2012. augusztus 21., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Én olyan vagyok, mint egy készülődő vihar. Hangom olyan, mint egy távoli mennydörgés.
2012. augusztus 20., hétfő, 15:30
Drága szeretett leányom, miközben szenvedsz – amit az Én Nevemben viselsz el-, sohasem szabad elfelejtened, hogy Isten Ereje felülmúlhatatlan.
Én olyan vagyok, mint egy készülődő vihar. Hangom olyan, mint egy távoli mennydörgés.
Miközben Szent Szavam takaróként fogja a Földet beborítani, a távolból, a dörgés hangja lesz hallható.
Miközben a hangom majd emberről–emberre terjed ki, a vihar egyre erősebbé válik, és a mennydörgés erősödni fog.
Nemsokára a menny dörögni fog, de lesznek néhányan, akiknek nem sikerül majd Isten Hangját meghallaniuk.
Miközben a vihar ereje erősödik, sok lélek, akik megpróbálják a fedélzeti nyílást lezárni, képtelenek lesznek megakadályozni Hangom viharát, vagy Irgalmasságom erejét attól, hogy megérintse a lelküket.
Az Égi beavatkozás ideje elkezdődött, hogy lezúduljon egy sötétséggel teli pogány világra.
Világosságom felemeli még a legkeményebb szívűek szívét is, amint az Igazság elkezd elmerülni bennük.
Isten mindazon gyermekeihez szólok, akik ezeket az üzeneteket olvassák: kérlek, emlékezzetek most a hozzátok intézett Ígéretemre.
Ezeken az üzeneteken keresztül adott, Szent Szavam által ismertetem meg Magam veletek.
Lelkem, a Nagyfigyelmeztetés alatt, elárasztja majd a lelketeket.
Aztán, Én, Jézusotok, a Második Eljövetelemkor a felhőkön fogok leereszkedni.
Majd felemelem az Új Jeruzsálemet, hogy végre a béke valóra válhasson az Új Korszakban, a vég nélküli Világban.
Az Én erőm mindenható.
Bizonyos erővel a Sátán is rendelkezhet, de az semmit sem ér. Az ő ereje ijesztő lehet, de félelmében a rémülettől meglapul Előttem.
Nem szabad több hatalmat adnotok neki, azzal, hogy engedtek kísértésének. Azt sem szabad megengednetek, hogy a félelem az Irántam való szeretetek útjába álljon.
Amikor féltek a Sátántól, akkor tápláljátok a hatalmát, és õ így uralni tudja érzékeiteket.
Csak az ima, a sok ima gyengítheti meg hatalmát, és a benneteket markoló szorítását.
Most, hogy Szavamat nyomtatják, a Sátán felállítja hadseregét, hogy egy szörnyű csatára készüljön fel.
Ti, mind, kedves Követőim, át kell adnotok az akaratotokat Nekem, és teljesen meg kell bíznotok Bennem, miközben Én, ezen a véres csatatéren átvezetlek benneteket.
Ne kövessetek el hibát, a Sátán és démonai dühösek ezért a tervért, az Üdvösség végső tervéért.
Ő nagy rombolást fog véghezvinni ebben a munkában.
Vitákat fognak szítani, rágalmakat szórnak majd erre a munkára, és mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy leállítsák Könyvem, az Igazság Könyvének, Szent Üzeneteimnek terjesztését.
Ti is számíthattok Földi Egyházam egységeinek rosszallására, és a Keresztények között tomboló, Szent Szavam hitelessége miatti vitatkozásra.
Amikor az elkövetkező vihar felgyorsul, miközben Szavam minden szájban és minden nyelven megsokszorozódik, Hangom csengése fülsüketítő lesz.
Isten Hatalmát sohasem szabad alábecsülni, mert Én az emberiség Királya vagyok.
Most, Örök Atyám megbízásából eljövök, hogy a végső csatában összegyűjtsem gyermekeit, miután a Sátánt a tüzes tóba fogom száműzni.
Ez egy szörnyű csata lesz, és sok lélek fog visszautasítani Engem.
Attól függetlenül, hogy mennyire próbálkozom majd – Hatalmam ellenére –, ők a saját akaratuk szerint a gonoszt fogják választani.
Bízzatok Bennem, és engedjétek meg Nekem, hogy most megtisztítsam lelketeket, hogy így méltók lehessetek az Új Paradicsomra a Földön.
Fogjátok karon egymást, Követőim, egységben, hogy megvédjétek Szent Szavamat, úgy, hogy azok, akik nem ismernek Engem, Hozzám jöhessenek.
Szeretlek benneteket.
Megáldalak mindnyájatokat.
Szeretett Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus


A megjövendölt Élet Könyve mindazok neveit tartalmazza, akik majd megmenekülnek

2012. augusztus 20., hétfő, 15:45
Drága szeretett leányom, a megjövendölt Élet Könyve mindazok neveit tartalmazza, akik majd megmenekülnek.
Azonban, – Nagy Irgalmasságom miatt –, több lélek kerül megmentésre a Nagyfigyelmeztetés következtében.
Még több lelket meg lehet menteni a te szenvedésed és mindazon kiválasztott lelkek szenvedései által, akik a mai világban élnek.
Követőim imái, beleértve a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását is a lelkek megmentéséért, egy erőteljes mentő eszköz lesz, még a legkeményebb lelkek számára is.
Azok a lelkek, akik Irgalmasságomat vissza fogják utasítani, most megmenthetők a köztetek lévők nagylelkű közbenjárásának köszönhetően, akik áldozatokat ajánlanak fel, beleértve az imákat, a böjtöt, és az Én Nevemben történő szenvedés elfogadását.
Ez az Én Ígéretem olyan, mint Nagy Irgalmasságom.
Sok ajándékot hozok ebben az időben nektek, Irántam való szeretetetek miatt.
Fogadjátok ezeket szeretettel és hálával.
Megáldalak benneteket. Azon Ígéretem, hogy még több Ajándékot adományozok, mert ti, szeretett Tanítványaim, válaszoltatok erre a küldetésre, be fog és most is beteljesedik az Irántam való hűségetek miatt.

Szeretett Jézusotok

2012. augusztus 20., hétfő

Szent István Mária szerepéről

2012. 08. 20, Hétfő
Szent István király: „Drága magyar népem, Szűz Mária mennyei dicsősége minden szentét és angyalét felülmúlja. Csak Jézus Krisztus áll végtelenül fölötte a mennyben. Ezért Mária közbenjáró hatalma minden más teremtménynél nagyobb. Ő minden kegyelem közvetítője és Szent Fia után az emberek Társmegváltója. A történelem során számos szent életet élő hittudós és pápa tett minderről tanúságot. A Mennyországban mindenki hiánytalanul és tökéletesen boldog, de nem mindenkinek egyforma a mennyei dicsősége, és nem mindenkiben egyforma a boldogság foka. Isten mindenkinek túlcsordulóan adja a mennyben ajándékait, de hogy ki mennyit kap belőlük, az attól függ, hogy a földi életben az ember mennyire készítette fel önmagát, azaz mennyi boldogság befogadására lett alkalmas. Nyilvánvaló, hogy egy hitvalló vértanú és egy halálos ágyán őszintén megtérő hitehagyott, illetve egy a szüzessége védelmében meghalt leány mennyei dicsősége nem lesz azonos. Szűz Mária mennyei dicsősége felülmúlja minden szentét és minden angyalét. Ő a keruboknál is tiszteltebb, és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőségesebb. Mária bűntelensége és üdvtörténeti szerepe biztosítja neki a létező legnagyobb mennyei boldogságot, melyet ember elérni képes. Ezért Mária közbenjáró hatalma minden szentét megelőzi. Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Jézus kereszthalálával hozta meg az emberiségnek a megváltást, és ez hathatósan elégséges az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll. A közbenjárásnak két teljesen más minőségű módja van. Jézus közbenjárása feltétlen, míg a szenteké és Szűz Máriáé feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, míg a szenteké mindig véges. A szentek közbenjáró ereje Isten iránti szeretetük tökéletességétől és Istenhez való közelségük fokától függ. Máriának Jézushoz való testi-lelki közelsége, bűntelensége és istenanyai méltósága révén összehasonlíthatatlanul hatékonyabb a közbenjárása, mint bármely más emberé. Jézus, mint az ő Szent Fia, mindig különös engedelmességgel fogadja anyja kérését, különösen, hogy Szent Édesanyja mindig csak szent és Isten akaratával egyező dolgokat kér földi gyermekei részére. Fontos, hogy tudjátok Mária közbenjárását nem szabad Jézus feletti uralkodásként felfogni. Az Egyház is tiltja azokat a képeket, amelyek Máriát, mint az Üdvözítő úrnőjét ábrázolják. Mária minden kegyelem Anyja, tehát minden kegyelem, akár megszentelő, akár segítő, akár az Egyházon belül, akár azon kívül, úgy jut el azokhoz, akikhez szánva van, hogy Máriának rész jut a kiosztásban. Ezért semmiféle kegyelem nem kerüli meg őt mennybevétele óta. Mária társmegváltó szerepét mindenestül Krisztustól kapta. Mivel ő az egész világ közvetítője Krisztus által, Ő olyan, mint a gyűjtő és szétosztó medence, melyet a forrás tölt meg. Mária közvetítése relatív, míg Krisztus közvetítése abszolút. Bizony mondom nektek, Mária társmegváltói mivolta ne botránkoztasson meg titeket, hiszen mindannyian társmegváltói vagytok önmagatoknak és másoknak is. Mert, ha egyesültök Krisztus keresztáldozatával, azzal saját üdvösségeteken vagy mások üdvösségén is teljes erővel fáradozhatok. Örömmel szenvedjetek egymásért, hiszen testetekben kiegészítitek azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. Megáldalak titeket a szeretetből fakadó közbenjárás lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Láttam Szent István királyt, ahogyan halálos ágyában feküdt. A püspököket magához szólította, hogy megtárgyalja velük, kit válasszanak helyette királynak. Majd így szólt hozzájuk: „Őrizzétek meg igaz hiteteket, amelyet elnyertetek Istentől, azért, hogy az igazságot szeressétek, és gyakoroljátok a szeretetet. Maradjatok meg az alázatosságban, és mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy a magyar emberek szívében mindig Isten legyen az első, így gyakorolják keresztény vallásukat.” E szavak után kezét és szemét az égre emelte, és így kiáltott fel: „Ég Királynője, végső könyörgéseimben a te oltalmadra bízom a magyar szentegyházat, azon belül a püspököket és a papokat, és az országot a néppel és az urakkal együtt! Lelkemet pedig a te kezedbe ajánlom.”
Ezután megjelent előttem Mária, mint a magyarok királynője. Fején a magyar Szent Koronát viselte és a következőt mondta: „Gyermekeim, amikor Szent István király felajánlotta a Szent Koronát és országotokat nekem, örömmel elfogadtam. Attól a perctől kezdve úgy vettem karjaimba nemzeteteket, mint egy újszülött gyermeket, akiről mindennap gondoskodnom kell. Az égben Atyám különös figyelmet szentel országomra, mert komoly terve van veletek. Legyetek hálásak Szent Istvánnak e napon, és méltóképpen emlékezzetek meg róla! Vegyetek részt a szentmisén, és ünnepeljetek együtt a magyar szentekkel, akiket a felajánlás gyümölcseiként kaptatok ajándékba.”
Látomásban a Szűzanya felszólította a püspököket, a papokat, a karizmatikusakat és az egész magyar népet arra, hogy alkossunk lélekben egy nagy egységet és együtt térdeljünk le Máriával az Oltáriszentség előtt, melyben jelen van keresztre feszített Jézusunk. Majd kérjük az ő közbenjárását a Mennyei Atyánál, hogy a magyar Egyház minden klerikusa Istennek tetsző életet éljen, és legyenek újabb papi hivatások. Mert az aratás sok, de a munkás kevés.”
Mária Magdolna

Szent Rókus és Vasas Szent Péter

2012. 08. 19, Vasárnap
A mai napon Szent Rókus és Vasas Szent Péter napját ünnepelték Szegeden. Rókus (1293–1327) francia földön, Montpellier-ben született. Fiatal korában vagyonát elosztotta a szegények között, majd Rómába zarándokolt. Útközben pestisjárvány tört ki, és annak betegeit gyógyítgatta. A legendája szerint a kereszt jelével. Rómából visszatérőben maga is megbetegedett. Előbb egy angyal, majd egy hozzászegődött kutya ápolta: kenyeret hordott neki, és sebeit nyalogatta. Amikor felépült, hazaindult. Otthon nem ismerték fel, kémnek nézték, és börtönbe vetették. Ott is halt meg. A „fekete halál” aratása a XIV. században volt a legszörnyűbb Európában, de Rókus csak a rákövetkező században lett a pestisben szenvedő emberek elismert védőszentje. 1485-ben földi maradványait a velenceiek ellopták Montpellier-ből, és Velencébe vitték. Megalapították a Szent Rókus Társaságot, melynek tagjai az ő védnöksége alatt betegek gyógyításának szentelték magukat. Sok intézményt Rókusnak szenteltek pl. templomokat, közkórházakat. Ezek az intézmények hazánkban is megtalálhatóak.
Másrészt ez a nap Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe, a nép nyelvén Vasas Szent Péter. A Szentírásban foglaltak szerint (ApCsel 12,1–11) Heródes Agrippa 42-ben idősebbik Jakabot lefejeztette, Pétert pedig börtönbe záratta, és ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Ám a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala. Érintésére leestek Péter láncai, aki az alvó őrök között észrevétlen távozhatott.
Délután a két védőszent a következő üzenetet adta:
Szent Rókus: „Gyermekem, hamarosan beteljesülnek a jövendölések. Azt üzenem a gazdagoknak, hogy segítsék a szegényeket és a betegeket. Maguk miatt és családjuk miatt ne aggódjanak, mert Isten gondoskodni fog róluk. Lesz idő, amikor a világban újból el fognak terjedni a különböző komoly betegségek. Bizony mondom nektek, Isten külön figyelmet szentel a betegekre és segít rajtuk. Ezt Én magam is megtapasztaltam földi életemben. A szenvedés együtt jár a kereszttel. Ha elfogadjátok a szenvedést és felajánljátok, akkor Isten előtt nagyon kedvesek lesztek. A betegségek idején forduljatok bátran hozzám! Én örömmel meg fogom hallgatni kéréseteket. Ha így cselekedtek, a járvány épp oly hirtelen fog megszűnni, ahogyan akkor támadni fog.”
Szent Péter:„Sok csodának lesztek tanúi a keresztényüldözés idején. Az ellenség több embert börtönbe fog zárni, és ott titokban megkínoztatni, amiért nem hódolnak be előtte. Életem azon szakasza, melyet a börtönben átéltem és Isten angyala kimentett onnan, arra adott nektek példát, hogy Isten nem feledkezik meg az övéiről. Tehát ne féljetek a szenvedéstől, mert Isten mindent pótolni fog odaát. Természetesen ez csak akkor fog megvalósulni, ha hűek maradtok mindvégig Istenhez.”
Egy lelki testvér részt vett este az ünnepi szentmisén, melyen megemlékeztek a két szentről. E különleges nap alkalmával kiszolgáltatták a betegek szentségét is. Miközben az emberek sorba álltak a papok előtt, ő azalatt a padban ült és érezte, hogy hatalmas forróság járta át a kezeit és a szívét. Mindez a betegek szentségének kiszolgáltatása kezdetétől a végéig tartott. Jézus így erősítette meg őt szavaival rajtam keresztül: „Leányom, a szentmise alatt és a betegek szentségének kiszolgáltatása közben valóban jelen volt köztetek Szent Rókus, aki örömmel segített Nekem. Végtelen szeretetemben oda küldtem őt hozzád, hogy személyesen te is részesülhess e szentség kegyelmében. Szent Rókus megérintette szívedet, ezért éreztél oly nagy lángolást a szívedben.”

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ez az időszak, a vihar előtti csendhez hasonlít.  Használjátok ki, hogy a lehető legtöbb ember felkészülhessen
2012. augusztus 19., vasárnap, 22:56
Drága szeretett leányom, amikor miattam szenvedsz és elszigeteltnek és Tőlem távol érzed magad, akkor tudnod kell, hogy ekkor vagy a legközelebb Szentséges Szívemhez.   
Bár ez – az Igazság Könyve – egy ajándék Tőlem a világ számára, és a Mennyország védelme alatt áll, mégsem jelenti azt, hogy ez az utazás nem lesz fájdalmas számodra.
Kritikában és egy új jellegű támadásban lesz részed, most, hogy Szent Szavam nyomtatásra került a világ számára.
Sohasem szabad azoknak válaszolnod, akik követelik, hogy elmagyarázd, miért volt szükség erre a könyvre. Maradj csendben és folytasd a Munkámat.
Ne engedd, hogy bárki is megállítsa, vagy késleltesse Könyvem terjesztését, mert minden nap számít, mivel meghatározott idő van adva a lelkek számára, hogy megmentsék magukat az Én Szememben.
Hadd biztosítsam számodra leányom, és minden követőm számára, hogy ti most egy olyan utazáson, zarándokúton vegyetek részt, amilyenben eddig nem volt még részetek.
Ez az időszak a vihar előtti csendhez hasonlít.
Használjátok ki, hogy a lehető legtöbb ember felkészüljön. Terjesszétek üzeneteimet, a Keresztes Imahadjárat imáimat, és imádkozzatok úgy testvéreitekért, hogy a Nagyfigyelmeztetés után majd elfogadják Irgalmasságomat.
Gyűjtsétek össze Egyházamat, és imádkozzatok erőért, mert a Hamis Próféta készülődik és jelen van már a Vatikánban. De a valódi arcát nagyon óvatosan rejti el. Szeretett Helytartóm el van szigetelve, és az idő nagyon rövid.
Azt akarom, hogy mindenki közületek új Litánia imádságokat kezdjen el imádkozni a hamis prófétával szembeni védelemért, és mostantól naponta egyszer imádkozzátok el azokat.
A Keresztes imahadjárat imáit különböző tételekre (témákra) kell választani, és úgy kell imádkoznotok azokat, ahogyan tudjátok.
Íme, az első, „Jézus az emberiséghez” litánia: Védelem a Hamis Próféta ellen
Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.
Jézus, Irgalmazz nekünk.
Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
Uram, légy Irgalmas.
Krisztus, légy Irgalmas.
Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
Drága Jézus, nyisd meg a szemünk a Hamis Próféta hazugságaival szemben.
Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.
Jézus, védd meg szentségeinket.
Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
Drága Jézus segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat, melyeket igazságként mutatnak be nekünk.
Jézus, adj erőt nekünk.
Jézus, adj reménységet nekünk.
Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.
Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben, örökkön örökké. Ámen.

Leányom, ne érezd magad túlterheltnek ezzel a küldetéssel, mert rövidesen segítséget küldök neked. Mindent el kell fogadnod, amire felkérlek, és maradj erős, abban a meggyőződésben, hogy minden rendben van.
Ezeken az üzeneteken keresztül már megtérések következtek be, melyeknek száma több százezer lelket tesz ki. Így ne érezz tehetetlenséget vagy aggodalmat. Elégedett vagyok azok hűségével és odaadásával, akik feltétel nélkül szeretnek Engem.
Elküldöm enyéimet, azokat, akiknek a szívük tiszta, hogy védelmet nyújtsanak neked.
Ők majd felemelnek téged, és segíteni fognak neked Követőim vezetésében az egész úton, az Új Paradicsom kapuihoz.
Szeretlek benneteket szeretett Követőim. Tartsatok ki Velem ezen a tövises ösvényen. Fogadjátok el a gúnyolódást, mellyel szembesülni fogtok, ha továbbra is terjesztitek Szent Szavamat.
Tudnotok kell, hogy Én mindig veletek vagyok, mindnyájatokkal. Én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek Engem. Semmi sem választhat el minket.
Jézusotok

2012. augusztus 17., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A pogányság féktelen, és az okkultizmus bűvöletére buzdít

2012. augusztus 16., csütörtök, 3:15
Drága szeretett leányom, szeretem Isten minden gyermekét, de ebben az időben olyan szinten van a sötétség, mely végigsöpör a világon, hogy sírok az aggodalomtól a lelkük állapotáért.
Oly kevesen értik meg a jövőbeli életük Igazságát. amely az Új Béke Korszakában vár rájuk, az eljövendő korszakban. A végtelen világban.
Ha azt csak látni, megérinteni, élvezni tudnák, és ha tanúi lennének annak a szeretetnek és békének, mely előttük áll, akkor a nap minden pillanatában azért a jogért könyörögnének Hozzám, hogy beléphessenek az Új Világba, az Új Korszakba, az Új Kezdetbe.
Ez, családjaik, és minden testvérük számára a tökéletes állapotot jelenti. Ez nem egy üres ígéret. Ez maga a Paradicsom, mely Isten minden gyermeke számára lett teremtve.
A bukott angyalok, akik végigsöprik a világot, keresik a lelkeket, hogy elcsábítsák őket.
Ők erőszakot, gyűlöletet és egyéb kísértéseket alkalmaznak, hogy a széles körben elterjedő bűnre buzdítsanak, mely mindenhol már oly nyilvánvalóvá vált.
Jelenleg a pornográfia a legkifinomultabb módon terjed, hogy csábítson és a bűn elkövetésére buzdítson.
Törvényeket vezetnek be annak biztosítására, hogy a bűnt mindenhol elfogadják.
Még Egyházam is jóváhagy törvényeket, melyek megbántják Istent.
Ez továbbra is folytatódni fog, amíg az emberiség úgy fog viselkedni, akár az állatok, az istenfélelem érzése nélkül.
A pogányság féktelen, és az okkultizmus bűvöletére buzdít, olyannyira, hogy a világi szórakozás vonzani fogja a fiatal lelkeket.
Ébredjetek most fel, mielőtt túl késő lenne, hogy megmentsétek lelketeket.
A szülőknek egységben kell felállniuk, Szent Szívem óhajával összhangban, hogy megvédjék a fiatalokat, kiknek lelke a gonosz első számú célpontja.
Ő tudja, hogy a fiatal lelkek milyen értékesek Számomra, és könyörtelenül fel fogja keresni őket.
Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 73. imáját a fiatal lelkekért, a fiatal gyermekekért:
Ó, Jézus, segíts nekem megmenteni a fiatal lelkeket az egész világon.
Segítsd őket kegyelmed által, hogy meglássák Létezésed Igazságát.
Vidd el őket Szentséges Szívedhez, és nyisd meg a szemüket Szeretetedre és Irgalmasságodra.
Mentsd meg őket a Pokol Tűzétől az én imáim által is, és légy irgalmas a lelkükhöz. Ámen
.
Jézusotok

2012. augusztus 16., csütörtök

Mária szerepe az utolsó időkben

2012. 08. 15, Szerda, Nagyboldogasszony ünnepe
Mennyei Atya:„Gyermekeim, Mária által kezdődött a világ üdve, ezért Mária által kell bevégződnie is. Azt kívánom, hogy Mária ezekben az utolsó időkben még inkább előtérbe kerüljön. Mária földi életében elrejtőzött, és mély alázatosságában élt. Ő az Én kezemnek a remekműve, akit a földön élőknek dicsőíteni és magasztalni kell. Azt akarom, hogy mindenki megismerje Máriát, és általa még jobban megismerjék és imádják Szent Fiamat is. Legszentebb leányom a biztos és egyszerű út, melyen Krisztushoz eljuthattok, és Őt tökéletesen megtalálhatjátok. Aki megtalálja Máriát, az életet találja meg, azaz Szent Fiamat, aki az út, az igazság és az élet. Mária az irgalom fényét árasztja ki e bűnös világban, mely a szegény bűnösöket és a tévhitben élőket szeretetteljesen magához vonzza, hogy őket Krisztus aklába hazavezesse, hogy megtérjenek és a katolikus Egyházba visszatérjenek. Mária kegyelmet áraszt ki, hogy katonáimba és hű szolgáimba bátorságot és erőt öntsön a nagy harcban, mely valójában értetek folyik. Ő készen áll az ördöggel és annak társaival vívandó harcra, különösen ezekben a végső időkben, mert az ördög pontosan tudja, hogy már csak kevés ideje van a lelkek megrontására. Ezért fogja napról-napra megkétszerezni támadásait Mária hű szolgái és igazi gyermekei ellen, mivel őket nehezebben győzi le, mint az összes többit. Hogy miért kell éppen Máriának az ördögöt legyőznie? Azért, mert a Sátán tőle jobban fél, mint Tőlem. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hatalmam nem végtelenül nagyobb, mint Máriáé, hiszen Mária tökéletességeinek határa van. Inkább úgy kell ezt értenetek, hogy először is az ördög gőgjében végtelenül jobban szenved, ha őt az Én kicsiny és alázatos szolgálólányom üldözi, győzi le és bünteti meg, mint az Én hatalmam. Másfelől azért adtam Máriának ilyen nagy hatalmat a Sátán felett, hogy jobban rettegjen Máriának valamely lélekért mondott egyetlen sóhajától, mint az összes többi szent imájától, és jobban féljen Mária egyetlen fenyegetésétől, mint minden más fájdalomtól. Mária szerepe a döntő csatában fog megmutatkozni, amely közte és a sárkány között fog lezajlani. Mert ahogyan az istentelenség terjed a földön, ő úgy lép egyre inkább előtérbe, és siet a hívők segítségére. Miközben a földön a szabadkőművesség vezetői és Isten összes többi ellensége diadalmaskodni fognak, Mária híre is terjed, mely az Egyház történetében a katolikus misszió legnagyobb felvirágzásának okozója lesz. Amit Lucifer gőgje által elveszített, azt Mária alázata által visszanyerte. Amit Éva engedetlenségből elveszített és tönkretett, azt Mária engedelmességből megmentette. Azzal, hogy a kígyóra hallgatott, Éva önmagát is és minden gyermekét nyomorba döntötte, és a Sátán kezébe szolgáltatta. Atyámhoz való tökéletes hűségével Mária megmentette magát és összes gyermekét, akiket Atyámnak ajánlott.”
Szűzanya:„Az Antikrisztus idején a gonoszok a bűn minden fajtáját meg fogják engedni maguknak. De gyermekeim, akik hűségesek hozzám, növekedni fognak az isteni szeretetben és az erényekben. Isten azt akarja, hogy az utolsó időkben még jobban ismerjenek, kedveljenek és tiszteljenek engem az emberek, mint bármikor korábban. A szentek egészen Nekem ajánlották magukat. Ezért sokan fogják látni és felismerni, hogy mennyire szükségük van az én segítségemre, és akkor hozzám fognak menekülni mindenben. Hozzám, mint szeretett közvetítőjükhöz Jézus Krisztusnál. Sokan meg fogják érteni, hogy én vagyok a legbiztosabb, a legrövidebb és a legtökéletesebb eszköz a Jézushoz jutáshoz, és ezért át fogják adni magukat nekem testestül-lelkestül, feltételek nélkül, hogy általa egészen Jézus Krisztushoz tartozzanak. Amikor a földön éltem, Isten kegyelméből egyedül győztem le az összes eretnekséget az egész földön. Most a végső időkben Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog, mert Isten akarata az, hogy minden lelket meghódítsak.”
Egy sötét ködben tartózkodtunk. Egymást nem láttuk, csak a hangokat hallottuk. De egyszer csak megjelent egy gyönyörű fény. Ez a fény egyre közeledett és benne meg lehet látni Szűz Máriát, aki kinyújtotta felém a kezét és így szólt: „Gyermekem, csatlakozz hozzám és harcolj az Én oldalamon.” A Szűzanyával való személyes találkozás annyira megérintett, hogy nem tudtam nemet mondani neki. Majd láttam, hogy Mária a többi gyermekét is összegyűjti. Így egy nagy sereget alkottunk Édesanyánk oldalán, aki mint a mi világosságunk kivezetett minket a sötét ködből. A sötétség után elénk tárult egy gyönyörű és díszes trónszék, melyen egy nagy fekete kígyó volt jelen. Amikor meglátott minket a kígyó, kimutatta nekünk a méregfogait és ránk akart támadni. De nem tudott, mert mellettünk állt a Szűzanya. Viszont, a kígyó nem hagyta ennyiben. Elindult felénk és próbált minket a sötét ködbe terelni, hogy lecsaphasson ránk, mint Isten igaz gyermekeire. Karddal a kezünkben felvettük vele a harcot. Végül a kígyó eltűnt és egyszer csak a sötét köd is eltűnt. Akkor megláttuk Szűz Máriát, ahogyan lábával eltaposta a kígyót. Ekkor Édesanyánk ránk mosolygott és így szólt hozzánk: „Gyermekeim, győzött a szeretet. Mostantól kezdve a világban béke és szeretet fog uralkodni. Ünnepeljetek és dicsőítsétek Mennyei Atyátok Szent Nevét! Mert eljött boldogságotok ideje, melyre oly régóta vágyakoztatok.” Máriát az angyalok és szentek kísérete visszavezette a Mennyországba. Majd Atyánk megjelent előttünk és egy nagy kapuhoz vezetett minket. Mielőtt beléptünk oda, Ő így szólt hozzánk: „Gyermekeim, az Új Édenkert előtt álltok. Ez az Én ajándékom számotokra, amiért hűségesen harcoltatok Szűz Mária oldalán a Sátán ellen.”
A szentmise felajánlása alatt, Vácon a Szent Anna templomban, amely után a Szűzanyának szenteltük magunkat azt láttam, hogy a Szűzanyával együtt mindenki külön-külön letérdelt a Mennyei Atya Szent Színe előtt, aki így szólt: „Gyermekeim, Én vagyok a házasság szerzője. Ti most ebben az órában teljesen el fogjátok kötelezni magatokat legszentebb leányomnak. Én szeretetből teremtettelek titeket, és meg is hívtalak benneteket a szeretetre, ami minden egyes ember alapvető hivatása. A saját képmásomra lettetek teremtve. Én magam vagyok a szeretet. Azt akarom, hogy úgy szeressétek Máriát, ahogyan Én szeretem őt. Szent Fiam az egész keresztény élet középpontja. Édesanyátokon keresztül eljuthattok Jézushoz és általa az egész Szentháromsághoz. E felajánlás és odaszentelés kegyelme arra van rendelve, hogy tökéletesítse szereteteket és erősítse fölbonthatatlan egységeteket Máriával. Szeressétek leányomat, és maradjatok hűségesek hozzá örökké! Így adom most áldásomat rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” A Szentlélek Isten egy gyönyörű stólával átkötötte kezünket Mária kezével, akinek arca ragyogott a boldogságtól. Ekkor a Szentlélek azt mondta: „Az utolsó idők stólájával kötöttem át kezeteket Máriáéval. Mindazok, akik Máriával együtt működnek és odaszentelik magukat neki, különösen most ezekben a nehéz időkben a bűnökkel teli világ miatt, megmenekülnek és részesülni fognak az üdvösség kegyelmében.” Ahogyan a földön hivatalossá teszik a házasság szentségét, úgy most a Mennyben is hivatalossá tette Atyánk Máriához való odaszentelésünket. Őrangyalaink az Élet könyveinket a Mennyei Atya kezébe helyezték, és láttam, ahogyan Mária személyesen beleírta ezt a mai napot, mely mindnyájunk számára nagy kegyelmeket jelentett. A Szűzanyának való odaszentelődés végén látomásban a Szűzanya szobor megelevenedett előttem. Jobb kezét Szent Szívére helyezte és fejét kicsit lehajtotta, mintha meghajolna előttünk. Szűzanya: „Így fejeztem ki előttetek gyermekeim, hogy felajánlásotokat örömmel elfogadtam és mélyen a szívembe véstem.” Később így folytatta: „Boldogságom akkor válik teljessé, ha ti egészen Istené lesztek, ahogyan én is akkor a földön és most a Mennyországban.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/maria-szerepe-az-utolso-idkben

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.
 
2012. augusztus 15. 01:00
Drága szeretett leányom, erről a legfontosabb napról beszélek veled, amelyet Könyvem kiadására választottam a világ számára.
Ez a nap szeretett Édesanyám, a Mennyország Királynéja, a Föld Királynéja, az Üdvösség Anyja Mennybemenetelének napja.
Nem véletlen, hogy az Igazság Könyve ezen a napon lesz hozzáférhető, mert Édesanyám maga az Üdvösség Anyja. A Könyv azért van, hogy segítsen az egész emberiség lelkének megmentésében.
Édesanyám egy fontos szerepet játszik az emberiség megmentésében.
Ő, a Társmegváltó, a Kegyelmek Közvetítője és a Szószóló. Ez azt jelenti, hogy azért lett Áldott Édesanyám kiválasztva Isten által, hogy az Üdvösség végső tervében segítsen Nekem, Fiának.
Az Ő szerepét nem értik ebben a fontos időszakban.
Megszülte az emberiség Megváltóját, és az Üdvösség ajándékát hozta a világba azáltal, hogy beleegyezett, hogy az Én Édesanyám legyen.
Ő most Isten valamennyi gyermekének az Édesanyja, és megkapta azt a hatalmat, hogy széttapossa a Sátánt, miközben Én arra készülök, hogy megmentsem az emberi nemet a Sátán azon gonosz tervétől, hogy megtévessze Isten gyermekeit.
Az Igazság Könyve nem csupán egy könyv. Ez a könyv az Én Szavam, megannyi jövendölés első része az emberiség megtérítésében.
Bár ennek megvalósítása, leányom, talán nehéznek tűnik számodra az eléd helyezett oly sok akadállyal együtt, de biztosítalak leányom, hogy ez a Mennyország védelme alatt áll.
Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.
Amikor azt mondtam, hogy újra visszatérhetek, akkor azt úgy is érettem, hogy újra visszatérek.
Amikor az első alkalommal jöttem a világba, Isten, Örök Atyám szintén előre felkészítette gyermekeit prófétái által.
Sokan meghallgatták. Sokan pedig nem.
Bárhogyan is, később a világ nem mulasztotta el, hogy megértse az Igazságot. Ők tudták és megértették a Kereszten való Kínszenvedésem értelmét, és azt a szabadságot, amelyet e szenvedés a világnak adott, hogy megkaphassa az Örök Üdvösség Ajándékát.
Ugyanez történik most is. A világ most Második Eljövetelem felkészítése alatt áll. Éppen most.
Isten Szent Szava most kerül átadásra az emberiség számára, mint egy nagy Ajándék, ezeken az üzeneteken keresztül.
Sokan meghallgatják. Sokan pedig nem.
Egy dolog nyilvánvaló: Csak kevesen lesznek, akik nem fognak tudni róla.
Ők vagy elfogadják Szavamat, úgy, ahogyan az nekik adatik, vagy nem.
Én beteljesítettem Atyám Ígéretét.
Atyám azt ígérte a világnak, hogy ebben az időben majd az Igazság Könyvét adja neki.
Sokan fogják az Igazságot befogadni és elfogadni azt. Mások, túl keserűnek fogják találni az Igazságot ahhoz, hogy megbirkózzanak vele, és hazugságnak fogják azt tartani.
Tudassátok velük, hogy a Szövetség be fog teljesedni, akárcsak ezek az Üzenetek is beteljesednek.
Senki sem fogja megakadályozni, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerüljön a világ számára, függetlenül attól, hogy mennyire érvel Szent Szavam ellen.
A próféciák, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, a szemetek előtt teljesül be.
Egy ember sem érti a Jelenések könyvének teljes értelmét, mert annak tartalma nem volt érthetően kinyilatkoztatva a világ számára, mivel azok csak irányelvek.
Most, amikor Én, az Isten Báránya eljövök, hogy felnyissam a pecsétet, kevesen fogják elfogadni azt.
Miért?
Ha hisztek Bennem, ezekben az üzenetekben, akkor miért tagadjátok az Igazságot, amikor most nektek adják azt?
Ha elmulasztjátok elfogadni az Igazságot, amelyet a Hamis Prófétáról, az Antikrisztusról adnak nektek, és ha más próféciákat sem fogadtok el, azt fogja jelenteni, hogy nem engeditek meg majd Nekem, hogy vezesselek benneteket a lelkek megmentésében.
Csak az Igazság követése által lehettek biztonságban.
Emlékezzetek arra, hogy egyedül csak az igazság szabadít meg benneteket azoktól a hazugságoktól, amelyek a Sátán által lepték el az emberiséget.
Nektek folyamatosan hívnotok kell Édesanyámat, hogy segítsen Hozzám hozni benneteket, hogy védve legyetek azokkal a hazugságokkal szemben, amelyeket a Sátán fog felhasználni, hogy a Második Eljövetelem előtti utolsó Szent Szavamtól távol tartson benneteket.
Menjetek békével és szeretettel. Én, most egyesítelek mindnyájatokat Szent Vérem védelme alatt.
Örvendek válaszotoknak, szeretett Tanítványaim, és a hitetekre hagyatkozom, hogy segítetek Nekem ebben a különleges küldetésben.
Jézusotok

2012. augusztus 15., szerda

Márton által Dejtéről 2012. augusztus 15-én, az évfordulón


Szeretett gyermekeim!
Nagy örömmel érkezem közétek, hogy a mai napon is tapasztaljátok az én anyai ölelésem. Eljöttem, hogy megérintsem szíveiteket. Itt a Svetodusnicán szüntelenül fogom osztani az én szeretetemet. A ti szíveiteket megnyitni a Szent Léleknek, hogy fellobbantsa élő hit tüzével. Az én anyai közbenjárásom által akarok enyhíteni szenvedéseiteken. Isteni kegyelmekkel akarlak titeket vigasztalni. Gyermekeim, tanuskodjatok az Isteni szeretetről úgy, hogy Istent a szíveitekben fogjátok hordani. Megáldalak titeket és belemerítelek a Jézus és az én szívem szeretetébe.

2012. augusztus 14., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Szűz Mária: Gyermekem, hamarosan a világ prófétáinak és látnokainak nagy része nem fog többé üzeneteket kapni
 
2012. augusztus 13., hétfő, 19:45
Gyermekem, hamarosan a világ prófétáinak és látnokainak nagy része nem fog többé üzeneteket kapni, annak érdekében, hogy utat csináljanak ezeknek a legfontosabb üzeneteknek.
Hamarosan a látnokok általi munkám nagy része le fog állni, hogy teret engedjen a Szentlélek Hangjának, amely neked adatik, a végidők prófétájának.
Sok felbukkant hamis próféta fog még torkaszakadtából kiáltani, és csak azok a hangok lesznek, versenyezve a figyelemért, ezekkel az igaz, végső égi üzenetekkel szemben.
Önmagadért, gyermekem, nem kell félned, mert ez a küldetés védve van.
Nem csak te vagy az, aki ezért a küldetésért dolgozik. Az egész Mennyország, az összes angyal és szent veled együtt dolgoznak. Ezért soha nem szabad magányosnak érezned magad, még akkor sem, ha szenvedsz.
Naponta akadályozva vagy Isten ellenségei által.
Tervek vannak folyamatban, hogy megakadályozzák az Igazság Könyvének kiadását, de ez az üldöztetés a végéhez közeledik.
Mindig maradj közel Hozzám, Édesanyádhoz, hogy Szent Palástommal körbe vehesselek, megvédve a gonosztól.
Te egyre erősebb és bátrabb vagy, de fáradtnak érzed magad. Ez el fog múlni, és a világ megkapja majd az Igazság Könyvét, melyet már oly régóta megígértek neki.
Menj most, és köszönd meg Istennek ezt a nagy küldetést.
Az Égiek mind áldanak téged.
Mi mindennap fogjuk a kezedet, és az összes szent védelemben részesít téged.
A csata akkor kezdődik, amikor az első könyvet eladták. Ez az egész világon elterjed majd, így megfelelően kell felkészülnöd.
Kiálts segítségért és megkapod azt.
Menj békével és szeretettel.
Szeretett Édesanyád,
Az Üdvösség Anyja

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete
 
 
2012. augusztus 13. Szentmise, Szentáldozás után az Úr Jézus:
“Drága kislányom! Készülj, mert beviszlek abba a gyönyörű fényáradatba, Isten Szent Színe látására, amelyet ember ki nem mondhat, mert nincs rá szókincse. Minden emberi értelmet meghaladó az Isten dicsősége. Emberi szavakkal ki nem fejezhető. Az Isten és az Ő szent angyalai és szentjei ebben az őket körülölelő fényáradatban, dicsőségben és szeretetben zengik dicsőítő himnuszaikat örökkön örökké. Ahhoz, hogy valaki ide bejusson, nem kell mást tenni, minthogy mindenek felett szeresse és imádja az egy igaz örökké élő Istent. Őt szeretni annyit jelent, hogy megteszitek az Ő parancsát, a főparancsot, és mindent, ami ebből fakad. Istent imádni annyit jelent, hogy a szíveteket szüntelenül újra meg újra felemelitek Hozzá, a végtelenül Szent, tiszta Szeretethez. Minden figyelmetek Rá irányul, a szívetek csordultig van az Iránta érzett szeretettel, és ezért a szeretetért mindent megtesztek felebarátaitok, sőt ellenségeitek érdekében is. Mert a szeretet abban áll, hogy azt tesszük, amit a szeretett Lény megkíván tőlünk.
Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. augusztus 13., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Az Antikrisztus azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus
 
2012. augusztus 12., vasárnap, 18:00
Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy miközben én utasításokat adok neked, az emberiség üdvösségének felkészítésében, ami jogosan illeti őket, a gonosz is ugyanezt teszi: lelkeket készít fel.
Ő hamis prófétákat készít fel, hogy megtévesszék Isten gyermekeit annak érdekében, hogy az Antikrisztust úgy fogadják el, mint Jézusukat.
Ezt a gonoszságot nehéz megértened, de a lélekben olvasás Ajándékának segítségével, amit neked adtam, azonnal tudni fogod, hogy kik ezek a hamis próféták.
Ők mindig a legfondorlatosabb módon fognak célba venni téged, leányom, hogy te legyél az első számú ellenségük. De a hazugságaik, melyeknek az alapja az, hogy Isten Szent Szavához legyenek hasonlók, az összes közül a legnagyobb hazugságot rejtik el.
Kijelentik majd, hogy a hamis próféta lesz a valódi pápa.
Kijelentik azt is – először finoman -, hogy az Antikrisztus maga Krisztus Király.
Amikor ők a szegény lelkeket azzal csábítják, hogy üzeneteik Istentől származnak, akkor az ilyen lelkek nem lesznek okosabbak.
Figyelmeztetnem kell Isten minden gyermekét: A második alkalommal Én nem testben fogok eljönni.
Én nem vezetőként fogok a világban megjelenni. Ez alkalommal, csodákkal sem fogom bizonyítani nektek, hogy ki vagyok, kivétel a Nagyfigyelmeztetés csodája és az, az égen látható csoda, melyre a Nagyfigyelmeztetés után kerül majd sor.
Az Antikrisztus azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Ez az utálat előre meg volt jövendölve.
Az, hogy kiben higgyetek gyermekek, nem lesz könnyű feladat számotokra, mert sokan fognak jönni az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőket:
A gonosz, a hamis prófétáin keresztül, sohasem fogja azt mondani nektek, hogy imádkozzatok a Szentlélekhez, vagy, hogy a Szent Eukarisztiát magatokhoz vegyétek.
Ő sohasem fogja beismerni, hogy Én, Jézus Krisztus, az Emberfia, Messiásként, testben jöttem, hogy az embert a bűntől megváltsam.
Ő sohasem fogja kérni tőletek, vagy bátorítani titeket, hogy a Szent Rózsafüzért imádkozzátok, vagy legyetek hűségesek szeretett Édesanyámhoz.
Legyetek résen. Maradjatok éberek és csak az Én utasításaimat kövessétek.
A gonosz egy hadsereget próbál alkotni követőim között.
Bár az ő másik hadserege jól megalapozott a Földön, most azokat fogja támadni, kik hisznek Bennem, Jézusotokban, mert a gonosz tetteit a szent emberek mögé akarja rejteni.
Az Irántam való szeretetüket pajzsként fogja felhasználni, hogy elrejtse azokat a hazugságokat, amelyeket szándéka szerint a világra akar erőltetni.
Bízzatok Szavaimban, és ne térjetek el az Igazságtól, mivel az jelenleg, a világban, ezeken a Szent Üzeneteimen keresztül adatik nektek.
Jézusotok

2012. augusztus 12., vasárnap

Az Isteni Irgalmasság üzenete

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A bekövetkező esőzések, áradások és a termés megsemmisülése a mennyei büntetés következményei lesznek
2012. augusztus 11., szombat, 20:10
Drága szeretet leányom, az esőzések, melyek a világra hullnak, a Szememből hulló könnyeim özönvízét jelentik, amikor azt látom, hogy Isten gyermekei oly messze vándorolnak az örök üdvösség ösvényétől.
A bekövetkező esőzések, áradások és a termés megsemmisülése a mennyei büntetés következményei lesznek.
A könnyek völgye hirtelen keletkezik majd mindenhol, és ezt a klímaváltozásnak és a globális felmelegedésnek tulajdonítják. De ez nem így van.
A világon oly sok ember nem hisz Istenben. Engem sem tisztelnek, az Ő Szeretett Fiát. Ehelyett a hamis istenek utáni szenvedély rögeszméi emésztik fel őket.
Mit értek ez alatt?
Ezek az emberek hősöket és bálványokat teremtettek a világban, a tv, a divat, a zene és a sport által.
Aztán emberi bálványokká magasztalják őket és tiszteletüket fejezik ki nekik.
Majd olyan módon bálványozzák őket, amellyel nemcsak maguknak ártanak, de a felmagasztalt személynek is.
Ők azt hiszik, hogy ezek a bálványok szentek, és mindent megtesznek, hogy lemásolják életstílusukat, az öltözködésük módját, a személyiségüket, még a fizikai megjelenésüket is.
Ez a pogánysággal egyenértékű.
Mindez meg volt már jövendölve, leányom.
A világ hamis isteneket fog bálványozni.
Ezek az emberek a testük, s önmaguk iránt vannak tele szeretettel, és megkeményedett szívükben kevés a jóindulat vagy a szeretet felebarátaik számára.
Szívük kővé vált.
Ők nem szeretik Istent. Ehelyett a sátán varázsa alá estek, aki ezeket a hiedelmeket és gondolatokat az elméjükbe helyezte.
Az emberi test itt már nincs tiszteletben tartva.
A testet Isten teremtette, és mint ilyen, egy templomot jelképez, amelyben Isten jelenlétének kellene lakoznia.
Amikor a Sátán kísért, akkor a testre, és a testi örömökre összpontosít, az érzékeken keresztül.
Ezért van az, hogy az emberek most annyira szeretik saját testüket, és azt egy oszlop talpazatra állítják, szemlére.
Soha nem elégednek meg azzal, ahogyan megalkotta Isten a testüket, folyamatosan törekednek arra, hogy tökéletesítsék, megváltoztassák és módosítsák az emberi testet, hogy megfeleljen a tökéletesség értelmezésének.
Amilyen módon, különösen a nők, megváltoztatják testüket, és ahogyan azt erkölcstelenül mutogatják a világnak, undort kelt Bennem.
Azok a nők, akik szégyen nélkül közszemlére állítják testüket, bűnt követnek el, de lehet, hogy ők ezt nem tudják. Azt gondolják, hogy meggyalázhatják testüket, amellyel születtek, és úgy fitogtatják önmagukat, ami bűn okozója lehet.
Önszeretetük a büszkeség legnagyobb bűneinek egyike. Aztán arról győzik meg a fiatal lányokat, hogy testük ily módon történő nyilvános mutogatása helyén való.
A test oly sok bűnével kérkednek a világon, és úgy vélik, az elfogadhatónak tekinthető.
De ők mind büntetésre számíthatnak a halál után. Nemcsak bűnt követnek el, de még úgy állítják azt be, mintha egy jó dolog lenne.
A házasságtörést manapság elfogadják, és helyeslik.
A gyilkosság nem sokkol többé, és már nem tisztelik az emberi életet.
Féktelen már a szexuális erkölcstelenség, és indokoltnak tartott.
Az ilyen bűnös viselkedés napjai a végéhez közelednek.
Amíg az emberiség elfogadja azt, hogy a bűn mindig bűn legyen, elveszíti a jogot, hogy belépjen a Paradicsom Kapuin.
Mert minden bűnért, amellyel vétkeztek, az a testrész, amit a bűn elkövetésekor használtatok, égni és tisztulni fog a Tisztítótűzben.
Ha halálos bűnben vagytok, azokban a testrészetekben, amellyel bűnt követettek el, örökre fogjátok érezni a tűz kínzó fájdalmait. Ennek a gyötrelemnek pedig nem lesz vége.
Miért, miért nem hallgatnak a szívükre? Oly sok ember tudja, hogy amit tesznek az rossz, de gondatlanul folytatják a vétkezést, mert ez a világ szemében elfogadható.
A szórakoztató és a média ipar az ilyen viselkedések hamis elfogadását váltották ki, és a hazugságok által sok ártatlan lélek vált erkölcstelenné.
Most, csak az Igazság mentheti meg őket. Nekik az Igazság Könyve adatott, de vajon fognak-e hallani? A Sátán és az ő bukott angyalai mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne halljanak!
Majd csak akkor fognak megválni az üres, haszontalan és undorító szokásaiktól, amikor az égből jövő büntetések megmutatkoznak. Mert ők túlságosan el lesznek foglalva azzal, hogy túléljék, és hogy kenyeret tegyenek a szájukba.
Sajnos, egyedül csak az ilyen büntetések során tisztulhat meg az emberiség ezen a Földön.
Azáltal, hogy még életükben megadatik nekik a megtisztulás ajándéka, még egy esélyt kapnak arra, hogy elkerüljék a tüzes tavat (a pokol tüzét).
Szeretett Üdvözítőtök
Jézus Krisztus

2012. augusztus 11., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Nem tudod, hogy semmi sem vagy nélkülem? Egy üres edény melyet semmivel nem lehet kielégíteni
2012. augusztus 10., péntek,12:45
Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy amikor a Hozzám, az Isteni Jézusodhoz mondott imát elhalasztod, akkor elgyengülsz és eltávolodsz Tőlem.
Sohasem szabad az imádkozást elhalasztanod, vagy a számodra szükséges időt késleltetned, melyet naponta Nekem kell szentelned.
Ha ezt teszed, a gonosz elvonja a figyelmedet és világi dolgokkal tölti meg elmédet, melyek tartalmukban üresek.
Aztán egy ürességet fogsz érezni, és a lelkedben egy küzdelmet fogsz tapasztalni.
Nem tudod, hogy semmi vagy nélkülem? Egy üres edény, melyet semmivel nem lehet kielégíteni, függetlenül attól, hogy az anyagi csodák varázsa milyen erős.
Amikor egy lelket felemelek, akkor az összefonja magát Szentséges Szívemmel.
De ahhoz, hogy szilárdan Bennem maradjon, a léleknek kommunikálnia kell Velem, szeretetét folyamatosan ki kell nyilvánítania, és a hálaadását ki kell fejeznie. Különben közönyössé válik, mint születésekor az édesanyjától elválasztott csecsemő, amikor a köldökzsinórt elvágják.
Egy percre se vedd le Rólam a szemed, mert a gonosz erre vár.
Aztán a legváratlanabb pillanatban behatol, hogy elejtsen és elhurcoljon téged.
Ő az érzékeket kísérti és más lelkeket, hogy kínozzák áldozataikat. Ő különösen a katonáimat veszi célba, ők szenvednek a legtöbbet.
Leányom, bár a munkámmal vagy elfoglalva, mégis elfordítod a szemed Rólam, és ez azt idézi elő, hogy szenvedsz. Te most el vagy veszve és össze vagy zavarodva. Nyugtalanságod fokozódik, mert minden megszakítás, melyet a gonosz okoz, azt jelenti, hogy elhalasztod a Nekem, Jézusodnak szánt kijelölt időpontot.
Amikor ez történik, gyónni kell menned, vedd magadhoz Testemet, és időt kell töltened az imában.
Soha nem szabad elfelejtened, hogy Szeretett Édesanyám Rózsafüzérét imádkozzad, mert ez a védelem gyűrűjét nyújtja a sátán ellen.
Menj most. Ma az imában gyere Hozzám. Aztán a nap folyamán úgy beszélj Velem, mint egy baráttal, és oszd meg minden aggodalmadat. Majd add át azokat Nekem, és bízd Rám minden gondodat.
Jézusod

2012. augusztus 10., péntek

Egy idős lelkipásztor mondta: “Amikor fiatalember voltam, mindent tudtam; amikor harmincéves lettem, szolgálatomban már csak száz tantételt őriztem meg. Amikor negyvenéves lettem, csak ötven hittételt tanítottam. Amikor hatvanéves lettem, már csak tíz hittétellel rendelkeztem. És most, amikor hetvenötéves koromban haldoklom, csak egyet tudok, és ez az, hogy Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket.”

2012. augusztus 9., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűne által
 
2012. augusztus 8., szerda, 23:20
Drága szeretett leányom, ha majd az emberek megkérdezik, hogy mit értek az „Isten Szava” alatt, akkor most hagy magyarázzam el.
Isten Szava ezeken az üzeneteken keresztül adatik a világ számára, a Szentlélek Ajándéka által, ahogyan a Szent Biblia tartalmazza, úgy az Ó, mint az Új Testamentumban, mert Isten Szava az Igazság.
Ezek az üzenetek a Szentháromság által kerülnek bemutatásra, és egyedülállóak a maguk nemében, melyeket egy próféta valaha is átadott volna az emberiségnek.
Ennek oka az, hogy ez az utolsó küldetés, az Isteni kommunikáció utolsó formája és beavatkozása, mely Második Eljövetelem miatt adatik a világ számára.
Sohase gátoljátok meg a Szentlélek erejét, mert az egy nagyon súlyos bűn.
Ezekben az üzenetekben a Szentlélek Hangja árad folyamatosan, hogy megmentse az emberiséget az örök kárhozattól.
Letagadhattok Engem, Jézusotokat, vagy az Édesanyám által adott Isteni üzeneteket, mégis meg lesz bocsátva nektek.
Mert nektek a szabad akarat ajándéka miatt jogotokban áll az ilyen Szent Üzeneteket megkülönböztetni.
Azonban, ha a Szentlelket elutasítjátok, és Őt nyilvánosan isten-káromoljátok, akkor ez egy örökké tartó bűn, és egyedül csak az Isten, az Atya jóváhagyásával történt csoda mentheti meg a lelketeket
Nektek, ha a világnak adott bármilyen isteni üzenet esetén kétségetek támadna, csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell a látnokokért. Imádkozzatok és kövessétek a hiteteket, és folytassátok Istentisztelő utatokat. Nagyon fontos, hogy ezt tegyétek.
Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűne által, amely megbocsáthatatlan bűnnek számít.
Kérnetek kell Istent, hogy most bocsásson meg nektek, mert ha továbbra is szándékosan kampányt folytatok, hogy megakadályozzátok a Szentlélek Hangját, a Szentháromság hangját, és ha azt állítjátok, hogy az egy gonosz szellem lenne, akkor nektek nem lesz megbocsátva és nem is lehet megbocsátani, mert ez egy súlyos bűn.
Sok jóhiszemű Keresztény szétszakítja ezt a munkát. Mint mondják, az üzenetek nem felelnek meg a Szentírásnak.
Miközben ők ezt mondják, nem ismerik az Igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz.
Ők vagy megtámadják ezeket az üzeneteket, melyet mások szóbeszédeire alapoznak, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, vagy valótlannak nyilvánítják ezeket, az Igazságról való hibás értelmezéseikre alapozva.
Ami még rosszabb, hogy kiforgatják az igazságot és összehasonlítják ezeket az üzeneteket a Szent Biblia új és nevetséges értelmezéseivel.
Hallgassatok most meg Engem, Jézusotokat, amint a következőket mondom nektek.
Az Én időmben a Földön, a főpapok megpróbálták kiforgatni Isten Törvényeinek Igazságát, azért, hogy megindokolják, miért utasítottak el Engem.
Ők hazugságokat alkalmaztak, hogy megakadályozzák az embereket Hangom meghallásában.
Hazugnak állítottak be Engem, egy hamis prófétának, és eretnekséggel vádoltak.
Azt mondták, hogy az Egyház törvényeivel szemben istenkáromlást követtem el, és hogy megszegtem a szombatot (Sabbath) azáltal, hogy a Húsvétot (zsidó) egy másik napra tettem át, arra a napra, amelyet ők nem ítéltek helyesnek.
Nemcsak félreértettek Engem, hanem teljesen elutasítottak, mert abban az időben nem voltak felkészülve az igaz Messiás üdvözlésére.
Nem voltak készen.
Soha nem gondolták, hogy az igaz Messiás érkezésének még az életük során tanúi lehetnek.
Annyira beburkolóztak szertartásaikba, hierarchikus előírásaikba – amely ebben az időben kiemelte vezetőit, és mint templomaik valódi királyát, szobor talpazatra helyezte őket –, hogy Számomra, az Emberiség Megváltójának számára már nem maradt hely a szívükben.
Ugyanez fog újra megtörténni, miközben felkészítem a világot Második Eljövetelemre.
A Farizeusok nem értették meg az alázat fontosságát.
Ők nem tudták elfogadni, hogy Isten hogyan működik, mely során tervei megvalósításához, vagy, hogy gyermekei figyelmeztetéséhez nem az erős, vagy a legtapasztaltabb vallási vezetőket emelte ki Egyházában.
Isten a tudatlanokat, az alázatos szívűeket és a nemes lelkűeket választotta ki, hogy átadja figyelmeztetéseit az emberiség számára.
Ő felemelte a gyengéket, és pedig a szenvedés által emelte fel őket, hogy tiszta szívűekké váljanak, úgy, hogy irányítani tudja a velük való kommunikálást. Ily módon nem valószínű, hogy az emberi büszkeség a próféták részéről befolyásolná az igazságot.
Keresztelő Szent Jánost elutasították és megölték. Meggyilkolták a régi idők prófétáit. Megkínozták azokat a kiválasztott lelkeket, akiken keresztül Isten kommunikált.
Azt gondoljátok, hogy manapság a ti világotokban ez valamivel másként lesz?
Elfogadnátok ma Isten Szavát ti odaadó követőim, és azok elfogadnák – e, akik hisznek Atyámban azt állítva, hogy Keresztény Egyházaim, vagy más vallások szakértői?
Nem. Ti pontosan ugyanazt fogjátok tenni a prófétákkal, az igaz prófétákkal, amit velük tettek a kezdetek óta. Atyám nevében gyalázni fogjátok őket.
De emlékezzetek. Amikor az Igazság végre fel lesz tárva előtettek, nem lesz már visszaút számotokra, feltéve, ha az örök bűn miatt vétkesnek találtattok.
Ha isten káromoltok Engem, Jézus Krisztust, meg lesz bocsátva nektek.
Ha a prófétálás ajándékát tagadnátok meg, akkor is meg lesz nektek bocsátva.
De, ha az Üdvösség utolsó tervét akadályozzátok meg azáltal, hogy nyilvánosan gúnyolódtok és összegyűjtitek Egyházam híveit, hogy folyamatosan azt hirdessétek nekik, hogy a Szentlélek Hangja hamis és gonosz, akkor az örök kárhozatot fogjátok szenvedni.
Jézusotok