- A Figyelmeztetés egy természetes jelenséghez kapcsolódik, amelynek neve megtalálható a szótárakban, és „A” betűvel kezdődik.
- A Figyelmeztetés közvetlenül Istentől ered, és ugyanabban az időben lesz látható az egész világon.
- Mintha bűneink feltárulnának, és láthatóvá válnának, amelyet megtapasztalnak mind hívők, mind hitetlenek, és függetlenül attól, milyen vallás hívei.
- Mintha bűneink letisztítása történne, hogy előkészítsen a Csodára.
- Ez is egyfajta összeomlás lesz,- amilyennek a halálunkat képzeljük- és mondhatjuk, hogy a halottak közé kívánkozunk a Figyelmeztetés megtapasztalása előtt.
- A Figyelmeztetés a világ lelkiismeretét állítja helyre, azokét is, aki nem ismerik Krisztust, és a nem keresztények is hinni fogják, hogy a Figyelmeztetés Istentől érkezett.
- A legfontosabb azonban, hogy azon a napon, a világon mindenki lát majd önmagában egy jelet; a kegyelem, vagy büntetés jelét. Tehát: Figyelmeztetés lesz.
- Akkor, abban a pillanatban egymagunk leszünk a világban lelkiismeretünkkel, Isten jelenlétében. Látni fogjuk bűneinket, és mindazt, mit azok okoztak.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2011. december 7., szerda
MILYEN LESZ AZ EGYETEMES FIGYELMEZTETÉS? - Luz de Maria de Bonilla (Garabandal) 2008-ban átélhette...
2011. december 6., kedd
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“
2011. december 5., hétfő
Forrás fakadt Nagyfaluban 2011-12-03-án
Nagyfalui üzenet, 2011. december
Márton által Dejtéről 2011. december 4-én
A Csoda. A Jel
2011. december 4., vasárnap
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“
Próféták a Második Eljövetelemre való felkészítéshez
2011. december 3., szombat
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“
Irgalmam minden fajtájú, bőrszínű és vallású emberre kiterjed
2011. december 2., péntek
Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. december 2.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“
Egy szörnyű háború előidézése van folyamatban
Szűz Mária: A büntetés be fog következni
Tetteiket meg kell állítani, különben el fogják törölni szegény gyermekeim millióinak életét.
Gonosz tetteiket nem szabad megengedni, mivel az a céljuk, hogy a többi nemzetben szörnyű pusztítást okozzanak, akiket ellenségnek tekintenek.
A Szomorúság Királynője
2011. december 1., csütörtök
Urunk Jézus üzenetek Jennifer által
2011. november 29. – 16:27
Gyermekem, békém legyen veled abban az időben, amikor a világ az én születésem ünneplésére készül. Gyermekeimet a Királyuk imádásának idejére hívom, mert én vagyok Jézus. Ideje, hogy imádkozva jöjjenek hozzám a Szentáldozás előtt, hogy tisztelegjenek keresztre feszített Megváltójuk előtt.
Eljövök, gyermekeim, és megtisztítom az emberiség szívét. Vívódások lesznek az univerzumban, és a nap, a hold és a csillagok bejelentik az én látogatásom idejét. Gyermekeim, vigyázzatok, mert ha a fényben járni törekedtek, akkor öröm sugárzik majd a szívetekből, és mások tanúi lesznek az én szeretetemnek.
Eljövök, és megmutatom a világnak irgalmam teljességét. Ti, gyermekeim, most jobban kísértésnek vagytok kitéve, mint valaha. Ne adjátok meg magatokat a Sátánnak és társainak, mert mindannyian a saját lelketek gondviselői vagytok. A megtérés nem egy nap alatt, egy óra alatt történik meg, mert ti, gyermekeim, minden nap megtértek, hogy felkészüljetek a mennyek országára; de a szíveteknek nyitottnak kell lennie.
Gyermekeimet 30 napos rózsafüzér imádkozására hívom az én kiválasztott fiaimért. Kérem, hogy az én Anyám Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől kezdve imádkozzátok a rózsafüzér örömteli titkait, és minden rózsafüzért ajánljatok fel az én papjaimért, hogy egyesülve maradjanak a pápa vezetésével [Ez az üzenet XVI. Benedek pápa uralkodása alatt hangzott el.], és az igazságban pásztorolják nyájukat.
Használjátok ki ezt az időt, gyermekeim, hogy csendes imádságban elkerüljétek a világ útjait, amelyek lelketeket a bűn sötétségébe csábítják. Hallgassatok, gyermekeim, hallgassatok nagy figyelemmel, mert Megváltótok mindannyiótokat visszahív a szeretetem fényébe. Most menjetek, mert én vagyok Jézus, és legyetek békében, mert irgalmam és igazságosságom győzedelmeskedni fog.
2011. november 30. – 13:11
Gyermekem, szeretetteljes üzenettel jövök gyermekeimhez. Minden gyermekemnek azt mondom, hogy mindannyian a saját lelketek pásztorai vagytok, mindannyian gondviselői vagytok. Nincs más, aki pásztorkodna a szavaitok, gondolatok, cselekedeteitek felett. Minden cselekedeteteket ti pásztorkodtok.
Ahogy beléptek ebbe a téli időszakba, amikor hideg levegő érkezik, és a virágok és fák nem mutatnak életjeleket, azt kívánom, gyermekeim, hogy meditáljatok születésemről. Eljöttem, és új életet hoztam a világba, hogy az emberiség ne veszítse el lelkét a bűn sötétségében.
Ti, gyermekeim, megkaptátok a kulcsokat, a meghívást a mennyek országába. Eljöttem a világba, és az Eucharisztia által itt is maradok értetek, hogy továbbra is fényt vigyek lelketekbe. Ti vagytok a saját sorsotok gondviselői, gyermekeim.
Gyertek, gyermekeim, és engedjétek, hogy fényt vigyek lelketekbe, és ez az Anyám útján történik.
Ő volt és marad az első példa a Mennyei Atyád akaratának engedelmes követésére. Élj az ő példája szerint! Ugyanazokkal a szavakkal kell válaszolnod az életedre, mint amiket Anyám mondott Gábriel angyalnak: „Legyen nekem a te akaratod szerint.”
Anyám szavai csak visszhangoztak a keresztről, amikor megfeszítettek. Amikor az Atyámhoz szóltam, hogy ez a kehely kerüljön el tőlem, de ne az én akaratom legyen, hanem az Atyámé. Ha a mennyországot keressétek, gyermekeim, akkor saját lelketek gondviselőiként gondoskodnotok kell arról, hogy gondolatok, cselekedeteitek és szavaitok a Mennyei Atyátok akaratának megfelelőek legyenek. Most menjetek, gyermekeim, békével a szívetekben, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.
2011. november 30. – 17:46
Gyermekem, a hegyek felébrednek, a dombok hatalmas erővel gördülnek előre, amikor a föld megnyílik Amerika közepén, és többé nem a Grand Canyont fogjátok látni, hanem egy még nagyobbat.
Látni fogjátok, ahogy háború kezdődik, amikor az északiak ember alkotta rakétákat lőnek ki a déliek ellen, mert a két Korea nem tud békét kötni egymással. Mondom nektek, gyermekeim, hogy stabilitást kerestek a piacokon, de mondom nektek, hogy a békétek nem a világ útjain található, mert amíg az emberiség nem tér meg az én irgalmamhoz, addig nagyobb zűrzavar fog bekövetkezni.
Hallani fogjátok testvéreitek mennydörgő kiáltásait, ahogy a menny és a fenevad közötti csata egyre hevesebbé válik. Vegyétek fel páncélzatotokat, gyermekeim, és öltözzétek fel magatokat az Eucharisztián, a böjton és az imádságon, és mindenekelőtt a megbékélésen keresztül adott védelemmel.
Nem választanátok, hogy egy nagy ünnepségen szennyezett és bűzös ruhákban jelenjetek meg, mert a kapus elutasítana benneteket. Ahogyan azt mondom nektek, hogy a mennyország vár rátok, de ti, mint gondviselők, gondoskodnotok kell azokról a dolgokról, amelyek bemocskolják a lelketeket, hogy azok eltávolításra kerüljenek, és így felkészüljetek az én látogatásom idejére, mert én vagyok Jézus. Gyertek, gyermekeim, és béküljetek ki a Királyotokkal, most pedig siessetek, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.