Az megromlott és számtalan nyomorúságok-alá
vettetett emberi gyarlóságnak egyéb nyavalyái-között, két közönséges
fogyatkozása vagyon: egyik: az elmének késedelmes tompasága; nem-csak az
isteni és mennyei dolgokban, de a maga hasznára és szükségére
nézendőkben-is. Ebből következik, hogy sokan úgy járnak, mint a
Laodicaae-béli püspök, ki azt ítilte, hogy jól vagyon dolga;
dicsekedett, hogy semmi nélkül nem szűkös: maga, Isten itíleti-szerént,
nyavalyás, szegény, vak és mezítelen volt. Második fogyatkozás: az
elégtelenség vagy erőtlenség; mely mi-bennünk oly nagy, hogy, bár
tudnók-is, mi hasznos és mi-nélkül szűkölködünk, annak megszerzésére
tehetségünk nem érkezik. Azért mongya Szent Pál: Velle adjacet mini:
perficere autem bonum, non invenio; hogy láttya és kivánnya a jót: de
nem talál erőt magában, mellyel azt elérhesse.
A
mi édes orvosunk, ki Meny-országból a végre jöve, ut mederetur
contritis corde; hogy romlott természetünket orvosolná és gyógyítaná,
azzal vígasztal bennünket a mái Evangéliomban; hogy annak a két rendbéli
nyavalyának orvosságát találta. Elsőben azért; fogadással köti magát,
hogy tudatlanságunkat világos tanításával elvészi. Mert, ha annak-előtte
homályos példákban szólott, Jam non in proverbiis loquar; ez-után immár
elhadgya az árnyékozó hasonlatosságokat és setét példákat; elszaggattya
az Isten titkait fedező superlátot: és palam, nyilvány taníttya a
mennyei titkokat: úgy, hogy, Replebitur terra scientia Domini, sicut
aquae maris operientes; az isteni tudománnak bévsége, mint egy
feneketlen tenger ellepi és bétölti az egész földet. Másodszor;
erőtlenségünknek orvoslására, az imádságot rendeli. És nem-csak ínt és
parancsol, hanem úgy tetczik, ugyan utánnunk jár és kér, hogy, ha miben
megfogyatkozunk; ha mi-nélkül szűkölködünk, kérjük az Atyátúl és helye
lészen kérésünknek. Mert a Felséges Isten nem ollyan, mint Assverus,
kinek csak udvarába sem bocsátották, a kik szűrben és rongyos köntösben
vóltak; hanem mindeneket, minden üdőben eleibe bocsát; és audiénciát
adván, a mire szükségünk vagyon, azt nem nagy költséggel, vagy
fáratsággal, hanem kéréssel és könyörgéssel megnyerhettyük ő-tőlle;
mivel ugyan assecurál és bizonyossá tészen Christus, hogy valamit ő
nevében kérünk az Atyátúl, megadgya nékünk: Ut gaudium nostrum sit
plenum; hogy minden jókkal tellyesedvén, teli örömünk és
fogyatkozás-nélkül-való elégségünk légyen.
Mivel
azért Christus a mái Evangeliomban parancsolattyával-is, de fő-képpen
ígért jóknak reménségével izgat az imádkozásra: az Anyaszentegyház-is, a
következendő három könyörgő napokon, közönséges imádságival templomokat
és úczákat szentel. Én-is, a jelen-való órában, csak az imádságrúl
szóllok. És, mint-hogy kedvünk s kivánságunk akármire-is, akkor
gerjedez, mikor annak méltóságos hasznait jól megértyük: hogy az
imádságnak felséges-vóltát értvén, azt nagyra böcsüllyük; abban örömest,
gyakran és szorgalmatoson foglallyuk magunkat; elsőben megmagyarázom:
mely böcsülletes, hasznos és szükséges az imádkozás. Másodszor: módgyát
és formáját mutatom, mint kel rendelnünk imádságainkat, ha azt akarjuk,
hogy meghallgattassunk. Nagy és életünk minden napjaira, minden dolgaink
folyásira szükséges tudományt adok előtökbe. Kérlek, egyéb
gondolkodásokat kirekesztvén elmétekből füleiteket és szűveteket
nyissátok-fel tanításomra.
Az
írás-magyarázó doktorok azt mongyák; hogy az üdvösség nyerésére rendelt
eszközökben, ollyan az imádság, mint emberben a kéz: melyrűl azt írja
Aristótes, hogy, est instrumentum instrumentorum; minden eszközök
eszköze. Az ácsok, kovácsok, ötvösök és egyéb műves-emberek munkájához
sok külömböző szerszámok kivántatnak, melyeket ember kézzel szokott
megcsinálni. Ennek-felette: a kéz fárad és munkálkodik az egész testért:
óltalmaz és takargat minden tagokat. Ha valamely részünk megsebesedik,
ha megmocskosodik: a kéz béköti, gyógyíttya, mosogattya és tisztogattya.
Egy szóval: semmi haszonravaló eszközt nem csinálhatni kéz-nélkül: a
kéz pedig mindent megkészíthet: és nem-csak egyéb részeknek, de
magának-is minden szükségét megszerezheti a kéz.
Illyen
az imádság. Mert e nélkül, üdvösséges munkákat végbe nem vihetünk,
ezzel minden fogyatkozásinkat megorvosolhattyuk, minden rútságunkat
megtisztíthattyuk. Azért írja Arany-szájú Szent János, hogy, ha oly
embert lát, ki az imádkozás gyakorlásában nem gyönyörködik: ottan
által-érti, hogy annak lelkében semmi tekélletes jóság nincsen. Ha pedig
(ugy-mond) valakit látok a ki telhetetlen az imádkozásban: künnyen
elhiszem, hogy abban sok jó vagyon. Mert Qui conservat legem,
multiplicat orationem, valaki Isten akarattyán jár, megsokasittya
imádságit. És, a mint Szent Ágoston írja: Vere novit recte vivere, qui
rec te novit orare; csak az tud jól élni, a ki jól tud imádkozni. Mert
az Istennel-való gyakor beszélgetés, mely az imádság-által vagyon,
meg-világosíttya az ember lelkét, mint a Moyses orczáját: a világi
hiuságokat megútáltattya: mennyei dolgok kivánságára gerjeszt: És egy
szóval; Veniunt omnia bona pariter cum illa; minden isteni áldások
eggyüt-adatnak vélle.
Erre-nézve,
Isten ő-maga egybe-köti az imádság és isteni kegyelem lelkét, mikor azt
mongya: Effundam Spiritum gratiae, et precum, kiöntöm a kegyelem és az
imádkozás lelkét, mint-ha azt mondaná; hogy eggyütt-jár a kegyelem és
imádkozás: mert az imádság csatorna, mellyen reánk szivárkoznak minden
áldások. Azt írja Szent Ágoston, hogy valakirűl Isten az imádságban-való
buzgóságot el nem vészi, attúl irgalmasságát meg nem vonsza: Quod
concessurus est, si differt, non aufert. Cum videris non a te amotam
deprecationem tuam, securus esto, quia non est a te amota misericordia
ejus. Azért, más jelét nem adá Isten Ananiás-nak, hogy Szent Pál,
választott edény és Christus dücsősségének terjesztésére rendeltetett;
hanem, hogy, Ecce orat; imádkozásban foglalta magát: jelentvén, hogy
örök bóldogságra választott ember, a ki gyakorollya az imádkozást.
Némely
Szent Atyák, hasonlittyák az imádkozást a gyomorhoz, vagy ételhez,
italhoz. Mert, miképpen, ha a gyomor megbomlik, ha étellel, itallal
ember nem tápláltatik, elerőtlenedik, elszakaszkodik, meghal belé; ha
pedig a gyomor helyén vagyon, megújúlnak, megvastagodnak, erejekben
maradnak minden részeink: azon formán, ha a mi lelkünk imádkozással
vastagodik, gyors és vidám minden üdvösséges munkákra: de ha az
imádkozásban megfogyatkozunk, szárazon és erőtlenűl maradunk minden
jóra.
Sokan azt
írják; hogy az imádság, ollyan, mint egy közönséges orvosság, mely
minden lelki nyavalyát meggyógyít. Az orvosok külömböző betegségnek
külömböző orvosságot rendelnek: és gyakran egy orvosság nem lévén elég,
sok italokkal orvosolnak egy betegséget: de a lelki nyavalyákra-nézve az
imádság elégséges orvosság: mert minden bűnöket megtisztít: minden
áldásokat megszerez: minden kísértetek-ellen győzedelmet vészen;
melyre-nézve, arra tanítaná Christus Apostolit, hogy, ha kísértetbe nem
akarnak esni, imádkozzanak. Szent Jakab arra int: hogy ha szomoruságban
vagyunk, imádkozzunk: ha vígan vagyunk, Istent dicsírjük. Egy szóval:
mint a Manná-ban, minden gyönyörüséget, minden kedves ízt találtak a
sidók: úgy az imádkozásban, minden jó találtatik. Hogy pedig mi nem
érezzük ezt a csudálatos gyönyörüséget az imádkozásban, oka az, mert meg
nem kóstollyuk: Gustate, et videte: kóstollyátok és akkor érzitek ízit:
mert ez oly dolog, mellyet senki nem tud, hanem csak, a kinek adatik.
Arany-szájú
Szent János azt írja, hogy az imádság ollyan, mint a sovány és száraz
kertben a forrás: melyből ha nem öntöztetnek, kiasznak a vetemények:
újulnak pedig, zöldellenek, virágoznak és gyümölcsöznek, ha abból
öntöztetnek. Elhervadnak és asznak akármely nagy jóságok az emberek
lelkéből, ha imádsággal nem öntöztetnek. Jól tudta ezt Dániel; és azért,
mikor Dárius király, életvesztés-alat parancsolta vólna hogy harmincz
napig senki ne imádkozzék: inkáb választá, hogy megölessék, hogy-sem az
imádkozástúl megszünnyék.
Ezek
mind igazak, és efféle hasonlatosságok elégségesen mutattyák az
imádságnak böcsülletes hasznait: de nékem úgy tetczik, hogy felségesb és
dücsősségesb méltósága az imádságnak három dologból ismértetik:
Először
abból, hogy a hívek könyörgését Isten ő-maga áldozatnak, az-az, isteni
tiszteletek-közöt legméltóságosb cselekedetnek nevezi. Mert a mi ajakink
tulkait, Hostiam, Sacrificium laudis, dicsiretek áldozattyának híja.
És, nem e földön füstölgő áldozattyának, hanem oly áldozatnak, mellyet a
mennyei Angyalok arany-edényekbe szednek, Meny-országba visznek és
kedves szagok illatozásával Isten széki-eleibe bocsátnak. Mivel a
mennyei dolgok felségét a mi szavainkkal vóltaképpen ki nem mondhattyuk:
ezekkel a mi földünki szókkal, árnyék- és példa-által, jelenti a Szent
Írás az imádság drága-vóltát: melynek felszedésére mennyei angyalok
jőnek, és nem cserép- vagy fa-edénybe, hanem arany temjényezőbe szedik:
felszedvén, nem hadgyák a földön, hanem Isten országába viszik; mint ám
Rafaël mondá, hogy ő vitte a Tóbiás imádságát Istenhez: Meny-országba-is
nem egyebüvé, hanem az áldozatok tulajdon helyére, az oltárra, még
pedig arany-oltárra tészik: hogy onnan, Sicut incensum in conspectu Dei,
drága-illatú szag gyanánt, Isten székihez jusson, és az Istent, Szent
Angyalival egyetemben, gyönyörködtesse. Ennél felségesb igékkel és
csudálatosb hasonlatosságokkal ki nem mutathatta a Szent Lélek a hívek
könyörgésének böcsületességét.
Vaj
ha testi szemeiddel látnád, keresztyén ember, mint forgolódnak az
Angyalok körűlled, mikor könyörgesz; minémű böcsüllettel szedegetik
fohászkodásaidat és köny-húllatásidat, mely örömmel viszik Isten eleibe!
Vaj, ha értenéd, mely kedves illat Isten-előt az aítatos könyörgés:
bizonnyal hiszem, hogy annak gyakorlását minden világi jóknál fellyeb
böcsüllenéd.
Tudgyátok-e
miért akarta és rendelte Isten, hogy miképpen szántás-vetés-által ád
kenyeret; a műves-emberek fáratsága-után ád hajlékot: azon-képpen az
imádság-által segítcse gyarlóságunkat; gazdagítcsa szegénységünket;
tellyesítcse mennyei áldomásival lelkünket? Nem azért bizony, mint-ha
nem tudná szükségünket; mert az ő szemei-előt nyilván vannak mindenek;
sem azért, hogy kérésünkre megváltoztassa szándékát, és szűve megesvén
rajtunk, megadgya a mit nem akart adni; mert az Isten akarattya és
tanácsa semmi könyörgéssel nem változik: és annál egyebet sem ád
senkinek, a mit öröktűl-fogva nékünk rendelt nem külömben hanem
könyörgés-által adgya, oka nem egyéb, hanem, hogy az imádság őmagában
nagy isteni tisztelet, nagy méltóságos dolog és a ki Istent segítségül
hija, az tiszteli őtet: Invoca me, et honorificabis me, mert a ki
Istennek könyörög, az ő nagy hatalmát, adakozó jó-voltát könyörűlő
irgalmasságát vallya: reménségét ő-benne veti. És miképpen
tisztességének tartya Isten, mikor ő-tőlle valamit kérünk, úgy
boszszúságnak és gyalázatnak itíli, ha őtet elhagyván, mástúl várunk
segítséget: mint Illyés-által megjelenté Ochoziás királynak.
Másodszor:
abból ismertetik az imádság méltósága; hogy az Isten fia emberi testbe
öltözvén nem-csak maga lén mester az imádkozás formájának tanítására
mivel egyéb elégtelenek vóltak arra; nem-csak czikkelyenként előnkbe adá
a Mi-Atyánk rendiben, mint kel imádkozásunkban Istentűl kérnünk; nem
csak szép intésivel és parancsolatival édesite az imádkozásra, hanem
ő-maga, földön jártában, gyakor imádkozásban foglalta magát.
Keresztelése-után, minek-előtte predikállani kezdene, a pusztába méne,
ott negyven napig bőjtöle és imádkozék. Mikor tizen-két Apostolt akara
választani a Tanítványok-közzűl, egész étszaka imádkozék. Menyíszer
olvassuk a Szent Evangeliumban, hogy, Abiit in desertum locum, ibique
orabat; pusztába ment és ott imádkozott? Hányszor mongyák az
Evangelisták, Ascendit in montem, ut oraret; hogy hegyekre ment
imádkozni? Vallyon nem Szent Lukács szava-e az, hogy, Erat pernoctans in
oratione Dei; étszakállott az imádkozásban? Szenvedését imádságon
kezdé, mikor a kertben leborúla és három ízben könyörge. Életét
imádságon végezé; mert ama szókkal-eggyüt adá-ki lelkét: Atyám, kezedbe
ajánlom lelkemet. Mikor halottakat támasztott; mikor ördögöket űzött,
mikor betegeket gyógyított imádsággal kezdett csuda-tételihez. Ételét
háladáson kezdette; étel-után, Hymno dicto, isteni dícsíreteket mondott.
És, ha az Istennel-való beszélgetés által, Moyses orczájának tekinteti
fényességbe öltözék: Christus Urunknak-is szent színe dücsősséges
fényességgel ékesítteték, mikor imádkoznék a Tábor hegyén. Egy szóval;
megtellyesitette Christus a mit mondott: Oporter semper orare; hogy
szükség mindenkor imádkozni; és minden üdőben, szűnetlen imádkozott.
Mert, noha a mi példánkra, hol a hegyekre, hol a pusztákba ment
imádkozni: de minthogy az ő lelke megállapodott vala a jóban, semmi
egyéb gondolat, vagy munka akadékot nem szerezhetett elméjében: tétova
sem ragadhatta gondolattyát. Azért, egyéb dolga-között-is, szűnetlen
minden üdőben imádkozott: annyira, hogy mikor testi érzékenségi álommal
lenyomattak-is, azt mondotta: Ego dormio, et cor meum vigilat; noha
aluszom, de szivem ébren vagyon és Istenre vigyáz. Ezek pedig a Christus
imádkozási sok köny-húllatásokkal, nagy fohászkodásokkal vóltak
elegyítve, mint Szent Pál írja.
Mit
gondoltok keresztyének; vallyon miért foglalta Christus tellyes életét
imádkozásban? Talám szüksége vólt valamire; és azt magátúl meg nem
szerezhetvén, mástúl kérte, mint mí? Hová tészük tehát amaz igazságot;
hogy az égen és földön minden hatalom Christusnak adatott? Mindeneket
maga erejével cselekedhetett Christus; de az imádkozás oly felséges
isteni tisztelet, hogy, ha semmit az-által nem nyernénk-is, méltó vólna
magónkat szűnetlen abban foglalnunk; miképpen a mennyei Szentek, Die ac
nocte requiem non habentes; éjet-napot, fáradatlanúl isteni dícséretben
töltenek. Oh ki nagy dolog ez, mellyet az Isten fia és a mennyei
Szentek, szűnetlen gyakorlanak!
Harmadszor:
az imádság ereje és méltósága abból tetczik-ki; hogy nem halandó és
gyarló embert-győz-meg, hanem Istent magát hatalmas erejével úgy hozzánk
hajtya, hogy akaratunk-szerént cselekszik mindeneket. Mikor Jákob
szarándokságából haza tére, virratta-felé küzködni kezde vélle egy
angyal: és azt megragadván, addig el nem bocsátá, míg áldást nem vén
tőlle. Az áldás pedig az lén; hogy, akit eléb Jákob-nak, az-az
csalárdnak híttak, Israël-nek, az-az, Praevalens Deo, Isten-ellen
győzedelmesnek nevezé. Magyarázván Oseas próféta, micsoda küzködéssel
nyert Jákob Isten-ellen győzedelmet, azt írja: Flevit et rogavit eum:
hogy sírással, könyörgéssel jutott a diadalomhoz.
Ez
az imádságnak felséges ereje és méltóságos hatalma, hogy a nagyhatalmú
Istent meggyőzi és megtartóztattya. Hallyad minémü szókkal jelenti ezt
ő-maga a Felséges Isten: ki, mikor elúnakodott vólna a sidó népnek sok
tétovázó engedetlenségén, Moyses-nek így szólla: Dimitte me, ut
irascatur furor meus, et deleam eos; bocsás-el engem Moyses, had
roncsam-el ezt a népet- Moyses autem orabat; Moyses pedig, úgymond a
Szent Írás, imádkozik vala. Elő-hozván Szent Dávid ezt a dolgot azt
mongya; hogy, mint a szállott vár törésén szokott bérohanni az ellenség,
úgy indúlt vólt Isten a sidó nép romlására: de, Stetit in confractione
in conspectu ejus; Moyses a törésre állott; könyörgésével megtartóztatta
Istent: Placatusque est Dominus; és megengedte az Úr a sokaságnak.
Másutt
azt olvassuk; hogy, midőn a sidóság felzendűlt vólna, futva szalada
Moyses Aaron-nal eggyüt, az Isten sátorába. Megharaguvék Isten és azt
mondá: Delebo eos; elrontom őket. A Szent Írás utánna veti; hogy Aaron
proferens servitutis suae scutum orationem, restitit irae ragadá Aaron
az imádság paíssát és ellene-álla az Isten haragjának. Ezzel
ismertetvén, hogy oly país az imádság, mely az Isten kezéből bocsátott
nyilakat megtartóztattya; és, amint Isten ő-maga mongya, Interponit
sepem: Opponit murum: Tenet Deum: aki buzgó szűvel könyörög, gyepet, sőt
kő-falt, vét Isten-eleibe és megtartóztattya az ő haragját.
A
mint másutt előhozzuk, sokat okoskodtak a Darius király komornyiki,
hogy feltalálnák, micsoda erősebb a földön? De ha ebben a tanácskozásban
szóm vólna, úgy tetczik, bátorsággal azt mondanám; hogy minden
teremtett hatalmasságnál erősseb az imádság: mely Istent magát meggyőzi:
felgerjedett haragját megenyhíti: és azt cselekszi, hogy Isten enged
embernek és az ő akarattyán jár.
Kemény
mondások vólnának ezek, ha a Szent Irásban nem találtatnának. De, mikor
Josue megállatá a napot könyörgésével, azt mongya a Szent Irás:
Obediente Domino voci hominis, hogy azért lett ez, mert az ember
szavának engedett Isten, a ki: Voluntatem timentium se faciet; híveinek
akarattyán jár, azoknak könyörgését meghalgatván. Azért az imádság,
néminemű-képpen mindenhatóvá tészi embert az égen, és földön. Mert oly
Privilegiumot adott Isten a módgyával rendelt imádságnak, hogy Omnia
quaecumquae orantes petitis, accipietis, et evenient vobis: semmit Isten
meg nem tagad néki. Illyés Proféta imádságával az egeket bétette, hogy
három esztendeig és hat hónapig esőt ne adnának. Viszontag, mintha az
egek kulcsaival bírna, imádkozásával felnyitotta Josue könyörgésével a
nap keréket megkötötte, hogy ne fordúlna. Ezechias király imádsága tíz
órával hátráb voná a nap forgását. Moyses imádsággal győzé Amaleket.
Jósafat könyörgéssel vőn hatalmat az Ammonitá-kon. Vallyon Babyloniá-ban
nem kötéjé-meg a tüzet a három Szent Ifiak könyörgése? Vallyon, a
tenger habjait és a sebes vizek folyásit nem száraztá-e ki a Moyses és
Josue imádsága? Vallyon, az oroszlányok torkát nem fogá-e bé a Dániel
esedezése? Mivel gyógyúla ki betegségéből Ezechias király, ha nem
imádsággal? mert, a bőlcs mondása-szerént, nem pénzért, mint a testi
orvosok, hanem imádságért orvosollya Isten a betegeket? Mi szabadítá ki
Szent Pétert az erős tömlöczből, Jónást a czet-hal gyomrából és a tenger
fenekéből, hanem az imádság? Az imádság lévé győzedelmessé az Israel
fiait Amalek-ellen: Juditot Holofernes-ellen: Ezechiast
Sennacherib-ellen. Az imádság szerze kedves magzatot magtalan Anná-nak.
Az imádság készíté az Apostolokot, hogy a Szent Lelket elvennék. Egy
szóval; oly ereje vagyon az imádságnak, hogy a felhőket, sőt az egeket
által-hattya: és viszsza nem tér, hanem Istentűl megnyeri a miért
bocsáttatott. Ha adós vagy Istennek: könyörögj és megbocsáttatik;
Debitum dimisi tibi, quoniam rogasti me. Ha szomoruságban vagy: hijd
segítségűl Istent és szabadúlást találsz: Invoca me in die
tribulationis, eruam te. Ha tudatlan vagy: kérj bőlcseséget Istentűl, és
megadatik: Si quis indiget sapienta, postulet a Deo, et dabiturei. Ha
az ördögi kisértetektűl tartasz: Orate ut non intretis in tentationem;
imádkozzál és megszabadúlsz tőlle. Egy szóval: igazán írja Szent
Bernárd; hogy az isteni Felség nagy-vólta úgy felmagasztallya kedves
szolgáit, hogy Fiunt Omnipotentes mindhatók lésznek: nem-csak azért,
hogy Isten segítségével minden üdvösséges jókat cselekedhetnek, hanem,
hogy könyörgésekkel mindent megnyerhetnek.
Tudgy
jól a pokol-béli ellenség, hogy az imádság minden nyavalyáink
orvossága, minden jók forrása. És miképpen Holofernes. Betuliá-nak
megvételét abban helyheztette, hogy a mely forrás a városba szolgált,
azt elvegye: úgy az ördög, minden mesterségét és tehetségét arra
fordíttya, hogy az imádkozástúl elvonnyon. Azért, mikor a harangszóval
Szentegyházba hivatunk, úgy tetczik, mintha az ördögök mind oda
idéztetnének; oly sok és alkalmatlan gondolatokkal ostromolnak
imádságainkban: oly dolgokat jutatnak akkor eszünkbe, mellyek azon-kívül
elménkbe sem ötlenének. Ez az oka, hogy az Anyaszentegyház minden
óránként-való imádsági elein, azon kéri Istent: Deus in adjutorium meum
intende: Domine, ad adjuvandum me festina; hogy késedelem-nélkűl
nyújcson segítséget, mellyel győzedelmet vehessen az imádság-háborgató
ellenségén.
Ha ennyi
sok és böcsülletes méltóságit, ily kimagyarázhatatlan nagy hasznait
értvén az imádságnak, még sem gerjed szívünk ennek gyakorlására négy
lábú barmoknál oktalambak vagyunk. De abban áll a mesterség, hogy
tudgyuk és ércsük módgyát ennek a foganatos imádkozásnak. Mert, a Szent
Jakab mondása-szerént, sokat kérünk Istentűl, és meg nem nyerjük, mert
nem jól kérjük Habacuc Proféta is, a sidók képében azon panaszolkodik;
hogy sokat kiáltanak, könyörögnek, de meg nem halgattatnak: mivel Isten
imádságnak sem tartya, ha kérés nem úgy bocsáttatik hozzá, mint ő
kivánnya. Innen vagyon, hogy noha az Apostolok, sok ideig tanúltak vala a
Christus iskolájában; sokszor sokat kértek vala tőlle, még-is, a mái
Evangéliomban azt mondgya nékik: Hactenus non petistis quidquam, hogy
eddig semmit nem kértek: mert nem úgy kérték a mint kivántatott. Ebből
megtetczik, mely balgatag bizakodással vitatták a Massalianusok, hogy a
keresztség sem szükséges, csak imádkozzunk: mivel Isten ígérte, hogy
valamit kérünk, megadgya. De eszekbe kellett vólna venni, hogy az illyen
ígéretek oly ok-alatt lettek; ha azt cselekeszünk, a mit Isten
parancsol: ha ollyat és úgy kérünk tőlle, a mint akarattyát
kinyilatkoztatta.
Ha
meg akarjuk tanúlni, mint kel imádkoznunk, Istenhez kel fohászkodnunk:
Domine, doce nos orare. Quid oremus sicut oportet nescimus: Uram, tanícs
minket az imádkozásra: mert nem tudgyuk a mint kívántatik, mit kell
tőlled kérnünk. Miképpen a járást kisded-korúnkban, nem egyéb oktatásból
tudgyuk, hanem járásból; úgy az imádkozást, gyakor imádkozással
tanúllyuk. Mindazáltal, a lelki tanítók, sok szép oktatásokat adnak az
illendő imádkozásrúl.
Némellyek feljegyzik a külső dolgokat, mellyek illendő-képpen kívántatnak a könyörgéshez.
Először:
azt taníttyák; hogy az imádkozásra helyt kel választani. Ez pedig,
közönségesen a templom, mert Isten a templomot imádságházának nevezi:
Domus mea domus orationis vocabitur. Annak-okáért nem-csak Anna
Profetissa, nem-csak a Fariseus és Publicanus, nem-csak a Candaces
királyné szolgája, hanem Szent Péter és a töb Apostolok templom-ba
mentek imádkozni, sőt, a kik templom-ba nem mehettek, orczájokkal a
templom-felé fordúltak s úgy imádkoztak. Mert az Isten, kivált-képpen
való ígéretet adott arrúl, hogy az imádság házában meghalgattya és
vígasztallya a híveit: Laetificabo eos in domo orationis mease. Ugyan-is
a templom-ban vagyon Christus, a kegyelemszékiben, a Szent Oltáron: ot
vannak az Angyalok: ot a hívek aítatossága, az Anyaszentegyház
szertartása és könyörgése gerjeszti és izgatytya embert a buzgóságra: és
az Isten szolgáinak eggyütvaló könyörgése hathatósbá és Isten-előt
foganatosbá tészi az imádságot.
Másodszor:
azt kivánnyák; hogy üdőt válaszszunk az imádkozáshoz; és intenek, hogy
főképpen reggel, a nap első sengéjét, fordítcsuk az imádkozásra. Mert
Szent Dávid sok helyen írja; hogy megelőzte a nap felkelését
könyörgésével. Isten ő-maga arra felel; hogy az ki ő-hozzá reggel
folyamik, megtalállya őtet: és a ki reggel kél Istenéhez, mingyárt
felébred ahoz az Isten. Erre-nézve, ugyan parancsollya Jeremiás
mindeneknek, hogy idején kellyenek az Isten szolgálattyára. Noha a Manna
tűzben meg nem olvadott; de mihelt verő-fény érte, elfolyt. Azért a
Mannát csak reggel, nap-kelet-előt szedték: Ut doceret praevenire diem
ad orandum: hogy ezzel, a nap-kelet-előt-való imádkozásra taníttatnánk.
Harmadszor:
azt tanácsollyák: hogy, mikor imádkozni akarunk, mint szűkölködő
kúldúsok; mint királytúl kegyelemkérő vétkes rabok, alázatosságunk
jeleit mutassuk testünk külső állapattyával. Salamon az Ó
Testamentomban, két térdére álván és kezét kiterjesztvén imádkozott
Dániel-rűl és Michaeas-rúl olvassuk, hogy térden-álva esedeztek
Istennek. Szent István, Szent Péter és Szent Pál, sőt őmaga Christus
térdre estek, úgy imádkoztak. Az Ó Testamentomban, Szent Dávid és Judit
aszszony; az Uj Testamentomban a három Szent Királyok, és ő-maga
Christus, arczúl borúltak a földre, könyörgésekben; mint szinte a
mennyei Vének-is. Mért, ha sokszor földreborúlunk a világi
királyok-előt, noha ezekben csak morsácskája vagyon az isteni
hatalomnak: mentűl illendőb, hogy Isten-előt földig megalázza ember
magát?
Ezek mind jók és dícsíretes dolgok: de azért, nem ál ezekben az imádságnak tekélletessége.
Mert,
elsőben tudgyuk: hogy Christus sokszor hegyeken és pusztákban
imádkozott: Jákob a mezőben; Judit és Szent Péter, a háznak felső
részében könyörgöttek: a jó lator a kereszt-fán; Dániel az oroszlányok
közöt; Jónás, a czet-hal gyomrában imádkoztak; és meghallgatta Isten
őket. Christus Urunk is azt taníttya, hogy az imádkozás bizonyos helyhez
nem kapcsoltatott, sőt azt tanácsollya hogy titkos kamarába mennyen
ember és ot könyörögjön. Szent Pál pedig azt kivánnya, hogy In omni
loco, minden helyen imádkozzunk: az-az, mikor a műves-ember varrogat,
vagy farag; mikor a szakács főz, vagy mosogat; mikor az aszszony fon
vagy egyéb kézi-munkát mivel, akkor-is imádkozzék: az-az, mikor
munkájához akar kezdeni, emellye szemét Istenhez, a ki jelen vagyon: és
szüvének belső indúlattyával kérjen segítséget attúl, a ki-nélkül semmit
sem mívelhet. Munkája-között-is, gyakran azont cselekedgye. Így,
Orantes omni tempore in spiritu: minden üdőben lélekkel imádkozik ember.
Egy szóval: Semper, sine intermissione: minden helyen, minden üdőben,
kellemetes és szükséges az imádkozás. És azt mondatik, imádkozni
mindenkor, a ki mennél gyakrabban szenvedi az emberi gyarlóság minden
dolgai-között Istenéhez emeli szívét, dícsírvén, hálákat adván, kérvén
őtet.
Az üdőt a mi
illeti; Isaák estve-felé imádkozott. Szent Dávid, Vespere, et mane, et
meridie: Septies in die: estve, reggel, dellyest: nap-estig hétszer,
könyörgött Istennek. Christus Urunk setét étszakának csendesz idején
imádkozott sokszor.
Végezetre:
Moyses fen-álva; Isaák sétálva; Ezechias beteg ágyában; a jó lator a
kereszt-fán fügve imádkoztak; és meghalgatta őket Isten.
Hogy azért imádságunk Isten-előt kedves, foganatos légyen, úgy tetczik, fő-képpen négy dolog kívántatik hozzá.
ELŐSZÖR:
a Bölcs tanácsát kövessük: Ante orationem, praepara animam tuam; et
noli esse quasi homo qui tentat DEUM: és az imádság-előt, úgy készítcsük
lelkünket, hogy ne láttassunk imádságunkat csúfolni Istent: mint a kik
Christus-előt térdet hajtottak, de szájokkal pökdösték, kezekkel
pofázták őtet. Ez a készület abban ál, hogy, miképpen Moyses levetette
saruját, mikor a csipke-bokorhoz akart közelgetni; miképpen az Ó
Testamentom papjai megmosták lábokat, mikor a Isten oltárához járultak
imádkozni: úgy mí, ha lelkünket halálos bűnnel mocskoltuk abból
kitisztúllyunk; és, töredelmes szűvel siratván esetünket, jobbúlásra
igyekezzünk. Mert, a ki tudgya, hogy halálos bűnben vagyon, és nincs
szándéka, hogy abból kitisztúllyon: annak imádsága nem foganatos
Isten-előt; Non est speciosa laus in ore peccatoris. És, a mint sokszor
mongya a Szent Irás; akár-mennyit imádkozzunk, meg nem halgat Isten, ha
ragadománnyal, ártatlan vérrel és egyéb gonoszsággal mocskosok vagyunk.
Jól
értette ezt Szent Dávid; és azért éneklette: Inquitatem si aspexi in
corde meo, non exaudiet Dominus; hogy, ha szívében gonoszságot látott,
ottan tudta, hogy meg nem halgattya Isten. Mert, egy az; hogy csak arra
felel Isten fogadásával, hogy, ha ő-benne maradunk (az-az, ördög tagjai
nem lészünk,) megadgya, a mit kérünk: Si manseritis in me, quodcumque
volueritis, petetis, et fiet vobis. Quidquid petierimus, accipiemus;
quoniam mandata ejus custodimus, eu quae sunt placita coram eo, facimus.
Más az; hogy, a mint Zachariás-rúl olvassuk a ki Isten szavát és
parancsolattyát megveti: érdeme-szerént arra méltó, hogy Isten se adgyon
helyt az ő kivánságának. Azért mondgya a Bőlcs: Qui declinat aures suas
ne audiat legem, oratio ejus erit execrabilis; hogy valaki elfordíttya
fülét az Isten törvényétűl, annak imádsága gyülőlséges. Jeremiás
Proféta-is, okát azt adgya, miért nincs sokszor foganattya
könyörgésünknek: Nos inique egimus, idcirco tu inexorabilis es; mert
vétkeinkkel haragra indítottuk az Istent: és, Oppossuimus nubem, ne
transeat oratio; bűneink temérdek felhőjét közbe-vetettük, hogy égbe ne
hasson könyörgésünk. Innen vagyon, hogy az Ó Törvényben erőssen
parancsolta Isten; hogy, mikor a pap imádkozni akar, megmosgyék:
megmosódván, drága ruhákba öltözzék és tükörbe nézve úgy ékesítcse
magát, hogy mocsok ne találtassék benne. Az Új Testamentomban pedig, azt
parancsolta Christus; hogy, mikor imádsághoz kezdünk, mindennek
megbocsássunk, ha azt akarjuk hogy Isten megbocsásson nékünk. Mert,
akkor lehetünk tellyes bizodalommal, hogy Istentűl meghalgattatunk. Si
cor nostrum non reprehenderit nos; ha semmi nem vádollya szívünket.
Ugyan-is, az Ur Isten, Voluntatem timentium se faciet, et deprecationem
eorum exaudiet; azoknak akarattyán jár és azok könyörgését halgattya,
kik őtet félik. A kik pedig a Szentegyházban imádkoznak és onnan
kimenvén részegeskednek, feslettül élnek, csalárdsággal kereskednek:
Oratio eorum fiet, in peccatum; azok imádsága haragra indíttya Istent.
Mikor
azért imádsághoz akarunk kezdeni: elsőben, alázatosan vádollyuk
Isten-előt háládatlanságunkat: bocsánatot kérjünk és jobbúlást igérjünk.
Mert, noha Deus peccatores non exaudit; Isten a bűnösöket meg nem
halgattya, a kik tudniillik, bűnben-való szándékban maradnak: de,
Humilium semper placet deprecatio; a maga-megalázók és bűnökből kitérni
igyekezők imádsága kedves ő-előtte. Et non exaudiet superbiam malorum; a
gonoszok kevélységét pedig, akár-mint kiálcsanak, sem halgattya. Innen
vólt a régi szentekben ama dícsíretes szokás; hogy mikor Istentűl
valamit akartak nyerni, imádságok kezdetin vallást tettek, hogy ők
Isten-előt csak porok és hamvak.
MÁSODSZOR:
szükség, hogy az imádság idején, egyéb gondolatokat kirekesszünk: és
nagy figyelmetességgel, nagy isteni félelemmel, abban foglallyuk
elménket, a mit kérünk nyelvünkel. Hogy azért ne láttassunk Istent
csúfolni: az imádság-előt, lelkünket úgy készítcsük, a mint kívántatik.
És, mint Ábrahám, áldozni indúlván, szolgáit hátra hagyá, úgy mí, ne
csak a világi hiuságokat, hanem egyéb hasznos, vagy szükséges
dolgokat-is, kirekeszszünk elménkből. Azt írja Szent Ágoston: Quando
legis, DEUS tibi loquitur: quando oras, cum DEO loqueris. Si interpellas
judicem ut te audiat; et subito cum ad eum loqueris, dimittas eum, et
incipias fabulari cum amico tuo: quando te tolerat? hogy mikor olvasunk,
Isten szól nékünk: mikor imádkozunk, Istennek szóllunk. Ha azért, a ki
súllyos igyében, fejedelmének vagy bírájának akár könyörögni, egyéb
gondokat és gondolatokat félretészen, tétova nem szemlél, másokhoz nem
szól, hanem arra figyelmez, a mit kel mondani: nem illik, hogy egyebet
gondollyunk imádságunk idején, hanem csak azt, hogy Istennel szóllunk.
Christus Urunkrúl olvassuk, hogy szemét felemelte az égre, mikor
imádkozott: tanítván ezzel, hogy gondolatunkat, akaratunkat,
kívánságinkat a földi dolgoktúl el kel szakasztani és az égbe kel
fordítani elménket, mikor imádkozunk. Semmi gondolat, semmi külső
érzékenség indúlattya és mutatása csak egy szempillantásig-is, el nem
vonhatta a Christus lelkét az Isten látásátúl. De, hogy a mí
fogyatkozásinkat példájával tanítaná, éjjel és pusztában szokott vala
imádkozni: hogy a külső tekíntetek és nappali zörgések másra ne
fordítanák gondolattyát.
Mikor
azért imádságunkhoz akarunk kezdeni: eszünkbe jusson legelőször; hogy
Isten-eleibe megyünk: Istenünk és az ő angyali szemei reánk néznek.
Cogitemus circum spectionem DEI; meggondollyuk, hogy a mí Urunk láttya,
mit mívelünk. Miképpen azért Moyses, noha testi szemeivel nem látta az
Istent, de hitivel szemlélte, mint jelen-lévőt: úgy mí, keresztyén
hitünk tanitásából, meggondolván, hogy vóltaképpen jelen vagyon a mí
Istenünk és reánk vigyáz; Szent Dávid-dal azt kiálcsuk: Semper in
conspectu ejus, oratio et meditatio cordis mei; Istennek szeme-előt
imádkozom; és, mint-ha testi szemeimmel látnám jelen-létét, úgy
böcsüllöm Teremtőmet. Ha az Isten tekíntetire a föld megindúl: ha az
Angyalok meghorgadnak ő-előtte; ha Tóbiás, három órá-ig földre borúlt,
mikor hallotta, hogy mennyei Angyal vólt előtte: gondold-meg keresztyén
ember, mely igen kívántatik, hogy a mí Istenünk szemei-előt, nagy
böcsülettel és tisztelettel térdre essünk, sőt leborúllyunk; és, mint
éhező kúldus a gazdag-előt; mint a halálra-itílt ember, birája-előt,
nagy alázatosan azt kiálcsuk: Loquar ad Dominum meum, cum sim pulvis et
cinis; noha por és hamu vagyok, de szóllok az én Uramnak. Mendicus sum,
et pauper; Uram, én igen szegény kúldus vagyok; segícs engem. Sana me
Domine, quoniam infirmus sum; igen nyomorúlt beteg vagyok,
gyógyícs-meg-engem. Ut jumentum sum apud te; ostoba vagyok, mint a
barom; oktas engem. Ego sum puer parvulus, ignorans egressum et
introitum meum: tudatlan gyermek vagyok, nem tudván, mit mivellyek.
Dabis ergo servo tuo cor docile, ut possit discernere inter bonum et
malum; ezért, Te adgy Uram értelmet, hogy a jót megválaszszam a
gonosztúl: Te adgy erőt, hogy életemet kedved-szerént rendelhessem.
Annak-utánna,
eszünkbe jutassuk; hogy a mí Istenünk nem a nyelvnek gyors pergésére,
hanem értelmünk és szívünk buzgóságára figyelmez az imádkozásban. Jaj,
ki sokan vannak, a kik Populus hic labiis me honorat, cor autem eorum
longe est a me; ajakokkal dícsírik Istent, de szivök távúl jár tőlle: a
kik ízit nem érzik az imádságnak, mint rágás-nélkül elnyelt falatoknak!
Menyin vannak kikrűl igazán mondhattyuk Szent Dáviddal: Ore suo
benedicebant, corde maledicebant; hogy pereg ajakok, forog nyelvek, és
szájokkal dícsírik Istent, de boszszontyák szívökkel, mely tellyes
gonosz vágyódásokkal? Vallyon, nem minnyájan mondhattyuk-e: Cor meum
dereliquit me: cogitationes meae dissipatae sunt; hogy elbújdosik
szívünk, eloszol gondolatunk, mikor imádkozik nyelvünk? Vallyon nem
méltán azt modhattya-e Isten nékünk, a mit Ádám-nak: Ubi es Adam? Hol
vagy? hol jár eszed és gondolatod? hová jutott nyughatatlan elméd? mely
távúl vagy attúl, a mihez készültél? Imádkozni kezdettél és elméd a
ládában forog; könyörögni akartál és fajtalan gondolatokba gázoltál.
Mit
csudállyunk tehát, hogy sokszor könyörgésünket eleibe nem bocsáttya és
meg nem halgattya Isten; ha, a Szent Pál mondása-szerént, csak nyelvünk
párája és szele a mí imádságunk, de elménk üressen marad: az-az, nem
imdákozunk, hanem szelet fújunk? Mert, miképpen a test, lélek-nélkül,
nem ember: úgy a nyelvel-való kérés, figyelmetesség-nélkül nem imádság.
Mivel azért, Oratio, est mentis devotio: id est, conversio in Deum, per
pium et humilem affectum; az imádság elménknek Istenhez emelése,
alázatos és aítatos akarattal: nyilván kitetczik, mikor elménk másut
nyargal és világi dolgokba merűl, akár-mint forgassuk nyelvünket, nem
imádkozunk: hanem Istent csúfollyuk és bölcstelenséggel illettyük,
nyelvűnkel néki szólván, szívünkel ördöggel és világgal végezvén, Vae
terram ingredienti duabus, viis; jaj azoknak, kik illyen két úton
járnak.
Nem így,
keresztyén ember, nem így cselekedgyél, ha imádságid hasznát akarod
venni. Meggondold, hogy Istennel szóllasz: lelked üdvösségére nézendő
dolgokrúl szóllasz; mellyeket magadtúl meg nem szerezhetsz és Istentűl
sem nyerhetsz külömben, hanem imádkozással. Azért, gondolatodat Istenre
fordítcsad; azokra a szókra és dolgokra figyelmez, mellyeket Istennek
mondasz. És, ha az emberi gyarlóság-miat, akaratod-ellen, másra fordúl
elméd: cseleked azt, a mit Ábrahám: kinek áldozattyát, mikor a legyek
esnék: abigebat, elkergette, és eljárt dolgában. E mellett,
fohászkodgyál Istenedhez; és kérjed, hogy, Dispersiones Israelis
congreget, elszélledett gondolatidat szedgye-egybe. És, miképpen a régi
Szentek béfedték szemeket, mikor imádkoztak, hogy látásokkal tétova ne
vonatnék gondolattyok: te-is távoztas minden tétovázásra-indító
dolgokat; és igyekezzél, hogy Sursum corda, igazán magasságban légyen
szíved. Ha kedved-ellen, emberi gyarlóságból, mégis imide amoda futamik
gondolatod: ne törődgyél rajta; Mert Istent azzal meg nem bántod. Sőt, a
mint Szent Dávid jelenti, az Isten, Cognovit figmentum nostrum; látván a
mí fogyatkozásinkat, úgy szánakodik rajtunk, mint az atya fián. A kinek
gyenge-okosságu és fél-eszű fia vagyon, nem haragszik; hanem szánakodik
rajta, mikor láttya, hogy helyesen kezdvén szóllani, hirtelen
bolondságba üti szavát.
HARMADSZOR:
kívántatik a jó könyörgéshez az álhatatosság. Mert az igaz embernek,
Assidua, szűnetlen-való imádságát mongya Szent Jakab foganatosnak. Nagy
bizodalommal kel az isteni kegyelemszéki-eleibe járúlnunk: tudván, hogy a
kik Istenben bíznak, meg nem szégyenűlnek. Azért, a ki bizonytalan és
haboz, semmit nem nyér Istentűl. De azért, ha Isten az ő bölcsességének
titkos tanácsából, hirtelen meg nem adgya, a mit kérünk: arra tanít az
Isten Fia, hogy meg ne szűnnyünk, hanem annál szorgalmatosban kérjük
Istent. Mert, ha az emberek sokat cselekesznek únalmas kérésekre, sokkal
inkáb az Isten könyörűl rajtunk, ha meg nem szűnünk az imádkozástúl: Si
moram fecerit, exspecta illium; quia veniens veniet. Christus Urunk,
nem elégedék azzal, hogy egyszer könyörge a kertben: hanem másodszor és
harmadszor-is, Eundem sermonem, ugyan-azon könyörgést ujítá. Moyses, egy
ütéssel nem hoza vizet a kő-sziklából; Eliseus, az Illyés palástyával
egyszer illetvén a Jordán vizét, két-felé nem válék: azért másodszor-is
illeté és akkor útat ada.
Nem
azért hallasztya Isten a mit kérünk, hogy meg nem akarná adni; hanem,
hogy buzgób imádságra gerjedgyünk; hogy az Isten ajándékát, mennél töb
kérésekkel nyerjünk, annál inkáb böcsüllyük, őrizzük; hogy valamit
jobbat vegyünk ő-tőlle.
Sokszor
nem tudgyuk, micsoda hasznos nékünk; és ollyat kérünk, a mi ártalmúnkra
és veszedelműnkre vólna. Egészséget, értéket, békeséget, tisztességet
kívánunk-e? Talám azok-által örök veszedelemre jutnánk. Male ergo usurus
eo quod vult accipere, Deo potius, miserante non accipit. Proinde, si
hoc ab ipso petitur, unde homo laedatur exauditus; magis metuendum est,
ne quod posset non dare propitius, det iratus. Propitius DEUS, cum male
amamus, negat quod amamus; iratus autem dat amanti, quod male amat;
azért, irgalmasság, ha nem adgya, harag, ha megengedi, a mit kívánunk,
mikor láttya, hogy abból ártalmunk következik: mert a doktor-is, hogy az
egésséget helyre állassa a beteg kivánságára a fülét bédugja. A sidók
húst kérének a pusztában; királyt kérének Samuel-által: mind a két
dologban kedveket tőlté Isten; de haragjában és a sidók büntetésére. Nem
így bánik Isten azokkal, kiken könyörűl: hanem, a mint az atya kedves
fiatskájának, ha kenyeret kér, örömest ád; de ha kést kér, megkoczantja
körmét; és hogy magát meg ne sércse, kést nem ád kezébe. Mit mívele
Jósef, az ő attyafiaival? Búzát kérének tőlle: ő pedig durius loqueba
tur; dérrel dúrral keménységgel felele; mindazáltal nem csak azt a mit
kértek, hanem annál többet ada nékik: mert a búzás sákokba tette a búza
árrát-is. Ved eszedbe, mint bánék Isten Szent Pál-lal. Háromszor
könyörge Szent Pál, és nagy buzgósággal könyörge, hogy testének
esztenezésitűl megmenekednék. Meghalgatá Isten könyörgését: de nem azt
adá, a mit kére, hanem annál jobbat: hogy az én hatalmas jó-vóltom és a
te igaz tekélletességed inkább megtessék (ugy-mond), elégséges malasztot
adok, mellyel meggyőzzed ezt az esztenezést.
NEGYEDSZER,
és utólszor: az üdvösséges imdákozáshoz szükséges; hogy valamit kérünk,
Christus nevében kérjük. Sok-képpen és mind igazán magyarázzák a Szent
Doktorok, mi légyen a Christus nevében kérni. Először: azt mongyák;
hogy, mint-ha Christus követ vólnának, ő képében és ő nevével kel az
Atyátúl kérnünk, a mit meg karunk nyerni: miképpen olvassuk, hogy Jákob
nevével kérének Jósef-tűl bocsánatot az ő báttyai. Ugyan-is nem mí,
hanem Spiritu postulat pro nobis; a Christus lelke imádkozik mí-bennünk,
mikor Istent Atyánknak kiáltyuk. Innen vagyon, hogy Isten a hívek
könyörgését nem úgy böcsülli, mint magok szavát, hanem, a mint illik az
böcsülleni, a kinek követségét viselik. Másodszor: Szent Ágoston írja
hogy csak azt kérjük az Üdvözítő nevében, a mi üdvösségre viszen
Quidquid aliud petitur: nihil petitur: non quia nulla omnino res est,
sed qui in tantae rei comparatione, quidquid aliud concupiscitur, nihil
est; valami ezen-kívül kérünk, semmi ehez-képest: azért, semmit kér, a
ki mást kér. Az igaz könyörgés tehát nem a test indúlatiból és
kivánságiból származik, hanem az Üdvözítőnek üdvösségre vezérlő
izgatásából: és oly dolgokra terjed, mellyek üdvösségünkre szolgálnak.
Harmadszor: azt kérjük igazán Christus nevében, a mit Christusért és az ő
érdeme nagy-vóltáért kérünk. Az Ó Testamentomban, Dávid-ért,
Ábrahám-ért és a töb régi Szent Atyákért, olvassuk, hogy Isten jól
cselekedett maradékokkal: és a kik aítatosan imádkoztak, gyakran
emlékeztették Istent Ábrahám-ra, Isaák-ra, Jákob-ra. Mintha azt
mondották vólna: Uram, a te kedves szolgád Ábrahám maradéki vagyunk;
azért ha a mí gonoszságunk haragra indít téged, Atyánk hívsége inditcson
kegyelemre. Méltatlanok vagyunk, hogy meghalgas: de fordítcsad kegyes
szemeidet a mí eleinkre; és azoknak tekélletes szolgálattyáért, mutasd
mí-hozzánk-is kegyelmességedet. Az Új Testamentomban az Anyaszentegyház
minden imádságit Christuson végezi: ő-érette, ő-általa kér mennyei
áldásokat. A mí részünkrűl semmit egyebet nem említ, hanem gyarlóságot
és fogyatkozást: csak Christust veti okúl, hogy megengedgyen nékűnk és
megálgyon minket az Atya. Azért, minden imádságit azon végezi az
Anyaszentegyház: Per Christum Dominum nostrum; a mí Urunk JÉSUS
Christus-által. Mint-ha azt mondaná: Ur Isten, valamit kérünk, nem mí
érdemünkért, hanem Christusért, és Christus-általa enged nékünk. Ha
Ábrahám-nak Isaák-nak, Dávid-nak hivségeért, sok jókkal látogattad
szolgáidat: ne nézd a mí érdemetlen-vóltunkat: Respice in faciem Christi
tui; tekícs a Christus JÉSUS-ra: Per ipsum offerimus Hostiam laudis,
fructum labiorum; Ő-általa kűlcsük elődbe könyörgésünket: az ő érdeméből
várjuk kegyelmességedet, mert tudgyuk, hogy nem-adatott más név az
Ég-alat, mely-által üdvösséget nyerhessünk.
Meghallátok
keresztyének, mely böcsülletes, szükséges, üdvösséges az imádkozás.
Megtanúlátok, mint kel imádságtokat rendelni, ha azt akarjátok, hogy
Isten-előt foganatos légyen. Nagy szükségünk vagyon az imádságra: mert
annyi veszedelmek-, annyi esetek-alá vagyunk vettetve, menyi hajunk
szála nincsen: számtalan az ellenség körűllünk, mely mindenkor taszigál a
gonoszra és szent igyekezetünknek csalárd lábot vét, hogy
megkedvetlenítcsen és megejcsen. Egyéb óltalmunk és segétségünk, az
irígy ördögnek nyughatatlansági-ellen nincsen az Istennél. Egyéb mód nem
adatott, mellyel Isten segítségét nyerhessük, hanem az imádság: Hoc
solum habemus residui. A mi kegyelmes Istenünk pedig, oly irgalmas, hogy
nem egy hétben egyszer, hanem minden üdőben, minden órában audienciát
ád és eleibe bocsáttya könyörgésünket.
Az
emberek, akár-mely nagy értékűk légyenek-is, annyiban megfogyatkoznak, a
menyit másnak adnak: és annál kevesebb marad magoknak, mennél többet
adnak egyebeknek. Innen vagyon, hogy kedvetlenek azokhoz, kik gyakran és
sokat kérnek. De a nagy Isten, soha meg nem únatkozik a sok kérőkön:
mivel az ő gazdagsága végetlen és el nem fogyhat: a mit másnak ád, attúl
magát meg nem fosztya. Határozatlan irgalmassága-is: azért, Dat omnibus
a ffluenter, et non improperat, mindeneknek bévségesen ád és senkit nem
pirongat kérékenségekért; sőt, kér minket, hogy kérjünk valamit tőlle.
Boldog Isten! mit mivelnének a világ kúldusi, ha utánnok járnának a
világ gazdagi; és azon szorgalmaztatnák, hogy kérjenek valamit és
megadatik? Vallyon, nem járnának-e mindenkor a gazdagok-után? nem
esedeznének-e éjjel nappal? Sokszor üressen bocsáttyuk a szegényeket;
sokszor kedvetlen tekíntettel, vagy kemény szókkal szomoríttyuk őket,
még-is utánnunk futnak. Nékünk oly bév-kezű Urunk vagyon, hogy miképpen
az ő Fia tellyességgel minden Vérét váltságunkért adta: úgy ő-maga,
minden kincsét nékünk ígérte, csak kérjük tőlle. Szükségünk-is töbre, és
nagyobra vagyon, hogy-sem a világi kúldúsoknak: mindazonáltal restek és
késedelmesek vagyunk a kérésre.
Nem
így, atyámfiai, nem így cselekedgyünk ennek-utánna. Látod-e, mely
alázatosan kér téged a szegény; mely nagy tűréssel várakozik, vagy
kapud-előt, vagy a szentegyház ajtaja-előt? Látod-e mint fút oda, a hol
pénzt osztogatnak? Azt mivellyük mí-is. Ihon az egész világon, a
keresztyénség ezekben a szent Rogaciók-ban egybe-fút és Isten-eleibe
bocsáttya könyörgését. Kapcsollyuk-egybe könyörgésünket az egész
keresztyénség imádkozásával; kiálcsuk az Istenünknek: Cum quibus, et
nostras voces ut admitti jubeas, de-precamur: Uram, a te sok igaz
szolgáid könyörgésével-eggyütt, sőt a te Szent Fiad könyörgésinek
eggyességében, bocsásd az én sovány imádságomat-is színed-eleibe: és
segícs reá, hogy e földön-éltemben, az imádkozást gyakorollyam, mellyet
az örök bóldogságban szűnetlen és fáradhatatlan kel mívelnem. Amen.
(Magyar Elektronikus Könyvtár)
