Az idei karácsonyi ünnepek alatt, mint minden évben, a családok ismét egy karácsonyfa alatt gyűlnek össze. És a karácsonyi ünnepkör egész ideje alatt a templomokban is általában egy-egy fenyőfa áll a főoltár két oldalán. Korunkra teljesen feledésbe merült, hogy ez a szokás – legalábbis a katolikusoknál – viszonylag új. A katolikus családokban még a 19. században a betlehemi jászol dominált; sőt, a templomokban egészen a 20. század közepéig tilos volt a karácsonyfa-állítás. A karácsonyfa a katolikusok széles köreiben tipikus protestáns szokásnak számított, olyannyira, hogy a 19. században a protestantizmust sok helyen csak „karácsony[fenyő]fa-vallásnak” nevezték.
Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a karácsonyfa állítása Luther Mártonra vezethető vissza. Tény, hogy a protestantizmus, egyéb rombolásai közepette, a karácsonyi szokásokat is alaposan deformálta. A reformátorok hevesen támadták az addigi karácsonyesti szokásokat: a betlehem-állítást és a pásztorjátékokat. Az ő újításaik eredményeképpen lépett az egyházi liturgia és a liturgikus szokások helyére a családi körben, a karácsonyi történet felolvasásával, karácsonyi dalok eléneklésével és ajándékok kiosztásával megtartott privát ünnep. Míg ez utóbbit addig Szent Miklós hozta december 6-án, illetve a katolikus Spanyolországban – mint még most is – a Háromkirályok január 6-án, úgy a protestánsoknál ezt a feladatot a „Jézuska” vette át. Szintén a protestánsok hozták be a 17. században a karácsonyi vásár szokását is a német evangélikus hercegségekben. Ezzel kezdődött az a lényeges változás, ami a karácsonyi ünnep mai kommersszé válásához, eltorzulásához vezetett.
Ugyanakkor mind Angliában, mind az Egyesült Államokban katolikus körökben egy olyan legenda terjedt el, mely a karácsonyfa-állítás tipikusan német szokását Szent Bonifáccal (kb.680-754(5)), a németek apostolával hozza összefüggésbe. Amikor a szent Fritzlar [a magyar lexikon szerint: Geismer] mellett kivágta a Donar germán istennek szentelt és sérthetetlennek tartott tölgyfát, annak helyén egy kis fenyőfát talált. A legenda szerint ez lett volna az első karácsonyfa. Önmagában ez szép gondolat, főképp, hogy a legendában a karácsonyfának teológiai jelentést adnak: „A fa az örökélet szimbóluma, mert ágai mindig zöldek.”
Csakhogy ez a legenda történetileg ugyanannyira nem korrekt, mint az a vélemény, hogy a karácsonyfát Luther találta ki. Dietz-Rüdiger Moser néprajzkutató „Bräuche und Feste im christlichen Jahreslauf” [A keresztény év szokásai és ünnepei] című művéhez megírásához a karácsonyfa történetének is alaposan utánajárt, és kutatásainak eredményeképpen megállapította, hogy a karácsonyfa legrégibb bizonyítékai a 16. századból származnak. Akkoriban azonban a fát még nem gyertyákkal, hanem süteménnyel és almával díszítették, amiket december 25-én leráztak. Az emberek ily módon jelenítették meg képileg a bűnbeesést és a megváltást. December 24-e ugyanis Ádám és Éva emléknapja, akiket a fa gyümölcse ejtett bűnbe, december 25-e pedig a Megváltó megtestesülésének ünnepe. Eszerint a karácsonyfa eredetileg nem karácsonyfa volt, hanem a paradicsomi fát, a bűnbeesés fáját ábrázolta.
Csak a 18. századtól találhatók bizonyítékok arra, hogy a karácsonyfára gyertyákat akasztottak. Vélhetőleg János evangéliumának prológusából vették ehhez az ötletet: „Az Igazi világosság volt, mely megvilágosít minden e világra jövő embert.” (Jn 1,9)
Karácsony ünnepének mai elpogányosodása, és a „szeretet” és a család ünnepévé való átértelmezése láttán arra szeretném az olvasókat biztatni, hogy a feldíszített fenyőfa helyett inkább betlehemi jászolt állítsanak fel az Ige megtestesülésének ünnepére.
[Fordító megjegyzése: Csak e cikk elolvasása után lettem figyelmes a Szunyogh-Xavér misszálé „A megtestesülés ünnepköre: KARÁCSONY ÜNNEPE” magyarázatának első mondatára, amit évekkel ezelőtt valószínűleg még nem abszolút tudatosan, inkább csak érzésből kihagytam a honlap ünnepeket bemutató oldaláról, és ami így szól: „Talán minden ember legkedvesebb ünnepe a Karácsony, még pedig azért, mert a Karácsony a gyermek és a család ünnepe.” Ez az 1930-ban készült mű – ahogy erről már több ízben szó volt a honlapon – és benne ez a mondat kiválóan mutatja ama szellemi, lelki elfajulásnak a folyamatát, aminek napjainkban éljük eddigi utolsó mélypontját.]
(forrás: Kirchliche Umschau – 2017. december)

http://www.katolikus-honlap.hu/1701/karacsonyfa.htm