2005. augusztus 8., hétfő

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. augusztus 5- 6- 7.

6. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Augusztusban imádkozunk: XVI. Benedek Pápáért, a Püspökünkért, a plébánosunkért és az összes Istennek szentelt személyekért, hogy hivatásukat Isten Akarata szerint éljék meg.
Engesztelünk azokért a személyekért, akik Isten hívását nem fogadják el, rosszul élik meg vagy eltékozolják!
Legyen a röpimánk: Szűzanyánk, aki az Istennek szentelt személyek Édesanyja is vagy, könyörögj érettünk!
Lelki napjaink jelmondata:”Eljön az óra sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat keres.” (Jn. 4,23)
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Idősek és Fiatalok! Kölcsönösen nagyobb megértéssel és türelemmel voltatok-e egymás iránt? Felajánlva, Jézus Szent Vérét és Szűz Mária Szent Könnyeit, megtapasztaltátok-e áldott következményeit? A kevés engesztelő lélek, vagy a sok bűnben élő lelkek közé tartoztok-e? Jézus Öt Szent Sebei tiszteletére, hoztatok-e létre egy kis engesztelő közösséget? A bűnbánat, a hála és a szeretet lelkületével engeszteltek? Jézus Szent Vérének, Szűz Mária Szent Könnyeinek engesztelésére elkezdtetek-e egy kilencedet? Felajánlottátok-e engesztelésül önmagatokat legalább a korosztályotokért? (fiatalokért, házasokért, idősekért, papokért,?)
Jézus Szent Vérébe és Szűz Mária Szent Könnyeibe tettétek-e minden nap az egész emberiséget?
II. Nagyfalu - jelen.
Tanítás, 2005 augusztus elsőpéntekén:
Ma, Havas Boldogasszony ünnepe van.
A hófehér táj, a virágbaborult fa, a hófehér ruha? tanítanak minket. Ha, azt akarjuk, hogy imádságaink meghallgatásra találjanak, hófehér lelkületre kell törekednünk. Ha rendszeresen táplálkozunk a hófehér Szent Ostyával, az Úr Jézus Szent Testével, hófehérré változtatja a lelkünket. Kértük együtt a Szentháromságot, hogy a “Hófehér Mária” által, hófehér lelkülettel ajándékozzon meg mindannyiunkat.
Visszaemlékeztünk 2002. aug. 5-re, amikor a Szűzanya, a nagyfalusi Szentháromság hegyen kinyilatkoztatta: “Én minden megátalkodott bűnösnek, minden vallásúnak, minden nemzetiségűnek Szent Fiamhoz segítő Édesanyja vagyok!” Más helyen azt mondta a Szűzanya: “Én minden Népek Asszonya vagyok!” Szűz Mária mindenki Édesanyja, azoké is, akik elfogadják és azoké is, akik egyenlőre nem fogadják el Őt. Jézus és Mária az imádság iskolájába gyűjtött össze minket. Itt engesztelünk: Jézus Szent Vérének és a Szűzanya Szent Könnyeinek felajánlásával. Itt, engeszteljük Jézus Öt Szent Sebeit. Így akarjuk megörvendeztetni a mennyei Atyát. Feladatunk: felajánlott életünkkel, imáinkkal, böjtjeinkkel,? begyógyítani Jézus Öt Szent Sebeit. Így, Jézus, amikor vissza fog térni hozzánk, Szent Sebeiből, nem ítélet, hanem fény, erő, áldás … fog áradni az egész világra. Ajánljuk: a fiúk és lányok engeszteljék Jézus Szent Balláb Sebét és Szent Balkéz Sebét. A házasok és a függetlenek (elváltak, özvegyek,?) engeszteljék Jézus Szent Jobbkéz Sebét és Szent Jobbláb Sebét. Az Istennek felajánlott lelkek engeszteljék Jézus Szent Szívsebét.
A mennyei Atya kérésére elzarándokoltunk, Jézus Öt Szent Sebeinek engesztelői (5), a Vatikánba. Kértük és megkaptuk XVI. Benedek pápa áldását: magunkra, közösségünkre és az egész egyházmegyénkre. Az utunk menet - jövet mennyei menetrend szerint történt. A mennyei Atya azt kéri az engesztelőitől, hogy ajánlják fel életüket az Istennek szentelt személyekért, legyenek segítségükre a kereszthordozásban,?
II. János-Pál pápa sírjánál is imádkoztunk, kérve az Ő közbenjárását. Látva a sok ezer embert, akik a világ minden részéről eljöttek, hogy elvonuljanak a “Nagy Pápa” sírjánál, az erősödött meg bennünk: “Csak jónak lenni érdemes, még akkor is, ha nehéz! Érdemes, ha kis csoportokban is elindítani a jót, hadd terjedjen a Földön”. Újra rácsodálkoztunk arra, egy, Isten Akaratában élő Személy által, Isten képes az emberek milliárdjait jó irányba lendíteni. Örömmel hallottuk azt, hogy, a “Nagy Pápa” életében, halálakor és azután is, - imájára -, a világban, rengeteg megtérés és gyógyulás történt.
Tanítás, 2005 augusztus elsőszombatján:
Ma, Urunk Színeváltozásának az ünnepe van.
Mi a feltétele annak, hogy átváltozzunk, mint Jézus a Tábor hegyen?
Mindazt, ami van, tanuljuk meg elfogadni és felajánlani! Olyan időkre kell felkészülnünk, amikor csak az imádság fog segíteni rajtunk. Ezért hinnünk kell az ima erejében. Mindent, minden nap tegyünk Jézus Szent Vérébe és Mária Szent Könnyeibe. A Szentháromság szellemében, egységben és szeretetben engeszteljük Jézus Öt Szent Sebeit!
Ne csak szájjal imádkozzunk, hanem szívvel! “Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem”.
Hogyan lehet szívvel imádkozni? Az Úr Jézus a példaképünk Színeváltozásának ünnepén. Jézus úgy imádkozott, úgy beszélgetett Atyjával, hogy egész lénye ragyogott, átváltozott. Soha ne kezdjük az imát, kötött imával!!! Tapasztaljuk, a lelkünk tele van: gondokkal, bűnökkel, problémákkal, gyengeségekkel, félelmekkel, szorongásokkal,? Mindig, előbb szabad imával közeledjünk az Úrhoz! Ami bennünk van, mondjuk el az Úrnak, abban a hitben: Ő meghallgat, megbocsát, megvilágosít, megerősít,… Így szabaddá válik a lelkünk a párbeszédre, hogy úgy beszélgessünk az Égiekkel, mint barát a barátjával. A belső csendben, kiüresedésben, megtapasztaljuk Isten Szentséges jelenlétét. Odafigyelve, ebben a csendben az Úr Jézusra lelki szemeinkkel és várva azt, Ő mit akar mondani nekünk. Isten szentséges jelenlétében megérezzük azt, mi Isten terve velünk, családunkkal, közösségünkkel. Így jön létre a találkozás, a párbeszéd, amelyben Ő szól hozzánk és mi válaszolunk Neki. Ez egy felejthetetlen élmény (elragadtatás), ha időt szánunk az imára, ha a megfelelő helyet is megtaláljuk.
Ez a találkozás, együttlét, párbeszéd végig kíséri egész napunkat, egész életünket. Így jön létre a szüntelen ima, az állandó, mély lelki kapcsolatban maradás által.
Ebben a légkörben növekszik: Isten, a felebarát és önmagunk iránti szeretetünk. Így átváltozunk, imáink Isten Szívébe hatolnak és Isten Szava a mi Szívünkbe hatol. Ebben a lelkületben, a Gonosz és az emberek támadásai nem tudnak belénk hatolni, leperegnek rólunk, mert belső védelmet kapunk. Így lélekben és igazságban imádjuk az Atyát! Próbáljuk meg gyakorolni a szívvel való imádságot. Tudni kell: imádkozva tanulunk meg imádkozni!!!
Fontos: a szívkiüresítés, a csend megteremtése és a párbeszéd az Úr Jézussal.
Csak ezután ajánlatos kötött imát végezni, amely ezt a szentséges találkozást megpecsételi.
Ha így imádkozunk megváltozik az életünk!!!
Jézus üzenete: “Úgy imádkozzatok szívvel, hogy az életetek megváltozzon!!!”
Tanítás, 2005 augusztus elsővasárnapján:
Ma, a mennyei Atya vasárnapja van.
Az év folyamán van ünnepe: az Úr Jézusnak, a Szentléleknek, a Szűzanyának és a Szenteknek. Csak a mennyei Atya tiszteletére nincs egyetlen nap se. Azért kérte, egy nővéren keresztül, legalább egy évben egyszer, augusztus 7-én, vagy augusztus elsővasárnapján ünnepeljük meg Őt is. Az idén, nem véletlenül, a kettő egybe esett. Közösségünk, a mennyei Atya kérésére, márciustól minden elsővasárnap megünnepli a mennyei Atyát. Ezáltal örvendeztetjük meg Őt.
Még azzal örvendeztetjük meg a mennyei Atyát: beszélünk az Ő szeretetéről, jóságáról, megbocsátásáról. Elmondjuk: Ő a Szeretet Istene, figyelmeztetése (büntetése) mögött is szeretet van, az örök kárhozattól akar visszatartani minket.
Testvéreink mivel örvendeztetik meg a mennyei Atyát? (tanúságtételek)
Én, a lehető legszebben akarom megélni édesapai hivatásomat. Én felajánlom és elfogadom beteg férjemet és paralizált anyósomat! Én gyermeki lelkülettel ráhagyatkozom. Én megköszönöm az édesapámat és a lelkiatyámat, akik a mennyei Atyát képviselik számomra a Földön. Én megköszönöm testvéreim szeretetét, akiken keresztül a mennyei Atya szeret engem. Én olyan akarok lenni, mint a Nap, amely életet ad, világosságot, szeretetet…
Gondolkozz el azon, te személyesen mivel akarod ezután megörvendeztetni a mennyei Atyát?
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“M. Péter a nevem. Számítógép mérnök vagyok. Házasságban élek. Három gyermekünk van, akik a feleségemmel együtt jelen vannak az engesztelésen.
Milyen a kapcsolatom az Oltáriszentségben lévő Jézussal?
Beismerem bűnbánattal: 30 éves koromig úgy éltem, hogy meg sem voltam keresztelve. Nemcsak nem hittem, hanem ellenségesen viszonyultam a hit dolgaihoz. Teljesen ateista üzletember voltam, aki csak a pénzben hitt.
Hála Istennek, az Égiektől kaptam egy Görög Katolikus pap sógort, aki addig imádkozott, küzdött értem, családjával együtt, amíg 1996-ban megkeresztelt. Ezáltal elkezdődött életemben Isten kegyelmének egy csodálatos útja.
1997-ben, nagyon erős hívást éreztem a szívemben, Medjugorjéba. Meggyőzve a családomat és sógoromat, szerencsésen megérkeztünk a zarándokhelyre. Ott döbbentem rá, én még a Mi Atyánk-ot és az Üdvözlégy Mária imádságot sem ismerem. Ennek ellenére a Szűzanya mélyen megérintette a lelkemet, bár beismerem, nem érdemeltem meg. 1997. aug.4-én elvégeztem az első gyónásomat Cs. János atyánál, aki most is a családunknak lelkivezetője. Pontosan 8 évvel ezelőtt aug. 5-én a Szűzanya születésnapján voltam elsőáldozó. Az első találkozásom az Oltáriszentségben lévő Jézussal, életem legcsodálatosabb élménye volt. Nagyon izgatottan vártam az Úr Jézussal való első találkozás pillanatát. Két erős érzés kerített hatalmába: az egyik, nem vagyok méltó arra, hogy magamhoz vegyem az Úr Jézus Szent Testét; a másik, én teljesen Jézusé akarok lenni. E belső tusában, Jézus jött elém, - lelki szemeimmel látva -, felém nyújtotta kezét és hívott magához. Így lettem elsőáldozó, Medjugorjéban.
Az életem attól a perctől kezdve megváltozott. Elkezdtem templomba járni és a családommal együtt imádkozni. Nagyon megszerettem a szentségimádást. 1999 óta tagja vagyok az engesztelő közösségnek és azóta rendszeresen jártam elsőszombatra Érsemjénbe és a nagyfalusi Szentháromság hegyére. A közösségben megtanultam mélyen megélni a hitemet, az Úr Jézus és a Szűzanya iránti szeretetet. Hol tart most az életem? Hűséges maradtam az Úr Jézushoz és a közösséghez. Minden nap felajánlom az életemet, családomat az Úr Jézusnak. Már nem is tudnám elképzelni az Égiek nélkül az életemet. Megtapasztaltam, semmi sem hasonlítható ahhoz, amit Jézus ad. Ő nekem, minden nap: erőt, világosságot, megnyugvást, életet, ? ad.
Számomra, a legcsodálatosabb jelenés, az Oltáriszentség-i Jézus, amikor a Szentmisében lejön közénk!
Jelmondatom: “Hála Neked Jézus, dicsőség Neked Jézus mindenért!”.
III. Nagyfalu - előretekintés.
Szeptemberben: Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael és az összes angyalok segítségét kérjük a megszállottakért, hogy a Gonosz Lélek rabságából megszabaduljanak.
N.B. A kilencedben (1-9-ig) és azután, hétfőn, szerdán és pénteken vegyük komolyabban: a szabadító imát, a konkrét böjtöt és a szenteltvíz használatát!!!
Augusztusi házi feladat:
“ÁTVÁLTOZOTT JÉZUSUNK, TANÍTS MEG MINKET ÚGY IMÁDKOZNI SZÍVVEL, HOGY AZ ÉLETÜNK MEGVÁLTOZZON!”

2005. július 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 2005. július

2005. július 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy napjaitokat töltsétek meg rövid, és buzgó imádságokkal. Amikor imádkoztok, a szívetek nyitva áll, és Isten különleges szeretettel szeret benneteket és rendkívüli kegyelmeket ad nektek. Ezért használjátok ki ezt a kegyelmi időt és szenteljétek Istennek, jobban, mint eddig valaha. Végezzetek kilencedeket böjttel és önmegtagadással, hogy a Sátán eltávolodjon tőletek, és a kegyelem vegyen körül benneteket. Közel vagyok hozzátok, és Isten előtt közbenjárok mindegyikőtökért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. július 5., kedd

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. július 1- 2- 3.

5. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Júliusban, Szent Joachim és Szent Anna (Szűz Mária szülei) közbenjárását kérjük, az idősekért, azért, hogy Istennel éljék meg az életük utolsó szakaszát. Engesztelünk azokért az idősekért, akik Isten nélkül: élnek, szenvednek és költöznek el az élők közül. NB: Kedves Idősek és Fiatalok! Legyetek kölcsönösen nagyobb megértéssel és türelemmel egymás iránt!!!
Legyen a röpimánk: “Jézusom, tisztíts meg a Te Szent Véreddel, tölts be Szentlelkeddel!”
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Van-e bátorságod bűneiddel Jézus irgalmas karjai közé menekülni? Bűneid miatt (hitetlenség, közönyösség, templom kerülés? ) ma is panaszkodik Jézus? Hiszel-e a közös engesztelés világraszóló jó következményeiben? Miattad is mondja a mennyei Atya: “Bánom, hogy megteremtettem az embert”? Megtisztított lélekkel akarod-e befogadni a reád váró nagy örömet? Hiszed-e azt: csak Jézussal lehetsz boldog, elégedett és teljes? Szeretsz-e olyan közösségbe járni ahol az Úr Jézust szeretik? Valaki követ-e a jó úton, amelyen elindultál?
Jézus és Mária példája szerint-szeretettel hallgattál és beszéltél-e?
II. Nagyfalu - jelen.
Tanítás, 2005 július elsőpéntekén:
Hogyan engeszteljünk Jézus Szent Szíve szerint?
Jézus Szent Vérével és Szűz Mária Szent Könnyeivel engeszteljünk.
Szemléljük Jézust a Kereszten! Amikor a keresztrefeszített Jézus Szent Szívét egy katona lándzsával átszúrta, abból vér és víz folyt ki! A vér, Jézus Megváltására, a víz, Szűz Mária, mint Társmegváltó, könnyeire hívják fel a figyelmünket. Szűz Mária, aki a Vértanúk Királynője, lélekben élte át Szent Fia szenvedéseit. Jézus testben és lélekben élte át a keresztrefeszítés szenvedését, az emberiség megváltásáért.
Szemléljük Szűz Máriát a kereszt alatt! Amikor az Úr Jézust keresztre feszítették, Szűz Mária, Jézus és irántunk való fájdalomból, bűneink miatt, a kereszt alatt könnyeket hullatott. Ezeket a drága Könnyeket, egy angyal, egy edénybe felfogta és eltette az utolsó időkre. Most, a mennyei Atya, Szent Fia Szent Vérét és Szűz Mária Szent Könnyeit felkínálja az egész emberiségnek.
Jézus Szent Vére és Szűz Mária Szent Könnyei együtt, az utolsó mentőöv az egész világ számára!
Jézus Szent Vére és Szűz Mária Szent Könnyei a legdrágább ajándékok az utolsó időkben. Nem elég ismerni ezeket a rendkívüli kegyelmeket, hanem használni kell, minden nap önmagunk és az egész emberiség javára.
Mi lesz a következménye annak, ha lélekben, Jézus Szent Vérébe és Szűz Mária Szent Könnyeibe helyezzük magunkat és másokat is?
A bűnösök megtérnek; a betegek meggyógyulnak; ügyeink megoldódnak Isten Akarata szerint; találkozni fogunk a Földre visszajövő Jézus Krisztussal, a mi Királyunkkal és Szűz Máriával, a mi Királynőnkkel; a mennyei Atyát megörvendeztetjük; Jézus Szent Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve győzni fognak; megmentik az egész világot és az Új Ég és Új Föld megvalósul!
Próbáljuk ki és megtapasztaljuk, Szűz Mária Szent Könnyei bűnbánatra indítanak, Jézus Szent Vére által megbocsát nekünk és mindenkinek.
Nagy a mi felelősségünk! A valóság az, kevés az engesztelő lélek és sok a bűnben élő, akiket meg kell menteni!!!
Tanítás, 2005 július elsőszombatján:
Hogyan engeszteljünk Jézus Szent Szíve szerint (folytatás)?
Jézus öt Szent Sebe tiszteletére, hozzunk létre egy kis engesztelő közösséget. Jézus minden Szent Sebét egy-egy személy engesztelje. Az öt személy, akik Jézus öt Szent Sebét engesztelik legyenek függetlenek mindenkitől és mindentől, ajánlják fel magukat teljesen erre a szolgálatra. Akik Jézus Öt Szent Sebe engesztelőivel együtt imádkoznak, rendkívüli kegyelmeket kapnak. Jézus az egész világon el akarja terjeszteni Öt Szent Sebének engesztelését. Ennek az elterjedésétől is fog függni a világ megmenekülése. Ez az engesztelő közösség, Jézus Öt Szent Sebei tiszteletére létrejött és engesztel Nagyfaluban a Szentháromság hegyén. Bárhol és bárki létrehozhat ilyen közösséget és így engesztelhet, ha felelősséget érez a világ jövője miatt.
Hogyan engeszteljünk Jézus Szent Szíve szerint?
A bűnbánat és a hála könnyeivel és a szeretet csókjával!
Hálával! Legyünk hálásak mindenért amit kaptunk és azért is, amit nem kaptunk meg Istentől!
Bűnbánattal! Ne csak megkönnyebbülni, hanem megváltozni akarjunk az igazi bűnbánat által. Legyünk annak a tudatában, hogy bűneinkkel elsősorban Jézust bántottuk meg. Jézus segítségével szakítsunk véglegesen a bűnnel.
A szeretet csókjával! Ne Judás, képmutató, hamis csókjával, hanem Mária Magdolna alázatával, szolgálatával engeszteljünk.
A feltámadt Krisztus sírjánál ott voltak: a bűnbánó Péter apostol; a szeretettel teljes János apostol és a hálás Mária Magdolna! Bűnbánattal, hálával és szeretettel engeszteljük Jézus Szent Sebeit, így azok begyógyulnak és visszatér hozzánk Jézus, a Földre.
Ha ilyen lelkülettel rendelkezünk, Jézus Szíve szerinti engesztelők vagyunk.
Tanítás, 2005 július elsővasárnapján:
A mennyei Atya kéri: értékeljük jobban Jézus Szent Vérét! (folytatás)
Minden kegyelmet Jézus Szent Vére által kérjünk (a megtérést, gyógyulást, szabadulást, lehetetlennek tűnő ügyek megoldását,?).
Végezzünk kilencedet Jézus Szent Vére tiszteletére. Ez azt jelenti: kilenc nap egymás után menjünk szentmisére, gyónjunk, áldozzunk, végezzük az Irgalmas Jézus - az Öt Szent Seb Rózsafüzéreit, a fatimai imát,? Az eredmény nem fog elmaradni!
Kis Szent Terézzel, Jézus kifolyó Vérét, lélekben fogjuk fel és hintsük: a gyerekekre, fiatalokra, házasokra, idősekre, mindenkire, minden ügyünkre,? így azok megtisztulnak, elrendeződnek.
Ha rendszeresen táplálkozunk Jézus Szent Testével és Vérével építő módon fogunk viszonyulni saját és mások testéhez.
Jézus Szent Vérének tisztelői Jézussal irgalomért kiáltanak az Égbe, a bűnösök miatt: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!”.
Jézus Szent Sebei által meggyógyulunk és legyőzzük a legnagyobb ellenséget, a Gonoszt.
Jézus Szent Vére oltalom és védelem számunkra.
Jézus Szent Vérének tisztelői: szeretettel vállalnak minden áldozatot; elítélik a bűnt; békességet nyernek; szentté válnak; megtisztulnak; győzelemre jutnak; örök életet nyernek; Isten bőséges áldását esdik le a Földre!!!
Jézus Szent Vérének tisztelői megmenekülnek: a gyilkosságtól, öngyilkosságtól, abortusztól, önfertőzéstől, paráznaságtól, házasságtöréstől, mások kínzásától, gyötrésétől,?
Elmélkedve végezzük: Jézus Szent Szíve, Szent Vére litániáját.
Mondd minden szentmisén: “Add Jézusom, hogy testem Szent Testeddé, vérem Szent Véreddé változzon!!!”
Jézus Szent Vérének és Szűz Mária Szent Könnyeinek felajánlásával örvendeztessük meg a mennyei Atyát!
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“M. Csaba a nevem. Jézus Öt Szent Sebének egyik engesztelője, a közösség videósa vagyok. Csíksomlyón ott voltam a karizma születésénél.
Milyen a kapcsolatom az Oltáriszentségben lévő Jézussal?
- 1983-ban, 86 társammal voltam elsőáldozó Nagyváradon, a Bazilikában. Nagy izgalommal, égő gyertyával vártunk az első találkozásra
- az Úr Jézussal - aki örömmel és boldogsággal töltött el.
- Amikor katona voltam és kiengedtek a városba, egyenest a templomba szaladtam. Sajnos, egy alkalommal, amire odaértem a szentmise befejeződött, a rács be volt húzva. A csendben imádkoztam és kértem Jézus áldását, segítségét további életemre.
- Voltam Medjugorjéban is ifjúsági találkozón. Az éjszakai szentségimádást Slavko Atya tartotta. Amikor az Atya, az Oltáriszentséggel elvonult mellettünk, áldást adva, Jézus, enyhe szellő formájában megfogta a kezemet. Rádöbbentem kitörő sírásban, milyen hatalmas, szeretetteljes az Isten és milyen kicsi vagyok én.
- Rendszeresen jártam elsőszombatra Érsemjénbe és a nagyfalusi Szentháromság hegyére.
- Ezen az úton megfogalmazódott bennem az elhatározás, teljesen az Úr Jézusnak akarom felajánlani magamat, engesztelésül a világ fiataljaiért!
- Megértettem, Jézust nem lehet szolgálni: hamisan, kétszínűen, csak tiszta szívvel!”
- Jelmondatom: “Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent”.
III. Nagyfalu - előretekintés.
Augusztusban imádkozunk: XVI. Benedek Pápáért, a Püspökünkért (N.N.), a plébánosunkért (N.N.) és az összes Istennek szentelt személyekért, hogy hivatásukat Isten Akarata szerint éljék meg.
Engesztelünk azokért a személyekért, akik Isten hívását nem fogadják el, rosszul élik meg vagy eltékozolják!
Júliusi házi feladat:
“JÉZUS SZENT VÉRÉBE ÉS SZŰZ MÁRIA SZENT KÖNNYEIBE TEGYÉTEK MINDEN NAP: ÖNMAGATOKAT, AZ EGÉSZ EMBERISÉGET ÉS AZ ÜGYEITEKET!”

2005. június 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 2005. június

2005. június 25. A jelenések 24. évfordulója
„Drága gyermekek! Ma megköszönök nektek minden áldozatot, amit a szándékaimra felajánlottatok. Arra hívlak benneteket gyermekeim, hogy legyetek a béke és a szeretet apostolai a családjaitokban és a világban. Imádkozzatok, hogy a Szentlélek megvilágosítson, és a szentség útján vezessen benneteket. Veletek vagyok, és megáldalak benneteket anyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. június 7., kedd

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. június 3- 4 - 5.

4. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Júniusban, Jézus és Mária, a két Szent Szív szándékára imádkozunk, hogy képesek legyünk természetfeletti közösséget alapítani és építeni. Egész hónapban az alvilági és csak evilági közösségekért engesztelünk. Legyen a röpimánk: “Jézus és Mária, a Szentlélekben egyesült, két Szent Szíveteknek ajánlom fel: önmagamat, közösségemet és az egész világot!”
N.B. A nagy figyelmeztetés előtt, a nyilvános üzenetek az egész világon le fognak állni!!! Mától kezdve, az Égiek kéréseit, Akaratuk szerint, tanítás formájában fogjuk továbbítani!!!
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Tisztátalan: gondolataidat, kívánságaidat, szavaidat, cselekedeteidet, öltözködésedet, nézéseidet, bűntársadat,… igazi bűnbánattal félre tetted-e? Napi erőfeszítéssel, megőrizted-e testi-lelki tisztaságodat? A tisztaságot megőrző eszközöket (rendszeres gyónás, áldozás, böjt, szabadító ima, szentelt víz,…) használod-e?
Elhatároztad-e, hogy tisztán élsz a házasságig és hűségesen a sírig?
II. Nagyfalu - jelen.
Tanítás, 2005 június elsőpéntekén:
Az Úr Jézus a tekintetünket a barlang kápolnára és környezetére irányította! A kápolna előtti védőfallal, ölelő karral, az Úr Jézus, az Ő ölelő, védő, biztonságot adó, isteni szeretetére tanított. A kápolna feletti kereszt tanítása: “per crucem, ad lucem”, csak a kereszt által juthatunk a Fénybe, az Égbe! A kereszten és a mellette lévő fehér galambok: a Szentháromság állandó jelenlétére emlékeztetnek, ugyanakkor a tisztaságra és a szelídségre tanítanak, ahogyan élnünk kell. Az Oltáriszentség szimbóluma által az Úr Jézus imára és megváltozásra buzdít: “Add Uram, hogy testem, Szent Testeddé, vérem, Szent Véreddé változzon!” “Az Oltáriszentség, a mennyei Atya Szíve” - mondta az Úr Jézus! Az Irgalmas Szívű Jézus, a kápolnában: kitárt-áldó kézzel vár és szeretettől lángoló szívvel hív: “Jöjjetek Irgalmas Szívemhez, mély alázattal és bűnbánó lélekkel, hogy megmeneküljetek a Gonosztól.” Nemrég sötét pince volt ott, ahol most a Világosságot hordozó és Fényt árasztó kápolna van. Az Úr Jézus megerősített: ha felszámoljuk magunkban a bűnt, a sötétséget, megszűnik lelkünkben a félelem és eltelünk világossággal, minden égi jóval. “Higgyétek el - bátorított az Úr Jézus - a legkisebb gyertya világossága is megtöri a legnagyobb sötétséget”.
Egy csodálatos látomásban megmutatta az Úr Jézus, miként örül a Szentháromság és az összes Égiek, amikor összegyűlünk engesztelésre, az Égiek megörvendeztetésére. Az Égben, a szivárvány színeiben láttam az Égieket és önmagamat. Ott, gyönyörű mennyei kórus énekelt. Az Úr Jézus, meglepetésemre, nagyon szomorúan jött elém és panaszkodott: “Sokan nem hisznek szeretetemben, nem hiszik isteni segítségemet, amely rendelkezésükre áll. A kereszt miatt, amely edzené őket és amely által engesztelhetnének, káromolnak Engem! Nagyon sokan szeretik a bűn sötétségét és félnek a Világosságtól! Egyre többen úgy élnek a Földön, mintha Isten nem is létezne! Az Eucharisztia évében sem értékelik, még a házamba járók sem sokan, Szent Testemet és Véremet! Akiket kiválasztottam, azok is bűneikkel, töviskoronát tesznek szeretettől lángoló Szívemre! Hiába várom gyermekeimet Irgalmas Szívvel, hogy megbocsássak nekik, ők félve menekülnek Tőlem! Sajnos, egyre többen, szövetséget kötnek a Gonosszal, aki az örök kárhozatra viszi őket!”
Hogyan vigasztaljunk meg Téged Jézusom? - kérdeztem. “Legyetek állandóan készen visszajövetelemre! Minden keresztet ajánljatok fel a bűnösök megmeneküléséért engesztelésül! Alázatos lélekkel kérjétek és fogadjátok el megbocsátásomat! Legyen számotokra fontosabb a halhatatlan lélek, mint a múlandó test! Ne bűneitek lándzsáival, hanem ölelő karokkal várjatok vissza a Földre! Higgyetek a közös engesztelés világraszóló jó következményeiben! Ti vagytok az Én gyönyörűségem!” - ezt mondta az Úr Jézus, az engesztelő közösségről. Utolsó kérdésem volt az Úr Jézushoz: “Miért nem térsz vissza minél hamarabb a Földre?” “Tudod, nem megy oda örömmel senki, ahol egyszer már keresztre feszítették!!!”
Imádkozd naponta: Szelíd és alázatos Szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szíved szerint!
Tanítás, 2005 június elsőszombatján:
Ez a nap rendkívüli! Ma a Szűzanya Szeplőtelen Szívének van az ünnepe. Majdnem hét évet töltöttünk el Jézus és Mária engesztelő iskolájában. Hét üzenetet kaptunk az Égiektől a Szentháromság hegyén. Az első kilenced befejeződött itt a hegyen. Most ballagáson vagyunk! Nemsokára, mindenki számára lelki érettségi vizsga fog következni!
A hét üzenetben, amelyet a Szentháromság hegyén kaptunk, minden benne van, amit az utolsó időkben (a vizsgán) tudni és tenni kell! A Szűzanya, aki osztályfőnökünk volt, ezután háttérbe vonul és átadja a helyet Szent Fiának, Jézus Krisztusnak.
Egy látomásban megmutatta az Úr: Isten gyönyörűnek teremtette ezt a világot és benne az embert! Ahogy telt az idő, a paradicsomkertben és azután is, az ember engedetlensége által, egyre jobban eltávolodott Istentől. Isten folyamatosan küldte a prófétákat, végül Szent Fiát, hogy térítsék vissza az emberiséget Hozzá. Az ember keresztre feszítette Istenét, aki ezt felajánlva, megváltott minket. Azóta eltelt több mint 2000 év. A mennyei Atya nézi, sajnálja teremtményeit és újra kimondja: “Bánom, hogy megteremtettem az embert”. Isten látja a bűnt szerető embert és nagyon szomorú az Arca!
A Szűzanya 2000 év óta, mint a világ legnagyobb misszionáriusa, sok helyen megjelent (Lourdes, Fatima, Medjugorje, Szőkefalva, Nagyfalu,…) üzeneteket adva. Csak egy kicsi közösség, szerte a világon, vette komolyan a Szűzanya életmentő üzeneteit. Mit mondott és kért a Szűzanya Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén? “Imádkozzatok sokat a papokért! Szeressétek jobban Szent Fiamat az Oltáriszentségben! Megjelenik a bűn embere hamarosan! A bűn megtestesül emberi formában. Minden jónak a fordítottját fogja tenni. Készüljetek fel! Bármilyen szépet nyújt e világ, a Gonosz a pokolba akar vinni benneteket. Gyermekeim számára mindig a Remény Anyja vagyok és maradok. A Mennyország öröme készül lejönni a Földre! Rajtatok múlik, hogy megtisztított lélekkel be akarjátok-e fogadni. Útban van a nagy figyelmeztetés és a Szentlélek rendkívüli kiáradása, amelyben megismerhetitek Istent és önmagatokat, úgy ahogy vagytok. Ha most is, akkor is vissza fogjátok utasítani az Istent, az egyenlő lesz az örök halállal. Középút nem lesz!”
Mi a mi komoly feladatunk? Ha lesz egy kis engesztelő közösség, akiket a Szűzanya be tud mutatni a mennyei Atya megörvendeztetésére, Ő meg fog kegyelmezni az egész világnak.
Tanítás, 2005 június elsővasárnapján:
Mennyei Atyánk, mondd mivel örvendeztessünk meg Téged a mai napon?
A mennyei Atya egy elgondolkodtató történetet mutatott meg:
“Egy édesanya nagy csomagokkal, téli hidegben, elindult egy távoli városba, ahol egyetlen fia élt. Amikor megérkezett rég nemlátott fiához, boldogan köszöntötte és az asztalra pakolta a sok ajándékot, amit szeretettel hozott. Az édesanya, egy hálás tekintetre, egy köszönő szóra várt. A fia felháborodva megszólalt: ‘Anyám, én nem ezt vártam tőled! Engem lenéznek a munkahelyen, mert nincs kocsim! Én albérletbe kell lakjak, mert nincs saját lakásom! Mivel szegény családban születtem, ezért te vagy a hibás! Tudd meg, én egyáltalán nem örülök annak, amit te hoztál! Ha nem tudsz adni nekem sok pénzt, nekem ezek nem kellenek!’ Csúnya szavakkal bántotta Istent és az anyját, azért, mert neki nincs boldogsága, lelki békéje.
Az édesanya egy darabig nagyon szomorúan hallgatott, azután felállva mondta: ‘Fiam, te mindenkit hibáztatsz, csak egyedül önmagadat nem’. Mivel a fia tovább is vádolta, szidta kiabálva az anyját, az kiment a házból. A fia, anyja után bekulcsolta az ajtót. Mivel hideg volt, az anya egy idő után kopogtatott és mondta: ‘Engedj be fiam!’ A fia hallgatott. ‘Legalább egy pokrócot dobjál ki éjszakára, mert megfázok’. Azt se kapott a fiától. Az egyik szegény szomszéd, hallva és látva ezeket, azt mondta az anyának: ‘Jöjjön hozzám! Nálam meleg van! Igaz, hogy kicsi a lakásom, csak egy ágyam van, de azt is szívesen megosztom magával.’ Az édesanya még utoljára kopog és könnyek között mondja: ‘Fiam, én szeretlek téged!’ Aztán az égre nézve felsóhajt: ‘Atyám bocsáss meg neki, mert nem tudja mit cselekszik’, és nagyon szomorúan elment a szomszéd szegényes házába.”
Ki-ki vonja le a következtetéseket! A Szűzanya, kopog, az utolsó időben, a nagy figyelmeztetés előtt minden ember szívének az ajtaján és szelíden kéri: ‘Nyisd ki Szent Fiam előtt az ajtót, engedd be Őt, mert csak Vele lehetsz boldog, csak Vele lehetsz elégedett és teljes!”
Adja Isten, hogy mindenki kinyissa az Úr Jézus előtt a szíve ajtaját, befogadva a boldogságot. Így örvendeztessük meg az Atyát!
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“Most, 20 éves vagyok, C. Mónika a nevem. 15 éves koromig teljesen hétköznapi életet éltem, mint bármelyik fiatal. Ekkor egy ifjúsági találkozón vettem részt. A lelkész, a megfeszített Krisztusról elmélkedett, aki nagyon megérintette a lelkemet. Ettől a pillanattól kezdve, gyakrabban olvastam a Szentírást, komolyabban vettem a lelki életet. Kezdtem olyan helyekre járni, ahol jobban megismerhettem és megszerethettem az Úr Jézust. Így kerültem Érsemjénbe, több mint három éve. Itt találkoztam először Jézussal az Oltáriszentségben és Máriával. A lelkigyakorlat nagy tükör volt nekem! Úgy mentem haza, soha többé nem megyek elsőszombatra. Mégis Valaki vonzott. Azután, minden alkalommal elmentem elsőszombatra. Így, egyre közelebb kerültem az Úr Jézushoz és a Szűzanyához. Lassan megérlelődött bennem az elhatározás, én is szeretnék elsőáldozó lenni. A nagyfalusi hegyen, az Irgalmasság vasárnapján, térdeltem le először életemben igazi hittel az Oltáriszentségben lévő Jézus előtt, világosságot kérve. Nagyváradra menet erősen éreztem (a felkészítő után), nekem 2003. május 3-án, elsőszombaton, elsőáldozó kell legyek. Elsőpénteken elvégeztem az elsőgyónásomat és megtisztult lélekkel vártam a Nagy Találkozásra. Elsőáldozáskor, a lelkemben eddig soha nem tapasztalt örömet éreztem. Kértem az Úr Jézust, soha ne hagyja el a szívemet, maradjon mindig velem. A támadások ellenére, próbálom a szívemet mindig tisztán tartani, hogy a feltámadt Jézus, ott mindig jól érezze magát. Jézus az, aki vígasztal, aki szeret, aki vezet. Ő a mindenem!!! Jelszavam egy egész életre: ‘Egészen a Tiéd akarok lenni Jézusom! Egészen a Tiéd akarok lenni Szűzanyám!’
Köszönöm Jézusom, hogy ezen az úton mások is követnek engem! ”
III. Nagyfalu - előretekintés.
Júliusban: Szent Joachim és Szent Anna közbenjárását kérjük, az idősekért, azért, hogy Istennel éljék meg az életük utolsó szakaszát. Engesztelünk azokért az idősekért, akik Isten nélkül: élnek, szenvednek és költöznek el az élők közül.
NB: Mivel a Szentlélek rendkívüli kiáradása bármikor bekövetkezhet, ezért ajánlom: éljünk mindig tiszta lélekkel!!!
Júniusi házi feladat:
“JÉZUS ÉS MÁRIA SEGÍTSETEK, HOGY PÉLDÁTOK SZERINT, EGÉSZ ÉLETÜNKBEN: HALLGASSUNK ÉS BESZÉLJÜNK SZERETETTEL!”

2005. május 25., szerda

Medjugorjei üzenetek 2005. május

2005. május 25.
„Drága gyermekek! Újból arra hívlak benneteket, hogy alázatban éljétek meg üzeneteimet. Tegyetek tanúságot róluk, különösen most, amikor a jelenéseim évfordulójához közeledünk. Gyermekeim, legyetek jel azok számára, akik távol vannak Istentől és az ő szeretetétől. Veletek vagyok, és megáldalak benneteket anyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. május 7., szombat

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. május 1. 6- 7.

3. Elsővasárnap, Elsőpéntek és Elsőszombat a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Májusban, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékára imádkozunk. Az Égiek segítségével, állandóan, testi-lelki tisztaságban, házastársi hűségben akarunk élni. Azokért engesztelünk, akik az Istentől ajándékba kapott nemiséget bűnösen, helytelen formában, felelőtlenül élik meg.
Legyen a röpimánk: “Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!”.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Jót cselekedve, az örök életre vagy rosszat cselekedve, az örök kárhozatra akarsz-e feltámadni? Hiszel-e abban, a kilencedek, a felajánlások, a jobbra törekvő életed előbb-utóbb maximális kegyelmekkel járnak? Elfogadott és felajánlott szenvedéseiddel, Társmegváltóként, mented-e a lelkeket? Ha most meghalnál maradandó fényt hagynál-e magad után? Történt-e pozitív változás az életedben, az Oltáriszentségben lévő Jézushoz való viszonyulásodban? Hálás vagy-e a Szentháromság hegyéért, az Égiek által kiválasztott személyekért, a kapott üzenetekért? Megbocsátásaiddal és bocsánatkéréseiddel megörvendeztetted-e a mennyei Atyát?
II. Nagyfalu - jelen.
A mennyei Atya üzenete 2005 május elsővasárnapján:
Mennyei Atyánk, mivel örvendeztessünk meg Téged?
“Bűneitekben kérjétek a feltámadt Krisztus megbocsátását! Tisztátalanságotokban kérjétek a tisztaságot!
Higgyétek el végre: csak a tiszta szívűek boldogok! Gőgötökben kérjétek az alázatosságot! Jézus a fejmosás helyett megtanítja nektek a lábmosást! Szeretetlenségetekben kérjétek a szeretetet! Jézus segítségével lehetséges önfeláldozó módon szeretni, a rosszat csak jóval legyőzni, … lehetséges a harag minden formáját felszámolni.
Meglátjátok, ha Jézushoz mentek bűneitekkel, Ő a bűnbánat égi ajándéka által leoldja bűneitek bilincseit és farkas természeteteket bárány lelkületté alakítja!
Szomorúságotokban kérjétek a feltámadt Krisztustól az örömet! Ne felejtsétek el soha II. János Pál pápa utolsó üzenetét: ‘Legyetek derűsek, mert én derűs vagyok!’ Törekedjetek mindig, mindent vidáman tenni!
Félelmeitekben kérjétek a feltámadt Krisztustól a bátorságot! Ha Jézusra mertek hagyatkozni, Ő, a félős nyuszi természeteteket, az oroszlán bátor lelkületévé alakítja!
Egyedüllétetekben tudatosítsátok a feltámadt Krisztus jelenlétét! Fizikailag lehettek egyedül, de lelkileg soha, ha hiszitek azt, Jézus, láthatatlanul, de valóságosan, sokszor érezhető módon is mindig mellettetek, bennetek van. Jézus neve: Emmanuel - velünk az Isten! - bennünk az Isten!
Betegségetekben kérjétek a feltámadt Krisztus gyógyítását! Jézus gyógyító hatalma ugyanaz: tegnap, ma és mindörökké. Ti kérjétek Jézust bizalommal, állhatatosan, Ő, a maga módján, a maga idejében segíteni fog.
Lelki- szellemi- fizikai vágyaitokban fogadjátok el a feltámadt Krisztus Szent Testét és Szent Vérét! Csak egyedül Jézus képes betölteni Égig érő vágyaitokat! Csak egyedül Jézus képes megmenteni és lélekmentőkké tenni benneteket! Csak egyedül Jézus képes Földön és Égben teljesen boldoggá tenni benneteket! Ha eggyé váltok Jézus Szent Testével, Szent Vérével, Általa egységre tudjátok vezetni az egész emberiséget!
Sátáni támadáskor, megkötözöttségben, kísértésben kérjétek a feltámadt Krisztus szabadító erejét! Jézus, aki ‘abszolút’ erővel rendelkezik, veletek egységben legyőzi a gonosz ’szuper’ hatalmát. Jézus, a győzedelmes zászlóját, ma is, csak azok kezébe adja, akik az Ő kicsi csapatában, az Ő jó fegyvereivel és az Ő isteni segítségével harcolnak. Vele győztesek, nélküle vesztesek vagytok!
Elköltözésetek előtt alázatosan kérjétek a feltámadt Krisztustól az örök életet! Jézus arra tanít benneteket: a búzának el kell halnia, hogy bő termést hozzon; a hernyónak be kell gubóznia, hogy lepke lehessen; az ember meg kell haljon, hogy feltámadhasson, hogy örök életet nyerhessen. Tudja meg ma újra a hitetlen világ: halál ellen van orvosság a Feltámadt Krisztusban! A túlvilágról visszajött Valaki, a Feltámadt Krisztus, értetek! Jézus, az utolsó napon, kiüresít minden sírt feltámasztó hatalma által!
Jól jegyezzétek meg, ha ti, a magatok módján, megörvendeztettek Engem, Atyátokat, higgyétek el a magam módján, felejthetetlenül, Én is meg foglak örvendeztetni benneteket!”
Jézus üzenete 2005 május elsőpéntekén:
Jézusunk, mi a tisztátalanság következménye? “A vízözön, Szodoma és Gomora pusztulása az erkölcstelenség miatt következett be! A bölcs Salamon, tisztátalanság miatt oktalan bálványimádó lett. A zsidóknál a szüzességet eltékozló lányt, a házasságtörő nőt és férfit megkövezték. A rómaiaknál a paráználkodó Veszta szüzeket elevenen eltemették. Nagyon szomorú dolog, hogy korotokban a szemérmetlen ruhára, azt mondjátok: ez a divat! Erkölcstelen képekre ráfogjátok: ez művészet! Kicsapongó életetek jelszava: ez a természet joga! Én mindezekre azt mondom: ha meg nem tértek, nem fogjátok örökölni az Én Országomat!”
Jézusunk, tisztátalan világunkban mitől óvakodjunk? “A tisztátalan gondolatok, kívánságok, szavak ,cselekedetek… utálatosak Előttem! Dávidnak nem kellett volna oly sok könnyet hullatnia, ha szemére jobban vigyázott volna! Az erkölcstelen: zene, tánc, film, könyv,… előbb vagy utóbb az ártatlanságotok temetője lesz! Idejében, tudomásotokra hozom: a tisztességtelenül öltözködők a gonosznak az eszközei!”
Jézusunk, tisztátalanságunkban mit tegyünk? “Kérjétek Kortonai Szent Margit közbenjárását. Bűnös, boldogtalan, erkölcstelen élete után mondta: ‘eddig te győztél le engem, ezután Isten segítségével én győzlek le téged’. Bűnbánata által boldog lett és szent. Kérjétek Szent Ágoston közbenjárását. Erkölcstelen, nyugtalan, háborgó életében kinyitotta a Szentírást: ?Vessetek véget a kicsapongásnak és öltsétek magatokra Jézus Krisztust!’ - olvasta. Szakított a bűntársával! Az új élet, a bűnbánatban boldoggá tette!”
Ne felejtsétek el: “A mocskos testet vízzel, a bűnös lelket könnyel (bűnbánattal) lehet lemosni!”
Mondogasd gyakran: ?Tiszta szívet teremts bennem Istenem!!!’”
Jézusunk, mit mondasz azoknak, akik tisztán akarnak élni? “A tisztaság égi eredetű, Én hoztam le a Mennyből a Földre. Ha, a tisztaságot jól megélitek visszavisz titeket a Földről az Égbe. A tiszta életet élők, a liliomhoz hasonlítanak, annak kellemes illata az egész házat betölti. Az ártatlan ember tiszta életével érezhető, jó hatást gyakorol egész környezetére. A tiszta életűek rendkívül kedvesek Előttem. Gondolj: Édesanyámra, Szűz Máriára, az ártatlan János apostolra; a tiszta előhírnökre Keresztelő Jánosra; az ártatlan - tiszta gyerekekre,…
‘Ki a szív tisztaságát szereti, annak barátja lesz az Égi Király’.”
Jézusunk, hogyan őrizzük meg tisztaságunkat tisztátalan környezetünkben? “Gyónjatok és áldozzatok rendszeresen! Böjtöljetek, hogy lelkileg megerősödjetek! Éljetek az Égiek jelenlétében. Óvakodjatok az alvilági és csak evilági haveroktól! A tiszta közösség, az Ég rendkívüli ajándéka számotokra! Ne lustálkodjatok, keressetek magatoknak mindig hasznos, építő elfoglaltságot. Szeressetek lelki dolgokkal foglalkozni: Szentírásolvasás, Szentek Élete,… A tisztaság állandó küzdelem, harc, erőfeszítés nélkül nem őrizhető meg. Minden erény önfeláldozással jár.
A tisztaságot Én fehér vértanúságnak is nevezem, amelyért vértanúknak kijáró mennyei babér fog jutalmatok lenni! Kérjétek Szent Imre segítségét! Üzenete: ‘Népem, ha élni akarsz tiszta, romlatlan ifjúságod legyen!’
Kérjétek Goretti Szent Mária segítségét! Üzenete: ‘Inkább meghalok, de súlyos bűnt nem követek el!’ Élete bizonyíték: ?A tisztaság lehetséges, olyan érték, amely minden áldozatot megér’. ”
Tiszta Szívű Jézusunk, irgalmazz nekünk!
Szűz Mária üzenete 2005 május elsőszombatján:
“Drága Virágaim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Köszönöm, hogy eljöttetek ide, erre a hegyre, amely a Szentháromságnak lett felajánlva. Örülök, hogy ismét együtt látom a kis engesztelő közösséget. Azért hívlak benneteket Virágaimnak, mert olyanok vagytok, mint a száraz talajban élő Virágok, amelyek az Égből kapják a harmatot és attól növekednek. Ti is, a Mennyből kapjátok a harmatot, amely életben tart benneteket.
Kedveseim! Hetedszer adok üzenetet ezen a helyen, ami a teljességet jelenti. Mindent elmondtam nektek, amit tudnotok kell.
Az egész világ szeme, most újra Fatima felé fordul. Minden be fog teljesedni, amit ott megjövendöltem. Most, a világ, a harmadik fatimai titok beteljesülése előtt áll.
Az utolsó időben, összegyűjtöm az egész világból gyermekeimet, hogy engeszteljék a súlyosan megbántott Istent igazságos haragja miatt. Kérlek benneteket, tartsatok bűnbánatot, mert másképpen nem lesz jövőtök. Ne várjátok meg Isten rendkívüli figyelmeztetését. Térjetek vissza Istenhez, hogy megmeneküljön az egész világ.
Tanuljátok meg és mondjátok, - amíg nem késő - azt az imát, amit Fatimában kaptak a gyerekek.
Drága gyermekeim! Ti ne féljetek senkitől és semmitől! Ti csak szeressetek és ajánljatok fel minden fájdalmat, nehézséget, keresztet Istennek.
II. János Pál pápa temetése után, egy pozitív erő indult el az egész világban. A sok engesztelés, a számtalan megtérés miatt, sok büntetés lett eltörölve!
Szeretteim! Ha követitek tanításomat, egy nagyon szép jövő fog várni rátok, amelyben véglegesen megszűnik: a bűn, a szenvedés és a halál. Legyetek segítségemre abban, hogy ez a világ megtisztuljon és minél hamarabb eljöjjön egy boldog korszak a Földre, visszatérő Szent Fiammal.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!”
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“Isten nélkül nagyon üres volt az életem. Mint református, nagyon ritkán jártam a templomba. Egyik elsőpénteken, belső indításra, bementem egy Katolikus templomba. Nagy öröm töltött el látva a sok áldozó fiatalt. Ekkor született meg bennem a vágy és elhatározás Jézus után, aki jelen van az Oltáriszentségben. Jártam felkészítő oktatásra és pár hónap múlva elsőpénteken lettem elsőáldozó. Jézus a teljességet hozta be az életembe. Minden körülmény között hűséges maradtam az Úr Jézushoz és a Szűz Anyához. Megváltozott életemet teljesen átadtam az Égieknek. Csodálkozva látom körülöttem a megtéréseket. Hála és dicsőítés az életem a testi - lelki gyógyulásom után: a jelenért, a múltért sőt a jövőért is.” (V. Ilona)
III. Nagyfalu - előretekintés.
Júniusban: Jézus és Mária, a két Szent Szív szándékára imádkozunk, hogy képesek legyünk a pozitív közösséget keresni, szeretni és építeni. Engesztelünk az alvilági és csak evilági közösségekért.
NB: Nyomatékosan ajánlom, a Szentlélek rendkívüli kiáradása előtt, minél hamarabb, végezzünk egy alapos gyónást!!!
Áprilisi házi feladat:
“SZEPLŐTELEN SZÍVŰ MÁRIA, SEGÍTS, HOGY TISZTÁN ÉLJEK A HÁZASSÁGIG ÉS HŰSÉGESEN A SÍRIG!”

2005. április 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 2005. április

2005. április 25.
„Drága gyermekek! Ma újra arra hívlak benneteket, hogy újítsátok meg az imádságot családjaitokban. Az imádság és a Szentírás olvasása által áradjon ki családjaitokban a Szentlélek, aki meg fog újítani benneteket. Így váltok családotokban a hit tanítóivá. Az imával és a szeretetetek által a világ jobb útra fog térni és a szeretet meghódítja a világot. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. április 7., csütörtök

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. április 1- 2- 3.

2. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Áprilisban: az Irgalmas Szívű Jézus szándékára imádkozunk, hogy képesek legyünk az Ő megbocsátását befogadni, hordozni, és tovább adni. Engesztelünk azokért, akik haragudnak: Istenre, az emberekre, önmagukra, a világra,… Legyen a röpimánk : “Add Uram, ahol harag van, oda én megbocsátást vigyek!”.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Isten ajándékának tekinted-e a megfogamzott és megszületett gyermekeket? Az öröm befogadója, hordozója és továbbadója vagy-e? Életedben a főhelyet Jézus Krisztus foglalja el? Konkrétan szereted-e azokat, akik közeledben élnek? Életed fő feladata-e a mennyei Atya megörvendeztetése? Valóban Szűz Mária illatozó virága vagy-e?
A mennyei Atya határtalan szeretetében hiszel-e? Szoktad-e időnként mondani: Szeretlek Atyám! Szeretlek Jézusom! Szeretlek Szűzanyám!… Kötelességből vagy belső vágyból áldozol-e? Sikerült-e szeretettel fordulni mindenki felé?
II. Nagyfalu - jelen
Jézus üzenete 2005 április elsőpéntekén:
Irgalmas, Feltámadt, Megdicsőült Jézusunk!
A Hiszek egy…-ben azt imádkozzuk: “Hiszem a test feltámadását!” Engedd meg, hogy ma, feltegyünk néhány kérdést a feltámadással kapcsolatosan!
* Van-e jövendölés a test föltámadásáról? “Bontsátok le ezt a templomot és Én harmadnapra felépítem azt! Én ezt a halálommal és feltámadásommal kapcsolatosan jövendöltem.”
* Van-e tanú a feltámadásodról? “Igen: Mária, az Édesanyám; Mária Magdolna; a jámbor asszonyok; az apostolok; az angyalok…és sokan mások”.
* Mi az oka a Te feltámadásodnak? “Akik éltek, már ne önmagatoknak éljetek, hanem Értem, aki értetek meghaltam és feltámadtam”.
* Az Ószövetségben hisz-e valaki a test feltámadásában? “Jób mondta: Tudom hogy Megváltóm él és a végső napon felkelek a földről és ismét körülvesz a bőr és ’saját testemben’ látom meg Istenemet.”
* Kiket fogsz feltámasztani? “Mindenkit, kivétel nélkül. Akik jót cselekedtek, azok az örök életre, akik rosszat tettek, azok az ítéletre fognak feltámadni!”
* Hogyan lesz a feltámadás? “Hirtelenül, egy szempillantás alatt. Én átalakítom a ti gyarló testeteket, hogy az Én dicsőséges Testemhez hasonló legyen”.
* Milyenek lesznek, akik fel fognak támadni? “Épek, fogyatékosság nélküliek, halhatatlanok, gyorsak lesztek és mint Én is bármin át tudtok hatolni, semmi akadály nem lesz számotokra. Akkor, majd nem házas életet fogtok élni, hanem csak lelki életet, mint Isten angyalai. Ragyogni fogtok, mint a Nap, a Hold és a csillagok”
* Mikor lesz a test feltámadása? “A világ végén, az utolsó napon!”
* Ki által fogunk feltámadni? “A bennetek lakó Szentlélek által.”
* Van-e hatalmad a feltámasztáshoz? “Igen! Én bebizonyítottam: Jaírus leányán, a naimi ifjún, Lázáron, az egyik barátomon és a saját feltámadásommal.”
* Miért támasztod fel a testünket? “Ezzel is megmutatom igazságosságomat, nemcsak a lelketeket, de a testeteket is a legnagyobb boldogságban akarom részesíteni! Én nemcsak a lelketeket, de a testeteket is megváltottam.”
* Mire való a hit a test feltámadásában? “Saját testeteket és mások testét is a Szentlélek templomaként kezeljétek, ne bűnbarlangként. Ez megvigasztal benneteket saját halálotok és szeretteitek elvesztése esetén. Ez megerősít benneteket abban, hogy lelketeket, de testeteket is, csak a jóra használjátok.”
Feltámadt Jézusom! Én hiszek a test feltámadásában! Köszönöm, hogy a világ végén fel fogod támasztani az én testemet is az örök életre. ”
Szűz Mária üzenete 2005 április elsőszombatján:
“Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, akik eljöttetek ide, a Szentháromság hegyére. Tudom, most mindenki azt várja, hogy beszéljek a Szent Pápáról, aki most a Karomban van. Elsőpénteken, Jézus Szent Szívének és Szent Vérének ünnepén, II. János-Pál pápa az Égben volt Szent Fiamnál. Én, azt kértem Szent Fiamtól, hogy engedje még vissza a Földre, az Én Karomba, elsőszombaton, mivel Szeplőtelen Szívemnek is szentelte magát és azért, hogy (Őt, lelkületét nektek tudjam átadni) utatokat ezáltal is meg tudja pecsételni.
Most, még arról szeretnék nektek beszélni, amit II. János-Pál pápa elvállalt. Pápasága elején, amikor a Szent Péter téren meglőtték, Én mentettem meg az Ő életét. A Karomba esett össze. Visszakapva az életét, újra Jézus Irgalmas Szívének és az Én Szeplőtelen Szívemnek szentelte magát. Akkor kapott egy feladatot az Égiektől, hogy megismertesse: a mennyei Atyát, Szent Fiamat, a Szentlelket, a teljes Szentháromságot az egész Földön.
Ő elvitte az Örömhírt az egész világba. Elment minden vallásúhoz, minden nemzetiségűhöz, azért, hogy bocsánatot kérjen tőlük és kérje őket, hogy ők is bocsássanak meg egymásnak.
Szent Fiammal együtt, az volt a kérésünk, hogy II. János-Pál pápa sokat dolgozzon azért, hogy együtt legyen a Húsvét megünneplése. Mivel sokan nem hallgattak Rá, hogy a két nagy vallás valóban kibéküljön egymással, egységre jutva a Húsvét megünneplésében, ezután a mennyei Atya személyes figyelmeztetésére számíthatnak.
Miközben a Pápát a Karomban tartom, azt is el kell mondjam nektek, hogy ezt a helyet is, a Szentháromság hegyét, II. János-Pál pápa imájára választottam ki. Ez a hely, Isten tulajdona, ahol minden ember otthon érezheti magát.
1987-ben, ‘Mária évében’, a Pápa imádságára adta meg a mennyei Atya, többek között, ennek a ‘két személynek’, azt a feladatot, hogy imádkozzanak sokat az egységért és egységre vezessék a rájuk bízottakat. Tudnotok kell, ezt a közösséget “Mi Ketten” vezetjük, Szent Fiammal, kiválasztott eszközeinken keresztül.
Az elkövetkezendő időben, olyan történéseknek lesztek tanúi, amit soha nem hallottatok és soha nem láttatok. Bármi is jön, ti ne féljetek, ti mindig kövessétek II. János-Pál pápa irányvonalát, amelyet az egész világon hirdetett.
II. János-Pál pápa, most, ameddig él, szenvedésének minden pillanatában, de halála után is nagyon sok lelket ment meg az örök életre. Ő az utolsó időknek az egyik “Legnagyobb Szentje”, mert egységre akarta vezetni, nemcsak a különböző vallásúakat, hanem az egész világot, Jézus akarata szerint.
Ne féljetek senkitől és semmitől, akkor se, ha a következő pápa más irányzatot mutat. Én, aki a Remény Anyja vagyok, Szent Fiammal mellettetek állunk. Ti mindig maradjatok meg II. János-Pál pápa lelkületében és legyetek hűek Hozzá, ha kell, életetek árán is. Köszönöm, hogy meghallgattatok!”
A mennyei Atya üzenete 2005 április elsővasárnapján:
Mennyei Atyánk, mivel örvendeztessünk meg Téged?
“Kövessétek II. János-Pál pápa lelkületét!
* Csak a szeretet vezessen benneteket, mint Szent János apostolt!
* Éljétek meg Szent Pál apostollal: ?minden bajom között túlárad bennem az öröm’.
* Legyen a Pápa jelmondata a tiétek is: ‘Egészen a Tied vagyok Szűzanyám!’ Ajánljátok fel önmagatokat, családotokat, közösségeteket Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Talán véletlen volt az, hogy a Pápa 2005. április 2-án, elsőszombaton, a Szűzanya napján halt meg?
* Legyetek megbocsátóak és alázatos lélekkel tanuljatok meg bocsánatot kérni!
* Éljetek annak a tudatában: Istenért, az emberekért érdemes jónak lenni!
* Imádkozzatok és dolgozzatok sokat saját lelketek és mások lelke megmentése érdekében.
* Legyen bátorságotok megvalósítani azt az “Égi Tervet”, amit már születésetek előtt elgondoltam rólatok.
* Álljatok ki halálotok árán is a Szentírás, az Egyház igazi tanítása mellett.
* Hit és erkölcs dolgában ti is legyetek példaképek és tévedhetetlenek.
* Legyen erőtök az “árral szemben úszni”, valódi, élő keresztényként.
* Legyetek olyan “atyák”, akik alázatosan szolgálnak és nem uralkodva atyáskodnak.
* Legyen a csendben, halló fületek a Szentlélek sugallatainak a meghallására és határozott követésére.
* Kérjétek kilencedben a Szent Pápa közbenjárását ügyeitekben. Ne érte, hanem Hozzá imádkozzatok!
* Éljetek olyan egyszerűen és nagyszerűen, hogy elköltözésetek után “maradandó fényt” hagyjatok magatok után.”
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“Elmentem egy katolikus templomba, mert tudtam, hogy nyitva van egész nap. A templom üres volt. Leültem a székre, közel az Oltárhoz. Néztem a kis piros égőt, ami az Oltáriszentség előtt égett és nagyon megvigasztalódtam.
Elmondtam, ami a szívemben volt és úgy éreztem Isten meghallgat engem, akkor is, ha én más vallású vagyok. Megkönnyebbülve mentem haza, mert a lelkemben megkaptam a választ.
Eljött a nap amikor elsőáldozó lettem. Amikor a Fehér Szent Ostyában először vettem magamhoz az Úr Jézus Szent Testét, szívem olyan erősen dobogott, féltem, hogy megszakad az örömtől. Akkor már tudtam, hogy: ‘Ő az Örömöm Titka!’ Megígértem az Úr Jézusnak, hogy hűséges gyermeke leszek és soha többé nem akarom Őt a bűneimmel megbántani. Ezen az úton megtaláltam a lelki békét és a maradandó örömöt.”
(Részletek B.M. Éva : Örömöm titka c. könyvéből 22,28 old.)
III. Nagyfalu - előretekintés.
Májusban: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékára fogunk imádkozni, hogy állandó testi-lelki tisztaságban, házastársi hűségben tudjunk élni! Azokért engesztelünk, akik a nemiséget bűnös és helytelen formában élik meg.
A következő hónapokban: elsőpénteken, elsőszombaton de. 11-órától, elsővasárnap du. 3-órától kezdődik Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén, az imatalálkozón, a mennyei Atya megörvendeztetése.
NB: Amíg nem kapod kézbe az új tanítást, addig elmélkedd és éldd a régit!!!
Áprilisi házi feladat:
“IRGALMAS SZÍVŰ JÉZUSOM, SEGÍTS, HOGY MEGBOCSÁTÁSAIMMAL ÉS BOCSÁNATKÉRÉSEIMMEL MEGÖRVENDEZTESSEM A MENNYEI ATYÁT!”

2005. március 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 2005. március

2005. március 25.
„Drága gyermekek! Ma a szeretetre hívlak benneteket. Gyermekeim, szeressétek egymást Isten szeretetével! Minden pillanatban, az örömben és bánatban is, győzzön a szeretet, s így a szeretet fog uralkodni a szívetekben. A Feltámadt Jézus veletek lesz, és ti az ő tanúi lesztek. Veletek együtt fogok örülni, és oltalmazlak benneteket anyai palástommal. Különös szeretettel fogok tekinteni, gyermekeim, mindennapi megtérésetekre. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. március 7., hétfő

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. március 4- 5- 6.

1. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Márciusban a megfogamzott, megszületett és nem megszületett gyerekekért imádkozunk. Konkrétan, azokért a szülőkért, orvosokért, emberekért,… engesztelünk, akik a megfogamzott és megszületett gyermekeket nem szeretik.
“Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam szegény bűnösön!”.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
A remény embereként hiteles keresztény vagy-e? Isten igazságossága, ösztönöz-e a jóban és visszatart-e a bűntől? Akarod-e megtisztított lélekkel befogadni a rád váró mennyei örömet? Hiszel-e betegségedben Isten gyógyító - szabadító erejében? A dicsőítés, hálaadás hatékony gyógyszerét használod-e rendszeresen?
Részletek Szűz Mária 2005 februári üzenetéből, magyarázattal.
“Ma, az örömre hívlak meg benneteket. Jézus, Szent Fiam, aki nagyon szeret titeket, vissza akar jönni a Földre és olyan örömet fog hozni, amely a világ kezdete óta még nem volt. Erre az örömre kell felkészítselek benneteket a szívetekben.”
Csak Istenben, tiszta lélekkel tudsz igazán örülni! Kérd hűségesen Istentől az örömet! Az elfogadott és felajánlott szenvedésből a legmélyebb öröm fakad. Ismételd gyakran: Isten szeret engem! Az Istenre való gyermeki ráhagyatkozás örömtelivé tesz! Kerüld a panaszt, a bírálatot és az önsajnáltatást. Lásd meg és tedd szóvá mások jó oldalát! Teljes, állandó és zavartalan örömben csak a Mennyországban lesz részed!
Hivatásod: az öröm befogadása, hordozása és továbbadása!
“Rövidesen egy rendkívüli kegyelemben lesz részetek. Mindenki ott ahol van, ahol él látni fogja a Mennyországot és az Isten fényében látni fogja önmagát, úgy ahogy van. Ez az esemény hamarosan bekövetkezik!!!” ”
Visszatekintés az elmúlt 6 évre.
Eddig, 72 elsőszombatot tartottunk Jézus Szent Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére, amelyből 67 Érsemjénben és 5 Nagyfaluban a Szentháromság hegyén volt. Mi lesz ezután a hetedik évben?
Az Úr Jézus üzenete volt: “Jöjjetek Irgalmas Szívemhez mély alázattal és bűnbánó lélekkel, hogy megmeneküljetek a Gonosztól”. 2005. február 14-én kérte az Irgalmas Szívű Jézus: “Márciustól, elsőpénteken, Irgalmas Szívem körül is gyűljetek össze minél többen!” Valami újra lezárult és valami újra elkezdődik?
Januárban mondta a Szűzanya: “Én, aki a Remény Anyja vagyok, el akarlak vezetni benneteket Szent Fiamhoz, Jézus Krisztushoz”. Februárban azt mondta: “Ha beindul az elsőpéntek - elsőszombat - elsővasárnap, a mennyei Atya megörvendeztetésére, akkor a kegyelem teljességével fogtok találkozni!”
2005. február 13-án meghalt Lucia nővér (a fatimai látnokok 3.személye), 97 éves korában, aki azért maradt a Földön, hogy elterjessze az egész világon Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletét (elsőszombat - önfelajánlás Szűz Máriának). Kérjük minden nap boldog Ferenc, boldog Jácinta és Lucia nővér közbenjárását életünkre, jövőnkre.
Szűz Mária, az utolsó időben, átadja a fő helyet, a vezetést, Szent Fiának, Jézus Krisztusnak és a mennyei Atyának.
II. Nagyfalu - jelen
Jézus üzenete 2005 március elsőpéntekén:
Feltámadt Jézusom, milyen legyen a szeretetem?
Konkrét! Csak elméletben lehet mindenkit szeretni. Konkrétan csak azt, akivel éppen kapcsolatban vagy.
Igazi! A te szereteted akkor igazi, ha szolgálatban, türelemben, megbocsátásban, segítésben, ajándékozásban, Nekem tetsző életformában nyilvánul meg. Az nem baj, ha ez nem mindig sikerül, de igen nagy baj, ha nem törekszel rá.
Adakozó! Aki szeret, annak mindig van adnivalója.
Helyes! Csak az szeret helyesen, aki csak azt a jót akarja a másiknak, amit Én látok jónak!
Növekvő! A szeretet mindig növekszik, ha tovább adod. Elsősorban, mindig abban növekszik a szeretet, aki adja. Ha ezt megérted, mindent megértettél, ami szükséges a boldogságodhoz.
Szelíd! A szeretetedet bárkinek felkínálhatod, de soha ne erőltesd senkire!
Kemény! A szeretet nagyon kemény is tud lenni, ha azt látja, hogy a másik félnek arra van szüksége, hogy helyesen éljen.
Ellenségszerető! Csak az beszélhet szeretetről, aki az ellenséget is képes szeretni, érte imádkozni, érte minden fájdalmat felajánlani.
Áldozatos! A szeretet elsősorban áldozat és nem élvezet a Földön. Ennek belátása örök boldogságod kulcsa. Nem azért kell szeretni valakit mert jó, hanem azért, mert te jó vagy és azért, hogy ő is jó legyen.
Feltámadt Jézusom taníts meg engem akaratod szerint szeretni!!!
Szűz Mária üzenete 2005 március elsőszombatján:
“Drága Virágaim! Örömömre vagytok, hogy ilyen sokan eljöttetek a Szentháromság hegyére ebben a hideg időben is. Azért vagytok az Én Virágaim, ebben a hideg télben, mert hisztek abban, hogy Szent Fiam vissza fog térni a Földre.
A mennyei Atya megörvendeztetésére kezdeményeztem: az elsőpéntek, az elsőszombat és az elsővasárnap megtartását. Ma nézzetek jól körül. Fehérbe öltöztettem értetek a tájat, azért, hogy rámutassak arra, ilyen hófehér lélekkel kell várjátok Szent Fiam visszajövetelét.
Szeplőtelen Szívemre figyeljetek, amelynek a diadala elkezdődött.
Rátok való tekintettel a Szentháromság sok országnak és nemzetnek fog megkegyelmezni.
Itt, a hegyen, meg akarlak tanítani benneteket Szent Fiam örök imádására, aki az Oltáriszentségben jelen van. Újra felhívom a figyelmeteket a három erényre: az Istennek való engedelmességre, a jóban való állhatatosságra és az Égiekbe vetett bizalomra, amelyre valóban nagy szükségetek lesz az elkövetkezendő időben. Ezek az erények nagyon tetszenek Nekem és a mennyei Atyának is.
Ti, akik eljöttetek ide a hegyre, nagy örömömre vagytok. Veletek fogom megismertetni Szent Fiam tervét az elkövetkezendő időben. Meg fogjátok látni, a közeljövőben, olyan Erő és olyan Fény fog a kis kápolnából kiáradni az egész világra, a ti hiteteken keresztül, amely a világ kezdete óta még nem volt.
Ahogy eljöttetek, ebben a hideg évszakban ide, úgy ezután is gyertek el, hogy megörvendeztessétek az Égieket. Higgyetek és maradjatok szép Virágaim, hogy amikor Szent Fiam eljön összegyűjthesselek egy csokorba és átnyújthassalak titeket boldogan Neki.
Soha ne felejtsétek el: nagyon örülök nektek!!!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!”
A mennyei Atya üzenete 2005 március elsővasárnapján:
Mennyei Atyám szeretsz-e engem?
“Őrök szeretettel szeretlek! Ennek a szeretetnek nincs se kezdete se vége! Szeretetem által létezel. Az Én szeretetem mindig megértő szeretet, ha nem mindenben helyeslő is. Én nem azért szeretlek téged mert jó vagy, hanem azért mert Én Jó Vagyok! Szeretetemet néha azért nem érzékeltetem veled, hogy többre értékeld az Adományozót, mint az ajándékot. Én, a szeretetemet közvetlen és közvetett módon érzékeltetem veled. Szívedben békét, nyugalmat teremtettem, ez az Én közvetlen módon megnyilvánuló szeretetem. Egészen közvetlenül, csak a halálod után fogod érezni határtalan szeretetemet. Közvetett módon az emberek, az események, a természet szépségein keresztül mutatom meg a szeretetemet. Szeretetem irántad nem ismer határt! Igazán boldogítani csak azt tudom, akinek Én vagyok a legfontosabb! Amikor nem érzed jelenlétem melegét, akkor tudd meg, hogy rajtad van a szeretés sora!”
Mennyei Atyám, én hogyan szeresselek Téged?
“Nekem elsősorban nem az imád, böjtöd,… kell, Nekem elsősorban Te kellesz. Az szereti a Szeretetet, aki enged Engem önmagában szabadon működni. Közvetlenül, Engem úgy lehet szeretni, ha ezt őszintén elmondjátok és teszitek az Én Akaratomat. Közvetve az embereken keresztül, lemondásaid által árad ki a szereteted Felém. Az Isten szeretéshez jóakarat kell!”
Dicsőség Neked Atyám, hála Neked Atyám mindenért, különösen Végtelen Szeretetedért.
Tanúságtétel az Oltáriszentség évében:
“Én hiszem, hogy Jézus jelen van az Oltáriszentségben. Csodálom isteni erejét, amellyel nagyon sokáig megőriz a kegyelmi állapotban. Boldog vagyok amikor, akár egyedül, akár közösségben szentségimádáskor szerethetjük az Úr Jézust. Naponta több időt töltök az Oltáriszentség előtt hidegben - melegben egyaránt. Ilyenkor kinyitom az Oltárszekrényt, mert látni akarom Jézust; gyertyát gyújtok Előtte, mert Ő az életem Világossága; megcsókolom az Áldoztató kelyhet, mert szeretem Jézust; hetente többször áldást adok az Áldoztatókehellyel a négy égtáj felé, hogy így csökkenjen a rossz és növekedjen a jó a világban. Boldog vagyok, amikor a szentmisén eggyé válhatok Jézussal és másoknak is felkínálhatom Őt. Kimondhatatlanul fáj a lelkem, amikor azt látom sokan nem értékelik a világ legnagyobb Értékét. Utazás előtt kérem Jézus áldását az Oltáriszentség előtt. Utazás alatt a Jelenlétében vagyok. Templomok, keresztek mellett elhaladva mondom: Imádlak Jézusom. Az Oltáriszentségben lévő Jézus nélkül olyan lenne az életem, mint egy igazi temető! Számomra Jézus az Oltáriszentségben: a Levegőm, a Szívdobbanásom, a legjobb Barátom, Örömöm, Tanárom, Életem,… Mindenem!!! (János atya)
III. Nagyfalu - előretekintés.
A következő hónapokban is folytatódik az engesztelő lelkigyakorlat az Égiek Akarata szerint.
Milyen szándékra imádkozzunk? Áprilisban: az Irgalmas Jézus szándékára, hogy képesek legyünk az Ő megbocsátását befogadni, hordozni és tovább ajándékozni!
Májusban: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékára, hogy állandó testi-lelki tisztaságban, hűségben tudjunk élni!
Júniusban: A két Szent Szív - Jézus és Mária - szándékára, hogy képesek legyünk a pozitív közösséget keresni, szeretni és építeni.
A következő hónapokban: elsőpénteken, elsőszombaton de. 11-órától, elsővasárnap du. 3-órától kezdődik Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén, az imatalálkozón, a Mennyei Atya megörvendeztetése.
NB: Próbáljuk meg olyan komolyan élni a kilenced minden hónapját, mintha az lenne az utolsó!!!
Márciusi házi feladat:
“NEKED MINDENKIT CSAK SZERETNI SZABAD!”

2005. február 25., péntek

Medjugorjei üzenetek 2005. február

2005. február 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy ebben a világban, amely Istent az utolsó helyre teszi, legyetek az én kinyújtott kezeim. Ti, gyermekeim, tegyétek Istent az első helyre az életetekben. Isten meg fog áldani benneteket és erőt ad ahhoz, hogy tanúságot tegyetek a szeretet és a béke Istenéről. Veletek vagyok és közbenjárok értetek. Gyermekeim, ne feledjétek, hogy gyöngéd szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. február 7., hétfő

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. február 5

5. Elsőszombat a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Ebben a hónapban, amikor a Betegek Világnapja van, a fizikai - lelki - szellemi betegekért akarunk engesztelni.
“Szűz Mária, aki a betegek gyógyítója vagy, könyörögj érettünk!”.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Családodban, környezetedben az egység, a jó kapcsolat építője voltál-e? Az engedelmesség, az állhatatosság, a bizalom jellemző-e reád? Bűneid miatt Isten büntetését, vagy bűnbánatod miatt Isten Irgalmát vonod-e önmagadra, családodra, a világra? Felkészülve várod-e Jézus visszajövetelét? A fatimai imát, minden reggel térdenállva elvégzed-e? Félelemmel vagy lelki örömmel várod-e az üzenetek beteljesülését? A Szentháromság, a Szentcsalád, az első keresztények-e a példaképeid? Hány lelket vittél eddig közelebb Istenhez? A más nemzetiségűt, a más vallásút,… testvéredként tekinted-e? Az egység gyümölcseit: a békét, az örömet, a szeretetet,… érzed-e? Az engesztelő lelki programot lelkiismeretesen teljesíted-e? Napi 24 órás engesztelő lélek vagy-e, Jézus állandó hordozásával?
Elindultál-e abban az elhatározásban: mindig csak a jót akarod, a rosszat soha?
Részlet, Szűz Mária 2005 januári üzenetéből, magyarázattal.
“Ma, az év kezdetén, ünnepélyesen jelentem be nektek: Én a Remény Anyja vagyok!”.
Miben áll a remény? Isten, a Szűzanya, a Szentírásban, az üzenetekben tett ígéreteit megtartja. Mire irányul a remény? Ha használjuk az Égiek által felkínált eszközöket (ima, böjt, jócselekedet,…), meggyógyulunk, megszabadulunk, megtérünk, eljutunk az örök üdvösségre és másokat is oda segítünk.
Ki remélhet az örök üdvösségben? Aki Istent az első helyre teszi; aki Isten Akaratát keresi és teszi; aki bűnbánatot tart; aki állhatatosan teszi a jót és kerüli a rosszat…
Mi a remény haszna? Isten különleges oltalmában részesülünk. Minden jót megnyerhetünk. Isten megerősít. Nem félünk az emberek fékező megjegyzéseitől. Indítást érzünk a hősies erények gyakorlására. A szenvedésben türelmesek vagyunk. Nem félünk még a haláltól sem!
Mi a keresztény remény ellentéte? Önmagunkba és az emberekbe vetett túlzott bizalom. A kétségbeeső: nem hisz Isten irgalmában. A vakmerő bizakodó: nem hisz Isten igazságosságában. Az Istenkísértő: könnyelműen lelki-fizikai veszélynek teszi ki magát (őrült vezető, veszélyt szerető, bűnt - bűnre halmozó,…)
A keresztény ember jelszava: “Amíg élek, remélek!!!”. Csak az a hiteles keresztény, aki a remény embere!
“Egy új időszakba léptetek, amikor megmutatkozik az isteni Igazságosság Isten Irgalma mellett, amely megtisztítja a világot a gonosztól”.
Legyünk annak a tudatában, ha Istentől bocsánatot kérünk, Isten végtelen Irgalmával találkozunk.
Mindazok, akik ragaszkodnak a bűneikhez, bármikor és bárhol számíthatnak Isten figyelmeztető büntetésére: gyógyíthatatlan betegségre, megszállottságra, óriási félelemre, megbolondulásra, hirtelen halálra, örök kárhozatra,… Isten Igazságossága azt jelenti, Isten a jót megjutalmazza, de a bűnt előbb - utóbb megbünteti (részben itt, teljes mértékben odaát). Ki mivel vétkezik, azzal bűnhődik (Betlehem népe, szívtelen a kis Jézussal, Heródes is szívtelen gyermekeikkel). Isten a jutalmazásnál és a büntetésnél minden körülményt figyelembe vesz. Az emberek a külső szerint ítélnek. Isten a belsőt, a szívet nézi. Isten ítéletében emberi tekintélyeket nem vesz figyelembe (elsőkből, utolsók lesznek; utolsókból elsők). Isten igazságossága tartson vissza a legkisebb bűntől és indítson a legkisebb jó megtételére is!!!
“Tudjátok meg, minden bekövetkezik, amit Fatimában megjövendöltem. Ez az időszak elérkezett!!!”
A fatimai Szűz üzenetét az Egyház elfogadta. Az üzenetet kapó gyerekeket az Egyház példaképül állította. A pápák elzarándokoltak Fatimába. Az üzenet lényege: felhívás az imára, megtérésre, bűnbánatra. Ez megegyezik a Szentírás tanításával. Miért nem fogadták el sokáig? A világban lévő nagy hitetlenség miatt. Mi lett az engedetlenség következménye? Az első és a második világháború, több 10 millió halottal és az ateizmus tévtanításának az elterjedése az egész világon. II. János Pál pápa beismerte, 1981. május 13-án a fatimai Szűz mentette meg az életét. Az egész világ Fatima felé kell nézzen! Vegyük komolyan Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét az elsőszombatot, az önfelajánlást Máriának, a megtérést,… Fatima a remény üzenete: “Ha megtértek, lesz jövőtök!”. Az érem másik oldala: “Ha nem tértek meg, mindannyian elvesztek!”
“Ti, akik hallgattok Reám, ne féljetek, mert soha nem látott boldogságban lesz részetek”.
II. Nagyfalu - jelen
Szűz Mária 2005 februári üzenete:
“Ma, az örömre hívlak meg benneteket. Jézus, Szent Fiam, aki nagyon szeret titeket, vissza akar jönni a Földre és olyan örömet fog hozni, amely a világ kezdete óta még nem volt. Erre az örömre kell felkészítselek benneteket a szívetekben. Ez nem olyan öröm lesz amit a világ ad.
Ti, most, tele vagytok félelemmel, a sok katasztrófa miatt. Ne erre figyeljetek, mert a félelem kiszorítja belőletek az örömet. A félelem nem Tőlünk van.
Ti, arra figyeljetek, hogy megtisztítsátok, felkészítsétek a szíveteket, hogy az mindig tiszta legyen. Ne tartsatok haragot senkivel! Ne ítélkezzetek senki felett! Nyissátok ki a szíveteket és mindent adjatok át Szent Fiamnak.
Rövidesen egy rendkívüli kegyelemben lesz részetek. Isten egy nagy figyelmeztetést ad az egész világnak. Ez nagy örömet fog jelenteni mindazoknak, akik hisznek Bennem és Szent Fiamban. Mindenki ott ahol van, ahol él látni fogja a mennyországot és az Isten fényében látni fogja önmagát, úgy ahogy van. Ez az esemény hamarosan bekövetkezik!!!
Ti, gyermekeim, még nem vagytok felkészülve a szívetekben az öröm befogadására. Most, azért jöttem, hogy jelenlétemmel, áldásommal, üzenetemmel erre a nagy örömre készítselek fel benneteket.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!”
Február témája: a betegség, a gyógyulások!
Mit tegyetek a betegségben?
1. Imádkozzatok!
- Mondjátok: “Jézus, gyógyíts meg engem, Szent Nevedért”. “Istenem! Legyen meg a Te, Szent Akaratod!” “Atyám, kezedbe ajánlom testemet-lelkemet, betegségemet, jövőmet,…”. “Isten adta (az egészséget), Isten elvette, legyen áldott az Úr Neve.” “Ha a sok jót elfogadtuk az Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat (betegséget) is”.
- A közös ima fokozottan hatékonyabb: “Ahol ketten-hárman egyetértve kértek valamit Istentől, megkapjátok”.
- Minden nap: tegyétek a mennyei Atya kezébe, Jézus Szent Szívébe, a Szentlélek oltalma alá, Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe a betegségeteket. Kérjétek az összes angyalok és szentek segítségét.
- Akik megbékélve szenvednek, azoknak az imája hatékonyabb!
- A betegségben végezz: kilencedet, szabadító imát, fájdalmas rózsafüzért, keresztutat, használd a szentelményeket (szentelt gyertya, szentelt víz). A dicsőítő, hálaadó ima egy nap se maradjon el.
- Mindaz, amit Isten akar vagy megenged a mi tisztulásunkra, megszentelődésünkre szolgál.
- Amikor Isten imáidat teljesíti illik érte egész életedben hálát adni!
2. Hivassátok a lelkipásztorotokat!
- Végezzétek el a szentgyónásotokat. Legtöbb betegség fő oka a bűn! Kérjetek “szabadító és gyógyító misét” és a “betegek kenetét”. A szentmisén az egyházközség imádkozzon gyógyulásotokért.
3. Bízzatok az Égiek segítségében!
- “Az Istent szeretőknek, minden a javára válik!”. “Isten senkinek sem enged nagyobb keresztet, csak amit elbír”. “Isten azért engedi meg a rosszat, mert abból nagyobb jót hoz elő”.
4. Engeszteljetek a magatok és mások bűneiért!
- A mi áldozatunknak “érdemszerző ereje van”, amely által kieszközölhetjük Isten gyógyító kegyelmét.
Részletek B.M. Éva “Örömöm titka” c. könyvéből.
Az első gyógyulás pecsét a karizma természetfölötti eredete mellett. Gál Levente tanúságtétele (46-47. old.) “Születésemtől fogva szemtengely ferdülésem volt, szellemileg visszamaradott voltam, dadogva beszéltem. A nagynéném Csíksomlyóról jövet, beszélt a csodatévő Szűzanyáról. Engem is meggyógyítana a Szűzanya? Igen, felelte a nagynéném, ha hittel kéred a közbenjárását. Kértem a Szűzanyát. Egy nap arra ébredtem, hogy szemüveg nélkül látok, elmúlt a dadogásom és szellemi képességeim javultak. A szemorvos csodálkozva állapította meg, hogy meggyógyultam. Elmentem Csíksomlyóra és megköszöntem a Szűzanya közbenjárását.”
A második gyógyulás pecsét a semjéni elsőszombati kegyelmek mellett. Szilágyi Mária tanúságtétele (70-71. old.) “Én szinte teljesen lebénultam a hátgerinc betegségem miatt. Női betegségem is volt. Jobb kezemet nem tudtam felemelni. A fejem állandóan fájt. Belső késztetést éreztem, hogy menjek a templomba, elsőszombaton. Lélekben megfogtam Jézus és Mária kezét amikor együtt imádkoztunk. Nagy melegséget éreztem a testemben. Attól a naptól teljesen meggyógyultam. Köszönöm Istennek és a Szűzanyának. Megfogadtam, hogy rendszeresen részt veszek az imatalálkozón, hálából.
A harmadik gyógyulás pecsét a nagyfalusi, Szentháromság hegy természetfölötti rendeltetése mellett. Vad Ilona tanúságtétele (66-68. old.) “Szülésem után komplikációk maradtak, melyekből egy rosszindulatú méhdaganat keletkezett. 14 év alatt különböző gyógymódokat próbáltam ki, hiába. Az orvosok lemondtak rólam. A halál szájában felkiáltottam: “Uram, ha létezel, adj még egy esélyt. Cserébe neked adom az életemet”. Nagy melegség járta át a testemet. Isten engem meggyógyított testestől - lelkestől. Dicsőítem az Urat mindenért, amit javamra, üdvösségemre, életem folyamán megengedett. Hálából Istennek szenteltem az életemet.”
III. Nagyfalu - előretekintés.
Márciusban a megszületett és megnemszületett gyerekekért imádkozunk. Konkrétan, azokért a szülőkért, orvosokért, emberekért engesztelünk, akik a megfogamzott és megszületett gyerekeket nem szeretik, kihasználják, bántják,…
Mindazokat, akik vágyat éreznek, a mennyei Atya meghívja a 40 napos komoly böjtre. Minden nap böjtölhetünk: TV, hús, szeszes ital, cigaretta, kávé,… mentesen. Az eredmény biztos nem fog elmaradni.
N.B. Ajánlatos, legalább minden második nap átelmélkedni a havi tanítást!!!.
A Szentlélek üzenete az Oltáriszentség évében:
“Minden szentmisén tudatosan figyeljetek a Szent, fehér Ostyára. Ugye ti is gyönyörködtök: a hófehér tájban, a virágbaborult fában, a tiszta fehér ruhában,… A gyakori szentáldozás: hófehérré, tisztává, mennyeivé tesz benneteket. Égi kérésünk: Viselj mindig hófehér ruhát!”
Februári házi feladat:
“DICSŐSÉG NEKED, HÁLA NEKED JÉZUS, MINDENÉRT, MÉG A BETEGSÉGÉRT IS!”

2005. január 25., kedd

Medjugorjei üzenetek 2005. január

2005. január 25.
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben újból az imádságra hívlak benneteket. Imádkozzatok, gyermekeim, a keresztények egységéért, hogy mindnyájan egy szív legyenek. Az egység valóban közöttetek lesz, amennyiben imádkoztok, és megbocsátotok. Ne feledjétek: csak akkor fog győzni a szeretet, ha imádkoztok, és megnyitjátok a szíveteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2005. január 4., kedd

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2005. január 1.

4. Elsőszombat a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
2005 első hónapjában, azért engeszteljük Szűz Máriával a Szentháromságot, hogy a keresztények között és a világban az egység megvalósuljon.
“Szűz Mária, aki az Egység, a Remény és az Oltáriszentség Édesanyja vagy, könyörögj érettünk!”.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Naponta meghívjátok-e az életetekbe a Szentháromságot, az összes szenteket és angyalokat, hogy védelmezzenek, segítsenek és megáldjanak titeket? Hiszitek-e azt, Jézus ma is szabadító és gyógyító Istenetek, ha bizalommal kéritek a segítségét? A türelem, a megértés, a szép szavak, egyszóval a szeretet jellemzőek-e reátok? A világosság rózsafüzérét, a szentségimádást végzitek-e csütörtökönként? Komolyan vettétek-e az engesztelést azokért, akik helytelenül viszonyulnak az Oltáriszentséghez? Ha ti lettetek volna valamelyik áldozat helyében Ázsiában, a túlvilágon hová kerültetek volna? Most készen vagytok-e találkozni az Úr Jézussal?
Részlet, Szűz Mária 2004 decemberi üzenetéből, magyarázattal.
“Itt meg akarlak tanítani benneteket: az engedelmességre, az állhatatosságra és a bizalomra. Ez a három erény nagyon fontos lesz az elkövetkezendő időben”.
- “Jézus engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, ezért Isten felmagasztalta Őt…”
- “Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.”
- “Áldott, aki az Istenben bízik, átkozott, aki az emberekben bízik”.
II. Nagyfalu - jelen
Szűz Mária 2005 januári üzenete:
“Ma, az év kezdetén, ünnepélyesen jelentem be nektek: Én a Remény Anyja vagyok!
Egy új időszakba léptetek, amikor megmutatkozik az isteni Igazságosság Isten Irgalma mellett, amely megtisztítja a világot a gonosztól. Az a nagy katasztrófa, amely Karácsonykor történt, az egy nagy figyelmeztetés volt az egész világnak. Készüljetek fel: ehhez hasonló több is fog következni.
Ti, akik követtek Engem, ne féljetek, mert Én a Remény Anyja vagyok.
Ahogy elhoztam 2000 évvel ezelőtt a Világosságot a világba, úgy hozom el ezután is. Amikor minden sötétségben lesz és minden kilátástalanná válik, akkor fogom elhozni a Világosságot, Fiamat, Jézus Krisztust.
Én, aki a Remény Anyja vagyok, egy elkövetkezendő időpontban, be fogom jelenteni Szent Fiam visszajövetelét, ide a Földre. Készüljetek fel erre az időre: sok imával, sok jócselekedettel, megbocsátással és sok-sok szeretettel.
Egy imát ajánlok nektek, amelyet mondjatok el minden reggel, térdenállva:
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek. Teljes szívemből imádlak és felajánlom Neked: Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét, amely a világ összes Tabernákulumában jelen van, engesztelésül a szidalmakért, az istenkáromlásokért, a közömbösségért, amelyekkel Őt megbántják. Jézus Legszentebb Szívének végtelen érdemeiért és Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárására könyörögve kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket.”
Addig mondjátok ezt az engesztelő imát, míg van Oltáriszentségetek.
Ezen ima végzésével nagyon sokat tehettek az egész emberiségért.
Tudjátok meg, minden bekövetkezik, amit Fatimában megjövendöltem. Ez az időszak elérkezett!!!
Ti, akik hallgattok Reám, ne féljetek, mert soha nem látott boldogságban lesz részetek.
Én, aki a Remény Anyja vagyok, el akarlak vezetni benneteket Szent Fiamhoz, Jézus Krisztushoz.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!”
Január témája: “Legyenek mindnyájan egy”
Általában az egységről!
Fontos az ima az egységért; fontosabb tenni valamit az egységért; a legfontosabb élni az egység szellemében.
Csak az tud természetfeletti egységet építeni az emberekkel, aki Istennel egységben, jó kapcsolatban él.
Hidd el: ahol megszületik a szeretet-egység, ott előbb-utóbb létre jön a hit-egység is.
Az egység példaképei:
- A Szentháromság: akik között kölcsönös szeretet, egyenlőség, mellérendelés és a másság tisztelete van.
- A Szentcsalád: Jézus közöttük mindig jól érezte magát!
- Az első keresztények, akikre ujjal mutattak: “Nézzétek, mennyire szeretik egymást.”
- Az emberi test: arra kell törekedjünk, mint a végtagok, egymás szolgálatára legyünk.
Az egység feltételei: az együttérzés; a párbeszéd készség; az értékelés; megbocsátás - bocsánatkérés; a rossz emlékek elfelejtése, nem emlegetése;… Azt keressük, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt. Ezeket tanulni kell!
Az egység ellenségei: a lázadozó angyalok, az engedetlen első emberpár, a gyilkos Káin, a gőgös Bábeliek,… és mai követőik.
Van bűnös egység is a rosszban. Heródes és Pilátus kibékültek, amikor Jézust ki kellett végezni. A Gonosz Lelkek összefognak, azzal a szándékkal, hogy az embereket a pokolba vigyék. Ettől óvakodjunk!
Soha ne felejtsük el: Együtt erősek vagyunk, egyenetlenkedve tönkre megyünk.
Részletek B.M. Éva “Örömöm titka” c. könyvéből.
Az egység karizmája (43-44. old.)- “Csíksomlyón, 1987. szeptember 4-én, a keresztút XIII. stációjánál, amikor befejeztük az imát, a Napnak egy sugara reám vetődött. Elragadtatásba estem. Megtapasztaltam, Isten a szeretet forrása. A Mennyei Atya így beszélt: ‘Ti az egység karizmáját kapjátok! Munkálkodjatok ezen! Sok lelket hozzatok Hozzám!’ Elhatároztam, hogy ezután másképpen élek. Egészen Istennek szentelem magam. Ott a hegy tetején a Szentháromság újjászült engem.”
Az egység keresztje (62. old.) - “Egy látomásban megmutatta nekem a Szűzanya, hogy a kis hegyünk tetején, Nagyfaluban, egy kereszt kell, hogy álljon. Ez az egység keresztje kell legyen. Az Úr Jézus mondta: Legyenek mindnyájan egy. Minden ember, aki jószándékkal megy a kereszthez, találja meg lelki békéjét, függetlenül attól, milyen vallású vagy nemzetiségű.”
Az Egység Anyja (81. old.) - “Egyik este, ima közben a Szűzanya hangját hallottam a bensőmben: Állíts egy szobrot az Én képmásommal arra a helyre, ahol a Forrást mutattam neked. Helyezd el a következő írást ugyanott, jól látható helyen -
Én minden megátalkodott bűnösnek, minden vallásúnak, minden nemzetiségűnek, Szent Fiamhoz vezető Édesanyja vagyok.” (a Szűzanya kinyilatkozatása 2002. augusztus 5.-én)
Részlet Chiara Lubichtól: Az egységről.
“A világot ma sokféle feszültség jellemzi: háborúk, terrorizmus,… Mégis, ezek ellenére a világ az egység felé törekszik. Ez az idők jele. A Szentlélek: egyetlen családdá akarja tenni az egész világot. Az egység a mi sajátos hivatásunk. Kértük Jézustól: tanítson meg minket az egység élésének módjára. Felajánlottuk Jézusnak életünket, kértük használja fel azt az egység megvalósítására. Mi azért élünk, hogy legyünk egy Istennel, egy egymással és egy mindenkivel. Ez belemerít bennünket az egyetemes testvériségbe.
Mit jelent egynek lenni?
Érezzük azt, amit a testvér érez. Oldjuk meg a problémáit szeretettel, úgy mint a sajátjainkat. Hallgassuk végig mindazt, amit a testvér mond. Az egységet fenn kell tartani minden áron. Jézus a halálba kerül, de élet fakad belőle. Ő a gyógyszer a világ számára. Ha meg akarjátok valósítani az egységet városotokban és a világon, legyetek egy egymás között. Mindenki egy lesz, ha mi egy leszünk.
Mi az egység következménye?
Az egységben élvezzük: Jézus jelenlétét, a békét, az örömöt, a szeretetet, nyugalmat, állandó ünnepet,… Mi, arra vagyunk hivatva, hogy az Úr Jézusban felemeljük az egész emberiséget, hogy mosolyra fakasszuk a világot.
Áldozat nélkül nem lehet építeni az egységet, sem a családban, sem a világban. Mondjuk ki minden jelen pillanatban, a fájdalomban is Isten akaratának: Igen Atyám!!! Így nagyon sok lelket újjászülhetünk. Ne bántsuk meg a Szeretetet: panaszkodással vagy rosszkedvűséggel. Legyünk készek minden fájdalmat örömmel legyőzni. Így megtisztulunk, megszentelődünk. Az isteni rendben az elfogadott és felajánlott fájdalom a legtermékenyebb dolog.”
III. Nagyfalu - előretekintés.
Az engesztelő lelkigyakorlat folytatódik az Ég Akarata szerint.
Milyen szándékra engeszteljünk?
Januárban: a keresztények és a világ egységéért!
Februárban: a fizikai - lelki - szellemi betegekért!
Márciusban: a megnemszületett és a megszületett gyerekekért!
Mit tegyünk a kilencedek alatt! (a hónapok első kilenc napjában)
Imádkozzunk többet! A szabadítóimát, a rózsafüzért, naponta végezzük. Áldozzunk gyakran. Legyen csütörtökön szentségimádás. Böjtöljünk délig. A húst, a TV-t, szeszes italt, cigarettát, kávét,… tegyük félre. A jócselekedet, a havi gyónás, a Szentírásolvasás, a szentelmények (szentelt-gyertya, víz) ne maradjon el.
Mit tegyünk a kilencedek után: hétfőn, szerdán, pénteken?
Ugyanazt tegyük, mint a kilenced alatt. Befelé vegyük komolyan, kifelé a szeretet vezessen.
* Az ima szellemére tegyük a hangsúlyt: maradjunk állandóan Isten jelenlétében, szeretetében, akaratában!
* A böjt szellemére figyeljünk: ne a test, hanem a lélek vezessen!
* A jócselekedet szelleme jellemezzen: legyünk mindenki hasznára és senki kárára!
* Legyen elvünk: mérték az érték! (evésben, ivásban, alvásban,…)
A Szentlélek kérése az Oltáriszentség évében:
“Engeszteljetek azokért a lelkekért: akik olyanok, mint egy külsőleg rendbetett templom, de Jézus nélkül; akik olyanok, mint egy gyönyörűen kifaragott Oltárszekrény, de Jézus nélkül; akik olyanok, mint egy kívül aranyozott áldoztatókehely, de Jézus nélkül. Ma arra hívlak meg benneteket, hogy legyetek a legegyszerűbb templom, de Jézussal; legyetek a legszerényebb Oltárszekrény, de Jézussal; legyetek egy régi-kopott áldoztatókehely, de Jézussal. Legyetek állandóan Krisztus hordozók, mint Mária!!! Míg éltek, ez legyen a ti legelső és legfontosabb hivatásotok. Így, ebben a lelkületben, napi 24 órás, sokakat megmentő, engesztelő lelkek lesztek e Jézus nélküli világban”.
Januári házi feladat:
“SZŰZ MÁRIA SEGÍTS, HOGY MINDIG CSAK A JÓT AKARJUK, A ROSSZAT SOHA, HOGY ÍGY ÁLLANDÓ EGYSÉGBEN MARADJUNK AZ ÉGIEKKEL ÉS A FÖLDIEKKEL”

2004. december 25., szombat

Medjugorjei üzenetek 2004. december

2004. december 25.
„Drága gyermekek! Ma is örömmel hozom hozzátok a karjaimban Fiamat, Jézust, aki megáld, és a békére hív benneteket. Imádkozzatok, gyermekeim, és legyetek az Örömhír bátor tanúi minden helyzetben. Csak így fog Isten megáldani benneteket, és megadni mindazt, amit hitben kértek Tőle. Veletek vagyok mindaddig, amíg a Mindenható megengedi. Nagy szeretettel közbenjárok mindegyikőtökért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2004. december 7., kedd

Nagyfalu, 2004. december elsőszombatján:

Itt a természet templomában vagytok. Itt meg akarlak tanítani benneteket: az engedelmességre, az állhatatosságra és a bizalomra. Ez a három erény nagyon fontos lesz az elkövetkezendő időben. Vissza akarom vezetni: az egyszerűséghez és a szegénységhez azokat, akik hallgatnak Rám. A világ: a vagyon, a hírnév és a mulandó dolgok után szalad. Nektek az ellenkezőjét kell tennetek. Ez a hegy alkalmas arra, hogy Jézussal és Velem legyetek. Itt jobban meghalljátok a Szentlélek hangját. Az első Karácsony évezredekkel ezelőtt a világ szégyene volt. Lejött a Földre a Világosság és az emberek nem fogadták be. Tőletek elvárom, hogy ne gazdag javakkal ajándékozzátok meg egymást. Ezt a világ fiai teszik. Ti egymásnak elsősorban Jézust adjátok és emellett egy kis figyelmességet, ami hitet ad. Értékeljétek a megáldott kegytárgyakat, amelyek által megvédlek benneteket. Bízzatok Bennem! Én mindenkit Jézus Krisztushoz akarok vezetni, Ő pedig az Atyához, az örök boldogságba. Készüljetek fel, rövidesen megjelenik a „Bűn Embere”, aki azt fogja mondani magáról: „Én vagyok az Isten”. Akkor kilátástalanság, nagy sötétség és zűrzavar lesz az egész világon. A keresztes Kígyóval kell megküzdenetek. Jézus, csak azután fog eljönni a Földre, nagy fényben, hogy elhozza a Világosságot. Aki Jézusban és Bennem bízik, minden rossztól megmenekül. Amit Jézus és Én fogunk adni nektek, az mindörökké megmarad”.

2004. december 5., vasárnap

2005 - Az Oltáriszentség éve - “Tedd csak a jót, kerüld a rosszat, felkészülve várd az Urat!” 2004. december 4.

3. Elsőszombat a Szentháromság hegyén, Nagyfaluban.
Ezt a hónapot Jézus Krisztus imádására és dicsőítésére szenteljük.
“Dicsőség Neked Jézus, hála Neked Jézus mindenért, különösen a lelki békédért”.
A lelkigyakorlatban engesztelünk az egész emberiségért, hogy felkészülve várja Jézus második eljövetelét.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Jézus nevében, aki mindannyiunkért megszületett, megkérdezem tőletek:
Az elmúlt év mottója: - “Csak jót: gondolj, mondj és tegyél, hogy Isten jó eszköze legyél!”- látható nyomot hagyott-e bennetek? Megtettétek-e mindazt, ami tőletek telt a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításáért? (ima, böjt, jócselekedetek, Szentírásolvasás, szentelmények használata, stb) A mennyország felé haladt-e az életetek? Kerültétek-e a pokol felé vivő rossz cselekedeteket? Megszületett-e bennetek a természetfölötti szeretet? Helyesen viszonyultatok-e a magánkinyilatkoztatásokhoz? Értékelitek-e a Szentmisét, Oltáriszentséget és papjaitokat? Türelmesen éltétek-e meg a lelki tisztulásotokat?
II. Nagyfalu - jelen Az Égiek meghívása
- Mennyei Atyánk, előre megköszönjük azokat a nagy kegyelmeket, amelyeket - hisszük -, a mai elsőszombaton is elkészítettél nekünk. Köszönjük Atyánk, hogy ebben a sáros, nyirkos időben is újra összegyűjtöttél minket. Mennyei Atyánk, égi, isteni jelenléteddel tiszteld meg a mi többre vágyó közösségünket. Hatalmas kezedbe helyezzük magunkat, szeretteinket, ellenségeinket, ügyeinket, az egész emberiséget, kérünk áldj meg minket.
- Jézus Krisztusunk, Téged is meghívunk tudatosan a mai ünnepre. Drága, Szent Sebeidbe helyezzük magunkat, minden jószándékunkat, testünket-lelkünket, betegeinket, jövőnket,… kérünk isteni jelenléteddel áldj meg bennünket.
- Szentlélek Istenünk, Téged is meghívunk ebbe a nagy sátorba, Noé bárkájába. Kérünk vezess, oltalmazz és ments meg bennünket. Szentlélek Istenünk, mi hisszük, hogy Jézus és Mária által meg fogod menteni az egész világot. Bocsánatot kérünk minden bűnünkért.
- Szűzanyánk, akarjuk a Te jelenlétedet, akarjuk a Te közbenjárásodat, égi tanításodat. Kérünk, édesanyai áldásoddal áldj meg bennünket és Szeplőtelen Szívedbe fogadj be minket.
- Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael főangyalok, összes angyalok és szentek,… kérünk Titeket, jelenlétetek által bőséges kegyelmet esdjetek le együttlétünkre és közös engesztelésünkre. Kérünk járjatok közbe értünk, hogy képesek legyünk minden jónak a befogadására és minden rossznak a visszautasítására.
- Hála, köszönet, dicsőítés jelenlétetekért, áldásotokért, mindenért. Ámen.
Szűz Mária üzenete:
“Itt a természet templomában vagytok. Itt meg akarlak tanítani benneteket: az engedelmességre, az állhatatosságra és a bizalomra. Ez a három erény nagyon fontos lesz az elkövetkezendő időben.
Vissza akarom vezetni: az egyszerűséghez és a szegénységhez azokat, akik hallgatnak Rám. A világ: a vagyon, a hírnév és a múlandó dolgok után szalad. Nektek az ellenkezőjét kell tennetek. Ez a hegy alkalmas arra, hogy Jézussal és Velem legyetek. Itt jobban meghalljátok a Szentlélek hangját.
Az első Karácsony évezredekkel ezelőtt a világ szégyene volt. Lejött a Földre a Világosság és az emberek nem fogadták be. Tőletek elvárom, hogy ne gazdag javakkal ajándékozzátok meg egymást. Ezt a világ fiai teszik. Ti egymásnak elsősorban Jézust adjátok és emellett egy kis figyelmességet, ami hitet ad. Értékeljétek a megáldott kegytárgyakat, amelyek által megvédlek benneteket.
Bízzatok Bennem! Én mindenkit Jézus Krisztushoz akarok vezetni, Ő pedig az Atyához, az örök boldogságba.
Készüljetek fel, rövidesen megjelenik a “Bűn Embere”, aki azt fogja mondani magáról: “Ő az Isten”. Akkor kilátástalanság, nagy sötétség és zűrzavar lesz az egész világon. A keresztes Kígyóval kell megküzdenetek. Jézus, csak azután fog eljönni a Földre, nagy fényben, hogy elhozza a Világosságot. Aki Jézusban és Bennem bízik minden rossztól megmenekül. Amit Jézus és Én fogunk adni nektek, az mindörökké megmarad”.
Gyógyító és szabadító ima
- Tárjátok ki a kezeteket és a szíveteket az Égiek gyógyítása és szabadítása előtt. Kérjük a Szentlelket, segítsen, hogy a felkínált kegyelmeket el tudjuk fogadni.
- Jézusunk, imádjuk isteni hatalmadat, amellyel meggyógyítottad a betegeket, amellyel kiűzted a gonosz lelkeket, amellyel feltámasztottad a halottakat, amellyel lecsendesítetted a háborgó tengert. Jézusunk, imádunk Téged. Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Kérünk szellemileg lépj ki és menj oda a betegeink mellé és érintsd meg őket gyógyító, szabadító szereteteddel. Jézusunk, érintsd meg beteg, megkötözött testvéreinket: a testüket, lelküket, nyelvüket, szívüket, beteg részeiket,… hogy azok meggyógyuljanak. Jézusunk, add, hogy beteg, megkötözött gyermekeid úgy nézzenek Rád, mint a köztünk járó gyógyító és szabadító Istenre, aki üdvösségünk érdekében, minden jóra képes vagy. Jézusunk áld meg a problémáinkat, hogy azok akaratod szerint megoldódjanak. Drága Szentlelked által áraszd ki a Te gyógyításodat, szabadításodat.
- Mária, Te vagy a “Betegek Gyógyítója”, a “Térdenálló mindenhatóság”. Úgy kérünk Téged, mint, akinek érző szíve van, mint, akinek szeretettel teljes ölelő karjai vannak. Kérünk, áld meg, érintsd meg, öleld meg betegeinket.
- Jézus, Mária köszönjük a jelenléteteket. Kérünk árasszátok ki a kegyelmeket, hogy mindazok, akiknek eljött az idejük, hogy meggyógyuljanak, azok meggyógyuljanak; akiknek eljött az idejük, hogy megszabaduljanak, azok megszabaduljanak; akiknek eljött az idejük, hogy megtérjenek, azok megtérjenek.
- Jézus, Mária, bármit tesztek velünk, mi egész életünkben áldunk, szeretünk és magasztalunk Titeket. Ámen.
December témája: “Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele”
a) Hogyan készüljünk Jézus második eljövetelére?
Legyen fontosabb számunkra a Valaki: Jézus, a családunk, akikkel találkozunk (ismerősök), mint a valami. Legyünk állandóan készen az Úr Jézussal való találkozásra, még akkor is, ha az Ő visszajövetelének az idejét nem ismerjük.
Imádkozzunk többet az “alvó keresztényekért”, akik az édes bűn párnáin alszanak.
Vigyázzunk a “stresszes” készülődésben, hogy szavaink “ne méreg”, hanem szép ajándékok legyenek családunk részére.
Akarunk, Jézus segítségével: több türelemmel, megértéssel és szeretettel viszonyulni azokhoz, akik ránk vannak bízva.
Legyen állandó eszményképünk: az alázatos és engedelmes Mária, aki a szíve alatt hordozta Jézust, az egész világ Megváltóját.
Nem akarunk félni Jézustól, aki szeret minket. Rendelkezésére bocsátjuk egész lényünket, hogy éljen bennünk és dolgozzon rajtunk keresztül.
Az Oltáriszentség évében: rendszeresen akarunk a szentmisére járni, áldozni, úgy, hogy ez a többlet bárhol és bármikor meglátszódjon rajtunk.
Jézussal találkozhatunk: a Szentírásban, a szentségekben, a felebarátban. Az idők végén: isteni jóságával, teljes ragyogásában jön közénk a Földre. Nyitott szívvel akarjuk Őt várni.
Mindenkinek hasznára válna, ha jobban belegondolnánk a Krisztussal való találkozás elkerülhetetlen valóságába. Így mindennap szívből mondanánk: Maranatha! Jöjj el Uram, Jézus!
b) Részlet Don Gobbi lelkigyakorlatából. Stefano Gobbi atya “a Máriás Papi Mozgalom” alapítója, lelkigyakorlatot tartott kb. 300 papnak, 25 püspöknek és 1 bíborosnak Krisztus dicsőséges eljöveteléről. A következőket mondta:
Mária üzenete: “Az elsőhöz lesz hasonló Jézus második eljövetele is, mielőtt végül eljön az utolsó ítéletre. Váratlanul fog eljönni. Eljön, hogy megkezdje uralmát a világban”.
A Szentírás kifejezetten beszél arról, hogy Jézus ebbe a világba fog eljönni: “Vajon, amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a Földön”. “…látni fogjátok, hogy az Emberfia eljön az ég felhőin”. Amíg lesznek felhők, addig nem lesz utolsó ítélet.
A Hittani Kongregációhoz kérdést intéztek: “Miképpen kell érteni Jézus dicsőséges eljövetelét? Mint az utolsó ítéletre való eljövetelt, vagy még a Földre való eljövetelt?” Válasz: “Ebben a témában még sohase nyilatkozott az Egyház. Ezért lehet akár az egyik, akár a másik felfogást képviselni”.
Milyen lesz Krisztus második eljövetele? “Amikor újból eljön Jézus, dicsőségesen ki fogja magát nyilatkoztatni ennek a világnak és elhozza Országát a Földre, amely a szeretet, az öröm és a béke Országa lesz”.
Milyen kísérőjelenségei lesznek Krisztus eljövetelének?
==> A teremtmények “Igent” fognak mondani az Atya Akaratára.
==> Meg fognak tisztulni a szívek-lelkek világszinten, a Szentlélek egészen különleges kiáradása által.
==> Új korszakot nyit a világ számára, a szeretet civilizációját.
==> Jézus, az Oltáriszentségben, teljes hatalmát kinyilvánítja. Mindent megújít és végül új Eget és új Földet fog hozni.
III. Nagyfalu - előretekintés
Hála, azért, hogy 2005 elsőszombattal kezdődik. Hisszük, ez megpecsételi az egész évet. Hisszük, hogy 2005-ben is, a maximális kegyelmeket Jézus és Mária által fogjuk kapni.
Az Úr Jézus nevében ajánlom, hogy az Oltáriszentség évében: rendszeresen járjunk szentmisére, áldozzunk, csütörtökönként végezzük a “Világosság Rózsafüzérét” és szentségimádást.
A papoktól kéri az Úr Jézus, áldoztatás előtt is és utána is csókolják meg, szeretetük jeléül, az áldoztató kelyhet. Legalább csütörtökönként áldják meg az Oltáriszentséggel az egész világot, a négy égtáj felé fordulva.
A lelkigyakorlat folytatódik. Befelé, otthon éljük meg a lehető legkomolyabban. Kifelé a szeretet vezessen.
Szűz Mária kérése: “A legnagyobb szeretettel kérlek titeket, engeszteljetek azokért: akik nem járnak templomba; akik nem áldoznak; akik bűnös lélekkel áldoznak; akiken nem látszik meg a Jézussal való találkozás; akiknél a szentséglátogatás és szentségimádás hiányzik; akik kételkednek vagy nem hisznek Jézus valóságos jelenlétében az Oltáriszentségben; akik betörtek a templomokba és meggyalázták Jézust; akikben Szent Fiam keresztre van feszítve még Karácsonykor is”.
Decemberi házi feladat:
“JÉZUSOM SEGÍTS, HOGY ÉLETEM MINDEN PILLANATÁBAN KÉSZ LEGYEK A VELED VALÓ TALÁLKOZÁSRA”