2012. július 10., kedd

Nagyfalui üzenet 2012. július

2012--A NAGY FIGYELMEZTETÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE-- JÚLIUS

"Legyetek mindig készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok!" (Mt. 24.44)
                                  94. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból: keressétek ki és elmélkedjétek át az üzenetben lévő evangéliumi részeket.
Havi mottó: " Én vagyok az Út az Igazság és az Élet!"
Havi imaszándék: Éva asszony szándékára ajánljunk fel mindent, hogy minél jobban megdicsőüljön és a segítsége által mi is purgatórium nélkül a Mennyországba jussunk!
Konkrét feladatunk: utazás közben is kérjük Isten áldását mindenkire és mindenre!


                                           Szűz Mária üzenete 2012. júliusában.
          "Szeretett engesztelő gyermekeim!  Ezek a hónapok, amelyek előttetek vannak, a vakáció, a szabadság és a zarándoklatok napjai lesznek számotokra. Én azt szeretném veletek együtt, hogy az elkövetkezendő hónapokat soha ne felejtsétek el. Ezért kérlek titeket, hogy figyeljetek oda boldogságotokat akaró jó tanácsaimra.
           Mielőtt útra kelnétek, tervezzétek meg az utatokat! Nagyon fontos az, hogy szeretetben maradva készítsétek el a csomagjaitokat! Kirándulás előtt, minden nap helyezzétek magatokat, kocsitokat, napotokat,Jézus Szent Vérének oltalmába. Határozzátok el, hogy az utatok során kizártok minden alvilági beszédet. Fogadjátok meg azt is, hogy a természetes beszéd mellett, természetfeletti dolgokról is fogtok beszélgetni, elmélkedni.
           Útközben, miután kibeszéltétek magatokat a családi dolgaitokról, elmélkedhettek. Az utat magatok előtt látva, beszélhettek a széles útról, amely a kárhozatra visz sokakat, és a keskeny útról, amely az örök életre visz. Elgondolkozhattok azon, ti melyik úton jártok? Engeszteljetek azokért, akik a széles úton járnak és törekedjetek arra, hogy a keskeny úton maradjatok. Útközben gondoljatok Szent Fiam szavaira :" Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!" Ha az erényes úton haladtok, elfogadva a Megtestesült Igazságot, az örök boldogságra juttok és oda segíthettek másokat is.. Tudnotok kell Jézus nélkül élve, zsákutcával, a hazugsággal és az örök kárhozattal találkozhattok. Útközben gondolhattok az emmauszi tanítványokra, akik egész úton Jézusról beszéltek. Ezért Jézus megajándékozta őket a jelenlétével, válaszaival, reménységgel és a megtört kenyérrel. Útközben elmélkedhettek a tíz leprásról, akik betegségükben kérték Jézus segítségét. Jézus meggyógyította őket és útközben megtisztultak. Számotokra is arra való a szabadság, hogy útközben beismerve a hibáitokat, nem másokat vádolva, megtisztuljatok. Elmélkedhettek az irgalmas szamaritánus történetéről is. A történet szerint egy embert a rablók szinte agyonvertek. Jeruzsálemből Jerikó felé tartva a zsidó pap és levita észre vette őt, de tovább haladt. A szamaritánus, akit a zsidók megvetettek nagyvonalúan bánt vele. Útközben ti is vegyetek észre minden rászorulót és lehetőségetekhez mérten segítsetek rajtuk. Útközben elmélkedhettek Jézus keresztútjáról is. Jézus minden áldozatot vállalt értetek, az utolsó csepp vérét is kiontotta értetek. Ti, hálából, legalább vasárnap és ünnepnap elmentek-e a templomba, még a szabadság alatt is, hogy megköszönjétek az Ő áldozatát? Útközben elmélkedhettek az apostolokról is, akik Jézus követve arról beszélgettek, ki nagyobb közülük. Tudnotok kell közöttetek az a legnagyobb Isten szemében, aki a legkisebb tud lenni, aki szolgálva a testvére rendelkezésére tud állni. Útközben gondolhattok Pál apostolra, aki a híveinek a legmagasztosabb utat, a szeretet útját mutatta meg. Szabadságotok akkor lesz felejthetetlen, ha megtanuljátok azt szeretetben, türelemben, egymást dicsérve eltölteni. Útközben gondolhattok a napkeleti bölcsekre is, akik Jézussal találkozva más úton tértek haza. Ha ti is mindenkiben Jézust látjátok meg és Jézust szeretitek, szolgáljátok, akkor más úton, más lelkülettel fogtok haza menni a szabadságról. Útközben legyetek hálásak a rendőrökért, akik a rend őrei:, a mentősökért, akik mentik, aki menthető:, a tűzoltókért, akik eloltják a kárt okozó tüzeket. Jó volna, ha megtanulnátok Isten áldását kérni útközben minden úton lévőre. Útközben legyetek hálásak a táblák, útjelzők, fényjelzők... miatt is , amelyek a ti biztonságos utazásotokért és a szerencsés megérkezésetekért vannak. Azért imádkozzatok, hogy eljöjjön az idő, hogy a reklámtáblákon szentírási idézetek, Jézus és a szentek képei is láthatóak legyenek. Ne bosszankodjatok az úton lévő gödrök miatt se! Gondoljatok arra, hogy ha óvatosabban, lassabban haladtok,úgy tűnik tovább tart a szabadságotok!
                  Célba érés alkalmával, gondoljatok Éva asszonyra is, aki hazaköltözésének az évfordulóján azt üzeni nektek: " a jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam!" Ebben segít titeket, ha kéritek a közbenjárását. Célba jutva, csendben gyönyörködjetek a természet szépségeiben. Csodálkozzatok rá a Napra, a felhőkre, a hegyekre, a völgyekre, a tengerre, a folyókra, a virágokra, a madarak énekeire, az állatok, pillangók sokféleségére... Csodálkozzatok rá önmagatok és egymás szépségeire is. Engedjétek, hogy a szívetekből feltörjön a hála, a dicsőítés, a magasztalás Isten minden ajándékáért.
                Befejezésül mondom, ha Isten védelmét kérve indultok el, ha útközben Isten és egymás szeretetében éltek,, ha célba érve a hálától, a békétől, az örömtől énekel a szívetek, akkor kegyelemmel teljes lesz a kikapcsolódásotok.
           A Szentháromság, Általam áld meg titeket a természet szépségeire való rácsodálkozás lelkületével!!!"

VISSZATEKINTÉS 2012
            JÚNIUSÁRA

Mit üzen nekünk a Szentháromság az Ő ünnepén?
-Tanuljunk meg Vele személyes kapcsolatba kerülni, szeressük, kérjük, dicsőítsük a Szentháromságot!
-Szeressük az egyéni és közösségi életet, mert mindkettő fontos számunkra!
-Éljünk egységben a Szentháromsággal és egymással is!
-Tanuljuk meg az egymás mellé rendelt viszonyulást!
-Keressük és tegyük a Szentháromság Akaratát!
-Csodáljuk a Szentháromság művét, a teremtett világot és az embert!
-Legyünk hálásak a Szentháromságnak mindenért amit ad, elvesz vagy megenged az életünkben!
-Készüljünk fel az örök boldogságra, ahol mindig a Szentháromsággal fogunk élni!
-Naponta, hogyan ajánljuk fel magunkat a Szentháromságnak a szent olaj által?
"Én  ma is felajánlom magamat a Szentháromságnak és az Ő oltalma alá helyezem magamat!" Ez az utolsó idők egyik legnagyobb oltalomkérő imája!
Mit tanultunk Úrnapján az Úr Jézustól?
-Értékeljétek a magánkinyilatkoztatásokat, amelyek által több ünnep is kialakult.(Úrnapja, Jézus Szíve, Szeplőtelen Fogantatás...)
-Az Oltáriszentség nem szimbólum, hanem valóság, Jézus Szent Teste és Szent Vére a kenyér és a bor színe alatt, amelyet a Szentlélek hoz létre a hierarchikus személyek által.
-A rendszeres áldozással tegyünk tanúságot az Úr Jézusról!
-Vigyázzunk arra,hogy tiszta lélekkel és tisztességes öltözettel áldozzunk!
-A rendszeres szentáldozás gyümölcsei: egyesít Jézussal, megerősít a kísértések elleni harcban,eltörli a bocsánatos bűnöket, átváltoztat, az üdvösségre segít!
Mit tanultam az Úr Jézustól 30 évi papságom alatt?
-Nem az a legfontosabb, hogy hol élek, melyik plébánián, hanem az a legfontosabb, hogyan élek ahol vagyok a Püspököm megbízásából.
-Megtanultam felismerni és tenni Isten rám vonatkozó Akaratát. Felismertem az engesztelési hivatásomat, a hivatáson belül. Ez az én örömöm, boldogságom, üdvösségem!
-Megtanultam elsőként, mindenkit, még az ellenséget is szeretni. Csodálatos Jézust felfedezni önmagamban és a felebarátban! Legújabb jelmondatom lett:"nekem csak szeretni és jónak lenni szabad!"
-Megtanultam a hibáimat beismerni és azonnal újrakezdeni.
-Megtanultam szüntelen az üdvösséget, a célt magam előtt tartva, oda segíteni másokat is.
-Megtanultam örülni annak, ami van és nem panaszkodni amiatt, ami nincs!
-Megtanultam reménykedvem, mindig a jót felfedezve menni előre.
-Megtanultam harcolni a gonosz lélek ellen: szabadító imával, böjttel, szabadító misékkel, felajánlott élettel.
- Megtanultam a személyes ima által állandó kapcsolatban maradni az Égiekkel.
-Megtanultam türelmesnek lenni, mindenért hálálkodni, a kilencedeket értékelni, mindig Istenre hagyatkozni.
-Megtanultam csendben szenvedni, békésen elveszíteni szeretteimet és előre a halálomat is elfogadni Isten Irgalmas Kezéből.
-Hálálkodva látom a lelki gyümölcsöket körülöttem: a megtéréseket, gyógyulásokat, szabadulásokat,újjászületéseket, jeleket, csodákat, egy lelki központ kialakulását! Istennek legyen hála mindenért!!!
Mire tanítottak az Égiek az utolsó időben?
-Készüljünk fel, mert nem csak az iskolások, hanem mi is fogunk vizsgázni az eddig tanultakból!
- A rendkívüli kegyelmekért a legtöbbször szenvedéssel kell fizetni!
- Az engesztelők tudatosan kell a Szűzanya kék palástja, védelme alatt éljenek!
- A Szűzanya az engesztelésünk által országokat és nemzeteket köt össze szeretetegységben..
-A kilenced végéig sok áldozatot várnak tőlünk az Égiek a lelkek megmentéséért!
-Ki-ki már a Földön a pokol, a tisztítótűz vagy a Mennyország hordozója! Ez kiolvasható tetteinkből!
-Akiknek rendszeresen dobog a szíve, azok egészségesek. Akiknek kihagy a szívük, betegek. Akiknek megáll a szívük, azok halottak. Mi törekedjünk rendszeres engesztelő életet élni!
                                       Házi feladat júliusra
"URAM SEGÍTS, HOGY RÁCSODÁLKOZZAK A TERMÉSZET SZÉPSÉGEIRE"!
         Előretekintés 2012 augusztusára:
-Augusztusban 2-3-4-5.én lesznek engesztelések, 15 órakor a Szentháromság hegyen!
-A karizmánkat fogjuk hálálkodva megünnepelni a második évfordulón!
-Előre hirdetem, szeptember 1-én, elsőszombaton, családfagyógyítás lesz a Szentháromság hegyen.
-N.B. A nyári szabadság ideje alatt is menjünk el legalább vasár-és ünnepnap a szentmisékre. A lelki életünkben ne legyen szabadság!!!
                                   ( Az üzeneteket Nagyfaluban, Cs. János atya és V. Ilona közvetítésével kapjuk!)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Minden ember, aki a világon él, látni fogja a lelke állapotát, és sok esetben az első alkalommal fogják felismerni, hogy a lelkük valóban létezik
2012. július 9, hétfő, 22:00
Drága szeretett leányom, minden Követőmet a Nagyfigyelmeztetésre szeretném felkészíteni, de nem csak azért, hogy ez az ő segítségükre szolgáljon, hanem minden szeretteik számára is.
Nem elég csak a félelem miatt megbánni a bűnöket. Az (igaz) bűnbánatra van szükség.
Mert mindazok közületek, Követőim, akik halljátok Utasításaimat, most fel kell készítenetek lelketeket a Nagyfigyelmeztetésre.
El kell kezdenetek elmélkedni rossz tetteitek fölött, amelyekkel önmagatok és felebarátaitok ellen vétkeztetek.
A közöttetek lévő Katolikusoknak mondom: ha a Kegyelem Állapotában szeretnétek maradni, akkor kéthetente a Szentgyónás szentségében kell részesülnötök.
Ily módon a Nagyfigyelmeztetés alatt enyhébb lesz a fájdalmatok, és lesz erőtök segíteni testvéreiteken, akik a szörnyű fájdalomtól és a bűntudattól szenvedni fognak, amikor megpróbálnak szembesülni lelkiismeretük megvilágosításával.
Azoknak közületek, akik Keresztények, vagy más felekezetűek, és hisznek ezekben az üzenetekben, a Keresztes imahadjárat 24., a Teljes Búcsú a bűnbocsánatért imáját kell elimádkozniuk.
Ezt az imát hét egymást követő napon keresztül kell imádkoznotok, és Én, Jézusotok, megbocsátok nektek.
Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.
Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.
Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.
Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezesd hadseregedet, hogy hirdetni tudja Szent Szavad Igazságát, és készítsd fel testvéreinket Második Eljöveteled dicsőségére.
Tisztelünk Téged.
Áldunk Téged.
Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.
Szeretünk Téged, Jézus.
Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.
Most szintén egy különleges imát hagyok rátok, amelyet azokért a szegény lelkekért kell imádkoznotok, akik talán a Nagyfigyelmeztetés alatt a sokktól fognak meghalni, és lehet, hogy halálos bűnben lesznek.
A Keresztes Imahadjárat 65. imája: A halálos bűnben levőkért
Ó, drága Jézus, az emberiség Üdvözítője,
Könyörgöm Hozzád, hogy Isteni Irgalmasságod által, kegyelmezz azoknak a szegény lelkeknek, akik talán a Nagyfigyelmeztetés alatt el lesznek ragadva a Földről.
Bocsásd meg bűneiket, Kínszenvedésed emlékére könyörgök ezért a különleges kegyelemért, engesztelésül bűneikért.
Felajánlom Neked önmagamat, elmémet, testemet és lelkemet, vezeklésül lelkük megmentéséért, és hogy az örök életre vezesd őket. Ámen.
Követőim, a Nagyfigyelmeztetés az Üdvözítés nagy eseménye lesz, amikor a világnak bebizonyítom Isteni Irgalmasságomat.  
Minden ember, aki a világon él, látni fogja a lelke állapotát, és sok esetben az első alkalommal fogják felismerni, hogy a lelkük valóban létezik.
Most már az idő rövid, és nektek el kell kezdenetek a felkészülést.
Ne felejtsétek el Utasításaimat, hogy otthonaitokban legyen élelmiszer, amely tíz napig elegendő, szentelt gyertya és szent tárgyak.
Bízzatok Bennem és örvendjetek, mert sok lélek fog megmenekülni.
Időpontot nem fogok felfedni, de ti tudjátok, hogy mi a teendőtök.
Amikor bűneitek majd feltárulnak előtettek, akkor meg kell kérnetek Engem, hogy bocsássak meg nektek, és ezelőtt az Isteni Ajándék előtt alázatos hálával kell meghajolnotok, amely a ti útleveletek lesz a földi Új Paradicsom örök életére.
Ne feledjétek, hogy nincs olyan bűn, függetlenül attól, hogy az mennyire súlyos, amelyet ne lehetne megbocsátani, feltéve, ha bűnbánatot mutattok.
Szeretett Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus

2012. július 9., hétfő

Zarándoklat Nagyfaluba

2012. 07. 07, Szombat
Szent Mihály arkangyal megjelent előttünk az angyalok seregével és így szólt hozzánk: „Engesztelő gyermekeim! Csatlakozzatok seregemhez! A világban nagyon sok gonosz lélek van jelen, élén a Sátánnal. Harcba hívlak titeket! Ne féljetek ettől a harctól, mert semmi bántódásotok nem esik. Ebben a küzdelemben Isten, a mi Teremtő Atyánk adja nekünk az erőt. Ez az erő a szeretetben rejlik. Jézus szeretetből szabadította ki az emberiséget a bűn rabságából. Ti is hasonlóan cselekedtek. Szeretetből feláldozzátok magatokat eltévedt testvéreitekért, hogy üdvözülhessenek. Így méltóvá váltatok arra, hogy a mi oldalunkon harcolhassatok.” Az angyalok kezében fényes kardokat láttam. Szent Mihály: „Fegyverünk Isten kardja. Mi ezzel fogunk harcolni, míg ti az imádsággal. Bízzatok Isten gondviselő erejében, akkor megtapasztalhatjátok az Ő szeretetét és hatalmát, ami minden rossz felett győzedelmeskedik.” Az engesztelők beálltak a seregbe. Szent Mihály vezetett minket úgy, mint Isten kiváló harcosa. Amikor megérkeztünk a csata helyszínére egy olyan város tárult elénk, mely tűzben lángolt. Az ördögök otthon érezték magukat. Az épületekben lévő lakásokat, az utcákat és a templomokat elfoglalták. Szent Mihály arra utasította az angyalokat, hogy szóródjanak szét és vegyék fel a harcot az ellenséggel. Hozzánk pedig így szólt: „Ti engesztelő testvéreim imádkozzatok folyamatosan. Az emberek nagy része a Sátán rabságában él, aki láncra verte őket. Ezeket a láncokat csak úgy tudjuk levágni róluk, ha velünk egységben működtök.” Miután meghallgattuk vezetőnket, kitartóan imádkoztunk és figyeltük az eseményeket. Az angyalok nagy bátorsággal harcoltak. A szenvedő és meggyötört embereket felszabadították, akik a mi segítségünkre vártak. A harc végén a gonosz lelkek veszítettek. A Sátán emberi alakban és fekete ruhában állt velünk szemben. Haragjában így ordított fel: „A győzelem csak az enyém lehet! Terveimet végbe viszem bármilyen áron.” A Sátán megfutamodott. Útja az Egyházba vezetett. Megjelent a két fenevadnak, akik hűen szolgálják őt, és azt mondta nekik: „Tegyétek, amit parancsolok nektek! Uralmam akkor válhat teljessé, ha eltávolítjátok a pápát, aki utamban áll. Az idő rövid. Addig kell mindent kihasználnotok, amíg csak tehetitek.” A Sátán rátekintett a hamis prófétára és így szólt: „Hamarosan tiéd lesz minden hatalom. Így jogodban fog állni, hogy „megújítsd” és a saját képedre formáld az Egyházat. Sokan állnak majd melléd.  Te vagy az én legfőbb eszközöm arra, hogy terveimet megvalósítsd.” Utána az Antikrisztusnak a következőket mondta: „Neked pedig olyan hatalmat adok, amire mindig is vágytál. Nagy jeleket művelhetsz, még azt is megteheted, hogy tűz szálljon le az égből az emberek szeme láttára. Te fogod gyakorolni az első fenevad teljes hatalmát. Azt akarom, hogy a jelekkel elcsábítsd nekem a föld minden lakóját. Szolgáidat utasítsd arra, hogy az emberek jobb kezét vagy homlokát megjelöljék. Ezek a bélyegek jelzik, hogy hozzám tartoznak. Jutalmad nagy lesz, ha teljesíted parancsomat!” Majd a két fenevadnak azt mondta: „Bárki ellenetek mer szegülni, azokra nem várhat más, csak a halál.” A két fenevad meghajolt a Sátán előtt és elindultak, hogy végrehajtsák a parancsokat. A pápával épp úgy bántak, mint Jézussal a katonák. Elérték, hogy az emberek elítéljék és mindenben támogatták terveiket. A pápának el kellett hagynia a Vatikánt. Mert oly nagy ellenségeskedést váltottak ki ellene, hogy már azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem mond le az Egyház vezetéséről. Jézus: „Gyermekeim, amikor mindez bekövetkezik, Szentlelkem rövid időn belül meglátogatja az emberiséget. Imádkozzatok a pápáért! Mert amíg ő él, addig ti még biztonságban vagytok. Halála után az események felgyorsulnak és minden úgy fog történni, ahogyan Én azt üzentem nektek prófétáimon keresztül.”

2012. 07. 08, Vasárnap
Azon a hegyen voltunk, ahol Jézus a hegyi beszédet tartotta. Nagy tömeg ember akarta látni és hallani Jézust. Az emberek olyanok voltak, mint mi zarándokok. Énekeltek az Úrnak, mély bűnbánatot gyakoroltak és sírva hallgatták végig Jézus tanítását. A betegek gyógyulásra vártak. Jézus lehajolt hozzájuk és hitük láttán meggyógyította őket. Oly nagy szeretetet és mély együttérzést láttunk Jézus tekintetében, mely nagyon megérintette a szívünket. Ezután Jézus oda jött hozzánk is és nagy szeretettel ránk nézett. Mi leborultunk lábai elé és azt mondtuk: „Drága Megváltónk! Nem vagyunk rá méltók, hogy Rád nézhessünk.” Erre Jézus azt felelte: „Gyermekeim, emeljétek fel tekinteteket! Látni akarom arcotokat. Szeretetem mindig változatlanul megmarad irántatok, bárhogyan is éltek. Mert Én egyenlőképpen szeretlek mindnyájatokat kivétel nélkül.”  
A Szentháromság hegyén, a keresztúton megjelent fölöttünk a Mennyei Atya. Tenyerében Jézus szentséges szívét tartotta, melyből folyamatosan záporozott ránk az élet vize és drágalátos szent vére. Mindez a mi lelkünk tisztulására vált. A végén már hófehér ruhát viseltünk. Imádkoztunk a pápa szándékára is, és az Úr megadta nekünk a teljes búcsú kegyelmét. Utána Jézus így szólt hozzánk: „Ahogyan most végig jártátok a keresztutat, úgy fogtok célba érni a Mennyországba is. Ha mindvégig kitartotok Mellettem egyenesen üdvözülni fogtok.  Hasonlóan, mint Éva asszony, akiben ígéretem beteljesedett.” Jézus oldalán megjelentek őrangyalaink, akik kezükben tartották az élet könyvünket. Jézus arra kérte őket, hogy jegyezzék fel mindnyájunknak ezt a keresztutat, mely felér egy hatalmas jócselekedettel. Mert nagyon sok lelket mentettünk meg vele. Az egység keresztjénél lélekben mindnyájan letérdeltünk. A keresztet egy nagy fény vette körül. Ebből a fényből fénysugarak hatoltak a szívünkbe. A fénysugarakon keresztül pedig a Szentlélek Isten fehér galambként berepült a szívünkbe. A kereszten rajta függött Jézus, aki jobb kezével a szívére mutatott, és azt mondta: „Táplálkozzatok Szentséges Szívem szeretetéből.” A Szűzanya kápolnájában megmutatta nekünk Édesanyánk, hogy a Mennyei Atya elkészítette helyünket Országában. Szűzanya: „Ahogyan Atyám helyet készített nektek a Mennyben, úgy én is helyet készítettem számotokra édesanyai szívemben.”
Engesztelésen a Szentlélek lehívásakor minden zarándok homlokán egy jelet láttam, mégpedig egy keresztet. Ez a kereszt fényes volt. Szentlélek: „Gyermekeim, mindnyájan le vagytok pecsételve a Szentháromság számára. Erről a pecsétről foglak felismerni titeket eljövetelemkor. Őrizzétek lelketek tisztaságát! Mert szent tervem, hogy minél több embert részesíthessek abban a nagy örömben, melyet Atyátok készített nektek.” Jézus fején egy koronát láttam, és azt mondta nekünk: „Gyermekeim, a szeretet királyaként vagyok jelen köztetek. Mert szívetekben nem uralkodik más, csak Én.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/zarandoklat-nagyfaluba-2012-jun

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Vigyázzatok! Az új világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel
 
2012. július 8., vasárnap, 17:17
Drága szeretett leányom, a nagy hitehagyás, amelyről beszéltem, most felgyorsul a világban.
Ezúttal elterjedése olyan, akár egy fátyol földi Szent Egyházam fölött, és mély ködhöz hasonlóan elsötétíti annak látását.
Ez Egyházam nagy szétválásának ideje, mely két táborra osztja azt.
Az egyik oldalon a szeretett, hűséges Felszentelt szolgáim lesznek, akik követik Tanításaimat, és akik soha nem térnek el azoktól.
A másik oldalon Keresztény Egyházam azon papjai és vezetői lesznek, akiket a modern élet befolyásolt, és akik megszentségtelenítették Törvényeimet.
Ők meghajolnak az emberek nyomására, akik azt követelik, hogy Isten nevében toleranciát mutassanak, Isten Törvényeinek megváltoztatásával, hogy ezek megfeleljenek igényeiknek.
Tele vannak büszkeséggel, gőggel és világi becsvágyakkal. Nekik semmit sem fog számítani, hogy megváltoztatják Szentségeimet, csak azért, hogy megfeleljen bűnös napirendjüknek.
Nem, ők még azt is elő fogják segíteni, hogy Atyám Egyházában az utálat tetteit kövessék el, és mindezt a polgári jogok és a tolerancia nevében.
Elnézőek lesznek a bűnnel szemben, és az ilyen bűnök fitogtatásával meg fognak Engem bántani Szent Tabernákulumom előtt, elvárván Tőlem, hogy lenyeljem az ilyen undorító tetteket.
Hamarosan el fogják törölni a Szentségeket, hogy az mindenkinek megfeleljen.
Ezek helyett ott ünnepi összejöveteleket (partikat) fognak tartani, és másfajta szórakozásokat.
Ez az Új Világegyház lesz, amely egy lenyűgöző épülettel fog Rómában büszkélkedni, de amely nem fogja Istent tisztelni.
Ez az épület mindenki szeme láttára, titkos sátáni szimbólumokkal lesz felépítve, és a fenevadat fogja bálványozni.
Minden bűnt, mely undorító szeretett Atyám számára, nyilvánosan tisztelni fognak, és emberek milliói fogják elfogadni ezek romlott törvényeit, mintha azok Isten Szemében méltók lennének.
Felszentelt szolgáimnak, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, titokban kell majd Szentmisét tartaniuk, vagy szabadságvesztéssel szembesülnek.
Ők erejük teljességében és a Szentlélekkel eltelve össze fognak gyűlni, és továbbra is táplálni fogják Isten gyermekeit az Élet Táplálékával.
Nekik biztosítaniuk kell, hogy az Élő Isten Pecsétje fel legyen ajánlva mindazok számára, akiket vezetnek.
Az idő most már nagyon közel van ahhoz, hogy felépítsék az Új Templomot a fenevad tiszteletére.
Ez az Antikrisztus diktatúrája alatt fog felépülni, aki hamarosan, a béke embereként fog a világ színpadára lépni.
Gyűjtsétek össze minden követőmet, olyan gyorsan, ahogyan csak tudjátok. Papjaim, ti, akik felismeritek a Hangomat, el kell kezdenetek felkészüléseteket, annak biztosítására, hogy földi Egyházamnak legyen ereje a közelgő üldöztetés kiállására.
Idővel elkészülnek számotokra a menhelyek is, hogy használjátok azokat, mivel Én már egy ideje kioktattam Követőimet, hogy majd céljaitokat szolgálják.
Ez az üldöztetés rövid lesz és ti átvészelitek azt, bár fájdalmas lesz számotokra.
Vigyázzatok! Az új világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel.
Ez, egy csodálatos képet fog a toleranciáról sugározni, és minden bűnt fel fog magasztalni, amely Isten előtt valóban bűn. Ők, minden bűnt úgy ki fognak forgatni, hogy azok úgy tűnnek, mintha Isten Szemében elfogadhatóak lennének.
De nektek tudnotok kell, hogy az ilyen utálat undort kelt Bennem, és jaj, azoknak, akik ezt az örök kárhozatra vezető veszélyes ösvényt fogják követni.
A bűn, mindig bűn lesz Szememben.
Az idő ezen nem változtat. Az új szabályok – csakhogy megfeleljen az ember bűnös célokra törő vágyainak -, Általam sohasem lesznek elfogadva.
Készüljetek fel erre a nagy megtévesztésre, mert ez hamarosan bekövetkezik.
Jézusotok

2012. július 8., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Lehet, hogy ők nem hallgatnak meg, de Isten Szavát mégis át kell adni nekik
 
2012. július 7., szombat, 15:30
Drága szeretett leányom, amikor arra kérem az emberiséget, hogy meghallgassák Hangomat, de akik szeretnek Engem, azt mondják, hogy ilyen módon Én soha nem beszélhetnék, akkor ők megsebeznek Engem.
Bárcsak meghallgatnának, akkor a Szívem feloldódna, és nagyon sok lélek megmenekülne.
A felkészülést Második Eljövetelemre Isteni Ajkaimmal közlöm ezeken az üzeneteken keresztül.
A próféták a Születésemre való felkészülést is előre megismertették, hogy figyelmeztessék Isten gyermekeit a Messiás eljövetelére.
Miért nem hajlandók elfogadni Tanítványaim a Földön, hogy Atyám elküldheti prófétáit, hogy kihirdessék Második Eljövetelemet?
Milyen keveset tudnak valóban arról, hogy mily módon készíti fel Örök Atyám a nagy eseményekre az emberiséget.
Most fontos, hogy Papjaim, felszentelt Szolgáim meghallják Hívásomat, mert szükségem van a segítségükre. Mégis sokan nem fognak válaszolni. Üzeneteim miatt elutasítanak majd Engem.
Ők csak akkor ismerik majd fel az Igazságot, amikor már túl késő lesz.
Leányom, Üzeneteim hirdetésétől soha nem kell tartanotok, azon személyeknek is, akiket furcsának és ijesztőnek találtok.
Lehet, hogy ők nem hallgatnak meg, de Isten Szavát mégis át kell adni nekik.
Ez nem az emberek dolga, hogy megparancsolják neked, hogy Isten Szent Szavának közlését abbahagyd
Zárd be a füled, és hagyd figyelmen kívül megvető véleményüket, mert az nem fontos.
A következőket mondom azoknak, akik magukat Keresztényeknek nevezik, és megvetik Üzeneteimet:
Azzal, hogy szétszeditek Szavamat, megbotránkoztatónak találjátok, vagy kigúnyoljátok azt, elvágtátok azt a kötelet, amely Szívemhez köt benneteket.
Ti azért nem tudjátok elfogadni Üzeneteimet, mert azt gondoljátok, hogy ismertek Engem, és felismeritek Szavamat, amikor kimondják azokat. Valójában ti áldozatul estetek a csalónak, aki megvakított benneteket az Igazsággal szemben.
Még egyszer felszólítalak mindnyájatokat, hogy hívjatok Engem, szeretett Jézusotokat, és engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam a szíveteket.
Engedjétek, hogy eltöltselek benneteket a Szentlélek erejével, hogy felismerjetek Engem.
A papoknak: arra sürgetlek benneteket, hogy megértsétek, az idő elérkezett Dániel próféciáinak kibontakozására, és a Jelenések Könyvében lévő Pecsétek felnyitására Általam, az Isten Báránya által.
Emlékezzetek Ígéretemre.
El fogok jönni ismét, ítélni élőket és holtakat.
Azon Ígéretem, hogy örök életet hozok mindazoknak, akik hűségesek Hozzám, most kerül kibontakozásra.
Nektek meg kell győződnötök arról, hogy kellőképpen felkészültetek erre a Dicsőséges Eseményre.
Jézusotok

2012. július 7., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A Föld egyharmada el fog pusztulni, mivel az angyalok a Mennyország négy sarkából tüzet öntenek le

2012. július 6., péntek, 16:15
Drága szeretett leányom, az idő annyira megváltozott, hogy ezeket a világnak adott Szent Üzeneteimet minden lélek meghallja: fiatal és öreg egyaránt, mindenhol, minden nemzetben.
Istennek sok gyermeke fog felegyenesedni és meghallani Utasításaimat, feltéve, ha hozzáférnek ezekhez az üzenetekhez.
Tudnotok kell, hogy most már elkezdődtek a változások, amint az meg volt jövendölve, miszerint a termény nem hozza meg gyümölcseit, mint azelőtt, és az évszakok sem lesznek már ugyanazok.
Ezek a változások Örök Atyám Keze által vannak, miközben a Föld új törvényeit vezeti be, amiket lehetetlen lesz nem észrevenni.
A természet törvényei szerint semmi sem marad úgy a világon, ahogyan az egykor volt.
A tengerek szintje megemelkedik majd, a vizek kiömlenek, a Föld remegni fog, és a talaj terméketlenné válik.
Atyám egy nagy büntetést fog kimérni, hogy megállítsa a bűn terjedését, amely az Ő bánatának egyik nagy forrása.
Azok az országok, amelyek szembeszegülnek Törvényeivel, sokat fognak szenvedni. Hamarosan meg fogják érteni, hogy többé már nem lehet eltűrni bűneiket, és meg lesznek büntetve.
Büntetésükre azért kerül sor, hogy meggátolja őket a többi lélek megfertőzésében, és ha nem változtatnak gonosz útjaikon, akkor mégis az Isteni beavatkozás által lesznek kénytelenek megtenni.
Leányom, neked most gyorsan kell terjesztened Szavamat, mivel a Nagyfigyelmeztetés közeledik.
Az Igazság Könyvét sok nemzetnek kell átadni, hogy fel tudjanak készülni Második Eljövetelemre.
A Második Eljövetelem ideje a Nagyfigyelmeztetés után fog bekövetkezni.
A büntetések, melyeket Atyám parancsára az angyalok fognak továbbítani, szakaszokban fognak elkezdődni. Ez továbbra is fokozódni fog, ahogyan a bűnök száma is emelkedik.
A csata elkezdődött, és ennek a kezdőszakasza már számos országban látható.
Ti mindnyájan tanúskodni fogtok az éghajlat megsemmisítéséről, amint a fájdalomtól nyögve a Földre zúdul majd, a bűn leértékelése miatt.
A fölrengés erősödni fog, és egyik nemzet a másik után fog szenvedni a bűn foltja szerint, amely csirájában pusztul el.
Azok a vezetők, akik az Antikrisztust fogják követni, nem fognak Atyám szeme elől elmenekülni, ők el lesznek pusztítva.
Atyám most azokat bünteti, akik gonosz kormányokat vezetnek, hogy megmentse gyermekeit gonosz szorításukból.
Ő nem fog visszavonulni és nézni, – amint ezek a vezetők, akik az Antikrisztust követik, és akik jelenleg még rejtekben maradnak – hogy elpusztítsák gyermekeit.
A föld egyharmada el fog pusztulni, mivel az angyalok a Mennyország négy sarkából tüzet öntenek le.
Akkor majd sokan fogják tudni, hogy valami nincs rendben, és ezt Atyám haragja váltotta ki.
Sokan mégsem fognak ebből tanulni. A Nagyfigyelmeztetés után sokan meg fognak térni. De sokan még akkor sem, amikor a lelkük állapotának bizonyítékát megmutatják nekik.
Ők továbbra is a hamis csábításokat fogják bálványozni, amelyekről azt hiszik, hogy a Föld kínálta fel nekik. Csakhogy akkor majd vágyaik, és az anyagiak bálványozása azok által, akiket ők imádnak, még szemérmetlenebb és gonoszabb lesz. Ezeknek minden bűne – amelyek láthatóak lesznek azok számára, akik úgy látják azokat, amilyenek valójában -, olyan csúnya lesz, hogy ennek látványát csak Isten kevés gyermeke lesz képes elviselni.
Minden iszonyatos bűn az Isten iránti megvetéssel lesz közszemlére téve.
A bűnöst minden cselekedete annyira lealacsonyítja majd, hogy úgy fognak viselkedni, mint az állatok.
Eltűnik majd minden tisztelet az emberi test iránt, és minden gonosz élvezetet fitogtatni fognak a világ szeme láttára, bármilyen szégyen nélkül a lelkükben.
Ezek a sátán foglyai. Ők mindnyájan Isten gyermekei, de elveszítik lelküket a fenevad javára.
A büntetések része Isten tervének a Föld megtisztítására, úgy a bűnösök, mint a talaj megtisztítására, amelyen jártok.
Második Eljövetelemre csak a Föld megtisztulása után kerülhet sor.
Imádkozzatok követőim az erőért és az állhatatosságért, hogy ki tudjátok állni a büntetéseket.
Sohasem szabad félnetek tőlük, mert ti Hadseregem, imádkozni fogtok ezekért a nemzetekért, és segíteni fogtok a megtisztulásban, amelyre szükség van az emberiség megtérése miatt.
Az Élő Isten Pecsétje mindenkit meg fog védeni közületek.
Ez, Atyám minden gyermeke iránti szeretete miatt van, azaz, meg kell büntetnie őket, mert ha nem tenné, akkor akaratlanul is tovább menetelnének a Pokol kapui felé.
Jézusotok

2012. július 6., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Isten az Atya: Senki sem tudja megmagyarázni, hogyan teremtettem a világot vagy az emberiséget, nem számít, mennyire igyekeznek, mert lehetetlen


2012. július 5., csütörtök, 15:30
Drága leányom, segíts Nekem bánatomban, mivel minden gyermekemért sírok, akik nem hajlandók elfogadni, hogy Létezem.
Mennyire vágyódom utánuk.
Mennyire sírok szegény lelkükért.
Az emberi felfogás (megértés) módja oly intelligens és gyors, mégsem sikerül nekik felfogniuk azt az Igazságot, hogy ki is vagyok Én valójában.
Én vagyok a Kezdet.
Én vagyok mindennek a Teremtője, ami létezik.
Én vagyok az ő Atyjuk, bár elutasítanak Engem.
Bárcsak látnák az Igazságot!
Bárcsak megengednék Nekem, hogy megérintsem a szívüket, így meg tudnám mutatni nekik azon csodálatos és dicsőséges terveimet, melyek rájuk várnak.
Ezen lelkek közül sokan nem ismernek Engem, bár nem a saját hibájukból.
Ezeknek a lelkeknek az Igazság bemutatásra kerül, így ők az Én Ösvényemet fogják választani.
Aztán azok, akik megkapták az Igazságot, de megengedték az emberi gondolkodásnak és az emberi intelligencia dicsőítésének, hogy megvakítsa őket, most elvesznek Számomra.
Sok ilyen lélek fog megtérni, de sokan fogják visszautasítani az Üdvösség Kelyhét, amelyet szeretett Fiam mutat be nekik.
Szívem gyermekei, könyörgöm hozzátok: Segítsetek megmenteni értékes gyermekeimet.
Könnyeim folynak ebben az időben, és arra kérlek benneteket, hogy Fiam Isteni Irgalmassága által, hozzátok őket Hozzám.
Oly sokan, ezek közül a lelkek közül, beleértve a fiatal gyermekeket is, dacosan és nyilvánosan utasítanak el Engem, azzal a céllal, hogy megmutassák másoknak, ők mennyire okosak.
Az emberi intelligencia túlzott tiszteletben tartása nem más, mint kísértés, melyet az ellenség terelt Gyermekeim lelkébe.
A fenevad felfalja Gyermekeim lelkét, és nekik fogalmuk sincs arról, hogy mit csinál velük.
Nagyon sok bukott angyal győzi meg arról az emberiséget, hogy az emberi intelligencia hibátlan.
Amikor az emberiség azt hiszi, vagy arról győzi meg magát, hogy a Teremtés Isteni Törvényeit ismeri, akkor egy álnok csapdába esik.
Senki sem tudja megmagyarázni, hogy hogyan teremtettem a világot, vagy az emberiséget, nem számít, mennyire igyekeznek, mert lehetetlen.
Mikor fogják megtanulni?
Mikor fogják végre meglátni, hogy a gyermekeim, azok a tiszta, egyszerű és alázatos lelkek, akik elfogadnak Engem, megértették az egyszerű igazságot?
Nekik nincs szükségük bizonyítékra, mert érzik Szeretetemet a tiszta szívükben, amelyet nyitva hagynak, hogy ez által Isteni Kegyelmeimmel eláraszthatom a lelküket.
Én vagyok a ti Istenetek, a Teremtőtök, és a Természetes Atyátok.
Gyermekeimnek, szeretett Fiam által és a saját akaratukból kell Hozzám jönniük. Nem kényszeríthetem őket.
Ti, gyermekeim, megkaptátok azt a hatalmat, hogy segítsetek lelkük megmentésében.
Azok, akik azon Kérésemre válaszolnak, hogy az imádság és az áldozatok által megmentsék testvéreiket, mindnyájan különleges kegyelmekben fognak részesülni.
Az Én hatalmam végtelen.
Csodáim, melyek Gyermekeim szenvedéséhez és imáihoz igazodnak, arra fognak szolgálni, hogy megmentsék az elveszett lelkeket az örök haláltól.
Szeretlek benneteket szeretett gyermekeim.
Gyertek és segítsetek Nekem egyesíteni dédelgetett családomat, és segítsetek Fiamnak legyőzni a Fenevadat, mielőtt még több Gyermekemet ellopna.
Szerető Atyátok
A Legmagasságosabb Isten

2012. július 5., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Szűz Mária: Bármi is történik a világban gyermekek, tudnotok kell, hogy az a Legmagasságosabb Isten parancsára van

2012. július 4., szerda, 12:50
Gyermekem, azok, akik tanúi voltak csodáimnak és jelenéseimnek a Földön, tudni fogják, hogy itt az ideje, hogy a megjövendölt titkok és próféciák hamarosan kibontakozzanak.
Gyerekek, Én egy bizonyos ideig ismerté tettem magam a világban, hogy segítsek felkészülni nektek Fiam dicsőséges visszatérésére.
Fiam mindnyájatokat felkészít – a látnokok és a próféták által – úgy, hogy méltók lehessetek az Ő Ajándékának, vagyis az Örök Élet ajándékának elfogadására.
Sohasem szabad félnetek, ha hisztek Fiamban, mert Ő az Élet Kenyere, és nektek egy csodálatos, szép jövőtök lesz.
Bármi is történik a világban gyermekek, tudnotok kell, hogy az a Legmagasságosabb Isten parancsára van.
A kígyónak kevés hatalma van Atyám ellen.
A sátán hatalma egyedül csak azok által erősödik, akik a bűnök és a kísértések prédái lesznek, amelyet ő tesz az útjukba.
Az emberből egy fogoly lesz, ha vétkezik, mert az ereje meggyengül ahhoz, hogy ellenálljon az Atyám ellen elkövetett bűnöknek és bűntetteknek. 
Aztán, amikor továbbra is vétkezik, elborítja a sötétség, amely olyan sűrű, hogy nem tud tőle megszabadulni, függetlenül attól, hogy milyen nagyon próbál.
Gyerekek, ti most arra vagytok kötelezve, hogy a Fiam iránti szereteteken túl, segítsetek ezeknek a szegény lelkeknek.
Egyedül csak ti segíthettek rajtuk és menthetitek meg őket, mert sokan nem lesznek képesek arra, hogy saját magukon segítsenek.
Ti vagytok a katonák Fiam számára, akikre szüksége van ebben az időben. Ezért, az Iránta lévő szeretetek által, Ő kegyelmeket fog adni az eltévelygett lelkek számára, ha ti a segítségét kéritek imáitokon keresztül.
Íme, a Keresztes Imahadjárat imája, a bűnösök megmentésére:
A Keresztes Imahadjárat 64. imája: Mentsd meg a testvéreimet
Ó, drága Üdvözítőm, Jézus Krisztus,
Fogadd el imám ajándékát és áldozataimat, hogy segítsen kimenteni testvéreimet a sötétség börtönéből, amelyben vannak.
Engedd meg nekem, hogy segítsek lelkük megmentésében.
Könyörgöm Hozzád, bocsásd meg bűneiket, és kérlek, hogy áraszd el lelküket a Szentlélekkel, hogy majd a karjaidba fussanak, mivel oly kétségbeejtően szükségük van menedékre, mielőtt örökre elvesznének.
Az ilyen lelkek javára ajánlom fel Neked a lemondás ajándékát, alázatos szolgálatomban és hálaadásként. Ámen.
Gyermekek, váljatok eggyé Fiammal.
Szeretetek, áldozataitok nagy vigasztalást hoznak Neki, és imáitok segíteni fognak, hogy Új földi Paradicsoma biztonságába vigye az egész emberiséget.
Csak ezután tud a Legmagasságosabb Isten Szent Családja újraegyesülni, és békében élni, örökkön-örökké.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

2012. július 4., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Minden szenvedés közül a legrosszabb a lelki üresség, amikor egy szikra szeretetet sem éreztek Irántam, Jézusotok iránt
 
2012. július 3., kedd, 20:00
Drága szeretett leányom, amikor megpróbáltatásokat küldök neked, ilyet, mint a lelki szárazság, akkor meg kell tanulnod olyannak felismerni azokat, amilyenek valójában.
Amikor ilyen lelki szárazságot kell elviselned, azt is el kell fogadnod, hogy ennek oka van. Ez pedig a lelkek megmentése, az ilyen szenvedés által.
Sok, áldozatként felajánlott lélek azt hiszi, hogy a szenvedés a kettő közül az egyiket jelenti:
Először is ott van a külső üldöztetés, amit a munkátok miatt kell elviselnetek.
Aztán ott van a testi szenvedés, önként ajándékként felajánlván Nekem, hogy lelkek milliói megmeneküljenek.
Azonban minden szenvedés közül a legrosszabb a lelki üresség, amikor egy szikra szeretetet sem éreztek Irántam, Jézusotok Iránt, amikor a temérdek ima sem szabadít meg benneteket a lelki elhagyatottság fogházából.
Bárhogyan próbálkoztok, az imádság kínlódás lesz.
Bárhogyan próbálkoztok, hogy szeretetet és együttérzést érezzetek Irántam, csak erőlködni fogtok.
Ez a lelki elhagyatottság egyik formája, amikor úgy tűnik, hogy Én olyan messze vagyok, hogy többé már el sem tudtok érni Engem.
Amit ti nem tudtok az a következő:
Ez egy ajándék, egy kegyelem, Tőlem. Felemel benneteket Szememben, Én hagyom jóvá a megpróbáltatást és a szenvedést, a megfeketedett lelkek megmentése iránt érzett nagylelkű és tiszta szeretetetek miatt.
Ez talán igazságtalannak tűnik, de minél közelebb kerültök Szentséges Szívemhez, annál jobban szenveditek el az Én üldöztetésemet az emberiség bűnei miatt.
Csak azok tudják elszenvedni Fájdalmamat, akik alázatos, tiszta szívűek, akik nem önmagukkal törődnek, akik mindenek elé Engem helyeznek ezen a Földön.
Én gondosan kiválasztom az ilyen lelkeket, és ők velem együtt fognak dolgozni a szenvedés ajándéka által, hogy segítsenek Nekem Tervemben, az Üdvösség Tervében.
Soha ne félj attól leányom, hogy Én nem lennék itt. Lehet, hogy nem érzed Jelenlétemet, nem látsz Engem, vagy nem érzel mély szeretetet Irántam, amint azt általában mégis megteszed, de Én itt vagyok melletted.
Bízzatok mindig Bennem, szeretett követőim, még akkor is, ha az imádkozást nehéznek találjátok.
Bízzatok Bennem, amikor Rám vágyakoztok, mely vágynak nem lehet eleget tenni vagy elfojtani azt, függetlenül attól, hogy mennyire próbáltok kommunikálni Velem.
Tudnotok kell, hogy amikor ez történik, sokkal közelebb vagyok hozzátok, mint gondolnátok.
Tudnotok kell, hogy Én ilyenkor felemellek benneteket, hogy a lelkek megmentéséért folytatott Csatámban igaz katonák, igaz harcosok legyetek.
Szeretlek benneteket. Ne adjátok fel soha! Soha ne érezzetek kiábrándultságot, mert Én mindig veletek járok.
Eljön majd az a nap, amikor a szenvedést elfelejtik. Helyébe az öröm kerül, amely áthullámzik majd a világon, és amely csakis a ti áldozatotok által lehetséges, Isten minden gyermeke iránt, akiknek szükségük van a segítségetekre.
Jézusotok
Az egyik egyetem igazgatóját arra kérte egy diák édesapja, hogy rövidítsék meg a tanulmányokat, hogy fia rövidebb idő alatt megszerezhesse diplomáját. Az elnök ezt válaszolta: 'Minden attól függ, hogy mit akar nevelni a fiából. Amikor Isten tölgyfát akar növelni, akkor száz évet fordít rá. De ha csak sütőtököt növel, ahhoz két hónapra van szüksége.'

2012. július 3., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Az Én Szavam valóban az Én Szavam. Senki sem tudja megvédeni Szavamat, mert az kőbe van vésve.
 
2012. július 2. hétfő, 18:00
Drága szeretett leányom, fontos, hogy követőim türelmesek maradjanak.
A jövőt soha nem lehet sürgetni.
Az Örök Atyám által meghatározott tervek, természetesen ki fognak bontakozni az Isteni Gondviselés által.
A számotokra biztosított idő, hogy segítsetek Nekem felkészíteni az emberiséget Nagy Irgalmasságomra, nagyon fontos. Ez az az időszak, melyben sokan lesznek megmentve imáitok által.
A remény, a hit és a szeretet Irántam, szeretett Jézusotok iránt, kitartást fog adni nektek küldetésetekben.
Amikor az előttetek lejátszódó rémtetteknek tanúi lesztek, amikor mindent, melyeket a tiszteletemre állítottak, megsemmisítenek, akkor fogjátok tudni, hogy az idő egyre közeledik.
Emlékeznetek kell arra, hogy ezeknek a dolgoknak be kell következniük, és Hadseregem részeként az a kötelességetek, hogy ellenálljatok az ellenségnek.
Hadseregem Isteni Ajándékokkal lesz felszerelve, és ez még azokat is lelkesíteni fogja, akik sötétségben vannak.
Az előkészítés időt vesz igénybe. Az imádság közelebb visz benneteket Szentséges Szívemhez és a szükséges oxigénnel látja el a lelketeket, hogy az előtettek álló csatát túléljétek.
Ahogy az Általam adott kegyelmektől erősödtök, nagyon könnyű lesz felismernetek az ellenséget, akik mindent gyűlölnek, amit Én képviselek. Ez szenvedést, fájdalmat okoz majd nektek, és dühössé tesz benneteket, de az Én Nevemben méltóságteljesnek kell maradnotok minden időben.
Amikor provokálnak benneteket az Én Nevemben, szeretettel kell válaszolnotok. Sohase próbáljátok elemezni Üzeneteimet, mert nektek erre nincs szükségetek.
Az Én Szavam, valóban az Én Szavam. Senki sem tudja megvédeni Szavamat, mert az kőbe van vésve.
Bárki, aki megpróbálja összezúzni Szavamat, vagy rágalmakat szórni rá, az kudarcba fullad, mert tehetetlenek Szent Szavammal szemben.
Most, hogy már a Hangomat ismeritek, ismernetek kell a fájdalmat is, melynek elviselésére számíthattok, amikor Szent Szavamat hirdetitek ezekben az időkben.
Manapság, ha megemlítik Nevemet, még az úgynevezett Keresztények körében is, ott kényelmetlen hallgatás van.
Amikor a jóról és a gonoszról nyíltan beszéltek, kigúnyolnak majd benneteket.
Ha pedig arra mutattok rá, hogy a bűn mennyire tönkreteszi gyermekeiteket, megkérdeznek majd benneteket: mi a bűn?
Manapság sokan nem tudják, hogy mi a bűn valójában. Sokan úgy fogadják el a bűnt, mint az életük normális részét, egy elfogadható tulajdonságot.
Ők a bűnt szívesen elnézik, mert ez megadja nekik azt a szabadságot, hogy egyéb örömöket hajszoljanak, más isteneket bálványozzanak, és kielégítsék vágyaikat.
Nem, ők nem akarnak meghallgatni, mert nem felel meg nekik.
Rátok, szeretett követőim, a vallás és az Isten iránti szeretet megszállottjaként fognak tekinteni, amely ma a vakok szemében kevés gyümölcsöt terem.
Ezért kell készülnötök. Ezért kell erősnek lennetek. Éppen ezek azok a lelkek, akikért imádkoznotok kell, és a megmentésükben segítenetek kell Nekem.
Az ilyen lelkeknek megengedni, hogy felzaklassanak, bántalmazzanak vagy sértegessenek benneteket, időpocsékolás.
Válaszoljatok szeretettel és méltóságteljes csenddel.
Soha ne féljetek hirdetni Engem, de soha ne kényszerítsetek olyan módon a lelkekre, hogy ők ezért majd elfussanak tőletek. Helyette imáitok és szenvedésetek által hozzátok őket Hozzám.
Megáldalak benneteket erős, bátor Hadseregem.
Szeretlek benneteket.
Én együtt járok veletek minden egyes lépésetekben, mert ti felemelkedtek, hogy lelkeket hozzatok Nekem.
Szeretett Jézusotok

2012. július 2., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Meg kell őrizni a Szentgyónás, a Keresztség, a Házasság és a Szent Eukarisztia Szentségeit
 
2012. július 1., Vasárnap, 15:45
Drága szeretett leányom, mennyire nyomaszt Engem a bűn ebben a pillanatban, és mennyire szenvedek az elutasítás gyötrelmétől.
Fejemet szétzúzzák, hasonlóan a Koronám töviseihez, ugyanazt a fájdalmat szenvedi el Egyházam vezetője, Szent Helytartóm is, a Földön, az üldöztetés miatt, melyet ellenségei kezei által szenved el.
Egyházam és Testem a Földön, egy és ugyanaz. A keresztrefeszítés folyamata készülőben van.
Egyházam tanait nemsokára darabokra fogják szedni éppúgy, ahogy Tanításaimat is darabokra szedték a farizeusok a Földön, és azok, akik azt gondolták, hogy jobban ismerik Atyám Szavát, mint Én.
Mindnyájatoknak imádkoznotok kell földi Egyházamért. Mindig emlékeznetek kell arra, hogy semmilyen más tan nem létezik azon kívül, mint amit Én annak idején hirdettem a Földön.
Semmi sem fog megváltozni, ami maga az Igazság, de ha ez bekövetkezne, akkor kénytelenek lesztek lenyelni egy hazugságot.
Leányom, soha ne engedd meg azoknak, akik továbbra is elutasítják Szavamat ebben az időben, hogy téged, vagy követőimet elbátortalanítsanak attól, hogy segítsetek Nekem földi Egyházam megmentésében.
Amikor az ellenség megtámadja Egyházamat, nektek csatlakoznotok kell egymáshoz, biztosítván az Evangélium terjesztését a Föld minden sarkában.
Meg kell őrizni a Szentgyónás, a Keresztség, a Házasság és a Szent Eukarisztia Szentségeit. Mert éppen az ezekhez való hozzáférést fogják megnehezíteni.
Azoknak a Felszentelt Szolgáimnak, akik szeretnek Engem, most el kell kezdeniük a felkészülést. Hamarosan meg lesz tiltva számotokra, hogy az ilyen Ajándékokat felajánljátok Isten gyermekeinek.
A felkészülés ideje megkezdődött.
Engedjétek meg, hogy oktassalak, vezesselek benneteket és segítsek nektek a Paradicsom Kapuihoz vinni Maradék Egyházamat.
Szeretett Jézusotok

Szűzanyánk üzenete Medjugorje-ból 2012. július 2-án

*Medjugorje, 2012. július 2.*
"Gyermekeim! Ismét édesanyátokként kérlek benneteket, hogy álljatok meg egy  pillanatra és gondolkodjatok el magatokról és e földi élet mulandóságáról.  Ezután elmélkedjetek az örökkévalóságról és az örök boldogságról. Mit  szeretnétek? Melyik úton szeretnétek járni? Az atyai szeretet küld engem, hogy közbenjárótok legyek, hogy édesanyai szeretetemmel megmutassam az utat, amely a lélek tisztaságához vezet, a lélekhez, melyet nem terhel bűn, a lélekhez, mely megismeri majd az örökkévalóságot. Imádkozom, hogy Fiam  szeretetének fénye ragyogjon be benneteket, hogy legyőzzétek a gyengeséget  és megmeneküljetek a bajokból. A gyermekeim vagytok, és mindnyájatokat az  üdvösség útjára szeretnélek vezetni. Ezért gyermekeim, gyűljetek körém,  hogy Fiam szeretetével megismertesselek titeket, és így megnyissam  számotokra az örök boldogság kapuját. Imádkozzatok ti is pásztoraitokért,  ahogyan én is. Újra figyelmeztetlek benneteket, ne ítéljétek meg őket, mert  a Fiam választotta ki őket. Köszönöm nektek."