

 Vita tárgyát képezi az Egészségügyi Világszervezet európai irodája által elindított és a kölni Szövetségi Egészségnevelési Központ által megvalósított dokumentum, amelyet eljuttattak az európai Oktatási és az Egészségügyi Minisztériumoknak. Az általános bevezetőt követően a szöveg bemutatja, hogy a szexuális nevelést hogyan kell végrehajtani a 0-18 éves korú gyermekek között. Számos szervezet aggodalmának adott hangot a dokumentum kapcsán.
A Novae Terrae Alapítvány részéről, amely az emberi jogok védelmével foglalkozik, Luca Volonté főigazgató nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. „A legszembeötlőbb dolog a dokumentummal kapcsolatban, hogy a gender-elmélet nagy mestereitől és a Jáva-szigeti Yogyakarta Alapelvekből merít ösztönzést. Megdöbbentő, hogy ezek az Alapelvek váltak a dokumentum kiindulási pontjává, amely részletesen kifejti a szexuális nevelés megvalósítását a kidolgozóinak véleménye szerint kiegyensúlyozott előírások alapján” – mutatott rá Luca Volonté. Ez nagy aggodalomra ad okot, mert a szöveg túlságosan is át van itatva a szexualitás népszerűsítésével, pl. bevezeti a gyermeket a saját teste szexualitásával való „visszaélésbe” nagyon fiatal kortól kezdve, 0-4 év között.
A dokumentum javasolja a „kora gyermekkori önkielégítést” és előírja, hogy a 4-6 éves korú gyermekeket tájékoztatni kell az azonos nemű személyekkel való szerelemről és viszonyról.
Hollandiában pl. az ilyen típusú iskolai órák által teremtett problémákkal hazatérő gyermek számára a szülők hormon terápiát kérhetnek férfi vagy női szexualitásuk blokkolása érdekében. 4-6 éves korú gyermekeknek a dokumentum szerint beszélnének a család koncepciójának különböző felfogásairól. 6-9 év között a tanároknak a test változásairól (menstruáció, ejakuláció) is tájékoztatniuk kell a gyermekeket, a fogamzásgátlás eltérő módszereit is ismertetve. 9-12 év között a gyermekeknek megtanítanák a nem biztonságos szexuális tapasztalatok veszélyeit és következményeit, vagyis a szexuális úton terjedő betegségeket és a nem tervezett terhességeket.
A szexuális irányultságról is információt adnának, és a gyermekek megtanulnák a nemi irányultság és a biológiai nem közötti különbséget. Továbbá információkat nyújtanának a szexuális jogokról a Nemzetközi Családtervezési Szövetség (IPPF) meghatározásai alapján, amely az egyik legnagyobb nemzetközi alapítvány a világon. A Szövetség a szexuális jogok között határozza meg az abortuszhoz való jogot is – nyilatkozta Luca Volonté a szexuális nevelésre vonatkozó új európai dokumentum kapcsán.
(sv - vatikáni rádió)

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2013. november 5. Szentségimádáson Jézus…

 
 „Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik hűségesen megtartjátok parancsaimat. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Ne higgyetek azoknak, akik megtévesztenek benneteket! Csak azoknak higgyetek, akik életpéldájukkal bizonyítják hitelességüket! A főparancs ez: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Csak ezután jön: szeresd felebarátodat, mint magadat! Tehát az első az Istenszeretet, és csak utána jön az emberszeretet. Az szeret Engem, aki megtartja törvényeimet. 
Gyermekeim! A Szentmise a legszentebb, a legdrágább cselekmény, a legnagyobb ima. Az Én Szent kereszthalálomat jeleníti meg. Jóllehet vértelenül, de mégis valóságosan. Mindaz, aki meggyalázza keresztemet, ellenem van. Mindaz, aki nem imád Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és nem hajt térdet Előttem, az nem hisz az Én valóságos jelenlétemben, nem hisz Bennem, a Megváltóban, kereszthalálomban és feltámadásomban. Újra mondom nektek, ha ilyeneket láttok, ne menjetek utánuk! Mert az ilyenek eretnekek, akik saját magukat rekesztik ki Egyházamból, és megfosztják magukat tisztségüktől. Ne a címüket és a rangjukat tekintsétek, hanem kizárólag a cselekedeteiket. Mert Én is így ítélek. A feladatot Én bízom rájuk, de jaj azoknak, akik visszaélnek vele, és félrevezetik népemet. Nekik egy kötelességük van: az, hogy hitelesen megéljék és közvetítsék Evangéliumomat. Ezekre mondtam: mindaz, aki ismeri Ura akaratát, de nem áll készen rá, hogy megtegye, nagyon sok verést kap. Ezért kicsinyeim imádkozzatok még többet papjaimért, hogy szentek legyenek, és egyedül az életszentségre törekedjenek. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelke kárt szenved. Ti pedig drága gyermekeim, akik tettekre váltjátok szavaimat, nagy jutalomra számítsatok a mennyben, mert Előttem a legnagyobb az engedelmesség. De nem mindegy, hogy kinek. Apostolaim ezt válaszolták, amikor Miattam megbotozták és megfenyegették őket: inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Ezért azt mondom nektek: vizsgáljátok meg vezetőiteket, és csak annyiban engedelmeskedjetek nekik, amennyiben az Én tanításomat közvetítik nektek. Ismerjétek meg mielőbb az Evangéliumot, mert jönnek idők, amikor tévtanításokat fognak hirdetni nektek. Ne menjetek utánuk, mert ezek a kárhozatba akarnak taszítani benneteket. Maradjatok meg az Evangélium szellemében, amit Én tanítottam nektek! Egyedül Istent imádjátok, és Rajtam kívül senkit se fogadjatok el messiásnak, akármilyen kedves is lesz, és akármennyi csodát fog majd tenni. Mert mindezeket a sátán hatalmával teszi azért, hogy a pokolra taszítsa a lelkeket. Ti egyedül Bennem higgyetek, csak Tőlem kérjetek! Ha hűségesek maradtok Hozzám, megmenekültök és üdvözültök. Saját érdeketekben fogadjátok meg szavamat! Ne higgyetek az álmessiásnak, az antikrisztusnak, mert ő a sátán embere, és a vesztetekre működik. Ne fogadjatok el tőle gyógyítást, se pénzt, se halott feltámasztást, mert utána a pokolra taszít benneteket. Ha tőle kértek és kaptok segítséget, ezzel eladjátok neki a lelketeket, és örökre meg lesztek fosztva Tőlem, igaz Üdvözítőtöktől, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Tiszteljétek a keresztet, rajta megfeszített drága Szent Testemet! Semmi más keresztet ne fogadjatok el, mert az a sátántól van, aki az Én helyembe akar lépni, hogy saját magát imádtassa. Ez az a kárhozatos undokság, amiről Dániel próféta jövendölt. Most teljesülnek be szavai. A történelem legnehezebb korszakába juttok. Most mindenkit megrostálok. Mindenkinek színt kell vallani. Vagy Velem tart, és üdvözül, vagy a sátán mellett, és elkárhozik. Vigyázzatok! Tartsátok nyitva a szemeteket! Mindent előre megmondtam nektek. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. november 8. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 
Drága gyermekeim! Eltaposom a kígyót. Most jövök vissza dicsőségemben. Most jött el az ideje, hogy rendet teremtsek a világban. Jönnek még szomorúbb napok is, amikor egy időre bezárják templomaimat felújítás, restauráció címén. Kidobnak Engem a tabernákulummal. Eltávolítják a gyóntatószékeket. Azt mondják majd, hogy elég a közös bűnvallás. Bánat és erős fogadás nem kell. Nagyon sok lelket el fog ragadni a sátán. Mindazok, akiknek eddig nem volt fontos, hogy megismerjenek Engem és Evangéliumomat, már csak tévtanítást fognak hallani. Mindazok, akik elvetik üzeneteimet, amelyeket rajtatok, prófétáimon keresztül adok, vakok lesznek, mert elzárják magukat az Én igazságomtól. Ezek mind be fognak hódolni a sátánnak, és az ő szolgáinak. Mindaz, aki a fenevadat és a kígyót fogja imádni keresztemen, amelyen Én már nem leszek, örökre a fenevad és a kígyó martalékai lesznek, és az örök tűzben fognak szenvedni. 
Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én lelkem! Gyászolom és siratom mindazon gyermekemet, akikért drága Szent Vérem kiontása hiábavaló volt. De nem tudok mit tenni. Szabad akaratot és értelmet kaptatok Atyámtól, és Én ezt a legmesszebb menőkig tiszteletben tartom. Ezért van pokol és tisztítótűz, amelyeket az emberek bűnei hoztak létre. 
Gyermekeim! Újra mondom: ne higgyetek a sátánnak és csatlósainak! Ne kövessétek őket! Csak Engem, az élő Istent imádjatok, Aki meghaltam értetek, és feltámadtam, hogy örök életet adjak nektek. Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki Bennem hisz, ha meghal is élni fog. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
Szentírási megerősítés: Márk 14, 34: „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok.” Jézus halálfélelme.

2013. november 10. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 
Drága gyermekeim! Ami most történik, ilyen még nem volt, amióta fennáll ez a világ. Újra csak azt mondom: készüljetek! Álljatok szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen, mert megrostálom a világot. Sokan meg fognak halni. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, mert csak akkor üdvözültök! Mindazok, akik a fenevadat fogják tisztelni, imádni, és csatlósaik után mennek, örökre elvesznek. Az őskígyó, a sátán most megpróbálja megsemmisíteni Egyházamat. De csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Rajtatok is múlik, hogy mennyit tehet. Ha ti imádkoztok, és kizárólag Nekem engedelmeskedtek úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, ezzel tehetetlenné teszitek a saját életetekben ellenfelemet. Minél többen éltek életszentségben, annál gyengébb és tehetetlenebb lesz a sátán. Értsétek meg végre: ti szabadítjátok ki az ördögöket a pokolból, és engeditek a földre azáltal, hogy bűnt követtek el. És ti taszítjátok vissza a pokolba, ha életszentségben éltek. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Amikor megálltok ítélőszékem előtt, nemcsak bűneitekről adtok számot, hanem azok következményeiről is, hogy hány lélek veszett el, mert ti bűnre csábítottátok rossz tanácsaitokkal, vagy romlott erkölcsű életpéldátokkal, és mulasztásotokkal, hogy nem imádkoztatok érte, és nem mutattatok jó példát. Minderről számon kérlek titeket életetek végóráján, és cselekedeteitek függvényében nyeritek el a mennyországot, mentek a tisztítótűzbe, vagy az örök kárhozatba. Úgy éljetek, hogy életetek minden pillanata, még a gondolataitok is nyitott könyv Előttem. Nekem, az Örök Bírónak tartoztok számadással. Én meghaltam értetek a keresztfán. Én vagyok a ti Megváltótok. Nagy váltságdíjat fizettem értetek. Ezért mindnyájan az Enyémek vagytok. Imádkozom értetek Atyámhoz. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
Szentírási megerősítés: Márk 13, 21-23: „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus, vagy ott van! – ne higgyétek. Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.”

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, melynek értelme lenne, amikor a két nap majd látható lesz

2013. november 10. vasárnap, 15:00
Drága leányom, az a Vágyam, hogy minél hamarabb összegyűjtsem minden gyermekemet, hogy tanúi legyenek Ígéretemnek. Az Én Nagy Ajándékom a szörnyű lelki üldöztetés kellős közepén fog megérkezni, amikor mindent tagadni fognak, ami Én Vagyok. Új isteneket fognak a világnak bemutatni, melyek közül egyik sem létezik. Egy csillogó külsővel beborítva ezeket arra szánták, hogy minden Létezésembe vetett hitet megállítsanak. Mindezek az eretnekségek ki fogják oltani Isten Fényét.
Hamarosan a csillagok nem fognak többé nagy erősségükkel ragyogni. Hamarosan új, váratlan jeleket fogok egy hitetlen világnak bemutatni, amelyek fölülmúlnak minden emberi tudományos emberi megértést, miközben Beavatkozásom kezdete feltárul. Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, melynek értelme lenne, amikor a két nap majd látható lesz. Semmiféle értelme nem lesz a korlátolt emberi tudás szülte definícióknak. Ennek ellenére ők minden, az Égből a világnak adott jelet el fognak fogadni, és azt fogják mondani, hogy másik emberi élet is létezik a világegyetemben.
Én Vagyok minden élet Teremtője. Én teremtettem az embert. Én teremtettem a világot. Ne tagadjátok ezt soha, mert ha ezt teszitek, akkor már egy hamis tant fogtok követni. Minden égi beavatkozást – és ebből sok lesz – ki fognak magyarázni. Amikor ezeket a jeleket látjátok, tudnotok kell, hogy a Második Eljövetel napja közel van.
Kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy soha ne tagadjatok meg Engem, vagy azon Ígéretemet, hogy Én a végleges békét és megbékélést hozom a világnak, ami a tietek lesz, amennyiben az Én Feltételeimet fogadjátok el és nem a sajátjaitokat. Akaratom végre most már beteljesülőben van. Annak érdekében, hogy felkészítselek benneteket, sok csodát fogok mutatni a világnak az égen, a világegyetemben és a bolygórendszerben. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi vagytok, azt szeretném, hogy örvendezzetek, mert akkor ti már tudni fogjátok, hogy Fiam visszatérését jelzem előre, hogy az örök életről tett Ígérete beteljesedjen.
Töröljétek le könnyeiteket szemetekből. Én tudom, hogy milyen nehéz lesz a megpróbáltatásotok. Én minden gyermekemre utalok, beleértve a hívőket és a hitetleneket egyaránt, valamint a szörnyű bűnökért vétkeseket – senki sincs kizárva közületek. Ha megbékéltek Fiammal, akkor az Ő részévé váltok, és örökké fogtok Vele uralkodni a Paradicsomban.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten



Üdvösség Anyja: Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tietek

2013. november 10. vasárnap, 15:20
Drága gyermekem, az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja, hogy emlékeztesselek benneteket mindarra, amiket az évszázadok során mondtam nektek. Szeressétek egymást, mint ahogy a Fiam szeret benneteket. Legyetek mindenki iránt könyörületesek, de különösképpen azok iránt, akik üldöznek tieteket. Hallgassatok arra, amit La Salette –ben és Fatimában kinyilatkoztattam a látnokoknak és tanulmányozzátok azokat részletesen. Nagyon keveset valósítottatok meg abból, amire tanítottalak benneteket. Figyelmeztetéseimet, melyeket adtam nektek, elutasítottátok, és azok figyelmen kívül hagyásának következményei most válnak valósággá.
Amikor a Mennyország üzeneteket ad az emberiség számára, az olyan, mintha egy nagy kővárral kommunikálna. Kinyilatkoztatásaim közül néhány átszivárgott rajta, és követték azokat. Azonban a kicsinyhitűek azokból sokat csak egyszerűen félredobtak, és így az erőd az Ég beavatkozásaival szemben áthatolhatatlanná vált, amelyek azért adattak, hogy növeljék a hiteteket, és hogy védelemre találjatok Isten Karjaiban.
Az Én Társmegváltói szerepem azt jelenti, hogy az ördög elleni hatalmam oly módon erősödött meg, amit Isten annak előtte nem adott meg Nekem. Így tehát most eljött az ideje annak, amikor Fiam ellenségei minden Irántam való mély tiszteletet gondosan elvetnek.
Amikor az Irántam való tiszteletet csak úgy elhamarkodják, és azt a kérést, hogy az országok őrizkedjenek a kommunizmustól, elferdítik, akkor kívánságaimnak nem tesznek eleget. Mostantól kezdve ritkaságnak fogok számítani mindabban, amit a hivatalos pártfogás nyújtott Nekem, Isten Anyjának, Fiam Egyházában. A fenevad elleni hatalmamat azzal fogják hatástalanná tenni, hogy sok Katolikus Templomból eltávolítják a képemet, a Szent Rózsafüzéremet és más Irántam való tiszteletet.
Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon. Aztán a Jézus Krisztussal való igaz megbékélés értelmét át fogják alakítani, amikor azt fogják mondani, hogy többé már nem szükséges Istent arra kérni, hogy bocsássa meg bűneiteket, ha jó életet éltek. Az emberek elkezdenek hinni saját nézeteikben, ami szerintük jókká teszi őket Isten Szemében.
Nektek azonban soha nem szabad elfejtenetek, hogy az üdvösséget – mely egy Ajándék minden egyes bűnös számára a világon – soha nem kaphatjátok meg, ha előbb nem kéritek Istent, hogy bocsásson meg nektek. Ez a Szövetség magja, amit Fiam Kereszthalála által nyert el az emberi nem számára. Jézus Krisztus kiragadta a bűnből a világot, és elnyerte számára az üdvösség és az Örök Élet Ajándékát. Ahhoz, hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, meg kell kérnetek Istent, hogy bocsássa meg bűneiteket.
Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen által lehet a tiétek.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2013. november 10., vasárnap

Szeretet történetek - Egy köszönés megmenthet!

Egy napon, amikor vége volt a halhús csomagoló szakmunkás munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.
Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta.
A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat.
Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.
Egyszerre csak kinyílt az ajtó.A biztonsági őr bejött és kimentette őt.
Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe?
Ő elmagyarázta ezt:
Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve. Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.
Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy "Jó reggelt!" de nem hallottam elköszönni, hogy "Viszontlátásra holnap!"
Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, "Helló, Jó napot" és azt, hogy "Szia, viszontlátásra holnap"
Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni....és addig kerestem, amíg meg nem találtam!
És mindez csak a köszönés miatt!

Lelki karakterek, arctípusok

Embert próbáló időket élünk, beteggé lett fajunk haldoklik. Az igaz, a szép és a jó anakronizmussá lett. A gyűlölet seregei mindent eltaposva haladnak sátáni céljuk felé. Kérdéseket szegeznek nekünk: kik a nagyjaink, példaképeink? Jelenkorunk elcsökevényesített társadalmai nem termeltek ki minőségi embereket, olyanokat, akiket világszerte is ismerhetnének, de valójában az elismerés mindig az utókor hálás vagy hálátlan feladata.

Az egyetemes, felsőbbrendű ember kisebbségbe szorult. Betudható ez a háborús éveknek, forradalmaknak és az elmébe való mesterséges beavatkozásoknak is. Háborúkban mindig a nemes lelkületű, honszerető ember hullott, míg a profán emberek meghúzódva átvészelték azt. Ezután ők népesítették be az adott térséget, ők szaporodtak, így gyengült a faj minősége, genetikája, struktúrája széthullott. Ahogy az alsóbb faji osztályozású népek ellepték az élettereket, a minőségi elvárások is ledegradálódtak. Ember alatti emberek híztak fel a demokrácia kiapadhatatlan emlőin, őket védte az egyenlőség kőbe vésett törvénye.

Megfigyelhető ez az igen negatív tendencia, ami - ha nem következik be érdemi változás -, a fehér faj végét fogja jelenteni. A hanyatlás jelei mindenki számára egyértelműek, kulturális téboly, fajkeveredés, politikai sarlatánság, lélekmérgezés és Szodoma. A terror és anarchia kiszabadult a palackból és közöttünk járja menüettjét. Olyan adottságokkal rendelkező, a szó legszorosabb értelmében vett felsőbbrendű emberekre van most szükség, akik a legmesszebbmenőkig képesek ellenállni a sötét erőknek. Ők lesznek majd a hősök és ezáltal példaképek is.

A tolerancia hazugságán átlépve ők fognak jelölni utat az utókornak. A lélek jellemvonásai megmutatkoznak az arcokon. A tisztaság, szépség kivetül fizikai testünkre, közvetíti a külvilágnak minőségünket. Ez a sötétség seregénél is tetten érhető, itt is kivetül valami: az ótvar, epidémia-jelei, megszállottság, démoni behatás. Bár ott nincs lélek, vagy csak megszállás alatt sínylődő lélek van jelen. Akkor indokolt az ördögűzés, ha még menthető a lélek. Van olyan, akin már az exorcizmus sem segíthet.

Megrontott világunkban minden pillanatban érkeznek olyan ingerek, melyeket a démoni erők gerjesztenek: bűntudat nemlétező, kitalált események kapcsán, anyagi ellehetetlenítés, és így tovább. Ez mind-mind hatással van ránk, természetesen lelkiségünk ellenhatást is foganatosíthat, ebben az esetben mindegy milyen sikerrel. A lényeg az, hogy közvetít egy ellen-erőt a megrontás ellen. Mert a gyermeki jóság, szépség igenis létezik! Nem győzték le, mert nem lehet legyőzni! Tiszta gyermekek születnek (kizárólag arra érdemes, tiszta emberektől) és ha nem hagyjuk őket megrontani, felépül még egy olyan világ, amely nagy embereket, hősöket ad az igazzá lett emberiségnek. Az lesz az akarat manifesztuma.

Balassa Viktor

„Haveri találkozó, némi szexeléssel” – durva tabló a mai kamaszokról

Kiüresedett szex, pusztító alkohol- és drogfogyasztás, unalom, boldogtalanság – rendkívül aggasztó képet fest a mai kamaszok szokásairól, életviteléről, mentális egészségéről egy nemrég megjelent riportkönyv. Noha a kötet nem tudományos mű, s nem reprezentatív kutatásra épül, a tinikre leselkedő veszélyekről sok minden kiderül. „Jó ideig nem éltem szexuális életet, és kavarni sem kavartam senkivel. Aztán egy idő után újra lettek haverjaim, akikkel szexelni is összejártunk. Ha unatkozunk, vagy ha olyan hangulatunk van, felhívjuk egymást, hátha valamelyikünknek van hozzá kedve. Ez rizikómentes és azért is szuper, mert ismerjük egymást, tudjuk, mit szeret a másik, és senki sem bánt senkit, amikor lelép. Ez tényleg csak móka. Előtte, utána filmeket nézünk, meg elmegyünk fagyizni, szóval haveri találkozó, némi szexeléssel. Ha rossz kedvünk van, ez tuti segít” – nyilatkozza a Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel! című riportkönyv egyik 18 éves megszólalója, aki bevallása szerint 14 éves kora óta szexfüggő, de voltak ennél féktelenebb időszakai is.
Szabó Eszter Anna és Nagy Szilvia, a jelenkori magyar prostitúcióról szóló Egyetemista lány támogatót keres és Hölgy alkalmi kísérőt keres című riportkönyvek fiatal szerzői ezúttal a mai 12-19 év közötti korosztály világába kalauzolják az olvasót nemrég megjelent kötetükkel. Több tucat tinédzsert szólaltattak meg levélben, telefonon és személyes találkozón, s ez alapján nagyon aggasztó kép rajzolódik ki a szakirodalomban a digitális bennszülöttként emlegetett generációról. A kötet azt mutatja be, hogy mi foglalkoztatja a megszólaltatott tizenéveseket, mivel töltik a szabadidejüket, milyenek a kapcsolataik, mi motiválja őket, már ha egyáltalán beszélhetünk velük kapcsolatban motivációs erőről.
Kérdés, mennyire lehet általánosítani a mai fiatalokra a könyvből kirajzolt képet, de mindenképp bemutatja, milyen veszélyeknek vannak kitéve gyermekeink, ha nem figyelünk rájuk eléggé. Az mindenesetre feltűnő, hogy a riportkötetben magukról valló tinik döntő többsége vagy csonka családból származik, vagy a “pénzzel szeretem” szülői hozzáállás áldozata.
Egyik ágyból a másikba
A kötet nyolc fejezete a kamaszokkal kapcsolatos legforróbb témákat járja körül: az első, és egyben legterjedelmesebb a mai tizenévesek és a szexualitás viszonyát taglalja, ami nem véletlenül kapta az „egyik ágyból a másikba” alcímet. Az ész nélküli ágyrajárás – mint a példákból kitűnik – sok esetben már az általános iskolában, 12-14 éves korban elkezdődhet, és nem egy tárgyalt esetben már kamaszkorban kialakul a szexfüggőség. Az is kiderül, hogy egyes gimis házibulik menetrendjéhez ugyanolyan természetességgel hozzátartoznak a mindenki mindenkivel jellegű orgiák, mint a lerészegedés, a dohányzás vagy a drogozás. Mintha mindez önmagában véve nem lenne elég megbotránkoztató, az igazán nagy sokkot a védekezés általános hiánya jelenti: a kamaszok úgy mellőzik a fogamzásgátló eszközök használatát, mintha a nemi betegségek vagy a nem kívánt terhességek kizárólag egy messzi-messzi galaxisban léteznének.
Nem véletlen, hogy a riportkönyvben rengeteg lelki traumát okozó abortusz, leányanyaság és kényszerű örökbeadás történetéről olvashatunk. Sok esetben a terhesség-megszakításra már azért nem kerülhet sor, mert a kamaszlányok „fogalmatlanok” az alapvető biológiai folyamatokkal, és saját testük működésével kapcsolatban: egyszerűen nem ismerik föl időben a terhesség korai tüneteit. A helyzetet persze az is nehezíti, hogy a pubertáskori változások nagyban hasonlíthatnak a várandósság korai jeleihez.
Az iskolai felvilágosítás ugyan megtörténik, de mérsékelt hatásfokkal: a kamaszok addigra már úgyis beszerzik a „kellő” gyakorlati információt az internetről, leginkább a letölthető pornóvideókból. Azonban a felnőttfilmek nemcsak a kíváncsiság és az egyéb igények kielégítésének eszközei, hanem bizonyos körökben a kamaszok egymással szemben támasztott elvárásai, ugyanúgy, ahogy a szex is: a gyerekek körében könnyen kiközösítés és gúnyolódás tárgyává válhat az, aki nem hajlandó pornót nézni, vagy szexuális életet élni.
Az iskolában semmi izgalmas nem történik
Mindezek hátterében az unalom áll. A könyvben rengeteg kamasz számol be arról, hogy rettenetesen üresnek érzi az életét, hiszen az iskolában semmi izgalmas nem történik, ezért muszáj az órák alatt is „telefonozni”. A szerzőpáros egy különleges jelenségre, az adrenalin-függőségre is rávilágít: ma már annyi párhuzamos inger éri a tinédzsereket, hogy szinte képtelenek mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amikor visszaesik az ingerek mennyisége. (Például az iskolában.) Éppen ezért sokszor az unalom áll az extrém cselekedetek hátterében.
A rémségek kicsiny boltjában az unaloműzés eszközeként például olvashatunk délutánonként heccből kisiskolásokat kiraboló kamaszfiú bandáról, oszlopokat és egyéb köztéri bútorokat összefirkáló graffitis csapatról, vagy arról a jómódú családból származó fiúról, aki bolti lopásokkal „dobja föl” a szürke hétköznapokat.
A könyvben ezen túl találkozhatunk önértékelési problémákkal küszködő bulimiás és anorexiás kislányokkal, továbbá klinikai esetnek minősülően sorozat-, internet-, Facebook-, és számítógépes játék-, valamint játékgépfüggő gyerekekkel.

A szenvedélybetegségek másik végleteként a szerzők külön fejezetet szenteltek a boltkóros lányoknak és fiúknak, akik nem egy amerikai tévésorozatban, hanem bizony a mai magyar valóságban élnek. Ők azok, akik minden délután a plázák kávézóiban gyülekeznek, ahol kiteregetik azokat a divatmagazinokból kivágott szetteket, amiket aznap feltétlenül be akarnak szerezni, hogy aztán ellentmondást nem tűrően, súlyos összegekért meg is vegyék őket.
Pénzzel szeretett gyerekek
Honnan a pénz a költséges hobbira? Természetesen anyu és apu bankszámlájáról: „Hát, igen, Fruzsi imád itt lenni, de én nem is bánom, inkább itt legyen suli után, mint egy lebujban. Azért is adtam neki az egyik hitelkártyámat, mert a banki értesítőkből legalább látni lehet, épp hol van, mit csinál” – nyilatkozza a könyvben az egyik szintén boltkórban szenvedő anyuka.
A könyv tanúsága szerint mivel egyre több a pénzzel szeretett gyerek, nem meglepő, hogy rengeteg kamasz szenved a magánytól, szorong attól, hogy a szülei egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ennek következtében a kiskorú depressziósok aránya is egyre közelít a felnőtt depressziósokéhoz, és az utóbbi években a fiatalok körében az öngyilkosságok korhatára is egyre csökkent. Az sem ritka, hogy a kamaszok szorongásukat ereik, vagy egyéb testrészeik vagdosásával próbálják enyhíteni: „Amikor magamba vágok, akkor egyrészt érzem, hogy élek, másrészt tudom, hogy így sosem leszek egyedül”.
Könnyű prédák
A kamaszok amellett, hogy gyakran ön-és közveszélyesek, nem egyszer válnak önhibájukon kívül áldozatokká. A könyvben megszólaló pórul járt gyerekek többsége tudja, hogy a szórakozóhelyeken tilos idegenektől italt elfogadni. „A tinikkel beszélgetve kiderült, hogy szinte mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akit begináztak, majd kiraboltak, vagy megerőszakoltak.”
A könyv alanyai közül szinte senki nincs biztonságban, senki sem nőtt föl szerető, boldog családi környezetben, traumák, bűnök és civilizációs betegségek nélkül. Szinte maguk a szerzők sem hiszik el a saját könyvüket: a kötetben gyakran tetten érhetőek azok a gesztusok, amikor képtelenek uralkodni a saját kétségbeesésükön és felháborodásukon.
Nem sokkolni akarnak, de
Az olvasó érzi a szándékot, hogy a szerzők nem sokkolni akarnak: tisztában vannak vele, hogy minden kornak megvannak a maga fiataljai, és azt is tudják, hogy a „régebben minden jobb volt” hozzáállásnak sincs semmi értelme. Mindezek ellenére Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia szinte eredmény nélkül tesz kísérletet a pozitív példák begyűjtésére.
A kötetben ugyan olvashatunk olyan fiatalokról, akik az első szexuális élményt az igazi nagy „Ő”-vel képzelik el, akire hajlandóak akármeddig várni, vagy azoknak a tiniknek az életébe is bepillantást nyerhetünk, akik inkább a minőségi könyvek, filmek és zenék világában merülnek el alkohol-, vásárlás- és drogmámor helyett. Azonban, ha mérleget vonunk, a pozitív példa mindössze 5%, a maradék 95-tel szemben.
A szülőnek kellene odafigyelni a gyerekre
Jogosan merül föl a kérdés, hogy hol vannak a szülők mindeközben? A könyvben megszólaló kamaszok hátterében látástól-vakulásig dolgozó, fásult, többnyire elvált szülők állnak. A szerzők természetesen nem érték be ennyivel, ezért a nyomasztó történetek elemzéséhez és megértéséhez a kötet utolsó fejezetében egy tapasztalt gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta segítségét kérték. Kazimir Ágnes szerint nem arra a pontra kell várni, amikor a szülőnek már be kell avatkoznia: az már régen rossz, amikor egy szülő-gyermek viszony eljut idáig. Mindenekelőtt egy szülő legfontosabb feladata, hogy figyeljen gyermekére, megértő, szeretettel teli hátteret biztosítson számára.
Az odafigyelés ma azért is különösen fontos, mert „a drasztikusan megváltozott társadalmi viszonyok, az erkölcsi normák felborulása, a média, az internet hatására is nyúlt meg ennyire a tinédzserkor (…) A kamaszok nem változtak, ugyanolyanok, mint tíz vagy száz éve (…) a serdülőkor tünetei sem változtak. A minket körülvevő környezet változott meg, és már sokkal nagyobb nyomás alatt tart mindenkit, nem csak a fiatalokat. Kétségtelen, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak és a legvédtelenebbek. Éppen a jellemvonásaikból adódik, hogy milyen borzasztó könnyű őket rossz irányba terelni.”
Boldogtalan nemzedék A hvg.hu által megkérdezett, gyerekeket és felnőtteket egyaránt kezelő Béni József klinikai szakpszichológus szerint a mai kamaszok problémáiért nem feltétlenül a szülők a felelősek: a problémákat inkább a generációk közti egyre nagyobb különbségek okozzák.
A szülők nagyrészt képtelenek követni az internet okozta változásokat. „Jelen pillanatban az egész társadalom óriási változás alatt áll, egy sokrétűen megváltozó rendszerhez próbálunk mindannyian alkalmazkodni.”
A pszichológus éppen ezért azt szokta tanácsolni a szülőknek, hogy tájékozódjanak az interneten, nézzenek utána a drogoknak, a szórakozóhelyeknek, a gyerekeik által nézett sorozatoknak, filmeknek, zenéknek, próbálják ki azokat a számítógépes játékokat, amikkel a gyerekeik játszanak. Mindezt azzal a céllal javasolja nekik, hogy bele tudják élni magukat a gyermekeik világába, mert a kamaszok gyakran kerülnek konfliktusba, kellemetlen helyzetekbe az interneten.
A szakember azt is hozzátette, hogy az internet és a digitalizáció pozitív tendenciákat is hozott az életünkbe: például a mai gyerekek komplexebb képességekkel születnek, a tanulásban önállóbbak, mert több információhoz jutnak hozzá az interneten, és a mobiltelefonok miatt nagyobb biztonságban vannak, mivel ha bajba kerülnek, bármikor felhívhatják a szüleiket.”
Béni József úgy véli, a mai kamaszok problémáiért nem szabad kizárólag a digitalizációt okolni, azonban tény, hogy az internet jelentősen megváltoztatta az egymással való viszonyainkat: „a kapcsolataink jelentős része elkezdett az internetre és a telefonra korlátozódni. A kamaszoknál emiatt csökken a fizikai találkozások száma, ezért szerintem a mai fiatalok boldogtalanabbak”.
A szakember tehát úgy látja, hogy az intimitás csökkenőfélben van. Az egyik legijesztőbb, több tanulmányozásra érdemes jelenségnek a mai tinédzserek kapcsán a látencia, vagyis a szexualitás nélküli időszak drasztikus lerövidülését tartja. „Mivel a mai gyerekek világában az internet, a reklámok és a filmek miatt jellemzőbben jelen van a pornó, a szexualitás, ezért nagyon hamar felvilágosulnak. Gyakran már a 11-12 éves kamaszok is élnek szexuális életet.”
Béni József szerint az internet, a számítógép, az okostelefon stb. mindennapos háztartási eszközzé válása miatt a szülők és a gyermekek viszonya is sokkal felszínesebbé vált. „Magyarországon a szülők sokkal elfoglaltabbak, többet kell dolgozniuk azért, hogy eltartsák a családjukat, ráadásul a munka betör az otthonokba. A mai kamaszok ezért is talán jobban egyedül érzik magukat, és a fölöttünk lévő szülői kontroll is csökken.”
(HVG)

Bal-Rad komm : Az “öregek” persze mindig mormolnak: “Könnyű ezeknek a mai fiataloknak! Bezzeg a mi időnkben!” A “mai” fiatalok pedig mosolyogtak a dolgon-de ma már hangosan és gúnyosan röhögnek!
Hiszen “…a drasztikusan megváltozott társadalmi viszonyok, az erkölcsi normák felborulása…”-amik a rendszerváltás óta érték a magyar társadalmat-köszönhetően a liberális fertő okozta károknak, valamint az ország elherdálása-szétlopása, a fiatalok többségének a televiziók és az internet csilli-villi álomvilágába való belekergetése a mindennapok nyomora és kilátástalansága elől-mindez a kapitalizmus trükkje.
Alkohol, drog, szex, bűnözés. Jellemző ma már-de szerencsére még nem általánositható. Ám a legjobb úton haladunk afelé, hogy EGY BIZONOS RÉTEG kivételével-a többség oktatásból való kiszoritásával, általános legyen ez a jövőkép.