2016. december 24., szombat

Mit tettél te, ó ember Krisztus megtestesülésével?

Ember, mit tettél te Kisztus születésének legszentebb titkával, a szent karácsonnyal? Látod a kereskedők kapzsiságát, a vallásosság körüli giccset, az embereknek éppen ezekben a napokban történő elmerülését, lesüllyedését a világi dolgokba, az ajándékokba, takarításba, veszekedésbe, szórakozásba, bódultságba, sürgés-forgásba, élvezetekbe? Mit tettél te, ó ember, Krisztus megtestesülésével?”
Urunk, kérünk Téged, Ne ítélj meg túl szigorúan minket! Tekints Máriára, akit nekünk is édesanyánkul adtál, és aki könyörög érettünk, szegény bűnösökért! Ezekben a napokban többé nem akarunk „gyerekesen” a külsőségekre ügyelni, hanem „gyermekien” a te jászladhoz járulni, mindent elfeledni, és csak Tenálad maradni. Ámen.
http://engesztelok.hu/imak/imaszandekok/1172-mit-tettel-te-o-ember-krisztus-megtestesulesevel

Ezúton szeretnék Istentől Megáldott békés, boldog örömteli Karácsonyi Ünnepeket és új évet kívánni!

Imával és szeretettel: Mária Julianna



"Szeretetből jöttem e világra azért, hogy téged megmentselek.
Nem kérek mást, minthogy nyisd ki előttem szíved ajtaját, hogy a te szívedben újra megszülessek.
Engedd, hogy Én éljek benned, és Én működjek általad.
Hogy hogyan? Megmondom neked: Szeress az Én szeretetemmel mindenkit. Kivétel nélkül. Még az ellenségeidet is.
Egyet sohase feledj: Szeretettel és önzetlen jó cselekedetekkel még a legmegátalkodottabb bűnös is megtéríthető.
Engem láss, Engem imádj szüntelen, és így meg tudod tenni, mert az Én erőmből töltekezel."

JÉZUS

2016. december 22., csütörtök

“MEGÚJULÁSRA VAN SZÜKSÉG” – HAMISPRÓFÉTA OSTOROZÓ HANGNEMBEN SZÓLALT FEL

HÍREK

“MEGÚJULÁSRA VAN SZÜKSÉG” – FERENC PÁPA OSTOROZÓ HANGNEMBEN SZÓLALT FEL

Az egyház átalakításához nem új emberekre, hanem lelkiekben megújult szellemiségre van szükség – mondta a Vatikánban elindított reformokról Ferenc pápa a római kúria tagjaihoz intézett, ostorozó hangnemben megfogalmazott karácsonyi beszédében.
A katolikus egyházfő a karácsonyi ünnepek alkalmából minden évben találkozik a római kúrián, vagyis a szentszéki államtitkárságon, vatikáni hivatalokban, kongregációkban, pápai tanácsokban dolgozó egyháziakkal és világi személyekkel, és beszéd keretében összegzi az eltelt esztendőben végzett munkát.
Ferenc pápa idei témaként a 2013-as pápává választása óta a Vatikánban zajló reformfolyamat alakulását választotta, amely köztudottan ellenállásba is ütközik az egyház tagjai részéről. Az olasz sajtóban novemberben több cikk is bírálta Ferenc pápa reformtörekvéseit világiak és bíborosok tollából is. A katolikus egyházfő a kúriához intézett, szokatlanul hosszú beszéde elején kijelentette, Jézus születésének ünnepe a világi, hatalmi, uralkodási logika ellentéte.
A reformokról szólva Ferenc pápa hangsúlyozta, ezek célja az, hogy az egyház hatékonyabban tudja szolgálni kora emberét, minél közelebb kerülve a szegényekhez és a társadalomból “kiselejtezettekhez”, másrészt hatékonyabban segítse az egyházfőt is munkája végzésében.
Mivel a kúria nem merev, mozdulatlan szerkezet, a reformok mindenekelőtt az egyház életerejét jelzik, céljuk nem az, hogy szebbé tegyék a kúriát, “nem ráncfelvarrás, kozmetikázás vagy smink a kúria öreg testén, nem plasztikai műtét a ráncok eltávolítására, kedves fivéreim, az egyházban nem a ráncoktól kell tartani, hanem a (szégyen)foltoktól!” – mondta Ferenc pápa.
Hozzátette, az egyházi reformok csak akkor lesznek sikeresek ha nem új, hanem megújult emberekkel hajtják végre: nem elegendő leváltani a személyzetet, a kúria tagjainak “lelki, emberi, szakmai” megújulásra van szüksége. Ferenc pápa “normálisnak, sőt egészségesnek” nevezte a reformokat kísérő ellenállást. Az egyházfő azonban különbséget tett a nyíltan megmutatkozó, nem elhallgatott ellenvélemény, amelyet a jó szándék és az őszinte párbeszéd vezérel, illetve a rejtett ellenállás között, amelyet a pápa megfogalmazása szerint a félelem, a “megkövült szív”, a tartalom nélküli simulás sugall.
Ferenc pápa
Kijelentette, az utóbbi csoportba azok tartoznak, akik szavakban készen állnak a változásra, miközben valójában azt akarják, hogy minden változatlan maradjon. Ferenc pápa a “torz elmék” rosszindulatú ellenállásáról is szólt, arról, amikor – mint fogalmazott – a bárány bőrében ördögi szándék bújik meg.
A pápa azonban úgy vélte, a reformok és az egyház is halott lenne reakciók nélkül. Szerinte a helyes ellenállásra – de még a kevésbé jóra is – szükség van, az ellentétes álláspontokat meg kell hallgatni, be kell fogadni, bátorítani kell azokat, hiszen annak a jelei, hogy “az egyház teste él”.
Ferenc pápa a reformok irányelveiként 12 kritériumot sorolt fel: individualitás (személyes megtérés), lelkipásztori szellem, missziós lelkület, racionalitás, működőképesség, korszerűség (felzárkózás az új korszak követelményeihez), józanság (megtakarítás, összevonások), a szubszidiaritás (kompetenciák elosztása), a szinodalitás (találkozás a pápával és egymással), a katolicitás (több világi hívő jelenléte a hivatalokban, a nők és a világiak integrálása kulcspozíciókba, a multikulturalitás tiszteletben tartása), a professzionalitás, valamint a fokozatosság elve a reformfolyamatban.
Felsorolta a 2013 áprilisától, vagyis a pápává választását követő hónaptól hozott rendelkezéseket is, amelyek lépésről lépésre átalakították a Vatikán pénzügyi, adminisztrációs és működési rendszerét. A legelső az úgynevezett C8-csoport megalkotása volt, kezdetben nyolc, majd kilenc bíborossal, akik az utóbbi több mint három évben a reformokat dolgozták ki.
A Vatikán reformját a Ferenc pápat megválasztó konklávé előtti, 2013 márciusában tartott bíborosi tanácskozásokon sürgették a testület tagjai. A reformok lezárásakor a pápa ezeket összefoglaló dokumentumot bocsát ki, amely az 1988-as kúriareformot tartalmazó Jó Pásztor (Pastor Bonus) apostoli konstitúciót helyettesítheti.
(MTI/Sárközy Júlia)
http://777blog.hu/hirek/megujulasra-van-szukseg-ferenc-papa-ostorozo-hangnemben-szolalt-fel/

2016. december 15., csütörtök

ORBÁN VIKTOR: 2017 A LÁZADÁS ÉVE LESZ.

Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni. Jövőre választások lesznek Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Sok minden történhet. Interjú.
A Politico szerint a jövő év Soros éve lesz.
Nem az övé lesz, hanem róla fog szólni; a kettő nem ugyanaz. Mert mi a logikus válasz a kialakult helyzetre? Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Ezt már most lehet érzékelni Európában. Felderítik, honnan jöttek a pénzek, milyen titkosszolgálati összefüggések vannak, milyen NGO-k milyen érdekeket képviselnek. A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni. Ilyen értelemben tehát a Politico jóslata indokolt. (...)
Nem arról van szó, mintha mindenhol egy lázadás törne ki ezzel a status quóval szemben?
De igen. Meggyőződésem, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni. Jövőre választások lesznek Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Sok minden történhet. Az alapkérdéseket tekintve két lázadás történik egyszerre. Van egyfelől egy lázadás a középosztály részéről. Ennek világgazdasági gyökere van. Amerikában szerintem a középosztály lázadását láttuk, ezért vesztett a Clinton klán. A Brexit is erről szólt. És a legfrissebb elemzések azt mutatják, hogy valami hasonló megy végbe Franciaországban is: a magukra hagyottak, a kiszolgáltatottak keresik a kiutat, és ez a magárahagyatottság válik politikai szavazattá. És van egy nemzeti típusú lázadás is. Az Európai Egyesült Államok hívei most éppen lopakodva csorbítják az egyes nemzetek szuverenitását a menekültügy kérdésében. Hatáskör-átcsoportosításokat hajtanak végre a nemzetek rovására. A nemzetek ez ellen lázadnak. Ez egy valóságos szuverenitásküzdelem. S mindezt körbefonja a politikai korrektség, az elszigetelés, a megbélyegzés elleni szellemi lázadás. Ez a lázadás 2016-ban elkezdődött, jövőre még inkább kiteljesedik, ezért mondom, hogy 2017 a lázadás éve lesz.
Hogy lehet lázadni kormányról? Nincs itt ellentmondás?
Nem a kormány lázad, hanem az emberek, és mi azt képviseljük, amit az emberek akarnak. Ez a mi politikai genomunk. Szabadságharcos nép vagyunk. Erejével visszaélő, elnyomásra jelentkező hatalmasság van épp elég. Itt vannak a nagy konszernek, amelyek extraprofitot akarnak, és ez nem esik egybe a magyar emberek érdekeivel. Itt vannak az európai intézmények, amelyek hatásköröket akarnak elvonni. Itt vannak ezek a szabadkereskedelmi szerződések, amelyek összességében akár lehetnének jók is nekünk, de részleteikben mégis rosszak. Minket nem zavar az elitellenes hangulat, sőt! Természetes, hogy szembemenjünk bármilyen nagyokossal. És ha nem csontosodunk bele a kormányzás karosszékeibe, akkor meg fogjuk találni a közös hangot az emberekkel.
A sok győzelem és hatalom nem szállt a Fidesz fejébe?
A Fidesz egy nagy néppárt, több tízezer fejet számlál. Nem látok bele mindegyikbe. A siker olyan, mint a szesz; kinek jobban megárt, kinek kevésbé. Nem mond igazat, aki tagadja. De ezt minden politikusnak kezelnie kell, különben ugyanúgy jár, mint az alkohollal. Jön a durva kijózanodás, másnaposság, fejfájás, és kint találhatja a cókmókját az ajtó előtt.
Van korrupció?
A rosszra való hajlam egyidős az emberrel, így a korrupció is. Ahogy minden bűn ellen, a korrupció ellen is küzdünk. Ez sohasem kerül le a napirendről. Igyekszik az ember olyan munkatársakat választani, akikben megbízik, akikről feltételezi, hogy nem engednek a kísértésnek. A korrupciót bizonyítani nehéz, korrupcióval vádolni annál könnyebb. Azt bizonyítani, hogy a vád hamis, nem történt korrupció, gyakorlatilag lehetetlen. Bizonyítékok híján vádolni bárkit is rágalmazás, ami ugyanolyan bűn, mint a korrupció. Magyarországon negyven év diktatúra volt, a ravaszkodás, a kiskapukeresés, a trükközés, a pult alatti ügyeskedés az élet részévé vált. A másik csúnya öröksége annak a korszaknak az irigység, mint alapállás. Az a mentalitás, hogyha valaki sikeres, az csak gyanús lehet. Ez a hozzáállás csak lefelé vihet mindenkit, és lefelé viszi az egész országot. Egymás sikerének örülni kell, az visz felfelé visz. (...)
Mi lesz az országgal tíz év múlva?
Erősebbek leszünk és gazdagabbak. Nem kell ezt túlbonyolítani. Rajtunk múlik. Rajtunk, magyarokon, senki máson. Először is azon, hogy mire tartjuk magunkat. Hiszünk-e Magyarországban és a magyarságunk erejében? Hiszünk-e egymásban? Örülünk egymás sikereinek, vagy inkább irigykedünk, és egymás ellen áskálódunk? Ha hiszünk Magyarországban, a magyar emberekben, egymásban, akkor szép jövő előtt állunk. Egy összetartó, erős nemzet kell, amelyik kiáll magáért, nem hagyja magát, nem hunyászkodik meg senki előtt, és végigmegy az úton, amin elindultunk. Sok múlik azon is, hogy mit adunk át a következő nemzedékeknek. Egy ország mindig olyanná lesz, amilyenné a gyerekeinket neveljük. Ha jó példát mutatunk nekik, ha őket is arra neveljük, hogy ne a könnyebb utat keressék, hanem a saját utat akkor is, amikor nehezebbnek tűnik, akkor az ország újra naggyá lehet. Mit üzen Amerika? Tegyük naggyá újra Magyarországot!”

http://mandiner.hu/cikk/20161215_orban_viktor_2017_a_lazadas_eve_lesz

2016. december 12., hétfő

Johan Frisel: Az üzenet

A kisváros lelkesen készült a karácsonyi színdarab bemutatójára. A darab rendezésére sikerült megnyerniük a TV egyik befutott fiatal rendezőjét, Weis Lukácsot. Nem könnyen állt rá, aztán meg különböző feltételeket szabott:
-Ragaszkodom a jó megvilágításhoz, és a legfontosabb a jó hangosítás, hogy a terem leghátsó sorában is értsék, ami a színpadon elhangzik. Ezenkívül korhű kosztűmök kellenek. Nem akarok öreg lepedőkből összetákolt felismerhetetlen remekműveket! Sokkal jobbnak kell lenni mindennek, mint az előző években. Olyan karácsonyi színdarabot akarok, amelynek ÜZENETE van, ami megszólít.
Mivel a szervezők is pont ezt akarták, készséggel teljesítették minden kívánságát.
Hanem, amikor a gyermek-szereplőkkel elkezdett próbálni, majdnem inába szállt a bátorsága. A 40 fiú és lány olyan lármát csapott, hogy az ember azt hitte, kitört a forradalom. Szerencsére ott volt János bácsi, aki az énekeket tanította be a gyerekeknek, és zongorán kísérte őket. Rá hallgattak a gyerekek, könnyen lecsendesítette őket. Lukács legszívesebben a gyerekek felét rögtön hazaküldte volna, de János bácsi erélyesen tiltakozott ez ellen:
- Minden gyereknek játszania kell!
Nagy nehezen sikerült elosztania a szerepeket. Azok, akiknek már semilyen szerepecske sem jutott, az angyalok kórusában énekelhettek. Sajnos, az egyik fiúcska, a kis Máté olyan hamisan énekelt, hogy Lukács kénytelen volt pásztort csinálni belőle.
Lukács nagy lelkesdéssel látott munkához. Elmagyarázta, hogy mit vár a szereplőktől, mi a darab jelentése. Gyakran elismételte:
- Olyan karácsonyi darabot akarok, amelynek ÜZENETE van! Azt akarom, hogy úgy énekeljetek és játszatok, hogy megértsék a nézők, miért jött el az Úr Jézus ebbe a világba.
A gyerekek átvették Lukács lelkesedését, a próbák egyre jobban sikerültek. Csak egy gyermek okozott gondot, a kis Máté. Csak két szót kellett volna elmondania: "Nézzétek, világosodik!" Értelmes fiú volt , de mire rá került a sor úgy elkalandoztak gondolatai, hogy sosem jutott eszébe egy szó sem. Lukács már rég el akarta venni tőle a szerepet, de János bácsi nem engedte, mondván: Ha becsúszik valami baki, a többiek majd tovább játszanak. Ettől még nem szenved csorbát az előadás ÜZENETE.
Az előadás előtt egy héttel Máté megbetegedett. Lukács kissé fellélegzett, s gyorsan egy másik fiúnak adta oda a szerepét, aki a fogadóst játszotta. Mátét édesanyja nem engedte betegen a próbákra, így aztán csak vágyakozva gondolt arra, hogy amikor János bácsi zongorázott, a kórus énekelt, úgy érezte mindig, mintha igazi pásztorok és angyalok között lenne Betlehemben, és az Úr Jézusra gondolt. Ezért, amikor hírtelen meg kellett volna szólalnia, nem tudott gyorsan visszaemlékezni a szövegére. No, de majd az előadáson menni fog! Annyira szerette volna jól csinálni, hogy minden néző megértse, miért jött az Úr Jézus a világba. Számára ez teljesen világos volt: mindannyiunkért. Erről szóltak az énekek, erről beszélt nekik János bácsi is: Az Úr Jézus azért jött, hogy az emberek szívében lakjon. De a legtöbben nem akarják befogadni Őt.Csak egy istállóban talált helyet.
De ő be akarja fogadni!
János bácsi mondta, hogy ha valaki szereti az Úr Jézust, akkor kérje meg Őt, hogy költözzön a szívébe. Ezt Jézus meg is teszi, és mindig benne marad. 
Ez a karácsonyi színdarab ÜZENETE.

Az idő gyorsan szaladt, s elérkezett az előadás napja. Már özönlöttek is a terembe a várakozásteljes nézők. 
Lukács rettenetesen ideges volt, s a gyerekek is, alig győzte nyugtatni őket. Egyszercsak ott állt előtte a kis Máté, s nagy, várakozásteli szemekkel nézett Lukácsra:
- Meggyógyultam.
- Örülök, de a szerepedet oda kellett adnom másnak. Ülj le szépen a nézők közé! 
Máté szemei megteltek könnyel, s mielőtt még teljesen összeomlott volna, János bácsi ismét visszaszerezte számára a rendezőúr bizalmát:
- No, nem bánom- szólt Lukács,- szerepelhetsz, de nem pásztorként, mert ezt Andrástól most már nem vehetjük el. Viszont átveheted az ő másik szerepét, a fogadóst. Amikor jön József Máriával és megkérdik tőled, hogy lenne-e szállás, semmit sem kell mondanod, csak rázod a fejed, hogy nincs. Érted?
Máté elsápadt, de Lukács már ott sem volt, hiszen perceken belül indítania kell az előadást. 
Pontban 8 órakor felgördült a függöny. A díszletek olyan valósághűek voltak, hogy úgy érezte az ember, mintha 2000 évvel ezelőtt Betlehem utcáin járna. A hangosítással is minden rendben volt, a legvékonyabb gyerekhangot is tökéletesen lehetett hallani a teremben. A gyerekek kitűnően játszottak, az angyalok csodásan énekeltek. Olajozottan folyt az előadás. Mária és József megérkeztek Betlehembe. Valóban olyan fáradtnak látszottak, mint akik napok óta úton vannak. Bekopognak a fogadóba, mire kilép a vendéglős a feleségével. József megszólal:
- Messziről jöttünk, és nagyon elfáradtunk. A feleségem ráadásul gyermeket vár. Nem lenne egy kis helyük, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára?
Máté megkövülten állt előttük, szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. A nézők körében nőtt a feszültség.
Hiába súgták neki, mit tegyen, Máté csak állt, bámulta Máriát és Józsefet, és patakzottak a könnyei. A vendéglősné mentette meg a helyzetet: a kelleténél is kicsit hangosabban "nem"-et mondott, megragadta Máté karját, behúzta a házikóba, és becsapta maguk mögött az ajtót. Odabentről azonban szívettépő sírás hangzott fel:
- Nem hagyhatom kint őket!.... Nem akarom az Úr Jézust elküldeni!- zokogta Máté.
Lukács magán kívül volt dühében. Tudta előre, hogy ez a kis ügyefogyott elrontja az egészet. És ez a tökéletes hangosítás! Így mindenki hallotta a fiú bömbölését. Tajtékozva fordult János bácsi felé: "Tönkretette az egész munkámat..."- akarta mondani, de torkán akadt a szó, amikor meglátta az öreg könnyes szemeit.
- Azt akartad, hogy legyen a karácsonyi darabnak ÜZENETE. Teljesült a kívánságod.- súgta János bácsi a rendezőnek.

Lukács csak ekkor vette észre, hogy milyen mély csönd van a teremben.

2016. december 9., péntek

Vallási polgárháború

A dubia bukása megmutatja, hogy az Egyházon belül „vallási polgárháború zajlik”, állítja a híres katolikus történész

Az olasz katolikus történész Roberto de Mattei nyilatkozata szerint: azzal, hogy Ferenc pápa nem reagált a négy bíboros kérdéseire azzal kapcsolatban, hogy az Amoris Laetitia vajon összhangban van-e a katolikus tanítással, már önmagában választ adott. Az ebből eredő következtetései feltárják előttünk, hogy az Egyház belépett egy „vallási polgárháborúba”.

„A helyzet annyira súlyos, hogy a semleges álláspont többé nem tartható. Ma, háborúban állunk, egy vallási polgárháborúban.”

„Fontos megérteni, hogy ma világos a választás, az Egyházhoz és az örök Tanítóhivatalhoz való hűség vagy hűtlenség között, ami hibákat, tévedéseket és hitehagyást jelent.” mondta.

De Mattei az Római Európai Egyetem professzora és a Lepanto Alapítvány elnöke, kijelentette, hogy „hatalmas káosz van az Egyházban”. Amelyet a pápa kétértelmű erkölcsi tanítása okoz, ami különösen az áprilisban megjelent Amoris Laetitia című apostoli buzdításában található. Szerinte ez „megosztást” és „fragmentációt” okozott a püspökök, papok és a hívek között.

A buzdítást különösen hívő katolikusok kritizálták, mivel az aláássa a házasság felbonthatatlanságát, hiszen ajtót nyit a házasságtörő kapcsolatban élő párok szentáldozáshoz járulása előtt, a lelkiismeretet téve meg a morális kérdések döntőbírájává. A buzdítást már néhány liberális püspök fel is használta arra, hogy nyíltan homoszexuális „családokat” fogadhasson a plébániákon, továbbá arra, hogy bizonyos esetekben házasságtörő párok szentáldozását is lehetővé tegye.

Amikor szeptemberben a négy bíboros személyesen kérdezte a pápát (az Egyházban működő eljárás szerint), vajon a buzdítás összhangban van-e a katolikus tanítással. A házasság, a szentségek, a lelkiismeret területén. A pápa nem válaszolt.

Különösképpen, ezeket a kérdéseket tették fel: 1) Járulhatnak-e házasságtörők szentáldozáshoz? 2) Vannak-e abszolút morális normák, amelyeket „kivételek nélkül” követni kell; 3) Az alkalomszerű házasságtörés „objektív esete-e a súlyos bűnnek”; 4) Vajon lehet-e egy önmagában rossz cselekedetből „szubjektív jó cselekedet” a „körülmények és szándékok alapján;” 5) A lelkiismeret alapján állva, lehet-e ellenkezőt cselekedni a már ismert „abszolút morális normáknak, amelyek megtiltják az önmagában rossz cselekedeteket.”

A bíborosok az előző hónapban fordultak nyilvánosságoz kérdéseikkel. Ezért kíméletlen kritikát kaptak magas rangú egyházi személyektől. Közülük kettőt Ferenc pápa nemrégiben bíborossá avatott. A négy bíborost „bajkeveréssel” és „hitehagyással” vádolták. Továbbá azzal, hogy botrányt okoztak mivel „arcul csapták a pápát”a „nehézségek és megosztás” szításával egyetemben.

Viszont de Mattei vitatja, hogy a problémát a négy bíboros okozta. Szerinte a pápa.

„A fejetlenség oka, a felfordulás keltője persze, nem a négy bíboros. Úgy látom, a fő okozója ennek Ferenc pápa, mert a pontifikátusa kezdete óta gyorsultak fel ezek a dolgok.” mondta. „Néha úgy tűnik, szeret káoszt teremteni.”

De Mattei állítja, hogy a bíborosok „kánonjogi szempontból” tökéletes módon jártak el, mikor kérdéseikkel (dubia) a pápához fordultak.

„Nagyon súlyosnak gondolom a tényt, miszerint a pápa, aki az Egyház feje, nem akar válaszolni. Ez már önmagában válasz” mondta.

De Mattei nagyon „időszerűnek” gondolja, a pápai buzdításban található tévedések „hivatalos helyreigazítását”

„Ennek a kezdeményezésnek a fontossága nemcsak abban áll, hogy figyelmeztesse a pápát az Amortis Laetitia-ban található tévedéseire, hanem abban is, hogy tájékoztassa a híveket. Mert közöttük is jelen van a fejetlenség, de a nemtörődömség is. Úgy gondolom, kötelességünk, hogy tudtára adjuk a híveknek a helyzet komolyságát.” mondta
„A helyzet annyira súlyos, hogy a semleges álláspont többé nem tartható. Ma, háborúban állunk, egy vallási polgárháborúban.” Sajnos. Nem szeretnem ezt a háborút, de akaratunk ellenére harcban állunk. Nem mi okoztuk ezt a helyzetet, de ez mindenkit világos álláspontra kötelez. Ezért is, úgy gondolom, meg kell köszönnünk a négy bíboros bátorságát, és támogatni őket, hogy folytassák a harcot, ami szemünk előtt zajlik.” tette hozzá.

Róma, 2016. december 5.
Forrás: Lifesitenews

2016. december 7., szerda

Athanasius Schneider: Laetitia adulterii, avagy a házasságtörők öröme



Tudjuk, hogy a papság első bűnét Áron főpap követte el, amikor engedett a bűnösök arcátlan követeléseinek és megengedte nekik, hogy Isten első parancsát lecserélve imádják az aranyborjút (Kiv. 32:4), vagyis Isten szavát és akaratát felcseréljék az ember bűnös akaratával. Áron az irgalomra és az emberi igények iránti megértésre hivatkozva igazolta cselekedetét. A Szentírás ezt így mondja: "Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet – mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak" (Kiv, 32:25).

Ez az első klerikális bűn ütötte fel fejét napjainkban az Egyház életében. Áron teret engedett az isteni Tízparancsolat első parancsa elleni bűnnek, és annak, hogy az emberek képesek legyen ebben a bűnben békében és örömben élni, olyannyira, hogy a nép táncra perdült. Ez a bálványimádás öröme volt, a laetitia idolatriae: " Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek és mulatoztak." (Kiv, 32:6). Áron idejében az első parancs megszegéséről volt szó. Napjainkban a klérus számos tagja , beleértve a legfelsőbb klérust is, a hatodik parancsot az érvényes házasság nélküli szexualitás új bálványával helyettesíti, ami bizonyos értelemben aranyborjú, amelyet a felsőpapság tagjai közül is sokan imádnak. Az így élő emberek szentáldozáshoz engedése anélkül, hogy vállalnák az önmegtartóztató életet, mint alapvető feltételt, ugyanaz, mint arra biztatni őket, hogy ne tartsák be a hatodik parancsot. És ezek a főpapok, mint megannyi új "Áron", azzal áltatják ezeket az embereket, hogy élhetnek békében és boldogan, azaz csak élvezzék nyugodtan a házasságtörés örömét, a laetitia adulterii -t, egy új “via caritatis”-tól [szeretet útjától] és az Egyház állítólagos "anyai" ösztönzésétől indíttatva, és még az Oltáriszentség vételéhez is járulhatnak. Ezzel a pasztorális iránymutatásssal a felsőpapság új "Áronjai" a katolikus embereket ellenségeik előtt nevetség tárgyává teszik...

... Az az egyházi hatóság, amely ilyen szabályokat és ilyen engedményeket [a házasságtörők szentáldozása] adó pasztorális iránymutatásokat enged meg, olyan jogokat tulajdonít magának, amelyekkel Isten nem ruházta fel. Az a lelkipásztori magatartás, amely nem mondja a házasságtörőknek (az ún. "újraházasodottt elváltaknak"), hogy megtartóztató életet éljenek, ha szentségekhez akarnak járulni, valójában öntelt klerikalizmus, amely nem több a magának isteni jogokat követelő farizeusságnál.

forrás: Le Blog de Jeanne Smits.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor:Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.

2016. december 4., vasárnap

A Világ Győzelmes Királynője szobor felszentelése - Nagytúr

A szobor felszentelési miséjében elhangzott homilia
Eredetileg úgy volt tervbe véve, hogy ez a szoborszentelés Krisztus Király vasárnapján történjék.
  • Csúszás történt, de lélekben visszamehetünk két vasárnappal.
Szűz Mária királynősége és Krisztus királysága szorosan összekapcsolódnak.
Amikor erről gondolkodunk, Krisztus Királysága egy nagy apostolának a gondolatait szeretném segítségül hívni, hogy elmélyedjünk ebben két egymással összefonódó titokban: Krisztus királyságának, és Szűz Mária királynőségének a titkában.
Luiza Piccarettáról van szó. Ő egy Olasz misztikusnő volt.
  • Coratoban született, Olaszország Bari tartományában 1865 ápr. 23-án. Itt is halt meg a szentség hírében 1947 március 4-én.
1994-ben éppen Krisztus Király ünnepén indította el a helyi érsek, Luiza Piccaretta szülőhelyének a templomában hivatalos boldoggá avatási eljárást.
Isten országának, Krisztus királyságának az apostola volt
Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint mennyben úgy a földön is. Ezt imádkozzuk minden nap abban az imában, amire Urunk tanított.
  • Ha a földön megvalósul Isten akarata úgy, amint a mennyben, akkor ez azt jelenti, hogy a menny valamilyen formában leszáll a földre.
Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem (Vö. Róm 5,20).
Most, amikor a bűn elhatalmasodását látjuk mindenütt, annál inkább reménykedhetünk, hogy közel a kegyelem napja is.
Az ősbűn lényege, hogy az ember a saját akarata szerint cselekedett
  • Ennek következményei Luisa Piccaretta fogalmazásában:
    • a bűnbe esett ember eljátszotta birodalmát, és mivel saját akarata szerint cselekedett, megkeserítette Teremtőjét, Aki pedig őt mindenek fölé emelte, és szerette.
Az ember ezért elveszítette birodalmát, az isteni akarat birodalmát, amelyben mindene megvolt.
E birodalom kapui bezárultak, és az Úristen visszavette a birodalmat, amit az embernek adott.
Minden nyomorúságunk oka, hogy nem vagyunk összhangban az isteni akarattal
  • Még a természet is ellenünk fordul. Hogyan?
„Akarjátok tudni, hogy a föld miért nem terem semmit, hogy a világon, oly sokfelé, miért vannak földrengések, és a föld miért temet maga alá városokat és embereket? Akarjátok tudni, hogy szél és víz miért háborognak, és miért tesznek pusztává vidékeket? Akarjátok tudni, hogy miért van oly sok, mindnyájunk számára ismert, nyomorúság?
Azért, mert a teremtett dolgok az isteni akaratból származnak, amelynek uralma alatt állnak. Ezek a teremtmények hatalmasok és parancsolók, nemesebbek, mint mi, mivel őket az Isteni akarat kormányozza, minket emberi akarat ural, és az degradál, gyengévé és tehetetlenné tesz.”
A természet is ellenünk fordul, ha mi emberi akaratunkal szembeszegülünk az isteni akaratnak.
Mit jelent Isten akarata?
  • Magában foglalja az eget és a földet.
Ha vele vagyunk a miénk minden, és minden rosszat elvesz tőlünk
ha azonban nem vagyunk vele, akkor minden ellenünk van, és ha még van is valamink, akkor is valójában csak Teremtőnk tolvajai vagyunk, és csalásban és rablásban élünk.
Hogyan szerezheti vissza az ember ezt a birodalmat? Luisa Piccaretta így fogalmaz
  • Dobjuk le saját akaratunk rongyait, rabszolgaságunk gyászruháját, amelyet a saját, az istenitől elkülönült akaratunk ránk kényszerített.
Öltsük magunkra a királyi öltözéket, és engedjük, hogy királyi díszekkel ékesítsenek!
Vagyis egész életünkkel mondjuk ki: Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is, az én életemben is.
Mik lesznek ennek a következményei?
  • Ha az emberi akaratunkat félretesszük, és magunkra vesszük az isteni akarat életét, mi is erősek és uralkodók leszünk. Az egész teremtés testvérévé leszünk, amely nemcsak hogy nem sújt többé minket, hanem egyenesen átengedi az uralmat maga felett, és mi boldogok leszünk az időben és az örökkévalóságban.
Nem a természet fog uralni minket, hanem mi tudunk uralkodni felette.
Nem az győz le minket, hanem mi győzhetünk felette
És minden gonosz erő felett.
Mária királynő
  • Ezt a címet már megadta neki az Egyház
Miután kimondta  Mária testestül lelkestül való mennybevételének a dogmáját, 1950-ben, bevezette Máriának, mint királynőnek az ünnepét is
  • Ez ma Mária mennybevételének az ünnepe után van, augusztus 22-én
Egy jelzőt Mária mint királynő neve mellett hivatalosan még nem ismert el az egyház: a győzedelmes, győzedelmes jelzőt
De ez következik királynői mivoltából
Vannak, akik a győzelmes jelzőt már megelőlegezték a Szűzanyának, mint királynőnek
  • Magyarok Nagyasszonya Világ Győzelmes Királynője Szent Korona Lovagrendje, akik közül többen eljöttek ide, hogy együtt ünnepeljünk.
Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Mozgalom.
Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány. Mind a mozgalomból, mind az alapítványból is sokan itt vannak, és még többen lélekben.
És most itt ennek a szobornak, a Világ Győzelmes Királynője szobrának a felállítása, megszentelése.
Miknek alapján mondhatjuk azt, hogy Mária a Világ Győzelmes Királynője?
  • Annak alapján, hogy Krisztusról mondhatjuk, hogy győzelmes és győztes.
    • Erről szólnak világszerte a pantokrátor ábrázolások
      • Pantokrátor görögül azt jelenti. 'a mindenség ura'
      • A mindenség ura csak győztes, győzelmes uralkodó lehet
Ez a pantokrátor ábrázolás  található meg többek között a magyar Szent Koronán is
Révay Péter koronaőr feljegyzése szerint az Atya és Jézus zománcképe mellett a Szűzanya képe is rajta volt eredetileg a Szent Koronán, de ezt később eltávolították.
A múlt évben készült egy ikon, amely a Szűzanyát ugyanazon trón előtt ábrázolja, amelyen Krisztus ül a magyar Szent Koronán
  • Ez az ikon azzal a céllal készült, hogy siettesse a Szűzanya győzelmét
    • siettesse annak a kápolnának a felépítését, amit Ő kért a magyarságtól már a II. Világháborút megelőző években
siettesse annak a győzelemnek az elérkezését, amelyet ő megígért már Fatimában: Szeplőtelen szívem végül győzni fog
A Szűzanya győzelme elválaszthatatlan Szent Fia Győzelmétől, az Ő 2. dicsőséges eljövetelétől
  • Adventben vagyunk, amely a várakozás ideje
Felidézzük Jézus első közénk jöttét, az arra való várakozást.
  • Mintegy újra átéljük a választott nép és a többi népek várakozását, hogy jöjjön el végre a Megváltó
De Jézus 2. eljövetelét is várjuk, amely azonban még nem a világvége, hanem csak egy korszakvég
  • Az apostoloknak azt ígérte az angyal a mennybemenetelkor, hogy ugyanúgy fog eljönni az ég felhőin, ahogyan mennybe menni látták.
Ha viszont a felhőkben jön el, ez azt jelenti, hogy még van, létezik a Föld, tehát az még nem a világ vége.
Erről nemcsak mai próféciák szólnak, hanem szentírási ígéretek is, amiket éppen így adventben olvastat az Egyház
A múlt héten hangzott el például Izajás jövendölése:
  • Együtt lakik a farkas a báránnyal, a párduc a gödölyével, együtt legelészik a borjú és az oroszlán
Ezek nemcsak költői képek, hanem az elveszett, de újra megígért paradicsom képei, amely Jézus 2. eljövetelével fog elérkezni.
A Szűzanya, ahogyan előkészítette igenjével Jézus első eljövetelét, úgy készíti elő Szent Fia második dicsőséges eljövetelét is.
Azzal, hogy itt felszenteljük most a Világ Győzelmes Királynőjének a szobrát, siettetjük mi is az Ő győzelmét, és Szent Fia 2. dicsőséges eljövetelét.
Egy fontos adalék ennek a szobornak a születéséhez
  • Sokan dolgoztak ennek a szobornak a létrejöttén. Nem az én tisztem, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik létrejöttén fáradoztak.
    • A plébános úrnak, azt gondolom nagy köszönet jár érte
A szobor szorgalmazói között ott volt Bacsa Katalin doktornő, ő mondta el nekem a napokban a következőket
  • Jó pár évvel ezelőtt olvasott egy újságban arról, hogy a Szűzanya új, teljesebb módon akar eljönni magyar népe közé.
A doktornőnek a szívében megfogalmazódott a gondolat, hogy ajándékozzuk meg Őt azzal, hogy húzzuk ki a tőröket az ő szívéből
Így jött létre a 7 tőr imacsoport, amelynek két pap, szerzetesek és betegek a tagjai. Köztük Reőczi István atya, aki néhány éve már Urához költözött, és Horváth Károly atya, aki majd meg fogja áldani a szobrot.
Húzzuk ki a Szűzanya szívéből a tőröket!
  • Az engesztelés gondolatának egy gyönyörű megfogalmazása
Az engesztelésben ez a legfontosabb: az értünk szenvedő Jézus vigasztalása, a vele való együttérzés, ezáltal fájdalmának a csillapítása.
Amikor misztikus adottságokkal rendelkezők is vannnak az imádkozók között, gyakran látják, hogy az éppen elmondott imánkkal kihúztunk a töviseket Jézus fejéből, vagy a szegeket a kezéből vagy lábából, vagy egyenesen a lándzsát az Ő szívéből, vagy Verokikához hasonlóan letöröltük arcáról a véres izzadságot, vagy Cirenei Simonnal segítünk neki vinni a keresztet.
Jézus nemcsak egyedül szenvedett, hanem vele szenvedett édesanyja is.  És vajon volt-e nagyobb fájdalom az ő fájdalmánál
  • A tőrök kihúzásának a szándéka az ő szívébéből az engesztelés ugyanolyan magasrendű cselekedete, mintha Szent Fiával cselekednénk hasonlóan.
Mindez misztikusan történik, de ez is valóság, és nemcsak Jézus és a Szűzanya vigasztalása, hanem hozzájárulás egyben a megváltás művéhez is, mert ezzel velük lépünk egységre.
És kedves a Mennyei Atyának is, mert az Ő Egyszülött Fia és legkedvesebb Leánya iránti szeretetből történik.
Ha engesztelünk, vigasztalunk valakit, akkor azon munkálkodunk, hogy csillapítsuk a szenvedését, ha rajtunk múlik,  megszüntessük egészen.
  • Jézus és vele együtt Szent Anyja mindaddig szenved, amíg bűn és szenvedés lesznek a földön.
A Szűzanya Szeplőtelen Szívének a győzelme  Jézus 2. dicsőséges eljövetelét készíti elő, ami után még nem az emberi történelem vége következik, hanem egy hosszantartó, a paradicsomihoz hasonló állapot, amiről a Jelenések könyvében van szó: ahol már nem lesz sem gyász, sem halál, sem fájdalom.
Amikor mi engeszteljük Jézus és Mária Szívét, amikor kihúzzuk a töviseket, a szögeket, a tőröket és a lándzsát, akkor siettetjük Jézusnak mint a királynak, és Máriának mint királynőnek az eljövetelét, az ő országuknak, az Atya országának a megvalósulását, hogy legyen meg az Atya akarata - amiként  a mennben, úgy a földön is.
A Szentmise végén, a szentáldozás után Krisztus Királynak ajánljuk magunkat azzal az imával, amit Luisa Piccarettán keresztül adott nekünk, hogy a Miatyánknak ez a kérése megvalósulhasson, amelyik egy kulcs, amely kinyitja a jelenleg még bezárt paradicsom kapuit.
Most pedig ennek az elmélkedésnek a lezárásaként elmondunk egy könyörgő imát a Világ Győzelmes Királynőjéhez, amit nemrég küldött el nekem valaki. Ez lesz a hívek könyörgése is. Előbb elimádkozom egyedül, majd utána közösen, úgy, hogy én előimádkozom, és egy refrénnel válaszolunk.
  • A refrén, amit minden fohász után majd ismételünk:
    • Jöjj el VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJE, és ne késlekedj már!
  • „Jöjj el, Édesanyánk, Királynőnk!
  • Jöjj, szegény bűnös néped epedve vár.
  • Jöjj el Hajnal Szép Sugara, törd át a bűn sötét egét!
  • Jöjj el, Ó, mutasd meg Könnyed erejét!
  • Jöjj el, hogy meggyógyítsd a beteg szíveket!
  • Jöjj el, hogy kigyomláld a bűntöviseket!
  • Jöjj el, hogy megszűnjön a bűn és szenvedés!
  • Jöjj el, hogy betöltsön az Istenkeresés!
  • Jöjj el, hogy segítse testvér a testvérét!
  • Jöjj el, hogy ne gyilkolja anya gyermekét!
  • Jöjj el, hogy a szeretet irányítsa léptünk!
  • Jöjj el, hogy Istenben MEGÚJULVA ÉLJÜNK!
  • JÖJJ EL BÉKE-CSILLAG, RAGYOGD ÁT A KÖDÖT!
  • MINDEN MAGYAR SZÍVBE HOZD MEG AZ ÖRÖMÖT!
  • Királynőnknek vallunk, várjuk a Te jöttöd, Szent István Országa ÖRÖKÖS ÖRÖKÖD.
  • Jöjj, szegény bűnös néped epedve vár, Világ Győzelmes Királynője ne késlekedj már!
  • Jöjj el, és taposd el az őskígyó fejét, jöjj el, és mutasd meg hatalmad teljét!” Ámen.

A szentáldozás után: A Lusisa Piccarettán keresztül kapott ima.
Krisztus Királynak való felajánló imádság, hogy felvétessünk az isteni akarat országába
  • Jézus, királyok királya! Tisztellek, szeretlek, dicsérem, magasztalom a te isteni akaratodat, amelyet a Te mindenhatóságod hordoz, a te bölcsességed vezet, és a te jóságod kísér. Mindenütt és minden időben, azokban a napokban, amikor a boldogság rám mosolyog, és azokban az órákban is, amikor a szenvedés éjszakája beborít, legyen a Te legszentebb Akaratod a törvény, amely cselekedeteimet meghatározza, a norma, amely azokat, amiket megteszek, vagy amiket nem teszek meg, szabályozza, a csillag, amelyre feltekintek, a lelkem dobbanása, az életem tartalma, életem élete.
Add, hogy a te imádandó Akaratod országa a Mennyből leszálljon a Földre. Akkor boldogság és áldás, béke és öröm költözik az egyének életébe, a családi életbe, az államok és a népek életébe, és meg fog újulni a Föld színe.
A Te legmagasztosabb akaratodnak szentelem magam ma ünnepélyesen, és mindazokat, akik közel állnak hozzám, és kérlek téged, örök bölcsesség, lelkem mélyéből, hogy írj be minket tagként a te korlátlan akaratod birodalmának életkönyvébe kitörölhetetlen betűkkel!
Hogy ez a kérésem gyümölcsöző lehessen, egyesítem minden gondolatomat, szavamat, tettemet, imámat, munkámat, szenvedésemet a te szent gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel, imáiddal, munkáiddal, szenvedéseiddel, valamint a Boldogságos Szűz, Szent József, minden angyal és szent gondolataival, szavaival, tetteivel, imáival, munkáival és szenvedéseivel, amelyek valósak és lehetségesek a múltban, a jelenben, a jövőben, a mennyben, a földön és a föld alatt. Felajánlom Neked ezt az áldozatot az Atya mindenhatóságában, a Fiú bölcsességében, a Szentlélek szeretetében – a magam nevében, minden ember és teremtmény nevében az isteni akarat országának elérkezéséért és kiterjedéséért a Földön. Állandóan szálljon ajkaink oltáráról az a kérés a mennybe, amelyet Te Jézus, elsőként intéztél az Atyához:
Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.
Megjegyzés: ezt a felajánló imát mondjuk el minden évben Krisztus Király ünnepén a méltó módon elvégzett szentáldozás után.
(Das Reich des göttlichen Willens. Grösse des Menschen im Reich des göttlichen Willens. Offenbarungen der göttlichen Weisheit an einer Einsiedler-Seele. Verlag Salvator Mundi. 2000., 186. old.)
Bocsa József Sch.P.
http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1163-a-vilag-gyozelmes-kiralynoje-szobor-felszentelese-nagytur

2016. december 3., szombat

A kápolna felépítését gátló és segítő tényezők

Elhangzott a Szent Anna Réten 2016. december 3-án.
A gyógyszerek világában egyértelműen számon tartott és alkalmazott a szinergista- antagonista fogalompár. Egy adott gyógyszernek a hatásait más gyógyszerek vagy elősegítik, vagy akadályozzák. Ugyanez érvényes szélesebb körben. Mindennek vannak segítő és akadályozó tényezői. Ezt szeretnénk most a Szent Anna Réten megépítendő kápolnával kapcsolatban áttekinteni. Most itt az idő rövidsége és hidegsége miatt tömörebben, de írásban talán majd bővebben is.
Feltehetünk ezzel kapcsolatban ilyen kérdéseket:
  • Kiknek érdeke, hogy sikerüljön?
    • Mik segítik az építést?
  • Kinek az érdeke, hogy ne sikerüljön?
    • Mik gátolják az építést, a megvalósítást?
  • Mikre van befolyásunk?
I. A kápolna felépítését hátráltató tényezők.
  • 1. A sátán és csatlósai nyilván akadályozzák, hiszen itt az ő legyőzésükről, a kígyó fejének a széttiprásáról van szó, amit a Győzelmes Királynő végez
    • Ezt imával kell elsősorban ellensúlyozni
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a sátánt kívül keressük, pedig azért veszedelmes, mert bennünk dolgozik.
  • Igazán magunkban győzhetjük le.
  • Mindenkiben dolgozik valamilyen módon.
  • Egyik nagy veszedelem vele kapcsolatban, hogy magunkban nem vesszük észre, de a másikban igen.
  • És hajlamosak vagyunk arra is, hogy a bennünk működő gonoszt másokra kivetítsük.
2. Vannak, akik nem látják át a kápolna felépítésének a fontosságát
  • Szelíden, erőszakmentesen, kitartó imával, átgondolt akciókkal igyekezzünk más belátásra bírni őket.
    • már mutatkoznak bizonyos jelei  annak, hogy megtörőfélben van a jég
3. Az akarók közötti széthúzás, megosztottság. Mik ennek a gyökerei?
  • Egyet már említettem: a gonoszt kívül, másokban keressük és ott akarjuk legyőzni.
Pedig ott vannak bennünk a különféle pogány hajlamok, amik rabságban tartanak minket, és akadályozzák azt a jó is, amit szeretnénk.
Ezek közül a a legveszedelmesebb belső ellenség a gőg, a büszkeség
  • Én tudom, hogy mit kell, hogyan kell.
    • Épp ezért nem figyelek oda másokra, nem fontolom meg a másik elképzelését, megyek a magam feje után.
Mindenki a kápolnát akarja, de ennek a kulcsa az összefogás, az együtt munkálkodás, az egységben levés, maradás
Bele lehetne további részletekbe is menni, de ennek az a veszedelme, hogy ki-ki túlságosan is magára veszi, és sértődöttség lesz belőle, harag és indulatok támadnak.
Első körben sokkal konkrétabban próbáltam fogalmazni, de aztán elálltam tőle, éppen a most megnevezett okok miatt.
Egyet azért szeretnék mégis megnevezni, amelyet nagyon ravaszul álcáz a gonosz: az Isten akaratához, szavához, kinyilatkoztatásához való hűségként. Ez pedig
4. A fundamentalizmus
  • Ez egy fajta szemellenzős látás, amely mereven ragaszkodik a Biblia szószerinti, betűszerinti értelméhez, vagy a Bibliához hasonló üzenetek, magánkinyilatkoztatások betű szerinti értelmezéséhez.
A Szentírásnak nemcsak szószerinti értelmezése van, hanem amellett még több más értelmezése is, amibe most itt nincs lehetőség részletesebben belemenni. Megtalálhatók ezek részletesebben kifejtve a II. János Pál pápa által kiadott Katekizmusban. A szószerinti, betű szerinti értelmezés mellett
  • Van  allegórikus, átvitt  értelmezés
  • Van un. tropologikus értelmezés, amely arra irányul, hogy hogyan kell viselkedni a jelenben
  • Van un. anagogikus értelmezés, amely abban segít, hogy hogyan viszonyuljunk a jövőhöz.
  • A szent szövegeket történti-kritikai elemzésnek is alá kell vetni.
Ugyanígy nem lehet a magánkinyilatkoztatásokat sem csak szószerinti értelemben venni, mert az félrevezető.
A kápolna vonatkozásában a fundamentalizmus merev ragaszkodás a hetvenegynéhány évvel ezelőtt leírtakhoz, az akkor készült tervekhez
  • De mindjárt itt a kérdés, hogy azok közül is melyikhez?
    • Voltak látomásai a kápolnáról Natália nővérnek. Ezeket nem mindegyiket ismerjük pontosan.
Ezek alapján készültek építészeti tervek. Hermány féle tervből kettőt is ismerünk. Néhány év leforgása alatt kétszer is nekirugaszkodtak a tervezésnek és az építkezésnek.
Azóta eltelt majdnem egy évszázad. Most akkor melyiket vegyük alapul? Egyáltalán azokat a terveket kell alapul vennünk?
  • Voltak a nővérnek külön látomásai a kápolna belsejéről is, amik ránk maradtak
  • De másoknak is voltak látomásai.
  • A Jeruzsálemi templomról is szerepelnek részletes leírások a Szentírásban, de a ténylegesen megépült templom nem egyezik azzal. Régészek mindmáig kutatják, hogy milyen is volt a ténylegesen megépült templom.
  • Látomások, tervek, megvalósult épület nem biztos, hogy pontos mása lesz egymásnak.
  • A tervek arra valók, hogy induljon el az ember valamerre, de a megvalósítás közben fog látszani, hogy sok mindent közben változtatni kell.
    • Van aki egyenesen úgy forgalmaz, hogy a tervek arra valók, hogy legyen miktől eltérni.
Lehet ragaszkodni, hogy a Mindszenty által engedélyezett kápolna valósuljon meg
  • De ez egyet jelent azzal, hogy semmi nem fog megvalósulni.
Ha akkor épült volna meg, akkor nagy valószínűség szerint valami hasonló valósult volna meg.
  • Azóta sokat változott a világ
    • az építészeti stílusok
    • a tervezői hozzáállás, előírások
    • engedélyezési eljárások
    • az alapanyagok
    • stb.
Egy templom, egy kápolna megépítésénél a mindenkori főpásztor szava a döntő, és azoké a tervezőké, éppíttetőké, akikre ezt rábízza.
Az a vonat  hetven egy néhány évvel ezelőtt elment, az a lehetőség elmúlt
  • Ha Isten valamit akar, arra ösztönöz újra meg újra
  • De tekintettel van a mindenkori körülményekre, személyekre, akik eszközei tervei megvalósításában
  • És ő komolyan veszi azokat, akik vele együtt dolgoznak.
Azóta nemcsak újabb ösztönzések jöttek, hanem eléggé konkrét inspirációk is, amelyek mind erre a kápolnára vonatkoznak. Csak egyet hadd említsek. Részletesen ezt sem lehet kifejteni most.
  • Például, hogy mi legyen az oltárkép
    • Egyáltalán kép legyen, vagy szobor legyen.
Pár hónapja keresett meg egy férfi, hogy még 2005-ben mise közben arra kérte a Szűzanya, hogy festessen egy képet, amely majd egy későbbi templomnak lesz az oltárképe. Az kapta, hogy valami rétre fog kerülni. Ő azt gondolta, hogy a Gazdagrétre, hiszen ott épült már egy jó ideje egy templom.
Ettől fogva (2005-től) kezdett el a Szűzanya beszélni hozzá.
  • A testvére, aki plébános, kezdetben nem hitt neki. Egy mesteremberről van szó, aki vallási dolgokban nem annyira művelt.
Az ütött szöget a plébános testvér fejébe, amikor a Szűzanya a Regnum Marianumról kezdett el beszélni neki, de neki fogalma sem volt arról, hogy az mi.
  • A plébános ettől fogva kezdte hinni, hogy valóban a Szűzanya szól a testvéréhez
2016-ra sikerült megfestetnie a képet
Ezt írja: „2015-ben a Szűzanyánk kérésére tanulmányoztam Natália nővér naplóját. Abból tudtam meg, hogy a kápolnának nincs oltárképe. Azt kérte a Szűzanya, hogy ez a kép legyen az. A Szűzanya a kép aláírásának ezt feliratot kérte: „Magyarország és Világ Győzelmes Királynője, könyörögj érettünk”
Natália nővérnél ez szerepel:
  • Világ Királynője-szoborcsoport, amely az Engesztelő Szüzet ábrázolja két angyal társaságában. És legyen ott egy nagyméretű kereszt is.
Na most akkor melyik legyen?
Mára, több év előkészítő munkája után nyilvánvaló lett, hogy sem a szerényebb Serédi, sem a Mindszenty féle méretek  nem valósíthatók meg. Csak egy kisebb méretű kápolnát engedélyeznek.
Hogy lehet akkor szó szerint a Hermány tervhez ill. Natália nővér féle kápolnához ragaszkodni?
Egy csomó egyéb részlet, ellentmondás alapján levonható a következtetés: A fundamentalista elképzelés nem tartható.
Egy újat kell tervezni, amibe beleemelhetők bizonyos elemei az akkori terveknek, de egy az egyben azt megvalósítani, lehetetlen.
És itt vannak az újabb inspirációk is.
II. A kápolna felépítését segítő tényezők
  • 1. Alázat, alázat, alázat
  • 2. Együttműködés
    • az Égiekkel
    • együttműködés a főpásztorral
      • Nem kerülhető meg a főpásztor egy templomépítésnél és működtetésnél
        • És nem a múltbeli v. a jövőbeli főpásztorral kell együttműködni, hanem a jelenlegivel
      • A józan ész alapján is nyilvánvaló, és a Teréziának legfrissebben adott üzenetből is ez látszik
        • Csak az egyház akaratából és vele egyetértésben épülhet meg a templom
„Gyermekeim szeressétek, tiszteljétek az atyákat. Ők a kapocs Istenhez és a szikla, melyhez gyengeségetekben támaszkodtok.”
  • Együttműködés azokkal, akik próbálják az ügyet mozgatni.
    • Két dolog fontos irányukban
      • Bízzunk bennük
        • Ha valami gondolatunk van, hozzuk tudomásukra
      • A gáncsoskodást, az akadékoskodást, a pletykálkodást, főleg pedig a rágalmakat messze kerüljük el.
  • 3. Kitartó, áldozatos imák
    • Ezek a szentmisék itt a Szent Anna Réten. Minden köszönet megilleti azokat, akik áldozatosan szervezik és segítik egy jó ideje immár hetente ezeket a szentmiséket, és
    • az itteni szentségimádásokat
    • Natália nővér lelkiatyja minden imáját lélekben itt ebben a megépítendő kápolnában mondta
      • Létrejött a féfi szerzetesrend az ő karizmáját alapul véve, és adtak egy nyilatkozatot is arra vonatkozóan, hogy ha rájuk bízza a főpásztor a kápolna ellátását, örömmel vállalják.
Imádkozzunk értük, hogy erre képesek is legyenek! És hogy a főpásztor fogadja el ajánlkozásukat.
És ha erre sor kerül, segítsük majd őket.
  • További Imák (a Szent Korona előtt is)
    • Terézián keresztül is megismételték az Égiek ezt a kérést
    • Aki teheti, imádkozzon ott, a templomért (nála következetesen nem kápolna, hanem templom szerepel).
      • Rákérdeztem, hogy ez konkrétan a Parlamentben való imádkozást jelenthet, vagy azt, hogy lélekben odaképzeli magát az ember és úgy imádkozik.
Válasz: Lélekben is lehet, az ima szándéka a fontos, de én - mondta - megpróbálok elmenni a Parlamentbe személyesen.
  • A Világ Győzelmes Királynője szobor felállítását megelőző, és remélhetőleg követő vállalások
    • „Húzzuk ki a 7 tőrt a Szűzanya szívéből” Egy felvidéki doktornő Bacsa Katalin, amikor azt olvasta évekkel ezelőtt, hogy a Szűzanya vissza akar térni új, teljesebb módon Magyarországra, az fogalmazódott meg a szívében, hogy ahhoz meg kellene őt szabadítani a szívét átjáró tőröktől.
Létrejött az úgynevezett hét tőr imacsoport: Heten vállalták, hogy kihúznak egy-egy tőrt a Szűzanya  szívéből: köztük két pap, három szerzetes és két beteg
  • Az egyik pap Regőczi atya volt, a mási Horváth Károly atya, aki holnap fel fogja szentelni a szobrot
  • 4. Józannak maradni, információkat ellenőrizni, nem bedőlni az ördög trükkjeinek, hazugságainak, aki gyakran az információk eltorzításával dolgozik!
    • Ne terjesszünk álhíreket, félrevezető információkat! Ne cselekedjünk gyorsan, első indulatból, meggondolatlanul! Az internenten, a szóbeszédben akármi is terjedhet, ellenőrizzük mindennek a valóságtartalmát, igazságtartalmát, és megfontoltan, körültekintően cselekedjünk!