„Pápák” [?] a Szent Péter bazilikában!

Giuseppe Nardi, a www.katholisches.info újságírója szó szerint így kezdi cikkét: „XVI. Benedek nyugalmazott pápa Ferenc, hivatalban levő pápa kívánságára részt vett a 19 püspök és teológus bíborossá kreálásának ceremóniáján…” Majd így folytatja:
     „Ilyen kép se az elmúlt években, sem az egyház egész történelmében még nem volt. Két pápa, akik a Szent Péter bazilikában együtt vesznek részt egy liturgikus szertartáson, melynek a világegyház számára nagy jelentősége van.”

Nardi e bejelentés után az ismert és sokszor idézett katolikus [?] spanyol történész és blogger, Francisco de la Cigona megjegyzését idézi Ratzinger bíborossal kapcsolatban:
     „Egy különleges pápa, mint amilyen ő volt, különleges a nyugállományában [?] is. Nagyon örültem annak, hogy megint láthattam a Szent Péterben. És szemmel láthatólag jó állapotban. Szinte jobban, mint a kormányzó pápa.”

---

Ugyanez a hír magyarul: Ratzinger bíboros odáig ment, hogy elment a Szent Péter bazilikába egy pápai liturgikus eseményre, azaz részt vett azon a szertartáson, melynek keretében Bergoglio újbíborosokat kreált. Ráadásul mindezt Szent Péter apostol antiochiai székfoglalásának ünnepén, a lehető legjobban meggyalázva ezzel Krisztus személyét és a katolikus Egyház fő tisztségét, földi Helytartójának hivatalát.
     És mindennek a magukat konzervatívnak tartó katolikus publicisták még örülnek is! Olyanok, akik a világ előtt mint a hagyományos katolikus hit és erkölcs rendíthetetlen őrei tetszelegnek. Ez még borzalmasabb és veszélyesebb a lelkek üdvére nézve, mintha ugyanezt ismert progresszisták tennék.

XVI. Benedek lemondását követően az egész katolikus sajtóban olyanokat lehetett olvasni, hogy „mindez nem jelenti azt, hogy a jövőben a Vatikánban két fehér ruhás alak fog majd sétálni”, ilyesmire még gondolni sem kell senkinek. Ez még a megszólalók spontán „gyermeki katolikus” hitének (vagy legalábbis annak a maradványának) a megnyilvánulása volt.
     Aztán kiderült, hogy XVI. Benedek úgy mondott le, hogy előtte gondosan kidolgozta a jövőjét, és mindent megteremtett a maga számára, hogy azt kényelmesen tölthesse el. Aztán az is, hogy ebben utóda sem akadályozza meg, már csak azért sem, mert ez megegyezik saját egyház- és pápa-felfogásával, és azzal a régen kidolgozott tervvel, hogy a pápaságot egy reprezentáló elnök posztjára kell lezülleszteni. (Lásd erről a honlap számos cikkét, többek között ezt: Ami az Egyházban történik, az nem összefüggéstelen jelenségek sora, hanem egy terv része.) És az is, hogy az uralkodó korszellem véleménye szerint a „két pápa”-jelenség nagyon szép és jó. Így aztán ugyanazok, akik 2013. február közepén még elképzelhetetlennek tartották „két fehérruhás alak” létét és találkozását, mostanra e jelenség lelkes rajongói közé küzdték le magukat. Ez lett „gyermeki, spontán” hitüknek megrontott, a divattól és érvényesülési vágytól manipulált, korcsosodott változata.

Ez a történelmi folyamat azoknak a sorsát is megmutatja, akik – mint például a honlapnak egyik olvasója – így érvelnek (jobban mondva keresnek maguknak mentséget saját elvtelenségükre és megroggyant hitükre): »A legrosszabb taktika, ha visszahúzódunk a „katakombákba”. Ott kell lennünk a NOM-os misén [vagy egy a felsőbbség új irányvonalát szolgaian képviselő FSSPX-es pap miséjén] és terjeszteni a tradíciót, felnyitni az emberek szemét, fáklyaként világítani a modernizmus sötétségében. Hogy egy NOM-mise mennyire érvényes és mennyire nem, azt döntse el az Úr, példaként pedig szolgáljon annak a hitetlen papnak története, kinek kezében a megtört ostyából kicsordult a vér, tehát az átváltoztatás úgy is megtörtént.«
     Az utóbbi mondatból, amit bizonyítéknak szánt az olvasó, csak tájékozatlanság és logikátlanság árulkodik: Az a bizonyos pap, akinek a kezében aztán a „vércsoda” megtörtént, nem eleve hitetlen pap volt, akit már egy életen át, szeminaristaként és papként is úgy neveltek, nevelnek, hogy már nem kell hinni az átváltoztatásban, hanem egy olyan pap, akinek abban a pillanatban kétsége támadt az átváltoztatás természetfelettiségének erejében és hatásában. Ilyen pillanatnyi kétely még a szenteket is meglepte olykor, ha máskor nem, haláluk előtt biztosan, amikor az ördög a legveszettebbül támadta őket.
     Viszont a mai NOM-os mise egész kialakítása azt sugallja, hogy Jézus valójában nincs testileg jelen, ez már egy elavult tanítás. Például ezt sugallja Bergoglio, aki soha nem hajt térdet se a misében, se az Oltáriszentség előtt.

A levélíró és sokak érvelése – különösen az ilyen kifejezés: „fáklyaként világítani a modernizmus sötétségében” – nem csak az emberi természet nem ismeretét, az ősbűn nem ismeretét, de még mértéktelen gőgöt is elárul. Egy tömegben soha nem a jók alakítják a rosszakat, hanem mindig fordítva, hiszen a „rossz” mindig erőszakosabb és hangosabb, következésképpen sikeresebb, hatásosabb a „jónál”. A fent említett vatikáni újságírók, az ú. n. konzervatív publicisták esete jól mutatja, hova jut az, aki „bent” marad, ahelyett, hogy „még a port is lerázná cipője talpáról”, ahogy Urunk Jézus Krisztus parancsolta azoknak, akik hitetlenek, tévúton járók közé kerülnek.

Arra a kérdésre pedig, hogy maga Ratzinger bíboros, Bergoglio és az említett újságírók hogyan juthattak erre a fokra, az a válasz, amit Williamson püspök úr említ mindig minden ilyen botrányos, szentségtörő viselkedés elsőrendű okaként: a hit meggyengülése, illetve elvesztése. Csak azok tehetnek ilyesmit, csak azok írhatnak ilyesmit, csak azok becsülhetik alá, ismerhetik félre ennyire Szent Péter utódának, Krisztus földi Helytartójának hivatalát, akik vagy már elvesztették hitüket, vagy akiknek soha nem volt hitük, vagy akiknek soha nem volt fogalmuk arról, hogy mit is jelent igazából a katolikus hit.
     A zsinat után a katolikus tömegek nagy valószínűséggel nem fogadták volna ilyen könnyedén XVI. Benedek lemondását és Bergoglio viselkedését. A zsinati pápákra volt kiosztva az a feladat, hogy a hitet megrontsák, majd elsorvasszák. Amikor ez megtörtént, már jöhetett a mű befejezése, azaz Bergoglio színrelépése. Ahogy a fent említett cikkek egyikében pontosan le van írva: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni.

Aki azt hiszi, hogy ezek túl kemény szavak, az olvassa el még egyszer tüzetesen Roberto de Mattei professzor írását: Egy civilizáció vége. Ebben állnak ezek a mondatok: »A leköszönés február 28-án történt meg, de XVI. Benedek előtte még közölte, hogy nyugalmazott [?] pápaként is a Vatikánban akar maradni. Ilyesmi eleddig még soha nem történt, és még megdöbbentőbb volt, mint maga a lemondás. … A két pápa [?] fotója, akik március 23-án Castel Gandolfo-ban közösen imádkoznak, és ezzel egy új pápai „diarchia” képét közvetítették a világnak, csak növelte azon napok zűrzavarát. De ez csak a kezdet volt. … Ha ez az az út, amin menni akarnak, akkor eljött az a pillanat, amiben ki kell mondani, hogy ez az út a szakadásba és az eretnekségbe vezet.«

(forrás: www.kath.net és www.katholisches.info – 2014. február 22. és 24.)