Ugyanolyan jó…

 

A nyitóképen egy atléta csontváza látható.

Illetve, hát izé, annak kell lennie, hiszen felismerhetők benne azok az elemek, amelyek minden atléta csontvázát is alkotják, nem? Jó, igen, hiányosan és esetenként megfordítva, de a vak is láthatja: vannak csigolyái, van koponyája, medencecsontja, sőt még bordái és karcsontjai is megfigyelhetők. És ha ez így van, ugyan mi akadályozhatná meg boldog tulajdonosát, hogy tíz másodperc alatt fussa le a százat, netán átlyukassza dárdájával a fedettpályát is felettébb nagy atletizmusában.

Az atlétacsontok problematikája a minap ötlött eszembe, miután meghallgattam egy magyar liturgikus szakértő és a régi rítusú szentmisét gyakran bemutató atya beszélgetését. Ők ugyan vonzódnak a régihez, de jónak tartják az újat is, mert érvényes.

Eljátszottam a gondolattal és a csontokkal: Krisztus 33 évig élt a földön, ahogy a gerincoszlopnak 33 csigolyája van, a szentmisét pedig könnyen oszthatom hasonló nagyságrendű részekre. Mi lenne, ha a római rítusú hagyományos szentmise egyes részeit a csigolyáknak és egyéb csontoknak megfeleltetve ábrázolnánk? És mivel a novus ordóban vannak ugyan az igazival megegyező vagy ahhoz hasonló részek, de még több a hiányzó és kifordított, ezért az új rítust a váz hiányzó vagy megfordított csigolyáival, medencéjével és koponyájával lehetne megjeleníteni. Ahogy az a képen látható új típusú „atlétánál” látszik. Tetszetős a bajnok, ugye?

És mivel a beszélgetésben idézték Dobszay László Bugnini-liturgiáról írott művét, én is idézném azt. Dobszay László saját fogalmat bevezetve neorómainak nevezte a novus ordót, hogy megkülönböztesse a római rítustól, amellyel nem azonos, és ezt írta a tartalmi azonosságról vagy különbözőségről:

„Más eredményre jutunk azonban, ha nem csak jogi, hanem tartalmi szempontból vizsgáljuk a NO-t. Ilyen tekintetben nem tartozik a sok évszázados római liturgiához, egy más típust képvisel. Felismerhetők benne a római liturgiából merített elemek (legtöbb az Ordo missæben, kevesebb a Proprium missæben, még kevesebb a nagyhét rendjében és igen kevés a zsolozsmában). Az egészet, a lényeget tekintve azonban új konstrukció. Bármennyire tiltakoztak a közbeszédben elterjedt név, az „új liturgia” ellen, ha tartalmát nézzük, jogosnak kell ítélnünk a megnevezést.” (Bugnini-liturgia 122. oldal)

Dobszay szerint tehát liturgikus szempontból a novus ordo csak attól római, hogy Rómában székelők rendelték el, amúgy semmi köze sincs ahhoz.

De ha az új mise nem azonos a római rítussal, mert az „az egészet, a lényeget tekintve új konstrukció”, vajon mi teheti jóvá azt? Dobszay – és a beszélgetésben résztvevők – szerint három tényező: az, hogy hivatalos jóváhagyással rendelkezik, hogy azt gyakorolja az egyház nagy része, és hogy érvényes.

Az utolsó szempontra, az érvényességre vonatkozóan ezt írja Dobszay: „Első és legfontosabb az, amit a liturgia szentségi igazságának nevezhetnénk. Annak feltétele, hogy a liturgia akár jobban, akár rosszabbul, de egyáltalán betöltse feladatát, meg kell valósítania azt, amire rendeltetett. A szentmise esetében ez a „szentségi igazság” megvan, ha felszentelt pap a szentség anyagának és formájának megtartásával azt akarja művelni, ami az Egyház szándéka. E tekintetben tehát megnyugodhat a hívő ember: sem a római, sem az újrómai szentmise szentségi érvényességéhez nem férhet kétség, a szentmise kegyelmei a hívőkhöz mindkét esetben eljutnak.”

Az érvényességre a beszélgetőtárs pap is hivatkozott: ez az, ami miatt szerinte nem szabad kényszerként tekinteni a novus ordo végzésére. Mert ha érvényes az új mise, és megvalósul az áldozat, maga Krisztus van jelen, tehát nem lehet baj vele, feltéve, ha megfelelő lelkülettel veszünk rajta részt. És lehet, hogy a ortodox miséken való gyerekkori részvétele miatt hiányzik az atyából az érzékenység ebben a tekintetben, de az érvényesség nem ügydöntő voltára éppen az ortodoxok miséje jó példa: az ortodox miséket az Egyház hagyományosan érvényesnek tartja, tehát megvalósul bennük a keresztáldozat, az Egyház mégis hagyományosan tiltotta az azokon való részvételt a szakadár és eretnek voltuk miatt. Nem lehet tehát az egyedüli döntő szempont a helyénvalóság megítélésében az érvényesség kérdése. Ez inkább az alapvetően szükséges, de nem elégséges feltétel.

Ami pedig az ilyen mise által közvetített kegyelmet illeti, vajon feltételezhetjük a kegyelmi hatást egy ortodox tiltott szakadár misén való részvételünktől? Márpedig az új rítus elrendelése és követése legalább akkora skizma, azaz szakítás, mint az ortodoxoké volt, akiknek pedig legalább a szentségi rítusaik azonosak a hagyományossal. A hagyománytól elszakadó hierarchiának való engedelmesség pedig hamis engedelmesség, ha éppen a hagyományban való szakításukban követjük őket.

A Dobszay által említett másik két tényező a novus rómaisága mellett:

„Milyen értelemben tekinthetjük a NO-t mint „neorómai liturgiát” mégis rómainak? Két értelemben kétségen kívül. Egyrészt ma ezt használja a római katolikus egyház nagy része. Másrészt: a római egyház legális keretein belül jött létre, és kapott hivatalos jóváhagyást”.

Csontvázunkra alkalmazva ezeket az érveket: bár nagy beavatkozás volt így átalakítani bajnokunk születési vázát, de saját hivatalos gondviselője tette őt torzszülötté, ráadásul a mostani ugyanazzal a személyivel rendelkezik, mint az átalakítás előtti. Legitim tehát atlétának nevezni, és legitim volt az átalakítás is, hiszen gondviselői hatalommal rendelkező tette. Megtörtént, ezért érvényes, tehát jó.

És ez a gondviselő különösen gondos volt, mert amellett, hogy minden sportklubot ilyen atlétákkal látott el, tehát ezt tette az alapértelmezett atléta alkattá, be is akarta tiltani a hagyományos atléta csontvázat, hogy semmi ne zavarja meg a gnómverseny tisztaságát a rajtvonal után. Mert a verseny nyilván úgy kerek, ha mindig én nyerek – mondják gnómék.

Nehéz megértenem, hogy miután valaki már részleteiben ismeri és tudja, hogy az új rítusnak nincs köze a római egyház rítusához, a hagyományhoz általában, vonzódik is az igazihoz, miként feltételezheti és hirdetheti az új jóságát, hacsak amúgy emberi műnek nem tartja a szentmisét, és ízlésbeli úri passziónak annak választását. És miként vallhatja tiszta becsületes arccal, kerek szívvel, hogy az új mise ugyanolyan jó, mint a régi. Mert ugyanilyen megfontolásból azt is elvárhatja, hogy az újonnan kialakított újbajnoki csontozattal rendelkező atléta is tíz alatt fussa a százat.

https://invocabo.wordpress.com/2025/12/29/ugyanolyan-jo/