Caminante Wanderer: A liturgia reformja már a "zsinat" előtt kezdetét vette

 

[A cikkel kapcsolatban érdemes felidézni F. Cekada cikksorozatát a szenthét liturgiai változtatásairól]

Életemben először Bonnban az FSSPX ottani kápolnájában vettem részt „tradicionális rítusú” nagyheti szertartáson. És ekkor meglepetéssel fedeztem fel, hogy a szertartások gyakorlatilag nem különböztek azoktól, melyeket addig minden évben a Novus Ordo-ban éltem át. Mindössze a nyelv volt más.
„Furcsa”, mondtam magamnak, „hogy Bugnini és emberei mindent úgy hagytak, ahogy a zsinat előtt volt.” – Abban az időben még fiatal voltam, és nem ismertem a történelmet: nem tudtam, hogy a reformot már korábban végrehajtották, és az, amit én – és velem sokan mások – a tradicionális nagyhétnek tartunk, valójában egy ugyanolyan modern nagyhét, mint Montini Novus Ordo-ja.

Ha ez a téma olykor szóba kerül, sokan mellékesnek tartják, olyasminek, aminek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani – egyfajta bizánci vitának, ami a fontosról tereli el a figyelmet. Én viszont meg vagyok győződve arról, hogy itt nem mellékes dologról van szó. – Elsőnek tehát azt kell megvizsgálni, hogy miből áll ez a nagyheti reform, és miért fontos ma sokak számára, hogy helyette a korábbi, reform előtti rítust ünnepeljék.

Sokan, akik beszélnek e változásról, úgy gondolják, hogy pusztán annyi történt, hogy húsvét vigíliáját, azaz a "nagyszombati liturgiát" nem szombat reggel, hanem éjjel ünneplik. Holott ez csak egy kis részlet; a változtatások sokkal mélyebbre hatoltak.
Montini 1969-ben az új misekönyv bevezetésekor kiadott apostoli konstitúciójának szövege sok mindent elárul erről: „Bebizonyosodott, hogy a Római Misekönyv formuláit át kell dolgozni és gazdagabbá kell tenni. Ennek a reformnak első lépését elődünk, XII. Pius már megtette a húsvétéjszaka és a szenthét rítusainak megreformálásával, ami a Római Misekönyv jelenkori mentalitásához való alkalmazkodásának első lépését jelentette.”

Pontosan erről van szó: a nagyhét szertartásainak reformját az 1948-tól azért kezdték el, hogy a római katolikus liturgiát a modern világ mentalitásához igazítsák. Ennek legbiztosabb bizonyítékát nem Montini, hanem azon három személy kiléte nyújtja, akik ezeket az újításokat végrehajtották: Annibale Bugnini, Carlo Braga és Ferdinando Antonelli – ugyanazok a személyek, akiknek egy évtizeddel később az volt a feladatuk, hogy az egész Missale Romanum reformját elvégezzék, és a Novus Ordo Missae különös képződményét létrehozzák.

A 1955-ben bevezetett liturgikus reform a szenthét minden ünnepnapjára kiterjedt. [Lásd e reformok a részletes bemutatását F. Cekada cikksorozatában.]
Virágvasárnapra egy olyan rítust vezettek be, mely a nép felé, a keresztnek és az oltáron levő Krisztusnak háttal zajlik. [A pap a pálmaágakat nem az oltárnál, hanem egy asztalnál szenteli meg, ami mögött áll ő „szemben a néppel” – ez az első alkalom, hogy a római liturgiában ilyen irány megjelenik.] – Nagycsütörtökön megengedték a laikusoknak, hogy belépjenek a szentélybe. Nagypénteken a rengeteg újítás egyike a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel szembeni tiszteletadások megcsonkítása és a kereszt előtti hódolat megváltoztatása. – Nagyszombaton nem csak a szakértők fantáziája kapott szabad utat, hanem az áteredő bűnre és a keresztségre vonatkozó szimbolikát, mely az Egyházba való bejutás kapuját jelképezi, is törölték. – És abban az időben, amikor a „Szentírás újrafelfedezését” hirdették, e legfontosabb ünnepeken redukálták a bibliai szövegek számát, sőt Máténál, Lukácsnál és Márknál még az Oltáriszentség megalapításának evangéliumi szövegét is megcsonkították.
Korábban e napokon az Oltáriszentség megalapításának felolvasását mindig összeköttetésbe hozták a szenvedéstörténettel, annak megmutatására, hogy az Utolsó Vacsora milyen módon vált a kereszthalál előzményévé, és hogy egyúttal azt is megmutassák, hogy a vacsorának áldozati karaktere volt. A reformmal az Oltáriszentség megalapításának elbeszélését mind a három nap Evangéliumából kitörölték.

Bugnini személyi titkára, Carlo Braga szerint ez a reform „faltörő kos” volt, mely a római liturgiát az egyházi év legszentebb napjaiban destabilizálta, és az ilyesfajta összevisszaság az egész későbbi liturgikus szellemre jelentős hatást gyakorolt. Való igaz, hogy ezzel vette kezdetét a liturgiában az önkényes kezdeményezések kora, amikor ú. n. szakértők saját "ízlésük" szerint újítottak, aztán töröltek, ha megállapítást nyert, hogy a történészek egyes dolgokban tévedtek. (A legjobb példa erre a kísérletezésre a NOM alapját képező nagyra magasztalt „Hippolytus-kánonok”.)

A XII. Pius által felállított mintegy hat főből álló bizottságban Bugnini – még – nem játszott fontos szerepet. A döntéseket legnagyobb részben Bea és Antonelli hozta meg. A bizottság ezenkívül még a breviárium radikális reformjával is meg volt bízva, melynek célja egy új naptár megteremtése volt.
Ebből két dolgot lehet felismerni: Először is, hogy e "reformok" iránya nem egyedül Bugnini-től függött, hanem sokkal inkább más, vezető pozícióban levő személyektől, akik támogatták ezen irányt. Másodszor: az ú. n. Pius-bizottság feladata nem csak abból állt, hogy a szenthetet megreformálják, hanem, hogy az egész liturgiát átalakítsák. Ez pedig azt jelenti, hogy – szemben a tradicionális körökben hangoztatott véleményekkel – a misét valószínűleg a zsinat nélkül is megváltoztatták volna.

A szenthét XII. Pius által végrehajtott "reformja", valamint a római zsoltárkönyv (psalterium) eltörlése X. Pius által az Egyház tradíciója ellen elkövetett gaztett volt, amik hatásukban, rombolásukban összehasonlíthatók Montini NOM-jával.
Sőt, a NOM legtöbb jellegzetes eleme is megtalálható már Pacelli-nagyheti liturgiájában: népnyelvű és a nép felé forduló rítusok, a pap ülve hallgatja az olvasmányokat, a lépcsőima eltörlése stb..
Ezen kívül az új rítusok olyan elemeket is tartalmaznak, melyek a hagyománnyal teljesen szakítanak, és ezért a felelősök hithűségét is megkérdőjelezik:: katekumenek, vagyis olyan emberek, akik még nincsenek megkeresztelve, beléphetnek a szentélybe, Nagypénteken a könyörgéseket és a nép fölött mondott imákat az oltár középén levő könyvből olvassák, ahogy az a protestánsoknál szokás. A nagyszombati jövendölések redukálása a jeruzsálemi templom tiszteletreméltó gyakorlatát dobja sutba stb...

A XII. Pius által 1948-ban létrehozott bizottság munkájáról készült protokollok Nicola Giampietro „Ferdinando Antonelli bíboros és az 1948-1970 közötti liturgiareform eseményei” című könyvének függelékében olvashatók. Giampietro e könyvéből az is kiderül, hogy – ellentétben a legendákkal – XII. Piust rendszeresen informálták a bizottság munkájáról. Sőt: Pius az összes változtatást lelkesedéssel fogadta. Ezért ő is ugyanannyira felelős ezekért a tradíció ellen elkövetett gaztettekért, mint Montini a NOM-ért.
Sőt, ha meggondoljuk, hogy XII. Pius már 1947-ben (Mediator Dei, Nr. 47. pontjában) e tiszteletreméltó alapelvet „lex orandi lex credendi” (az imádság szabálya a hitnek szabálya, azaz a hit határozza meg az imát) megfordította: „Legem credendi lex statuat supplicandi“ (az imádkozás törvénye határozza meg a hit törvényét), és ezzel gyakorlatilag abszolút rendelkezési jogot adott saját magának az Egyház liturgikus kincse fölött, akkor nem kézenfekvő azt feltételezni, hogy ez az intézkedése pont a tervezett további változtatások igazolását szolgálta, melyek arra irányultak, hogy egy új modern liturgiát hozzanak létre kizárólag a mindenkori pápa diktátuma szerint?
Ezen kívül azt se felejtsük el, hogy 1950-ben a diakónus-, pap és püspökszentelések rítusát is megváltoztatták, hogy azok jobban alkalmazkodjanak XII. Pius tanítóhivatalához!

Befejezésül még egy adat: a húsvét éjjeli liturgiáról szóló viták során sokszor elhangzott, hogy természetellenes a vigíliát szombat délelőtt ünnepelni. Csakhogy itt más természetű problémáról van szó. Amit mi ma „Húsvét éjszakájának” nevezünk az valójában egyáltalán nem vigília, hanem a Nagyszombat vecsernyéje. Húsvét voltaképpeni vigíliája a Matutinum (reggeli zsolozsma) és a Laudes, amiket a szombatról vasárnapra virradó éjjel imádkoznak. Mivel a reform óta az új nagyszombati liturgiát ugyanebben az időben kell ünnepelni, a tulajdonképpeni húsvéti vigíliát XII. Pius 1952-ben eltörölte.

(forrás: www.katholisches.info – 2026. március 13.)https://katolikus-honlap.hu/2601/wanderer-liturgia.htm