„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” 1 Tessz 4,17
Mikor
meghalt a férjem, bennem is meghalt valami vele együtt. Fájdalom és
félelem vett körül azokban a sötét napokban. Sajgott a lelkem,
elhagyatottnak, üresnek, magányosnak éreztem magam. Szörnyen hiányzott.
Néha
annyira vágytam gyöngéd érintésére, hogy ez a vágy csúfot űzött velem.
Egyszer láttam egy férfit, aki hasonlított a férjemre, és ugyanolyan
piros terepjárót vezetett, mint ő. Mérföldeken át követtem a kocsit. A
szívem eltelt reménnyel, minden más megszűnt körülöttem, a világ végéig
is követtem volna, csak érjem utol azt az autót.
Mikor
végül egy piros lámpánál mellé soroltam, a tekintetünk találkozott, és
képzelgésem csúfos véget ért. Mintha valaki gonosz tréfát űzött volna
velem. A valóság elgyengített, félrehúzódtam egy parkolóba, lefeküdtem
az ülésre,és zokogni kezdtem. Ahogy lement a nap, egyre hűvösebb lett a
kocsiban. Felültem, begomboltam a kabátomat, és elindultam hazafelé – a
férjem nélkül, egyedül.
Óriási
hiányérzet volt bennem, ha arra gondoltam, nem látom többé Portert.
Talán ismered ezt az érzést, te is elvesztettél valakit. Hadd
vigasztaljalak egy igazsággal: azok számára, akik ismerik és szeretik az
Urat, az elválás csak időleges. Nem végső búcsú, hanem
„viszontlátásra”.
Pál apostol biztosította erről a tesszaloniki híveket.
„Először
a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben
maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé,
és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16b-17.)
Ez a biztatás nekünk is szól. Három szó ad reményt, vigaszt és biztonságot a megtört szívűeknek Pál kijelentésében: mi, velük és együtt.
Mi (a földön élők), akik még élünk elragadtatunk a magasba velük (akik a mennyben vannak) együtt (a két csoport találkozik).
Ez
az ige az egyesülésről kinyilvánítja, hogy Isten gyermekei soha nem
tapasztalják meg a végleges elszakadást egymástól. Ez jó hír! Egy napon
te is meg én is újra együtt leszünk szeretteinkkel, akik hittek
Jézusban, amíg a földön éltek. Micsoda nap lesz az!!
Amikor
valóban fel tudtam ezt fogni, a szívem megnyugodott. Bár továbbra is
nagyon hiányzott a férjem, a bánat szorítása lazult, már nem fuldokoltam
tőle.
Ma
már nem égeti a gyász a lelkemet. Él bennem az Isten ígéretéből fakadó
remény, hogy egy nap újra együtt leszek Porterrel és a nagyszüleimmel.
Ebbe a reménybe kapaszkodom, és ez enyhíti a halál fullánkjának marását.
Jóleső várakozással tekintek előre.
A
gyászban is van remény. Azok, akik elfogadják az Urat Megváltójuknak,
nem búcsúznak el véglegesen. Csak azt mondj ák: „Viszontlátásra!”
Uram,
köszönöm, hogy megosztottad velünk a dicsőséges újratalálkozásról szóló
igazságot. Köszönöm, hogy nem a halálé a végső szó. Mikor mélyen gyötör
a bánat, juttasd eszembe reményt nyújtó igazságodat: újra látni fogom
eltávozott szeretteimet. Jézus nevében, Ámen.
Micca Campbell: Reunited
Encouragement for today, 2013.11.06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése