2022. július 27., szerda

Isten szemével

2022.07.12.

1.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Azt akarom, hogy papjaim Országom építői legyenek a lelkekben, nem pedig Országom pusztítói.”

Kép: Fény.

Érzés: Minden lélek külön-külön Isten országa, csak egy kicsit másképp.

Hang: Mint minden galaxisom, más és más.

Kép: Amikor az Úr él a lélekben, egy irányba viszi a lélek fejlődését, így mindenki más és más, de mindenki a maga kiteljesedése felé halad. Mindig van egy újabb és újabb lépés előre, ha a lélek hagyja. Valaki nem kér ebből, így nem halad előre, hanem egy helyben toporog, vagy visszafelé halad.

Jézus: Pap fiaimnak figyelembe kell venni, hogy a lelkek nem egyformák, mindegyik más és más törődést igényel. Ezt különösen a gyóntatásban gyakorolhatják. A lelki élet útján minden léleknek, tehát a híveknek ki kell teljesedni. Az egyiknél előbb történik ez, a másiknál később.

2.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Mennyi elvesztegetett idő, mennyi el nem végzett jótett, mennyi akadály és botlás van a Titokzatos Testemben, mennyire elpocsékolják azt, ami Természetfeletti.”

Hang: Amit el nem pazarolhatsz.

Jézus: Az idő nagy kincs a kezetekben. Nem mindegy, hogy mire fordítjátok. Persze kell egy kis pihenés, szórakozás, de ez megfelelő arányban legyen a lelkeddel és a Velem töltött idővel.

3.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A papnak a szentmisében Velem együtt valóban át kell adnia magát az Atyának, hogy aztán az Atya őt adja át a lelkeknek. Ennek kell megelőznie a pap minden tevékenységét, különben az időnek és a természetfelettinek az eltékozlásáról van szó. Különben gyökerében válik terméketlenné minden tevékenysége.”

Gondolat: Reggel ébredéskor fel szoktam ajánlani az Úrnak a napomat, minden tevékenységemet.

Kép: Ahogy felajánlok az Úrnak mindent, átadom neki a gondolataimat, cselekedeteimet, ő aranysugarat áraszt rám, befedi vele minden aznapi, velem kapcsolatos történést. Így akkor teljesen mindegy, hogy hivatalba kell szaladnom, vagy templomban vagyok, vagy beszélgetek valakivel, vagy imádkozok, minden az Úr aranysugarával van körbe véve.

Jézus: Nagyon tetszik Nekem, amikor ébredéskor a felajánlással kezded a napot. Ezeket a felajánlásokat meghallgatom és gazdagon megáldom. Mintha felajánláskor magadat, mint áldozatot nyújtanád Nekem.

4.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Szent és ügyes lelki vezetők hiánya miatt sok lélek egy helyben toporog. Jó lelki vezetés mellett eljutnának a tökéletesség legnagyobb csúcsára”.

Gondolat: Bárha mi is a tökéletesség csúcsára tudnánk jutni.

Jézus: Aki a halála pillanataiban az abszolút tökéletesség csúcsán áll, az elkerüli a Tisztítóhelyet.

5.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus mondta: A papokat megtette az Ő őrzővé a földön, úgy, mint Szent Józsefet annak idején.

Gondolat: Mivel az Oltáriszentség egy szentség, jó az Ő őrzőjévé válni, amennyiben a helyzet megengedi.

Jézus: Nagyon fontos, hogy pap fiaim őrizzék a hit tisztaságát. A sok szekta rossz hatással lehet a hívek lelkére. Elhomályosíthatja a hit tisztaságát. Fontos, hogy pap fiaim a hittitkokat is őrizzék. Pl: a Szentháromság titkát, az Oltáriszentséggé átváltoztatásának a titkát, az Én Édesanyám szüzességének titkát. Az is feladatuk, hogy a Szentírást ne engedjék meghamisítani. Mindezzel Engem őriznek, Engem, az Egyház fejét.

6.

Szülővárosomban voltam Vajdaságban, Újvidéken. A Nagytemplomban, a Mária Neve templomban leborultam, és kértem az Urat, lendítse fel a templomba járó hívek közösségét.

Hang: Kívánságod teljesülni fog.

Kép: Az Úr balra fordulva az Égből nyújtotta a kezét, majd lehelyezett valamit a templomba.

Kép: Én fehér ruhában térdelek, koszorú, fátyol a fejemen, égő gyertya a jobb kezemben.

Jézus: Hogy alázattal leborulva vágyódtál, hogy egyszer teljen meg a templom hívekkel, az nagyon megható volt Számomra. Kérésed teljesülni fog. Belenyúltam a Szívembe, és egy nagy lángot, az Én szeretetemet, kegyelmekbe borítva, belehelyeztem ebbe a templomba. Azok a hívek, akik nyitott szívvel járnak, érezni fognak ebből valamit. Közben visszaemlékeztem kicsike korodra, amikor itt megkereszteltek. Keresztelésed jelképeit mutattam neked a képen.

7.

Egy szerzetesnő örökfogadalmán voltam.

Érzés: Nem ok nélkül vagyok ide helyezve a világba, de itt hasonlóan élhetek, mint a szerzetesek: csendben, tisztaságban, az Úr dolgaival foglalkozva.

Hang: Nagyobb felelősséggel jár ez.

Jézus: A szerzetesek el vannak zárva a világ zajától, a kísértésektől. Te, aki a világban élsz, jobban ki vagy téve a kísértéseknek. Nagyobb dolog megőrizni a tisztaságodat a sok-sok bűnre hajló felebarát között. Nemcsak a saját lelkedért vagy felelős, hanem a hozzád fordulókért is, és azokért, akik olvassák az írásaidat. Nem mindegy, hogy hogyan vezeted őket. A szerzetesnőknél van egy anya, és a többieknek csak rá kell hallgatni, és engedelmeskedni kell.

8.

A fatimai jelenésekről olvastam.

Gondolat: A fatimai angyal imája varázslatosan szép.

Hang: Legyen áldott az Úr akarata benned.

Jézus: Drága gyermekem, nagy szeretettel megáldalak, mert az akaratodat alárendeled mindig az Enyémnek.

9.

Olvastam: Antonio A. Borelli: Fatima, Tragédia vagy remény üzenete?: Amikor interjút készítettek a felnőtt Lucia nővérrel, többek között azt is kérdezték, hogy az „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket“ imával kapcsolatban kikre gondolt a Szűzanya az ima második felében. Nem volt Lucia teljesen biztos magában, de neki az rémlett, hogy nem a Purgatóriumban szenvedő lelkekre gondolt a Szűzanya, hanem a földön élőkre, akik a legjobban rászorulnak Isten Irgalmára, hogy ne essenek a Pokolba. Különben ezt az imát az illetékes papok öntötték a jelenlegi formájába különböző megfogalmazás után.

Gondolat + Érzés: Ennek az imának pontos megfogalmazásán úgy segíthetünk, hogy mindkettőt belevesszük az imába, azaz a földön élőket is és a Purgatóriumban szenvedőket is.

Kép: Fatimai Szűzanya.

Hang: Nagyon tetszik ez Nekem.

Hang: Fogalmazd meg pontosan ezt Nekem. Így...

A Fatimai imát így is meg lehetne fogalmazni: „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a Pokol tüzétől, segítsd irgalmaddal (kegyelmeddel) mindazokat a lelkeket, akik a legnagyobb veszélyben vannak a kárhozat útján, és enyhítsd a tisztítótűzben szenvedő lelkek szenvedéseit, legfőképpen azoknak, akik a legelhagyatottabbak.“

Kép: A Fatimai Szűzanya összecsapja a kezét örömében, és mosolyog.

Hang: Az ima új formája tetszik Nekem a legjobban.

Kép: Fatimai Szűzanya.

Jézus: Édesanyám és Én nagyon örülünk, hogy kiegészítetted ezt az imát, mert irgalmamat és kegyelmeimet mindenkire ki akarom árasztani, a bűnösökre és a tisztuló lelkekre egyaránt. Most lett teljes ez a fohász.

10.

Olvastam: Az Úr Jézus a felnőtt Lucia nővért tájékoztatta, hogy milyen sértések miatt van a Szűzanya Szeplőtelen Szíve körül töviskoszorú, és miért kér a Szűzanya engesztelést. Öt sértés illetve káromkodás van:

- káromkodás a Szűzanya szeplőtelen fogantatása ellen

- káromkodás a Szűzanya szüzessége ellen

- káromkodás a Szűzanya Istenanyasága ellen azzal a tagadással együtt, hogy Ő minden ember Édesanyja

- nyilvános megkísérlése annak, hogy a gyerekek szívébe ültessenek közömbösséget, megvetést és gyűlöletet a Szeplőtelen Szűzanyával szemben

- direkt sértése a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a szentképein

Jézus: Köszönöm kislányom, hogy beírod írásodba, hogy Édesanyám miért is kéri az 5 első szombatot. Rengetegen vannak az engesztelők között is, akik ezt nem tudják.

11.

Egy világhírű énekes jött Magyarországra énekelni. Kértem az Urat, mindenkit mentsen meg a kárhozattól, aki hallja őt énekelni.

Jézus: Drága kislányom, Nálam nincs lehetetlen. Az ilyen beállítottságú közönség tagjai is az Isten gyermekei. Őket is Ő teremtette. Szép gondolat, hogy nem akarod, hogy elvesszenek. Csak azok hullanak közülük a Pokolba, akik a szabad akaratuknál fogva bezárják a szívüket Előttem a külön ítéleten. A többiek mind megmenekülnek.

12.

A magzatokért imádkoztam, és szeretettel beszéltem hozzájuk.

Kép: Egy távolkeleti kisfiú mosolygott rám, kerekebb volt az arca.

Gondolat: Kértem az Urat, engedje meg, hogy meg tudjak ölelni és szeretgetni minden babát az édesanyjuk méhében, minden lombikbabát.

Kép: Kisgyermekek, fiúk és lányok egyaránt állnak egy sorban egymás mellett.

Kép: Egy gyönyörű rózsaszín tavirózsaszerű virág, mely egyre jobban kivirágzott.

Jézus: A te kérésedet, hogy szeretgetni és kényeztetni tudd a rengeteg kis magzatot, teljesítettem. Te vagy a tavirózsa, amelynek szirmai egyre szélesebbre nyílnak, hogy befogadhassák a sok vágyakozó kisbabát.

13.

Anyukámra gondoltam, aki már elhunyt, és ott van fenn az Égben.

Kép: Lefelé néz jobbra fordulva, szinte derékszög alakban, néz minket és másokat.

Kép: Anyukám nagyon boldogan mosolyog egy vízesésnél és egy tónál a kisgyermek éves korában elhunyt ikerbátyja társaságában.

Hangom: Mama, mit csinálsz?

Hang: Amit rám bíztak. Te azt csináld, amit neked kell a földön.

Kép: Anyukám a Mennyei Atya előtt áll fehér ruhában jobbra fordulva, a Mennyei Atya balra fordulva ül a Trónon, és mond neki valamit, anyukám „igen”-nel bólogat. Érződik, hogy anyukám nem egyenlő rangú a Mennyei Atyával, de mégis nagyon szeretve van.

Kép: Anyukám nagyon boldog, fiatal arccal, kicsattan a nevetéstől, újra az ikerbátyja társaságába van. Együtt vannak, beszélgetnek.

Kép: Anyukám hajlékában van rengeteg vendéggel, nagyon boldog, fiatal alakban.

Kép: Arany fény.

Kép: Anyukám újra a Mennyei Atya előtt áll, egy szempillantás alatt került oda.

Érzés: A Mennyei Atya akarata vonzotta oda anyukámat, és ott lett azonnal.

Jézus: Drága gyermekem, örömet akarok okozni neked ezekkel a kedves képekkel. Másrészt bepillantást engedek neked a Mennyországba, ahol nincs bánat, keserűség, öregség, csak öröm és boldogság. Majd meglátod, amikor oda kerülsz, hogy milyen csodálatos ez a hely, hogy majd mennyire otthon érzed magad.

2022.07.19.

1.

Egy hölgyet, aki minden nap ministrált a Pesti Ferencesek templomában, szinte az egyik pillanatról a másikra magához hívta az Úr, mindenki nagy meglepetésére.

Kép: A hölgy mosolyogva, nagyon boldogan mosolyogva mond valamit.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Kép: A hölgy jobbra fordulva a képen fehér ruhában, fehér virágkoszorúval a fején.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Érzés: Nagyon szereti őt az Úr a buzgóságáért, hogy ministrált, járt felnőtt hittanra, a szentmisék előtt gyakran imádkozott, csatlakozott a keresztút ájtatossághoz, amit a templomban imádkoztak, stb.

Gondolat: Milyen lehetett a hölgynek, amikor az Úr magához hívta?

Kép: A hölgy jobbra fordulva, nagyon mosolyogva fogadta az Úr hívását.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: A hölgy magas hierarchiájú angyalok között mosolygott, és köszönt a testvéremnek jelt adva, hogy ott vár rá.

Jézus: Látod kislányom, mindenkiben van olyan erény, amivel nagyon kedves Előttem. Ő a szorgalmáért, a hűségéért lett megajándékozva.

2.

Egy pap arról prédikált a szentmisén, hogy kiben mi rejlik, mi rejtőzik a szívében. Mesélte, volt olyan helyzet, amikor az elöljáró a papneveldében a tanoncokat egy időre vezető pozícióba helyezett, hogy kiderüljön, ki hogyan viselkedik, amikor hatalmat kap.

Gondolat: Nagyon tetszik ez a megfontolás, mert észrevételeim szerint is, ha valaki vezető pozícióba kerül, mintha megváltozna a személyisége egy idő után.

Kép: Arany fény.

Jézus: Igen kislányom, a hatalom és a siker megmutatja az igazi arcát. Van, aki gőgös lesz tőle és hatalmaskodó, van, aki szerény marad és alázatos. Tehát, a hatalom az egy próbatétel.

3.

Egy szentmisén a pap a vendégszeretetről és a Szentlélek Istenről prédikált. Olyan vendégszeretetről volt szó, ami nem teher a vendéglátónak, hanem kitüntetés, hogy vendéget fogadhat.

Gondolat: Ha az Úr a szívünkben lakozik…

Kép: A Mennyei Atya előtt térdelek, és kérdezem Tőle, mit tehetek Érte.

Hangom: Szentlélek Istenem, jöjj, segíts, hogyan tudnék jobban szolgálni az Úrnak.

Szentlélek: Bízd Rám magad, és a sugallataim szerint gondolkozz, beszélj és cselekedj. Tartsd be a törvényeket, és különös imádattal csüngj az Atyán.

4.

A szentmisén a pap a szabadakaratunkról beszélt.

Hangom: Az én szabadságom a Te szabadságod Uram.

Érzés: Az Úr akkor tevékenykedik rajunk keresztül szabadon, ha utat engedünk Neki, és szeretetet gyakorlunk.

Jézus: Az Én szabadságomat úgy lehet tiszteletben tartani és szabad folyást adni neki, ha a kegyelmeket, az ajándékokat akadálytalanul beengeded a szívedbe.

5.

Egy lelki testvéremnek mondtam, milyen sok kereszt és szenvedés van az életünkben naponta.

Hang: Sok lelket kell megmenteni.

Jézus: A legtöbb gyermekem feleslegesnek és rossznak tartja a szenvedést, ami éri. Pedig e nélkül a szenvedés felajánlása nélkül sok ember lelke a Pokolba hullana. De sajnos, a legtöbben csak zúgolódni tudnak, nem felajánlani. Még a panaszkodás is egyfajta zúgolódás. Azokban van igazi felebaráti szeretet, aki egy szó nélkül tűri a keresztet, és mások üdvösségéért felajánlja.

6.

A Parlament épületénél ültem apukámmal a padon, és néztük a szép épületet.

Hang: Ez a világ közepe.

Gondolat: A magyar Korona a Szűzanyáé, és a magyar nemzet az engesztelésre vannak kiválasztva.

Kép: Az utolsó idő engesztelői és a magyar engesztelők is külön csoportban tömörülnek a Mennyei Trón körül.

Kép: Mindenki, aki csatlakozik, vagy odaszentelődik egy engesztelő csoporthoz, kap egy kis jelölést, érmét az Úrtól. Pl: Szent Vér, Irgalmasság, Világ Győzelmes Királynője, Oltáriszentség, Szeretetláng, Korona, stb.

Jézus: Mivel az engesztelés a ti hazátokból indul ki, és fog a világban elterjedni, ezért hazátok úgymond a világ közepe. Ezek az engesztelők különféle közösségekbe tartoznak, és Én megjelölöm a csoportok tagjait egyenként. Számon tartom, hogy ki hova tartozik. Azt is számon tartom, mint engesztelőt, aki akadályozva van abban, hogy valami csoporthoz tartozzon.

7.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus Péter apostollal beszélgetett az áldozatokról, amit Isten kér az embertől, hogy a felnőttek fel tudják ajánlani a szenvedéseiket, áldozataikat. Péter apostol kérdezősködött a kisgyermekek szenvedéseiről és haláláról, és hogy ők hogyan tudják ezt elfogadni, vagy felajánlani, hiszen ez náluk nem tudatos. Jézus válasza: „Isten a lélek nyelvén beszél. A lélek érzi ezt”.

Érzés: Isten olyan módon kommunikál a lélekkel, ami rejtve van, csak az adott lélek érzi ezt.

Jézus: Mennyei titok a kisgyermekek szenvedése, akiken már az áteredő bűn sincs rajta, mert meg vannak keresztelve, és bűnt még nem követtek el. Mégis át kell menniük egy nagy szenvedésen és halálon. Miért? A válasz, a szentek egységében keresendő. A szenvedő és a győzedelmes Egyház, és a földön élő emberek hármas egységet alkotnak, a szentek egységét. Vannak sokan, akik a küzdő Egyházhoz tartozva a Pokol felé haladnak, és valakinek meg kell menteni őket. Erre használja fel Atyám az ártatlan kicsi gyermekek szenvedését és halálát. Ők rengeteg embert megmentenek a kárhozattól.

8.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A keresztségben lényeges módon rávésődik a jel a lélekre már itt a földön és az örökkévalóságban.”

Gondolat: A keresztségben letörlődik az áteredő bűn a lélekről, de itt valami más jelről lehet szó.

Jézus: A keresztségben a harmadik Isteni Személy, a Szentlélek beépül a lélekbe. Letörli az áteredő bűnt, és az illető Isten gyermekévé lesz. És nemcsak itt a Földön Isten gyermeke, hanem a Mennyben is, a Tisztítóhelyen is. Viszont, a Pokolban, mielőtt belehullik, elveszíti Istengyermekségét.

9.

Kép: Két ikerfiú világoskék sapkában haladnak előre beszélgetve egymással, hátat fordítva nekem.

Érzés: Mintha ismerném őket, de ők nem ismernek engem, így szomorúan nézem őket, hogy nem szólhatok hozzájuk.

Jézus: Ennek az ikerpárnak a lelke nem lett megkeresztelve. Ezért nem néztek rád. Kérlek kislányom, most, hogy megmutattam őket, adj nevet nekik, és kereszteld meg őket. Ha az emberek előtt nem is, de Én előttem érvényes lesz.

10.

Hang: A földi foglalkozás más, mint az Égi foglalkozás.

Jézus: Hogy kinek mi lesz a feladata, ha bejut a Mennyországba, az addig, míg testben van, Égi titok. Mindenesetre az üdvözültek nem unatkoznak, tétlenkednek, hanem mindenkinek meglesz a neki illő fontos feladata. Állandó tevékenységben lesznek. De ott nem lesz fáradtság, kimerültség, álmosság, csak öröm és szeretet.

11.

Hang: Minden szavadra szükségem van. Minden szóra szükségem van rád.

Jézus: A gondolataidnak úgy adsz értelmet, hogy szavakba öntöd. Ezeket a szavakat leírod, és tanítod, neveled gyermekeimet. Dicsőítesz és imádsz Engem ezekkel a szavakkal. Hogy ne lenne szükségem a te szavaidra. De az is szavakban fejeződik ki, amit mondani akarok neked. Nagyon fontos számomra, hogy figyelj a szavaimra, és hallgass meg mindig.

12.

Hang: Lerágott csont ez neked.

Jézus: Arra gondoltam, hogy a bántásokat, sértéseket minél hamarabb meg kell bocsátani.

13.

Gondolat: Naponta többször is el lehet imádkozni a Szentháromság rózsafüzért.

Hang: Naná! Áldásomat adom erre!

Kép: Jézus áldásra tette kezét.

Jézus: Az egész Szentháromság gyönyörködik ebben a rózsafüzérben, imádkozzátok minél többen, és gyakran.

14.

Gondolat: Az emberi lélekre gondoltam.

Hang: Mindenki egy másik galaxis.

Érzés: Mindenki a saját világában kell, hogy kielégítse az Urat.

Jézus: Azért olyan gyönyörű a Mi teremtésünk, mert minden lélek illata más és más. Mindenki másképpen imád, szeret és dicsőít Minket. Minden lélek egy külön egyéniség, más és más környezetben. Ezért az ő egyénisége és a saját környezete befolyásolják a lelke rezdülését.

15.

Hang: Nyúzz Engem, nyaggass Engem.

Jézus: Kislányom, kéréseidet bátran tárd fel Nekem, Én soha nem fáradok bele a hallgatásba. Ez azért van, mert lángoló Szívvel szeretlek.

16.

Gondolat: A magzatokra gondoltam.

Hangom: Uram, segíts a magzatoknak, olyan aranyos, tünemény gyöngyszemecskék.

Hang: Pláne temelletted.

Gondolat: Gyakran szoktam beszélni a magzatokhoz, a szeretetemet kifejezni irántuk.

Jézus: A te szereteted nélkül e kicsiny magzatok nem ragyognának, mint a gyöngyszemek.

2022.07.26.

1.

Hangom: Uram, én nem tudok semmit. Kénytelen vagyok elhinni azt, amit Te mondasz.

Jézus: Drága kislányom, nagyon szeretem az alázatosságot, a szerénységet, hogy önmagadat Hozzám viszonyítva semminek tartod.

2.

Szülővárosomba kellett utaznom, Vajdaságba, Újvidékre.

Gondolat: Utazás előtt, mintha valaki belém ültette volna, hogy vigyek exorcizált szentelt vizet, vagy sót, és locsoljam szét arra, amerre megyek, sőt, a Dunába is öntsek belőle a hídról. Amikor a szülővárosomban voltam, a hajnali órákban haladtam az úton. Szórtam a vízből a főúton, amerre mentem, a volt óvodám előtt, és kértem az Urat, védje meg a gyermekeket a ferdehajlamosságtól, az LMBTQ propagandától. A volt otthonom lakóépülete lépcsőit, az épület körülötti füves területeket is meghintettem a szentelt vízzel, kértem az Urat, óvja a lakosságot. Az egyik parkban lévő kutat és forrásvízre is kértem az Úr áldását, hogy ne apadjon ki, és az antikrisztusi korban ne tudják megmérgezni, hogy el tudja látni a lakosságot vízzel. Az újvidéki Szabadsághidat is meghintettem az exorcizált vízzel, kértem az Urat, ne tudják lebombázni a hidat, mint a korábbi években, a délszláv háborúban az amerikaiak tették, ne legyen rajta baleset, óvja az Úr azokat az embereket, kik keresztülmennek a hídon. Áldást kértem arra a személyre is, aki balesetének emlékét őrzi a híd. A híd közepére érve a nap felé, azaz Kelet felé fordultam. A Nap nem sokkal korábban emelkedett az Égbe, kb 6 óra lehetett. Az Úr áldását kértem a Duna egész hosszára, a Feketeerdőben, Németországban lévő forrásától a torkolatáig, ahol beömlik a Fekete tengerbe. Kértem az Urat, ne száradjon ki, ne legyen rajta baleset, ne mérgezzék meg, és az emberek hasznára és egészségére válhasson, és lehetőleg iható legyen az antikrisztusi korban.

Kép: Ahogy beleszórom az exorcizált vizet a Dunába, egy fénysugár árasztja el a teljes folyót az elejétől a végéig.

Kép: Jézus arca, áldásra tette a kezét.

Kép: A szentelt víz a Dunába öntésekor Kelet felöl, a Nap felöl egy nagy kéz jelent meg, kereszt alakban áldást adott a Duna felett, majd az Irgalmas Jézus nagy alakban jelent meg a folyó felett.

Jézus: A Szentlélek vezetett gyermekem, amikor eszedbe juttatta az exorcizált vizet. Az a szép és megrendítő ebben, hogy nemcsak az utcákat, a lépcsőket az óvoda előtt, a vidéket, ahol elhaladtál locsoltad meg, hanem közben az élő felebarátaidra gondoltál, és nekik kívántál sok szépet és jót, és gazdag kegyelmeket és oltalmat. Nagy gondot fordítottál a Duna megszentelésére, és gyermeki módon kérted, hogy áldjam meg az egész folyamot az eredetétől a Fekete tengerig. Egy gyönyörű képpel biztosítottalak a felől, hogy megteszem, hogy a jövőben ki ne száradjon, hogy meg ne mérgezzék, hogy gyermekeim hasznára válhassék. Még a kezemet is mutattam, ahogy áldást ad a Duna folyóra.

3.

Szentmisén a pap a prédikációban a Miatyánk ima „Szenteltessék meg a Te neved” sorához fűzött gondolatokat, és azt, hogy az Úr Jézus a földi életében törekedett, hogy az emberek láthassák Isten munkásságát és Szent mivoltát.

Gondolat: Eszembe jutott a Mennyei Atya neve.

Hangom: Elohim, Adonai…

Kép: Mennyei Atya képe.

Jézus: Mikor köztetek jártam és megtanítottam az apostoloknak a Miatyánkot, akkor külön gondot fordítottam a „Szenteltessék meg a Te neved” kifejezésre. Arra tanítottam őket, hogy különösen nagy tisztelettel vegyék körül Istent, az Atyát, amikor Róla beszélnek. Nem neveztem meg Őt a tanítványok előtt, hiszen Ő is csak így mutatkozott be, hogy: „Vagyok, Aki vagyok”. Az Én Nevemről már sok szépet mondott az Egyház, de Atyám Nevéről még sohasem emlékezett meg. Igen kislányom, repesve várom, hogy Isten Nevéről írj egy csodálatos imát, hogy mi mindent jelent neked az Ő Szent Neve.

4.

Olvastam: Maria Valtorta Füzet (1943): Jézus arról beszélt, hogy a 4. parancsolat szerint a gyermeknek tisztelnie kell az apját és anyját, de ez fordítva is igaz, az apának és anyának tisztelniük kell a gyermeküket. Ez azt jelenti, hogy tisztelettel kell fordulniuk felé, nem tehetnek vele, amit akarnak, hanem Istennek kell nevelniük ők. A gyermekeik ellen vétő apáknak és anyáknak szükségük van gyermekeik segítségére és bocsánatára, hogy kínjuk enyhüljön.

Érzés: Ez nemcsak a családtagokra, hanem másokra is vonatkozik. Ha valaki bánt minket, elnyeri a büntetést, de a mi megbocsájtásunk enyhíti a büntetést.

Jézus: Bizony vannak köztetek nehéz természetű emberek, hozzátartozók, vagy kívülállók, akik életetek folyamán fájdalmat okoznak nektek. Ezért ők a Tisztítóhelyen vezekelni fognak. Nektek, akiket gyakran bántottak, bizony nem örülnötök kell az igazság szolgáltatásnak, hanem sokat imádkoznotok kell értük, hogy enyhüljön és lerövidüljön szenvedésük.

5.

Olvastam: Maria Valtorta Füzet (1943): Jézus mondja a megtérésről: „Egyedül is megtehetnék mindent. De szeretem igénybe venni tanítványaim segítségét Megváltói munkámhoz, hogy osszák meg Velem Dicsőségben az Égben. Veletek kívántam leülni barátaim a Mennyei lakomához, ahol majd az Én, a Megváltó dicsőségét fogják ünnepelni. Ezt hőn óhajtottam attól fogva, amikor az idő nem létezett, mivel örök értelmem előtt semmi sem ismeretlen. Tudom az asztaltársaim nevét, tudom, hogy kik azok, akik miután a földön Velem táplákoztak, Tőlem kapják majd meg az Égben a Kenyeret, azt a Kenyeret, melyet a kezem tör meg a szeretetvendégségen.”

Kép: Én is ott vagyok az asztalnál ünnepi ruhában nagyon sokakkal.

Jézus: Hogy titeket engesztelőket, az Én tanítványaimat segítségül hívom a lelkek mentéséhez, azt nem azért teszem, mert egyedül nem bírnék a megváltással, hanem irántatok érzett merő szeretetből. Hogy ne csak a lélekmentésben részesüljetek, hanem az Én Mennyei asztalomnál a dicsőségben is. Egy kedves képben mutatom neked, hogy együtt ültök körülöttem a többiekkel.

6.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus vezeklés-hadjárat elindításáról szól. Egy élő, igaz hit, óráról órára, állandó felajánlásban megélt hit az egész Egyházban tisztító tűzként terjedne el. Ez képes volna lecsillapítani az Isteni Igazságosságot, és megállítani a pusztulás felé tartó lelkek elvérzését.

Érzés: Ha egy-egy kegyelemkiáradás a világ bármely részén kihat az egész világra, úgy az állandó felajánlás, vezeklés is.

Érzés: Bármilyen kicsi felajánlás is jó, csak az a lényeg, hogy folyamatos lemondás és felajánlás legyen.

Jézus: Ha csak minden engesztelő minden kisebb-nagyobb dolgot azonnal felajánlana, akkora kegyelmeket kapnátok, hogy a sok-sok hitetlen, közömbös és megátalkodott lélek megindulna a bűnbánat és a megtérés útján. Csak az a kár, hogy még az engesztelők kis csapata sem ajánl fel mindent, lelki-testi problémáit, hanem panaszkodik jobbra-balra, és ki akar szabadulni a bajból, amibe került. Tehát, a szenvedés elfogadásával van a probléma. Persze vannak, akiknek egy folyamatos felajánlás az életük.

7.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepén, a szentmisén.

Gondolat + Érzés: Szent József szülei ugyanolyan fontosak Jézus történetében, mint Szűzanya szülei, mert ők is szent életre nevelték fiukat, Szent Józsefet. E nélkül nem bízta volna Isten Szent Józsefre Szűzanyát és az Úr Jézust.

Jézus: Teljesen igazad van, az Én nagyszüleim mindkét oldalról nagyon szent életű, derék, tiszta emberek voltak.

8.

Gondolat: Az életem korábbi szakaszaira gondoltam, és arra, mi lett volna, ha az Úr lehetőséget adott volna, hogy férjhez menjek olyan fiúkhoz, akik nagyon tetszésemre voltak, vagy mi lett volna, ha szerzetesrendbe mentem volna, és hová vezet a mostani életutam.

Kép: Lepergett előttem minden eset, hogy hová vezetett volna az életutam akkor, ha férjhez mentem volna, vagy ha szerzetesrendbe léptem volna. Mindegyik esetben elakadás történt a lelki fejlődés útján.

Kép: A mostani életutamat végig járva kitágult az örökkévalóság, mint egy végeláthatatlan fehér-arany felhő.

Kép: Az én nagyon mosolygós és vidám arcom.

Érzés: Az is egy kereszt és szenvedés, ha le kell mondani olyanokról, akiket szeretsz.

Hang: Ez is felér egy áldozattal.

Olvastam: Maria Valtorta Füzet (1943): Jézus: „Nehéz szeretet a lelki szeretet. De tökéletes szeretet.”

Jézus: Még ha tele is van mai életed lemondásokkal és sértésekkel, mégis azt mondom neked kicsim, hogy a legjobb utat választottad. Ekkora szeretetet, mint amit Tőlem kaptál, egyetlen férfi sem tudott volna nyújtani neked. Ha pedig beléptél volna egy szerzetesrendbe, alkalmazkodni kellett volna ott a szabályokhoz, a különböző formulákhoz, nem tudtál volna úgy elmerülni Bennem, mint ahogy most teszed. Mindkét esetben, akár ha férjhez mentél volna, akár, ha szerzetesrendbe léptél volna, nem adtam volna meg neked azokat a karizmákat, amelyben jelenleg részed van. A Valtortában talált mondatom a tökéletes szeretetről éppen ezt mutatja neked, hogy csak a Velem való szoros lelki egység tud téged igazán boldoggá tenni.

9.

Kép: Egy pap piros miseruhában, két karja teljesen ki van tárva, velem háttal áll.

Jézus: A pap Én vagyok, Aki egy vértanú tiszteletére mondja a szentmisét.

10.

Kép: Egy férfi lepecsételt egy papírt, majd tollal írt rá valamit.

Jézus: Életed végén váltságlevelet kapsz Tőlem lepecsételve.

2022. július 26., kedd

BKP: Ferenc álpápa Kanadában pogány rituálén vesz részt

 

Idézet a médiából: „Ferenc pápa kanadai látogatásának programjába iktatta az őslakosok pogány rituáléin való részvételt.“

Kommentár: Bergoglio Pachamama démon trónra emelésével átkot vont le, s így készítette elő a kísérleti transzgén vakcinálással összekötött első pandémiát. Jelenleg, az újabb fenyegető pandémia előtt, teljesen nyíltan további aposztatikus gesztust tesz és elfogadja a pogány riutáléra történő meghívást. Ismét átkot von le, amivel tudatosan fordítja vissza Isten gondviselését, amellyel Isten az emberiséget akarja megvédeni.

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://ferenc-alpapa.wistia.com/medias/a0ii6g2x3q
https://rumble.com/v1fcpjd-ferenc-lppa.html
https://cos.tv/videos/play/38166445483134976
https://www.bitchute.com/video/XKSPyyB2Am4m/
https://gloria.tv/post/2VGEJATNCMwq4Lj423f6W7wzo

Letöltés videó: 346.2 MB, 1280×720 / 104.8 MB, 768×432

 

 

Idézet: „A pápa részt vett „a füstölő tisztító szertartáson“ és a négy égtájhoz intézett imádságokban az őslakosok hagyományai szerint.“

Kommentár: Ugyanabban a cikkben azonban, amely Bergoglio kanadai látogatását reklámozza, a következő magyarázat is megtalálható: „Az őslakosok hagyománya nem a négy égtáj felé történő imádkozást jelenti, hanem inkább a négy égtájhoz való imádkozást, így tisztelve azok istenségét vagy őket, mint isteneket.“ Ez a magyarázat világossá teszi, hogy Bergoglio miben vesz részt.

Idézet: „A pápa látogatása során a törzs véne (a sámán) cédrusfával-zsályával-édesfüvekkel és dohánnyal töltött füstölőtállal lép a templomba, hogy megtisztítsa azt.“

Kommentár: A katolikus templomot a püspök szenteli fel. Szentelt olajjal van megkenve és azzal van megszentelve, hogy benne vértelen áldozatot mutatnak be és szentségeket szolgáltatnak ki. A templom meg van szentségtelenítve, ha benne öngyilkosságot vagy gyilkosságot, fajtalanságot követtek el, pogány rituálét vagy sátánista szertartást végeztek. A templomot emiatt újra fel kell szentelni – egy bizonyos ideig tartó vezeklést és imádkozást követően –, hogy ismét Istennek szolgáljon, s ne a sátánnak és démonainak. Csakhogy Bergoglio megrendelése a templom ún. megtisztítására vonatkozóan éppenhogy a templom pogány rituáléval történő megszentségtelenítése, amely felszólítja az ördögöt és démonait, hogy vegyék hatalmukba ezt a szent helyet! Bergoglio látogatása után a katolikus hagyomány szerint ördögűzést kellene tartani és a templomot újra fel kell szentelni.

Idézet: „Ennek a füstölésnek – a hírek szerint – kettős célja van: Bemutatni a nyilvánossának ennek a rituálénak az elismerését és a beltér megtisztítása, amely a Szentatya fogadására szolgáló „vendégszeretőbb közeg“ kialakításának a gesztusa.“

Kommentár: Bemutatni a nyilvánosságnak ennek a rituálénak az elismerését gyakorlatilag a bálványimádás pápai tekintély általi legalizációját jelenti! Bergoglio hivatalosan semmissé teszi az első parancsolatot és példát ad arra, hogy a többi katolikus templomot is szentségtelenítsék meg a sámánok és a sátánisták.

A pogány rituálé, amely démonokat hív, másik célja állítólag a Szentatya fogadására szolgáló „vendégszeretőbb közeg“ kialakításának a gesztusa. Ha Bergoglio bebiztosította magának, hogy a fogadására démonok legyenek összehívva, ezzel azt bizonyította, hogy kicsoda ő valójában. A démonokkal való nyilvános egyesülésével átdöfi Jézus Szívét, Akinek ez a templom szentelve lett.

Idézet: „Bouvette pap elismerte, hogy a ‚füstölés általi tisztítás‘ nem katolikus hagyomány, hanem úgy nyilatkozott, hogy a megtartása annak nem mond ellent‘.“

Kommentár: A pogány rituálék nemcsak hogy nem katolikus hagymányok, hanem élesen szembemennek vele! Nem lehet Krisztusnak is és Beliálnak is szolgálni (2kor 6,15).

Idézet: „A pap folytatja: ‚Bizonyos pogány praktikák megszentségtelenítők lennének, mert kicsúfolják a hitet vagy veszélyesen utat nyitnak olyan lelki rendszer előtt, ahol már nem ellenőrizhetjük, hogy ki lép oda be vagy ki kerít bennünket a hatalmába.‘ “

Kommentár: A szinkretizmus propagátora saját maga ismeri be, hogy a pogány praktikák utat nyitnak a démoni rendszernek. Ezért egyrészt megszentségtelenítők, kicsúfolják a hitet, másrészt megnyitják a lelket a démonok előtt, akik ezen praktikák által lépnek be és vonják hatalmuk alá az embert azzal a céllal, hogy lelkileg megkötözzék és megakadályozzák az üdvösségét. Bergoglio szándékosan vesz részt ezeken a rituálékon és ezzel romboló precedenst nyújt.

Idézet: „A tisztítást végző személy tollat vagy ágacskát használ a füst szertartáson résztvevőkhöz történő tereléséhez, akik kinyújtják kezüket a fogadására annak jeléül, hogy vágyódnak tudatuk és szívük megtisztítására.“

Kommentár: Ha a katolikusok kinyújtják kezüket vágyakozva a tudatuk és a szívük démonok általi megtisztítására, amelyek a rituálén keresztül érkeznek, akkor rajtuk ez a hitehagyás és satanizáció előbb vagy utóbb megmutatkozik. Bergoglio nem nyit ajtót a Megváltónak bűnbánat és az evangélium hirdetése által, hanem pogány rituálékkal nyit ajtót a démoni erőknek.

Idézet: „Bouvette pap beismerte, hogy ‚ eme hagyományon kívül a füstölési rituálét a varázslásnál és a wicca szertartásban használják‘.“

Kommentár: Itt a pap nyíltan beismeri, hogy egyenesen a templomban űzött varázslásról és sátánizmusról van szó Bergoglio tiszteletére.

Idézet: „ Ferenc pápa úgy írta le Kanadában tett látogatását, mint „bűnbánó zarándoklatot‘.“

Kommentár: Ez nem bűnbánó zarándoklat! Ez a valódi bűnbánat kicsúfolása. Ez hátat fordítás Krisztusnak és az evangélium igazságainak, amelyek üdvösségünk zálogai.

Isten Igéje ma is sürgetve figyelmeztet: Azt, amit a pogányok áldoznak, nem Istennek áldozzák, hanem a démonoknak. Nem akarom, hogy démonok közösségébe lépjetek be.“ (1Kor 10,20) Pál apostolhoz így szólt Jézus: „Elküldtelek a pogányokhoz, hogy megnyisd a szemüket, és ők megtértek a sötétségből a világosságba, a sátán hatalmából Istenhez, és a Bennem való hitben elnyerték bűneik bocsánatát és osztályrészüket a megszenteltek között.“(ApCsel 26,18). De ki küldte el Ferencet, ha épp az ellenkezőjét teszi? Bizonyára nem az a Jézus küldte el, aki Pált elküldte a pogányokhoz, hogy megtérjenek és üdvözüljenek.

 

+Illés

A Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+Metód              +Timóteus

püspök-titkárok

 

2022. 07. 26.

 

Letöltés: BKP: Ferenc álpápa Kanadában pogány rituálén vesz részt (2022. 07. 26.)

2022. július 25., hétfő

Megváltó ölelés

 

Nehéz manapság felemelő hírekbe botlani az Interneten, még akkor is, ha tudatosan ezeket keressük, így sokszor egyszerűbb úgy ahogy van kerülni a digitális színteret, hiszen enélkül is megvan minden napnak a maga baja, nem kell még a képzeletbeliekkel is tetézni.

Pár nappal ezelőtt mégis ezt tettem, amikor elém került Riaan Swiegelaar, a dél-afrikai sátánista egyház (SASC) társalapítójának története.

A rögtönzött videóban Swiegelaar elmondja, hogy sok sorstársához hasonlóan ő is megtörtségében fordult a sátánizmus felé, anélkül, hogy akkor ezt realizálta volta.

„Azt gondolom, hogy nagyon sok sátánista saját megtörtsége, szétesett élete miatt szimpatizál a sátánizmussal. Az elmúlt egy év során sok ezer sátánistával találkoztam és ők mind nagyon sérült emberek. Ez az, ami közös bennük.”

Swiegelaar 2022. májusában, a sátánista egyházat képviselve interjút adott a CapeTalk rádióban. A beszélgetés során külön kitért arra, hogy nem hisz Jézusban. Az interjút követően a rádió egyik munkatársa odament hozzá és úgy megölelte, ahogy ezt soha senki nem tette meg vele életében. Egy héttel később megtudta, hogy az illető keresztény.

„Soha nem tapasztaltam ilyesmit, hogy egy keresztény feltétel nélküli szeretetet mutasson egy nyíltan sátánista embernek.”

Adele Frey nem gondolta, hogy ez egy különleges tett lenne. Ő csak szeretetet akart mutatni a másiknak.

„Krisztus szeretetét mutattad meg nekem, amikor én egy rút szörnyeteg voltam! Láttam benned ezt a szeretetet! Én pont a hozzád hasonló emberekkel szerettem vitatkozni, de te mégis szeretetet mutattál nekem. Köszönöm!”

Az interjú után egy héttel egy rituálé gyakorlása közben, aminek az lett volna a célja, hogy nagyobb hatalmat szerezzen magának a piramis csúcsa felé törő igyekezetében, kicsit többet kapott, mint amire számított, mert minden hatalom forrása jelent meg neki.

„Még akkor is nagyon büszke voltam és azt mondtam Neki: ha Te vagy Jézus, bizonyítsd be nekem!” „A fennhéjázó stílusom ellenére Jézus elképesztő szeretetet árasztott rám. Azonnal tudtam, hogy mi az igazság. Pont, mint a rádióinterjú alkalmával. Tudtam, hogy Krisztus szeretetével van dolgom.”

„Összesen négy keresztény mutatta meg nekem ezt a szeretetet, a többiek nem. Korábban nem tudtam, hogy mi ez. Akkor sem, amikor úgy 20 évvel ezelőtt még egy keresztény szolgálat része voltam. Az ember azt gondolja, hogy hisz valamiben, de nem tudja, hogy mi az valójában.”

„Szinte egész életemben ateista voltam, aztán 4-5 évet töltöttem a sátánizmusban. Azt gondoltam, hogy nem vagyok méltó Isten kegyelmére, mert meleg vagyok és vannak bizonyos [nem kívánatos] képességeim. Sokan akarták, hogy ezt higgyem, de ma már tudom, hogy Isten királysága körül nincs kerítés. Isten mindenkit vár. Ezt hívják kegyelemnek. … Senki sem méltó rá. Mégis mindenkinek nyitva áll. … Persze a mi döntésünkön múlik, hogy elfogadjuk-e. Én is kaptam esélyt, hogy elfogadjam és én a világosságot választottam. Most a Világosságnak élek és a kegyelemnek köszönhetem, hogy ezt megtehetem.”

Az Úr annyira csodálatos, hogy éppen, amikor a túlzottan is verőfényes napok idején sötét felhőket látunk gyülekezni magunk felett, a Nap előbb-utóbb utat talál hozzánk és sugarai gyógyulást hoznak.Malakiás 4:2 Mindenkinek olyat, amilyenre éppen szüksége van.

A teljes videó angol nyelven elérhető ITT

https://idokjelei.hu/2022/07/megvalto-oleles/

Égi Édesanyánk üzenete 2022. július 25-én Medjugorjéból

Üzenet, 25. július 2022

''Drága gyermekek! Veletek vagyok, hogy a megtérés útján vezesselek benneteket, mert kicsi gyermekeim, életetekkel sok lelket közelebb vihettek Fiamhoz. Legyetek örömteli tanúi Isten igéjének és szeretetének, reménnyel a szívetekben, amely legyőz minden rosszat. Bocsássatok meg azoknak, akik rosszat tesznek nektek és járjatok a szentség útján. Fiamhoz vezetlek titeket, hogy Ő legyen számotokra az út, az igazság és az élet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.''

Légy bátor, és reménykedj bennem

 

Üzenet Valentinas Sydney Seernek – 2022. július 6

Az éhínség most eléri a csúcspontját

Miközben az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét imádkoztam, azon az üzeneten is elmélkedtem, amelyet Jézus Urunk adott nekem az Egyetemes Keresztről. Imáimban a világ minden emberét felajánlottam, kelettől nyugatra és északtól délig, ahogyan Urunk kérte tőlem; minden nem hívőért és az Istent nagyon megbántó bűnösök megtérésére.

Hirtelen megjelent a mi Urunk, és így szólt: „Újra és újra emlékeztettelek benneteket, és ismételgetem nektek a világban élő gyermekeimről, akik éhen halnak. Ez nagyon idegesít Engem. Azt akarom mondani, hogy a világ éhínsége most eléri a csúcspontját. Az emberiség önzése az, ami ezen elhuny. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, ahogy nem is akarják tudni. Minden percben emberek halnak éhen, különösen a kisgyerekek. Ennek soha nem szabadna megtörténnie, mivel mindenkinek van elég élelem, és a világon oly sok gazdag ember nem akar tudni a szegény országokban élő emberekről és arról, hogy hogyan szenvednek.”

„Egyre közelebb van Igazságom napja, amikor a helyes sorrendbe fogom tenni a dolgokat, és legyőzöm a világban keringő összes gonoszt.”

"Ha mindezt megteszem, ezek az emberek, akik most szenvednek, harmóniában és békében fognak élni."

„Azt akarom, hogy higgyen és bízzon Bennem, hogy ez hamarosan megtörténik.”

Köszönöm, Uram Jézus. Kérlek, áldd meg a világ összes éhezőjét, különösen a kisgyermekeket.

[Lásd a weboldalt: https://valentina-sydneyseer.com.au/6-july-2022/ ]


Üzenet Valentina Sydney Seernek – 2022. július 10

Imádkozzunk Japán volt miniszterelnökéért, Shinzo Abeért

Tegnap, amikor hallottam a hírt Japán egykori miniszterelnöke, Shinzo Abe meggyilkolásáról, nagyon szomorúnak és megbántottnak éreztem magam, mert tudtam, hogy kedves ember.

Imádkoztam, amikor megjelent a mi Urunk, Jézus, és azt mondta: „Azt akarom, hogy imádkozz Abe Sinzóért, Japán volt miniszterelnökéért.”

Azonnal megtettem, ahogy Urunk kérte, és beemeltem imáim közé.

Ma reggel a szentmise alatt Urunk ismét emlékeztetett, amikor azt mondta: „Mivel részt veszel a nagymisén, szeretném, ha felajánlanád nekem Japán egykori miniszterelnökét, Abe Sinzót. Nagyon jó ember volt, nagyon tisztelt, jó ember volt, és sok jót tett népének. Életét szörnyű módon megszakította egy szörnyű merénylet.”

„Imádkozz a többi vezetőért, mert egyikük sincs biztonságban. Annyi gonosz van most a világon."

„Elmondom, hogy a társadalom azt mondja az embereknek, hogy kapják meg újra az oltást, nem arról van szó, hogy szükségük van a koronavírus elleni védőoltásra, hanem azért teszik, hogy félelmet keltsenek az emberekben, hogy kordában tartsák őket. Alig van vírus a környéken, de elhitetik az emberekkel, hogy kering.”

– Ez mind hazugság!

„Annyi gonoszság van a világon, hogy fogalmatok sincs, gyermekeim. Csak azt tudom mondani, hogy az út mostantól nagyon kemény, durva és viharos lesz. Azt akarom, hogy kitarts, és azt akarom, hogy nagyon közel maradj Hozzám. Mindig nagyon közel vagyok hozzád, hogy megvédjelek minden rossztól.”

Azt mondtam: „Köszönöm Uram, Jézusom, könyörülj rajtunk és oltalmazz!”

Ma, amikor gyertyát gyújtottam a Szűzanya, a Keresztények Segítsége szobra előtt, azt mondtam: „Boldog Anya, olyan hideg van ma, és nézd az esőt.”

A Boldogságos Anya így válaszolt: „Fiam megengedi a hideg időjárást és az esőt, mert azt akarja, hogy az emberek megváltozzanak és megtérjenek. Ahogy az időjárás nagyon hideg, úgy az emberek emberi szíve is nagyon hideg. Az emberek nagyon lassan változnak, és felismerik az időjárás által adott jeleket.”

„Imádkozz a világért. A világ sötétben van, és sok minden fog történni. Csak az imádság által változtathatók meg a dolgok, és akadályozhatók meg. Mindenben, ami történik, bízz a Fiamban."

Köszönöm, Szűzanya.

[Lásd a webhelyet: https://valentina-sydneyseer.com.au/10-july-2022/ ]

Üzenetek Valentina Sydney Seernek – 2022. július 16

Démonok támadása az éjszakában

Tegnap este imádkoztam Urunkhoz, és azt mondtam: „Uram, megint megpróbálnak ránk ijeszteni a koronavírussal. Kérem, ne hagyja, hogy újra megtörténjen. Védj meg minket."

Miután befejeztem az esti imáimat, elimádkoztam a Jézus legdrágább vérének litániáját és a loretói litániát is. Éjfél elmúlt, amikor befejeztem az összes imámat, és elaludtam.

Abban a percben, amikor lekapcsoltam a villanyt, egyre közelebbről hallottam a morgás hangját, majd hirtelen démonok vették körül az ágyam. Volt ott egy démon hölgy, aki meglehetősen nagy termetű volt, valamint hat férfi démon, akikért ő volt a felelős. Mindegyikük injekciós tűt tartott.

Azt mondták: „Azt hitted, hogy megszabadulhatsz tőlünk, de beleavatkoztál a terveinkbe. Ezért jöttünk, hogy neked adjuk a tűket, és nem menekülhetsz előlünk. Hozzánk fogsz tartozni!”

A démon hölgy azt mondta: "Tisztelned kell minket!"

Azt mondtam: „Ó, igen! megadom neked a tiszteletet; Letollak! Menjetek el a mi Urunk Jézus nevében."

A démon hölgy így szólt: „Nézd, körbe fogunk járni a közönség között, és a tűt hátulról nyomjuk bele az emberekbe, egészen a ruhájukon keresztül.”

Azt mondtam: „Csak ha Urunk megengedi, nem teszel semmit, és semmi vagy! Az Úr Jézus ezt nem engedi meg."

A démon hölgy így válaszolt: „Az emberek buták. Bármit elhinnének."

Szentelt vizet permeteztem a démonokra, aztán elmentek, de egy idő után visszatértek. Segítségül hívnám Jézus Urunkat, Szent Józsefet és a Boldogságos Anyát, de a démonok végleg elmentek reggel fél hat körül.

Amikor a mi Urunk Jézus megérkezett, megkérdeztem: „Uram, hol voltál, amikor hívtalak, amikor megtámadtak a démonok?”

Urunk mosolyogva azt mondta: „Megpróbáltak megijeszteni, megpróbáltak meggyőzni, de nem engedem, hogy bármi is történjen veled, mert mindig veled vagyok, hogy megvédjelek.”

Urunk azt akarta, hogy lássam, milyen hatalmas az ördög most. Bíznunk kell Urunkban, aki megvéd minket.

Miután a démonok elmentek, jött az angyal, és elvitt néhány lelket megvigasztalni a Purgatóriumban.

Ott láttam egy ausztrál hölgyet, aki ismerős volt számomra. Ismertem őt, amíg élt.

Kórházi ágynak tűnő helyen feküdt, borzalmas, pikkelyszerű sebekkel borítva.

A szoba teljesen nyitott volt, mint egy raktár, nagyon rossz állapotban, és tele volt ágyakkal, bennük beteg emberek feküdtek. Nem volt particionálás. Az ágyak azt jelzik, hogy az itteni lelkek nagyon betegek. Mindenkinek itt kell szenvednie, és jóvá kell tennie az élete során elkövetett bűneit.

Szükségük van a segítségünkre; különben nem fognak tudni kikelni azokból az ágyakból.

Megkérdeztem a hölgyet: „Mi történt veled? Már másodszor látlak itt. Azt hittem jobb leszel."

"Nem! Nagyon beteg vagyok – válaszolta a lány.

Sajnáltam őt – mondtam. – Még keményebben kell imádkoznom érted.

Uram, irgalmazz ennek a szegény hölgynek és minden szegény léleknek a Purgatóriumban.

[Lásd a weboldalt: https://valentina-sydneyseer.com.au/16-july-2022/ ]


Üzenet Valentina Sydney Seernek – 2022. július 17

A Boldogságos Anyának szüksége van az imáinkra

Ma reggel, amikor az Úrangyalát imádkoztam, hirtelen gyönyörű fehér fényt láttam felém közeledni. A fényben a Boldogságos Anya volt. A következő percben láttam, hogy egy fekete, fekete köd jön feléje, és megpróbálta eltakarni, de ő folyamatosan visszatolta.

A fekete köd azonban kitartóan a Boldogságos Anya felé nyomult, de ő visszavágott neki. Megengedte, hogy lássam, milyen erős most a sötétség a világban, és milyen szüntelenül kitartóan támad. Segítenünk kell neki napi imáinkkal, hogy segítsünk visszaszorítani a sötétséget, amely megpróbálja csökkenteni a fényt.

[Lásd a webhelyet: https://valentina-sydneyseer.com.au/17-july-2022/ ]


… Ugyanezen a napon …

Boldog anya sír a gyermekeiért

Ma, a Székesegyházban, amikor eljöttem imádkozni Szűzanyánk, a Keresztények Segítő Mária szobra elé, azt mondtam: „Dicsőség Neked, Kis Jézus és Neked Szűzanya”.

Boldogságos Édesanyánk azonnal hatalmas könnycseppet ejtett, ami legördült a jobb arcán. Azt mondtam: „Ó, áldott Anya, feldúlt vagy! Miért sírsz?"

Ő így válaszolt: „Sírok a gyermekeimért, mert engedetlenek és makacsok. Nem fordulnak Fiamhoz, Jézushoz és nem térnek meg. Sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon sok gyermekem haldoklik, és elvesztik a lelküket. A pusztulásba mennek, ahonnan nincs kiút. Jelenleg a világban az ördög olyan hatalmas. Gonoszságát az egész világon terjeszti, hazudozva az embereknek. Ravasz hazugságaival annyit megtéveszt közülük, és vakok minderre. Mondd meg a gyermekeimnek, hogy forduljanak Istenhez, és változtassák meg életmódjukat.”

"Nagyon keményen kell imádkoznod a bűnösök megtéréséért."

„A háború Ukrajnában napról napra súlyosbodik. A világ számos gyülekezetében nem imádkoznak azért, hogy ez a háború megálljon. Nem imádkoznak, és nem mutatják be a szentmise áldozatát sem.”

"Nézz szét magad körül. Az egész világ gazdaságilag szenved a háború miatt. Az éhség növekszik; egyes helyeken az embereknek nincs mit enniük. Ezért sírok, amikor gyermekeimet ilyen szenvedésben látom. Sok világvezető és sok gazdag csak engedi, hogy ez megtörténjen. Nem akarják tudni. A világ nagyon önzővé válik.”

„A mennyországban a Fiam annyira ideges. Sír, amikor látja sokak szenvedését és nyomorúságát, és ilyen kevés figyelmet szentelnek ennek. Nagyon kevés imát ajánlanak fel hozzá.”

Azt mondtam: „Áldott Anya, de a mi Urunk Jézus megígérte, hogy hamarosan eljön, és igazságot és békét hoz a világnak. Mikor jön? Sokan várják Őt."

Szűzanya így válaszolt: „Jókor jön, de még nem. Gyermekeim, végül is tiszta fehér utat kell megtennetek, hogy leszállhasson."

Azt mondta: „Bátorítsátok egymást gyónásra és imádkozásra. Jézus nagyon szeret titeket, de arra vár, hogy mindnyájan hozzá jöjjetek és megtérjetek. A végén Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik. Soha ne add fel."

A Boldogságos Anya mindig ezt mondja: „Újítsd meg minden nap Szeplőtelen Szívemnek való felszentelésedet, és Szeplőtelen Szívemen keresztül Jézus Szentséges Szívéhez kerül. Ez a lélek üdvössége.”

Azt mondta: „Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Szent Rózsafüzért, amely oly erős a gonosz ellen. A legnagyobb imádság a rózsafüzér, amely elvakítja az ördögöt, és nincs hatalma feletted. Segíts megmenteni lelkeket a világban."

Miközben a Szűzanya ezt az üzenetet mondta nekem, látomásban egy gyönyörű, egyenes fehér utat láttam leszállni a Mennyből a Földre, készen arra, hogy Jézus továbbmenjen. A tiszta fehér a bűnbánatot és az imát jelképezi. A könnyek, amelyeket Boldogasszony ontott, a gyermekeiért voltak, akik egyenesen a pokolba zuhantak.

Köszönöm, Szűzanya. Imádkozz értünk.

[Lásd a weboldalt: https://valentina-sydneyseer.com.au/17-july-2022-2/ ]

Üzenet Valentina Sydney Seernek – 2022. július 24

Légy bátor, és reménykedj bennem

Ma, amint beléptem a templomba a szentmisére, Jézus Urunk szólt hozzám. Azt mondta: „Bárcsak tudnák ezek az emberek, hogy te próféta vagy, és közöttük ülsz. Légy bátor, mert együtt, te és Én, sok mindent elérünk.”

Azt gondoltam magamban: "Mi történik?"

Az áldozási szertartás alatt a pap általában az oltár elé állt, hogy szentáldozást osszon, de ma egy hölgyet utasított, hogy álljon oda, és az oltár hátsó részéhez ment.

Szomorúsággal a szívemben azt mondtam: „Uram, nincs más választásom, mint elmenni a hölgyhöz, hogy befogadjon Téged, és hagyja, hogy a te szent kezedből legyen.”

Jézus Urunk nagyon fel volt háborodva, amikor azt mondta: „Nézd, mennyire szentségtörést okoznak Engem! A papok soha ne menjenek az oltár mögé. Mindig jöjjenek és álljanak az oltár elé, szemben az emberekkel, hogy szentáldozást oszthassanak, de egyes papok nem teszik ezt.”

"Imádkozzatok papjaimért."

„Szeretném, ha elmondanád nekik, hogy nem vagyok elégedett velük, amikor ezt teszik. Mondd meg nekik, hogy nem cselekszenek jól; nem azt csinálják, amit én akarok. Változniuk kell.”

Az Úr Jézus így siránkozott: „Az idő nagy részében keresztre vagyok feszítve, és visszahelyeznek a keresztre. Olyan súlyosan keresztre feszítenek Engem, és a Szívem olyan fájdalmasan megsebzett.”

„Ma a legtöbb gyülekezetben szentségtörést okoznak Engem, letaszítanak, eltolnak, lerombolják a templomaimat. A papok és a püspökök egymás ellen állnak.”

„Ennek nem szabadna lennie” – mondta.

„Az én egyházam az én testem. Nem állnak egységesen Testemben; ehelyett megosztják. A jó papok, akik helyesen és hűségesen szolgálnak Engem, kiszorulnak.”

„De mondom nektek, Egyházam hamarosan diadalmaskodik! Nem arra gondoltam, hogy ezt hamarabb megteszem, de ahogy Egyházaim vezetnek, hamarosan közbe kell avatkoznom. Nem lesz többé kézben kiszolgált úrvacsora. Minden rendben lesz, úgy, ahogy annak lennie kell. Nem lesz több szentségtörés.”

„Nem mindenki, hanem csak a megszentelt kezek fog Engem kezelni, és nem osztanak szét olyan emberek között, akiknek nincs bűnbánata és gyónása. Többé nem fognak Engem kezelni és úgy szolgálni Engem, mint valami édességet vagy kekszet. Tudni fogják, milyen szent vagyok.”

"Most annyira szentségtörést okoznak Engem."

„Imádkozz értük. Imádkozz, hogy ez nagyon hamar eljöjjön. Egyházam hamarabb diadalmaskodik, mint gondolnád.”

Urunk már nem tudja végignézni ezt a sok szentségtörést, tiszteletlenséget és közömbösséget a templomokban mindenhol. Köszönjük, Urunk Jézus, a reményt és a jó hírt, amelyet nekünk adsz.

[Lásd a weboldalt: https://valentina-sydneyseer.com.au/24-july-2022/ ]

2022. július 23., szombat

Öt nap

 

Nemrég Hunwicke atya emlékezett meg az ír David Moriarty püspökről, John Henry Newman bíboros kortársáról és barátjáról, idézve tőle a következő gondolatokat:

„Az egyház korai időszakában a zsoltárokat a laikusok annyira ismerték, hogy lehetetlennek találták a Szent Jeromos által a héberből készített jobb változat átvételét, mivel mindenki kívülről tudta a régebbi változatot.”

Az idézetben leírt jelenség sokunk számára ismerős lehet, akik a zsinat utáni zsolozsmát végezték valaha vagy még mindig végzik a magyarra fordított zsoltárokkal. A rosszabb fordítású, de átimádkozott zsoltárok szófordulatai, sorai is rögzülnek, „automatikussá” válnak, ahogy az angol mondja by heart (szívből) ismerjük azokat, és elég néhány ismerős szó, hogy „beinduljon” a zsoltár. És zavaró lehet, ha más fordítással találkozunk, mert eltereli a figyelmünket. Ez nyilván régen is így volt, például amikor XII. Piusz pápa javított latinságú zsoltárokat vezetett be a megszokott vulgata szöveg helyett a zsolozsmában. De a fenti idézet alapján így lehetett már a Szent Jeromos által készített fordítás bevezetésekor is. Ebben ezek szerint nincs új a nap alatt.

Ami viszont figyelemre méltó, az a megállapítás másik része: a zsoltárokat a laikus hívők tömegei ismerték „szívből”, a zsoltárok jelentették tehát a magánáhítatuk gerincét is, ugyanúgy, ahogy földi életében Krisztus Urunkét is, aki a Szentlélek által sugallt zsoltárokkal fordult az Atyához, azokkal lélegzett, sőt azokkal kapkodta a levegőt a kereszten szenvedve. Emiatt különösen is igaz Szent Pál mondata: „Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak” (1Kor 2,16). Ez viszont meglehetősen távol áll a mai helyzettől, ahogy már a XIX. századétól is távol állt:

„Napjainkban a zsoltárokat a katolikus laikusok magánáhítataiban kevésbé használják; és gyakran olyan imaformákat használnak a Szentlélek által diktáltak helyett, amelyeknek nincs hiteles jóváhagyása, és amelyek gyakran kevéssé ajánlhatók a lelkiség és a kifejezésmód tekintetében egyaránt. A hívek gyakorlatában bekövetkezett eme figyelemre méltó változás oka az lehet, hogy nem értik a zsoltárokat” –folytatja Moriarty püspök.

De hogyan érthetnének olyasmit, amit nem is ismernek? És miért nem ismerik? Lehetséges volna, hogy a sugalmazó Szentlélek csak az Egyház hivatalos imájához szánta volna a zsoltárokat? Aligha. De hogyan válhatnának a zsoltárok ismét azzá, aminek szánta őket az Úristen?

Hunwicke atya bejegyzését éppen egy olyan ötnapos hittanos tábor előtt olvastam, amely iránt nagy várakozással voltam. Az idézet kapóra jött, mert arra világított rá, ami miatt kíváncsian vártam a tábort. Azt ugyanis óvodáskorúaktól gimnazistákig terjedő nagyon vegyes korosztály számára szervezték, és gerince a mindennapi szentmise és zsolozsma volt. A Moriarty püspök által már másfél évszázada szóvá tett helyzet korunkra még jellemzőbbé, súlyosabbá vált, így még nagyobb kérdés volt számomra, hogy hogyan sikerül egy ilyen nagy korkülönbségű csapatot egyben tartani Jézus Krisztus köré gyülekezve mindennapi szentmisén, és zsoltárokkal, „Jézus gondolataival” imádkozva.

Alkalmam volt végigkövetni a csapatot a napi szentmisék során, amelyek természetesen nem az elterjedt n.o. tábori vadászmisék voltak, hanem minden korok szentmiséi, színes-szagos teljes pompájukban, a forró nyári napokon is megadva Istennek azt, ami jár.

Ami külső szemlélőként hamar észrevehető volt: az első nap a padokban szétszórva, idegenül feszengő lányok a második nap szentmiséjén már együtt ültek csendes összeszedettségben, a fiúk pedig mindannyian ministráltak, napról-napra egyre természetesebben mozogva az oltár körül. A tábor után gyerekekkel beszélgetve aztán a lelki valóság egy része is megismerhetővé vált: például, hogy egy kamasz lány a tábor minden szentmiséjét felajánlotta egyik társáért, aki nem hitgyakorlóként érkezett, de aki aztán már a második naptól minden imában és a szentmisén is figyelemmel részt vett.

A tábor szervezői saját programjaikkal nem a világ programkínálatával szálltak versenybe: az egyházi kiállítás megtekintése, az üldözött szerzeteseknél tett látogatás vagy a folyóparti séta öt napra szétosztva nem az a tipikus programhabzsolás, amely nélkül pedig már egy egynapos osztálykirándulás is üresjáratnak tűnik.

De a szervezők mégis nagyon jól csináltak valamit: sikerrel szálltak szembe a világ szellemével. Mert ha öt nap után hazaérkezve az egyik kisgyerek a De Angelis mise Kyrie tételét próbálgatja lejátszani zongorán, a másik éppen Ave verum-ot dúdol, a harmadik a szerzetesektől kapott írásokat olvasgatja, netán önként becsatlakozik a szentségimádásra tartó édesanyja mellé, imakönyvet szorongatva hóna alatt, tudhatjuk, hogy győztes csata után vannak.

A szervezők öt napot segítettek megnyerni a gyerekek számára az üdvösség felé vezető úton. Azzal, hogy nem hagyták el és nem rövidítették meg Isten dicséretét, nem tartották az Úrhoz való gyülekezést és az Úr gondolatainak imádkozását gyerekek számára befogadhatatlan és fárasztó dolognak, vagy „tapintatlanul” bele mertek kezdeni egy rózsafüzérbe még szentmise előtt. És bár nem tudjuk, hogy hány napból áll a háború, de ezt az öt napos csatát az Úrnak és nekik köszönhetően győzelemmel abszolválták ezek a gyerekek. Mert megízlelték, hogy milyen édes az Úr.

Ezért, Atyák, ne vizezzétek a szellemi tejet! Ne szégyelljétek az Úr gondolatait. Hogy általa növekedjenek az üdvösségre a rátok bízottak, miután megízlelték, milyen édes az Úr.

Ez a lelkekért való küzdelem.

https://invocabo.wordpress.com/2022/07/23/ot-nap/

"Nincs más alternatíva! - Vagy felébredsz, vagy száműzünk az Új Földről."

 

Elérkeztünk a legjobban várt pillanathoz!

Semmi sem történt még korábban, ami a következő néhány évben történni fog!

Az egész galaxis BULIT tart, végül is a Föld

a Tejútrendszer legfiatalabb lánya felszabadul.

Ez a bolygó, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy az Édenkert legyen, megszabadul a Sötét Erők uralma alól, amelyek elrabolták és rabszolgasorba taszították évezredek óta!

A mágneses rács, amely az emberiséget egy harmadik dimenziós rezgésbe zárta, már megsemmisült - és most a Fény eléri a Föld minden szegletét.

Az asztrál, ahol az itt megtestesült Szellemek ellen irányuló összes ármánykodás volt.

Már elsöpörték és kiürítették.

A sötét entitások és fegyverarzenáljuk, valamint az uralkodás és irányítás taktikái is eltűntek.

A Föld felszabadításához szükséges összes biztonsági eljárást már elvégezték a Fény Erői. A Galaktikus Konföderáció hajó- és szellemseregei már a helyükön vannak a Nagy Eseményre.

Semmi más nem akadályozhatja meg a Földet, hogy most a Legboldogabb Világok kategóriájába való felemelkedését tegye meg.

 

 

Végül a Bizonyíték és az Engesztelés megszűnik létezni a Galaxisnak ebben a kvadránsában, és ennek eredményeként nem lesz többé fájdalom és szenvedés.

De mindezt idegen erők tervezik és hajtják végre, és engedelmeskedik az Isteni Terveknek.

Ez mindent lefed ezen a bolygón.

A felemelkedés nem csak az emberekről szól; a többi birodalom (állati, növényi és ásványi) is megfelelő lépésekben emelkedik.

A portálok már megnyílnak, és az állatok többnyire már felismerik ezt.

Az utóbbi években boldogabbak és barátságosabbak.

A madarak közelebb költöznek az emberekhez és boldogabban énekelnek.

A kutyák, akik mindig is közelebb álltak egymáshoz, most már csak beszélgetni kell.

Jobban megértik az embereket, és mélyen átérzik az érzelmeiket.

Nemcsak az emberek és az állatok változnak; a Zöldségek is gyorsan változnak.

Sok olyan régió, ahol nem esett eső, most kezdi kiheverni a meddőséget.

Amit etikátlan céllal genetikailag módosítottak, az most fokozatosan kihal.

Minden IGAZSÁG a felszínre fog kerülni.

Az emberiség irányítására használt hazugságok lelepleződnek és alkotóik lelepleződnek.

Megdöbbenés és csalódás lesz bizonyos intézményekkel kapcsolatban.

Sok ember részéről lesz némi felháborodás, mert hosszú időn keresztül becsapták őket.

Az emberiség végül rá fog jönni, hogy mindig is egy rabszolgatartó rendszerben élt és egy maroknyi ember uralta.

Nyomor, éhség, betegségek, az emberek kárára létrehozott kormányzati rendszer, korlátozó hiedelmek, a kizsákmányolás pénzügyi rendszere, káros gyógyszerek, egészségtelen ételek,

 

 

Végül minden csapda, amelyet az emberiség bebörtönzésére hoztak létre, fel fog tárulni és el fog pusztulni.

Csak a közjóra irányított elmék és az önérdekektől mentes lelkiismeret marad meg az Új Földön.

És ahhoz, hogy ez valóban lehetséges legyen, az emberiség ébredése megtörténik.

Az ébredés az a kvantumugrás, amit megteszel. Nincs más út!

Vagy felébredtek, vagy száműzetés az Új Földről.

Mivel minden rezgés, semmi, ami az új energiákon kívül rezeg, nem lesz képes itt elviselni és túlélni.

Végül, lesz elég tudat, ami szükséges ahhoz, hogy az Átmenet nagy eseményei bekövetkezzenek.

De kár, hogy olyan sokan ilyen közel kerültek és feladták!.

Inkább maradnak az egó komfortzónájában, mivel a változások mindig fegyelmet, kitartást, elszántságot és összpontosítást igényelnek.

Mindenki, aki itt van, és olvassa ezt a szöveget, bizonyára megfigyelheti közöttetek, hogy vannak még rugalmas emberek.

Hiába a sok információ erről, ők inkább a vak illúziót részesítik előnyben, amit minden korból hoznak magukkal.

Nem akarják elhinni, hogy az Idők elérkeztek.

És a legrosszabb az, hogy nem tudják, hogy változás nélkül egy másik, még mindig nagyon perverz világban kell folytatniuk a tanulást, ahol fájdalmon keresztül fognak tanulni, mert ezt a választást választották.

 

 

Hányan adják fel most!

Milyen kár! Olyan kevés van hátra!

A Fény mindig tiszteletben tartja mindenkinek az akaratát.

És ha az a vágyatok, hogy kitartsatok, tartsátok szilárdan a kormányrudat.

Bízzatok, mert nem lesz hiány a védelemben!

Senki sem mondta, hogy könnyű!

Senkinek sincs lehetetlen küldetése.

Mindenkinek sok eszköze van a végső csatákhoz.

A győzelem lehetséges azok számára, akik bíznak és kitartanak a végsőkig.

Az utolsó negatív rezgések és sejtemlékek, amelyek még mindannyiunkban rezonálnak, gyógyultnak és felszabadultnak érzik magukat.

A Régi 3D-s energia egyikét sem lehet a Föld következő fázisába vinni, mivel a rezgés az Ötödik Dimenzióból és feljebb fog érkezni.

Mostantól kezdve az együttműködés és a nem versengés lesz a szabály.

Aki ellene van ennek az energiának, az nem fog belépni az Ötödik Dimenzióba.

Vagy ahhoz, hogy ezt megtehessék, extra mérföldet kell majd megtenniük.

Azonban ne feledjétek, hogy ez rajtatok múlik...

A fény lényei

Ojeda Hope

A SZERETET A KULCS

  • Forrás: MatrixHungary

2022. július 22., péntek

A Vatikán városát elhagyva és mélyen a föld alatt van egy alagút, amely szinte egyenes vonalban vezet Jeruzsálembe.

 

Az alagút hosszát körülbelül 1500 mérföldre adták meg, tehát szárazföldön és vízen is áthalad.

Vatikánvárosból kiindulva, az első 150 mérföldön (241 km) hatalmas mennyiségű aranyat találtak 13 szint magasan felhalmozva.

650 repülőgépre volt szükség ahhoz, hogy az alagútból az egyesült államokbeli Fort Knoxba szállítsák az összes aranyat.

https://t.me/MatrixHungary/5964

2022. július 21., csütörtök

A végidőkben ...

Mária üzenete - A végidőkben ... | Valeria Copponi 2022. július 20

Drága gyermekeim, ismét arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Fiamhoz minden hitetlen testvéretekért. Nem tudják elképzelni a pokol szenvedését, ahol a Fiam és én már nem tudtunk beavatkozni az Atyához. Higgye el nekem, gyermekeim, ezekben az utolsó időkben a legnagyobb szenvedésem éppen az, hogy nem tudok esedezni az üdvösségükért. Ti anyák megértitek, mennyit szenvedek; segíts a böjtben és az imában, és így sok szeretteid közül megszabadíthatjuk az örökkévaló szenvedéstől. Sajnos nem sok időnk áll majd rendelkezésünkre: az Örök Atya hamarosan dönt Jézus földre való visszatéréséről, és sajnos sok hitetlennek már nem lesz ideje az őszinte megtérésre. Szívük hermetikusan zárva van, és csak a te imáid és áldozataid segíthetnek kinyitni zárt szívüket. Kedves gyerekek, ajánlom magam nektek, mert tudom, hogy számíthatok a segítségére. Az idők kiegészítik egymást. Tudod jól, hogy sok megtérés történhet áldozataiddal és áldozataiddal. Gyermekeim, figyeljetek rám: cselekedjetek gyorsan, és együtt tudunk örülni annyi gyermekemmel, akik visszatérnek ahhoz, aki igazi örömre hívta őket. Áldom és ölellek. Ámen.

2022. július 20., szerda

BKP: A vatikáni 20 eurós érmék és a transzgén vakcinálás

 

Megdöbbentő eseménynek vagyunk tanúi. A Vatikán 20 eurós érméket kezdett veretni, amelyek a gyermekek vakcinálását propagálják! Az érme egyik oldalán Ferenc címere található. A másik oldalán két személy és egy fiúgyermek van, aki készen áll az oltásra; mindannyian szájmaszkot viselnek. A háttérben egy kereszt függ, amely azt jelzi, hogy keresztény oltóközpontról van szó. A Vatikánnak az oltáspolitikával való összekapcsolódása megdöbbentő.

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://qual-dio.wistia.com/medias/jo7z0wm0ba
https://rumble.com/v1l78jf-a-vatikni-20-eurs-rmk.html
https://ugetube.com/watch/67tnJdk9CKqqAIS
https://cos.tv/videos/play/39161262571295744
https://www.bitchute.com/video/WUL2r8i3abDo/
https://gloria.tv/post/BDtDBcJAEPb14vPSTBh7Mcic

Letöltés videó: 137.8 MB, 1280×720 / 41.7 MB, 768×432

 

 

Ferenc álpápa a covid-oltások fanatikus pártolója. Az európai állami vezetők közül elsőként vezette be a Vatikán oltatlan alkalmazottainak elbocsátását.

Az érmére egy karikatúra – egy férfi, egy nő és egy fiú – van nyomva, ami a Szent Családra utal. Az álpápa vakcinációs propagandájával most a családokat célozta meg, méghozzá azzal a céllal, hogy mindenki oltassa be gyermekeit! Mária és József beoltatta volna Jézust kísérleti és mérgező szerrel? Soha! Megkockáztatták volna, hogy ezzel megölik Jézust? Ilyen kockázatot semmi esetre sem vállaltak volna!

A gyermekek kötelező oltásának előkészítése bűnös tevékenység, amelyet a Pfizer 2021 januárjában kezdett el.

Nagy-Britannia Nemzeti Statisztikai Hivatala 2021-es adatai bizonyítják, hogy a covid-19 vakcinával kétszer oltott 10-14 év közötti gyermekek halálozási kockázata 51-szer magasabb, mint az oltatlan gyermekeké. És ezt a szörnyű valóságot Ferenc álpápa notorikusan bojkottálja.

Franciaországban, anélkül, hogy ezt a hivatalok közzétették volna, előkészületeket tettek a gyermekek 2022/2023-as tanév kezdetén történő kísérleti oltására, amint ez kiderült Franciaország legfőbb egészségügyi autoritásának – La Haute Autorité de Santé dokumentumából.

Dr. Sucharit Bhakdi mikrobiológus arra figyelmeztet, hogy a hagyományos vakcinákat transzgén oltásokkal akarják kiváltani! Franciaország és más országok is tervbe vették, hogy ezeket a veszélyes szereket felveszik a 3 év alatti gyermekek kötelező oltásai közé! Ez azonban még nagyobb csapás lesz, mint az egykori özönvíz! Egy egész generációnyi genetikailag módosított szervezet jön létre, és kérdés, hogy ennek a generációnak egyáltalán lesznek-e utódai, és ha lesznek, akkor milyenek. És mindez az aposztatikus Vatikán intenciáin belül történik.

A Vatikán bűnös stratégiáját a Big Pharma manipulatív argumentumaira hivatkozva juttatja érvényre. A Vatikán mára már a démonok – a mély egyház – és a világ nagymestereivel kötött titkos megállapodások székhelyévé vált.

Az, hogy a Vatikánba ellentétes erők hatoltak be, a katolikusok előtt világos. Azonban az, hogy a Vatikán már nyíltan befogadja és érvényre juttatja a gonosz jelenlegi sátáni ideológiáját, megrengeti a világot. A Vatikán visszaélt a legfőbb egyházi tekintéllyel a gyermekekkel szemben. A katolikusok most öngyilkos módon viszik majd gyermekeiket az oltóközpontokba, és a figyelmeztetésre balgán ismételgetik majd: „Ne sértegessék a mi Szentatyánkat!“

Dr. Richard Day „A barbárok új rendje“ c. könyvében ezt mondja: Amint a római katolikus egyház elesik, a maradék kereszténység könnyedén kerül sorra … Némelyek azt gondolják majd, hogy az egyház majd mindezzel szembeszáll,, de valójában az egyház a segítségünkre lesz.“

Számos püspök, pap és laikus nem osztja az álpápa véleményét a transzgén injekciókkal kapcsolatban. Nincs kétség afelől, hogy a gyermekek bűnös oltása méginkább megosztja majd a vérző egyházat.

Tényeket idéztünk a tájékoztató cikkből. A Bizánci Katolikus Patriarchátus mindehhez már csak Isten kijelentését fűzheti hozzá. Isten Izajás próféta által figyelmeztet: E nép (az én népem) vezetői tévútra tértek, s akiket vezettek, eltévelyedtek. (Iz 9,15)

 

+ Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód             + Timóteus

püspök-titkárok

 

2022. 7. 20.

 

Letöltés: BKP: A vatikáni 20 eurós érmék és a transzgén vakcinálás (2022. 7. 20.)

NAGY JELE jelenik meg a mennyben

Szent Mihály arkangyal üzenete – A JELEK A MENNYIBEN LÁTHATÓBBAN VÁLJÁK (Anna Shelley)

Bűnbánó szívvel gyere ki a sötétségből, és lépj be Isten Szeretetének fényébe. Isten népe, imádkozzatok, hogy szüntelen imáitok felemelkedjenek ott, ahol angyalaitok mennyei Atyánknak bemutatják a te nevedben, hogy megelőzd azokat a szerencsétlenségeket, amelyek hamarosan az emberiséget érik. A jelek az égbolton egyre láthatóbbá válnak. A távolodó égbolt meg lesz világítva. Bújj el biztonságos menedékedbe, amelyet Urunk és Megváltónk Szentséges Szívének kell szentelni! A Föld stabilitása ingadozni kezd. Krisztus szerettei, továbbra is bízzatok Urunkban és Megváltónkban a szükségleteitekben, miközben előkészítitek a táplálékotokat és a menedéketeket. Isten népe, továbbra is újítsátok meg elméteket Isten Szent Igéjével. Tápláljátok lelketeket Jézus Krisztus Eucharisztiájával, megkapva mindazt az áldást és irgalmasságot, amelyre szükség van ahhoz, hogy elviseljék ezeket a nyomorúságos napokat. Imádkozzatok Krisztus Szerettei, az óra már késő. Az üldöztetések ideje egyre rosszabb. Ne félj, állj bátran Urunk és Megváltónk Szentséges Szívébe, ahol a győzelem biztosított. Készen állok az angyalok sokaságával együtt megvédeni benneteket az ördög gonoszsága és csapdái ellen, akinek napjai meg vannak számlálva. Szt. Mihály arkangyal.


Jézus üzenete – A jelek a mennyben felerősödnek | Anna Shelley 2022. július 4.

Kedveseim, fogadjátok Szent Szívem Sürgős áldásaimat, áldásaimat, amelyek megerősítik hiteteket, amely nem tud megingatni ezekben a nehézségek napjaiban, amelyekbe most beléptek. Az ellenségeskedésnek ez az időszaka hamarosan eléri a tetőpontját, a sötétség birodalma kitárja a romlottság csápjait. A jelek felerősödnek az égen. A csillagképek megmozdultak, az égbolt távolodik, félelemben élteti az emberek szívét. Nem figyelmeztettelek ezekre a dolgokra? Szeretteim, figyelmeztető szavaim olyanok, mint a mennydörgés, hogy figyelmeztetjenek a közelgő viharra. Szentséges Szívemhez vezetlek titeket hívásomon keresztül, amelyet csak a bűnbánó szívek hallhatnak. Álljatok elém, ajkaitokon megtérve ezen a napon, szíveteket szívemnek szentelve. Gyere vissza hozzám, én vagyok az egyetlen üdvösséged a világot uraló sötét erőktől. Kedvesem, nem hagytalak el. Bízzon bennem az igényeivel kapcsolatban. Állj ki bátran szeretetem erejébe, mely pajzsként vesz körül. Így szól az Úr.


Jézus üzenete – NAGY JELE jelenik meg a mennyben || Anna Shelley 2022. július 19.


Jöjjetek és éljetek bennem, én vagyok a biztonságos menedéketek, fogadjátok az Irgalmasság, Kegyelem és Védelem áldásaimat, melyek mindnyájatokra kiáradtak. Drága gyermekeim, egy nagy jel jelenik meg az égen, és akkor jön el a vég kezdete. Az elhagyatottság utálatossága elmegy a szent helyekre. A bejelentésekre akkor kerül sor, amikor megalakul az Antikrisztus királysága a kényelem és az emberiség jólétéért való törődés leple alatt. Ne tévesszen meg csalásai és hazugságai. Elítélésének jelét mindazoknak bemutatják, akik hisznek a béke hamis ígéreteiben. Jöjjetek most hozzám, és lakozzatok Szentséges Szívemben, mert az óra már késett. Bánd meg a bűneidet. Jöjjetek Irgalmasság Forrásomhoz, amely mindannyiótokért kiárad. Szeretlek, és azt akarom, hogy biztonságban legyél. Így szól az Úr.

A barom (fi/xer)

Forrás: AwakenWithJP @ YouTube
https://youtu.be/Srfcdq8X-no

Az oltás biblikus méretű emberi tragédia

Dr. Russell Blaylock elítélően nyilatkozik, kijelentve, hogy ez elnéptelenítés, hogy nem is léteznek tanulmányok a biztonságosságról, sem a gyermekek, sem a terhes nők, sem a hosszú távú hatások esetében, hogy világszerte milliók halnak meg. Ez egy előre eltervezett, bibliai méretű emberi tragédia.

A sátáni elit célja, az, hogy a gyerekeknek ártson

Lara Logan újságíró elítéli azt, hogy az elit el akarja hitetni velünk, hogy a csata elveszett. A sátánisták azért próbálnak a gyerekeknek ártani, mert ők Isten tükörképei. Azt akarják, hogy megadjuk magunkat, hogy feladjuk a reményt, de nem fognak sikerrel járni.

2022. július 19., kedd

BKP: Jeroboám bűne, a II. Vatikáni Zsinat és a zsinat utáni pápák

 

Salamon király elhagyta az Urat és bálványimádásba kezdett. A förtelmes bálványoknak, Kámosnak és Moloknak áldozott. Isten ezért engedte meg a nép szétválását. Jeroboám király ezután bevezette az izraeli Bét-Elben a bálványimádás rendszerét. Az izraeliták a pusztában az aranyborjúnak áldoztak, Bét-Elben pedig már két aranyborjúnak. Isten ezért a bálványimádásért szenvedéssel és háborúkkal büntette a királyt és a népet. Sok királyt Isten tétlenségük miatt megítélt, mert nem számolták fel Jeroboám útját. Omri királyról és a többiekről meg van írva: „Követték Jeroboám minden útját és vétkeit, amelyekkel az vétekre vitte izraelt.“ (1Kir 16,26).

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://nova-era.wistia.com/medias/ctm5unbcd2
https://rumble.com/v1ll2g9-jerobom-bne.html
https://cos.tv/videos/play/39233763643265024
https://ugetube.com/watch/kLwQZhb5uBAGBfp
https://www.bitchute.com/video/447nZEdSUb7A/
https://gloria.tv/post/uDz7obcdAZDE2mDdyU1WDUyEd

Letöltés videó: 193.5 MB, 1280×720 / 58.6 MB, 768×432

 

 

A II. Vaticanum ugyanígy a két borjú imádásának programját vezette be. Az egyik borjú a modernizmus herézise. A másik a pogányok és azok démonainak tisztelete, amelyet a Nostra aetate dekrétummal vezettek be. Mindkét út aláássa a Tízparancsolat nemcsak első, hanem többi parancsolatát is. A Vatikán ezért hallgat és iktatta törvénybe az Isztambuli Szerződésben szereplő gyermekrablást, és ezzel nemcsak a 7., de az 5., 6. és a 4. parancsolat ellen is vétkezik. A szodómia és a homoszexuális házasságok jóváhagyásával kiiktatta a 6. és a 9. parancsolatot is.

Jeroboám útját XXIII. János Pál tűzte ki a II. Vaticanummal. Ezért holtában exkommunikációval sújtatott. Bergoglio Ferenc azonban őt paradox módon kanonizálta.

VI. Pál a II. Vaticanum heretikus dokumentumait és lelkiségét megerősítette. A tekintéllyel való Isten és egyház elleni visszaélés bűnéért őt Isten exkommunikációval sújtotta, azaz halála után kizáratott az egyházból. Ferenc azonban őt is abszurd módon kanonizálta.

II. János Pál ahelyett, hogy az újpogányság és a modernizmus két aranyborjúja imádását megállította volna, inkább meggyorsította az aposztázis folyamatát. Ez aztán eluralkodott az összes teológiai iskolában. A modernizmus a történetkritikai módszerhez kapcsolódik. Ez kétségbe vonja Krisztus istenségét, az Ő valóságos és történeti feltámadását és a Szentírás ihletettségét. II. János Pál 1986-ban Assisibe hívta össze a pogányokat és egységet alkotva velük imádkozott a békéért. Csakhogy a pogányok nem Istenhez imádkoznak, hanem az ördöghöz és a démonokhoz. A pápa ebben egyesült velük és a keresztényeket igen megbotránkoztatta. Eképpen gyorsította meg az aposztázis útjára történő letérést, amely pogányságra visz.

XVI. Benedeknek kötelessége volt, hogy a pápai tekintélyt a mentő lépés megtételére használja, amely nélkül lehetetlen az egyház megújulása. Ez a lépés az volt, hogy a II. Vaticanumot annak nevezze, ami volt és ami ma is, azaz heretikusnak és érvénytelennek. Ezt nem tette meg, hanem inkább boldoggá avatta II. János Pált 2011-ben, megerősítve ezzel Assisiben tett aposztatikus gesztusát. Ezzel Isten anathemáját vonta magára.

Ferenc már Isten többszörös anathemáját vonta magára, Krisztus Titokzatos Testéből, az egyházból való kizárást Pachamama démon trónra emeléséért. A zsinat lelkiségév el meggyorsította az egyház önpusztító folyamatát, azzal, hogy Isten parancsolatait felszámolta, főleg a szodómia szorgalmazásával és az üdvösséghez elengedhetetlen alapvető hitigazságok tagadásával.

A 19. századi Alta vendita szabadkőműves utasításban ez szerepel: „A katolikusok azt hiszik majd, hogy Péter kulcsainak zászlaját követik, azonban valójában már a mi zászlónkat követik.“ 1969-ben Richard Day, befolyásos szabadkőműves kijelentette: „Mihelyt a római katolikus egyház elesik, a kereszténység maradéka könnyedén sorra kerül…. Egyesek azt fogják gondolni, hogy az egyház majd mindezzel szembeszegül, de valójában az egyház minket fog segíteni“.

Miért engedi meg Isten az önpusztítást? Csak egy válasz van – mert az egyházi hierarchia, de Isten népe is befogadta a világ lelkét, kiűzte az igazság Lelkét és notorikusan elutasítja a megmentő megtérést. A megtérés azt jelenti, hogy az igazságot igazságnak, a bűnt bűnnek és a heretikus zsinatot heretikusnak kell nevezni.

Richard Day szabadkőműves a kijelentését a II. Vaticanum befejezése után négy évvel tette. A zsinat számos résztvevője, sőt még a klérus és Isten népe sem tudatosította a zsinat katasztrofális következményeit. Ma már ezeket szörnyülködve szemléljük Ferenc álpápán és romboló tettein. Richard Day és a magasabb fokozatú szabadkőművesek azonban már akkor tudták, hogy a zsinatot követően az egyházvezetés segédkezni fog az önpusztító folyamatban. A szodómia, a pogány bálványimádás Ferenc általi intenzív szorgalmazása, különösen Pachamama démon imádása, és most a kísérleti vakcína abszurd erőltetése, még a gyermekeknek is, már a sír, és nemcsak a katolikus egyház sírjának, megásásával egyenlő!

Mi a teendő? Először is mindenkinek bűnbánatot kell tartania. Minnyájan felelősek vagyunk az egyházért is. Mivel kell kezdeni? Naponta egy óra személyes imával!

Mindenkire, akik elutasítják a megtérést, ideértve a pápát, a bíborosokat, a püspököket, a rendtargokat, papokat és az egyszerű népet, vonatkozik Jézus intő szava: „Minnyájan elvesztek!“

 

+ Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód              + Timóteus

püspök-titkárai

 

2022. 7. 19.

 

Letöltés: BKP: Jeroboám bűne, a II. Vatikáni Zsinat és a zsinat utáni pápák (2022. 7. 19.)