P. Hermann Weinzierl: Elmélkedések a három szent napról

A liturgikus év tetőpontjához, a Nagyhét három szent napjához, a TRIDUUM SACRUM-hoz közeledik [illetve mával meg is érkezett]. Milyen nagy gazdagságot fednek fel e napok szertartásai, a bűnről, a szenvedésről, a vezeklésről, a megváltásról és ezekkel mindig összefüggésben, a kegyelemről való elmélkedések mily nagy gazdagságát. De hogy a kegyelem eme gazdagsága magával tudja ragadni a lelket, ahhoz a léleknek fel kell készülnie. Meg kell értenünk a liturgiát ahhoz, hogy helyes módon ünnepelhessük és a kegyelmek gyümölcsözőkké válhassanak bennünk.
Ehhez elsősorban annak alapvető belátása szükségeltetik, hogy a liturgikus ünneplés valami egészen más, mint az egykori történésekre való emlékező színjáték, mint ahogy ez például a passiójátékokban történik. Jézus szenvedéseinek a megelevenítése ezekben annyira megható lehet, hogy sok néző könnyekre fakad. E megemlékezéseknél azonban a szenvedő Emberfiával csak képekben találkozunk, míg a liturgiában valóságosan és ténylegesen. A szent liturgiában, melynek lényegi magja a szentmiseáldozat, a megváltás eseményei annyira megjelenítődnek, hogy valósággá válnak. A keresztáldozatot a szentmisében nem eljátsszák, hanem szentségi módon megújítják. Az oltáron az örök Főpap valóságosan és ténylegesen feláldozza magát a mennyei Atyának – az áldozatot bemutató pap, az áldozati ajándék és az áldozat bemutatása azonos, csak a bemutatás módja más.
A kereszten Jézus Krisztus vérontással áldozta fel magát, a szentmiseáldozatban vérontás nélkül – vagy ahogy a Trienti Zsinat mondja (DS 1743): Egy és ugyanaz az áldozat tárgya, ugyanaz az is, aki a pap keze által az áldozatot bemutatja, aki annakidején magát a kereszten feláldozta, miközben csak az áldozatbemutatás módja különbözik. E véres áldozat legbőségesebb gyümölcsei áradnak reánk e vérontás nélküli áldozat által. … Ezért nem csak a bűnök, a büntetések, a vezeklések és az élő hívek más kötelezettségeiért lesznek bemutatva, hanem az apostoli hagyomány szerint a Krisztusban megholt hívekért is, akik még nincsenek teljesen megtisztulva [azaz, akik a tisztítótűzben szenvednek még].

A Nagyhét a megváltás egész komolyságával szembesít bennünket, és e konfrontáció módja teljesen rendkívüli. A szent liturgián való részvétel nem érzelmi, mint egy színjátéknál, hanem szellemi és kegyelmi. A liturgia felismerésünket és akaratunkat célozza meg. A liturgia biztonságos úton vezet bennünket, hogy biztosan találkozhassunk azzal a titokkal, ami a hit titka. Egy hitetlen, ha a nagyhét liturgiáin részt vesz, örömét lelheti talán a muzsikában, a rítusok csodálatos szépségében, a pompás öltözetekben, de a tulajdonképpeniben, a kegyelemben nem vehetne részt, abból nem részesülne, a titok rejtve maradna előtte. Az első századokban ezért kiküldték volna a prédikáció után a templomból. Hit nélkül nem lehet megérteni a liturgiát és a keresztség szentségének vétele nélkül nem szabad rajta részt venni.

Készüljünk fel ezért megfelelően a szent hétre. Igyekezzünk egy kicsit, hogy a titkokat jobban megértsük, hogy méltóbban ünnepelhessük, és a kegyelem istenajándékozta gyümölcseit megkaphassuk és magunkban hatni engedjük.

Engesztelő áldozat a bűneinkért

E napok titkának kulcsa az istenemberi Főpap vezeklő szenvedése a mi bűneinkért. A Trienti Zsinat kijelenti (DS 1743): És mivel ez isteni áldozatban, amit a szentmisében bemutatnak, ugyanaz a Krisztus van jelen és lesz vérontás nélkül feláldozva, aki magát egyszer a kereszt oltárán feláldozta (Zsid 9,27), a szent szinódus tanítja, hogy ez az áldozat valóságos engesztelő áldozat.

Nos, ha a bűn komolyságát felfogjuk, akkor azt is meg tudjuk érteni, mit is ünneplünk valójában a Nagyhét e három szent napján. A modern ember azért nem érti meg Krisztus engesztelő szenvedését, mert „a bűnt, mint a vizet issza” (Jób 15,16). A modern szabadságőrület a szíveket időközben már annyira félrevezette, hogy már úgy gondolják, hogy még joguk is van bűnt elkövetni. A természetes, istenadta rend ismerete és Istennek ebből következő parancsai nem csak elvesztek számukra, hanem még ki is gúnyolják azokat, akik arra merészkednek, hogy viselkedésünk isteni normáira figyelmeztessenek. Ennek az a következménye, hogy az ember teljesen hozzászokott a bűnhöz, elvesztette ítélőképességét, mert lelkiismerete eltompult. Jeremiás prófétánál ezt olvassuk: „Megváltoztathatja-e a bőrét a szerecsen, vagy a párduc a tarka szőrét? És ti, vajon tudtok-e ti még jót tenni, amikor már úgy hozzászoktatok a rosszhoz?” (Jer 13,23) Ha nem létezik már bűn, akkor persze engesztelni sincs már miért. Urunk Jézus Krisztus engesztelő szenvedése ezért lett mára a legtöbb ember számára tökéletesen érthetetlen; politikai tragédiává, tragikus félreértéssé vagy bírói tévedéssé változtatják át.

Bűn és büntetés

Mint tudjuk, a bűn nem csak tény, hanem emberi világunk tulajdonképpeni baja. Igyekezzünk ezt a tudást elmélyíteni, hogy azt, amit bűnnek nevezünk, még jobban megérthessük. Ehhez vegyük igénybe Aquinói Szent Tamás segítségét, mert az ő józan és világos magyarázatai a leginkább alkalmasak erre.

A bűn fogalma előfeltételezi a rend fogalmát, ez pedig a teremtés fogalmát. Ha Isten teremti a világot, akkor Ő szükségszerűen rendként teremti, mert ez lényének és egyúttal mindent átlátó bölcsességének kifejeződése. Ezért mondja Szent Tamás: „A mindenség tagjainak egymáshoz való rendje az egész mindenség rendje révén Istenre támaszkodva áll fenn.” Isten tartja össze az egész világot. Ő a világmindenség rendező ereje, mivel nem csak megteremtette a világot, hanem pillanatról pillanatra Ő is tartja fenn. Más szóval: A Teremtő nélkül minden káoszban süllyedne el, de a Teremtő nélkül a világmindenség is káosznak látszik, hiszen a világban rejlő rend csak Isten felől érthető meg.
Ha azonban a világ is teremtmény, tehát a semmiből ered és a benne rejlő tendencia miatt megint vissza szeretne süllyedni a semmibe, akkor a világ az istenadta rend vonásai mellett a káosz, a semmi vonásait is magán viseli. Ezért állapítja meg Tamás (ScG. 3,74): „Az isteni előrelátás rendje megköveteli, hogy a dolgokban véletlenség és esetlegesség legyen.” Istennek nem kellene a teremtett világért aggódnia, ha a világban nem lennének kiszámíthatatlanságok. Ha viszont a dolgokban létezik kiszámíthatatlan, akkor minden pillanatban újra céljuk felé kell terelni őket: „Ami Istentől származik, az rendezve van. Abban áll a dolgok rendje, hogy az egyik dolog a másik dolog által lesz Istenhez vezetve.” Ily módon a teremtés végső célja mindig maga Isten.
Egyes dolgok ezt a célt természetüknél fogva egyszerűen saját létük által érik el, vagyis azáltal, hogy olyanok, amilyenek, mások működésük által, vagyis értelmük és szabad akaratuk által. Utóbbiak a szellemi lények, az angyalok és az emberek. Az angyalok és az emberek arra vannak hivatva, hogy ezt a rendet felismerjék, igeneljék és szabad akaratukból e rend szerint éljenek. Ezért van az angyaloknak és az embereknek lehetőségük arra, hogy az isteni rend ellen cselekedhessenek, tehát a természetüknek megfelelő engedelmességet Istentől megtagadják. A bűn ezért végülis nem más, mint hiány, a felismerés és az akarat hiánya: „A bűn az akaratban nem az értelem valamilyen tudatlansága miatt történik. Mi ugyanis semmit nem akarunk, hacsak nem a jót, a valóságos vagy a csak látszólagos [saját elképzelésünk szerinti nekünk jót].” (ScG 4,92)
A bűn tehát mindig megtévesztés miatt történik. A bűnt elkövető valamilyen látszólagos jó után vágyik, amivel az igazi jót felcserélte. Így gondolja például egy tolvaj, hogy jó neki ezt vagy azt megszerezni, holott valójában ez jogtalanság, hiszen az ellopott dolog nem az övé. Az ellopott tárgyat tévesen jó dolognak tartja, így tette – a lopás – vét az igazságosság ellen és ezért valójában rossz. Ha minden ember lopna, nem lenne lehetséges többé a békés egymás mellett élés. A lopás jogtalanság, az igazságosság elleni bűn, ezért a tolvaj, amint belátja és megbánja vétkét, köteles az eltulajdonított tárgyat visszaadni, vagy, ha már nincs a birtokában, pótolni, hogy az igazságosság helyreálljon.

Hogyan látja azonban Isten az ilyen tévútra vezetett cselekedetet? „Isten tökéletes jóságához tartozik, hogy a dolgokban semmi rendezetlent nem hagy; így látjuk ezt már a természet dolgainál is, hogy minden baj valamilyen jó alá van rendelve. … De mivel az emberi tettek csakúgy, mint a természetes dolgok, szintén az isteni előrelátás tárgyai, a gonosznak is, ami az emberi cselekedeteknél előfordul, valamilyen jónak kell alárendelve lennie. Ez pedig a bűnök megbüntetése által történhet a legmegfelelőbben. A büntetés által lesz ugyanis minden, ami a helyes mértéket átlépi, az igazságosság rendje alá vetve, ami megint visszavezet a kiegyenlítéshez. Az ember ugyanis áthágja az őt megillető mértéket, ha az isteni akarat elé helyezi saját akaratát, és ennek Isten utasítása ellenére szabad folyást enged. Az így létrejött kiegyenlítetlenség lesz eltörölve, ha az ember kényszerítve lesz, akarata ellenére, de Isten utasításának megfelelően, valamit szenvedni. Tehát az emberi bűnöket Isten előtt meg kell büntetni és ugyanígy a jó cselekedeteket meg kell jutalmazni.” (ScG III, 140,5)
A tolvaj sikerült lopása felett bizonyos örömet érez. Ez többé vagy kevésbé nagy, rövidebb vagy hosszabb ideig tartó öröm, aszerint, mit lopott el és milyen sokáig örülhet az ellopott tárgynak. A lopáskor a tolvaj saját akaratát Isten akarata elé helyezi, ami pedig ezt írja elő számára: Ne lopj! De a földi örömért a tolvaj megtagadja Istennek az engedelmességet és áthágja az isteni parancsot. A bűn egy felelősen elkövetett tökéletlenség, amibe az ember saját hibájából kerül, vagyis a bűn Isten és parancsai elleni vétek. Az igazságtalanság viszont megköveteli a kiegyenlítést. Miként már láttuk, a bűnösnek a lopás esetén egyfelől vissza kell adnia az ellopott tárgyat, másfelől az Isten elleni jogtalanságot is jóvá kell tennie. Milyen büntetést kap a bűnös? Tamás megmagyarázza: „Ez a kiegyenlítetlenség azáltal lesz feloldva, ha az ember kényszerítve lesz, akarata ellenére, de Isten utasításának megfelelően valamit szenvedni.” Isten az embert a szenvedés által kényszeríti, hogy bűneit jóvátegye – hozzá kell tenni: amennyiben egyáltalán képes erre, ahogy majd lentebb látni fogjuk.

Lássuk ezt a tényállást még részletesebben: „De mivel csak valami jó lehet az akarat tárgya, a gonosz, mint a jótól való megfosztottság, az értelmes és szabad akarattal rendelkező teremtményben csak speciális értelemben létezik. A rossz [hiány], ami egy dolog formájának vagy teljességének elvonása által jön létre, a büntetés karakterével bír, és ez különösen azáltal van így, hogy minden az isteni gondviselésnek és igazságosságnak van alávetve; ugyanis a büntetés természetéhez hozzátartozik, hogy ellene van az ember akaratának. De a rossznak, ami a szabad akarattal megáldott teremtményben a köteles cselekvés megtagadásából áll, vétek karaktere van; mert az elkövetőjének éppen az lesz felróva, hogy egy cselekedet tökéletessége ellen vétett, melynek akarata szerint ő az ura. Ily módon minden rossz azokban a teremtményekben, akik szabad akarattal rendelkeznek, vagy büntetés vagy vétek.” (STH I q 48 a 5)
E magyarázat megértéséhez maradjunk a tolvaj példájánál. Az, ami a tolvajt tolvajjá teszi, a hiányzó tulajdonjog [vagyis, hogy nem ő a tulajdonosa annak, amit ellopott], ez hiányzik „cselekedete tökéletességéhez, melynek akarata szerint ő az ura”. Lehetősége van, hogy elvegye vagy sem az idegen javat, betartsa vagy sem az isteni parancsot. Ha áthágja az isteni parancsot, akkor jogtalanságot követ el, és ez a jogtalanság „különösen azáltal, hogy minden az isteni gondviselésnek és igazságosságnak van alávetve” egy bizonyos büntetésnek felel meg [azt vonz maga után]. A büntetés lényegéhez tartozik, hogy ellentétben áll a bűnös akaratával. Egy örömteli büntetést soha nem lehet büntetésnek tekinteni. A bűnösnek a büntetést valahogyan éreznie kell, ahogy a tolvaj a lopásnál az örömet érezte, úgy kell neki büntetésként bizonyos szenvedést elviselnie.
A bűnnek ily módon mindig két oldala van. Egyfelől az igazi céltól való eltérés, mert Isten akarata (ezen akaratot kifejező parancs) ellen irányul, másfelől egy téves cél felé való fordulás, vagyis egy földi jó felé, amit Isten elé helyez.

[Ez utóbbi szakaszhoz kaptam a következő segítő magyarázatot: Az ember – ha módjában áll – azért bünteti meg az ellene vétőt, mert egyfelől haragszik rá, másfelől meg akarja bosszulni – mégha nem is ezt a szót használja – az őt ért sérelmet. „Most legyen neki is rossz” – ez az érzés mérsékli a saját veszteségét, a saját haragját. (Gondolom, ezért ítélnek meg embereknek nem anyagi jellegű kártérítést például akkor, ha olyasmit veszít el valaki más hibájából, amit nem lehet visszacsinálni, például meghal egy rokona. Az a tény, hogy az elkövetőnek rossz az, hogy fizetnie kell, enyhíti benne a saját fájdalmát.) Isten azonban nem így bánik az emberrel, hiszen, a teremtmény bűne nem sérti az Ő személyét, Isten nem táplál haragot az elkövetővel szemben. A bűn nem Isten személyét sérti, hanem az embernek Istennel való viszonyát. Ezért Isten büntetése nem bosszúból, nem haragból, nem elégtételből történik, hanem az elkövetővel szembeni jóságból és az igazságosság helyre állítása céljából. Vagyis az isteni büntetés gyógyító jellegű: 1) arra készteti az elkövetőt, hogy javuljon meg, elgondolkodjon a történteken és saját teremtmény létén; 2) a jókat neveli, vezeti ezáltal, az ő igazságérzetüket segíti.]

A bűn lényege

Az embernek igen nehezére esik, hogy a bűn lényegét felfogja. Szent Tamás a bűnt egy helyen a látható tárgyakon fellépő szennyfoltokkal hasonlította össze: „Valóságos értelemben testi dolgokkal kapcsolatosan beszélünk foltról, vagyis akkor, ha egy tárgy egy másik tárggyal való érintkezés révén elveszti eredeti ragyogását. Szellemi területen is ugyanilyen módon kell a foltról beszélni. Az ember lelkének ugyanis kettős ragyogása van: Egyfelől a természetes értelem fényének visszaverődésétől, melyek tevékenységét irányítják, másfelől az isteni fény, vagyis a bölcsesség és kegyelem visszaverődésétől, ami az embert képessé teszi, hogy jól és helyesen cselekedjen. Ha a lélek valamilyen dologhoz szeretettel ragaszkodik, az bizonyos értelemben egy érintésnek felel meg. Ha vétkezik, akkor az annyit jelent, hogy valamilyen dologhoz az értelem és az isteni parancs fénye ellenére ragaszkodik. … Ezért az ilyen érintkezés hatására elvesztett ragyogását, képszerűen a lélek megszeplősítésének nevezzük.” (Sth I/II q 86 a 1)
Ugyanezzel a hasonlattal a halálos és a bocsánatos bűn közötti különbséget Tamás így magyarázza meg: „Ahogy egy testnél előfordul, hogy kétfajta módon szennyeződik be, egyszer az ékességéhez szükséges dologtól való megfosztás révén, másszor valami idegen dolog, például piszok vagy por rárakodása által, mely ékességét [csupán] eltakarja, úgy vonhatja magára a lélek is két módon a foltot: Egyfelől a halálos bűn által, ami teljesen megfosztja a kegyelem ékszerétől, másfelől a bocsánatos bűn által, amit valami evilági dolog iránt érzett rendetlen vonzalma esetén követ el. És ezért van szükség a halálos bűn foltjának eltávolításához a kegyelem visszaszerzésére, míg a bocsánatos bűn foltjának eltörléséhez csupán a kegyelem egy aktusára, ami megszünteti az evilági valami iránti rendetlen vonzalmát.” (Sth III q 87 a 2 ad 3)
Mivel a lélek ragyogását közvetlenül nem láthatjuk, nehezünkre esik, hogy ennek elvesztését észrevegyük, tehát a bűnt kellően megértsük. Ezzel a ténnyel minden lelkiismeretvizsgálat esetén szembe találjuk magunkat: Milyen gyakran próbálkozunk, hogy felkeltsük magunkban a helyes megbánást, és ez milyen sokszor nem sikerül! Ekkor nem marad más hátra számunkra, mint Isten kegyelmével a bűnt józanul és komolyan Isten megsértéseként vagy a lélek eltorzulásaként magunk elé képzelni, és szilárdan megfogadni, hogy a jövőben elkerüljük a bűnre szolgáló alkalmakat.

A lélek ragyogásának elvesztéseként a bűn valami tisztán negatív dolog, „vagyis az isteni fénnyel való kapcsolat megfosztása” (Sth I/II q 86 a 2 ad 1). De ez minden? Nincsenek a bűnnek további következményei is? Szent Tamás így magyaráz: „A lélek szépsége az Istennel való hasonlatosságából áll, Aki felé a Tőle kapott kegyelem szentsége által a léleknek formálódnia kell. Ahogy a nap fényének észlelését a nap elé került valamely test lehetetlenné teszi a számunkra, úgy zárja el egy elkövetett bűn a lélektől a kegyelem fényét, mert a bűn elszakít Istentől, ahogy Iz 5,9 mondja. … Ezért nevezik a foltot sötétségnek.” A folt lényegét tekintve a kegyelemtől való megfosztás, és egyben akadály a kegyelem újabb felvételére.

Bűn és örökkévalóság

Egy bűn (itt a súlyos bűnről van szó) a lélekben áthidalhatatlan akadályt teremt a kegyelem számára. A lélek nem képes a kegyelmet fogadni, ráadásul saját magától nem képes többé ebből a helyzetből kiszabadulni. Ezért beszélünk arról, hogy a lélek sötétségben van, hiszen az isteni fénytől tökéletesen meg van fosztva. Az ezen bűnnek megfelelő büntetés az elkárhozás. Ez Isten boldog színe látásától való örökre szóló megfosztás. Ehhez jön még az érzékek büntetése, az időbeli büntetések, melyek a földi élet testi és lelki szenvedéseiből állnak.
Szent Tamás megmagyarázza, „hogy a büntetésnek meg kell felelnie e bűnnek. A bűnben azonban kétfajta momentum van: egyszer a halandó jó felé való rendetlen vonzódás és erről az oldalról a bűn véges, mert a teremtmények tettei nem lehetnek végtelenek. Az ilyen bűn büntetésének az érzékek büntetése felel meg, ami szintén véges. Az Istentől való elfordulás oldaláról viszont a bűn büntetése az elkárhozás, ami végtelen, hiszen a végtelen Jó, azaz Isten elvesztéséből áll.” (Sth I/II q 87 a 4)

Az örök büntetés tényét ma a legtöbb ember képtelen felfogni és elfogadni. Ennek oka egyfelől a tökéletesen hamis elképzelés Istenről. A szeretet hamis fogalmából és Isten jóságából kiindulva, úgy gondolják, hogy egy ilyen Isten soha nem lehet annyira kegyetlen, hogy teremtményeit bűneik miatt örökre meg akarná büntetni. Azon kívül miért lenne az jó Istennek, ha teremtményeinek nagy része a pokolban örökre átkozná Őt?
Másfelől e vélemény mögött magának a bűnnek a félreismerése áll. A mai ember teljesen félreismeri a teremtmény szabadságának komolyságát és a számára ebből adódó felelősséget. A teremtménynek örökre szóló döntéseket lehet és kell hoznia, mert csak ily módon válik képessé az igazi istenszeretetre. Isten az ember döntéseit kegyelmi segítségei által támogatja, ily módon válik az ember képessé, hogy élete végső célját, Istent elérje. E cél elvétése azonban örökre szóló katasztrófa. Ezért nem lehet soha a bűnt eléggé komolyan venni és eléggé félni tőle.
[Az itt leírt igazságokkal kapcsolatban ajánlom figyelembe a következő gyászbeszédet]

Vezeklés és elégtétel

Hogy a bűn milyen komoly dolog, az arról ismerhető fel, hogy milyen elégtételre volt szükség, hogy Isten megbocsáthassa az embereknek bűneiket. Szent Tamás hangsúlyozza: „De hogy az elégtétel azonos értékű legyen, végtelen erejűnek kellett lennie, mert a bűn, melyért elégtételt adott, három okból rendelkezett bizonyos végtelenséggel: először az isteni felség végtelensége miatt, amennyiben Őt az engedetlenségben mutatkozó megvetés által sérelem érte, ugyanis a vétek annál súlyosabb, minél hatalmasabb az, aki ellen elkövették. Másodszor amiatt a jó miatt, ami a bűn által elveszett. Harmadszor maga a természet miatt, ami megromlott, mert ez bizonyos végtelenséggel bír a tekintetben, hogy hordozóit vég nélkül meg lehet sokasítani. Egy tisztán teremtmény tettének azonban nem lehet végtelen hatása, és ezért nem képes elégséges elégtételt adni.”
Az embernek ugyan megvan a szabadsága, hogy a bűn által az ingyenes, istenadta kegyelmet elveszítse, de az a szabadsága már nincs meg, hogy ezt visszaszerezze. Más szóval: A bűn által elvesztette szabadságát a kegyelemre és a bűn rabszolgája lett. Isten gyermekéből és barátjából az ördög társa lett. A bűn szétzúzta a teremtménynek Istenével és Teremtőjével való baráti kapcsolatát, amit egyedül a megszentelő kegyelem tesz lehetővé, ami a teremtményt természete fölé emeli és a Háromszemélyű egy Isten valódi képmásává teszi. Csak a kegyelemben élő ember igazán szeretetre érdemes Isten számára.

Csak ezek a felismerések teszik lehetővé számunkra, hogy a Nagyhét történéseit valóban megértsük. A bűn miatt elvesztett igazságosság visszanyerése csak egy ennek megfelelő végtelen engesztelői művel lehetséges, ami a végtelen vétket kiegyenlíti. Isten igazságossága előtt a bűnös ember mindaddig menthetetlenül elveszett volt, amíg valaki helyettesként nem vette magára a szükséges engesztelést, amivel a vétek törölve lesz. Az embernek szüksége volt egy közvetítőre és közbenjáróra Isten előtt, hogy újra megszerezhesse Isten barátságát. Ennek a közvetítőnek és közbenjárónak mindkét oldalt át kellett hidalnia. Egyfelől az emberből kellett jönnie, hogy az ember helyetteseként léphessen fel és elégtételt adhasson, másfelől Istennek kellett lennie, hogy tetteinek végtelen értéke legyen.
A Zsidóknak írt levelében Szent Pál e rendkívüli közvetítőnek a lényét így magyarázza meg: „Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján.” (Zsid 1,1-3) Az idők végén Isten egyszülött Fiát az emberi világba küldte, aki „dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása és a mindenséget hathatós szavával tartja fenn”. Magára kellett vennie az emberek bűneit, „ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit”. (Zsid 2,17)
Mivel Ő egyszerre Isten és ember, Ő, Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között. Ebből azonban az következik, „hogy egyetlen bűn sem bocsáttathatik meg, csakis Krisztus szenvedésének ereje által, amiért az Apostol azt mondja, hogy »vérontás nélkül nincs bűnbocsánat« (Zsid 9,22).” (Sth III q 69 a 1 ad 2)

Summája egy másik helyén Szent Tamás ezt írja: „Krisztus szenvedése által nem csak az egész emberi természet közös bűnének vétkétől és büntetésétől szabadultunk meg, azáltal, hogy a váltságdíjat értünk megfizette, hanem minden egyes ember, aki Krisztus szenvedéseiben a hit, a szeretet és a szentségek által részesedik, minden személyes bűnétől is. És ezért nyílik meg számunkra Krisztus szenvedése által a mennyország kapuja.” (Sth III q 49 a 5)
Az embert terhelik a bűnei és az ezekből következő büntetés. Jézus Krisztus helyettesítőként átveszi ezeket és megszabadít bennünket tőlük, „azáltal, hogy a váltságdíjat értünk megfizette”. A megváltás gyümölcseiben való részesedés feltétele azonban az, hogy az ember „a hit, a szeretet és a szentségek által részesedjen Krisztus szenvedéseiben”.

Egy másik helyen Szent Tamás különbséget tesz a szenvedés különböző aspektusai között, amivel ezen aktusok messzemenő hatásai világossá válnak számunkra: „Krisztus szenvedése Krisztus lelkének akaratát tekintve az érdem módján hat; Krisztus testét tekintve vezeklésként hat, amennyiben megszabadít bennünket a büntetéstől, kiváltásként, amennyiben a bűn szolgaságából szabadít ki, áldozatként, amennyiben Istennel kiengesztel.” (Sth III q 48 a 6 ad 3).
Isten Fia az, aki emberként értünk szenved. Ezen okból lehetséges, hogy Krisztus szenvedése istenségére vonatkozzon, ami által ez végtelen engesztelői értékét elnyeri, és amitől egyáltalán megváltásunk hatékony oka származik. Krisztus lelkét tekintve szenvedése érdemszerző, és megszerzi a megváltói kegyelmek kimeríthetetlen kincsét, melyek által minden ember megmenekülhet. Ezért mondjuk joggal: Minden kegyelem a keresztből ered.

A lelkek kiváltása Jézus Krisztus által

Kétségen felül áll, hogy Krisztus szenvedése az isteni megváltói szeretet titka. Nagy a veszély, hogy e titok felett felületesen átsiklunk és azt képzeljük be magunknak, hogy Jézus keresztáldozatát meg tudjuk érteni. Különösen egy gondolat segíthet nekünk, hogy a megváltás isteni mértéken felüliségét és benne Megváltónk irántunk érzett mértéken felüli szeretetét megsejtsük. A katekizmusból minden katolikus tudja, hogy magában tekintve Krisztus még oly kicsiny szenvedésének is végtelen értéke van. Krisztus vérének egyetlen cseppje is elegendő lett volna arra, hogy az egész világot megváltsa. Miért nem elégedett meg ennyivel az isteni Megváltó? Miért nem fejezte be legkésőbb megostorozása után szenvedését? A válasz e kérdésre az elrejtett isteni végzések homályába vezet bennünket.
Szent Tamás a kiváltás fogalmából kiindulva megpróbál közeledni ehhez a titokhoz. Tekintetbe veszi, hogy a vételhez mindig két dolog szükséges, „nevezetesen a vételár és ennek valamely dolog megvételére való rendelése. Ha ugyanis valaki olyan árat fizet, ami nem fedezi a megszerzendő tárgy teljes értékét, nem vételről, hanem csak részleges vételről és részleges ajándékozásról beszélünk. Ha tehát az emberi nem megváltásával kapcsolatban az ár nagyságáról beszélünk, személye végtelen méltósága folytán Krisztusnak bármely tetszőleges szenvedése bőven elegendő lett volna halála nélkül is az emberi nem kiváltására. Ha azonban a vételár meghatározásáról beszélünk, akkor azt kell mondanunk, hogy az Atyaisten és maga Krisztus az emberiség megváltására nem határozott meg mást, mint Krisztusnak halála általi szenvedését.” (Quodlibetum 2 q 1 a 2 co)

MI tehát csak azt a tényt állapíthatjuk meg, hogy Isten sokkal magasabb árat állapított meg, mint amennyi szükséges volt. Istennek e szabad elhatározására azonban Tamás csak ilyen okokat tudott felhozni, mint például, „hogy Krisztus az emberi nemet nem csak hatalma, hanem igazságossága által is meg akarta szabadítani a bűnöktől. És ezért nem csak azt vette figyelembe, hogy az istenségével való egyesülése okán fájdalmának milyen nagy az ereje, hanem azt is, hogy milyen nagynak kellene a fájdalomnak lennie, hogy az emberi természet szerint egy ilyen elégtételre elég legyen.” (Sth III q 46 a 6 ad 6)
Más szóval a szenvedésnek kívülről nézve is minden elképzelhető mértéket felül kellett múlnia, ami a sokféle és rendkívüli szenvedésekben jutott kifejezésre és mindenki számára látható lett. Végül is Krisztus szeretete az, ami Őt erre a mértéket felülmúló szenvedésre indítja. Krisztus szenvedéseinek szemlélésekor minden embernek tudatában kell lennie eme isteni megváltói szeretet nagyságának, mert „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13)
És milyen nagynak kell lennie ennek a szeretetnek, ha barátaiért ilyen hallatlan nagy fájdalmakat akar magára venni és önként elviselni? Paul Claudel „Gyümölcsosztó Boldogasszony” című drámájában a leprás Violaine ezt mondja nővérének, Marának: „Hatalmas a szenvedés, ha olyan önként vállalja magára valaki, mint a bűnt.” Az engesztelő szenvedésnek ugyanolyan önkéntesnek kell lennie, mint amilyen a bűnelkövetés volt. Szenvedést azonban csak szeretetből lehet önként vállalni és nem csak kelletlenül elviselni. Ezért mondja Violaine röviddel korábban: „A szeretet okozta a fájdalmat, és a fájdalom okozta a szeretetet. A fa, amit tűzbe dobnak, nem csak hamut ad, hanem lángot is.” A láng azonban fényt ad, isteni fényt, a kegyelem fényét. Ezért csak örömmel teli lehet Szent Pállal együtt kiáltanunk: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,14-16)

Aquinói Szent Tamás fontos tanáccsal szolgál számunkra, ami a szent liturgia titkát felfedheti előttünk, és ami bizonyára segítségünkre lehet, hogy áhítatosabban, összeszedettebben, érdeklődőbben, figyelmesebben és mindenekelőtt szeretőbben vegyünk részt a szent liturgiában: „A keresztény vallás egész rítusa Krisztus papságából vezetődik le.” (Sth III 63,3)
Azt mondhatjuk tehát: A szentmise minden gesztusa, a liturgia minden szertartása Krisztus papságából ered, és abból az áldozatból vezetődik le, amit az örök Főpap lelkünk üdvéért bemutatott, a kereszten meghozott áldozatából. Lépjünk tehát e nagyböjti napokban bizalommal a kegyelem trónusa elé, azáltal, hogy a szent ünnepeket áhítatosan követjük, és akkor biztosan elnyerjük irgalmasságát és megtaláljuk Krisztus kegyelmét. Kegyelmét, mely csakúgy, mint a szeretete végtelenül túláradó.


www.antimodernist.org/am
http://www.katolikus-honlap.hu/1501/haromnap.htm

Solymosi Eszterre emlékezünk

Solymosi Eszter

Per, amely nem 133 éve, hanem ezer, sőt több tízezer éve nem zárult le. Latens bűncselekmények sorozata a mai napig tesz tönkre “gój” családokat, amelyek miatt joggal vetődik fel a kérdés: hogyan viszonylik a felfedezett bűncselekmények száma az elkövetett bűncselekmények számához?
Hogyan működhet egészségesen, hatékonyan egy társadalom jogrendszere állandó kettős mérce alkalmazásával? 

De most maradjunk az ártatlanul meghalt keresztény gyermeknél, aki mellett a törvény még ma sem áll ki. Szenvedett, elvérzett, és máig nem tisztázottan zsidó rituális szertartás áldozatává vált. A “tiszaeszlári vérvád” néven ismert ügy  nem maradhatott titokban. (Keresztény gyermekeknek – különösen húsvétkor – azért kell zsidó rituális szertartás szerint meghalnia, hogy kovásztalan kenyér: macesz alapanyagául szolgáljanak. Forrás: Wikipedia)

Az MNA egy korábbi Megemlékezésen

Solymosi Eszterke tragédiája a leghíresebb magyarországi vérvád-ügy, az 1882-83-ban lezajlott tiszaeszlári per volt. Ekkor egy 14 éves keresztény kislány, Solymosi Eszterke tűnt el nyomtalanul a helyi zsinagóga környékén a szabolcsi településen.
A gyanú hamarosan a helyi zsidókra terelődött, akiknél éppen idegenből jött koldus zsidók tanyáztak. Eszterke édesanyja feljelentést is tett a zsidók ellen, de a karhatalom először csak országos körözést adott ki.
Később azonban a zsinagóga (zsidó) gondnokának 4 éves kisfia a focipályán keresztény játszótársainak kikotyogta, hogy a bátyja, Scharf Móric a kulcslyukon keresztül látta, ahogy a zsidók rituálisan kivégzik (a torkát elvágják) Solymosi Eszterkét, akit korábban neki kellett becsalogatnia a zsinagógába.
A 16 éves Móric először vonakodott vallomást tenni, végül mindent részletesen előadott a nyomozóknak.
Ennek alapján több zsidót letartóztattak. Bizonyítja, hogy Solymosi Eszterke nem baleset áldozata lett, hogy hónapokkal a kislány eltűnése után (június 18-án) zsidó tutajosok egy fiatal nő holttestét fogták ki a Tiszából, aki Solymosi Eszterke ruháit viselte. Az orvosszakértők azonban megállapították, hogy a kifogott nő 20 év körüli volt, Solymosi Eszter pedig 14, a holttest eredetileg szőke (haját leborotválták), az eltűnt kislány pedig barna volt.
Végül az édesanyja egyértelműen kijelentette, hogy a holttest nem a lányáé, valakik tehát egy idegen holttestet öltöztettek fel az ,,eltűnt” Solymosi Eszterke ruháival. A tiszaeszlári per nemzetközi érdeklődést váltott ki, a nemzetközi pénzvilág zsidó mágnásai is figyeltek az ügyre, s végül valamennyi zsidó vádlottat felmentették 1882-ben Eötvös Károly és védőtársai.
Az akkori helyzetet jól jellemzi, hogy az ítélet hírére zavargások robbantak ki, a gyanúsított zsidók pedig elmenekültek az országból.

Később kiderült, hogy a felmentő ítélet a zsidóknak hatvanmillió forintjába került, s több köztisztviselő számolt be vesztegetésekről - írja a magyartudat.com.

Krisztus feltámadása történelmi tény

Hallottál már Theudásról vagy a galileai Júdásról? Mindketten önjelölt „messiások” voltak az első században. Hány követőjük van ma? Valószínűleg nulla.

Jézus Krisztusról ezzel szemben mindannyian hallottunk, az emberiség fele pedig nemcsak hallott Róla, hanem hisz is Benne. Vajon akkor is ez lenne a helyzet, ha Jézus nem támadt volna fel a halálból?

Hittől és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek érdekében áll alaposan utánanézni, hogy mi is a helyzet ezzel a bizonyos Jézussal és a halálból való feltámadásával. Sok millió ember él ma a földön, aki gondolkodás nélkül félresöpri a kereszténységnek ezt a kijelentését, pedig egy ilyen döntésnek örök következményei lehetnek.

Az első Húsvétkor Jézus sírja üres volt. Tudtad, hogy ez egy történelmi tény? És azt, hogy ennek az eseménynek az első megkérdőjelezői maguk a tanítványok voltak? Mi történt, aminek hatására gyávaságukból Krisztust bátran hirdető vezetőkké váltak? Találkoztak a feltámadt Krisztussal.

A néhai Chuck Colson, aki a Fehérházban dolgozott Nixon idejében, a következőket mondta:

„Vessük össze a Watergate botrányt Krisztus feltámadásával. A Watergate esetében emberi összeesküvés történt és amikor lelepleződött, az egész összeomlott.”

A botrány kapcsán 80 ember került börtönbe, köztük Colson is.

Jézus esetében azonban semmi, se a kínzások, se a mártírhalál nem voltak képesek megállítani a tanítványokat, akik az egész világnak hirdették a feltámadt Krisztust.

Nem egy őszinte szkeptikus indult már neki, hogy megvizsgálja az eseménnyel kapcsolatos bizonyítékokat és vált hívővé a kutatás során.

Lew Wallace (1827-1905) egy hitetlen tábornok volt az amerikai polgárháború idején, aki azzal a céllal látott kutatásnak, hogy megcáfolja a kereszténység alapjait, ehelyett azonban maga is hívő lett. Később megírta a Ben-Hur: Egy történet Krisztusról című könyvet, ami az 1959-ben készült azonos című film alapjául szolgált.

A keresztény hit egyik legismertebb, ma is élő védelmezője Josh McDowell. Fiatal főiskolai hallgatóként azonban igen szkeptikus volt a kereszténység történelmi hitelességével kapcsolatban. Olyannyira, hogy kifejezetten azért halasztott a főiskolán, hogy alaposabban megvizsgálhassa a kérdést és a British Múzeum anyagainak segítségével megcáfolhassa a keresztény hitet.

Néhány hét komoly kutatást követően ráeszmélt, hogy tévedett és, hogy a keresztény hitet történelmi tények is alátámasztják, amelyekre minden nyitott elméjű kutató rábukkanhat.

Végül igazi elszánt hívő lett belőle, aki számos könyvet is írt a témában, köztük a bestseller „Bizonyítékok a keresztény hit mellett” cíművel. Jézus feltámadása szerinte „a történelem legfantasztikusabb ténye”.

C.S. Lewis (1898-1963), aki először az Oxford, majd a Cambridge egyetem irodalom professzora volt, a XX. század legnagyobb keresztény írójának számít. Fiatalemberként rendíthetetlen ateista volt, míg egy napon néhány érdekes körülmény a kereszténység alapjainak vizsgálatára nem ösztönözte. Az Öröm vonzásában című életrajzi könyvében leírja, hogy „1929 húsvét utáni időszakában beadtam a derekam, s talán mint olyan valaki, aki egész Angliában a legkedvetlenebbül és a leginkább vonakodva tért meg, rugdalózva, az utolsó pillanatig kibúvót keresve, de végül elismertem, hogy az Isten – Isten.”

Lee Strobel a Yale Jogi Egyetemen végezte tanulmányait és a Chicago Tribune jogi rovatainak szerkesztője volt. Intellektuális beállítottsága és erős szkepticizmusa arra hajtotta, hogy, amikor felesége megtért, minden tudását és oknyomozói tapasztalatát latba vesse a kereszténység állításainak, azok közül is a feltámadásnak alapos vizsgálatában.

Strobel volt annyira őszinte a keresésben, hogy kövesse a feltáruló bizonyítékokat, amelyek egyik professzortól a másikig vezették, míg végül cáfolat helyett maga is a feltámadt Krisztust találta meg. Kutatásairól számos könyvet írt, amelyek közül az egyik legismertebb, Jézus dosszié címen magyarul is megjelent.

Dr. Mike Licona, a Houston-i baptista egyetem professzora is kétségekkel küzdött fiatalemberként, így sok más őszinte keresőhöz hasonlóan vizsgálódásba kezdett, amiről a következőket mondja:

„Elhatároztam, hogy komoly kutatásba kezdek és hagyom, hogy a feltáruló bizonyítékok vezessenek. Több éves kutatómunka után arra a megdönthetetlen következtetésre jutottam, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból és a keresztény evangélium igazat mond.”

Dr. Gary Habermas, a Liberty Egyetem történésze, Új Testamentum szakértő, aki Licona professzora is volt szinten megharcolt saját kétségeivel:

„Sok évig küzdöttem vallásos kétségekkel. Tíz éven át meghatározták életemet, de utána is elő-elő jöttek.
Miután a világ sok filozófiai irányzatát tanulmányoztam életemben, volt idő, amikor azt gondoltam, hogy buddhista leszek. A válaszok után kutatva egyetlen dolog adta meg a választ a legkeményebb kérdéseimre: Jézus Krisztus feltámadásának tanulmányozása.”

A tények őszinte vizsgálatát csak ajánlani tudom minden szkeptikusnak. Jézus feltámadt.
Forrás: wnd.com

http://idokjelei.hu/2015/04/krisztus-feltamadasa-tortenelmi-teny/

Megrázó! Így adta meg magát a 4 éves szír gyerek

Adi Hudea halálra rémült a fényképezőgép láttán még a menekülttáborban is. Nem sokkal korábban egy mészárlásban elveszítette apját, anyjával és három testvérével menekült.
Szívszaggató felvételt tett közzé a napokban egy 4 éves szír gyerekről egy török fotóriporter, Osman Sagirli. Az újságíró még 2012-ben látogatta meg az atmeni menekülttábort, ahol ezrével zsúfolódtak össze a szír polgárháború elől menekülő civilek. Sagirli egy négy éves kislányt, Adi Hudeát akarta lefotózni, aki halálra rémült a fényképezőgép láttán. A fotóst ugyanis katonának nézte, és azt hitte: egy gyilkos fegyverrel veszi célba őt. Ezért sírásra görbülő szájjal azonnal feltette a kezét.

Drámai a kicsi reagálása

A kis Adi Hudeában nem véletlen fagyott meg a vér az ismeretlen láttán. Mint kiderült, nem sokkal korábban egy tömeges mészárlásban veszítette el apját, s menekülni kényszerült a szörnyűségek miatt összeomlott anyjával és három testvérével.

Ghassan Zaqtan
PÁRNA

Van-e még idő
annyit mondani
Jó estét Anya
Visszajöttem
egy golyóval a szívemben
Ott a párnám
hadd feküdjek le
pihenni szeretnék
Ha a háború
jönne és dörömbölne
szólj ki nekik:
lefeküdt
pihenni........

Tegnap a Kárpátokon túli Ternopolban-mint Galicia egyik cionista fellegvárában-a “békéért” rendeztek keresztcipelő menetet.

Egy nyolcvankilós irdatlan fakeresztet hurcolásztak keresztül-kasul a városon Ukrajna “egysége és békéje” miatti aggodalmukban. Olyan martalócok, akik mostanság tértek vissza épkézláb Donbasszból, jó kis oroszgyilkolászásból.

Papok sereglete (több mint száz pap) kísérte a mutatványt, akik meg bőszen hányták a keresztet a valcmanista pribékekre. Az összesereglett ternopoli népek pedig virágokat szórtak a donbasszi “hősök” lábai elé, akik megakadályozák, hogy “a zorosz terroristák házaikba hatoljanak”! Zengett a Majdanon lelövöldözött “Mennyi Százak” dícsérete, ám a donbasszi legyilkolt hatezrekről senki nem ejtett egy árva kukkot sem.

https://balrad.wordpress.com/2015/03/31/ternopol-a-bekeert/

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2015. március 3. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem úgy, hogy megteszitek akaratomat. Kicsinyeim, most hozzátok fordulok, és kérve kérlek benneteket, hogy ajánljátok fel magatokat Nekem szentelt örök áldozatul. Az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által ajánljátok fel Nekem minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteiteket, imáitokat, áldozataitokat és szenvedéseiteket, hogy szenteljem meg azokat, mert csak így érdemszerző a lelkek javára. Ne sajnáljátok az áldozatokat meghozni bűnbe süllyedt testvéreitekért, és ha szenvedéseket kérek tőletek, nézzetek fel keresztemre, és Belőlem merítsetek erőt. Tudatosítsátok magatokban, hogy Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig, és mindent Én irányítok a lelketek javára. Engedelmeskedjetek hívó szavamnak! Tegyétek meg minden parancsomat! Öleljétek át a keresztet, amellyel megajándékozlak benneteket, mert egyedül ez válik az üdvösségetekre, és mások üdvére.

Kicsinyeim! Az óra itt van. Sokak számára lezárul az idő, amit itt a földön életnek neveznek. Addig engedelmeskedjetek szavaimnak, amíg még itt vagytok. Mert ha a lelketek már kiszállt testetekből, nem tehettek semmit. Akkor már nem cselekedhettek, nem szólhattok, nem tudtok engesztelni. Értsétek meg: csak a ma a tiétek. Ti bűnösök! Térjetek meg Hozzám még ma, mert a holnap már bizonytalan számotokra. Újra meg újra hívlak benneteket, de süket fülekre találok.

Gyermekeim! Meg akarlak menteni benneteket. De ha nem működtök együtt kegyelmemmel, örökre megfosztjátok magatokat Tőlem, örök életetek Szerzőjétől, és elkárhoztok.

Kicsinyeim! Nagyon szeretlek benneteket. Örök javatokat akarom. Hallgassatok szavamra, és váltsátok tettekre, amit mondok! Én az örök boldogságra hívlak meg benneteket, amelyet rettenetes kínszenvedéseimmel szereztem meg nektek a keresztfán. Ne forduljatok el Tőlem! Szeressetek viszont Engem! Csodálatos ország vár rátok az örök hazában. De ha elszakítjátok magatokat Tőlem a bűn miatt, az örök tűz, a férgek a sötétség és a kárhozat vár rátok. Ma még választhattok. Én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Válasszátok az életet!

Drága szeretteim, ma még kérlek, de holnap már meg kell, hogy ítéljelek benneteket. Szavaimat vegyétek nagyon komolyan, mint szeretetteljes figyelmeztetéseimet.

Kicsinyeim! Azt akarom, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Rajtatok múlik örök sorsotok. Már mindent tudtul adtam nektek. Válasszátok az életet! Engedelmeskedjetek felhívásomnak! Erre áldalak meg benneteket megerősítő szeretetteljes áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Szeress Engem lángolóan! Bízzál ígéretemben! Legyen olyan erős a hited, mint a szikla! Ha megteszed, amit kérek, kiirtok a szívedből minden kételyt és hitetlenséget. Újra mondom: higgyél! Hited által tudlak csak teljesen meggyógyítani. Fogadd szeretetteljes megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2015. március 8. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Beteljesedik mindaz, amit mondtam nektek. Vigyázzatok! Senki félre ne vezessen benneteket! Hamarosan fellép az antikrisztus, aki azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok. Ne higgyetek neki! Ő a sátán embere, akit maga az ördög segít, mindenféle megtévesztő csodákkal, hogy elhitesse a világgal, hogy ő a messiás. Én ugyanúgy fogok visszatérni dicsőségben erre a földre, mint ahogy felmentem a mennybe. Ugyanúgy fogok ragyogni, amikor visszatérek, mint ahogy azt megmutattam apostolaimnak a Tábor hegyén.

Gyermekeim! Csak Nekem higgyetek! Olvassátok az Evangéliumot! Én most is azt hirdetem nektek. Semmi újat, azzal ellenkezőt nem mondok. Ezért hitelesek és igazak szavaim. Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Tanításom megváltoztathatatlan és örök. Mindazok, akik megváltoztatják, hogy ez által a bűnösök elvárásainak megfeleljenek, a sátán emberei. Nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy Engem, az élő Krisztust szolgálják úgy, hogy megtartják tanításomat, és azt hirdetik, ami az Evangéliumban van, vagy a gonoszt szolgálják, és akkor meghamisítják tanításomat, és elvesznek ők maguk, és mindazok, akiket megtévesztenek.

Gyermekeim! Legyetek résen! Nagyon vigyázzatok! A tét hatalmas: örök élet, vagy örök halál. Ellenfelem az örök tűzbe akar taszítani benneteket. Aki Nekem szolgál, azt gyűlöli és üldözni fogja. Álljatok neki ellen keményen a hit erejével! Ti mindig, minden körülmények között maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Ha kell, véretek kiontása árán is. Ne féljetek üldözőitektől! Higgyetek Bennem, és váltsátok tettekre tanításomat! Aki hisz, üdvözül. Aki nem hisz, elkárhozik. Amikor bíróság elé hurcolnak titeket, hogy tegyetek tanúságot Rólam, ne gondolkozzatok azon, hogy mit mondjatok! Maga a Szentlélek fog beszélni általatok. Bízzatok Bennem, és soha ne féljetek! Így dicsőítitek meg az Emberfiát. Bízzatok Bennem, akkor nem fogtok megszégyenülni. Amikor a legnehezebbnek találjátok kereszteteket, akkor mentitek a legtöbb lelket. A mennyben ezeknek fogtok örülni a legjobban. Bízzatok Bennem! Soha nem próbállak erőtökön felül benneteket. Mindig megadom a szükséges kegyelmet, hogy kitartsatok Mellettem mindhalálig.

Gyermekeim! Az idő rövid, már itt is van, amikor senkinek sem lehet kétfelé sántikálni. Mindenkinek meg kell vallania a hitét. Vagy Mellettem, vagy Ellenem. Legyetek erősek! Valljatok meg Engem az életetek árán is! Aki elveszíti Értem az életét, megmenti azt.

Kicsinyeim! A mennyben a vértanú szentek a legboldogabbak, mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.

Kicsinyeim! Szívemnek drága választottjai! Bízzatok Bennem! Én megváltottam a világot. Hamarosan visszatérek dicsőségemben, és magammal hozom jutalmamat, hogy megfizessek mindenkinek cselekedetei szerint. Éljetek szüntelen készenlétben! Ha tettekre váltjátok szavaimat, nincs mitől félnetek. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: „Hőn imádott Szentlélek Istenem! Veled és Benned magasztalom a teljes Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Te légy az én Vezérem, Aki megadja nekem a tisztánlátás kegyelmét, hogy mindig meg tudjam különböztetni a jót a rossztól! Te irányítsd lépteimet, hogy mindig Megváltó Uram nyomában járjak, hogy mindig Őt kövessem, Őt lássam, Belőle merítsek erőt, és az Ő tanítása szerint éljek.

Szentlélek! Te légy Vezérem, hogy minden élethelyzetben Téged kövesselek, hogy mindig felismerjem és megtegyem akaratodat! A Te szavad intsen és buzdítson! Te légy lelkiismeretem sugallata!

Szentlélek! Te imádd bennem a legszentebb Szentháromságot, Te adj mindenért hálát, és Te kérd bennem kimondhatatlan szavakkal a kegyelmet Istenem tetszése szerint!

Szentlélek! Te légy számomra a levegő, ami nélkül nem tudok élni! Te légy a víz, ami nélkül szomjan halnék! Te légy a táplálék, ami megerősíti testemet, lelkemet! Te légy a fény, ami megvilágítja utamat! Te légy az iránytű, amely mindig az örök haza felé mutat! Te légy az Én Istenem és Mindenem, hogy elnyerjem örök Célomat! Ámen.”

2015. március 26. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Márk 2, 20: „Eljön a nap, amikor elviszik a Vőlegényt…”

Jézus: „Drága gyermekeim, készüljetek! Hamarosan elvesznek Engem tőletek. Meg lesz csonkítva a Szentmise. Nem lesz átváltoztatás. Nem lesz többé Oltáriszentség. Helyette tévtanításokat fognak hirdetni. Ez lesz az a nagy „egység”, amiről prédikálnak. Eltörölnek Engem, mert útjukban vagyok. Nem bírják elviselni Jelenlétemet, mert tekintetem figyelmezteti őket bűneikre. Mindaz, aki Nélkülem akar élni, és a bűnt választja, a kárhozat felé halad.

Gyermekeim! Nem lehet, és nem is kell a világnak megfelelni. Csak egyedül Istennek. Én sem teljesítettem környezetem elvárásait. Nem engedtem Magamat királlyá tenni. Én egyedül Atyámnak engedelmeskedtem. Ti se akarjatok a világ elvárásainak megfelelni! Teljesítsétek Atyám törvényeit! Váltsátok tettekre az Evangéliumot, és kövessetek Engem a keresztúton! Akkor a szűk ösvényen jártok, ami az örök életre vezet.

Gyermekeim! Most nagy üldözés fog kitörni ellenetek. Jól jegyezzétek meg szavaimat: csak aki mindhalálig kitart Mellettem, az üdvözül. A rejtekben igaz papjaim be fogják mutatni a Szentmisét. Ide jöjjetek! Itt a szívetekbe térek, és imádhattok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Máshová ne menjetek! Ne szolgáljatok két úrnak! Valljatok meg Engem az emberek előtt! Akkor Én is megvallak titeket Mennyei Atyám és szent angyalai előtt. Tegyetek tanúságot Rólam, ha kell, az életetek árán is! Akkor vértanú szentekként egyenesen a mennybe jöttök. Ne féljetek üldözőitektől, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni. A bűntől, a képmutatástól féljetek, ami elválaszt Tőlem, és az örök kárhozatba taszít.

Gyermekeim! Most színt kell vallanotok. Vagy Mellettem, vagy Ellenem. Maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig, mert csak akkor tudtok bejönni az örök életre. Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Filippi 3, 20-21: „A mi hazánk a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt: az Úr Jézus Krisztust. Ő…átalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi megdicsőült Testéhez.”

Máté 27, 31. 50. „Jézust keresztre feszítik. Jézus hangosan felkiáltott és kilehelte Lelkét.”

Jézus: „Ez vár most Egyházamra is.”

2015. március 30. Ma délután itthon kértem a Szűzanyát, hogy esdje le számomra a kegyelmet, hogy én is olyan szoros egységben legyek az Úr Jézussal, mint Ő.

Erre Ő ezt válaszolta: „Valahányszor türelemmel viseled szenvedéseidet, vagy teljes szívedből elismétled Szent Fiam szavait, amelyeket a Getszemáné kertben mondott: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te.” Vagy amit Én válaszoltam szent Gábriel arkangyalnak: „Íme, az Úr, szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Mindig ugyanolyan szoros egységben vagy Szent Fiammal, mint Én.”

Gigantikus Krisztus szobor Tokaj-Hegyalján

(Járja körbe az Áldó Krisztus szobrot virtuálisan is!)

Nyolc és fél méter magas, gránitból készült Áldó Krisztus szobrot állítottak fel Tarcalon. A monumentális alkotást egy vállalkozó adományozta és a Tokaj-hegyaljai település Ó-temető feletti dombján helyezték el. A mintegy 50 tonnás szobor minden bizonnyal turistalátványossággá is válik, ekkora méretű és témájú alkotás eddig nem volt a térségben.

A felajánló egy márvány-, gránit- és kőfeldolgozással foglalkozó gávavencsellői cég vezetője. Petró Attila hívő emberként sokat járt a tarcali Mária-Terézia kápolnában, ahol egyszer egy papírlapot talált, amin egy Jézus szobor volt. Ez adta az ötletet arra, hogy megvalósítsa a látottakat a Tokaji-hegy oldalában. A monumentális alkotást a szintén hegyaljai (szerencsi) Szabó Sándor szobrászművész készítette öt hatalmas gránittömbből. Az adományozó mindössze annyit kért cserébe, hogy egy méltó körülményt alakítsanak ki a szobor környékén.  - Egy sétányt építünk itt ki, ez augusztus végére készül el – mondta Butta László Tarcal polgármestere a HegyaljaInfo-nak. A szobor felszentelése is ekkora várható. – Gyümölcsfa ligetet, tájjellegű bokrokat is telepítünk a két és fél méter széles sétány környezetébe. A szobrot négy reflektorral akarjuk megvilágítani, így szürkülettől pirkadatig is látható lesz – tette hozzá a polgármester. A zarándokturizmus is cél A szobortól a zarándokturizmus fellendülését várják. Erre minden esély meg is van Tarcalon, hiszen még ebben az évben elvégzik a Mária-Terézia kápolna felújítását is, a munkálatokat Degenfeld grófnő finanszírozza. Előtte pedig egy új 34 férőhelyes zarándokházat is átad a katolikus egyház, tovább növelve a hívők komfortérzetét. Tarcal egyébként pontosan a Mária út (Mariazell-Máriapócs-Csíksomolyó) főtengelyén fekszik, a település idén augusztusban az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapba is bekapcsolódik.   fotók: Csáki Szilárd | hegyalja.info

JÁRJA KÖRBE AZ ÁLDÓ KRISZTUS SZOBROT VIRTUÁLISAN! 
HA TETSZETT, AKKOR PEDIG NÉZZE MEG ÉLŐBEN IS.
(klikkeljen a képre a panoráma megnyitásához)

Kaptam - küldöm levélrészlet

Ma reggel bekapcsoltam az M1 csatornát. A Pázmány K.Egy. azt hiszem igazgatója,
Mint pap,szenzációs, a világon szinte egyedüli történetként adta elô, hogy az egyetem és egy amerikai kutató intézet közös projektben dolgoznak egy szilikon alapú beültethetô chippen!!!!!!!
Nyomta a tudományos szövegét!
A riporter is megjegyezte, hogy úgy beszél pap létére mint egy biológus!
Teljesen kész vagyok!

Imádkozzunk, hogy megkapja mindenki a tisztánlátás kegyelmét, és ne engedje senki sem beültetni!

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelő imák felajánlások értéke

2015. 03. 15. 

Kedveseim, engesztelő országunk sorsa megpecsételődött! Mindazok, akik felajánlják az egész országot a Szentháromságnak, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át, nagy kegyelmeket eszközölnek ki népünkre. Bár úgy tűnik, továbbra sem változik a lelkek állapota, mégis felajánlásaitok által rengeteg lelket sikerült kiszabadítani a sátán kezeiből. Továbbra is tartsatok ki engesztelő felajánlásaitokban, mert akkor még több ember megtérését esditek ki! Most már az engesztelő imaórában nyújtott felajánlásaitok óriási kegyelmeket közvetítetnek a hitetlenek számára. Az imaóra a napotok középpontjába került. Imádságotok úgy száll fel nap, mint nap a Mennyei Atyához, ahogyan a szív lüktetése biztosítja a véráramlást.

2015. 03. 27. 

Kedveseim, maradjatok meg állhatatosan az engesztelésben. Ne engedjétek, hogy a kísértő eltántorítson benneteket ettől az óriási nagy lélekmentéstől. Bár a gonosz mindent megkísérel, hogy eltérítsen titeket a kitartó imahadjárattól, ti azonban rá se hederítsetek. Adjátok oda Jézusnak fáradtságaitokat és hősiesen küzdjetek! Soha ne adjátok fel a küzdelmeket, mert ha kitartotok, hatalmas kegyelmeket eszközöl ki nektek Jézus. Óh, bárcsak figyelnétek arra, mennyire nagy szükség van menteni a lelkeket! Ezért legalább az engesztelés órájában tegyetek meg mindent a lelkek érdekében. Ha csak ketten is imádkoztok, és kitartóan kéritek Jézus irgalmas szeretetét a lelkekért, akkor az Úr megsokszorozza imáitokat, mintha egyszerre sokan imádkoznátok. Ez hatalmas kegyelem, éljetek vele!

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/938-az-engesztelo-imak-felajanlasok-erteke

A saját helyünk

2015. 03. 18.            

Kedveseim, közösségeitek épüljenek fel szent házzá, hogy benne mindenkinek helye legyen. Senki ne érezze saját helyzetét alantasnak, mert Isten nagyon jól tudja, hogy kire mit akar építeni egyházában. Jól illeszkedjetek egymás mellé, mint a puzzle játékban, hogy szorosan és résmentesen helyezkedjetek el Isten művében. Legyen mindenki megelégedve a saját helyzetével és ne akarja a másét elkívánni. Ugyanakkor segítenetek is kell egymásnak a helyes és jó beilleszkedésben. Figyelnetek kell a másik adottságaira és nem állhattok senki fölé, de alá sem rendelhetitek magatokat senkinek. Mindenkinek rendeltetésének megfelelően kell beilleszkednie abban a rendszerben, melyet az Úr számára kijelölt. Így lesztek hasznára egymásnak és tudtok kibontakozni a kegyelem által.

Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/939-a-sajat-helyunk

Az engesztelő hivatás

2015. 03. 28.          

Kedveseim, engesztelő élethivatásotokat úgy ajánljátok oda a Szentháromságnak, hogy lelketeket teljesen adjátok oda Neki. Ezt a küldetést nagyon kevesen kapták meg az emberiség közül. De hazánknak komoly osztályrész jutott ebből. Ha mindenki, aki elhívást kapott erre a küldetésre, komolyan venné, amit kapott Istentől, akkor sokkal nagyobb erővel működne az engesztelés műve. Még ha kevesen is vagytok, legyetek meggyőződve arról, hogy engesztelő mivoltotok felerősíti köztetek és bennetek a kegyelmek közvetítését. Minél buzgóbban végzitek ájtatosságaitokat, annál hatékonyabbá válik a lelkek megmenekülése. Buzgólkodjatok, és ne feledjétek, mekkora ereje van egyetlen összeszedetten elmondott imádságnak, mely hathatósan száll fel a Mennybe.

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/940-az-engesztelo-hivatas

P. Bernhard Zaby: A Szent Hét

1. Szent X. Pius katekizmusában a Nagyhétről szóló fejezet [IV. szakasz, 1. rész: Az Úr ünnepei, 7. fejezet: A Nagyhét, 1. §] ezzel a kérdéssel kezdődik [45. kérdés:] „Miért nevezik nagyböjt utolsó hetét Szent Hétnek is?” A válasz így hangzik: „Szent Hétnek is nevezzük, mert alatta azon legnagyobb titkok emlékezetét ünnepeljük, melyeket Jézus Krisztus megváltásunkért véghezvitt.” – Hiszen Jézus üdvöthozó szenvedése és keresztje által váltott meg bennünket, és pont ezeket a titkokat ünnepeljük a Szent Hét alatt.

2. A Nagyhét Virágvasárnappal kezdődik, és mely titkokra emlékezünk ezen a napon? „Virágvasárnap arra gondolunk, hogy Jézus Krisztus hat nappal szenvedése előtt dicsőségesen vonult be Jeruzsálembe.” Erről Szent János számol be nekünk Evangéliumának 12. fejezetében: „Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. … Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje és így köszöntötték: »Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!« Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: »Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár hátán.«” (Jn 12,1/12-15)

[47. kérdés:] De miért akart Jézus Krisztus szenvedése előtt dicsőségesen bevonulni Jeruzsálembe? „Jézus Krisztus szenvedése előtt, ahogy ez meg volt jövendölve, dicsőségesen akart bevonulni Jeruzsálembe, mert: 1.) hogy bátorítsa tanítványait, miközben ily módon világosan bizonyítékát adta annak, hogy szenvedését önként vállalta magára; 2.) hogy tanítson bennünket, hogy halálával az ördög, a világ és a test felett győzedelmeskedni fog, és hogy meg fogja nyitni nekünk a mennyet.” – „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” (Jn 10,17-18)
Jézus nem egy szegény, elnyomott ember, akinek akaratlanul, sőt kelletlenül kell valamit elszenvednie, hanem Ő a glória királya, aki teljes, szabad akaratából lép rá királyi keresztútjára, ahogy az Atya a mennyben ezt a számára kijelölte, hogy a keresztről győzedelmeskedjen és a mennybe vezető utat megint megnyissa. „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,43) Ezért van a pálmaszentelés ünnepélyes szertartása, a körmenet és a templomba való bevonulás.

3. A Nagyhét következő fontos napjai a Nagycsütörtök, a Nagypéntek és a Nagyszombat. [48-51. kérdés:] „Nagycsütörtökön az Eucharisztia legszentebb szentségének a megalapítását ünnepeljük”, „Nagypénteken a Megváltó szenvedésére és halálára emlékezünk”, „Nagyszombaton Jézus Krisztus sírbatételét tiszteljük és a pokol tornácára való leszállását; a Glória után kezdjük a dicsőséges feltámadása előtti tiszteletet.” – „Szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett, … harmadnapon halottaiból feltámadott…” Hitünk ezen központi igazságai, melyekre e napokban gondolunk, mind előrevetítődnek és benne foglaltaknak az Oltáriszentség és a szentmiseáldozat titkában, melynek megalapítását Nagycsütörtökön ünnepeljük.
[51. kérdés:] „Mit kell tennünk, hogy a Nagyhetet az Egyház lelkületében töltsük el?” „Három dolgot kell tennünk: 1.) a böjtöléssel nagyobb belső összeszedettséget és buzgóbb imádságot kell összekapcsolnunk; 2.) töredelmes lélekkel folytonosan Jézus Krisztus szenvedésére kell tekintenünk; 3.) ugyanilyen lélekkel, ha erre lehetőségünk van, kell részt vegyünk a szentmisén.”
Az első két pontra akkor is és különösen akkor kell figyelmeznünk, ha valamilyen okból gátolva vagyunk abban, hogy a Szent Hét liturgiáin részt vegyünk.

4. Szent X. Pius katekizmusában 2. §. a Nagyhét néhány szertartását tárgyalja, elsőnek a Virágvasárnapét: „Virágvasárnap a nevét az ezen a napon tartott körmenet után kapta, melyen a hívek olaj- és pálmaágakat tartanak a kezükben.” Ez azért történik, „hogy Jézus Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulására emlékezzünk, amikor a tömeg kezében pálmaágakkal ment az Úr elébe”. Ez Krisztus-Király diadala, ami nem ér véget Jeruzsálemben, hanem felvezet a mennyei paradicsomig. A körmenet visszatértekor ezért üt a keresztvivő háromszor a templom kapujára, hogy az megnyíljon. Ez azért történik, hogy „szimbolizálja, hogy a mennyország Ádám bűne miatt zárva volt, és hogy Jézus Krisztus halálával kiérdemelte számunkra a mennyországba való bejutást”.
„Emeljétek föl fejeteket, kapuk, ősi kapuszárnyak, táruljatok, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki a dicsőség királya? Az Úr, a hatalmas és erős. Az Úr, a harcban verhetetlen, Emeljétek föl fejeteket, kapuk, ősi kapuszárnyak, táruljatok, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki ez a dicsőség királya? A Seregek Ura a dicsőség királya.” (Zsolt 23,7-10)
Ezt hirdeti a váltakozó ének, amit a bezárt templom kapujában énekelnek: „Gloria, laus et honor tibi sit, Rex Christe, Redemptor. – Dicséret és tisztelet és öröm neked, Krisztus, Király, Megváltó.”

[55. kérdés] „Kik voltak azok, akik Jézus Krisztus elé mentek, amikor diadalmenetben bevonult Jeruzsálembe?” „Amikor Jézus Krisztus diadalmenetben bevonult Jeruzsálembe, az egyszerű nép és a gyermekek mentek eléje, nem pedig a város nagyjai; így rendelte ezt Isten, hogy megmutassa nekünk, hogy a gőg méltatlanná tette ezeket arra, hogy Urunk diadalában részt vegyenek, mert Ő a szív együgyűségét, az alázatot és az ártatlanságot szereti.” – Urunk élete végén nem volt másképp, mint élete kezdetén, amikor Jeruzsálem város nagyjai szintén nem találták meg az utat Betlehembe.

5. Nagycsütörtökön utoljára kondulnak meg a harangok, és hangjuk Nagyszombatig nem szólal meg. „Nagycsütörtöktől Nagyszombatig elnémulnak a harangok [az orgonával és az oltárcsengőkkel együtt] Megváltónk szenvedése és halála felett érzett nagy gyászunk jeléül.” Ezen idő alatt fakereplők lépnek a helyükbe.
A Nagycsütörtök további szokásai: egy nagy konszekrált ostya [a római rítusban két, a miénkében három nagy ostyát konszekrálnak ezen a napon] megőrzése [egyet a miséhez, a másodikat a nagypénteki liturgiához, a harmadikat szentsír számára, e két utóbbit a pap az áldozás után egy üres kehelybe teszi el, pallával és paténával befedi és fehér selyemlepellel leköti], valamint az oltárfosztás és a lábmosás.

[57. kérdés]: „Miért tesznek el megőrzésre Nagycsütörtökön egy nagy konszekrált ostyát?” Ez azért történik: „1.) hogy az Eucharisztia szentségét megalapításának napján különös hódolat illethesse; 2.) hogy a Nagypéntek liturgiáját meg lehessen ünnepelni, mely napon a pap nem végzi el az átváltoztatást.”
Az 1955-ös Bugnini-reformig Nagypénteken nem csak „Urunk szenvedésének és halálának liturgiáját” ünnepelték egy istentiszteleti ünnep és áldoztatás formájában, hanem igazi misét, jóllehet egy előre konszekrált ostyával, egy „missa praesanctificatorum”, melyen egyedül a celebráló pap áldozott. Ezzel a Nagycsütörtök és Nagypéntek, a szentmiseáldozat és a keresztáldozat közötti bensőséges kapcsolat világosan kifejezésre jutott. Ez a nagy ostya, amivel Nagypénteken a celebráló pap megáldozott, ugyanaz volt, mint amit Nagycsütörtökön tiszteltek és imádtak.
[Lásd ezzel kapcsolatban a tavaly feltett cikkeket a nagyheti változtatásokról:
1955 előtti és 1962-os rítus, IV.: Nagypénteki változtatások]

[59. kérdés]: „Miért végeznek Nagycsütörtökön lábmosást?” Erre azért kerül sor, „hogy 1.) a megalázkodás azon aktusára emlékezzenek, amivel Jézus Krisztus leereszkedett, hogy apostolainak a lábát megmossa; 2.) mert Ő maga figyelmeztette apostolait és bennük a híveket, hogy kövessék példáját; 3.) hogy megtanítson bennünket arra, hogy szívünket minden szeplőtől tisztítsuk meg, és másokkal szemben a szeretet és a keresztény alázat kötelességeit gyakoroljuk.”
Ha csak a Megváltó ezen példaadásában rejlő tant hűségesebben követték volna, nem kellene ma azon keserű állapotok miatt szomorkodnunk, melyektől a katolikusok a „zsinati egyház” miatt szenvednek, ami a gőg, a hatalommal való visszaélés, a kihűlt szeretet következménye.

A korábbi, katolikus időkben, még az ú. n. Bugnini-reform előtt, a Nagyhét liturgiái, köztük a Nagycsütörtöki is, reggel zajlottak. Ez alkalmat adott a híveknek, hogy Nagycsütörtök délutánján és estéjén meglátogathassák és imádhassák a Legméltóságosabb Oltáriszentséget. Ehhez a hívek „nyilvános körmenetekben vagy egyenként több templomba mentek el a Legméltóságosabb Oltáriszentség meglátogatására”. Ez „azon fájdalmakra való emlékezés miatt történt, amiket Jézus Krisztusnak több helyen, az Olajfák hegyén, Kaifás, Pilátus és Heródes házaiban és a Kálváriahegyen kellett elszenvednie”.
[61. kérdés:] A katekizmus kioktat bennünket arról, hogy milyen lélekkel kell ezeket a látogatásokat elvégeznünk: „Nagycsütörtökön nem szabad kíváncsiságból, megszokásból vagy szórakozásból látogatni ezeket a helyeket, hanem bűneink feletti őszinte töredelemmel, mert ezek okozták Megváltónk szenvedéseit és halálát, és az Ő szenvedéseivel való együttérzés igaz lelkületével, mialatt a különböző szenvedésein elmélkedünk, például az első látogatásnál az Olajfák hegyén való szenvedéseire, a másodiknál a Pilátus törvényházánál átélt szenvedéseire és így tovább a többinél.”
Sajnos ezt a szép és üdvös szokást ma már aligha lehet betartani, nem csak a Bugnini-reformok miatt, hanem azért sem, mert már alig lehet olyan templomot találni, melyben Nagycsütörtökön a valódi Üdvözítőt lehetne imádni.

6. A Nagypéntek különleges szertartásai a nagy könyörgések és a kereszt előtti hódolat. [62. kérdés:] „Miért könyörög az Egyház Nagypénteken az Úrhoz különös módon minden emberért, a pogányokért és a zsidókért is?” „Az Egyház Nagypénteken azért könyörög különös módon minden emberért, hogy megmutassa, hogy Krisztus minden emberért meghalt, és szenvedésének gyümölcseit mindenkinek az üdvéért kikönyörögte.”
Olyan végtelenül kár minden csepp vérért, amit az Üdvözítő hiába öntött ki. Minden emberért elégtételt adott a keresztfán, de sajnos nem mindenki akarja megváltását elfogadni. Ezért az Egyháznak pont Nagypénteken az a vágya, hogy lehetőleg sok lélek kapja meg a megváltás gyümölcseit.

[63. kérdés:] „Miért tiszteljük Nagypénteken ünnepélyesen a keresztet?” Ez azért történik, „mert ezen a napon lett szegezték Jézus Krisztust a keresztre, és ott halt meg, és ezáltal vérével megszentelte”. [64. kérdés:] „De hiszen az imádat egyedül Istent illeti; miért imádjuk akkor a keresztet?” Nem istenkáromlás egy ilyen kínzóeszközt még imádni is? „Az imádat egyedül Istent illeti; ha azonban a keresztet imádjuk, akkor ez az imádat Jézus Krisztusra vonatkozik, aki a kereszten meghalt.”
Montfort Grignion Szent Lajos „Az örök bölcsesség szeretete” című könyvecskéjében a keresztet mint Isten bölcsességének megtestesülését magasztalja. Utal arra, hogy Jézus Krisztus bizonyos értelemben a keresztet jegyeséül választotta: „Krisztus és a kereszt között feloldhatatlan, örök kapcsolat van. Soha sincs kereszt Jézus nélkül, és Jézus kereszt nélkül. Halála által a kereszt gyalázatát olyan dicsőségessé, szegénységét és csupaszságot olyan gazdaggá, fájdalmát olyan kellemessé és keménységét olyan vonzóvá tette, hogy az az angyalok és emberek számára imádni valóvá lett. És Jézus Krisztus úgy rendelte, hogy összes alattvalója imádja Őt és keresztjét. Ő [az emberré lett bölcsesség] nem akarja, hogy az imádat tisztessége, legyen bár relatív, egy másik teremtmény felé irányuló is, legyen az bármilyen magasztos, mint például legszentebb Anyja, mást illesse; Ez a nagy tisztelet csak az Ő szeretett keresztjének van fenntartva és egyedül annak jár ki. Az Utolsó Ítélet nagy napján minden, a szentek legdrágább relikviái előtti tisztelet megszűnik. Mindazonáltal a szeráfoknak és a keruboknak meg fogja parancsolni, hogy a valódi kereszt minden darabkáját gyűjtsék össze a világ minden tájáról, és a szeretetreméltó Megváltó mindenhatósága mind ezen a kis darabkákat úgy fogja összeilleszteni, hogy csak egy keresztet tegyenek ki, mégpedig ugyanazt a keresztet, amin az emberré lett Bölcsesség meghalt. Az angyalok ünnepi énekei mellett ezt a keresztet fogják dicsőségben körülhordozni. Ugyanez a kereszt fog a legragyogóbb felhőn, mely megjelenik, a világ Bírája előtt haladni, és a kereszt által fogja Ő a világot megítélni.”
Milyen jól fogjuk magunkat akkor érezni, ha földi életünkben a kereszt imádóihoz és barátaihoz tartoztunk! „Mily nagy lesz akkor a kereszt barátainak öröme, ha ezt meglátják!” „Szent Kereszt, légy üdvözölve!” „És milyen borzalmas lesz ezzel szemben ellenségeinek a kétségbeesése, akik a villámokat szóró kereszt látványát nem bírják majd elviselni, és ezért a hegyekhez kiáltanak: Szakadjatok ránk! És a pokolhoz: Nyeljetek el bennünket!”

7. [65. kérdés:] „Nagyszombat szertartásai közül a húsvéti gyertya és a keresztvíz megszentelése az, amit különös áhítattal kell szemlélnünk.” [66, kérdés:] Mit szimbolizál a húsvéti gyertya? „A húsvéti gyertya azt a ragyogást és gyönyörűséget szimbolizálja, amit a feltámadt Krisztus a világnak hozott.”
Nagyszombaton Jeruzsálemben minden évben csoda történik a Szent Sírnál: A sír padjából, melyen Jézus legszentebb holtteste feküdt és ahonnan Ő feltámadt, egy szent fény száll fel, melyen Jeruzsálem pátriárkája meggyújt egy gyertyát, hogy kivigye. Ez a fény villámgyorsan szétterjed az egész sírtemplomban és még azon is túl.

[67. kérdés:] „Miért szentelik meg a keresztvizet Nagyszombaton?” A keresztvizet azért szentelik meg Nagyszombaton, „mert a régi időkben ezen a napon, ugyanúgy, ahogy Pünkösd vigíliáján is, ünnepélyesen osztották ki a keresztség szentségét.”
Hiszen a keresztség teszi valósággá bennünk a húsvéti titkot. Meghaltunk a bűnnek, hogy ezentúl Krisztussal éljünk.
[68. kérdés:] Mit kell tehát tennünk, miközben a keresztvizet szenteli a pap? „Miközben a keresztvíz megszentelése zajlik, hálát kell adnunk az Úrnak, hogy hagyott bennünket megkeresztelni, és meg kell újítanunk azt az ígéretet, amit akkor tettünk” [vagyis keresztszülőink tettek nevünkben]. Akkor ellene mondtunk a Sátánnak és minden csatlósának, és az Üdvözítőnek hűséget fogadtunk a hitben való engedelmes élettel.

„Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek!” (Róm 6,11-13)
„Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben.” (Kol 3,1-3)

www.antimodernist.org/am
http://katolikus-honlap.hu/1501/szenthet.htm