2011. december 8., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

A hitetlenek felszólítása a megtérésre

2011. december 7.  szerda, 04.00
Legdrágább, szeretett leányom, ma szeretném felszólítani valamennyi hitetlent és azokat, kiknek gyenge a hite. Különösképpen szólítom azokat, akik olyannyira elmerültek a materializmusban, és akik a gazdagságba burkolózva élnek, miközben nincs idejük saját lelki jólétükre.
Gyermekeim, miattatok aggódom a legjobban, mivel ti olyannyira eltávolodtatok Tőlem. Ennek ellenére Én mélységesen szeretlek benneteket, és reménykedem, hogy amikor a Nagyfigyelmeztetés megtörténik, akkor azonnal válaszolni fogtok Hívásomra.
Mennyire vágyódom arra gyermekek, hogy ismerjetek Engem, és megértsétek, a ti világi javaitok páncélt vonnak körétek, mely elzár benneteket az igazság fényétől.
Értetek hozzák majd meg a szenvedések legnagyobb áldozatait az én ártatlan lelkeim.
Kérlek, nyissátok meg elméteket, és közeledjetek Hozzám, hogy magammal vihesselek benneteket és mindazokat, akik közel állnak hozzátok, valamint az emberiség többi részét az Új Paradicsomba.
Szeretett Jézusotok
Az egész Emberiség Megváltója és Megmentője

2011. december 7., szerda

MILYEN LESZ AZ EGYETEMES FIGYELMEZTETÉS? - Luz de Maria de Bonilla (Garabandal) 2008-ban átélhette...

Isten Nagy Figyelmeztetése az emberiségnek
„Anyám fáradhatatlanul zarándokol, de hívását nem hallják meg, hanem kigúnyolják, és üldözik. A Figyelmeztetés bejelentése némelyeket nevetésre késztet, pedig az igazság az, hogy Anyám a Szentháromság határozatát nyilvánítja ki. Amikor majd bekövetkezik, azok, akik gúnyt űztek ezen isteni dekrétumból, úgy fogják érezni, hogy saját bűneik emésztik fel őket.
Arra szólítunk fel titeket, hogy legyetek tudatában a pillanat komolyságának, amelyben éltek. Azok, akik annak idején Noét kigúnyolták, később jajveszékeltek.
A Figyelmeztetés, a kozmikus és a spirituális egyaránt, késedelem nélkül be fog teljesedni.”
(Urunk, Jézus Krisztus által az Ő szeretett leányának, Light of Mary-nek, 2011. október 21-én adott üzenet)

„Kedvesem: Ne feledd, az idő nem idő, mert arccal vagytok már annak a nagy eseménynek beteljesedése felé, amelyre minden felhívásom irányul: egy, a Szentháromságnak az ember felé megnyilvánuló irgalmassági aktusa azonnali beteljesedése felé, amely: A NAGY FIGYELMEZTETÉS.” (Az Áldott Szűzanya, 2011. szeptember 7-én)


MILYEN LESZ AZ EGYETEMES FIGYELMEZTETÉS?
Az egyetemes FIGYELMEZTETÉS az emberiség történelmében példa nélküli kozmikus esemény lesz, a tudósok által ismeretlen természeti jelenség. Sok látnok szerint, mintha bekapcsolnák a FÉNYT az űr mélységéből, amely közvetlenül Istentől jön, és amelynek elementáris hatása a földön kb. 20 percig tart. Ez látható lesz majd szabad szemmel, de lesz egy láthatatlan erő is, amely felkavarja az emberi értelmet. Óriási érzelmi, lelki és szellemi megrázkódtatást okoz, amelyhez hasonlót soha semmilyen más pszichikai hatás nem váltott ki, és amit nagyon jól jellemez az a meghatározás, hogy „utolsó erőkifejtés a Mennyből”. Az emberiség számára ugyanis világossá válik lelkiismeretében Istennel és a bűnnel való viszonya, és a kitáguló szellemi dimenzióban felmérjük majd, hogy bűneink miatt mennyire távolodtunk el Istentől.
Más szóval az egyetemes Figyelmeztetés egy nagy vizsgája lesz az emberiség lelkiismeretének, amely nem változtatja meg, - habár lesz, amit igen - a katasztrofális események lefolyását, amelyekkel szembe kell néznünk. Ez inkább lehetőség lesz szemléletünk megváltoztatására a felismert igazság alapján, amelyet ebből az óriási lelki ajándékból nyerünk.
Ezt az eseményt Isten világszerte nagyon alaposan kijelentette eszközeinek, mégsem ismerik az emberek széleskörűen, sokak számára pedig teljesen hihetetlen. Így óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy lehet egy ilyen nagyfontosságú dolog körül ekkora csend. Talán azért, mert sem a tudományhoz nem kapcsolódik igazán (a megfogható elemek hiánya miatt) sem pedig a valláshoz (a magán kinyilatkoztatások természete folytán) így végül csak egyedül a személyes emberi hit marad.
Jézus és Mária választottaik révén sok éven keresztül közölt üzenetekben adtak néhány részletet erre vonatkozóan; megmagyarázták természetét, valamint ismertették e páratlan megtapasztalás bekövetkezésének várható idejét, és az emberekre gyakorolt hatását.
Elmondhatjuk még, hogy ezeket az ismereteket belső hallás és víziók formájában hozták választott eszközeik tudomására, misztikus formában, hogy megtapasztalják annak az emberi természetre gyakorolt hatását lelkükben átélve, és hogy így, annak jelentőségét átérezhessék.
Mára már sok hiteles látnok kapott kinyilatkoztatást Isten Nagy Figyelmeztetésére vonatkozóan, de mindez Garabandalban kezdődött, ahonnan átterjedt híre mind az öt kontinensre és érthetővé vált teljes összefüggésében. Vizsgáljuk hát meg a történelem legkülönlegesebb Mária jelenését röviden összefoglalva.
Garabandal egy az észak spanyolországi hegyek közé ékelt kis egyszerű falu, amely ma is őrzi a négy 11-12 év körüli kislány - Conchita, Jacinta, Mari Cruz, és Mari Loli – előtt, 1961 és 1965 között történt mintegy 3000 nyilvános Szűzanya jelenés nyomait.
Sok üzenet és prófécia adatott e lányokon keresztül az emberiségnek, köztük annak a három nagy eseménynek a kinyilatkoztatása is, amelyek ezekre az időkre vonatkoznak. Ezek időközben más látnokoknak is ki lettek jelentve, és más helyen történt Mária jelenések alkalmával is meg lettek erősítve: FIGYELMEZTETÉS, CSODA, BÜNTETÉS (vagy Tisztítás.)
A lányok látomása szerint a büntetés olyan óriási mérvű lesz, amellyel még soha nem szembesült a föld, hatása pedig az egész emberiséget érinti, mivel megelőzi azt az egyetemes FIGYELMEZTETÉS és a CSODA, hogy előkészítsen minket, és egy utolsó lehetőséget adjon nekünk a változásra.
A CSODA Garabandalban történik majd, röviddel a FIGYELMEZTETÉS után, hogy megerősítse a világot abban, hogy a FIGYELMEZTETÉST Isten küldte, és ne legyen kétség annak természetét illetően.
A következőkben álljon itt néhány kommentár, amit a legfontosabb látnok, Conchita Gonzales tett 16 éves korában:
  • A Figyelmeztetés egy természetes jelenséghez kapcsolódik, amelynek neve megtalálható a szótárakban, és „A” betűvel kezdődik.
  • A Figyelmeztetés közvetlenül Istentől ered, és ugyanabban az időben lesz látható az egész világon.
  • Mintha bűneink feltárulnának, és láthatóvá válnának, amelyet megtapasztalnak mind hívők, mind hitetlenek, és függetlenül attól, milyen vallás hívei.
  • Mintha bűneink letisztítása történne, hogy előkészítsen a Csodára.
  • Ez is egyfajta összeomlás lesz,- amilyennek a halálunkat képzeljük- és mondhatjuk, hogy a halottak közé kívánkozunk a Figyelmeztetés megtapasztalása előtt.
  • A Figyelmeztetés a világ lelkiismeretét állítja helyre, azokét is, aki nem ismerik Krisztust, és a nem keresztények is hinni fogják, hogy a Figyelmeztetés Istentől érkezett.
  • A legfontosabb azonban, hogy azon a napon, a világon mindenki lát majd önmagában egy jelet; a kegyelem, vagy büntetés jelét. Tehát: Figyelmeztetés lesz.
  • Akkor, abban a pillanatban egymagunk leszünk a világban lelkiismeretünkkel, Isten jelenlétében. Látni fogjuk bűneinket, és mindazt, mit azok okoztak.
Bár mindenki megtapasztalja ezt az eseményt, de mindenki másképpen, mert függ az egyes emberek személyes lelkiismeretétől, valamint maguk a bűnök is különböznek az egyes emberek esetében.
A Figyelmeztetés egy asztrológiai eseményhez kapcsolódik, amikor két égitest összeütközik egymással, ami azonban fizikai károkat nem okoz. Mégis nagyon ijesztő lesz, mert pontosan abban a pillanatban látjuk majd saját lelkünket, és az általunk okozott károkat; úgy érezzük, mintha meghalnánk. De emiatt nem halunk meg, - legfeljebb az iszonyat következtében, amelyet a bensőnk megismerése okoz - hogy kik is vagyunk mi valójában.
Az ebben a kis faluban adott kinyilatkoztatások - együtt a hosszú ideje világszerte adott többivel - arra engednek következtetni, hogy a Figyelmeztetés a globális válságba mélyen belemerült emberiség számára az utolsó figyelmeztetés lesz majd.
2.)
Luz de Maria de Bonilla több mint 17 éve kap üzeneteket az Úr Jézustól és a Szűzanyától. Figyelmezteti az emberiséget, jövendöl a drámai eseményekről, és sok általa közvetített prófécia már nagy pontossággal be is teljesedett. Egy kis papi csoport is segíti küldetését, de ő Jézus megbízásából mindaddig névtelenségben maradt, amíg Jézus meg nem engedte, hogy felfedje kilétét az üzeneteiben említett események gyors előrehaladása miatt.
A látnok a saját személyes élményén keresztül mutatja be nekünk, milyen lesz az egyetemes Figyelmeztetés.
„ Az Úr nagyon különleges módon értette meg velem, hogy majd egy üstökös kerül a Föld közelébe, amit mindenki lát, és így nagy pánikot okoz, ami sok embert gyónásra késztet, noha igazi bűnbánatot nem éreznek.
Aztán megjelenik az égbolton a „KERESZT” jele több napon át. Az emberek érezni fogják a gyónás és bűnbánat szükségességét, de lesznek, akik azt mondják, hogy ez is csak emberi mesterkedés, valami trükk az emberek megfélemlítésére, és a Katolikus Egyház ellen fordulnak.
A zűrzavar közepette egy földrengés jelzi majd a FIGYELMEZTETÉS jöttét, amelyet az Úr engedélyével részben megtapasztalhattam a 2008. évi nagyböjt időszakában, egy szerdai napon.
Gyötrelmet éreztem magamban, valami rémesnek a közeledését, amiről nem tudtam, hogy micsoda, csak azt, hogy valami lesújtó fog történni, - valami olyasmi, amitől megszakad a szívem.
Kb. 20 percig lehettem ebben az állapotban, amikor a nyugtalanságom fokozódni kezdett, és úgy éreztem, mintha a lelkem elhagyna, mert fokról fokra valami szörnyű magányosság érzése kerített hatalmába, amit nem csak a lelkemben éreztem, hanem a fizikai testemben is.
Aztán teljesen rám borult valami borzalmas elhagyatottság érzete. Az aggodalom pedig úgy fokozódott bennem, ahogyan az elhagyatottság érzete is nőtt. Teljes tudatában voltam Isten távollétének, valamint a lelkemben jelenlévő sivárságnak és gyötrelemnek. Próbáltam valami vigasztalást keresni, de csak a mindent betöltő magány és ridegség fala növekedett fokról fokra, míg nem azt éreztem, hogy lelkem elhagyja tudatomat, - Isten nélkül! És aztán,- akár egy filmen,- bűnök kígyózni kezdtek bennem, súlyosabban, mint hogy azt szóban ki lehetne fejezni. Éreztem,- mondhatnám megtapasztaltam- mindet, mint a sajátjaimat, mert bennük éltem. Éreztem, mi megy át az emberek agyán, szívén, bensőjében, mikor megválnak életüktől.
Átéltem azok szenvedéseit, akik elhagyni készülnek életüket; éreztem azt, amit a baba érez abortusz közben, megtapasztaltam a bántalmazottak sérelmeit, átéltem a drog, - és alkoholfüggőséget, és a prostitúciót. A bűnök fajtái egytől egyik átvonultak a lelkemben. Mindehhez valami szörnyű alávalóság érzete társult. Úgy éreztem, nem mehetek ki a házból, mert Isten elvetett engem, és megéltem ISTEN TELJES HIÁNYÁNAK állapotát. Ez valami olyan borzalmas üresség, amit semmi nem tölthet be; itt a földön is van emberi bűn és bánat, de nem érezzük a bűn támadásának terhét, mert Isten jelenlétében élünk.”

Aztán a gyötrő magányosság érzetének feloldására a látnoknő a férje segítségét kérte, akiről tudta, hogy a kegyelem állapotában van, és aki rögtön imádkozni is kezdett érte. Ő még mindig érezte a rettenetes ürességet és egy erős késztetést arra, hogy kirohanjon a házból, be a kocsiba, és gyorsan elhajtson. Tudta, hogy ez csak egy démoni kísértés, aminek minden erejét megfeszítve ellen kell állnia. A földre vetette magát és karjait kereszt alakban kitárva kérte Istent, hogy térjen vissza hozzá. Aztán úgy érezte, mintha a lelke megszólalna, és tudta, hogy a Szentlélek betöltötte őt, mert a béke és elégedettség érzése uralkodott el rajta úgy, mint soha azelőtt.
Rendkívüli élményét ezekkel a szavakkal foglalja össze:
„ Íme, így zajlik le a FIGYELMEZTETÉS. A bűnös emberek eszméletüket vesztik, kómába esnek, a démonok pedig várják, hogy megkaparinthassák lelküket, mintegy a saját zsákmányukat, mielőtt még az irgalom órája elérkezne. Azok számára, akik életüket Isten nélkül élik, a FIGYELMEZTETÉS percei borzalmasak lesznek. Különösen rettenetes, mikor végezetül az őket körbezáró démoni légiók kezére adják magukat, akik vádolják őket bűneik miatt, és elhitetik velük, hogy Isten nem fog nekik megbocsátani.
A langyos lelkek pedig a töredelmes bánat és kegyelem perceit élhetik majd meg, ha felismerve hibáikat, bocsánatot kérnek, és megtérnek.
Ugyanakkor a kegyelem állapotában lévő lelkeket a Szentlélek jelenléte tölti be.
Tudni kell még azt is, hogy a FIGYELMEZTETÉS lezajlása után a hitetlenek tudományos magyarázattal állnak majd elő, az emberiség kitart tévedéseiben, a bűnök kiterjednek, és üldöztetés kezdődik.
Attól a naptól kezdve az életem már nem ugyanaz. A FIGYELMEZTETÉS alatt az Úr képessé tesz minket arra, hogy a bűn tudatában legyünk. Sosem felejtem el azt a napot. Sírtam azokban a percekben, amikor Isten hiányát éreztem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az érzés minden gyötrelmet felülmúl, amihez csak a testben lévő üresség, a bűnök megjelenése, valamint az elhagyatottság érzésének állandó fokozódása társul.
Most is sírok, amikor erről a tapasztalásról írok, mert még az emléke is fájó, és mindig kérem az Urat, ne kelljen azt újra átélnem, mert nem lennék képes mindazt újra elviselni.
Ez az én személyes megtapasztalásom a FIGYELMEZTETÉSRŐL, egy riport annak lezajlásáról, - a Jézussal együtt való szenvedésről. Ő azt mondta, hogy EZT FOGJÁK A LELKEK ÉREZNI A FIGYELMEZTETÉS ALATT, ÉS EZ CSAK EGY CSEPP AHHOZ KÉPEST, AMIT Ő ÉLT ÁT A MI BŰNEINK MIATT.
A látnoknőnek a továbbiakban is voltak még megtapasztalásai, a FIGYELMEZTETÉSRE vonatkozóan, amellyel kapcsolatban üzeneteket is kapott. Többek között az alábbi magyarázatot adta neki Jézus:
„ Az, hogy Isten elhagy valakit, nem azért történik, mert Isten el akarja hagyni, hanem azért, mert Isten tiszteletben tartja az emberek szabad akaratát. Meg kell tapasztalniuk, hogy a szabad akarattal való visszaélés a bűn, és hogy annak milyen következményei vannak.”
Egymástól függetlenül, különböző helyeken, számos más látnok is hasonló üzeneteket kapott, és kap jelenleg is a Nagy Figyelmeztetésre vonatkozóan.
Ezek arra hívnak fel mindenkit, hogy mindig álljon készen a nagy eseményre, amely bármikor bekövetkezhet, annyira közel van.
Ezért nagyon fontos, hogy lelkünk legyen mindig a kegyelem állapotában, és osszuk meg ezeket az ismereteket mindazokkal, akikkel csak tudjuk. És ami még nagyon fontos: imádkozzunk minél többet, és ne feledjük önmagunkat naponta felajánlani Jézus Szentséges Szívének!

Köszönöm Ritának az áldozatos munkáját, hogy ezt megismerhettük.

2011. december 6., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

 Második eljövetelem ideje majdnem itt van

2011. december 5. hétfő, 15.15
Legdrágább leányom, az előkészületek a Nagyfigyelmeztetésre, mellyel felkészítem az emberiséget, már befejeződtek.
Meg szeretném köszönni az Én drága követőimnek, akik oly sok millió lelket segítettek megmenteni, az Irántam érzett szeretetük révén.
Második Eljövetelem ideje már majdnem elérkezett a világba. Oly sokan még mindig nincsenek felkészülve, de Irgalmam meg fogja védeni őket.
Érkezésem egy dicsőséges esemény lesz. Férfiak, nők és gyermekek fognak térdre borulni, örömmel, csodálattal, és Irántam, az ő Isteni Megváltójuk iránti szeretettel szívükben.
Sokan meg fognak könnyebbülni, mert az emberiség nem tudná túlélni a gyötrelmet, amelyet a sátán és sötét angyalai okoznak, akik elrejtőznek a világ minden részében, és szörnyű fájdalmat okoznak.
Gyermekeim közül sokan olyannyira nem vesznek tudomást a sátán démonairól – mivel egyszerűen nem hisznek létezésükben -, pedig ők, a sátán démonai okozzák a reményvesztett boldogtalanságot a világban.
A sátán démonai generálják az emberek közötti gyűlöletet, a féltékenységet és a gyilkolás vágyát. Nincs már sok idejük hátra, gyermekek, mert Én, a Ti Megváltótok, vissza fogok térni hamarosan, ígéretemhez híven.
Imádkozzatok mindannyian, minden lélek megmentéséért a világban, hogy ők is készen álljanak az Új Paradicsomra a földön.
Megváltótok,
Jézus Krisztus

2011. december 5., hétfő

Forrás fakadt Nagyfaluban 2011-12-03-án

Míg a Zarándok honlapot csináltam, hónapról hónapra feltettem oda a nagyfalui üzeneteket. Ezekben az üzeteketben a Szűzanya többször szólt a világra váró megpróbáltatásokról (Nagy Figyelmeztetés) és több ígéretet is tett. Ezek közül az egyik, hogy a Szentháromság-hegyen forrás fog fakadni - ez most, a december első szombati engesztelő öszejövetel alatt megtörtént(egy Napcsoda kíséretében)! Rövid ismertető és beszámoló:
"Szilágy-Nagyfalu (Nuşfalău, Jud. Sălaj) magyar református többségű település az erdélyi Szilágy megyében, Nagyváradtól északkeletre 90 km-re. A Csilik János atya által vezetett engesztelések 1999-ben kezdődtek Érsemlyénben, majd 2004 óra Nagyfaluban folytatódnak. Minden hónap első csütörtök – péntek – szombat – vasárnapján vannak engesztelések a falu közelében emelkedő Szentháromság hegyen. Az engesztelők száma egy-egy szombaton (érthetően akkor tudnak a legtöbben jönni) 1000 -1500 fő, magyarok és románok, római katolikusok, görög katolikusok, kisebb számban reformátusok és ortodox vallásúak is. Egy nagy katonai sátorban vannak az engesztelések és a szentmisék, nyáron meleg, télen hideg, de ez a résztvevők számát alig befolyásolja. Alkalmanként 4 – 10 pap koncelebrál. Kezdettől fogva csodás gyógyulások, megtérések történtek és történnek a Hegyen.
         A Szűzanya ígéretet tett, hogy a Szentháromság hegyen gyógyító forrás fakad, amely még sokkal több testi és lelki beteg gyógyulására fog szolgálni.
         Ez a forrás 2011. december 3-án, első szombaton reggel felfakadt,
és hatalmas erővel buzog!
   A résztvevők hatalmas napcsodában részesültek, ezt minden jelenlevő látta.
         Erről a csodáról Csilik János atya a következő sms-ben értesített szombaton este:
A vízforrás elindult a Szt. Hegyen! A Szűzanya 2012. január 1-jén fogja személyesen megáldani! Általa gyógyulások fognak történni! Imát várunk
és ígérünk minden nap!
Kimondhatatlan hála és dicsőség az Úrnak és Édesanyjának!
                                                                                     Kovács Győző"

Nagyfalui üzenet, 2011. december

2011(2012) – A NAGY FIGYELMEZTETÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE – DECEMBER
”Legyetek mindig készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok!” (Mt.24,44)
87. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a következő fejezeteket: Jel. 1;2, Mt. 24;25. 
Havi mottó:„Aki nem születik újjá vízből, Igéből és Szentlélekből, nem mehet be Isten Országába!”(Jn.3,5)
Havi imaszándék: könyörögjünk az engesztelő közösség és az egész emberiség újjászületéséért!
Konkrét feladatunk: böjtöljünk húsmentesen a böjti napokon egészen Karácsonyig!
 
Tanítás az Úr Jézustól 2011 decemberében
„Az új egyházi év kezdetén, amikor születésemre emlékeztek, az újjászületésről akarok beszélni nektek.
Amikor a Földön éltem, azt mondtam Nikodémusnak és most nektek is: ha nem születtek újjá, nem mehettek be az Isten Országába. Nem elég az, hogy fizikailag megszülettetek, lélekben is újjá kell születnetek.
Hogyan születhettek újjá? Vízből, Igéből és a Szentlélektől!
Miután megszülettetek, a szüleitek, keresztszüleitek elvittek titeket az Isten házába, hogy az Én szolgám megkereszteljen titeket. A szeretteitek jóvoltából a Szentháromság gyermekei lettetek. A keresztelésnél a szeretteitek a ti nevetekben mondtak ellene a gonosz léleknek és megvallották a hitüket. A keresztelés volt számotokra az újjászületés első lépése. Amikor elsőáldozóként és azután bérmálkozóként ti is tudatosan minden kísértésben ellene mondtatok a gonosz léleknek és tudatosan döntöttetek a Szentháromság mellett, ráléptetek az újjászületés útjára.
Az Ige által úgy változtok meg, ha rendszeresen olvassátok a Bibliát és gyakorlatba teszitek azt. Igy az égi üzenet a szívetekbe hatol és kovászként átformál titeket igazi keresztényekké. Az újjászületés egy folyamat, amely egész életetekben tart.
Mindazok, akik megkeresztelkedtek és élik a keresztséget, mindazok, akik olvassák és élik az égi üzeneteimet, azoknak az életét elkezdi személyesen irányítani a Szentlélek. A Szentlélek belső indítást ad, hogy tegyétek meg áldozatok árán is azt a jót, amit olvastatok a Szentírásban, és kerüljétek el a bűnt, ami rossz irányba visz titeket. Ha a Szentlélek vezetésére bízzátok magatokat, Ő az indítások és tiltások mellett irányítani fog, a szomorúságba megvígasztal, tudatlanságotokban tanít, gyengeségetekben megerősít, bűneitektől megtisztít, megvilágosít és szentté tesz titeket. Az isteni indítások és tiltások által a keskeny útra kerültök és lelki örömben, békességben, szeretetben mentek előre az újjászületés útján. Erről a keskeny útról, ha letértek a gonosz lélek, a bűnös világ és a gyengeségeitek miatt, akkor a bűnbánatban és a bűnbocsánatban térhettek vissza Hozzánk. Vigyázzatok, kérjétek a Szentlélektől a lelkek megkülönböztetésének az ajándékát, mert nem minden hangra kell halgassatok. Az a Hang ami épít, buzdít, vigasztal, felemel, a Szentírással, az Egyház tanításával megegyezik, az a Szentlélektől van. Erre mindig kell hallgatni, mert a Menny fele visz. Az a Hang, amely rombol, elszomorít, vádol, amely az önpusztítás felé vezet, az a gonosz lélektől van. Erre soha nem szabad hallgatni, mert rossz irányba, a pokol felé visz.
Ellenőrizzétek önmagatokat, vajon ráléptetek-e az újjászületés útjára? Akik újjászülettek Vízből, Igéből és a Szentlélek által, azoknak megváltoznak a viszonyulásaik Velünk szemben. Ezek a gyermekeim megbékélve élnek Velünk. A szöllőtő és a szöllővessző példázata szerint a szív ima és a kötött ima által bensőséges kapcsolatba kerültök Velünk. Gyermekeim a Mi Nevünkben felveszik a harcot a gonosz lélekkel és követőivel. Választottaim vállalják a gyalázatot Miattunk. Ők, mindent a Mi dicsőségünkre, megörvendeztetésünkre tesznek. Állandó lelki készenlétben várják a találkozást Velünk. Nincs félelem bennük a halál miatt, sőt üdvbizonyosságuk van. Mivel Isten Országát már a Földön a szívükben hordozzák, örökségük lesz az Isten Országa. Ők alávetik magukat az Igének és megtanulnak a Szentlélekre hallgatni.
Hogyan viszonyulnak az újjászületett gyermekeim a felebarátaikhoz? Ők nincsenek senki fölött, senki ellen, csak a felebarátaik mellett. Szeretetben, békességben, egységben élnek minden vallásúval és nemzetiségüvel. Ők, mindenkinek: a javán, újjászületésén, üdvösségén dolgoznak.
Hogyan viszonyulnak az újjászületett gyermekeim önmagukhoz? Lelki éhség és lelki szomjúság jellemzi őket a lelki dolgok iránt. Ezért olvassák rendszeresen a Szentírást, a Szentek életét, az építő könyveket, ezért járnak rendszeresen a templomba prédikációt hallgatni, ezért néznek építő filmeket, ezért mennek lelki közösségbe, hogy épüljenek és építsenek másokat. Nekik csak olyan barátaik vannak, akik a jó irányba tartanak . Választottaim másképpen gondolkoznak, beszélnek, élnek, mint az alvilág és az evilág fiai. Számukra a lélek lesz az első helyen, nem a test. Ők a maradandó dolgokra teszik a hagsúlyt és nem a mulandókra. Ők, szívesen adakoznak szent célokra, mert hiszik azt, hogy százszorosan fogják azt visszakapni a Földön és az örök életben. Ők csak a jó példákat követik, és jó példát adnak felebarátaiknak.
Befejezésül még elmondom nektek azt nincs újraszületés a lélekvándorlás által, csak újjászületés a víz, az Ige és a  Szentlélek által!
Születésem hónapjában megáldalak titeket az újjászületés kegyelmével!!!
 
 
 
+ Stefano Gobbi atya beszéde San Marinóban 1996 június 24-én - Krisztus dicsőséges eljöveteléről
Ezen a Nemzetközi Papi lelkigyakorlaton, amelyet +Stefano Gobbi atya – a Máriás Papi Mozgalom – vezetője tartott kb. 300 pap, 25 püspök és egy bíboros vett részt. Ezt a lelkigyakorlatot röviden ismertetem.
Hol arat diadalt Mária Szeplőtelen Szíve? Egyedül Krisztus dicsőséges eljövetelében arat diadalt.
„Ne féljetek: miként egykor nektek ajándékozta Szívem az Üdvözítőt, úgy fogja ezekben az időkben nektek ajándékozni Szeplőtelen Szívem az Ő üdvösségének örömhírét. A szent éj gyümölcsének hamarosan fog örülni az egész világ, amelyet most átjár a sötétség, és amelyet elszakítottak Fiamtól. Szeplőtelen Szívem diadala akkor valósúl meg, amikor szegény eltévelyedett fiaim szívében újra megszületik Jézus! Legyen bizalmatok és ne kerítsen hatalmába sem az aggódás, sem a csüggedés! A rátok váró jövő fényes hajnalhasadás lesz az akkorra már megtisztult világ számára”. (Szűz Mária üzenete 1975 dec.24-én)
„Az elsőhöz lesz hasonló Jézus második eljövetele is. Ahogy ezen az éjszakán megszületett, úgy fog visszatérni Jézus dicsőségben, mielőtt végül eljön az utolsó ítéletre, amelynek órája még rejtve van az Atya titkai között. A világ teljesen be fog burkolózni az Isten tagadás sötétségébe. Igy szinte senki sem lesz képes az Ő fogadására. Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a Földön? Jézus váratlanul fog eljönni, hogy megkezdje uralmát a világban!” (Szűz Mária üzenete 1978 dec.24-én)
Krisztus eljövetelét megszokott gondolatmenetünk szerint a parúziával (világvégi visszajövetellel) azonosítjuk, amikor majd, mint Bíró jön el. Jézus dicsőséges visszajöveteléről az utóbbi időben már készítettek teológiai kifejtést.
Mit mond a Szentírás Jézus második eljöveteléről? A Szentírás egyes részeiben azt találjuk, hogy Jézus ebbe a világba fog eljönni, ahol meg fogja semmisíteni a gonosz hatalmát.
·         „Amikor újra eljön az Emberfia, talál-e hitet a Földön?” (Lk.18,8) Ha hitet akar találni Jézus, akkor el kell, hogy jöjjön a Földre! Az utolsó ítéletkor megszűnik a Föld és ítélet következik, a Paradicsom vagy a pokol, de a Föld eltűnik.
·         „Galileai férfiak! Mit álltok itt Égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek felment a Mennybe, úgy jön el ismét, ahogy a szemetek láttára a Mennybe szállt.” (Ap.csel.1,11) „Eljön az Ég felhőin!” (Mt.26,64) Amíg vannak felhők, addig nem következik be az utolsó ítélet. Krisztus a felhőkön jön el erre a Földre!
·         „Az angyal bezárta a poklot, hogy a sárkány félre ne vezesse többé a nemzeteket” (Jel.20,3) Ennél fogva meg lesz törve a sátán hatalma. Életre kelnek mindazok, akiket azért öltek meg, mert nem imádták a vadállatot és bálvány képet, hogy Krisztussal uralkodjanak. Ez lesz az első feltámadás! A második feltámadás, az utolsó ítélet után minden emberre fog vonatkozni. Az ezer évet jelképesen kell értelmezni. Tény: Krisztus fog uralkodni, miután megtöri a sátán hatalmát és ártalmatlanná teszi azt.
·         Akkor majd megjelenik a gonosz, akit az Úr Jézus elsöpör szája leheletével és megsemmisíti jövetelének és megjelenésének tündöklésével!” (2 Tessz.2,8) Az Úr még a világ vége előtt megjelenik, eljön és megsemmísiti a gonosz hatalmát.
Mit mond erről az Egyház Tanítóhivatala? Boldog II. János – Pál pápa mondta 1993-ban, az A.E.Á.-ban, a nagy Világifjúsági Találkozón. „A világ minden tájáról való fiatalok találkozóján felkiáltunk: Maranatha! Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel.22,20) Nemrég kérdést intéztek a Hittani Kongregációhoz: Miképpen kell érteni Jézus dicsőséges eljövetelét? Mint utolsó ítéletre való eljövetelt, vagy még a Földre való eljövetelt? A válasz: „Ezzel a témával kapcsolatosan még sohasem nyilatkozott hivatalosan az Egyház! Ezért lehet akár az egyik, akár a másik felfogást is képviselni!
Krisztus második eljövetele milyen eseményekkel fog egybeesni?
·         Valamennyi teremtmény tökéletes módon fogja teljesíteni Isten Akaratát: „Legyen meg a Te Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is!” „Jöjjön el a Te Országod!” Amikor Jézus újra eljön, a világ elfogadja az Ő Országát és újból tökéletes módon fogja dicsőíteni az Atyát, miként a teremtés kezdetén. Luisa Picaretta olasz misztikus, aki 60 évig bénán feküdt, 50 évig csak Oltáriszentséggel élt, akinek a boldoggá avatása elindult, sokat beszélt Krisztus eljövendő földi Országáról: „A teremtés után 2000 évvel következett be a vízözön, az emberiség megtisztítására, a következő 2000 év után következett a vérözön, a Megváltás. És újabb 2000 év után következik a tűzözön, a lelki tűz özöne, amely legyőzi a világban uralkodó gyűlölet tüzét és végül eljön erre a világra az Isten-i Akarat Országa, amikor minden teremtmény tökéletesen fogja tenni az Isten-i Akaratot.”
·         Jézus visszajövetele egybe esik a második Pünkösddel! A második Pünkösd világszinten fog végbemenni. Az egész világra leszáll különleges módon a Szentlélek és meg fogja tisztítani és át fogja alakítani minden ember szívét. Mindenki karizmatikus lesz és dicsőíteni fogja az Urat.
·         Jézus eljövetele a Földre az Isten-i Irgalmasság legnagyobb csodája lesz!Az isteni Irgalmasság csodája által: a bűnösök megtérnek, a gyengék támaszt, a betegek gyógyulást nyernek, a távollévők visszatérnek az Atya-i Házba, a megosztottak teljes egységre jutnak!” Ekkor lesz a szeretet civilizációja.
·         Jézus eljövetele egybe esik az Oltáriszentség megdicsőülésével! Jézus, aki eljön és dicsőségesen megnyilvánul, mintegy egyesül „azzal a Jézussal”, aki jelen van az Oltáriszentségben, és mintegy feltöri azoknak a színeknek az ajtaját, amelyek Őt még leplezik, hogy teljes hatalmával megmutatkozhasson, mindent megújitson és végül Új Eget és Új Földet hozzon! „Maranatha! Jöjj el, Uram Jézus!”
Házi feladat decemberre:
„LEGYEN A KÖSZÖNÉSÜNK EGYMÁS KÖZÖTT: MARANATHA! JÖJJ EL URAM JÉZUS!”
Előretekintés 2012 januárjára:
Elkezdődik az elkötelezett engesztelők intenzív felkészítése a Nagy Figyelmeztetésre! Aki csak tud, úgy jöjjön a kilencedre, amely januártól – szeptemberig tart, mintha a főpróbára jönne. Az utolsó idők témái elsőszombaton és elsővasárnap lesznek! Missziós lelkülettel adjuk át az üzeneteket és tanításokat mindazoknak, akik elfogadják azokat. Januárban 1-5-6-7-én lesznek az engesztelések a Szentháromság hegyen, délután 13 órától! Jó volna, ha az Új Évet együtt kezdenénk!
Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog Új Évet kívánunk minden engesztelőnek és jóakaratú embernek!

Visszatekintés 2011 novemberére
Elsőcsütörtök
Mondd Iluska, a megtérésed előtt és után hogyan viszonyultál a halálhoz?
Megtérésem előtt félelem volt bennem, amikor arra gondoltam, hogy egyszer én is meghalok, találkozni fogok Istennel és el kell számoljak az életemről. Hittem azt, hogy van Mennyország, Tisztítótűz és Pokol. Nem szerettem volna a Pokolba kerülni, amely örökké tart. Betegségeimben, amikor élet és halál között voltam, nagyon komolyan elgondolkoztam azon, ha most meghalnék vajon hová kerülnék? Elhatároztam, hogy megkeresem a Jó Istent még mielőtt meghalnék és bocsánatot kérek Tőle minden bűnömért, amit elkövettem, jóvá teszem azokat és új életet akarok kezdeni.
Megtérésem után eljutottam arra a szintre, hogy bármikor örömmel találkozzak az Irgalmas Jézussal. Elmúlt belőlem a félelem és helyére az üdvbizonyosság lépett. Minden nap arra törekszem, hogy kerüljem a bűnt, a bűnre vezető alkalmat és megőrizzem a lelki békét, amely elővételezett Mennyország a szívünkben. Kérlek titeket engesztelő testvéreim, hogy minden este úgy feküdjetek le bűnbánattal, mintha az az utolsó lehetőség lenne számotokra a megbékélésre.
Elsőpéntek
Mondd Iluska, szerinted mi teszi értékessé novemberben a temetőt?
Szerintem nagyon jó az, ha szeretteink sírján gyertyát gyújtunk, ha koszorút viszünk a sírra, ha rendbe tesszük azt, ha gyönyörű sírkövet állítunk... Ezek szerintem mégis másodlagosak. A legfontosabb az, ha szeretteinkért imát, böjtöt, szentmiséket, zarándoklatokat, jócselekedeteket, szenvedéseinket, Istennek tetsző életünket ajánljuk fel. Szerintem csak ezek azok a jó dolgok, amelyek igazán széppé, értékessé teszik a temetőt, elköltözött szeretteink életét és a miénket is. Én arra kérlek titeket, hogy éljetek úgy, mint Éva Asszony, hogy púrgatórium nélkül jussatok a Mennyországba.
Elsőszombat
A Szűzanya hála könnyeket hullatott reánk örömében, azért, mert egyre többen komolyan vesszük az engesztelést. A Szűzanya kérései voltak: legyünk tiszta, fehér rózsácskái, legyünk hűségesek ezen a keskeny úton, tartsunk minden este lelkiismeret vizsgálatot és reggelenként lelki bemosakodást végezzünk. Három nagyon fontos dolgot kért: végezzük el minden reggel a felajánló és áldáskérő imát, amely által teljes védelemben részesülünk. Ne szégyeljük az engesztelők keresztjét, amely által külső védelemben részesülünk. A szent olajjal kenjük meg magunkat és szeretteinket, amely által tisztulásban, gyógyulásban, szabadulásban részesülhetünk.
Elsővasárnap
Mondd Iluska, az életedben voltak-e túlvilági tapasztalataid?
Igen, egyszer! Szűlésem után élet – halál állapotába kerültem. Ekkor nagyon sok fehér ruhába öltözött angyalt láttam, akik összekulcsolt kezekkel imádkoztak értem, hogy meggyógyuljak és fel tudjam nevelni gyermekemet.
Szerinted, ha elveszítünk valakit a családból, akit nagyon szerettünk, hogyan engedhetjük el Isten Kezébe? Ez nagyon fájdalmas érzés! Nekünk is nagyon hiányzott Éva Asszony miután meghalt. De, amikor megjelent ragyogó formában, vele együtt boldogok voltunk.
A mennyei Atya üzenete volt elsővasárnap, hogy áldozatos jelenlétünkkel megenyhithetjük az Ő Igazságos haragját, amelyet a bűnben élő emberiség miatt érez. Megköszönte azt, hogy már nem félelemmel, hanem szeretettel közeledünk Hozzá. Kérte, ne aggodalmaskodjunk, mert velünk van életünk minden helyzetében és nagyon szeret minket!
Krisztus Király ünnepe
Én mindig örömmel várom Krisztus Király ünnepét és arra törekszem, hogy megörvendeztessem Őt. Mivel örvendeztettem meg Krisztus Királyt? Engesztelek azokért, akik csak töviskoronát vagy vegyes koronát (egy tövis-egy virág) tesznek még a XXI. század elején is Szent Fejére. Én arra törekszem, minden nap, hogy csak virágkoszorút tegyek Krisztus Király fejére. 13 évvel ezelőtt, még Érsemjénben koronáztuk meg először Krisztus Királyt, a kérésére. Amikor a Nap sugarai rávetődtek Krisztus Király Szívére tudtuk, hogy örül ennek az ünnepnek és nekünk is, hogy engedelmeskedtünk Neki.
Itt, a Szentháromság hegyen érzem, hogy a Szentháromság áldó karokkal vár. Ők segítenek, hogy békésen vigyük a keresztünket. Krisztus Király az Ő megáldott szobra által: szeret, megáld, örül, hogy engeszteljük Szent Sebeit. Ő elmondta, hogy megjelölte a kereszt és a háromszög jelével nemcsak a Szent Hegyet, hanem az engesztelőket is.
Fény és erő árad a Szent Hegyről. Itt, megértjük mit kell tenni az utolsó időben és erőt is kapunk a példás engesztelő életre. Krisztus Király kérte, hogy szeressük Őt az Oltáriszentségbe, áldozzunk tiszta szívvel rendszeresen, szeressük a szentséglátogatást és szentségimádást. Végül azt kérte Krisztus Király, hogy szeressük a csendet, mert csak általa veheti fel velünk a kapcsolatot.
(kérdezett Ft. Csilik János)

Márton által Dejtéről 2011. december 4-én

Szűzanya üzenete Dejtén december 4-én:
Adventben csöndesedjünk el, imádkozzunk, várjuk Jézust, örüljünk jövetelének. Tegyünk jót, szeressük egymást, vessünk ki a szívünkből minden gyűlöletet és rosszat. Martinnal a Magnificatot imádkozta a Szűzanya. Örült, hogy eljöttünk, megölelt és megáldott mindenkit.

A Csoda. A Jel


1965. Író. (Garabandal-1) 44.
A Nagy Csoda: A Figyelmeztetés után következik a Nagy Csoda, amit Conchita naplója e részében jelez. Mindaz, amit az eseményről tudunk, az alábbiakban foglalható össze:
Conchita pontosan ismeri a Nagy Csoda időpontját. Rajta kívül még három személy, akik közül kettő Rómában lakik. Conchita nyolc nappal a Nagy Csoda bekövetkezése előtt tudatja a világgal az időpontot. Az ily módon előre jelzett Csoda nagyobb lesz, mint a fatimai. Ez ugyan csak Garabandalban lesz látható és a falucskát körülvevő hegyekben. Csütörtöki napon lesz, este ½9-kor, egy, az Oltáriszentséggel kapcsolatos szent vértanú ünnepén.
Ez a Csoda egybeesik majd az Egyház szempontjából fontos eseménnyel. (Ilyen eseménye volt már az Egyház történetének néhányszor a múltban, de nem Conchita életében.) A Csoda  10-15 percig tart. A garabandáli fenyőknél egy jel marad, amelyik önmagában csodálatos tünemény lesz. Sem Conchita, sem a három látnok gyermek jelenléte nem lesz szükséges ennél a csodás eseménynél, amelyet az Isten hoz létre a Szent Szűz közbenjárására.
A jelenlévő betegek meggyógyulnak és a hitetlenek megtérve távoznak. Padre Pio látni fogja a Nagy Csodát, éppúgy, mint a pápa, bármelyik helyén legyen is a világnak. Az a pápa látja majd, aki a Csoda idején uralkodik.
Ha a Nagy Csoda után sem tér meg az emberiség, akkor Isten nagy büntetést mér a világra.

1965-1983. Író, Látnokok. (Garabandal-1) 122.
A FIGYELMEZTETÉS ÉS A CSODA
A három garabandáli látnok elbeszélése alapján
1965 novemberétől, a jelenések végétől kezdve Conchita, Mari-Loli és Jácinta látnokok időről-időre interjúkat adtak, amelyekben kifejtették, hogy mit gondolnak a világhoz szóló Figyelmeztetésről és a nagy garabandáli Csodáról. Figyelemreméltó, hogy bár ugyanazokat a kérdéseket tették fel nekik, gyakran újabb vagy pontosabb tájékoztatással szolgáltak, vagy, hogy más-más perspektívából látták a dolgokat. Tekintettel erre, és, hogy minél teljesebb képet kapjunk a jelenésekről, igyekeztünk az összes rendelkezésünkre álló beszélgetésből egy olyan összeállítást adni, amelyben elkerülhetők a felesleges ismétlések. Az alábbiakban közreadjuk kutatásaink eredményét. Az egyes részeket időrendi sorrendbe rendeztük.
Az olvasónak meg kell értenie, hogy az egyéni kinyilatkoztatásokkal foglalkozó teológia általános alapelveivel összhangban nem állítjuk, hogy az idézett látnokok emlékezete vagy magyarázata tévedhetetlen lenne. (F. Turner és A. Combe garabandáli jelenés-szakértő atyák megjegyzése.)

1965. Conchita.  (Garabandal-1)
66.
A Szent Szűz tudatta velem a Nagy Csodát, amit a mi Urunk Jézus Krisztus az ő közbenjárására visz majd végbe.
Miként a Büntetés, amelyet megérdemlünk, nagyon nagy lesz, ugyanúgy lesz minden mértéket felülmúló a Csoda, abban a mértékben, ahogy rászorul arra a világ.
A Szent Szűz megmondotta nekem a Csoda napját s azt is, hogy milyen lesz a Csoda. Nyolc nappal előbb kell közölnöm ezt a világgal, hogy az emberek Garabandálba mehessenek. A pápa látja majd a Csodát ott, ahol lesz. Padre Pio is látni fogja. A jelenlévő betegek meggyógyulnak, a bűnösök megtérnek. Akik majd látják a Nagy Csodát, amelyet Urunk, Jézus a Boldogságos Szent Szűz közbenjárására művel, többé nem kételkedhetnek.
Most mindnyájan várjuk a Csoda nagy napját, hogy lássuk, megváltozik-e a világ, és ezzel elkerüljük-e a Büntetést.
116.
Az eljövendő nagy Csoda
Erről a Csodáról csak Conchita értesült. Pelletier atya által oly érzékletesen kommentált naplójában is megemlíti ezt az eseményt. (Ez a Garabandalról szóló legalapvetőbb könyv.)
„A Szűzanya – mondja Conchita – megtiltotta, hogy elmondjam, hogy miben áll ez a Nagy Csoda. Az idejét sem szabad elmondanom, csak nyolc nappal eljövetele előtt. Csak annyit mondhatok, hogy egy örvendetes egyházi eseményhez – és a szent Eucharisztia mártírjának ünnepéhez kapcsolódik, hogy egy csütörtök este 20 óra 30 perckor következik be, hogy mindenki, aki a faluban vagy a környező hegyekben tartózkodik, látni fogja, és hogy a betegek meggyógyulnak és a hitetlenek hinni fognak. Ez lesz a legnagyobb csoda, amit Jézus a világért valaha is tett. Semmi kétség nem lesz afelől, hogy Istentől jön, és hogy az emberiség javát szolgálja. A Csoda jele – un senal del milagro – mindörökre a fenyőfáknál marad, ezt le lehet majd filmezni vagy közvetíteni lehet a televízióban.”
Ám a Nagy Csoda bejelentése előtt lesz egy „Aviso” – nehezen fordítható spanyol kifejezés, amit úgy kell érteni: Figyelmeztetés, hogy figyelemmel legyünk, hogy az egész világ figyeljen a nagy Csodára.

1973. Író, Conchita. (Garabandal-1) 131-132.
K: Mi történik majd a Csoda napján?
C: Megpróbálok a legjobb tudomásom szerint válaszolni, aszerint, amit a Szűzanya elmondott nekem. Azt mondta, hogy Isten nagy Csodát tesz, és hogy nem lesz kétség afelől, hogy az valóban csoda lesz. Közvetlenül Istentől jön, emberi közreműködés nélkül. A Szűzanya elmondta nekem, hogy melyik évben, melyik hónapban, és milyen napon jön el a Csoda, így hát ismerem az időpontját.
K: Mikor lesz?
C: Hamarosan bekövetkezik, de nem mondhatom meg, hogy mikor, csak nyolc nappal korábban.
K: Mi történik pontosan azon a napon?
C: Nem szabad elmondanom, hogy pontosan mi történik. Amit elmondhatok az az, hogy aki Garabandalban lesz azon a napon, látni fogja. Az ottlévő betegek meggyógyulnak, bármilyen betegségben szenvedjenek, és bármilyen vallásúak legyenek is. De ehhez ott kell lenniük.
K: Ugye azt is mondta, hogy a Csoda napján a jelenlevő emberek megtérnek?
C: A Szűzanya azt mondta, hogy mindazok, akik ott lesznek, hinni fognak. Látni fogják, hogy a Csoda közvetlenül Istentől jön. A jelenlevő bűnösök megtérnek. Azt is mondta, hogy a Csodát le lehet fényképezni, és közvetíteni lehet a televízión. Hogy attól fogva egy állandó Jel lesz a fenyőfáknál, amit mindenki láthat és megérinthet, de nem érezhet. Ezt nem tudom megmagyarázni.
K: Vagyis a Csoda napján egy nem ember alkotta csodálatos Jel jelenik meg?
C: Igen. És ez a Jel megmarad az idők végezetéig.
K: Azt mondta, hogy a Jelet le lehet majd fényképezni, és közvetíteni lehet a televízión, de tapintásra nem érzékelhető?
C: Olyan lesz, mint a füst: látható, de kézzel nem érzékelhető.
K: A betegekkel kapcsolatban...A Szűzanya beszélt egy vak emberről, bizonyos Joey Lomanginoról. Mit mondott róla?
C: Azt mondta, hogy a Csoda napján visszakapja látását. Beszélt még egy paralízises gyermekről is, aki garabandáli. Ő is meggyógyul. A Szűzanya csak ezt a két embert említette név szerint.
K: Mondana valamit Luis Andreu atyáról?
C: Igen. Az atya gyakran feljött a faluba, hogy meggyőződjön arról, hogy a jelenések valódiak-e vagy hamisak. Egy idő után hitt bennük. Egyszer, amikor a fenyőknél voltunk, extázisban, hirtelen kiabálni kezdett: „Csoda! Csoda! Csoda!” Amikor ez történt, a Szűzanya azt mondta: „Most az atya lát engem, és látja a Csodát”.
K: Luis atya valóban látta a Csodát?
C: Igen. Azon a napon, amikor hazatért barátaival, azt mondta nekik: „Ez életem legszebb napja. Milyen jóságos Anyánk van a Mennyben. A jelenések valódiak.” Amint ezeket mondta, meghalt.  
K: A Szűzanya nem mondott olyasmit, hogy Andreu atyával kapcsolatban történni fog valami a Csoda napján?
C: Igen. Azt mondta, hogy a Csoda napján testét romlatlanul találják meg.
1974. Író, Conchita. (Garabandal-1.) 132-133.
K: Gyermekét elviszi majd Garabandálba a Csoda eljövetelekor? (Conchita akkor várta első gyermekét, aki áprilisban született meg.)
C: Nem tudom, hogy elmegyek-e. (Amikor tovább kérdeztük, ezt válaszolta:) Természetesen el szeretnék menni, de nem tudom, hogy a körülmények megengedik-e. Egyébként nem szükséges, hogy ott legyek.
K: Azt mondta, hogy a Csoda egybeesik egy nagy eseménnyel az Egyházon belül. A Szűzanya elmondta-e, hogy miről van szó, és tudna-e erről bővebben beszélni? 
C: Igen, tudom, hogy mi lesz ez az esemény. Olyan különös eseményről van szó, ami nagyon ritka az Egyházon belül, életemben még nem került ilyenre sor. Nem egy teljesen újszerű vagy váratlan dologról van szó, hanem egy olyan ritka eseményről, mint például egy hittétel kihirdetése, olyan értelemben, hogy az egész Egyházra hatással van. Ez az esemény a Csodával azonos napon következik be, de nem mint a Csoda következménye. Egyszerűen egybeesik vele.
K: Hogyan jelenti majd be a Csodát?
C: Nem tudom pontosan. Minden bizonnyal 8 nappal a Csoda előtt, éjfélkor telefonon felhívom Joey-t, és igénybe veszem a rádiót, a televíziót vagy bármit, ami a segítségemre lehet a hír gyors közzétételében. De ebből nem csinálok magamnak gondot. Tudom, hogy ha Szűzanyánk úgy akarja, akkor ott leszünk.
K: Joey azt mondta, hogy Garabandálba utazik, rögtön a Figyelmeztetést követően. Tudja, mennyi idő telik el a Figyelmeztetés és a Csoda között?
C: Jó gondolat Joey részéről, hogy a Figyelmeztetés után mindjárt oda megy, de nem tudom, mennyi idő telik el a Figyelmeztetés és a Csoda között.
K: Gyakran gondol a Csoda és a Figyelmeztetés napjára? Türelmetlenül várja azokat?
C: Néha úgy gondolok rájuk, mint egy hamarosan bekövetkező eseményre, néha meg mint egy távoli dologra. Közelinek érzem a napot, amikor arra gondolok, hogy az emberek mit sem törődnek az Üzenettel, mert a Csoda után elérkezhet a Büntetés is. Igen, türelmetlenül várom. Várok...A Szűzanya sohasem hazudik. Hogy a Szűzanya szavai beteljesedjenek az kell, hogy a Figyelmeztetés és a Csoda bekövetkezzenek. Mindez egyetlen Üzenetet képez.
K: Amikor a Szűzanya kétszer említette Önnek Joey esetét, beszélt-e másról is, vagy csak a szeméről?
C: Joey-vel kapcsolatban csak azt tudom, hogy a Csoda napján új szemeket kap, és hogy azután mindig látni fog.

1977. Jácinta. (Garabandal-1.) 131.
(A Szűzanya sosem beszélt Jácintának a Csodáról. Amikor erről kérdeztük, csak annyit tudott mondani, hogy „mindenki hinni fog”.)

1977. Író, Mari-Loli, Conchita. (Garabandal-1)
131.
K: Egy jelenés alkalmával hallott a Csodáról? Ki beszélt róla?
M-L: A Szűzanya beszélt nekem róla.
K: Mit tud a Csodáról?
M-L: Csak annyit tudok, hogy a Figyelmeztetés után egy éven belül bekövetkezik.
K: Családjával Garabandálba megy a Csoda eljövetelére?
M-L: Ha Isten is úgy akarja.
134.
K: Látta a Csodát, vagy megmondták, hogy milyen lesz?
C: A Szűzanya beszélt nekem róla, és pontosan elmagyarázta, hogy miben áll majd.
K: Egyedül volt, vagy a többi lánnyal, amikor a Szűzanya a Csodáról beszélt?
C: Erre nem emlékszem.
K: Milyen lesz a Csoda?
C: Hiába próbálnám elmagyarázni, nem tudnám. Jobb, ha megvárják, amíg eljön.
K: Megismételné nekünk, hogy mely hónapokban várható a Csoda?
C: Március és május között.
K: Egyesek azt mondják, hogy valami csodálatos módon fogja bejelenteni a Csoda eljövetelét. Megmagyarázná ezt?
C: Azt hiszem, hogy ahogy bejelentem, az egy másik csoda lesz, mert óriási felelősség nehezedik rám, és egy csodára van szükségem, hogy kimondhassam.
K: Ha mondjuk a falutól távol, a hegyekben vagyok, ahonnan azért láthatom a fenyőfákat, tisztán láthatom-e majd a Csodát? És ha beteg vagyok, meggyógyulok-e ilyen távolságra?
C: Tisztán látni fogja a Csodát, és ha Isten is úgy akarja, meggyógyul.
K: Vannak, akik azt mondják, hogy ha azon a napon Mária-kegyhelyekre utazunk Európában, vagy Amerikában, akkor gyógyulást nyerünk. Mit tud erről? 
C: Erről a Szűzanya semmit sem mondott nekünk.
K: Azok, akik szilárdan hisznek az eljövendő Csodában, de életvitelükből kifolyólag nem tudnak akkor Garabandálba menni, gondolok itt a szerzetesekre vagy a zárdában élő nővérekre, vajon részesülnek-e különleges kegyelemben azon a napon?
C: A magam részéről nem tudom. Ez azoktól az emberektől függ, vágyaiktól, hitüktől, áldozatkészségüktől, engedelmességüktől.
K: Szóba került-e a jelenések során az a tengernyi ember, akik több nappal a Csoda előtt Garabandálba kívánnak menni? Sokan aggodalmukat fejezték ki az élelmezéssel és a tisztálkodással kapcsolatban. Erről mi a véleménye?
C: Hagyjuk ezt Istenre. Tegyük meg a tőlünk telhetőt, és gondoljunk arra, hogy „Isten csodát tesz”. 

1990. Pap. (Garabandal-1) 120-122.
Mikorra várható a nagy Csoda?
Az alábbi riportban Francois Turner domonkos atya, Garabandal neves ismerője világít rá néhány dologra ezzel kapcsolatban. Mindenek előtt a következőket kell tudni:
1. A Csoda egy csütörtöki napon lesz, 20 óra 30 perckor.
2. A hónap 7. és 17. napja között, de sem 7-én, sem 17-én.
3. Márciusban, áprilisban vagy májusban következik be.
4. Az Eucharisztia egy mártírjának napján, aki nem spanyol, és akinek neve Spanyolországban ritka.
5. A Csoda napja egybeesik egy ritka eseménnyel, ami fontos és boldog eseménye az Egyháznak és a keresztényeknek.
Mielőtt bekövetkezik a Csoda, ugye Santander püspöke személyes jelet kap róla?
– Igen, a püspök tudja, hogy ez így lett megjövendölve...

1990. Szűzanya. (Ecuador-1) 85.
Amikor majd az egész világon véget érnek a jelenések, nagy Jelet hagyok itt és minden egyes helyen, ahol megjelentem. Isten veletek kicsinyeim! Isten veletek gyermekeim!

2011. december 4., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

(12) - Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért

2011. december 3., szombat, 19:40
Leányom, szükségem van miden hívő imájára, hogy a gonosz emberek lelkét megmenthessék.
Sokan annyira tele vannak büszkeséggel, mert állításuk szerint Tanításom ismereteivel rendelkeznek, hogy alázatuk hiánya fájdalmat okoz Nekem. Nekik imádkozniuk kell, hogy újra kicsik lehessenek és bízni tudjanak Bennem. Kérjétek meg őket, hogy a következő imát imádkozzák:

„Ó, Jézusom, segíts nekem a büszkeség bűnének elkerülésében, amikor a Te Nevedben beszélek.
Bocsáss meg nekem, ha bármikor, bárkit is lenéznék Szent Nevedben.
Segíts nekem meghallani, Jézus, amikor a Te hangod szól, és tölts el engem Szentlelkeddel, hogy meg tudjam különböztetni Szavad igazságát, amikor az emberiséget hívod.” Ámen.

Próféták a Második Eljövetelemre való felkészítéshez

2011. december 3., szombat, 20:45
Drága szeretett leányom, nagy megdöbbenéssel figyelem azokat a követőimet, akik ezeken az üzeneteken keresztül Szent Szavamat visszautasítják. Mennyire elszomorít ez Engem!
Felkérem gyermekeimet, hogy mindenhol imádkozzanak azokért, akik az életük során Istent elutasítják. Ugyanakkor azt is sürgetve kérem, hogy imádkozzanak azokért a követőimért is, akik figyelmen kívül hagyják, vagy már elfelejtették, hogy Második Eljövetelem be fog következni, és ezt nem lehet megállítani. Ez egy fontos esemény, és erre mindegyikőtöknek fel kell készülnötök.
Próféták voltak a világba küldve, hogy születésemet előre meghirdessék. Prófétákat küldött Atyám is, hogy a lelkek üdvösségét már a kezdetektől fogva felkészítse. Próféták lettek most is a világba küldve, hogy az emberiséget felkészítsék Második Eljövetelemre.
Ébredjenek fel mindazok közületek, akik azt vallják, hogy ismernek Engem. Ha ismertek Engem, akkor felismeritek Hangomat is, amikor a szívetekhez szólok. Oly sokan vannak, akik nemcsak ezeket az üzeneteket utasítják vissza, hanem Engem is.
Ezt meg kell érteniük mindazoknak, akik oly gyorsan elítélnek Engem kérésem megtagadásával, mely ezeken az üzeneteken keresztül az egész világ számára adatik.
Miközben makacsul hátat fordítotok Szavamnak, melyet most nektek adok, megtagadjátok Tőlem az imákat is, melyekre oly nagy szükségem van ezekben az időkben. Halljátok meg, amit mondani akarok, mindenekelőtt ti, akik azt valljátok, hogy ismertek Engem.
Ti kegyetlenül átszúrjátok a Szívem. Nagylelkűségetek hiánya azt jelenti, hogy imáitok nincsenek felajánlva, ahogyan a lelkek üdvösségére kellene.
Hol van az alázatotok, és miért álcázzátok Szent Szavam iránti ellenszenveteket hamis alázatotokkal? Hívnotok kell a Szentlelket, hogy Hozzám vezessen benneteket, hogy szívetek teljes szeretetével Nekem dolgozzatok.
Sohase legyetek beképzeltek az Írások (Szentírás) ismerete miatt. Sohase használjátok fel arra Tanításom ismeretét, hogy ezzel másokat megalázzatok. Az Én Nevemben sohase rágalmazzatok, nézzetek le másokat, és sohase gyalázzátok, vagy gúnyoljátok őket. Mert ha így cselekedtek, nagyon megbántotok Engem.
Ébredjetek fel, gyermekek. Készítsétek fel a lelketeket és legyetek nagylelkűek, mert most már rövid az idő.

Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus

2011. december 3., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Irgalmam minden fajtájú, bőrszínű és vallású emberre kiterjed


2011. december 2. péntek, 22.35
Drága leányom, légy erős és gondolj a jó hírre: Irgalmam vissza fogja hozni az Én dédelgetett gyermekeim többségét Szent Szívem keblére.
Azoknak a szegény szerencsétlen lelkeknek, akik életüket a gonoszságnak kötelezték el, szükségük van a te szenvedésedre, hogy meg lehessen őket menteni. Bár ezt rendkívül nehéz megérteni, és emberi szempontból nagyon nehéz ezt elfogadni, bíznod kell Bennem. A te saját szenvedésed, és az Én odaadó követőim szenvedése a lelkek megmentése felé halad. Egyik sem vész kárba. Ez az áldozat egy ajándék Nekem. Ne feledd, a szenvedés is enyhíti az Én terhem.
Kimerülvén saját szenvedésemtől leányom, alig várom, hogy végül átölelhessem Gyermekeimet, az Én Örök Atyámmal együtt.
Gondolj rá úgy, mint amikor bármelyik szeretett családtag emigrál, és sok év után hazatér, mekkora izgatottság van. Mekkora öröm. Gondolj arra a vágyódásra, amit egy szülő érez fia vagy lánya iránt, ha évek óta nem látták egymást, és az újbóli találkozás mennyit jelent.
Én mindannyiatokat szeretlek, gyermekek, el nem múló szenvedéllyel. Nagyon várom már a találkozásunkat, hogy szorosan karjaimba ölelhesselek mindannyiatokat, és Szívemhez közel tarthassalak benneteket. A Családom végre kész az újraegyesülésre, először a Paradicsom megteremtése óta, Ádám és Éva számára.
Kiárasztom Szeretetem és Irgalmam, hogy beburkolja minden Gyermekemet, a világ minden szegletében, kiterjedvén minden fajtájú, minden bőrszínű, minden vallású emberre, és minden bűnösre.
Várjátok ezt a nagy pillanatot idejében.  Végül a nyomorult gyűlölet, a szenvedés, a nyugtalanság, a bizalmatlanság, a kapzsiság, az erőszak és más gonoszság el fog tűnni örökre.  Képzeljétek el, hogy milyen lesz ez, gyermekek: a béke és a szeretet egy csodálatos új korszaka a földön.
Senki ne szalassza el az örök boldogság életét. Szeretnéd, hogy felebarátaid közül senki se legyen kizárva ebből? Mert ha ki lennének zárva, akkor örök sötétségben, a pokol tüzében szenvednének, mindörökké.  Ne feledjétek ezt gyermekek.  Mindörökké.  Azt követően már nincs visszaút.
Imádkozzatok, hogy minden lélek megörökölhesse ezt a Paradicsomot. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akikért személyesen aggódtok. Imádkozzatok minden lélekért.
A ti Jézustok,
Az Emberiség Megmentője és Megváltója