Minden vasárnap Húsvét

Az ember néha azt kívánja, bárcsak minden héten, vagy hónapban lenne Karácsony. Különösen igaz ez a gyerekekre.

A Húsvét viszont valóban egy olyan ünnep, ami mindennapi életünkben is megjelenik, többé-kevésbé ki is tölti azt. Ugyanis minden vasárnap a Húsvétra emlékezünk, a vasárnapot a keresztények kezdték ünnepelni Krisztus vasárnapi feltámadása miatt. A hetedik napnak, a nyugalom napjának továbbra is a szombat maradt, elég csak megnézni egyházi naptárakat, vasárnappal kezdődik és szombattal fejeződik be a hét. Keresztény kultúrkörben emiatt alakult ki a szombat-vasárnapi hétvége, ahol a nagyobb fontosságú természetesen a vasárnap lett. Húsvét vasárnapja nélkül tehát nem lenne semmiféle hétvégénk, mert ha nem lennénk keresztények, sem szombat, sem vasárnap nem lenne. Ahol a kereszténység visszaszorul, az emberiesség eltűnése megmutatkozik a szombat-vasárnapi hétvége megszűnésében is; a kapitalizmusra jellemző, hogy egyáltalán nem tartja ezt tiszteletben. Érdemes megjegyezni, hogy a kapitalizmus a zsidóság őszintébb arcát mutatja, mert habár ők szeretik elhitetni mindenkivel hogy szombatot ünnepelnek, valójában a zsidóság állandóan a szombatnap megtartásával küszködött – sosem szerették megtartani, hogy valóban megszenteljék, kivéve, ha valami alól ilyen ürüggyel kivonhatták magukat. A kereszténység tehát a szombatot is inkább megtartotta; húsvét vasárnapja nélkül tehát sem szombat, sem vasárnap nem lenne. Ebben nem a kereszténységnek van érdeme, hanem Isten kegyelme volt ennyire erős.

Minden vasárnap az első húsvéti vasárnapra emlékezünk tehát, a feltámadásra és a megváltás művére.

A feltámadás és a megváltás két olyan titok, amelyet teljességgel nem érthetünk. Hisszük, hogy Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, és ezzel együtt, ennek következményeképpen hisszük, hogy minden halott feltámad majd testileg az idők végezetén, és ítéletre megáll az Isten előtt. A vasárnap tehát a test feltámadására is emlékeztet minket, hogy bármilyen fizikai vagy anyagi kár is érne bennünket, testünkben vagy javainkban, végül megmarad az, ami örökkévaló és amire lelkileg szert tettünk ezen a világon. Ami igazán számít tehát az Istennél van: a mi életünk az ő kezében van, és az ő kezében van minden gazdagságunk, amelyet a következő világon a feltámadás után megkaphatunk. Ez nem a világ gazdagsága, hanem szeretet és hit, és ezek cselekedetei. Isten előtt semmilyen gazdagság nem számít, csak a szellemi, mert minden ami a világban van eleve az övé, elveheti vagy elajándékozhatja, ha akarja. A szellemi gazdagság viszont az, ami megmarad: ez mutatja azt, hogy az ember mennyire közeledett Istenhez, és mennyire követte parancsolatait. Ha semmi gazdagság és érték nem marad, semmi testi erő vagy hatalom, akkor csak ez az, ami megmutatja, hogy ki mennyit ér valójában.

Eldobni sem dobhatjuk el az életünket, mert ez eleve képtelenség, hiszen az életünk nem a miénk, hanem Istené. Az örökkévalóságban mulandó a testi halál, és a feltámadáskor újra élni fogunk, és a test teljes mértékig helyre lesz állítva. Ebbe senkinek nincs beleszólása.

A megváltás, a mi megmenekülésünk, a mi megmentésünk elsősorban szellemi. Krisztus megmutatja, hogy a sátán uralma, a tévelygés és amitől az ember leginkább fél, legyőzhető. A halálfélelem valamennyire minden emberben ott van, és a legerősebb, zsigeri félelem. Ezt a félelmet az a meggyőződés szüli, hogy csak ez a fizikai érzékszerveinkkel látható világ létezik, de nevezhetnénk ezt megszokásnak is, mert azt szoktuk meg, hogy ebben a világban élünk. Minél inkább ragaszkodik az evilági élethez valaki, minél inkább él és mulatozik ebben a világban, a haláltól való félelme annál erősebb, hiszen attól tart, hogy az a valóság, amelyet a sajátjának gondol, vele együtt maradéktalanul elveszhet. Ez egyben az attól való félelem is, hogy mégsem egészen olyan a világ, mint amilyennek az ember gondolja: hiszen egyszer véget ér, és ki tudja, mi lesz utána? Krisztus tehát a szeretet, a hit és az igazság útját mutatja, bűnbocsánattal és csodákkal. Ez az út vezet a teremtés erejéhez, aminél a halál sem erősebb. Krisztus ugyan sok csodát tett, sokakat meggyógyított, de az egyik leghatalmasabb csoda mégis az, hogy önmagát is holtaiból fel tudta támasztani. Volt hatalma letenni az életét majd felvenni, ahogy ő maga mondta. Ezzel megmutatja és bebizonyítja a sötétség minden seregének, hogy mindeneknél erősebb – ha ugyanis a halálnak mindenek felett hatalma van, hiszen a világban minden meghal és elmúlik, és neki még a saját halála és élete felett is hatalma van, akkor ő kétségkívül hatalmasabb a halálnál. A sátán ugyanis a saját őrületében, miután a kísértéssel nem ért célt, csak a gyilkosságot, mint végső megoldást látta megvalósíthatónak Krisztus ellen. Utána látta azt is, hogy ezzel sem ért el semmit. Vagyis minden erőfeszítése, ereje, hatalma, gonoszsága nem ért semmit. A sötétség félelemmel uralkodik a lélek felett: ha pedig nincs félelem, nincs uralom sem. Hogy lehet megfenyegetni valakit, aki nem fél a haláltól? Ha pedig hit által Krisztus kegyelméből megszabadultunk a sötétség fejedelmének uralma alól, ki tudná megakadályozni, vagy megtiltani nekünk, hogy Isten parancsolatait cselekedjük követve Krisztus tanításait?

Van, aki minden napot felhasznál az evangélium tanulmányozására és hitének erősítésére, és jól teszi. A húsvét ünneplése lelki természetű kell hogy legyen, az evangélium tanulmányoszása és a keresztény hit megélése által. Ezért van vasárnap mise vagy Istentisztelet. A minden évben egyszer ünnepelt évforduló egy emlékeztető a tömegeknek, jó alkalom arra, hogy bizonyságot téve tanítsunk és elvezessük őket Istenhez.

Tamási Attila