Nemrég megjelent a szinodális szinódus 7. és 9. munkacsoportjának zárójelentése. Szinodális szeretettel jelzem, hogy ha valaki kételkedett volna a szinodális képviselők haladó szintű szintetizáló képességeiben, az tévedett: a zárójelentés valóban azt tartalmazta, amit egy halál előtt kórházból hazaadott nagybetegnél illik tartalmaznia: a helyzet emberileg reménytelen, a beteg haldoklik.
Felvezetőként a 7. munkacsoporttól csak azt az érdekes meglátást osztanám meg az érdeklődő szakmai közönséggel, amely a püspökök kiválasztásának új szempontját javasolja. A kiválasztás ezek szerint már nem csak a valamilyen szellem zsinati kényszerleszállásában való feltétlen hitet és a vatzsin új evangéliumának elfogadását igényli, hanem a szinodális kompetenciák meglétét is. Feltételezem, hogy nemsokára ezeket már gyakoroltatják is az üres szemináriumokban.
A 9. munkacsoport jelentése nagyobb port kavart fel, és nem elsősorban azért, hogy a Paradigmaváltás Szelleme által megszállottak átnevezték magukat az Ellentmondásos Kérdésekről nevezett munkacsopiról a Felmerülő Kérdésekről nevezettre. Mert már a nevükben is üzenni kívánták, hogy bizonyos kérdések már nem tekinthetők ellentmondásosnak, hanem csak felmerülőnek, és mint ilyenek, szinodális megkülönböztetésért, azaz jóváhagyásért kiáltanak. A zárójelentésük ehhez a szinodális közös megkülönböztetéshez kívánt teológiai kritériumokat és szinodális módszertant adni, de ismét csak arról adott tanúbizonyságot, hogy immár csak az isteni csoda segíthet rajtunk.
Az egyik „felmerülő” kérdés a szodomita életmód egyházi elfogadása. A munkacsopi hozzáadott érték(telenség)e két gyakorló szodomita zárójelentéshez csatolt tanúságtételeiből levonható pozitív következtetésekben jelenik meg, amelyek „előrevetítik a szemléletváltást”, ahogy a munkacsopi írja. Ez a szemléletváltás „egy olyan teológia sajátos hozzájárulása, amely képes megnyitni a Biblia kontextuális és hermeneutikai olvasatát” (25. oldal). Azt pedig, hogy miben állhat a kontextuális olvasat és a szemléletváltás, a jelentéshez csatolt két „tanúságtételből” és azok értékeléséből láthatjuk.
A zárójelentést kidolgozók mindenféle kritika nélkül teszik közzé és veszik át a két szodomita meglátásait. Így a portugál felismerését amely szerint „a bűn gyökere nem az (azonos nemű) párkapcsolatban rejlik, hanem abban, hogy nem hiszünk abban az Istenben, aki a mi beteljesülésünket kívánja” (Testimony-A1-Homosexuality.pdf), és az amerikai gyakorlóét, aki szerint „A szexualitásom nem perverzió, nem rendellenesség és nem kereszt; hanem Isten ajándéka. Boldog, egészséges házasságban élek, és nyíltan meleg katolikusként teljes életet élek” (Testimony-A2-Homosexuality.pdf). Az összefoglalásban pedig a munkacsopi püspökei osztják az amerikai értékelését a szodomita irányultság gyógyítására irányuló terápia szörnyűségéről (Jelentés 24. oldal). Ez utóbbi gyakorló kaotikus az egyik érdekelt személy arról a korábban sajtót bejáró fotóról, amelyen James Martin éppen megáld egy együttélő párt. Amelynek egyik tagja azóta hivatalosan is szinodális szakértővé vált, hiszen lám, van mondanivalója az Egyház számára.
Egy interjúban Athanasius Schneider püspök már a homoszexualitás eretnekségéről beszél, és arról, hogy ez a jelentés azt mutatja, hogy már túlléptünk a vörös vonalon az eretnek és igaz tanítás között, ez pedig önmagában igazolja azok állítását, akik szükséghelyzetről beszélnek az Egyházban. És akiket nemsokára kiközösítenek…
Természetesen igaz a püspök értékelése. És azt, hogy ő egyre egyértelműbben fogalmaz, talán az indokolja, hogy ő is immár csak isteni csoda révén látja megoldhatónak a káoszt.
Tudjuk, hogy a békafőzés sikeressége a hőmérséklet fokozatos emelésében áll, a tanításbeli és fegyelmi vörös vonal meghaladása pedig az egyházi hivatalviselők „nem magiszteriális jellegű” vonalsértéseinek áradásában, majd a magiszteriális szintre emelt megnyilvánulások zavarosságában áll. Így válik maga a vörös vonal is érdektelenné. A „rendes” magisztérium „tanításaival” és az egyházi hivatalviselőkkel együtt.
Mert mindez nem lenne lehetséges, ha Leó nem támogatná a „paradigma-váltást”, amely valójában teljes és nyílt szakítás az Egyház tanításával. A jelek szerint Leó beteljesíteni jött a Franciscus által elkezdett rombolást.
Ez a beteljesedés pedig azáltal vált lehetővé, hogy megszoktuk a vörös vonalak porlását, hozzászoktunk az egyre forróbb vízhez. De az ő regnálása alatt éppen ebben tapasztalható valami új is: apátia és érdektelenség tetőzik a hívek között is. És nehezen képzelhető el botrányosabb helyzet, mint amikor a hit elleni bűncselekmények záporozását már felhorkanás sem követi.
Hogy mi a megoldás? Mivel a Kézenfekvő Megoldások Tárából az emberi megoldások alfejezet kimerült, az özönvíz pedig már kiesett a lehetőségek közül, egyre valószerűbb óhajnak tűnik az alábbi kedves himnusz könyörgése az Úr aszteroidájáért.
Persze ez csak egy ötlet, nem ragaszkodom hozzá, tanulom az Úrra bízni a dolgokat.
De addig is műveljük kertjeinket.
Mivel leírva nem annyira jó látni, kisbetűvel írom a himnusz szövegének fordítását :)
Küldd ránk aszteroidádat, ó, Urunk,
Bosszúd áradjon ki miránk.
Borítsd lángba és tűzbe a Földet.
Teljes megsemmisülést kívánunk.
Ahogy a dinoszauruszokkal tettél:
Pusztítsd el az emberiséget meteorokkal!
Az emberiség lefutotta a pályáját;
A megsemmisítést kívánjuk.
Dicsérünk Téged, mindenható Isten,
Temess minket immár a földbe.
Kérünk, küldj egy masszív méretű sziklát,
Hogy gyors véget hozzon ránk. Ámen.
https://invocabo.wordpress.com/2026/05/13/bekafozes-voros-vonalakkal/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése